Pokol | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A pokolról kétféle elképzelés létezik. Az egyik szerint a pokol egy valós hely, ahol a rossz, gonosz, hitetlen emberek lelkei örökké tartó elviselhetetlen gyötrelmekben részesülnek.
A másik elképzelés szerint a pokol az örök elszakítottság Istentől.

Maga a pokol képe már az ókori egyiptomiak vallásában megjelent, ahol az istenek ellenségeit különféle büntetések érik a másvilágon. Ré isten ellenségeit fejjel lefelé forró homokba merítették, míg Ozirisz istennő ellenségeit lefejezték, és a szívüket egy szörny falta fel. De ugyanúgy az ókori görögök is hittek egy szellemvilágban, ahol különbség van téve a bűnösök, és a jámbor lelkek közt.
Az ítélet napja pedig a zoroasztriánus vallásból került át a jelenlegi világvallások egy részébe. Eszerint az utolsó ítélet napján a halottak föltámadnak, és egy nagy olvadt fém folyam jelenik meg, mely a bűnösöknek fájdalmas, az istenfélőknek viszont kellemes, mint a meleg tej.
A zsidó vallásban a pokol nem szerepel a Tórában, és az ezzel kapcsolatos hagyomány a szent iratokon kívülről származik. A valláson belül vitatott kérdés, hogy a zsidók megszabadulhatnak a pokol büntetésétől, vagy pedig ez örökre szóló.
Egyes zsidó filozófiai irányzatok, többek közt a kabbala, azt hangsúlyozzák, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és ezért a lelkek visszavágynak ide a halál után. Mások a pokol leírásait pusztán metaforikusnak tartják, és azt gondolják, hogy ezek csupán egy spirituális megtisztulási folyamatra utalnak.
Az Istentől való elszakítottság a kereszténység egyes értelmezéseiben jelenik meg. Egyesek szerint az Isten és a Sátán közti utolsó nagy csata után a menny kapui mindenki számára megnyílnak. Mások szerint viszont az ítélet napja után a bűnösök a Sátán kezébe kerülnek, és örök kárhozatra ítéltetnek, elválasztva Istentől, míg a jámbor hívőknek örök boldogságban van részük Isten lábai előtt.
Egyes keresztények szerint a Bibliában leírt pokol nem túlzás, de célja az, hogy a figyelmet az életre irányítsa. Ez alatt a tettek következményeit értik, mert hitük szerint csakis a földi létünk alatt tudunk változtatni a tetteinken, és a jót választani.
Az Ítélet Napja, és a pokol tana kiemelt fontosságú az iszlám vallásban. Bár a szent szövegek, és a tanítók hangsúlyozzák, hogy Isten igazságos, és könyörületes, de a pokol borzalmainak említése, és fenyegetése ugyanannyira hangsúlyos ezekben. Hitük szerint a büntetéssel való fenyegetés az emberek érdekét szolgálja, mert ezáltal figyelmeztet a bűnökre, és ez egyfajta könyörület. Hiszik, hogy Isten csak hitet vár az emberektől, illetve azt, hogy kövessük, amit megparancsolt, és elkerüljük azt, amit megtiltott. De ugyanakkor azt is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy Isten azt bünteti meg, és annak könyörül, akinek Ő akar.
A keleti vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus azt tartják, hogy az életben elkövetett bűnök következményei (karmája) ledolgozhatók nem csak a Földön, hanem egy még inkább szenvedésekkel teli világban, melyet nevezhetünk akár pokolnak is.
A hindu hit szerint, a pokol az univerzumok alján fekvő óceán felett található huszonnyolc bolygó, ahová azok a lelkek születnek újjá, akik Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre. Itt évezredeken keresztül sínylődnek, és csak ez után kapnak újabb lehetőséget a Földön való újjászületésre. Egyes hinduk szerint maga a húsfogyasztás is egy olyan tett, ami az ezekre a pokol-bolygókra való születést vonja maga után.
A buddhisták a keresztény purgatórium fogalmához hasonló helyként képzelik a poklot, ahol a lelkek ledolgozzák a rossz karmájukat. Különbséget tesznek a tudatlanságból, és a szándékosan elkövetett ártalmak közt, és hiszik, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerülnek, akik tudatosan ártottak másoknak.

A humanisták a pokol tanát kegyetlen gondolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ez önmagában véve is rossz tanítás, mert azt üzeni, hogy a problémákat erőszakkal lehet megoldani. Azt gondolják, hogy a vallások erőszakos istenképe, aki bár mindenható, mégis úgy dönt, hogy szélsőséges és szükségtelen erőszakot alkalmaz a teremtményeivel kapcsolatban, nemhogy csodálatra méltó, hanem egyenesen ijesztő, és összeegyeztethetetlen egy szerető isten képével. Valamint azt gondolják, hogy azok, akik egy ilyen istent imádnak maguk is hajlamosabbak az erőszakra, mert vallásuk tanítása szerint ez elfogadható, és erkölcsös reakció arra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnék, vagy ahogy szerintük helyes. Egy kegyetlen istenben való hit kegyetlenné teszi a hívőt is.
Ehelyett a humanisták az egyéni erkölcsi autonómiát hangsúlyozzák. A humanisták nem gondolják, hogy bármit meg szabad tennünk, és elfogadják, hogy a társadalomnak szabályok szerint kell működnie. De ugyanakkor azt gondolják, hogy mindannyiunknak szabadnak kell lennünk abban, hogy kialakítsuk a saját erkölcsi mércénket, és egyéni döntéseket hozhassunk ami a morált illeti. Szerintük az erkölcs mércéje nem egy külső erő, vagy entitás, aki ítélkezik az emberek tettei felett, hanem ezeket a döntéseket maguk az emberek hozzák.
A humanisták szerint mindenki egy saját, belső erkölcsi mércét követ, még akkor is, ha ezt egy adott vallás keretében teszi. Ugyanis nincs senki, aki teljes egészében elfogadná vagy akár betartaná a vallása összes előírását, és erkölcsi útmutatását. Mindenki válogat valamilyen szinten; egyes szabályokat rendkívül fontosnak tart, másokat meg könnyedén elutasít, annak ellenére, hogy mind ugyanúgy istentől származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző szabályok néha még magán a valláson, vagy a szent könyvön belül is ellentmondásosak. Ezért a humanisták szerint nem szükséges Istenre vagy istenekre hivatkozzunk amikor az erkölcsről van szó. Ugyanúgy hozhatunk erkölcsi döntéseket, és vállalhatunk felelősséget a saját tetteinkért, ha közben nem támaszkodunk egy természetfeletti lény szabályaira.
A humanisták elutasítanak mindennemű istenekre, és természetfeletti lényektől származó revelációra épülő értékrendet, és ehelyett az erkölcs alapjának az emberi jóllétet teszik meg. Azt gondolják ugyanis, hogy mikor arról van szó, mi a helyes, és mi a helytelen fontosabb azt vizsgálni, mi az amire az embereknek szüksége, és igénye van. Azt kell megtalálnunk ugyanis, hogy mi az ami elősegíti az emberi faj fejlődését, jóllétét, és boldogságát, illetve, mi az, ami ebben akadályozza.
Ugyanezt tartják érvényesnek a többi érző lénnyel, és a minket körülvevő világgal kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkról is. Ebben sem működik a minden megengedett elv, mert az önös érdekből, és figyelmetlenségből elkövetett cselekedetek ugyanúgy ártanak másoknak, és a világnak, mint a szándékos rosszindulat. Ezért a humanisták szerint minden ilyet kerülni kell, amennyire épp lehetséges.
A nem ártás, a következmények vizsgálata, és a felelősségvállalás, illetve az igazságosság, és méltányosság képezik a humanista erkölcs alapját. Ezeket pedig szükséges nemcsak szekuláris, azaz világi, és természetfelettitől mentes törvényekbe foglalni, melyek minden polgárra érvényesek, hanem szükségesnek tartják azt is, hogy ezeket az emberek kulturális szinten is elfogadják, és elsajátítsák. Ha egy ilyen szabályról kiderül, hogy ártalmas az embereknek, a környezetnek, vagy akár más érző lényeknek, akkor a humanisták szerint azt a szabályt, vagy törvényt meg kell változtatni. Szerintük nincsenek kőbe vésett szabályok, melyek mindenképp érvényesek mindenkire. A szabályok megszegésének következményei pedig itt és most kell bekövetkezzenek, annak érdekében, hogy igazságszolgáltatás, és helyreállítás történjen. A humanisták nem tartják megnyugtatónak azokat az állításokat, mely szerint a másvilágon, az ítéletnapján, vagy egy elkövetkező életben lesznek majd következményei egy ártalmas cselekedetnek.
Gyanakvással szemlélik azokat a kijelentéseket, melyek abban lelnek örömet, hogy egy másik lény a pokolban szenved rettenetes kínokat. Sokszor ártalmatlan dolgokért, vagy pedig egy adott istenség elleni vétség miatt, mellyel valójában senkinek nem ártott, és csupán egy vallási szabályt szegett volna meg. Nem egy volt hívő számol be arról, hogy gyerekkorában rettenetes félelmet élt meg, amikor a pokol tanítását hallotta, és ahogy ez a félelem még évekkel később is kísértette, és ezáltal megkeserítette az életét. A humanisták szerint azoknak a hívőknek a megszólalásai, akik ezt szenvedélyes örömmel hangoztatják egyenesen felkavarók, és aggasztóak. Mások szenvedésében örömet lelni nem tűnik összeegyeztethetőnek számukra a szeretettel, melyről a vallások beszélnek.
Hasonló módon aggasztónak tartják azokat a tanokat, melyek azt hirdetik, hogy a mennyország jutalma, és egyben a pokol kínjainak az elkerülése csakis egy szűk, kiválasztottakból álló csoport számára elérhető. A humanisták szerint ez a fajta világkép nemhogy nyugtalanító, hanem egyenesen szörnyűséges. És sokuknak ez az oka annak, hogy elutasítják egyes egyházak tanait, és akár nyilvánosan kritizálják őket.
Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a büntetés és jutalom, illetve a másvilág ígérete halványulni kezd ahogy az emberiség egyre több szempontból képessé válik megmagyarázni a világ működését, és maga képes megoldásokat találni az emberek problémáira. Egy igazságos, és jóléti társadalomban csökken a mennyország, és a pokol ígéretének fontossága. Ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás működik, és probléma esetén számíthatnak rá, illetve ha az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mert nem kell nélkülözniük, akkor a társas viszonyokat feszítő ellentétek száma is csökken. Ezáltal nő az általános jóllét, melyben nincs szükség egy mindenható, és bosszúálló istenre, vagy egy természetfeletti szabályrendszerre, mely majd valamikor igazságot tesz. Mert az emberhez méltó lét, és a boldogság már most, ebben az életben lehetséges, és mindenkinek kijár.

Források
Anon. (2009). Qur’an. (második kiad.) Penguin books, London
Howel Smith, A. D. (1942). Many men, many hells. The Rationalist Annual, 68.-74.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Whyte, G. (1911). The consolations of religion. The R. P. A. Annual, 46.-50.
Wilkonson, R, Pickett, K. (2010). The spirit level. Penguin Books, London
Pokol (Wikipedia)
Az utolsó ítélet (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
Vatikán: Igenis van pokol
A Humanistic Damning Of The Doctrine Of Hell

Kommentelnél? Katt ide.

Nihilizmus | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Az emberi értékek elértéktelenedését állító, valamint a haladásellenes, és a lét értelmét tagadó filozófiai irányzat.

Vannak akik félreértelmezik az ateizmust, mint egy üres, reménytelen, és nihilista világnézetet. Egyesek ezt tudatlanságból, mások viszont tudatosan teszik. Ennek alapja gyakran egyes hívők meggyőződése miszerint, ha hitük elemei személyes szinten megnyugvást hoznak számukra, akkor csakis ez az egyetlen helyes módja a világban való létezésnek, és minden más üres, és értelmetlen lehet csupán. Bár a különböző vallások nagyon sok mindenben ellentmondhatnak egymásnak, de abban mind egyetértenek, hogy egy vagy több isten létezik.
Ezek alapvető ellentmondásba kerülnek azokkal akik nem hisznek egyetlen istenben sem. Mivel az ateisták nem fogadják el semmilyen istenek létét, ezért a vallásos emberek, de néha akár a „maguk módján hívők” is azzal vádolják az ateistákat, hogy ők nem hisznek semmiben, tehát tulajdonképpen nihilisták. És bár valóban létezhetnek ateisták, akik valóban nihilistának vallják magukat, a legtöbben mégis inkább az ateizmus két kategóriájában esnek: a gnosztikus, illetve az agnosztikus ateisták kategóriájába.
Előbbi azt jelenti, hogy az illető nem hisz istenekben, és biztos benne, hogy egyetlen isten sem létezik. Utóbbi pedig azt jelenti, hogy az illető nem hisz az istenek létében, de ugyanakkor nem zárja ki teljesen annak a lehetőségét, hogy valamilyen, eddig még nem ismert isten létezhet. Ebbe az utóbbi kategóriába tartozik az ateisták túlnyomó többsége.
Ugyanakkor egyes ateisták antiklerikálisnak, azaz egyház-, és vallásellenesnek is tartják magukat, mivel az egyházak történelmét, illetve jelenlegi tevékenységét károsnak tartják, és nem tartják elfogadhatónak azokat a hatásokat, melyet az egyházak a szélesebb társadalomra gyakoroltak.
Ők nem csak elégtelennek tartják az egyházak magyarázatait a világ eseményeire, hanem egyenesen hibásnak, és károsnak gondolják ezeket. Mivel ez az egyet nem értés gyakran konfliktushoz is vezethet, ezért sok hívő, vagy az egyházak tanaival szimpatizáló felekezeten kívüli személy, gyanakvással pillant azokra az ateistákra, akik az egyházakkal szembeni ellenszenvüket néha szenvedélyesen, vagy akár agresszív módon fejezik ki.
Ezzel szemben a humanisták szerint a másmilyen világnézetek nem jelentik azt, hogy azok teljes egészében tévesek, és értelmetlenek, vagy hogy mindenképp meg kellene szüntetni azokat. Annak ellenére, hogy a humanisták azt gondolják, hogy a vallások rengeteg dologban tévednek, és egyes szervezett vallási közösségek egyenesen nagyobb csoportoknak is ártani tudnak, ennek ellenére elfogadják, hogy egy másik ember számára lehet, hogy pont az a vallás ad értelmet, és életminőséget. Még akkor is, ha az egyes vallásokban található magyarázatokat ők maguk is hibásnak, és értelmetlennek tartják, ugyanakkor értik, hogy ez másoknak miért lehet fontos.
Tehát a humanisták is ateisták, és bár nem fogadják el a vallások világmagyarázatát, de ugyanakkor azt gondolják, hogy maga a puszta ateizmus elégtelen arra, hogy egy értelmes, és teljes életet éljünk, és együtt tudjunk élni másokkal. A puszta véleménytoleranciát sem tartják elegendőnek, mert bizonyos dolgok, és bizonyos vélemények tolerálása azzal jár, hogy egyes csoportokat hátrányosan megkülönböztetünk, vagy kizárunk a társadalmi együttélésből, és ezt a humanisták sem tartják elfogadhatónak. Ehelyett ők egy olyan természetfelettitől mentes, pozitív világnézetet tartanak magukénak, mely az értelmes, és minőségi életre fekteti a hangsúlyt, melynek középpontjában az ember található.

A humanisták szerint a létezés nem üres, és értelmetlen, ha az emberiség létének célját nem egy isteni lény határozza, hanem ezt a célt maguk az emberek határozzák meg. A humanisták azt gondolják, hogy a létnek, beleértve az univerzum létét, és a földi életet is, nincs végső célja és értelme. Szerintük az értelem nem egy külső valami, amit fel lehetne fedezni, mint a fizika törvényeit, vagy Amerikát. Az értelem inkább egy valami, amit mi magunk, emberek, építünk, vagy alakítunk ki magunknak. A tetteink, és az életünk akkor értelmes, ha az egybeesik azokkal az értelmet adó célokkal, melyeket magunknak határozunk meg, és amelyek megelégedést, és boldogságot hoznak az életünkbe.
A humanisták szerint csupán a testi élvezetek megtapasztalása, az erkölcsös élet, vagy akár a jó cselekedetek végrehajtása sem elegendő önmagában arra, hogy valaki úgy érezze az élete értelmes, és jelentőségteljes volt. Ugyanakkor ennek ellenkezője is igaz, mint például ha valaki, aki azzal töltötte az életét, hogy egy rasszista szervezetet építsen, és fejlesszen. Annak ellenére, hogy az illető, és a hozzá hasonlóan gondolkodók számára ez értéket jelenthet, de szélesebb társadalmi szinten ez a tevékenység ártalmasabb volt, mintha az illető csak létezett volna a világban.
Ezért a humanisták számára a nihilizmusnál, és a semmittevésnél, illetve a puszta önös értelem-keresésen kívül létezik egy magasabb szint, amiről megállapíthatjuk, hogy valakinek az élete értelmes volt vagy sem.
Illetve megtörténhet az is, hogy valakinek az életcélja kudarcot vall, vagy nem sikerül elérnie azt, amit kitűzött magának. Sokan azt mondanák erre, hogy az az élet értelmetlen és elvesztegetett volt, mert maga a cél nem valósult meg. De a humanisták szerint az értelmesen töltött élet nem egy konkrét cél, vagy jellemző, ami ha nem teljesül, akkor az egész értelmetlen volt. Ha ugyanis azt vizsgáljuk, hogy mi a közös azokban az életekben, melyek értelmesnek számítanak, azokhoz képest melyek értelmetlennek tűnhetnek, akkor megfigyelhetünk pár közös elemet. Ezek a szabadon választott cél(ok), valamint nem erkölcstelen, és szenvedélyesen, illetve odaadással folytatott tevékenységek. Ami a legfontosabb, hogy maga az illető számára ezek jelentőséggel bírjanak. Ennek során nincs szükség arra, hogy egy külső, természetfeletti autoritásfigura ezt jóváhagyja, és kijelentse róla, hogy igen, ez az élet valóban jelentéssel bír, és máskülönben az egész értelmetlen lett volna. Ezért gondolják azt a humanisták, hogy az értelmes élet nem rajtunk kívülálló dolgoktól függ.
Egyesek akár azt is kijelenthetik, hogy az ateisták, és egyben a humanisták által elutasított másvilág hiányában értelmetlen az élet. Mert ha nem létezik egy végső, isteni ítélet az emberek cselekedeteivel kapcsolatban, akkor az egész létezés tulajdonképpen értelmetlen, és ezért muszáj szerintük hinni a végítéletben, és a halál utáni életben. A humanisták viszont azt gondolják, hogy épp ellenkezőleg: az élet véges mivolta csak egy újabb indok arra, hogy az életünket értelmesen töltsük. Ha ugyanis ez az egyetlen életünk, és ennek egyszer vége lesz, akkor most kell megtennünk mindazt, amit értelmesnek tartunk a létezésben.
Sőt, egyes humanisták szerint az ehhez hasonló ítélethirdető isten képe, és szabályai szerint élt élet rosszabb, mint egy szabadon megélt, és babonaságtól mentes élet. Még akkor is, ha előbbinek végén egy végtelen ideig tartó élvezetekkel teli másvilág ígérete vár. Ez a fajta világkép gyakran behatárolja az illető gondolkodását, és visszatartja őt attól, hogy valóban szabadon, és bátran élje az életét, felelősséget vállalva a saját döntéseiért.
A humanizmus tehát, annak ellenére, hogy alapvetően ateista világnézet, nem jelenti azt, hogy üres, vagy az értelmes létezést tagadó világnézet lenne, hanem épp ellenkezőleg: azt tartja, hogy értelmes életet csakis mi magunk alakíthatunk ki magunknak. És ezt most kell megtennünk, mert nincs másik lehetőség, vagy újabb élet melyben ezt megtehetnénk. Csak a most van.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Nihilizmus (A magyar nyelv értelmező szótára)
Nihilizmus (Fogalomtár etika szakosoknak)

Kommentelnél? Katt ide.

Szent iratok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Isten akaratának írott formában való kinyilatkoztatása a zsidó, keresztény, és muzulmán hitre jellemző. A nagy kérdés, hogy az emberek képesek-e megérteni ezek tartalmát, ezért mindhárom vallásban nagyon fontos az iratok elemzése. Az eltérő magyarázatok miatt alakult számos irányzat ezen vallásokon belül, és mindegyik magát tekinti az egyetlen helyes értelmezésnek.

Vannak hívők, akik szerint a szent szövegek minden mondata, szava, és betűje kiemelt fontosságú, és ezekből sem elvenni, sem hozzáadni nem szabad.
Úgy a zsidó hagyományban, mint a kereszténységben léteznek irányzatok és felekezetek, melyek szó szerint értelmezik a szent iratokat, valamint irányzatok, melyek szerint a szent szövegeket a saját koruk tudása szerint kell értelmezni. A haladóbb szellemiségű zsidók szerint például, bár a Tóra (Mózes öt könyve) szövege azonos, de az újabb és újabb generációk más és más tanulságokat vonhatnak le ebből.
Egyes keresztények szerint pedig a Biblia nem tudományos mű, hanem egy „zsinórmérték”, melyhez a hívőknek igazodniuk kell. És bár ennek szövege a szerzői korának tudást tükrözi, de ugyanakkor ezek célja nem az, hogy a világról való tudást terjesszék, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassák az embereknek, hogyan kell helyesen élni, és jó embernek lenni. Vannak, akik szerint a szentírás nem szabálygyűjtemény, hanem bizonyságtétel, mely (Isten vagy a Szentlélek által) ihletett. Épp ezért annak ellenére érvényes napjainkban is, miután több állításáról kiderült, hogy téves. Ezért a Szentírás tanulmányozása az emberi léttel kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges. Hasonló módon a zsidó hagyományban is fontos szerepet tölt be a szent iratok tanulmányozása. Számukra ennek azért van jelentősége, mert azt tartják, hogy mivel minden ember különböző, illetve új élettapasztalat szerzésével, és új tudással másként értelmezheti a tanítást. Ezért a zsidó vallási életnek fontos része a szent szövegek felolvasása, mert a hívők ezáltal átismételik, és ennek során újraértelmezik azok szövegét.
Az iszlámban a szent könyvnek, a Koránnak, még nagyobb jelentősége van, és egyeseknek maga a fizikai könyv is szentnek számít.
Ebben három fő témakor jelenik meg: a hittételek, a törvények, és a történetek. Előbbiek jelentik az Isten által az emberek számára előírt életvezetési szabályokat. Utóbbiak pedig olyan történetek melyek Mohamed prófétáról, valamint más, korábbi prófétákról szólnak, és melyek útmutatásokat tartalmaznak, illetve csodákat írnak le. Ezek célja, hogy megmutassák, hogy a világ törvényeit felfüggeszteni csakis Isten képes, és minden az ő kegyéből történik.
Hasonló célt tulajdonítanak a hinduk a saját szent könyveiknek, melyet közös néven védikus írásoknak neveznek. Mivel ezek lejegyzője és szerkesztője hitük szerint Isten egyik formája, ezért az ezekben foglaltak nagy részét szó szerint értelmezik, és megbízhatónak, illetve tisztának tartják.
A hinduk szerint a szent iratok célja, hogy az emberiséget a lelkiség síkjára emeljék, és közelebb vigyék Istenhez.
Szent könyvek a buddhizmuson belül is léteznek, melyeket a Tripitaka-nak, vagy más néven a páli kánonnak neveznek. Ezek Buddha tanításainak gyűjteményei, de mivel a buddhizmus alapvetően egy szerzetesi vallás, ezért a kánon egy része a szerzetesi életre vonatkozó szabályokat tartalmazza. 227 szabály létezik a szerzeteseknek, de ugyanakkor a női szerzetesek további szabályokat is be kell tartsanak. A kánon többi része Buddha tapasztalatainak leírását, és ezek magyarázatát is tartalmazza. Ezen kívül a különféle buddhista irányzatokon belül léteznek további saját szent szövegek is.

Még egyes vallási vezetők is úgy gondolják, hogy a szent szövegek értelmezése az emberek hitére épül, nem pedig kizárólag a szavakra. És mivel a hit nem racionális, ezért racionálisan nem is irányítható, de nem is kérdőjelezhető meg. Tehát, a szent iratok értelmezése azoktól függ, akik a szöveget olvassák, és ez nem jelenthet objektív szabályrendszert senki számára. Ezért létezhetnek különféle felekezetek, akik alapvetően mind ugyanazt a szent szöveget olvassák, és ugyanahhoz az istenhez imádkoznak. Vannak akik szerint ezzel nincs is semmi baj, és a szent szövegek fundamentalista, szó szerinti értelmezése rosszabb, mint a szabad, egyéni értelmezés.
Bár a régebbi irányzatokról, mint például a katolikus egyház, azt gondolnánk, hogy azok sokkal inkább szó szerint veszik a szent írások értelmezését, a valóságban ezek is adnak lehetőséget a hívőknek a személyes értelmezésre. A szent iratok értelmezését ugyanis nem csakis a szöveg alapján végzik, hanem a hagyomány alapján is.
Amint láthattuk vannak irányzatok, melyek szerint a szent iratok célja, hogy spirituális igazságokra vezessék a hívőt. Az pedig, hogy ezt melyik korban hogyan értelmezik a hívők, nem csupán a szent szövegek tartalmától függ. Sokan hisznek abban, hogy ez nem csupán a kultúra hatására, hanem egyenesen isteni sugallatra történik, ezért ugyanúgy érvényes, mint a szó szerinti értelmezés.
Gyakran hallhatjuk azt is, hogy a szent iratokat nem szó szerint hanem képletesen kell értelmezni, mert ezeknek a szövegeknek a célja magasabb igazságok közvetítése. Mivel egyes hívők hiszik, hogy a földi élet csak próbatétel, és ami igazán fontos az a halál után következik, ezért ezeknek a rejtett, szimbolikus jelentéseknek a megfejtése és értelmezése fontosabb, mint a szövegek szó szerinti jelentéstartalma. Azok számára, akiknek a másvilág fontosabb, a szent szövegek földi tényekre való redukálása nevetnivaló dolognak számít.
Ugyanakkor egyes szent szövegekben található dolgokat a változó erkölcsi értékek miatt muszáj nem szó szerint értelmezni, mert sokszor olyan mértékű szörnyűségeket tartalmaznak, melyek manapság már nem elfogadhatók. Ezért az allegorikus értelmezés, vagy csak képletes, példabeszéd jellegük hangsúlyozása fontossá válik a hívők számára, annak érdekében, hogy a szent irataikat továbbra is az erkölcs forrásaként jelölhessék meg.

Mindezzel szemben a humanizmuson belül nincsenek kiválasztott, vagy szent szövegek. Mivel a humanizmus egy világnézet, de nem szervezett vallás, ezért az ezzel kapcsolatos írásoknak maguk a humanisták nem tulajdonítanak különleges szerepet. Úgy is lehet valaki humanista, hogy soha nem olvasott egyetlen hosszabb erről szóló írást, mert ehhez elég egyetérteni a humanizmus elveivel, és világképével. Az ezen az oldalon található szövegek ugyanúgy humanista írások, mint bármely könyv formájában megjelent művek.
Ennek oka a humanisták meggyőződése, hogy a világról alkotott tudásunk legjobb forrása a tudomány, és ennek leírására leginkább annak eszközei alkalmasak. Ami pedig az erkölcsi, és a társadalmi, illetve társas kapcsolatokat illeti, a humanisták szerint az ezekkel kapcsolatos kérdésekre mindig az adott embernek kell megtalálnia a választ. A közös tudásunk segítségére lehet ebben, és irányt adhat, de végső soron mindenkinek magának kell eldöntetnie mit tart helyesnek.
Ennek során viszont nincs szükség arra, hogy egy természetfeletti lény megmondja az embereknek, mi a jó és mi a rossz. A humanisták szerint az emberek maguk is el tudják ezt dönteni, miután gondolkodnak az erkölcsi kérdéseken, és végiggondolják a tetteik következményeit. Azt gondolják, hogy a helyes eljárás nem fektethető le szigorú, írott szabályokba, mert a világ túlságosan komplex, és változó. Mindig szükség van arra, hogy a helyzetet mérlegeljük, és annak keretében gondolkodjunk a dolog erkölcsi mivoltáról.

Ugyanakkor a humanisták sokszor kritikusan szólalnak meg a vallásos magyarázatokkal kapcsolatban. Következetlennek tartják a szent szövegekre való hivatkozást, mert láthatjuk, hogy mindenki válogat ezeken belül, és a saját, már létező álláspontjának megfelelő magyarázatot részesít előnyben.
A humanisták szerint a szent iratok eleve kizárhatók, mint tudás-forrás, mert az inspiráció, vagy reveláció alapján tett kijelentések önmagukon belül is ellentmondásosak, és nem tartalmaznak értelmes magyarázatot arra, hogyan működnek a dolgok. Valamint a létező szent iratok állításaival kapcsolatban rengetegről kiderül, hogy téves.
Éppen ezért az elmúlt század során a vallásos érzések kifejezése, és a teológiai magyarázatok egyre inkább homályossá, és egyre kevésbé konkréttá válnak. Ahogy a világról alkotott tudományos tudásunk fejlődik, úgy lesz egyre kevesebb hely benne a természetfelettinek, és a vallások, illetve a szent iratok örök érvényű magyarázatai egyre kevésbé értelmezhetők szó szerint.
Egyes, úgynevezett, progresszív, vagy liberális vallásos közösségek által nyújtott magyarázatok egyenesen megkülönböztethetetlenek a humanizmus álláspontjaitól, kivéve, hogy hozzáadnak egy plusz lépést: Istent. A humanisták szerint ez felesleges, mert nem ad hozzá semmit a létező tudásunkhoz.
Ugyanúgy hibásnak tartják az erkölcsi mércénk szent iratokhoz való igazítását, mert azt gondolják, hogy a közösségi létünk szabályait sokkal inkább közös, kompromisszum alapú, és egymás emberségét tiszteletben tartó munkával, és párbeszéddel kell meghatároznunk, nem pedig a hagyomány vagy egy szent irat alapján.
Vannak akik szerint muszáj a szent iratokból kiindulva gondolkodni az erkölcsi kérdésekről, mert különben elfeledjük az emberi kultúrák eddigi eredményeit, és enélkül lehetetlen tovább fejleszteni az erkölcsi mivoltunkat. De a humanisták szerint nem szükséges egy véres, kegyetlen, és embertelen, sőt, egyenesen emberhez nem méltó hagyományra alapozni az erkölcsi kérdésekre adott válaszainkat. Egy kiindulópont is lehet téves, és akkor az rossz irányba is vezet majd. Sokkal nehezebb egy kegyetlen hagyományra alapozva, és annak keretein belül mozogva egy emberibb, és élhetőbb rendszert létrehozni.
Ezért a humanisták azt gondolják, hogy a természetfeletti lények által egyszerűen kihirdetett szabályok helyett egy az emberek közti kapcsolatok alapján kialakított, egymás igényeit és szükségleteit figyelembe vevő szabályok rendszerét kell meghatároznunk magunknak. Ezeket soha nem kell gondolkodás nélkül elfogadni, és ezek újratárgyalását mindig lehetővé kell tenni, mert a világ folyamatos változásban van. Az elavult szabályokra, vagy akár a hagyományra való hivatkozás gyakran károsabb, mintha az adott helyzetet figyelembe véve elgondolkodnánk azon, hogy mi lenne a legjobb eljárásmód. A humanisták szerint az olyan szabályok melyek kimutathatóan, és szisztematikusan ártanak másoknak nem megfelelők, és nem nevezhetők erkölcsi szabályoknak sem. Ha pedig valaki ilyen szabályt próbál rákényszeríteni egy másik emberre, akkor az nem erkölcsös, és a szabályt figyelmen kívül lehet hagyni.

Források
Copson, A, Roberts, A. (2020). The little book of humanism (első kiad.) Piaktus, London
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Lofmark, C. (1977, Január). The higher kinds of truth. New Humanist, 10 (Question), 3.-15.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Lélekbiznisz és politika – Interjú Gábor György filozófussal
Szent könyv (Wikipedia)
Buddhism religion (homework help)
Scriptures & Texts (The Buddhist Society)

Kommentelnél? Katt ide.

Méltóság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”
(Nemzeti hitvallás)

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája)

Mi jelentené az emberi méltóság alapját? Vannak akik szerint erről csakis vallási alapokon beszélhetünk, mert más elképzelhetetlen. A modern, szekuláris humanisták, akikről itt mindig beszélek, és melyet röviden humanizmusnak hívok, egyik célja pontosan ennek a nyilvánvalónak vett elképzelésnek a vitatása. Szerintük ugyanis az emberi méltóság, és az ebből következő emberi jogok nem isten(ek) által, kegyként az emberiségnek ajándékozott jogok, hanem az emberi létből következő jogosultságok.

Nem könnyű megfogalmazni, hogy mit jelent az emberi méltóság, mert leginkább politikai, vagy jogi dokumentumokban találkozunk ennek a meghatározásával, illetve néha a politikai közbeszédben. Ezek sokszor zavaros megfogalmazások, melyek különféleképpen határozzák meg a fogalmat, és ezek nem mindig fedik a szükséges részleteket.
A méltóság ugyanis egy többszörös jelentésű fogalom, ezért szükségszerűen mindig választunk egy keretet melyben erről beszélünk. Tehát nem lehetséges objektív módon meghatározni, és nem létezik egyetlen csoport sem, aki oly módon tudna beszélni erről, ami minden másik meghatározást magába foglal.
A következőkben megpróbálok megfogalmazni egy szekuláris humanista (a továbbiakban: humanista) elképzelést arról, mit jelent az emberi méltóság. Ennek alapja elsősorban a saját világról alkotott képem, és az ezzel kapcsolatos olvasmányaim összesítése, nem pedig jogi, vagy politikai megfogalmazás, bár ezeket is érinteni fogom majd.

A humanisták szerint az emberi méltóság két pilléren nyugszik: a természetes, és a tanult méltóság fogalmainkon. Mivel az emberek csoportos lények, ezért létezik bennünk egy alapvető, emberi vendégszeretet, és barátságosság. Nagyon sok csoportos, vagy akár társadalmi viszonyulás alapja a hajlam, hogy a hozzánk hasonlókat védjük, és gondozzuk, nem csupán a fizikai veszélyektől. Erre épülnek a társas közegeink, azaz a társadalmunk szabályai, melynek ugyanúgy fontosak, ha nem egyenesen fontosabbak. Ezeket a neveltetésünk során szerezzük meg, és ezek jogi megfogalmazása ad keretet a társadalmi létünknek.
Ezen kívül persze léteznek ezzel versenyző ösztöneink is, mint a túlélési ösztön vagy akár a hatalomvágy, de a társas létünk jellemzői ugyanúgy ősiek az emberi fajban, mint más alapvetőbb ösztönök.
Épp ezért megtörténhet, hogy a kettő találkozásából, és konfliktusából olyan társadalmi valóság alakul ki, mely nem tartja tiszteletben többé az emberi méltóságot. Láthatjuk ezt a történelem véres harcaiban, a népirtásokban, vagy akár a kisebbségekkel való bánásmód szörnyűségeiben.
Vannak csoportok, melyek a közvetlen család elsődlegességét emelik ki, és ezen belül a többi ember méltósága, és ebből következően akár az emberi státusza is elveszhet.
Van, ahol a másikkal való empátia hiánya miatt, és az ezt kiegészítő szabályok, azaz az emberi jogok hiányában „a másik” egy nem-ember, és nem-létező kategóriába sorolódik, ahol nem kell egyenlő félként kezelni. Megfigyelhetjük, ahogy bizonyos belső, vagy akár nemzetközi konfliktusok során pontosan ezeket az ellentmondásos érzéseket tüzelik fel egyes vezetők annak érdekében, hogy különféle csoportokat egymás ellen fordítsanak. Tehát maguk ezek a hajlamok jó, és rossz értelemben is hajlamosítanak. Éppen ezért a humanisták szerint fontos, hogy egy társadalmon belül milyen alapvető értékek léteznek, és ezekről hogyan beszélnek az adott kultúrán belül.
Ezek megfogalmazása először vallásos kereteken belül történt, és ezért a vallások sokat beszélnek az emberi méltóságról, a saját fogalmi kereteiken belül. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes vallás valahogy egy egységes, és univerzális emberi méltóság megfogalmazásra jutott volna, és képes lenne ezt felekezeteken átívelő módon megfogalmazni. Mert láthatjuk, hogy a különböző vallások emberképe, és az ember világban elfoglalt helye más-és-más, épp ezért ezek méltóság fogalma sem mindig fedi egymást. A gyakorlatban pedig gyakran még ezek a saját maguk által megfogalmazott elvek sincsenek tiszteletben tartva.
A judaizmusban és az iszlámban az emberi méltóság alapja az ember állatvilág fölé emelt léte, és Istenhez való tartozása, nem pedig egyéni jellemzői, vagy döntései.
A kereszténységben pedig az embernek azért van méltósága, mert Isten hasonlatosságára és képére lett teremtve.
A keleti vallásokban, mint a hinduizmus, és a buddhizmus, a karma tan a meghatározó. És amely szerint az emberi méltóság egy a tettek alapján elnyert jellemző. A buddhizmusban az emberi méltóság alapja a hit, miszerint a múltbeli tettek következményei jelentik az igazságosságot a világban. És mivel az ember önmaga rendelkezik a saját tettei feletti döntéssel, ezért a méltósága abból fakad, hogy maga dönti el, miként cselekszik. Ezek az elképzelések csak később, a nyugati kultúrák hatására módosultak oly módon, hogy az emberi mivoltukból fakadó jogként tekintsenek az emberi méltóságra.

Tehát nem támaszkodhatunk egyetlen isteni kinyilatkoztatásra sem az emberi méltóság meghatározásában. Ezért született meg egy próbálkozás, hogy ezeket valamilyen formába öntsük, oly módon, ami univerzálisabb. Ez az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, mely megfogalmaz pár alapvetőnek számító jogot.
Bár ez sem jelent tökéletes dokumentumot, és sokszor homályosan fogalmaz, de a humanisták szerint a nyilatkozat jelenti az egyik legfontosabb megfogalmazását annak, mit értünk emberi lét alatt. Mivel a humanizmus egy természetfelettitől mentes világnézet, ezért nincs benne semmiféle felsőbb hatalom általi kinyilatkoztatás, mely ezekben a kérdésekben választ nyújtana. Ezért a humanisták szerint szükség van az ehhez hasonló dokumentumokra, melyek megfogalmazzák, hogyan és mit gondolunk az emberi léttel kapcsolatos alapvető kérdésekről. Ezért a humanistákat nem csupán jogi szempontból foglalkoztatja az emberi jogok értelmezése, hanem filozófiai értelemben is.
Egyes humanisták azt gondolják, hogy mivel leggyakrabban azok emberi méltósága sérül, akiknek nincs hatalmuk, vagy valamilyen kisebbségbe tartoznak, ezért fontos, hogy az emberi jogokat úgy kezeljük, hogy a kiszolgáltatott, és szegény embereket is védjék. A gazdagoknak nem jelent ugyanis problémát, hogy a hangjukat hallassák vagy, hogy láthatók legyenek, ezáltal pedig a saját érdekeiket érvényesíteni tudják. A méltóság védelme azok számára a legfontosabb, akiknek a legkevesebbje van. Ennek a legdurvább példáját láthattuk az elmúlt években, a különféle menekültekkel, és illegális bevándorlókkal, illetve a hajléktalanokkal kapcsolatos bánásmódban.

Vannak, akik úgy kezelik az alapvető emberi jogokat, mintha azok teljesítmény, vagy érdem alapján lennének kiosztva, nem pedig az illető emberi mivoltából fakadnának. Ezért történhet meg az, hogy valaki a gyakorlatban az emberi méltóságtól teljesen megfosztott állapotban kell létezzen, mert a társadalom megtagadja tőle az emberi mivoltának elismerését.
A humanisták szerint az emberi jogok egy sor olyan jogot jelentenek, melyek az illető emberi státuszából erednek, és ezért senkinek nem kell kiérdemelnie őket, mert ezek a jogok azért illetik meg, mert ő ember. És bár mások megtagadhatják, illetve megsérthetik valakinek az emberi méltóságát, de ez továbbra sem szünteti meg azt.

Manapság egyre elterjedtebb az a jogi gyakorlat, ami megtagad bizonyos embercsoportoktól alapvető jogokat, és ezáltal a gyakorlatban egy nem-emberi státuszba helyezi őket. Ebben az állapotban pedig ezeket az embereket ki lehet használni, meg lehet fosztani a javaiktól, a jogaiktól, sőt akár az életüktől is.
Ezért a humanisták szerint szükség van arra, hogy amikor különféle embercsoportok találkoznak, vagy együtt élnek, elsősorban tisztelettel, és egyenlő módon kezeljék egymást. Ez az egyenlő bánásmód, és tisztelet nem jelenti azt, hogy mindenkinek azonosnak kell lenni mindenféle szempontból. Hanem azt jelenti, hogy egy olyan társadalom létrehozására kell törekednünk, melyben mindenkinek lehetősége van a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani, függetlenül attól, hogy milyen személyes identitással rendelkezik a társadalom egészén belül.
Mivel minden embernek alapvető emberi joga az önazonos, szabad létezés, ezért ebből következik az is, hogy a társas együttélést szabályozó jogszabályok ezt lehetővé kell tegyék. Ezért arra kell törekednünk, hogy úgy jogi szempontból, mint az ennek legitimitást nyújtó kulturális szempontból olyan társadalmat hozzunk létre, mely elismeri, és támogatja az összes tagjának sajátos, egyéni, és méltósággal megélt valóságát.

Bár azt gondolnánk, hogy a méltóság egy alapvető dolog, és mindenki egyet tud érteni azzal, hogy ez fontos, mégis az erre alapozott emberi jogok megfogalmazása sokakból ellenszenvet vált ki.
Gyakran utópisztikus gondolkodással, és képmutatással vádolják, és a híres kudarcot vallott utópiák sorába utalják.
Vannak akik szerint az emberi jogokkal való foglalkozás elveszi a figyelmet a sokkal fontosabb, és sürgetőbb anyagi problémákról. Míg mások szerint épp ellenkezőleg, az emberi jogokra vonatkozó törvénykezés, és ezek betartatásának hiánya jelent gondot, mert maga az emberi jogok megfogalmazása túlságosan képlékeny, és nem létezik egyetlen egységes felület ahol ezek megszegését vizsgálnák.
A humanisták szerint nem létezik egyetlen, egységes módja annak, hogy a világot mindenki számára élhető hellyé tegyük. De ugyanakkor törekedhetünk arra, hogy ezt a lehető legjobban megközelítsük. Ennek alapja pedig az, hogy figyeljünk egymásra, és hallgassuk meg, mi az, amire a másiknak szüksége van. Ez igaz úgy az egyénekre, mint a kisebb-nagyobb csoportokra is.
Bár nem vagyunk egyformák, de mindannyian emberek vagyunk, akik szeretnének úgy létezni a világban, ahogy szerintük a legjobb. Ebben csupán egy olyan egyensúlyra kell törekednünk, mely minél több ember számára megfelelő, és nem okoz kárt más csoportoknak, vagy a környezetnek.
És bár ez a munka talán soha nem ér véget, de a méltósággal teli élet alapja lehet.

Források
Cacho, L. M. (2012). Social death (első kiad.) New York University Press New York
Gearty, C. (2011). Justice for hedgehogs review. New Humanist, (March/April), 44.-45.
Gearty, C. (2008). Somethign to declare. New Humanist, (December), 32.-33.
Leff, V. (1977). What price human dignity? New Humanist, (March/April), 214.-215.
Malik, K. (2008). Mistaken identity. New Humanist, (Judy/August), 15.-17.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Nemzeti hitvallás
Az Európai Unió Alapjogi Chartája
Emberi méltóság
Az emberi méltóság: jogi absztrakció vagy alanyi jog
„Ha a méltóságodat elveszíted, neked annyi” – Én, Daniel Blake
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
Ezek közül az első és egyben legfontosabb az emberi méltóság.
Miért vagyok buddhista
Szólásszabadság és emberi méltóság
Az ember méltósága az Iszlámban
A személyes méltóság javára
Dignity as Respect: A Contemporary Hindu Understanding of Human Dignity
Human Dignity And Human Rights Hindu Perspective

Kommentelnél? Katt ide.

Mesterséges intelligencia | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Ha a jövőről van szó manapság megkerülhetetlen a mesterséges intelligencia kérdése. Leggyakrabban az automatizáció miatt megszűnő munkahelyekkel kapcsolatos aggodalmak merülnek fel. Ezért egyesek, többek közt a világ leggazdagabb embere, azt javasolják, hogy a kormányok adóztassák meg a robotokat.
Viszont a mesterséges intelligencia nem csak önállóan különféle termékeket előállító robotokról szól. Az alkalmazott mesterséges intelligencia éllovasai az olyan cégek, mint a Google, amelyek nem fizikai tárgyak gyártására, hanem keresésoptimalizálásra, vásárló és termék tökéletes találkozására, vagy akár a hangfelismerésre szakosodnak. A Goolge például sokszor próbálja ártalmatlannak tűnő, és játékos dolgokkal normalizálni a mesterséges intelligencia projektjeit. Legutóbb ezt egy FreddieMeter nevű alkalmazással tették, amely a mesterséges intelligencia segítségével hasonlítja össze a felhasználó hangját a legendás énekes, Freddie Mercury jellegzetes, egyedi hangjával.
De nem csak ártalmatlan szórakozásokról van szó. Li Sze Tol profi go-játékos például visszavonult a játéktól, mert nem tudta feldolgozni, hogy veszített egy számítógéppel szemben.

Egyes zsidók elsősorban gyakorlatias szempontból szemlélik a mesterséges intelligencia, és a robotok kérdését. Mivel egy robot nem vét hibákat, és nem fárad el, ezért hasznosnak tartják, mert ezáltal jobb minőségű termékek jönnek létre.
De ugyanakkor problémának tartják a munka által okozott lelki öröm hiányát. Azt gondolják, ha érzelmek nélkül tudunk létrehozni például művészeti alkotásokat, akkor ezáltal elveszítünk bizonyos érzelmeket, és kapcsolódást. Hitükben ugyanis az ember azért lett teremtve, hogy szebbé és jobbá tegye a világot. Ezért fontosnak tartják, hogy a mesterséges intelligencia csak segítse az embert ebben a munkában, ne pedig helyettesítse őt.
Hiszik, hogy Isten olyan világot teremtett melyben az embereknek szabad akaratuk van, és amelyet arra használhatnak, hogy a jót válasszák. De az ember ezt csak a tettei és a kapcsolatai által teheti meg. Ezért fontos, hogy ezek megmaradjanak, és ne legyenek robotizálva.

A hinduk szerint az ember boldogságra, és Istennel való kapcsolatra vágyik. De manapság, a Káli-júgában, azaz a félreértések, és a háborúk korában, az ember egyre inkább az anyagi dolgok felé fordul, és azokban keresi a boldogságot. Szerintük ez a felvilágosodás, és az iparosodás korában kezdődött, amikor az emberek a boldogság forrásaként az anyagi gyarapodást, és a a földi vágyak kielégítését tették meg célnak. Ennek a folyamatnak a jelenlegi stádiumában a robotok egyre széleskörűbb használata a legújabb szakasz.
Hibásnak tartják a modern társadalmak anyagias, és fogyasztás-, illetve szórakoztatás-centrikus működését. Ehelyett szerintük az ideális társadalmi berendezkedés az úgynevezett védikus társadalmi modell, melyben mindenkinek megvan a helye, és szerepe. Ezen belül mindenki a négy osztály valamelyikébe tartozik. Ezek a következők: a papok, az államhatalom, a földművesek és a kereskedők, valamint a munkások osztálya. Hitük szerint ebben a berendezkedésben mindenkinek lehetősége van a lelki fejlődésre, és az Istennel való kapcsolatának a helyreállítására.

A keresztények szerint két fontos kérdés van a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: hogy hová tartoznak a robotok, illetve, hogyan viszonyulnak az emberekhez?
Először is el kell döntenünk, hogy hol helyezkednek el a robotok a létezők alá, és fölérendeltségi viszonyában? A keresztények szerint jelenleg egyértelműen a tárgyak, vagy az ásványok világába tartoznak, de később ez változhat. A keresztény teológia foglalkozik a keveréke (hibridek, kiborgok) kérdésével, és a velük kapcsolatos teológiai kérdésekkel is.
Ezért fontosnak tartják, hogy a mesterséges intelligencia létrehozása során a kutatók beültessenek olyan erkölcsi szabályokat a robotokba, hogy azok együtt tudjanak élni az emberi erkölcsökkel, és társadalmakkal.

A buddhista filozófia szerint két igazság létezik: a kiindulási pont, amit viszonylagos igazságnak neveznek, illetve a végső pont, amit végső igazságnak hívnak.
A buddhista tanítás szerint, ha ismerjük a jelenlegi helyzetünket, és ugyanakkor ismerjük azt, mi jellemzi a végső állapotot, akkor megértjük mi húzódik a kettő közt. Ezt nevezi a buddhizmus az Ösvénynek, ami mindig a végletek közt fut. Mint az álom-ébrenlét, fent-lent, nihilizmus-eternalizmus stb. Ugyanakkor hiszik, hogy minden jelenségnek vannak korlátai, és minden ami részekből áll szükségszerűen mulandó, és ezért nem tartozhat a végső állapothoz. Mivel hitükben az emberi létezés célja ennek a végső állapotnak az elérése, a megvilágosodás által, ezért azt gondolják, hogy erre csakis egy önmagára pillantani tudó tudat képes.
Azt gondolják, hogy bármi, amit programozni kell, és ami logikai műveletek alapján működik az nem képes erre a fajta gondolkodásra, ezért szerintük a mesterséges intelligencia még akkor is ha erősebb, gyorsabb, és okosabb az embernél, akkor sem képes elérni a megvilágosodás állapotát. Mivel ez utóbbi jelenti a valódi boldogságot, és a mindentudást, de mivel ez túl van a gondolatokon, ezért a buddhisták szerint az emberek különleges helyzetben vannak, és rendelkeznek egy olyan hatalommal, amely semmi másnak nincs.
Hitükben a létezés viszonylagos, de ha elsajátítjuk a gondolatok uralását, akkor képessé válunk arra, hogy elérjük ezt a végső állapotot.

Az iszlám hit szerint a Földön található dolgok mind az ember számára lettek teremtve. Legyenek ezek már kiaknázott, vagy még nem ismert javak, de ezek célja kivétel nélkül az, hogy az emberek számára hasznosak legyenek. Az erőforrások mind lehetőségek Allahtól (Istentől), amit az ember jóra és rosszra is használhat, de ezen tettei függvényében kap majd végső jutalmat vagy büntetést az Ítélet Napján.
A muszlimok szerint amennyiben a mesterséges intelligencia megkönnyíti az emberek életét, elősegíti az igazság, és a méltányosság érvényesülését, akkor megengedett. Viszont ha ennek ellenkezőjét, azaz igazságtalanságot, nehézséget, és romlást eredményez, akkor tilos.

A humanisták szerint az emberi tudástár folyamatosan bővül. Az új információk gyakran érvénytelenítik, vagy semmissé teszik a régieket. Annak ellenére, hogy még messzemenően nem tudunk mindent, de a világról való tudásunk bővülésével, napról-napra egyre többet tudunk. Ennek során tudatosítanunk kell, hogyan hatunk tetteinkkel a világra, mert felelősséggel rendelkezünk azért, amit teszünk. Még akkor is, ha valaki egy szent iratra, vagy Isteni kinyilatkoztatásra hivatkozik, akkor is ő az aki kiválasztja, melyek azok a részek, amelyek abból az adott szent iratból számára fontosak. Tehát már ezek kiválasztásával is hoz egy döntést. Ezért a humanisták szerint végső soron a saját erkölcsi iránytűnket követjük, függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk vagy sem.
Ezért, egyes humanisták, azt gondolják, hogy még a tényleges mesterséges intelligencia kifejlesztése előtt el kell gondolkodnunk az ezzel kapcsolatos erkölcsi kérdéseken, és meg kell hoznunk pár döntést ezzel kapcsolatban.

Mivel a kérdés mérnöki/technikai része még várat magára, ezért eddig csakis gondolatkísérletekben, és fiktív történetek keretében tudtunk erről beszélni. Utóbbiak valahogy mindig a kortárs világot, és a koruk társadalmi problémáit tükrözik.
Egyes humanisták szerint ez azért van, mert nem tudjuk elképzelni, milyen lenne a valódi mesterséges intelligencia, és ezért hiábavaló erről beszélnünk. Mivel az intelligencia egy emergens, azaz olyan jelenség, amely egy minőségileg magasabb szintű egész, mely nem ismerhető meg a részeinek tanulmányozása által, ezért egyes humanisták szerint nem leszünk képesek soha valóban megismerni a mesterséges intelligenciát sem. Ugyanúgy ahogy a többi ember tudatát sem tudjuk tényleg megismerni, és irányítani.
Vannak akik ebben veszélyt látnak, és ahogy pár fiktív történetben is láthatjuk attól tartanak, hogy a robotok előbb-utóbb fellázadnak az emberek ellen, különféle elképzelhető, és jogos okból.
De ugyanakkor vannak humanisták, akik szerint a mesterséges intelligencia nem jelent többet mint csupán egy másik fajta intelligenciát. És szerintük ettől nem kell tartani, mert más most léteznek intelligens emberek, és a világ mégis tud működni. Ők azt gondolják, hogy az intelligencia önmagában nem jelent veszélyt.

Másokat jobban foglalkoztatnak a mesterséges intelligencia által felvetett erkölcsi problémák.
Vannak humanisták, akik nem tartják elfogadhatónak az állatok kihasználását sem, nemhogy egy emberi intelligenciával rendelkező másik lényt. Egyesek egyenesen kegyetlennek tartják annak a gondolatát, hogy a mesterséges intelligenciát a saját, emberi érdekeink szerint programozzuk, és használjuk. Van aki ezt az állatkínzással azonos erkölcsi megítélésűnek gondolja.

Továbbá kérdés, hogy milyen feladatot láthat el egy mesterséges intelligencia az emberek számára?
Vannak akik szerint a mesterséges intelligenciát akkor érdemes kifejlesztenünk, ha ezáltal valami olyat tudunk csinálni, amit az emberi képességeink nem engednek meg. Tehát a mesterséges intelligencia egy kiegészítő, az emberi képességeket meghaladó dolog kell legyen, különben értelmetlen. De épp ezért nem is szabad korlátokat szabni neki. És ugyancsak ezért lényegtelen, hogy az emberiség mit szeretne, mert értelmetlen megpróbálni korlátozni, hiszen az ereje pont abban rejlik, hogy képes meghaladni az embereket.

Hasonló alapon mások problémásnak tartják, hogy a mesterséges intelligenciát szolgaként, vagy szórakoztatásként használjuk. Mert ezáltal a robotok válnának az új rabszolgákká, és ha valóban intelligenciáról beszélnünk, akkor hol a határ ebben? Annak ellenére, hogy egy robotba az emberek programoznák a tudatot, és akár az érzelmeket, ha az illető robot vagy andorid tényleg megélné azokat az érzelmeket, akkor nem lenne erkölcstelen továbbra is tárgyként kezelni?
Mi van akkor, ha egy ilyen tudattal rendelkező robot nem nyújt megfelelő teljesítményt a gazdájának? Mire van az az illető feljogosítva a robottal szemben?
A történelem során láthattuk, ahogy egyes embercsoportoktól alapvető emberi jogokat tagadtak meg, csupán azért, mert mások voltak. Miért lenne ez máshogy egy másmilyen intelligencia esetén?
Ezért léteznek humanisták, akik szerint ha mesterséges intelligenciát akarunk kifejleszteni, akkor kötelességünk egyenesen arra törekedni, hogy az emberiségnél valami jobbat hozzunk létre. Vannak humanisták, akik pesszimistán látják a helyzetet, és azt gondolják, hogy az emberek rossz gazdái voltak a Földnek, és épp ideje lenne egy intelligensebb létformának átadni a helyünket.

Végül pedig vannak humanisták, akik szerint már most túlságosan sokat engedtünk a digitalizációnak, és túl sok problémánkra engedjük, hogy algoritmusok, és technológiai megoldások adjanak választ, mintsem maguk az emberek. Ezek a humanisták azt gondolják, hogy az emberi társadalmakat, és az emberi kapcsolatokat érintő kérdésekben nem szabad hagyni, hogy mesterséges intelligencia adja a megoldást, mert már épp eléggé dehumanizálva vagyunk a modern élet által. Szerintük ha nem vagyunk képesek felelősséget vállalni önmagunkért, akkor a mesterséges intelligencia nyom nélkül fog tudni majd minket leváltani a Föld uraként.

Források
Anonim. (2017). The big question – What limits, if any, would you impose on the development of artificial intelligence? New Humanist, (Spring), 72.-73.
Fisher, M. (2016). Feeling is believing. New Humanist, (Winter), 56.-57.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Mennyire hasonlít a hangja Freddie Mercuryéhoz? Itt azonnal letesztelheti
Visszavonul a go egyik legjobb játékosa, mert legyőzte a mesterséges intelligencia
Képesítés helyett gépesítés
Adóztassuk meg a robotokat?
A robotok elveszik a munkát: akkora baj ez?
Emergens vonások (Wikipedia)

Kommentelnél? Katt ide.

Gender | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

A társadalmi nem fogalma egy kiegészítés a biológiai nem fogalmához. A biológiai nem (angolul: sex) a testi sajátosságokra vonatkozik. A társadalmi nem (angolul: gender) pedig a nemiszerep-elvárásokra, illetve a nemi sztereotípiákra vonatkozik. A genderelmélet alapvetően arra kérdésre keresi a választ, hogy a biológiai valóságból mi következik a társadalmi nemre vonatkozóan.
Mivel ez sok szempontból kapcsolódik más társadalmi kérdéshez, mint például az LMBT jogok, vagy a különféle társadalmi, vagy faji megkülönböztetések, ezért gyakran erős reakciókat vált ki.
Számos nyugati országban megjelentek olyan konzervatív, és részben fundamentalista mozgalmak, amelyek a politikai korrektségben, és a gender, illetve társadalmi igazságosság kérdéseiben látják a legnagyobb fenyegetést, ezért szerveződni kezdtek ezek ellen. Saját elmondásuk szerint erre szükség van a szólásszabadság, és a polgári szabadság védelmében.

Mivel a vallásokon belül is nagyon sokféle irányzat, és hozzáállás létezik, ezért a továbbiakban csak pár domináns, és érdekes vallásos attitűdre fogok fókuszálni, ami a nemi szerepeket, és a nemek közti egyenlőséget illeti.

A buddhizmus célja a megvilágosodás elérése. És hitük szerint ez, nemtől függetlenül, bárki számára megvalósítható, megfelelő gyakorlás után. De ugyanakkor természetesnek tartják a nemek közti megkülönböztetéseket. A buddhista hagyomány szerint, Buddha, kiváló elemzőképessége révén, érzelmektől és politikai manőverektől függetlenül jutott arra a következtetésre, hogy szükséges különbséget tenni a nemek közt, a nők anyaságra való képessége miatt.
Az első szerzetesi rendekben kizárólag férfiak vehettek részt, mert nagyobb veszteségnek számított, ha a nők hagyták el a családjukat a szerzetesi élet érdekében.
A buddhizmusban a szerzetesi rend hierarchiája az elköteleződés (azaz a szerzetesi rendbe való belépés) szerinti sorrend alapján van meghatározva. Tehát a korábban belépett szerzetesek feljebb állnak a hierarchiában. Hasonló alapon, mivel a női szerzetesi rendek történelmileg később alakultak ezért ezek alá vannak rendelve a férfi szerzetesi rendeknek.
Maguk a hagyományos buddhista szövegek azonban, néha egyenesen bosszantóan nem egyértelműek a kérdésben. Bár találunk úgy a nőkről elismerően szóló, mint erőteljesen nő-ellenes részeket is, néha akár ugyanazon szövegen belül, de ezek egyike sem jelent végleges állásfoglalást a kérdésben.
Azokban az országokban, ahol a buddhizmus rég létezik, mint például Japán, a vallás erőteljesen férfi-centrikus. De ugyanakkor a modern alapítású, nyugati buddhista irányzatok, mint például a Gyémánt Út nevű Karma Kagyü (tibeti buddhista) irányzat sem mentes a konzervatív, és férfi-centrikus szemlélettől. A mozgalmat egyesek kritizálják az elavultnak számító nemi szerepekről szóló tanításai miatt, illetve a hetreoszexualitás, és a férfi-centrikus, illetve enyhén homofób megnyilvánulásai miatt.
Bár a mozgalom maga neo-ortodoxnak, és modernnek számít, de a tanítások tartalma nagyon is hagyományos. Tanításuk a világi hívők számára a heteroszexuális párkapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, és lehetőséget ad a nyitott házasságok gyakorlására is. De mindezt erőteljesen macsó, és férfiaknak kedvező kereteken belül. Szerintük a boldog életnek része az örömteli heteroszexuális kapcsolat, és a mozgalmat népszerűsítő előadásaik gyakran tartalmaznak szexuális töltetű utalásokat, vagy akár pajzán vicceket is.
Sok hasonló, alternatív, és egzotikus spirituális mozgalomhoz hasonlóan, a Gyémánt Út is, a nyitott, és egyenlőnek hirdetett szexuális szabadosság közepette gyakran szexuális bántalmazás vádjával együtt létezik.

A zsidó valláson belül több irányzat létezik, melyek közül a legfontosabb választóvonal az ortodox (azaz hagyományos) illetve az úgynevezett neológ, azaz haladó szellemiségű zsidó mozgalmak. Ezeken belül a nemi egyenlőség, és identitás kérdését az adott közösségek eltérő módon kezelik. A hagyományos elképzelés szerint más és más jogai és kötelességei vannak a férfiaknak és a nőknek. Az ortodox, és a konzervatív irányzatok szigorú szabályok szerint különítik el a férfi és a női szerepeket, és tereket a közösségen belül. Egyedül a progresszív zsidó közösségek törekednek arra, hogy biztosítsák a nemi egyenlőséget tagjaik számára. Maga a nemi identitás, és a nemi egyenlőség kérdése igen kényes kérdésnek számít a valláson belül.
A legszigorúbb szabályok szerint az ortodox zsidók élnek, de még a modernnek számító neológ irányzaton belül is a nők „fel vannak mentve”, azaz nem gyakorolhatnak, bizonyos vallási szertartásokat. Mint például a napi háromszori imádkozás, az imasál, és az imaszíj használata, illetve a Tóra elé járulni. Utóbbi azért fontos, mert ezáltal a nők ki vannak zárva a vallási vezetői szerepből is.
A hagyományos elképzelés szerint a nők nem számítottak önálló lénynek, akinek jogai vannak, hanem egyenesen vagyontárgynak minősültek. Ezért a nőkre vonatkozó törvények a tulajdon védelméről szóló törvényeket tükrözik. Mint például a tizedik parancsolat, mely tiltja a más tulajdonára, és egyben más feleségére való sóvárgást.
Az ortodox közösségeken belül, a nemek szigorúan el vannak választva egymástól. A nők külön, a karzaton, a hátsó sorokban, és sokszor függönnyel vagy ráccsal elválasztott helyen tartózkodhatnak csak a zsinagógában.
Mindezek alapja a hagyományos zsidó törvényeken, az úgynevezett Halakán alapszik, melyben a nők a törvény tárgyai, nem pedig alanyai voltak. A Halaka (halakha) a zsidó vallási törvények együttese, amely az írásbeli és az orális Tórából származik. Magyarán a nők és a férfiak nem egyenlők a zsidó vallási törvény szerint.
A hagyományos értelmezés tagadja, hogy ez megkülönböztető lenne, mert szerintük a különböző nemeket érintő szabályozások célja az élet fenntartása, és a kapcsolatok elmélyítése.
Eszerint az elképzelés szerint a női és férfi szerepek esszenciálisak, azaz mindkét nem rendelkezik egy adott készség, és képesség készlettel, amely megkülönbözteti őket, és ez az identitásuk lényegét képezi. Ezen belül a férfiak foglalkoznak a vallási szabályok tanulmányozásával, míg a nők a gondoskodó feladatokat látják el. Ezek a feltételek szükségszerűen hierarchikusak, és kizáróak, ezért a hagyományos értelmezés szerint ebben nincs helye olyan modern gondolatoknak, mint a feminizmus, vagy a nyitottság, és az egyenlőség gondolatai.
A zsidóságon belül a progresszívnek számító, úgynevezett reform mozgalmak azok, melyek konkrét lépéseket tesznek, hogy biztosítsák, hogy úgy a férfiak mint a nők is azonos módon gyakorolhassák a vallás rituáléit. Ezek engedélyezik egyedül a nők rabbiként, azaz vallási vezetőként, való tevékenységét.
Egyes progresszív vezetők figyelnek arra is, hogy a liturgiákban használt nyelvezet semleges legyen, és ne használjon nemek szerinti megkülönböztetést.

A keresztények, Jézus tanítása, és példamutatása alapján, csak két viszonyrendszert ismernek el: Isten és ember, illetve ember és ember közti kapcsolatot. Ezen belül elvileg nem tartják fontosnak az egyéni megkülönböztető jeleket, mint például a nemi hovatartozás, hanem csakis az emberi lét és annak megélése a fontos. A legtöbb keresztény irányzat kiemeli, hogy Krisztusban, avagy Isten jelenlétében mindenki egyenlő. Előbbi inkább a katolikus hívők szóhasználata, utóbbi a protestáns irányzatoké. Viszont a gyakorlatban minden keresztény irányzat egyértelmű nemi hierarchiát állít fel.
Elképzelésük szerint a nemi különbségek Isten által teremtettek, és a két nem egymásrautaltságban él, mert csakis így képesek megélni az ideális emberi viszonyt. Hitük szerint ez csakis házasságban történhet. Ezen belül pedig a férj Istentől kapja a ház feje szerepét, és a feleségnek kötelessége ennek engedelmeskedni. Az ideális férj anyagilag gondoskodik a családjáról, és nem zsarnok. A férfi felelőssége a döntések meghozatala, ezért az apa, illetve a férj akár érvénytelenné teheti a lány, illetve a feleség fogadalmát is. Gyakran idézett a bibliai útmutatás, miszerint „Az asszony feje a férfi, ahogy a férfié Krisztus, Krisztusé Isten”. (1Kor 11,3)
A kereszténységen belül, a zsidó valláshoz hasonlóan, a hagyományos, avagy ortodox irányzatok (mint például a katolikus egyház, vagy az ortodox kereszténység) nem engedélyezik a nőknek a vallási vezetői szerep betöltését. Tehát a nők nem lehetnek papok, vagy tanítók az egyházon belül. Ezt csak a később kialakult, progresszív protestáns irányzatok teszik lehetővé a hívők számára.
Ugyanakkor nem mindegyik modern irányzat ilyen haladó szellemiségű. Vannak olyan karizmatikus, vagy baptista irányzatok, melyek még a katolikus vagy ortodox irányzatnál is szigorúbb nemi alapú elkülönítést gyakorolnak. Ez pedig tükröződik úgy a vallási, mint a hívők mindennapi életében is.

A hinduk hite szerint nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem örök lelkek vagyunk, melynek nincs nemi jellege. De ugyanakkor, mivel az emberi testben levő lélek emberi társadalmakban kell éljen, ezért mindenkinek szigorú, és jól körülhatárolt nemi szerepek szerint kell élnie. Szerintük ez nem megkülönböztetés, hanem az „eltérő test természetéből eredő sajátosság”. Ennek alapja szerintük a gyereknemzésben elfoglalt különböző szerep. Hiszik, hogy a női test törékenyebb, ezért a nők életük végéig fokozott védelemben kell részesüljenek a férfiak (apa, férj, lelki tanítómester, fiúgyermek) részéről.
Függetlenül a magyarországi hinduk által hirdetett, és az európai ízlésnek talán jobban megfelelő hivatalos állásponttól, magán a hagyományos hinduizmuson belül erőteljes, teológiai alapú nemi hierarchia létezik. Eszerint a nők eredendően bűnösek, és alsóbbrendűbbek a férfiaknál. Ez az úgynevezett pativratja elv, mely szerint a nőnek minden körülmények közt alázatosnak, és teljesen odaadónak kell lennie a férjével. A misztikus értelmezés szerint a feleségnek istenként kell imádniuk férjüket. Hitükben ez a világ természetes, és elrendeltetett rendje.
A tökéletes feleség példaképe Szítá, Ráma isten házastársa. A legenda szerint Szítá feladta az életét a palotában, hogy az erdőben éljen Rámával, az ő mindenhatóságára bízva magát, még akkor is, amikor amaz igazságtalanul bánt vele.
Hitük szerint a férj és a feleség egy, de a férj a felsőbbrendű. A köztük levő kapcsolatot a mag és a föld analógiájával írják le. Ebben a férj a mag, és a feleség a föld. És bár mindkettő szükséges, de ugyanakkor a mag értékesebbnek számít.
Ezt, és az ehhez hasonló elveket használják gyakran indoknak arra, hogy nőktől megtagadják bizonyos vallási rítusokban való részvételt.
Valamint ezen hagyomány alapján jött létre az úgynevezett sati vagy suttee gyakorlata, mely egy áldozat rituálét jelent. A kifejezés a jó feleség szinonimájaként jelenik meg egyes szent szövegekben. Ennek során az özvegy a férje halotti máglyáján ülve áldozatot kell bemutasson. Tehát gyakorlatilag öngyilkosságot kell elkövessen, hogy a férje iránti teljes odaadás bizonyítására.
A gyakorlatot az indiai kormány a huszadik században illegálissá nyilvánította, és bűncselekménynek minősítette ennek dicsőítését.
Ezen kívül, manapság, nyugaton népszerűvé vált a hinduizmus úgynevezett tantrikus irányzata. Sokan ezt csupán a szexualitással azonosítják, de valójában az irányzat lényege az isteni egység helyreállítása. Elképzelésük szerint ugyanis a teremtés az ősegység megbomlásával kezdődött, melynek következtében a dolgok poláris ellentétekre estek szét. Így jött létre a világosság, és a sötétség, a tudat, és az érzéki világ, az én és a más, a férfi és a nő, az anyag és a tudat.
A tantrikus irányzat célkitűzése ezek újraegyesítése, különböző gyakorlatok, és rituálék által. Ezen belül a szexualitás nem az utódnemzésre irányul, hanem szakrális jelentőséget kap, és melynek során a felek arra törekednek, hogy a kezdeti, isteni egységet helyreállítsák a kapcsolaton belül.
Végül pedig fontos megjegyezni, hogy a hinduizmusban fontos szerepe van a toleranciának. Ezért mindezek a gyakorlatok, és társadalmi elvárások összessége gyakran ellentmondásra vezet, és ez nem csak a nyugati kultúrákban élő hinduk számára jelent problémát. Teológiai alapú feloldása az ellentmondásnak nem ismert.

Az iszlám vallás sok nyugati ember számára a nők elnyomásának szemléletes példájává vált. De ugyanakkor léteznek értelmezések, melyek szerint a Korán, és a muszlim hagyomány pont hogy korának leghaladóbb, és legtöbb szabadságot biztosító vallása volt.
Mivel az iszlámban nincs egyetlen egységes, vagy központosított autoritás, ezért a vallás szent iratait, és szabályait az egyéni vallási vezetők közvetítik a hívők felé, miután értelmezik azokat. Ebből következően nagyon sok értelmezési módra van lehetőség.
Vannak akik kiemelik, hogy az iszlám vallási törvények (saría) mennyire kedvezőek, és igazságosak a nőkkel szemben. Illetve hogy a kinyilatkozásokban gyakran a teljes emberiség van megcélozva, mely magába foglalja mindkét nemet.
Az iszlám szerint a férfi és a nő egyenlő, és azonos vallási kötelezettségeik vannak. Az iszlám szent könyve, a Korán, szerint a férfiak és a nők egymás testvérei. De ugyanakkor fontosnak tartják kiemelni, hogy ez semmiképp nem jelent azonosságot. Hitük szerint a két nemnek különböző készségei, és képességei, illetve gondolkodásmódja van. Ezért a nemi szerepek, melyet a családon belül betöltenek ennek megfelelőek. A férfiak elsődleges feladata a család anyagi, és fizikai biztonságának megteremtése, mert hitük szerint az ő felépítése az, mely erre alkalmasabb. A nő családon belüli feladata az anyaság, és a gyermekek gondozása, és nevelése, és hangsúlyozzák, hogy ez nem kevésbé fontos. A házasságon belük a férfi és a nő kiegészíti egymást.
Ezek az elsődleges feladatok a legfontosabbak, de az iszlám ezen belül megengedi például a nőknek, hogy dolgozzanak, ha ehhez van kedvük, és energiájuk, de hitükben a nő eltartása mindig a férfiak feladata, legyen az az édesapjuk, a férjük, vagy a saját fiúk, vagy más férfi rokonuk.

A humanisták szerint a társadalmi nem (gender) azok az életünk, és a neveltetésünk során elsajátított elképzelések összessége, mely különböző szabályokat, és elvárásokat határoz meg a fiúk, és a lányok számára. Ezek meghatározzák, ahogy az illető viszonyul a többi emberhez az élet későbbi, felnőtt szakaszában.
Ha a társadalom, és a többi ember, egy illetőt elsősorban ezek alapján az elvárások alapján ítéli meg, nem pedig az illető saját személye, és tettei alapján, akkor a humanisták szerint, ezzel azt az emberi lényt korlátozza a valós önkifejezésben, és végső soron a személyes szabadságában is. Ha bizonyos munkákat csakis nők vagy csakis férfiak végezhetnek, akkor ez sokszor káros megkülönböztetéshez, és egyenlőtlenségekhez vezet. Mindez pedig nem az illető saját érdemei, vagy teljesítménye alapján, hanem egy előítélet, és kikényszerített szabályok alapján. A humanisták számára az emberek boldogulása az egyik legfontosabb elv, mellyel ilyen korlátozások nem egyeztethetők össze. Ezen kívül a nemi szerepek által előírt viselkedés szabályokat károsnak tartják az emberek lelki életére is.
A humanisták szerint egy fejlett demokratikus társadalom az, melyben a nők produktív szerepet kapnak. Ennek részeként pedig nem csak arra van szükség, hogy a nők lehetőséget kapjanak mindenféle munkára, mert a magabiztosság, és a tudás, amit egy-egy nő fel tud mutatni változó lehet. Tehát szükséges a jog garantálásán túl a lehetőségek kiegyenlítése is, máskülönben egyesek nem fognak tudni élni az elvileg garantált jogaikkal.

Aggasztónak tarják, hogy bár a nemek közti egyenlőség sok országban papíron megjelenik, de a gyakorlatban ez nem igazán működik. Gyakran azt láthatjuk, hogy gazdasági nehézségekre való reakcióként, vagy egyszerűen a családalapítás gyakorlati megfontolásai miatt még mindig természetesnek számít, ha a nő (az anya) adja fel a saját karrierjét, és veszi magára a gyerekneveléssel járó feladatok többségét. Mindezt kevés társadalmi elismerés, és rendkívül kevés anyagi jutalmazás mellett. A világon kevés országban láthatjuk példáját a férfiak és a nők szülői feladatainak kiegyensúlyozottabb megosztását.
A természetesnek, és egyesek által isteni eredetűnek tartott hagyományos családi modell kimutathatóan hátrányosabb helyzetbe hozza a nőket. Ez igaz nem csak általánosságban, de például egy krízis esetén még súlyosabbá teszi a nők helyzetét. Láthatjuk, ahogy gazdasági válság esetén a nők veszélyeztetettebbek. Válság esetén a nők gazdasági helyzetét veszélyeztető, vagy a nőket hátrányosan érintő döntések kevés ellenállás nélkül, amúgy természetesen lépnek életbe. Ennek következtében nagyobb arányban sújtja őket a szegénység, és a munkahely elvesztése, illetve a bizonytalan munkaviszonyok.
Legutóbb pedig a koronavírus pandémia idején, amikor az otthoni oktatás feladata túlnyomóan továbbra is a nőkre hárult, annak ellenére, hogy az apák a korábbinál nagyobb arányban vették ki a részüket a feladatokból.
A humanisták szerint ezek a körülmények elveszik a nőktől a saját létfenntartás, és az önálló élet lehetőségét, mely minden embernek alapvető joga és szükséges a teljes emberi élethez.

Bár a hagyományos családi élet képét elsősorban az egyházak hirdetik, de ezek hatására sok helyen még a nem vallásos emberektől is hasonló alapokon nyugvó érvelést hallhatunk a nők és a férfiak „természetes szerepéről”. A nem vallásos érvelésekben az Isten-által-elrendeltség helyét átveszi a természetes tendencia, és hajlamok téves érvelése, mely ugyanúgy korlátozza a különböző nemek lehetőségeit, mint egy-egy vallási dogma.
Ezek eredete sokszor egyenesen visszavezethető vallási fogalmakra, máskor viszont a modern tudományos érvelésre alapszik, de ugyanúgy korlátozó, és a valóságtól távol álló gondolatmenet, mint elődei. A biológiára, és a neurológiára hivatkozás csak tudományos köntöst ad ezeknek az érveknek, de nem mutat fel semmi újat. Bár egyes nem hívők is szeretnek hivatkozni a női és a férfi agyra, ezáltal a tudomány autoritására támaszkodva próbálják megerősíteni saját előítéleteiket, ugyanakkor ezek a fajta érvek nem helytállók.
Az agyról komputertomográf által készített képek értelmezése messzemenően nem annyira egyértelmű, mint ahogy egyesek gondolják. Illetve amit ezek a képek „mondanak” az agyról sokkal inkább értelmezés kérdése, mintsem „kemény tudományos tényeké”. Ezért ezek értelmezése ugyanúgy az ezt végző szakértő kulturális-, és elvárás-közegétől függenek, mintsem, bármi objektív valóság lenyomatai.

A nők szavazati jogáért való mozgalom során már láthattunk hasonló, jóindulatúnak tűnő érvelést, mely a különböző nemek sajátos, különleges feladataira helyezte a hangsúlyt annak érdekében, hogy a helyzetet az addigi, korlátolt, és igazságtalan állapotában tartsa. Ezért a humanisták szerint, tanulnunk kell a múltból, és minden olyan érvelést gyanakvással kell szemlélnünk, mely az emberi jogok, és az egyenlőség helyett „különleges” feladatokról beszél.

Szerintük a nők és a férfiak nemhogy teljesen különböző dolgokra vágynak, hanem az alapvető emberi igényeik a biztonságra, az önállóságra, és az emberi méltóságuk megőrzésére, és szabad kinyilvánítására ugyanúgy jelen vannak mindkét nemben. Szerintük ezeknek az igényeknek a kielégítése alapvető fontosságú minden ember számára, nemtől függetlenül. Ha pedig ezek hibás nemi szerepekre vonatkozó előírások miatt nem tudnak teljesülni, akkor legyenek azok az elvárások bármennyire is hagyományosak, az emberek szenvedni fognak miattuk. Egy hibás szerep elvárás akkor is káros lesz, ha történetesen nagyon régi.

Vannak akik nem tudnak azonosulni ezekkel a hagyományos nemi szerepekkel. Egyesek csupán akadályt látnak ezekben, és amint lehetőségük van megpróbálnak kibújni ezek alól. Mások számára viszont komoly mentális egészségi kihívást jelentenek. Egy transz személy számára a születési neme szerinti elvárások, és korlátozások fullasztóak lehetnek.
A humanisták szerint az egyén személyes szabadságába beletartozik a saját társadalmi nemének oly módon való megélése, és kinyilvánítása, ami számára, emberként, megfelelő, és komfortos.
Másmilyen viselkedésre kényszeríteni kegyetlen, és zsarnokoskodó. Alapvető fontosságúnak tartják, hogy az egyén, az egyetlen biztos élete során, amit kap, olyan módon létezhessen a világban, ami önazonos, és szabad.
Mivel a gazdag emberek számára a szabadság minden szempontból több lehetőséget jelent, beleértve a nemi szerepek nyomasztó hatásaitól való szabadságot is, ezért a humanisták szerint fontos, hogy a társadalmi nemet érintő kérdéseket az alapvető emberi jogok kérdéskörébe soroljuk, nem pedig extra, vagy luxuskérdésként kezeljük. Szerintük az egyén nemi identitása alapvető építőeleme a személyiségének, és éppen ezért meghatározó abban, hogy milyen módon létezik a világban, illetve, milyen életminőséggel rendelkezik élete során.
Mivel a humanisták számára a legfontosabb, hogy az emberek boldogan, és önazonosan tudjanak létezni a világban, mert azt gondolják, ekkor van lehetőségük valóban kapcsolódni a többi emberhez, és biztosítani a teljes, boldog életet számukra, ezért a társadalmi nem, és a nemi egyenlőség kérdéseit kikerülhetetlennek tartják. Kevésbé fontosnak tartják, hogy ki miként azonosítja magát ezen belül, de lényegesnek tartják, hogy ebben az illető maga szabadon dönthessen.

Vannak, akik szerint ez egy amolyan modern hóbort, ami napjaink hanyatló erkölcsének egyik rossz következménye. Azok akik ezzel érvelnek még csak nem is szükségszerűen vallásos emberek, hanem egyszerűen egy szűk, és korlátolt képet fogadnak el. Vannak akik nemcsak személyes szintű problémát, hanem egyenesen a teljes társadalmat veszélyeztető gondolatot látnak ebben. Bizonyos szinten ez igaz is. Már ha társadalom alatt egy szigorú szabályok által fogva tartott emberi csoportot értünk, nem pedig egyének önkéntes, és harmonikus közösségét.

De a nemi identitás sokfélesége nemhogy új gondolat, hanem nagyobb múltra tekint vissza, mint a jelenleg hagyományosnak tartott nemi szerep felosztás. Gondoljunk itt az amerikai őslakosok közti kétlelkű személyekre, akiknek varázserőt tulajdonítottak, vagy akár az indiai hidzsrákra, akik termékenységet hozó rituálékban szerepelnek. Ezek ismertségét, és elfogadását sok esetben pont a nyugati kultúra hatására kezdték korlátozni, mindaddig részét képezték a társadalomnak. Ezek a társadalmak pedig nemhogy nem omlottak össze, hanem mindaddig teljesen jól működtek, amíg egy külső, kényszerített szabályrendszert nem vezettek be.
Egyesek tartanak attól, hogy a társadalmi nem fogalma valahogy eltörölné a saját nemi identitásukat. De a humanisták szerint épp ebben nyilvánul meg a kényszerített, és szabályok által behatárolt lét által okozott kár. Mert ez azt tükrözi, hogy egyesek csak azt tudják elképzelni, hogy nem a jelenlegi, hanem egy másik, számukra idegen, és ezért ijesztő, szabály lépne érvénybe. Miközben a szabadság, és az elfogadás ennek épp az ellenkezőjét jelenti. A nemi identitás szabad megélése, és a nemek közti egyenlőség épp annak a szabadságát garantálja, hogy az légy, aki vagy.
Ha pedig minden ember egyenlő, és mindenki értékes, akkor hátrány sem származik sem egyik, sem másik nemhez való tartozás miatt. Tehát ez a félelem alaptalan. Félni csak akkor kell, ha egyenlőtlenség van, és valaki más felé billen a mérleg. Az egyenlőségben viszont mindenki a saját maga által meghatározott határokon belül lehet szabad, és lehet önmaga.

Források
Faure, B. (2003) The power of denial: Buddhism, purity, and gender. Princeton University Press
Feldman, S. (2011). Kitchen sink drama. New Humanist, (March/April), 30.-33.
Ed. Cabezón, J. I. (1992) Buddhism, sexuality, gender, State University of New York Press
Gupta, R. (2017). The Rojava experiment. New Humanist, (Spring), 18.-21.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Ed. Rudavsky, T. M. (1995) Gender and Judaism: the transformation of tradition, New York University Press
Saini, A. (2017). If women rules the world. New Humanist, (Winter), 26.-29.
Stones, N. L. (1996, June). Mortal – invisible. New Humanist, III(No. 2), 14.-15.
Suthrell, C. (2004, May). Whats so funny about cross-dressing? New Humanist, 119(No. 3), 26.-27.
7 dolog, amit nem tudtál a genderizmusról!
A sokjelentésű gender és elhallgatott ideológiai különbségeink politikai ára
Gender, zsandár, Jeanne d’Arc
Selmeczi Gabriella: A V4-ek elutasítják a „gender programot”, és a hagyományos családban hisznek
A sokjelentésű gender és elhallgatott ideológiai különbségeink politikai ára
Az Európai Parlament 2011. március 8-i állásfoglalása a nők és férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2010 (2010/2138(INI))
A harmadik nem
Hidzsra (Wikipedia)
Religious Ideology, Hindu Women, and Development in India
Pativratya: The Theology Behind the Ideology
Sati (Wikipedia)
A női és a férfi, a látható és a láthatatlan az indiai mitológiában és művészetben
Macho Buddhism: Gender and Sexualities in the Diamond Way
Gyémánt Út (Wikipedia)
Buddhism and Gender: Reframing and Refocusing the Debate
Halakha (Wikipedia)
Nézeteink (Szim Salom zsidó hitközösség)
Család (Keresztyén bibliai lexikon)
Christianity and Gender Inequality: The Yakurr Experience
Sarah’s Sinfulness Egalitarianism, Denied Difference, and Gender in Pentecostal Christianity
Gender Equity in Islam Basic Principles

Kommentelnél? Katt ide.

Szerencse | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Egy tudat nélküli, ezáltal irányíthatatlan, és kiszámíthatatlan erő, vagy erők összjátéka, amit senki sem befolyásolhat. Viszont, ha az események előre meghatározott módon történnek, akkor beszélhetünk egyáltalán szerencséről?
Egyesek szerint nincs is olyan, hogy szerencse, mert csupán arról van szó, hogy vannak dolgok, amelyekre nem vagyunk hatással. Viszont az, hogy mennyire vagyunk nyitottak észrevenni a lehetőségeket, vagy azt, ami történik körülöttünk, az már csak rajtunk múlik.

A keresztények szerint a szerencse nem egy keresztény fogalom, és vannak akik istenpótlékot látnak benne. Szerintük a szerencse kifejezést azok használják, akik nem hisznek a gondviselésben, és a tettek következményében, illetve valamilyen hiányukat próbálják ezzel pótolni.
A kereszténység egyes irányzatai nagyobb hangsúlyt fektetnek az erkölcsös, vallásos életre, mert hitük szerint a földi lét egy próbatétel helyszíne, és ennek függvényében fog Isten ítélkezni az emberek felett az Ítélet Napján. Akik nem követték az Ő előírásait, azokat büntetni fogja, de azokat, akik betartották a szent iratokba foglalt útmutatásokat, azokat jutalmazni fogja.
A keresztények szerint, mivel Isten szabad akaratot adott az embereknek, ezért a tetteknek következményei vannak, és nem lehet szó valamilyen meghatározatlan, külső erő hatásáról beszélni, amit a szerencse jelentene.

A zsidó hagyományban a zodiákus jegyeit mázálotnak nevezték, és korábban hitték, hogy ezek irányítják az emberek és a nemzetek életét. Manapság inkább azt gondolják, hogy az emberek nincsenek behatárolva a sorsuk által, hanem saját tetteik határozzák meg a jövőjüket.
A misztikus hagyomány szerint a léleknek csupán egy sugara lakik az emberi testben. A fő része, amit szintén mázelnek neveznek fentről sugárzik le. Ennek alapján jönnek létre az inspirációk, a spontán összhang ami az ember és a világ közt jön létre, vagy amikor valaki hirtelen teljesen más fényben látja az életét. Hitük szerint ilyenkor extra töltet energiát kap az ember a fent lakó lélektől. Ez bármikor bekövetkezhet, de ünnepélés során valószínűbb, mert ilyenkor képesek az emberek túllépni a hétköznapokon, és megérteni az élet mélyebb igazságait.
Tehát a hagyományos zsidó jókívánság, a Mázel Tov, egyfajta áldás, mely ezt hivatott kívánni az illetőnek. Hitükben ez az áldás csakis Istentől jöhet.
Ugyancsak hisznek a szabad akaratban, és azt tartják, hogy az emberek élete egy Isten előtt nyitott könyvben teljes egészében szerepel. Amivel az ember ehhez hozzájárulhat azok a saját munkái, és tevékenysége.

A hinduk szerint a lélek az előző életében elkövetett tetteinek következményeként kapja a sorsát. Tehát, ha valaki gazdagnak és egészségesnek születik, akkor az az előző élete során végzett jó cselekedetei, és helyes viselkedésének következménye. Ezt nevezik ők a karma törvényének, és ezt hitükben csakis Isten írhatja felül. Máskülönben a következmények elkerülhetetlenek mindenki számára. Tehát nem hisznek sem a sorsban, sem a szerencsében.
Az emberek életében bekövetkező bármely szerencsés esemény, mint egy lottófőnyeremény, jó egészség, vagy épp ellenkezőleg, a szegénység, vagy valamilyen testi fogyaték, mind-mind előző tetteik következménye.
Hitük szerint a lélek a lelki világból leesik az anyagi világba, és anyagi testet kap a születés során. Ekkor hatni kezd rá az anyagi világ három kötőereje: a jóság, a szenvedély, és a tudatlanság.
Akik életük során a jóságban végzik tetteik többségét, azok a következő életükben jó születést, és jó egészséget, illetve gazdagságot kapnak.
Akiknél viszont a szenvedély az uralkodó azok kedvezőtlen körülményeket kapnak, szegénységben, és fogyatékkal kell küzdjenek.
Végül pedig, akiknél a tudatlanság volt a meghatározó azok lehet, hogy nem is emberi testben születnek újjá, hanem állati, vagy még alacsonyabb rendű formában testesülnek meg ismét, és akár több újjászületést kell végigjárniuk mielőtt ismét emberként létezhetnek.

A buddhisták, a hindukhoz hasonlóan a karma törvénye alapján elsősorban a tettek következményeit hangsúlyozzák. Szerintük csak annyiban beszélhetünk véletlenről, hogy emberként, nem látjuk, és nem érthetjük, mennyi, és mekkora közünk van a jelenségekhez. Minden más az előző tettek következményeként nyilvánul meg. Hiszik, hogy ha körültekintően, és pontosan figyeljük meg a világot, és a saját tetteinket, akkor előre láthatjuk ezek következményeit is.
Nem hisznek a szerencsében, és hangsúlyozzák, hogy az egyéni döntések, és a felelősség felvállalása az, ami igazán fontos. Szerintük ezzel tudunk úrrá lenni a váratlan helyzeteken, és nem szükséges szerencsére hivatkozni.

Az iszlám hitben nem létezik a szerencse fogalma, mert minden Isten elrendelése, és akarata alapján történik. Hitük szerint az emberek a szabad akaratuk alapján választják az utat, melyen járnak, de a végső kimenetel Isten kezében van. Az Ítélet napján Isten nem a tettek kimenetelét fogja számonkérni, hanem az emberek igyekezetét életük során.
Az iszlám hitben az ember számára már a születése előtt meg van írva, hogy milyen élete lesz, meddig fog élni, illetve, hogy boldog vagy boldogtalan lesz majd. Hiszik, hogy negyvenöt nappal az után, hogy a magzat elhelyezkedik a méhbe egy angyal bemegy a hozzá és azt mondja: „Ó Isten, boldogtalan lesz-e vagy boldog? Fiú-e vagy lány?” És így tovább, addig amíg ezek mind megíródnak az Élet könyvében. Ebben le van írva, hogy az illető élete milyen lesz, és milyen nyomot hagy majd maga után. Tehát a muszlimok szerint már a születés előtt minden előre el van rendeltetve az ember számára.
Ezért az embernek Istenre kell hagyatkoznia, és csak igénybe kell vennie a rendelkezésére álló eszközöket. Ennek során arra kell törekednie, hogy csakis azokat használja, melyeket Isten megengedett számára, és kerülnie kell a tiltottakat. Valamint ne legyen türelmetlen, és ne kételkedjen Isten erejében. Hitükben ugyanis Allah (Isten) ellátja azokat akit akar, számadás nélkül.

A humanisták nem hisznek a szerencsében, és ehelyett inkább a tudományos-alapú gondolkodást részesítik előnyben. Szkeptikusan vizsgálják a szerencsére vonatkozó állításokat, mert szerintük amikor szerencséről beszélnek az emberek, akkor tulajdonképp alapos indok nélkül próbálnak magyarázni egy jelenséget vagy eseményt. Ami önmagában nem jelentene gondot, hisz a késztetés, hogy összefüggéseket találjunk az események közt nem új keletű dolog, és legtöbbször igenis hasznos. Akár olyan összefüggések felfedezése, melyek valóban nem állnak fönn is hasznos lehet a túlélésben. Egy jelentős eseménynél pedig a magyarázat rendkívüli fontosságot nyer. Ha személyesen érintettek vagyunk, akkor még inkább szükséges valamilyen magyarázat megfogalmazása. Ezért alakulhatott ki a szerencsében való hit, mert ha más magyarázat nem áll rendelkezésünkre, akkor a vakszerencsének mindig tulajdoníthatjuk az események okát.
A humanisták szerint viszont semmiféle szerencséről nem beszélhetünk. A szerencse nem egy értelmes magyarázat a velünk történő dolgokra.
Ehelyett szerintük a világ megismerése érdekében hasznosabb a tudományos módszert alkalmazni, melynek szabályai (egyszerűsítve) a következők:

Figyeld meg a körülötted levő jelenségeket.
A létező tudás, és a megfigyelések alapján próbálj megfogalmazni egy ellenőrizhető magyarázatot a jelenségekre.
Majd ellenőrizd ezeket megbízható módszerekkel.
Gondosan vizsgáld, és értelmezd az így kapott eredményeket, és ha teheted, beszéld meg ezeket szakértőkkel. Próbáld meg cáfolni a saját előzetes elképzeléseidet (hipotéziseidet).
Miután elvégeztél minden ilyen vizsgálatot, és megbizonyosodtál róla, hogy az elképzelésed nem cáfolható, akkor a magyarázatot tudományos elméletnek lehet nevezni.

Vannak akik szerint „nincsenek véletlenek”, és „mindennek oka van”. Bizonyos értelemben a tudomány is pontosan erre a következtetésre jutott, mert minden eseménnyel kapcsolatban megfigyelhetünk előzményeket, melyek az esemény bekövetkezte előtt fennálltak.
De ennek csak akkor van értelme, ha az okból szükségszerűen levezethető az okozat, azaz a bekövetkezett esemény. Ha valamelyik köztes lépéshez szükséges, hogy egy csoda történjen, azaz valami olyasmi, ami ellentmond minden létező tudásunknak, akkor a humanisták szerint a magyarázat tulajdonképpen értelmetlen. Ez igaz úgy a szerencsés eseményekre, mint a balszerencsésekre.
Sokan, a véletlen fogalmának félreértése vagy a megértés hiánya miatt azt gondolják, hogy egy sor balszerencse után most már ideje, hogy jószerencsében legyen részük. Például egy szerencsejáték-függő, aki egy sor veszteség után erőteljesen hisz abban, hogy a következő alkalommal nyerni fog, mert már megért az ideje annak, hogy jobb szerencsében legyen része. Ezért tovább játszik, akkor is, ha folyamatosan pénzt veszít. Ezt nevezik a szerencsejátékos csapdájának. A véletlen azonban nem így működik.
Bár a szerencsében való hit nem azonos a vallásos hittel, de itt is ugyanúgy egy téves, vagy akár irracionális alapon történő érvelésről van szó. A humanisták szerint a véletlen megértésére érdemes a matematikát használni, mert annak eszközeivel jobban meg tudjuk érteni, hogy például mennyire valószínű, hogy nyerjünk a lottón. Az átlagok törvénye például jobb magyarázat arra, hogy miért nem sikerül nyerni egy szerencsejátékban, mintsem az, hogy az illető balszerencsés, vagy nem hajtott végre egy bizonyos rituálét.
Minden ember megtapasztal élete során úgy jó, mint rossz eseményeket. Hibás lenne ezek okát a szerencsének tulajdonítani, mert épp ellenkezőleg, az lenne a rendkívüli, ha valakivel nem történnének soha olyan dolgok, melyet ő maga jónak vagy rossznak nevezne. Hogyan nézne ki egyáltalán egy élet, melyben nincsenek különféle események? Épp ezért a humanisták szerint hibás a szerencsének tulajdonított eredményeket az illető képességeinek, vagy érdemeinek tulajdonítani.

A humanisták nem hisznek abban, hogy a világegyetem tudattal rendelkezne, vagy bármilyen szándéka lenne az emberekkel, amit szerencse, vagy balszerencse formájában kommunikál velük. Ugyanúgy ahogy nem hisznek sem a jóindulatú Isten(ek)ben vagy a rossz szellemekben sem, amelyek bármiben akadályoznák az embereket. Egyesek számára ez elfogadhatatlan gondolatnak tűnhet. Mert ez egyben azt is jelenti, hogy a jó emberek nem nyerik el végül a jutalmukat, és a rosszak nem kapják meg méltó büntetésüket. A humanisták szerint viszont pontosan ezért fontos, hogy mindannyian azon dolgozzunk, hogy a világot mi magunk tegyük igazságosabbá, és tisztességesebbé. Nem várhatunk segítséget sem a „vakszerencsétől”, sem pedig egy rejtélyes szempontok alapján ítélő istentől.
Szerintük a világban tapasztalható jelenségek, melyek egyeseknek kedveznek, másoknak viszont károsak, sokkal jobban magyarázhatók a társadalom működésével, illetve az ezen belül elkerülhetetlenül kialakuló érdekek konfliktusával, mintsem a szerencsével. Ezért, a humanisták azt gondolják, hogy egy igazságos társadalomban az embereknek arra kell törekedniük, hogy minél több ember számára biztosítsuk a jóllétet, függetlenül attól, hogy az illető mennyire „szerencsés” pozícióban van az adott társadalmon belül.
Ha egy tanulságot levonhatunk a természetes világ tanulmányozásából az az lenne, hogy minden élőlény alkalmazkodik a környezetéhez, és a sorsának alakulása sokkal inkább ettől függ, mintsem a szerencsétől. Igen, néha a véletlen is közrejátszik, de ez sem azonos a szerencsével. Az emberi társadalmakon belül, ahol a környezet hatását manapság eléggé sikeresen ki tudjuk zárni, már az a fontos, hogy az adott társadalmon belül az illető milyen pozíciót foglal el. Az, hogy hogyan boldogul az életében már csak attól függ, hogy az adott társadalom mennyire egyenlő, és mennyire ad esélyt a tagjainak a boldogulásra.

Források
Dawkins, R. (2011). A valóság varázsa (első kiad.) Libri kiadó, Budapest
Mlodinow, L. (2012). Részeg bolyongás (első kiad.) Akkord kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Taylor, L. (2015). Just pure, damned chance. New Humanist, (Spring), 73.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Mit tehetünk annak érdekében, hogy szerencsésebbek legyünk?
Végzet (Wikipedia)
Szerencse (Wikipedia)
Mazzaroth (Wikipedia EN)
A lottózásról – Reménykedők és Fortuna kegyeltjei
Superstition (Skeptic’s Dictionary)

Kommentelnél? Katt ide.

Megbocsátás, megbánás | Humanista válaszok

Hallgad meg a posztot itt.

Kétféle megbocsátás létezik:
1. Döntési megbocsátás, amikor a személy tudatosan dönt úgy, hogy nem akar bosszút állni a neki sérelmet okozónak.
2. Illetve az érzelmi megbocsátás, amelynek során a sértett (más néven áldozat) elkövetővel kapcsolatos negatív érzelmei (düh, bosszúvágy, félelem) csökkennek, és pozitív érzelmeknek adják át a helyüket.
Különbözik a kegyelemtől, a felejtéstől, és a tagadástól. Nem jelenti azt, hogy a sérelmet az áldozat elnyomja a tudattalanba.
Megbánás pedig az, amikor mély fájdalmat érzünk egy adott eseménnyel, vagy cselekedettel kapcsolatban, és azt gondoljuk, hogy jobb lett volna, ha valamit akkor másképp csináltunk volna. A megbánás lehet egy saját magunkat érintő, vagy pedig másokkal szemben elkövetett sértéssel kapcsolatos. Sokan azt bánják a legjobban a saját életükkel kapcsolatban, hogy nem vigyáztak jobban az egészségükre.
Vannak, akik képesek megbánást, és egyben felelősségvállalást mutatni a konkrét személlyel szemben, akinek ártottak, és amely fontos lépés az illető gyógyulási, illetve megbocsátási folyamatában.

A hinduk szerint a megbocsátás létfontosságú ahhoz, hogy a lelkünkben, és a világon béke és harmónia uralkodhasson.
A hinduizmus egyik fontos szent irata, a Bhagavad-gítá, szerint az anyagi természet öt durva fizikai elemből (föld, víz, tűz, levegő, éter), három nem fizikai elemből (elme, intelligencia, hamis egó) áll, és mindezek fölött áll a lélek, mely a tudat forrása. Szerintük a sérelmek nem hatnak a valódi énünkre, a lélekre, és csak azért érezzük megsértve magunkat, mert az egónk a testi élvezetekhez szoktatta az elménket.
Hitükben a léleknek semmi sem árthat, örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, és örökké ugyanaz. Ezért a szavak sem zavarhatják meg, és csupán az illúzió késztet minket arra, hogy komolyan vegyük a testünk, az elménk, és az egónk által tapasztalt élményeket.
Hiszik, hogy a megbocsátás megszabadítja az embereket a gyűlölet, és a neheztelés bűnétől. Valamint, hogy a szeretet azt jelenti, hogy végtelen megbocsátásra halandók vagyunk, és a saját jólétünk helyett mások, beleértve a rosszakaróink, jólétére gondolunk inkább.

Mivel a buddhizmusban minden tettnek következménye van az emberre, ezért a buddhisták hiszik, hogy a sértettség is ugyanúgy visszahat az illetőre, mint bármely más tett. Szerintük nem azzal kell foglalkoznunk, hogy valaki megsértett, hanem arra kell koncentrálnunk, hogy azonosítsuk mi az, amit ezzel kaptunk. Ennek érdekében el kell engednünk a saját elképzeléseinket, és előítéleteinket. Önmagunk és múltunk felülvizsgálatával és pontos érzékelésével azonosítani tudjuk, hogy a sérelemben mi a saját szerepünk.
Tanításuk szerint a belső egyensúly elérésére kell törekedni, és ennek része az is, hogy megtanuljunk másokkal együtt lenni, és elkerülni, hogy másoknak fájdalmat okozzunk. Odaadást és elfogadást kell gyakorolnunk másokkal szemben, annak érdekében, hogy úgy külső, mint belső egyensúlyt érjünk el.

A zsidó hit szerint a megbocsátás Isten által belénk programozott dolog. Mivel a megbocsátás Isten egyik saját tizenhárom tulajdonsága, ezért található meg az emberekben is. Hiszik, hogy Isten irgalmas, és kegyelmes.
A zsidók szerint a bűn egy helyrehozható történés. Hiszik, hogy a lélek nem bűnös, hanem tiszta és isteni, amely megkülönbözteti az embereket az állatoktól. Ha valaki rosszat követ el, akkor az azért van, mert a benne levő lélek hangját átmenetileg elnémította a test kiáltása, azaz a rossz ösztön.
Amikor megbánást tanúsítunk megtaláljuk ismét a kapcsolatot a Mindenhatóval. Hiszik, hogy Isten vezeti az embereket az életük során, ezért ha ennek során az emberek meg is botlanak néha, akkor is eltökélten, és kitartóan kell folytatniuk az utat, tudatosítva, hogy egy isteni, tiszta lélek vezeti őket.
A bántudatot negatív érzésnek tartják, és ezzel szemben a megbánást pozitívnak gondolják, mert ez igazolja, hogy a lélek tiszta maradt, csak épp nem sikerült a képességeinkhez mérten cselekedni. Ha valakinek bűntudata van, és azon gondolkodik, hogyan tudná kijavítani a hibát akkor az illető nem lehet rossz ember.

A megbánás folyamata szerintük négy lépésből áll:
1. Megbánás – felismerni az okozott kár mértékét, és őszinte megbánást tanúsítani.
2. Felismerés – Felismerni az okozott sérelem okát, és azonnal befejezni a káros tevékenységet.
3. Vallomás – Beismerni önmagunknak, és kimondani mások előtt, hogy hibáztunk, illetve bocsánatot kérni.
4. Fogadalom – Határozottan kijelenteni, hogy a jövőben nem fogunk hasonlót cselekedni.

A keresztény hitben a megbocsátás egy központi hitelem. Szent irataik szerint a vallás alapítója, és központi figurája, Jézus maga is megbocsátást kért Istentől azokra, akik üldözték és meggyilkolták.
A keresztények szerint a megbocsátás egy lelkiségi művészet. Egy olyasmi, aminek meg kell érlelődnie, és még a megbocsátásra irányuló döntés után is munkát igényel. A megbocsátás gyakorlása a kisebb dolgok megbocsátásával kezdődhet, és amikor ez már jól megy, akkor továbbléphetünk a nagyobb sérelmekhez. Szerintük a megbocsátás tartalmazza az elengedést, de nem feltétlen jelent elfeledést is. Szükségesnek tartják a megsértettséghez való ragaszkodás elengedését, annak érdekében, hogy úgy a sértett fél, mint az aki ártott nekünk is megszabaduljon.
Fontosnak tartják, hogy helyén kezeljük a múltat, és ehhez szükségesnek tartják, hogy megtaláljuk ennek a helyét az életünkben. Azt tanácsolják, hogy a megbocsátás folyamata során vizsgáljuk felül a kapcsolatunkat Istennel, a viszonyunkat a teremtett világgal, illetve a nekünk fájdalmat okozó személlyel. Isten iránt érzett hálánk, és szeretetünk szerintük ugyanis teljesen más vonatkoztatási rendszerbe helyezi a világ, és a saját életünk eseményeit. Ennek keretében, az isteni értékrend felől, a sérelmeink más mélységeket, és jelentést kapnak.
A keresztények szerint az aranyszabály („amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük”) jelenti a legjobb módját annak, ahogy a minket ért sérelmekhez kell viszonyulnunk. Hitükben ennek az elvnek a segítségével képesek leszünk másoknak azt nyújtani, amit hasonló esetben magunknak is szeretnénk.

A muszlimok hitében a megbocsátás egy isteni tulajdonság. Az iszlám hitben a jó erkölcs kilenctized része az, hogy valaki elnéző az emberekkel szemben, és tudatosan elsiklik a hibáik felett, illetve megbocsát nekik. Hitük szerint a hívőknek nap mint nap gyakorolniuk kell ezt a tulajdonságot.
Bár az iszlám megengedi a bosszút, és az elégtétel keresését, de ugyanakkor nem akarja, hogy az embereken eluralkodjanak ezek a negatív érzések, ezért a türelem, és a megbocsátás emelkedettségét is hangsúlyozza.
Az iszlám szent irata, a Korán, szerint a rosszat olyasmivel kell elhárítani, ami jobb annál (Korán 41:34). Ezért a hívőknek azt javasolják, hogy gondoljanak bele abba, hogy a megbocsátás tetszetős Istennek, és ezáltal lehet elnyerni az ő bocsánatát. Majd ennek megfelelően járjanak el a többi emberrel szemben is.
Ami a megbánást illeti, a muszlimok szerint, ha valaki csak a halálos ágyán néz szembe a hibáival, és akkor tanúsít megbánást, akkor ő maga a valódi vesztes. A megbánás súlya az elkövetett bűnök mennyiségével és mértékével arányos kell legyen. Helyesebbnek tartják azonban a bűnök elkerülését. Ezért az iszlám Isten útmutatásait kínálja az emberek számára, hogy ezek követésével azokat bölcs gondolkodásra, és viselkedésre ösztönözze. Hitük szerint Isten megbocsát ha a megbánásunk őszinte, és megvan az igyekezetünk a változásra.

De beszélhetünk megbocsátásról, és megbánásról vallásos hit nélkül?
Sok erkölcsi fogalomnak vallásos eredete és mellékzöngéje van. Mint például a „bűn” fogalmának.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy szekuláris, azaz nem vallásos közegben ezek a fogalmak ne lennének szükségesek vagy hasznosak. Egy társadalmon belül vallás nélkül is értelmes megbánást tanúsítani azok ellen akiket valamilyen módon megkárosítottunk, vagy akiknek tetteinkkel, vagy szavainkkal ártottunk.

A megbánást a legtöbb vallás sajátos, ritualizált formában írja elő. De ha valaki rájön, hogy a tetteivel ártott másoknak, és megérti, hogy ez miért rossz az illetőnek, akkor vallásos hit nélkül is rossz érzéseket élhet át. Ennek következtében pedig vágyat érezhet arra, hogy az okozott kárt helyrehozza, vagy legalábbis valamilyen módon ellensúlyozza.
Ugyanez igaz a megbocsátásra is. Léteznek vallások, melyek nemcsak erőltetik a megbocsátást a károsult fél részéről, hanem néha egyenesen ők maguk ajánlják fel a bűn feloldását.
A humanisták nem hisznek a bűn fogalmában, de a bűnbánatot, és a megbocsátást természetes emberi érzéseknek, és reakcióknak tartják. Számukra ezek épp a természetfeletti dolgokban való hit hiánya miatt fontosak. Mert tudják, hogy ha az emberek nem végzik el maguk a belső munkát, ami a megbocsátással, és az élmény feldolgozásával jár, akkor senki más nem fogja tudni megmenteni őket ennek a hosszú távú következményeitől. Azt gondolják, hogy a sérelemből fakadó gyűlölet mérgező ciklusát csakis mi magunk tudjuk megszakítani.
Bár úgy tűnhet, hogy a vallásos és nem vallásos emberek közt óriási eltérés lehet a megbocsátás, és a megbánás kérdésében, de hasonló eltéréseket figyelhetünk meg különböző vallások, sőt különböző vallási felekezetek, és csoportok közt is. A humanisták szerint léteznek jó vallásos és jó szekuláris érvek a megbocsátás mellett. De ugyanakkor léteznek jó indokok ennek megtagadására is. Ami szerintük fontos, hogy ezt a döntést az illető maga hozhassa meg, és ne legyen semmilyen módon kényszerítve egyik irányba sem.
Egyes humanisták szerint napjainkban a bosszú, és a konfliktusok túlságosan nagy hangsúlyt kapnak. Ehelyett szerintük inkább olyan emberek történetét kellene vizsgáljuk, akik maguk tapasztaltak meg valamilyen nehézséget. Azoknak az embereknek a története, akik a bosszú helyett az élet újjáépítésre, és a gyógyulásra fektetik a hangsúlyt túlságosan kevés figyelmet kap. Pedig ezek a folyamatok a legfontosabbak kár esetén. Talán nehéznek tűnhet ennek a gondolatnak az elfogadása, mert az agresszív reakciót, és a bosszút valahogy természetesnek tartjuk, míg a megbocsátást nem. Pedig ez utóbbi is ugyanúgy egy lehetőség.
Sokan kérdezhetik, hogy miért kellene megbocsátani valakinek aki ártott nekünk? De a „kellene” gondolata sokkal károsabb, mint bármi más, amit egy ilyen helyzetben mondhatnánk. A humanisták szerint nem kell, és nem muszáj megbocsátani, de a megbocsátás is egyike a rendelkezésünkre álló lehetőségeknek, és ez ugyanúgy természetes, mint a harag érzése.
Szerintük a megbocsátás egy felfedezési, és keresési folyamat. Ennek során fontosabb arra törekednünk, hogy a saját érzéseinket, és reakcióinkat megvizsgáljuk, mintsem, hogy a megbocsátást kikényszerítsük. Sokkal károsabbnak tartják azokat az elképzeléseket, melyek szerint ha nem bocsátasz meg, akkor valahogy te válsz kevesebbé, vagy ugyanolyan károssá mint aki ártott neked.

Vannak akik nem akarnak, vagy egyszerűen nem képesek megbocsátani. A humanisták szerint a megbocsátás megosztó lehet, és akár egy családon belül is eltérően reagálhatnak a tagok ugyanarra az eseményre. Ezért nem tartják kötelezőnek a megbocsátást.
A megbocsátás nem egy csere, melyben a bocsánatkérés valahogy visszacsinálja az okozott kárt, mert ez sok esetben lehetetlen. Viszont fontos, hogy őszinte legyen, és meglegyen a lehetőség, a károsult fél részéről, a megbocsátás megtagadására is. Ha ugyanis ez nem opció, akkor nem beszélhetünk megbocsátásról. Azt ugyanis nem lehet kikényszeríteni, vagy megvásárolni.

A harag azonban fárasztó lehet, és néha egyenesen a nem múló harag az, ami elszigetelhet másoktól. Ha valaki képtelen túllépni egy adott eseményen, és ahogy ezt újra meg újra próbálja feldolgozni a maga módján, akkor néha megtörténhet, hogy épp ezzel ijeszt el maga mellől másokat. Mert számukra ez a folyamat egy idő után fárasztóvá válhat. Ugyanúgy ahogy szintén fárasztó lehet magának az áldozatnak is. Egyesek épp ezért kezdenek törekedni a megbocsátásra, mert érzik, hogy a fájdalom, és a harag felőröli a saját belső erőforrásaikat, és megpróbálják ezeket más útra terelni. Vannak akik arról számolnak be, hogy ennek a folyamatnak a során, számukra, az elkövető iránt érzett empátia volt az, ami a megbocsátást motiválta.
Mások arról számolnak be, hogy az ellenük elkövetett sérelmek miatt gyakran erőteljes negatív gondolatok kínozzák őket. De ugyanakkor az, hogy ezeknek a vágyaknak ténylegesen eleget tegyenek még szörnyűbb kárnak tűnik. Ezért számukra a megbocsátás egy módja annak, hogy megőrizzék az emberségüket, a saját feltételeik szerint.

A humanisták azt gondolják, hogy a bántalmazás ördögi köre pontosan ilyen alapokról indul. Megfigyelhető az erőszakos bűncselekményeket elkövetők élettörténetében, hogy korábban gyakran ők maguk is bántalmazás áldozatai voltak. Ezért számukra fontos lehet, hogy az ellenük elkövetett erőszakot próbálják megbocsátani, annak érdekében, hogy ne vigyék tovább az erőszak ciklusát. Nem feladatuk a saját áldozataik megbocsátásának keresése, vagy követelése, mert ez szintén ártalmas lehet. Viszont fontos visszatekinteniük, és megérteniük azt, hogy ők maguk miért reagáltak úgy ahogy, és a jövőben ezt megelőzni. Mert tovább lépni, és legközelebb a dolgokat másképp csinálni, erőszak, és károkozás nélkül csak akkor lehetséges, ha el tudjuk képzelni ennek a módját. Amikor képessé válunk a helyzeteket erőszak nélkül kezelni, és az ellenünk elkövetett kárt fel tudjuk dolgozni a saját belső erőforrásaink, és a szeretteink segítségével, akkor válunk valóban szabaddá.

Források
Garrard, E. (2010). To forgive, divine? New Humanist, (October), 11.
James, E. (2015). Forgiveness in a vengful age. New Humanist, (Summer), 18.-21.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Salmon, P. (2018). An encounter on the mountain. New Humanist, (Autumn), 40.-44.
A megbocsátás pszichológiája
Megbocsátani csak egyszer kell, haragudni viszont minden áldott nap
Hogyan éljünk együtt a megbánással?
Szörnyen nagyot hibázott? Ne bánkódjon, cselekedjen!
Aranyszabály (Magyar Katolikus Lexikon)

Kommentelnél? Katt ide.

Csodák | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Csoda egy olyan esemény, amit mindennapi tapasztalataink alapján nem tartunk lehetségesnek, vagy egyáltalán valószínűnek. Főként hívők, és vallásos emberek által használt kifejezés, olyan eseményekre, amelyeket Istennek, vagy természetfeletti erőknek tulajdonítanak. A mágia pedig ezek bizonyos gyakorlatok, rituálék, vagy tárgyak által kiváltott esete.
Nem vallásos értelemben rendkívüli, vagy megmagyarázatlan, és ámulatba ejtő események szinonimája. Gyakran a természet szépségének leírására alkalmazott kifejezés. Ebben az értelemben egy gyönyörű naplemente, egy forró nyári napon egy hűvös zápor, vagy a hóba borult táj költői kifejezése. Néha tudományos felfedezésekre, vagy jelenségekre is alkalmazzák, amikor ezek meghaladják a mindennapi tapasztalataink korlátait.

A keresztények szerint a csodával csak a materialista alapú tudomány nem tud mit kezdeni, mert az nem fér bele a racionális, mindennapi tapasztalataink körébe. Szerintük nem csak az létezik, ami az érzékekkel megtapasztalható.
A keresztény hagyományban maga Jézus is több csodálatos gyógyítást hajtott végre, ezért a keresztények hitében központi szerepet foglalnak el a csodák, és a megmagyarázhatatlan jelenségek. Jézus tanítása szerint ezek alapja a hit. Ezért a keresztények hiszik, hogy ha valaki hűen követi a keresztény világképet akkor bármire képes.
Ugyanakkor Jézus arra is figyelmeztette követőit, hogy ezek a csodálatos dolgok, melyeket végrehajtott, mint például a halottak feltámasztása, a vízen járás, és a betegek gyógyítása, nem mágikus képességek miatt volt lehetséges. Ezt egyenesen elutasította. Tanítása alapján a keresztények hiszik, hogy az efféle csodák nem rendkívüliek, hanem természetesek, mivel maga az élet a csoda.
Egyes keresztények szerint nem léteznek véletlenek, és minden ember születése szándékos, és életének célja van, akkor is, ha kívülről kis feladatnak tűnhet, belülről, mivel ez a cél isteni eredetű, annál nagyobb lelki jelentősége van.

Az iszlám hit szerint mivel Isten alkotta a világegyetemet, és minden ebben levő szabályt, ezért csakis Isten változtathatja meg ezeket. Hitükben Isten csodákkal erősítette meg a próféták küldetését, és csodákat ad az őszinte szolgáinak. A muszlimok szerint ezek a csodák a hitet, és annak igaz voltát erősítik.
Ezen kívül, szerintük léteznek olyan csodás események is, melyek olyan emberekhez köthetők, akik se nem próféták, se nem igaz hívők. Ezeket a jelenségeket azonban a hívőknek össze kell vetniük a Korán és az iszlám hagyomány tanításaival, annak érdekében, hogy eldöntsék, hogy valóban csodáról van-e szó. Hitük szerint ugyanis a szent iratokban, és a hagyományban olyan alapelvek, és kritériumok vannak lefektetve, melyek nem adnak teret hamis, vagy kétes mágikus képességeknek, és összhangban vannak Isten szavával. Ezért az iszlám csak azokat a csodákat ismeri el, melyek nem ellenkeznek ezekkel, és melyek megerősítik a hívőket, nem pedig csábításba viszik. A legfontosabb szerintük, hogy a csodák egyedül Isten imádatára ösztönözzék az embereket.

A zsidó hit szigorúan tiltja a varázslat, és a mágia minden formáját. Hitükben az ilyen gyakorlatok Isten utálatát váltják ki.
Viszont az már vitatott kérdés, hogy ez azt is jelenti, hogy a zsidó hit szerint ezek a dolgok valóban léteznek. Egyesek szerint éppen azért tilos a mágia, mert szemfényvesztés, és haszontalan. Épp az ezek által kiváltott csodálat miatt tilos, mivel ez a bálványimádás határát súrolja, ami bűnnek számít. Mások szerint viszont a mágia azért tilos, mert nem szabad a természet törvényeitől eltérő, vagy azokat felrúgó praktikákat alkalmazni.
Ami a csodákat illeti a zsidók elfogadják a csodák létét, de manapság a megmagyarázhatatlan jelenségeknek kevésbé tulajdonítanak természetfeletti okokat. Ennek ellenére hitük miatt nem utasítják el teljesen a csodák lehetőségét.

A buddhizmus a legtöbb jelenséget három szinten értelmezi: forma, energia, és információ szintjén.
Hitükben a tapasztaló, azaz az ember, is három dologból tevődik össze: a testből, az érzelmi állapotokból, és a tudatállapotokból. Szerintük az, hogy mi nevezhető csodának nagyban az ezt megtapasztaló ember tudatszintjétől függ.
A buddhizmusban rengeteg rendkívüli jelenséget találunk, nemcsak a hagyományos írásokban, hanem a kortárs hívők személyes beszámolóiban is. Mint például a ránc nélküli hetvenéves jógi, vagy egy másik jógi, aki állítólag 17 éve nem alszik, és az éjszakáit meditációval tölti. Vannak buddhisták, akik szerint ezek a dolgok nem is rendkívüliek, hanem ezeknek a haladó szellemi gyakorlatokat folytató embereknek ez a természetes állapotuk. Míg mindezek számunkra csodának tűnhetnek. Hitük szerint ilyen rendkívüli dolgokra a tanítás, és a helyes gyakorlás következében bárki képes, ha megfelelően hajtja végre a szertartást, és megkapta az ehhez szükséges beavatást egy tanítótól.
Végső csodának a megvilágosodást tartják, amikor az ezt tapasztaló tudata eléri a nemszületett, végtelen, és mindentudó állapotát.

A hinduk szerint minden csodának számít, és maga a létezés is az. Természetesnek tarják azonban, hogy minden vallás, beleértve a hindu szent iratokat, említést tesz mágikus jelenségekről, és varázslatokról. Lehetségesnek tartják, hogy valaki rendkívüli tehetségre tegyen szert előző életében tett lemondások következtében. A Védák (hindu szent iratok) egyenesen olyan rítusokat írnak le, melyek által emberfeletti képességekre lehet szert tenni. Eszerint nyolcféle mágikus képesség (sziddhi) létezik:

1. rendkívül apróvá válni (animá)
2. nagyon könnyűvé válni (laghimá)
3. bármit bárhonnan előteremteni (prápti)
4. mindennél nehezebbé válni (mahimá)
5. szabadon megtenni bármit (ístiva)
6. uralkodni az összes anyagi elemen (vastiva)
7. olyan hatalommal rendelkezni, hogy semmilyen vágyunk ne hiúsuljon meg (prákámja)
8. bármilyen alakot felvenni (kámávaszájitá).

Hitükben azonban ezek csak azoknak az embereknek vonzó lehetőségek, akik nem ismerik az élet valódi célját, és istent akarnak játszani. Szerintük ezek a képességek mind mulandók, és az egyetlen helyes cél az ember számára az, hogy átadja az életét Istennek, ezáltal elnyerve az Ő figyelmét és kegyét.

Bár azt gondolhatnánk, hogy a vallásosság csökkenésével, és egy olyan alacsony egyházi életben való részvétellel rendelkező országban, mint Magyarország a csodákban való hit is alacsonyabb kellene legyen, a valóságban azt láthatjuk, hogy természetfeletti dolgokban való hit nem csak a történelmi egyházak tanításaiban, hanem a kultúrában is jelen van. Míg a vallásos magyarázatokon nyugvó csodákban való hit lehet, hogy alacsonyabb, de ugyanakkor a teljes lakosságon belül a természetfeletti dolgokban való hit teljes elutasítása a legalacsonyabb. A csodákban való hithez nem szükséges vallásos hit.

Ezek egyike a humanisták, akik a tudományos szkepticizmus alapján nem fogadják el a csodák létét. A humanisták szerint a világban történő dolgok okai természetesek, és nem szükséges hozzá sem varázslat, sem természetfeletti erők beavatkozása. Szerintük mivel az embereknek nincsenek előre-programozott belső céljaik, hanem ezekről ők maguk döntenek, ezért hatékonyan tudják módosítani az őket körülvevő világot. És ezek a cselekedetek azok, melyeknek következményeit megfigyelhetjük a világban, nem pedig valami rejtélyes erők hatását. Egyik esemény befolyásolhatja a másikat. Ezt nevezik a tudósok ok-okozati viszonynak, és ez írja le a világban tapasztalható jelenségek mindegyikét.

Vannak hívők akik a csodákat bizonyítéknak tarják nemcsak Isten létére, hanem egyenesen arra, hogy ez az isten jóindulatú és szereti az embereket. A csodák megtapasztalása szinte mindig pozitív élményként van leírva.
De a humanisták szerint ilyen egyéni, és egyedi tapasztalatok még akkor sem feltétlenül bizonyítanák azt, hogy Isten jó, és jóindulatú, még ha el is fogadjuk, hogy Isten létezik, mert ha nem ismerhetjük Isten valódi indítékait, akkor nem tudhatjuk azt sem, hogy miért tesz egy adott dolgot. Ugyanúgy lehetséges, hogy valami hosszabb-távú, de gonosz terv részeként kedvez épp valakinek, mint azt, hogy szeretetből teszi. Ha Isten kifürkészhetetlen, akkor az emberek nem lehetnek soha biztosak abban, hogy mit miért tesz.
Sőt az elszigetelt csodatételekkel egy rosszindulatú isten könnyen egymás ellen állíthat embereket, azáltal, hogy egymásnak ellentmondó dolgokat mutat a különböző csoportoknak.
A világban gyakorolt vallások sokfélesége, és az ezek közti konfliktusok miatt a humanisták szerint a csodák nemhogy a vallások alapvetően azonos, szerető istenről szóló üzenetét támasztják alá, hanem épp ellenkezőleg, sokkal inkább arra adnak alapot, hogy a rosszindulatú isten képét fogadjuk el, aki egymás ellen hangolja az embereket. Valamilyen csak számára ismert okokból.

Mások azért utasítják el a világ természettudományos leírását, mert szerintük ez valahogy csökkenti a létezés csodáját. Benyomásuk szerint, ha meg tudjuk magyarázni, hogyan működik az emberi elme, akkor ezáltal kiderül, hogy ők maguk sem annyira csodálatosak, mint addig gondolták magukról. De a humanisták szerint, akik tudomány-pártiak, épp ennek az ellenkezője az igaz. Minél többet tudunk meg a világról, annál inkább ámulatba eshetünk azon, hogy mennyire csodálatosak az abban megfigyelhető dolgok, és jelenségek. A humanisták szerint nincs szükség csodákra ahhoz, hogy valami csodálatra méltó legyen.
Egyes humanisták szerint maga a csoda kifejezés felesleges, és a képzelet kudarcára vall. Azáltal, hogy valamit csodának nevezünk, feladjuk, és nem próbálunk többé magyarázatot találni rá.
Szerintük csupán azért, mert valami nehezen magyarázhatónak tűnik, nem jelenti azt, hogy lehetetlen, vagy pedig csak az addig felfedezett szabályok felfüggesztéseként magyarázható. Lehetséges, hogy a létező modelljeink hibásak, és azokat kell módosítani, nem pedig csodát kiáltva feladni a kérdés megvizsgálását, mielőtt még bárki is megpróbálta volna megmagyarázni azt. Erre alapos okot találunk a tudománytörténetben. Majdnem minden, amit ma a világról tudunk valamikor teljesen ismeretlennek, vagy egyenesen csodának számított. Manapság viszont pontosan értjük a működését.
Bár ebből nem következik az sem, amit egyesek állítanak, hogy előbb-utóbb az emberiség mindenre talál egy egységes, teljes modellt, avagy magyarázatot. Hiányok a tudásunkban mindig is létezhetnek, de ez továbbra sem jelenti azt, hogy azokat a hiányokat természetfeletti magyarázatokkal, vagy csodákkal kell kitölteni. A humanisták számára nem szükséges a teljes, tökéletes tudás ahhoz, hogy a világban létezni tudjunk. Elfogadják a tudásunk, és a képességeink határait, mint a valóság korlátait, és emberségünk jelét.
Nem hisznek abban, hogy léteznie kell egy felsőbb hatalomnak, amely hasonló az emberhez, de tökéletesebb nálunk, és amely teljes tudással rendelkezik mindenről. Egy ilyen lény léte szerintük sokkal inkább kívánság, mintsem következtetés. A humanisták szerint a tudásunkban levő hézagok nem ijesztőek, és ezért ezeket nem kell bármi áron betömni, hanem lehetőséget jelentenek a további keresésre, és tanulásra.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
O’Malley, J. P. (2017). The Q&A Daniel Dennett. New Humanist, (Summer), 6.-7.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Rodel, J. (2019). A shift in the landscape. New Humanist, (Autumn), 34.-37.
Csoda (Wikipedia)
Mágia (Wikipedia)Mágia (Wikipedia)
Hétköznapi (?) csodák
Hétköznapi csodák – csodás hétköznapok a református gimnáziumban
A hit nem vész el, csak átalakul?
Így változott nyolc év alatt a fiatalok hite
The Future of World Religions: Population Growth Projections, 2010-2050
Jewish Views on Miracles

Kommentelnél? Katt ide.

Önbíráskodás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Jogos vagy jogosnak vélt igénynek erőszakkal vagy fenyegetéssel igényt szerezni önbíráskodásnak minősül, és törvényileg büntetendő.
Mégis sokan csak ebben látnak megoldást bizonyos helyzetekre.

Az iszlám vallásjog általános jogként garantálja minden ember számára az élet, és a vagyon védelmét. Szerintük ezeket minden eszközzel védeni kell, és fel kell lépni azok ellen, akik nem tartják tiszteletben ezeket a szabályokat. Ha azonban az összes lehetséges békés eszközt kimerítettük, de ezek eredménytelennek bizonyultak, akkor az iszlám megengedi az erélyes fellépést, melyet nem önbíráskodásnak nevez, hanem a sérült jogok helyreállításának. Ilyen alapon nem önbíráskodás az önvédelem, a rablás megakadályozása, vagy az ellopott tárgyak visszaszerzése.
Az iszlám szerint önbíráskodás az, amikor egy ember, vagy egy csoport aki nem a hivatalos hatalmat képviseli(k) szabja ki, és hajtja végre a büntetést. Hitük szerint ez tilos, mivel nagy romláshoz vezet, és veszélyezteti a közbiztonságot. Saját elmondásuk szerint az iszlám elsődleges célja az egyén és a társadalom javítása, oly módon, ami biztonságos, és hasznos mindenki számára.

A hinduk szerint az Isten alkotta természeti törvények az állatok számára az ösztönök által vannak közvetítve, és a fejlettebb tudattal rendelkező emberek számára pedig a szent iratok által.
Hitük szerint a védikus aranykorban ezeknek az isteni szent törvényeknek szent és bölcs királyok szereztek érvényt, mely manapság a sötétség korában nem működik olyan jól. Joghézagok keletkeznek, mivel a törvényeket jelenleg a közemberekből kiválasztott vezetők hozzák, és értelmezik.
Ennek ellenére azt tartják, hogy ezek a szabályok elengedhetetlenek a társadalmi együttéléshez, ezért ugyanúgy kötelező érvényűek. Szerintük azok folyamodnak önbíráskodáshoz, akik ezzel a rendszerrel elégedetlenek. De mivel a hinduk szerint az önbíráskodás nincs megalapozva a szent iratokban, ezért nem is jogos. Mivel az önbíráskodást az államok is tiltják, ezért szerintük az embereknek nem szabad így eljárni. Azt gondolják, hogy ez anarchiához vezet, melyben elvész az emberhez méltó élet lehetősége.

A buddhisták szerint a tudat természete miatt nincs eredendően helyes vagy helytelen cselekedet, és ezeket a kategóriákat maguk az emberek hozzák létre. Szerintük mások cselekedeteit elbírálni kétes értékű.
A buddhizmuson belül a zen irányzat elsősorban az egyénre fókuszál, és mindig az illető saját életét próbálja megoldani az ezen belül végrehajtott gyakorlatok és cselekedetek által. Ezek mindig arra irányulnak, hogy az egyén problémáit oldják meg. Azt tartják, hogy mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy a saját dolgaihoz, és környezetéhez való viszonyát rendezze, mert hitükben nem tudunk segíteni másoknak, és nem vagyunk képesek megoldani a problémáikat helyettük.
Ezért szerintük önbíráskodást csakis magunkkal szemben jogos végrehajtani, és ez alapján a saját életünkbe beavatkozni. Legfőképp azt kell megvizsgálnunk, hogy a cselekedeteinkkel arra haladunk-e merre szeretnénk. Ebben szerintük a legnagyobb szerepe a tudatunknak van, ezért ahelyett, hogy mások életét próbálnánk irányítani arra kell törekednünk, hogy elsajátítsuk azokat a képességeket, melyekkel a saját tudatunk uraivá válhatunk.

A keresztények szerint az emberek hajlamosan elfogultak lenni saját magukkal szemben, és ahogy a bibliai mondás tartja meglátni a szálkát az embertárásaik szemében, de a sajátjukban a gerendát sem észrevenni. Szerintük ez azért van mert az emberek mindig készek ítélkezni. Ez azonban hibás. És az ítélkezés helyett inkább segíteni kell.
A keresztények szerint nem könnyű dönteni egy cselekmény helyes voltáról, mivel senki sem látja tisztán az indítékokat. Ezért van szükség annyi bírósági eljárásra, ügyvédre, és vádlóra, illetve a rendőrségre.
Szerintük azonban nem elegendő, ha az illető maga nem érzi magát bűnösnek a tettei, vagy az ítéletei miatt, mert egyedül Isten az aki ítéletet mondhat az emberek felett.
Az önbíráskodást érthetőnek, de veszélyesnek tartják, mert azt gondolják, hogy sokszor több kárt okoz mint hasznot, ezért nagyon óvatosan szabad csak alkalmazni.

A zsidók szerint kizárólag Istennek van joga bíráskodni az emberek felett. Szerintük vallási hovatartozástól függetlenül csakis ez a helyes álláspont.
A zsidó hagyományban a közösség bírákat jelöl ki, hogy döntsenek a társadalmi együttélés során felmerülő konfliktusos helyzetekben, és ezek fennhatósága megkérdőjelezhetetlen. Manapság ennek létezik szekuláris változata, amit az állami törvényhozó, és végrehajtó szervezetek jelentenek, melyek ugyanolyan tiszteletet érdemelnek.
Vallási kérdésekben a zsidó közösségekben létezik egy döntéshozó szerv, a rabbinikus bíróság (Bét Din), mely egy háromtagú egységet jelent. Ez akkor hozhat döntést, ha mindkét panaszos fél, feltétel nélkül elfogadja a rabbinikus bíróság jogosultságát, és elfogadják ennek döntését.
A Tórában szereplő „szemet szemért, fogat fogért” mondatot egyes zsidók úgy értelmezik, hogy ez arra utal, hogy az elkövetett bűn büntetése egyenértékű kell legyen azzal. Ennek behajtását azonban csakis Isten, vagy pedig az erre felhatalmazott hivatalos szervek tehetik meg, és senkinek nincs joga önbíráskodást végrehajtani. Szerintük a rendvédelmi szerveknek kötelessége nemcsak a törvények betartatása a bűnelkövetőkkel szemben, hanem az önbíráskodókkal szemben is.

A humanisták az egyéni, autonóm erkölcsi megfontolásokat hangsúlyozzák, és arra bátorítják az embereket, hogy önállóan gondolkodjanak a morális kérdésekről. De ez nem jelenti azt, hogy az önbíráskodást támogatják. Szerintük az embereknek maguknak kell végigjárni egy erkölcsi kérdés megfontolásának nehéz útját, és nem szabad ezt egy külső személy, vagy hatalom hatáskörébe helyezni. Legyen itt szó egy természetfeletti erőről, mint egy isten, vagy ennek földi helytartójáról, és az erkölcsi kérdések szakértőiként számontartott papokról és vallási vezetőkről.
A humanisták szerint az emberiségen belük imádott istenek sokfélesége nehogy ezek létere utal, hanem egyenesen cáfolja azt. Tehát ezek autoritására hagyatkozni egy morális kérdésben nem ajánlott. Ugyanez igaz ezeknek az isteneknek a papjaira is.
Ugyanakkor ez felveti azt a problémát is, hogy egy adott vallás követése is nagyrészt az egyéni hívő döntéseinek következtében pont az ami. Még akkor is ha valaki az elődei vallását követi, ugyanúgy hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy az illető vallás elemei közül melyeket tartja be és melyeket hanyagolja. Ezért a humanisták szerint az ebbe fektetett energiát inkább magára az erkölcsi kérdéseken való gondolkodásra jobb fordítani.
Vannak kultúrák, mint például a konfucianizmus által befolyásolt kínai kultúra ahol az számít meglepőnek, hogy valaki egy felsőbb, isteni autoritástól várja az útmutatást erkölcsi kérdésekben, és nem lenne képes ő maga ezeket eldönteni.

Mivel a humanizmus nem tartalmaz konkrét előírásokat ezért sokkal inkább arra fekteti a hangsúlyt, ahogyan egy erkölcsi kérdésben döntünk. Ennek során főként a pragmatikus megfontolásokat veszik figyelembe. Ez elsősorban azt jelenti, hogy arra bátorítják az embereket, hogy önálló, fejlett, és intellektuálisan is megindokolható döntéseket hozzanak erkölcsi kérdésekben.
Másrészt pedig szerintük az erkölcsi kérdésekben mindig szem előtt kell tartani az emberi jóllét kérdését. Tehát nem elfogadható számukra, ha valaki a saját kényelmét, vagy előremenetelét, esetleg vágyait egy másik ember kárára elégíti ki. Ezt nem csak érzelmi szinten, hanem intellektuális alapokon is érvényesnek tartják. Szerintük az emberek nem ösztön, vagy kizárólag érzelem-vezérelt lények, hanem gondolkodó, és tudatos lények, melyek az intellektuális képességeiket is használják egy-egy döntés során.
Ezért szerintük egy méltánytalanság vagy kár esetén nem jogos az önbíráskodás akkor sem, ha úgy tűnhet, hogy érzelmileg semmi más nem lenne kielégítő a károsult fél számára. A szemet-szemért elvet kezdetleges, és kegyetlen válaszreakciónak tartják, és nem ajánlják a bosszúvágy által motivált cselekvést. Ugyanakkor nem gondolják azt sem, hogy a tetteknek nem kell következményük legyen, és hogy egy felsőbb, nem emberi hatalom majd valamilyen formában isteni igazságot szolgáltat.

A humanisták szerint egy társadalmon belül szükségesek bizonyos mechanizmusok, melyeknek feladata az embereket ért igazságtalanságok vagy károk helyrehozása. Ez elsősorban a jog formájában történik. Ezért a humanisták szerint fontos, hogy bármely társadalmon belül létezzen egy kiegyensúlyozott, és igazságos igazságszolgáltatási rendszer. Beleértve a jogot, a rendfenntartást, a bíróságokat, és az állampolgári felelősséget és erkölcsi rendet is.
Szerintük ebben nem az a legfontosabb, hogy egy adott, szigorú szabályrendszer legyen követve mindörökre, mert a társadalmak, és az ezeken belül lejátszódó folyamatok állandó változásnak vannak kitéve. Ehelyett kulcsfontosságúnak tartják, hogy ezek a rendszerek demokratikusak legyenek, és ne történhessen meg hosszútávon, hogy egyes csoportok érdekei súlyosan sérüljenek mások javára.
A humanisták szerint az önbíráskodás annak a jele, hogy az adott közeg igazságszolgáltatási rendszere kudarcot vallott. Itt lehet szó igazságtalan, vagy hiányos büntetésről, vagy pedig a következmények hiányáról. Viszont mindenképp egy erőszaknak tartják, amit sok esetben sajnos a hatóságok is tolerálnak, különféle okokból.
Szerintük az emberek alapvető igazságérzete miatt a vágy, hogy a minket ért kár ne legyen következmény nélkül teljesen érthető, és helyes reakció. A gondot inkább abban látják, amikor ez valamilyen irányba torzul. Például, ha egyesek sérelmei szinte soha nem kerülnek orvoslásra, míg másoknak a legapróbb hibái is túlzott büntetést vonnak maguk után. Ilyenkor teljesen emberi a gondolat, megpróbálni az igazságot a saját kezünkbe venni.
A humanisták szerint pedig éppen ebben van a veszély is. Még egy mély önismerettel, és egy kiegyensúlyozott élettel rendelkező személyt is megzavarhat egy őt ért sérelem, olyannyira, hogy nem képes arányos, és méltányos igazságszolgáltatást kérni. Ezért fontos, hogy az igazságszolgáltatás mikéntje ne a károsult sérült állapotában való első reakciója és vágyai alapján történjen, hanem megfontoltan, és emberhez méltó módon. Azaz tudatosan.

Továbbá a humanisták szerint egy nagy kár esetén még az önbíráskodás sem jelent valódi megnyugvást. Amire egy áldozatnak, vagy egy bűncselekmény károsultjának szüksége van az a többi ember támogatása, és esetenként szakember segítsége, annak érdekében, hogy meg tudjon küzdeni, és fel tudjon épülni a kár következményeiből.
Elismerni, hogy szenvedés esetén nem vagyunk teljesen urai sem az érzelmeinknek, sem a gondolatainknak egyszerűen az emberségünk elismerését jelenti. Persze itt nem arra kell gondolni, ami kliséként sokszor felmerül a közbeszédben, hogy valakit elvakítanak az érzései, mert ez nem fedi a valóságot. Az emberek csak nagyon ritkán képesek lekapcsolni teljesen a gondolkodó részüket. Éppen ezért fontos, hogy ezt a tudatos részünket arra használjuk, hogy megfontoltan, és racionálisan kövessük az igazságszolgáltatás, és a gyógyulás útját. Mert sajnos vannak olyan károk, melyet még az önbíráskodás, vagy akár a közvetett bosszú sem képes helyrehozni. Viszont az áldozat segítése, és támogatása, illetve a többi ember közösségébe való helyének kiemelése igen.
Ezért a humanisták szerint az önbíráskodás helyett a megelőzésre, és a támogató, gyógyító közösségre kell törekednünk, és addig kell dolgoznunk, amíg ez lesz a normális. Mert minden más csupán egy elégtelen másolata a valódi emberi erkölcsnek.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Btk. 368. § Önbíráskodás
Önbíráskodás (Rendőrség)
Humanists at Risk: Action Report 2020

Kommentelnél? Katt ide.