Tag Archives: erkölcs

Önbíráskodás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Jogos vagy jogosnak vélt igénynek erőszakkal vagy fenyegetéssel igényt szerezni önbíráskodásnak minősül, és törvényileg büntetendő.
Mégis sokan csak ebben látnak megoldást bizonyos helyzetekre.

Az iszlám vallásjog általános jogként garantálja minden ember számára az élet, és a vagyon védelmét. Szerintük ezeket minden eszközzel védeni kell, és fel kell lépni azok ellen, akik nem tartják tiszteletben ezeket a szabályokat. Ha azonban az összes lehetséges békés eszközt kimerítettük, de ezek eredménytelennek bizonyultak, akkor az iszlám megengedi az erélyes fellépést, melyet nem önbíráskodásnak nevez, hanem a sérült jogok helyreállításának. Ilyen alapon nem önbíráskodás az önvédelem, a rablás megakadályozása, vagy az ellopott tárgyak visszaszerzése.
Az iszlám szerint önbíráskodás az, amikor egy ember, vagy egy csoport aki nem a hivatalos hatalmat képviseli(k) szabja ki, és hajtja végre a büntetést. Hitük szerint ez tilos, mivel nagy romláshoz vezet, és veszélyezteti a közbiztonságot. Saját elmondásuk szerint az iszlám elsődleges célja az egyén és a társadalom javítása, oly módon, ami biztonságos, és hasznos mindenki számára.

A hinduk szerint az Isten alkotta természeti törvények az állatok számára az ösztönök által vannak közvetítve, és a fejlettebb tudattal rendelkező emberek számára pedig a szent iratok által.
Hitük szerint a védikus aranykorban ezeknek az isteni szent törvényeknek szent és bölcs királyok szereztek érvényt, mely manapság a sötétség korában nem működik olyan jól. Joghézagok keletkeznek, mivel a törvényeket jelenleg a közemberekből kiválasztott vezetők hozzák, és értelmezik.
Ennek ellenére azt tartják, hogy ezek a szabályok elengedhetetlenek a társadalmi együttéléshez, ezért ugyanúgy kötelező érvényűek. Szerintük azok folyamodnak önbíráskodáshoz, akik ezzel a rendszerrel elégedetlenek. De mivel a hinduk szerint az önbíráskodás nincs megalapozva a szent iratokban, ezért nem is jogos. Mivel az önbíráskodást az államok is tiltják, ezért szerintük az embereknek nem szabad így eljárni. Azt gondolják, hogy ez anarchiához vezet, melyben elvész az emberhez méltó élet lehetősége.

A buddhisták szerint a tudat természete miatt nincs eredendően helyes vagy helytelen cselekedet, és ezeket a kategóriákat maguk az emberek hozzák létre. Szerintük mások cselekedeteit elbírálni kétes értékű.
A buddhizmuson belül a zen irányzat elsősorban az egyénre fókuszál, és mindig az illető saját életét próbálja megoldani az ezen belül végrehajtott gyakorlatok és cselekedetek által. Ezek mindig arra irányulnak, hogy az egyén problémáit oldják meg. Azt tartják, hogy mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy a saját dolgaihoz, és környezetéhez való viszonyát rendezze, mert hitükben nem tudunk segíteni másoknak, és nem vagyunk képesek megoldani a problémáikat helyettük.
Ezért szerintük önbíráskodást csakis magunkkal szemben jogos végrehajtani, és ez alapján a saját életünkbe beavatkozni. Legfőképp azt kell megvizsgálnunk, hogy a cselekedeteinkkel arra haladunk-e merre szeretnénk. Ebben szerintük a legnagyobb szerepe a tudatunknak van, ezért ahelyett, hogy mások életét próbálnánk irányítani arra kell törekednünk, hogy elsajátítsuk azokat a képességeket, melyekkel a saját tudatunk uraivá válhatunk.

A keresztények szerint az emberek hajlamosan elfogultak lenni saját magukkal szemben, és ahogy a bibliai mondás tartja meglátni a szálkát az embertárásaik szemében, de a sajátjukban a gerendát sem észrevenni. Szerintük ez azért van mert az emberek mindig készek ítélkezni. Ez azonban hibás. És az ítélkezés helyett inkább segíteni kell.
A keresztények szerint nem könnyű dönteni egy cselekmény helyes voltáról, mivel senki sem látja tisztán az indítékokat. Ezért van szükség annyi bírósági eljárásra, ügyvédre, és vádlóra, illetve a rendőrségre.
Szerintük azonban nem elegendő, ha az illető maga nem érzi magát bűnösnek a tettei, vagy az ítéletei miatt, mert egyedül Isten az aki ítéletet mondhat az emberek felett.
Az önbíráskodást érthetőnek, de veszélyesnek tartják, mert azt gondolják, hogy sokszor több kárt okoz mint hasznot, ezért nagyon óvatosan szabad csak alkalmazni.

A zsidók szerint kizárólag Istennek van joga bíráskodni az emberek felett. Szerintük vallási hovatartozástól függetlenül csakis ez a helyes álláspont.
A zsidó hagyományban a közösség bírákat jelöl ki, hogy döntsenek a társadalmi együttélés során felmerülő konfliktusos helyzetekben, és ezek fennhatósága megkérdőjelezhetetlen. Manapság ennek létezik szekuláris változata, amit az állami törvényhozó, és végrehajtó szervezetek jelentenek, melyek ugyanolyan tiszteletet érdemelnek.
Vallási kérdésekben a zsidó közösségekben létezik egy döntéshozó szerv, a rabbinikus bíróság (Bét Din), mely egy háromtagú egységet jelent. Ez akkor hozhat döntést, ha mindkét panaszos fél, feltétel nélkül elfogadja a rabbinikus bíróság jogosultságát, és elfogadják ennek döntését.
A Tórában szereplő „szemet szemért, fogat fogért” mondatot egyes zsidók úgy értelmezik, hogy ez arra utal, hogy az elkövetett bűn büntetése egyenértékű kell legyen azzal. Ennek behajtását azonban csakis Isten, vagy pedig az erre felhatalmazott hivatalos szervek tehetik meg, és senkinek nincs joga önbíráskodást végrehajtani. Szerintük a rendvédelmi szerveknek kötelessége nemcsak a törvények betartatása a bűnelkövetőkkel szemben, hanem az önbíráskodókkal szemben is.

A humanisták az egyéni, autonóm erkölcsi megfontolásokat hangsúlyozzák, és arra bátorítják az embereket, hogy önállóan gondolkodjanak a morális kérdésekről. De ez nem jelenti azt, hogy az önbíráskodást támogatják. Szerintük az embereknek maguknak kell végigjárni egy erkölcsi kérdés megfontolásának nehéz útját, és nem szabad ezt egy külső személy, vagy hatalom hatáskörébe helyezni. Legyen itt szó egy természetfeletti erőről, mint egy isten, vagy ennek földi helytartójáról, és az erkölcsi kérdések szakértőiként számontartott papokról és vallási vezetőkről.
A humanisták szerint az emberiségen belük imádott istenek sokfélesége nehogy ezek létere utal, hanem egyenesen cáfolja azt. Tehát ezek autoritására hagyatkozni egy morális kérdésben nem ajánlott. Ugyanez igaz ezeknek az isteneknek a papjaira is.
Ugyanakkor ez felveti azt a problémát is, hogy egy adott vallás követése is nagyrészt az egyéni hívő döntéseinek következtében pont az ami. Még akkor is ha valaki az elődei vallását követi, ugyanúgy hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy az illető vallás elemei közül melyeket tartja be és melyeket hanyagolja. Ezért a humanisták szerint az ebbe fektetett energiát inkább magára az erkölcsi kérdéseken való gondolkodásra jobb fordítani.
Vannak kultúrák, mint például a konfucianizmus által befolyásolt kínai kultúra ahol az számít meglepőnek, hogy valaki egy felsőbb, isteni autoritástól várja az útmutatást erkölcsi kérdésekben, és nem lenne képes ő maga ezeket eldönteni.

Mivel a humanizmus nem tartalmaz konkrét előírásokat ezért sokkal inkább arra fekteti a hangsúlyt, ahogyan egy erkölcsi kérdésben döntünk. Ennek során főként a pragmatikus megfontolásokat veszik figyelembe. Ez elsősorban azt jelenti, hogy arra bátorítják az embereket, hogy önálló, fejlett, és intellektuálisan is megindokolható döntéseket hozzanak erkölcsi kérdésekben.
Másrészt pedig szerintük az erkölcsi kérdésekben mindig szem előtt kell tartani az emberi jóllét kérdését. Tehát nem elfogadható számukra, ha valaki a saját kényelmét, vagy előremenetelét, esetleg vágyait egy másik ember kárára elégíti ki. Ezt nem csak érzelmi szinten, hanem intellektuális alapokon is érvényesnek tartják. Szerintük az emberek nem ösztön, vagy kizárólag érzelem-vezérelt lények, hanem gondolkodó, és tudatos lények, melyek az intellektuális képességeiket is használják egy-egy döntés során.
Ezért szerintük egy méltánytalanság vagy kár esetén nem jogos az önbíráskodás akkor sem, ha úgy tűnhet, hogy érzelmileg semmi más nem lenne kielégítő a károsult fél számára. A szemet-szemért elvet kezdetleges, és kegyetlen válaszreakciónak tartják, és nem ajánlják a bosszúvágy által motivált cselekvést. Ugyanakkor nem gondolják azt sem, hogy a tetteknek nem kell következményük legyen, és hogy egy felsőbb, nem emberi hatalom majd valamilyen formában isteni igazságot szolgáltat.

A humanisták szerint egy társadalmon belül szükségesek bizonyos mechanizmusok, melyeknek feladata az embereket ért igazságtalanságok vagy károk helyrehozása. Ez elsősorban a jog formájában történik. Ezért a humanisták szerint fontos, hogy bármely társadalmon belül létezzen egy kiegyensúlyozott, és igazságos igazságszolgáltatási rendszer. Beleértve a jogot, a rendfenntartást, a bíróságokat, és az állampolgári felelősséget és erkölcsi rendet is.
Szerintük ebben nem az a legfontosabb, hogy egy adott, szigorú szabályrendszer legyen követve mindörökre, mert a társadalmak, és az ezeken belül lejátszódó folyamatok állandó változásnak vannak kitéve. Ehelyett kulcsfontosságúnak tartják, hogy ezek a rendszerek demokratikusak legyenek, és ne történhessen meg hosszútávon, hogy egyes csoportok érdekei súlyosan sérüljenek mások javára.
A humanisták szerint az önbíráskodás annak a jele, hogy az adott közeg igazságszolgáltatási rendszere kudarcot vallott. Itt lehet szó igazságtalan, vagy hiányos büntetésről, vagy pedig a következmények hiányáról. Viszont mindenképp egy erőszaknak tartják, amit sok esetben sajnos a hatóságok is tolerálnak, különféle okokból.
Szerintük az emberek alapvető igazságérzete miatt a vágy, hogy a minket ért kár ne legyen következmény nélkül teljesen érthető, és helyes reakció. A gondot inkább abban látják, amikor ez valamilyen irányba torzul. Például, ha egyesek sérelmei szinte soha nem kerülnek orvoslásra, míg másoknak a legapróbb hibái is túlzott büntetést vonnak maguk után. Ilyenkor teljesen emberi a gondolat, megpróbálni az igazságot a saját kezünkbe venni.
A humanisták szerint pedig éppen ebben van a veszély is. Még egy mély önismerettel, és egy kiegyensúlyozott élettel rendelkező személyt is megzavarhat egy őt ért sérelem, olyannyira, hogy nem képes arányos, és méltányos igazságszolgáltatást kérni. Ezért fontos, hogy az igazságszolgáltatás mikéntje ne a károsult sérült állapotában való első reakciója és vágyai alapján történjen, hanem megfontoltan, és emberhez méltó módon. Azaz tudatosan.

Továbbá a humanisták szerint egy nagy kár esetén még az önbíráskodás sem jelent valódi megnyugvást. Amire egy áldozatnak, vagy egy bűncselekmény károsultjának szüksége van az a többi ember támogatása, és esetenként szakember segítsége, annak érdekében, hogy meg tudjon küzdeni, és fel tudjon épülni a kár következményeiből.
Elismerni, hogy szenvedés esetén nem vagyunk teljesen urai sem az érzelmeinknek, sem a gondolatainknak egyszerűen az emberségünk elismerését jelenti. Persze itt nem arra kell gondolni, ami kliséként sokszor felmerül a közbeszédben, hogy valakit elvakítanak az érzései, mert ez nem fedi a valóságot. Az emberek csak nagyon ritkán képesek lekapcsolni teljesen a gondolkodó részüket. Éppen ezért fontos, hogy ezt a tudatos részünket arra használjuk, hogy megfontoltan, és racionálisan kövessük az igazságszolgáltatás, és a gyógyulás útját. Mert sajnos vannak olyan károk, melyet még az önbíráskodás, vagy akár a közvetett bosszú sem képes helyrehozni. Viszont az áldozat segítése, és támogatása, illetve a többi ember közösségébe való helyének kiemelése igen.
Ezért a humanisták szerint az önbíráskodás helyett a megelőzésre, és a támogató, gyógyító közösségre kell törekednünk, és addig kell dolgoznunk, amíg ez lesz a normális. Mert minden más csupán egy elégtelen másolata a valódi emberi erkölcsnek.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Btk. 368. § Önbíráskodás
Önbíráskodás (Rendőrség)
Humanists at Risk: Action Report 2020

Kommentelnél? Katt ide.

Házasság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

„Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.”
Házasságot érvényteleníteni csak akkor lehet, ha ezt egy perben hozott bírósági ítélet kinyilvánítja.

A hindu hit szerint a jó házasság titka a szeretet, és ez pótolhatatlan. Bár azt tanítják, hogy ezt a szeretetet nem lehet erőltetni, de ennek ellenére bizonyos, a kapcsolatra vonatkozó szabályokat be kell tartani annak érdekében, hogy a párkapcsolat kibontakozhasson.
Ezek a szabályok két nagy kategóriába sorolhatók: a megfelelő párválasztás, valamint a házasélet jó minőségének fenntartása.
Az ideális házasságban mindkét fél reális önismerettel kell rendelkezzen, de a férfi igényszintje, vágyai, és érdeklődése egy kicsit magasabb szintű kifinomultsággal kell rendelkezzenek, mint a feleségéé különben a párkapcsolat nem fog működni. A nő feladata, hogy olyan férjet keressen, aki mellett elégedett tud lenni. Magának a házasságnak az örömteli fenntartásához arra van szükség, hogy a férj gondoskodó legyen és törődjön a feleségével, amaz pedig hűséges, és gyengéd legyen a férjével.
Hitük szerint a családi boldogság kulcsa az elégedett, örömteli nő, aki szívesen gondoskodik a szeretteiről. Ezért fontosnak tartják, hogy a félj rendszeresen vegyen ékszereket és ruhákat a feleségének, és biztosítsa, hogy a felesége jól éljen. Ha pedig az asszony gyermeket szeretne, akkor ezért tegyen.
Ugyanakkor fontosnak tartják a közös lelkiség gyakorlását is, mert hitük szerint, ha a házastársak együtt gyakorolják az Istennel való kapcsolat megélését, akkor ez eredményezi a legmeghittebb házasságot.

A buddhizmus második nemes igazsága szerint a vágy frusztrációt, és ezáltal szenvedést okoz. Ezért azt tanítják, hogy kerülni kell a párkapcsolatokon belül is a károkozást a másik féllel szemben. Nem írják elő kötelezően a házasságot. Mindaddig, amíg mindkét fél boldog, addig az együttélés megengedett.
A buddhista szerzetesek cölibátust gyakorolnak, azaz tartózkodnak a házasságkötéstől, és a nemi élettől mindaddig, amíg a szerzetesi közösségben tartózkodnak, annak érdekében, hogy a buddhizmus célját a megvilágosodást elérjék a vallási gyakorlatuk által. Hitük szerint ugyanis a házasság, és a családi élet elvonná a figyelmüket a helyes gyakorlattól.
De a buddhizmusban is létezik tanítás a kiegyensúlyozott családi életre vonatkozóan. Eszerint a jó családi élethez a következőkre van szükség: bizalom, erény, nagylelkűség, bölcs megértés, valamint jó barátok társasága.
Továbbá tanítják, hogy a családosok tegyenek félre a rossz időkre, családjukkal éljenek kiegyensúlyozottan, és kerüljék a másoknak ártalmas, azaz helytelen életmódot.
Ezen kívül pedig legyenek bőkezűek a barátaikkal, és tegyenek felajánlásokat az érdemes papoknak, és az istenségeknek.
A buddhista tanításban a férj azáltal szolgálhatja a feleségét, hogy: tiszteli, nem szidalmazza, nem hűtlen hozzá, hatalmat ad neki, és ellátja ékszerekkel.
A feleség pedig ezt azzal viszonozza, hogy: megfelelően szervezi a munkáját, kedves a szolgálókhoz, nem hűtlen, megőrzi a készleteket, hozzáértő, és szorgos minden teendőben.
(forrás: Szigálka szutta)

A zsidó bölcsesség szerint „Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül” (forrás: Midrás Brésit rábbá 8,9, moralizáló-anekdotikus prédikációs irodalom)
A zsidók a házasságot isteni intézménynek tartják, és hiszik, hogy Isten vezeti egymáshoz a házastársakat.
Úgy tartják, hogy a házas felek kiválnak az eredeti családjukból, és a házastársukkal egybeválva alkotnak egy új egységet, a saját családjukat.
A zsidó hitben rengeteg előírás a férfiakra vonatkozik, de a családi élet mind az asszonyon, azaz a feleségeken nyugszik. Az ők feladatuk ugyanis a családi élet békéjének, és biztos hátterének a biztosítása.
Nem neveznek meg semmit, ami a jó házasság titka lenne, de hiszik, hogy Isten aktívan beavatkozik a házasság esetében is, ha ez szükséges, mert magának a házasságnak van egy mélyebb, és komolyabb feladata az ember életében. Ezért van az hitük szerint, hogy Isten „akár a világ egyik széléről hozza az embert” akivel majd később összeházasodik.

A kereszténységen belül két fő irányzat létezik. Az egyik szerint, amit a katolikus egyház képvisel, a házastárs Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kell bánni vele, és fontos megbecsülni. Szerintük a házasság örökre szól, és ezért nem lehet felbontani, és újraházasodni, mert a szerződés a házaspár és Isten közt történik.
A katolikus hitben a cölibátus számít a legtisztábbnak, és a legideálisabbnak, és csak ezt követi a házasság. Minden ami ezeken kívül esik bűnnek minősül.
A másik irányzat szerint, amit a protestáns egyházak képviselnek, a házasság a két fél közti szerződés, amit bár Isten előtt kötnek, de egymással lépnek ezáltal szövetségre. Ezért ők elfogadják az újraházasulást is.
Ezen kívül a görögkatolikus irányzat szerint a jó házasság kulcsa, hogy a házastársak nem a saját örömüket, hanem a másikét keresik, és a másikat próbálják kielégíteni minden területen. Szerintük a házasságban a felek együtt növekednek, és mindez arra az igazi szeretet sziklára alapszik, amely Istentől jön. Ezért nem szabad a házasságot futóhomokhoz hasonló futó érzelmekre alapozni.

Az iszlám szerint a férfi és a nő házassága egyike Isten jeleinek. Hitükben ez az a kapcsolat, amely az ember természetének leginkább megfelel.
Azt tanítják, hogy ez a kapcsolat nem öncélú, és nem csupán a vágyak és szükségletek kielégítését szolgálja, hanem olyan szövetség, amely istenszolgálatnak minősül. A házasság keretében ugyanis a férj és a feleség egymás segítőtársai a jó cselekvésben, és egymás védelmezői a bűnnel szemben.
Tanításuk szerint a jó házasság első lépése a megfelelő társ kiválasztása. Mivel hosszú távú kapcsolatról van szó, ezért fontos, hogy jó választás történjen, mert nem mindegy, hogy ki az aki a titkait tudója, és a társuk az élet nehéz és vidám pillanataiban.
Szerintük a házasságban jogok és kötelezettségek is vannak, amelynek a házastársaknak maradéktalanul eleget kell tenniük, mert enélkül a házasság nem működhet jól. A házasságon belül fellépő hibák kezelésére pedig szeretetre, könyörületességre, és megbocsátásra van szükség.
A vallásalapító Mohamed próféta tanítása külön kitér a nők kérdésére is. Szerinte ugyanis egy nőt négy dolog miatt vesznek feleségül: a vagyona, előkelő származása, vagy szépsége miatt, valamint hite és erkölcsössége miatt. Ezért azt tanácsolja, hogy a boldogulás érdekében a hívők a vallásos nőt válasszák feleségül.

A humanisták progresszív álláspontot foglalnak a házasság kérdésében. Nem tartják kötelezőnek, vagy felsőbbrendűnek a házasságot más párkapcsolati formáknál. A humanisták szerint a házasság két egyenlő fél szövetsége. Fontosnak tartják a felek egyenjogúságát, függetlenül attól, hogy milyen neműek az illető kapcsolat tagjai. Ezen kívül pedig támogatják az azonos neműek közti házasságot is.
Szerintük a házasság fogalma rengeteget változott a történelem során, és ezekben a folyamatokban mindig az egyházak voltak azok, akik a haladást legerősebben ellenezték, és ezt teszik mind a mai napig.
Mivel a vallásos meggyőződések szerint a házasság „szent”, és ezért kiemelt pozíciót érdemel, ezért elutasítják a párkapcsolatok többi lehetséges formáját, mint például a hosszú távú együttélést, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat, vagy az azonos neműek házasságát.
A humanisták szerint a hívők maguk nyugodtan hihetnek abban, hogy a házasságuk egy szent intézmény, amiben az istenük is aktívan részt vesz. És ezt a saját egyházukon belül gyakorolhatják is mindaddig amíg ez nem ütközik más jogi korlátozásba, mint például a többnejűség, vagy a kiskorúakkal való házasság, esetleg a kényszerházasságok gyakorlása.
Szerintük egy egyre kevésbé vallásos világban, ahol az emberek többsége soha nem lép házasságra, vagy pedig nem hisz egyetlen istenben sem, a házasság intézményének vallásos dogmákhoz való kötése értelmetlen.
Ahogy a válás ellenzése is. A humanisták szerint ugyanis a válás nem kudarc, hanem csupán a kudarc jogi elismerése. A boldogtalan házasságok felbontása nem katasztrófa. Akkor sem, ha a házasságból gyerekek is születtek. Sokan, hívők, és nem hívők egyaránt, azért ellenzik vagy ítélik el a válást, mert szerintük a házaspár gyerekei ezáltal elveszítik a stabil szülői párt, amely útmutatást, és boldog gyerekkort hivatott biztosítani számukra. Viszont ezzel elfelejtik azt, hogy egy boldogtalan házasságban a gyerekek nem élvezhetnek felhőtlen gyerekkort sem. És az ő érdekük is, hogy az együtt boldogtalan szüleik ki tudjanak lépni ebből a helyzetből, különben őket is boldogtalanná teszik pusztán a rájuk kényszerített helyzet miatt. A humanisták szerint fontosabb a gyerekeket ettől megvédeni, és a szüleikkel való kapcsolatukat külön-külön ápolni, mintsem egy képmutató helyzetet kikényszerítve hazugságba taszítani őket is.

Amint láthattuk, több vallásban is létezik olyan elképzelés, miszerint minden házasságot Isten tervez meg, és hagy jóvá. Ebből arra következtetnek, hogy a házasságot nem szabad felbontani, mert ez szembeszegülne Isten akaratával. De ez a logika ugyanúgy alkalmazható lenne például a gyilkosságra is, hiszen ha az a halál nem lett volna Isten akarata szerinti, akkor nem történhetett volna meg. Maguk a hívők is láthatják, hogy ez a fajta érvelés ellentmondásra vezet, éppen ezért ugyanúgy alkalmazni kellene a házasságra is.
A humanisták számára éppen az ilyen ellentmondások, és kegyetlen szabályok miatt fontos a szekularizmus, mert szerintük bizonyos emberi, és társadalmi kérdéseket, mint például a házasságot nem szabad kizárólag az egyházak és a vallások fennhatósága alá helyezni.
A válás és a civil házasság állami (hatósági) szabályozása egy hosszú történelmi folyamat, amely végig az egyházak hatalmával szemben volt vívva.
Ahogy a világ egyre szekularizálódott, és az egyházak hatalma háttérbe szorult úgy vált az egyházi szertartás egyre inkább szimbolikussá, és ráadássá. Természetesen ez csak a világ egyes részeire igaz, ahol az egyház nem rendelkezik az államéval egyenlő hatalommal. A szekularizált országokban a házasság szentsége, és ebből kifolyólag a vallási szertartás fontossága csak azok számára rendelkezik rendkívüli jelentőséggel, akiknek az életében a vallás fontos szerepet játszik, és az életük többi részét is a vallási szabályok határozzák meg elsősorban. Mindenki más számára a vallási szertartás csupán a romantikus és szimbolikus jellege miatt számít.
Ugyanakkor, a humanisták aggodalommal látják, ahogy az utóbbi évtizedekben maga a házasságkötés folyamata válik egyre kereskedelmibb, és látványosabb jelenséggé.
A párok manapság rengeteg pénzt fektetnek magába az esküvőbe. Beleértve a több fős, akár külföldi úttal egybekötött leány és legénybúcsúkat, a drága helyszíneken tartott esküvőket, és a (sokszor elvárt) drága esküvői ajándékokat. Vannak párok, akiknek évekig kell spórolni, hogy megfelelő pompájú esküvőt tartsanak.
A jelenséget több valóságshow is dokumentálja, amiben az esküvő, mint egy rendkívüli esemény, és a pár életének csúcspontja jelenik meg, és ezt rengeteg nehézség, és stressz előzi meg.
A humanisták szerint ez azért van, mert manapság a házasság intézménye kiüresedett fogalommá vált sok helyen, de eközben a kultúránk továbbra is romantizálja a mesés, templomi esküvőket, ami nélkül nincs meg a kívánt „… és boldogan életek míg meg nem haltak.”

Ezért a humanisták szeretnék megteremteni a házassági szertartások új formáját, amely nemcsak, hogy jelentőségteljes a házasulandó párok számára, hanem egyben szép és esztétikus is. Viszont mindeközben nem egy adott helyhez, és szigorú szertartásrendhez kötött.
Több humanista szervezet is nyújt humanista szertartásokat, beleértve esküvői szertartásokat is.
A szomszédos Romániában évek óta léteznek humanista szertartások, amelyek alternatívát jelentenek a hagyományos egyházi szertartásokra, olyan emberek számára, akik nem szeretnének egy olyan egyháznak fizetni egy szertartásért, amelyben máskülönben nem vesznek aktívan részt, vagy amelynek tanításaiban nem hisznek. Viszont szeretnék egy szép szertartással megünnepelni a házasságuk eseményét, a családjuk körében.
Ebből egy már Magyarországon is megtörtént, 2016-ban, a Magyar Humanista Társaság közreműködésével. Bár ez nem számított jogilag elismert szertartásnak, és a pár már korábban civil házasságot is kötött, de más országokban a humanista aktivisták elérték, hogy államilag is elismert házasságkötésnek számítson a humanista szertartás is.
Skócia, Észak-Írország, és az Ír köztársaság már jogilag is elismeri ezeket.
A humanista szertartások annyira népszerűek, hogy például Skóciában az első év után, amelyben 85 ilyen házasságot kötöttek, az azt követő évben több mint 4300 esküvő volt humanista szertartás keretében kötve, mely több volt, mint amit a Skót Egyház keretében kötöttek.
Írországban 2012 óta létezik ez a lehetőség, és itt 2015-ben az összes házasság 6% volt humanista szertartás szerint kötve. Ami háromszor annyi, mint a protestáns Ír Egyház által kötött házasságok.
Ezek a szertartások ugyanúgy jelentőség teliek, de nem vallásosak, és sokkal inkább a házasulandó párra vannak szabva, valamint rugalmasak a pár és a család igényei iránt, mint a hagyományos egyházi szertartás. Mivel nincsenek dogmatikus korlátozások, ezért csak a kreativitás szab nekik határt. Sem helyszín, sem pedig tartalom szempontjából nincsenek szigorú előírásokhoz kötve, mindaddig, amíg a törvény be van tartva. Továbbá pedig, a hagyományos, hivatalos házasságoktól eltérően nem korlátozódnak a heteroszexuális párokra. Az ilyen módon házasuló párok legtöbbször saját esküt írnak, és sokszor bevonják a résztvevő családtagokat is magába a szertartásba.
Az angolszász országokban már látunk kialakulni pár humanista hagyományt, mint például a házaspár kezeinek szimbolikus összekötése egy szalaggal, egy egység-gyertyának a meggyújtása, vagy pedig a csomó megkötése. Utóbbi egy hagyományos, kereszténységet megelőző kelta esküvői szokás, és a pár belső kötelékeinek megkötését jelképezi. Innen ered például az angol nyelvben használt „tying the knot” kifejezés.

Maguk a humanisták azért igyekeznek ezekkel a szertartásokkal új hagyományt teremteni, mert meg vannak győződve róla, hogy az embereknek van igényük arra, hogy egy szimbolikus szertartással hangsúlyozzák egy esemény jelentőségét, és ez akkor is igaz, ha nem hisznek sem istenekben, vagy pedig természetfeletti dolgokban. Maga az igény, hogy együtt legyünk embertársainkkal viszont igenis létező, és valós igény, amelyet a vallás mellőzésével nem kell elveszíteni, hanem csupán újra kell értelmezni, úgy, hogy jobban tükrözze a saját értékeinket.
Ez egy olyan lehetőség, ami a hagyományos, és megszokottól való eltérésben látja a lehetőséget az esemény igazi, mély, és személyes megünneplésére.

Források
Bullett, G. (1926, Szeptember). Marriage and Divorce.The Literary Guide and Rationalist Review, 363 (New Series), 157.-158.
Ditum, S. (2012, Szeptember-Október). Too Young. New Humanist, September/October, 13.-15.
Glaser, E. (2004, Szeptember-Október). Backlash in Disguise. New Humanist, September/October, 22.-23.
Harris, E. (2002). Parliamentary column. New Humanist, Spring, 30.
Hayness, E. S. P. (1906). Christianity and Marriage. The Agnostic Annual and Ethical Review, For the Year 1906, 28.-32.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
First ever legal humanist wedding ceremony takes place in Northern Ireland
Humanist weddings in Northern Ireland: everything you need to know
Are humanist marriages legally recognised in the UK?
Handfasting at a humanist wedding
Tying the knot in a humanist wedding ceremony
Ceremonies
Ceremonies FAQ
Talmud (Wikipedia)
Christian weddings
Marriage and divorce

 

Kommentelnél? Katt ide.

Állatvédelem|Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Rendszerint csak egy adott nagy felháborodást keltő hír kapcsán szokott bekerülni a magyar médiába az állatvédelem kérdése. Az iskolai tananyagban nincs külön szó az állatvédelemről.
Ami az állatok számát illeti, Magyarország állatbarát helynek nevezhető, de az állattartásnak nincs olyan kultúrája, mint Nyugat-Európában. Például megszokottnak számít kutyát láncon tartani, ami más országokban állatkínzásnak minősül, és nálunk is tiltja a törvény.
Törvényszegés esetén állatvédelmi civil szervezetek végzik a felderítést és a jogorvoslatot. Mindezt adományokból, miközben fontos lenne az államnak ellátni ezt a funkciót.

A másik nagy téma, az állatkísérletek kérdése, amely sokat vitatott. A médiában az állatvédők érvei az uralkodók, miközben a tudósok nagy része kiáll az állatkísérletek létjogosultsága mellett. Szerintük, bár minden élőlény élete értékes, a tudomány elsősorban mégis az emberi életet, és annak minőségének javítását kell szolgálja. Akkor is, ha ez állatok feláldozását teszi szükségessé.

Téves lenne azt gondolni, csupán az elnevezésük alapján, hogy a humanistákat csak az emberi jogok érdeklik. Nagyon sok humanistát ugyanis legalább annyira foglalkoztat az emberi jogokon kívül az állatok jóléte és jogai is. Viszont ez nem azonos okokból teszik, mint a világvallások követői.
A humanisták racionális alapon gondolják azt, hogy az emberiségnek meg kell védenie az állatokat, és a természetet, mert szerintük a biológiai változatosság, ugyanúgy, mint az emberek közti sokféleség, egy érték, és mindannyiunk életét jobbá teszi.
Minden humanista elutasítja az embertelen bánásmódot, akkor is, ha ez nem emberi lényekkel történik. Viszont, mivel a humanizmusban nincs központi szervezet, és dogmarendszer, ezért a magukat humanistának vallók közt nagyon nagy változatosság van abban, mennyire foglalkoznak állatvédelemmel. Egyesek teljesen elutasítják az állatok kihasználását, és ellenzik például az állatkertek és az akváriumokat, mások pedig vegánok. De vannak olyan humanisták is, akik nem látnak problémát ezekben mindaddig, amíg nem konkrét állatkínzásról van szó.
A humanizmus egy dinamikus filozófia, ezért a jelenlegi erkölcsileg elfogadott dolgok kritikai felülvizsgálat alapján módosulhatnak a jövőben.

A vallások esetén viszont nem mindig beszélhetünk hasonló dinamizmusról. Mivel a vallások célja az emberek együttélésének, és viselkedésének szabályozása aszerint, ami elképzelésükben az isteni akarat, és a világ előre elrendeltetett rendje, ezért minden vallás tartalmaz valamilyen fokú előírást az állatokkal való bánásmóddal kapcsolatban.

A katolikus értelmezésben a tízparancsolat „Ne ölj!” parancsa kizárólag a szándékos emberölésre vonatkozik, és nem az állatok elpusztítására. Egyesek viszont ezt a parancsolatot iránymutatónak tartják, és ez alapján kiterjesztik egészen az erőszakmentességig és a nem ártásig. Vannak azonban olyan keresztények, akik az állatok levágásához hasonlítják a terhességmegszakítást. Annak ellenére, hogy sem a Biblia, sem pedig maga a keresztény hagyomány nem tiltja, és semmilyen módon nem korlátozza a húsfogyasztást.
A keresztény hagyományban nincs szó az emberek és az állatok közti egyenlőségről, és a kereszténység nem tanítja azt, hogy az állatoknak ugyanolyan hallhatatlan lelke van, mint az embereknek.
Sőt, a katolikus világnézet szerint a Föld minden élőlényével együtt az emberiség gondozására van bízva. Tehát az élőlények hierarchiájában az emberiség van a csúcson, és a többi élőlény az emberek alá rendelt. Továbbá nem jelent gondot a keresztény erkölcs szempontjából a vadászat sem.
Sok állatfaj kihalás szélere került azért, mert az emberek vadásztak rájuk. Egyeseket sportból, másokat pedig egy vélelmezett mágikus testrészük miatt. A humanisták, racionális alapon, elvetik az ilyen mágikus tulajdonságokba vetett hit minden formáját. Ezek alapján pedig elutasítják az állatok ilyen célú felhasználását, és végső soron kihasználását.
Az állatkertekben, és a cirkuszokban az állatok az emberek szórakoztatására vannak fogva tartva. Egyes humanisták ezért azt gondolják, hogy ez a fajta állattartás nem elfogadható, mert megfosztja az állatokat a szabadságuktól.
A humanistáknak fontos szempont az állatok szenvedése, viszont tudatában vannak, hogy nem tudjuk elkerülni, hogy valamilyen nemű szenvedést ne okozzunk az állatoknak.
Az állatokkal szembeni kegyetlenség esetén a humanisták támogatják ezek hivatalos úton való jelentését, és jogorvoslatát. Továbbá arra bátorítanak, hogy háziállatnak fogadjunk örökbe állatmenhelyről. Fontosnak tartják, hogy a háziállatainkkal jól bánjunk, mert a rossz bánásmód nemcsak kegyetlen, de egyes esetekben veszélyezteti az embereket, különösen a kisgyerekeket, akiket például megtámadhat egy bántalmazott kutya.

Az iszlám is kötelességként tartja számon az állatok védelmét.
A Korán szerint az embernek három szerepe van: Isten szolgálata, a Föld benépesítése és felvirágoztatása, valamint Isten helytartójának lenni a Földön.
Utóbbi része, hogy az ember kövesse az igazságot, és igazságot szolgáltasson, valamint a világ javulásán munkálkodjon. Ezért kötelességünk, hogy ha éhező vagy szomjazó állatot látunk, akkor adjunk enni, vagy inni neki.
Az iszlám hagyomány szerint nincs jogunk indokolatlanul bántalmazni Allah (Isten) teremtményeit. Valamint könyörülettel kell bánjunk az állatokkal, mert Isten is nap-mint nap könyörületes velünk szemben.

Ennek ellenére az iszlám, a zsidó valláshoz hasonlóan, mai szemmel nézve, kegyetlen állatvágási szabályokat támogat.

A zsidó hit szerint az emberiség kezdetén, a Teremtés után, tilos volt az állatok leölése, mert az ember, a teremtés koronájaként, felelősséggel rendelkezett minden élőlény iránt, mert mindez érte jött létre. A húsevés csak az özönvízen átesett embereknek lett megengedve, azért, mert ők a saját kezükkel mentették meg az állatvilágot. De a húsfogyasztás így is szigorú feltételekhez szabott.
Ezek az úgynevezett kóser szabályok, amely, az iszlám halalhoz hasonlóan szigorú, vallásos elemekkel ötvözött szabályokat jelent az állatok leölésével, és húsuk feldolgozásával kapcsolatosan.
A zsidó hagyományban az állatok élete magasztos célokért elvehető, és testük felhasználható, de a vallási vezetők értelmezése szerint ezek közé nem tartoznak a kulináris megfontolások, a szépségipari állatkísérletek, vagy más élvezetek. Megengedett viszont az emberi éhség csillapítása, valamint a gyógyszerek kikísérletezése érdekében. De ez is csak akkor ha az állatoknak a lehető legkevesebb szenvedést okozzák.

Mindeközben a kóser állatvágás módszere a jelenlegi tudásunk szerint egyike a legkegyetlenebbeknek, mert nem engedélyezi az állatok levágás előtti elkábítását, és arra kötelezi az ezt végzőt, hogy kivérezni hagyja az állatot, amely ilyenkor még sokáig tudatánál van, és valószínűleg szenved.
Ennek a gyakorlatnak az alapja a másik zsidó vallás által előírt szabály, a vér és a tej nem keveredését illető szabály, amely ilyenkor felülírja az állatok szenvedését.

A humanisták bár nem utasítják el teljesen a húsipart, de kritizálják például az előbb említett zsidó, és muzulmán szabályrendszert.

A zsidó vallásban is tilos a kedvtelésből való ölés. Tehát a vadászat, állatviadalok, az állatok versenyeztetése mind tilos tevékenységek.
Ide lehet sorolni az állatkerteket is, de bizonyos értelmezés szerint, mivel ezek védett területet jelentenek máskülönben veszélyezettet fajoknak, ezért egyfajta modern Noé bárkájának is nevezhetők, ezért elfogadhatók.
A zsidó hagyományban léteznek történetek, amelyek a buddhizmusból ismert karma tant tükrözik, és eszerint aki az állatokkal kegyetlen, azzal az Ég is kegyetlenül bánik.

A buddhista meglátásban az emberi és nem-emberi állatok rokonságban állnak azáltal, hogy mindben megtalálható az úgynevezett buddha-természet, avagy buddha-tudat, ami lehetővé teszi mindenkinek, hogy végül elérje a buddhaságot, azaz a megvilágosodás legmagasabb fokát.
A buddhizmus végső célja az újjászületések végtelen ciklusából való megszabadulás.
Buddha felismerése szerint nincs különbség a tudatállapotok közt, legyenek azok akár pozitívak is, mert végül mind elmúlik, és emiatt a veszteség miatt a lélek szenvedést él át. A szenvedés elkerülése érdekében viszont meg kell szakítani ezt a láncot. Ezt a megszakítást jelenti a megvilágosodás.

A jóakarat (mettá), ami a buddhizmus bizonyos irányzatainak központi része, kiterjed az állatokra is.
Az ilyen buddhista meditáció során a gyakorlók először egymás felé gyakorolnak jóindulatot, majd a szeretteik, és a tanítójuk felé, végül pedig az idegenek, az ellenségek, és az összes érző lény felé.
Egyes tanítások szerint a buddhistáknak minden állatok elpusztításával kapcsolatos munkát el kell utasítaniuk.
Hitük szerint minden cselekedetnek megvan a következménye, és az állatokkal való kegyetlenség erkölcsileg rossz, ezért ennek negatív következményeit az elkövető kikerülhetetlenül el fogja szenvedni.
Viszont az élőlényeknek van egy hierarchiája is, amelyen belül az emberek vannak a legmagasabb fokon, és a többi állat ezt követi. A karma tan buddhista értelmezése szerint a lélek az előző életekben elkövetett bűnök miatt születik alacsonyabb szinten újjá, azaz állatként.
Mivel az állatok nem képesek tudatos viselkedésre, és lelki fejlődésre, ezért az ilyen lelkek addig kell újjászülessenek, amíg a bűneik karmája elfogy. Csak ez után kapnak újabb esélyt a megszabadulásra.
Ezen elgondolások alapján a korai buddhisták jogosnak tartották az állatok kihasználását, és bántalmazását.

A leginkább világi buddhista értelmezés szerint azért rossz bántani vagy megölni egy állatot, mert minden élőlény fél a fájdalomtól és a haláltól. Ezzel a humanisták is egyet tudnak érteni.

Buddhista meglátásban az állatokon végzett kísérletek csak akkor megengedettek, ha ezeknek jó célja van, kikerülhetetlenek, a lehető legkevesebbet ártanak. Közben pedig jóindulattal, és kedvesen kell bánni az állatokkal, és csak akkor szabad elpusztítani őket, ha ez elkerülhetetlen. Továbbá a kísérletet végső tudatában kell legyen annak, hogy ezáltal magára vállalja a tettei karmikus következményeit.

Érdekes viszont, hogy nem minden buddhista csoport tiltja a húsfogyasztást. A legszigorúbb a mahájána hagyomány, de egyes korai buddhista szerzetesi rendek csak akkor tiltották a húsfogyasztást, ha az állatot azzal a céllal ölték le, hogy az ezt elfogyasztót táplálják. Máskülönben minden étel megengedett volt.

A Krisna-tudat is hasonló dogmákkal rendelkezik. Eszerint valamennyi élőlény testében ugyanolyan örök, személyiséggel rendelkező lélek van, és ezek mind Isten elválaszthatatlan, de mindeközben egyéni részei.
A Krisna-tudat követői szerint a húsfogyasztás csakis a tudatlanság miatt megengedett, mert az emberek nem tudják, hogy tetteiknek karmikus következményei vannak.
Szerintük az emberi társadalmakon belüli erőszak, beleértve a családon belüli erőszakot, és a háborúkat is, azért történik, mert az emberek húst fogyasztanak. Hitük szerint ezek csak akkor fognak mérsékelődni, ha az emberiség lemond a húsevésről.

Egyes humanisták szerint minden állat élete értékes. Sok humanista ezért vegán.
Ahogy a filozófus Peter Singer is leírja, az emberi erkölcs fejlődésével, és egyre szélesebb-körű kiterjedésével, a jogokat idővel kiterjesztettük az állatokra is. A jövőben ezen jogok köre még tovább szélesedhet. Ahogy egyre jobban megértjük a világot, úgy az erkölcsi meglátásaink módosulnak, és finomodnak. Mivel megértjük, hogy más élőlényeknek is hasonló biológiájuk, és idegrendszerük van, ezért erkölcsileg hibásnak tarjuk az ilyen élőlényeknek okozott fájdalmat. Nem számít, hogy ez állatkísérletek, vagy pedig húsipari feldolgozás formájában történik.
A humanisták viszont nem gondolják azt, hogy az állatoknak ugyanolyan tudata lenne, mint az embereknek, vagy bármilyen más módon azonosak lennének velük. Ez nem zárja ki viszont azt, hogy kötelességünk lenne jól bánni velük, és kötelesek legyünk megóvni a természetet.
Mivel a humanisták elfogadják az evolúció-elméletet, ezért tudatában vannak az emberiség, és a többi állati faj rokonságával, és közös eredetével. De éppen ezért nem tesznek egyenlőségjelet az emberek és a többi állat közé. Meglátásuk szerint mivel az állatok nem rendelkeznek az emberekhez hasonló egyéni énnel, ezért bár kerülni kell, hogy szándékosan szenvedést okozzunk nekik, de mégsem lehet ugyanolyan jogokkal illetni őket, mint az embereket.
Egyesek ezért a humanistákat azzal vádolják, hogy faji alapon tesznek különbséget az emberek, és a többi állat közt.
Egyesek egyenesen azzal vádolják a humanista álláspontot, hogy az állatok egyenlőként való elismerésének hiányát az motiválja, hogy egy hamis hierarchiát állítanak fel a fajok közt, amelyen belül az embereket felsőbbrendűnek tartják az állatoknál. A humanizmus viszont nem állít ilyet. Láthattuk, hogy több vallás is hirdet ilyen dogmát, de mivel a humanizmusban nincsenek ilyen misztikus megfontolások, ezért a humanisták az emberek és az állatok közti különbségeket a tudományos tudásunkra alapozzák.

A nem ártás filozófiájának egyik legszigorúbb képviselői a dzsainizmus követői. Ennek a vallásnak a legfontosabb tanítása az erőszakmentesség. Hitük szerint a lélek megszabadulásának egyetlen módja az, hogy minden más lelket megvédünk.
Ezért elutasítják mindenféle élőlény elpusztítását, legyen az kis vagy nagy, mozgó vagy mozdulatlan. Szigorú vegetáriánusok, és még a növényekkel való bánásmódnak is fontos szerepe van a hitükben.
A Buddhizmushoz hasonlóan abban hisznek, hogy minden élőlénynek van egy örökkévaló esszenciája, amelyet ők dzsíva-nak neveznek, és hiszik, hogy minden lénynek lehetősége van a megszabadulásra. Ezért minden élet szent, valamint hiszik, hogy minden élőlényt az emberekével azonos jogok illetik meg.
Indiában a dzsainák menhelyeket (pandzsrapol-okat) tartottak fenn beteg és öreg állatok számára, ahol teljes eutanázia tilalom volt.

Ez viszont felveti azt a kérdést is, hogy mi a helyes akkor, ha az illető állat szenved? Ha a könyörületesség fontos, akkor abban az esetben, ha egy érző lény fájdalma semmilyen módon nem enyhíthető, nem a halál a könyörületesebb választás?

A humanisták szerint a szenvedés mértékének csökkentése, és megszüntetése fontosabb, akkor is, ha ennek érdekében eutanáziát kell alkalmaznunk. Ezt ugyanúgy érvényesnek tartják az emberekre is. Tehát ebben nem tesznek különbséget az emberek és az állatok szenvedése közt.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Megfelelően védi a magyar jogrendszer az állatokat? 
Az állatkísérletek állatok millióit ölik meg. És ez nem baj
Állatvédelem Magyarországon
A szélesedő kör
Animal welfare
Megengedett és tiltott ételek az iszlám vallásban
The Humanist view of animal rights
Animal Rights Versus Humanism: The Charge of Speciesism
Human supremacism: why are animal rights activists still the “orphans of the left”?
Should humanists oppose animal testing?
Buddhism and animals
Mettá
Tudatos Buddha alapok
Buddhista célok és módszerek
Mahájána
Dzsainizmus
Dzsainizmus 2.
Animal Rights: A Jain Legacy
Literal meaning of ahimsa

Kommentelnél? Katt ide.

A szélesedő kör | Humanista könyvek

Peter Singer „A szélesedő kör” c. könyve nem jelent meg magyarul, viszont humanista szempontból elég érdekes gondolatot fogalmaz meg ahhoz, hogy itt beszéljek róla.

Ha az erkölcsi szabályokat nem arra hivatkozva ajánljuk, ahogy azok jót tesznek a csoportnak, akkor mégis milyen alapon ajánljuk őket?

Amikor egyesek azt állítják, hogy bizonyos erkölcsi szabályokat kell követni, de ezt semmilyen objektív indokkal nem tudják alátámasztani, akkor tulajdonképpen csak a saját, személyes preferenciájukra hivatkoznak. Objektív szempontból viszont egyetlen preferencia sem esik nagyobb latba, mint bármely másik. Akkor sem, ha egyesek hasonló erősséggel vannak róla meggyőződve róluk.
Ezért meg kell kérdőjeleznünk minden olyan objektívnek nyilvánított erkölcsi igazságot, amit az ilyen állítások feltételeznek.
Bár a könyv nem mondja ezt ki, de én ebbe a kategóriába sorolnám a vallásos dogmákat, és bármely olyan babonás meggyőződést, amiben emberek erőteljesen hisznek, de amit nem tudnak igazából megindokolni. Ha kitartóan kérdezed őket, akkor előbb-utóbb ott kötnek ki, hogy a dolog egyértelmű, és azt mindenki tudja. És pontosan erre számítanánk, ha olyan személyes preferenciákról van szó, amelyek nem igazabbak, és nem szentebbek csupán attól, hogy valaki igazából hisz bennük.
De nem kell arra gondolni, hogy a könyv valamiféle abszolút relativizmust hirdetne, mert akkor én sem ajánlanám. Sőt, egy nagyon érdekes erkölcsfejlődési modellt mutat be.

Az erkölcs evolúciója
Singer szerint az erkölcs a társas ösztöneink, és az értelmes gondolkodásra való képességünk közös terméke. Szerinte az erkölcs egyfajta érvelési mód.
Az emberi együttélés csoportos jellege miatt szükség volt bizonyos fokú altruizmusra, és ez, mivel hasznosnak bizonyult, biológiailag öröklődővé vált, és elterjedt az emberiségben. Majd, az értelmes gondolkodás kialakulásával, ehhez csatlakozott a racionális erkölcsi érvelés is. E két elem találkozásából jött létre az emberi erkölcs.
A könyv hosszasan elemzi egy E. O. Wilson nevű filozófus szocio-biológiai erkölcselméletét, és kimutatja, hogy az emberi erkölcs nem magyarázható csak és kizárólag biológiai alapon.
Manapság divatos mindent a biológiára visszavezetni, és mindent a génekkel magyarázni, de ez a fajta érvelés figyelmen kívül hagyja, hogy az emberek racionálisan gondolkodó, eszközöket, és kultúrát építő lények, nem pedig csupán biológiai gépezetek. Az emberi kultúra által létrehozott mentális, és fizikai eszközök visszahatnak az emberi gondolkodásra, és ezáltal az erkölcsi gondolkodásra, vagy ítéletalkotásra.
Ennek a visszahatásnak következtében pedig szükségessé válik, hogy az emberi erkölcs egyre univerzálisabb, és egyre objektívebb próbáljon lenni.
Mert az emberi társadalomban nem lesz elég csupán a saját érdekeinkre hivatkozni. Hanem egyre inkább arra kell törekednünk, hogy az erkölcsi kérdésekben adott indoklásaink minél több ember számára érthetőek, és ezáltal elfogadhatók legyenek.

Az emberi jogok általáltalánosulása
Erkölcsi álláspontjainkat meg kell tudjuk védeni másokkal szemben. Különben elutasításba ütközhetünk.
Tény, hogy vannak érdekeink, de ezen túl van elég értelmünk is ahhoz, hogy belássuk, nem csupán a mi érdekeink léteznek, és felismerhetjük, hogy a saját érdekeink nem fontosabbak, mint mások érdekei.
Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy képesek legyünk a másik nézőpontjából látni a dolgokat, ahonnan a saját érdekeink nem számítanak. Bármely személyes érdekeinkre való hivatkozást egy valamilyen szélesebb körű, független érdekhez kell kapcsolódjon.
Valami más indokot kell adni, mert nem elég csak arra hivatkozni, hogy az én tetteim nekem, a családomnak, a közösségemnek jók, míg te arra hivatkozol, hogy a te tetteid neked, a te családodnak, a te közösségednek jók. Egy ilyen érvelés mindenképp döntetlenhez – később pedig konfliktushoz – vezet.
Ezért van az, hogy a minden emberre, és nem csupán kis létszámú emberi közösségekre való hivatkozást használ mindenki. Egyszerűen azért, mert ennek az emberiség kategóriának akkora presztízse van. Egy olyan érv, ami minden emberre vonatkozik sokkal erősebb, mint az, ami egyértelműen csak egy szűk csoport érdekeit fedi. Ez akkor is igaz, ha maga az állítás hamis, és manipulatív szándékkal hangzik el.
De nem volt ez mindig így.

Modern erkölcsök
Egyetemes emberiségre hivatkozni egy modern kori fejlemény. Az ókorban, például Platón idején, a „mindenki”-re való hivatkozás egy sokkal kisebb csoportot jelentett, nem pedig a teljes emberiséget.
Korábban ugyanis a kisebb mobilitás, a kevesebb intellektuális párbeszéd és vita miatt az embereknek sokkal kevesebb lehetősége volt arra, hogy találkozzon a sajátjától különböző értékrendekkel. Ezért nem is kellett megküzdenie az értékrendje konfliktusaival. Manapság ez elkerülhetetlen.
Ezért az erkölcsi kör, azaz azok köre, akikre az erkölcs vonatkozik, és akiknek meg kell indokolnunk az erkölcsi döntéseinket, sokkal szélesebb, mint régen.
Az erkölcsi kérdések a szűk családi körtől kezdődően, a nemzetközi konferenciák asztaláig minden szinten megvitatásra kerülnek. Miután pedig ez a fajta párbeszéd elindul, nekifeszül az eredetileg korlátolt erkölcsi határainknak, és kifelé feszíti azt. Az erkölcsi kör ezáltal tágul.
Napjainkban ez oda vezetett, hogy az erkölcsöt egyre több embercsoportra, továbbá más élőlények csoportjára is, sőt a környezetünkre, és a bolygóra is kierjesztettük. Lásd a különféle civil jogi mozgalmakat, a szexuális orientáció, és szexuális identitás elismeréséért küzdő mozgalmat. Vagy az állati jogok kiterjesztését, és az állatkísérletek szabályozásainak módosítását. Valamint az egyre sürgetőbb fontosságú, bár néhol már-már misztikumba forduló zöld mozgalmakat.

A kör tágul
Át kellene tehát fogalmaznunk az erkölcs fogalmunkat.
Mivel az emberek mindig is társas csoportokban éltek, ezért már kezdettől fogva szükség volt a közösségi viselkedés szabályozására, és megfelelő keretekben való tartására. A racionális gondolkodásunk fejlődésével többé nem csupán az ösztönös, vagy pusztán érzelmi alapú kölcsönösségre alapoztuk a viselkedésünket, hanem a megfontolt, racionális, és erkölcsös gondolatokra is.
Az evolúciós folyamatok szerepe nem elhanyagolandó, de a modern ember erkölcsét sokkal inkább az határozza meg, hogy milyen kulturális, és milyen erkölcsi hatások érik. Egyénként nagyon sok olyan dolgot csinálunk, aminek nincs evolúciós értelme. Viszont a társas közösségünkben nagyon is sok értelme van annak ahogy érvelünk, és cselekszünk.
Az erkölcsi szabályok nem kivétel nélküli igazságok. Ahogy a világról alkotott tudásunk, és az értelmünk hatásköre tágul, úgy növekszik azon kérdések, és csoportok köre is, amelyre az emberi erkölcsöt alkalmazzuk.
És ez a folyamat még mindig nem ért véget.

A ma felvilágosult gondolkodása gyakran válik a holnap maradi konzervativizmusává.

Kőbe vésett szabályokat osztogató istenek nélkül pedig ennek iránya rajtunk múlik.

 

Kommentelnél? Katt ide.