Hallgasd meg a posztot itt.
Hétköznapi szóhasználatban az átok a rossz kívánsággal azonos. Eredetileg viszont vallásos kifejezés, és az áldás ellentettjének tekinthető varázserővel felruházott szöveg. Feltételezi, hogy a világunkban léteznek olyan tudományosan nem magyarázható erők, amelyek megfelelő szavak vagy cselekedetek (úgynevezett rituálék) segítségével rávehetők arra, hogy a világunkat egy kívánt módon befolyásolják.
A modern keresztény vallások nem mind fogadják el valósnak az átkot.
Egyes értelmezések szerint a Bibliában is említett átkok képletesek, és csak a rossz elítélését, és elutasítását jelképezik.
A keresztény hagyományban alkalmazott „kiátkozást” pedig „csak” kiközösítésnek tartják, és ennek büntetésként való alkalmazását legitimnek tartják. Egyes keresztény egyházak és felekezetek ennek egy nagyon erős változatát alkalmazzák, lásd például a mormon egyházat, vagy a Jehova tanúi közösségeit. Az ilyen kiközösítések káros hatásairól az emberek életére, és családi kapcsolataira számos beszámoló létezik.
A keresztény vallásban az átok gyógymódja az áldás, ami Isten ajándéka.
Ezért van az, hogy a keresztény szertartások, és a liturgia (mise) végén áldás hangzik el a hívőkre.
Az iszlámban az átok annyit tesz, mint azt kívánni, hogy Isten ne kegyelmezzen valakinek.
Elismerik, hogy vannak akik „megérdemlik”, de maga az iszlám, és a Próféta tanítása tiltja az átkot.
Az iszlám nem tartja babonaságnak azt, ha valaki rosszat idéz elő, mert hitük szerint semmi sem történik Isten engedélye nélkül.
Hitük szerint csak Allah (Isten) képes hasznot adni, vagy kárt elhárítani. Ezért Allahon kívül minden mást figyelmen kívül lehet hagyni, mert nem létezik nála magasabb hatalom, ami félelemre, vagy alázatra késztethetné a hívőt, ha az illető bírja Isten kegyelmét, és védelmét.
A hinduizmus ezzel szemben hangsúlyozza a saját, személyes fejlődés fontosságát, és megkérdőjelezi az átok szerepét ebben. Ezzel a humanisták is egyet tudnának érteni, kivéve, hogy ők nem fogadják az állítást miszerint pusztán a gondolkodás által lehet negatívan befolyásolni a dolgok menetét.
A hindu hagyományban a vallási vezetők, a brahminok, azért átkoztak meg bűnös tetteket elkövetőket, hogy azok még ebben az életben megkapják a méltó büntetésüket, és ne kelljen ennek negatív következményeit magukkal vinni a következő életbe. Ennek létjogosultságát a Krisna-tudatúak elismerik. Amit viszont nem ismernek el az a modern, úgynevezett „ezoterikus” átkok, mert szerintük ezek nem hatásosak.
Hogy ugyanezt a kritikus szemléletet miért nem alkalmazzák a saját hagyományukra már nem világos.
A buddhizmus is hangsúlyozza a tettek fontosságát, és állítja, hogy minden cselekedetnek következményei vannak.
Sokan nincsenek tudatában, hogyan befolyásolják a cselekedeteikkel a dolgokat, ezért a rossz eseményekben a sorsot látják, és nem a saját tetteik rossz következményeit.
A buddhista világkép szerint a karma szándékos tettet jelent. A buddhista feladata pedig felismerni a tettek, és azok következményei közti összefüggéseket.
Azt gondolják, hogy aki átkot mond, nem érti a karma működését. Hitük szerint ugyanis az átok nem más, mint a helytelen gondolkodás, és a helytelen beszéd vétke. Viszont, aki megrémül az átoktól, az szintén nem érti, hogyan működik valójában a karma.
Azt tartják, hogy a helytelen cselekvés rosszabb következményekkel jár, mint maga az átok. Ezért azt javasolják, hogy ha egy buddhistát megátkoznak, akkor maradjon higgadt, és egyszerűen utasítsa el az átkot. Majd figyelmeztesse az átkot mondót arra, hogy helytelen tettet hajtott végre. Majd a saját védelmének érdekében mondjon el egy védelmező imát, ami viszont a szeretetről szól, és kívánja az őt átkozónak, hogy legyen boldog.
A zsidó vallás mindkét lehetőséget, az áldást, és az átkot is valósnak fogadja el. Viszont az áldást kívánatosabbnak tartja. Hitükben a rossz kívánságnak az átkozóra is vannak rossz következményei.
Maga az átok működési módja pedig kétféleképpen van magyarázva:
Az első szerint mivel az átokkal foglalkozó személy az energiáját arra költi, hogy rosszindulatot testesítsen meg, nem marad energiája, hogy valami pozitívat tegyen, és ezáltal előrébb vigye a dolgokat. Ez a szekuláris (világi) magyarázat a humanisták számára is elfogadható lenne.
A második az, hogy Isten, látva a rosszindulatot megbünteti az átkozódót is.
Arra viszont, hogy Isten miért teljesíti, vagy engedi az átok megtestesülését már nem találtam megfelelő magyarázatot.
A humanisták általában szkeptikusak minden rendkívüli eseménnyel kapcsolatosan, és nem fogadják el a természetfeletti dolgokat.
Úgy a tudományos szekpticizmus, mint a humanizmus fontosnak tartja az állítások kritikai vizsgálatát, racionális, és természettudományos alapon. Előbbi inkább a vitatott, szokatlan eseményeket vizsgálja kritikai megközelítésben, míg a humanizmus mindezt az erkölcsi kérdésekre is alkalmazza. Mivel a humanisták számára fontos a szabad gondolkodás, ezért egyetlen állítással sem tesznek kivételt, és mindet vizsgálatnak vetnek alá.
Éppen ezért ez a fajta szekptikus meglátás nem ismeri el az átok létezését, mivel nincs elég bizonyíték arra, hogy a jelenség létezne.
Nem elegendő, hogy valamilyen magyarázat létezzen, mert ha ez nem támasztható alá bizonyítékokkal, akkor jó esetben egy személyes tévedésről lehet szó, rossz esetben pedig szándékos megtévesztésről. Mindez pedig fontos, ha ezek alapján hozunk döntéseket az életünkről.
A humanisták szerint a hibás döntések kiküszöbölésének jelenleg ismert legjobb módja a tudományos módszer.
Míg az átok hatékonyságára nincs bizonyíték, addig a hit ereje viszont sokféle módon figyelhető meg.
Ha valaki hisz az átok erejében, akkor sokkal könnyebben elfogad bármit ennek bizonyítására, mintsem, hogy kételkedni kezdene. Ennek következtében pedig, ha elhiszi, hogy átok ül rajta, ez oly módon befolyásolhatja a viselkedését, ami egyértelműen ártalmasnak számít. Akkor is, ha nem maga az átok teljesül, de az illető élete rosszabb minőségű lesz ezáltal.
Mivel sokszor ez erőteljes félelem formájában történik, ezért a humanisták szerint erkölcstelen bárkit is meggyőzni arról, hogy átok ül rajta.
Továbbá pedig, mivel a gondolataink határozzák meg a belső világunkat, ezért az ilyen rossz kívánságok nemhogy a célszemélynek, hanem magának az átok küldőjének ártanak. Nem természetfeletti módon, hanem csupán az által, hogy a gondolkodásának, és érzéseinek egy téves irányt adnak. Ahelyett, hogy a haragot, vagy a konfliktust az illető magában tisztázná, vagy megbeszélné az érintettel, ehelyett a düh egy külső erő felé fordul, és így nem oldódik fel.
A negatív érzések feldolgozására ugyanis a humanisták szerint jobb mód segítséget kérni egy pszichológustól, vagy esetleg egy mediátortól, mintsem egy sámántól.
Sokan ártalmatlan hóbortnak, és naiv babonaságnak tartják az átokban való hitet, de a humanisták szerint, mivel ebben az esetben egy mély, belső hitről van szó, ezért komolyan kell venni, ha valaki tényleg elhiszi ezeket a dolgokat, akkor is, ha ők maguk nem látják bizonyítottnak a jelenséget.
Ugyanis, akik ebben hisznek maguk komolyan veszik ezt. Rendszeresen láthatjuk, ahogy különféle csalók, és sarlatánok az emberek ilyen jellegű hitét kihasználva élnek vissza a bizalmukkal.
Különösen ártalmas, ha ez eleve kiszolgáltatott helyzetben levő embereket érint. Például a nagyon fiatalok, és idősek, vagy a magányos, szegény emberek esetén, akik sérülékenyek, vagy hiszik, hogy a rossz soruk oka egy átok. Ha ezek az emberek nem rendelkeznek megfelelő társadalmi védőhálóval, akkor valószínűbb, hogy csalók áldozatává válnak. A humanisták szerint az ilyen félelem anyagi kihasználása erkölcstelen.
Mivel az emberek nem képesek parancsszóra ki és bekapcsolni a saját, mély hitüket, vagy ennek bizonyos elemeit, ezért az ilyen hittel való visszaélés emberellenes cselekedetnek minősül.
A humanista meglátás szerint nem lehet szabályozni magát az embernek a hitét, és annak tartalmát. Ezért nem lehet megtiltani senkinek, hogy babonaságokban higgyen.
Amit viszont, mint társadalom kötelesek vagyunk megtenni az, hogy nem engedjük, hogy az ilyen babonás hit miatt bárkit is kihasználjanak, vagy megfélemlítsenek.
A babonaság kialakulásának megelőzésére pedig fontosnak tartják a valós, tudományos ismeretek terjesztését. Szerintük az átokban való hit alapja a világ működésének megértésének hiányára utal, ami csakis jobb minőségű tudással enyhíthető, és nem pusztán a tiltással.
Léteznek helyzetek, amikor nem szükséges egy külső személyt bevonni az átokba. Van amikor pusztán maga az illető „átkozódik”. Ha pedig később azt hallja, hogy a megátkozott személyt valamilyen kár érte, akkor megerősödik a hite abban, hogy az átok hatékony, sőt jogos, mert hiszen a természetfeletti erők is együttműködtek benne. De minden ember életében léteznek nehézségek. Ebben nincs semmi természetfeletti.
A humanisták szerint a düh-alapú rosszindulatú gondolatok, ha nem vezetnek tényleges verbális vagy fizikai erőszakhoz, akkor elsősorban az ezt érzőnek ártalmasak. Mert ahelyett, hogy az emberi lények számára legfontosabb lelki táplálékot, a másokkal való szeretetteljes kapcsolódást tapasztalnák meg, elzárkóznak másoktól.
Igen, léteznek kellemetlen helyzetek, és idegesítő emberek. De annak érdekében, hogy ezek negatív hatásaitól megszabaduljunk, vagy védve legyünk, arra van szükség, hogy létezzen egy segítő, és védő kapcsolati hálónk, ami úgy fizikai, mint mentális értelemben védelmet nyújt. Ez jelentheti a szeretteinket, akik megvédenek veszély esetén, vagy a barátainkat, akiknek panaszkodhatunk az idegesítő emberekről, és ezáltal találunk megértést, és a kapcsolódás által gyógyulást.
Humanista szempontból az emberi boldogság kulcsa a másokkal való pozitív kapcsolatainkban rejlik. Ezért fontosabbnak tarják a sebek gyógyítását, és a kapcsolatok helyreépítését, mintsem a bosszút vagy büntetést, amit egy átok jelentene.
A kapcsolatok helyreépítése viszont nem mindig a megátkozni kívánt személlyel való kapcsolatra vonatkozik, hanem az illető saját szeretteivel való kapcsolatainak a helyreállításáról is lehet szó. Utóbbi ugyanis a teljes emberiségre vonatkozó hozzáállásunk alapja is. Tehát, ha a hozzánk közelállókkal egészséges kapcsolatunk van, akkor nem érzünk majd késztetést sem arra, hogy átkozódjunk.
Ily módon ártani ugyanis nemcsak a célpontnak rossz, de maga az átkozó is károsul azáltal, hogy elveszíti annak a lehetőségét, hogy emberként kapcsolódjon a másikhoz. És mivel ez az egyik legnagyobb emberi boldogságforrás, a másokkal való pozitív kapcsolat, ezáltal az átkot mondó lemond a saját boldogságáról is.
Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Átok (Wikipedia)
Tudományos szkepticizmus (Wikipedia)
Átok (Scepdic)
The Crucial Connection Between Skepticism And Secular Humanism
Kommentelnél? Katt ide.
Humanista Élet 