A politikai kereszténység eredményei

Mit tanulhat a világ az Egyesült Államok fővárosában Január hatodikán történt eseményekből? Elsősorban azt, hogy nem mindegy, mit hisznek mások otthon, a négy fal közt.

Ami történt ugyanis nem kizárólag az Egyesült Államok negyvenötödik elnökéről és az ő egójáról, vagy hatalomvágyáról szól. Hanem többek közt arról, hová vezethet a manipuláció, illetve az összeesküvés-elméletek korlátlan terjesztése.
Ezek az események bizonyos szinten egyenes következményei az Egyesült Államok hagyományos, sajátos, és politikai hatalomra törekvő keresztény kultúrájának. Egy olyan kultúrának, mely Donald J. Trump-ot hatalomba emelte, és elnöksége idején, ennek hibái és káros hatásai ellenére büszkén támogatta. Elsőre ez úgy hangozhat, mint egyike a Trump által terjesztett összeesküvés-elméleteknek, de az evangéliumi keresztény mozgalmak és a Donald Trump kapcsolata ismert, és nyíltan vállalt.
Egy felmérés szerint a fehér, evangéliumi keresztények 80%-a támogatta Trump elnököt, annak többszörös válásai, durva beszéde, pornószínésznőkkel való kapcsolatai, és hiányos bibliai ismereti ellenére.
Egyes keresztény vezetők akár az elnöki irodában látványos imádkozást hajtottak végre Trump elnököt támogatva.
Cserébe Trump eljátssza a szó szerint Bibliát lóbáló elnököt a kamerák előtt. De itt nem csak a mondhatni, a tőle megszokott túlzásról van szó csupán, mint amikor fellépései során ölelgeti és csókolgatja az amerikai zászlót.
Ezek a fellépések nem véletlenszerűek, és megvan az áruk is. Nyáron, a pandémia közepén és ellenére, a George Floyd halála utáni, amúgy békés tüntetések nem akartak abbamaradni. Ezek egyike pedig rosszkor volt rossz helyen, pont Trump elnök útjában a szomszédos templom felé, pont amikor az elnök át akart menni, hogy kamerák kereszttűzében látványosan feltartsa és csókolgassa a Bibliát. Mivel az afroamerikai kisebbség emberi jogaiért és a rendőri erőszak ellen békésen tüntető tömeg útban volt, ezért azt könnygázzal oszlatták fel.
Lehet erre azt mondani, hogy Donald Trump csak egy showman, és mindenkinek egyértelmű, hogy ő maga valóban nem hisz ezekben a dolgokban, és csak azért csinálja, mert ezáltal a figyelem rá irányul, és ő semmit nem szeret jobban, mint a középpontban lenni. De még az ez igaz is, a kérdés továbbra is fennáll, hogy maguk a konzervatív, és keresztény értékeket valló szavazók, illetve vezetők miért fogadják ezt el? Számukra talán nem egyértelmű, hogy mindez csak képmutatás?

A vallás mint politikai eszköz
Az amerikai politikában kikerülhetetlen a nagyon vallásos szavazók bázisa. Ha pedig valaki nem tudná, itt nem kizárólag vasárnaponként templomba-járó idős korosztály csendes támogatásáról van szó, amihez például Magyarországon szokhattunk. Hanem egy határozottan, és hangosan keresztény rétegéről a társadalomnak, mely ugyanakkor erőteljesen konzervatív értékeket is vall. Tehát tulajdonképpen a politikai kereszténységről van itt szó, mely a közellenségnek kikiáltott muszlimokhoz képest tényleges politikai, és gazdasági hatalommal is rendelkezik.
A konzervatív, déli, és keresztény szavazókat először Kevin Phillips, Nixon elnök egyik politikai tanácsadója hozta be a republikánus párt soraiba. Ez volt az úgynevezett déli stratégia, mely az 1968-as választások során alkalmaztak, és amely sikert hozott számokra a választás végkimenetelében is.
Phillips ugyanis rájött, hogy az úgynevezett „déli államok”, mint Arkansas, Louisiana, Mississippi, Alabama, és Georgia jelentős konzervatív, és egyben rasszista elveket valló szavazóbázissal rendelkeznek. Ezeket pedig akár a saját jelöltjük mellé is állíthatnak, ha a jelölt számukra tetszetős dolgokat mond.
Ebben egyszerre jelennek meg a nyíltan rasszista elemek, a hagyományos nemzeti értékre való hivatkozás, és a vallási elemek is. Ez a stratégia olyannyira sikeres volt, hogy hatásai mind a mai napig érezhetők az amerikai politikában, de különösen a republikánus párton belül, melynek Trump is a tagja. Utóbbi az első elnöki kampánya során kezdte ezt a taktikát alkalmazni, és ami 2016-ban számára is meghozta a várt sikert, annak ellenére, hogy a szavazatok többségét nem kapta meg.

Tehát itt nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki egyszerre keresztény, és szereti a hagyományokat is. Az amerikai déli államokban a keresztény-konzervatív mozgalom erőteljesen autoriter, nacionalista, és fehér-felsőbbrendűség-párti, illetve gyakran militarista. Ezek közt találunk olyan keresztényeket, akik a bibliai próféciák egy olyan értelmezésében hisznek, miszerint az apokalipszist megelőző utolsó nagy csatát Izrael állam területén fogják megvívni a jó és a rossz erői, és ezért úgy elviekben, mint a gyakorlatban támogatják Izrael államot, valamint a Közel-kelet különböző háborúit, melyek hitük szerint pontosan ezt a folyamatot segítik elő. És mielőtt azt mondaná valaki, hogy ez valami népszerűtlen, kis szélsőség, maga George W. Bush, az ország negyvenharmadik elnöke, is hasonló nézeteket vallott, és egy alkalommal ezzel próbálta meggyőzni az akkori francia elnököt, Jacques Chirac-ot, hogy támogassa Irak megszállását. És akkor sem elszigetelt esetről volt szó. Az ifjabb Bush több alkalommal tett hasonló kijelentéseket. Sőt állítása szerint, Afganisztán és Irak megszállását egyenesen Istentől kapta, mint küldetést.

Az amerikai politika és a vallás keveredése nem tegnap kezdődött. Manapság viszont ez odáig fejlődött, hogy még ezen a mély-keresztény, és mély-konzervatív rétegen belül is kialakult egy még fanatikusabb réteg, amely szerint a jó és a rossz erői nem valahol messze és a közeljövőben küzdenek majd meg egymással, hanem ez itt, és most, Amerika szent földjén jelenleg is folyamatban van. Eszerint az Egyesült Államokat ateista, feminista, és muzulmán bevándorlók csoportja támadta meg, és nekik, mint keresztény patriótáknak a feladatuk a hazájukat megvédeni ezektől.
Donald J. Trump pontosan ezt a réteget szólította meg, és emelte az általuk terjesztett összeesküvés-elméleteket a köztudatba. Ugyanakkor megpróbálta ő maga is alakítani ezeket a sokszor szélsőségesen különböző elméleteket, a saját személyes kultusza érdekében. Magyarán politikai eszközt formált egy olyan csoportból, akiknek a világképét elsősorban az általa hirdetett eszmék határoznak meg.
Trump nemcsak az elnöki pozícióból, hanem a közösségi média, és a sajtó ügyes használata által olyan mértékig volt képes fanatizálni híveit, hogy azok az ő felhívására megpróbálták megakadályozni a demokratikus hatalomátadást, miután Trump elvesztette az újraválasztási versenyt. Ennek során nemcsak csúsztatásokat, hanem egyenesen hazugságokat, és megfélemlítést is bevetett.
Mindennek eredményét láthattuk Január 6.-án, amikor Trump rajongói lerohanták az országgyűlés ülését, mely a következő elnököt volt hivatott hitelesíteni. Mivel nem egyszerűen egy jelentéktelen, és ideiglenes zavarról volt szó, hanem egy nagyon durva, és erőszakos támadásról, mely órákon át tartott, a képviselők többsége, illetve az őket segítő stáb, és az őket védelmező biztonsági szervek is jelentős traumát éltek meg. Többen valós életveszélyről számoltak be. Öt ember meghalt, és az elégtelen biztonsági intézkedések miatt több képviselő elkapta a korona-vírust miután több kollégájukkal együtt voltak órákig összezárva, és akik közül többen nem voltak hajlandók maszkot viselni. Egy másik Trump által terjesztett ötlet alapján.
De azt, hogy a kongresszus épületét lerohanó tömegben voltak magukat kereszténynek vallók nem csak abból tudni, hogy Trump rajongói közt szép számmal találunk keresztényeket. Hanem abból is, ahogy a támadás előtt keresztet állítottak, és akörül imádkoztak illetve ahogy Jézus feliratokat és zászlókat (2, 3) vittek magukkal a Trump zászlók mellett a támadás során. Majd a szenátus épületét elfoglalva Jézus nevét megidézve, majd megköszönve a Mennyei Atyának, hogy „megáldotta őket ezzel a lehetőséggel, hogy kialhassanak az Isten által adott, és elidegeníthetetlen jogainkért”. Az imát a Qanon sámánnak nevezett ismert Trump rajongó vetette és itt teljes egészében megtekinthető.

Csak a show
Lehet persze minderre azt mondani, hogy ez csupán az amerikai politikára jellemző őrület, és ilyesmi nálunk nem történik meg.
Viszont azt is megfigyelhettük, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon is megerősödtek az ehhez hasonló politikai lépések.
Magyarországon a kereszténység politikai szerepe a 2015-ös úgynevezett migrációs-válság ideje óta egyre hangsúlyosabb. Eljutottunk ugyanis a hagyományos értéket valló, és nyíltan református vezető által irányított párttól az európai keresztény kultúrát megvédeni kívánó hangos, politikai kereszténységig.
Ne feledjük, hogy e jelenlegi magyar kormánynak is hasonló közegből, és hasonló taktikákat alkalmazó politikai tanácsadók voltak, és vannak jelen.
Ahogy a világméretű összeesküvések alapján való civil szervezeteket támadó lépések is egyike a behozott politikai taktikáknak, és amelyek sikeresek is Magyarországon.
Úgy tűnik, hogy a hosszútávú stratégia része egy olyan politikai kampány, melyben ellenségekre van szükség. És mi lenne erősebb ellenség mint az abszolút jó és rossz erői közti összecsapás? Erre jók a vallás, különösen a kereszténység által képviselt világnézet elemei is, mert ezek eleve azt tanítják, hogy a jó és a rossz külső erők, mely ellen egy mindenható lény nevében kell küzdeni.

Hit és politika
De tegyünk egy lépést vissza, és tegyük fel a kérdést: Miért lenne szüksége egy felnőtt, szavazóképes embernek arra, hogy valaki megmondja neki, hogy ki az igazi ellenség, és kire kell szavaznia annak érdekében, hogy legyőzze azt? Miért lenne elfogadható, hogy egy politikus a saját személyes hitéről beszéljen nyilvánosan, és ennek alapján buzdítson politikai cselekvésre?
Ha nem fogadható el, hogy a „gyaurok felrobbantásáról” prédikáljon valaki, akkor miért fogadható el, hogy a közelgő választáson leadott szavazatról vagy egy megtörtént választás érvényességéről prédikáljon egy másik vallás képviselője? Még akkor is ha utóbbi keresztény.
Nem az lenne inkább a helyes, hogy egyetlen vallás vezetői se szóljanak egyenesen bele a híveik politikai döntéseibe? Ha a hívők a megfelelő útmutatás, és erkölcsi vezetés mellett nem tudnak egymagukban a szavazófülkében úgy szavazni ahogy az Istennek helyes, akkor az miért nem Isten és az adott hívő közt van? Miért kell ezt vallási vezetőknek kézzel irányítani? Miért nem hagyják békén az embereket, hogy tévedjenek magukban, és ezt Istennel maguk rendezzék le?
A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy a kereszténységre jellemző világkép alapján az emberek nem képesek jó döntéseket hozni. Ezért mindenkinek szüksége van arra, hogy egy bölcsebb vezető erő, Isten, pontosabban: a Szentlélek formájában, útmutatást adjon. Mert máskülönben az ember téved, és rossz döntéseket hoz.
Egy ilyen világnézet keretein belül nem lepődhetünk meg azon sem, ha egy ilyen hit követői letagadják a felelősségvállalást, ami pedig egy egyenlő felek közti demokráciában alapvető lenne. Egy demokráciában, egy felelős, felnőtt ember vállalja akár a tévedéseit is.

De mi van, akkor ha egy ilyen gondolkodású embernek egy számára hiteles, és autoritás-figurának számító személy vagy forrás mondja azt, hogy valami nem úgy van ahogy elsőre tűnik? Vagy, hogy egy választás eredménye nem valós? És neki, valódi hazafinak, tennie kell valamit ezért.
A hazafiasság, kötelesség, és a mélyről jövő hitekre való hivatkozás, mint döntő tényező egy eléggé ügyes vezető kezében erőteljes eszközzé válhat. Ami akár odáig fajulhat, mint amit Január 6.-án láthattunk lezajlani.
Mi van akkor, ha néhány év múlva tényleges kormányváltásra kerülne sor? Hasonló jeleneteknek kell majd tanúi legyünk? Vagy egy az amerikaihoz hasonló rendszerváltásra már egyáltalán nincs is lehetőség?
Mert miért másért lenne szükség a Trump elnököt kitermelő militarista, mély-konzervatív-, és mély-keresztény közegben megszületett gondolatokat behozni Magyarországra? Miért másért kellene a gyerekeknek egyházi iskolában, fegyvertartásról, és a katonaság dicsőségéről tanulni?
Ez lenne a huszonegyedik századi szintvonal oktatás, ami felkészíti a következő generációt az életre? Milyen életet képzel el egy olyan vezetőség, mely szerint ideológiai háború közepén vagyunk, és ebben az ők szerepe megvédeni a keresztyén-konzervatív értékeket? Mi lesz azoknak a gyerekeknek az életcélja, ha katonaképesek lesznek, mint tölténynek lenni abban a fegyverben, amit egyesek politikai hatalom megtartására sütnek el?

Nem mindegy tehát
Hogy mit hisz a szomszéd, a haver, vagy a vidéki rokon. Mert lehet, hogy a keresztény konzervatív értékekre szavaz legközelebb, de az is lehet, hogy egy megfelelően karizmatikus vezető keze alatt eszközzé válik a politikai hatalomért folytatott harcban. Akár a szó szoros értelmében, mert meg van győződve róla, hogy csakis ő az igazság egyetlen tulajdonosa.

Rendben, de mit lehet ez ellen tenni? Vannak akik szerint a kérdés már rég eldőlt, és lehetetlen a rendszeren változtatni. A történelem alapvető tanulsága viszont az, hogy minden korban úgy tűnik, hogy a dolgok soha nem változhatnak meg, majd mégis történik valami más.
Ezért addig is, amíg a jelenlegi helyzet fennáll, amit egyénileg tehetünk az az, hogy beszélünk azokkal, akikről tudjuk, hogy valamiért hajlamosabbak hinni ezekben a káros gondolatokban. Vagy hajlamosak összeesküvés-elméleteknek hitelt adni. Esetleg nagyon nagy rajongói egy adott politikusnak vagy pártnak.
Megtehetjük, hogy a saját életünkben nem szakítjuk meg teljesen ezekkel az emberekkel a kapcsolatot. Még akkor sem, ha talán idegesítőek, és néha az agyunkra tudnak menni a legújabb elméletükkel.
Ismert ahogy a Donald Trump által támogatott őrültebbnél-őrült eszmék mögött gyakran elszigetelt, és magányos emberek rejlenek. Akik ezáltal találtak közösséget.
Tehát, ha azonnal és teljesen kizárjuk az életünkből azokat, akik ilyesmiben hisznek, vagy akár urambocsá: keresztények, akkor ezzel elzárjuk őket attól a lehetőségtől is, hogy erre alternatívát lássanak. Ha mi magunk képesek vagyunk racionálisan gondolkodni, és egészséges szekpticizmussal közelítünk ezekhez az eszmékhez, akkor talán van olyan barátunk, rokonunk, vagy kollégánk, akire ráfér, hogy ezt egy olyan valakitől hallja, akit valóban ismer, és nem csupán egy arc vagy név a képernyőn.

Persze mindezt értelmes határok közt. Mert ugyanúgy ahogy senkinek nem kell keresztény-konzervatív lovagnak lenni, úgy az ez elleni küzdelmet sem kell fanatikus módon, akár a saját lelki egészségünk kárára művelni. Egyszerű állampolgárként nem kötelességünk leállni jobb belátásra bírni egy épp habzó szájjal zsidózó/buzizó/stb. neonáci szkinhedet, miközben épp inzultál valakit a villamoson. De amit tehetünk például az, hogy ha a vidéki unokatesó szidja a melegeket, akkor megemlítjük, hogy mi magunk ismerünk szimpatikus meleg embereket. Vagy ha a nagynéni háborog a korona-vírus oltás miatt, akkor megmondjuk neki, hogy mi magunk viszont biztos, hogy kérni fogjuk azt, a saját egészségünk, és a mások védelme érdekében.
Ahogy egy rossz világképről is meg lehet győzni egy amúgy jó szándékú embert, úgy egy jobb világról is meg lehet őt győzni, ha mi magunk vagyunk jelen, és mi vagyunk hitelesek számára nem pedig egy online kamuhír-gyár. Legyünk tehát jelen. Nem csak négyévente a szavazófülkében, hanem a mindennapokban is. Mert ott talán még jobban számít.

Kommentelnél? Katt ide.

Útmutató az emberséges élethez 2020-ban

Nemzetközi humanista nap 2020

Hallgads meg a cikket itt.

Nehéz évünk van. Eközben pedig a közbeszédben egyre hangosabban, és durvábban folyik a vita egyes csoportok ellen, és néha mellett. Ebben a környezetben az egyszeri polgár csak kapkodni tudja a fejét, majd csóválni, hogy ejnye ezek a főideológusok, milyen furák.
De mi kell manapság ahhoz, hogy rendes ember legyen valaki? Tényleg annyira megváltoztak a dolgok? Valóban nem lehet többé kiigazodni a világon? És igazán nem lehet félelem nélkül megszólalni többé, mert valaki mindig megbántódik bármit mondasz is? Ezen a nemzetközi humanista napon ezekben a kérdésekben fogok pár jóindulatú tanáccsal szolgálni. Ebből a kedves olvasó annyit fogad meg, amennyit épp szeretne. A lista nem kimerítő, nem is ez a szándéka, hanem csupán ennek a humanistának a jelenlegi gondolatai, a 2020-as év felénél.
Nem tudom, mit fog még hozni ez az év, vagy a következő, de azt igen, hogy vannak dolgok, amelyektől a világ mindenképp jobb hely lenne, mindenkinek. A következőkben ehhez adok pár tanácsot.

Légy nyitott gondolkodású! Ne utasíts el semmilyen gondolatot alapból. Hallgasd végig, ha valaki magyaráz neked valamit, mert tanulhatsz belőle. Még akkor is, ha nem változik meg a véleményed, de egy kis odafigyeléssel megtudhatsz valamit a világról.

Figyelj az embertársaidra! Ha a koronajárvány megtanított bármire az az, hogy mennyire fontos, hogy figyeljünk másokra, mert néha ezen életek múlhatnak. De ezt nemcsak egészségügyi szempontból tehetjük meg, hanem társas kapcsolatainkban is. Ha odafigyelünk a másikra, azzal megtiszteljük a másikat. Ha szeretteinkkel tesszük ezt, akkor az csak jót tehet a kapcsolatunknak, és mindannyian boldogabbak lehetünk ezáltal.

Mutass tiszteletet mások iránt, akkor is, ha esetleg nem értesz egyet velük valamiben. Ha egy párbeszédről van szó, akkor is érdemes odafigyelni a másik mondanivalójára, ha azzal történetesen nem értesz egyet. Sokan türelmetlenek a másság, és a más vélemények iránt, és ez az oka nagyon sok frusztrációnak, és vitának, néha pedig egyenesen az erőszaknak is. Igyekezz türelmesnek lenni, mert ha tisztelettel bánsz másokkal, az nyugodtabb, és egészségesebb kapcsolatokat eredményez úgy számodra, mint környezeted számára. Ezáltal pedig a világ békésebb, és biztonságosabb lesz.

Figyelj a környezetedre, és óvd azt! Még csak az év felénél vagyunk, de már több krízist tapasztaltunk meg. Viszont a vírus-járvány nem az egyetlen, ami az emberiséget jelenleg fenyegeti. A pár hónapos szünet, amit a legtöbben tartottunk nem teszi semmissé az elmúlt több évtized környezetrombolását.
Ha a karantén alatt otthon voltál, megtapasztalhattad, hogy lehet másképp is élni. Ne feledd ezt el, és gondolkodj azon, hogyan tudnál ezek után környezetbarátabb módon élni, és ha szükséges olvass utána, hogy mit tehetsz az élőhelyünk védelmének érdekében.

Vigyázz a saját, és mások egészségére is! Ne vállalj felesleges kockázatokat! A járványnak csak hivatalosan van vége, de maga a veszély nem tűnt el véglegesen. De ha a következő hullám még várat magára, akkor is a most tanult módszereket ne feledd, és alkalmazd, amint tudod.

Olvasd kritikusan úgy a híreket, mint az információkat, mert a világban sok a propaganda. Szintén idén láthattuk, hogy milyen katasztrofális következményei lehetnek annak, ha egy elnyomó állami propagandára hagyatkozunk, mindenféle kritika nélkül. És láthattuk, hogy egy ezáltal rosszul kezelt válság mennyire nem korlátozódik az adott országra, hanem nagyon gyorsan kiterjedhet az egész világra, és senki sem védett tőle.
Vagy gondolj a hírekben, és a közösségi oldalakon terjedő különböző hírekre, és álhírekre, illetve csaló gyógymódokra, és gyanús eredettörténetekre. Miért lenne ez másként bármely másik fontos kérdésben? Mindig tartsd észben, hogy téves információt, vagy propagandát hallhatsz, és igyekezz minél többet ellenőrizni egy állítással kapcsolatban, mielőtt elfogadod azt.

Dolgozz magadon, és fogadd el, hogy tévedhetsz, és nem vagy tökéletes. Nem kell annak lenned. Ahogy a mondás tartja, tévedni emberi dolog. Ne tedd a tökéletességet célnak, és ne várd el másoktól sem. Légy megértő.

Ha teheted, légy kedves másokkal. Ha nem tudsz sokat tenni, de jóindulatúnak, és kedvesnek ingyen is tudsz lenni. Néha csak egy jó szó is elég, hogy valakinek feldobd a napját, és segíts.

De ha van rá lehetőséged, akkor anyagilag is segíts a rászorulóknak. Vagy adj időt, önkénteskedj, segíts, akár az idős szomszéd néninek a bevásárlással, vagy egy baráti szóval.

Beszélgess a szeretteiddel, és a barátaiddal nyitottan, és türelmesen az élet fontos kérdéseiről, és a világ jelenlegi eseményeiről. Hallgasd őket türelemmel, próbáld megérteni miért gondolják azt amit egy-egy témáról. Ha szükség van akkor a saját véleményed változtasd meg.
Megpróbálhatod meggyőzni is őket, de ebben ne légy erőszakos. Ne tiporj másokba.

Ugyanezekről a dolgokról beszélgess el őszintén a saját gyerekeiddel (ha vannak). Vagy az életedben levő gyerekekkel. Az élet nehéz, és zavarba ejtő lehet még a felnőttek számára is, de a gyerekeknek talán még inkább. Viszont ők is ugyanúgy emberek, mint egy felnőtt. Kezeld őket akként, akkor is, ha figyelembe veszed a korukat.

Olvass! És ne csak szalagcímeket a közösségi oldalakon.

Sétálj a szabadban! Élvezd a természetet, és csodálkozz rá a csodáira. Majd informálódj, hogyan tudsz tenni azért, hogy ezek a következő generációnak is megmaradjanak.

Tartsd tiszteletben mások határait, és pontosan szabd meg a saját határaid. Az emberi szabadság azt jelenti, hogy te szabhatod meg, hogy kivel milyen kapcsolatot tartasz fenn. Ezt jelenti az emberi szabadság. És ne feledd, hogy ez ugyanúgy érvényes másokra is.

Néha csinálj semmit. Valóban olyan sürgős az a feladat, hogy nem tarthatsz egy kis szünetet?

Meditálj! Ehhez nem kell fura pózokat felvenned a testeddel, de néha szánj rá időt, hogy elgondolkodj a saját életeden, és mindazon, amit a világban látsz, és tapasztalsz. Gondolkodj rajta, hogy mi, miért történik, és ha nem érted járj utána. Ha egy kérdés foglalkoztat próbáld meg kideríteni. Ne várd, hogy majd valaki okosabb, vagy karizmatikusabb majd megmondja, mit kell gondolnod egy témáról. Tégy érte, hogy a saját gondolataid ura te magad légy. Gyakorold, hogy gondolkodsz, és koncentrált figyelemmel tudsz foglalkozni egy témával.

Állj ki mások mellett, de ezt tedd nem erőszakosan. Senkit sem vertek jobb emberré, ezért ne bánts „oktató szándékkal” másokat, sem fizikailag, sem verbálisan.

Végezz önkéntes munkát, vagy végy részt a helyi közösséged életében! Így megismerkedhetsz a szomszédaiddal, és valóban a közösség részévé válhatsz, nem pedig csak annak lakójává.

Szavazz! Informálódj az országodat, megyédet, és lakóhelyedet érintő politikai kérdésekben, és ha kell fektess energiát abba, hogy a dolgok egy emberségesebb, és jobb irányba mozduljanak el.

Végül pedig, nem kell ezeket a tanácsokat előírásnak, vagy abszolút szabálynak tekinteni, mert ezek csupán javaslatok. Amint látható mind olyanok, amelyek meghagyják a saját egyéni szabadságod, és nem próbálnak meggyőzni semmi olyanról, amit nem szeretnél. De sokkal inkább arra szolgálnak, hogy mindannyiunk kapcsolatait egészségesebbé tegyék. Mert mindannyiunkra ráfér egy kicsit több elfogadás, és szeretet.

Használd tehát őket egészséggel! És ha van kedved, jövőre, ugyanekkor térj vissza erre a cikkre, és gondolkodj el azon, hogy az elmúlt év során ezekből mit tudtál hasznosítani, és esetleg milyen saját tanácsot adnál hozzá ehhez a listához.

Kommentelnél? Katt ide.

Hatodik rész: Alternatíva – Szekuláris Humanizmus

Hacsak a hívőkben nem lakik egy külön szellem, amitől ők mások, és ha az ateisták is ugyanúgy emberek, akkor az összes többi emberi közösségre érvényes szabályok rájuk is érvényesek. Ami az embereknél működik, az működik az ateistáknál is.

Te hogyan élnéd az életed, ha nem lenne Isten?
Hogyan döntenéd el, hogy valami helyes vagy sem, ha nem állna rendelkezésedre egy kinyilatkoztatás, ami irányt mutathat?
Mi alapján választanál két opció közt?
Hogyan szervezned meg az emberek együttélését?
Mit tanítanál az iskolában?
Hogyan ünnepelnéd a sikereid? És hogyan gyászolnád a veszteségeid?

Az ateisták biztosak abban, hogy nincs Isten. Mindenki a saját vérmérséklete szerint persze. De ezen a nyilvánvaló első következtetésen túl mi van? Mi lehet? Mi lesz?
Az ateisták nem kell erkölcstelenek legyenek. Természetfeletti nélkül is lehet jó etikai rendszert csinálni.
Amikor felmerül a kérdés, hogy ha nincs Isten, akkor ki (mi) az erkölcs forrása, az ateisták (helyesen) azt válaszolják, hogy az erkölcs biológiai eredetű. Ez alatt azt értik, hogy az emberi erkölcsrendszerek alapja az emberek társas együttélése, és ennek biológiai, és biokémiai alapjai.
Viszont az ebből következő lépést már kevés ateista teszi meg. Ez pedig annak elismerése, hogy mivel az emberi erkölcs szükségszerűen emberi, ezért ennek középpontja, és mércéje is az ember.
Nem egy adott ember, vagy egy kis csoport emberi érdekei. Hanem a nagybetűs Emberé. Ezzel nem egyeztethető össze elnyomás, kegyetlenség, vagy népirtás. A mérce pedig az emberi jólét szintje.
Igen, az erkölcsöt mi emberek, csak emberit tudunk csinálni. De ez nem korlát, hanem kiindulópont. Nem kell csak az emberekkel foglalkozni. Ha az emberi boldogulás összefügg a minket körülvevő környezettel, akkor annak ápolása és védelme is fontos, és nem csak abban az esetben nyúlunk a minket körülvevő világhoz, hogy elvegyünk belőle valamit.
Élhetünk együtt békésen más állatokkal.
Sétálhatunk hűs erdőkben.
Az emberi faj biológiai származása, és (biológiai) függősége az őt körülvevő világgal nem egy mellékes információ, amit csak helyesen kell tudni, ha az evolúcióról van szó. Sok ateistának a biológiával kapcsolatos tudásunk csak egy sor üres tény. Amit csak akkor használunk, ha egy hívőt kell kijavítani, vagy egy transz személyt kell megalázni. A biológiai tudásunk viszont nem fegyver, hanem tudás. Amiből következeteseket, és értékeket vonhatunk.
Ezek lehetnek hibásak, és emberségesek is. A hím-nőstény kettősséghez való ragaszkodás például hibás. Amit sajnos sok ateista is arra használ, hogy egy amúgy is hátrányos helyzetben levő csoport tagjait még jobban korlátozza, és megalázza. Lehet viszont elsősorban embernek tartani embertársaidat. Majd nézz utána a szóban forgó jelenségről létező tudásunknak. És ennek függvényben szólalj csak meg.

Értékválasztás
A jelenlegi egyre szenzációsabb, és egyre több rétegre osztott világunkban kell tegyünk egy értékválasztást. Ami akkor is, ha jelenleg nem népszerű, de mindenképp erkölcsileg és emberileg helyes kell legyen. Nem lehet ember-ellenes.
Lehet azzal is érvelni, hogy a világban jelenleg megfigyelhető egyre erősebb, és több rétegű megosztottság annak a jele, hogy a világ demokratikusabb lett. Nem azért hallani egyre többet olyan kisebbségekről, amelyek eddig nem szerepeltek a közbeszédben, mert a semmiből jöttek elő. Hanem azért, mert ezek a csoportok csak most értek el egy olyan szintet, ahol beleszólásuk van a hatalomba.
A világ pedig halad. A dolgok folyamatosan változásban vannak. Ezért választani kell az új helyzettől függően, hogy melyik oldalra állsz.
Az evolúció nem ért véget Darwinnál, és utána már semmi változás nem lesz, de nem is kell.
Ez a hozzáállás maga egy értékválasztás. Ha meg tényleg megérted, hogy a biológia miről szól, és az evolúció-elmélet mit mond, akkor nem fogsz azért érvelni, hogy a dolgok maradjanak a régiben, vagy térjenek vissza egy sosemvolt aranykorba. Ha megérted az élet csodáját, akkor örömmel fogadod a változást, és többé nem félsz tőle. Elfogadod, hogy a folyamat szerencsés részese vagy, és nem próbálod többé megnyerni a képzelt versenyt.

Konzervatív humanizmus
Vannak konzervatív ateisták. Sőt konzervatív humanisták is. Akik szerint, amit az emberiség eddig elért az elég. Most már csak még több technológia, és még több szórakozás van hátra.
Már csak a halál kérdését kell megoldani. Ezért kell transzhumanizmus. De a társadalmi, és emberi kérdésekre válaszolni tudó humanizmus pedig csak egy lépés ez előtt. Mert az élet célja pusztán a hedonizmus.
Csak az a gond, hogy nem tartunk a történelem végén. A társadalmi problémákat nem oldottuk mind meg. De nem is arról van szó, amit egyes konzervatív, ateista guruk, mint például Steven Pinker hirdetnek. Ő írt egy teljes könyvet arról, hogy csak az eddigi módon kell tovább menni. És akkor majd előbb-utóbb, kétszáz év múlva majd jobban alakulnak a dolgok. A gond ezzel az, hogy ha közben a haladásért tenni kívánókat folyamatosan támadásoknak tesszük ki. Orbánokat szavazunk meg. És ha a magukat a legracionálisabbnak tartó ateisták is foggal-körömmel küzdenek a változás ellen, akkor ebből nem lesz semmi.
Sok ateista szereti magát liberálisnak, és ezzel együtt progresszívnek mutatni. A tényleges viselkedésük viszont nincs ezzel összhangban. Ott van például a haladás, és az igazságosság ellen folytatott ádáz küzdelmük a SJW elleni fröcsögés, és a „PC-kultúra” elleni szólásszabadság-harc.
Ezek mind változás, haladás, és egyben javulás elleni harcok.
Igen, vannak társadalmi kérdések, amelyekről párbeszédet kell folytatni. De egy párbeszéd nem úgy működik, hogy az egyik fél automatikusan hülye, a másik meg a racionalitás páncéljával felvértezett hős lovag, aki majd jól felvilágosítja. Ezt arroganciának hívják.

Javaslat
Az ötlet egyszerű: legyünk humanisták.
Társadalmi kérdésekben törekedjünk arra, hogy először megértsük, majd felmérjük a jelenlegi helyzetet. Majd figyelve járjunk utána, hogy embertársaink mit szeretnének a kérdésben. A hallottak alapján, és az információk birtokában mérlegeljük a kérdés erkölcsi vonatkozásait figyelembe véve mindazt, amit az erkölcsről, és az igazságosságról tudunk. És csak ez után jöhetünk javaslatokkal.
Nehéznek hangzik? Lehet, hogy a felületes ítélkezésnél nehezebb, de annál sokkal értelmesebb, és emberségesebb. Így már jobban hangzik?

 

Kommentelnél? Katt ide.

Az online tér korlátai

Mivel az ateistáknak nincs egy már létező, élőben találkozó közösségük, ezért gyakran először online kezdenek szerveződni. De az online térnek megvannak a maga korlátai.

Miért olyan bunkó online mindenki?
Online mindenki bunkóbb. Ennek pedig csak egy része, hogy a kizárólagos írott forma durvábbnak hat. Vagy kevésbé kifejező, mert hiányoznak a metakomunikáció elemei.
Profilkép mögé bújva az emberekből, különösen csoportosan, előbújik a csordaszellem.
A tömegben eltompulnak az egyéni azonosítók, ezért mindenki merészebb lesz. Jobban beszól. Kevésbé türelmes. Mivel párhuzamosan is lehet kommentelni, ezért a türelmetlen folyamatosan kiélheti az igényét, hogy a másik szavába vágjon. Nem kell türtőztetnie magát, mint egy személyes interakcióban.
Ezekből az online kommentelő, és vitatkozó csoportokból nem alakulnak ki közösségek. Többek közt azért, mert ezek az online csoportok inkább mém-megosztás, és viccelődés köré szerveződnek. Olyan csoportok, amelyekben a minta a következő:
mém – amin mindenki röhög
napi hír – amin mosolyogni, vagy felháborodni lehet
és (a legkisebb kategória) a személyes poszt. Ami jelenthet egy személyes kérdést, panaszt, vagy a csoportból való kilépés bejelentését.
Ezek közül a legtöbb interakciót általában az első kettő kapja.
A személyes vélemények reakcióként jelennek meg. Nem kapcsolódási alapként. Ezért ezek nem jó alapja a közösségnek. Az egyetértünk abban, hogy nincs Isten nem elég. Ahhoz, hogy közösség alakuljon ki több kell, mint ugyanazok a reakciók harminc változatban megfogalmazva.
Az ateista közösségek online való kicsírázását pedig az is akadályozza, hogy sok hangos ateista szerint (neki) nincs is szükség(e) többre, mint, hogy mémeken röhögjön, és híreken hőbörögjön.

A hívők nem emberek, hanem legyőzendő karakterek az online játékban
A stabil online ateista csoportok egyik legsötétebb jellemzője az, hogy a legaktívabb, leghangosabb, és legagresszívebb tagjai az online térben való beszélgetést egyfajta online játékként kezelik.
Egy játékként, amiben a legyőzendő fél a hívők. A likeok, követők, és néha maguk a kommentek pedig a virtuális kincs. A „jólmegmondtam” (angol kifejezéssel: pawnage) pontok pedig elismerést, azaz hírnevet, és dicsőséget jelentenek, ha egy jól előadott megalázásról van szó. Ha egy hős-vitatkozó ateista jó alaposan rámutat a hülye hívők hitének hülyeségeire, és azt sokan kedvelik, akkor az neki dicsőség.
Ezt a jelenséget az online platformok függőségre nevelő rendszere elősegíti. Nem az ateisták valamilyen sajátos belső gyengesége miatt. Tehát ez nem az ő hibájuk, mert nem csak az ő felelősségük van ebben.
Ami viszont az ateisták felelősség az, hogy ne csak a hívők gondolataival, és viselkedésével kapcsolatban legyenek kritikusak, hanem a sajátjukkal is. Néha emlékeztetniük kellene magukat, hogy a képernyő másik oldalán egy embere ül. Ugyanúgy a kommentsor másik felét író ellenfél is az. És nem vele van a baj, mint ember, hanem csak téved valamiben. A tévedés pedig nem érdemel nukleáris támadást.

Az online vita, mint ön-terápia
Sok ateista ön-terápiás céllal vitatkozik online. Ők leginkább volt hívők. És mert hívő volt, azért most akarja bizonyítani a még hívőknek, hogy miben tévednek közösen. Sokan küldetésnek érzik ezt. Úgy győzködik az útjukba tévedő hívőknek, ahogy nekik volt rá szükségük a kitérésük alatt.
Bántalmazott személyek terápiája során mutatták ki, hogy az áldozatok sokszor újra-meg-újra ugyanazokba a helyzetekbe kerülnek, és úgymond újrajátsszák ugyanazokat a helyzeteket, annak érdekében, hogy most másképp járjanak el. Például, ha valaki fájdalmat okozott nekik, akkor most jobban megvédik magukat.
Sok volt hívő ateista hasonlóan bánik a volt hitével.
A hívők azonban nem terápiás eszközök. Nem erkölcsös embereket eszközként használni a saját gyógyulásod érdekében. Ha jobban akarsz lenni, akkor terápiára kell menni. Nem elég online vitázni. A terapeutát pedig használhatod a gyógyulás folyamán. Embertársaidat viszont nem.
A traumákat ugyanis feldolgozni kell. Nem megnyerni. Egy kiszolgáltatott helyzetet nem lehet megnyerni. Mert abban pontosan az a traumatizáló, hogy a másik(mások)nak több hatalma volt, és azt arra használta(ták), hogy bántson(anak). Ennek feldolgozásában segítség kell. Nem pedig az, hogy most, a tényleges, nagybetűs Igazság birtokában, a Tudás legyőzhetetlenséget biztosító páncéljában visszamenni, és ugyanazt a csatát megnyerni. A hatalommal való visszaélés nem így működik. Mivel sok ateista hordoz hívő időszakából feldolgozatlan traumákat ezért sokuknak a folyamatos vitatkozás nagyon vonzó tud lenni.
És nem túlzok, amikor traumákról beszélek. A vallások, és különösen a kis, karizmatikus szekta-jellegű vallásos közösségek igenis valós traumákat okoznak. Mert ami sokszor történik ezekben a közösségekben az bántalmazás. Minél szigorúbb szabályokat használ egy közösség, annál valószínűbb, hogy a tagoknál PTSD alakul ki. A társadalom pedig sajnos nincs erre felkészülve. Nincs meg a szükséges elfogadás, és segítség. A vallás normális dolognak minősül. Valami olyannak, ami soha nem káros. Azok, akiket egy vallásos közösség traumatizál nem tudnak, hová fordulni. Ezért sokan a legnagyobb ingyenes terápiás eszközhöz fordulnak: az internetes fórumokhoz. És megpróbálják magukat terápiázni. Csak az a gond, hogy ez nem lehetséges. Ugyanúgy, ahogy a traumát sem maguk okozták, úgy a gyógymód sem lehetséges egyedül.
Az elszenvedett trauma feldolgozásához támogató segítségre van szükség, és olyan gyógyulást elősegítő visszajelzésekre, amit csak terápiás kapcsolatban lehet megkapni. Az online csoportok nem képesek erre.
Az ateista közösség például lehetne egy ilyen biztos háttér. Az ateisták létrehozhatnák azt a tudásbázist, illetve összegyűjthetnék azokat a szakembereket, akik ebben szakmailag is tudnak segíteni.

Csak a vicces mémek
Jelenleg azért nem létezik ilyen közösség, mert az ateisták megelégednek azzal, hogy online vitázzanak. Ha meg felmerül egy ateista közösség ötlete, akkor rögtön elutasítják.
Ebben szerepet játszik az is, hogy Magyarországon nagyon sok online aktív ateista soha nem volt hívő. Mert a szocializmusban nőttek fel, ahol nem volt népszerű a vallásosság. Ezért nem értik, hogy valaki azért lép be egy online ateista csoportba, hogy ott támogató közösséget találjon. Mert a sosemvolt hívő ateistáknak az online közösségek csak azért kellenek, hogy legyen egy vicces kép, illetve hírforrásuk. Ateista társaik ezen túlmenő igényeit meg nem értik.
Manapság viszont Magyarország is része a nagy globális vallás-szabadpiacnak. Nem úgy, mint a szocializmusban. Most államilag elismert vallások vannak csak. Mármint hivatalosan. A gyakorlatban ugyanis maga a miniszterelnök fia az arca egy amerikai stílusú karizmatikus keresztény szektának. Vagy ott vannak a klasszikusok: a tömegközlekedési csomópontokon mindig jelen levő Jehova Tanúi. És a nagy egyházak. Vagy a Hír Tv-s kapcsolatokkal rendelkező Vidám Vasárnap. Ami ezáltal széleskörű közönséghez jut el. Mert ugye „ateista vasárnap” viszont nincs.
De vannak az ezeknél is kisebb, viszont szintén káros szekták, amelyek nem mind keresztények.
Ezen társadalom, és emberi élet károsító csoportok ellen csakis az ateisták tudnának őszintén tenni.
Ugyanis azt mondani valakinek, hogy ne legyen tagja X szektának, hanem inkább Y-nak, az kicsit visszás. Viszont azt mondani, hogy hagyd a szektákat, és légy racionális alapon ateista viszont sokkal jobb opció. De ezt csakis közösen, és szervezetten lehet mondani. Ezt viszont maguk az ateisták nem akarják. Mert ők csak néha akarnak egy hitet gúnyoló mémet látni, amin az ebédszünetben mosolyoghatnak egyet, és ennyi.
Ez viszont egy olyan luxus, amit már nem engedhetünk meg magunknak. Egy olyan társadalomban, ahol pár évtized alatt eljutottunk a „csuhások” politizálását nyilvános bírálatától a „régivágású keresztény-konzervatív” értékek nevében való politizálásig, ott a „nem érdekel, mert nem vicces mém” nem opció. Élőben is tenni kell.
A kizárólag online aktivizmus pedig olyan, mint a likeokkal etetett éhező afrikai gyerekek esete.
Ahhoz, hogy ne csak ez az egyoldalú online fogyasztás, és kamu-aktivizmus létezzen csak, szükség van, hogy először maguk az ateisták tegyék félre ezt a félelmüket az ateista közösségektől.
És végre együtt dolgozzanak a saját világuk jobbá tételén.

Hatodik rész.

Kommentelnél? Katt ide.

Digitális minimalizmus – Kontextus

Nemrég olvastam egy könyvet a közösségi oldalakról.
Az egyik dolog, ami nagyon megmaradt, és azóta is foglalkoztat az a gondolat, hogy nem tudod irányítani, ki, mikor, és hol olvassa vagy fogyasztja a tartalmat, amit az internetre felteszel. Azaz a kontextust.
Nem rajtad múlik, hogy milyen hírfolyamban látja az elkeseredett tomboló dühödet, vagy életed legnagyobb boldogságát. Nem te határozod meg az ezt megelőző, vagy követő tartalmakat, és nem te döntöd el, hogy miként értelmezi valaki azt, amit mondani szeretnél.
Röviden, a tartalom, amit létrehozol, tulajdonképpen nem is a te irányításod alatt van. A kontextus kontrollja a platform üzemeltetőjénél van.
Amit pénzért árul. Tehát, ha nincs elég pénzed, hogy megvásárold a megfelelő kontextust, akkor a mondanivalód elvesz a többi villogva üvöltő, direkt szélsőséges vélemény kavalkádjában.

Ez a kortárs közösségi oldalak által dominált online közeg sötét oldala.
Mert, ha van valamennyi erőforrásod, akkor csinálhatsz magadnak saját weboldalt, csinálhatsz saját tartalmat, és megpróbálhatod azt az általad meghatározott keretek közt tartani. De a hiperlinkek világában, ez végső soron soha nincs az uralmad alatt. Nem te határozod meg, hogy milyen felületre osztják tovább a tartalmadat, és esetleg hogyan forgatják ki a mondanivalódat.
Míg egy személyes beszélgetés során csupán annak a veszélye fenyeget, hogy a beszélgetőpartnered valamiért nem ért meg, legyen az nyelvi akadály, vagy egyszerűen túlságosan nagy véleménykülönbség kettőtök közt, addig az online platformokon szinte garantált, hogy másképp fognak értelmezni, mint szeretnéd.
Bármely más platformra kerül át a tartalmad, mint amit te magad irányítasz, annak nyomós oka lesz. Az illető oldal üzemeltetője azért emel ki egy bizonyos dolgot a te teljes mondanivalódból, azért tesz oda téged hivatkozásnak, mert ez valami módon a saját érdekeit szolgálja.
A nagy platformok, mint a Facebook, és Google, melyek a megjelenést, azaz tulajdonképpen az online létezést, rangsorolják a saját algoritmusuk (receptjük) szerint, a saját üzleti érdekük függvényében, pedig ismét változtatnak ezen.
Tehát, ha ki is kiáltasz valamit az online űrbe azt, hogy egyáltalán meghallja valaki, és milyen körülmények közt, illetve, milyen lelki állapotban teszi, ezáltal ebből mennyit fog fel, már nem rajtad múlik.
Ha szeretnéd efelett a folyamat felett valamennyire visszaszerezni a kontrollt, azt jelenleg csakis pénzért teheted meg. Az organikus elérés, az alulról növekedés, a 15 perc hírnév mára már a múlté.
Ez a fajta mesterséges intelligencia az egyik legnagyobb veszély, ami a szólásszabadságot, és emberséges kommunikációt illeti. A diktatórikus kormányok is éppen ezért szeretik használni.
Úgy tűnik, nem a robotok jönnek majd értünk, hogy elvigyenek az embereknek fenntartott börtönökbe, hanem likeonként vonulunk be önként.
Az egyetlen alternatíva, hogy kiszállunk. Amíg ezek a szabályok, addig nem lehetséges emberségünket megőrizve online élni. Valaminek változni kell. Vagy le kell mondjunk az emberi méltóságról, és csorbítva az emberségünk behódolunk ennek az új létformának, vagy pedig nemet mondunk a jelenlegi, profit-orientált közösségi hálók modelljére.
Nem kötelező közösségi oldalazni. Akkor sem, ha minden haver egész nap ott lóg.
Próbáld meg egy pár napig, vagy egy hétig, nem nézni, vagy legalább nap közben nem nézni ezeket az oldalakat. Majd, amikor ismét kinyitod nézz meg jól, hogy mi az, ami valóban fontos, és amiről lemaradtál. És kérdezd meg magad, hogy tényleg fontos lett volna, hogy bármiről abban a másodpercben értesülj, vagy sem?
Keresd ehelyett a valódi kontextust. Beszély személyesen, vagy közvetlenül a barátaiddal. Telefonon, vagy akár videocseten. Nem maga a technológia a gond, hanem a közösségi oldalak mint közeg. Vagy menj el eseményekre te magad. Éld át az élményt közvetlenül. Ha valamit nem értesz kérdezz rá akkor és ott, annál az illetőnél, aki ezt a legjobban meg tudja válaszolni. Figyelj a környezetedre. Van olyan érdekes, mint a sokadik vicces macskás videó a közösségi oldalon. Olvass számodra érdekes dolgokról, és próbáld meg valamilyen formában újrafogalmazni, egyszerűen azáltal, hogy leírod magadnak mindazt, amit az olvasottakból megértettél, vagy pedig beszélgess el róla valakivel. Magyarázd el egy gyereknek. Gyakorold a hobbid. Ülj, és ne csinálj semmit egy ideig. Ne a TV-t bámuld, hanem csak ülj le magaddal, és tényleg ne csinálj semmit egy órát. Menj sétálni. Élj!

A közösségi oldalaktól való folyamatos függés csak egyvalakinek fontos: az oldalak üzemeltetőinek. Ne feledd, hogy az ők érdekük a profit, nem pedig a te jóléted.
És nem, a kettő nem azonos.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Terrorizmus – egy humanista szempont

Egy ennyire provokatív téma esetében a legtöbb cikk a terrorizmus meghatározásával kezdődik. Csak az a bökkenő, hogy ilyen nem létezik.
Annak ellenére, hogy mindenki azt hiszi, pontosan tudja, mi minősül terrorizmusnak, nem létezik egyetlen egységes meghatározás sem. Leglelkesebben különféle kormányok dobálóznak különféle meghatározásokkal. Általában az aktuális politikai érdekek szerint. Vagy pedig, nemes egyszerűséggel, minden nem állami erőszakot terrorizmusnak minősítenek. Így történhet meg az, hogy sok, ma már nemzeti hősként ünnepelt forradalmárt is terroristának nevezhetnénk – és nevezték is kortársaik – ugyanezen meghatározások alapján.
A másik probléma, hogy ezt a kifejezést mindig mások használják egy adott csoportra vonatkozóan. Senki sem nevezi magát, büszkén, terroristának. Ezért az ilyen vádaskodás alapú meghatározások túlságosan sokfélék, és nem mindig fedik az illető csoportok tevékenységét sem. Olyan meghatározás pedig végképp nincs, ami az összes ilyen tevékenységet akár megközelítőlegesen is fedné.
Röviden: nem létezik hivatalos meghatározás a terrorizmusra.

Szerinted ki a terrorista?
Most gondolkodjunk el azon, hogy mi magunk mire gondolunk, ha a terrorizmus szót halljuk? A legtöbb ma felnőtt embernek van egy működő meghatározása a terrorizmusról, ezért egyértelműnek tartja, hogy mit fed ez a kifejezés. De hogyan hangzana ez a nyilvánvaló meghatározás? Pontosan ez az, amiről mindenkinek más fogalma van.
Sokak szerint a legrosszabb terrorizmusért a vallás felelős. Legyen ez túlságosan erős vallásos hit, vagy hibás hit. Pontosabban az iszlám, mint rossz vallás. De így van ez?
Igaz, hogy csak a muzulmánok hajtanak végre terrorcselekményeket? Esetleg a legsúlyosabbakat?
A terrorcselekményekre a legikonikusabb példája a 2001 szeptember 11.-i new york-i merényletek. Annak ellenére, hogy azóta még sok terrorcselekmény történt, és voltak súlyosabbak is.
Például 2004-2016 közt Irakot érintette a legtöbb terroresemény. 2003-ban, az amerikai megszállás kezdetén a terrorizmus miatti halálesetek száma kilencszerese volt az 1998-2002 közti eseteknek.

A nyugati világban, és kultúrában a 9/11-i merényletek kiemelt szerepet kapnak. Jelenleg az ezek következtében létrejött vita, és politikai rend határozza meg, hogyan gondolkodunk a terrorizmusról. Ha például a „terrorcselekmények” szót halljuk, rögtön a 9/11-es párhuzamokat keressük. Ezért az egyik első kérdés, hogy milyen vallásúak voltak az elkövetők? És cinikusan csóváljuk a fejünket, ha egy iszlamista csoportról van szó. De közben figyelmen kívül hagyjuk a tényt, hogy a hírek, amelyek eljutnak hozzánk, különösen a közösségi médiában, erőteljesen előre-szűrtek. Nem azért látunk több nyugati nagyvárosban, muzulmánok által elkövetett terrorcselekményt, mert ezekből ténylegesen több lenne, hanem azért, mert ebből a tartalomból tol többet elénk a közösségi média, és a sajtó.
Ezek felelőssége, és fontossága megér egy külön posztot, de egyelőre csak azt vegyük figyelembe, hogy a felmérések szerint nagyon sok honfitársunk, és embertársunk a fejlett világban ezekről a közösségi platformokról tájékozódnak a világ eseményeiről.
Nem pedig a hagyományos sajtóból, ami bár maga is lehet elfogult, és fizetett tartalommal teli, de azért alapvetően más modellel működik, mint a közösségi portálok. Utóbbiak lényegi eleme ugyanis a népszerűség hajszolása. Ami, mint tudjuk nem mérvadó, ami az igazságtartalmat illeti. Valami lehet népszerű, de hibás.

Visszatérve a terrorizmus és az iszlám témájára, gondoljunk csak arra, hogy mindannyian találkoztunk már életünkben olyan katolikussal, aki nem jár templomba, nem igazán hiszi a dogmákat, de hagyománytiszteletből mégis katolikusnak nevezi magát. Ha az összes katolikus nem annyira fanatikus, és fundamentalista módon hívő, mint például azok a nyugati kultúrájú, terrorcselekményeket végrehajtó északír katolikusok, akik néhány évtizede folyton bajt csináltak, akkor miért gondoljuk, hogy az összes muzulmán viszont ugyanannyira fundamentalista fanatikus, mint egyes terroristák? Csak mert azt olvassuk nap, mint nap? Egy online memondóember posztjaiban? Vagy talán azért, mert a jelenlegi magyar kormány ezt hivatalos kormánykommunikáció szintjére emelte? Vagy az amerikai?
Ezek egyike sem bizonyíték ennek az állításnak az igazságtáralmára. Emlékezzünk: terroristának a másikat hívják.
A politikusok érdeke meg, hogy legyen egy nagy közös ellenség. Egyes politikai stratégiákban ez minden másnál fontosabb. Biztos, hogy olyanok meghatározására akarsz hagyatkozni, akiknek az az érdeke, hogy te ellenséget láss a másik emberben?

Humanista szempontok
Az iszlamista terrorszervezetek ideológiájáról, és eredetükről rengeteget írtak az elmúlt években, ezért ennek részletezésére nem fogok itt kitérni. Amiről inkább szeretnék beszélni az, hogy Humanistaként, hogyan vizsgáljuk a terrorizmus jelenségét?

A terroristák emberek
Első lépésben tudatosítanunk kell, hogy a terrorcselekményeket elkövetők valós emberek. Ezért bánjunk velük ennek megfelelően. Ne hagyjuk, hogy propagandagépezetek dehumanizálják őket. Rossz embernek tarthatjuk őket, de továbbra is emberként kell gondolnunk rájuk, mert különben nem tudjuk ténylegesen megérteni őket, és nem is tudunk majd megfelelően reagálni az általuk okozott károkra.
V. K. Sinha indiai újságíró, a Secularist (Szekularista) újság szerzője szerint, a Humanisták azáltal tudnak tenni a terrorizmus ellen, ha megerősítjük, és gyakoroljuk a Humanizmus elveit.
Ehhez szükséges, hogy a különféle hitrendszereket, és ezek gyakorlását az értelem tükrében vizsgáljuk, erősítjük a toleranciát, az együttérzést, és az emberi jogokat. Valamint támogatjuk az egyház, és a politika szétválasztását, azaz a szekularizmust.
Utóbbi különösen a muzulmán kultúrában fontos. Salman Rushdie muzulmán származású, magát nyíltan ateistának valló író szerint az iszlám csak akkor tud összegeztethetővé válni a modern korral, ha a vallás visszakerül a magánszférába, és eltávolítjuk a politikai vonatkozásait, és befolyását.
Nincs valós okunk azt gondolni, hogy az iszlám valamiért immunis lenne a reformra. Elvégre a hagyományos judaizmus, és a kereszténység is erőteljesen konzervatív vallásként indult. Manapság viszont már léteznek nagyon liberális irányzataik, sőt valaki lehet csak kulturálisan zsidó, a dogma nélkül.
Akik azt állítják, hogy az iszlám valahogy eredendően másmilyen, és ezért kivétel, azok manipulálni akarnak. A nyílt antiszemitizmus egyre kevésbé elfogadott. A kereszténység teljes mértékben elfogadott, sőt még a legdurvább változatai is toleráltak. Ami viszont még mindig túlságosan elfogadott az a rasszista alapú megkülönböztetés, és az idegengyűlölet. Ezért a valláskritika, és a terrorizmusra adott reakció leple alatt megy tovább ugyanaz a dehumanizáló, sokszor rasszista idegengyűlölet, mint eddig bármikor a történelemben.

Szekularizmus
Az iszlám és az arab világ politikai téren való összefonódása egy rendkívül tanulságos példája annak, hogy csupán a modern világ, és a technológiai fejlettség nem elegendő ahhoz, hogy egy ország vagy egy egész régió szekularizálódjon. Az arab világban a régió domináns vallásának politikai térnyerése történelmi okokra vezethető vissza, és bizonyos szempontból válasz a kolonizációra. Amit mi, nyugati, vagy inkább közép-keleti-európai emberek ebből tanulhatunk az, hogy a politikában és a vallásban is lehetőség rejlik a hatalomra. Ennek megszerzése érdekében egyesek sok mindent hajlandók feláldozni. Az első a szabadság, majd később az emberek élete is. És mivel a hatalom eme két fajtája támogatni, és erősíteni tudja egymást, ezért ezek vezetői nagyon könnyen beleesnek abba a sémába, hogy egymást segítsék, az állampolgárok, a hívők, de főleg a nem-hívők érdekének ellenében.
Az emberi szabadságot az állami (világi), és az egyházi (természetfeletti) hatalmak szétválasztása tudja csak biztosítani. Ugyanis, ha egy politikai hatalom nem hivatkozhat isteni mandátumra, és ha nem a szavazók érdekei, és kívánsága mentén jár el, akkor elveszítheti a tényleges mandátumát, és azzal együtt a hatalmát.

Emberi jogok
Második lépésben pedig fontos megőriznünk, és megvédenünk azokat a jogainkat, ami emberi mivoltunkból következnek.
Ehhez elsősorban pontosan tudnunk kell, hogy mit jelent embernek lenni, valamint, hogy ki minősül annak. Fontos tudatosítanunk, hogy ezek a jogok alapvetőek, és nem függenek soha, semmiféle elvárásoktól. Nem szabad soha megengednünk, hogy az emberi jogokat bármiféle sürgősnek, és súlyosnak nyilvánított helyzet miatt akár ideiglenesen is felfüggesszék. Nagyon fontos, hogy nem szabad hagynunk, hogy az állam, amelyben élünk ezt másokkal, a mi nevünkben tegye. Mert ma ők az ellenség, de holnap lehet, hogy mi, és a mi szeretteink.
Ha engedjük, hogy közvetlen környezetünkben olyan kegyetlen, és embertelen rend alakuljon ki, amelyben elfogadható egy másik ember méltóságának súlyos megsértése, akkor abban a rendszerben nemcsak, hogy hozzájárulunk a rosszhoz, ami a világban történik, de bizonyos értelemben a gonoszságot, és az emberi lét megalázását támogatjuk. Ezáltal a saját emberségünket is csökkentjük.
Ha képesség válunk arra, hogy szenvtelenül nézzük végig, ahogy egy hajléktalan ember tárgyalását és bebörtönzését, ha hidegen hagy minket, hogy a kormányunk menekülteket éheztet a határon, és, ha karikatúra gonoszként tudunk nézni egy bizonyos magyar-zsidó származású emberre, csak azért, mert elégszer láttunk erre vonatkozó óriásplakátot, akkor ezzel kihal belőlünk egy bizonyos mértékig az emberség. Ezáltal pedig kevésbé leszünk toleránsak, segítőkészek, és kedvesek egymással.
Ha hagyjuk, hogy hatalmi harcok miatt kiöljék belőlünk azt a képességet, hogy embertársunknak való segítés, egy tőlünk különböző emberrel való kapcsolódás örömét, akkor azzal a mi világunk lesz kisebb. Mi leszünk kevesebb.

A terrorizmust, mint végső veszélyt, és az iszlamizmust, mint ideológiát azért kell elvetnünk, mert mindkettő téves. De nem fogadhatunk el egyetlen olyan világmagyarázatot sem, amely dühre, és bosszúra alapszik. A világ akkor lesz jobb, ha azon dolgozunk, hogy a jelenleg hatalom nélkülieket erősítjük, megszüntetjük az éhezést, kiegyenlítjük a gazdasági egyenlőtlenségeket, esélyt és otthont adunk a nélkülözőknek, gyógyítjuk a betegeket, tanítjuk a fiatalokat, illetve mi magunk is folyamatosan tanulunk. Mindezek olyan célok, amelyekért vallási hovatartozástól függetlenül mindannyiunknak érdemes tenni.
Nem kell egyik napról a másikra, sőt nem kell tökéletességre törekednünk. Sok konkrét változás akadályát pont az jelenti, hogy tökéletességre törekszünk. Nem kell ezen stresszelni. Egy boldogabb, békésebb világ viszont valós lehetőség.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Az erkölcsi szabályok hiánya

Szólásszabadság-fetisizmus
Az ateisták kedvenc témája a szólás-szabadság. Mert ők olyan népszerűtlen dolgokat akarnak mondani. Mint például azt, hogy aki hisz Istenben az hülye. Bocsánat. „Elmebeteg”.
Egyrészt én vitatnám azt, hogy ma Magyarországon, azt mondani, hogy nem hiszel, vagy, hogy szerinted nincs Isten, annyira népszerűtlen, és radikális gondolat lenne. Nem hiszem, hogy az ateista álláspontot csak akkor lehet kifejezni a magyar kultúrában, ha korlátlan szólásszabadság van. Nincs erre szükség.
Másrészt pedig egyszerűen nem hiszek a szólásszabadságért kardoskodóknak. Mert azt figyeltem meg, hogy mindig csak a saját szavaik szabadságáért harcolnak. Nem érdekli őket, hogy másnak nincs szava. Sőt. Sokszor ők maguk használják a saját hangjukat, és erőforrásaikat arra, hogy mások szólásszabadságát elvegyék, vagy csorbítsák.
Amikor pedig ezt valaki szóvá teszi, akkor a szólásszabadság-harcosok rögtön visítani kezdenek, hogy „jaj, a túlzott PC-korrektség”.
Az nem szólásszabadság, hogy egyesek folyamatosan, és tetszőlegesen alázhatnak, és bánthatnak másokat, de ha a bántott fél akár egy szót is szól, akkor már nincs szólásszabadság. Ha valakit nem lehet kritizálni, az nem szólásszabadság.
Mondtam már, hogy az ateisták is szeretik a hatalmat. Meghatározni, hogy miről, hogyan, és főleg, hogy ki beszélhet, is egyfajta hatalom.

Az eszmék szabadpiaca
Napjaink egyik legnépszerűbb legendája az „eszemék szabadpiaca”.
Ez, a gazdasági szabadpiac mintájára azt mondja, hogy a legjobb eszméket akkor tudjuk megtalálni, ha a kereskedelemhez hasonlóan az eszmék egy szabad piacon versenyeznek egymással. Az igazságot akkor fogjuk látni, ha minden lehetséges gondolatot, és eszmét megengedünk, egy transzparens, szabad közbeszéd keretében, ahol az eszmék, és a gondolatok annak függvényében lesznek kiválogatva, hogy jobban vagy kevésbé jobban vannak elfogadva a nagyközönség által.
A gondolkodási hibák rajongóinak: figyeljük meg a közvélekedésre való hivatkozás hibát ebben.
Elég egyszerű belátni, hogy a puszta népszerűség, vagy a széleskörűen elterjedt hiedelem miért nem elég, hogy megállapítsuk, egy állítás helyes vagy sem. Ha sokan elhiszik, akkor sajtból lesz a Hold?
De, ha társadalmi, vagy komplex kérdésekről van szó, akkor valahogy ez az éleslátás hiányzik.
Az eszmék szabadpiaca nagyon népszerű az ateisták körében. Sokan foggal-körömmel harcolnak azért, hogy nemcsak a közbeszéd, de minden más beszélgetési felület is ennek a modellnek feleljen meg. Aminek leple alatt becsempészhetik majd a saját előítéleteiket, és gyűlöletüket.
Mert ugyanúgy, ahogy a tárgyak piaca esetén, az eszmék piacán is vannak ügyeskedők, nagy konglomerátumok, profik, és fogyasztók. Téves azt gondolni, hogy ha nem is vagy gazdag, de legalább az interneten ugyanúgy elmondhatod a véleményed, és milliók hallgatnak majd rád.
Az internet közbeszédet demokratizáló hatása egy délibáb.
Legalábbis a világháló jelenlegi formájában. Ahol egy cégnek nagyobb a szócsöve, vagy a kitartóbban erőszakoskodónak engednek, ott nincs demokratikus felszólalás.

Sértegetni csak mert neki „joga van rá”
Ha teljes körű, korlátlan szólásszabadság van, akkor sértegetni is lehet.
Ha egy hívőt sért, ha azt mondod, a hitének alapjaira, hogy hülyeség, ő maga pedig hülye, hogy ilyen marhaságokban hisz, akkor az a puszta igazság, és ezen csak a túlérzékeny hülyék sértődnek meg. Vagy ezáltal ismerik el, hogy hülyék.
De ugyanúgy, ahogy az okosabbá szidás esetén, itt sem látom, hogy a puszta arrogancia mivel visz előre. Hogy jól esik a sértegetőnek, az világos.
De a szólás joga nem ezért van.
A szabad beszédhez való jog azért fontos, hogy olyan dolgokról is beszélhessünk, ami másnak nem előnyös vagy kényelmes. Különösen, ha az illető, vagy az intézmény (például a kormány) hatalommal rendelkezik.
A szólásszabadság egy hatalmi túlkapást korlátozó eszköz. És egy emberi státuszból következő jog.
Nem pedig jogi kiskapu azoknak, akik agresszívek akarnak lenni embertársaikkal.

Vitakultúra
Egy közösségben a szabályok nem azért szükségesek, hogy legyenek dolgok, amit teljesíteni kell. Amit be kell tartani, és tartatni. Sok ateista platform azért nem tud közösséggé válni, mert a szabályok betartását másodlagos célnak, és nem eszköznek teszi meg.
Egy közösségnek azért van szüksége szabályokra, hogy a tagok viselkedését keretek közt tartsák, a tevékenységet szabályozzák, és biztosítsák, hogy a közösség azzal foglalkozik, amiért létrejött.
Viszont ez nem elég. Ugyanis egy közösségben nem csak akkor lehet kárt tenni, ha üvöltözöl. Nagyon jól lehet bomlasztani halkan, de hallhatóan beszélve.
A szabályokat betartva is lehet folyamatosan úgy beszélni, hogy te határozod meg a témát. És kizárólag a te látásmódod szerint legyen beszélve valamiről más platformján is. Ez egy manapság nagyon népszerű alt-right/neonáci taktika.
És itt jön be az erkölcsi mérce kérdése.
Mert, ha pusztán ahhoz ragaszkodsz, hogy pár formális vita szabály legyen betartva, és egy válogatott sor érvelési hiba ne legyen elkövetve, akkor ilyen körülmények közt nyugodtan lehet népirtásért, és xenofób/rasszista ideológiákért érvelni. A közösség (rossz) szabályai mellet pedig ez teljesen legitim (legális) lesz.
Ha a közösség szabályai kimerülnek a vitaszabályokban, akkor mi az alapod arra, hogy nemet mondj a nyílt fasizmusra? Semmi.
A xenofóbiát, és a rasszizmust viszont erkölcsi alapon el lehet utasítani. És el is kell. Csak a formális vita-szabályokkal nem lehet megakadályozni a fasiszta propaganda előretörését. Tehát rövid időn belül egy csak formális szabályokkal működő közösség mindenképp el fog mozdulni a fasiszta propaganda irányába. Mindez a szólásszabadság zászlaja alatt.

Új-ateista konzervativizmus
Már hallom is a dühödt kommentet: „de hát ez korlátozás”. De kérdés: ha nem akarsz ártalmas dolgokat mondani, akkor miért miért probléma, ha ezeket nem mondhatod? Miért a korlátozás a probléma? Embert ölni is tilos. De az milyen jogodat korlátozza?
A korlátlan szólásszabadságért azzal szoktak érvelni, hogy hacsak nem lehet bármit mondani, akkor ki fogja meghatározni, hogy mit mondhatsz, és mit nem? A válasz pedig az, hogy: a közösség, vagy a párbeszéd résztvevői. És ez a helyes eljárás.
Nem pedig az, hogy majd a felszólaló azt mond, amit épp akar, és mindenki más tiszteletteljesen köteles hallgatni. Ha pedig gyűlöletet terjeszt, akkor is hallgatni kell. Mintha a gyűlöletbeszéd csak egy fajta kellemetlenség lenne, amit mindenki ki kell, hogy bírjon. A gyűlöletbeszéd nem csak egy magánvélemény, és nem személyes preferencia, hanem egy fajtája az erőszaknak. Ami megelőzi, és együtt jár a fizikai erőszakkal. Ha a fizikai erőszakot, a népirtásokat elutasítjuk, akkor az ezt keretező gyűlöletbeszédet is el kell utasítanunk. Ugyanis a kettő nem két párhuzamos, átjárhatatlan univerzumban létezik, hanem egyszerre.
De mi alapján válogathatunk?
Már említettem az erkölcsi táj modellt, ami nagyon jól meghatározza, hogy ha valami ártalmas az embereknek, akkor az nem elfogadható erkölcsileg.
És ismét: itt nem rosszul sikerült poénokról, vagy valaki személyes, és alaptalan túlérzékenységéről van szó. Gyűlöletbeszédre, és fasiszta ideológiára reagálni nem hiba.
Provokációra reagálni nem hiba.
Egy provokatív kijelentés után ki az aki nem bírja a szólásszabadságot? Aki provokálni akart, és ennek következtében kritizálva volt, vagy pedig akit provokálni próbált?
A jelenlegi hibás mérce szerint, csak az a hibás, akit támadnak, mert támadtak. Mert túl rövid volt az érzékenységi miniszoknyája.
Meg különben is. Ha nem akarta volna, hogy provokálják, akkor miért született kisebbséginek, és miért nem szerzett olyan mértékű haltamat, ahol már nem lehet támadni?
Ez a fajta hozzáállás nem erkölcsös. Az erkölcsös eljárás pedig nem engedné, hogy akár ateisták gyűlölködjenek embertársainkkal. Akkor sem, ha muzulmánokról van szó.
Mert sok ateista nyíltan rasszista, és az új ateizmus mozgalmat arra használja ürügyként, hogy más, barnább-bőrű embertársai ellen fröcsögjön.
A mentség pedig mindig úgy hangzik: az iszlám nem egy rassz. Igen, ez pontosan így van. De akkor te meg miért érvelsz, és miért beszélsz róluk pontosan azokkal a szavakkal, ugyanazt a logikát követve, mint amikor rasszista gyűlöletpropagandát nézünk? Ha tartalmilag nincs különbség, és a „megoldás” is azonos, akkor a szavak hiába mások, mert a mondanivalóddal van baj továbbra is.
Hiába nevezed a célpontodat „elmebetegnek” a „hülye” helyett. A te gyűlölködésed továbbra is átjön.
Teljesen mindegy, hogy ha valaki azt mondja, hogy azért akarja a Földközibe, vagy a magyar árokba lövetni a migránsokat, mert barnák, vagy mert „behozzák a miénkkel nem kompatibilis kultúrájukat”. Ebben a helyzetben az elutasításod, és a megoldásod a probléma, nem az életüket mentő emberek segélykiáltása.

Ötödik rész.

Kommentelnél? Katt ide.

Nem muszáj sikeresnek lenni

Avagy, miért nem akarom, hogy ez a blog virális szenzáció legyen.

Nincs szükségem arra, hogy pénzt csináljak belőle. Igen, ez egy luxus. De egyben emberi is. Ahogy a mondás tartja: nem csak kenyérrel él az ember. Lelki táplálék, és kapcsolódás is kell. Akkor is, ha nincs lélek.
Mivel nem az a célom, hogy népszerű legyek, ezért nincs rajtam nyomás, hogy olyasmiről írjak, ami népszerű. Nem kell a blog tartalmát olyanná szabjam, ami már meglevő véleményeket, és meggyőződéseket erősít meg.
Éppen ezért nem is tudok reklámstratégiát építeni. Sem olyan értelemben, hogy eladjak dolgokat (vedd meg ezt a táplálékkiegészítőt, hogy szuper Humanista légy!), sem hogy ezt a blogot, mint terméket eladjam.

Sokan nem tudják, az online tartalmak viralitását jelenleg a fizetett Google reklámok hajtják. Mindenki más meg ezekkel próbál versenyezni. Leginkább a hasonlóan nagy platformok, mint a Facebook.
Ezen stratégiáknak az alapja a következő: találd meg a célközönséged, és találj valami apróságot, amit nyújtani tudsz. A témában, vagy legalább a földrajzi régiódban. Írj erre egy ütős, Google-reklám-központú, és Google keresésre optimalizált (személyre szabott) reklámkampányt. Fizess a Google-nak, hogy ezzel teleszórja a célközönséged minden lehetséges online felületen. Majd dőlj hátra, és várd ahogy elkezdenek özönleni a megkeresések, és ezzel együtt a pénz.
A dőlj hátra persze túlzás, mert közben aktívnak kell lenned a közösségi média platformon. Építs kapcsolatokat a potenciális, és a volt ügyfeleiddel, azáltal, hogy befurakodsz az online közösségi tereikbe. Futtass rajongói oldalt. Posztolj, válaszolgass az ügyfeleid kommentjeire és üzeneteire. Lehetőleg viccesen, mert abból lehet mém, azaz ingyenreklám.
De igazán profi akkor vagy, ha te magad indítasz mémességre képes virális kampányt. Lásd például legutóbb a Gilette kampányt. Jelenleg ebben mérik a sikeres online jelenlétet.

Mindezek a stratégiák persze munkát jelentenek. Amit valaki meg kell csináljon. Lehetőleg ingyen. De ha már nem lehet ingyen, akkor olcsón. Így született az online marketing szakma, illetve a social-media manager munkakör. Akinek tulajdonképpen az a feladata, hogy egy cég érdekei mentén kommunikáljon online. És esetleg kedvesen elbeszélgessen veled, mezei internethasználóval.
Munkaidőben.
Mert ez egy munka. Tulajdonképpen pedig manipuláció. Pénzért. És éppen ezért én végtelenül undorítónak tartom. Nem akarok ebben részt venni.

Röhejesnek tartom a demokratikus internet ötletét, miközben fuldoklunk a reklámokban.
Amikor egy értelmes gondolatsorba 4-5 alkalommal belekiabál egy (sok esetben mozgó) reklám. Mintha egy baráti beszélgetés során néha odakiáltana a kocsmáros, hogy vegyetek majd kolbászt a hentes haverjánál, mert épp akciós.

Ezen a blogon jelenleg másnak hasznot hozó reklámok vannak. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy megengedhetem magamnak, hogy ezeket eltávolítsam, mert az pénzbe kerül.
Az internet korai időszakában az volt a bölcsesség, hogy az internetes tartalmakért az emberek nem hajlandók fizetni, ezért ingyen kell elérhetővé tenni őket. Viszont ez nem volt nyereséges, és ekkor jött be a reklámmal finanszírozott internet ötlete. Ami manapság odáig fajult, hogy manapság minden felület fizetős.

Sajnálatos módon hiába teszem én a legtöbb munkát ebbe a blogba, az egyetlen, akinek profitábilis az a platform tulajdonosa. És persze lehet erre mondani, hogy tetszett volna nekem megtanulni programozni, és akkor járhatna a szám. Meg, nem jár nekem platform, ahol közönséget kapok, tessék nekem azt felépíteni, és ha nem akkor fizessek ezért. Utóbbi azért nem igaz, mert sehol, senki nem ad kész közönséget. Te magad, mint cég, vagy szervezet, kell a social-media, és online stratégiádon dolgozz. És ebbe befektess.
Undorodom attól a logikától miszerint a hangod azzal arányos, amennyi pénzt vagy hajlandó fektetni a reklámokba. Társadalmi, és közügyekben ez egyenesen bomlasztó, és káros. Még a tényleges kereskedelmi kérdésekben sem vagyok biztos, hogy ez a jelenlegi reklám-, és/vagy fizetős kultúra rendben van. Mivel láttunk már pár visszaélést. És ha más nem, akkor a tőke felhalmozás miatt, egy több éve létező cég, mivel több erőforrással rendelkezik (pénzbeni, és nem pénzbeni értelemben is), eleve előnnyel indul egy talán jobb, de fiatalabb céggel szemben. Ilyenkor a fogyasztó érdeke másodlagos a régi piaci szereplő profitjával szemben. Tehát, az ügyfél az első mindenképp kamu. Ha meg ugyanez az attitűd beférkőzik a társadalmi kérdésekbe (kultúra, politika), akkor tényleg baj lesz. És már most baj van.

Mindezért nem kívánok ebben a játékban részt venni. Nem fogok keresőszóra optimalizálni. Nem fogok akciós reklámkampányokat fizetni. Nem fogok interakcióra való felhívásokat beépíteni a mondanivalómba. Nem akarok manipulálni, és nem akarok kényszeredett tartalmakat generálni csak azért, mert az népszerű, vagy jót tesz a Google rangsorolásomnak.
Nem akarok népszerű lenni, ha ezáltal nem lehetek autentikus. És nem mondhatom el azt, amit szerintem el kell mondani.

Manapság rendkívül népszerűek a megmondóemberek. Ami viszont sokaknak nem tűnik fel velük kapcsolatban az, hogy ezek az emberek nem valami rendkívüli, vagy új dolgot művelnek, hanem csupán meglévő előítéleteket, és véleményeket hangosítanak ki. Ezért lehet az online jelenlétüket optimalizálni. És éppen ezért népszerűek. Nem pedig azért, mert bátrak, és bátran megmondják a tutit, amit más nem mer. Ez kamu. Egyetlen pillanatig se higgye el senki, hogy egy megmondóember azért népszerű, mert kimond egy népszerűtlen véleményt. A népszerű megmondóemberek népszerű véleményeket hangoztatnak.
Különben is, a hagyományos út követése, és a meglevő előítéletek felkorbácsolása minden csak nem bátor dolog. Számomra a bátorság a felvállalásban rejlik. A járatlan út felfedezésében.
Bátorság azt mondani, hogy nem fogom azt csinálni, amit mindenki más eddig csinált, hanem megtalálom a magam útját.
Néha ez azt jelenti, hogy szakítunk a hagyományos vallásos válaszokkal, és saját, emberi, és racionális, empatikus erkölcsi rendszert építünk ki magunknak. Tulajdonképpen ez a humanizmus. Ami jelenleg nem népszerű, mert még nem ez a népszerű. A népszerűség viszont soha nem lesz a helyesség mércéje.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Az ateisták nem értik a társadalomtudományt

Nem csak a pápák szeretik a hatalmat.

Az ateisták majdnem mind kivétel nélkül tudománypártinak nevezik magukat. Mert az olyan okosan hangzik. Ha pedig okos vagy, akkor megmondhatod, hogy kell csinálni a dolgokat. Ami egyfajta hatalom. A hatalmat meg az ateisták is szeretik.
Csak a társadalomtudományokat nem szeretik valahogy. Mert az foglalkozik az emberi motivációkkal, és a társadalmi folyamatokkal. Ha hatalmat szeretnél, akkor meg nem jó, ha ennek módszereit valaki ismeri, és leleplezi mások előtt.
Ezért hangsúlyozzák az ateisták annyira a természettudományokat. És közben a pszichológiát, és a többi társadalomtudományt puha tudománynak nevezik. Amolyan női hóbortnak. Mert így lehet elvenni az élét ezeknek a tudományos elméleteknek.

Laikus pszichológiai elméletek
A pszichológiában van egy fogalom: laikus elméletek.
Ezek célja, hogy a világ komplex és nem egyértelmű jelenségeit kezelhető formába hozzák. Ilyen elméleteket mindenki alkot magának, annak érdekében, hogy a világban boldoguljon.
Általában személyes megfigyelésekre alapulnak, és különböző kategóriákba oszthatók. Összességükben pedig egy összefüggő rendszert alkotnak, amely megalapozza az ítéletalkotás, erkölcsi döntéshozatal, és a sztereotípiák csoportját, amit mindenki hordoz.
Az egyik ilyen ateista laikus elmélet, hogy a hívők azért hisznek, mert hülyék. Szofisztikáltabban megfogalmazva: mert elmebetegek.
Az elmebetegség mércéje az, hogy ugyanazt gondolják a világról, mint a normálisak (azaz ők maguk). Ha nem, akkor az az őrület.
Ebből következően pedig, felvilágosult ateistaként, sajnálhatod az elmebeteg hívőket, de mindenképp támogatod, hogy őrültekházába zárják őket. El a társadalomtól. És főleg a hatalomtól. Amit a mentálisan egészséges, azaz normális, ateisták természetesen, sokkal jobban tudnak majd gyakorolni.
A mentális zavarok tudományos-alapú, klinikai kritériumai viszont nem az, hogy mennyire ért egyet a racionális szabadgondolkodókkal az illető.
A laikus elmélet hibás.

A racionális döntéshozó délibábja
Egy másik puha tudomány, a közgazdaságtan, egyik régi modellje a racionális fogyasztó, amit a társadalomtudományokat nem értő ateisták szintén nagyon szeretik a vallásra alkalmazni.
Eszerint a hit egy racionális gondolatsor eredménye. Ezért, ha eleget érvelsz a hitük összetevői ellen, akkor majd jobb belátásra térnek.
A vallás, és a hit persze ennél sokkal összetettebb folyamat, de azt az ilyen túlegyszerűsítő laikus elméletek nem tudják kezelni. Ezért van annyi meddő vita ateisták, és hívők közt. (A hívők motivációja kicsit másmilyen, de itt most nem téma.)
Nem azt mondom, hogy a meggyőzés mindig lehetetlen. Hanem azt, hogy mindig csak a fizikával válaszolni egy emberi, egzisztenciális kérdésre, teljesen hibás taktika. Hogy miért hibás, azt azok az ateisták, akik nem értik a társadalomtudományokat soha nem fogják megérteni.
Egy tényleges mentális betegségből nem lehet kiérvelni senkit. Főleg meg nem ki-szidni. Ami a szokásos online ateistákkal való beszélgetések végkifejlete.
Ugyanúgy, ahogy a combnyaktörésből sem lehet kibeszélni senkit, úgy a hitéből sem fogsz senkit kibeszélni. A kitérés, a hit elvesztése egy sokkal összetettebb folyamat. Ezért ez a kivétel, és nem gyakori.
Agresszív hülyézéssel ezt semmiképp nem lehet elindítani. Ha valaki ezt nem érti, akkor nem akarja érteni mindazt, amit az emberi mentális folyamatokról, és az emberi közösségekről tudományosan tudunk.
Ezen látszik, hogy mindez csak egy ürügy az erőszakosságra, és nincs mögötte semmilyen jó szándék. Mert ha komolyan vennék a társadalomtudományok által nyújtott tudást, akkor nem így viselkednének.

A marketingben dolgozók meg csak nevetni tudnak ezeken az elméleteken, és stratégiákon. A propaganda, akarom mondani, a reklám ugyanis tényleg hatékony. És ezt azokból a puha tudományokból tudjuk.
Ha nem lenne így, akkor nem létezne ennyire sikeres reklámipar. És nem lenne ennyire ijesztően hatékony a kék gyűlölet kampány.
A folyamatot viszont csak a társadalomtudományok tudják megmagyarázni. Ahogy megoldást pedig csak ezekből lehet levezetni. A hibás laikus elméletekből csakis hibás megoldásokat lehet levezetni. Mint például azt, hogy minden ilyen problémára az oktatás a megoldás. Mert

Oktatás-fetisizmus
A társadalomtudományokat megvető ateisták szerint, annak érdekében, hogy a hit kihaljon, csak annyit kell tennünk, hogy javítunk az oktatáson.
Csak felvilágosítás kell. Cáfolatok. Tudománynépszerűsítés.
A pesszimistábbak szerint a felnőttek már eleve menthetetlenek, tehát ők felejtősek. Ezért a gyerekekkel kell kezdeni. Majd a következő generáció racionálisabb lesz. Hiszen a
Z generáció tagjai már kevésbé hisznek, mint elődeik. Ezért őket kell kritikus (sic!) gondolkodásra tanítani, még az iskolában. A többit majd megoldják.

Bár alapvetően egyetértek az oktatás fontosságával, beleértve a kritikai gondolkodás oktatásának fontosságát, de nem tartom univerzális megoldásnak.
A társadalmi problémákra a vallás egy lehetséges válasz. És, nem hívőként, erre kell alternatívát mondani. Nem elég azt mondani, hogy itt a fizika, a többinek meg járj utána. Mint a mesében.
Ateista – de inkább humanista – közösségekre azért van szükség, hogy egy természetfelettitől-mentes, de emberséges, és értelmes választ adjanak, az embereket foglalkoztató kérdésekre.
Ehhez pedig ateista közösségekre van szükség. Nem pedig pár osztályfőnöki órára, amin a szkepticizmusról beszélünk, és röhögünk kicsit a homeopátián, és a lapősföldhívőkön.

A hibás ateista elmélet szerint, viszont az oktatás elég. Azért nem kell ateista közösség, mert csakis felvilágosító, tudománynépszerűsítő tevékenységet szabad csak csinálni. Szigorúan egyénileg.
A gond csak az, hogy az életben vannak olyan kérdések, amelyek mindenképp politikaiak. És itt jön be a következő hiba, amit a társadalomtudományokat nem értő ateisták elkövetnek:

Politika-fóbia
Mivel én is egy kisebbségből származok, ezért nekem elég fejlett az empátiám, ami az elszigeteltséget, és a hatalomnélküliséget illeti. Amivel nem bírok viszont az a szándékosan generált politika-fóbia. A folyamatos „csak (párt)politikamentesen” stratégiáktól rosszul vagyok.
És igen, elismerem: a jelenlegi magyar politikai helyzet nem rózsás.
Korrupt.
Nyíltan fasiszta.
Orosz stratégia szerint üldözi a civil szervezeteket.
De ebből akkor sem következik, hogy akkor soha ne politizáljunk többé. És hagyjuk a jelenlegi hatalmon levőknek a dolgot. Ez behódolás.
Elég szégyenletesnek tartom ezt a fajta viselkedést magukat szabad-gondolkodónak azonosító polgártársaimtól.
Vonatkoztassunk el kicsit a jelenlegi kormány által nyomott propagandától. És nézzük végig, hogy milyen kérdések merülnek fel, függetlenül attól, hogy milyen rendszerben élünk.
Mint például az abortusz kérdése. A méltóságos halálra való jog. Az egyház és az állam kapcsolata.
Ezek, és hasonló kérdésekre nem hívőként is kell legyen válaszod. És mivel elkerülhetetlen, hogy egy társadalomban ezek a kérdések felmerüljenek, és az állam, amiben mindannyian élünk, ezért ezek mindenképp találkozni fognak a hatalommal. Ateistaként mit szeretnél, hogy az állam, hogyan viszonyuljon ezekhez? Mi legyen a hivatalos álláspont? Legyen ima az államfő év végi beszéde előtt, vagy ne? El tudod vinni a barátnődet egy legális, és biztonságos abortuszra? Meghalhatsz méltósággal, vagy a folyamatos fájdalom mellett még végig kell menned a romokban heverő magyar egészségügy végtelenül bürokratikus labirintusán, mielőtt meghalhatsz?
Ha megvannak a válaszaid, akkor gondolkodj el azon is, hogy ezt hogyan tudod törvényi erőre vinni, anélkül, hogy lobbiznál érte? És gondolkodj el rajta, hogyan tudnál individuumként ezért lobbizni? Még mindig azt gondolod, hogy nem kell szerveződni ateistaként?

„Nem szabad csak ateista közösségekbe tartozni”
Valaki ezt hozta fel érvként egy beszélgetésben. Ez az utolsó hibás ateista laikus elmélet, amiről itt szeretnék beszélni.
Sok ateista minden csoportot szektának tart. Különösen, ha közösségnek nevezik az illető csoportot.
Ennek eredete nem csak a túlzott individualizmus, amit már említettem. Benne van a volt szocialista országok lázadása a kollektívák fogalma ellen. (Mintha a szocializmussal csak az lett volna a gond, hogy elismerte a társadalmi rétegek létét.)
De szerepet játszik benne a hagyományos magyar széthúzás is.

A legtöbb magyar ateista nem tapasztal meg pozitív közösségi életet. Csak Vidám vasárnapot ismeri. És utána csodálkozik, hogy a szekták miért vonzók az embertársainak.
Pszichológiai tudás nélkül nem érti, hogy egy erős, szerető közösség hogyan tud nagyon vonzó lenni egy ember számára. Különösen, ha az illető épp krízisen megy át.
A mai magyar polgár meg folyamatosan krízisben van. Szarul keres. Rossz az egészsége. Az egészségügyi ellátása még rosszabb. A közbeszédet uraló folyamatos acsargás fárasztja. És a nagy individualizmusban magára van hagyva a problémáival. Erre jön a térítő egyház, és ezekre megoldást kínál. És támogató közösséget. Szociális hálót. Szeretetet.

Erre nem „mentális zavar” igent mondani.

Ismét: ha nincs szekuláris, akár humanista alternatíva, akkor csak az egyházak válaszolnak ezekre a mélyen emberi igényekre. Ateista válasz meg nem azért nincs, mert nem lehetséges, hanem azért, mert egyes ateisták szerint „nem szabad” ateista közösségeket létrehozni.
Mindez azért, mert nem értik, hogy az emberek közösségi lények. És emberi közösségekben boldogok. Mert ezt a megvetett, de meg nem értett, puha társadalomtudományok mondják.

Negyedik rész.

Kommentelnél? Katt ide.

Ateista arrogancia

Sokan számára maga az ateizmus szó azonos az arroganciával. Azt gondolják, ha kimondod, hogy nem hiszel egyben azt is jelenti, hogy azt gondolod, a világ összes hívőjénél okosabb vagy, és lenézed őket. A legtöbb ateista ezen azonnal megsértődik.
De mivel az ateizmus nem egy népszerű dolog, és sokkal nyíltabban van jelen az online térben, mint bárhol máshol, sajnos ez azzal is jár, hogy az online térben tényleg a legarrogánsabb, és legagresszívebb ateistákkal találkozol.

Először is szögezzük le, hogy maga a nem-hit (az ateizmus) nem egy arrogáns dolog. Hanem egy értelmes, alátámasztható álláspont, amire a világról való tudásunk alapján lehet jutni.
A gond az, hogy akik arrogánsak azok nem a nemhitükben arrogánsak, aminek erősségében az ateisták ugyanúgy változatosak, mint a hívők esetén. Inkább abban arrogánsak, ami szerintük Isten nem-létéből következik. Ők úgy élik az életüket, mintha nem lenne Isten, és ezért megengednek maguknak bizonyos viselkedéseket. Például azt, hogy lehülyézzenek másokat, mert ők meg hisznek. Hogy olyan dolgokról nyilatkozzanak, amihez tulajdonképpen nem értenek, vagy amit mélységesen félreértenek. Hogy minden másról is véleményük legyen.
Miközben arról prédikálnak, hogy a kritikus (kritikai) gondolkodás mennyire fontos, közben a saját viselkedésükre egyáltalán nem hajlandók reflektálni. Azt nem érheti kritika. Ha akár enyhén is arra utalsz, hogy talán nem kellene mégis ennyire szemellenzősnek lenni, akkor a dühük ellened fordul.
Kapsz a képedbe egy háromoldalas esszét a racionalitás fontosságáról. Mellé pedig egy csokor agressziót. Ha egyértelmű, hogy nő vagy, akkor ez pár női jellegzetességedre utaló lekezelő, megalázó kifejezéssel is meg van fűszerezve.

Az egyik kedvencem, a nyíltan ateista művész Tim Minchin, nagyon jól fogalmazta meg ezt a dilemmát:
„Ha azt kérdezik tőled: azt gondolod, hogy [az isten kérdésben] az emberek többsége téved? Nos, arra csak azt lehet mondani: igen. Nem tudom, hogy tudnám ezt kedvesen mondani, de igen.”
Részben egyetértek ezzel a kijelentéssel, de közben meg elolvasom az aznapi tizedik végtelenül lekezelő, személyeskedő, és támadó kommentet, amit nekem címez egy ateista-társ, és azt gondolom, hogy dehogynem. De igenis el tudtad volna mondani ezt kevésbé bunkó módon is. És a mondanivalód lényegéből semmi nem veszett volna el. De persze itt nem arról van szó, hogy az illető bármit is közölni akarna. Nem. És nem is csupán az Isten létéről. Ez csak az indulatlevezetésről szól. Aminek a jólmegmondás egy formája. Ami csak akkor esik jól az illetőnek, ha a beszélgetőpartnerét porig alázza.
Ennek a fajta, tipikusan online kommunikációnak a lényege a másik megalázása. Nem az információátvitel. Legkevésbé a párbeszéd.
Tisztán az indulatról szól.
Egyes hangos online ateisták ezt nyíltan elismerik. Van, aki azt mesélte, hogy ő azért káromkodik, és amennyire csak tud erőszakos online, mert neki ez segít abban, hogy a dühét levezesse. Azt a dühöt, amit a másik vált ki belőle azzal, hogy valami (szerinte) hülyeséget merészel mondani.
Egy másik ateista lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy ha valaki hülyeségekben hisz, akkor ő az illetőt lehülyézheti, mert a másik kell megváltoztassa a saját hülyeségét, és akkor majd nem lesz lehülyézve.
Vegyük észre a másik hibáztatását, ami itt történik. A támadott fél a hibás, hogy támadva lesz. Biztos azért, mert túl rövid szoknyát viselt.

A megközelítés tudatos. És az illető belső világát tükrözi. Nem az ateizmusból ered, hanem az illetőről mond valamit.
Egy pillanatig sincs kétségem felőle, hogy ezek az emberek lettek volna a leghangosabban moralizálók az inkvizíció idején. Függetlenül a saját, tényleges meggyőződésüktől.
Mert akkor az lett volna az elfogadott formája a mások támadásának.
Manapság, a tudomány korában a „hülye hívők” megalázása az elfogadott forma.

Szükség van az arroganciára?
Nincs. Kell ezt magyarázzam?

Kedves olvasó! Mégis hány kérdésben aláztak már téged jobb belátásra? Hányszor vertek okosabbá? És ehhez képest hányszor kellett felkelj és újra próbálkozz amikor járni tanultál? Vagy hány oldal ronda betűt vetettél, mielőtt megtanultál írni? Mit gondolsz, ebben a folyamatban segített volna, ha van valaki, aki közben folyamatosan üvölt, hogy rosszul csinálod? Ha volt hasonló tapasztalatod, akkor javaslom, gondolkodj el rajta, hogy mi itt a különbség?

Az arrogáns ateisták arroganciájának alapja az a hazugság, hogy ők birtokolják az objektív, tudományos igazságot. Erre fel meg jössz te hülye, és valami hibásat mondasz. Tehát nekik szent kötelességük téged felvilágosítani, hogy hol tévedsz.
A szóhasználat nem véletlen. Sok ateista ugyanazzal a hévvel vitatja Isten létét, ahogy egyes apologéták a hitük alapjait védik.
Ez a hév ugyanarról a tőről fakad. A személyes meggyőződésből.
De ahogy egy hívő bármennyire is erős személyes hite nem fog engem meggyőzni arról, hogy a hite hűen tükrözi a valóságot, ugyanúgy egy ateistának sem fogok hinni csupán azért, mert meggyőződéssel mond valamit. Legyen az bármi.
Sőt. Néha magamnak sem hiszek. Mások be tudnak csapni, ha elég ügyesek. De magamról biztosan tudom, hogy tévedek, és meg tudom változtatni a véleményem. Mert megtettem már sokszor életem során. Ezért a saját aktuális véleményemet is mindig kritikai módon személem. Szerintem ez a szkepticizmus.
A puszta ateizmusnál ez ugyanazért erősebb, mint amiért tudományos módszer erősebb, mint a puszta hit alapú elfogadás. Mert rugalmas. A véleményed megváltoztatása nem jár óriási értékvesztéssel, és kiközösítéssel. Hiszen arra törekszel, hogy az álláspontod pontos legyen, nem pedig csak arra, hogy egy adott rendnek megfeleljen.
Hozzátenném, hogy nem csak a pontosság fontos, hanem az emberségesség is. Ezért gondolom azt, hogy az ateistáknak szükséges humanistának is lenni. Mert az ateizmus egy reakció, a humanizmus viszont egy irányadó álláspont.

Mi köze mindennek az ateista közösségekhez?
Mert az arrogancia mindenki ellen irányul. Hiába vagy te is ateista, az arrogáns téged is le fog hülyézni. Téged is ugyanúgy megpróbál megalázni.

De miért nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni?
Mert az arrogancia része, hogy a másikat sikeresen megbántsa. Az online térben ugyanis, ahol a figyelem, és a likeok a teljesítmény mércéje, az arrogáns ateisták önértékelésének alapja az, hogy sikerül-e tényleg bántani másokat. Ezért nincs olyan, hogy békésen éljünk egymás mellett. Mert az arrogáns folyton pontosítani akar. Folyton kijavít. Nyelvtannáciskodik. És mindezt kitartóan, hosszú kommentekben, és komment-folyamokon át csinálja.
Ebben a környezetben a közösségek elhalnak. Csak a trollfészkek virágoznak. Amelyek, a racionális szólásszabadság-harcosok számára épphogy ironikus módon pont, hogy ez egy vélemény-buborék.

Ki a hibás? Mi a megoldás?
Tehát az ateisták hülyék?
Nem.
Akkor áldozatok?
Nem csak.

A jelenleg szemünk előtt játszódó a hagyományos és a közösségi média közt zajló hatalmi harc egyik mellékhatása az, hogy ezek mindegyike azon igyekszik, hogy túlharsogja a másikat. Hogy ő legyen a szenzációsabb. Amire többen figyelnek.
Ebben a közegben a „fogyasztók” nehezen tudnak egyedül boldogulni.
És mivel tudjuk, hogy az ateisták mind egyéniségek, ezért nekik ezt nehezebb észrevenni.
Nem azt mondom, hogy mindenki segítsen szegény eltévedt ateistáknak visszatalálni a fényre, hanem azt, hogy mi ateisták gyakoroljuk néha önreflexiót. Rendszeresen vizsgáljuk a saját álláspontjainkat.
És ne felejtsük el, hogy akkor is, ha egy hívővel beszélünk, az illető egy embertársunk, aki legalább az alapvető emberi tiszteletre érdemes. Akkor is, ha szerintünk téved. Minimum.
Nem egy kegy, amit akkor osztunk ki, ha a másik megvakarja a mi hátunkat. Hanem ez az alap amiről a beszélgetés indul.

Harmadik rész.

Kommentelnél? Katt ide.