Homoszexualitás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

Az azonos neműek közti kapcsolatokkal szemben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az ellenszenv az uniós tagállamok közül.

A továbbiakban elsősorban a magyar vallási vezetők álláspontjára koncentrálva fogok a kérdésről beszélni. Valamint a cikk nem fog tartalmazni szenzációs, vagy hírhedt eseteket sem, mert ez nem egy bulvárcikk, és nem célom mások kárán szórakozni. Mint mindig, elsősorban a vallások misztikus, és dogmatikai állításaira fogok koncentrálni.

Egyes hinduk szerint a modern civilizáció tévedése, hogy az emberek azonosítják magukat a testükkel, miközben pedig a valódi önazonosságunk szerint lelkek, azaz szellemi lények vagyunk.
Szerintük a nyílt homoszexualitás csupán modern jelenség, és most is arra lenne szükség, hogy ezt magánjellegű dologként kezeljék az emberek, és a hangsúlyt az élet magasabb céljaira helyezzék.
Ez utóbbi alatt a vallásgyakorlást értik. Hitük szerint ugyanis az emberek fő célja Isten szolgálata.
Ebből nem zárják ki a homoszexuális embereket sem, de ugyanakkor előírják nekik a „homoszexuális cselekedetektől” való tartózkodást. Hitük szerint ugyanis ezek akadályozzák az Istennel való kapcsolatot.
A szexualitás általában akadálynak számít, és ezért egyes hindu csoportok még a heteroszexuális házaspároknak is csak korlátozások mellett engedélyezik a szexualitást.
Bár a hindu szent iratokban több androgün, sőt harmadik nemű (hijra) szereplők is megjelennek, ennek ellenére a hinduk hozzáállását az LMBT emberekhez sokkal inkább a konzervatív hagyomány határozza meg. Ezért sok hindu inkább egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kérdést, és nem beszélnek róla nyíltan.

A buddhizmus szerzetesi vallásnak számít, ezért elsősorban szerzeteseknek ad útmutatást.
Ennek keretében pedig teljes önmegtartóztatást ír elő számukra, mert a buddhista hit szerint a szexuális vágy egyike azoknak a dolgoknak, amelyek a legerőteljesebben ki tudják zökkenteni a hívőt a spirituális gyakorlatából.
De mivel a valláson belül nincs egységes tanítás, és vallási vezetőség, ezért a buddhisták megosztottak a kérdésben. Egyesek szerint a buddhista tanításokban nincs semmi a homoszexualitással kapcsolatban, ezért a thai, a japán, és a kínai buddhista iskolák elfogadók a homoszexuálisokkal.
Mások szerint viszont a homoszexualitás ízléstelenség, és ezért tiltott. Szerintük a világban levő elégedetlenség, és gondok, ezek következtében pedig a szenvedés mind a tudatlanságból származnak, és az ízléstelenség ennek az egyik formája.
Ez utóbbi álláspontot képviseli a tibeti buddhisták vezetője, a dalai láma is. Szerinte a homoszexualitás helytelen és szigorúan tilos.

A zsidók számára is megosztó a homoszexualitás kérdése. Alapvető problémát jelent, hogy mivel tilos a házasságon kívüli szexuális együttlét, de ugyanakkor házasságra csakis egy férfi és egy nő léphet. Tehát a zsidó valláson belül gyakorlatilag tilos a homoszexualitás.
Továbbá pedig, mivel a házasságon belüli szexuális élet célja a gyereknemzés, és mivel szerintük ez az azonos nemű emberek számára nehézséget jelent, ez egy újabb indok amiért a homoszexualitás tilos.
De egyes, progresszív zsidók szerint fontosabb az a hittétel, miszerint Isten az embert a saját képmására teremtette. És ezt lehet úgy értelmezni, hogy ha valaki a saját neméhez vonzódik, akkor Isten őt olyannak teremtette, és ezért így is kell elfogadni őt.
Általában véve, az erőteljesen konzervatív és ortodox irányzatok kivételével, a legtöbb zsidó gondolkodó azt emeli ki, hogy hívőként, akkor is tiszteletben kell tartani a másikat, ha az illető homoszexuális, mert továbbra is Isten teremtményeiről van szó. Ha pedig egy hívő elfogadja a teremtéstörténetet, akkor ebből következik, hogy tisztelettel kell bánnia még a homoszexuális emberekkel is.
Mások a homoszexualitás önkéntelen jellegét hangsúlyozzák, és ebből kifolyólag támogatják a homoszexuálisok polgári jogait is.
Mivel a zsidó vallásban nincs egyetlen egységes vallási autoritás sem, ezért minden eddig felsorolt értelmezési lehetőség egyenlő mértékben érvényesnek minősül.

A kereszténységben sokféle hozzáállás létezik a homoszexualitáshoz, de a legtöbb elutasító.
Vannak akik szerint a homoszexualitás megakadályozza az embereket abban, hogy kiteljesedjenek, és családot alapítsanak, ezáltal pedig kövessék az Isten által, az emberek számára előírt életmódot.
Hasonlóan az előbb említett, egyes hinduk által képviselt állásponthoz, vannak keresztények, akik szerint a homoszexualitás jelenlegi széleskörű elfogadottsága annak a téves gondolkodásnak a következménye, mely az embert teszi meg mértékadónak, és nem Istent.

A legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház, erőteljesen elutasító a homoszexualitással kapcsolatban. Az egyház erőteljesen hierarchizált, és a vezetője a pápa, Isten földi helytartójának számít.
Tanításuk szerint a homoszexuális személyeket tisztelni kell, de semmiképpen nem szabad jóváhagyni a homoszexuális magatartást.
Szerintük a homoszexualitás egy deviáns magatartás, amit ha elfogadunk, akkor ez lesz a társadalom modellje, és ennek következtében elhomályosulna az „emberiség közös öröksége”.
Ezen kívül azt gondolják, hogy a közjó megköveteli, hogy a keresztények védjék a házasság intézményét attól, hogy az azonos neműek közti kapcsolatot együttélés, vagy házasság formájában elismerjék a törvények.
Mivel szerintük ez a fajta kapcsolat nem alkalmas arra, hogy biztosítsa az emberi faj szaporodását, és fennmaradását, valamint mivel a „homoszexuális együttélésekből teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli” ezért a katolikusoknak el kell utasítaniuk azt. (Az idézet forrása a 2003-as katolikus Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről.)
Bár az elmúlt években úgy tűnhetett, hogy az egyház jelenlegi vezetője, Ferenc pápa, lazított volna az elutasításon, mikor azt mondta, hogy „Ha egy ember meleg, és jó akaratú, és keresi az Istent, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem őt”, de ugyanakkor kiemelte, hogy nem a homoszexuális vonzódással van baj, hanem azzal, hogy a melegek jogokért lobbiznak.
Elődje, XVI. Benedek, aki 2013-ban lépett vissza a pápai tisztségtől, nemrég védelmébe vette a homofóbokat, és arról beszélt, hogy a jelenlegi társadalom keresztényellenes hitvallást fogalmaz épp azáltal, hogy elfogadja a melegeket. Szerinte száz évvel ezelőtt abszurd lett volna melegházasságról beszélni, de manapság azt rekesztik ki, aki ellenzi azt.

Elfogadó hozzáállás inkább a protestáns közösségeknél jelenik meg. Kivételt képeznek azonban a kis, neoprotestáns közösségek, amelyek gyakran olyannyira elfogadhatatlannak tartják a homoszexualitást, hogy sokszor úgynevezett melegséggyógyító terápiára, vagy egyenesen átnevelő táborokba küldik a sokszor kiskorú tagjaikat. Ezeknek az úgynevezett terápiáknak a hatékonysága vitatott, és sokszor csupán erőteljes fizikai, és mentális bántalmazást jelentenek.

Mivel az iszlám hit szerint az ember teremtve volt, nem pedig evolúció során fejlődött ki, ezért a muszlimok szerint az ember természete ma is ugyanaz, mint ami a teremtéskor volt. Az erkölcsi normák pedig, amelyeket az emberiség kinyilatkoztatások által egyenesen Istentől kapott mindig is azonosak voltak.
A muszlimok szerint a homoszexualitás ellenkezik a „teremtés természetével”, elpusztítja az embert, és tönkreteszi a család intézményét. A katolikusokhoz hasonlóan a leszármazás, és a házasság védelmében, az iszlám szigorúan tiltja a homoszexualitást.
Lót népének történetét hozzák fel példának, és ez alapján felelőtlennek tartják emberi jognak nyilvánítani valamit, ami korábban „pusztuláshoz, és katasztrófához” vezetett.
Hitükben Isten a mai világban sem hagyja büntetlenül azt, amit korábban iszonyatos szigorral büntetett meg. Szerintük ez betegségek formájában fog történni, amelyek közül egyesek eddig még nem ismertek lesznek.
De mivel az iszlámban nincs egyetlen központi vallási vezetőség, ezért egyes országokban alakultak olyan muszlim vallási közösségek, amelyek nem ezt a hagyományos elutasító értelmezést hangsúlyozzák, hanem elfogadóbbak.

A humanisták szerint mindenkit megilletnek a szeretet, tisztelet, és a biztonság jogai. Ezért szerintük az emberi jogokat nem szabad semmilyen egyéni jellemző alapján korlátozni.
Az LMBT-jogok pedig mindenképp az emberi jogok alá esnek, akkor is, ha ez különféle előítéletek miatt nem népszerű vélemény egy országban.
A humanisták szerint az emberi jogokat nem népszerűség, hanem erkölcsi megfontolás alapján kell meghatározni, mert a vélemények lehetnek irracionálisak, és változók, illetve változatosak, de a jogok alanyát jelentő emberek az egyéni jellemzőiken túlmenően mind emberek, és az emberi jogok ebből kifolyólag illetik meg őket. Az emberi jogok nem kegyként, és hóbort alapján vannak kiosztva, hanem az emberi létből fakadnak.
Sokan elutasítók a mássággal szemben, mert úgy érzik, hogy ami nem megszokott, vagy gyakori az idegen, és veszélyes. A humanisták viszont értékelik a változatosságot, és azt gondolják, hogy semmilyen eltérés nem eleve rossz, mindaddig, amíg a többi ember jogai, és személyes határai tiszteletben vannak tartva.

A humanisták szerint a szerelmet könnyedén meg lehet magyarázni függetlenül a partnerek nemi hovatartozásától, és éppen ezért lényegtelen, hogy ki milyen nemhez vonzódik, mert mindenkinek ugyanúgy joga van szeretni, és szeretve lenni, mint mindenki másnak.
Alapvetőnek, és mélységesen emberinek tartják azt a vágyunkat, hogy a környezetünk elfogadjon olyannak, amilyenek vagyunk. Ezért fontosnak tartják a homoszexuális egyének láthatóságát, és elfogadását a társadalomban.
Amint láthattuk az egyik leggyakoribb érv a homoszexuális párok elfogadása, és jogi elismerése ellen az, hogy ezekből a kapcsolatokból nem születhet, vagy csak nehezen születhet utód. Szerintük, ha a párkapcsolathoz, sőt a házassághoz való jogot nem tagadjuk meg meddő, vagy idős pároktól, és azt nem kötjük termékenységi igazoláshoz, akkor nincs semmilyen alapunk arra, hogy ugyanezt megtagadjuk az azonos nemű pároktól.
Továbbá pedig, a humanisták szerint kegyetlen, és embertelen megtagadni valakitől a boldog kiteljesedett életet, azért, mert nem szaporította tovább az emberi fajt. Szerintük csupán a szaporodási képességre, és ennek eredményére redukálni az egyéneket torz, és embertelen látásmód.
Bizonyos érdekeket figyelembe véve érthető hozzáállás. Például, ha megfelelő mennyiségű katonára van szükség, ahhoz, hogy újabb-és-újabb területeket hódítsunk meg, vagy mert a több állampolgár több gazdasági erőforrást, és több adót termel. De ha az emberi boldogságot helyezzük a középpontba, akkor láthatjuk, hogy az nem csupán az utódok születésén múlik, sőt egyesek számára az jelenti a boldogságot, ha soha nem születnek utódaik. A humanisták szerint az utódok vállalása mélységesen személyes döntés, ami csakis az ebben résztvevő partnereken múlik, és soha nem szabad külső erővel rákényszeríteni senkire.
Mások viszont pont a homoszexuális emberek családalapítását próbálják akadályozni. A humanisták szerint viszont a jelenlegi, tudományos kutatások által is alátámasztott tudásunk szerint az ilyen, LMBT emberek által alapított, úgynevezett szivárványcsaládokban a gyerekek ugyanúgy boldogan és egészségesen tudnak felnőni. Az egyetlen jellemző probléma, amivel szembesülhetnek, az a családjuk iránt tanúsított előítélet. De erre nem az a megoldás, hogy az LMBT emberektől megtagadjuk a családalapítást, hanem inkább a velük szembeni előítéleteket kell megszüntetni.

Éppen ezért, a humanisták támogatják az azonos neműek közti házasságot is, és azt gondolják, hogy ez teljes mértékben azonos kell legyen az ellenkező nemű pároknak biztosított jogokkal. Tehát magába kell foglaljon minden olyan jogot, ami egy házastársnak jár, beleértve az örökbefogadási jogot is. Minden más diszkrimináció lenne. Problémásnak tartják azokat az érveket miszerint a társadalom egyes rétegeinek előítéletei, és (alaptalan) félelmei miatt korlátozni lehet mások emberi, és polgárjogait, és ahogy tudnak tesznek is ez ellen.
A saját, humanista szervezeteikben nincs semmiféle korlátozás nemi orientáció alapján a tisztségviselésben, vagy a szervezet életében való részvétel szempontjából.

Valamint hibásnak tartják azt a meggyőződést, miszerint a társadalmi szabályokat, és a társas viselkedést csakis a hagyomány szabhatja meg. Szerintük a változástól való félelem, az ismeretlentől való félelemmel együtt a forrása az előítéleteknek, amellyel a homoszexuális embereknek szembe kell nézniük.
Láthatjuk, hogy azok a társadalmak, amelyek elfogadják a homoszexuális, és az LMBT embereket, és biztosítják számukra a szükséges jogokat azok jelenleg a leggazdagabb, és legszabadabb társadalmak közé tartoznak.
A humanisták azt gondolják, hogy az előítéletek forrása a tudatlanság, és ez ellen tenni kell. Ezért több humanista szervezet is nyíltan kiáll az LMBT jogok mellett. Az egyik legrégebbi szekuláris humanista szervezet az Amerikai Etikai Szövetség 2010-ben határozatot adott ki arról, hogy elismerik, és támogatják az LMBT spektrumba tartozó emberek egyenlő jogait. A brit humanista társaság keretében pedig több mint 40 éve létezik LMBT szekció, amely a humanista célok mellett a szexuális orientációtól, és nemi identitástól függetlenül garantált egyenlő jogokért is kampányolt.
További kampányaikon belül az azonos neműek közti házasságért, és a reparatív (melegséggyógyító) terápiák ellen is kampányoltak. Ezek a szervezetek az Európai Unió, és az ENSZ előtt is felszólaltak az LMBT jogok érdekében.

Ezen kívül pedig a humanisták gyakran kritikával illetik azokat, akik személyes előítéleteik miatt diszkriminálnak. Van amikor ezt vallási vezetőkkel szemben teszik. Ugyanis nem fogadják el azokat az érveket, amelyeket fentebb is láthattunk.
Álszentnek, és előítéletesnek tartják azokat az aggodalmakat, amelyek a gyerekek védelmére hivatkozva próbálják korlátozni beleegyezésen alapuló kapcsolatban levő felnőttek jogait, miközben más esetekben a gyerekek jólléte nem jelent szempontot. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek homoszexuális emberektől való féltése teljesen alaptalan, ugyanis a homoszexualitás nem azonos a pedofíliával, és ezt állítani csakis rosszindulatból fakadóan lehet, aminek célja akadályozni, és korlátozni mások életét.
A humanisták számára az egyik legfontosabb dolog az emberi szabadság, és ennek keretében a saját boldogságunk keresése. Ha ez azt jelenti, hogy valaki egy azonos nemű partnerrel lép kapcsolatra, mindaddig, amíg a felek képesek, és megadják az ehhez szükséges beleegyezést, addig ennek nem szabad útjában állni.

Források
Anonymous. (1965). The problem of homosexuality. New Humanist, (June), 186.-187.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Wakefield, J. (2013). 31 arguments against gay marriage (and why they’re wrong). New Humanist, (January/February), 32.-35.
Egyre több magyart zavarnak a melegek
Miért ne lehetne Jézus transznemű?
Ethical movement (Wikipedia)
AEU – 2004 – Same Sex Marriage
AEU – 1996 – On the Legalization of Gay Marriage
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Humanism
Humanists UK tells UN ‘religious beliefs no excuse for homophobia’
LGBT Humanists UK
Ending ‘conversion therapy’
Human sexuality and relationships
Dalai Lama Speaks on Gay Sex / He says it’s wrong for Buddhists but not for society
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Buddhism
Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről
Ferenc pápa a melegekről: Ki vagyok én, hogy elítéljem őket?
Ratzinger: «Nozze gay e aborto segni del potere dell’Anticristo»
Former Pope Benedict XVI links gay weddings to ‘the Antichrist’ in scathing new attack on LGBT+ rights
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Islam – Sunni and Shi’a
(Hinduism) Human sexuality and relationships
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Hinduism
Do Hindus Decry Homosexuality?
Jewish Views on Homosexuality

Kommentelnél? Katt ide.

Házasság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

„Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.”
Házasságot érvényteleníteni csak akkor lehet, ha ezt egy perben hozott bírósági ítélet kinyilvánítja.

A hindu hit szerint a jó házasság titka a szeretet, és ez pótolhatatlan. Bár azt tanítják, hogy ezt a szeretetet nem lehet erőltetni, de ennek ellenére bizonyos, a kapcsolatra vonatkozó szabályokat be kell tartani annak érdekében, hogy a párkapcsolat kibontakozhasson.
Ezek a szabályok két nagy kategóriába sorolhatók: a megfelelő párválasztás, valamint a házasélet jó minőségének fenntartása.
Az ideális házasságban mindkét fél reális önismerettel kell rendelkezzen, de a férfi igényszintje, vágyai, és érdeklődése egy kicsit magasabb szintű kifinomultsággal kell rendelkezzenek, mint a feleségéé különben a párkapcsolat nem fog működni. A nő feladata, hogy olyan férjet keressen, aki mellett elégedett tud lenni. Magának a házasságnak az örömteli fenntartásához arra van szükség, hogy a férj gondoskodó legyen és törődjön a feleségével, amaz pedig hűséges, és gyengéd legyen a férjével.
Hitük szerint a családi boldogság kulcsa az elégedett, örömteli nő, aki szívesen gondoskodik a szeretteiről. Ezért fontosnak tartják, hogy a félj rendszeresen vegyen ékszereket és ruhákat a feleségének, és biztosítsa, hogy a felesége jól éljen. Ha pedig az asszony gyermeket szeretne, akkor ezért tegyen.
Ugyanakkor fontosnak tartják a közös lelkiség gyakorlását is, mert hitük szerint, ha a házastársak együtt gyakorolják az Istennel való kapcsolat megélését, akkor ez eredményezi a legmeghittebb házasságot.

A buddhizmus második nemes igazsága szerint a vágy frusztrációt, és ezáltal szenvedést okoz. Ezért azt tanítják, hogy kerülni kell a párkapcsolatokon belül is a károkozást a másik féllel szemben. Nem írják elő kötelezően a házasságot. Mindaddig, amíg mindkét fél boldog, addig az együttélés megengedett.
A buddhista szerzetesek cölibátust gyakorolnak, azaz tartózkodnak a házasságkötéstől, és a nemi élettől mindaddig, amíg a szerzetesi közösségben tartózkodnak, annak érdekében, hogy a buddhizmus célját a megvilágosodást elérjék a vallási gyakorlatuk által. Hitük szerint ugyanis a házasság, és a családi élet elvonná a figyelmüket a helyes gyakorlattól.
De a buddhizmusban is létezik tanítás a kiegyensúlyozott családi életre vonatkozóan. Eszerint a jó családi élethez a következőkre van szükség: bizalom, erény, nagylelkűség, bölcs megértés, valamint jó barátok társasága.
Továbbá tanítják, hogy a családosok tegyenek félre a rossz időkre, családjukkal éljenek kiegyensúlyozottan, és kerüljék a másoknak ártalmas, azaz helytelen életmódot.
Ezen kívül pedig legyenek bőkezűek a barátaikkal, és tegyenek felajánlásokat az érdemes papoknak, és az istenségeknek.
A buddhista tanításban a férj azáltal szolgálhatja a feleségét, hogy: tiszteli, nem szidalmazza, nem hűtlen hozzá, hatalmat ad neki, és ellátja ékszerekkel.
A feleség pedig ezt azzal viszonozza, hogy: megfelelően szervezi a munkáját, kedves a szolgálókhoz, nem hűtlen, megőrzi a készleteket, hozzáértő, és szorgos minden teendőben.
(forrás: Szigálka szutta)

A zsidó bölcsesség szerint „Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül” (forrás: Midrás Brésit rábbá 8,9, moralizáló-anekdotikus prédikációs irodalom)
A zsidók a házasságot isteni intézménynek tartják, és hiszik, hogy Isten vezeti egymáshoz a házastársakat.
Úgy tartják, hogy a házas felek kiválnak az eredeti családjukból, és a házastársukkal egybeválva alkotnak egy új egységet, a saját családjukat.
A zsidó hitben rengeteg előírás a férfiakra vonatkozik, de a családi élet mind az asszonyon, azaz a feleségeken nyugszik. Az ők feladatuk ugyanis a családi élet békéjének, és biztos hátterének a biztosítása.
Nem neveznek meg semmit, ami a jó házasság titka lenne, de hiszik, hogy Isten aktívan beavatkozik a házasság esetében is, ha ez szükséges, mert magának a házasságnak van egy mélyebb, és komolyabb feladata az ember életében. Ezért van az hitük szerint, hogy Isten „akár a világ egyik széléről hozza az embert” akivel majd később összeházasodik.

A kereszténységen belül két fő irányzat létezik. Az egyik szerint, amit a katolikus egyház képvisel, a házastárs Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kell bánni vele, és fontos megbecsülni. Szerintük a házasság örökre szól, és ezért nem lehet felbontani, és újraházasodni, mert a szerződés a házaspár és Isten közt történik.
A katolikus hitben a cölibátus számít a legtisztábbnak, és a legideálisabbnak, és csak ezt követi a házasság. Minden ami ezeken kívül esik bűnnek minősül.
A másik irányzat szerint, amit a protestáns egyházak képviselnek, a házasság a két fél közti szerződés, amit bár Isten előtt kötnek, de egymással lépnek ezáltal szövetségre. Ezért ők elfogadják az újraházasulást is.
Ezen kívül a görögkatolikus irányzat szerint a jó házasság kulcsa, hogy a házastársak nem a saját örömüket, hanem a másikét keresik, és a másikat próbálják kielégíteni minden területen. Szerintük a házasságban a felek együtt növekednek, és mindez arra az igazi szeretet sziklára alapszik, amely Istentől jön. Ezért nem szabad a házasságot futóhomokhoz hasonló futó érzelmekre alapozni.

Az iszlám szerint a férfi és a nő házassága egyike Isten jeleinek. Hitükben ez az a kapcsolat, amely az ember természetének leginkább megfelel.
Azt tanítják, hogy ez a kapcsolat nem öncélú, és nem csupán a vágyak és szükségletek kielégítését szolgálja, hanem olyan szövetség, amely istenszolgálatnak minősül. A házasság keretében ugyanis a férj és a feleség egymás segítőtársai a jó cselekvésben, és egymás védelmezői a bűnnel szemben.
Tanításuk szerint a jó házasság első lépése a megfelelő társ kiválasztása. Mivel hosszú távú kapcsolatról van szó, ezért fontos, hogy jó választás történjen, mert nem mindegy, hogy ki az aki a titkait tudója, és a társuk az élet nehéz és vidám pillanataiban.
Szerintük a házasságban jogok és kötelezettségek is vannak, amelynek a házastársaknak maradéktalanul eleget kell tenniük, mert enélkül a házasság nem működhet jól. A házasságon belül fellépő hibák kezelésére pedig szeretetre, könyörületességre, és megbocsátásra van szükség.
A vallásalapító Mohamed próféta tanítása külön kitér a nők kérdésére is. Szerinte ugyanis egy nőt négy dolog miatt vesznek feleségül: a vagyona, előkelő származása, vagy szépsége miatt, valamint hite és erkölcsössége miatt. Ezért azt tanácsolja, hogy a boldogulás érdekében a hívők a vallásos nőt válasszák feleségül.

A humanisták progresszív álláspontot foglalnak a házasság kérdésében. Nem tartják kötelezőnek, vagy felsőbbrendűnek a házasságot más párkapcsolati formáknál. A humanisták szerint a házasság két egyenlő fél szövetsége. Fontosnak tartják a felek egyenjogúságát, függetlenül attól, hogy milyen neműek az illető kapcsolat tagjai. Ezen kívül pedig támogatják az azonos neműek közti házasságot is.
Szerintük a házasság fogalma rengeteget változott a történelem során, és ezekben a folyamatokban mindig az egyházak voltak azok, akik a haladást legerősebben ellenezték, és ezt teszik mind a mai napig.
Mivel a vallásos meggyőződések szerint a házasság „szent”, és ezért kiemelt pozíciót érdemel, ezért elutasítják a párkapcsolatok többi lehetséges formáját, mint például a hosszú távú együttélést, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat, vagy az azonos neműek házasságát.
A humanisták szerint a hívők maguk nyugodtan hihetnek abban, hogy a házasságuk egy szent intézmény, amiben az istenük is aktívan részt vesz. És ezt a saját egyházukon belül gyakorolhatják is mindaddig amíg ez nem ütközik más jogi korlátozásba, mint például a többnejűség, vagy a kiskorúakkal való házasság, esetleg a kényszerházasságok gyakorlása.
Szerintük egy egyre kevésbé vallásos világban, ahol az emberek többsége soha nem lép házasságra, vagy pedig nem hisz egyetlen istenben sem, a házasság intézményének vallásos dogmákhoz való kötése értelmetlen.
Ahogy a válás ellenzése is. A humanisták szerint ugyanis a válás nem kudarc, hanem csupán a kudarc jogi elismerése. A boldogtalan házasságok felbontása nem katasztrófa. Akkor sem, ha a házasságból gyerekek is születtek. Sokan, hívők, és nem hívők egyaránt, azért ellenzik vagy ítélik el a válást, mert szerintük a házaspár gyerekei ezáltal elveszítik a stabil szülői párt, amely útmutatást, és boldog gyerekkort hivatott biztosítani számukra. Viszont ezzel elfelejtik azt, hogy egy boldogtalan házasságban a gyerekek nem élvezhetnek felhőtlen gyerekkort sem. És az ő érdekük is, hogy az együtt boldogtalan szüleik ki tudjanak lépni ebből a helyzetből, különben őket is boldogtalanná teszik pusztán a rájuk kényszerített helyzet miatt. A humanisták szerint fontosabb a gyerekeket ettől megvédeni, és a szüleikkel való kapcsolatukat külön-külön ápolni, mintsem egy képmutató helyzetet kikényszerítve hazugságba taszítani őket is.

Amint láthattuk, több vallásban is létezik olyan elképzelés, miszerint minden házasságot Isten tervez meg, és hagy jóvá. Ebből arra következtetnek, hogy a házasságot nem szabad felbontani, mert ez szembeszegülne Isten akaratával. De ez a logika ugyanúgy alkalmazható lenne például a gyilkosságra is, hiszen ha az a halál nem lett volna Isten akarata szerinti, akkor nem történhetett volna meg. Maguk a hívők is láthatják, hogy ez a fajta érvelés ellentmondásra vezet, éppen ezért ugyanúgy alkalmazni kellene a házasságra is.
A humanisták számára éppen az ilyen ellentmondások, és kegyetlen szabályok miatt fontos a szekularizmus, mert szerintük bizonyos emberi, és társadalmi kérdéseket, mint például a házasságot nem szabad kizárólag az egyházak és a vallások fennhatósága alá helyezni.
A válás és a civil házasság állami (hatósági) szabályozása egy hosszú történelmi folyamat, amely végig az egyházak hatalmával szemben volt vívva.
Ahogy a világ egyre szekularizálódott, és az egyházak hatalma háttérbe szorult úgy vált az egyházi szertartás egyre inkább szimbolikussá, és ráadássá. Természetesen ez csak a világ egyes részeire igaz, ahol az egyház nem rendelkezik az államéval egyenlő hatalommal. A szekularizált országokban a házasság szentsége, és ebből kifolyólag a vallási szertartás fontossága csak azok számára rendelkezik rendkívüli jelentőséggel, akiknek az életében a vallás fontos szerepet játszik, és az életük többi részét is a vallási szabályok határozzák meg elsősorban. Mindenki más számára a vallási szertartás csupán a romantikus és szimbolikus jellege miatt számít.
Ugyanakkor, a humanisták aggodalommal látják, ahogy az utóbbi évtizedekben maga a házasságkötés folyamata válik egyre kereskedelmibb, és látványosabb jelenséggé.
A párok manapság rengeteg pénzt fektetnek magába az esküvőbe. Beleértve a több fős, akár külföldi úttal egybekötött leány és legénybúcsúkat, a drága helyszíneken tartott esküvőket, és a (sokszor elvárt) drága esküvői ajándékokat. Vannak párok, akiknek évekig kell spórolni, hogy megfelelő pompájú esküvőt tartsanak.
A jelenséget több valóságshow is dokumentálja, amiben az esküvő, mint egy rendkívüli esemény, és a pár életének csúcspontja jelenik meg, és ezt rengeteg nehézség, és stressz előzi meg.
A humanisták szerint ez azért van, mert manapság a házasság intézménye kiüresedett fogalommá vált sok helyen, de eközben a kultúránk továbbra is romantizálja a mesés, templomi esküvőket, ami nélkül nincs meg a kívánt „… és boldogan életek míg meg nem haltak.”

Ezért a humanisták szeretnék megteremteni a házassági szertartások új formáját, amely nemcsak, hogy jelentőségteljes a házasulandó párok számára, hanem egyben szép és esztétikus is. Viszont mindeközben nem egy adott helyhez, és szigorú szertartásrendhez kötött.
Több humanista szervezet is nyújt humanista szertartásokat, beleértve esküvői szertartásokat is.
A szomszédos Romániában évek óta léteznek humanista szertartások, amelyek alternatívát jelentenek a hagyományos egyházi szertartásokra, olyan emberek számára, akik nem szeretnének egy olyan egyháznak fizetni egy szertartásért, amelyben máskülönben nem vesznek aktívan részt, vagy amelynek tanításaiban nem hisznek. Viszont szeretnék egy szép szertartással megünnepelni a házasságuk eseményét, a családjuk körében.
Ebből egy már Magyarországon is megtörtént, 2016-ban, a Magyar Humanista Társaság közreműködésével. Bár ez nem számított jogilag elismert szertartásnak, és a pár már korábban civil házasságot is kötött, de más országokban a humanista aktivisták elérték, hogy államilag is elismert házasságkötésnek számítson a humanista szertartás is.
Skócia, Észak-Írország, és az Ír köztársaság már jogilag is elismeri ezeket.
A humanista szertartások annyira népszerűek, hogy például Skóciában az első év után, amelyben 85 ilyen házasságot kötöttek, az azt követő évben több mint 4300 esküvő volt humanista szertartás keretében kötve, mely több volt, mint amit a Skót Egyház keretében kötöttek.
Írországban 2012 óta létezik ez a lehetőség, és itt 2015-ben az összes házasság 6% volt humanista szertartás szerint kötve. Ami háromszor annyi, mint a protestáns Ír Egyház által kötött házasságok.
Ezek a szertartások ugyanúgy jelentőség teliek, de nem vallásosak, és sokkal inkább a házasulandó párra vannak szabva, valamint rugalmasak a pár és a család igényei iránt, mint a hagyományos egyházi szertartás. Mivel nincsenek dogmatikus korlátozások, ezért csak a kreativitás szab nekik határt. Sem helyszín, sem pedig tartalom szempontjából nincsenek szigorú előírásokhoz kötve, mindaddig, amíg a törvény be van tartva. Továbbá pedig, a hagyományos, hivatalos házasságoktól eltérően nem korlátozódnak a heteroszexuális párokra. Az ilyen módon házasuló párok legtöbbször saját esküt írnak, és sokszor bevonják a résztvevő családtagokat is magába a szertartásba.
Az angolszász országokban már látunk kialakulni pár humanista hagyományt, mint például a házaspár kezeinek szimbolikus összekötése egy szalaggal, egy egység-gyertyának a meggyújtása, vagy pedig a csomó megkötése. Utóbbi egy hagyományos, kereszténységet megelőző kelta esküvői szokás, és a pár belső kötelékeinek megkötését jelképezi. Innen ered például az angol nyelvben használt „tying the knot” kifejezés.

Maguk a humanisták azért igyekeznek ezekkel a szertartásokkal új hagyományt teremteni, mert meg vannak győződve róla, hogy az embereknek van igényük arra, hogy egy szimbolikus szertartással hangsúlyozzák egy esemény jelentőségét, és ez akkor is igaz, ha nem hisznek sem istenekben, vagy pedig természetfeletti dolgokban. Maga az igény, hogy együtt legyünk embertársainkkal viszont igenis létező, és valós igény, amelyet a vallás mellőzésével nem kell elveszíteni, hanem csupán újra kell értelmezni, úgy, hogy jobban tükrözze a saját értékeinket.
Ez egy olyan lehetőség, ami a hagyományos, és megszokottól való eltérésben látja a lehetőséget az esemény igazi, mély, és személyes megünneplésére.

Források
Bullett, G. (1926, Szeptember). Marriage and Divorce.The Literary Guide and Rationalist Review, 363 (New Series), 157.-158.
Ditum, S. (2012, Szeptember-Október). Too Young. New Humanist, September/October, 13.-15.
Glaser, E. (2004, Szeptember-Október). Backlash in Disguise. New Humanist, September/October, 22.-23.
Harris, E. (2002). Parliamentary column. New Humanist, Spring, 30.
Hayness, E. S. P. (1906). Christianity and Marriage. The Agnostic Annual and Ethical Review, For the Year 1906, 28.-32.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
First ever legal humanist wedding ceremony takes place in Northern Ireland
Humanist weddings in Northern Ireland: everything you need to know
Are humanist marriages legally recognised in the UK?
Handfasting at a humanist wedding
Tying the knot in a humanist wedding ceremony
Ceremonies
Ceremonies FAQ
Talmud (Wikipedia)
Christian weddings
Marriage and divorce

 

Kommentelnél? Katt ide.

Isten | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Isten egy olyan természetfeletti lény, amely személyiséggel ruházható fel. Tulajdonnévként, nagybetűvel írva pedig egy adott istenségre utal, aki a világegyetem egyedüli teremtője, és annak működését, illetve irányítását felügyeli. A hagyomány szerint Istennél hatalmasabb entitás nem képzelhető el, ezért mindenhatónak, mindentudónak, és korlátlannak képzelik el a hívők. Nincsenek hiányosságai, és mindenhol jelen van. Létezésének nincs kezdete és vége.
Sokféle istenkép és meghatározás létezik. Előbbi pedig csak a közös elemeket egyesítő meghatározás.

Bár többféle módon lehetne kategorizálni a különböző vallásokat az általuk hirdetett istenkép alapján, de talán a leglényegesebb megkülönböztetés a monoteista (egyistenhit), illetve a politeista (többistenhit) tengely. A továbbiakban a három legnagyobb monoteista vallás, a judaizmus, a kereszténység, és az iszlám istenképét, valamint a két legnagyobb politeista vallás a hinduizmus, és a buddhizmus álláspontját fogom bemutatni.

Mindhárom vallás azt tanítja, hogy Isten megtapasztalható a hívők által. Vannak akik szerint ez Isten szabályainak követése által történik (judaizmus), mások szerint ez az Istennel való lelki közösségben (kereszténység), míg mások szerint a neki való szolgálatban és behódolásban történik (iszlám).
Ezen kívül pedig vannak hívők, akik szerint Isten az emberek számára megismerhetetlen, és csupán analógiákban írható le. De az analógiák lényege, hogy ismerjük az elemeiket, és ezért tudunk párhuzamot vonni közéjük. Ha az analógia egyik eleme végképp megismerhetetlen az emberek számára, akkor az erről folytatott bármilyen spekuláció értelmetlenné válik.
Vannak akik magát a világegyetemet tartják Istennek. Néha hallhatunk tudósoktól is ilyen kijelentéseket, akik egy-egy magyarázatukat ilyen költői kifejezésekkel támasztják alá, lásd Einstein, vagy a fizikusok istenét. De ez nem több egy szépítő kifejezésnél, és nem jelenti semmilyen konkrét istenség leírását.
Ezért a továbbiakban a mai nagy világvallások istenképével fogok foglalkozni, valamint a végén bemutatom a humanizmus istenektől mentes világnézetét is.

Az első, mind a mai napig létező monoteista vallás, a judaizmus szerint Isten egy mindenható, mindentudó, és a természet felett létező entitás.
A zsidó vallásban Istennek hetvenkét neve van, és ezek mind egy-egy tulajdonságát jelölik. Ezek közül a négy legfontosabb:
Elohim – a teremtés során használt; jelentése ítélkező, égi bíró isten.
Adonáj – az örökkévaló isten.
Sádáj – a mindenható isten.
És Sálom – azaz béke.
A zsidó hit szerint Isten öröktől fogva létezett, és ezért része az emberi történelemnek is. Nincsen előtte titok, figyelemmel kíséri az emberek tetteit, és annak függvényében büntet vagy jutalmaz, ahogyan az emberek viselkednek. Hitük szerint az ember tudna Isten képmásaként cselekedni, de ez nehéz számára. Annak érdekében, hogy mégis tudjanak Isten akaratának megfelelően élni adta Isten a zsidó népnek a Tórát, ami szabályozza az életüket.

Hasonló módon a kereszténység is azt tartja, hogy csak egy isten létezik, és aki résztvevője az emberi történelemnek. Egyes fundamentalista keresztény irányzatok a világ korát mindössze 6000-10000 év közé teszik. Mások szerint viszont a teremtéstörténetben említett napok nem szokványos 24 órás napok voltak, és ezért, bár elvileg ezekből, illetve a Bibliában levő nemzetségtáblázatok alapján kiszámolható lenne a Föld valódi kora, de ennek pontos száma vitatott, még a keresztények közt is.
A keresztény hitben viszont Isten végig követi az emberi korokat, és folyamatosan kommunikál velük annak érdekében, hogy közösen kibontakoztassák a teremtést. Valamint egyénileg is követi az emberek létét, és mindenkiről külön-külön gondoskodik.
A keresztény tanításban fontos elem, hogy Isten együtt szenved az emberekkel, és osztozik a bánatukban, illetve örömükben. Olyannyira, hogy szerintük, kb. kétezer évvel ezelőtt Isten testet öltött, és a bűn kivételével, minden emberi tapasztalást átélt.
Bár a keresztények szerint ez egy addig hallatlan dolog volt, és csakis a kereszténységre jellemző, de ahogy később láthatjuk majd, a hinduizmusban is létezik hasonló tanítás. A buddhizmus buddháiról, és bódhiszatváiról már nem is beszélve.
A keresztény vallás istenképével kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy bár monoteista (azaz egyistenhívő) vallásnak nevezi magát, de a tanítás szerint ez az egy isten három személy formájában írható le. Ezek „egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan marad”. (Magyar Katolikus Lexikon)
Ezek az Atya, amely azonos a teremtő Istennel, a Fiú, azaz a történelmi Jézus, akiben a keresztény tanítás szerint Isten maga testesült meg, és jött le a Földre, valamint a Szentlélek, amely a Szentháromság harmadik személye. Ez utóbbi „egylényegű” az előző kettővel, és Isten mindenhatóságának, teremtő erejének és természetfölötti hatásának megnyilatkozása.
A keresztény hit szerint ez a személyi különbözőség nem bontja meg az egy Isten fogalmát.
Éppen ezért, amikor a keresztények Jézusról beszélnek, akkor tulajdonképpen Istent is értik alatta.
Bár ez ellentmondásnak tűnhet, de a keresztény hitben fontos, hogy a dogmák kinyilatkoztatás, és autoritás alapján vannak elfogadva, és a hívőknek nem szükséges megérteni a dolgokat.

Ettől merőben eltérően az iszlám vallás erőteljesen hangsúlyozza Isten (azaz Allah) egyedüliségét.
A muszlimok által használt „Allah” kifejezés egy arab szó, melynek jelentése az egyetlen isten. Azért használják ezt Isten leírására, mert a nyelvben ez az egyetlen kifejezés amelynek nincsen többesszáma.
Szerintük a hit tisztasága pontosan abban nyilvánul meg, hogy csakis Istent illeti imádat, és minden más lény őt hivatott szolgálni. Beleértve a természetfeletti lényeket (mint például az angyalokat), de akár magukat a prófétákat is, akik mind alárendeltek neki.
Hitük szerint Isten a különböző korokban minden népből választott embereket, hogy az üzenetét az ő egyedülvalóságáról, és a másvilágról közvetítsék a többi ember felé. Ők voltak a próféták, amelyek közül az utolsó volt Mohamed. Isten neki szó szerint diktálta az iszlám szent könyvét a Koránt, és amelyben tudatja az emberekkel a saját jellemzőit is. Eszerint Isten „nem nemzett, és nem nemzettet” „És senki nem fogható hozzá”. Valamint önmagában létező, örökkévaló, kezdet nélküli, utolsó, és vég nélküli. Mindentudó, mindent lát és minden felett uralkodik.
Az iszlám hit szerint Isten a legigazságosabb, és ezért ő az egyetlen akit áhítatosan imádni, és szolgálni kell, és csakis hozzá szabad fordulni segítségért, és bűnbocsánatért, mindenféle közbenjáró nélkül. Ez az iszlám hit egyik alaptétele, és ezért szigorúan tilos a muszlimok számára bármely másik istenséget, vagy személyt imádni.

Ezeken kívül pedig léteznek a politeista (többistenhitű) vallások, mint a hinduizmus, és a buddhizmus. Utóbbit néha (tévesen) ateista vallásnak is nevezik, de erről hamarosan bővebben szó lesz.
Elsőként a hinduizmus, amely szerint semmi sem létezik Istenen kívül, mivel ő hozta létre a többi létezőt. Ezek léte és működése Istentől függ, beleértve az összes teremtett lényt, magát az időt, és a tetteket (a karmát) is.
Hitük szerint Isten tökéletes, és lelki. Az emberek Istentől elkülönülve élnek az átmeneti anyagi világban, és feladatuk, hogy a vele való kapcsolatukat felelevenítsék. Hiszik, hogy minden ember szívében jelen van Isten, amit ők Felsőléleknek neveznek, és amely mint egy barát folyamatosan segíti az embereket, ha ezek ezt igénylik. Ennek megtapasztalása a bizonyíték számukra, hogy Isten és a lélek végső soron azonosak. Ha valaki Istent látja minden mögött, akkor felébred a természetes istenszeretete, és ez folyamatosan növekszik élete során. Így tudja elérni azt, ami a hinduizmus szerint az emberi élet célja: a felszabadulást, ami az Istennel való teljes egységet, és ezért a tökéletes boldogságot jelenti. Ennek során Isten és az emberek egymással fennálló szeretetteli kapcsolatából származó viszonzást érzik az emberek a tökéletes boldogságnak. Ebben az összhangban teljesednek be úgy Isten, mint az emberek vágyai.
A hindu hit szerint, Isten a teremtés után sem hagyja magára a teremtményeit, és időről-időre megjelenik nekik. Vagy pedig hű társait küldi, hogy utat mutassanak az emberiségnek. Ezt Krisna formájában teszi, ami a hindu hit szerint legutóbb kb. 5000 évvel ezelőtt történt.
A kereszténységtől eltérően a hindu hitben mivel Isten, és a lélek örökkévaló, ezért Isten tulajdonképpen nem-született, hanem csak alászállt a Földre.

Végül pedig a buddhizmus, amelyet sokszor tévesen ateista vallásnak, és csupán filozófiának neveznek, szintén említ isteneket, bár nem teista értelemben.
Többféle buddhista irányzat létezik, amelyek közül némely tényleg nem tartalmaz isteneket, hanem csupán aszketikus vallási szabályokra alapszik. Viszont a Buddhákat, és a bódhiszatvákat szintén kultusz övezi, és ezeket istenkeként imádják. A különbség ezek közt, és a monoteista istenek közt csupán annyi, hogy a buddhizmus istenei nem számítanak teremtő istenségeknek. Viszont a buddhizmusban is létezik másvilág, amelynek különböző szintjeit egy-egy istenség uralja. Egyes buddhista tanítások szerint ezek az isteni állapotok, megfelelő gyakorlás következtében bárki számára elérhetők a halál utáni létben.
Vannak azonban olyan buddhista iskolák amelyek szerint a buddhizmus lényege az út, amely a felszabaduláshoz vezet, és ezért nem lényeges az isten kérdés maga.
Buddha nem tagadta, hogy létezne Isten vagy istenek, egyszerűen csak nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Amikor tanítványai erről kérdezték, kitérő választ adott. Tanítása szerint mindenki képes elérni a felszabadulást. Egyesek mindezt úgy értelmezik, hogy a vallás lényege ebben a belső útban rejlik, nem pedig istenek imádatában.
Szerintük a hagyományban létező istenség-ábrázolások, képmások, és szobrok csak emlékeztetők arra, ami minden emberben megtalálható. De mivel még nem ismertük fel ezeket magunkban, ezért egyesek azt gondolják, hogy ezek közül néhány nagyobb tiszteletet érdemel, és ezért isteneknek nevezik őket. Amikor viszont felismerjük, hogy egy adott istenség ábrázolása csupán egy jelkép, és amikor az ennek megfelelő jellemzőt felfedezzük önmagunkban, akkor megszűnik a külső emlékeztetőre való igényünk is.

Ennél már csak a humanisták lépnek eggyel tovább, azzal, hogy teljesen elutasítják az istenek fogalmát, és az erre való bármilyen igényt. A humanisták tehát tulajdonképpen ateisták.
Amiben a humanizmus többletet jelent az ateizmushoz képest, az az erkölcsi nézőpont miszerint a halandó, földi életünk keretei közt értelmet az emberi gondolkodás, és célok tükrében találunk, nem pedig egy felsőbb hatalom által van számunkra kinyilatkoztatva.
Míg az ateizmus egy válaszreakció az istenek állításra, addig a humanizmus ezen felül egy alternatív, természetfeletti elemektől mentes, összefüggő világnézet, amely bármely ember számára érthető.
A humanisták szerint a világ teljes istenek nélkül is. Létezik ugyanis rengeteg dolog, ami az életet széppé, és értelmessé teszi. Mint például a természetes világ, a többi ember, a művészetek, a szeretet, és az emberi kapcsolatok, vagy akár a humor, és a csokoládé. Hibásnak tartják a hívők feltételezését miszerint egy világnézet csak akkor teljes, ha mindezeket, és ráadásul egy istent is tartalmaz.
Ezen kívül a humanisták általában szkeptikusak is. Tehát szeretik tudományos, és szkeptikus alapon vizsgálni minden természetfelettire vonatkozó állítást. Ugyanúgy nem fogadják el a boszorkányok, a szellemek, vagy az ufók létét, mint az isten(eké)t, pusztán az alapján, hogy mások hisznek, vagy hosszú ideje hittek ezekben.

A humanisták nem fogadják el a panteizmust sem, miszerint Isten a világegyetemmel egyenlő.
Szerintük a világegyetem egy semleges létező, és amelyben az emberek egy apró szerepet töltenek be. Nem gondolják azt, hogy a földi élet különleges vagy tökéletes lenne, vagy hogy mindezt egy valamilyen természetfeletti lény kizárólag az emberek érdekében teremtette volna. Ennek ugyanis ellentmond a sok betegség, és felesleges szenvedés, amit a világban láthatunk, valamint a gyakorlatilag végtelen világegyetem, amiben élünk.
A humanisták, egyes vallásos emberektől eltérően nem hiszik, hogy a betegség, és a szenvedés egy tudatos, mindenható lény (isten) büntetése, vagy pedig az emberek bűneinek a következménye lenne. Szerintük a betegségek azért léteznek, mert a biológiai lények, természetes folyamatok által létrehozott teste nem tökéletes, és ezért hajlamos a meghibásodásra. A szenvedés pedig, bár sokszor szintén természetes folyamatok következménye, mint például egy tűzvész, vagy egy földrengés, de ezek nem az élőlények ebben, vagy egy másik életben végrehajtott tetteinek büntetései. Az emberi szenvedés sokszor leginkább az emberi társadalmakon belüli folyamatok következménye. Ezért a humanisták szerint épphogy az a dolgunk, hogy ezeket a káros társadalmi folyamatokat a lehető legjobban csökkentsük, és egy igazságos, és demokratikus társadalmat hozzunk létre, amelyekben ezek a dolgok nem történnek meg.
A humanisták számára értelmetlen egy szerető isten fogalma mindaddig amíg a világban létezik felesleges szenvedés. És bár a rossz problémájáról rengeteg különféle teológiai vita lezajlott már a történelem során, a humanisták számára ezen válaszok egyike sem nyújtott kielégítő választ magára a kérdésre, hogy hogyan engedheti meg egy szerető, és mindenható isten, hogy a teremtményei szenvedjenek.

Vannak, akik szerint az istenhit az agy működésének mellékterméke. Szerintük az emberek nem azért hisznek istenekben, vagy hihetetlen vallásos dogmákban, mert kevésbé racionálisak hitetlen társaiknál, hanem sokkal inkább azért, mert ezek a dogmák más magyarázatoknál jobban beilleszthetők a már létező következtetéseket levonó rendszerükbe.
Napjainkban, úgy a hívők mint az ateisták a tudomány által keresnek magyarázatot a hit jelenségére, és ezáltal próbálják alátámasztani Isten létét, avagy nemlétét.
Egyes hívők lelkesen felkarolták a tudomány különféle vallásos értelmezéseit, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy Isten valahogy, az evolúció során íródott az emberi agyba. Vannak akik szerint Isten maga indította el az evolúció folyamatát, és ezért az emberi agy úgy alakult ki, hogy felismerje és imádja Istent.
Mások pedig az úgynevezett „isteni gén”-t kutatták, amely azt bizonyította volna, hogy az istenhit genetikailag belénk van kódolva.
A humanisták szerint mindezek az elképzelések az evolúcióelmélet félreértéséből, vagy szándékos félreértelmezéséből fakadnak. Az evolúciós folyamatoknak ugyanis pont hogy nincs előre meghatározott végpontja. A természetes szelekció folyamatában ugyanis épp a véletlenszerűség a lényeg. Stephen J. Gould evolúcióbiológus híres gondolatkísérlete szerint, ha visszatekernénk az időt, és másodszor lefuttatnánk az evolúció folyamatát, akkor egy teljesen másmilyen élővilágot kapnánk.
Továbbá pedig a humanisták szerint ezekkel a magyarázatokkal mind az a gond, hogy nemhogy bizonyítják, hanem egyenesen csökkentik Isten hatalmasságát. Ha Isten csupán az agy egyik hasznos jelensége, ami segíti az embereket abban, hogy együttműködjenek, és örömteli társas élményeket éljenek át, akkor nem igazán beszélhetünk egy önállóan létező, mindenható lényről.
A különböző kísérletek, hogy Istent összeegyeztessék a természettudományok eredményeivel ellentmondásokhoz vezetnek, és végső soron mindig istent helyezik egy egyre kisebb skatulyába, amely már rég nem azonos a vallások által hirdetett mindenható, és mindentudó, természetfeletti lénnyel.
A humanisták szerint éppen ezért értelmetlen a panteizmus is, mivel ha isten a természet része, akkor ő is ugyanúgy a világegyetem szabályainak rabja, mint maga az ember. Ha pedig nem képes kivonni magát ezek alól, akkor nincs tulajdonképpen ok arra, hogy imádják.
Másik oldalról, az ateisták, például VS Ramachandran neurológus megfigyeléseire hivatkoznak, amely szerint a homloklebenyt (az agy elülső részét) érintő rohamokat tapasztaló páciensek egy-egy ilyen roham után erőteljes misztikus élményeket éltek át, és utána erőteljes érdeklődést mutattak a vallásosság, és a spiritualitás iránt. Ő ezt úgy értelmezte, hogy létezik az agyban egy Isten-pont, ami a hit eredetére lenne magyarázat.
Ezt több hasonló kutatás követte, amely közül néhány vallásos és ateista tudósok közti együttműködés eredménye volt. Ezek komputertomográfia (számítógépes tomográfia, CT) módszerrel próbálták beazonosítani a helyet az emberi agyban ahol az istenhit lakozik.
A humanisták szerint viszont mindezek a próbálkozások tévesek, mert alapvetően hibás a felvetés, hogy az istenhitet kizárólag agyi állapotokra, vagy biológiai folyamtokra egyszerűsítjük. Ezáltal ugyanis elvesz a vallásosság, és a hit jelenségének rengeteg részlete, ami viszont szintén magyarázatra szorul.
Szerintük a hit egy összetett személyiségi, tapasztalati, és társadalmi jelenség, amely magába foglalja úgy az egyén saját tapasztalatait, mint a kultúrát, amiben felnőtt, és amiben él, valamint a világ eredetéről, és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képet is.
Azt gondolják, hiba természetesíteni az istenhitet, és ez az irány közös ellensége lehet úgy a hívőknek, mint a tudomány-párti nem-hívőknek egyaránt.

A humanisták szerint a vallás egy általánosabb agyi képesség mellékterméke, amely a minket körülvevő világot hivatott magyarázni. Viszont ez az egyike a talán legemberibb képességünknek, és egyike azoknak a dolgoknak, amelyek egyedivé teszik az embert az összes élőlény közt. Akkor is, ha ez a képesség néha rossz módon van használva, és mint a vallások esetén ki van használva, mégis ez egy olyan jellegzetes emberi képesség, amit éppen ezért érdemes tanulmányozni, és megbecsülni.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Smith, A. D. H. (1960) The Experience of ‘God’. New Humanist (January), 15.-16.
Tallus, R. (2010) In Search of the G Spot. New Humanist, (January/February), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Isten (Wikipedia)
So you think you can live without God?
Humanism A positive approach to life
Kérdesek a kezdethez
Jézus azonnal itt van!!! Kész vagy?
Németh Sándor válaszol – Teremtés
Szentháromság (Katolikus Lexikon)
Szentlélek (Katolikus Lexikon)
Krisna isteni élete mindenkit vonzó
Panteizmus (Wikipedia)
Would humans evolve again if we rewound time?

 

Kommentelnél? Katt ide.

Halál után | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Tudjuk, hogy mit jelent élni, de vajon mi van a halál után? Meg tudjuk egyáltalán tapasztalni a halált? Létezik olyan kutatás, ami szerint, képesek vagyunk felfogni körülöttünk zajló eseményeket akár a hivatalos, úgynevezett klinikai halál beállta után is.
Tényleg csak a vallások tudják megválaszolni a kérdést, hogy mi történik velünk a halál után?

A zsidó vallásban nincs egységes tanítás a halál utáni létről, ehelyett metaforákat, és példabeszédeket használnak a túlvilági érzékeltetésére. Viszont minden zsidó irányzat tanítja a halhatatlan lélek tanát, miszerint a léleknek öt szintje van. Egy részével az ember rendelkezik, másik részük viszont tőlünk független. De ezek mindegyike Istentől származik. Hitük szerint ez a lélek örök, és mindentudó, mint Isten. Ennek bizonyítékának tartják az előrelátó álmokat, és a déjà vu érzését.
Hiszik, hogy a tettek következményei a túlvilágban egyenlítődnek ki, és ott nyerik el a bűnösök a megérdemelt büntetésüket, valamint az igazak a jutalmukat.
A posztbiblikus időszak enciklopédiája, a Talmud, rendkívül különböző módon tárgyalja a kérdést. Nincs benne konkrétum a túlvilágról, vagy a feltámadásról, hanem csupán az ígéret, hogy Isten megtartja „a porban aluvóknak adott szavát”.
Az ebben említett “Gyehenna”, azaz a pokol, ahol a bűnösök szenvednek, egyes értelmezések szerint a valóságban egy létező hely a mai Jeruzsálemben (a Hinom völgye, Gé Hinom). A paradicsom pedig szintén metaforikusan értendő, ugyanis az egy perzsa eredetű görög szó, amely „parkot” vagy „kertet” jelent. Vannak akik szerint ez csupán egy utalás az Édenkertre (Gán Éden), ahol Ádám és Éva élt, és ahol nem létezett szenvedés, és az élőlények az eredeti, teremtett tökéletességükben éltek a bűnbeesésig. A modern zsidók példabeszédeknek tartják, és elutasítják, hogy ezek valós helyek lennének. Szerintük nincs pontos tudásunk arról, hogy hol van, és milyen a másvilág.
Más zsidó gondolkodók szerint a túlvilág nem egy másik világ, hanem egy eljövendő világ, aminek eggyé kell válnia a jelenlegi világunkkal. A bibliai tanítások célja pedig ennek megvalósítása. Ezért tanítják azt például, hogy a zsidóknak tenniük kell azért, hogy a világ javuljon.

A keresztények szerint a hit lényege a halál utáni élettel kapcsolatos tanításokban fogalmazódik meg, és ezek nélkül a szent könyvek nem lennének többek erkölcstankönyveknél. Tanításuk szerint a földi lét célja, hogy az ember megértse, és felkészüljön a halál utáni létre, Isten birodalmában.
A legtöbb keresztény irányzat szerint az emberi történelem végén Isten mindenki felett ítéletet hirdet, és aszerint büntet vagy jutalmaz meg mindenkit, hogy milyen életet élt. Ebben az értelmezésben a földi lét csupán próbaidőnek számít a valódi létezés előtt.
Figyelembe véve a tudomány eredményeit, a keresztények manapság a feltámadás hit és reménység jellegét hangsúlyozzák inkább. Elismerik, hogy mindez nem tapintható, és nem vizsgálható, mert „a lélek birodalmába tartozik”. Ezért hitükben hangsúlyos a bizonyíték nélkül való hit. Lásd hitetlen Tamás történetét, akinek Jézus egyesen azt mondja, hogy jó az ő hite, mert hiszi, amit lát, de azok, akik nem láthatják ezt, és ennek ellenére is hisznek, azok felsőbbrendűbbek nála. (Jn 20, 29)
A feltámadásban való hit annyira alapvető, hogy azt tartják, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a teljes igehirdetés. (1Kor 15 14,19)

A muszlim vallás tanai sokban hasonlítanak a keresztény tanításra. Az iszlám tanítása szerint az ember élete különböző időközökből áll, amelyek mind egy-egy kapuval kapcsolódnak egymáshoz.
Hitükben a lélek a terhesség negyedik hónapjában kerül a magzatba, és a születés a kapu amin át az e világi létbe kerül. Ezt a halál zárja, ami után a lélek egy köztes, sírvilágba kerül, ahol az Ítélet napjáig várakozik. Ekkor a lélek áthaladhat a következő kapun, és feltámad. Ugyanakkor megkapja a tettei függvényében vagy az örök jutalmat (Paradicsom) vagy az örökké tartó büntetését (Pokol). Az ebben való hit az iszlám egyik alappillére.
Ezen kívül hiszik még, hogy az ember élete során a lélek különböző időközökben más, és más erősségű kapcsolatban áll a testével. Így magyarázzák a halálközeli, és a testen-kívüli élményeket. Szerintük az e világi lét során a lélek időnként kiléphet a testből, például alvás során, de amikor újraélesztésre van szükség, akkor a lélek csakis Isten akaratából tudja visszanyerni a tudatát.

A hindu kozmológiában a világegyetem három világra (trailokja vagy trilokja) van osztva. A legfelsőbb a mennyország, ezt követi a föld, majd pedig a pokol.
Ezek mindegyike további alegységekre van osztva. A hindu hitrendszerben a különböző világokat különféle istenségek irányítják. A buddhizmus hasonló tanításában az istenségeket a buddhák vagy más néven a bódhiszattvák illetve démonok helyettesítik.
A hindu hitben amikor a test meghal, a lélek tovább létezik, és az élete során végrehajtott tettek függvényében új testbe születik újjá. Előző életében elkövetett bűnei büntetést, a jó cselekedetei pedig jutalmat hoznak számára.
A hindu hit szerint csakis a legfelsőbb istenség, Brahman, tölt ki időt és teret, minden más csupán az ő elméjének a kibontakozása, és ezért illúzió (májá). Ettől a káprázattól csakis az isteni hatalom előtti meghódolással lehet megszabadulni.
Az emberekben levő lélek (atmán) az istenség elválaszthatatlan részecskéje. Ennek jelenléte a testben a tudat által ismerhető fel. A puszta anyag nem rendelkezik tudattal, ezért nincs is lelke.
A kortárs hindu gondolkodók szerint a tudat nem az agy működésnek terméke, hanem a lélek kisugárzásának jele. A napsugárzás metaforáját használják, ennek magyarázatára. Eszerint ahogy a Nap sugarai bevilágítják a világűrt, úgy az emberi testet is beragyogja a lélek, a tudat formájában.
Szerintük a testre gyakorolt hatások, mint a kábítószerek hatása, vagy az agy sérülései csupán annak a jele, hogy a test visszahat a lélekre, de szerintük nem ez az elsődleges, hanem a szellemi lény, amely benne lakozik. Ezért a testre úgy tekintenek, mint egy ruhára, amit a lélek, az újjászületés során levet. Maga a lélek viszont örökké létezik.

A buddhista tanítás, hasonló módon azt tartja, hogy a test csupán egy hajó, amelyet annak kormányosa (a tudat) vezet és irányít. Ezért hiszik például, hogy a nagy tanítómestereik olyan szintén voltak képesek összehangolni a tudatukat (lelküket), és a testüket, hogy az nem öregedett, és hetekig nem indult bomlásnak még a vérkeringésük, és a lelégzésük leállta után sem.
De mivel a buddhizmus a hindu vallásból alakult ki, ezért sok elemét használja, beleértve a másvilággal kapcsolatos tanításokat.
A buddhizmus szintén a három részre felosztott világegyetemet tanítja, és hitük szerint a lélek, tettei függvényében ezek bármelyikébe újjászülethet.
Ezek közül az első a Kámalóka, azaz az érzéki vágyak birodalma. Itt a lények függenek az érzéki vágyaktól, és ezek szenvedést okoznak számukra. Ez a szint Mára démon uralma alá tartozik.
Ezt követi a rúpa-vacsara avagy az „alakok birodalma”, ahol az élőlények teste finom anyagból készült, nemtelen, és lakói nem érzékelik az öröm, és a fájdalom szélsőséges formáit. Ez egyike azoknak a céloknak, ahová a helyesen végzett vallási gyakorlat következtében újjá lehet születni a hívőknek.
Végül pedig az arúpa-vacsara avagy a „forma nélküli birodalom”, ahol a lakóknak nincs se formája se elhelyezkedése. Ezen belül létezik a négy mennyország, ahová azok a lelkek tudnak újjászületni, amelyek már majdnem elérték a teljes felszabadulás állapotát.
A buddhista tanítás szerint a lélek, a tettei következményeként, azaz a karmája szerint születik újra és újra. Ez lehet állatok vagy akár félistenek, sőt istenek formájában is. Embernek születni hitük szerint különleges lehetőség, mert ennek a létezésnek a során lehet az újjászületések ciklusából (szamszára) végleg megszabadulni a léleknek, és elérnie a nirvána állapotát, amikor nem születik többé újjá semelyik világban.
Ennek érdekében viszont a Buddha tanításait kell követni, amelyeket a négy nemes igazság foglalja össze. Ezek a következők:
1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
2. a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás;
3. van egy út, amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól;
4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” (astángika-márga) vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, és a helyes elmélyedés.

A tibeti buddhizmuson belül a halottas könyv (Bardo Tödöl) leírja azt is, hogy hogyan kell helyesen meghalni.
Ennek a keresztény hagyományban az ars moriendi („a meghalás művészete”) a megfelelője, amely olyan művek gyűjteménye, melyeknek célja a betegek, és haldoklók lelki gondozását segíteni.

A humanisták a halállal, és a halál utáni léttel kapcsolatban a tudományos ismereteinkre támaszkodnak. Fontos számukra, hogy a vágyaink, és a félelmeink helyett olyan ellenőrizhető, és megbízható információkra alapozzák a véleményüket amelyek tudományosan vizsgálhatók. Nem tartják elegendőnek sem a hagyomány, sem pedig mások személyes beszámolóit arra, hogy a halálról és az emberi létről gondolkodjanak. A halál utáni életet kívánságnak és inkább vágynak látják mintsem megalapozott nézetnek.
Antropológiai ismereteink szerint már elődeink is hittek a halál utáni létben, és ennek megfelelően, ki-ki a saját hagyománya szerint készítette elő a halottait a másvilági életre. Őseink számára az egyik biztos dolog az életben az a megfigyelés volt, miszerint az emberek tettei hatással vannak a világra. Innen már csak kevés kellett ahhoz az elképzeléshez, amit isteneknek nevezünk, és amelyek hatalmukkal befolyásolják, és meghatározzák az emberek életét, és jóllétét. Manapság viszont, az egyre bővülő ismereteink miatt, egyre kevésbé van szükség arra, hogy isteni közbenjárást feltételezzünk bármely esemény mögött.
Létező tudásunk birtokában nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy emberként mi is ugyanúgy része vagyunk az ökoszisztémának, mint bármely másik állat vagy növényfaj, és nincs különbség köztünk. Mivel biológiai értelemben vagyunk élőlények, ezért a létünket a sejtjeink határozzák meg. Nap mint nap rengeteg sejtünk pusztul el, és ezek halála leggyakrabban előre meghatározott, pusztán abból kifolyólag, hogy milyen szerepet töltenek be a testünk rendszerén belül. A humanisták szerint nincs ez másképp az agyunkkal sem. Mi magunk, az énünk, vagy költőien, és a vallásokból átvett kifejezéssel, a lelkünk ugyanis is nem más, mint az agysejtjeink együttes működése során létrejött tulajdonság, amely éppen ezért elválaszthatatlan tőle. Az agyunk mi magunk vagyunk. És bár egyes sejtjeink halálából fel tudunk épülni, sőt ez gyakran folyamatosan meg kell újuljon (mint például a bőr), de más sejtek (konkrétan az agysejtek) halála a mi halálunkkal egyenlő. Megfigyelhetjük ezt abban is, ahogy az agyunk betegség, vagy baleset következtében károsodik. Az agyi sérülések hatással vannak a személyiségünkre. Ha az Alzheimer meg tudja szüntetni a lelkünket, ami addig létezett, akkor a halál miben lenne más? A lélek nem lassan költözik át egy másik dimenzióba, hanem az agyunk hozza létre. Ha az agyunk károsodik, és ha végül leáll, akkor mi is megszűnünk létezni.
A humanisták azt tartják, hogy a halál egy természetes folyamat, amivel minden létező tudásunk ellenére hiába küzdünk, mert elkerülhetetlen, és nem áll módunkban uralni. Szerintük éppen azért fontos, hogy a lehető legjobban tisztában legyünk úgy a testünk működésével, mint annak megbetegedéseivel, és ezek következményeivel, mint a halálunk folyamatával is, mert ez a tudás az ami valóban megnyugvást hoz, nem pedig a vallások által ígért másvilág, ami csupán reménység, és kívánság. Maga a vágy teljesen érthető, de egy hamis megnyugtató hazugság összeomlik, akármennyire is jó szándékkal volt mondva.
Továbbá, a humanisták szerint, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vallások halál utáni élet ígéretei feltételekkel járnak. Már ez önmagában is gyanakvást keltő kell legyen. A halál utáni élet ugyanis egyszerre ígéret, és fenyegetés. Boldog öröklét, vagy újabb megtestesülés, a vallások szerint, csakis azokra vár, akik betartják a vallás szabályait. Azok, akik nem örök kárhozatra, vagy szenvedéssel teli létre vannak ítélve. Beleértve azokat, akik a rossz vallásban hittek.
Manapság, a tudomány térnyerésével, a hívők a halálközeli élményekre hivatkozva próbálják tudományosabbnak beállítani a létező másvilág elképzelésüket, mint amilyen az valójában. Minden vallás természetesen csakis a saját elképzeléseit próbálja alátámasztani. A humanisták szerint viszont ezeket az élményeket tudományosan kell vizsgálni, és ezek a jelenségek sokkal jobban magyarázható az agyunk biológiai működésével, mintsem bármely vallás misztikus magyarázataival.
A humanisták fontosabbnak tartják a méltósággal való életet, és a méltósággal való halált, mintsem a halál utáni léttel kapcsolatos reményeket.
A teljes földi létben egyedül az emberek képesek félni a haláltól közvetlen életveszély hiányában is. Ezért, szerintük fontos erre, a mindenki számára elkerülhetetlen dologra felkészülni. Ha hosszas betegség vár ránk, akkor valamennyire fel tudunk készülni a halálra, de máskülönben egy ijesztő, és sokkoló dolog tud lenni. A humanisták, mivel nem hisznek a halál utáni létben, ezért az életben való élményeinkre, és a magunk után hagyott emlékekre koncentrálnak. Szerintük éppen a halál véglegessége miatt kell a világ problémáit még életünkben orvosolni, és a világot jobb helyként hagyni, mint ahogy mi magunk kaptuk. Továbbá pedig fontos, hogy úgy intellektuálisan, mint pedig érzelmileg felkészüljünk a saját életünk megszűnésére. Ugyanis a halál után nincs semmi. Nincs esély magyarázkodni, vagy ismét próbálkozni.
A haldoklás folyamatában fontosnak tartják, hogy az emberek tisztában legyenek a saját testük működésével, és korlátaival, annak érdekében, hogy amennyire lehet fel tudjanak készülni a halálra. Valamint fontosnak tartják, hogy a haldokló tudjon arról, hogy meg fog halni, és ebben a folyamatban ne legyen magára hagyva. Egy annyira társas faj esetén, mint az ember ennek rendkívüli jelentősége van.
Az angolszász országokban már létezik humanista káplán szerepkör, amelynek a betegeket, vagy rászorulókat támogatni hivatott papok és lelkészek szerepkörével azonos feladatai vannak. Ezek az emberek segítenek felkészülni a haldoklóknak a saját halálukra, mindezt humanista elvek mentén, istenek, és másvilág ígérete nélkül.
Mivel a saját halálunk egy dolog, amire senki sem tud valóban felkészülni, ezért a humanisták szerint egy képzelt, idealizált halálnál fontosabb a méltósággal élt élet, valamint a haldoklás során minél tovább megőrizni az illető emberi méltóságát.
Vannak akik csak akkor tartják értelmesnek az életet, ha az örökké tart, és ezért képtelenek elfogadni, hogy valaha is vége legyen. Pedig ahogy egy ateista férfi, aki kétszer tapasztalta meg a klinikai halál állapotát fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a halálom után tovább él majd, az a hatás, amit azok életére gyakoroltam, akik még életben maradtak. És remélhetőleg a hatásom pozitív lesz.”

Források
Nuland, S. B. (2002) Hogyan halunk meg?, Akkord Kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiadás) Central könyvek, Budapest
Sacks, O. (2015) A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (2. kiadás) Park kiadó, Budapest
Swaab, D. (2013) Az agyunk mi vagyunk, Libri, Budapest
Tribe, D. (1968, július). The Case for Eutanasia. Humanist, (July), 204.-206.
Wolpert, L. (2017). Don’t Fear the Reaper. New Humanist, (Winter), 54.-56.
Ez lenne az élet a halál után? Miután meghalunk, a tudat még tovább működik – állítják tudósok
What does a humanist believe?
Understanding Humanism – Life and Death
A Humanist view of death
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Being Christian in Western Europe
Emergens vonások (Wikipedia)
What is a Humanist Chaplain?
Equal access to pastoral support or chaplaincy
Végítélet (Wikipedia)
Hogyan kell segíteni a haldoklónak?
Loka (Hinduism)
Trailokja (Wikipedia)
Hinduizmus: megjelenése, fejlődési szakaszok, vallási és filozófiai alapok és eloszlási földrajz
Májá, az illúzió tana
A halál
A zsidóság eszméi
ars moriendi
Life after death
Négy nemes igazság (Wikipedia)

 

Kommentelnél? Katt ide.

Szerelem | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

A nagy gondolkodóktól, a költőkön át, az átlagemberekig mindenkit foglalkoztató téma. A tudósok szerint pedig csak egyszerű kémiáról van szó. De mi is az a szerelem nevű dolog?

Vannak akik azt mondják, hogy lehet tudományos magyarázatot adni a szerelemre. Hiába a sok beszéd a neurokémiai folyamatokról, a dopaminról, és az agytérképekről, mert ez nem maga a szerelem. Szerintük akármennyire is hisszük azt, hogy értjük a szerelem kémiáját, ennek ellenére még senki sem tudott felmutatni egy ténylegesen működő szerelmi bájitalt. Ez továbbra is a mesék, és a varázslat tartományában marad.
Valamint néha azzal vádolják a nem vallásos világnézeteket, mint az ateizmust, és a humanizmust, hogy aki ezeket követi, annak valami fura tudományos elképzelése van a szerelemről, és valójában nem is ismeri azt.

Ha a szerelemről van szó, a vallási vezetők rögtön a házasságról kezdenek beszélni. Ez azért van, mert a vallásokban csak ennek az Isten által jóváhagyott, és az ő szabályai szerinti kapcsolatnak van legitimitása.
Vannak vallások, mint például a zsidó vallás, és az iszlám, amelyek a családi élet szervezését hangsúlyozzák. A zsidó vallásban a férj a házassági okirat, az úgynevezett „ketuba” szerint megfogadja, hogy a legjobb képességei szerint fog gondoskodni a házastársáról, valamint helyes irányba tereli, és minél előbb megházasítja a gyerekeit.
A progresszívabb reform zsidó mozgalmon kívül a zsidó hitben minden házasságon kívüli, és nem férj és feleség közti szerelem szigorúan tilos.
Ezen kívül az iszlámban hangsúlyozzák Isten szerepét a házasságban. Az ő hitük szerint Allah és Küldötte (Mohamed Próféta) iránti szeretetnek minden más szeretetet, és szerelmet felül kell múlnia.
Bár elismerik a szerelmet, mint érzést, de azt tanítják, hogy mégis Istent kell a legjobban szeretni az embereknek.
Igaz, és tartós szerelemnek csak azt tartják, ami házasság után, és Isten útmutatásai alapján következik be. Valamint a házasságon belül is tilos minden olyan, ami Istennek nem tetsző dologra ösztönöz.
Az iszlám hagyomány szerint két házastárs közül az a jobb, aki a legjobban szereti a társát, de ezen belül is Allahért versenyeznek egymással.
Hasonló módon minden más felé rendeli az Isten iránti szeretetet a Krisna tudat is.
A hindu hagyomány szerint az anyagi lét átmeneti, és az örök transzcendens világ mása, ezért minden érzelem, amit az emberek éreznek ebből az úgynevezett lelki otthonunkból ered.
Hitük szerint ebben a transzcendens világban a szerető érzelmek középpontjában Isten áll. Ezzel szemben az anyagi világban, beleértve az emberek közti szeretetet, és szerelmet is mindez átmeneti, mint minden más, amit a világban találunk.
Szerintük egy kapcsolat csak akkor tud hosszú távon működni, ha nem mulandó külső vonások alapján alakul, hanem a közös értékrend, és hasonló életcélok, és elképzelések mentén.
Továbbá, a hagyomány alapján a tartós házasság titka, hogy a házastársak, és Isten szerelmi háromszögben éljenek.
A kereszténység szintén csakis a házasság vonatkozásában beszél a szerelemről. Bár ők a házasság elengedhetetlen megalapozójának tartják, de szintén hangsúlyozzák az Isten iránti szeretetet, mint a szerelem egy felfokozott, és rendkívüli változatát.
Ennek legjobb megtestesítőinek a szenteket tartják, akik olyan magas fokon élték meg az erényeket, hogy a szerelemhez hasonló módon, ennek fölfokozott formájában viszonyultak Istenhez, és a szenvedélyük célpontjává tették.
Végül pedig a bevallottan legkevésbé romantikus vallás a buddhizmus. A vallás alapítója Buddha ugyanis nem beszélt sokat a szerelemről. Csupán a harmonikus családi életre vonatkozó tanításokat hagyott, valamint megjegyezte, hogy a férfi számára nincs semmilyen más forma, hang, íz, vagy érintés, ami annyira le tudná foglalni mint a nő. Nem heteroszexuális kapcsolatokról, vagy a nőkről ebben a helyzetben viszont nem szólt semmit.
Továbbá Buddha intett a pusztán vágy-vezérelt viselkedéstől, és a körültekintést, és megfontoltságot ajánlja helyette.
Ezért a buddhista hagyományban fontos szerepe van az előre elrendezett házasságoknak. Többek közt azért, mert azt tartják, hogy a bölcs, élettapasztalattal rendelkező idősek jobban ki tudják választani a tartósan összeillő párokat, mint a forrófejű fiatalok maguk.

A humanisták szerint, a szerelem tudományos szempontból való megértése bár fontos, de mégsem azonos annak megtapasztalásával.
Egyesek azért tartják elfogadhatatlannak az evolúcióelméletet, mert kizárólag a szexuális versengést, és erőszakot asszociálják vele, és elképzelésük szerint ezzel nem egyeztethetők össze azok a gyengéd érzelmek, amit szerelemnek, és szeretetnek hívunk. Ilyenkor az emberek az állatvilág részeként való jellemzését az erőszakkal azonosítják, és elutasítják ezt, pedig a jelenlegi civilizált világunk egy kulturális evolúció eredménye is, és nem kizárólag biológiailag meghatározott, mint más állatok esetén.
Ezen kívül a humanisták szerint a szerelem kizárólag tudományos fogalmakra való leegyszerűsítése annak ellenére, hogy gyakorlatias lehet, mégis felesleges. A tudományos magyarázatoknak is vannak határai. Túlegyszerűsítőnek tartják azokat a magyarázatokat, amelyek kizárólag a fajfenntartásra, és az agy kémiai folyamataira egyszerűsítik le az emberi érzelmeket. Valamint azt gondolják, hogy a szerelem nem egy misztikus, vagy természetfeletti dolog, de nem is pusztán egy fizikai folyamat, hanem szorosan összefügg az élettel, és a létező társas kapcsolatainkkal. És nagyon is emberi jelenség.

Erich Fromm pszichoanalitikus, A szeretet művészete c. könyv szerzője, aki maga is hitetlen volt, azt mondta, hogy szeretni egy képesség, amit ki kell fejlesztenünk magunkban. Fromm a szeretet sok formáját tanulmányozta, beleértve a szülők szeretetét a gyerekeik iránt, a testvéri szeretetet, és a romantikus szerelmet is. Következtetése pedig az volt, hogy a szeretet gyakorlásához odaadásra, valamint tanulásra van szükség.
A modern elképzelésünk a szerelemről sokban különbözik minden ezt megelőző kor hozzáállásától, mert a szerelem minden korábbinál központibb szerepet kap a kultúránkban. Néha egyenesen különálló létezőként beszélünk a szerelemről, mintha valami önmagában létező dolog lenne. Más kategóriába soroljuk a különféle személyek iránti szeretetet, és a szerelmet. Különbséget teszünk a romantikus szerelem, és a pusztán szexuális vonzalom közt.
De vannak gondolkodók, akik a szerelemben látták az értelem ellentettjét. Mint például William James pszichológus, aki a szerelmet egy varázslatos, de nem értelmes, vagy logikailag levezethető valaminek nevezte.
Később Richard Dawkins, az Isteni téveszme c. könyvében a szerelmet irracionális mechanizmusok melléktermékének nevezte, és a drogok által okozott módosult tudatállapothoz hasonlította. Mivel szerinte a szerelemre nincs valódi kézzelfogható bizonyíték, ezért azt gondolta, hogy a szerelemben hinni ugyanolyan bizakodást jelent, mint bármely istenhit.
Velük együtt sokan gondolják azt, hogy a szerelem csupán egy kulturális konstrukció, azaz kitaláció.
A humanisták szerint helyesebb lenne egy alapvető emberi igényként hivatkozni rá. Ezért bár lehet, hogy a kultúránk befolyásolja, vagy meghatározza a konkrét formáját, amit például az udvarlás folyamata ölt, de mégis letagadhatatlan, hogy maga a szerelmi kapcsolat nagyon fontos, és jelentős része az emberek életének.
A humanisták szerint a szerelem irracionális voltára vonatkozó kijelentéseket kicsit túlságosan könnyen elfogadjuk, főleg azért, mert erre a szépirodalom, vagy a kultúra, és egyes véleményvezérek ráerősítenek. De amikor az emberek visszatekintenek az életükre, akkor elsősorban a szeretetteli kapcsolataikat említik, mint a legfontosabb dolgot az életükben.
Egyesek azt hozzák fel erre ellenérvként, hogy hiába volt mindenki legalább egyszer életében szerelmes, mert, ahogy más állítások esetén, itt sem elegendő bizonyíték ez valaminek a létezésére.
A humanisták ezzel szemben nem ragaszkodnak ilyen mértékig a tiszta racionalitás, és a tökéletes bizonyítékok hajszolásához, és megelégednek azzal, hogy az emberek egészséges, és beleegyezésen alapuló, egymást kölcsönösen támogató kapcsolatokat alakítanak ki.
Éppen ezért a szerelemben is fontosnak tartják az egyenlőséget, és a kölcsönösséget. Hagyományos értelemben a szerelem a házasságkötésben teljesedik ki. Láthattuk, ahogy a vallások kizárólag erre fókuszálnak a szerelemmel kapcsolatban. De szintén a hagyomány szerint a házasság annak a jelképe, hogy a férj a család feje, és ő gondoskodik úgy a feleségéről, aki ezért cserébe kiszolgálja, mint az utódokról akik továbbviszik a génállományt, és biztosítják a faj túlélését.
Ezzel szemben a humanisták szerint úgy a családi életben, mint a párkapcsolatokban sokkal fontosabb a kölcsönös tisztelet, és a partnerek közti összetartozás érzése.
Kulturálisan sokszor használunk a vallásokból származó kifejezéseket a szerelem leírására, és az ideális párkapcsolat vázolására, de ennek gyakran magas ára van.
A szerelem magaslatait, és mélységeit szokták a mennyországhoz illetve a pokolhoz hasonlítani, de a humanisták szerint bár a szerelem fontos része az emberek életének, de ha pokolinak kezdjük érezni, akkor az már nem szerelem többé. Mert minden másnál fontosabb, hogy az emberek egészségesen, biztonságosan, és boldogan tudjanak létezni a világban. Ebbe pedig nem fér bele „néha néhány pofon”.
Valamint gyakran halljuk ahogy a szerelem állapotát a vallásos extázis leírására használt szavakkal hasonló módon írják le. Sőt vannak egyes vallásos irányzatok, mint például a tantrikus irányzat, ami a hinduizmusból ered, és amely a nyugati kultúrában is etalonnak, és bizonyos értelemben elérendő célnak számít, ami a szexualitást, és a szerelmet illeti.
A humanisták szerint viszont a gond ezekkel a leírásokkal az, hogy bár rendkívüli élményeket ígérnek, valamint örökké tartó szerelmet, ha betartasz bizonyos szabályokat, de mégis, ha a valóságot vizsgáljuk, akkor ezek az ígéretek üresnek bizonyulnak. Az örökké tartó szerelem, csupán mesés ígéretnek bizonyul, függetlenül attól, hogy vallásos, hagyományos, vagy esetleg ezoterikus receptekre alapul. Továbbá pedig a vallásos háztartásokban is gyakori a családon belüli, vagy párkapcsolati erőszak.
A humanisták szerint téves arra használni a tudományt, hogy vegyületekre egyszerűsítsük a szerelmet, és ehelyett sokkal inkább arra kellene használjuk a rendelkezésünkre álló tudományos eszközöket, hogy az életünket, és a kapcsolataink minőségét jobbá tegyük. Ugyanis vannak ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi teszi jóvá egy szerelmi kapcsolatot, mitől tartós, és mit lehet tenni akkor is, ha például a szerelemnek vége lesz. A humanisták arra szeretnék használni a tudomány eredményeit, hogy az emberek életét jobbá tegyék.
Ennek érdekében viszont nem kell hamis dolgokkal áltatni magunkat. A szerelem ugyanis nem egy teljesen légből kapott dolog, hanem egy, a megfelelő körülmények közt létrejött jelenség, aminek igenis valós alapja van. Úgy a vágyunk a szeretetre, mint annak megfelelő körülmények közt való létrejötte a valóság része. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az illető kapcsolatban egyenlőség, kölcsönös tisztelet, és társas szövetség is létezzen. Fontos, hogy a szerelmesek meg tudják őrizmi a saját identitásukat, és személyiségüket, és nem vesznek el a szerelem útvesztőjében, hanem megmaradnak egyénnek, és embernek, de ugyanakkor a szerelmi kapcsolaton belül egy új, erősebb egységet is alkotnak, ami addig nem létezett. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a szerelmeseknek legyen idejük, és erőforrásaik arra, hogy a saját személyükkel is foglalkozzanak, és azt fejlesszék. A szerelem ugyanis, bár képes megváltoztatni az illetőt, de tulajdonképpen nem egy módszer arra, hogy valaki fejlődjön. Ilyen elvárásokat támasztani a szerelemmel, és egy párkapcsolattal szemben problémákat eredményez.
Amire szükség van a szerelemben az például az együttérzés, és az empátia, valamint az őszinteség, és az önismeret. Ezek pedig nem irracionális dolgok, hanem részei az emberségünknek.
Egyesek erre mondhatják azt, hogy ez így túl van gondolva, és semmi köze a valódi, villámcsapásként megjelenő szerelemhez, de a boldog párkapcsolatokat vizsgálva az értelem, és a tudatosság szerepe egyértelmű. Ezek a dolgok nem csökkenti a a szerelem édességét, hanem biztosítja annak hosszú távú létezését.
Végül pedig a humanisták szerint, a szerelem nem független a többi társadalmi, és kulturális folyamattól. Jelenleg egy hosszú folyamat elején állunk, amiben a nemek és a különféle szexualitások közti egyenlőség egyre hangsúlyosabb, és kiforrottabb. Ez összefügg azzal, ahogy a szerelmet magát látjuk, és megtapasztaljuk, mert az ember nem csupán biológiai hanem egyben kulturális lény is.
A szerelem pedig egy érzés, és nem csupán egy fizikai folyamat. Ha utóbbi lenne, akkor már rég megfejtettük volna minden titkát. Mivel azonban érzésről, és emberi tapasztalatról van szó, ezért a szerelem még sok örömet, és meglepetést tartogat számunkra. Része az emberi kalandnak, és ezért a humanisták szerint az egyik legnagyobb örömforrásunk lehet.

Források
Feldman, S. (2011, January/February). A Many Splendord Thing. New Humanist, 22-23.
Feldman, S. (2018). What goes around. New Humanist, (Summer) 58-60.
McNicholas, P. (2020). The sacred and the humane. New Humanist, (Spring) 52-54.
O’Malley, J. P. (2018). The Q&A Adam Rutherford. New Humanist, (Winter), 6-8.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A szerelem biokémiája
Erich Fromm
William James
Richard Dawkins

 

Kommentelnél? Katt ide.

Öngyilkosság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Amikor valaki szándékosan véget vet a saját életének öngyilkosságról beszélhetünk.
Hátterében általában kezeletlen depresszió, krízishelyzet, vagy egyéb mentális betegség, esetleg ezek kombinációja áll. Nők körében gyakoribb az öngyilkossági kísérlet, viszont a férfiak esetében három az egyhez arányban magasabb a befejezett öngyilkosságok száma.

A zsidó vallás tiltja az öngyilkosságot, és hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az öngyilkosok ellen. Ez azt jelenti, hogy a zsidó temetőkben csak elkülönítve lehet eltemetni azokat, akik öngyilkosság következtében hunytak el.
A zsidó hagyomány azt tartja, hogy az öngyilkosság betegségnek tudható be, aminek során az elme pillanatnyilag elborul, és az illető nincs tudatában annak, mit tesz. Ezért, ahogy egy beteg embernek, az öngyilkosnak is meg kell adni a végső tisztességet.
Hitük szerint csakis Isten dönthet arról, hogy az ember életének fonala mikor érjen véget.
Elismerik a szabad akaratot, de szerintük senki sem dönthet úgy, hogy megrövidíti az életét.

Az iszlám vallásban az öngyilkosság hatalmas bűnnek számít, és a hit gyengeségét tükrözi.
Mert „Csak a hitetlen nép veszíti el a reményét Allah (Isten) irgalmában.” (Korán 12:87)
Az iszlámban tilos kioltani az emberi életet, mert ez minősül a legfontosabb értéknek.
Aki túlkapásból, és igazságtalanságból lesz öngyilkos az, Isten akarata szerint, a Pokol tüzében fog égni.
Szerintük a hívő türelmesen kell viselje az élet nehézségeit, és Allah jutalmára kell áhítozzon.
Mert Isten azért teremtette az életet, hogy próbára tegye az embereket, annak érdekében, hogy kiderüljön ki munkálkodik a legjobban a világban.
A gyakorlatban viszont, ha valaki muzulmánként öngyilkos lesz, akkor az iszlám hagyománynak megfelelően kell eltemetni, és gondoskodni a testéről, ha életében muzulmánnak tartotta magát. Valamint fohászkodni kell, hogy Isten bocsásson meg neki.

A keresztény álláspont szerint a döntés lehetősége a kezünkben van, de a döntés mindig felelősséggel is jár. A vallás szabályai azért léteznek, hogy az ember tudjon jól dönteni, és a keresztény értelmezés szerint ez jelenti az Evangélium kegyelem üzenete.
Továbbá szerintük az emberei élet szabadsága az életre adatott, és nem a halálra. Ezért az életről, és a halálról való végső döntést a keresztények Isten kezébe helyezik. Tehát a „ne ölj” parancsolata az egyén saját életére is érvényes.
Bár régebb az volt a gyakorlat, hogy az öngyilkosoktól az egyház megtagadta a hivatalos egyházi temetést, manapság inkább a megbocsátást, és a kegyelmet hangsúlyozzák. Különösen a protestáns felekezetek keretében.

A hinduizmus vaisnava irányzata (ismertebb nevén: Krisna tudat) szerint az öngyilkosság komoly véteknek minősül önmagunk, és a lélek ellen.
Elképzelésük szerint az élet különböző formái (állati, vagy emberi) nem egyformán kedvezőek. Az emberi test egyedülálló lehetőséget jelent az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálatára.
Mivel a testünket nem önmagunknak teremtjük, hanem Istentől kapjuk ajándékba, ezért az öngyilkosság súlyos véteknek, és a gyilkossággal egyenlőnek minősül. Hitük szerint ugyanis az ember teste ugyanis Isten tulajdona. A léleknek valamikor el kell hagynia a testet, de ez nem történhet önkezűen. Ugyanis, ha valaki ebben az életben elmenekül a tettei negatív következményeitől az öngyilkosság által, akkor a következő életében kell majd ezekkel szembesülnie. Ezért tilos az öngyilkosság, függetlenül a körülményektől.
Krízis esetén jámbor vallásos cselekedetekkel, a Haré Krisna mantra éneklésével, és Istennek tetsző tettekkel kell tenni.

A buddhista hit szerint ha megszületünk, akkor szükségszerűen lesz egy végünk is, amikor a lényünk, a személyiségünk, és a testünk is az elemire bomlik. A cél tehát nem a halál elkerülése, hanem a jó halál elérése. Ez annyit tesz, hogy a halál folyamatában meg tudjuk tartani az éberségünket, és egy olyan önzetlen, és szeretetteli állapotban tudjunk távozni, ami a buddhista tanítás szerint kívánatos.
Érdekes ahogy pont a reinkarnációt tanító buddhizmusban hangsúlyosabbak a jó halálra, és a meghalás folyamatára vonatkozó tanítások.
Az öngyilkosság esetén is azt tartják elsődlegesnek, hogy a jó halál feltételei teljesültek, valamint, hogy nem tapad-e ártás a tetthez.
Ha a halál utáni létbe való átlépés keserű, vagy félelemmel teli állapotban történik, vagy ha ártás tapad hozzá, akkor az öngyilkosság tette negatívnak minősül, de máskülönben a buddhista felfogásban elfogadható.

A humanisták szerint minden egyénnek jogában áll a saját értékrendje szerint élni az életét, valamint mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy szabadon dönthessen a saját haláláról is, mindaddig, amíg ez nem veszélyeztet másokat.
A humanisták nem értenek egyet a vallások, és a hívők halállal kapcsolatos hiedelmeivel, különösen nem azzal, hogy a halál időpontjának döntése egy természetfeletti lényre tartozik, és nem magára az emberre, akinek az életéről van szó. Szerintük minden embernek jogában áll eldönteni, a saját legjobb meglátása szerint, hogy meddig érdemes élni az életét.
Bár a humanisták tisztelik az életet, de mégsem gondolják azt, hogy ennek értékét bármely külső erő határozza meg. Fontosnak tartják, hogy az egyénnek meg legyen a lehetősége, hogy úgy döntsön nem akarja tovább folytatni az életet. Ezért támogatják az aktív eutanáziát is.
Szerintük ez fontos része az egyén autonómiájának.
Álláspontjuk szerint, ha az aktív eutanázia iránti vágy érthető, és elfogadható, akkor a halálvágy, és ennek következtében az öngyilkosság is ugyanúgy elfogadható kell legyen. Valamint miért kell egyáltalán gyilkosságnak nevezni, ennek negatív konnotációival, ha a tett maga nem árt másoknak?
A humanista meglátásban az élet értelme mélységesen személyes, és egyéni dolog. Mivel nem létezik egységes életcél minden ember számára, valamint mivel a humanisták nem hisznek abban, hogy létezik egy természeten kívüli, mindenható entitás, amely életcélt tud adni az embereknek, ezért azt tartják, hogy mindig az adott egyén a végső autoritás a saját életének értelmességéről. Ezért nem mondhatjuk azt senkinek, hogy az élete igenis értelmes, és élhető, ha közben ő maga nem érzi azt annak.
Nem lehet az mondani, hogy ha valaki nem halálosan beteg, vagy rendkívüli fájdalomtól szenved, hogy nem is szenved igazán, vagy, hogy az élete még a szenvedés közepette is élni érdemes. Továbbá pedig, a humanisták szerint, a mentális betegségek is ugyanúgy valósak, mint a fizikai megbetegedések, és nem lehet mindig gyógyítani őket. Ahogyan bizonyos élethelyzetek sem lesznek soha jobbak idővel. Ezért szerintük csak azért, mert valaki más szerint érdemes az illetőnek élnie, akkor sem ítélheti senki létezésre, ha maga az illető nem akar tovább létezni. Az emberi szabadság, és a saját élet feletti hatalom ugyanis azt is jelenti, hogy az illető maga döntheti el, hogy neki meddig éri meg az életet élni. Más ezt soha nem teheti meg helyette.
A saját élet megszüntetése, amit most kegyetlen módon öngyilkosságnak nevezünk, tulajdonképpen az emberi lét természetes része. Ha ugyanis hatalmamban áll dönteni, akkor dönthetek úgy is, hogy nemet mondok, akár magára az életre is. Minden más valaki másnak az akarata, és ezt rákényszeríteni bárkire is erőszak, és igazságtalan.
A humanisták szerint nem a halál maga a legrosszabb, ami történhet egy emberrel, hanem az elfogadhatatlan, vagy fájdalmas létezés, és a boldogtalan élet.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképp élni
Az öngyilkosság mint érzelemvezérelt, ​nem racionális cselekedet
Az öngyilkosság és megelőzése
Nagyító alatt az öngyilkosság: tények és érdekességek
Ethical issues – Assisted dying
Making the Case for the Right to Die
By My Own Hand: Suicide Can Be A Wise And Gentle Choice
Germany: EHF and German Humanists Welcome Constitutional Court Ruling in Favour of Assisted Suicide
Death, Dying and Meaning

 

Kommentelnél? Katt ide.

Gyerekmolesztálás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a videót itt.

Kiskorú gyermek vagy fiatal szexuális tevékenységekre való kényszerítését vagy csábítását gyerekmolesztálásnak nevezzük, függetlenül attól, hogy az áldozat tisztában van vagy sem azzal, mi történik vele.
Történhet családon belül, vagy családon kívül, állami vagy egyházi intézményi keretek közt.

A köztudatban elsősorban a katolikus egyház az ikonikus példa a gyerekek bántalmazásával, és molesztálásával kapcsolatban, de hasonló esetek, és vádak léteznek minden másik kisebb vagy nagyobb egyház, és vallás esetében is.
Valamilyen szinten érthető is, hogy egy olyan közegben, ahol hatalmi pozícióban levő idegenek szabadon hozzáférhetnek gyerekekhez, előbb-utóbb történnek ilyen visszaélések. Ami viszont nem érthető az az egyházak reakciója.
A továbbiakban a különböző vallások és egyházak hivatalos, vallási szabályok szerinti álláspontját fogom bemutatni. Hogy hogyan is néz ki ezek alkalmazása a valóságban az kiderül a cikk végén található ajánlott cikkekből. Ezek közt van egy nagyon friss magyar eset is. Röviden összefoglalva: hivatalosan minden egyház elítéli a pedofiliát, de a gyakorlatban egyik sem tesz érdemben azért, hogy ezek a dolgok ne történjenek meg. Valamint az áldozatok felé való bármilyen jóvátétel csak akkor történik meg, ha az eset egy olyan országban történik, ahol a demokrácia és a világi bíróságok erősek, és ezáltal kikényszerítik az egyháztól az áldozatok kártalanítását.

A két hinduizmusból származó vallás a buddhizmus, és a vaisnavizmus (Krisna tudat) elsősorban a tett karmikus következményeit hangsúlyozza. Bár azt állítják, hogy ez nem mentesíti az elkövetőt, de mégis azt mondják, hogy a karma törvénye alapján nem véletlen, hogy ki szenvedi el az ártást, és ez az ő életében is csak egy következmény. Magyarán egy kisgyerek, akit molesztálnak, ha ebben az életben nem is követett még el bűnt, de a karma törvénye szerint a molesztálás ténye miatt bizonyos, hogy az előző megtestesüléseiben elkövetett valami olyat, ami ezt vonja maga után.
Szintén a karma törvénye miatt a buddhisták az áldozatnak lehetséges egyetlen útnak a megbocsátást ajánlják, mert szerintük a gyűlölet gyűlöletet szül, és a molesztálás áldozatainak meg kell tisztulni a negatív belső következményektől, mert ezek rossz karmikus következményekkel járnak számára.
A vaisnavizmus (Krisna tudat) ezen kívül az elkövető számára a minél előbbi karmikus tisztulást ajánlja, és ezért azt javasolják, hogy az elkövető minél hamarabb adja fel magát a világi hatóságoknál, mert így lesznek meg a tettének a következményei, és ezáltal tudja még ebben a megtestesülésben ledolgozni ezt a negatív karmát.
A vaisnavizmusban az egyik alapvető tanítás a nemi élet irányítására vonatkozik. Hitük szerint a kontrollálatlan szexualitás az anyagi kéj, és az élvezetek korlátlan hajszolását eredményezi, és ez elfordítja az illetőt a lelki értékektől. Ezért többek közt a televíziót hibáztatják, ahonnan szerintük ömlik az erőszak és a nemiség.
Megoldásként pedig a tiszta életet, és a vegetáriánus, Istennek felajánlott étkezést ajánlják.
Úgy a buddhizmus, mint a hinduizmus fontosnak tartja az elkövetők támogatását, és megtérését. Az áldozat támogatásáról, vagy segítéséről a hinduizmus esetén nem találtam hivatalos állásfoglalást.
Konkrét esetért lásd az első további ajánlott olvasmányt.

A zsidó vallásban nincs egységes vezetőség, ezért nincs hivatalos álláspont sem a kérdésben, de vannak rabbinikus tanácsok, amelyek tárgyalták már a kérdést. 2007-ben Baltimore-ban a rabbinikus tanács állásfoglalása szerint a pedofília egy gyógyíthatatlan betegség, ami ha kiderül, akkor nyilvánosságra kell hozni, mert ez az egyetlen módja, hogy megvédjék tőle a közösséget.
Az elkövetőknek azt ajánlják, hogy térjen meg, és határozza el, hogy soha többé nem tesz ilyet.
Továbbá köteles, hogy kezeltesse magát.
Viszont a vallási vetetőknek az esetleges büntetés esetén sem szabad magára hagyniuk az elkövetőt, és gondoskodni kell az illető családjáról is (ha van). A későbbi reintegrálást pedig a közösséggel kell megbeszélni.
Egy ortodox zsidó felmérés szerint a szexuális visszaélés a hit elvesztéséhez, és egyenesen a vallás elhagyásához vezet.

Az iszlám vallással kapcsolatban a leggyakoribb kritika a gyerekházasságok gyakorlatát illeti. A továbbiakban magyar muzulmán vezetők álláspontját fogom tárgyalni, és tudomásom szerint ők nem gyakorolják a gyerekek házasságát, és követik az érvényes magyar jogszabályokat ebben.
Ami a hivatalos vallási álláspontot illeti, ebben az embereknek pásztori feladata van, és ennek keretében a gyerekek iránti felelősség a megfelelő ellátást, nevelést, és védelmet jelenti. A gyermekért való felelősség a jövő társadalmáért viselt felelősség egyben.
Nagyon fontosnak tarják a gyerekek erkölcsi nevelését, és szerintük ennek része a szexuális nevelés is. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a gyerekeknek tanítanak szemérem szabályokat, és szabály, hogy idegen felnőttel nem lehet kettesben a gyerek. A nevelés célja, hogy a gyerek óvatosabb legyen.
Maga a pedofília szigorúan büntetendő. Hitük szerint a pedofília esetén nem lehet szó gondatlanságról, mert ezt csakis szándékosan lehet elkövetni.
Az iszlám vallásjogban az egyik alapelv a kiegyenlítés, és a helyreállítás, és tilos az önbíráskodás. Ezért azt javasolják, hogy ha bizonyíték áll rendelkezésre, akkor forduljanak az illetékes hatóságokhoz.
Hitük szerint tilos a bűnben segíteni egymást, és mindenkinek kötelessége a leghatározottabban fellépni a bűn ellen függetlenül attól, hogy ki az elkövető. Ha valaki ezt nem teszi, akkor maga is a bűn részesévé válik.
A próféta bölcsességéből idézve az elvetendő dolgot vagy kézzel (tettel) vagy pedig, ha erre nem képes valaki, akkor a nyelvével változtasson rajta (beszéddel).

Végül pedig a legtöbb sajtóvisszhangot kiváltó keresztény egyház álláspontja a kérdésben visszafogottan annyi, hogy a kereszténységben a gyermek az élet lehetőségeinek ki nem teljesedett formáját jelenti. Ezért sérülékenynek tekintik úgy testileg, mint lelki értelemben.
Ha ebben a folyamatban kárt tesz valaki, akkor a keresztény hit szerint a gyermeket megfosztja az életfeletti céljának megvalósításától.
Nincs kimondott előírásuk, vagy tanácsuk arra vonatkozóan, ha valakiről kiderül, hogy gyerekeket molesztált.
Hitük szerint az elkövető megváltozása rajta múlik, és a vallási vezetők nem tudnak erre hatni.
Konkrét példákra, beleértve a magyar helyzetet lásd a második további olvasmány pontot.

A humanisták szerint a gyerekeknek joga van meghatározni, hogy ki, és milyen módon érintheti meg őket, és hogyan fejezhet ki gyengédséget irántuk.
Vannak felnőttek, akik azt gondolják, hogy felnőtt állapotukból fakadóan jogukban áll ezt akár a gyerekek helyett eldönteni. A humanisták szerint a gyerekek ugyanúgy emberi lények, annak ellenére, hogy fiatalabbak, ezért ugyanúgy tiszteletben kell tartani a határaikat, mint bárki másnak.
Érvényesnek tartják ezt a kulturálisan ártalmatlannak tartott viselkedésre is, mint a gyerekek ölelgetése, puszilása, és különféle módokon, de engedély nélkül való érintése.
Azt tartják, hogy fontos megtanítani a gyerekeknek felismerni a saját határaikat, és ennek tiszteletét, mert ezáltal tudnak egészséges felnőtté válni, és boldogan élni a testükben.
Teljesen elfogadhatatlannak tartják, hogy a gyerekek személyes határait megsérti bárki is, vagy pedig manipulációval kicsikar egy gyerekből egy látszólagos beleegyezést olyan dolgokba, amelyek nem gyerekeknek valók.
Szerintük alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon, és félelem nélkül tudjon élni, és ne fenyegesse fizikai vagy mentális erőszak veszélye, ha nemet mond egy nem kívánt kapcsolatra, vagy érintésre. Függetlenül attól, hogy hol történik, a gyerekek bizalmával ilyen módon visszaélni teljesen elfogadhatatlan.
Különösen rossznak tartják, ha a szexuális abúzust manipulációval, és lelki megfélemlítéssel együttesen alkalmazzák a gyerekekkel szemben. Ahogyan az bármely vallás keretén belül megtörténhet.
Mivel a vallási autoritás, és a vallási dogmák egy hatalmas, és gyakran mindenhatónak nevezett természetfeletti entitástól származnak, ezért ez még súlyosabb bántalmazást eredményez. Mert nem elég, hogy az egyházi autoritás, vagy egyszerűen a bántalmazó bántja a gyereket, de ha ezt még megtetézi azzal, hogy Istenre, vagy valamilyen természetfeletti elemre is hivatkozik, annak érdekében, hogy biztosítsa a gyerek hallgatását a molesztálással kapcsolatban, akkor az a humanisták szerint nemhogy erkölcstelen, de egyenesen annak a jele, hogy a vallás nem jelent erkölcsi iránymutatót azoknak, akik részt vesznek benne. Ha pedig ez a helyzet, akkor az egyházak nem mondhatják azt, hogy ők képviselik az egyetemes emberi erkölcsöt, vagy hogy a vallásos emberek erkölcsösebbek, mint a hitetlenek.

Az elmúlt pár évtizedben több nagy sajtóvisszhangot kavart eset került a köztudomásba, és mégis folyamatosan azt láthatjuk, hogy ezeknek kevés, vagy sokszor semmilyen valós következménye nincs az elkövetőkre. Az egyházak pedig sokszor teljes rendszert alakítanak ki arra, hogy a tisztségviselőik sorában található pedofilok, és gyerekmolesztálók ne kerüljenek a világi törvényhozás elé.
A katolikus egyházon belül több ilyen esetre derült fény, többek közt Magyarországon is, de mindenhol máshol a világon szintén. Tehát maga a jelenség nem írható csupán pár rossz ember rovására. Különösen nem, ha maga az egyház, a saját intézményesített infrastruktúráját használja arra, hogy védje, nem a bántalmazott gyerekeket, hanem az elkövetőket.
Maga a szexuális bántalmazás viszont nem egy modern jelenség a keresztény egyházon belül.
Egyesek a cölibátust hibáztatják az egyházon belüli gyakori gyerekmolesztálásért, de ennek szisztematikus eltusolása is hosszú múltra tekint vissza. A katolikus egyházon belül egészen az 1620-as évekig fellelhetők az egyházi iratokban a jelenleg is alkalmazott eltusolás módszerének nyomai.
Ennek főbb elemei az eset titokban tartása, majd pedig a külső erők hibáztatása. Utóbbit az egyház szívesen alkalmazza, ha bármilyen kritika éri. De már az 1600-as években alkalmazták a ma már hírhedt áthelyezési taktikát, amely úgy a lebukást, mint a világi hatóságok közbeavatkozását is akadályozza, és lehetőséget biztosít az elkövetőknek, hogy egy új helyen folytathassák a bántalmazást.

Alapvetően, a humanisták szerint, a probléma nem csak abban rejlik ugyanis, hogy egy egyházi intézményen belül pedofilok kerülnek gyerekek közelébe, mert hiszen ez más helyzetben, például iskolában, vagy szabadidős tevékenységek során is megtörténhet. Szerintük a gond, hogy maga az egyházi tanítás, és a szent könyvek is úgy a hatalom előtti meghódolást, mint a gyerekek bántalmazását jó dologként tartják számon, és ezt tanítják az intézményeikben.
Mert miért lenne szükség meghódolni egy mindenható lény előtt? Pusztán a hatalom miért lenne indok a tiszteletre, ha ugyanakkor ilyen mértékű bántalmazást lehetővé tesz?
Továbbá pedig, például a Bibliában vannak részek, amelyek arról beszélnek, hogy hogyan kell testi fenyítést alkalmazni a gyerekek ellen, és hogy ezek Istentől való szabályok. És itt nem csupán pár apró horzsolásra kell gondolni.
Valamint annak ellenére, hogy a modern szekuláris tudomány több rendben kimutatta, hogy ez a fajta fegyelmezés, hosszú távon nemhogy nem hatékony, de egyenesen ártalmas a gyerekek fejlődésének, a keresztény egyházak továbbra is elfogadhatónak tartják ezeket a részeket. Egyes felekezetek aktívan bátorítják a híveiket arra, hogy súlyosan bántalmazzák a gyerekeiket fizikailag.
Egy ilyen világképet hirdető egyházon belül a bántalmazás már szinte természetes módon terjed tovább a szexuális bántalmazás területére is.

A kereszténységen belül sokszor van szó Isten szeretetéről, amely, a kereszténység tanítása szerint, abban nyilvánul meg, hogy az emberek bűnei pusztán Isten végtelen szeretete alapján megbocsátódnak. De mi a helyzet a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal? Milyen szeretet az, ami megengedi, hogy gyerekeket bántalmazzanak a felügyelete alatt?
Ezt mindenki megválaszolhatja magában, de el kellene gondolkodni azon, hogy milyen tökéletes erkölcsös lény az, amely, bár végtelen hatalommal rendelkezik, de mégis tétlenül nézi, ahogy gyerekeket erőszakolnak meg?
Vannak ateisták, és humanisták, akik ebben a vallások erkölcsi kudarcát látják. A világban létező rossz vallási kérdésekben kellemetlen következményeit a vallás apologétái szereik elfilozófálni olyan mértékig, amely az átlagember számár követhetetlenné válik. De az alapvetően egyszerű kérdés, hogy hogyan lehet abszolút erkölcsös egy lény, amely tétlenül nézi gyerekek megerőszakolását nem kerül megválaszolásra. Ahogyan az sem, hogy egy ilyen lényt miért kellene tisztelni, és miért kellene behódolni előtte? Elvégre, ha egy átlagos ember is könnyedén tud választani abban a kérdésben, hogy ha hatalmában állna megakadályozni egyetlen gyerek megerőszakolását, akkor egy mindenható lénynek miért jelent ez lehetetlen feladatot?

Ezekben a kérdésekben viszont a keleti vallások sem jobbak, ahol a talán még ennél is kegyetlenebb, karma tan a vallások sokszor központi eleme. Mint például a buddhizmusban, és a hinduizmusban, és ezek különféle iskoláiban. Eszerint mindaz, ami történik egy emberrel valamely előző életében tett cselekedetek következménye. Ezért, ha bántják, akkor az azért van, mert ő maga bűnös volt egy előző megtestesülése során. Ha pedig nem, akkor az elkövető majd más módon de megkapja az arányos büntetést, mert minden tettnek következménye van.
A humanisták szerint a tetteknek nem egy valamikori, nem bizonyított, eljövendő életben kell következménye legyen, hanem itt és most. Ez fontos azért, hogy az áldozat gyógyulni tudjon.
Valamint egészségtelennek tartják ezt a fajta szemet-szemért, körkörösen járó erőszak gondolatát is. Szerintük az erőszakot meg kell előzni, és nem szabad, hogy bármely emberi lénnyel ilyesmi történjen.

Sokan pontosan az ilyen következmények nélküli bántás következtében érzik azt, hogy hinniük kell egy felsőbb, természetfeletti hatalomban, amely majd valamikor igazságot oszt. Vagy ha nem személyes, mint például a karma esetén, de akkor is, majd valamikor az elkövetőt utoléri a gonosz tette, és elszenvedi majd a méltó büntetését.
A humanisták szerint ez a fajta remény egy tehetetlenségből fakadó reakció, és nem tesz jót az áldozatnak. Szerintük ugyanis az embereknek fontosabb, hogy egy ilyen trauma után visszanyerhessék az elveszített bizalmukat, és meggyógyítsák az ezáltal károsított kapcsolataikat (például, ha a molesztálást egy közeli, bizalmi személy követte el). Ezt pedig nem lehet egy csupán remélt, és semmilyen módon nem bizonyított másvilágon, vagy következő életben megtenni. Ennek most kell megtörténnie.

Ezért a humanisták azt javasolják a gyerekeknek, hogy keressenek egy olyan felnőttet, akiben megbízhatnak, és kérjenek segítséget tőle.
Valamint, szélesebb társadalmi szinten mindannyiunknak tenni kell azért, hogy a szexuális bántalmazás áldozatainak lehetőséget adjunk a segítségkérésre, és a felszólalásra. Akkor is, ha ez nem közvetlenül a bántalmazást követő időszakban következik be.
Támogatnunk kell a szexuális bántalmazás áldozatait, és egy olyan társadalmat kell létrehoznunk, amelyben nem elfogadható a mások bántása, és a bizalmukkal való visszaélés. Különösen nem, ha gyerekekről van szó.

Végül pedig az egyik alapvető, természetesnek vett helyzet, amit soha senki nem kérdőjelez meg, az, hogy mit keresnek gyerekek egyáltalán egyházi intézményekben? Ha egy gyerek nem szavazhat, és nem házasodhat meg, akkor miért járhat gyakorlatilag nulla éves korától egyházi közösségbe? Sokszor olyanba, ahol gyerekeknek egyáltalán nem illő, és gyakran káros tanításoknak van kitéve. Lásd az előbb említett behódolást, és megalázkodást, valamint a különféle vallások, változó mértékű kegyetlen, bosszú, és erőszak által dominált legendáit.
Míg a világot megismerni, és bizonyos képességeket elsajátítani fontos minden ember, és ezáltal minden gyerek számára, de a vallások tanításai miért tartoznának természetesen, és automatikusan ugyanabba a kategóriába, mint például az olvasás?
Ez azért fontos, mert az abúzus akkor történhet meg, ha az erre hajlandó (vagy hajlamos) egyének olyan hatalmi pozícióba kerülhetnek, gyerekekhez képest, ahol visszaélhetnek ezzel. Megéri a bizonyítatlan természetfeletti dolgokban való képzettség azt, hogy ennek káros részeinek is kitegyük a közülünk legsérülékenyebbeket: a védetlen gyerekeket?

További ajánlott olvasmányok:
1. Magyarországon talán nem annyira ismert eset, mivel itt maga a mozgalom elég kicsi, de a vaisnavizmus nemzetközi szervezete az ISKON rövidítéssel jelölt egyházat is perelték már be szexuális abúzus áldozatai.
Amerikában a 2000-es években bíróságon kívüli megegyezéssel zárult egy per, amit 79 áldozat indított az egyház ellen. Ebben az áldozatok az ISKON által működtetett bentlakásos iskolák (úgynevezett gurukalák) volt diákjai voltak, akik különféle fizikai, és szexuális bántalmazásról számoltak be.
Az egyház 9.5 millió dollár kártérítést fizetett az áldozatoknak és ezek után hivatalosan is csődöt jelentett.
Forrás (angol nyelvű cikk)

2. Pár konkrét adat a katolikus egyház elmúlt pár évtized magyarországi eseteivel, és ezek következményeivel kapcsolatosan:
Magyarországi vizsgálat eredményeként (egyházon belül) szankcionált papok: 10 (kizárás, felfüggesztés, vagy önkéntes kilépés)
Külföldi eljárások magyar papok ellen: 2 (egyházon belüli szankciók)
Folyamatban lévő, illetve ismeretlen eredményű vizsgálatok: 11
Felmentéssel végződő vizsgálatok: 3
Nem felszentelt egyházi alkalmazottak elleni eljárások: 6.

Valamint a legfrissebb magyar eset a sajtóban Antal névvel jelölt pap esete, aki jelenleg úgy tűnik, hogy bármiféle következmény nélkül molesztált gyerekeket, több évtizeden keresztül. Ellene úgy világi, mint egyházi feljelentés történt. Több esetben is, és ennek következtében áthelyezték, de a legújabb információk szerint (2020.03.08.) ezek közül egyiknek sem lesz semmilyen következménye.
A hivatalos katolikus egyházi állásfoglalás szerint az illető ellen jelenleg nem lehet vizsgálatot indítani, mert a nemrégi áthelyezése után egy új egyházmegyében dolgozik, ahol még nem érkezett ellene feljelentés. Az egyházmegye pedig csak feljelentés alapján tud eljárást indítani.
Forrás

Források
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése, felismerése és kezelése
„A bántalmazást mindig a hallgatás teszi lehetővé” – Gyermekjogi tanácskozás lesz Pannonhalmán
Megtörni a csöndet: újabb áldozat vall az uszodai erőszakról
Magyar püspökök a gyerekmolesztálásról: „Az elkövetők helyett bocsánatot kérünk”
A papok 10 százaléka érintett – állítja a gyerekmolesztálások után kutató újságíró
Treating family sexual abuse: The humanistic approach.
Humanist Group Expresses Support for Investigation into Catholic Church Child Sex Abuse
Breaking Their Will: Shedding Light on Religious Child Maltreatment
Religion And Child Abuse
Corporal Punishment by Parents and Associated Child Behaviors and Experiences: A Meta-Analytic and Theoretical Review
https://meA gyermekek szexuális bántalmazása csak az egyházon belüli erőszak jéghegyének csúcsarce.hu/2020/03/02/a-gyermekek-szexualis-bantalmazasa-csak-az-egyhazon-beluli-eroszak-jeghegyenek-csucsa/
Catholic Church child sexual abuse scandal
Antal atya története: harminc év hallgatás
British historian: Church has not learned from abuse in past centuries
Sexual Abuse in the Jewish Community
Study finds widespread history of sexual abuse among formerly Orthodox
Holy abuse
Yolande’s story
Krishna Payouts Begin

 

Kommentelnél? Katt ide.

Antiszemitizmus | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

Egy többféle filozófiai áramlatot, gondolkodás-, és cselekvésmódot, illetve attitűdöt magába foglaló előítélet és ellenszenv, mely a zsidók csoportja ellen irányul.
Egy 2019-es felmérés szerint Magyarország a negyedik leginkább antiszemita állam a világon.

Egyes zsidó vezetők szerint az antiszemitizmus egy mélyebb, teljes társadalmat érintő probléma, és nem csak azok kell vele foglalkozzanak, akik vallásilag, vagy kulturálisan zsidóként azonosulnak. Mivel nem csak a zsidók felé, hanem minden idegen vagy ismeretlen ember, és kultúra felé megnyilvánul. Ennek oka a tudatlanság, és ismeretlentől való félelem, ami így nyilvánul meg, ezért nem lehet csakis a gyűlölettel magyarázni.
Fontosnak tartják ezért a felvilágosítást, és az ismeretterjesztést, de a célközönség keretrendszerében. Ugyanis nincs értelme belterjes módon, csak az érintettek által érthető módon, és egymás közt kezelni a dolgot. Az antiszemitizmus nem magánügy, és nem csak a zsidókat kell foglalkoztassa, mert a múlt megismerése, és az ezzel való felelősségteljes szembenézés mindannyiunk érdeke.
A humanisták egyetértenek ezzel a hozzáállással. Ők ugyanis azt tartják, hogy csak egy egységes emberiség létezik, és értelmetlen, valamint végső soron káros, ha ezt kisebb, erőteljesen elválasztott csoportokra osztjuk valamely jellemző alapján. Az emberi kultúrának ugyanúgy részei a zsidó kultúrából származó elemek, mint bármely másik.
Valamint, a történelem tanulságait mindannyian fontos, hogy ismerjük. Az antiszemitizmus eddigi legnagyobb mértékű megnyilvánulása a holokauszt formájában pedig fontos része az egyetemes emberi történelemnek, mert nincs olyan, hogy egy adott csoport tragédiája, ami nem emberi tragédia is egyben. Ahogy a költő is mondta, “senki sem különálló sziget”, ezért a holokauszt az emberiség történetének része, és mindannyian felelősek vagyunk azért, hogy az emlékét kellőképp megőrizzük, és vigyázzunk, hogy ne történhessen meg ismét.

A zsidó vallási vezetők felhívják még a figyelmet arra, hogy a múlttal való szembenézés fontos része annak, ahogy tanulni tudjunk a hibákból, és épülni tudjunk.
Továbbá aggasztónak tartják, hogy a holokauszt ismertsége bár nő, de manapság egyre inkább relativizálódik. Valamint elvárás, hogy belterjes zsidó üggyé váljon, pedig fontos lenne a teljes társadalomnak szembenéznie a múlttal. Ugyanis, felmérések szerint épp annyian ismerik el, mint ahányan tagadják Magyarország felelősségét az 1944-es népirtásban.
Fontosnak tartják, hogy ne csak zsidó csoportok szólaljanak fel, ha erről a témáról van szó.
A humanisták támogatják ezt. Például a horvát humanista szervezet, a Civil Bátorság Központ, küldetésében, és tevékenységei által hívja fel a figyelmet a múlt üzenetére. Sophie Scholl-t hozzák példának a fasizmus, és az antiszemitizmus elleni bátor ellenállásra. Az ő története által irányítják a figyelmet a múltra, és hívnak emlékezésre.

A keresztény meglátásban nem a származás a fontos, mert elvégre mind Isten gyermekei vagyunk, hanem fontosabb, hogy valóban megbízhatóak legyünk.
Elismerik, hogy a Biblia újtestamentumi történeteit lehet zsidóellenes szellemben is értelmezni, miszerint a zsidók követelték Krisztus kivégzését, és ezért „az ő vére rajtuk és a fiaikon van”.
Ezzel szemben, keresztény szempontból, azzal lehet érvelni, hogy Jézus haláláért mindannyian felelősek vagyunk, mert mind bűnösek vagyunk. Ezért volt szükség magára a Megváltóra.
Továbbá a keresztény meglátásban a bigott előítéletek, és a gyűlölködés mögött mindig a bűn rejtőzik, ami a jelenleg uralkodó „mindent szabad” szelleme, valamint a pénz uralma miatt van. Szerintük a megoldás a szeretetben, és az elfogadásban rejlik, ami minden problémát megold.
A humanisták viszont azt gondolják, hogy az antiszemitizmus oka a gyűlölet-propaganda, amely megmérgezi az emberek gondolkodását, és tönkreteszi a másokkal való kapcsolatukat. Szerintük arra van szükség, hogy a szabad gondolkodás, és a kulturális nyitottság támogatásával, valamint az empátia segítségével vezessük rá az embereket, hogy elfogadóbbak legyenek a tőlük különböző csoportokkal.
A humanistáknak fontosak a demokratikus elvek, amelyek mindenkit, származásától függetlenül egyenlőnek tartanak. Ebbe nem fér bele, hogy egyes embereket, vagy csoportokat megkülönböztetünk.
A keresztények szerint a gyűlölködés annak a jele, hogy az illető életéből hiányzik valami, amit szeretettel, és elfogadással kellene helyettesítsen.
A humanisták szerint viszont az ok inkább az, hogy krízis, legyen az személyes, vagy társadalmi szintű, következtében lángol fel az előítélet, és a gyűlölet a kisebbségekkel szemben. Egyetértenek a zsidó gondolkodókkal abban, hogy a gyűlölet alapja az ismeretlennel szembeni reakció, és nem a gyűlölet célpontjának bármely valós jellemzője.
Ezért a humanisták szerint elsősorban az antiszemitizmus terjesztése ellen kell tenni, majd ezzel párhuzamosan példát kell mutatni a nyitottságban, és a toleranciában, annak érdekében, hogy ezek az értékek szélesebb társadalmi szinten elterjedjenek.
Ugyanis azt gondolják, hogy az antiszemitizmus egy „szocializáció során szerzett vélemény”, ami gyakran azáltal tud kárt okozni, mert hallgatólagosan beleegyezünk az ez alapján indított tettekbe. Ezért a humanisták támogatják a nyílt ellenállást, és fontosnak tartják felszólalni a gyűlölet-propaganda ellen.

Az iszlámban senkinek sincs előjoga a többiekkel szemben, kizárólag a jó cselekedetei által tűnhet ki. Ezért az iszlámban az emberi kiválóság mércéje az istenfélelem. Szerintük ez felülír minden faji, vagy származási megosztást. Valamint az ember tisztelete része magának az iszlám vallásnak.
Mohamed tanítása szerint ugyanis az emberiség egy családot alkot.
Valamint az iszlám vallásban fontos, hogy mit és hogyan lehet tenni a gyűlölet ellen, mert fontosnak tartják, hogy az emberek nőjenek a jámborságban, és az istenfélelemben.
A humanisták nem hisznek semmilyen természetfeletti lényben, ezért nem gondolják azt, hogy egy ilyen erő előtt való meghódolás lenne az emberi élet célja. Viszont egyetértenek azzal, hogy az emberiség egy nagy családot alkot, és minden elhatárolódás megosztja az emberiséget. Bár ezt, a vallásoktól eltérően, nem azért gondolják, mert egy isten azonosnak teremtett volna mindenkit, hanem azért, mert minden embernek azonos, evolúciós eredete van, és biológiailag egy fajba tartozunk mind.

A hinduk szerint is mind egyformán Isten teremtményei vagyunk, és Isten mindannyiunkat egyformán szeret. Valamint a Védák (hindu szent iratok) szerint az emberi élet célja, hogy helyzettől függetlenül mindig a szeretetet válasszuk. Ebben látják ők a megoldást sok problémára. Szerintük az igazi érték a lelkiségben való fejlődés, azaz az Istenhez való közeledés. Ezért azt gondolják, hogy nem számít az ember származása, hanem csak az, hogy az illető csoport a szeretetre törekszik vagy sem.
A hinduk szerint a konfliktusok az érdekkülönbségek miatt jönnek létre, és ez vezet az erőszakhoz, és a háborúkhoz.

A buddhisták minden eddiginél elvontabb szinten vizsgálják a dolgot. Szerintük ugyanis nincs objektív jó és rossz, mert mindig szükséges egy értékrend ahhoz, hogy eldöntsük valamiről, hogy jó vagy rossz, és szerintük ezt mind az emberi tudat hozza létre, de önmagában nem létezik.
A buddhizmus ezért inkább a tudati folyamatokkal foglalkozik, mintsem az előítéletek társadalmi hatásával. Mindig azt vizsgálják, hogy milyen értékrendet érdemes megvalósítani ahhoz, hogy az egyén harmonikusabb életet legyen képes élni, és hogyan konfrontálódjon kevesebbet a környezetével, és embertársaival.
A buddhisták szerint a lelki békénket mi magunk teremtjük meg, és éppen ezért mások nem vehetik el tőlünk. Csak azt kell eldöntenünk, hogy mit tartunk fontosnak, és így választhatjuk a belső békét.

Végül pedig fontos megjegyezni, hogy bár a humanisták fontosnak tartják a vallásszabadságot, és az emberek tiszteletét, de egyben támogatják a valláskritikát is. Ugyanis sok vallásos gyakorlat ellenkezik az alapvető humanista elvekkel. Ez a fajta kritika, még ha néha nehezen hallgatható is, soha nem bigott vagy előítélet által motivált, hanem mindig az ebben érintett emberek jóllétét veszi figyelembe.
Mivel a humanisták számára a legfontosabb az emberek boldogsága ezért az emberi szabadságot és jogokat nem rendelik alá semmilyen bizonyítatlan természetfeletti lény parancsolatainak.
Ebből kifolyólag viszont egyes vallási vezetők, mint például Ephraim Mirvis főrabbi, a humanistákat vádolják intoleranciával, mert ellenzik a vallásos iskolákat, és a körülmetélés gyakorlatát.
Szerinte jogában áll a saját hite szerint nevelni a gyerekeit, és aki szerint ez nem így van, az korlátozza az ő jogait.
A humanisták szerint viszont az emberi jogokat még a vallás vagy a vallásszabadság leple alatt sem szabad megszegni. Különösen nem ha gyerekekről van szó.
Amikor egyes ateisták a véleményük kifejezése során felemlegetik a holokausztot, és például a náci rendszerhez hasonlítanak egyes vallásokat, akkor ezzel megsértik az antiszemitizmus tényleges áldozatait. Ez a fajta beszéd, bár érthető, mert erőteljes érzéseket fejez ki, de a humanisták szerint ugyanúgy nem elfogadható, mint a nyílt antiszemitizmus, ugyanis szintén sérti az érintettek emberi méltóságát. A humanisták szerint az emberi méltóság tisztelete fontosabb, mint bármely ütős érv.

Források

Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Antiszemitizmus
Antiszemita plakátok jelentek meg az Index újságíróiról Budapest-szerte
Fidelitas kongresszus: Novák Katalin reméli, nem mondják rá, hogy „OK, boomer”
Lesújtó képet fest a magyarországi antiszemitizmusról egy felmérés
Hol volt Isten Auschwitzban?
Sholl Legacy
Chief Rabbi accuses British Humanists of ‘intolerance’ over faith schools and circumcision
The chief rabbi has made an anti-democratic attempt to shut down criticism
Akiért a harang szól
Sophie Sholl kép

Kommentelnél? Katt ide.