Egy olyan éve kezdett komolyabban foglalkoztatni a minimalizmus témája. A dolog azzal indult, hogy fogytam egy jelentős mennyiséget, és ennek következtében újra kellett gondoljam a ruhatáramat. Egyik dolog a másikhoz vezetett, és a végén ott tartottam, hogy a legnépszerűbb japán lomtalanítási és rendszerezési szakértő Konmari tanácsai alapján megvizsgáltam minden tulajdonomat, és megszabadultam mindattól, ami már nem okozott örömet, és/vagy amire nem volt többé szükségem.
Egy évvel később, most már más országban, eléggé más életstílussal, elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy a ruhák, könyvek, iratok, vegyes csecsebecsék, és az emléktárgyak után szükségét éreztem a digitális életem és tulajdonaim lomtalanítására, és újraszervezésére.
Erre még maga a rendszerezés királynője Konmari sem tér ki.
Első lépésként kiléptem pár tucat Facebook csoportból. Majd rendszereztem a fő email fiókomat (mert persze ebből is van vagy egy tucat).
De ez még mindig nem volt elég.
Megfigyeltem, hogy egyre gyakrabban negatív érzéssel használom a közösségi oldalakat. Ha nem tudom nézni, akkor szorongok. Félek, hogy lemaradok valamiről. Vagy az ellenkezője: hogy órákat eltöltök üres, felesleges vitákkal, amelyek egyre agresszívebbek, és amelyekben én is egyre agresszívebb kell legyek, hogy egyáltalán figyelembe vegyék a véleményemet, vagy annak jogosságát. Vagy elbambulva görgetem a hírfolyamot órákon át.
Újabban napközben inkább telefonról interneteztem, ahol nincs reklám blokkoló módszer. Csak figyelmen kívül lehet hagyni. És az nehéz. Ha kinyitsz egy cikket, első lépésként – sokszor még mielőtt a cikk első pár sora betöltene – jön egy sütik elfogadásáról szóló értesítés. Majd a cikk olvasása közben sokszor mozgó, villogó reklám. Mindez rettenetesen fárasztó.
Tavalyelőtt, a Soros-ellenes kampány csúcspontján, a munkám miatt elhagytam az országot pár hónapra. Majd mikor visszatértem Budapestre egyenesen arcul ütött a gyűlöletkampány, amit a mindenhol jelenlevő óriásplakátokon nyomtak az arcomba.
Mióta elköltöztem Magyarországról ez nincs.
Csak ennek az online változata.
A trollok.
Az alt-right szólásszabadság-harcosok.
A rejtett, szalonnáci gyűlölködés.
Besokalltam.
Eldöntöttem, hogy jelentősen csökkenteni fogom a közösségi oldalakon töltött időt.
Lelikeoltam majdnem az összes oldalt, amit addig követtem. Ez nem kis munka volt. A Facebook oldalamat 11 éve regisztráltam, és az évek során elég sok mindent begyűjtöttem. Rengeteg csoportnak voltam tagja. És volt pár száz ismerősöm.
Ezek többségét eltávolítottam.
Nehéz folyamat volt. A Konmari-módszert alkalmazók arról számolnak be, hogy az emléktárgyak lomtalanítása a leghosszadalmasabb, és érzelmileg megterhelő folyamat. Nekem ez az online tartalmakkal volt így. Elgondolkoztam azon, hogy miért van ez így?
Miért töltöm az időm nagy részét az online térben? Akkor is, ha ez boldogtalanná tesz?
1. Függőség
A hírfolyam frissítése egy kényszeres cselekedet. A kis értesítés jel, minden alkalmazásban, vagy oldalon kiváltja a kényszert, hogy rákattintsak. Hogy nézzem, hogy ki mit reagált. Hogy kapjak egy pozitív megerősítést arról, hogy valami olyat csináltam, ami az online nép szerint jutalmazandó.
Pár éve ez már nem egészséges. Ugyanolyan, mint amikor valaki néhány óránként rá kell gyújtson.
2. Az online élet nem virtuális élet többé, hanem a valódi élet része
Folyamatosan online vagyunk. Nincs olyan többé, hogy „mindjárt visszajövök” (brb). Hogy napokig, órákig nem válaszolsz egy emailre. Mert mindig, mindenki elérhető. És most már ez az elvárás.
Az idő, ami alatt reagálnod kell egyre csökken.
Magamon azt figyeltem meg, hogy még akkor is szorongok emiatt, ha egy adott személy nem sürget, és nem vár azonnali választ. Az online kultúra viszont arra tanít, hogy ha nem azonnal válaszolsz, akkor nem vagy felelősségteljes, vagy nem igazán fontos neked az illető, aki írt. Ebből pedig teljesítménykényszer lesz. És stresszforrássá válik.
3. Túl sok reklám
Évek óta használok reklám-blokkolót. És még így is túl sok reklám van az életemben.
A Facebook hírfolyamban, az alkalmazásokban a telefonomon, a vidók előtt/alatt, amit nézek, az összes magazinban és újságban, az utcákon, a postaládában, mindenhol.
A végtelen „figyelj rám” üvöltözés zavaró. Egy folyamatos háttérzaj.
Mindez pedig azért, mert minden online jelenléttel rendelkező cég érdeke, hogy felfigyelj rá. Hogy fogyassz. Vagy legalábbis vágyj a termékre, amit kínál. Ha meg megvetted, akkor meg légy a márka képviselője. Beszélj róla a barátaidnak. Győzd meg őket, hogy ők is ezt használják. Meg ők is mondják el az ők barátaiknak, hogy ez mennyire menő cucc.
Egy ponton meg persze mindenkinek fizetni kell. Ebből születik a profit.
Nekünk, többieknek viszont mindez figyelem-időt jelent. Minden felesleges ingyenreklám. Minden „megosztással nyerj” poszt. Mind-mind eszi a figyelmed. Ami pedig, ugyanúgy, mint a nap 24 órája, nem végtelen. És a nap végére fáradt leszel, és nincs időd arra, ami igazán fontos.
Nem véletlen, hogy a reklámmentes szolgáltatások, mint például az HBO vagy a Netflix annyira népszerűek.
Régebb a TV-nézés közben a reklámszünet volt a WC-szünet. Az internet meg a reklámmentes hely, ahol tanulni, és másokhoz kapcsolódni lehetett.
Manapság ez eltűnt. Az internetet a reklám sokkal jobban dominálja, mint régebb a TV-t.
4. A hírek
Ha a hírek alapján látod a világot, akkor meg lehetsz róla győződve, hogy eljött a világvége.
Mindenki végletekben beszél. Minden, még a legtriviálisabb hír is szenzációhajhász (clickbait) módon van tálalva. Minden egyre jobban kell üvöltsön, hogy túlharsogja a konkurencia ordító konkurens tartalmát.
A hírportálok nemcsak egymással versenyeznek, hanem a még szenzációhajhászabb internetes, felhasználók által generált tartalmaival. Tehát egyre vadabb dolgokat kell hozzanak ők is. És egyre durvább módon.
Ezt követni is rettenetesen fárasztó, és egyre nagyobb szorongást okoz. Hiszen folyamatosan veszélyeztetve érzed magad. Miközben nem is vagy. Csak folyamatosan félelem-propagandát üvöltenek feléd.
5. Ciki nem online lenni
Ha gyerek/tini vagy akkor nem vagy menő, ha nem a legtrendibb okos kütyüt használod.
Ha egy kis cég vagy, és nincs online jelenléted, akkor nem vagy versenyképes.
Ha átlagos felnőtt vagy, és nem lógsz egész nap a neten, akkor nem vagy normális.
Van az a vicc, miszerint:
A minap láttam egy férfit ülni egy kávézóban. Nem volt nála sem telefon, sem számítógép. Semmi. Csak ült ott, és itta a kávéját.
Mint egy pszichopata.
Ezzé vált az életünk.
6. FOMO – A lemaradástól való félelem
Ha az összes barátod online lóg együtt, és te nem vagy ott, akkor lemaradsz azokról a kapcsolatokról.
Ha nem ugyanazokon a mémeken röhögsz, mint a többiek, akkor baj van veled.
Ha nem nézed végig zsinórban a legújabb trendi sorozat mind a hét évadát, akkor másnap nem lesz miről beszélgess a kollégákkal, vagy nem fogod érteni, miről viccelődnek a barátaid.
Lemaradsz.
Elavult, ósdi, unalmas öregasszony leszel.
7. Minimalizmus, és minden-mentes diéták népszerűsége
Nem véletlenül egyre népszerűbbek a valami (vagy minden) mentes diéták. A minimalizmus. A Konmari lomtalanítás. Ezek a dolgok reakciók a társadalom által ránk erőltetett túlfogyasztatásra, és a túlzott reklámozásra.
Hangsúlyoznám, hogy egészséges reakciók.
8. Az internet érzelmi bántalmazás platform
Mivel minden cégnek online kell lenni, és mivel minden cégnek érdekében áll a termékeit eljuttatni emberekhez, különben csődöt mond, és mivel az online tér az egyik leggazdagabb, és legtöbb potenciális vásárlóval rendelkező, ezért minden cég kell rendelkezzen online jelenléttel.
Viszont nem tud minden cég alkalmazni valakit, aki ért is ehhez a digitális izéhez. Ezért kialakult egy másodlagos piac. Már nem csak az internet szolgáltatók vannak versenyben, akik az internet alapját képező kábelek, és szerverek infrastruktúráját biztosítják, hanem létrejött egy új szolgáltatói réteg. A marketing szakmából nőtt ki, és a digitális tartalmak kezeléséért felelős.
A social media manager (a közösségi hálók kezelője) egy külön szakma. Egy komoly téttel rendelkező szakma.
És ez a szakma eszközökkel dolgozik.
Mivel a hatékonyság egy fontos érték az iparosodott, teljesítmény-alapú társadalmunkban, ezért létrejöttek eszközök, amelyek lehetővé teszik, hogy cégek az online élet minden mozzanatát monitorozzák, és erre rátelepítsék a marketing eszközeiket.
A Facebook algoritmusa, ami eldönti, hogy mit mutat neked aznap, két fizetett reklám közt.
A Google online viselkedés-követő kódjai, amik minden magára valamit adó weboldal rejtett részei.
A rendkívül idegesítő sütik, amik az európai jogszabályok értelmében kell szóljanak, hogy „helló, itt vagyok, és figyellek”. Mégis csak annyit érnek el, hogy újabb stresszforrássá válnak, mert távol tartanak a tényleges tartalomtól, amiért arra a rohadt linkre kattintottál.
Ezek az eszközök algoritmusok alapján működnek, amelyek, a figyelem piacterén az ügyfelekért versengnek (értsd: a TE figyelmedért) egyre inkább azt tanulják, és azt nyomják a képedbe, ami provokatív. Ami reakciót vált ki. Kattintást. Like-ot. Felháborodott kommentet.
És nem érdekli őket, hogy ez neked rossz. Hogy az aznapi ötödik világvégét kiáltó cikk, és tizedik anyázós komment neked már sok. Mivel a legnagyobb érték az interakció, és azokkal a dolgokkal lépsz interakcióba, amelyek idegesítenek, felháborítanak, és valami módon feltűnőek, ezért ezeket nyomja egyre jobban rád az összes algoritmus.
A figyelem piacterén egyre több a nagy monopólium. A Facebook gigászi méreteket öltött.
A Google dominálja az online reklámpiacot.
És mind ki akarják használni azt az alapvető emberi igényt, hogy közel kerüljünk más emberi lényekhez. Rátelepülnek ezekre a kapcsolatokra, mert ez (is) kihasználható.
Merre tovább?
Tapasztalatom szerint a megoldásra egyetlen aranyszabály van. Mint minden szokás esetén, amit meg akarsz változtatni két dolgot kell csinálni: visszatartani magad a nem-kívánt viselkedéstől, és azt egy kívánt szokással helyettesíteni.
Részemről az olvasást, és az írást tettem meg célnak. Tudatosan próbálok minden nap inkább könyveket olvasni, mintsem órákon keresztül a Facebook „hírfolyamot” görgetni.
Csináltam egy újabb blogot, de amit most komolyabban akarok csinálni. Tudatosan. Nyugodtan.
Nem azért, mert ez a trendi, meg mindenkinek van egy. Hanem mert vannak dolgok, amiket magamnak akarok megfogalmazni, és rögzíteni. De közben meg kapcsolódni másokhoz. Mert tudom, hogy ezzel az egésszel nem vagyok egyedül.
A célok tehát
minél kevesebb gyors információt fogyasztani
és annyi tartalmas, értelmes dolgot, amennyi belefér.
A trendek, és az üres, gyűlölettől fröcsögő viták meg elveszhetnek a virtuális térben. Azokról lemaradni nem veszteség. És nélkülük lenni szabadság.
Kommentelnél? Katt ide.
Humanista Élet 