Ökológia | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Mennyire éreznek a növények? Megközelítik az állatok tudatát, és fájdalomérzetét a növények tapasztalatai? Egy kutatásban egy csoport növénynek rágó hangokat játszottak le. A kontroll csoport egy csendes szobában volt. Utána hernyókat hoztak be terembe, és azt figyelték meg, hogy a megkínzott növények erőteljesebben próbálták lerázni ezeket, mint a csendben levő társaik.
Az ehhez hasonló eredmények viszont erősen vitatottak.
És milyen következményekkel járna mindez arra, ahogy a világgal bánunk?

Bár minden vallásban találunk részeket, melyeket modern értelmezésben kiterjeszthetünk a környezetvédelemre is, de ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy a vallások mennyire megosztottak a kérdésben, és néha ugyanarról az alapgondolatról kiindulva akár teljesen ellentétes következtetésekre is juthatnak.
Vannak akik szerint csakis a vallás eszközeivel lehet széleskörűen elfogadottá tenni a környezetvédelmet, mert a hit jelent hidat az ökológia és az emberek közt. Ennek viszont ellentmond azoknak a vallásos csoportoknak a léte, akik tagadják a környezetvédelem létjogosultságát, amint azt a továbbiakban látni fogjuk.

Egyes hindu szent iratok, és szentek tanúsága szerint a növényeknek is van lelke.
Hitükben minden élőlény az anyag és a lélek kombinációja, és része Istennek. Ezért, valamint az erőszakmentesség (ahimsza) tanítás alapján hiszik, hogy bármely élőlénynek ártani azonos azzal, mintha egy másik embernek ártanál. Ilyen alapon vegetáriánus a legtöbb hindu.
Ugyancsak ezért pedig egyes hinduk szerint a környezet védelme szent kötelességnek számít. Sőt ez egyfajta istenszolgálat, melynek célja az élővilág és az emberi társadalmak harmóniájának megőrzése.
Hiszik, hogy minden faj egy adott, jellegzetes érzékeléssel rendelkezik, melyet az érzékszervei tesznek lehetővé számára. Ezek közül az emberi faj tudata a legfejlettebb, illetve csakis az ember rendelkezik szabad akarattal, míg az állatok csak ösztönökkel. Emiatt egyes hinduk szerint az embereknek nagyobb felelőssége van a többi élőlény iránt, mert „jó gazdaként” gondoskodniuk kell az élővilág védelméről. Gyakran ugyanazt a kifejezést (dharma) használják a vallás szabályaira, és a társadalmi felelősségekre. Ezáltal ötvözik a jámbor vallásos életet és a környezettudatosságot.
Ugyanakkor a gyakorlatban mindaz, amire mi környezetvédelemként gondolunk nem igazán gyakorolt a hagyományos, vagy többségi hindu közösségekben. Egyes hagyományos szertartások egyenesen károsak a környezetre, és a próbálkozások, hogy ezeket környezetbarátabbá tegyék sokszor erőteljes, vallásos ellenállásba ütköznek.
Kiemelkedő példa az indiai Gangesz folyó esete, mely nem csak a vallásos rituálék során keletkezett szemét miatt, hanem a belé szórt hamvasztott emberi maradványok következtében is erősen szennyezett.
Egyes hívők szerint mivel a szent folyó a mindenható Isten része ezért az emberek nem képesek semmilyen módon befolyásolni azt. Hitük szerint az emberek nem képesek sem beszennyezni, sem megtisztítani a folyót. Ezért feleslegesnek tartanak minden erre irányuló próbálkozást.

A buddhizmuson belül többféle válasz lehetséges a természetes világgal kapcsolatos kérdésekre. Szerintük ez normális, mert emberként a tapasztalásunk egyik pillanatról a másikra változó folyamat. Mivel azonban ezzel a változó részünkkel azonosulunk, hitük szerint ebből alakul ki a személyiségként megtapasztalt tudatunk, valamint ebből jönnek létre az emberi kultúrák is.
Éppen ezért megtörténhet, hogy egyik pillanatban azt tapasztaljuk, hogy a minket körülvevő világnak érzései, és szándékai vannak, míg máskor viszont nem tapasztaljuk ezt.
Vannak buddhisták akik szerint az „érző lény” nem az érzelmekre utal, hanem eredetileg a szándékot hangsúlyozta. Tehát, ha valami rendelkezi belső akarattal, és késztetéssel, akkor abból következik az érző jellege. Szerintük pedig ehhez hasonló önálló, független akarattal, mely ütközni képes a világgal, a többi élőlény is rendelkezik nem csak az ember. Mivel hiszik, hogy minden tettnek következményei vannak, ezért szerintük helyesebb a növények, és az élőlények karmájáról beszélni.
Más buddhisták szerint viszont a Buddha tanításai kizárólag a felszabadulásra irányultak, és téves lenne ezekben környezetvédelmi irányelveket keresni. Szerintük ezek a nyugati kultúrák, és a globalizáció hatására kerültek be a buddhista közösségekbe, de ezeket nem tartják igazi buddhista gondolatoknak.
Ugyanakkor sok buddhista hangsúlyozza a rugalmasság, és az adaptáció fontosságát, melybe belefér, hogy a hagyománytól eltávolodva, a modern kor tudását figyelembe véve, a környezetvédelem kérdését is beépítsék a hívők életébe.

A zsidók szerint az embereknek kötelessége Isten teremtésével szemben tisztelettel lenni. Hitük szerint a szent iratok, és a vallási szabályok a környezet védelmére szólítanak fel.
Ezen kívül pedig, a judaizmuson belül vannak misztikusok, akik azt állítják, hogy képesek megtapasztalni a növények kisugárzásait, és ezáltal érzik és teljesen másképp látják a minket körülvevő világot, mint a hétköznapi emberek. Szerintük kétségtelen, hogy úgy a növényeknek, mint az állatoknak is ugyanúgy lelke van mint az embereknek. Éppen ezért tilos a zsidó vallásban a vér fogyasztása, mert azáltal, hogy más állatok vérét fogyasztanánk, az ember magához venné az illető állatok ösztöneit is.
Hitükben a kóser étkezési szabályok rendszerének célja, hogy előírja melyek azok az állatok és növények, melyek isteni eredetűek, tehát az emberek által fogyaszthatók. Szerintük ez egy teljes, isteni rendszer, mely tökéletesen illeszkedik a teremtésbe, és éppen ezért előírás a hívők számára.

A keresztények sokszor hasonló alapokról indulva ellentétes következtetésekre jutnak, és ezért megosztottak a kérdésben.
Vannak keresztények akik szerint a teremtésben mindennek lelke van, és minden élő. Ezek közül egyesek úgy értelmezik a Biblia tanítását, hogy Isten a földi világot az emberek gondnoksága alá helyezte, és ezt ők úgy értelmezik, hogy az embereknek felelőssége védeni a környezetet. Ezért egyes keresztény csoportok szerint szükség van egy keresztény ökológiára, mely a környezetvédelmet ötvözi a keresztény etikával.
De mivel a kereszténység nem egységes, és rengeteg kisebb-nagyobb felekezet létezik világszerte, ezért találunk köztük olyan csoportokat is, melyek teljes mértékben tagadják a klímaváltozást. Ezek közül egyesek nem csupán nyilvánosan kritizálják a klímaváltozással kapcsolatos tudományos álláspontot, hanem egyenesen aktív politikai lobbizást, és környezetvédelem-ellenes politikai képviselők hatalomba kerülését is elősegítették.
Ezek szerint a keresztények szerint mivel a világ Isten tökéletes teremtése, valamint mivel Isten végtelen, és mindenható, ezért minden, a klímában megfigyelhető változás tökéletesen az ő uralma alatt áll, és az ő akarata szerint történik. Ezért ezek a keresztények tagadják, hogy az emberiség képes lenne ezt befolyásolni. Napjainkban, az ezt az álláspontot képviselő keresztény csoportok inkább a politikai döntéseket, és jogszabályokat kritizálva próbálják visszaszorítani a környezetvédelmi próbálkozásokat. Gyakran az egyéni szabadságra, a szabad kereskedelemre, és a nemzeti érdekekre hivatkoznak, mintsem egyenesen a hitükre, amikor a különféle környezetvédelmi lépéseket támadják.

Az iszlám szerint a világban minden élő és élettelen ugyanúgy Isten teremtménye, és ezek mind Isten akaratának vannak alárendelve.
Mivel az ember kivételével semmi nem rendelkezik szabad akarattal, ezért a teremtmények létezésük minden pillanatával Istent szolgálják. Ugyanakkor hiszik, hogy ezek a teremtményeknek nem kell elszámolniuk az Ítélet Napján Isten előtt, míg a szabad akarattal rendelkező embereknek viszont igen. Bár nem hiszik, hogy a növényeknek vagy az állatoknak van lelke, de azt viszont hiszik, hogy minden élőlény őszintén imádja Istent.
Szerintük ez az embereknek jó példaként szolgálhat, és ennek kutatásával az emberek bepillantást nyerhetnek a teremtésbe, ami a hitüket mélyítheti.

A humanisták számára az ökológia azért fontos, mert a Földet az emberiség életterének tartják, és ezért fontosnak tartják, hogy azt a következő generációk számára megóvjuk. Szerintük nem maguk a növények és az állatok értékesek, vagy bármilyen értelemben ugyanolyan fontosak, mint az emberek, ahogy azt tévesen a környezetvédőknek szokták tulajdonítani, hanem ezek a dolgok azért fontosak, mert összességükben jelentik az otthonunkat. Szükségünk van rájuk a túléléshez, és végső soron a kiegyensúlyozott élethez is.
A humanisták szerint kulcsfontosságú, hogy az emberek aktívan vegyenek részt a környezetvédelemben, és ezt mindig a jelenlegi helyzetnek megfelelően, és racionális alapon tegyék. Ebben a folyamatban szerintük fontos, hogy ne essünk egyik végletbe sem, és ne adjuk meg magunkat se a túlzott pesszimizmusnak, amit az elkerülhetetlen apokaliptikus elképzelések jelentenek, se pedig a túlzott optimizmusnak, ami a technológiától várja a megváltást.
A kérdést ugyanis megfontoltan kell megközelíteni, és arra van szükség, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem lehetőségeinkhez mérten gyakoroljunk nyomást azokra, akik jelentős változást tudnak hozni.
Mivel a kérdés mindannyiunkat érinti, ezért a humanisták szerint nem szükséges, hogy mindenki, akit ez foglalkoztat először szakértővé váljon és csak az után szólaljon meg. Szerintük a véleménynyilvánításhoz, és a saját elképzelések szabad kifejezéséhez mindenkinek joga van. Azt gondolják, hogy a környezetvédelem elsősorban politikai kérdés, nem pedig elméleti. A tudományos konszenzus ugyanis egyöntetűen a klímaváltozás mellett van, és az egyetlen, ami ezzel kapcsolatban kérdéses az a különböző államok politikai döntései a témában. Némely részletében ez egyenesen emberjogi kérdéssé válik, mert már manapság is láthatunk a klímaváltozás miatt menekülteket, és az erőforrások miatt kirobbant háborúkat. Éppen ezért a humanisták szerint a kérdés gazdasági, politikai, és gyakorlati vonatkozásait a szakértők kell kidolgozzák, de ezek közül sokban alapvető fontosságú az emberek, azaz a civilek, avagy az állampolgárok megkérdezése is.

Mivel a klímaváltozás mindannyiunkat érint, és egyre súlyosabban érinteni fog, ezért bármely széleskörű változás nem egy űrben keletkezik. A világunk összefüggő, és a bioszférát érintő döntések, és ezek hosszú távú hatásai olyan kérdések, melyben a különböző országok együtt kell működjenek. Mert hiába dönt úgy egy adott ország, hogy környezetbarát útra lép, ha a szomszédos ország viszont ennek ellenkezőjét teszi. A klímaváltozás nem áll meg az országhatároknál.
A humanizmus maga nem ír elő semmilyen politikai hovatartozást, de a világ politikai eseményeit figyelve tagadhatatlan, hogy léteznek bizonyos politikai pártok, és nagy multinacionális cégek, melyeknek érdeke a jelenlegi, pazarló, és hosszútávon fenntarthatatlan gazdasági, és termelési, illetve fogyasztási szokásainkat fenntartó rendszert helyben tartani. Ennek következtében a környezetvédelemmel kapcsolatos közbeszéd erősen polarizálódott, és néha úgy tűnhet, hogy csakis végletes álláspontok léteznek a kérdésben. A humanisták szerint nem szabad leragadnunk az ilyen felületes vitáknál, hanem sürgősen tennünk kell azért, hogy a dolgok megváltozzanak.
Ezért örömmel látják az olyan új zöld mozgalmakat, melyek nagy tömegeket képesek megmozgatni, és amelyek felhívják a figyelmet a kérdésre. Egyes politikai változások is reményre adhatnak okot, míg mások óriási visszalépésnek tűnhetnek. De ugyanakkor arra intenek, hogy józan optimisták legyünk, mert a téma oly mértékben bekerült a köztudatba, ahogy az korábban elképzelhetetlen volt, és ennek hatásait, még akkor is, ha nem egyenesen láthatók, még sokáig tapasztalni fogjuk. Szerintük a kihívás jelenleg abban rejlik, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a probléma sürgősségének megfelelő, de ugyanakkor józan párbeszéd közt.

Régebb egyesek elképzelni sem tudták, hogy egy felsőbb hatalom útmutatása, és abszolút és univerzális értékekre való hivatkozás nélkül bárkit is rá lehessen venni politikai, vagy társadalmi kérdésekkel kapcsolatos munkára. Manapság a klímaváltozás jelentette veszély egy jelenleg egyedülálló kihívást jelent a teljes emberiség számára, mely egyben lehetőség, hogy a különböző identitásaink határain túl együttműködjünk másokkal mindannyiunk érdekében.
A humanisták szerint ennek során figyelembe kell venni az emberek igényeit, de végül mindenkinek nyitottnak kell lennie a kompromisszumra. A végletek ugyanis hamis képet mutatnak. Sem a tökéletes teremtés, amit egy felsőbb hatalomtól kaptunk, sem pedig az emberi kéz által tökéletesített természet elképzelése nem helyes, és a tényleges katasztrófát csak akkor tudjuk megelőzni, ha együttműködünk egymással. A humanisták számára pedig, akik az árnyalt, szabad gondolkodást, és a különféle embercsoportok közti együttműködést nagyra becsülik, ez a fajta, a környezet védelméért végzett munka egy lehetőség a közelibb együttműködésre, és az emberi szinten való fejlődésre egyaránt.

Források
McCallum, W. (2020). Battle lines. New Humanist, (Spring), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Rée, J. (2020). Pushed to the limit. New Humanist, (Spring), 30.-33.
Ridley, M. (2011). Az erény eredete (első kiad.) Akadémiai Kiadó, Budapest
Vegák, figyelem! A növények hallják, ha rágják őket
Molekuláris biológusok: a növényeknek nincs tudatuk, és nincs is rá szükségük
Ökológia (Wikipedia)
Religions and environmental protection
Christians and Climate FAQ
Cornwall Alliance Statement of Faith
Ross McKitrick: ‘Believing the science’ on climate change doesn’t mean any policy goes
Leading Evangelical Scholars Warn That Global Warming Alarmism Will Hurt The Poor
Environmental attitudes (Pew)
Sustainability and unsustainability: some facts
A Biblical Perspective on Environmental Stewardship
Hindu Views of Nature and the Environment
What does Hinduism teach us about ecology?
Islam, Buddhism, Hinduism and the Environment
Dharmic Ecology: Perspectives from the Swadhyaya Practitioners
Environmental ethics in Hinduism (pdf)
Can Religion Teach Us to Protect Our Environment? Analyzing the Case of Hinduism
An Assessment of Buddhist Eco-Philosophy

Kommentelnél? Katt ide.

Magány | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Modern összekötött társadalmunkban él egy elképzelés miszerint minden lehetőségünk megvan arra, hogy aktív társadalmi életet éljünk. Ha valaki mégis magányos, annak egyéni okai lehetnek csak. Kivételt képeznek ez alól az idősek, akiknél ez egyenesen normális állapotnak számít.
De mikor, és miért vagyunk valóban magányosak?

A buddhizmus szerint a szenvedés egyetemes, és törékeny emberi mivoltunkból fakad. Hitükben semmilyen emberi megoldás, vagy találmány, a gyógyszerektől egészen a kultúráig nem képes tartós megoldást vagy általános gyógyírt adni. Ezért a buddhisták szerint a szenvedéstől nem elmenekülni kell, hanem megérteni, és mélyreható figyelemmel megismerni annak okát.
Szerintük a szenvedésre a megoldás abban rejlik, hogy az ember felismeri, hogy a kellemes dolgok megőrzésére törekedik, és kerülni próbálja a kellemetleneket. De a szenvedéstől csak azáltal szabadulhat meg, ha felhagy ezekkel a viselkedésekkel, és ehelyett szilárd erényeken nyugvó, szándékos jó tetteket próbál végrehajtani.
Ezekből következik a magánnyal kapcsolatos tanításuk is, mely szerint hat módja van a magánnyal való megküzdésnek:

1. Kevesebb vágyakozás – Hajlandónak kell lennünk elviselni a magányt, anélkül, hogy azt keresnénk, mivel tudnánk felvidítani magunkat, vagy megváltoztatnunk a hangulatunkat.
2. Megelégedettség – Ha feladjuk azt az elképzelésünket miszerint, ha sikerül elkerülnünk a magányt, akkor tartósan boldogok leszünk, és ehelyett megelégedünk azzal, amink most épp van, akkor elérjük az elégedettség állapotát.
3. A szükségtelen tevékenységek kerülése – azért fontos, mert a folyamatos elfoglaltság által próbáljuk elkerülni a fájdalommal való szembenézést. Ehelyett meg kell állnunk, és együttérzéssel szemlélnünk önmagunkat, és a magányt, amit épp tapasztalunk. Valamint meg kell tanulnunk elfogadni, ha egyedül vagyunk magunkkal.
4. Teljes fegyelem – Minden alkalommal vissza kell térnünk a jelen pillanatba. Hajlandónak kell lennünk csak lenni. Egyedül. Mert alapvetően egyedül vagyunk, és nincs semmi, amibe kapaszkodhatunk.
5. A vágyakozás elkerülése – A buddhisták szerint azért vágyakozunk folyamatosan valamire, mert ebben keressük azt, ami megnyugtatna minket. Ez lehet étel, ital, de akár más emberek is. Ezeknek a vágyaknak az elengedésével rájöhetünk, hogy a magány nem probléma, és ezért nem is kell megoldani.
6. Nem keresni biztonságot a csapongó gondolatainkban – Azáltal, hogy abbahagyjuk a belső, magunkkal folytatott párbeszédet, és a gondolatainkat csupán mint gondolatok kezeljük, elérhetjük azt állapotot, melyben együttérzéssel, és humorral látjuk mindazt, ami vagyunk, és ami történik velünk. Ebben az állapotban a magány nem fájdalmas, és nem tapasztaljuk többé büntetésként.

A hinduk szerint elsősorban lelki lények vagyunk, akik igénylik a társak jelenlétét a kiegyensúlyozott, és teljes élethez. Ha ez hiányzik, akkor az nem pótolható hétköznapi módon, és sokszor pótcselekvésekhez vezet. Miközben pedig a magány érzése igazából az Istentől való eltávolodás miatt van. Ezért szerintük ennek gyógymódja az Istennel való kapcsolatunk helyreállítása. Ha ez megvan, akkor nincs semmi aminek szükségét érezzük.

A zsidó vallás szerint a magány nem jó dolog, és ezt abban is láthatjuk, hogy a teremtéstörténetben Isten kijelenti: „Nem jó az embernek egyedül lenni”. (1Móz 2:18) Ezért volt szükség az első embernek, Ádámnak társat teremteni.
Szerintük többféle magány létezik, és ezek közt van olyan, ami önkéntes. Mint például egyes szent életű emberek, akik önként vonulnak vissza a társadalomtól, és eközben teljesen elégedettek voltak.
De a magány akkor rossz, ha ezt az ember a másoktól való elszigeteltségként tapasztalja meg. Illetve ugyancsak magányt élünk meg bizonyos krízisek esetén, mint például az házastársunk elvesztése után. Tehát a magány elkerülhetetlen az emberi élet során. De lehet pár dolgot tenni azért, hogy ezt enyhítsük.
Emlékezhetünk például a múltra, és hasonló tapasztalatainkra, vagy pedig a vallási hagyomány történeteire, melyek a veszteség és a magány kérdését dolgozzák fel.
De ugyanakkor hiszik, hogy az ember nem tudja egyedül megszabadítani magát a magány börtönéből. Ezért javasolt felvenni a kapcsolatot a közösségünkkel, és másokkal, akkor is, ha ennek megvan a veszélye, hogy egyesektől elutasítást kapunk.
Ezen kívül pedig fontosnak tartják, hogy az Istennel való kapcsolatunkat is fejlesszük. Hiszik, hogy az imádság által Isten választ adhat a kérdéseinkre, és segít, mert ismeri a szívünk titkait. Azok, akiknek a hite nem erős is megnyugvást találhatnak a vallásos rituálék végrehajtásában.
Végül pedig, a zsidók szerint, a legjobb módja annak, ahogy a magánnyal megküzdhetünk az, hogy megtanulunk egyedül lenni.

A keresztények szerint napjaink anyagias világában a szívük mélyén még a hívők is elhiszik, hogy csupán ez a világ az, ami létezik. Pedig a keresztény hitben a földi lét valóságán túl létezik a Mennyország, mely a keresztények életének végső célja.
Vannak keresztények, akik szerint ha valaki letér az Isten országa felé vezető útról az annak a jele, hogy a Sátán kísértésbe vitte, és megpróbálja elterelni attól, ami igazán fontos. Szerintük ahelyett, hogy arra koncentrálna az ember, hogy mije nincs, inkább arra kell gondoljon, hogy Isten örök életet adott neki, és Isten országát örökli meg, ha valóban hisz, és követi az Isten útmutatását.
Személyes problémák esetén, mint amilyen a magány, a keresztények elsősorban azt ajánlják, hogy az illető imádkozzon, de mindig tartsa szem előtt, hogy Isten akarata felsőbbrendű, mint az embereké. Tehát, annak ellenére, hogy az emberek negatívan élik meg például a magányt, de eközben Isten azon dolgozik, hogy mindent úgy alakítson, ahogy annak történnie kell. Ezért az embernek az a dolga, hogy Jézushoz hasonlóan, elfogadja a sorsát, és viselje a keresztet, amit Isten szán neki.

Más keresztények szerint a magány a modern, individualista társadalmak problémája. Szerintük a múltban a társadalmi kapcsolatok szorosabbak voltak, és ennek a társadalmi hálónak a gyengülése miatt van manapság annyi magányos ember. Ezért a magány orvoslására a következőket javasolják:

Az egyházközösségnek nem csak tagjai kell legyenek, hanem szükséges, hogy ezek az emberek mélyen tapasztalják meg a valahova tartozás érzését. Tehát a közösség tagjait nem csak a részvételre, hanem a valós odatartozásra kell ösztönözni.
Ennek érdekében olyan közösségi tevékenységeket kell szervezni, melyek nem csupán kis létszámban, és néha találkoznak, hanem amelyek közösségi élményt adnak a résztvevőknek.
Ezért szükséges a heti misén túlmenően közösségi találkozókat, vasárnapi iskolákat, és hasonló tevékenységeket szervezni folyamatosan.
Az ilyen tevékenységek keretében a vallási tanításokon túlmenően az egyház értékeit, és a barátság, illetve a közösségi lét mibenlétét is tanítani kell.
Végül pedig arra kell biztatni a hívőket, hogy odaadóan viszonyuljanak egymáshoz, és a vallási közösségükhöz, mert hitükben ez az ami megelőzi a társadalmi elszigetelődést.

Az iszlám tanítása szerint az emberek akik társaink az életben Isten akaratából vannak velünk, és csakis annyi ideig, ameddig Isten úgy akarja. Minden találkozás, de minden elválás, és minden próbatétel ugyanúgy Istentől származik.
Ezért a muszlimok szerint az ember el kell fogadja Isten akaratát, de ugyanakkor törekednie kell a jóra a lehetőségei, és a képességei szabta határokon belül. Hitükben az élet soha nem hiábavaló, vagy felesleges, mert Isten semmit sem teremt cél nélkül. Az embernek bíznia kell Isten bölcsességében.
A földi lét célja, hogy erkölcsös, és jó tetteket teli életet éljen az ember, mert erről számot kell majd adnia Allah előtt a Feltámadás Napján. Eközben pedig nem az a fontos, hogy magányos vagy társaság veszi körül, hanem kizárólag az, hogy milyenek a tettei.

A humanisták szerint a magány annak a jele, hogy az alapvető emberi szükségletünk a társas létre nincs kielégítve. Ennek oka sokféle lehet. Lehet szó a társas kapcsolatok zavaráról, szeretteink elvesztéséről, vagy akár az önként vállalt magányról is. Utóbbi nem negatív, ha az egyén maga dönt úgy, hogy inkább egyedül szeretne lenni mintsem közösségben. Ezért fontos különbséget tenni a magány és az egyedüllét közt. Egyedüllétre szükség lehet annak érdekében, hogy jól tudjunk működni, vagy akár, hogy kreatív munkát végezzünk. A magány ennek egy olyan negatívan megélt változata, aminek szintén hatása van a jóllétünkre. A humanisták szerint a magány ellentéte, és akár gyógymódja a közösségbe való kiegyensúlyozott beilleszkedés, melynek során az egyén igénye a társas létre oly módon elégítődik ki, ami számára megfelelő.

Tévhit azonban, hogy az egyházi közösségek védenének a magánytól. Hiszen ha valaki nem hisz a vallás állításaiban, és csakis a közösségért jár egy adott egyházi közösségbe, akkor egy hazug, és képmutató tevékenységben vesz részt, ami rányomja a bélyegét az ottani jelenlétére. És bár ez sokaknak elfogadható ára annak, hogy védve legyenek a magánytól, a humanisták szerint valódi védelmet, és a közösségi lét pozitív hatásait csakis akkor tudjuk megtapasztalni, ha őszinte, autentikus kapcsolatokat építünk ki, és ápolunk a többi emberrel, és nem elég ha ezeket csak színleljük.
Mivel a humanisták nem hisznek természetfeletti entitásokban, mint például az őrangyalokban, ezért az ilyen lények társaságát is aggályosnak tartják. Bár megnyugtatónak tűnhet a gondolat, hogy egy erős lény mindig vigyáz ránk, ugyanakkor ez csökkenti az ember autonómiáját, és folyamatos felügyelet alá helyezi. Mint egy kisgyereket, akit védeni kell a saját tetteinek következményeitől. És bár ezek a tettek néha negatív következményekkel is járhatnak, de ezek akkor is az egyén saját döntései, melyek alapját képezik az illető személyiségének, és személyi szabadságának. Mivel a humanisták ezt értéknek tartják, ezért nem fogadják el azokat a természetfeletti magyarázatokat, melyek a szerető gondoskodás leple alatt ezt bármi módon csökkentenék.
Szintén pozitívumként van említve annak a gondolata, hogy Isten mindig veled van. A humanisták szerint ez nemhogy pozitív dolog, hanem egyenesen rossz. Bár a magánytól sokan félhetnek, de egy olyan természetfeletti entitás folyamatos, soha nem szűnő jelenléte, akivel nem lehet ténylegesen kommunikálni az nemhogy jó, de egyenesen zavaró gondolat. Még a legjobb barátaink, vagy a szeretteink jelenléte sem kívánatos folyamatosan, és úgy, hogy nem mi mondhatjuk meg, mikor szeretnénk velük lenni. Ha Isten ezt nem tisztelné, akkor nemhogy szeretetnek, hanem egyenesen zaklatásnak kellene ezt nevezni. Nem ez a magány ellentéte.
További tévhit, hogy a magány mindig valami negatívum. Van amikor igenis egyedüllétre van szükségünk. Mindenkinek vannak időszakai, amikor szeretne visszavonulni a saját gondolataival, és feldolgozni ami történik vele, vagy amely dolgok épp foglalkoztatják. Sokan introvertáltak, vagy mint például az autizmus spektrumon levő emberek, akik nem szeretik a hosszas társas kontaktust másokkal. Ezek a személyek nem valami rosszat tesznek, amikor azt kérik másoktól, hogy hagyják őket békén. Nekik egyszerűen erre van szükségük ahhoz, hogy belül, lelkileg feltöltődjenek, és ismét megfelelően tudjanak viszonyulni a környezetükhöz, és a szeretteikhez. Ennek megtagadása stresszhez, és viselkedési, viszonyulási problémákhoz vezethet.

De mivel a társas lét annyira alapvető igény, ezért léteznek kezdeményezések, melynek során nem vallásos csoportok, az egyházak közösségi létének pozitívumait próbálják átemelni a szekuláris, természetfelettitől-mentes térbe. Az egyik ilyen kezdeményezés a Sunday Assembly, azaz a vasárnapi gyülekező. Ennek egy ideig létezett magyarországi ága is, de ami sajnos érdeklődés hiányában abbamaradt. Viszont világszerte több országban mind a mai napig léteznek aktív Sunday Assembly közösségek.
Ezen kívül a brit humanista társaság nyújt olyan lelki gondozási szolgáltatás, melyet azok vehetnek igénybe, akik magányosak, vagy krízist tapasztalnak meg, de nem vallásosak, és szeretnének valakivel beszélni a problémáikról.

Források
Ismeretlen szerző (2014). Godless congregations. New Humanist, (Winter), 13.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Atomjaira hullik a magányos fiatalság, a társadalom inkább oda sem néz
‘Only connect’: Humanists UK working to combat loneliness
Own Your Loneliness
Six Kinds of Loneliness
At Home with Yourself
How can I deal with my agonizing loneliness?
How Your Church Can Respond to the Loneliness Epidemic
A Jewish Guide to Dealing With Loneliness

Kommentelnél? Katt ide.

Adakozás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Az év végi ünnepek során hagyományos a családtagjaink, szeretteink megajándékozása mellett a jótékonysági szervezeteknek, vagy rászorulóknak való adakozás is.
Újabban online kezd terjedni a szokás, hogy valaki a születésnapjára például nem ajándékot kér, hanem egy általa kiválasztott jótékonysági szervezet számára szervez adománygyűjtést.
És, bár kevesen élnek vele, de lehetséges végrendelet formájában egy adott alapítványra vagy egyesületre hagyományozni valakinek a vagyonát, ha örökös nélkül halna meg és a vagyona visszaszállna az államra.
De mit jelent az adakozás, és miért csináljuk?

A zsidó hagyományban Maimonidész középkori Tóra-tudós rangsorolta erkölcsi minőség szerint az adakozás szintjeit. Ezek sorrendben a következők:
A legalsó szint, amikor nem önként adakozik valaki.
Ezt követi a szint, amikor valaki nem ad eleget, de azt örömmel, és mosolyogva adja.
Majd a szint, amikor a koldusnak az után adunk, hogy ő megkért rá.
Ennél eggyel magasabb szint az, ha még azelőtt adunk a koldusnak, hogy kérné.
Ezt követi az adakozásnak az a formája, melyben az adakozó nem tudja, kinek ad, de aki kapja tudja, kitől származik az adomány.
Ennél is magasabb szint az, amikor tudjuk, kinek adunk, de akinek adunk nem tudja, kitől kapta az adományt.
Végül pedig az adakozás legmagasabb szintje, amikor egyik fél sem tudja ki a másik, tehát nem tudni, hogy ki adta az adományt, és kinek.
Régebb a zsidó Szentélyben volt egy alap, amibe a gazdagok titokban adományozhattak, és amelyet a rászorulók javára fordítottak. Manapság a jótékonysági szervezeteknek adott adományt tartják ehhez hasonlónak.

Az iszlámban kétféle adakozás létezik. Az egyik a zakát, amely egyfajta egyházi adó, és amelyet Allah parancsolt a Koránban. Ez a gazdagokat érinti, és a vagyon után kell fizetni, előre meghatározott időben. Kötelességnek számít, és elhanyagolása bűnnek minősül.
A másik a szadaka, amely önkéntes adakozást jelent. Az iszlámban minden embert adakozásra ösztönöznek a vallási előírások, mert hitükben ez misztikus előnyökkel jár. Hiszik ugyanis, hogy az adakozás semlegesíti a bűnöket, gyógyír a tesi bajokra, és eltörli Isten haragját.
Mivel az iszlám mindenben az egyensúlyra törekszik, ezért az adakozásnak is vannak feltételei. Eszerint csakis a tisztán és törvényesen szerzett vagyonból lehet adakozni, és tilos abból adakozni, ami nem az adakozó személyé, például a megőrzésre bízott dolgok, egészséget vagy testi épséget veszélyeztető dolgok, illetve az eltartottainak a létfenntartásához szükséges dolgok.
Hitükben az Ítélet napja során Isten mindenkitől számonkéri, hogyan szerezte, mire költötte, és mire használta a vagyonát, valamint a testét.

A keresztények szerint az adományozásban két út lehetséges:
Az első a társadalomba ágyazott út, melynek során az ember családot alapít, felelősséget vállal, azaz adózik, valamint az egyháznak is adózik, és ezen felül is adományoz. Alkalmi formában segélyszervezeteknek, vagy vészhelyzet esetén egyéni felajánlásokat tesz. A keresztények szerint ezek az adományok tartják mozgásban a világot, és működtetik a társadalmat. De az ember elsődleges felelőssége mindig a családjával, és ennek létfenntartásával szemben van.
A második út a keskeny, szentek, és szerzetesek, valamint a remeték által járt út, mely az illető teljes életének fölajánlását jelenti. Vannak szentek, és vértanúk akik ezt az életük árán tették, de a keresztények szerint ez nem szükséges ahhoz, hogy az ember megvalósítsa az élethivatását.
Hitük szerint míg az említett első út a társadalom működéséhez szükséges, addig ez a második út adja az élet tartalmát, és mélyíti az élet értelmességét. Néha ezt lelki küzdelemnek is nevezik.
A keresztények szerint ez utóbbi a magasabb rendű út, és sokáig próbálták ezt fő szabálynak megtenni a kereszténységen belül.
Viszont manapság intenek attól, hogy adakozás kérdésében is túlzásokba essen az ember. Mert ha az adakozás miatt a saját megélhetésünk, vagy egészségünk kerül veszélybe, akkor az lehetetlenné tesz minden további adakozást is, tehát káros.

A hinduk szerint az emberek anyagi helyzetében levő különbségek a korábbi tetteik következményei. Eszerint ha valaki jótetteket hajt végre, akkor ebben az életben, vagy a következőben jutalmat kap, jó születést, szép testet, és gazdagságot. Aki viszont önző az ennek ellentétét, tehát szegény és szerencsétlen lesz.
Hitük szerint viszont az emberi élet célja nem az, hogy az előző tetteink gyümölcseit élvezzük, hanem az, hogy visszataláljunk Istenhez, és őt szolgáljuk. Ezért hitükben nem csak az anyagi ínséget kell csillapítani, hanem abban is segítenünk kell a rászorulónak, hogy az Istennel való kapcsolatát helyreállítsa.
Magunk számára meg kell elégednünk a szükségleteink biztosításával, de ugyanakkor nem kell odáig menni, hogy az adakozás miatt a saját létfenntartásunk veszélybe kerüljön.

A buddhizmusban az egyik legalapvetőbb tanítás az önzetlenség (Dana). Ennek alapján építik, és tartják fenn a buddhista kolostorokat, és ezért adományoznak a világi buddhisták a szerzeteseknek, akik cserébe vallási útmutatást nyújtanak a hívők számára.
De mivel vannak adományok, melyek többet ártanak, mint használnak, ezért Buddha megpróbált megfelelő tanítást adni, és tanítványaiban olyan készségeket kialakítani, melyek fejlesztik a bölcs belátást, és ami alapján a vallás követői mérlegelni tudják a lehetőségeket. Ezek közül az első, hogy nem árthatunk sem magunknak, sem másoknak. Testünk, mely tudatunk hordozója felbecsülhetetlen értékű, ezért nem tékozolhatjuk el, és nem dönthetünk máséról sem.
Szerintük az emberek több okból adakoznak, melyek a személyes érdemtől a teljesen önzetlen adakozásig sokfélék lehetnek. Ezeket mind értékesnek tartják, de ugyanakkor hangsúlyozzák az adakozó gondolati, és érzelmi állapotának fontosságát. Hitükben ugyanis folyamatosan felül kell vizsgálni az indítékainkat, és arra kell törekedni, hogy ezeket megtisztítsuk. Mivel életünk elválaszthatatlan a többi élőlény lététől, ezért a buddhisták szerint fontos elgondolkodni azon, hogy mi az amiért felelősséget kell vállalnunk, és mi az, amiért a felelősséget rajtunk kívül senki más nem vállalhatja. Ezt a különbségtétel képességét tartják ők bölcsességnek.

A humanisták szerint mivel társas lények vagyunk ezért bele tudjuk élni magunk egy nehézségeket tapasztaló személy helyzetébe, és ez alapján akár cselekvésre is hajlandóak vagyunk. Ezt nevezzük szolidaritásnak.
Szerintük fontos tudatában lennünk azoknak a dogoknak, melyek embertársaink életét nehézzé teszik, és ha képesek vagyunk, akkor tennünk azért, hogy ez megváltozzon. Itt nem csupán anyagi segítségre kell gondolni, bár az az egyik legrugalmasabb módja a segítésnek. Adhatunk azonban időt, nem anyagi erőforrásokat, vagy néha egyszerűen a meglevő erőforrásaink valamelyikét azoknak, akik segítségre szorulnak. Néha ez az emberi jogokért való kiállást jelenti. Máskor viszont a legjobb, ha egyenesen pénzt adunk az erre rászorulóknak, mert ők maguk jobban tudják, hogy épp mire van szükségük. És bár egy ruhacsomag hasznos tud lenni, de megeshet, hogy abban a pillanatban az illetőnek épp nem arra van legégetőbb szüksége. A humanisták számára fontos a másik ember autonómiájának, és egyéni körülményeinek a figyelembevétele is.
A humanisták azt gondolják, hogy a szabad, jogokkal felruházott egyének közti csere az együttműködés, és a bizalom, végső soron pedig az erény alapja is. Ahogy országok közt a kereskedelem a legjobb recept a barátságra, és a békére, úgy az egyenlő felek közti együttműködés, és a csere az alapja a bizalomnak, és a kiegyensúlyozott társadalomnak. Nem értenek egyet azzal az elképzeléssel sem, miszerint az emberek önérdeke elkerülhetetlenül önző, és kapzsi viselkedéshez vezet.
Azt gondolják, hogy a társadalomban való élet jelentősen befolyásolja azt, ahogy az emberek bánnak egymással. Tehát az emberek közt nem az ösztönök a meghatározók, mert ezek közül egyesek a köz javát szolgálják, míg mások épphogy ezzel ellenkeznek. Ezért a humanisták szerint a társadalmat úgy kell alakítani, hogy az előbbieket támogatja, és utóbbiakat elítéli.

Egyes humanisták élesen megkülönböztetik az együttérzést, és az adakozás erkölcsi alapját. Vannak akik szerint pont nem az együttérzés alapján kell dönteni arról, hogy kinek a javára adakozunk. Peter Singer erkölcsfilozófus szerint mivel az együttérzés érzelmi alapú, és az érzelmeink manipulálhatók, ezért annak érdekében, hogy hatékonyan, és több jót hozzunk létre a világban szükséges az elménket is használni. Sőt egyenesen azért érvel, hogy inkább a racionálisan gondolkodó részünkre kellene hagyatkoznunk, mintsem arra az empatikus, együttérző részünkre, amely meghatódik, vagy bűntudatot érez egy-egy jól elkészített reklám hatására. Ennek következtében pedig egy olyan szervezetnek adjuk a pénzünket, amely nem a leghatékonyabban, vagy nem a legsürgősebb problémákat kezeli. Megfigyelhetjük ezt abban is, ahogy az éves adó 1% kedvezményezett szervezetei általában mindig ugyanazok a szervezetek. És mindig a beteg gyerekek, és az aranyos állatok vezetik a listát. Pedig a világ, vagy akár a közvetlen környezetünkben is nem feltétlen ezek a legégetőbb problémák.
A másik véglet a hirtelen köztudatba kerülő problémák, mint egy háború, vagy természeti katasztrófa áldozatainak való gyűjtések, és amelyek ugyanolyan gyorsan felejtődnek el, ahogy megjelentek.
Ezért egyes humanisták szerint adakozni is megfontoltan kell. Akkor tudunk ugyanis a lehető legtöbb jót tenni azokkal az erőforrásokkal, amelyekkel rendelkezünk, ha körültekintően adakozunk bizonyos, jól kiválasztott szervezeteknek.
Vannak szervezetek, amelyek nem pénzt, hanem önkéntes munkát ajánlanak fel a rászorulóknak. Ezek közül érdemes azt választani, amely helyileg közel van a lakhelyünkhöz, ezáltal jobban fel tudjuk ismerni az igényeket, és valószínűbb, hogy ténylegesen segíteni tudunk. Illetve fontos, hogy olyan módon segítsünk, ami nem esik nagyon kívül a képességeink hatáskörén. Jó ötletnek tűnhet ugyanis iskolát építeni szegény afrikai gyerekeknek, de ha mi magunk nem vagyunk kőművesek, vagy építészek, akkor az amatőr munkánkkal sokkal rosszabb minőségű segítséget adunk, mint ha otthon maradtunk volna, és pénzt küldünk, hogy valaki hozzáértőbb két jobb minőségű iskolát építsen ugyanazoknak a szegény gyerekeknek.

Egyeseknek visszásnak tűnhet úgy válogatni szervezetek és kedvezményezettek közt, mintha egy kanapé vásárlásáról döntenénk, de a hatékony altruizmus képviselői szerint nem kell ebben különbséget látnunk.
Ők azt javasolják, hogy három főbb szempontot vegyünk figyelembe, mielőtt úgy döntünk, hogy egy bizonyos szervezetnek adományozunk. Ezek a következők:

1. Méret – lehetőleg sok ember életét jelentősen befolyásolni tudó téma legyen.
2. Hanyagolt téma – jelenleg kevesen dolgoznak rajta.
3. Megoldható – olyasmi, amit többlet erőforrással jelentősen lehet befolyásolni, vagy akár végleg meg is lehet oldani.

Ezen iránymutatások segítségével újra meg újra dönthetünk azokról a témákról, amelyeket érdemes támogatni, és ezáltal valós hatással lenni a világra. De, mint minden a humanizmusban, ezek is csupán javaslatok, nem pedig abszolút szabályok.
Bár a humanisták alapvetően minden emberi életet ugyanannyira értékesnek tartanak, de ugyanakkor megértők az egyéni elfogultság iránt is. Valamint teljesen érthetőnek gondolják azt is, ha valaki nem érez késztetést adakozásra. A humanizmusban nincsenek előírt kötelességek, tehát a humanistáknak nem kötelező a vagyonuk vagy az erőforrásaik egy meghatározott részét eladományozni, annak ellenére, hogy egyes humanisták akár így is dönthetnek.
Tehát röviden annyit mondhatunk, hogy humanistaként nincs kötelezettség, hanem csupán javasolt, hogy ha teheted, hagyd hátra jobb helyként a világot, mint ahogy te magad kaptad.

Források
Lichtig, T. (2016). How to give better. New Humanist, (Autumn), 18.-21.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Ridley, M. (2011). Az erény eredete (első kiad.) Akadémiai Kiadó, Budapest
Singer, P. (2011). The expanding circle. Princeton University Press, New Jersey
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Minden második magyar adakozott idén
Nem annak adományozunk, aki a legjobban rászorul
Hagyaték
Szülinapi adománygyűjtés
How do I create a birthday fundraiser on Facebook?
Introduction to Effective Altruism
Traditions of giving in Buddhism
Wealth and poverty

Kommentelnél? Katt ide.

Halálközeli élmények | Humanista válaszok

Kommentelnél? Katt ide.

A klinikai halál állapotának megtapasztalása utáni beszámolókat halálközeli élményeknek hívjuk.
Egyes kutatások szerint a szívleállás következtében bekövetkező klinikai halált megtapasztalt emberek körében kb. 40% azok aránya, akik azt állítják emlékeik vannak a halál pillanata utáni időről. Kutató orvosok szerint sokkal több embernek vannak hasonló élményei, de a klinikai halált kiváltó esemény miatt az agyuk is sérül, ezért nem tudják előhívni az ezzel kapcsolatos emlékeiket.
Sokat vitatott kutatások kapcsolódnak a jelenséghez, és általában vannak bizonyos állandó elemei, mint a testenkívüliség élménye, egy sötét alagúton való áthaladás, az életfilm megtekintése, vagy elhunyt szeretteikkel való találkozás.

A buddhisták szerint a tapasztalás nem szűnik meg a halállal, ezért a halálközeli élményeket magától értetődőnek tartják. Azt gondolják, hogy minden vallás helyesen állítja, hogy a halállal nem szűnik meg a létezés. Szerintük egy élet, és a következő újjászületés közt létezik egy köztes lét, és a halálközeli élmények ennek megtapasztalását jelentik.
Hitükben az alvás a „kis halál”. Ezért a halálközeli élményeket a két ébrenlét (két létezés) közti állapothoz hasonlónak tartják, és azt gondolják, hogy ezek hasonlítanak az alváshoz. Azt gondolják, hogy éppen azért szükséges még ebben az életben elérni a megvilágosodást, mert különben az illető csak a köznapi halálélményt tapasztalja meg. Amely nem sokban különbözik az alvástól, és az álomvilág mentapasztalásától.
Továbbá pedig, a buddhisták szerint egyes, magas szintű meditációk révén szintén megtapasztalhatók ehhez hasonló élmények. Mivel a halálközeli élményt megélt illető visszatér, ezért a buddhisták szerint valójában nem hal meg, és ezek a beszámolók csupán a halál folyamatának leírására hasznosak.

Hasonló módon a zsidó hit szerint az alvás a halál egy hatvanad része. Ezért a halálközeli élményeket ők is az alváshoz hasonlítják. A vallás előírásai szerint alvás után kötelező kezet mosni, mert alvás közben a testhez tisztátlanság tapad, és a lélek megtisztulva tér vissza az alvás állapotából.
Egyes zsidók szerint a halálközeli élmények azért szükségesek, mert aki ebből visszatér, az megtapasztalt egy pozitív világot, ezáltal pedig könnyebben el tudja viselni az e világi megpróbáltatásokat.
A rabbinikus hagyományban léteznek beszámolók olyan halálból visszatért személyektől, akik ebben az állapotban egy fordított világot tapasztaltak meg. Melyben a földi létben hatalmon levők lekerültek, és akik itt lent voltak, ott a csúcsra kerültek.
Szerintük ez egy tiszta világot jelent, és ennek megtapasztalása nagyszerű dolog. Értékesnek tartják az ilyen élményeket, mivel az ezen átment illető nagyobb tisztelettel van az élet iránt, és rájön, hogy az élet milyen értékes.

A hinduizmus szerint nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem örök lelkek vagyunk, melynek a test olyan, mint a testnek a ruha. Szerintük a lélek Istenhez hasonló, tehát örök, tudással rendelkezik, és boldogsággal teljes. Miközben a test ennek ellentéte: halandó, tudatlan, és boldogtalan, mivel szenvednie kell.
A hinduk a lélekvándorlásban hisznek, és hiszik, hogy ez az álom során is megtörténik. Hitükben a lélek ilyenkor is elhagyja a testet, és akár egy másik dimenzióban levő élményeket is megtapasztalhat.
A halálközeli élményekhez hasonlónak tartják azokat a beszámolókat, melyben kisgyerekek az előző életükről számolnak be, vagy olyan nyelvet beszélnek, amit életükben nem hallottak. Szerintük mindezek annak a bizonyítéka, hogy a lélek a testet, mint egy ruhát leveti, és életről-életre váltogatja.

A keresztények hisznek abban, hogy létezik Mennyország és Pokol, és ennek csírái már a földi létben is jelen vannak. Szerintük a halálközeli élmények ebbe engednek bepillantást.
Egyes keresztények szerint, az isteni szeretet miatt a földi lét, és a pokol közt nincs átjárás, míg a Mennyország és a föld közt viszont van. Pontosan azért, hogy az üdvösség, és az isteni boldogság jelét adják az embereknek, valamilyen okból.
A halálközeli élmények szerintük azt a célt szolgálják, hogy az ezt megtapasztaló személy átértékelje az életét, és a kapott meglátás által úgy saját magának, mint másoknak a mennyország létének hitelességét képviselje.
Hasonló jelenségnek tartják a látomásokat, vagy más, a földi lét, és a Mennyország közti kapcsolat fölvillanását. Hiszik, hogy ezek a dolgok egészséges, vagy élő szent emberek számára halálközeli állapot nélkül is elérhetők.

Az iszlám szerint a test, és a lélek együttesen alkotják az embert. Élete során az ember lelke, és teste különböző kapcsolatban állnak egymással. Halálnak azt az állapotot tartják, amikor a lélek véglegesen eltávozik a testből, és nem tér vissza. Szerintük az öntudatlanság állapota nem jelenti az élet végét, ezért ezeket, illetve az alvást nem tartják valódi halálnak. Viszont hiszik, hogy ezekből is csakis Isten akaratából térhet vissza valaki.
Az alvás állapotában tapasztalt dolgoknak szerintük három forrása lehet: Isten, az alvó korábbi tapasztalatai, vagy a sátán. Ezek közt a különbséget úgy lehet felismerni, hogy az Istentől származó igaz álom nem ellenkezik a vallás hittételeivel, és a próféták szavaival. A korábbi élmények és tapasztalatok okozzák a zavaros, és összefüggéstelen álmokat. A sátántól származó álmok viszont veszélyesek, mert tévútra vihetik az embert, azáltal, hogy más dolgokban kezd hinni, mint Isten, és ugyanakkor lehangoltságot, és reménytelenséget adnak neki.
A halálközeli élményeket nem tartják szükségesnek a Mennyország bizonyítására, mert ennek létét a próféták hirdették, és ezt ők elégségesnek tarják.

A humanisták nem hisznek a lélekben, és nem hiszik, hogy létezik élet a halál után. Ezért a halálközeli élményeket szekptikusan közelítik meg, és a tudományos magyarázatokat részesítik előnyben. Eszerint pedig létező jelenségről van szó, tehát a humanisták nem tagadják, hogy egyesek tényleg megtapasztaltak valamit, hanem csupán azt kérdőjelezik meg, hogy ez miért és hogyan következett be.
Nem fogadják el azokat az állításokat, melyek szerint ez a lélek vagy egy halál utáni lét bizonyítéka lenne. Azt gondolják, hogy ezek a magyarázatok tévesek, mert már létező másvilág képét vetítik rá ezekre az élményekre, és amelyre az agy működési módja sokkal jobb magyarázat. Mivel a teljes emberi tapasztalat az agyban játszódik le, ezért valószínűbb, hogy a halálközeli élményekre az agy tanulmányozása fog választ adni, nem pedig a misztikusok, vagy a vallások.

Léteznek ateisták, akik maguk is megtapasztalták a klinikai halál állapotát. És akik nemhogy a másvilág bizonyítékát látják ebben, hanem épp ellenkezőleg, annak a jelét, hogy a halál után nincs semmi. Vannak akik úgy írják le az élményt, mint az álom nélküli alvás állapotát.
Mások, mint például egy nő, aki hetekig kómában volt, és az élet és a halál állapota közt lebegett egy betegség miatt, álomszerű állapotként írja le ezt. Ennek során egy bizarr álmot élt át folyamatosan, amiben fagyit evett. Egyikük sem számol be rég halott szeretteikkel, vagy vallásos figurákkal való találkozásról.

Napjainkban, a tudomány egyre erősebb térnyerésével a halálközeli élmények irodalma is egyre inkább próbál tudományos lenni.
Magát a jelenséget persze érdemes tanulmányozni, mert minél többet tudunk arról, hogyan működik a testünk akár az ilyen határhelyzetekben is, annál jobban tudunk segíteni az idős, beteg, vagy halálhoz közel levő embertársainkon. Az orvoslás egyik legfőbb célja pedig pontosan az, hogy enyhítse a fájdalmat, és megakadályozza a halált.
A kortárs halálközeli élmények irodalmában sokszor láthatjuk, hogy ezek csupán a tudomány külsőségeit használják már létező, vallásos magyarázatok alátámasztására. Azok, akik ebben hisznek nem riadnak vissza a torzítástól, sőt még a hazugságoktól sem. Így láthatunk hívő idegsebész által írt könyveket a sikerlistákon, de láthatjuk azt is, ahogy egy kisgyerek halálközeli élményét használják az érte felelős felnőttek arra, hogy a saját halállal kapcsolatos véleményüket népszerűsítsék. Az első példában az orvostudományhoz kapcsolódó szakma hitelessége, míg a második esetben pedig a gyermeki naiv igazmondás kellene hitelt adjon ezeknek az állításoknak. Mindez a bizonyítékok helyett.
Ugyanakkor ezek a könyvek mindig sajátosan értelmezik a halálközeli élményekkel kapcsolatos információinkat, és csak azokat veszik figyelembe, amelyek a létező vallásos hitüket támasztják alá. Ez pedig pontosan az ellentéte annak, ahogy a tudományos bizonyítékok működnek. A tudományban ugyanis nem egy adott következtetést próbálnak alátámasztani a tudósok, hanem épp ellenkezőleg, azt cáfolni próbálják. Ha pedig ez nem sikerül, az jó indok arra, hogy az állítás helyességét elfogadjuk.
Ez nem mondható el azokról, akik a halálközeli élményekkel kapcsolatos kutatásokból csak bizonyos dolgokat emelnek ki, vagy pedig egyes kutatásokra fókuszának. Ennek érdekében sokszor egyenesen rossz minőségű, vagy alacsony létszámú kutatásokat kell használjanak, amelyek nemhogy gyenge bizonyító erejűek, hanem sokszor egyenesen tévesek.

Általánosságban kijelenthetjük, hogy annak ellenére, hogy a halálközeli élményeket világszerte hosszú ideje tanulmányozzák, ezekből a kutatásokból eddig még nem derült ki semmi rendkívüli, vagy a létező biológiai, és orvosi tudásunknak ellentmondó dolog. És eddig még senkinek nem sikerült ezáltal bizonyítékot találnia a halál utáni életre.
Bár rendszeresen íródnak újságsikkek olyan szenzációs címekkel, mint „tudományosan bizonyították, hogy van élet a halál után”, ha közelebbről vizsgáljuk ezeket az állításokat, akkor láthatjuk, hogy erről szó sincs.
Ezért a humanisták, bár elismerik, hogy a halálközeli élményeknek erőteljes hatása lehet az ezt megtapasztaló ember életére, de mégsem fogadják el ezeket, mint bizonyítékot a másvilág, vagy a lélek létezésére. Szerintük ezek az élmények inkább az agy komplexitására jelentenek bizonyítékot, mintsem a természetfelettire.
Azt gondolják, hogy a halál tudatosítása tényleg mélyen megrázó lehet egyesek számára. De ugyanakkor például a halálos betegséggel diagnosztizált embereknek is hasonló élményben van részük, anélkül, hogy megközelítenék a klinikai halál állapotát. A humanisták szerint a mély személyes tapasztalatok nem jelentenek elegendő indokot arra, hogy az ilyen élmények vizsgálata során kevésbé legyünk tudományosak, és a bizonyíték terhét enyhítsük. Épp ellenkezőleg, ez még tüzetesebb vizsgálatra, és még erőteljesebb kíváncsiságra kellene sarkalljon minket, mert hiszen egyértelmű, hogy létező élményekről van szó. Csupán az a kérdés, hogy ezeket hogyan magyarázzuk.
A humanisták szerint ezeket a dolgokat nem kell, sőt nem szabad, már meglevő vallásos elképzelések keretében értelmezni, mert ez csakis hamis útra vezethet minket. A létező világ megértéséhez pedig a valóság megértésére kell törekednünk. Annak pedig része a halál, és az elmúlás.
A humanisták szerint elsősorban ennek a valóságát kell elfogadnunk, és csak azután leszünk képesek megismerni a világot, hogy nyitottá tudunk válni azokra az esetleg kellemetlen, vagy szomorúságot okozó dolgokra is, melyek ezzel kapcsolatosak. Szerintük a halál, bár lehet szomorú, és több mint valószínű, hogy végleges, de ez nem teszi semmissé az addigi létünket. És hibás lenne tagadni ennek valóságát csupán azért, mert ez ijesztő számunkra.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Halálközeli élmény (Wikipedia)
Tudományosan bizonyították, hogy van élet a halál után
Near Death Experiences & the Medical Literature
What is at the end of the tunnel?
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Covert Cognition: My So-Called Near-Death Experience
Heaven is Not for Real
The Science of Near-Death Experiences
The Death of “Near Death”: Even If Heaven Is Real, You Aren t Seeing It
Science On the Edge of Life

Függőségek | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

A függőségeket genetikai faktorok, de személyiségbeli, és szocializációs, illetve élethelyzeti hatások is meghatározzák. Biológiai szempontból a hozott genetikai örökségünk meghatározza, hogy egy adott ingerre milyen jellegű, vagy intenzitású választ ad az agyunk. De azt, hogy az illető választ hogyan értelmezzük, már egyéni külső és belső faktoroktól, valamint a szocializációs hátterünktől is függ.
Magyarországon a halálozások fele az egészségtelen életmódra vezethető vissza. Úgy a dohányzás, mint az alkoholfogyasztás jóval magasabb, mint az Európai Uniós átlag.
Eközben online nagy népszerűségnek örvend egy részeges, trágár, kitalált pap figurája, aki mémek formájában népszerűsíti az alkoholizmust, és közben közéleti, és társadalmi kérdésekben is megszólal. Az oldal üzemeltetői a fizikai világban több kocsmát, illetve alkoholkereskedést üzemeltetnek.

A zsidó vallás a mértékletességet hangsúlyozza. Mivel a bor egyes zsidó ünnepi szertartások része is, ezért nincs teljes alkoholtilalom, de fontosnak tartják alacsony szinten tartani ennek fogyasztását. Szerintük ez az egyik legfontosabb tanítás a rabbinikus hagyományban.
Nem működtetnek kimondottan függőségeket kezelő programokat, és inkább azt tartják, hogy a függőséggel küzdők maguk kell megkeressék a lelki vezetőket, ha ennek szükségét érzik.
Negatív példának Noét, illetve Lótot hozzák fel, akiknek a történetében láthatjuk a túlzott alkoholfogyasztás káros hatásait.
Általánosságban ki lehet jelenteni, hogy a zsidó hitben tilos minden, ami az egészségre nézve ártalmas, vagy megbetegít, mivel az embernek tilos önmagának ártani.

A buddhizmus szerint a szenvedések fő okai a tudatlanság, a harag, és a vággyal együtt járó ragaszkodás. Ezek együtt olyan béklyót alkotnak, amelyek a földi léthez láncolnak minket.
Buddha tanítása szerint magunkban kell megtalálnunk a probléma gyökerét, és meg kell akarnunk szüntetni ezt az állapotot, mert enélkül nem tudunk tőle megszabadulni.
De ugyanakkor, ha sikerül megszüntetni ezeket a belső kötelékeket, a rajtunk kívül eső felétetlek még mindig lehetnek nem megfelelők. Ez utóbbiban viszont soha nem vagyunk egyedül, ezért együtt kell működnünk másokkal, annak érdekében, hogy végleges megoldást találjunk.
A buddhista hagyományban többféle módszert alkalmaztak a problémák megoldására, melyek közül egyesek passzívak, majd később aktívabbak is voltak. Ezek lényege, hogy a függőség tárgyát nem lehet csak úgy elpusztítani, mivel az egyén kölcsönös egymásrautaltságban él a függőségével. Szerintük az embereknek el kell fogadni ezt, és meg kell tanulniuk együtt élni vele, mert csakis ezáltal lesznek képesek arra, hogy megszabaduljanak az ezek által okozott kötelékektől.
Hitükben, amikor valaki felismeri, és képessé válik elengedni a függőségével kapcsolatos téves elképzeléseit, akkor rájön, hogy ő maga teremti ezeket. Ha pedig ezt képes elengedni, akkor tud valóban megszabadulni a függőségtől.

A hinduk szerint a függőségeket elsősorban megelőzni kell, mivel a tudatmódosító szerek használata beszennyezi a testet és a tudatot. Már kialakult függőségek esetén pedig a lelki támasz nyújtása, és a tisztább vallásos életmód felé való terelés a fontos. Szerintük a vallás lelki, és mentálhigiénés alapot nyújt, de súlyos fizikai függés esetén szükséges orvos, vagy pszichiáter bevonása is.
Hitükben a függőségek alapja az a lelkünkben levő űr, amit az Istennel való kapcsolat elfeledése okoz. A hinduk szerint ez lelki éhséget okoz, amelyet az emberek hibásan drogokkal próbálnak pótolni. Ehelyett szerintük emlékeznünk kell arra, hogy örök lelki lények vagyunk, valamint egy örömet adó pozitív szociális közegben kell lennünk, illetve templomi programokon kell részt vennünk.
A vaisnava hívők ezen kívül a Hare Krishna mantra éneklését is javasolják, mely szerintük mindenre gyógyír.

A keresztény álláspont szerint nem maga a vallás segít, hanem Isten. A vallás pedig csak egy út Istenhez.
Hitük szerint, ha valaki vallásos, akkor Isten ennek révén meg tud nyitni benne olyan erőket, melyek segíthetnek legyőzni a függőségeket. De ezt mindig az embernek kell akarni, és elsősorban neki kell törekedni rá.
A keresztények szerint a keresztény életpélda követése erőt adhat azoknak, akik függőségekkel küzdenek. Erre látják bizonyítéknak azokat az egyház által működtetett programokat, amelyek a különböző függőségekkel küzdőknek segítenek.
Hitükben csak arra van szükség, hogy az ember elinduljon ezen az úton, mert a folytatáshoz szükséges erőt Isten adja neki, és ezáltal mindenki legyőzheti a függőségeket.

Az iszlámban tilos minden, ami káros az emberre, de ugyanakkor megengedett minden, ami hasznos számára. Hitük szerint, ha Isten eltiltotta az embereket valamitől, akkor valami jobbal kárpótolta őket ezért.
Az iszlám hagyományban az alkohol fogyasztása fokozatosan lett tiltott. Hitük szerint az alkohol tilalmával párhuzamosan az iszlám fokozatosan növelte a hitet a követői szívében, akik ezáltal önként, és minden további nélkül engedelmeskedtek, amikor az alkohol teljes tilalma bevezetésre került. Éppen ezért a muszlimok szerint a függőség kezelési stratégiájának alapja a hit növelése, és az istenfélelem. Tanításaik újra és újra emlékeztetik a hívőket arra, hogy bűn alkoholt fogyasztani, és Isten ezt szigorúan bünteti, úgy a Földön, mint a másvilágon is. De ugyanakkor hiszik, hogy ha valaki megbánja tettét, Allah kiengesztelődik iránta, és megbocsájtja a bűneit.

A humanisták szerint a függőségek az emberi lét velejárói, és sokszor elkerülhetetlen következményei annak, hogy emberként létezünk a világban. A humanisták az egyén körülményeit, és az egyén felelősségét emelik ki. Elismerik, hogy a tudatmódosító szerek használata kellemes lehet, de ugyanakkor fontosnak tarják, hogy figyelembe vegyük ennek a hosszú távú fizikai hatásait, valamint a függőségek hatását a társas kapcsolatainkra. Azt gondolják, hogy a szerhasználat, és a függőségek tulajdonképpen korlátozzák, és megszüntetik az ember szabadságát, és ezért alapvetően károsak.
Mivel a függőség egy összetett kérdés, és nem azonosítható egy egyértelmű, és objektív teszttel, ezért a humanisták szerint az egyén felelőssége, hogy azonosítsa, hogy problémáról van szó, és tegyen érte, hogy ez megváltozzon. Szerintük az egyén felelős úgy a saját tetteiért, mint a saját viselkedésének megváltoztatásáért is.
A humanisták szerint a függőségnek vannak örökletes részei, de ugyanakkor szocializációs (családi, társadalmi közeg), valamint személyiségbeli összetevői is, amelyek mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy valaki függővé válik. Van amikor több ilyen ok egyszerre van jelen az egyén életében, és ezek összessége által válik az egyén függővé. Például, ha valakinek az egyik vagy mindkét szülője függő volt, és a gyerekkorában ennek következtében különféle traumák érik, akkor később ő maga is hajlamosabb függővé válni, sokszor ugyanattól a szertől, mint a szülei. És valószínűbb, hogy függővé válik, mint egy másik ember, akinek nem voltak ilyen élményei.
Ugyanakkor, annak ellenére, hogy a humanisták elfogadják, hogy léteznek hajlamosító tényezők, de nem gondolják azt, hogy a függőség minden körülmények közt kialakul, vagy pedig, hogy sémiképp nem szüntethető meg. A függőséget élethelyzetnek tartják, nem pedig sorszerű, elkerülhetetlen, és megváltoztathatatlan dolognak.

Sokszor láthatjuk, hogy a függőségeknek negatív következményei vannak, nem csupán magára a függőre, akinek ez fizikai következményekkel is jár, hanem ugyanakkor a függőségnek hatása van másokra is. Például az illető családjára, szeretteire, és környezetére.
A humanisták szerint felelősséggel tartozunk egymás iránt, ezért a függőséggel való megküzdés során fel kell vállaljuk azt is, hogy amíg abban a helyzetben voltunk, hogy a szerhasználatunk befolyásolta a tetteinket, és a kapcsolatainkat, miután ennek véget vetettünk, most már tisztán látva a dolgokat felelősséget vállalunk a tetteinkért, és ahol tudunk bocsánatot kérünk, és megpróbáljuk jóvátenni az okozott kárt.
Viszont ezt nem kell szigorú, babonás értelemben érteni. A jóvátétel azért fontos, hogy a függő egyéni kapcsolatait a környezetével helyreállítsa, de nincs szó abszolút parancsolatról, amit mindenképp be kell tartani, mert sokszor ez sajnos már nem lehetséges. Ilyenkor, amit tenni lehet, hogy az illető, volt függő, az életét újra felépítse, és ezúttal tudatosítva a problémáit másként járjon el.

A humanisták szerint fontos, hogy ebben a folyamatban másokra is támaszkodhasson egy volt függő.
De ugyanakkor a humanisták kritikusan szemlélik az olyan segítő programokat, mint például az anonim alkoholisták, melyeknek alapvető elve egy felsőbb hatalomnak való alávetettség. Szerintük erre nincs szükség a függőségek megszüntetéséhez. Sőt sokszor ez a keretrendszer sokkal károsabb is lehet az illető számára, ha az illető nem hisz eleve valamilyen természetfeletti entitásban, és ezáltal valószínűbbé teszi a lemorzsolódást, és a visszaesést.
A humanisták szerint csupán azért színlelni a hitet, mert az hasznos volna, nemhogy segít, de épphogy akadályt jelent a problémával való megküzdésben. Mert elveszi az illetőtől pontosan azt az egyéni felelősségvállalás lehetőségét, és szabadságát, melyre annak szüksége van ahhoz, hogy újra felépítse saját magát, és az életét. Ezúttal a tudatmódosító szerek mankója nélkül.
A humanisták szerint, ha csupán lecserélünk egy hamis támaszt egy másikra (a szereket a hitre) azzal nem segítünk az illetőn, hanem csupán hazugságba kényszerítjük.
Ezért egyes humanisták olyan önsegítő csoportokat kezdeményeztek, melyek nem írják elő semmilyen felsőbb hatalom, vagy istenben való hit követelményét a program részeként. Mint például az anonim alkoholisták híres tizenkét lépés módszere, amely szekuláris formában így hangzik:

Első lépés: Elfogadjuk, hogy minden igyekezetünk arra, hogy abbahagyjuk az ivást, kudarcot vallott.
Második lépés: Úgy gondoljuk, hogy máshová kell segítségért fordulnunk.
Harmadik lépés: Ezért az embertársainkhoz fordulunk, különösen azokhoz, akik korábban hasonló problémákkal küzdöttek.
Negyedik lépés: Készítettünk egy listát arról, hogy melyek azok a helyzetek, amelyben valószínűbb, hogy iszunk.
Ötödik lépés: Segítséget kérünk a barátainktól, hogy elkerüljük ezeket a helyzeteket.
Hatodik lépés: Készen állunk arra, hogy elfogadjuk a segítségüket.
Hetedik lépés: Őszintén hisszük, hogy barátaink segíteni fognak.
Nyolcadik lépés: Készítettünk egy listát azokról az emberekről, akiknek ártottunk, és akikkel kapcsolatban jóvátételre törekszünk.
Kilencedik lépés: Mindent tőlünk telhetőt megteszünk, annak érdekében, hogy helyrehozzuk a dolgokat, oly módon, mely nem okoz további kárt senkinek.
Tizedik lépés: További ilyen listákat készítünk, és ezeket szükség szerint módosítjuk.
Tizenegyedik lépés: Értékeljük, amit a barátaink tettek, és tesznek azért, hogy segítsenek nekünk.
Tizenkettedik lépés: Cserébe készen állunk arra, hogy másoknak segítsünk, akik hasonló módon fordulnak hozzánk.

Egy másik alternatív elvrendszer az úgynevezett SMART módszer (Self-Management and Recovery Training/Önszabályzási és Felépülési Tréning).

Eszerint a függők különböző fejlődési szakaszokon mennek át a gyógyulás folyamatában, és ezek során különböző gyakorlatok, és eszközök hasznosak számukra. Ezek a lehetséges szakaszok a következők:

Elő-szemlélődés – Ebben a szakaszban az illető még nincs tudatában annak, hogy problémája van.
Szemlélődés – Az illető mérlegeli a függőség előnyeit és hátrányait.
Elhatározás/Előkészület – Az illető úgy dönt, hogy változtatni fog, és kitölti a Változás Terv Munkalapot.
Tett – Az illető új módon próbálja kezelni a függőségét. Ez magába foglalhatja az önsegítést, az önsegítő csoportokat, vagy egy szakember segítségét.
Megtartás – Pár hónap után az illető viselkedése megváltozott, és most arra igyekszik, hogy az eddig elért eredményeket fenntartsa.
Érettség/Kilépés – Miután az illető hosszabb ideig megtartóztatta magát a változás után, úgy dönthet, hogy továbblép, és befejezi a SMART módszert.

De ugyanakkor ezek az elvek csupán segítő célt szolgálnak. A humanisták szerint magát a függőség fiziológiai hatásait mindenképp szakember segítségével kell kezeltetnünk. Mivel a függőségeknek van egy fizikai jellege is, ezért a leállás nem egyszerűen akarat kérdése, és nem mindig lehetséges egyik napról a másikra, csupán úgy dönteni, hogy véget vetünk neki. Az elvonási tünetek sokszor sokkal rosszabbak is lehetnek, mint maga a szerhasználat. Ezért súlyos függőségek, vagy bizonyos tudatmódosítók esetén mindenképp javasolt orvosi segítséget is kérni. Miután pedig fizikailag jobban vagyunk, elkezdhetjük feldolgozni a függőség mögött rejlő lelki okokat is, és újra felépíteni az életünket. Most már szabad emberként.

Források
Doran, J. (2015). Reaching rock bottom. New Humanist, (Autumn), 26.-29.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Örökletes-e a függőség?
Mintha a magyarok direkt arra hajtanának, hogy mielőbb meghaljanak
Tibi atya (Wikipedia)
Humanism and Addiction Recovery
SMART Recovery (Wikipedia)
Existentialism, Humanism, and Addiction

 

Kommentelnél? Katt ide.

A világ eredete | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Úgy 13,8 milliárd évvel ezelőtt a Világegyetem anyaga egy nagy sűrűségű, és forró kis “pontba” volt összezsúfolva. Majd ez a pont hirtelen exponenciális tágulásnak indult, melyet inflációs szakasznak nevezünk.
Ahogy pedig a világegyetem tovább tágult, a sűrűség és a hőmérséklet csökkent. Bár kezdetben ennek az anyagnak az eloszlása nagyon egyenletes volt idővel a sűrűség egyes helyeken nőni kezdett. Ezek a sűrűbb régiók magukhoz vonzották a körülöttük levő anyagot, és ezáltal gázfelhőkké, csillagokká, és galaxisokká tömörültek. Ebből jött létre a Tejút, a mi galaxisunk, majd a Naprendszer benne a Föld.
Ez az úgynevezett ősrobbanás elmélet.

Számunkra talán az egyik legismertebb teremtéstörténet a bibliai, keresztény teremtéstörténet.
Eszerint Isten a világot hat napon át teremtette, majd a hetediken megpihent.
Egyes keresztény felekezetek ezt szó szerinti, 24 órából álló napnak értelmezik, míg mások isteni értelemben vett napnak tartják. Mások szerint pedig csupán metaforáról van szó, és elfogadják az érvényes tudományos elméleteket, azzal kapcsolatban, hogyan jött létre a világunk. Utóbbi elképzelésben a vallásos teremtéstörténet egy rejtélyes, és az emberek számára megismerhetetlen, természetfeletti erő hatására indult útnak, amit ők Istennek neveznek. De ugyanakkor ez az isten tanítókat, és prófétákat küldött, egyesek szerint pedig mind a mai napig küld, azért, hogy a teremtés koronájának tartott emberi fajt tanácsokkal, és útmutatással segítse.
Valamint létezik az a keresztény értelmezés is, miszerint a teremtés után a világ tökéletes volt. Ez volt a paradicsomi kor. De az ember bűnbeesése után, a világ elvesztette ezt a tökéletességet, és jelenleg a bukott állapot korában él. Szerintük a végső állapot, amely a jövőhöz köthető, az Isten terve szerinti lét, és amely a halál után, illetve az ítélet napja után következik be. Ekkor ugyanis Isten véget fog vetni a világnak, és ítéletet hirdet minden valaha létezett ember fölött, és visszaállítja a kezdeti tökéletesség állapotát a Földön.

A hindu hit szerint mielőtt bármi létezett volna Isten (Brahman) arra vágyott, hogy sokká váljon, és megszülessen. Ezért szent hevülettel hevítette magát, és ennek révén kibocsátotta magából a mindenséget, és mindazt, ami ebben létezik. Majd belépett abba, és ezáltal létezővé vált.
Így pedig, Istenből jött létre először a tér, majd ebből a térből a levegő, a levegőből a tűz, a tűzből a víz, a vízből a föld, a földből a növények, a növényekből a táplálék, és a táplálékból az ember.
Ezen kívül, a hindu világfelfogásban a teremtés ciklikus dolog, azaz rendszeres időközönként megsemmisül, majd újra megteremtődik. Hitükben minden ilyen időciklus vége magában hordozza az újabb teremtés kezdetét.
Magán a teremtés-cikluson belül pedig négy évszak ismétlődik. Ezek a Szatya-júga, a tavasz, amely az aranykornak felel meg. Ebben az időszakban nincs bűn, és mindent a tisztaság, a könyörületesség, illetve az igazmondás jellemez. Ezt követi a Tréta-júga, amely a nyár megfelelője, és más nevén az ezüstkor, amelyben már megjelenik a bűn. Az ősznek megfelelő bronzkorban, a Dvápára-júgában, a vallásosság hanyatlásnak indul, és csökken az erkölcsösség. Végül pedig bekövetkezik a tél, azaz a Káli-júga. Ebben rengeteg a küzdelem, a félreértés, és vallástalanság van, illetve ekkor jelenik meg a bűn minden formája.
Ezeknek a korszakoknak 1000 köre alkotja Brahmának egy nappalát, amely földi időben 4 milliárd 320 millió évig tart. Ugyanilyen hosszú Brahman éjszakája is, amelynek során az univerzumot alkotó elemek kipihenik a nappal létét.
A hindu hit szerint, mivel az emberi lelkek Isten parányi részei, ezért ezek átvészelik az éjszakát, és ekkor csupán a fizikai testük semmisül meg. De ugyanakkor a hindu hit szerint még magát Brahmant sem kerülheti el a születés, az öregkor, és a halál.

A zsidó vallásban a világ teremtése másodlagos fontosságú az ember teremtéséhez képest, amely viszont óriási jelentőséggel bír a vallásban. A zsidók nem foglalkoznak mélyebben a világ megismerésével, mert hitükben a világ, és a benne levő lelkek tökéletesek, levén, hogy Isten teremtményei.
Hitvilágukban az ember teremtése kap központi szerepet, olyannyira, hogy a zsidó naptárrendszer is erre épül. Tanításuk szerint a teremtés előtt a világ teljesen üres volt, és nem volt benne semmi. De Isten akart egy szép világot a Tóra köré, ezért megteremtette a világot, amelyet ismerünk. Elképzelésük szerint a teljes teremtés, minden részletével együtt, azt a célt szolgálja, hogy segítsen úgy a zsidó népnek, mint az egész világnak, hogy megtarthassuk azokat a parancsolatokat, amelyek a Tórában vannak leírva. Hitük szerint, a teremtésben minden ez alá az elv alá lett rendelve.

Az iszlám vallás szerint a világ teremtésének jelentős része a rejtett dolgokhoz tartozik, és ezért az emberek erről csak részleges ismereteket szerezhetnek. De amit megismerhetnek azt az élő, és élettelen dolgok, valamint az isteni kinyilatkoztatások tanulmányozásával tehetik meg.
Az iszlám szerint, a Koránban leírt teremtéstörténetnek kettős szerepe van:
tudatja az emberekkel, hogy a világot Isten (Allah) egyedül teremtette, és tartja fenn, valamint a világban található utalások által a hithez vezeti az embereket.
A zsidó valláshoz hasonlóan, az iszlám sem a teremtés tényeit hangsúlyozza, hanem az ebben rejlő tanulságokat, bölcsességeket, és az emberek számára ezekből következő előírásokat emeli ki.
Ugyanezt tartják az idők végéről, az Ítélet napjáról, amelyről hitükben szintén nem tudni, mikor következik be.
Hiszik, hogy a teremtésben minden az egyetlen Istenbe vetett hit alá van rendelve. Szerintük a teremtés egésze, beleértve a legkisebb lényeket, és az élettelen dolgokat is, mind az Isten igaz vallása, és az általa előírt életvezetési előírások van alárendelve.

A buddhisták számára közömbös a világ eredetének kérdése, mert a buddhista vallás a belső útra fekteti a hangsúlyt. Ezért hitükben mindig éppen az adott pillanattal kell foglalkozni, nem pedig a múlttal, vagy a világ eredetével.
Bár hiszik, hogy minden, ami létezik a korábban elkövetett tettek következménye, és minden eddigi cselekedetünk formálta olyanná a világot, amilyennek most látjuk, de mégis azt gondolják, hogy a múltra nem érdemes szót pazarolni. Számukra fontosabb a tudat teremtő erejének nevezett, és a világgal kölcsönhatásban megnyilvánuló tettek sora, melyet a lelkek tesznek a különböző megtestesüléseik során. Szerintük az anyagi világ ezen tettek következményeinek a lenyomata.
Bár a buddhisták közt eltérő elképzelések léteznek arról, hogy ez milyen arányban oszlik meg a külvilág, és a tudat közt, de a legtöbben az úgynevezett középutas elképzelést fogadják el. Eszerint a tudat az aktív résztvevő, ez ragadja meg a tárgyakat, és lép velük kölcsönhatásba. A külvilág pedig ezeknek a tetteknek a következményeként alakul. Később a tudat ezzel ismét kapcsolatba lép, és a sor így folytatódik, egészen a végső felszabadulásig.

A humanisták a világ eredetének kérdésében a tudományos álláspontot fogadják el. Tehát jelenleg elfogadják a Nagy Bumm elméletet, ismertebb nevén, az ősrobbanást, mint tudományos elméletet.
Mivel a humanista világfelfogás nem rögzített, hanem ahogy a tudásunk fejlődik, és ahogy a tudományos elméletek finomodnak, úgy a humanisták által elfogadott válasz a világ eredetének kérdés is változni tud. De ugyanakkor, mivel a humanisták szerint egy természetes folyamatról van szó, ezért ez az álláspont soha nem fog úgy módosulni, hogy az egészet egy természetfeletti, mindenható lény alkotásának fogadja el. Legalábbis mindaddig, amíg nincs erre elegendő, tudományos értelemben vett bizonyíték.
Ahogy a bevezetőben is említettem, a világ eredetéről két szinten beszélhetünk:
az egyik a világegyetem keletkezése, amely kb. 13,8 milliárd évvel ezelőtt történt, és amelyet ősrobbanásnak nevezünk.
A másik pedig az emberiség otthonának, a Földnek a keletkezése, amely sokkal később történt. Úgy kilenc milliárd évvel az ősrobbanás után. Tehát a Föld jelenleg kb. 4,6 milliárd éves.

A humanisták szerint a világ komplex, és ezért a eredetének története is összetett kérdés, amely nem magyarázható meg egyetlen, rövid, és az emberek mindennapi tapasztalatának megfelelő történet által. A világunk sokkal idősebb, mint az emberiség maga. Ezért a története sem emberi léptéken játszódik, hanem millió, százmillió, és milliárd éves időskálán mozog.
Éppen ezért amikor azt szeretnénk tudni, hogyan jött létre a világ, amelyet magunk körül tapasztalunk, a humanista felfogás szerint a tudomány különböző ágait együttesen kell használjuk annak érdekében, hogy akár csak részlegesen is, de megértsük, honnan jöttünk.
Természetesen mindenkinek megvan a maga élete, ezért nem tud valóban elmélyedni ezekben a részletekben, de szerencsére vannak emberek, akik ezen kérdések egy-egy részletének tanulmányozásával töltik az életük nagy részét. Ezáltal olyan tudásra tesznek szert, amelyet a teljes emberiséggel megosztva mindannyiunk tudását egy magasabb szintre tudják emelni.
Ennek következtében a világegyetem eredetének kérdését a fizika tudománya tanulmányozza, a földi élet eredetét, és működését a biológia, és az emberi társadalmakat pedig a történelemtudomány.
Ezeknek a különféle tudományágaknak mind megvannak a sajátos eszközeik, és szakmai tudásuk, de ami közös bennük, hogy a tudomány módszerét, és eszközeit alkalmazzák a saját területükön belül. Ezáltal pedig összesítve olyan tudást nyújtanak az emberiségnek, amely ellenőrizhető, és egységes képet alkot arról, ami a világunkat illeti.

A humanisták szerint fontos, hogy megismerjük a világunk eredetét, és működését, mert a múltunk megismerése, és megértése által tudjuk elhelyezni magunkat a világban, ezáltal pedig értelmet találhatunk a létezésben. Valamint akár egy közös célt is tud adni az emberiségnek, ha megismerjük azt, amit eddig tapasztaltunk, és rendelkezünk egy modellel arról, hogy hogyan fog alakulni, és hogyan alakítható a jövőben a világunk. Éppen ezért fontos, hogy ez a tudás megalapozott, és pontos legyen, mert csakis pontos alapra építve lehet egy olyan jövőképet alkotni, amely megvalósítható, és valós emberi igényekre alapszik. Ezért a humanisták nem fogadják el azokat az elképzeléseket, amelyek szerint a világot egy ezen kívül létező, és mindenható lény hozta létre, valami számunkra ismeretlen okokból.
Nem fogadják el azokat az érveket, melyek szerint ennek a szándékos teremtésnek a hiánya valahogy csökkentené a világ szépségét, és az emberiség valahogy kevésbé értékessé válna ennek hiányában. Szerintük épphogy az az elképzelés, miszerint egy mindenható lény kézműves projektje vagyunk csökkenti a világ értékességét, és jelentőségét.
Pár legendán kívül semmi okunk azt gondolni, hogy a világ teremteve lett volna. Éppen ezért, annak ellenére, hogy ezek a történetek tetszetősek nekünk embereknek, mégsem jelenthetnek alapot arra, melyre a világról alkotott elképzelésünket építhetjük. Ilyen hibás alapokról ugyanis szinte bármi levezethető. Ezért a humanisták szerint fontos, hogy ezeket az elképzeléseket akként kezeljük, amik: korai próbálkozások arra, hogy emberként megértsük a világot.
És bár ezek a történetek részei a történelmünknek, de mindig az adott kort, és a közeget türközik, amelyben születtek. Rengeteg különféle teremtésmítosz létezik, és ezek közt nem sok átfedés van. Illetve a köztük levő ellentmondások sem oldhatók fel semmilyen módon, mivel ezek a történetek nem bizonyíthatók, és nem bizonyíték-alapúak. Ehhez képest a tudományos elméletek ellenőrizhetők, és éppen ezért a világ bármely részéről származó embertársunknak bizonyíthatóan, és egységesen kimutathatók. Sőt, még egy nem földi, de tudattal rendelkező entitásnak is ugyanúgy elmagyarázhatók, a nyelvi akadályok leküzdése után. Ugyanez nem mondható el a törzs-centrikus, vagy akár csak ember-centrikus, vallásos teremtéstörténetekről, amelyben a Föld egyes részei univerzális jelentőséggel rendelkeznek.
Ilyen szintű arrogancia, és téves gondolkodás csakis taszító lehet egy másik intelligencia számára.
Ugyanúgy, ahogy ellenszenves lehet egy másik ember számára, ha valaki alaptalan állítások mentén próbálja a saját felsőbbrendűségét bizonyítani.

A humanisták szerint fontos felismernünk a helyünket a világegyetemben, mert erről a pontról kiindulva, sokkal őszintébben, és alaposabban megismerhetjük annak működését, mintsem a néhai, kellemes, és megnyugtató, de kizárólag mesés elképzeléseink alapján.
A humanisták szerint a világegyetem nem tökéletesen az emberi igényekre szabva jött létre, de nem is teljesen ellenséges velünk, hanem egyszerűen csak van. Amit pedig, mint tudattal rendelkező lények tehetünk az, hogy megismerjük a világot úgy, ahogy az van. Ebben különösen nagy felelősség létezik, főleg, mert jelenleg úgy tűnik, hasonló tudatossággal csakis mi rendelkezünk a világegyetemben.

Források
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Pál, D. (2011) A klasszikus Upanisadok (első kiad.) Filosz, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Chown, M. (2014). Ten cosmic myths. New Humanist, (Autumn), 25.-29.
Az ősrobbanás-elmélet
Ősrobbanás (Wikipedia)
Az általános iskolások szeptembertől nem tanulnak az őskorról
The Universe: Big Bang to Now in 10 Easy Steps

Kommentelnél? Katt ide.

Mesterséges megtermékenyítés | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

A mesterséges megtermékenyítés, vagy másik ismert nevén a lombikbébi kezelés egy bonyolult, többlépcsős folyamat. Egyszerűsítve annyiból áll, hogy a nőtől levesznek pár petesejtet, amit laboratóriumi körülmények közt megtermékenyítenek hímivarsejtekkel. Az így nyert embriókat pár napig a laboratóriumban tarják, egészen addig, amíg elérik a 16 vagy 32-es sejtszámot. Majd ezeket beültetik a méhbe.

A zsidó vallásban az egyik legfontosabb parancsolat a szaporodjatok, és sokasodjatok előírása, amely Mózes könyvében hangzik el. Akkor tekintik teljesítettnek a parancsolatot, ha egy zsidó embernek egy fiú- és egy lánygyermeke született.
Ortodox vallásos körökben, azok a párok, akiknek tíz év házasság, és próbálkozás után nem született gyerekük engedélyezett a válás, mert jogukban áll új életet kezdeni.
A liberálisabb zsidók körében egészségügyi kérdésnek minősül, és ennek megfelelően orvosi megoldást javasolt keresni.
Nem ellenzik a mesterséges megtermékenyítést, de ez az eljárás csakis egy házaspár tagjai közt engedélyezett.

A buddhisták szerint a test a tudat tárháza és hordozója, és a test segítségével indul útnak a lélek egyik megtestesülésből a másikba. Éppen ezért a testünk a legfontosabb kincsünk, mert ez teszi lehetővé az átkelés lehetőségét.
Hitükben, a lélek, a korábbi tettek következményeiként mindig akkora lendülettel indul útnak, mint ami ahhoz szükséges, hogy probléma nélkül megszülessen. Ha ez nem lehetséges, de képesek vagyunk segíteni a folyamaton, akkor a buddhisták szerint ezt ajándékként el kell fogadnunk.
Mivel hitükben a legfontosabb tanítás a tettek következményeinek tana (karma), ezért a mesterséges megtermékenyítés kérdésében is ennek következményeit hangsúlyozzák. Elsősorban a szülők tiszta szándéka a fontos, valamint a folyamatot segítők cselekedeteinek tisztasága.
Vannak buddhisták, akik szerint a tudat a fogantatás pillanatától alakítja a testet, és attól a pillanattól fogva úgy alakul ahogy a tudat formálja azt, figyelembe véve a környezeti hatásokat is.

Az iszlám betegségnek tekinti a meddőséget, és a muszlimok hiszik, hogy Isten (Allah) nem teremtett olyan betegséget, amire ne teremtette volna meg a gyógymódot is. Hitükben az orvos, a szerény emberi tudásának megfelelően kezel, de aki gyógyít az Isten.
Ugyanakkor a hívőknek csakis a vallásilag megengedett, azaz tisztának tartott módszerek az engedélyezettek. Ezért az iszlám vallásjog (Saria) több előírást is tartalmaz ezzel kapcsolatban.
Ezek közül az egyik legfontosabb a leszármazás védelme, ezért az eljárás csakis férj és feleség közt történhet, és csakis a feleség méhének alkalmazásával van engedélyezve. Harmadik személyt tilos bevonni. Tehát az iszlámban tilos az ivarsejt-donáció, és a béranyaság.

Mivel a hinduk hiszik, hogy a lélek a megtermékenyülés pillanatában kerül be az embrióba, ezért nem minden lombikbébi-módszert találnak elfogadhatónak. Szerintük azok a módszerek, amelynek során több petesejtet levesznek, és megtermékenyítenek, majd nem ültetnek be az anyába, tehát nem használnak fel, vagy esetleg kísérleteket hajtanak végre rajtuk azok nem tiszták, és nem erőszakmentesek, ezért ezek a módszerek kerülendők.
Hitükben minden gyermek Istentől kapott ajándék, ezért a meddő pároknak ők inkább az örökbefogadást ajánlják, amelyet asszisztált reprodukciós technikának tartanak. Azt gondolják, hogy ezáltal még több, további erőszak is elkerülhető, az elhanyagolt, vagy bántalmazott gyerekek számának csökkentésével.

A katolikus egyház szerint a mesterséges megtermékenyítés sérti az emberi méltóságot. Ellenkezésük alapja a lombikbébi kezelés során alkalmazott módszer miszerint több petesejtet megtermékenyítenek, majd ezekből csak párat ültetnek be az anyába, és ezek nem mind eredményeznek csecsemőt. Mivel hitükben az élet a fogantatás pillanatában kezdődik, ezért ezeknek a megtermékenyített sejteknek a meg nem születése, sőt megsemmisítése, miután a lombikbébi kezelés befejeződött, egyenlőnek számít a gyilkossággal.
A protestáns egyházak valamivel nyitottabbak a kérdésben. Vannak evangélikusok például, akik szerint a kérdésben azok kell döntsenek, akik érintettek. Ezért ők azt javasolják a hívőknek, hogy forduljanak Istenhez, és imádságban kérjék, hogy válaszoljon az ezzel kapcsolatos kérdéseikre, és kételyeikre. Ezek után pedig el kell gondolkodniuk azon, hogy a döntésben mennyi az emberi, és mennyi az isteni akarat, és csak ez után dönteni arról, mit cselekszenek.

Humanista szempontból nincs előírás a mesterséges megtermékenyítésre vonatkozóan, és mint minden személyes döntést ezt is az érintett felekre hagyják. De a szekuláris, és humanista gondolkodású emberek közt általában egyetértés van abban, hogy csakis a megszületett emberek minősülnek teljes embernek, és az embriók csak potenciális emberek. Ezért a megtermékenyített petesejtet csakis olyan erkölcsi megfontolások érintik, amelyet a létrehozásukban résztvevő személyek neki tulajdonítanak.
Tehát ezáltal a humanizmus támogatja úgy a mesterséges megtermékenyítést, mint az embriókon végzett módosításokat, és kutatást is. A humanisták számára a legfontosabb szempont a kérdésben az, hogy a tudomány ilyen célú használata által a lehető legtöbb jót, és boldogságot hozzuk létre az embereknek. Egy orvosi eljárás erkölcsösségének, és elfogadhatóságának mércéje szerintük mindig az, hogy a módszer milyen hatással van az emberek életére. A mesterséges megtermékenyítés fontos eszköz abban, hogy a fogantatással küszködő, vagy esetleg meddő párok számára lehetőséget adjunk a családalapításra.

A humanisták aggasztónak tartják, ahogy a különböző vallások, különösen a katolikus egyház, démonizálják a lombikbébi programokat. Valószínűnek tartják, hogy az ellenkezéshez az is hozzájárul, hogy ennek a módszernek a segítségével az azonos nemű párok is szülővé tudnak válni.
Ezen kívül pedig egyes helyeken az egyházak hatására megjelennek olyan abszurd, és kegyetlen törvények, mint a magzati jogokat védő törvények, amelyek a „meg nem született ember” kifejezést is használják, ezzel egyenlőségjelet téve egy magzat és egy megszületett ember közé, ami úgy erkölcsileg, mint tudományosan értelmetlen. Több alkalommal, az ilyen életidegen törvények olyan abszurd szituációt hoztak létre amelyben a magzat morális előnyt élvez a neki otthont adó nővel szemben.
A humanisták szerint a mélységesen emberi vágyat az utódokra, és a családra ilyen módon kiforgatni, és az emberiség egyik részének kontroll alatt tartására használni végképp erkölcstelen. A humanisták, a vallásos emberektől eltérően a megfogant magzatot nem tekintik még embernek, ezért szerintük erkölcsileg elfogadható a lombikbébi technológia, de akár a klónozás is. Szerintük a magzat rendelkezik a lehetőséggel, hogy teljes emberré fejlődjön, de amíg nem rendelkezik bizonyos testrészekkel, és nincs agya, vagy tudata, és nem képes érzelmeket, vagy fájdalmat érezni, addig csupán egy sejtcsomóról van szó, amely nem szenved. Éppen ezért a lombikbébi kezelés során létrehozott embriók nem minősülnek embernek, és a velük való helyes bánásmód azoktól a személyektől függ, akiknek a kérésére létrehozzák őket. A humanisták szerint ilyenkor a szülők kívánságát figyelembe kell venni, de a legtöbb esetben azt tapasztaljuk, hogy az eljárás során az ilyen többlet embriókat nem használják fel, és a gyakorlatban senki sem kezelik őket teljes értékű emberként.
De a lombikbébi kezelés során létrehozott embriók felvetnek további erkölcsi és jogi kérdéseket is. Például, ha egy pár elkezdi a folyamatot, de ennek során végül úgy döntenek, hogy mégsem maradnak együtt, akkor mi történik az embriókkal? Kinek a tulajdonát képezik? Egyáltalán tulajdonnak számítanak, vagy pedig potenciális embernek? Ha utóbbi, akkor nem képezhetik senki tulajdonát. De akkor mi történjen velük? Éppen ezért a humanisták azt javasolják, hogy a kezelés előtt a partnerek beszéljék át azokat az eshetőségeket is, mint például a válás vagy a haláleset, és ha szükséges írjanak alá egy szerződést erről.

Végül pedig vannak az orvostudomány fejlődése által felvetett erkölcsi kérdések. Mint például az embriókon, vagy magzatokon végzett módosítások, és az eugenetika határát súroló eljárások, amelyeknek célja, hogy a szülők kívánságai szerint hozzák létre az utódot.
A humanisták, bár támogatják a tudományt, de ezt csakis akkor, ha az emberek életminőségének javítására használják fel. Jelenlegi tudásunk szerint még nem tudunk eleget azoknak a beavatkozásoknak a következményeiről, amelyek manapság már technikailag lehetségesek, és amelyek bizonyos genetikai betegségeket megelőzhetnek, vagy bizonyos képességeket tudnak befolyásolni, legyenek azok fizikai állóképesség, vagy potenciális kognitív teljesítmény. Már történtek ez irányú kísérletek, amelyeket bizonyos országokban elítélnek, máshol viszont alig szabályoznak. Tehát a jövőben ezek a kérdések semmiképp nem lesznek kikerülhetőek.
A humanisták szerint a betegségek megelőzése erkölcsileg nem kifogásolható, mert hiszen az érintett személy életét teszik jobbá ezáltal. Viszont jelenleg még nem tudunk eleget arról, hogy egy adott gén kikapcsolásának milyen következményei vannak. Lehet, hogy egy betegséget ezáltal elkerül az illető, de ugyanakkor megtörténhet, hogy az illető más területen viszont sokkal sérülékenyebbé válik. Ezeknek a dolgoknak a tisztázása nélkül a humanisták szerint óvatosan kell bánni az emberekre alkalmazott technológiákkal.
Ugyanakkor a nem egészségügyi célú módosításokat több okból is erkölcsileg problémásnak tartják. Tegyük fel, hogy a szülők szeretnék, hogy a majdani gyerekük az átlagosnál jobban tudjon futni. Ennek érdekében sok pénzt fektetnek abba, hogy az utójduk genomját ilyen irányban módosítsák. Ilyenkor a megszülető gyereknek vajon kötelessége élete során profi futóvá válni? Ha igen, akkor hol marad az egyén személyes szabadsága? A humanisták szerint a gyerekeknek is meg kell hagyni a saját életük feletti döntés, és a nyitott jövő lehetőségét. Ezért az ilyen célzatú használatát a tudománynak nem tartják etikusnak.
Valamint problémásnak tartják azt a tényt is, hogy minden ilyen technológia első haszonélvezői azok lesznek, akik az eljárást anyagilag megengedhetik maguknak. A humanisták szerint ezek a dolgok sértik az emberi szabadságot, és a méltóságot, valamint a saját életük feletti kontrollt, nem pedig maga a lombikbébi kezelés. Szerintük a tudomány módszereit lehet jó és rossz módon is használni, de ezek mérlegeléséhez arra van szükség, hogy az érintettek megfelelően informáltak legyenek a kérdésben, és a következményekre reflektáljanak úgy erkölcsi, mint személyes szempontból is.
Ezekben a kérdésekben viszont a vallások útmutatásai nem elégségesek, mert azok nem tényeken, és valós következményeken alapulnak, hanem egy bizonyítatlan, és tisztán képzeletbeli entitás önkényes szabályai szerint vannak kijelentve. A humanisták szerint az emberi életeket érintő kérdésekben a legfontosabb az élő emberi etikára, és a világ helyzetére alapozva dönteni. A vallások nem birtokolják az erkölcs egyetlen, és abszolút kulcsát, hanem ez mindig az adott emberek kezében van. Csak meg kell tanulnunk bánni vele.

Források
Flyn, C. (2020). Modified humans. New Humanist, (Summer), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Bébi a kémcsőből: mesterséges megtermékenyítés lépésről lépésre
Bűn a lombikbébiprogram a győri megyéspüspök szerint
Mi az Iszlám álláspontja a béranyaságról?
Conception outside the womb
Nada Peratovic: “Don’t Be Discouraged by the Misogyny in the Atheist and Humanist Community ”
Humanism, secularism and embryos
Cutting-edge medical research
Embryos: People or Property?
A Humanist Discussion on Embryo Research
New Dilemmas in Medicine: Three Current Controversies in Genetics, Religion, and Big Pharma
A szavakat és az érveket is megerőszakolják az abortusz tilalmáért küzdő politikusok

Kommentelnél? Katt ide.

Gyász | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Ritkán beszélünk a gyászról, és ritkán láttatjuk, illetve engedjük látni, ha gyászolunk. Magánügynek, és néha titkos problémának tűnhet. Nincsenek rituálék, támpontok, amelyekre hagyatkozhatunk, ha gyászfolyamaton megyünk át. Sokszor bizonytalanok vagyunk, hogy meddig normális gyászolni, mégis szakmai segítséget, pszichológus, vagy gyászfeldolgozó csoport formájában, nagyon kevesen vesznek igénybe.

A zsidó valláson belül a gyászolás folyamata szigorúan szabályozott, és ritualizált. Eszerint minél hamarabb meg kell szervezni a temetést, annak érdekében, hogy az első sokkos állapot fázisát lezárjuk. Ezt egy egy hetes szigorú gyász időszaka követi, amikor a gyászolók az elhunytra gondolnak. Ennek az időszaknak része a hagyomány, miszerint a gyászházban letakarják a tükröket, hogy a gyászolóknak ne kelljen a saját megtört látványukkal foglalkozni, hanem teljes szívvel az elhunytra tudjanak gondolni. A temetést követő harminc nap már kevésbé szigorúan körülhatárolt szertartásokat ír elő. Végül pedig a temetést követő egy év az idő, ami alatt el szokták elkészíttetni, és felavatni a sírkövet.
A zsidó hitben ezeknek a szertartásoknak a szerepe, hogy segítsék korlátok közé szorítani a fájdalmat, mert hitük szerint még egy erőteljes veszteség esetén is mindig az életet kell választani. Ezt szimbolizálja a hamuba mártott tojás fogyasztása, amely a hagyomány szerint az első étel, amit a gyászházban fogyasztanak. Mivel a tojás folyamatosan továbbgördül, akkor is, ha meg szeretnénk állítani, ezért arra emlékezteti a gyászolókat, hogy az élettel együtt jár a gyász, de mindig elsősorban az élet folytatásával kell törődni.

A buddhista felfogás szerint az emberi szenvedés egyetemes, és törékeny, emberi mivoltunkból fakad. Hitük szerint a mulandóságra nincsen semmiféle gyógyír, és az emberiség hiába igyekszik ezt palástolni. Szerintük ahogy a fájdalomcsillapító sem a fájdalom okát szünteti meg, hanem csak a fájdalmat, ugyanúgy a szenvedés megoldását sem kívül, hanem belül kell keresni. Tanításuk szerint ezt azzal kell kezdeni, hogy megértjük, hogy a szenvedés az élet velejárója, és ezért nem utasítjuk el, és nem próbálunk menekülni előle, hanem mélyreható figyelemmel megismerjük ennek okát.
Továbbá pedig fontos megértenünk azt is, miért próbáljuk megőrizni a kellemes dolgokat, és miért igyekszünk elkerülni a kellemetleneket. Mert csakis ezek tökéletes megértése által válhatunk valóban szabaddá, és csakis így tudjuk felvértezni magunkat a szenvedéssel szemben.
A buddhista tanítás szerint ezek alapja a szilárd erényeken nyugvó jó tettek cselekedete, és a tudat feletti uralom. Utóbbi segítségével az ember rájön, hogy az állandónak tartott dolgok, mint például az énkép, valójában viszonylagosak, és mulandók.
Amikor az ember képessé válik arra, hogy ezeket az ábrándképeket önmagáról, és a világról elengedje, akkor tudja végigjárni a teljes felszabaduláshoz vezető utat.

A hinduk szerint a mélyen megélt gyász és fájdalom a szeretet miatt van, amit a másik ember iránt érzünk, és ez egy nemes, emberi érzés, amit nem szabad elfojtani. Szerintük ezek az érzések a lelki természetünkből fakadnak. Szeretteink elvesztésekor mély űr keletkezik, amit nem tudunk mindennapi módon pótolni, és nem is kell.
Hiszik, hogy mivel Isten lelki teremtményei vagyunk, ezért alaptermészetünk a boldogság, de mivel ezt a földi létben nem gyakoroljuk, ezért legtöbbször ennek hiányában kompenzáló dolgokat teszünk. De ezek tévesek, mert ez a hiány mindaddig nem pótolható, amíg nem elevenítjük fel az Istennel való kapcsolatunkat. Ebben tudunk ugyanis rájönni, hogy az Istenhez fűződő örök, szeretetteli viszony az egyetlen, amire szükségünk van, és ez lesz az egyetlen, amire vágyakozunk majd. Így tudunk elégedettek lenni az emberei kapcsolatainkkal, mert megtapasztaljuk az egységet, és az összhangot Istennel.
Gyász esetén a hinduk ajánlják, hogy a hívők a gyászolóval együtt azért imádkozzanak, hogy Isten bocsássa meg a bűnöket, segítsen elvenni a karmát amely ehhez a világhoz köt, és áldjon meg az istenszeretet megtapasztalásával.

A keresztények szerint a gyászolót a legjobban azzal tudjuk segíteni, ha mellette vagyunk, és emlékeztetjük őt az életen túli szakrális világra. Szerintük ennek a léte az egyetlen, ami gyász esetén vigasz nyújthat. Hitükben ez nem csupán szó, hanem ígéret, és ennek kimondása szakrális tett, amely összeköti a földi életet az éggel.
Azt tartják, hogy a gyászban benne kell lenni, a fájdalmakat meg kell élni, és az elmúlást el kell fogadni. De ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy mindezeken kívül létezik egy nagyobb valóság, amiben Isten szeretete az örök élet ígéretével nyújt vigaszt. A gyászoló támogatásával pedig Isten szeretetét mutatjuk fel, és a helyes cél felé fordítjuk őt.

Az iszlám hitben a földi lét csupán az élet egyik szakasza, és az élet és a halál csupán kapuk, amelyeken az ember az Isten által megszabott időben kell átlépjen. Hitük szerint minden, ami történik csakis Isten akaratával összhangban lehetséges. Beleértve minden találkozást, és minden elválást is. Ezért az embernek el kell fogadnia Isten akaratát, és arra kell törekedjen, hogy képességeihez, és lehetőségeihez mérten jót tegyen.
A muszlimok hiszik, hogy az élet soha nem felesleges, és az embernek bíznia kell Isten bölcsességében. Éppen ezért az embernek ki kell használni az életben rejlő lehetőségeket, mert a hosszú élet több jótettre ad lehetőséget. De ugyanakkor hiszik, hogy nem az a fontos, hogy meddig él egy ember, hanem hogy milyenek a tettei, mert ezekről el kell majd számolnia Isten (Allah) előtt, és ezek alapján kapja meg a Paradicsom jutalmát, vagy a Pokol büntetését.

Talán a legfontosabb kérdés, amit nem hívőként, és humanistaként meg kell válaszolnunk az, hogy hogyan lehet elviselni a gyászt a vallás támasza nélkül? Hogyan lehet kibírni a fájdalmat az örök élet, és a halál utáni találkozás ígérete nélkül?
A vallásos válaszok bár megnyugtatónak hangozhatnak, de a humanisták szerint ezek téves, és hazug ígéretek csupán. Kedvesebbnek tűnhet azt mondani, hogy a halál csupán egy átmenet, és az élet nem csupán a földi létre korlátozódik, hanem van egy másvilág, vagy egy újabb lehetőség, amelyben a dolgok jobban alakulnak majd, de semmilyen okunk nincs azt hinni, hogy ezek a dolgok az emberek vágyain kívül valóban léteznek.
De miben találhat vigaszt akkor egy nem hívő?
A humanisták, a buddhista tanításokhoz hasonlóan először is megpróbálják megérteni, hogy a dolgok miért és hogyan történnek. Ehhez a tudományt hívják segítségnek. Igyekeznek megérteni, hogyan működik a testünk, és miért történnek úgy a dolgok ahogy azokat megtapasztaljuk.
De a vallásoktól eltérően ezeket a megfigyeléseket nem egészítik ki egy kívánatosabbnak tűnő, vagy igazságosabbnak hangzó magyarázattal, hanem megpróbálnak következtetéseket levonni arra vonatkozóan, hogy mit jelent a halandóság elkerülhetetlensége. Ebben legtöbbször a filozófiát hívják segítségül. És bár a gyászra való reflexió önmagában nem szünteti meg a fájdalmat, amit a gyász során érzünk, de kezelhetőbbé, és könnyebben elfogadhatóvá teszi azt.
A humanisták szerint mindenkinek el kell gondolkodni azon, mi számít erkölcsös, és teljes életnek, mivel ez egy olyan alapvető kérdés, amivel mindenki szembesül a saját vagy a szerettei halálával kapcsolatban.
A halál elkerülhetetlensége, és véglegessége miatt, a humanisták inkább az élet minőségére, és az egyén kapcsolataira, és tapasztalataira koncentrálnak. Fontosnak tartják, hogy ez minél több embernek a lehető legteljesebb, és boldogabb legyen, mert azt gondolják, hogy egy teljes élet végén a halál nem tragédia, hanem csak egy végpont. Ha pedig a szeretteink elvesztéséről van szó, akkor az ők boldog, és kiteljesült életére emlékezve elvesztésük fájdalma is enyhébb lehet, tudva, hogy amíg éltek addig boldog, és tartalmas kapcsolatokban, és jó élményekben volt részük.
Többen abban a gondolatban találnak vigaszt, hogy a halál semmiben sem különböztethető meg a születés előtti nem-léttől. Szubjektív szempontból halottnak lenni semmiben nem más, mint álom nélkül aludni, vagy a születés előtt. Éppen ezért ez az állapot nem fájdalmas, és nem ijesztő.

De ugyanakkor sok ateista, és nem hívő gyakran valójában letagadja a halált azáltal, hogy más kérdések felé fordítja a figyelmét. Mint például a társadalmi igazságosság, a politikai aktivizmus, vagy hasonlók. A humanisták szerint ez a haláltól való félelem, és a gyász fájdalmától való félelem miatt van.
Szerintük az életben a gyász egy elkerülhetetlen érzés, és éppen ezért természetes része az emberi létnek. Annak a jele, hogy szerettünk, és a gyász természetes emberi reakció veszteségekre. Éppen ezért nem szabad letagadni vagy elfojtani.
A humanisták szerint a halál egy természetes folyamat. Az elménk, és önmagunk nem független a fizikai testünktől, és ezek nem tudnak egymás nélkül létezni. Ezért, amikor a testünk megszűnik létezni, akkor mi magunk is megszűnünk. Ennek elfogadása egy olyan mélyen személyes kérdés, amivel mindenkinek meg kell küzdenie. És még akkor is, ha a saját halálunkat el tudjuk fogadni, az életben elkerülhetetlenül felmerül a gyász kérdése is, mert előbb-utóbb mindannyian szembesülünk a szeretteink halálával.
Ebben a helyzetben a következő dolgokat fontos figyelembe venni:
A gyásszal egyenesen szembe kell nézni, mert a tagadással több kárt okozunk. Nem kell félnünk ettől az érzéstől, mert ez természetes reakció a veszteségre.

Mint minden érzés a gyász is hullámzásokon megy át, és néha erősebb, máskor meg gyengébb. De nem kell tartanunk tőle, hanem meg kell engednünk magunknak, hogy ezeket az érzéseket megtapasztaljuk, annak érdekében, hogy tovább tudjunk lépni ebből a sokszor bénító fájdalmas érzelmi helyzetből, amelybe a gyász vet minket.

A halál elkerülhetetlen, és nincs senki akire vagy amire haragudni lehet érte. A humanisták szerint a helytelen célpont felé irányított harag, mint például Isten vagy a sors, avagy a karma hibáztatása a szeretteink elvesztéséért egy, a halállal és a gyásszal való hibás megküzdés jele, és valójában hátráltat a gyász feldolgozásában.

A gyászfolyamat során újra meg kell tanulnunk élni. Ez önmagában lehet egy értelmes cél, még akkor is, amikor a veszteség miatt úgy tűnhet, hogy nem létezhet értelmes cél többé.

A gyász feldolgozásának során kérjünk segítséget szakembertől, vagy pedig csatlakozzunk egy gyászfeldolgozó csoporthoz. A hosszas gyász nagyon hasonló a depresszióhoz, és éppen ezért komolyan kell venni, és az ebben szenvedőnek valós segítséget kell nyújtani, amit a humanisták szerint a majdani, halál utáni boldogság ígérete nem képes nyújtani.
Ilyenkor fontos, hogy ehhez egy szekuláris, nem egyházi csoportot keressünk, mert a vallásos csoportokban elhangzó dolgok felkavaróak, sőt károsak lehetnek azok számára, akik nem hisznek már eleve ezekben a magyarázatokban. Ez pedig hátráltathatja a gyász feldolgozásának folyamatát, és akadályozhatja az embert abban, hogy visszaszerezze a saját élete feletti kontrollt.

A gyászra adott vallásos válaszok többféleképpen hátráltatják a gyászfolyamatot.
Egyes vallásos válaszok egyszerűen letagadják a veszteség miatti érzéseinket. Azt mondják, hogy függetlenül attól, miét érzünk valójában minden rendben van, vagy lesz, és a saját halálunk után ismét találkozni tudunk a szeretteinkkel. Ezáltal megtagadják a gyászoló által érzett jogos veszteség, és bizonytalanság érzését. Pedig az életben nem az a cél, hogy tökéletesen biztonságban, és jól legyünk, hanem hogy elég biztonságban érezzük magunkat, és elég jól legyünk. A tökéletes biztonság állapota egyben nagyon steril lenne, mert nincs benne semmi váratlan, vagy érdekes. A bizonytalanság szomorúsághoz is vezethet, mint például egy szerettünk elvesztése, de ugyanakkor ettől lehetséges, hogy más emberekkel alakítsunk ki új kapcsolatokat, vagy segítsünk egymásnak. A váratlan dolgok azok, amelyek érdekessé, és élni érdemessé teszik az életet.
Valamint a másvilág ígéretével a vallások egy hibás megoldást kínálnak a halál, és a gyász kérdésére. A humanisták szerint a másvilág gondolata bár elsőre vigasztalónak tűnhet, de ugyanakkor arra is használható, hogy a problémáinkkal való megküzdést, és a felelősségvállalást elkerüljük. Vannak, akik nehézségek esetén a halál utáni jobb életbe vetik a reményt mintsem abba, hogy a tetteikkel, vagy a cselekedeteik megváltoztatásával még most jobbá tegyék az életüket vagy a világot. Ez akár oda is vezethet, hogy egy szenvedéssel teli élethelyzetben maradnak, várva a megváltó halált, és az azt követő boldogabb életet, és így soha nem élnek igazán. A halál utáni boldogság várásával ezek az emberek elveszítik a lehetőséget a gyógyulásra, és a boldog életre. A humanisták szerint nem kell várni, hogy valamikor majd boldog leszel, hanem lehet konkrét lépéseket kell tenni azért, hogy ez megtörténjen. Ha pedig feldolgozod a gyászt, akkor tovább tudsz lépni. Ez persze nem jelenti azt, hogy az elvesztett szerettünkre nem emlékezünk többé. A humanisták szerint ugyanis az egyetlen valós módja a fizikai halálunk utáni továbblétezésünknek az a hatás, amit mások életére tettünk. És éppen ezért fontos, hogy milyen életet élünk, és milyen minőségű kapcsolatokat alakítunk ki az életünk során. Hatásunk másokra ugyanis a halálunk után is továbbgyűrűzik. Itt nem csupán arra kell gondolni, hogy a szeretteink emlékeiben tovább létezünk, hanem arra is, ahogy a világra hatottunk a tetteink, és a teljes személyiségünk által. Éppen ezért a legfontosabb, amit tehetünk, hogy egy teljes, etikus, és emberhez méltó életet igyekszünk élni, amíg erre lehetőségünk van.

Források
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Death, Mourning, And Humanism: A Personal Reflection
Natural Grief: A Humanist Perspective
Secular Grief Library
Secular Grief, and the Loss of Stability and Safety
Segítség a gyászban
5 Ways To Comfort an Atheist
Így tudunk segíteni a traumát átélteknek
Szemben a Nappal
Real Stages of Grief

Kommentelnél? Katt ide.

Humor | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

Vallási megállapítás:
– Én már előző életemben sem hittem a reinkarnációban…

A hinduk szerint bár a humor fontos feszültségoldó tevékenység, de mégsem helyes úgy kikapcsolódnunk, hogy azzal megbántunk másokat.
Bár a hindu szent iratokban is találunk példákat arra, ahogy a szereplők, vagy a szent tanítók egymással csipkelődve beszélnek, ennek ellenére az emberek számára nem tartják engedélyezettnek az ezeken való gúnyolódást. Ahogy ezek szentségének megkérdőjelezése sem elfogadható, még vicc formájában sem. Szerintük a szólásszabadságba nem tartozhatnak bele olyan dolgok, amelyek nincsenek tekintettel a másik emberre, vagy másik társadalmi csoportra. Máskülönben szerintük a szólásszabadság nem tudja a társadalom javát szolgálni, és ami szerintük az egyetlen ezt legitimáló ok.

Az ifjú Weisz felkeresi a rabbit:
– Rabbi, adj tanácsot, elvegyem-e Blau Rezsint feleségül? Egy nagyon jóravaló zsidó családból való.
– Akkor vedd el.
– De bandzsít.
– Akkor ne vedd el.
– De az apja nagy hozományt ad vele.
– Akkor vedd el.
– De a lány sántít is.
– Akkor ne vedd el.
– De házat, boltot is örököl majd az apjától.
– Akkor vedd el.
– De van egy fattyú gyereke is.
– Akkor ne vedd el.
– Mondd meg, rabbi, mégis mi lenne a legjobb?
– A legjobb az lenne, ha kikeresztelkednél – fakad ki a rabbi -, mert akkor a tisztelendő plébános urat őrjítenéd meg a kérdéseiddel, és nem engem!

A konzervatívabb zsidó irányzatok szerint léteznek olyan abszolút értékek, amelyek kigúnyolása nem megengedett. Valamint általánosságban minden fajta kifigurázás, és gúnyolódás helytelennek számít. Ugyanabba a kategóriába tartozik, mint a pletyka, és a rágalom, amit Isten megtiltott a zsidók számára.
De emellett elismerik, hogy a kritika, és a vita része a tudás megszerzésének, a világ jobbá tételének, és az Istenhez való közeledésnek. Ezért a kritika gyakorlását hagyományosan fontosnak tartják, és azt tartják, hogy ezt türelemmel kell fogadni.
Tanításuk szerint az igazán jámbor ember az, aki megbántódik, de másokat soha nem sért meg.

Egy ingyenélő, lusta embert egyszer utazás közben felvett egy férfi. Egyik nap azt mondja az utazó neki: „Menj, és vásárolj húst, hogy legyen mit ennünk.” „Dehogy veszek, Allahra, nincs nekem ilyenekre időm” – felelte a stoppos. Így a férfi elment és megvette a húst, majd ezt mondta: „Kelj fel, és készítsd el!” Erre a lusta ember: „Nem igazán tudok jól sütni.”
A férfi legyintett és elkészítette a húst, majd így szólt: „Kelj fel, és áztasd be a kenyeret!” Az ingyenélőnek most is kifogása volt: „Allahra mondom, túl fáradt vagyok!” Az utazó ezt is elkészítette, s ezt mondta: „Szedd ki a fazékból a húst!” Mire a lusta: „Félek, hogy összekoszolom a köntösöm.” A férfi elkészítette az ételt és stopposa elé rakta: „Kelj fel, és egyél!” „Allahra!” – feleli az ingyenélő. „Olyan rossz érzésem van, hogy annyiszor visszautasítottalak!” Majd felkelt és enni kezdett.

A kortárs iszlám álláspontja szerint a legmagasabb erkölcsi normák betartása, és a másokkal való legelőnyösebb bánásmód az előírás a hívők számára. Ezt a vallás szabályai több módon szabályozzák, és többek közt tiltják a mások hitének gúnyolását, és sértegetését. Ennek keretében még az Isten helyett imádott dolgokat sem szabad gúnyolni, nehogy magát Istent, vagy a szent dolgokat, beleértve Mohamed prófétát is.
Minden mást viszont lehet kritizálni, és lehet velük viccelni, például az uralkodókat, a politikai, és a világi vezetőket is. De ekkor is szem előtt kell tartani az igazságot, és óvakodni kell az elvetendő dolgoktól úgy formában, mint tartalomban.

A pap és a buszsofőr egyszerre kopogtatnak a mennyország kapuján. Kijön Szent Péter, röviden elbeszélget velük, majd beengedi a buszsofőrt. A pap fölháborodva kérdezi:
– És én? Engem, aki egész életemben Isten szavát hirdettem, nem engedsz be? Hogy lehet ez?
– Hát úgy, hogy amíg te prédikáltál, mindenki aludt. Bezzeg amíg a buszsofőr vezetett, addig mindenki imádkozott…

A keresztények szerint az embernek szüksége van a humorra úgy fizikai, mint mentálhigiénés szempontból, mert a humor „az elme szellőzőablaka”. Azt gondolják, hogy vannak élethelyzetek, amelyeket humor nélkül nem tudnánk elviselni.
Vannak keresztények, akik szerint a humor oldja fel Isten felfoghatatlan, és legmagasztosabb szentségének súlyát is. Szerintük az igazi humor a legmélyebb örömben, és derűben létezik.
Elutasítják a gúnyt, különösen a szent dolgokkal kapcsolatban, mert szerintük a gúnynak, és az iróniának nincs köze a szellemességhez, és az örömhöz, és csupán fölényes, magát mások felé helyező attitűdről van szó.
A keresztények szerint a szent dolgokon való gúnyolódás abból a téves emberi elképzelésből fakad, hogy a gúny által az ember ezek felett áll. Jézus meghurcolásának történetét hozzák fel példának, amelynek során Jézust, halála előtt, gúnyosan kínozták.
Értékesnek azt a szent derűt tartják, amit Jézus tanúsított ennek során, és szerintük ez a követendő példa.

– Mi a legértékesebb dolog a világon? – kérdezte egy tanítvány Szozantól, a kínai zen mestertől.
– Egy döglött macska feje – válaszolta a zen mester.
– Miért pont az? – érdeklődött a tanítvány.
– Mert senki sem tudja az árát – felelte Szozan.

A buddhizmuson belül létezik egy irányzat, a zen, amely humoros, és az előző történethez hasonló, néha egyenesen abszurd történeteket is használ, hogy bizonyos vallási meglátásokra rávilágítson. Ezek célja szembesíteni a hívőt a saját hibáival, és ráébreszteni őt a gondolkodásában jelen levő paradoxonokra.

Ezekben sokszor még magukat a tiszteletreméltó vallási vezetőket is gúny tárgyává tették, azon az elven, hogy igaz ember szájából a hamis eszme is igazzá válik, de a hamis ember szájában az igaz eszme is meghamisul.
Vannak buddhisták, akik szerint a humor, sőt egyenesen a sötét humor rávilágít azokra a különbségre ami aközt van, ahogy a világot elképzeljük, és amilyen az a valóságban. Ez pedig összhangban áll az alapvető buddhista tanításokkal.

Asszonyka panaszosan odaszól a férjének: – Az esküvőnk előtt azt mondtad, hogy én vagyok a te istennőd!!! Mire a férj: – Csakhogy ATEISTA lettem melletted!!!

A humorral kapcsolatban a humanisták közt nincs egységes álláspont. A humanisták sokfélék, és a humorhoz is többféleképpen viszonyulnak.
Vannak humanisták, akik szerint a humor az emberi evolúció során alakult ki, és fontos kognitív szerepe van. Szerintük azért szeretjük a vicceket, mert ezek jellegzetes módon mozgósítják a gondolkodásunkat. Minél okosabban tudsz ugyanis kategóriákat alkotni, annál jobban fel tudod ismerni a hasonlóságokat, és a különbségeket, amely képességek fontosak a túlélésben. Ezért a humor egyfajta módszer arra, hogy az elménéket eddzük a kognitív kihívások számára.
Valamint, mivel a humor mozgósítja a tudatalatti folyamatainkat, ezért a gondolkodásunkat is tudjuk fejleszteni, mert alapvetően, a tudatalatti folyamatok azok, amelyek a gondolkodás legnagyobb részét végzik. Például ahogy egy nehéz kérdésre, vagy döntésre alszunk egyet, és másnap a megoldás pofonegyszerűnek tűnik. A humor hasonló, nem tudatos gondolkodást használ, és tesz tudatossá, amikor előtérbe emel olyan dolgokat, amelyekbe addig nem gondoltunk bele.

Viszont a humornak van egy paradoxona is. A humor használható arra, hogy kapcsolatot alakítsunk ki a különböző hátterű, és származású emberek közt, de ugyanakkor hagyományosan a sztereotípiák továbbításának eszköze is. Van, amikor a humort mások megalázására használják az emberek. Lásd a klasszikus rasszista viccek. De ugyancsak ebbe a kategóriába tartoznak a kortárs ironikusan rasszista viccek is. Mivel nincs igazán különbség az ironikus rasszizmus, és a tényleges rasszizmus közt, ezért ezek a viccek nem szórakoztatásra, és másokhoz való kapcsolódásra szántak, hanem bántó szándékkal hangzanak el.
De ha valamit nem tartasz viccesnek, akkor az még mindig vicc? Vagy csupán egy mese/történet?
Alapvetően a humanisták nem szeretik cenzúrázni az embereket, ezért a humorban a határt a mások emberi méltóságának megalázásában húzzák meg. Viszont, sok vallásos gondolkodótól eltérően, nem gondolják, hogy ebbe a kategóriába a vallásokon, vagy a vallásos hittételeken való viccelődés, vagy gúny is beletartozik. A vallásoknak, és az eszméknek ugyanis nincsenek emberi jogaik, akkor sem, ha ezek esetleg sok ember számára fontosak.
A humanisták szerint a humornak ebben az esetben fontos, kritikai szerepe van, ami nem vicc, és nem felületes. Még egy félszeg viccnek, vagy enyhe iróniának is szerepe lehet abban, hogy felülvizsgáljuk egy állítás helyességét. És ez fontos lehet, ha olyan állításokról van szó, amelyek a világot írják le, és amelyek alapján egész társadalmak életéről döntünk.
A humornak történelmileg többször volt ilyen szerepe, mint például a felvilágosodás idején, amikor egyes gondolkodók ironikus humorral kritizálták a vallások központi hittételeit.

Vannak humanisták, akik szerint a humor az egyetlen eszközünk a bizonytalansággal, és a saját véges életünk tudatával szemben. És vannak, akik szerint a humor szerepe olyan emberek közt intimitást létrehozni, akiknek erre amúgy kevés lehetőségük van. Ezért van például, hogy vicceket inkább férfiak mesélnek egymás közt, mert ezáltal tudnak közelebbi kapcsolatba kerülni más férfiakkal, és amire máskülönben nincs társadalmilag elismert lehetőségük.
Egyesek szerint nem a humor tesz minket emberré, hanem a humor egy adaptáció, amelynek segítségével el tudjuk viselni az emberi lét nehézségeit. Szerintük, anélkül, hogy lenne egy a humorhoz hasonló enyhítő hatású adaptációnk, az emberek a teljes életüket egzisztenciális terrorban töltenék, azon szorongva, hogy milyen nehéz dolog az élet.
Végül pedig, egyes humanisták szerint a humor egy természetes tudatmódosító módszer. Nevetés közben a testünkben endorfin bocsátódik ki, amitől jól érezzük magunkat. Olyan ez, mint amikor alkoholt, vagy különféle drogokat fogyasztunk. Mindezeknek azonos szerepe van: az életünket elviselhetőbbé teszik. És éppen ezért vagyunk hajlandók akár sok pénzt is fizetni egy igazán szórakoztató tevékenységét.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Tallózás a humor világában
Only joking
Stop Me If You’ve Heard This by Jim Holt
101 zen történet
Vajon ön érti az arab humort? 1000 éves muszlim viccek
Zsidó viccek
Fatawaa – Circulating Jokes that Mock Religion is Forbidden
What Buddhism and Dark Comedy Have in Common

Útmutató az emberséges élethez 2020-ban

Nemzetközi humanista nap 2020

Hallgads meg a cikket itt.

Nehéz évünk van. Eközben pedig a közbeszédben egyre hangosabban, és durvábban folyik a vita egyes csoportok ellen, és néha mellett. Ebben a környezetben az egyszeri polgár csak kapkodni tudja a fejét, majd csóválni, hogy ejnye ezek a főideológusok, milyen furák.
De mi kell manapság ahhoz, hogy rendes ember legyen valaki? Tényleg annyira megváltoztak a dolgok? Valóban nem lehet többé kiigazodni a világon? És igazán nem lehet félelem nélkül megszólalni többé, mert valaki mindig megbántódik bármit mondasz is? Ezen a nemzetközi humanista napon ezekben a kérdésekben fogok pár jóindulatú tanáccsal szolgálni. Ebből a kedves olvasó annyit fogad meg, amennyit épp szeretne. A lista nem kimerítő, nem is ez a szándéka, hanem csupán ennek a humanistának a jelenlegi gondolatai, a 2020-as év felénél.
Nem tudom, mit fog még hozni ez az év, vagy a következő, de azt igen, hogy vannak dolgok, amelyektől a világ mindenképp jobb hely lenne, mindenkinek. A következőkben ehhez adok pár tanácsot.

Légy nyitott gondolkodású! Ne utasíts el semmilyen gondolatot alapból. Hallgasd végig, ha valaki magyaráz neked valamit, mert tanulhatsz belőle. Még akkor is, ha nem változik meg a véleményed, de egy kis odafigyeléssel megtudhatsz valamit a világról.

Figyelj az embertársaidra! Ha a koronajárvány megtanított bármire az az, hogy mennyire fontos, hogy figyeljünk másokra, mert néha ezen életek múlhatnak. De ezt nemcsak egészségügyi szempontból tehetjük meg, hanem társas kapcsolatainkban is. Ha odafigyelünk a másikra, azzal megtiszteljük a másikat. Ha szeretteinkkel tesszük ezt, akkor az csak jót tehet a kapcsolatunknak, és mindannyian boldogabbak lehetünk ezáltal.

Mutass tiszteletet mások iránt, akkor is, ha esetleg nem értesz egyet velük valamiben. Ha egy párbeszédről van szó, akkor is érdemes odafigyelni a másik mondanivalójára, ha azzal történetesen nem értesz egyet. Sokan türelmetlenek a másság, és a más vélemények iránt, és ez az oka nagyon sok frusztrációnak, és vitának, néha pedig egyenesen az erőszaknak is. Igyekezz türelmesnek lenni, mert ha tisztelettel bánsz másokkal, az nyugodtabb, és egészségesebb kapcsolatokat eredményez úgy számodra, mint környezeted számára. Ezáltal pedig a világ békésebb, és biztonságosabb lesz.

Figyelj a környezetedre, és óvd azt! Még csak az év felénél vagyunk, de már több krízist tapasztaltunk meg. Viszont a vírus-járvány nem az egyetlen, ami az emberiséget jelenleg fenyegeti. A pár hónapos szünet, amit a legtöbben tartottunk nem teszi semmissé az elmúlt több évtized környezetrombolását.
Ha a karantén alatt otthon voltál, megtapasztalhattad, hogy lehet másképp is élni. Ne feledd ezt el, és gondolkodj azon, hogyan tudnál ezek után környezetbarátabb módon élni, és ha szükséges olvass utána, hogy mit tehetsz az élőhelyünk védelmének érdekében.

Vigyázz a saját, és mások egészségére is! Ne vállalj felesleges kockázatokat! A járványnak csak hivatalosan van vége, de maga a veszély nem tűnt el véglegesen. De ha a következő hullám még várat magára, akkor is a most tanult módszereket ne feledd, és alkalmazd, amint tudod.

Olvasd kritikusan úgy a híreket, mint az információkat, mert a világban sok a propaganda. Szintén idén láthattuk, hogy milyen katasztrofális következményei lehetnek annak, ha egy elnyomó állami propagandára hagyatkozunk, mindenféle kritika nélkül. És láthattuk, hogy egy ezáltal rosszul kezelt válság mennyire nem korlátozódik az adott országra, hanem nagyon gyorsan kiterjedhet az egész világra, és senki sem védett tőle.
Vagy gondolj a hírekben, és a közösségi oldalakon terjedő különböző hírekre, és álhírekre, illetve csaló gyógymódokra, és gyanús eredettörténetekre. Miért lenne ez másként bármely másik fontos kérdésben? Mindig tartsd észben, hogy téves információt, vagy propagandát hallhatsz, és igyekezz minél többet ellenőrizni egy állítással kapcsolatban, mielőtt elfogadod azt.

Dolgozz magadon, és fogadd el, hogy tévedhetsz, és nem vagy tökéletes. Nem kell annak lenned. Ahogy a mondás tartja, tévedni emberi dolog. Ne tedd a tökéletességet célnak, és ne várd el másoktól sem. Légy megértő.

Ha teheted, légy kedves másokkal. Ha nem tudsz sokat tenni, de jóindulatúnak, és kedvesnek ingyen is tudsz lenni. Néha csak egy jó szó is elég, hogy valakinek feldobd a napját, és segíts.

De ha van rá lehetőséged, akkor anyagilag is segíts a rászorulóknak. Vagy adj időt, önkénteskedj, segíts, akár az idős szomszéd néninek a bevásárlással, vagy egy baráti szóval.

Beszélgess a szeretteiddel, és a barátaiddal nyitottan, és türelmesen az élet fontos kérdéseiről, és a világ jelenlegi eseményeiről. Hallgasd őket türelemmel, próbáld megérteni miért gondolják azt amit egy-egy témáról. Ha szükség van akkor a saját véleményed változtasd meg.
Megpróbálhatod meggyőzni is őket, de ebben ne légy erőszakos. Ne tiporj másokba.

Ugyanezekről a dolgokról beszélgess el őszintén a saját gyerekeiddel (ha vannak). Vagy az életedben levő gyerekekkel. Az élet nehéz, és zavarba ejtő lehet még a felnőttek számára is, de a gyerekeknek talán még inkább. Viszont ők is ugyanúgy emberek, mint egy felnőtt. Kezeld őket akként, akkor is, ha figyelembe veszed a korukat.

Olvass! És ne csak szalagcímeket a közösségi oldalakon.

Sétálj a szabadban! Élvezd a természetet, és csodálkozz rá a csodáira. Majd informálódj, hogyan tudsz tenni azért, hogy ezek a következő generációnak is megmaradjanak.

Tartsd tiszteletben mások határait, és pontosan szabd meg a saját határaid. Az emberi szabadság azt jelenti, hogy te szabhatod meg, hogy kivel milyen kapcsolatot tartasz fenn. Ezt jelenti az emberi szabadság. És ne feledd, hogy ez ugyanúgy érvényes másokra is.

Néha csinálj semmit. Valóban olyan sürgős az a feladat, hogy nem tarthatsz egy kis szünetet?

Meditálj! Ehhez nem kell fura pózokat felvenned a testeddel, de néha szánj rá időt, hogy elgondolkodj a saját életeden, és mindazon, amit a világban látsz, és tapasztalsz. Gondolkodj rajta, hogy mi, miért történik, és ha nem érted járj utána. Ha egy kérdés foglalkoztat próbáld meg kideríteni. Ne várd, hogy majd valaki okosabb, vagy karizmatikusabb majd megmondja, mit kell gondolnod egy témáról. Tégy érte, hogy a saját gondolataid ura te magad légy. Gyakorold, hogy gondolkodsz, és koncentrált figyelemmel tudsz foglalkozni egy témával.

Állj ki mások mellett, de ezt tedd nem erőszakosan. Senkit sem vertek jobb emberré, ezért ne bánts „oktató szándékkal” másokat, sem fizikailag, sem verbálisan.

Végezz önkéntes munkát, vagy végy részt a helyi közösséged életében! Így megismerkedhetsz a szomszédaiddal, és valóban a közösség részévé válhatsz, nem pedig csak annak lakójává.

Szavazz! Informálódj az országodat, megyédet, és lakóhelyedet érintő politikai kérdésekben, és ha kell fektess energiát abba, hogy a dolgok egy emberségesebb, és jobb irányba mozduljanak el.

Végül pedig, nem kell ezeket a tanácsokat előírásnak, vagy abszolút szabálynak tekinteni, mert ezek csupán javaslatok. Amint látható mind olyanok, amelyek meghagyják a saját egyéni szabadságod, és nem próbálnak meggyőzni semmi olyanról, amit nem szeretnél. De sokkal inkább arra szolgálnak, hogy mindannyiunk kapcsolatait egészségesebbé tegyék. Mert mindannyiunkra ráfér egy kicsit több elfogadás, és szeretet.

Használd tehát őket egészséggel! És ha van kedved, jövőre, ugyanekkor térj vissza erre a cikkre, és gondolkodj el azon, hogy az elmúlt év során ezekből mit tudtál hasznosítani, és esetleg milyen saját tanácsot adnál hozzá ehhez a listához.

Kommentelnél? Katt ide.