Légy önmagad, akkor is, ha ez nem passzol a környezeted elvárásaiba.
A Billy Elliot egy aranyos, szívmelengető film arról, hogy ha találsz valamit, amit szeretsz, és amiben jó vagy, tarts ki mellette, akkor is, ha másoknak ez nem tetszik.
Sok hasonló történet van, és ezek mindig szívszorítóak. Amikor fikcióról van szó, akkor általában van egy boldog végkifejlet is, de az alapvető konfliktus gyakran az, hogy adott egy gyerek, aki felfedezi, hogy jó valamiben, és szeretné azt csinálni, a felnőttek pedig nem engedik.
Nagyon sok fantasy, és kortárs ifjúsági mű erről a konfliktusról szól.
Miért ennyire gyakori történet ez?
Gyereknek lenni nehéz
A probléma forrása az, hogy a gyerekeket nem tartjuk teljes jogú emberi lényeknek. Ezért elfogadható, hogy felnőttként, helyettük hozzunk döntéseket az ők életükről.
És igen, vannak kérdések, amiben egy gyerek nem tud egyedül döntést hozni. Viszont nincs olyan kérdés, ami őt illeti, és amiben nem lehetne vele beszélni, és utána, a gyerek kívánsága szerint valamit megvalósítani.
Szülőnek lenni nehéz
Problémáink vannak az egyenjogúság fogalmával, és a közös döntéshozatallal. Nem tudjuk, mi az egyenlő bánásmód, mert gyerekként velünk sem bántak hasonlóan.
Ez egy ördögi kör, amit valahol viszont meg kell szakítani.
Billy Elliot a modern tanmese
Az ehhez hasonló filmek tulajdonképpen a modern kor tanmeséi. A történet végén a szereplők rájönnek valamire, és tanulnak valamit, ezáltal tanítva valamit a nézőknek is. Billy apja például rájön (spoiler), hogy mégiscsak jó lenne a gyerek véleményét is meghallgatni, különben ő maga teszi boldogtalanná a saját gyerekét. Ha pedig szereted a gyereked, akkor nem akarod, hogy boldogtalan legyen miattad. És képes vagy elengedni az ő élete feletti teljes kontrollt.
A való életben sokan nem képesek erre, és ezért van annyi ideges, és kontrollmániás ember a világban. Aki nem tudja a dolgokat elengedni. Aki nem tud továbblépni egy vélt sértésen.
A filmben (szintén spoiler) ezt úgy jelenik meg, hogy a vágyva vágyott balett iskolába való felvételi után, Billy úgy érzi, kudarcot vallott, és egy másik gyerek azzal vigasztalja, hogy ha most nem ment jól, majd jövőre ismét próbálkozhat. Ekkor Billy, mivel nem tudja másképp kezelni a feszültségét erőszakban robban ki, és megüti a másik gyereket.
A gyerekként megélt krízis, vagy sebezhetőség, ha nem gyengédséggel és szeretettel találkozik, hanem hatalmaskodással, és erőszakkal, tud ilyen reakciót kiváltani. Később pedig érzelmi kontroll problémákhoz vezethet. Vagy erőszakos viselkedéshez.
Ha egy gyereknek azt tanítjuk, hogy nem lehet gyenge – mert akkor bántják – és az egyetlen elfogadható reakció az erőszak, akkor ő maga is erőszakos felnőtté válik.
Nagyon sok probléma megoldódna, ha több szülő jönne rá, ahogy a filmben a Billy apja, hogy a gyereke fontosabb, mint a saját büszkesége, és hajlandó lenne elismerni, ha tévedett. Valamint, ha a szülők támogatnák a gyereket abban, ami őt érdekli.
Nem a balett a lényeg, mert az érdeklődés gyerekenként változik. Ami fontos az, hogy elfogadjuk, és támogassuk a gyerekeinket, mert az életük akkor is az övék, ha még „csak gyerekek”. Önmeghatározásra mindenkinek joga van. A „mindenki” kategóriába pedig a gyerekek is beletartoznak.
Kommentelnél? Katt ide.
Humanista Élet 