Hallgasd meg a posztot itt.
„GMO (genetikailag módosított szervezet) olyan szervezet, az ember kivételével, amelyben a genetikai anyagot olyan módon változtatták meg, amely nem fordulna elő a természetben párosodás, illetve természetes rekombináció útján.” (Az Európai Parlament és a Tanács 2001/18/EK irányelve szerinti meghatározás)
A magyar kormány hivatalos álláspontja szerint „nemzetstratégiai érdek Magyarország GMO-mentes állapotának fenntartása”.
Máshol a világban egyes kutatók már (állítólag) emberi magzatokon végeznek génmanipulációs kísérleteket.
Tényleg gonosz dolog a GMO? Vagy egészségre káros?
A buddhista hit szerint az emberi test állapota tükröződik az elmében, valamint fordítva, az elme (lélek) állapota is tükröződik a testben. Ezért hangsúlyozzák a tiszta test, és a tiszta elme gondolatát, mert a buddhista tanítás szerint ezek feltételei a spirituális fejlődésnek.
Úgy tartják, hogy a természet az érző lények összesített karmájának tükröződése. Ezért, egyesek azt gondolják, hogy mindaz, ami mesterségesen van létrehozva soha nem fog tudni olyan lenni, mint ami a természetben előfordul. Hitükben az emberi élet végső célja a megvilágosodás. Ezért egyes buddhista tanítók szerint ennek akadálya az emberi gondolkodás, mivel korlátolt, és természetellenes.
Mivel még nem ismert, hogy az embereken végzett genetikai beavatkozások milyen módon befolyásolnák a buddhizmus által előírt lelki fejlődést, ezért egyelőre aggodalmat fejeznek ki a technológia iránt. Egyes buddhisták szerint, mivel a tudomány csakis a fizikai testet vizsgálja, és a lelket nem, ezért nem képes választ adni ezekre a vallási kérdésekre.
Elutasítják a kísérleteket, beleértve az állatokon végzett kísérleteket is, mivel szerintük ez megszegi a buddhizmus egyik lényegi tanítását: a nem ártás elvét. Bár elismerik, hogy a géntechnológia segíthet enyhíteni a szenvedésen például a szükséges élelem biztosításával, de mégis gyanakvással tekintenek rá, és inkább tartózkodó álláspontot vesznek fel.
Hasonló módon rossznak tartják a génekkel való kísérletezést, és ezek kereskedelmi felhasználását, mert értelmezésükben ez lopásnak minősül. Buddha egyik példabeszédére hivatkoznak, miszerint a dolgokat csakis úgy lehet használni, ahogyan a méh használja a pollent. Tehát úgy, hogy mindkét félnek kölcsönösen előnyös legyen a művelet.
A zsidó valláson belül különböző vélemények léteznek a géntechnológiával kapcsolatban.
Az egyik szerint, mivel a Tóra kimondja hogy az emberek vonják uralmuk alá a világot, ezért szerintük megengedett a géntechnológia is. Hiszik, hogy Isten képességet, és hatalmat adott az embernek, hogy az Ő akaratával összhangban tegyen az állatokkal, növényekkel, és az élettelen anyaggal.
Míg egyes istenhívők azzal érvelnek a géntechnológia ellen, hogy az Isten munkájába való illetéktelen beavatkozás jelentene, addig a zsidó felfogás szerint ez megengedett. A búzához hasonlítják, amiből az emberek kenyeret készítenek, és ami a teremtés befejezése, nem pedig tilos tevékenység.
Szerintük a géntechnológia csak akkor tilos, ha kiderül róla, hogy ártalmas az embereknek valamilyen módon. Akkor viszont automatikusan vallásilag is tilossá válik.
A judaizmusban fontos vallási szabály az emberi élet megőrzésének előírása (pikháh nefes), ami kimondja, hogy a gyilkosság, a bálványimádás, és a szexuális vétkeken kívül minden megengedhető az élet védelmében. Ilyen alapon a géntechnológia is megengedett, ha az emberi élet védelmében van használva.
Vannak viszont zsidók, akik szerint igenis tilos, vagy legalábbis nem kóser (szefárd kiejtéssel kásér, askenázival kóser), azaz alkalmas, vagy megfelelő. Mivel a géntechnológiában vegyesen termesztik a különféle terményeket, ez ellenkezik a kilayim szabállyal, amely szabályozza, hogy mely gabonaféléket lehet együtt termeszteni.
A kereszténységen belül is megoszlanak a vélemények a géntechnológiáról.
Egyesek, a zsidókhoz hasonlóan, azzal érvelnek mellette, hogy az Isten által adott képességeket arra használni, hogy változtassunk a környezetünkön Isten által jóváhagyott.
Mások viszont veszélyesnek tartják a természet határainak feszegetését. Szerintük Isten egy jó világot hozott létre, és az embernek ebben kiemelt szerepe van. Ugyanis ő királyi méltóságot kapott Istentől, a teremtésen belül. Ez viszont felelősséget is hoz magával, és nem jogosítja fel az embert arra, hogy tönkretegye a királyság többi részét, vagy annak lakóit leigázza.
Vannak keresztények, akik szerint a technikai fejlődés az embert hibás mindenhatóság képzetével ruházta fel. És ez különösen veszélyes a második világháború eseményeinek tükrében.
Szerintük a világ egyensúlya összefügg a mi egyensúlyunkkal, és léte a mi létünk tétje. Ezért fontos, hogy ne az emberi elvárásoknak megfelelően próbáljuk módosítani.
A hinduizmus szigorúan elutasítja a géntechnológiát.
Szerintük soha nem engedhető meg, és nincs rá szükség, mert Isten teremtése teljes, és tökéletesen van berendezve. Hitük szerint a világban minden termetmenynek megvan a maga szerepe, és ennek rendszere az emberek számára átláthatatlan. Ezért nem is próbálhatják meg módosítani azt.
A hindu hit szerint az emberi élet célja összhangban élni Istennel. Embernek lenni ugyanis egyedülálló lehetőség a lelki fejlődésre.
Szerintük Isten mindennel ellátott bennünket, amire szükségünk van, ezért csakis az alternatívnak minősített gyógymódok, mint a hagyományos indiai orvoslás (azaz az Ájurvéda) a megengedett.
Az iszlám nem határolódik el a génmódosítástól, és nem tiltja kifejezetten, ha lehetséges ezt az emberiség érdekében használni.
Szerintük minden tudomány használható rosszra is. Ezért az alapelvük az, hogy a kárt el kell hárítani, de ennek során nem szabad több kárt okozni.
Mivel a géntechnológia következményei még nem ismertek, ezért nincs egyértelmű állásfoglalás az iszlámon belül a kérdésben.
Emberi alkalmazásban viszont az ivarsejtek módosítását már erkölcsileg elfogadhatatlannak tartják.
A humanisták nem hisznek abban, hogy a Föld élőlényeit egy természetfeletti, és természeten kívüli lény hozta volna létre. Szerintük a természet egy önálló létező, és ennek a rendszernek a része minden élőlény, beleértve az embereket is.
Nem tartják bűnnek, vagy hibásnak ha módosítani próbáljuk a környezetünket, hiszen ezt tettük évezredeken keresztül, és ettől lett sikeres a fajunk. Hacsak nem kegyetlen módon alkalmazzuk a tudásunkat, akkor nem látják erkölcstelennek a természet bármely részének módosítását sem.
Sőt, a humanisták közül sokan szeretnék sokkal szélesebb körben használni, és elérhetővé tenni a géntechnológia eredményeit.
Szerintük a géntechnológia az emberek által több ezer éve folytatott nemesítési folyamatok modern változata. A különbség csakis abban rejlik, hogy most a technológia segítségével sokkal hatékonyabban, és gyorsabban tudnánk a kívánt módosításokat létrehozni. Fontos szempont számukra az, hogy csak ezzel a technológiával tudnánk olyan terményeket létrehozni, amelyek az egyre növekvő szárazságnak, és a globális felmelegedés kihívásainak ellen tudnának állni.
Valamint, mivel lehetséges olyan növényeket előállítani, amelyek nem igényelnének műtrágyát, ezáltal a mezőgazdaság ökológiai lábnyomát is lehetne csökkenteni, ami szintén rendkívül fontos. Vannak akik rettegésnek, és butaságnak tartják a géntechnológia ellenzését. De a humanisták elismerik, hogy ezek a félelmek igenis lehetnek megalapozottak, és azt gondolják, hogy ezért komolyan kell őket venni. De véleményükben ezeknek a kérdéseknek a tisztázására még mindig a tudomány a legjobb módszerünk. Fontosnak tartják, hogy az esetleges kritikánkat szintén tudományos alapon, és a tények ismeretében tegyük, ne pusztán vélemények, és félelem alapján.
Számukra az egyik legfontosabb cél, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tett információk tudományosan megalapozottak legyenek, nem pedig áltudományosak. Utóbbinak ugyanis megvan az a veszélye, hogy az emberek elutasítanak életmentő, vagy fontos tudományos eredményeket is.
Legjobb példa erre az utóbbi évek oltásellenes mozgalmai. Ezeknek hatására ugyanis megelőzhető betegségek továbbra is megbetegítenek kisgyerekeket, pusztán azért, mert a szüleik hibás információt kaptak, és áltudományos dolgokról győzték meg őket.
Végül pedig annak ellenére, hogy a humanisták, tudományos alapon támogatják magát a géntechnológiát, de sokan közülük kritikusak egyes géntechnológiával foglalkozó cégek káros tevékenységeivel kapcsolatban.
Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A TANÁCS (EU) 2019/1904 HATÁROZATA
DIRECTIVE 2001/18/EC OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL of 12 March 2001
Miko azok a GMOk? – Kezdőknek
GMO-jelentés: zéró tolerancia a szennyezett vetőmagokra
Egy kínai kutató azt állítja, megszülettek a világ első génmódosított ikrei
Ki fog meggazdagodni a genetika jövőjén?
Filtering Fact from Fiction: A Humanist Response to GMOs
What Does the Term “GMO” Mean?
Genetic Engineering: A Buddhist Assessment
Kóser (Wikipedia)
The three main monotheistic religions and gm food technology: an overview of perspectives
Kommentelnél? Katt ide.