Hallgasd meg a posztot itt.
„Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.”
Házasságot érvényteleníteni csak akkor lehet, ha ezt egy perben hozott bírósági ítélet kinyilvánítja.
A hindu hit szerint a jó házasság titka a szeretet, és ez pótolhatatlan. Bár azt tanítják, hogy ezt a szeretetet nem lehet erőltetni, de ennek ellenére bizonyos, a kapcsolatra vonatkozó szabályokat be kell tartani annak érdekében, hogy a párkapcsolat kibontakozhasson.
Ezek a szabályok két nagy kategóriába sorolhatók: a megfelelő párválasztás, valamint a házasélet jó minőségének fenntartása.
Az ideális házasságban mindkét fél reális önismerettel kell rendelkezzen, de a férfi igényszintje, vágyai, és érdeklődése egy kicsit magasabb szintű kifinomultsággal kell rendelkezzenek, mint a feleségéé különben a párkapcsolat nem fog működni. A nő feladata, hogy olyan férjet keressen, aki mellett elégedett tud lenni. Magának a házasságnak az örömteli fenntartásához arra van szükség, hogy a férj gondoskodó legyen és törődjön a feleségével, amaz pedig hűséges, és gyengéd legyen a férjével.
Hitük szerint a családi boldogság kulcsa az elégedett, örömteli nő, aki szívesen gondoskodik a szeretteiről. Ezért fontosnak tartják, hogy a félj rendszeresen vegyen ékszereket és ruhákat a feleségének, és biztosítsa, hogy a felesége jól éljen. Ha pedig az asszony gyermeket szeretne, akkor ezért tegyen.
Ugyanakkor fontosnak tartják a közös lelkiség gyakorlását is, mert hitük szerint, ha a házastársak együtt gyakorolják az Istennel való kapcsolat megélését, akkor ez eredményezi a legmeghittebb házasságot.
A buddhizmus második nemes igazsága szerint a vágy frusztrációt, és ezáltal szenvedést okoz. Ezért azt tanítják, hogy kerülni kell a párkapcsolatokon belül is a károkozást a másik féllel szemben. Nem írják elő kötelezően a házasságot. Mindaddig, amíg mindkét fél boldog, addig az együttélés megengedett.
A buddhista szerzetesek cölibátust gyakorolnak, azaz tartózkodnak a házasságkötéstől, és a nemi élettől mindaddig, amíg a szerzetesi közösségben tartózkodnak, annak érdekében, hogy a buddhizmus célját a megvilágosodást elérjék a vallási gyakorlatuk által. Hitük szerint ugyanis a házasság, és a családi élet elvonná a figyelmüket a helyes gyakorlattól.
De a buddhizmusban is létezik tanítás a kiegyensúlyozott családi életre vonatkozóan. Eszerint a jó családi élethez a következőkre van szükség: bizalom, erény, nagylelkűség, bölcs megértés, valamint jó barátok társasága.
Továbbá tanítják, hogy a családosok tegyenek félre a rossz időkre, családjukkal éljenek kiegyensúlyozottan, és kerüljék a másoknak ártalmas, azaz helytelen életmódot.
Ezen kívül pedig legyenek bőkezűek a barátaikkal, és tegyenek felajánlásokat az érdemes papoknak, és az istenségeknek.
A buddhista tanításban a férj azáltal szolgálhatja a feleségét, hogy: tiszteli, nem szidalmazza, nem hűtlen hozzá, hatalmat ad neki, és ellátja ékszerekkel.
A feleség pedig ezt azzal viszonozza, hogy: megfelelően szervezi a munkáját, kedves a szolgálókhoz, nem hűtlen, megőrzi a készleteket, hozzáértő, és szorgos minden teendőben.
(forrás: Szigálka szutta)
A zsidó bölcsesség szerint „Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül” (forrás: Midrás Brésit rábbá 8,9, moralizáló-anekdotikus prédikációs irodalom)
A zsidók a házasságot isteni intézménynek tartják, és hiszik, hogy Isten vezeti egymáshoz a házastársakat.
Úgy tartják, hogy a házas felek kiválnak az eredeti családjukból, és a házastársukkal egybeválva alkotnak egy új egységet, a saját családjukat.
A zsidó hitben rengeteg előírás a férfiakra vonatkozik, de a családi élet mind az asszonyon, azaz a feleségeken nyugszik. Az ők feladatuk ugyanis a családi élet békéjének, és biztos hátterének a biztosítása.
Nem neveznek meg semmit, ami a jó házasság titka lenne, de hiszik, hogy Isten aktívan beavatkozik a házasság esetében is, ha ez szükséges, mert magának a házasságnak van egy mélyebb, és komolyabb feladata az ember életében. Ezért van az hitük szerint, hogy Isten „akár a világ egyik széléről hozza az embert” akivel majd később összeházasodik.
A kereszténységen belül két fő irányzat létezik. Az egyik szerint, amit a katolikus egyház képvisel, a házastárs Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kell bánni vele, és fontos megbecsülni. Szerintük a házasság örökre szól, és ezért nem lehet felbontani, és újraházasodni, mert a szerződés a házaspár és Isten közt történik.
A katolikus hitben a cölibátus számít a legtisztábbnak, és a legideálisabbnak, és csak ezt követi a házasság. Minden ami ezeken kívül esik bűnnek minősül.
A másik irányzat szerint, amit a protestáns egyházak képviselnek, a házasság a két fél közti szerződés, amit bár Isten előtt kötnek, de egymással lépnek ezáltal szövetségre. Ezért ők elfogadják az újraházasulást is.
Ezen kívül a görögkatolikus irányzat szerint a jó házasság kulcsa, hogy a házastársak nem a saját örömüket, hanem a másikét keresik, és a másikat próbálják kielégíteni minden területen. Szerintük a házasságban a felek együtt növekednek, és mindez arra az igazi szeretet sziklára alapszik, amely Istentől jön. Ezért nem szabad a házasságot futóhomokhoz hasonló futó érzelmekre alapozni.
Az iszlám szerint a férfi és a nő házassága egyike Isten jeleinek. Hitükben ez az a kapcsolat, amely az ember természetének leginkább megfelel.
Azt tanítják, hogy ez a kapcsolat nem öncélú, és nem csupán a vágyak és szükségletek kielégítését szolgálja, hanem olyan szövetség, amely istenszolgálatnak minősül. A házasság keretében ugyanis a férj és a feleség egymás segítőtársai a jó cselekvésben, és egymás védelmezői a bűnnel szemben.
Tanításuk szerint a jó házasság első lépése a megfelelő társ kiválasztása. Mivel hosszú távú kapcsolatról van szó, ezért fontos, hogy jó választás történjen, mert nem mindegy, hogy ki az aki a titkait tudója, és a társuk az élet nehéz és vidám pillanataiban.
Szerintük a házasságban jogok és kötelezettségek is vannak, amelynek a házastársaknak maradéktalanul eleget kell tenniük, mert enélkül a házasság nem működhet jól. A házasságon belül fellépő hibák kezelésére pedig szeretetre, könyörületességre, és megbocsátásra van szükség.
A vallásalapító Mohamed próféta tanítása külön kitér a nők kérdésére is. Szerinte ugyanis egy nőt négy dolog miatt vesznek feleségül: a vagyona, előkelő származása, vagy szépsége miatt, valamint hite és erkölcsössége miatt. Ezért azt tanácsolja, hogy a boldogulás érdekében a hívők a vallásos nőt válasszák feleségül.
A humanisták progresszív álláspontot foglalnak a házasság kérdésében. Nem tartják kötelezőnek, vagy felsőbbrendűnek a házasságot más párkapcsolati formáknál. A humanisták szerint a házasság két egyenlő fél szövetsége. Fontosnak tartják a felek egyenjogúságát, függetlenül attól, hogy milyen neműek az illető kapcsolat tagjai. Ezen kívül pedig támogatják az azonos neműek közti házasságot is.
Szerintük a házasság fogalma rengeteget változott a történelem során, és ezekben a folyamatokban mindig az egyházak voltak azok, akik a haladást legerősebben ellenezték, és ezt teszik mind a mai napig.
Mivel a vallásos meggyőződések szerint a házasság „szent”, és ezért kiemelt pozíciót érdemel, ezért elutasítják a párkapcsolatok többi lehetséges formáját, mint például a hosszú távú együttélést, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat, vagy az azonos neműek házasságát.
A humanisták szerint a hívők maguk nyugodtan hihetnek abban, hogy a házasságuk egy szent intézmény, amiben az istenük is aktívan részt vesz. És ezt a saját egyházukon belül gyakorolhatják is mindaddig amíg ez nem ütközik más jogi korlátozásba, mint például a többnejűség, vagy a kiskorúakkal való házasság, esetleg a kényszerházasságok gyakorlása.
Szerintük egy egyre kevésbé vallásos világban, ahol az emberek többsége soha nem lép házasságra, vagy pedig nem hisz egyetlen istenben sem, a házasság intézményének vallásos dogmákhoz való kötése értelmetlen.
Ahogy a válás ellenzése is. A humanisták szerint ugyanis a válás nem kudarc, hanem csupán a kudarc jogi elismerése. A boldogtalan házasságok felbontása nem katasztrófa. Akkor sem, ha a házasságból gyerekek is születtek. Sokan, hívők, és nem hívők egyaránt, azért ellenzik vagy ítélik el a válást, mert szerintük a házaspár gyerekei ezáltal elveszítik a stabil szülői párt, amely útmutatást, és boldog gyerekkort hivatott biztosítani számukra. Viszont ezzel elfelejtik azt, hogy egy boldogtalan házasságban a gyerekek nem élvezhetnek felhőtlen gyerekkort sem. És az ő érdekük is, hogy az együtt boldogtalan szüleik ki tudjanak lépni ebből a helyzetből, különben őket is boldogtalanná teszik pusztán a rájuk kényszerített helyzet miatt. A humanisták szerint fontosabb a gyerekeket ettől megvédeni, és a szüleikkel való kapcsolatukat külön-külön ápolni, mintsem egy képmutató helyzetet kikényszerítve hazugságba taszítani őket is.
Amint láthattuk, több vallásban is létezik olyan elképzelés, miszerint minden házasságot Isten tervez meg, és hagy jóvá. Ebből arra következtetnek, hogy a házasságot nem szabad felbontani, mert ez szembeszegülne Isten akaratával. De ez a logika ugyanúgy alkalmazható lenne például a gyilkosságra is, hiszen ha az a halál nem lett volna Isten akarata szerinti, akkor nem történhetett volna meg. Maguk a hívők is láthatják, hogy ez a fajta érvelés ellentmondásra vezet, éppen ezért ugyanúgy alkalmazni kellene a házasságra is.
A humanisták számára éppen az ilyen ellentmondások, és kegyetlen szabályok miatt fontos a szekularizmus, mert szerintük bizonyos emberi, és társadalmi kérdéseket, mint például a házasságot nem szabad kizárólag az egyházak és a vallások fennhatósága alá helyezni.
A válás és a civil házasság állami (hatósági) szabályozása egy hosszú történelmi folyamat, amely végig az egyházak hatalmával szemben volt vívva.
Ahogy a világ egyre szekularizálódott, és az egyházak hatalma háttérbe szorult úgy vált az egyházi szertartás egyre inkább szimbolikussá, és ráadássá. Természetesen ez csak a világ egyes részeire igaz, ahol az egyház nem rendelkezik az államéval egyenlő hatalommal. A szekularizált országokban a házasság szentsége, és ebből kifolyólag a vallási szertartás fontossága csak azok számára rendelkezik rendkívüli jelentőséggel, akiknek az életében a vallás fontos szerepet játszik, és az életük többi részét is a vallási szabályok határozzák meg elsősorban. Mindenki más számára a vallási szertartás csupán a romantikus és szimbolikus jellege miatt számít.
Ugyanakkor, a humanisták aggodalommal látják, ahogy az utóbbi évtizedekben maga a házasságkötés folyamata válik egyre kereskedelmibb, és látványosabb jelenséggé.
A párok manapság rengeteg pénzt fektetnek magába az esküvőbe. Beleértve a több fős, akár külföldi úttal egybekötött leány és legénybúcsúkat, a drága helyszíneken tartott esküvőket, és a (sokszor elvárt) drága esküvői ajándékokat. Vannak párok, akiknek évekig kell spórolni, hogy megfelelő pompájú esküvőt tartsanak.
A jelenséget több valóságshow is dokumentálja, amiben az esküvő, mint egy rendkívüli esemény, és a pár életének csúcspontja jelenik meg, és ezt rengeteg nehézség, és stressz előzi meg.
A humanisták szerint ez azért van, mert manapság a házasság intézménye kiüresedett fogalommá vált sok helyen, de eközben a kultúránk továbbra is romantizálja a mesés, templomi esküvőket, ami nélkül nincs meg a kívánt „… és boldogan életek míg meg nem haltak.”
Ezért a humanisták szeretnék megteremteni a házassági szertartások új formáját, amely nemcsak, hogy jelentőségteljes a házasulandó párok számára, hanem egyben szép és esztétikus is. Viszont mindeközben nem egy adott helyhez, és szigorú szertartásrendhez kötött.
Több humanista szervezet is nyújt humanista szertartásokat, beleértve esküvői szertartásokat is.
A szomszédos Romániában évek óta léteznek humanista szertartások, amelyek alternatívát jelentenek a hagyományos egyházi szertartásokra, olyan emberek számára, akik nem szeretnének egy olyan egyháznak fizetni egy szertartásért, amelyben máskülönben nem vesznek aktívan részt, vagy amelynek tanításaiban nem hisznek. Viszont szeretnék egy szép szertartással megünnepelni a házasságuk eseményét, a családjuk körében.
Ebből egy már Magyarországon is megtörtént, 2016-ban, a Magyar Humanista Társaság közreműködésével. Bár ez nem számított jogilag elismert szertartásnak, és a pár már korábban civil házasságot is kötött, de más országokban a humanista aktivisták elérték, hogy államilag is elismert házasságkötésnek számítson a humanista szertartás is.
Skócia, Észak-Írország, és az Ír köztársaság már jogilag is elismeri ezeket.
A humanista szertartások annyira népszerűek, hogy például Skóciában az első év után, amelyben 85 ilyen házasságot kötöttek, az azt követő évben több mint 4300 esküvő volt humanista szertartás keretében kötve, mely több volt, mint amit a Skót Egyház keretében kötöttek.
Írországban 2012 óta létezik ez a lehetőség, és itt 2015-ben az összes házasság 6% volt humanista szertartás szerint kötve. Ami háromszor annyi, mint a protestáns Ír Egyház által kötött házasságok.
Ezek a szertartások ugyanúgy jelentőség teliek, de nem vallásosak, és sokkal inkább a házasulandó párra vannak szabva, valamint rugalmasak a pár és a család igényei iránt, mint a hagyományos egyházi szertartás. Mivel nincsenek dogmatikus korlátozások, ezért csak a kreativitás szab nekik határt. Sem helyszín, sem pedig tartalom szempontjából nincsenek szigorú előírásokhoz kötve, mindaddig, amíg a törvény be van tartva. Továbbá pedig, a hagyományos, hivatalos házasságoktól eltérően nem korlátozódnak a heteroszexuális párokra. Az ilyen módon házasuló párok legtöbbször saját esküt írnak, és sokszor bevonják a résztvevő családtagokat is magába a szertartásba.
Az angolszász országokban már látunk kialakulni pár humanista hagyományt, mint például a házaspár kezeinek szimbolikus összekötése egy szalaggal, egy egység-gyertyának a meggyújtása, vagy pedig a csomó megkötése. Utóbbi egy hagyományos, kereszténységet megelőző kelta esküvői szokás, és a pár belső kötelékeinek megkötését jelképezi. Innen ered például az angol nyelvben használt „tying the knot” kifejezés.
Maguk a humanisták azért igyekeznek ezekkel a szertartásokkal új hagyományt teremteni, mert meg vannak győződve róla, hogy az embereknek van igényük arra, hogy egy szimbolikus szertartással hangsúlyozzák egy esemény jelentőségét, és ez akkor is igaz, ha nem hisznek sem istenekben, vagy pedig természetfeletti dolgokban. Maga az igény, hogy együtt legyünk embertársainkkal viszont igenis létező, és valós igény, amelyet a vallás mellőzésével nem kell elveszíteni, hanem csupán újra kell értelmezni, úgy, hogy jobban tükrözze a saját értékeinket.
Ez egy olyan lehetőség, ami a hagyományos, és megszokottól való eltérésben látja a lehetőséget az esemény igazi, mély, és személyes megünneplésére.
Források
Bullett, G. (1926, Szeptember). Marriage and Divorce.The Literary Guide and Rationalist Review, 363 (New Series), 157.-158.
Ditum, S. (2012, Szeptember-Október). Too Young. New Humanist, September/October, 13.-15.
Glaser, E. (2004, Szeptember-Október). Backlash in Disguise. New Humanist, September/October, 22.-23.
Harris, E. (2002). Parliamentary column. New Humanist, Spring, 30.
Hayness, E. S. P. (1906). Christianity and Marriage. The Agnostic Annual and Ethical Review, For the Year 1906, 28.-32.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
First ever legal humanist wedding ceremony takes place in Northern Ireland
Humanist weddings in Northern Ireland: everything you need to know
Are humanist marriages legally recognised in the UK?
Handfasting at a humanist wedding
Tying the knot in a humanist wedding ceremony
Ceremonies
Ceremonies FAQ
Talmud (Wikipedia)
Christian weddings
Marriage and divorce
Kommentelnél? Katt ide.
Humanista Élet 