Házasság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

„Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.”
Házasságot érvényteleníteni csak akkor lehet, ha ezt egy perben hozott bírósági ítélet kinyilvánítja.

A hindu hit szerint a jó házasság titka a szeretet, és ez pótolhatatlan. Bár azt tanítják, hogy ezt a szeretetet nem lehet erőltetni, de ennek ellenére bizonyos, a kapcsolatra vonatkozó szabályokat be kell tartani annak érdekében, hogy a párkapcsolat kibontakozhasson.
Ezek a szabályok két nagy kategóriába sorolhatók: a megfelelő párválasztás, valamint a házasélet jó minőségének fenntartása.
Az ideális házasságban mindkét fél reális önismerettel kell rendelkezzen, de a férfi igényszintje, vágyai, és érdeklődése egy kicsit magasabb szintű kifinomultsággal kell rendelkezzenek, mint a feleségéé különben a párkapcsolat nem fog működni. A nő feladata, hogy olyan férjet keressen, aki mellett elégedett tud lenni. Magának a házasságnak az örömteli fenntartásához arra van szükség, hogy a férj gondoskodó legyen és törődjön a feleségével, amaz pedig hűséges, és gyengéd legyen a férjével.
Hitük szerint a családi boldogság kulcsa az elégedett, örömteli nő, aki szívesen gondoskodik a szeretteiről. Ezért fontosnak tartják, hogy a félj rendszeresen vegyen ékszereket és ruhákat a feleségének, és biztosítsa, hogy a felesége jól éljen. Ha pedig az asszony gyermeket szeretne, akkor ezért tegyen.
Ugyanakkor fontosnak tartják a közös lelkiség gyakorlását is, mert hitük szerint, ha a házastársak együtt gyakorolják az Istennel való kapcsolat megélését, akkor ez eredményezi a legmeghittebb házasságot.

A buddhizmus második nemes igazsága szerint a vágy frusztrációt, és ezáltal szenvedést okoz. Ezért azt tanítják, hogy kerülni kell a párkapcsolatokon belül is a károkozást a másik féllel szemben. Nem írják elő kötelezően a házasságot. Mindaddig, amíg mindkét fél boldog, addig az együttélés megengedett.
A buddhista szerzetesek cölibátust gyakorolnak, azaz tartózkodnak a házasságkötéstől, és a nemi élettől mindaddig, amíg a szerzetesi közösségben tartózkodnak, annak érdekében, hogy a buddhizmus célját a megvilágosodást elérjék a vallási gyakorlatuk által. Hitük szerint ugyanis a házasság, és a családi élet elvonná a figyelmüket a helyes gyakorlattól.
De a buddhizmusban is létezik tanítás a kiegyensúlyozott családi életre vonatkozóan. Eszerint a jó családi élethez a következőkre van szükség: bizalom, erény, nagylelkűség, bölcs megértés, valamint jó barátok társasága.
Továbbá tanítják, hogy a családosok tegyenek félre a rossz időkre, családjukkal éljenek kiegyensúlyozottan, és kerüljék a másoknak ártalmas, azaz helytelen életmódot.
Ezen kívül pedig legyenek bőkezűek a barátaikkal, és tegyenek felajánlásokat az érdemes papoknak, és az istenségeknek.
A buddhista tanításban a férj azáltal szolgálhatja a feleségét, hogy: tiszteli, nem szidalmazza, nem hűtlen hozzá, hatalmat ad neki, és ellátja ékszerekkel.
A feleség pedig ezt azzal viszonozza, hogy: megfelelően szervezi a munkáját, kedves a szolgálókhoz, nem hűtlen, megőrzi a készleteket, hozzáértő, és szorgos minden teendőben.
(forrás: Szigálka szutta)

A zsidó bölcsesség szerint „Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül” (forrás: Midrás Brésit rábbá 8,9, moralizáló-anekdotikus prédikációs irodalom)
A zsidók a házasságot isteni intézménynek tartják, és hiszik, hogy Isten vezeti egymáshoz a házastársakat.
Úgy tartják, hogy a házas felek kiválnak az eredeti családjukból, és a házastársukkal egybeválva alkotnak egy új egységet, a saját családjukat.
A zsidó hitben rengeteg előírás a férfiakra vonatkozik, de a családi élet mind az asszonyon, azaz a feleségeken nyugszik. Az ők feladatuk ugyanis a családi élet békéjének, és biztos hátterének a biztosítása.
Nem neveznek meg semmit, ami a jó házasság titka lenne, de hiszik, hogy Isten aktívan beavatkozik a házasság esetében is, ha ez szükséges, mert magának a házasságnak van egy mélyebb, és komolyabb feladata az ember életében. Ezért van az hitük szerint, hogy Isten „akár a világ egyik széléről hozza az embert” akivel majd később összeházasodik.

A kereszténységen belül két fő irányzat létezik. Az egyik szerint, amit a katolikus egyház képvisel, a házastárs Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kell bánni vele, és fontos megbecsülni. Szerintük a házasság örökre szól, és ezért nem lehet felbontani, és újraházasodni, mert a szerződés a házaspár és Isten közt történik.
A katolikus hitben a cölibátus számít a legtisztábbnak, és a legideálisabbnak, és csak ezt követi a házasság. Minden ami ezeken kívül esik bűnnek minősül.
A másik irányzat szerint, amit a protestáns egyházak képviselnek, a házasság a két fél közti szerződés, amit bár Isten előtt kötnek, de egymással lépnek ezáltal szövetségre. Ezért ők elfogadják az újraházasulást is.
Ezen kívül a görögkatolikus irányzat szerint a jó házasság kulcsa, hogy a házastársak nem a saját örömüket, hanem a másikét keresik, és a másikat próbálják kielégíteni minden területen. Szerintük a házasságban a felek együtt növekednek, és mindez arra az igazi szeretet sziklára alapszik, amely Istentől jön. Ezért nem szabad a házasságot futóhomokhoz hasonló futó érzelmekre alapozni.

Az iszlám szerint a férfi és a nő házassága egyike Isten jeleinek. Hitükben ez az a kapcsolat, amely az ember természetének leginkább megfelel.
Azt tanítják, hogy ez a kapcsolat nem öncélú, és nem csupán a vágyak és szükségletek kielégítését szolgálja, hanem olyan szövetség, amely istenszolgálatnak minősül. A házasság keretében ugyanis a férj és a feleség egymás segítőtársai a jó cselekvésben, és egymás védelmezői a bűnnel szemben.
Tanításuk szerint a jó házasság első lépése a megfelelő társ kiválasztása. Mivel hosszú távú kapcsolatról van szó, ezért fontos, hogy jó választás történjen, mert nem mindegy, hogy ki az aki a titkait tudója, és a társuk az élet nehéz és vidám pillanataiban.
Szerintük a házasságban jogok és kötelezettségek is vannak, amelynek a házastársaknak maradéktalanul eleget kell tenniük, mert enélkül a házasság nem működhet jól. A házasságon belül fellépő hibák kezelésére pedig szeretetre, könyörületességre, és megbocsátásra van szükség.
A vallásalapító Mohamed próféta tanítása külön kitér a nők kérdésére is. Szerinte ugyanis egy nőt négy dolog miatt vesznek feleségül: a vagyona, előkelő származása, vagy szépsége miatt, valamint hite és erkölcsössége miatt. Ezért azt tanácsolja, hogy a boldogulás érdekében a hívők a vallásos nőt válasszák feleségül.

A humanisták progresszív álláspontot foglalnak a házasság kérdésében. Nem tartják kötelezőnek, vagy felsőbbrendűnek a házasságot más párkapcsolati formáknál. A humanisták szerint a házasság két egyenlő fél szövetsége. Fontosnak tartják a felek egyenjogúságát, függetlenül attól, hogy milyen neműek az illető kapcsolat tagjai. Ezen kívül pedig támogatják az azonos neműek közti házasságot is.
Szerintük a házasság fogalma rengeteget változott a történelem során, és ezekben a folyamatokban mindig az egyházak voltak azok, akik a haladást legerősebben ellenezték, és ezt teszik mind a mai napig.
Mivel a vallásos meggyőződések szerint a házasság „szent”, és ezért kiemelt pozíciót érdemel, ezért elutasítják a párkapcsolatok többi lehetséges formáját, mint például a hosszú távú együttélést, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat, vagy az azonos neműek házasságát.
A humanisták szerint a hívők maguk nyugodtan hihetnek abban, hogy a házasságuk egy szent intézmény, amiben az istenük is aktívan részt vesz. És ezt a saját egyházukon belül gyakorolhatják is mindaddig amíg ez nem ütközik más jogi korlátozásba, mint például a többnejűség, vagy a kiskorúakkal való házasság, esetleg a kényszerházasságok gyakorlása.
Szerintük egy egyre kevésbé vallásos világban, ahol az emberek többsége soha nem lép házasságra, vagy pedig nem hisz egyetlen istenben sem, a házasság intézményének vallásos dogmákhoz való kötése értelmetlen.
Ahogy a válás ellenzése is. A humanisták szerint ugyanis a válás nem kudarc, hanem csupán a kudarc jogi elismerése. A boldogtalan házasságok felbontása nem katasztrófa. Akkor sem, ha a házasságból gyerekek is születtek. Sokan, hívők, és nem hívők egyaránt, azért ellenzik vagy ítélik el a válást, mert szerintük a házaspár gyerekei ezáltal elveszítik a stabil szülői párt, amely útmutatást, és boldog gyerekkort hivatott biztosítani számukra. Viszont ezzel elfelejtik azt, hogy egy boldogtalan házasságban a gyerekek nem élvezhetnek felhőtlen gyerekkort sem. És az ő érdekük is, hogy az együtt boldogtalan szüleik ki tudjanak lépni ebből a helyzetből, különben őket is boldogtalanná teszik pusztán a rájuk kényszerített helyzet miatt. A humanisták szerint fontosabb a gyerekeket ettől megvédeni, és a szüleikkel való kapcsolatukat külön-külön ápolni, mintsem egy képmutató helyzetet kikényszerítve hazugságba taszítani őket is.

Amint láthattuk, több vallásban is létezik olyan elképzelés, miszerint minden házasságot Isten tervez meg, és hagy jóvá. Ebből arra következtetnek, hogy a házasságot nem szabad felbontani, mert ez szembeszegülne Isten akaratával. De ez a logika ugyanúgy alkalmazható lenne például a gyilkosságra is, hiszen ha az a halál nem lett volna Isten akarata szerinti, akkor nem történhetett volna meg. Maguk a hívők is láthatják, hogy ez a fajta érvelés ellentmondásra vezet, éppen ezért ugyanúgy alkalmazni kellene a házasságra is.
A humanisták számára éppen az ilyen ellentmondások, és kegyetlen szabályok miatt fontos a szekularizmus, mert szerintük bizonyos emberi, és társadalmi kérdéseket, mint például a házasságot nem szabad kizárólag az egyházak és a vallások fennhatósága alá helyezni.
A válás és a civil házasság állami (hatósági) szabályozása egy hosszú történelmi folyamat, amely végig az egyházak hatalmával szemben volt vívva.
Ahogy a világ egyre szekularizálódott, és az egyházak hatalma háttérbe szorult úgy vált az egyházi szertartás egyre inkább szimbolikussá, és ráadássá. Természetesen ez csak a világ egyes részeire igaz, ahol az egyház nem rendelkezik az államéval egyenlő hatalommal. A szekularizált országokban a házasság szentsége, és ebből kifolyólag a vallási szertartás fontossága csak azok számára rendelkezik rendkívüli jelentőséggel, akiknek az életében a vallás fontos szerepet játszik, és az életük többi részét is a vallási szabályok határozzák meg elsősorban. Mindenki más számára a vallási szertartás csupán a romantikus és szimbolikus jellege miatt számít.
Ugyanakkor, a humanisták aggodalommal látják, ahogy az utóbbi évtizedekben maga a házasságkötés folyamata válik egyre kereskedelmibb, és látványosabb jelenséggé.
A párok manapság rengeteg pénzt fektetnek magába az esküvőbe. Beleértve a több fős, akár külföldi úttal egybekötött leány és legénybúcsúkat, a drága helyszíneken tartott esküvőket, és a (sokszor elvárt) drága esküvői ajándékokat. Vannak párok, akiknek évekig kell spórolni, hogy megfelelő pompájú esküvőt tartsanak.
A jelenséget több valóságshow is dokumentálja, amiben az esküvő, mint egy rendkívüli esemény, és a pár életének csúcspontja jelenik meg, és ezt rengeteg nehézség, és stressz előzi meg.
A humanisták szerint ez azért van, mert manapság a házasság intézménye kiüresedett fogalommá vált sok helyen, de eközben a kultúránk továbbra is romantizálja a mesés, templomi esküvőket, ami nélkül nincs meg a kívánt „… és boldogan életek míg meg nem haltak.”

Ezért a humanisták szeretnék megteremteni a házassági szertartások új formáját, amely nemcsak, hogy jelentőségteljes a házasulandó párok számára, hanem egyben szép és esztétikus is. Viszont mindeközben nem egy adott helyhez, és szigorú szertartásrendhez kötött.
Több humanista szervezet is nyújt humanista szertartásokat, beleértve esküvői szertartásokat is.
A szomszédos Romániában évek óta léteznek humanista szertartások, amelyek alternatívát jelentenek a hagyományos egyházi szertartásokra, olyan emberek számára, akik nem szeretnének egy olyan egyháznak fizetni egy szertartásért, amelyben máskülönben nem vesznek aktívan részt, vagy amelynek tanításaiban nem hisznek. Viszont szeretnék egy szép szertartással megünnepelni a házasságuk eseményét, a családjuk körében.
Ebből egy már Magyarországon is megtörtént, 2016-ban, a Magyar Humanista Társaság közreműködésével. Bár ez nem számított jogilag elismert szertartásnak, és a pár már korábban civil házasságot is kötött, de más országokban a humanista aktivisták elérték, hogy államilag is elismert házasságkötésnek számítson a humanista szertartás is.
Skócia, Észak-Írország, és az Ír köztársaság már jogilag is elismeri ezeket.
A humanista szertartások annyira népszerűek, hogy például Skóciában az első év után, amelyben 85 ilyen házasságot kötöttek, az azt követő évben több mint 4300 esküvő volt humanista szertartás keretében kötve, mely több volt, mint amit a Skót Egyház keretében kötöttek.
Írországban 2012 óta létezik ez a lehetőség, és itt 2015-ben az összes házasság 6% volt humanista szertartás szerint kötve. Ami háromszor annyi, mint a protestáns Ír Egyház által kötött házasságok.
Ezek a szertartások ugyanúgy jelentőség teliek, de nem vallásosak, és sokkal inkább a házasulandó párra vannak szabva, valamint rugalmasak a pár és a család igényei iránt, mint a hagyományos egyházi szertartás. Mivel nincsenek dogmatikus korlátozások, ezért csak a kreativitás szab nekik határt. Sem helyszín, sem pedig tartalom szempontjából nincsenek szigorú előírásokhoz kötve, mindaddig, amíg a törvény be van tartva. Továbbá pedig, a hagyományos, hivatalos házasságoktól eltérően nem korlátozódnak a heteroszexuális párokra. Az ilyen módon házasuló párok legtöbbször saját esküt írnak, és sokszor bevonják a résztvevő családtagokat is magába a szertartásba.
Az angolszász országokban már látunk kialakulni pár humanista hagyományt, mint például a házaspár kezeinek szimbolikus összekötése egy szalaggal, egy egység-gyertyának a meggyújtása, vagy pedig a csomó megkötése. Utóbbi egy hagyományos, kereszténységet megelőző kelta esküvői szokás, és a pár belső kötelékeinek megkötését jelképezi. Innen ered például az angol nyelvben használt „tying the knot” kifejezés.

Maguk a humanisták azért igyekeznek ezekkel a szertartásokkal új hagyományt teremteni, mert meg vannak győződve róla, hogy az embereknek van igényük arra, hogy egy szimbolikus szertartással hangsúlyozzák egy esemény jelentőségét, és ez akkor is igaz, ha nem hisznek sem istenekben, vagy pedig természetfeletti dolgokban. Maga az igény, hogy együtt legyünk embertársainkkal viszont igenis létező, és valós igény, amelyet a vallás mellőzésével nem kell elveszíteni, hanem csupán újra kell értelmezni, úgy, hogy jobban tükrözze a saját értékeinket.
Ez egy olyan lehetőség, ami a hagyományos, és megszokottól való eltérésben látja a lehetőséget az esemény igazi, mély, és személyes megünneplésére.

Források
Bullett, G. (1926, Szeptember). Marriage and Divorce.The Literary Guide and Rationalist Review, 363 (New Series), 157.-158.
Ditum, S. (2012, Szeptember-Október). Too Young. New Humanist, September/October, 13.-15.
Glaser, E. (2004, Szeptember-Október). Backlash in Disguise. New Humanist, September/October, 22.-23.
Harris, E. (2002). Parliamentary column. New Humanist, Spring, 30.
Hayness, E. S. P. (1906). Christianity and Marriage. The Agnostic Annual and Ethical Review, For the Year 1906, 28.-32.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
First ever legal humanist wedding ceremony takes place in Northern Ireland
Humanist weddings in Northern Ireland: everything you need to know
Are humanist marriages legally recognised in the UK?
Handfasting at a humanist wedding
Tying the knot in a humanist wedding ceremony
Ceremonies
Ceremonies FAQ
Talmud (Wikipedia)
Christian weddings
Marriage and divorce

 

Kommentelnél? Katt ide.

Szerelem | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

A nagy gondolkodóktól, a költőkön át, az átlagemberekig mindenkit foglalkoztató téma. A tudósok szerint pedig csak egyszerű kémiáról van szó. De mi is az a szerelem nevű dolog?

Vannak akik azt mondják, hogy lehet tudományos magyarázatot adni a szerelemre. Hiába a sok beszéd a neurokémiai folyamatokról, a dopaminról, és az agytérképekről, mert ez nem maga a szerelem. Szerintük akármennyire is hisszük azt, hogy értjük a szerelem kémiáját, ennek ellenére még senki sem tudott felmutatni egy ténylegesen működő szerelmi bájitalt. Ez továbbra is a mesék, és a varázslat tartományában marad.
Valamint néha azzal vádolják a nem vallásos világnézeteket, mint az ateizmust, és a humanizmust, hogy aki ezeket követi, annak valami fura tudományos elképzelése van a szerelemről, és valójában nem is ismeri azt.

Ha a szerelemről van szó, a vallási vezetők rögtön a házasságról kezdenek beszélni. Ez azért van, mert a vallásokban csak ennek az Isten által jóváhagyott, és az ő szabályai szerinti kapcsolatnak van legitimitása.
Vannak vallások, mint például a zsidó vallás, és az iszlám, amelyek a családi élet szervezését hangsúlyozzák. A zsidó vallásban a férj a házassági okirat, az úgynevezett „ketuba” szerint megfogadja, hogy a legjobb képességei szerint fog gondoskodni a házastársáról, valamint helyes irányba tereli, és minél előbb megházasítja a gyerekeit.
A progresszívabb reform zsidó mozgalmon kívül a zsidó hitben minden házasságon kívüli, és nem férj és feleség közti szerelem szigorúan tilos.
Ezen kívül az iszlámban hangsúlyozzák Isten szerepét a házasságban. Az ő hitük szerint Allah és Küldötte (Mohamed Próféta) iránti szeretetnek minden más szeretetet, és szerelmet felül kell múlnia.
Bár elismerik a szerelmet, mint érzést, de azt tanítják, hogy mégis Istent kell a legjobban szeretni az embereknek.
Igaz, és tartós szerelemnek csak azt tartják, ami házasság után, és Isten útmutatásai alapján következik be. Valamint a házasságon belül is tilos minden olyan, ami Istennek nem tetsző dologra ösztönöz.
Az iszlám hagyomány szerint két házastárs közül az a jobb, aki a legjobban szereti a társát, de ezen belül is Allahért versenyeznek egymással.
Hasonló módon minden más felé rendeli az Isten iránti szeretetet a Krisna tudat is.
A hindu hagyomány szerint az anyagi lét átmeneti, és az örök transzcendens világ mása, ezért minden érzelem, amit az emberek éreznek ebből az úgynevezett lelki otthonunkból ered.
Hitük szerint ebben a transzcendens világban a szerető érzelmek középpontjában Isten áll. Ezzel szemben az anyagi világban, beleértve az emberek közti szeretetet, és szerelmet is mindez átmeneti, mint minden más, amit a világban találunk.
Szerintük egy kapcsolat csak akkor tud hosszú távon működni, ha nem mulandó külső vonások alapján alakul, hanem a közös értékrend, és hasonló életcélok, és elképzelések mentén.
Továbbá, a hagyomány alapján a tartós házasság titka, hogy a házastársak, és Isten szerelmi háromszögben éljenek.
A kereszténység szintén csakis a házasság vonatkozásában beszél a szerelemről. Bár ők a házasság elengedhetetlen megalapozójának tartják, de szintén hangsúlyozzák az Isten iránti szeretetet, mint a szerelem egy felfokozott, és rendkívüli változatát.
Ennek legjobb megtestesítőinek a szenteket tartják, akik olyan magas fokon élték meg az erényeket, hogy a szerelemhez hasonló módon, ennek fölfokozott formájában viszonyultak Istenhez, és a szenvedélyük célpontjává tették.
Végül pedig a bevallottan legkevésbé romantikus vallás a buddhizmus. A vallás alapítója Buddha ugyanis nem beszélt sokat a szerelemről. Csupán a harmonikus családi életre vonatkozó tanításokat hagyott, valamint megjegyezte, hogy a férfi számára nincs semmilyen más forma, hang, íz, vagy érintés, ami annyira le tudná foglalni mint a nő. Nem heteroszexuális kapcsolatokról, vagy a nőkről ebben a helyzetben viszont nem szólt semmit.
Továbbá Buddha intett a pusztán vágy-vezérelt viselkedéstől, és a körültekintést, és megfontoltságot ajánlja helyette.
Ezért a buddhista hagyományban fontos szerepe van az előre elrendezett házasságoknak. Többek közt azért, mert azt tartják, hogy a bölcs, élettapasztalattal rendelkező idősek jobban ki tudják választani a tartósan összeillő párokat, mint a forrófejű fiatalok maguk.

A humanisták szerint, a szerelem tudományos szempontból való megértése bár fontos, de mégsem azonos annak megtapasztalásával.
Egyesek azért tartják elfogadhatatlannak az evolúcióelméletet, mert kizárólag a szexuális versengést, és erőszakot asszociálják vele, és elképzelésük szerint ezzel nem egyeztethetők össze azok a gyengéd érzelmek, amit szerelemnek, és szeretetnek hívunk. Ilyenkor az emberek az állatvilág részeként való jellemzését az erőszakkal azonosítják, és elutasítják ezt, pedig a jelenlegi civilizált világunk egy kulturális evolúció eredménye is, és nem kizárólag biológiailag meghatározott, mint más állatok esetén.
Ezen kívül a humanisták szerint a szerelem kizárólag tudományos fogalmakra való leegyszerűsítése annak ellenére, hogy gyakorlatias lehet, mégis felesleges. A tudományos magyarázatoknak is vannak határai. Túlegyszerűsítőnek tartják azokat a magyarázatokat, amelyek kizárólag a fajfenntartásra, és az agy kémiai folyamataira egyszerűsítik le az emberi érzelmeket. Valamint azt gondolják, hogy a szerelem nem egy misztikus, vagy természetfeletti dolog, de nem is pusztán egy fizikai folyamat, hanem szorosan összefügg az élettel, és a létező társas kapcsolatainkkal. És nagyon is emberi jelenség.

Erich Fromm pszichoanalitikus, A szeretet művészete c. könyv szerzője, aki maga is hitetlen volt, azt mondta, hogy szeretni egy képesség, amit ki kell fejlesztenünk magunkban. Fromm a szeretet sok formáját tanulmányozta, beleértve a szülők szeretetét a gyerekeik iránt, a testvéri szeretetet, és a romantikus szerelmet is. Következtetése pedig az volt, hogy a szeretet gyakorlásához odaadásra, valamint tanulásra van szükség.
A modern elképzelésünk a szerelemről sokban különbözik minden ezt megelőző kor hozzáállásától, mert a szerelem minden korábbinál központibb szerepet kap a kultúránkban. Néha egyenesen különálló létezőként beszélünk a szerelemről, mintha valami önmagában létező dolog lenne. Más kategóriába soroljuk a különféle személyek iránti szeretetet, és a szerelmet. Különbséget teszünk a romantikus szerelem, és a pusztán szexuális vonzalom közt.
De vannak gondolkodók, akik a szerelemben látták az értelem ellentettjét. Mint például William James pszichológus, aki a szerelmet egy varázslatos, de nem értelmes, vagy logikailag levezethető valaminek nevezte.
Később Richard Dawkins, az Isteni téveszme c. könyvében a szerelmet irracionális mechanizmusok melléktermékének nevezte, és a drogok által okozott módosult tudatállapothoz hasonlította. Mivel szerinte a szerelemre nincs valódi kézzelfogható bizonyíték, ezért azt gondolta, hogy a szerelemben hinni ugyanolyan bizakodást jelent, mint bármely istenhit.
Velük együtt sokan gondolják azt, hogy a szerelem csupán egy kulturális konstrukció, azaz kitaláció.
A humanisták szerint helyesebb lenne egy alapvető emberi igényként hivatkozni rá. Ezért bár lehet, hogy a kultúránk befolyásolja, vagy meghatározza a konkrét formáját, amit például az udvarlás folyamata ölt, de mégis letagadhatatlan, hogy maga a szerelmi kapcsolat nagyon fontos, és jelentős része az emberek életének.
A humanisták szerint a szerelem irracionális voltára vonatkozó kijelentéseket kicsit túlságosan könnyen elfogadjuk, főleg azért, mert erre a szépirodalom, vagy a kultúra, és egyes véleményvezérek ráerősítenek. De amikor az emberek visszatekintenek az életükre, akkor elsősorban a szeretetteli kapcsolataikat említik, mint a legfontosabb dolgot az életükben.
Egyesek azt hozzák fel erre ellenérvként, hogy hiába volt mindenki legalább egyszer életében szerelmes, mert, ahogy más állítások esetén, itt sem elegendő bizonyíték ez valaminek a létezésére.
A humanisták ezzel szemben nem ragaszkodnak ilyen mértékig a tiszta racionalitás, és a tökéletes bizonyítékok hajszolásához, és megelégednek azzal, hogy az emberek egészséges, és beleegyezésen alapuló, egymást kölcsönösen támogató kapcsolatokat alakítanak ki.
Éppen ezért a szerelemben is fontosnak tartják az egyenlőséget, és a kölcsönösséget. Hagyományos értelemben a szerelem a házasságkötésben teljesedik ki. Láthattuk, ahogy a vallások kizárólag erre fókuszálnak a szerelemmel kapcsolatban. De szintén a hagyomány szerint a házasság annak a jelképe, hogy a férj a család feje, és ő gondoskodik úgy a feleségéről, aki ezért cserébe kiszolgálja, mint az utódokról akik továbbviszik a génállományt, és biztosítják a faj túlélését.
Ezzel szemben a humanisták szerint úgy a családi életben, mint a párkapcsolatokban sokkal fontosabb a kölcsönös tisztelet, és a partnerek közti összetartozás érzése.
Kulturálisan sokszor használunk a vallásokból származó kifejezéseket a szerelem leírására, és az ideális párkapcsolat vázolására, de ennek gyakran magas ára van.
A szerelem magaslatait, és mélységeit szokták a mennyországhoz illetve a pokolhoz hasonlítani, de a humanisták szerint bár a szerelem fontos része az emberek életének, de ha pokolinak kezdjük érezni, akkor az már nem szerelem többé. Mert minden másnál fontosabb, hogy az emberek egészségesen, biztonságosan, és boldogan tudjanak létezni a világban. Ebbe pedig nem fér bele „néha néhány pofon”.
Valamint gyakran halljuk ahogy a szerelem állapotát a vallásos extázis leírására használt szavakkal hasonló módon írják le. Sőt vannak egyes vallásos irányzatok, mint például a tantrikus irányzat, ami a hinduizmusból ered, és amely a nyugati kultúrában is etalonnak, és bizonyos értelemben elérendő célnak számít, ami a szexualitást, és a szerelmet illeti.
A humanisták szerint viszont a gond ezekkel a leírásokkal az, hogy bár rendkívüli élményeket ígérnek, valamint örökké tartó szerelmet, ha betartasz bizonyos szabályokat, de mégis, ha a valóságot vizsgáljuk, akkor ezek az ígéretek üresnek bizonyulnak. Az örökké tartó szerelem, csupán mesés ígéretnek bizonyul, függetlenül attól, hogy vallásos, hagyományos, vagy esetleg ezoterikus receptekre alapul. Továbbá pedig a vallásos háztartásokban is gyakori a családon belüli, vagy párkapcsolati erőszak.
A humanisták szerint téves arra használni a tudományt, hogy vegyületekre egyszerűsítsük a szerelmet, és ehelyett sokkal inkább arra kellene használjuk a rendelkezésünkre álló tudományos eszközöket, hogy az életünket, és a kapcsolataink minőségét jobbá tegyük. Ugyanis vannak ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi teszi jóvá egy szerelmi kapcsolatot, mitől tartós, és mit lehet tenni akkor is, ha például a szerelemnek vége lesz. A humanisták arra szeretnék használni a tudomány eredményeit, hogy az emberek életét jobbá tegyék.
Ennek érdekében viszont nem kell hamis dolgokkal áltatni magunkat. A szerelem ugyanis nem egy teljesen légből kapott dolog, hanem egy, a megfelelő körülmények közt létrejött jelenség, aminek igenis valós alapja van. Úgy a vágyunk a szeretetre, mint annak megfelelő körülmények közt való létrejötte a valóság része. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az illető kapcsolatban egyenlőség, kölcsönös tisztelet, és társas szövetség is létezzen. Fontos, hogy a szerelmesek meg tudják őrizmi a saját identitásukat, és személyiségüket, és nem vesznek el a szerelem útvesztőjében, hanem megmaradnak egyénnek, és embernek, de ugyanakkor a szerelmi kapcsolaton belül egy új, erősebb egységet is alkotnak, ami addig nem létezett. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a szerelmeseknek legyen idejük, és erőforrásaik arra, hogy a saját személyükkel is foglalkozzanak, és azt fejlesszék. A szerelem ugyanis, bár képes megváltoztatni az illetőt, de tulajdonképpen nem egy módszer arra, hogy valaki fejlődjön. Ilyen elvárásokat támasztani a szerelemmel, és egy párkapcsolattal szemben problémákat eredményez.
Amire szükség van a szerelemben az például az együttérzés, és az empátia, valamint az őszinteség, és az önismeret. Ezek pedig nem irracionális dolgok, hanem részei az emberségünknek.
Egyesek erre mondhatják azt, hogy ez így túl van gondolva, és semmi köze a valódi, villámcsapásként megjelenő szerelemhez, de a boldog párkapcsolatokat vizsgálva az értelem, és a tudatosság szerepe egyértelmű. Ezek a dolgok nem csökkenti a a szerelem édességét, hanem biztosítja annak hosszú távú létezését.
Végül pedig a humanisták szerint, a szerelem nem független a többi társadalmi, és kulturális folyamattól. Jelenleg egy hosszú folyamat elején állunk, amiben a nemek és a különféle szexualitások közti egyenlőség egyre hangsúlyosabb, és kiforrottabb. Ez összefügg azzal, ahogy a szerelmet magát látjuk, és megtapasztaljuk, mert az ember nem csupán biológiai hanem egyben kulturális lény is.
A szerelem pedig egy érzés, és nem csupán egy fizikai folyamat. Ha utóbbi lenne, akkor már rég megfejtettük volna minden titkát. Mivel azonban érzésről, és emberi tapasztalatról van szó, ezért a szerelem még sok örömet, és meglepetést tartogat számunkra. Része az emberi kalandnak, és ezért a humanisták szerint az egyik legnagyobb örömforrásunk lehet.

Források
Feldman, S. (2011, January/February). A Many Splendord Thing. New Humanist, 22-23.
Feldman, S. (2018). What goes around. New Humanist, (Summer) 58-60.
McNicholas, P. (2020). The sacred and the humane. New Humanist, (Spring) 52-54.
O’Malley, J. P. (2018). The Q&A Adam Rutherford. New Humanist, (Winter), 6-8.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A szerelem biokémiája
Erich Fromm
William James
Richard Dawkins

 

Kommentelnél? Katt ide.