Hallgasd meg a cikket itt.
Manapság összemosódik a migráns, és a menekült fogalma. És mindkettő negatív jelentéstartalommal bír. A 2015-ös úgynevezett migrációs válság óta, a magyar közbeszédben, a két kifejezés azonossá vált. Miközben ezek teljesen különböző élethelyzetet jelölnek. Mert menekült az, aki természeti katasztrófa, vagy háború elöl próbál jobb helyre jutni. De bevándorló az a magyar is, aki a jobb élet reményében külföldre költözik, rövid vagy hosszútávon.
Az egyik csoport démonizált, a másik meg normálisnak minősül.
Egyes keresztények szerint életveszély esetén érthető a menekülés, és példának a zsidók Egyiptomból való menekülését hozzák fel, amit a Biblia említ. De ugyanakkor azt is gondolják, hogy a szabadsághoz szükségesek a határok, mert a határtalanságban nincsen cél. Hiszik, hogy a földi élet nem az igazi otthonunk, és csakis rövid időre van. A „valódi” élet pedig „nem evilágból való”, hanem Isten mellett létezik.
A zsidó vallás követői viszont gyakorlatiasabban szemlélik a dolgot. Mivel történelmük során a zsidók többször kényszerültek menekülésre, ezért a vallási életükben fontos szerepet kap a mások életébe való beleélés képessége. De ugyanakkor azt is hiszik, hogy a menekültekkel való együttérzés és segítség csak addig mehet el, ameddig az illető saját életét nem veszélyezteti. Ezen kívül pedig, a Tóra hagyománya alapján, támogatják az úgynevezett menedékvárosok létrehozását, ahol azok élhetnek, akik valamilyen bűncselekményben gyanúsítottak, és amelyet elhagyhatnak, ha bebizonyosodik az ártatlanságuk.
A hinduk egyetértenek azzal, hogy kötelességünk segíteni embertársainkon, és ez különösen fontos életveszély esetén. De máskülönben az adott ország feladata megszabni a saját határait. Szerintük az elvándorlás kérdését egyszerre lokálisan, és globálisan kell kezelni, mert ezek csupán válaszreakciók az ökoszisztémák, és a szociális biztonság felborulására. Hitük szerint az Isten-tudatos, tiszta életvitel az, ami megakadályozza a migráció problémáját, mert ez teszi a Föld minden pontját élhető hellyé.
Ehhez képest globálisabb állásfoglalást az iszlámban és a buddhizmusban találunk. De míg a muszlimok szerint az egész Föld Isten tulajdona, amin az ember csupán helytartó, addig a buddhisták szerint a bolygón osztoznunk kell a többi emberrel.
Az iszlám tanítása szerint az embereknek kötelessége Isten útmutatásai szerint gondoskodni a Földről, és ennek felvirágoztatásán kell munkálkodnia. Míg Buddha tanítása szerint ha nem vagyunk képesek kommunikálni másokkal, akkor a saját bensőnkkel sem leszünk képesek, ezért a másokkal való együttműködés képessége a saját belső utunk szempontjából fontos.
A humanisták szerint a biztonságos élet alapvető emberi jog. Ha ez veszélyben van, akkor a menekülés racionális reakció bármely ember részéről.
Ahogyan természetes emberi reakció az is, hogy a veszélyben elevő embertársunkat megvédjük, nem pedig még jobban megalázzuk. Szerintük utóbbi egy torzított reakció, ami tanult, és az illető társadalomban jelenlevő problémákról szól, nem pedig a menekülő személyekről.
Ahhoz ugyanis, hogy egy életveszély elől menekülőben elsősorban a saját társadalmunkra veszélyes elemet lássunk, és azt kérjük rajta számon, hogy mivel tud hozzájárulni az országunk hatékonyságához elsősorban arra van szükség, hogy az illetőt dehumanizáljuk, azaz ne lássuk benne az embert. Így történhet meg az, hogy embertelen életkörülmények közé kényszerítünk ilyen helyzetben levő embereket, vagy akár olyan megalázó és emberi méltóságot sértő bürokratikus folyamatoknak tegyük ki őket, melynek célja eldönteni, hogy ezek az emberek megmentésre érdemesek-e. Erről szól tulajdonképp a dokumentumokon, vagy ezek hiányán való vita, a származás firtatása, és a képesítések mérlegelése. Mintha egy dokumentumok nélküli ember egyben nem rendelkezne jogokkal, vagy rá nem vonatkoznának ugyanazok a nemzetközi egyezmények, és őt nem kell tisztelni, mint bármely másik embert.
A humanisták borzalmasnak tartják annak a gondolatát, hogy egyesek papírokra, és hasznosságra redukálják az emberi élet értékét. Szerintük kudarcnak minősül, hogy a civilizáció fellegvárainak kapui előtt emberek tömegei ideiglenes táborokban, emberhez méltatlan körülmények közt nyomorognak.
A humanisták szerint létezik egy örökös feszültség a szabadság és a biztonság közt, melyet fontos óvatosan egyensúlyozni. Ugyanis a biztonság ára soha nem lehet a szabadság feladása. Manapság úgy tűnhet, a legtöbb társadalom úgy döntött, hogy számára a biztonság fontosabb, mint a szabadság, és ezért szükség van a határok erős, és lehetőleg teljes kontrolljára. Erre pedig a technológiát hívták segítségül. Ez pedig nem csak a hadi technológiák fejlődésére korlátozódik. Bár ott is ijesztő mértéket ért el. Az egyre pontosabb, és leleményesebb módon hatékony fegyverek és bombák, melyeket akár távolról is lehet irányítani, olyan valós veszélyt jelentenek a civil lakosság számára, amely elől menekülni teljesen racionális döntés. De ugyanakkor a közvetlen háborús zónán túl is ugyancsak technológiai megoldások akadályozzák ezeknek a menekülő embereknek a biztonságos létezését. Azzal a különbséggel, hogy ezek közül némely az illető ország saját lakossága ellen is használva van. A sebesség, és az absztrakt algoritmusok korában, melyben néha maguk a fejlesztők sem tudják pontosan követni a mesterséges intelligencia által irányított algoritmusok működését, elindult a mobilitás elleni háború. Ez nemcsak fizikai testekre vonatkozik, hanem már a gondolatokra, és az emberi kapcsolatokra is.
A minden szinten személyre-szabott digitális világ, melyben csak korlátolt információhoz férsz hozzá tulajdonképp egy virtuális kerítést jelent, melyet megugorni lassan csak illegálisnak minősülő eszközökkel lehetséges. A digitalizáció, bár kényelmesnek, és biztonságosnak tűnhet, de valójában beszűkíti a világunkat, és mindenkit a saját kis világába zár, távol az emberiség többi részétől. Ezáltal pedig nem a valós világot ismered meg, mert hiszen annak a valódi elemeivel, és lakosaival szinte soha nem találkozol, hanem csupán a saját, jól kontrollált kis szegleteden belül mozogsz. A kényelem és a biztonság ára a szabadság elvesztése.
És ebben a látszólag gazdag, biztonságos, és kényelmes világban pedig egyre erősödnek a frusztrációk. A szorongás, és a kiégés hétköznapi, a különböző csoportok közti ellentétek robbanékonyak, és közben úgy tűnik, hogy mindezt még külső erők is veszélyeztetik. Ezek a külső erők pedig a menekültek, és a bevándorlók alakjában testesülnek meg.
De valójában nem erről van itt szó. A probléma forrása ugyanis az, hogy minél erőteljesebb indoka van egy országnak arra, hogy a saját hatalmát, és erőforrásait védje, annál erősebb kontrollt kell fenntartania. És ennek negatív következményei vannak az állampolgárai lelki egészségére. A rend fenntartásának ára az erőszak, amit közvetve vagy közvetlenül hajtanak végre itthon, de a távolban is. Európa behatolhatatlan vára ugyanis csak akkor maradhat fenn, ha egyeseket (sőt sokakat) kizárunk.
Ilyenkor bukkannak fel a régi előítéletek, mint a rasszizmus, és a xenofóbia, melyek faji vagy etnikai hovatartozás alapján rangsorolják azokat az embereket, akik életre érdemesnek minősülnek. Ilyen értelemben az erőteljes határ meghúzásának feltétele a közös emberségünk megtagadása. A másik azonosítása, különösen ha ez valamilyen egyértelmű jellemző alapján mint például bőrszín, viselet, stb. mentén történik, egyben egyfajta megbélyegzéssé is válik. Az emberségét elvesztett menekült kiközösítésének jele, aki ezáltal szabad préda, amire lehet vadászni. Mert nem ember.
A humanisták szerint ez a fajta gondolkodás hatással van arra, ahogy másokkal bánunk, és arra, mit gondolunk a világról. Nem véletlen, hogy ezeknek a témáknak a tárgyalása során az értelem és a valóság pontos leírása szinte lehetetlenné válik.
És épp ebben rejlik a kizárólag benyomások alapján, és erős érzelmektől fűtött, heves viták problémája, mert ezekben gyakran kizárólag előítéletekből, és téves információkból kiindulva, a félelem által vezérelve folyik a párbeszéd. Ilyen körülmények közt pedig nem lehet racionálisan érvelni, vagy emberhez méltó döntést hozni, és ennek megfelelően cselekedni. Emiatt a félelem miatt van a pánik is, amiből a gyűlölet és a gyűlölet-bűncselekmények fakadnak. Az előítéletek, és a manipulált, hazug információk alapján hozott hirtelen ítéletek sokszor gyilkosak, és kegyetlenek. És erre semmi szükség.
Első pillantásra tehát úgy tűnhet, hogy a menekültek és a bevándorlók kérdése csakis az ebben érintettekről szól, pedig ez nem így van. A humanisták szerint az, ahogyan bánunk azokkal akik a legsérülékenyebbek, legyen az a saját társadalmunkon belül, vagy akár jövevények esetén, az sokat elmond a társadalmunk saját, belső állapotáról.
Ha ugyanis egy társadalom jól működő, és biztonságos, akkor képes lesz megküzdeni olyan problémákkal mint az éghajlatváltozás vagy háborúk miatt menekülők tömegei. Az emberiség történelmében mindig is voltak különféle viszályok, és természeti katasztrófák, melyek nagy embertömegek mozgását tették elkerülhetetlenné. Ahogy az is része a történelmünknek ahogy különféle kultúrák találkoztak, és kereskedtek egymással. És valóban ezek nem mindegyike volt békés, de ugyanakkor az emberek, áruk, és eszmék cseréje a különböző embercsoportok közt volt tulajdonképp az eredete az összes jelenlegi emberi kultúrának. És ez még a határok védelmét hangsúlyozó országok közt is megtörténik. A sok Nyugat-Európába kivándorló fiatal magyar ugyanúgy migrál, mint az aszály miatt máshol szerencsét próbáló afrikai.
A humanisták szerint tehát nem maga az emberek mozgása az, ami veszélyt jelent, hanem ennek során az emberségünk elvesztése. Ezért szükség van arra, hogy a menekült, és a migráns is ismét emberré válhasson azok szemében is, akik soha nem hagyták el a szülőhelyüket, és ez éppenséggel egyike a szerencsésebb, és kívánatosabb célországoknak.
A humanisták ugyanis azt gondolják, hogy az erőforrások lehetnek korlátoltak, de az emberséges bánásmód nem az. De egy embernek, aki elveszítette mindenét nem arra van szüksége, hogy azon az új helyen ahová kerül ő legyen a legnagyobb hatalommal rendelkező, hanem csupán azt szeretné, amit a legtöbb másik ember: biztonságot, elegendő táplálékot és pihenést, és néhány embert akit szeret és akik őt szeretik.
A határok és az erőforrások feletti vitákban sokszor elvesz mint szempont az, hogy a menekültek és akár a bevándorlók esetén is emberi életekről beszélünk. A humanisták szerint pedig, akik számára az emberi jogok, és az emberi méltóság az elsődleges szempont, ebben a kérdésben elsősorban azt kell megtanulnunk, hogy meglássuk az embert, tehát az egyenlő társat a másmilyen, az idegen, és a kiszolgáltatott helyzetben levő emberben is.
Források
Cacho, L. M. (2012). Social death. New York University Press, New York
Diener, A. C., Hagen, J. (2012). Borders: A Very Short Introduction. Oxford University Press, New York
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Mbembe, A. (2019). Notes from the frontier. New Humanist, (Winter), 42.-45.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
A migráns
Ellepték Brüsszel utcáit a szipuzó migránsgyerekek
A német kormány megint kötelező migránskvótát akar
Drámai módon alakul át a világ, ezért több a migráns
Offering a Humanist Hand to Asylum Seekers
Kommentelnél? Katt ide.
Humanista Élet 