Kapcsolat | Humanista filmek

Nagy rajongója vagyok az igazmondásnak. És a legnagyobb ember által ember ellen elkövetett bűnnek tartom a hazugságot. Erről már már írtam korábban.
A Kapcsolat c. filmben elhangzik az a vád, amit én is sokszor megkapok, miszerint a világ nem úgy működik, hogy a jóhiszeműség eredményre vezessen. A filmben maga a cinikus, akadékoskodó ellenségfigura mondja ezt, és a főszereplő megfogalmazza azt, amit én is gondolok: a világ olyan amilyenné tesszük.
Magának az őszinteségnek a támadása, sőt a kigúnyolása része a problémának. Nem azzal van a gond, aki őszinte és következetes akar maradni a hazugsággal szemben.

A cikk a továbbiakban spoilereket tartalmaz.

A filmben Ellie, a tudós, miután kiderül, hogy az utazás, amit ő maga tizennyolc órának élt meg a külvilág számára csak pár másodpercig tartott, rögtön felteszi a helyes kérdést: mit mutat a fejére szerelt kamera? Mire a politikai hatalomra törekvő alak hazudik, ennek tartalmával kapcsolatban, és rögtön Ellie-t vádolja azzal, hogy hallucinált.

Érdekes dilemma továbbá, hogy a tények ismeretében, amikor azok ellentmondanak a saját tapasztalatuknak vajon hányan lennének képesek megőrizni a saját integritásukat, és egyben a tudomány módszeréhez való elköteleződésüket, mint Ellie.
Tudománytisztelő, ateista, és humanista szempontból ez lenne az ideális. Addig követni az ismert tényeket, amíg ellentmondásmentes következtetésekre nem jutunk. De mi van akkor, ha ez ellentmond a saját, mély, belső tapasztalásunknak?

Hit vs tények
Egyesek szerint pontosan ebben rejlik a vakon hívők, és a felvilágosult ateisták közti lényeges különbség. Míg a hívő úgy dönt, hogy a saját, személyes tapasztalata fontosabb, mint az ismert tények, addig az ateista az, aki a tényekre hallgat.
Bizonyos fokig ez akár igaz is lehetne, ha ez nem vezetne oda, hogy azok, akik a tényeket választják ezzel együtt nem söpörnék félre teljesen a tapasztatlatokat, különösen pedig a saját érzéseik létjogosultságának elismerését is.
Nagyon sokszor találkozom olyan attitűddel miszerint a „hülye hívők” juszt is hinni akarnak, és soha semmivel nem lehet meggyőzni őket. Pedig, ha nem a vélemény-különbség okait vizsgálod, és csupán a saját létező következtetéseid ismételgeted, akkor ne csodálkozz, ha nem jutsz egyről a kettőre. Mivel hívővé sem tények tesznek senkit, ezért nem hívővé sem a tények szajkózása fog.
Mint egykori hívő, és jelenleg ateista azt gondolom, nem elsősorban a világ működését kell megmagyarázni, bármennyire is érdekes az, hanem a tapasztalatokra kell egy jobb magyarázatot adni a hívőknek, mint amit a vallásos hit nyújt.
Mert akár az is megtörténhet, mint, amit az elmúlt időben világméretű trendként megfigyelhetünk: növekszik azok száma, akik felekezeteken kívülinek, de nem ateistának azonosítják magukat.
Persze, néhány ilyen felmérés még csak lehetőséget sem ad arra, hogy ateistaként azonosítsd magad, de sokan még lehetőség mellett is inkább az egyik sem kategóriát választják.
Egyesek úgy fogalmaznak, hogy ők természetesen nem hisznek az egyház baromságaiban, mert tudják jól, hogy „azok” mind kapzsi, ingyenélők. De mélyen, és teljes bizonyossággal hisznek egy feljebbvaló erőben, amit minden további nélkül istennek hívnak. Vagy van egy homályos elképzelésük arról, milyen rejtélyes, és pusztán tudományos eszközökkel megmagyarázhatatlan erők működtetik valóban a világot.
Mindezt saját tapasztalataik alapján.
Ezt nem lehet azzal cáfolni, hogy a tények mást mondanak, mert az csakis ellenkezést vált ki.
A Kapcsolat-ban ez úgy játszódik le, hogy az egyik kihallgatás során megkérdezik Ellie-t, hisz-e Istenben? Ő megpróbálja diplomatikusan kikerülni a kérdést, de ez nem elegendő. És elhangzik, hogy hogyan tudna az emberiség nagykövete lenni egy idegen civilizáció előtt, ha ő maga azt gondolja, az emberiség 95%-a egy tömeges hallucinációban szenved, ami az istenhitet illeti.
Bár Ellie maga egy kedves, gyengéd nő, aki nem akar senkinek a lelkébe tiporni, de kikényszerítik belőle a választ, ezáltal nem adva meg neki magának a lehetőséget, hogy saját magánvéleménye lehessen. Őt magát csak a tudomány érdekli, de ebben akadályozza a többiek istenigénye.
Nem számít, hogy valaki más pedig cinikus számításból hajlandó ugyanebben a kérdésben hazudni. Maga az igazság, és a nemhit nem fogadható el.

Ateizmus mint kisebbségi állapot
Léteznek valós felmérések, amelyek tanulsága szerint az ateisták számítanak a legmegbízhatatlanabb csoportnak.
Ennek az eredménynek egy részét lehet azzal magyarázni, hogy Amerikában nagyon kevés a nyíltan ateista. (Bezzeg nálunk.) De ez semmit sem von le abból, a filmben helyesen elhangzó vádból, és és csendes gyanúból, hogy azok, akik nem nem hisznek azt gondolják, a hívő embertársaikról, hogy azok mind egy nagy téveszmében élnek. És titokban megvetik őket.
Nem segít, hogy sok ateista tényleg így is gondolja, és ennek hangot is ad. Van aki ezt élőszóban, akár a karácsonyi vacsora közepén, míg más a legnépszerűbb online közösségi felületeken.
Sokaknál ez odáig fajuk, hogy konkrétan kimondják, hogy szerintük jogukban áll a hívőket megalázni, ha azok valami tudományosan hibás dolgot mondanak. És itt térünk vissza a két kedvenc témámhoz: az önismeret, és az őszinteség fontosságához.

Őszinteség
Nem akkor vagyok igazán őszinte amikor bárkit, bármikor, következmények nélkül lehülyézhetek. Akkor sem, ha egyes médiaszemélyiségek ebből teljes karriert építettek fel. Ugyanis ez a másik ember méltóságának súlyos megsértése. A „hülye” ugyanis nem ember. Őt lehet rúgni, és alázni. Egy másik embernek pedig alapvető emberi joga, hogy emberhez méltón bánjanak vele. Aki erre tudatosan nem hajlandó, erőszakot követ el.
Az önismeret pedig ott jön be, hogy felismerjük, és elismerjük, ha valami zavar minket, és ennek orvoslására ne a hazugságot, és a másik bántását használjuk.
A filmben jó példa erre ahogy Palmer, tudva, hogy Ellie nem hisz, nyíltan rákérdez, és követeli, hogy a nő nyilatkozzon a kérdésben, ezáltal szabotálva az esélyét a földönkívüli civilizációval való találkozásra. Ezáltal olyan mértékű bizalomszegést követ el, ami egyszerre felkavaró, és dühítő.
Később elismeri, hogy azért tette ezt, mert ő maga félt elveszíteni a nőt. Magyarán, a saját félelme miatt, nyilvánosan, olyan helyzetbe hozta a nőt, amiben az meg lett alázva, és elveszített egy történelmi jelentőségű lehetőséget.
Bár magánemberként nincs ilyen magas tétje egy-egy vallást illetve istenhitet érintő vitának, de maga a dinamika azonos. A támadó fél sokszor maga sincs tisztában azzal, mi zavarja őt abban, hogy a másik valamiben hisz, de mégsem tudja hagyni, hogy az illető, akár tévedve is, de létezhessen a saját lehetőségeihez mérten. Neki, mint az igazság birtokosának, ki kell a másikat oktatnia, és nem szabad hagynia, hogy ő nyerjen a vitában.
A támadott fél pedig megalázva érezheti magát, és ebből a negatív érzésből következően akár jogosan is neheztelhet a másikra.
Persze vannak térítő hadjáratot folytató hívők is, akik a saját vallásos elképzeléseiket nyomják hasonló elkötelezettséggel. De míg a hívők ezt sokszor mások által, előre megírt, és tesztelt forgatókönyvek alapján teszik, és sokuknak a hitrendszerük részeként mindezt szeretettel mondják, addig a harcias, csípős ateisták részéről ez a fajta hitvita mindig a saját frusztrációik mentén szólal meg.
Tudom, mert sokáig én magam is közéjük tartoztam. És elfogadtam azt a hamis, és bántó állítást miszerint a tényeket nem érdeklik a te személyes érzéseid. Viszont ahogy feldolgoztam a vallásos múltam, és mélyítettem a saját önismeretem rájöttem, hogy az elfogadás kulcsa a megértés. Legyen szó vallásos hittételről, vagy tudományos modellekről. És, hogy laikusként egyikben sincs szükség tökéletességre.
Nem kell tökéletes önfegyelmű hívő légy, de nem kell az összes tudomány legnagyobb fokát elért zseninek lenned, hogy emberként létezhess a világban. Az emberi státuszt nem azzal érdemled ki, hogy tévedhetetlenné válsz.
Másrészt pedig nem kell diplomás tudósnak lenned, és nem kell mindent lefedő magyarázatot adnod bármire, ami felmerülhet, különben te is csak hiszel dolgokban.
Az ilyen alapvetően téves kiindulópontok miatt beszélnek el egymás mellett a hívők, és ateisták.

Humanista alternatíva
Hittel emberek rendelkeznek. Kezeld őket ekként. És igen, lehet, hogy rossz alapokra épül a teljes világképük, és ebből következően akár borzalmas dolgokat támogathatnak. Vagy egyenesen a te jogaidat tiporják. De ne feledd, ezt azért teszik, mert emberek. Ahogyan te is az vagy.
Tanulj Ellie-től. Lehet, hogy neked volt egy nagyon mély, és fontos, saját tapasztalatod, de ez nem jelent abszolút igazságot.
Kérdezd meg, mit gondol a másik, hallgasd meg, és a saját álláspontod úgy mondd el, ami: a véleményed vagy a tapasztalatod.
Ne légy kegyetlen, és ne alázz másokat, mert erre senkinek sincs joga. Akik a saját érdekük, igazuk érvényesítéséért bármire hajlandók, és bármilyen eszközt bevetnek, azok a rosszak.
Törekedj arra, hogy önmagadhoz hű maradj, kövesd a tudományos módszert addig, amíg lehetséges. Bánj emberségesen másokkal, mert nekik is ez a legmagasabb minőség, amire törekedhetnek.
A világ azzá válik, amivé mi magunk tesszük. Akkor is, ha még nem voltunk képesek ennek minden részletét kidolgozni, de amíg ezt kutatjuk legyünk emberségesek egymással, mert együtt talán képesek leszünk megtalálni a válaszokat.
Ebben a folyamatban pedig elfér minden álláspont, ha a helyén kezeljük őket, és nem esünk olyan egészségtelen dinamikába, amelyen belül a döntő az lesz, melyik fél az erőszakosabb.
A tudományos-alapú igazságkeresésnek nincs szüksége erőszakra. Viszont egy kis emberség ráférne. Mert a tudomány sem csak önmagáért, és önmagában van, hanem értünk, és bennünk, emberekben él.

Kommentelnél? Katt ide.

Kozmosz | Humanista könyvek

Korábban már írtam itt a Kozmosz sorozat második évadáról, amit nem Carl Sagan vezetett. Ez a könyv 1980-ban jelent meg, és az eredeti sorozat társa. Magyarul nem jelent meg. Szándékosan hagytam egy kis időt a sorozat, és a könyv közt, hogy mindkettőt önmagában tudjam értékelni.
A könyv sok értelemben kiegészítése a sorozatnak, de nem szó szerinti átirata. A nagyobb elemek, és főbb történetek ismétlődnek, mint például a szamuráj-szellem rákok (Heikegani rák) története, a tunguszkai esemény, vagy a hieroglifák megfejtése.
Nem tudom, hogy ettől a könyvtől eredeztethető, vagy pedig ez is egyike azoknak a számomra hagyományos csillagászati/természettudományos, általában nagy-méretű, fényes lapra nyomtatott, rengeteg színes asztrofotóval fűszerezett könyveknek, amit annyira szerettem gyerekkoromban. Anno volt két könyvem a Mi Micsoda sorozatból ami a csillagokról, és az űrkutatásról szólt. Emlékszem, hogy többször újraolvastam őket, és nem tudtam betelni velük. Szerettem volna, hogy több információ legyen bennük. A Kozmosz könyv tökéletes lett volna.
Humanista szempontból fontos, hogy foglalkozzunk a világ természettudományos értelemben vett megismerésével. Ebben a sorozatban ezért választottam olyan filmeket, és könyveket, amelyek fizikával foglalkoznak. Mert bár a matematika a tudományok királynője, de a hozzá közel eső fizika az, ami laikusokat is ámulattal tud eltölteni.
A könyv rengeteg olyan dolgokról beszél, amelyek kimaradt a tv-sorozatból. Könnyen érthetően, és élvezetesen mutat be sok tudománytörténeti felfedezést, és fogalmat.
Amire viszont nem számítottam, az, hogy szó esik benne olyan társadalmi kérdésekről is, amelyek a filmes változatban nem voltak említve. Egyáltalán nem ez a könyv fő fókusza, de én értékeltem Sagan mélyen emberséges meglátását ezekről a kérdésekről is.
A gondolat, amely leginkább megmaradt nekem az volt, hogy a híres alexandriai könyvtár fénykorában, amikor az volt talán a világ legpezsgőbb tudományos központja, és rengeteg okos ember élt és dolgozott a városban, ennek ellenére maga a társadalom mégis rabszolgamunka alapján működött. Sőt, maga a munka egy olyan tevékenységnek számított, amit rabszolgák végeznek, és ezért ez nem méltó a filozófusokhoz, akik akkoriban a tudás legfelsőbb fokát jelentették. Ezért inkább az elméletre koncentráltak, és nem kísérleteztek, illetve nem próbálták gyakorlati alkalmazást találni a felfedezéseiknek. Fontos volt, hogy a „munkát” rabszolgák végezték, és csak ők végezzék. Éppen ezért nem volt szükség arra sem, hogy a munkát, mint olyan, könnyebbé tegyék.
Megdöbbentőnek, de érthetőnek találom ezt a gondolatot. Érthetőnek olyan értelemben, hogy végre értem, miért volt olyan a világ amilyen egészen a modern időkig. Hasonló gondolkodást akár manapság is találunk. Lásd napjaink műanyag-használattal kapcsolatos, vagy a Kínában kényszermunka által gyártott tucattermékek körüli vitákat.
A könyv végén kitér az atomfegyverek, és a klímaváltozás jelentette veszélyekre, ami elég erős előrelátást jelent. Viszont sajnos sok hasonló tudós figyelmeztetése ellenére sem látunk jelentős előrelépést ami a környezetvédelmet illeti. Sőt akár hatalmas visszalépésékről is beszélhetnénk.

De ez már egy más téma.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Kozmosz: Történetek a világegyetemről | Humanista filmek

A sorozat magyar alcíme „Történeket a világegyetemről”, de maga a sorozat sokkal inkább emberi élet-történeteket mutat be. Az emberi társadalom nyomasztó oldaláról mesél, és csak kis részben a tudományról.
Az első, nyolcvanas években készült sorozat érdekes, és tudományos tudást is átadott, ami úgy gondolom, az oka annak, hogy a sorozatra még mindig emlékezünk, és továbbra is meg lehet nézni.
Az új Kozmosz viszont nem hozza ezt. Felsorakoztat pár népszerű közhelyet, és leönti ezeket a modern animáció festékével, de újdonságot nem mond, ismeretet nem ad át.
Tulajdonképpen inkább egy egyéniségeket magasztaló műről van szó. Egy nagy (tudomány)történetről, amiben a társadalom az ellenfél. A rendkívüli egyéniségek pedig a hősök. A legemlékezetesebb történetek pedig azok voltak, amelyekben egyéni zsenik, saját tudományos törekvései szembefeszültek az akkori társadalommal.
Nem szeretem, amikor egy műsor ilyen lelkesen ecsetel különféle üldöztetéseket, és emberi kegyetlenségeket, de közben magára hagyja a nézőt ezekkel a tényekkel. Mint amikor egy akciófilmben, vagy egy horrorfilmben valakit meggyilkolnak, de ez csak egyike a látványelemeknek, és az események pörögnek tovább.
Néhány történet végigköveti egy tudós életét, és sikereit, de azokat is elég szenvtelenül, és csak életrajzi adatok felsorolásával teszi. Ami a legjobban zavar ebben a fajta történetmesélésben az, hogy ez mennyire egyénisekedő (negatív értelemben) és közösség-ellenes. Lehet, hogy pár száz éve még lehetett úttörőnek lenni, egyéni, magányos zseniként, de a Kozmosz is pontosan bemutatja, hogy csak az okosság nem elég. Rájönni valami fontos, és igaz dologra, ami tudományosan alátámasztható, önmagában nem elég. Társadalmi támogatottság is kell. Szükség van a tanulásra, és nyugodt gyerekkorra. Szükség van tanulási lehetőségre, és kutatás támogatásra. Mert ezek nélkül csak a szerencsén múlik, és egy millióból csak egy zseni tud kitörni a nyomorból a tudomány fényes színpadára.
Az egyéni zseni kultusza, és az egyéniségek (nem „egyén” hanem „karakter” értelemben) pont ezért káros. Mert úgy tűnhet ez alapján, hogy a tudomány csak Newtonokból áll, és Einsteinokkal halad. Mindenki más meg csak mérnöknek jó. Viszont a modern tudomány egy nagy közösségi munka. Nem lehet, és soha nem is lehetett egyedül csinálni.
Valószínűleg nem ez volt a célja, de bennem mélységes szomorúságot ébresztett a sok történet különféle tudósokról, akik életük során rengeteget kellett, küzdjenek azért, hogy dolgozhassanak azon, amit felfedeztek. Sokszor még utána is kellett küzdjenek a felfedezésük elismeréséért.

Pozitívan is megfogalmazhatnám ezt, mert a sorozat emlékeztetett arra, mennyire örülök, hogy most élek, és nem pár száz éve. Amikor nemhogy kevesebb tudásunk volt, de a gyerekek mérgező gázok közt öntöttek üveget tanulás, vagy gyerekkor helyett. Amikor embereket égettek el, mert a gondolataik összeegyeztethetetlenek voltak az egyház dogmáival. És amikor egy kérdés felülvizsgálata helyett inkább megsemmisítettek egy embert. Vagy amikor nőként azért nem veszik komolyan a tudományos (pontos, és helytálló) következtetéseid. Vagy ami még rosszabb: amikor nőként, Shakespeare húgával együtt, a felejtés, a semmi homályába száműz a társadalom, és a történelem.
Mint minden fizikával kapcsolatos sorozatban, itt is szó van a fekete lyukakról, és arról az elképesztő képességükről, hogy még magát a fényt is elnyeljék. Az a sok nő, aki az emberi történelem során élt pedig ugyanúgy eltűnik a múlt sötétjében, mint a fény a fekete lyukban. Alexandriai Hüpatia, és az első számítógépek ideje közt rengeteg idő telt el. Szó szerint csoda kellett volna történjen, hogy ennyi idő alatt egyetlen nő sem tudott volna, a Kozmoszban bemutatott tudós férfiakkal összehasonlítható szintű intellektuális teljesítményt, felmutatni. Csodák pedig, mint tudjuk, nincsenek. Társadalmak viszont vannak. Azok a társadalmak pedig, amelyek Giordano Bruno-t eretnek gondolatai miatt elégették, a nőket a felejtés sötétjébe száműzték. Mintha soha nem is léteztek volna. Mintha nem lettek volna képesek látni ugyanazt, amit a férfi tudósok.
A Kozmosz dicséretére legyen mondva, említ egy pár női tudóst is. És végre nem csak Marie Curie-t. De a kontraszt így is sokkoló.

Összességében a sorozat nekem csalódás volt a látványos, számítógépes animációk ellenére.
A nosztalgia, és az elődök tisztelete egy dolog, de ahogy ez a sorozat visszakacsintgat az első, ikonikus Kozmosz sorozatra, számomra unalmas volt. Kicsit az volt az érzésem, hogy olyan konzervatív nézőkre apellál, akiknek ez a fajta tisztelet fontos. Nem feltétlen várok el folyamatos új dolgokkal való bombázást, de azért szeretnék valami érdekeset látni egy ismeretterjesztő műsorban. Az első Kozmosz pontosan ezért volt érdekes, mert nagyon jól magyaráz el tudományos fogalmakat. Az új sorozatban viszont a visszaemlékezésre, anekdotákra, és a sci-fi-szerű spekulációkon van a hangsúly.
Youtube-on van egy Veritasium nevű csatorna, ahol egy szintén fizikus pasas magyaráz fizikával kapcsolatos dolgokat. Az évek során az általa gyártott videók egyre profibb, és jobb minőségűvé váltak. Amikor pedig, egy elvileg amatőr filmes, jobb műsort csinál, mint egy nagy költségvetésű produkció, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy miért utóbbi a hiteles, és elfogadott? Ebben a környezetben virágzik az online laposföld kultúra is. Azok a videók is tudnak minőségiek lenni, és fenn vannak a Youtube-on. Az egyszeri néző pedig mi alapján tegyen különbséget? Miért hitelesebb deGrasse Tyson, mint Veritasium Derek, vagy bármely laposföldes próféta?
Egy tv-műsor sorsát a producerek döntik el. Miért lenne egy tv-producer kompetensebb, miért tudná jobban kiszűrni, hogy mi a a helyes tudományos álláspont, ami alapján jóváhagyja a Kozmoszt, de nem a Történetek a laposföldről-t?
Kapuőrzésnek szokták nevezni ezt a fajta szűrést, amit a filmiparban a producerek csinálnak. De ha megnézed, hogy mi alapján kerül valami fel a képernyőre, akkor láthatod, hogy nincs szükség arra, hogy bárki létrehozzon egy tudományos igényű dokumentumot annak érdekében, hogy egy tv-műsort jóváhagyjanak. Így történhet meg, hogy az Ősi idegenek című műsor is futott egy ismeretterjesztő csatornán egy időben.

Végül is a Kozmosz elgondolkodtatott több dolgon, de nem mondott túl sok újat a világról. Nem hiszem, hogy ez szándékos lett volna a készítők részéről. Talán a tudományos tudásunk ezen a pontján már nem lehetséges olyan átfogó ismeretterjesztő sorozatot csinálni, ami elég kérdést, elég mélységben érintsen, és közben ne legyen unalmas, vagy követhetetlen a laikus nézők számára.
Lehet persze panaszkodni, hogy az oktatás minősége mennyit romlott, és hogy ez az oka, hogy az emberek túl tájékozatlanok, és buták ahhoz, hogy ennél nehezebb műsort nézzenek. De ugyanúgy, ahogy a sorozatban említett példák esetén, itt is a szélesebb társadalmi hajlandóság, és a társadalmi berendezkedés a kulcs. Ha ott nincs támogatottsága a műveltségnek, úgy elvi, mint anyagi szinte, akkor hiába várjuk, hogy a társadalom, valami csoda folytán sokkal okosabb legyen.

 

Kommentelnél? Katt ide.