Walt Kowalski, az egykori koreai veterán története az öregségről, és a halál elfogadásáról szól. De nagyon amerikai módon.
A cikk cselekményleírást tartalmaz.
Kowalski úr – ahogy ragaszkodik hozzá, hogy szólítsák – egy régi vágású férfi, aki felesége halála után ráeszmél, hogy egyedüli fehérként maradt a környéken ahol a feleségével és a családjával az életüket töltötték.
Néha meglátogatja ugyan a Janovich atya, akit a felesége, még halála előtt, bízott meg azzal, hogy vigyázzon a férjére. Kowalski viszont nem hajlandó komolyan venni az atyát, a papi öltözete ellenére, mert túlságosan fiatalnak és tapasztalatlannak tartja.
Meg úgy általában rendkívül morcos. Morog a családjával, mert az unokái tiszteletlenek, és csak az érdekli őket, hogy mikor fog meghalni, és mit örökölnek majd tőle. Morog magában, vagy néha a kutyájához intézve a szavait, a sok nem fehér szomszéddal kapcsolatban. Morog, de ezúttal bajtársias kacsintással a fodrászával, akivel vaskos rasszista, és agresszív macsó szócsatákat vívnak.
Közben meg tényleg rendkívüli kézügyességű, és önálló ember. Jó állapotban tartja a házát, és többek közt a büszkeségének számító, címbeli Gran Torino autóját.
Majd egy este zajra ébred, és rajtakapja a szomszéd fiút, amint az megpróbálja ellopni az autót. Nem akárhogy, hanem egy jókora puskával üldözi el a fiút, és majdhogynem tényleg rá is lő.
Később a fiúval különös, mentori, vagy inkább apai kapcsolatot alakít ki.
Mindeközben pedig tombol körülöttük az amerikai gettó, ami majdnem beszippantja a fiút.
Kowalski rájön, hogy a fiúnak nincs sok esélye egyedül szembeszállni a közössége nyomásával, és előbb-utóbb ő is bandatagként, vagy börtönben, esetleg holtan végzi.
Ahogy az idős férfi egyre jobban megnyílik a túlságosan barátságos, és nők által dominált vietnami származású szomszédai társaságában, egyre egyértelműbbé válik, hogy a morcos öregember szerep csak egy álarc, amit azért visel, hogy a koreai háborúban megélt, és fel nem dolgozott borzalmakat palástolja.
A film csúcspontján, ezt konkrétan meg is mondja Thao-nak, akit addig arra tanított, hogy hogyan legyen igazi macsó amerikai férfi. Elmondja, hogy az a fajta valódi férfiasság, amikor ölésben csúcsosodik ki, tulajdonképpen múlhatatlan sebet jelent, és ezért nem javasolja neki, hogy a bosszút hajszolja.
Mivel rájött, hogy a helyzet részben az ő beavatkozása miatt mérgesedett el, és ezáltal a fiú családját a banda soha nem fogja békén hagyni, ezért úgy dönt, hogy feláldozza magát annak érdekében, hogy a fiút, és a nővérét megvédje a gettóélettől.
Bár még mindig nagyon amerikaias stílusban, de ezúttal nem a megszokott magányos hős, egyedül bosszút áll vonalon végződik a történet. A banda csak az agresszió nyelvét beszéli, és ezért, amikor Kowalski megjelenik a házuk előtt, annak ellenére, hogy tényleg fegyvertelen, mégis brutálisan meggyilkolják. Tulajdonképpen egyfajta modern véráldozatot látunk.
A nagy tett előtt még meglátogatja a papot, és hosszú idő után először gyón neki. Majd feláldoztatik a jövő generáció érdekében. Hogy ők élni tudjanak.
A film sok szempontból egy vallástalan misztikum. Nincsenek benne természetfeletti elemek, bár a nyolcvan éves öregember meglepő vitalitása is eléggé hihetetlen, de ez még elfogadhatjuk.
Ami viszont nagyon hasonló a filmben, és sok vallás példabeszédeiben az viszont a mód, ahogy a szereplőket felépíti, és a példák, amit a segítségükkel bemutat.
Van gyarlóság, kegyetlenség, ellenségeskedés, de van barátság, és alázat is. A végén pedig a végső szembesülés a főhős saját halálával.
A film felénél Kowalski rájön, hogy komolyan beteg, és elmegy egy orvoshoz, aki valamilyen ki nem mondott, de elég komolynak tűnő betegséget diagnosztizál nála.
Eredetileg azért választottam a filmet, mert az öregedéssel, és az elmúlással foglalkozik. Viszont ez a konkrét film egy nagyon jó példája annak, hogy egyesek úgy küzdenek meg a halálfélelemmel, hogy tagadják annak valóságát. Csak rendkívüli helyzetben, és magához a halálhoz nagyon közel ismerik el, hogy félnek, és, hogy a dolgok fájdalmasak.
Kowalski végig úgy tesz, mintha nem lenne beteg, mintha nem érezne fájdalmat, és mintha nem érezne szeretetet sem senki iránt. Csak a Gran Torinoja iránt.
Nincs egyértelműen kimondva, de én azért azt mondanám, hogy a végső áldozat meghozatalával kapcsolatos döntésben az is közrejátszott, hogy a volt katona nem akart vért köhögve, ágyban, párnák közt meghalni. Méltóbbnak érezte az erőszakos, golyó általi halált. Mert az egy olyan félelem volt, amit már ismert, és amivel szembe tudott nézni.
Különösen érdekes látni ezt egy olyan színésszel, és egyben rendezővel, aki fiatalabb korában a legférfiasabb, és legamerikaibb filmes szerepeket játszotta. A keménykezű western hőst. Az új évezredben, megöregedve pedig eljutott arra a pontra, hogy nem a gyorsabb, és nagyobb pisztolyt látja megoldásnak, hanem az önfeláldozást. Többször használja a morcos kinézetét, és viselkedését annak érdekében, hogy megvédjen másokat. Mint amikor megvédi a szomszéd lányt az őt zaklatóktól, vagy a fiút a saját bosszúvágya által okozott elvakult dühtől, ami megpecsételné a hátralevő életét.
Jó dolog látni ezt a fejlődést, viszont szomorú, és egyben ijesztő látni a modern, extrém erőszakosságot, ami viszont a közösségben megjelenik.
Az ellenfél képe még mindig kicsit felületes, viszont az áldozatok már valóságosabbak. Sue, a szomszéd lány, nem csupán a megmentésre váró kis hölgy, hanem egy okos, kedves lány, aki tudatában van annak, milyen közegben él, és akit a saját közössége tör meg. A lány karaktere, bár néha klisékben beszél, és nem soha nem derül ki honnan ered hirtelen szimpátiája a morcos öregúrral szemben, mégis egész jól kidolgozott, és öröm nézni.
A film felvet egy nehéz, és ijesztő témát, de az én ízlésemnek, és az én tudásomnak túlságosan is individualista-alapú választ ad. Kowalski, annak ellenére, hogy csak rövid ideig volt tulajdonképpen a környék kis híressége, önfeláldozásával olyan hatás tud kiváltani, amit maga a közösség addig valahogy nem tudott megvalósítani. Amerikai film esetén, különösen a faji együttélés konfliktusainak ennyire erőteljes hangsúlyozása mellett, különösen problematikus a végén az az állítás, hogy miután Kowalski-t meggyilkolja a környék lakói hirtelen hajlandók tanúskodni a banda ellen. Mindegy, hogy ez azért van, mert hirtelen mindenki annyira megkedvelte az öreg Kowalski-t, vagy pedig azért, mert a hatóságok jobban foglalkoznak egy fehér ember meggyilkolásával, mint egy vietnami lány megerőszakolásával. A kontextusban, ahol a film játszódik azt mondani, hogy a veterán, régimódi, fehér férfi beavatkozására van szükség, annak érdekében, hogy a dolgok jóra forduljanak enyhén szólva is problémás.
A közösségek problémái, és a gettósodás ennél sokkal nehezebb, és sokkal inkább társadalmi szintű kérdés, nem pedig egyéni hősöket igénylő mese.
Kicsit elszalasztott lehetőségnek érzem, hogy az öregedéssel, és a halállal való szembesülés helyett egy ilyen modern amerikai legendát láthatunk csupán.
James Baldwin, afroamerikai író, aki sokat írt a faji megkülönböztetésről, és annak gyökereiről úgy fogalmaz, hogy az amerikai művészet, amit a fehér készítenek, és amelyben szerepel más faji hovatartozású ember mind sántít egy kicsit. Mert az amerikai kultúrában nincs feldolgozva a rabszolgaság történelmi ténye. A fehér embernek szüksége van arra, hogy illúziókat építsen, és hazudjon magának arról a világról, amiben él. Ezért van szüksége többek közt a néger fogalmára is, amire rávetíthet mindenféle hamis előítéletet, és vágyat is.
A fiktív Kowalski figurájában megtestesülő élő amerikai legendának pedig arra van szüksége, hogy tagadja a saját halandóságát. Mert nem tudja, hogyan nézzen szembe vele. A kultúrában, amiben él, a halállal kapcsolatos hagyomány abban merül ki, hogy a hiszékeny öregasszonyok reményért járnak a templomba, és zöldfülű fiatal papok prédikálnak a halálról. Egy igazi férfi viszont, miután tanúja volt bajtársai tömeges pusztulásának, és ő maga is gyilkolt, nem tud mást tenni, mint letagadni, hogy fél az elmúlástól. Ő nem törhet meg, annak ellenére, hogy megtörték a háborúban. Neki helyt kell állnia, és igazi férfiként, agresszív pózt kell felvennie, hogy megvédje magát, és szeretteit a fájdalomtól.
Talán ez még szomorúbbá is teszi a történetet.
Kommentelnél? Katt ide.
Humanista Élet 