Category Archives: Cikkek

Miért nincsenek ateista közösségek?

Ateista és hívő oldalról is az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés, hogy miért nincsenek az egyházi közösségekhez hasonló csoportosulások az ateisták számára? A kérdés magukat az ateistákat is erősen megosztja.
Több okot látok erre. De mivel elég sok szavamba fog kerülni ezek mindegyikét elmagyarázni, ezért a választ több részre fogom osztani.

Első rész: Az ateisták mind egyéniségek
Az ateisták széleskörű láthatósága, és egyben a szervezetekbe való tömörítésük iránit igény az angolszász, úgynevezett új ateisták (new atheists) tevékenységéhez köthető.
A mozgalommal szinte egyidős viszont a vicc, hogy ateistákat közösségbe szervezni olyan, mint macskákat nyájba terelni. Ahányan vannak, annyifelé szaladnak el, és hiába próbálod összefogni őket, mind másfelé akarnak menni. Mert az ateisták összességében túlságosan intelligensek, és önállóak ahhoz, hogy engedjék magukat terelni. Az idézetet Richard Dawkinsnak, az egyik legismertebb új ateistának szokták tulajdonítani.

Egy hasonló érv, amit főleg magyar ateistáktól hallani, hogy az ateistáknak nem kell közösség, mert mind tagjai más közösségeknek. És ezáltal kielégül a közösségigényük vagy valami hasonló. Ez sosem tiszta. Miért ne lehetne valaki tagja több csoportnak?

Az ateista macskanyáj érv szerintem hibás. Egyszerűen azért, mert nem látom, hogy miért nem lenne az ateistáknak igényük arra, hogy velük hasonlóan gondolkodó, és hasonló elveket valló emberekkel legyenek egy közösségben. Ahogy azt sem, hogy miért kellene az ateistáknak más, nem erkölcsi alapon szerveződő közösségeket választani ahelyett, hogy egyszerűen egy ateista szervezetbe lépnének be.

Amit gyanítok, hogy ennek a hátterében van az a hívőknél megfigyelhető, és kihasználható jelenség fonákja. Ez pedig a kiválasztottság érzés. Vallásos közösségekben ez abban nyilvánul meg, hogy azt mondják a hívőnek, hogy Isten őt személyesen szereti, személyesen érte halt meg, és számontartja az ő életét az Élet könyvében. Vagy pedig neki különleges, misztikus tudása van a világról, ami a be nem avatottak számára rejtett marad. Tehát a hívő különlegesnek érezheti magát.
Ateisták esetén az ateisták mind egyéniségek érv hasonló tőről fakad. Mivel az ateistáknál, – ahogy a továbbiakban is majd láthatjuk – ugyanazok az emberi igények lépnek fel, és ugyanazok a gondolkodási hibák szabják meg a viselkedést, ezért nekik is van ilyen különlegesség-igényük.
Az ateisták, intelligenciától függetlenül azt figyelik meg a világban, hogy mindenki más rajtuk kívül hisz valamilyen természetfelettiben. Ez lehet a Biblia Istene, de lehet egy nem túl kézzelfogható deista isten, vagy akár egy buddhista, ezoterikus világkép több istenséggel.
És ezzel szemben ők úgy tudják különlegesnek érezni magukat, hogy ők ezek mindegyikét elutasítják, és sokszor ezt hangosan hirdetik is. Meggyőződéses alapon. Nem bizonyíték alapon, mert sokan ezek közül az ateisták közül már gyerekkoruk óta nem hisznek, tehát nem bizonyíték, vagy tudás alapján győződtek meg arról, hogy egy adott istenben nem kell hinni, hanem ez egy a személyes identitásuk részét képező meggyőződés. Amit ha valaki megkérdőjelez, akkor őket személyesen támadja. Ezért ugyanolyan hevességgel szokták védeni az „ateisták mind egyéniségek” gondolatát, mint a hívők Isten egyértelműnek vélt létezését.
Ez a hozzáállás persze azért hibás, mert az ateisták is emberek. Tehát nekik is van közösségigényük.
Amit egy sakk-kör nem fog kielégíteni, ha a sakkmestertől azt kell hallgasd, hogy élete legnehezebb játszmája során egyszer csak egy isteni sugallat hatására meglátta a győztes lépéssort, és úgy nyert.
Ahogy nem lesznek bizonyos igényeik kielégítve, ha például egy szerettük súlyos beteg, és meghal, és az hallják az emberek többségétől, hogy az illető most már egy jobb helyen van a mennyországban. És biztos, hogy a betegség Isten akarata volt.

Az egyéniség érv leginkább olyan ateistáktól hangzik el, akik fiatalok, egészségesek, és jó anyagi helyzetben vannak. Főleg olyanok, akiknek van ideje hét közben, munkaidőben online vitákat folytatni, mert megengedhetik maguknak ezt.
Azt sosem hallottam ezzel az érvvel egyszerre, hogy az egyéniségért érvelő ateista azt mondja, hogy amikor ő egy adott magánéleti krízisen ment át, akkor neki elég volt elmenni a haverjaival focizni és utána már jobban érezte magát. És ezért nincs szüksége egy specifikusan ateista közösségre.
Szerintem ez nem véletlen.
Igen, a sakk-kör, a fociklub, a reneszánsz-korabeli cukrász egyesület és társai mind jó szórakozást jelentenek. De nem jelentenek világnézeti közösséget. Nem jelentenek támaszt baj esetén. Nem jelentenek emberi közösséget. Nem elég szórakozni.
Igen, szórakozással el tudod terelni a figyelmed egy rövid ideig a problémáidról, és ez segíthet. De ez sem ugyanaz, mint egy támogató közösség tagjának lenni. Ami nem csak szórakoztat, hanem támogat is. Úgy anyagi, mint emberi közösségi értelemben.

Manapság túlságosan is népszerű az individualizmust szajkózni, és hajszolni. De ez ellenséges az emberi társadalmak működésével. És az emberek saját, pszichológiai igényeivel is. Az emberek, függetlenül az általuk birtokolt okos kütyük számától, és függetlenül a szakmai területen elért siekreiktől igényét érzik annak, hogy emberként közösségbe tartozzanak. Ez a része az emberségünknek még mindig nem halt ki. Ezért téves minden olyan állítás, ami ennek ellentmond. És azt hirdeti, hogy egy adott csoport embernek nincs szüksége a többire. Akkor sem, ha ez a csoport éppenséggel ateista.
Közösségi igényünk nem azért van, mert hülyék vagyunk. Annak ellenére, hogy ezt sok, magát átlagon felüli intelligenciával rendelkezőnek tartó ateista így gondolja. Az érzelmi igényeink nem intelligencia-függőek. Az emberségünk nem intelligencia-függő.
Tehát egyes emberek nem azért akarnak közösségbe tartozni, mert túl hülyék, hogy egyedül boldoguljanak a világban, hanem azért, mert emberek.
Embernek lenni nem szégyen. És ha nem tartod magad végtelenül individualistának, az nem annak a jele, hogy hülye vagy. Sőt ellenkezőleg. Az egyénieskedés, az individualizmus túlzott hajszolása pont a jelenlegi túlságosan kapitalista, és profit-centrikus kultúránk hibás reakciója.
Összemossa ugyanis az egyént, és az egyéni fogyasztót. Az emberek, bár egyének, de nem teljesen független entitások. Az emberek tartozhatnak emberi közösségekbe. Ezek a közösségek a csoportot kitevő egyének boldogságának egyik forrása.

Sokan persze, ezt az előbbit olvasva, rögtön azt fogják a szememre vetni, hogy naiv vagyok. És nézzem már meg az agymosott vallásosok csoportjait. De engem, jó pár év online ateistulás után, ez az érv hidegen hagy. Mert látom, hogy az előbb említett különlegesség-igény megnyilvánulása.
Nem, a vallásos közösségek nem mind szekták. És nem mind kártékonyak. Én voltam egy konkrét szekta tagja. De voltam elismert vallás tagja is. A különbség kimutatható.

A szektákkal sem feltétlen a hittételeik a gond, hanem a csoportdinamikájuk. Ahogy a csoport működik, az nem egészséges a tagok számára. Ez pedig megtörténhet a reneszánsz cukrászoknál is.  Ezért utasítom ezt el.
Ha egy csoport nem működik egészségesen, akkor az függetlenül a témától probléma. És semmi okot nem látok arra, hogy egy ateizmus köré szerveződő közösséget ne lehetne egészségesen szervezni, és működtetni.
Ezekben részt venni természetesen nem kötelező. Pedig sokan ettől is mintha félnének. Hogy kötelező belépni az ateista közösségbe, mint régebb az egyházakba. És az ő egyéniségük ezt nem tűri. De mivel nincs ateista pápa, aki kitagadhatná az ateizmusból azokat, akik nem akarnak egyetlen ateista közösség részének lenni, ezért nem látom, hogy az egyéni preferenciái bárkinek, hogyan sérülnének attól, hogy más ateisták, akiknek viszont van konkrétan ateista közösség iránti igényük, azok szerveződnek.

Második rész. 

Kommentelnél? Katt ide.

Digitális lomtalanítás

Egy olyan éve kezdett komolyabban foglalkoztatni a minimalizmus témája. A dolog azzal indult, hogy fogytam egy jelentős mennyiséget, és ennek következtében újra kellett gondoljam a ruhatáramat. Egyik dolog a másikhoz vezetett, és a végén ott tartottam, hogy a legnépszerűbb japán lomtalanítási és rendszerezési szakértő Konmari tanácsai alapján megvizsgáltam minden tulajdonomat, és megszabadultam mindattól, ami már nem okozott örömet, és/vagy amire nem volt többé szükségem.

Egy évvel később, most már más országban, eléggé más életstílussal, elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy a ruhák, könyvek, iratok, vegyes csecsebecsék, és az emléktárgyak után szükségét éreztem a digitális életem és tulajdonaim lomtalanítására, és újraszervezésére.
Erre még maga a rendszerezés királynője Konmari sem tér ki.

Első lépésként kiléptem pár tucat Facebook csoportból. Majd rendszereztem a fő email fiókomat (mert persze ebből is van vagy egy tucat).
De ez még mindig nem volt elég.

Megfigyeltem, hogy egyre gyakrabban negatív érzéssel használom a közösségi oldalakat. Ha nem tudom nézni, akkor szorongok. Félek, hogy lemaradok valamiről. Vagy az ellenkezője: hogy órákat eltöltök üres, felesleges vitákkal, amelyek egyre agresszívebbek, és amelyekben én is egyre agresszívebb kell legyek, hogy egyáltalán figyelembe vegyék a véleményemet, vagy annak jogosságát. Vagy elbambulva görgetem a hírfolyamot órákon át.

Újabban napközben inkább telefonról interneteztem, ahol nincs reklám blokkoló módszer. Csak figyelmen kívül lehet hagyni. És az nehéz. Ha kinyitsz egy cikket, első lépésként – sokszor még mielőtt a cikk első pár sora betöltene – jön egy sütik elfogadásáról szóló értesítés. Majd a cikk olvasása közben sokszor mozgó, villogó reklám. Mindez rettenetesen fárasztó.

Tavalyelőtt, a Soros-ellenes kampány csúcspontján, a munkám miatt elhagytam az országot pár hónapra. Majd mikor visszatértem Budapestre egyenesen arcul ütött a gyűlöletkampány, amit a mindenhol jelenlevő óriásplakátokon nyomtak az arcomba.
Mióta elköltöztem Magyarországról ez nincs.

Csak ennek az online változata.

A trollok.

Az alt-right szólásszabadság-harcosok.

A rejtett, szalonnáci gyűlölködés.

Besokalltam.

Eldöntöttem, hogy jelentősen csökkenteni fogom a közösségi oldalakon töltött időt.
Lelikeoltam majdnem az összes oldalt, amit addig követtem. Ez nem kis munka volt. A Facebook oldalamat 11 éve regisztráltam, és az évek során elég sok mindent begyűjtöttem. Rengeteg csoportnak voltam tagja. És volt pár száz ismerősöm.
Ezek többségét eltávolítottam.

Nehéz folyamat volt. A Konmari-módszert alkalmazók arról számolnak be, hogy az emléktárgyak lomtalanítása a leghosszadalmasabb, és érzelmileg megterhelő folyamat. Nekem ez az online tartalmakkal volt így. Elgondolkoztam azon, hogy miért van ez így?

Miért töltöm az időm nagy részét az online térben? Akkor is, ha ez boldogtalanná tesz?

1. Függőség
A hírfolyam frissítése egy kényszeres cselekedet. A kis értesítés jel, minden alkalmazásban, vagy oldalon kiváltja a kényszert, hogy rákattintsak. Hogy nézzem, hogy ki mit reagált. Hogy kapjak egy pozitív megerősítést arról, hogy valami olyat csináltam, ami az online nép szerint jutalmazandó.
Pár éve ez már nem egészséges. Ugyanolyan, mint amikor valaki néhány óránként rá kell gyújtson.

2. Az online élet nem virtuális élet többé, hanem a valódi élet része

Folyamatosan online vagyunk. Nincs olyan többé, hogy „mindjárt visszajövök” (brb). Hogy napokig, órákig nem válaszolsz egy emailre. Mert mindig, mindenki elérhető. És most már ez az elvárás.
Az idő, ami alatt reagálnod kell egyre csökken.
Magamon azt figyeltem meg, hogy még akkor is szorongok emiatt, ha egy adott személy nem sürget, és nem vár azonnali választ. Az online kultúra viszont arra tanít, hogy ha nem azonnal válaszolsz, akkor nem vagy felelősségteljes, vagy nem igazán fontos neked az illető, aki írt. Ebből pedig teljesítménykényszer lesz. És stresszforrássá válik.

3. Túl sok reklám
Évek óta használok reklám-blokkolót. És még így is túl sok reklám van az életemben.
A Facebook hírfolyamban, az alkalmazásokban a telefonomon, a vidók előtt/alatt, amit nézek, az összes magazinban és újságban, az utcákon, a postaládában, mindenhol.

A végtelen „figyelj rám” üvöltözés zavaró. Egy folyamatos háttérzaj.

Mindez pedig azért, mert minden online jelenléttel rendelkező cég érdeke, hogy felfigyelj rá. Hogy fogyassz. Vagy legalábbis vágyj a termékre, amit kínál. Ha meg megvetted, akkor meg légy a márka képviselője. Beszélj róla a barátaidnak. Győzd meg őket, hogy ők is ezt használják. Meg ők is mondják el az ők barátaiknak, hogy ez mennyire menő cucc.
Egy ponton meg persze mindenkinek fizetni kell. Ebből születik a profit.
Nekünk, többieknek viszont mindez figyelem-időt jelent. Minden felesleges ingyenreklám. Minden „megosztással nyerj” poszt. Mind-mind eszi a figyelmed. Ami pedig, ugyanúgy, mint a nap 24 órája, nem végtelen. És a nap végére fáradt leszel, és nincs időd arra, ami igazán fontos.

Nem véletlen, hogy a reklámmentes szolgáltatások, mint például az HBO vagy a Netflix annyira népszerűek.
Régebb a TV-nézés közben a reklámszünet volt a WC-szünet. Az internet meg a reklámmentes hely, ahol tanulni, és másokhoz kapcsolódni lehetett.
Manapság ez eltűnt. Az internetet a reklám sokkal jobban dominálja, mint régebb a TV-t.

4. A hírek
Ha a hírek alapján látod a világot, akkor meg lehetsz róla győződve, hogy eljött a világvége.
Mindenki végletekben beszél. Minden, még a legtriviálisabb hír is szenzációhajhász (clickbait) módon van tálalva. Minden egyre jobban kell üvöltsön, hogy túlharsogja a konkurencia ordító konkurens tartalmát.
A hírportálok nemcsak egymással versenyeznek, hanem a még szenzációhajhászabb internetes, felhasználók által generált tartalmaival. Tehát egyre vadabb dolgokat kell hozzanak ők is. És egyre durvább módon.
Ezt követni is rettenetesen fárasztó, és egyre nagyobb szorongást okoz. Hiszen folyamatosan veszélyeztetve érzed magad. Miközben nem is vagy. Csak folyamatosan félelem-propagandát üvöltenek feléd.

5. Ciki nem online lenni
Ha gyerek/tini vagy akkor nem vagy menő, ha nem a legtrendibb okos kütyüt használod.
Ha egy kis cég vagy, és nincs online jelenléted, akkor nem vagy versenyképes.
Ha átlagos felnőtt vagy, és nem lógsz egész nap a neten, akkor nem vagy normális.

Van az a vicc, miszerint:
A minap láttam egy férfit ülni egy kávézóban. Nem volt nála sem telefon, sem számítógép. Semmi. Csak ült ott, és itta a kávéját.
Mint egy pszichopata.

Ezzé vált az életünk.

6. FOMO – A lemaradástól való félelem
Ha az összes barátod online lóg együtt, és te nem vagy ott, akkor lemaradsz azokról a kapcsolatokról.
Ha nem ugyanazokon a mémeken röhögsz, mint a többiek, akkor baj van veled.
Ha nem nézed végig zsinórban a legújabb trendi sorozat mind a hét évadát, akkor másnap nem lesz miről beszélgess a kollégákkal, vagy nem fogod érteni, miről viccelődnek a barátaid.
Lemaradsz.
Elavult, ósdi, unalmas öregasszony leszel.

7. Minimalizmus, és minden-mentes diéták népszerűsége
Nem véletlenül egyre népszerűbbek a valami (vagy minden) mentes diéták. A minimalizmus. A Konmari lomtalanítás. Ezek a dolgok reakciók a társadalom által ránk erőltetett túlfogyasztatásra, és a túlzott reklámozásra.
Hangsúlyoznám, hogy egészséges reakciók.

8. Az internet érzelmi bántalmazás platform
Mivel minden cégnek online kell lenni, és mivel minden cégnek érdekében áll a termékeit eljuttatni emberekhez, különben csődöt mond, és mivel az online tér az egyik leggazdagabb, és legtöbb potenciális vásárlóval rendelkező, ezért minden cég kell rendelkezzen online jelenléttel.
Viszont nem tud minden cég alkalmazni valakit, aki ért is ehhez a digitális izéhez. Ezért kialakult egy másodlagos piac. Már nem csak az internet szolgáltatók vannak versenyben, akik az internet alapját képező kábelek, és szerverek infrastruktúráját biztosítják, hanem létrejött egy új szolgáltatói réteg. A marketing szakmából nőtt ki, és a digitális tartalmak kezeléséért felelős.
A social media manager (a közösségi hálók kezelője) egy külön szakma. Egy komoly téttel rendelkező szakma.
És ez a szakma eszközökkel dolgozik.
Mivel a hatékonyság egy fontos érték az iparosodott, teljesítmény-alapú társadalmunkban, ezért létrejöttek eszközök, amelyek lehetővé teszik, hogy cégek az online élet minden mozzanatát monitorozzák, és erre rátelepítsék a marketing eszközeiket.

A Facebook algoritmusa, ami eldönti, hogy mit mutat neked aznap, két fizetett reklám közt.

A Google online viselkedés-követő kódjai, amik minden magára valamit adó weboldal rejtett részei.

A rendkívül idegesítő sütik, amik az európai jogszabályok értelmében kell szóljanak, hogy „helló, itt vagyok, és figyellek”. Mégis csak annyit érnek el, hogy újabb stresszforrássá válnak, mert távol tartanak a tényleges tartalomtól, amiért arra a rohadt linkre kattintottál.

Ezek az eszközök algoritmusok alapján működnek, amelyek, a figyelem piacterén az ügyfelekért versengnek (értsd: a TE figyelmedért) egyre inkább azt tanulják, és azt nyomják a képedbe, ami provokatív. Ami reakciót vált ki. Kattintást. Like-ot. Felháborodott kommentet.
És nem érdekli őket, hogy ez neked rossz. Hogy az aznapi ötödik világvégét kiáltó cikk, és tizedik anyázós komment neked már sok. Mivel a legnagyobb érték az interakció, és azokkal a dolgokkal lépsz interakcióba, amelyek idegesítenek, felháborítanak, és valami módon feltűnőek, ezért ezeket nyomja egyre jobban rád az összes algoritmus.

A figyelem piacterén egyre több a nagy monopólium. A Facebook gigászi méreteket öltött.
A Google dominálja az online reklámpiacot.

És mind ki akarják használni azt az alapvető emberi igényt, hogy közel kerüljünk más emberi lényekhez. Rátelepülnek ezekre a kapcsolatokra, mert ez (is) kihasználható.

Merre tovább?
Tapasztalatom szerint a megoldásra egyetlen aranyszabály van. Mint minden szokás esetén, amit meg akarsz változtatni két dolgot kell csinálni: visszatartani magad a nem-kívánt viselkedéstől, és azt egy kívánt szokással helyettesíteni.
Részemről az olvasást, és az írást tettem meg célnak. Tudatosan próbálok minden nap inkább könyveket olvasni, mintsem órákon keresztül a Facebook „hírfolyamot” görgetni.
Csináltam egy újabb blogot, de amit most komolyabban akarok csinálni. Tudatosan. Nyugodtan.
Nem azért, mert ez a trendi, meg mindenkinek van egy. Hanem mert vannak dolgok, amiket magamnak akarok megfogalmazni, és rögzíteni. De közben meg kapcsolódni másokhoz. Mert tudom, hogy ezzel az egésszel nem vagyok egyedül.

A célok tehát
minél kevesebb gyors információt fogyasztani
és annyi tartalmas, értelmes dolgot, amennyi belefér.

A trendek, és az üres, gyűlölettől fröcsögő viták meg elveszhetnek a virtuális térben. Azokról lemaradni nem veszteség. És nélkülük lenni szabadság.

 

Kommentelnél? Katt ide.