Egyház | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Egyház az „azonos hitelveket valló, természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező autonóm szervezet” a jelenleg érvényes magyar jogszabály szerint. Magát az egyház kifejezést önmeghatározó jelleggel vallási közösség használhatja.
Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a vallást más önkifejezési formák fölé emeli a történeti hagyomány, és az egyházak jelentős szerepre tettek szert a társadalomban. Ezért az egyházak külön jogi védelmet, és szabályozást érdemelnek.
Magyarországon jelenleg 32 államilag elismert egyház van.
A jogi szabályozáson túl mit jelent az egyház? És beszélhetünk nem vallásos egyházról? Azonos hitelveket vallani, és szervezetten, közösségként működni ugyanis nem vallásos embereknek is lehetséges dolog. Ki határozza meg, hogy mi az igazi egyház?

Nem létezik világszintű egységes buddhista egyház. A buddhizmus kezdetén, a követők szerzetesi közösségekbe szerveződtek, majd a modern korban ezek tanításai terjedtek tovább a nyugati országokba, ahol főleg jogi okokból vették fel a civil szervezet, vagy akár az egyházi státuszt is.
Magyarországon a buddhista közösségeket A Tan Kapuja néven regisztrált, hivatalosan egyházként elismert szervezet képviseli.
1991. Május 27.-én alapították meg egy buddhista szertartás keretében, 108 alapító tag jelenlétében.
Az egyház célja a buddhizmus eszméjének és tanainak terjesztése, illetve a magyarországi buddhista közösségek és intézmények támogatása.
Ennek érdekében alapították meg a Tan Kapuja Buddhista Főiskolát, melynek célja a nevelés, és képességfejlesztés, a buddhizmussal kapcsolatos ismeretterjesztés, és kutatás. Továbbá folytatnak kulturális tevékenységeket is, valamint iskolákat, és kulturális intézeteket támogatnak.
Elsődleges céljuk Buddha tanításainak átadása, annak érdekében, hogy a tanulókat segítse a felébredéshez vezető úton.
Elképzelésük szerint a tanítás maga többféle formát ölthet, de az elsődleges mindig az a folyamat, ami magában az emberben történik, és aminek következtében megtörténik a felébredés, ami a buddhizmus végső célja. Hitük szerint ez csakis az ember, saját, belső útjának járása során ismerhető meg.
Elismernek minden buddhista irányzatot, legyen az hagyományos, vagy új keletű.

A katolikus vallásban a nagybetűvel jelölt Egyház jelenti a teljes világ katolikus egyházközösségét.
Ennek küldetése, hogy a világ katolikusait egységes, rendezett szervezetbe foglalja össze. Ezt nevezik ők világegyháznak.
Összetett intézményhálózattal rendelkeznek, melynek központja Rómában a Vatikán-dombon található, és hivatalos neve Szentszék.
Az egyház küldetése, hogy a bibliai apostolok utódaként, összefogja, és vezesse a hívőket. Szervezetileg ezeket úgynevezett egyházmegyéken keresztül teszik. Az egyházmegyéhez tartoznak a területén szolgáló papok, az ott élő hívők, az iskolák, és egyéb intézmények, amelyet a katolikus egyház működtet, valamint a plébániák.
Utóbbi az egyház legkisebb és leggyakoribb egysége. Központja a templom, és vezetője a plébános, közismert nevén: a pap.
Ő, a püspök megbízásából látja el a lelkipásztori, azaz közösségi vezetői feladatokat. Ezek magukba foglalják a helyi templom körüli teendőket, a hitoktatás megszervezését, és az egyház közösségi programjait.
A hívők számára ez az elsődleges találkozási pont az egyházzal, itt sajátítják el a vallásuk rituális részeit, és ezáltal ismerik meg a keresztény tanítást, és életrendet.
A katolikus álláspont szerint imádkozni otthon is lehet, de a közösségben, azaz az egyházban való részvétel olyan többletet ad, ami egyedül nem lehetséges, ezért fontos minden hívő számára a közösségi vallásgyakorlás.
Ami a világ dolgait illeti, manapság a katolikus egyház fontos feladatának érzi, hogy a békességet képviselje, és segítséget nyújtson a rászorulóknak, ahol baj van.
De ne feledjük, hogy ez ugyanannak a katolikus egyháznak az álláspontja 2019-ben, melynek vezetője a 2015-ös menekültválság idején viszont olyan kijelentést tett, miszerint az egyházak nem fogadhatnak be menekülteket, mert ezzel embercsempészetben vennének részt.

Az iszlámban vallásban nincs egyház. Magyarországon a muzulmán közösség a magyar jogrend szerint bejegyzett egyházként van nyilvántartva, de a muzulmánok számára az egyház szó keresztény fogalmat jelöl, és nem része a vallásuknak.
A muzulmánok csoportjait az úgynevezett Umma tömöríti közösségekbe. Ezek változatosak minden országban, így nálunk is.
Magyarországon a legrégebbi a Magyar Iszlám Közösség, amit 1988-ban jegyeztek be. Később, 2000-ben, illetve 2003-ban két további muzulmán közösséget is regisztráltak.
Mint mindenhol a világon, Magyarországon is a szunnita hívők vannak többségben.
Mivel nincs egységes egyház, ezért a vallás küldetésének kérdésére is többféle válaszok lehetségesek.
Egyes magyar muzulmán közösségek abban látják a saját szerepüket, hogy a helyes erkölcstől megfosztott, „idegen érdekeket szolgáló, média által butított magyarságnak” útmutatást és visszautat mutassanak Istenhez, az iszlám tanításai, és az élet minden részletére kiterjedő szabályai által.

Magyarországon a hinduizmust az úgynevezett vaisnaizmus irányzata képviseli. Közismert nevén a Krisna-tudatúak közössége. Vallásuk alapját Visnu avatára jelenti. Hitük szerint, amikor a világ végveszélybe kerül Visnu leszáll a földre, és megmenti azt.
Létezik egy világszintű Vaisnava Világszövetség nevű felsőbb szervezet is, melynek magyarországi képviselője a Magyar Vaisnava Hindu Egyesület.
Előbbi vezetősége különféle bizottságokból áll, melyeknek feladatai a szent helyek karbantartásától, a missziók tevékenységének segítésén át, az online jelenlét koordinálásáig sok mindent magukba foglal.
Ennek kezdetei 1979-ben voltak, egy Szegedhez közeli tanyán, amit Nandafalvának neveztek el, és ami először közösségi térként, amit később jóga kolostorként, és kápolnaként működött.
Rendszeresen szerveznek egyházi, kulturális, és oktatási programokat.

A vaisnaivák rendkívül jelentősnek tartják a vallásuk tanításait, és hiszik, hogy ezek a világ számára megfelelő iránymutatást jelentenek.
A buddhistákhoz hasonlóan nem tesznek különbséget a különböző szervezetek közt, amíg azok mind ugyanazt a tanítást terjesztik. Tanításukat a Védák örök érvényűnek tartott állításaira alapozzák.
Hitük szerint a vallásuk elvei Isten törvényei, és tökéletlen tapasztalati tudással azokat senki nem határozhatja meg.
Isten törvényeiről való tudás Krisna tanítványainak láncával kezdődött, és csakis lelki tanítómesterek segítségével ismerhető meg. Aki nem eszerint jár el, és saját utakat talál ki magának, az a vaisnaivák szerint nem képes a lelki megvalósításra.
A vallás négy alapelve a lemondás, a tisztaság, a kegy, és az igazmondás. Ezeken túl pedig a legfelsőbb vallásos elv a Legfelsőbb úr (azaz Isten) előtt való meghódolás.
A meghódolás azt jelenti, hogy a hívő az élet minden tevékenységét úgy végzi, mint egy Istennek szóló felajánlást. Az ilyen szellemben végzett munkát nevezik ők odaadó szolgálatnak, és azt gondolják, hogy ez a vallás végső tökéletes formája.
Továbbá, hitük szerint, ezeknek az elveknek a követése jelenti a valódi vallásos életet, és nem a dogmák, vagy a szabályok, mert utóbbiak a korok, és a helyek függvényében eltérőek lehetnek.
A vaisnava hitvilágban ez a szolgálat elsősorban a Legfelsőbb Lélek (Isten) irányában nyilvánul meg, ami viszont az anyagi világban csakis eltorzult formában jelenik meg.
Szokták ezt sanatana-dharmának is nevezni, ami azt jelenti, hogy örök vallás. Hitük szerint ugyanis ez a élőlények örök, elválaszthatatlan tulajdonsága.
Hiszik, hogy a vallásos folyamatok, és vallásos élet célja ennek a szolgálatnak a helyes irányba való terelése. Ezért ezeket a tevékenységeket nem választják el a mindennapi élettől.
Azt gondolják, hogy a vallásos szemléletmódnak az élet minden területén meg kell mutatkoznia, mert ez a vallás valódi jelentése.
A vaisnavák szerint a vallás eredeti formája akkor létezett teljesen tiszta formában, amikor a monoteizmus volt az uralkodó Indiában. Idővel ez elhomályosult, és a vallásnak torz formái jelentek meg.
Ehhez kívánt visszatérni a vallásuk alapítója Caitanya Mahāprabhu. A Krisna-tudat mozgalom ennek az örökösének tekinti magát.

Magyarországon az elmúlt kb. másfél évszázadban három nagy zsidó hitközösség működött.
A Kongresszusi (közismert nevén: Neológ) irányzat, az ezektől teljesen elzárkózó Ortodox, valamint a Statusquo Ante, szintén ortodox irányzatot képviselő közösség.
Az ötvenes években a kommunista rezsim erőszakosan összeolvasztotta a megmaradt zsidóságot, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) néven. A rendszerváltás után ennek átszervezésével alakult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ). Továbbra is több kisebb szervezetet egységesítő ernyőszervezetként működik. Vezetőségét kétévente közgyűlés által választja.
Továbbá 1993-óta működőik a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség is, amely 2011.től államilag elismert független történelmi egyházzá vált.
Továbbá léteznek még kisebb közösségek, és irányzatok, amelyek részben kapcsolódnak egyik vagy másik nagyobb szervezethez.
Az egyéni hívők közösségének vezetője a rabbi.
Ezen kívül európai és világszinten több zsidó közösségi tanács létezik. A zsidó vallásban minden rabbi vallásos autoritása egyenlő. Viszont pragmatikus megfontolásokból a zsidó közösségek kineveztek úgynevezett főrabbikat is. Ezek feladata a zsidóság érdekeinek védelme, és a különféle államokkal való együttműködés megszervezése. A legfontosabb főrabbinátus ma Izraelben van.

Történelmileg a zsidó vallás a háláchának nevezett törvényekből, illetve szokásrendből fejlődött ki. Ez 613 hagyományos parancsolatot jelent.
A magukat progresszívnak nevező zsidók ezeket a parancsolatokat elavultnak, és egy adott történelmi korhoz kötöttnek tartják, és azt gondolják, hogy ezek érvényüket vesztették a mai zsidóság életére vonatkozóan. Ezért azt javasolják, hogy a hívő ismerje meg a vallása hagyományait, de magát a vallásgyakorlást mindenki magának alakítsa ki úgy, hogy az erősítse az Istennel kötött szövetséget, és elmélyítse a hitét.
Hitük szerint a zsidó vallás soha nem volt teljesen egységes, vagy konzisztens, ezért nem gond, hogy az idő folyamán magába építette a nemzedékek tapasztalatait, és a különféle kultúrák hatásait.
Ezért azt tartják, hogy minden zsidó közösségnek, és különféle szubkultúrának megvan a maga küldetése, és lehetetlen eldönteni, hogy melyik az amely kizárólag autentikus képviselője a zsidóságnak.

Egyes zsidók szerint a a kommunista rezsim elvárása volt, hogy egy szervezet, beleértve az egyházakat, és a vallásos közösségeket, azáltal legitimálja magát, és azzal érdemelje ki a közbeszédben való részvételt, hogy bevonódik a politikába, és elköteleződik egyes politikai célok mellett. Ezért egyesek kritizálják azokat a zsidó vallási vezetőket, akik együttműködnek a magyar állammal. Véleményük szerint ez a fajta eljárás ellenkezik a zsidó vallás elveivel.

Vannak akik azt gondolják, hogy a zsidóságon belüli változatosság nem hátrány, és nincs szükség egy egységes szervezett formára. Szerintük a vallási vezetőknek inkább az alapvető, és megkerülhetetlen kérdések tisztázásával kellene foglalkozni.
Ezek közé tartozik például az a kérdés is, hogy melyek azok az értékek, amelyeket a zsidók megkérdőjelezhetetlennek tartanak, és amelyeket meg kívánnak osztani a teljes társadalommal.
Fontos szerintük továbbá a múlt sebeinek gyógyítása, és a magyar nemzetben való szerepvállalás.

Végül pedig beszéljünk a humanizmusról, ami ugyan nem egy vallás, hanem világnézet, ezért helye van ebben a felsorolásban.
Ahogy láthattuk, még a hagyományosan egyházként számontartott vallásos közösségek is rendkívül változatosak, és néhányan egyenesen elutasítják az egyház kifejezést. A humanizmus, mint nem-vallásos világnézet, nem vesz fel egyházi formát, annak ellenére, hogy kisebb-nagyobb közösségekbe szerveződhet.
Ezek közt vannak regionális szervezetek, mint az Európai Humanista Föderáció, és vannak nemzetköziek, mint a humanisták világszervezete, a Humanists International.

Bár néha vádként hangzik el, hogy a humanizmus is csak egy másik vallás, de ez hibás értelmezése annak a közösségszervező, és civil tevékenységnek, amit a humanista szervezetek végeznek.
A humanisták nem ismernek el felsőbb hatalmat, ha ez természetfeletti hatalmat jelent. Továbbá, mivel a humanizmusból hiányoznak a misztikus elemek, és nincs előírt liturgia, vagy szigorúan szabályozott rituálék ezért nincs is mit egységes szervezetbe tömöríteni.
Viszont a humanisták is elismerik a társadalom, és a kultúra szükségességét, a mindennapi életben annak érdekében, hogy az emberek kiegyensúlyozott, elégedett, és boldog életet tudjanak élni. Mivel az embereknek szükségük van arra, hogy társaikkal harmóniában éljenek, és egészséges személyes kapcsolatokkal rendelkezzenek, ezért fontos, hogy erre mindenkinek lehetősége legyen. Ennek korlátozását különféle egyházi szabályok, és előírások által nem tartják kívánatosnak, ezért inkább a szabad gondolkodást, és szabad társválasztást támogatják.

A humanizmus is rendelkezik történelmi gyökerekkel, de ezek nem jelentenek a mai szekuláris humanistáknak semmiféle előírást. Hajlamosak távolságtartással tisztelni a hagyományt és a régmúltat. Szerintük a humanizmus keresztény kulturális eredete bár tisztelendő, és tartalmaz sok, ma is fontos gondolatot, de nem jelent előírást a mai embereknek. A humanisták szerint mindig az illető ember számára fontos célok az elsőrendűek, nem pedig a hagyomány.
Bár beszélhetünk szekuláris humanista szertartásokról is, mint házassági, névadó, vagy temetkezési szertartásokról, de ezek informálisak, és nincs szigorú szabályzatuk. Valamint nyitottak mindenki számára, beleértve a nem humanistákat is.
A modern humanizmus, abban az értelemben, ahogy ezen a blogon beszélünk róla, nem a hagyományos, keresztény, emberközpontúságot jelenti csupán, hanem a szekuláris humanizmust. Ennek a szónak két jelentése van:
Az első egy másik szó arra, hogy valami nem vallásos.
A második pedig az egyház és az állam működésének szétválasztására vonatkozik. Egyház alatt pedig az összes egyházat kell érteni.
Ennek oka nem maga az egyház, mint szervezési forma, hanem sokkal inkább az egyház által használt hivatkozási alap: az Isten vagy a természetfeletti felé való irányultság.
A humanisták szerint ugyanis a mindenkit érintő kérdésekben hozott döntéseink nem származhatnak egyetlen adott, misztikus világértelmezésből sem. Hanem csak és kizárólag a közös, állampolgárként, és társadalomként megtárgyalt elhatározásunk lehet alap.
Támogatják a szekularizmust, ami annyit tesz, hogy az állam semleges álláspontot tart a vallással kapcsolatos kérdésekben. Tehát sem egyik vallás mellett, sem pedig egyetlen vallás ellen sincs hivatalos állami állásfoglalás vagy tiltás. Ez garantálja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát.
A szekularizmus alapja egész egyszerűen pragmatikus megfontolásból van. Mivel rengeteg vallás létezik, és nem lehetséges, hogy mindnek az előírásait egyszerre betartsa mindenki, valamint mivel annak eldöntésére, hogy melyik a helyes semmiféle módszerünk nincs, ez csakis vallásháborúkhoz vezethet. Ezért az egyetlen élhető alternatíva az lenne, hogy nem választunk egyetlen hivatalos vallást sem, és egyetlen egyház sem írhatja elő, hogy a társadalom egésze hogyan élje életét.
Ha a továbbiakban adott az információhoz való hozzáférés, létezik társadalmi együttműködés, és a kritikai gondolkodás megfelelően van tanítva, akkor a humanisták szerint nincs szükség arra, hogy hivatalos eszközökkel kényszerítsenek bárkit arra, hogy hitetlenné váljon.
Az ateizmus ugyanis nem célja a humanizmusnak, hanem csupán következménye a kritikai gondolkodásnak, és a világ megismerésének.

A humanisták nem fogadják el az állítást, miszerint az egyházak kiérdemelnék a társadalomban elfoglalt helyzetüket, mert például karitatív munkát végeznek, mert azt gondolják, hogy ezen tevékenységek mindegyike végezhető teljesen szekuláris alapon, és ezek közül sok egyenesen az állam kötelessége. Tehát ezek elvégzését nem adhatja ki egy adott egyháznak, amely ezek után erre hivatkozva próbálja a saját szűk érdekeit érvényesíteni a teljes társadalom rovására.

A humanisták szerint fontosabb, hogy kritikai módon vizsgáljuk, és megértsük a körülöttünk történő eseményeket, és ennek függvényében, emberséges módon reagáljunk.
Ennek a kritikai felülvizsgálatnak a következtében pedig mindenki maga döntheti el, hogy szerinte mi a helyes eljárás egy adott esetben. Nincs központi, hivatalos humanista szervezet, ami előírná, hogy a humanisták mit kell gondoljanak bármiről.
Bíznak abban, hogy az emberek megfelelő informáltság mellett, és a szükséges empátiával felvértezve képesek döntéseket hozni. Ezért nem kívánják előírni senkinek, hogy mit gondoljon bármiről.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Nyilvános a lista az elismert egyházakról
2011. évi CCVI. törvény II. FEJEZET 1. 6. § * (3)
2011. évi CCVI. törvény II. FEJEZET 1. 7/B. §
2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról
6/2013. (III. 1.) AB határozat
6/2013. (III. 1.) AB határozat a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról
Az egyházak jogi szabályozása
Az isten sem menti meg Budapestet a vallástalan mozgalomtól
A „valódi keresztény szabadságról” fogalmaztak meg kiáltványt közösen keresztény vezetők és értelmiségiek Budapesten
Familiaris Consortio
Plébániák
Erdő Péter: Az egyház feladata az, hogy ott nyújtson segítséget, ahol a baj van
Erdő Péter: Embercsempésszé válnánk, ha befogadnánk a menekülteket
Beszélgetés Bolek Zoltánnal, a Magyar Iszlám Közösség elnökével
Pár szó magunkról
Buddhist monasticism
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola küldetésnyilatkozata
Vaisnavizmus
Nandafalva hindu templom
A hindu vaisnava vallás Magyarországon
Főbb célok és elvárások
A vaisnavizmus múltja és jelene
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – Bemutatkozas
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Wikipedia)
Chief rabbinate Judaism
Szimsalom – Hitelveink
Mikvék egykor és ma
“Káros paradigma” – nyílt levél Heisler Andrásnak, a MAZSIHISZ elnökének
A holdbéli zsidó – Kik azok a magyar zsidók, és mit jelent a képviseletü(n)k?
European Humanist Federation
Humanists International

Kommentelnél? Katt ide.

A szélesedő kör | Humanista könyvek

Peter Singer „A szélesedő kör” c. könyve nem jelent meg magyarul, viszont humanista szempontból elég érdekes gondolatot fogalmaz meg ahhoz, hogy itt beszéljek róla.

Ha az erkölcsi szabályokat nem arra hivatkozva ajánljuk, ahogy azok jót tesznek a csoportnak, akkor mégis milyen alapon ajánljuk őket?

Amikor egyesek azt állítják, hogy bizonyos erkölcsi szabályokat kell követni, de ezt semmilyen objektív indokkal nem tudják alátámasztani, akkor tulajdonképpen csak a saját, személyes preferenciájukra hivatkoznak. Objektív szempontból viszont egyetlen preferencia sem esik nagyobb latba, mint bármely másik. Akkor sem, ha egyesek hasonló erősséggel vannak róla meggyőződve róluk.
Ezért meg kell kérdőjeleznünk minden olyan objektívnek nyilvánított erkölcsi igazságot, amit az ilyen állítások feltételeznek.
Bár a könyv nem mondja ezt ki, de én ebbe a kategóriába sorolnám a vallásos dogmákat, és bármely olyan babonás meggyőződést, amiben emberek erőteljesen hisznek, de amit nem tudnak igazából megindokolni. Ha kitartóan kérdezed őket, akkor előbb-utóbb ott kötnek ki, hogy a dolog egyértelmű, és azt mindenki tudja. És pontosan erre számítanánk, ha olyan személyes preferenciákról van szó, amelyek nem igazabbak, és nem szentebbek csupán attól, hogy valaki igazából hisz bennük.
De nem kell arra gondolni, hogy a könyv valamiféle abszolút relativizmust hirdetne, mert akkor én sem ajánlanám. Sőt, egy nagyon érdekes erkölcsfejlődési modellt mutat be.

Az erkölcs evolúciója
Singer szerint az erkölcs a társas ösztöneink, és az értelmes gondolkodásra való képességünk közös terméke. Szerinte az erkölcs egyfajta érvelési mód.
Az emberi együttélés csoportos jellege miatt szükség volt bizonyos fokú altruizmusra, és ez, mivel hasznosnak bizonyult, biológiailag öröklődővé vált, és elterjedt az emberiségben. Majd, az értelmes gondolkodás kialakulásával, ehhez csatlakozott a racionális erkölcsi érvelés is. E két elem találkozásából jött létre az emberi erkölcs.
A könyv hosszasan elemzi egy E. O. Wilson nevű filozófus szocio-biológiai erkölcselméletét, és kimutatja, hogy az emberi erkölcs nem magyarázható csak és kizárólag biológiai alapon.
Manapság divatos mindent a biológiára visszavezetni, és mindent a génekkel magyarázni, de ez a fajta érvelés figyelmen kívül hagyja, hogy az emberek racionálisan gondolkodó, eszközöket, és kultúrát építő lények, nem pedig csupán biológiai gépezetek. Az emberi kultúra által létrehozott mentális, és fizikai eszközök visszahatnak az emberi gondolkodásra, és ezáltal az erkölcsi gondolkodásra, vagy ítéletalkotásra.
Ennek a visszahatásnak következtében pedig szükségessé válik, hogy az emberi erkölcs egyre univerzálisabb, és egyre objektívebb próbáljon lenni.
Mert az emberi társadalomban nem lesz elég csupán a saját érdekeinkre hivatkozni. Hanem egyre inkább arra kell törekednünk, hogy az erkölcsi kérdésekben adott indoklásaink minél több ember számára érthetőek, és ezáltal elfogadhatók legyenek.

Az emberi jogok általáltalánosulása
Erkölcsi álláspontjainkat meg kell tudjuk védeni másokkal szemben. Különben elutasításba ütközhetünk.
Tény, hogy vannak érdekeink, de ezen túl van elég értelmünk is ahhoz, hogy belássuk, nem csupán a mi érdekeink léteznek, és felismerhetjük, hogy a saját érdekeink nem fontosabbak, mint mások érdekei.
Ehhez elsősorban arra van szükség, hogy képesek legyünk a másik nézőpontjából látni a dolgokat, ahonnan a saját érdekeink nem számítanak. Bármely személyes érdekeinkre való hivatkozást egy valamilyen szélesebb körű, független érdekhez kell kapcsolódjon.
Valami más indokot kell adni, mert nem elég csak arra hivatkozni, hogy az én tetteim nekem, a családomnak, a közösségemnek jók, míg te arra hivatkozol, hogy a te tetteid neked, a te családodnak, a te közösségednek jók. Egy ilyen érvelés mindenképp döntetlenhez – később pedig konfliktushoz – vezet.
Ezért van az, hogy a minden emberre, és nem csupán kis létszámú emberi közösségekre való hivatkozást használ mindenki. Egyszerűen azért, mert ennek az emberiség kategóriának akkora presztízse van. Egy olyan érv, ami minden emberre vonatkozik sokkal erősebb, mint az, ami egyértelműen csak egy szűk csoport érdekeit fedi. Ez akkor is igaz, ha maga az állítás hamis, és manipulatív szándékkal hangzik el.
De nem volt ez mindig így.

Modern erkölcsök
Egyetemes emberiségre hivatkozni egy modern kori fejlemény. Az ókorban, például Platón idején, a „mindenki”-re való hivatkozás egy sokkal kisebb csoportot jelentett, nem pedig a teljes emberiséget.
Korábban ugyanis a kisebb mobilitás, a kevesebb intellektuális párbeszéd és vita miatt az embereknek sokkal kevesebb lehetősége volt arra, hogy találkozzon a sajátjától különböző értékrendekkel. Ezért nem is kellett megküzdenie az értékrendje konfliktusaival. Manapság ez elkerülhetetlen.
Ezért az erkölcsi kör, azaz azok köre, akikre az erkölcs vonatkozik, és akiknek meg kell indokolnunk az erkölcsi döntéseinket, sokkal szélesebb, mint régen.
Az erkölcsi kérdések a szűk családi körtől kezdődően, a nemzetközi konferenciák asztaláig minden szinten megvitatásra kerülnek. Miután pedig ez a fajta párbeszéd elindul, nekifeszül az eredetileg korlátolt erkölcsi határainknak, és kifelé feszíti azt. Az erkölcsi kör ezáltal tágul.
Napjainkban ez oda vezetett, hogy az erkölcsöt egyre több embercsoportra, továbbá más élőlények csoportjára is, sőt a környezetünkre, és a bolygóra is kierjesztettük. Lásd a különféle civil jogi mozgalmakat, a szexuális orientáció, és szexuális identitás elismeréséért küzdő mozgalmat. Vagy az állati jogok kiterjesztését, és az állatkísérletek szabályozásainak módosítását. Valamint az egyre sürgetőbb fontosságú, bár néhol már-már misztikumba forduló zöld mozgalmakat.

A kör tágul
Át kellene tehát fogalmaznunk az erkölcs fogalmunkat.
Mivel az emberek mindig is társas csoportokban éltek, ezért már kezdettől fogva szükség volt a közösségi viselkedés szabályozására, és megfelelő keretekben való tartására. A racionális gondolkodásunk fejlődésével többé nem csupán az ösztönös, vagy pusztán érzelmi alapú kölcsönösségre alapoztuk a viselkedésünket, hanem a megfontolt, racionális, és erkölcsös gondolatokra is.
Az evolúciós folyamatok szerepe nem elhanyagolandó, de a modern ember erkölcsét sokkal inkább az határozza meg, hogy milyen kulturális, és milyen erkölcsi hatások érik. Egyénként nagyon sok olyan dolgot csinálunk, aminek nincs evolúciós értelme. Viszont a társas közösségünkben nagyon is sok értelme van annak ahogy érvelünk, és cselekszünk.
Az erkölcsi szabályok nem kivétel nélküli igazságok. Ahogy a világról alkotott tudásunk, és az értelmünk hatásköre tágul, úgy növekszik azon kérdések, és csoportok köre is, amelyre az emberi erkölcsöt alkalmazzuk.
És ez a folyamat még mindig nem ért véget.

A ma felvilágosult gondolkodása gyakran válik a holnap maradi konzervativizmusává.

Kőbe vésett szabályokat osztogató istenek nélkül pedig ennek iránya rajtunk múlik.

 

Kommentelnél? Katt ide.

A hetedik pecsét | Humanista filmek

Egy ember, és a halál sakkoznak a tengerparton. A tét az ember élete.
Egy klasszikus film, amit mindenkinek látnia kell.

Memento mori
Emlékezz, hogy meg fogsz halni. Az egyik jelenetben egy templomban egy ember különböző alakokat fest a falra. Többek közt a halált, és egy csoport embert, akik a halálnak táncolnak. A film végén a szimbolikus jelenet megelevenedik, és a szereplők pontosan előadják a haláltáncot. Beszélgetnek a boldogságról is. A festő azt mondja mindenre, hogy ez sem fogja őket boldoggá tenni. Meg minek őket boldoggá tenni? Jobb őket megijeszteni, mert a halál félelmetes, és elkerülhetetlen. Jobb erre emlékeztetni őket, mint egy figyelemelterelő szórakoztató dolgot biztosítani nekik.

Bár kissé zavaró a középkori megszállott halállal való foglalkozás, de azért maga az alapvető gondolat még mindig értékes lehet. Elvégre a halál továbbra is megoldatlan kihívás. Mindannyian meg fogunk halni, előbb-utóbb.
Mivel a Humanizmus nem hirdet halál utáni életet, sem újjászületést, vagy bármi hasonló a halál általi végső megsemmisülést tagadó gondolatot, ezért a memento mori (emlékezz, hogy meg fogsz halni) hagyományának sincs megfelelője.
Amit szekuláris értelemben teszünk, az, hogy rendszerint nem gondolunk a halálra. Ez felmerül a Hetedik pecsét-ben is. Elhangzik, hogy emberek nem gondolnak a halálra. Manapság a fejlett világban, a békés körülmények közt, és a modern orvostudomány által biztosított hosszú élettartam és ellátás keretei közt a halált leginkább csak az idősekkel asszociáljuk.

Bergman, a film rendezője, egy hitbéli krízis időszakában készítette a filmet, és ez sokszor felmerül a főszereplő szavain keresztül. Bár én magam már jó ideje átmentem egy hasonló krízisen, és nekem már határozott álláspontom van ezekről a kérdésekről, de egy még kételkedő számára a film jó támpontot jelenthet egy kis elmélkedésre.

A filmben ez a következő módon hangzik el:
– „Hogyan higgyünk a hívőknek, amikor magunknak sem hiszünk?”
– „Mi lesz velünk, akik szeretnénk hinni, de nem tudunk? És azokkal akik sem hinni nem tudnak, se nem akarnak?”
– „Tudást akarok, nem hitet.”
Utóbbi gondolat sokaknak ismerős lehet. A hívők válasza erre az, hogy a hit felsőbbrendű, mint a tudás, és végső soron vannak dolgok, amikben az embereknek nem is lehet tudása. Mert Isten útjai kifürkészhetetlenek, és Isten annyival hatalmasabb, mint mi, hogy képtelenek lennénk felfogni a tényleges valóságot, ezért bizonyos dolgok rejtve maradnak előttünk. Mert Isten elrejti előlünk ezeket. Sokak szerint ez egy mély, misztikus, és szépséges gondolat, de én inkább hazugnak, és kegyetlennek nevezném. Ugyanúgy egy arrogáns hatalommal visszaélő attitűdről tesz bizonyságot, mint amikor egy kisgyereknek szándékosan nem magyaráznak el valamit, amit amúgy megértene, csak mert gyerek. Számomra a felszínes, vagy részleges tudás is sokkal jobb, mint a misztikus bizakodás valamiben, aminek csak az ígérete létezik, de amivel kapcsolatban bizonyítékkal szándékosan nem szolgál az aki állítja.

Valamint nem igaz, hogy nem tudunk dolgokat a halálról, Isten, és másvilág nélkül. Nemrég, szintén ennek a sorozatnak a keretében olvastam a Szemben a nappal c. könyvet, ami az öregedés, és a halállal való szembenézést mutatja be, ateista szempontból. Továbbá ajánlom Sherwin B. Nuland Hogyan halunk meg? c. könyvét, ami a halál fizikai folyamatairól szól, különböző betegségek, és halálokokból kiindulva.
Humanistaként nem hiszek abban, hogy a halál után létezik egy jobb élet. Amiben nincs szenvedés, pestis, és rettenetes halálfélelem, mint ahogy a film is kiválóan bemutatja. Viszont van végső megnyugvás. Ez miért nem elég?
A film remekül mutatja be, hogy a halállal kapcsolatban a félelem a legrosszabb. A pestisjárvány közepén, a helyi kocsmában, van egy beszélgetés, amiben egyre hisztérikusabb módon, egyre vadabb világvége lehetőségeket ecsetel az egyik szereplő. Mire a másik rászól, hogy ezzel önmagát ijesztgeti, és hogy hagyja abba. Az illető pedig sértődötten jegyzi meg, hogy hagyja békén, hogy hadd ijessze meg magát, mert ő ezt szeretné. Bergman idején a világot fenyegető legnagyobb katasztrófa nem a pestis volt, hanem egy atomháború. Manapság ez az atomháború, és a terrorizmus jelentette veszélyek közbeszédben való folyamatos felbukkanása formájában él tovább. És annak ellenére, hogy ugyanúgy, mint a kocsmai jelenetben, az ezt hangoztatók szeretik sértődötten ezt megalapozottnak nevezni, valójában ők is magukat ijesztik meg. Nem egyszer figyeltem meg, hogy aki túl sokat beszél a terrorizmus veszélyeiről, az közben nemcsak a beszélgetőpartnerét próbálja megijeszteni, hanem valamilyen szinten magát is próbálja beleijeszteni a cselekvésbe. Vagy pedig egy adott politikai irány (ami általában az autoriter, anti-demokratikus, szélsőjobboldali irányzat) ideológiáját védeni. Mert ettől remél védelmet a fenyegetettségtől. És sokszor a haláltól is. Gondoljunk itt főleg a „fehér faj” kihalásától való rettegésre. Ez is egyfajta halálfélelem, amit az illető magának csinál.

Általánosságban is igaz, hogy a halálfélelem csak bennünk létezik. Amíg élünk, addig nem vagyunk halottak. És az élet mindenképp fájdalommal is jár. Tehát, amíg élünk addig az életet, és a létezést kellene élvezzük, nem pedig arra koncentráljunk, hogy hamarosan meg fogunk halni.
Hiszen, amint a filmben is szimbolikusan láthatjuk, a halál elől nincs menekvés. Nem lehet, még egy trükkös sakkjátszmával sem eltolni annak dátumát.
Az egyik utolsó jelenetben, az addig csendes, és a jelek alapján sokat szenvedett lány fogadja a legnagyobb nyugalommal, sőt örömmel a halált. Talán erre az állapotra kellene törekedni mindenkinek.

A filmben elhangzik, hogy egy valódi másvilág nélkül az élet értelmetlen terror csupán. Hogyan tudunk értelmet adni az életünknek, ha nem hiszünk egy szerető istenben, aki annak ellenére, hogy végtelenül szeret, de pestist, és atomháborúkat küld ránk? Hamarosan elolvasom az egyik leghíresebb könyvet, amely pontosan erről szól majd.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Gondolkodj | Humanista könyvek

Fura módon az online elérhető információk alapján nem tudom megállapítani, hogy ez a könyv megjelent magyarul vagy sem. Lehetséges, hogy a pár éve a National Geographic által támogatott Filozófia c. könyv azonos ezzel, de erről sem találtam biztos infót. Ezért maradjunk annyiban, hogy magyarul nem jelent meg.
Sajnos ez a könyv is egy újabb melléfogás volt, és egyáltalán nem felelt meg a célnak. Ahelyett, hogy egy érthető, gyakorlati, logika és filozófia alapfogalmakat tisztázó könyv lett volna, helyett egy túlságosan technikai szöveggyűjtemény volt. Egyáltalán nem laikus közönségnek szóló könyv.
Ezért jelenleg kicsit nehéz helyzetben vagyok, mert a hónap könyve nem jött be, és nem talál a humanista könyvek sorába. Ebből a problémából kiindulva filozofáljunk kicsit azon, hogy miért fontos, hogy érthetően beszéljünk egy témáról?

Amikor felmerül, hogy miért hisznek az emberek, sok ateista zsigerből rávágja, hogy „mert nyilván túl hülyék”. Értik ez alatt, hogy az illető buta, és nem tudja megérteni, hogyan működik a világ. Valamint azt, hogy hiszékeny, mert elfogad egy hibás magyarázatot az egyházi vezetője, vagy ezoterikus guruja szájából. Úgy online, mint élő beszélgetésekben ez a leggyakoribb magyarázat. Egyesek ezt bátran, és hangosan hirdetik. Legdurvább formájában ez a másik üvöltve való lehülyézésében nyilvánul meg.
Rendkívül rövidlátónak és kegyetlennek tartom ezt a fajta hozzáállást. Az internetes beszélgetés, pontosabban kommentelgetés, túlságosan hamar fajul habzó szájú anyázásba/hülyézéssé. Talán a kommentelgetés kifejezés jobban fedi azt, ami történik, mert gyakran pedig egymás mellett való elbeszélgetést jelent, nem pedig tényleges párbeszédet.
Amikor ez bekövetkezik, akkor a másik képernyő mögött ülő személy megszűnik embernek lenni. Karikatúrává válik, és mivel egy virtuális képről van szó, ezért a dühödt kommentelő minden frusztrációjának megfelelő célpontja lesz. És ekkor kezdődik az illető emberségének eltörlése. Először ennek tagadásával, majd egyenes vádaskodással. Első lépésben meg kell akadályozni, hogy az elletőt embernek lássuk. Majd, hogy mások annak lássák.
Humanistaként engem zavar, mikor ezt látom történni.
Sok éves online jelenlét, és pár év élőben való filozófálás után azt gondolom, jelenleg nagyon súlyos kommunikációs problémával küzdünk. Az online közösségek pedig ezt felerősítik. Viszont sok elemzőtől eltérően nem gondolom, hogy ezért csak, és kizárólag az online közösségek a hibásak. Inkább fordítva van. Ugyanazok az egyének használják a digitális eszközöket, és az online közösségi tereket, akik eddig élőben próbáltak manipulálni, kihasználni, és bántani. Motivációjuk pedig továbbra is ugyanaz: pénz, és hatalom.
Manapság trendi a kommunikációs technológiáknak rendkívüli jelentőséget tulajdonítani. Valamennyire helytálló is, hiszen például a reklámipar egyre nagyobb befolyással bír. És egyre több hatalmat kap. A Google reklámpiaci monopóliumától a Facebook közösségi reklámpiacának monopóliumáig.
További olvasásra ajánlom ezt és ezt a cikket.

Másrészt meg ott van az online közösségek demokratikus jellegének legendája. Ez talán a Szovjetunió összeomlásánál indult útra. Miután sorra szakadtak el az országok az addigi nagy szovjet tömbtől, erős optimizmus vette kezdetét, hogy a vasfüggöny lebomlása után ezek az országok is rálépnek az egyetlen helyes útra: a teljes demokrácia útjára. A kilencvenes évek ennek szellemében teltek, és ez idő alatt felnőtt egy generáció, amelynek a szabad, demokratikus rendszer volt a normális. A kétezres években pedig, az internet egyre szélesebb körű elterjedését ennek természetes következményeként látták sokan. Az internetet úgy láthattuk, mint egy nagy, demokratikus tér, ahol mindenki fontos, és ahol mindenkinek van hangja. És közönsége.
Mivel a szovjet uralom idején, vagy az azt megelőző korokban, úgy tűnt, a problémák kizárólagos oka az volt, hogy nem lehetett mindenkinek, a lehető leghatékonyabban, és bármikor kommunikálnia bárki mással, ezért most, az azonnali kommunikáció korában úgy tűnt, hogy a kommunikációs problémák végleg megoldódtak.
Viszont pontosan ez nem történt meg. A technológia fejlődés nem hozott magával változást az emberi kommunikáció alapjaiban. A szándékaink, a működésünk, és a mód ahogy kommunikálunk továbbra is ugyanúgy mélységesen törzsi, és énközpontú. A technológia pedig ezt szolgálja. Nem fejleszti, nem teszi jobbá, hanem csak segíti, hogy ugyanazok a hajlamok, és egészségtelen, rossz kommunikációs berögződések most már az online térben is képviselve legyenek. De ezúttal reklámsalátával körítve. Ami persze a platformok, és az oldalak üzemeltetőinek hoz hasznot. Hogy mindeközben a környezet, amit létrehoznak mennyire ártalmas a felhasználók lelki egészségének, az nem téma. Az a szőnyeg alá van söpörve. Mivel az online jelenlétet manapság már nem lehet megkerülni, ezért a probléma megmarad.

Tagadhatatlan, hogy a modern technológiáknak vannak előnyei, de jelenleg nincs ehhez társuló fejlett kultúránk. Erre pedig, sajnos, egyre égetőbb szükség van.
Nem úgy van az, hogy jön egy új technológia, és akkor az mindenki rögtön használatba is veheti. A felhasználói kézikönyvet, és a felhasználási feltételeket meg egy határozott mozdulattal, első lépésben kiveti.
Mikor először kezdtünk gépkocsikat használni, akkoriban ennek sem volt saját kultúrája, és nem volt szabályozva sem. Jelenleg ugyanitt tartunk, ami a digitális kultúrát illeti. A probléma abban rejlik, hogy az offline kommunikációs problémáinkat egyszerűen áthelyeztük a virtuális térbe.

Mostanában nagyon foglalkoztat az online kultúra, elvégre én is ebben nőttem fel. Bár nem egészen kis koromtól, mint például a jelenlegi generáció. Viszont megfigyeltem, hogy úgy online, mint a hagyományos kultúrtermékekben két nagy forrása van a kommunikációs problémáknak:
1. specializálódás, és zsargon
2. egymás mellett való elbeszélés
A májusi Humanista könyv, amit most nem ajánlok olvasásra az első kategóriába esik. Olyan mértékben technikai, és nehéz tankönyvszinten, nemhogy laikusnak, de még filozófiaszakos diáknak sem ajánlanám.
Mivel magát a Humanizmust eleve nehezen magyarázható dolognak gondolják már sokan, ezért fontosnak tartom, hogy amikor erről beszélek/írok, akkor azt a lehető legszélesebb célközönségnek szólóan tegyem. Érthetőség szempontjából próbálom minél egyszerűbben, és könnyen olvashatóvá tenni a mondandómat. Célom az, hogy ezek a szövegek fiataloknak, időseknek, és csak általános iskolai végzettséggel rendelkezőknek is érthető legyen. Mert szerintem a Humanizmus mindenkinek való. Nem csak idős filozófiaprofesszorok másodlagos hobbija. A Humanizmus egy erkölcsi, és világnézeti rendszer, ami minden ember számára elérhető. Éppen ezért érthető kell, legyen mindenkinek. A Humanizmusban nincsenek misztériumok, és titkok, amihez beavatottnak kell lenni. Az érthetőség akkor is fontos, ha nem alapfogalmakról beszélünk. Fontos, hogy akkor is közérthetően, és tisztán beszéljünk a Humanista szempontról, ha napi hírekről/eseményekről beszélünk. Vagy ha egy-egy összetettebb témáról, mint például az értelmes életről, a gyereknevelésről, az öregedésről, vagy a méltósággal való halálról.
Ateistáktól sokszor hallom a vádat, hogy a vallások nem adnak jó választ az élet nagy kérdéseire, és ezt nagyrészt jogos kritikának is tartom. Viszont, amit ilyenkor mindig hiányolok az a helyes, vagy legalábbis jobb válasz. Meggyőződésem, hogy minden olyan kérdésre, amire jelenleg az automatikus válasz a vallásokból jön, azokra mind van szekuláris, tudományosan alátámasztott, és Humanista válasz. Utóbbi fontos.
Megfigyeltem, hogy ateisták közt széleskörűen elterjedt az a nézet, miszerint csak a tudományos, és szekuláris válasz elég. Ehhez elég, ha egy válasz pusztán nem tartalmaz vallásos, vagy természetfelettivel kapcsolatos elemeket. A legtöbb magyar ateista akivel eddig találkoztam ezt normálisnak tartja. Csak egy kis részük gondolja tovább, és jön rá, hogy ennél többre van szükség. A Humanizmus pont ezt a többletet nyújtja.

Visszatérve a kommunikációhoz, azt gondolom, és azt szeretném, ha a Humanista kommunikáció nem csupán szekuláris lenne, hanem tartalmazna egy jellegzetesen ember-központú, pozitív jelleget is. Az emberi gyarlóság sokszor, sok mindenre magyarázat. Éppen ezért azt gondolom, hogy az emberekkel szemben lehet megértést tanúsítani. Beleértve a kommunikációs hibáikat is. Nem azért mert egy nálad végtelenül hatalmasabb lény pusztán akaratosságból ezt parancsolja, hanem azért, mert megérted, mit jelent embernek lenni.

 

Kommentelnél? Katt ide.