Szent iratok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Isten akaratának írott formában való kinyilatkoztatása a zsidó, keresztény, és muzulmán hitre jellemző. A nagy kérdés, hogy az emberek képesek-e megérteni ezek tartalmát, ezért mindhárom vallásban nagyon fontos az iratok elemzése. Az eltérő magyarázatok miatt alakult számos irányzat ezen vallásokon belül, és mindegyik magát tekinti az egyetlen helyes értelmezésnek.

Vannak hívők, akik szerint a szent szövegek minden mondata, szava, és betűje kiemelt fontosságú, és ezekből sem elvenni, sem hozzáadni nem szabad.
Úgy a zsidó hagyományban, mint a kereszténységben léteznek irányzatok és felekezetek, melyek szó szerint értelmezik a szent iratokat, valamint irányzatok, melyek szerint a szent szövegeket a saját koruk tudása szerint kell értelmezni. A haladóbb szellemiségű zsidók szerint például, bár a Tóra (Mózes öt könyve) szövege azonos, de az újabb és újabb generációk más és más tanulságokat vonhatnak le ebből.
Egyes keresztények szerint pedig a Biblia nem tudományos mű, hanem egy „zsinórmérték”, melyhez a hívőknek igazodniuk kell. És bár ennek szövege a szerzői korának tudást tükrözi, de ugyanakkor ezek célja nem az, hogy a világról való tudást terjesszék, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassák az embereknek, hogyan kell helyesen élni, és jó embernek lenni. Vannak, akik szerint a szentírás nem szabálygyűjtemény, hanem bizonyságtétel, mely (Isten vagy a Szentlélek által) ihletett. Épp ezért annak ellenére érvényes napjainkban is, miután több állításáról kiderült, hogy téves. Ezért a Szentírás tanulmányozása az emberi léttel kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges. Hasonló módon a zsidó hagyományban is fontos szerepet tölt be a szent iratok tanulmányozása. Számukra ennek azért van jelentősége, mert azt tartják, hogy mivel minden ember különböző, illetve új élettapasztalat szerzésével, és új tudással másként értelmezheti a tanítást. Ezért a zsidó vallási életnek fontos része a szent szövegek felolvasása, mert a hívők ezáltal átismételik, és ennek során újraértelmezik azok szövegét.
Az iszlámban a szent könyvnek, a Koránnak, még nagyobb jelentősége van, és egyeseknek maga a fizikai könyv is szentnek számít.
Ebben három fő témakor jelenik meg: a hittételek, a törvények, és a történetek. Előbbiek jelentik az Isten által az emberek számára előírt életvezetési szabályokat. Utóbbiak pedig olyan történetek melyek Mohamed prófétáról, valamint más, korábbi prófétákról szólnak, és melyek útmutatásokat tartalmaznak, illetve csodákat írnak le. Ezek célja, hogy megmutassák, hogy a világ törvényeit felfüggeszteni csakis Isten képes, és minden az ő kegyéből történik.
Hasonló célt tulajdonítanak a hinduk a saját szent könyveiknek, melyet közös néven védikus írásoknak neveznek. Mivel ezek lejegyzője és szerkesztője hitük szerint Isten egyik formája, ezért az ezekben foglaltak nagy részét szó szerint értelmezik, és megbízhatónak, illetve tisztának tartják.
A hinduk szerint a szent iratok célja, hogy az emberiséget a lelkiség síkjára emeljék, és közelebb vigyék Istenhez.
Szent könyvek a buddhizmuson belül is léteznek, melyeket a Tripitaka-nak, vagy más néven a páli kánonnak neveznek. Ezek Buddha tanításainak gyűjteményei, de mivel a buddhizmus alapvetően egy szerzetesi vallás, ezért a kánon egy része a szerzetesi életre vonatkozó szabályokat tartalmazza. 227 szabály létezik a szerzeteseknek, de ugyanakkor a női szerzetesek további szabályokat is be kell tartsanak. A kánon többi része Buddha tapasztalatainak leírását, és ezek magyarázatát is tartalmazza. Ezen kívül a különféle buddhista irányzatokon belül léteznek további saját szent szövegek is.

Még egyes vallási vezetők is úgy gondolják, hogy a szent szövegek értelmezése az emberek hitére épül, nem pedig kizárólag a szavakra. És mivel a hit nem racionális, ezért racionálisan nem is irányítható, de nem is kérdőjelezhető meg. Tehát, a szent iratok értelmezése azoktól függ, akik a szöveget olvassák, és ez nem jelenthet objektív szabályrendszert senki számára. Ezért létezhetnek különféle felekezetek, akik alapvetően mind ugyanazt a szent szöveget olvassák, és ugyanahhoz az istenhez imádkoznak. Vannak akik szerint ezzel nincs is semmi baj, és a szent szövegek fundamentalista, szó szerinti értelmezése rosszabb, mint a szabad, egyéni értelmezés.
Bár a régebbi irányzatokról, mint például a katolikus egyház, azt gondolnánk, hogy azok sokkal inkább szó szerint veszik a szent írások értelmezését, a valóságban ezek is adnak lehetőséget a hívőknek a személyes értelmezésre. A szent iratok értelmezését ugyanis nem csakis a szöveg alapján végzik, hanem a hagyomány alapján is.
Amint láthattuk vannak irányzatok, melyek szerint a szent iratok célja, hogy spirituális igazságokra vezessék a hívőt. Az pedig, hogy ezt melyik korban hogyan értelmezik a hívők, nem csupán a szent szövegek tartalmától függ. Sokan hisznek abban, hogy ez nem csupán a kultúra hatására, hanem egyenesen isteni sugallatra történik, ezért ugyanúgy érvényes, mint a szó szerinti értelmezés.
Gyakran hallhatjuk azt is, hogy a szent iratokat nem szó szerint hanem képletesen kell értelmezni, mert ezeknek a szövegeknek a célja magasabb igazságok közvetítése. Mivel egyes hívők hiszik, hogy a földi élet csak próbatétel, és ami igazán fontos az a halál után következik, ezért ezeknek a rejtett, szimbolikus jelentéseknek a megfejtése és értelmezése fontosabb, mint a szövegek szó szerinti jelentéstartalma. Azok számára, akiknek a másvilág fontosabb, a szent szövegek földi tényekre való redukálása nevetnivaló dolognak számít.
Ugyanakkor egyes szent szövegekben található dolgokat a változó erkölcsi értékek miatt muszáj nem szó szerint értelmezni, mert sokszor olyan mértékű szörnyűségeket tartalmaznak, melyek manapság már nem elfogadhatók. Ezért az allegorikus értelmezés, vagy csak képletes, példabeszéd jellegük hangsúlyozása fontossá válik a hívők számára, annak érdekében, hogy a szent irataikat továbbra is az erkölcs forrásaként jelölhessék meg.

Mindezzel szemben a humanizmuson belül nincsenek kiválasztott, vagy szent szövegek. Mivel a humanizmus egy világnézet, de nem szervezett vallás, ezért az ezzel kapcsolatos írásoknak maguk a humanisták nem tulajdonítanak különleges szerepet. Úgy is lehet valaki humanista, hogy soha nem olvasott egyetlen hosszabb erről szóló írást, mert ehhez elég egyetérteni a humanizmus elveivel, és világképével. Az ezen az oldalon található szövegek ugyanúgy humanista írások, mint bármely könyv formájában megjelent művek.
Ennek oka a humanisták meggyőződése, hogy a világról alkotott tudásunk legjobb forrása a tudomány, és ennek leírására leginkább annak eszközei alkalmasak. Ami pedig az erkölcsi, és a társadalmi, illetve társas kapcsolatokat illeti, a humanisták szerint az ezekkel kapcsolatos kérdésekre mindig az adott embernek kell megtalálnia a választ. A közös tudásunk segítségére lehet ebben, és irányt adhat, de végső soron mindenkinek magának kell eldöntetnie mit tart helyesnek.
Ennek során viszont nincs szükség arra, hogy egy természetfeletti lény megmondja az embereknek, mi a jó és mi a rossz. A humanisták szerint az emberek maguk is el tudják ezt dönteni, miután gondolkodnak az erkölcsi kérdéseken, és végiggondolják a tetteik következményeit. Azt gondolják, hogy a helyes eljárás nem fektethető le szigorú, írott szabályokba, mert a világ túlságosan komplex, és változó. Mindig szükség van arra, hogy a helyzetet mérlegeljük, és annak keretében gondolkodjunk a dolog erkölcsi mivoltáról.

Ugyanakkor a humanisták sokszor kritikusan szólalnak meg a vallásos magyarázatokkal kapcsolatban. Következetlennek tartják a szent szövegekre való hivatkozást, mert láthatjuk, hogy mindenki válogat ezeken belül, és a saját, már létező álláspontjának megfelelő magyarázatot részesít előnyben.
A humanisták szerint a szent iratok eleve kizárhatók, mint tudás-forrás, mert az inspiráció, vagy reveláció alapján tett kijelentések önmagukon belül is ellentmondásosak, és nem tartalmaznak értelmes magyarázatot arra, hogyan működnek a dolgok. Valamint a létező szent iratok állításaival kapcsolatban rengetegről kiderül, hogy téves.
Éppen ezért az elmúlt század során a vallásos érzések kifejezése, és a teológiai magyarázatok egyre inkább homályossá, és egyre kevésbé konkréttá válnak. Ahogy a világról alkotott tudományos tudásunk fejlődik, úgy lesz egyre kevesebb hely benne a természetfelettinek, és a vallások, illetve a szent iratok örök érvényű magyarázatai egyre kevésbé értelmezhetők szó szerint.
Egyes, úgynevezett, progresszív, vagy liberális vallásos közösségek által nyújtott magyarázatok egyenesen megkülönböztethetetlenek a humanizmus álláspontjaitól, kivéve, hogy hozzáadnak egy plusz lépést: Istent. A humanisták szerint ez felesleges, mert nem ad hozzá semmit a létező tudásunkhoz.
Ugyanúgy hibásnak tartják az erkölcsi mércénk szent iratokhoz való igazítását, mert azt gondolják, hogy a közösségi létünk szabályait sokkal inkább közös, kompromisszum alapú, és egymás emberségét tiszteletben tartó munkával, és párbeszéddel kell meghatároznunk, nem pedig a hagyomány vagy egy szent irat alapján.
Vannak akik szerint muszáj a szent iratokból kiindulva gondolkodni az erkölcsi kérdésekről, mert különben elfeledjük az emberi kultúrák eddigi eredményeit, és enélkül lehetetlen tovább fejleszteni az erkölcsi mivoltunkat. De a humanisták szerint nem szükséges egy véres, kegyetlen, és embertelen, sőt, egyenesen emberhez nem méltó hagyományra alapozni az erkölcsi kérdésekre adott válaszainkat. Egy kiindulópont is lehet téves, és akkor az rossz irányba is vezet majd. Sokkal nehezebb egy kegyetlen hagyományra alapozva, és annak keretein belül mozogva egy emberibb, és élhetőbb rendszert létrehozni.
Ezért a humanisták azt gondolják, hogy a természetfeletti lények által egyszerűen kihirdetett szabályok helyett egy az emberek közti kapcsolatok alapján kialakított, egymás igényeit és szükségleteit figyelembe vevő szabályok rendszerét kell meghatároznunk magunknak. Ezeket soha nem kell gondolkodás nélkül elfogadni, és ezek újratárgyalását mindig lehetővé kell tenni, mert a világ folyamatos változásban van. Az elavult szabályokra, vagy akár a hagyományra való hivatkozás gyakran károsabb, mintha az adott helyzetet figyelembe véve elgondolkodnánk azon, hogy mi lenne a legjobb eljárásmód. A humanisták szerint az olyan szabályok melyek kimutathatóan, és szisztematikusan ártanak másoknak nem megfelelők, és nem nevezhetők erkölcsi szabályoknak sem. Ha pedig valaki ilyen szabályt próbál rákényszeríteni egy másik emberre, akkor az nem erkölcsös, és a szabályt figyelmen kívül lehet hagyni.

Források
Copson, A, Roberts, A. (2020). The little book of humanism (első kiad.) Piaktus, London
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Lofmark, C. (1977, Január). The higher kinds of truth. New Humanist, 10 (Question), 3.-15.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Lélekbiznisz és politika – Interjú Gábor György filozófussal
Szent könyv (Wikipedia)
Buddhism religion (homework help)
Scriptures & Texts (The Buddhist Society)

Kommentelnél? Katt ide.

Méltóság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”
(Nemzeti hitvallás)

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája)

Mi jelentené az emberi méltóság alapját? Vannak akik szerint erről csakis vallási alapokon beszélhetünk, mert más elképzelhetetlen. A modern, szekuláris humanisták, akikről itt mindig beszélek, és melyet röviden humanizmusnak hívok, egyik célja pontosan ennek a nyilvánvalónak vett elképzelésnek a vitatása. Szerintük ugyanis az emberi méltóság, és az ebből következő emberi jogok nem isten(ek) által, kegyként az emberiségnek ajándékozott jogok, hanem az emberi létből következő jogosultságok.

Nem könnyű megfogalmazni, hogy mit jelent az emberi méltóság, mert leginkább politikai, vagy jogi dokumentumokban találkozunk ennek a meghatározásával, illetve néha a politikai közbeszédben. Ezek sokszor zavaros megfogalmazások, melyek különféleképpen határozzák meg a fogalmat, és ezek nem mindig fedik a szükséges részleteket.
A méltóság ugyanis egy többszörös jelentésű fogalom, ezért szükségszerűen mindig választunk egy keretet melyben erről beszélünk. Tehát nem lehetséges objektív módon meghatározni, és nem létezik egyetlen csoport sem, aki oly módon tudna beszélni erről, ami minden másik meghatározást magába foglal.
A következőkben megpróbálok megfogalmazni egy szekuláris humanista (a továbbiakban: humanista) elképzelést arról, mit jelent az emberi méltóság. Ennek alapja elsősorban a saját világról alkotott képem, és az ezzel kapcsolatos olvasmányaim összesítése, nem pedig jogi, vagy politikai megfogalmazás, bár ezeket is érinteni fogom majd.

A humanisták szerint az emberi méltóság két pilléren nyugszik: a természetes, és a tanult méltóság fogalmainkon. Mivel az emberek csoportos lények, ezért létezik bennünk egy alapvető, emberi vendégszeretet, és barátságosság. Nagyon sok csoportos, vagy akár társadalmi viszonyulás alapja a hajlam, hogy a hozzánk hasonlókat védjük, és gondozzuk, nem csupán a fizikai veszélyektől. Erre épülnek a társas közegeink, azaz a társadalmunk szabályai, melynek ugyanúgy fontosak, ha nem egyenesen fontosabbak. Ezeket a neveltetésünk során szerezzük meg, és ezek jogi megfogalmazása ad keretet a társadalmi létünknek.
Ezen kívül persze léteznek ezzel versenyző ösztöneink is, mint a túlélési ösztön vagy akár a hatalomvágy, de a társas létünk jellemzői ugyanúgy ősiek az emberi fajban, mint más alapvetőbb ösztönök.
Épp ezért megtörténhet, hogy a kettő találkozásából, és konfliktusából olyan társadalmi valóság alakul ki, mely nem tartja tiszteletben többé az emberi méltóságot. Láthatjuk ezt a történelem véres harcaiban, a népirtásokban, vagy akár a kisebbségekkel való bánásmód szörnyűségeiben.
Vannak csoportok, melyek a közvetlen család elsődlegességét emelik ki, és ezen belül a többi ember méltósága, és ebből következően akár az emberi státusza is elveszhet.
Van, ahol a másikkal való empátia hiánya miatt, és az ezt kiegészítő szabályok, azaz az emberi jogok hiányában „a másik” egy nem-ember, és nem-létező kategóriába sorolódik, ahol nem kell egyenlő félként kezelni. Megfigyelhetjük, ahogy bizonyos belső, vagy akár nemzetközi konfliktusok során pontosan ezeket az ellentmondásos érzéseket tüzelik fel egyes vezetők annak érdekében, hogy különféle csoportokat egymás ellen fordítsanak. Tehát maguk ezek a hajlamok jó, és rossz értelemben is hajlamosítanak. Éppen ezért a humanisták szerint fontos, hogy egy társadalmon belül milyen alapvető értékek léteznek, és ezekről hogyan beszélnek az adott kultúrán belül.
Ezek megfogalmazása először vallásos kereteken belül történt, és ezért a vallások sokat beszélnek az emberi méltóságról, a saját fogalmi kereteiken belül. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes vallás valahogy egy egységes, és univerzális emberi méltóság megfogalmazásra jutott volna, és képes lenne ezt felekezeteken átívelő módon megfogalmazni. Mert láthatjuk, hogy a különböző vallások emberképe, és az ember világban elfoglalt helye más-és-más, épp ezért ezek méltóság fogalma sem mindig fedi egymást. A gyakorlatban pedig gyakran még ezek a saját maguk által megfogalmazott elvek sincsenek tiszteletben tartva.
A judaizmusban és az iszlámban az emberi méltóság alapja az ember állatvilág fölé emelt léte, és Istenhez való tartozása, nem pedig egyéni jellemzői, vagy döntései.
A kereszténységben pedig az embernek azért van méltósága, mert Isten hasonlatosságára és képére lett teremtve.
A keleti vallásokban, mint a hinduizmus, és a buddhizmus, a karma tan a meghatározó. És amely szerint az emberi méltóság egy a tettek alapján elnyert jellemző. A buddhizmusban az emberi méltóság alapja a hit, miszerint a múltbeli tettek következményei jelentik az igazságosságot a világban. És mivel az ember önmaga rendelkezik a saját tettei feletti döntéssel, ezért a méltósága abból fakad, hogy maga dönti el, miként cselekszik. Ezek az elképzelések csak később, a nyugati kultúrák hatására módosultak oly módon, hogy az emberi mivoltukból fakadó jogként tekintsenek az emberi méltóságra.

Tehát nem támaszkodhatunk egyetlen isteni kinyilatkoztatásra sem az emberi méltóság meghatározásában. Ezért született meg egy próbálkozás, hogy ezeket valamilyen formába öntsük, oly módon, ami univerzálisabb. Ez az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, mely megfogalmaz pár alapvetőnek számító jogot.
Bár ez sem jelent tökéletes dokumentumot, és sokszor homályosan fogalmaz, de a humanisták szerint a nyilatkozat jelenti az egyik legfontosabb megfogalmazását annak, mit értünk emberi lét alatt. Mivel a humanizmus egy természetfelettitől mentes világnézet, ezért nincs benne semmiféle felsőbb hatalom általi kinyilatkoztatás, mely ezekben a kérdésekben választ nyújtana. Ezért a humanisták szerint szükség van az ehhez hasonló dokumentumokra, melyek megfogalmazzák, hogyan és mit gondolunk az emberi léttel kapcsolatos alapvető kérdésekről. Ezért a humanistákat nem csupán jogi szempontból foglalkoztatja az emberi jogok értelmezése, hanem filozófiai értelemben is.
Egyes humanisták azt gondolják, hogy mivel leggyakrabban azok emberi méltósága sérül, akiknek nincs hatalmuk, vagy valamilyen kisebbségbe tartoznak, ezért fontos, hogy az emberi jogokat úgy kezeljük, hogy a kiszolgáltatott, és szegény embereket is védjék. A gazdagoknak nem jelent ugyanis problémát, hogy a hangjukat hallassák vagy, hogy láthatók legyenek, ezáltal pedig a saját érdekeiket érvényesíteni tudják. A méltóság védelme azok számára a legfontosabb, akiknek a legkevesebbje van. Ennek a legdurvább példáját láthattuk az elmúlt években, a különféle menekültekkel, és illegális bevándorlókkal, illetve a hajléktalanokkal kapcsolatos bánásmódban.

Vannak, akik úgy kezelik az alapvető emberi jogokat, mintha azok teljesítmény, vagy érdem alapján lennének kiosztva, nem pedig az illető emberi mivoltából fakadnának. Ezért történhet meg az, hogy valaki a gyakorlatban az emberi méltóságtól teljesen megfosztott állapotban kell létezzen, mert a társadalom megtagadja tőle az emberi mivoltának elismerését.
A humanisták szerint az emberi jogok egy sor olyan jogot jelentenek, melyek az illető emberi státuszából erednek, és ezért senkinek nem kell kiérdemelnie őket, mert ezek a jogok azért illetik meg, mert ő ember. És bár mások megtagadhatják, illetve megsérthetik valakinek az emberi méltóságát, de ez továbbra sem szünteti meg azt.

Manapság egyre elterjedtebb az a jogi gyakorlat, ami megtagad bizonyos embercsoportoktól alapvető jogokat, és ezáltal a gyakorlatban egy nem-emberi státuszba helyezi őket. Ebben az állapotban pedig ezeket az embereket ki lehet használni, meg lehet fosztani a javaiktól, a jogaiktól, sőt akár az életüktől is.
Ezért a humanisták szerint szükség van arra, hogy amikor különféle embercsoportok találkoznak, vagy együtt élnek, elsősorban tisztelettel, és egyenlő módon kezeljék egymást. Ez az egyenlő bánásmód, és tisztelet nem jelenti azt, hogy mindenkinek azonosnak kell lenni mindenféle szempontból. Hanem azt jelenti, hogy egy olyan társadalom létrehozására kell törekednünk, melyben mindenkinek lehetősége van a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani, függetlenül attól, hogy milyen személyes identitással rendelkezik a társadalom egészén belül.
Mivel minden embernek alapvető emberi joga az önazonos, szabad létezés, ezért ebből következik az is, hogy a társas együttélést szabályozó jogszabályok ezt lehetővé kell tegyék. Ezért arra kell törekednünk, hogy úgy jogi szempontból, mint az ennek legitimitást nyújtó kulturális szempontból olyan társadalmat hozzunk létre, mely elismeri, és támogatja az összes tagjának sajátos, egyéni, és méltósággal megélt valóságát.

Bár azt gondolnánk, hogy a méltóság egy alapvető dolog, és mindenki egyet tud érteni azzal, hogy ez fontos, mégis az erre alapozott emberi jogok megfogalmazása sokakból ellenszenvet vált ki.
Gyakran utópisztikus gondolkodással, és képmutatással vádolják, és a híres kudarcot vallott utópiák sorába utalják.
Vannak akik szerint az emberi jogokkal való foglalkozás elveszi a figyelmet a sokkal fontosabb, és sürgetőbb anyagi problémákról. Míg mások szerint épp ellenkezőleg, az emberi jogokra vonatkozó törvénykezés, és ezek betartatásának hiánya jelent gondot, mert maga az emberi jogok megfogalmazása túlságosan képlékeny, és nem létezik egyetlen egységes felület ahol ezek megszegését vizsgálnák.
A humanisták szerint nem létezik egyetlen, egységes módja annak, hogy a világot mindenki számára élhető hellyé tegyük. De ugyanakkor törekedhetünk arra, hogy ezt a lehető legjobban megközelítsük. Ennek alapja pedig az, hogy figyeljünk egymásra, és hallgassuk meg, mi az, amire a másiknak szüksége van. Ez igaz úgy az egyénekre, mint a kisebb-nagyobb csoportokra is.
Bár nem vagyunk egyformák, de mindannyian emberek vagyunk, akik szeretnének úgy létezni a világban, ahogy szerintük a legjobb. Ebben csupán egy olyan egyensúlyra kell törekednünk, mely minél több ember számára megfelelő, és nem okoz kárt más csoportoknak, vagy a környezetnek.
És bár ez a munka talán soha nem ér véget, de a méltósággal teli élet alapja lehet.

Források
Cacho, L. M. (2012). Social death (első kiad.) New York University Press New York
Gearty, C. (2011). Justice for hedgehogs review. New Humanist, (March/April), 44.-45.
Gearty, C. (2008). Somethign to declare. New Humanist, (December), 32.-33.
Leff, V. (1977). What price human dignity? New Humanist, (March/April), 214.-215.
Malik, K. (2008). Mistaken identity. New Humanist, (Judy/August), 15.-17.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Nemzeti hitvallás
Az Európai Unió Alapjogi Chartája
Emberi méltóság
Az emberi méltóság: jogi absztrakció vagy alanyi jog
„Ha a méltóságodat elveszíted, neked annyi” – Én, Daniel Blake
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
Ezek közül az első és egyben legfontosabb az emberi méltóság.
Miért vagyok buddhista
Szólásszabadság és emberi méltóság
Az ember méltósága az Iszlámban
A személyes méltóság javára
Dignity as Respect: A Contemporary Hindu Understanding of Human Dignity
Human Dignity And Human Rights Hindu Perspective

Kommentelnél? Katt ide.

Mesterséges intelligencia | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Ha a jövőről van szó manapság megkerülhetetlen a mesterséges intelligencia kérdése. Leggyakrabban az automatizáció miatt megszűnő munkahelyekkel kapcsolatos aggodalmak merülnek fel. Ezért egyesek, többek közt a világ leggazdagabb embere, azt javasolják, hogy a kormányok adóztassák meg a robotokat.
Viszont a mesterséges intelligencia nem csak önállóan különféle termékeket előállító robotokról szól. Az alkalmazott mesterséges intelligencia éllovasai az olyan cégek, mint a Google, amelyek nem fizikai tárgyak gyártására, hanem keresésoptimalizálásra, vásárló és termék tökéletes találkozására, vagy akár a hangfelismerésre szakosodnak. A Goolge például sokszor próbálja ártalmatlannak tűnő, és játékos dolgokkal normalizálni a mesterséges intelligencia projektjeit. Legutóbb ezt egy FreddieMeter nevű alkalmazással tették, amely a mesterséges intelligencia segítségével hasonlítja össze a felhasználó hangját a legendás énekes, Freddie Mercury jellegzetes, egyedi hangjával.
De nem csak ártalmatlan szórakozásokról van szó. Li Sze Tol profi go-játékos például visszavonult a játéktól, mert nem tudta feldolgozni, hogy veszített egy számítógéppel szemben.

Egyes zsidók elsősorban gyakorlatias szempontból szemlélik a mesterséges intelligencia, és a robotok kérdését. Mivel egy robot nem vét hibákat, és nem fárad el, ezért hasznosnak tartják, mert ezáltal jobb minőségű termékek jönnek létre.
De ugyanakkor problémának tartják a munka által okozott lelki öröm hiányát. Azt gondolják, ha érzelmek nélkül tudunk létrehozni például művészeti alkotásokat, akkor ezáltal elveszítünk bizonyos érzelmeket, és kapcsolódást. Hitükben ugyanis az ember azért lett teremtve, hogy szebbé és jobbá tegye a világot. Ezért fontosnak tartják, hogy a mesterséges intelligencia csak segítse az embert ebben a munkában, ne pedig helyettesítse őt.
Hiszik, hogy Isten olyan világot teremtett melyben az embereknek szabad akaratuk van, és amelyet arra használhatnak, hogy a jót válasszák. De az ember ezt csak a tettei és a kapcsolatai által teheti meg. Ezért fontos, hogy ezek megmaradjanak, és ne legyenek robotizálva.

A hinduk szerint az ember boldogságra, és Istennel való kapcsolatra vágyik. De manapság, a Káli-júgában, azaz a félreértések, és a háborúk korában, az ember egyre inkább az anyagi dolgok felé fordul, és azokban keresi a boldogságot. Szerintük ez a felvilágosodás, és az iparosodás korában kezdődött, amikor az emberek a boldogság forrásaként az anyagi gyarapodást, és a a földi vágyak kielégítését tették meg célnak. Ennek a folyamatnak a jelenlegi stádiumában a robotok egyre széleskörűbb használata a legújabb szakasz.
Hibásnak tartják a modern társadalmak anyagias, és fogyasztás-, illetve szórakoztatás-centrikus működését. Ehelyett szerintük az ideális társadalmi berendezkedés az úgynevezett védikus társadalmi modell, melyben mindenkinek megvan a helye, és szerepe. Ezen belül mindenki a négy osztály valamelyikébe tartozik. Ezek a következők: a papok, az államhatalom, a földművesek és a kereskedők, valamint a munkások osztálya. Hitük szerint ebben a berendezkedésben mindenkinek lehetősége van a lelki fejlődésre, és az Istennel való kapcsolatának a helyreállítására.

A keresztények szerint két fontos kérdés van a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: hogy hová tartoznak a robotok, illetve, hogyan viszonyulnak az emberekhez?
Először is el kell döntenünk, hogy hol helyezkednek el a robotok a létezők alá, és fölérendeltségi viszonyában? A keresztények szerint jelenleg egyértelműen a tárgyak, vagy az ásványok világába tartoznak, de később ez változhat. A keresztény teológia foglalkozik a keveréke (hibridek, kiborgok) kérdésével, és a velük kapcsolatos teológiai kérdésekkel is.
Ezért fontosnak tartják, hogy a mesterséges intelligencia létrehozása során a kutatók beültessenek olyan erkölcsi szabályokat a robotokba, hogy azok együtt tudjanak élni az emberi erkölcsökkel, és társadalmakkal.

A buddhista filozófia szerint két igazság létezik: a kiindulási pont, amit viszonylagos igazságnak neveznek, illetve a végső pont, amit végső igazságnak hívnak.
A buddhista tanítás szerint, ha ismerjük a jelenlegi helyzetünket, és ugyanakkor ismerjük azt, mi jellemzi a végső állapotot, akkor megértjük mi húzódik a kettő közt. Ezt nevezi a buddhizmus az Ösvénynek, ami mindig a végletek közt fut. Mint az álom-ébrenlét, fent-lent, nihilizmus-eternalizmus stb. Ugyanakkor hiszik, hogy minden jelenségnek vannak korlátai, és minden ami részekből áll szükségszerűen mulandó, és ezért nem tartozhat a végső állapothoz. Mivel hitükben az emberi létezés célja ennek a végső állapotnak az elérése, a megvilágosodás által, ezért azt gondolják, hogy erre csakis egy önmagára pillantani tudó tudat képes.
Azt gondolják, hogy bármi, amit programozni kell, és ami logikai műveletek alapján működik az nem képes erre a fajta gondolkodásra, ezért szerintük a mesterséges intelligencia még akkor is ha erősebb, gyorsabb, és okosabb az embernél, akkor sem képes elérni a megvilágosodás állapotát. Mivel ez utóbbi jelenti a valódi boldogságot, és a mindentudást, de mivel ez túl van a gondolatokon, ezért a buddhisták szerint az emberek különleges helyzetben vannak, és rendelkeznek egy olyan hatalommal, amely semmi másnak nincs.
Hitükben a létezés viszonylagos, de ha elsajátítjuk a gondolatok uralását, akkor képessé válunk arra, hogy elérjük ezt a végső állapotot.

Az iszlám hit szerint a Földön található dolgok mind az ember számára lettek teremtve. Legyenek ezek már kiaknázott, vagy még nem ismert javak, de ezek célja kivétel nélkül az, hogy az emberek számára hasznosak legyenek. Az erőforrások mind lehetőségek Allahtól (Istentől), amit az ember jóra és rosszra is használhat, de ezen tettei függvényében kap majd végső jutalmat vagy büntetést az Ítélet Napján.
A muszlimok szerint amennyiben a mesterséges intelligencia megkönnyíti az emberek életét, elősegíti az igazság, és a méltányosság érvényesülését, akkor megengedett. Viszont ha ennek ellenkezőjét, azaz igazságtalanságot, nehézséget, és romlást eredményez, akkor tilos.

A humanisták szerint az emberi tudástár folyamatosan bővül. Az új információk gyakran érvénytelenítik, vagy semmissé teszik a régieket. Annak ellenére, hogy még messzemenően nem tudunk mindent, de a világról való tudásunk bővülésével, napról-napra egyre többet tudunk. Ennek során tudatosítanunk kell, hogyan hatunk tetteinkkel a világra, mert felelősséggel rendelkezünk azért, amit teszünk. Még akkor is, ha valaki egy szent iratra, vagy Isteni kinyilatkoztatásra hivatkozik, akkor is ő az aki kiválasztja, melyek azok a részek, amelyek abból az adott szent iratból számára fontosak. Tehát már ezek kiválasztásával is hoz egy döntést. Ezért a humanisták szerint végső soron a saját erkölcsi iránytűnket követjük, függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk vagy sem.
Ezért, egyes humanisták, azt gondolják, hogy még a tényleges mesterséges intelligencia kifejlesztése előtt el kell gondolkodnunk az ezzel kapcsolatos erkölcsi kérdéseken, és meg kell hoznunk pár döntést ezzel kapcsolatban.

Mivel a kérdés mérnöki/technikai része még várat magára, ezért eddig csakis gondolatkísérletekben, és fiktív történetek keretében tudtunk erről beszélni. Utóbbiak valahogy mindig a kortárs világot, és a koruk társadalmi problémáit tükrözik.
Egyes humanisták szerint ez azért van, mert nem tudjuk elképzelni, milyen lenne a valódi mesterséges intelligencia, és ezért hiábavaló erről beszélnünk. Mivel az intelligencia egy emergens, azaz olyan jelenség, amely egy minőségileg magasabb szintű egész, mely nem ismerhető meg a részeinek tanulmányozása által, ezért egyes humanisták szerint nem leszünk képesek soha valóban megismerni a mesterséges intelligenciát sem. Ugyanúgy ahogy a többi ember tudatát sem tudjuk tényleg megismerni, és irányítani.
Vannak akik ebben veszélyt látnak, és ahogy pár fiktív történetben is láthatjuk attól tartanak, hogy a robotok előbb-utóbb fellázadnak az emberek ellen, különféle elképzelhető, és jogos okból.
De ugyanakkor vannak humanisták, akik szerint a mesterséges intelligencia nem jelent többet mint csupán egy másik fajta intelligenciát. És szerintük ettől nem kell tartani, mert más most léteznek intelligens emberek, és a világ mégis tud működni. Ők azt gondolják, hogy az intelligencia önmagában nem jelent veszélyt.

Másokat jobban foglalkoztatnak a mesterséges intelligencia által felvetett erkölcsi problémák.
Vannak humanisták, akik nem tartják elfogadhatónak az állatok kihasználását sem, nemhogy egy emberi intelligenciával rendelkező másik lényt. Egyesek egyenesen kegyetlennek tartják annak a gondolatát, hogy a mesterséges intelligenciát a saját, emberi érdekeink szerint programozzuk, és használjuk. Van aki ezt az állatkínzással azonos erkölcsi megítélésűnek gondolja.

Továbbá kérdés, hogy milyen feladatot láthat el egy mesterséges intelligencia az emberek számára?
Vannak akik szerint a mesterséges intelligenciát akkor érdemes kifejlesztenünk, ha ezáltal valami olyat tudunk csinálni, amit az emberi képességeink nem engednek meg. Tehát a mesterséges intelligencia egy kiegészítő, az emberi képességeket meghaladó dolog kell legyen, különben értelmetlen. De épp ezért nem is szabad korlátokat szabni neki. És ugyancsak ezért lényegtelen, hogy az emberiség mit szeretne, mert értelmetlen megpróbálni korlátozni, hiszen az ereje pont abban rejlik, hogy képes meghaladni az embereket.

Hasonló alapon mások problémásnak tartják, hogy a mesterséges intelligenciát szolgaként, vagy szórakoztatásként használjuk. Mert ezáltal a robotok válnának az új rabszolgákká, és ha valóban intelligenciáról beszélnünk, akkor hol a határ ebben? Annak ellenére, hogy egy robotba az emberek programoznák a tudatot, és akár az érzelmeket, ha az illető robot vagy andorid tényleg megélné azokat az érzelmeket, akkor nem lenne erkölcstelen továbbra is tárgyként kezelni?
Mi van akkor, ha egy ilyen tudattal rendelkező robot nem nyújt megfelelő teljesítményt a gazdájának? Mire van az az illető feljogosítva a robottal szemben?
A történelem során láthattuk, ahogy egyes embercsoportoktól alapvető emberi jogokat tagadtak meg, csupán azért, mert mások voltak. Miért lenne ez máshogy egy másmilyen intelligencia esetén?
Ezért léteznek humanisták, akik szerint ha mesterséges intelligenciát akarunk kifejleszteni, akkor kötelességünk egyenesen arra törekedni, hogy az emberiségnél valami jobbat hozzunk létre. Vannak humanisták, akik pesszimistán látják a helyzetet, és azt gondolják, hogy az emberek rossz gazdái voltak a Földnek, és épp ideje lenne egy intelligensebb létformának átadni a helyünket.

Végül pedig vannak humanisták, akik szerint már most túlságosan sokat engedtünk a digitalizációnak, és túl sok problémánkra engedjük, hogy algoritmusok, és technológiai megoldások adjanak választ, mintsem maguk az emberek. Ezek a humanisták azt gondolják, hogy az emberi társadalmakat, és az emberi kapcsolatokat érintő kérdésekben nem szabad hagyni, hogy mesterséges intelligencia adja a megoldást, mert már épp eléggé dehumanizálva vagyunk a modern élet által. Szerintük ha nem vagyunk képesek felelősséget vállalni önmagunkért, akkor a mesterséges intelligencia nyom nélkül fog tudni majd minket leváltani a Föld uraként.

Források
Anonim. (2017). The big question – What limits, if any, would you impose on the development of artificial intelligence? New Humanist, (Spring), 72.-73.
Fisher, M. (2016). Feeling is believing. New Humanist, (Winter), 56.-57.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Mennyire hasonlít a hangja Freddie Mercuryéhoz? Itt azonnal letesztelheti
Visszavonul a go egyik legjobb játékosa, mert legyőzte a mesterséges intelligencia
Képesítés helyett gépesítés
Adóztassuk meg a robotokat?
A robotok elveszik a munkát: akkora baj ez?
Emergens vonások (Wikipedia)

Kommentelnél? Katt ide.

Gender | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

A társadalmi nem fogalma egy kiegészítés a biológiai nem fogalmához. A biológiai nem (angolul: sex) a testi sajátosságokra vonatkozik. A társadalmi nem (angolul: gender) pedig a nemiszerep-elvárásokra, illetve a nemi sztereotípiákra vonatkozik. A genderelmélet alapvetően arra kérdésre keresi a választ, hogy a biológiai valóságból mi következik a társadalmi nemre vonatkozóan.
Mivel ez sok szempontból kapcsolódik más társadalmi kérdéshez, mint például az LMBT jogok, vagy a különféle társadalmi, vagy faji megkülönböztetések, ezért gyakran erős reakciókat vált ki.
Számos nyugati országban megjelentek olyan konzervatív, és részben fundamentalista mozgalmak, amelyek a politikai korrektségben, és a gender, illetve társadalmi igazságosság kérdéseiben látják a legnagyobb fenyegetést, ezért szerveződni kezdtek ezek ellen. Saját elmondásuk szerint erre szükség van a szólásszabadság, és a polgári szabadság védelmében.

Mivel a vallásokon belül is nagyon sokféle irányzat, és hozzáállás létezik, ezért a továbbiakban csak pár domináns, és érdekes vallásos attitűdre fogok fókuszálni, ami a nemi szerepeket, és a nemek közti egyenlőséget illeti.

A buddhizmus célja a megvilágosodás elérése. És hitük szerint ez, nemtől függetlenül, bárki számára megvalósítható, megfelelő gyakorlás után. De ugyanakkor természetesnek tartják a nemek közti megkülönböztetéseket. A buddhista hagyomány szerint, Buddha, kiváló elemzőképessége révén, érzelmektől és politikai manőverektől függetlenül jutott arra a következtetésre, hogy szükséges különbséget tenni a nemek közt, a nők anyaságra való képessége miatt.
Az első szerzetesi rendekben kizárólag férfiak vehettek részt, mert nagyobb veszteségnek számított, ha a nők hagyták el a családjukat a szerzetesi élet érdekében.
A buddhizmusban a szerzetesi rend hierarchiája az elköteleződés (azaz a szerzetesi rendbe való belépés) szerinti sorrend alapján van meghatározva. Tehát a korábban belépett szerzetesek feljebb állnak a hierarchiában. Hasonló alapon, mivel a női szerzetesi rendek történelmileg később alakultak ezért ezek alá vannak rendelve a férfi szerzetesi rendeknek.
Maguk a hagyományos buddhista szövegek azonban, néha egyenesen bosszantóan nem egyértelműek a kérdésben. Bár találunk úgy a nőkről elismerően szóló, mint erőteljesen nő-ellenes részeket is, néha akár ugyanazon szövegen belül, de ezek egyike sem jelent végleges állásfoglalást a kérdésben.
Azokban az országokban, ahol a buddhizmus rég létezik, mint például Japán, a vallás erőteljesen férfi-centrikus. De ugyanakkor a modern alapítású, nyugati buddhista irányzatok, mint például a Gyémánt Út nevű Karma Kagyü (tibeti buddhista) irányzat sem mentes a konzervatív, és férfi-centrikus szemlélettől. A mozgalmat egyesek kritizálják az elavultnak számító nemi szerepekről szóló tanításai miatt, illetve a hetreoszexualitás, és a férfi-centrikus, illetve enyhén homofób megnyilvánulásai miatt.
Bár a mozgalom maga neo-ortodoxnak, és modernnek számít, de a tanítások tartalma nagyon is hagyományos. Tanításuk a világi hívők számára a heteroszexuális párkapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, és lehetőséget ad a nyitott házasságok gyakorlására is. De mindezt erőteljesen macsó, és férfiaknak kedvező kereteken belül. Szerintük a boldog életnek része az örömteli heteroszexuális kapcsolat, és a mozgalmat népszerűsítő előadásaik gyakran tartalmaznak szexuális töltetű utalásokat, vagy akár pajzán vicceket is.
Sok hasonló, alternatív, és egzotikus spirituális mozgalomhoz hasonlóan, a Gyémánt Út is, a nyitott, és egyenlőnek hirdetett szexuális szabadosság közepette gyakran szexuális bántalmazás vádjával együtt létezik.

A zsidó valláson belül több irányzat létezik, melyek közül a legfontosabb választóvonal az ortodox (azaz hagyományos) illetve az úgynevezett neológ, azaz haladó szellemiségű zsidó mozgalmak. Ezeken belül a nemi egyenlőség, és identitás kérdését az adott közösségek eltérő módon kezelik. A hagyományos elképzelés szerint más és más jogai és kötelességei vannak a férfiaknak és a nőknek. Az ortodox, és a konzervatív irányzatok szigorú szabályok szerint különítik el a férfi és a női szerepeket, és tereket a közösségen belül. Egyedül a progresszív zsidó közösségek törekednek arra, hogy biztosítsák a nemi egyenlőséget tagjaik számára. Maga a nemi identitás, és a nemi egyenlőség kérdése igen kényes kérdésnek számít a valláson belül.
A legszigorúbb szabályok szerint az ortodox zsidók élnek, de még a modernnek számító neológ irányzaton belül is a nők „fel vannak mentve”, azaz nem gyakorolhatnak, bizonyos vallási szertartásokat. Mint például a napi háromszori imádkozás, az imasál, és az imaszíj használata, illetve a Tóra elé járulni. Utóbbi azért fontos, mert ezáltal a nők ki vannak zárva a vallási vezetői szerepből is.
A hagyományos elképzelés szerint a nők nem számítottak önálló lénynek, akinek jogai vannak, hanem egyenesen vagyontárgynak minősültek. Ezért a nőkre vonatkozó törvények a tulajdon védelméről szóló törvényeket tükrözik. Mint például a tizedik parancsolat, mely tiltja a más tulajdonára, és egyben más feleségére való sóvárgást.
Az ortodox közösségeken belül, a nemek szigorúan el vannak választva egymástól. A nők külön, a karzaton, a hátsó sorokban, és sokszor függönnyel vagy ráccsal elválasztott helyen tartózkodhatnak csak a zsinagógában.
Mindezek alapja a hagyományos zsidó törvényeken, az úgynevezett Halakán alapszik, melyben a nők a törvény tárgyai, nem pedig alanyai voltak. A Halaka (halakha) a zsidó vallási törvények együttese, amely az írásbeli és az orális Tórából származik. Magyarán a nők és a férfiak nem egyenlők a zsidó vallási törvény szerint.
A hagyományos értelmezés tagadja, hogy ez megkülönböztető lenne, mert szerintük a különböző nemeket érintő szabályozások célja az élet fenntartása, és a kapcsolatok elmélyítése.
Eszerint az elképzelés szerint a női és férfi szerepek esszenciálisak, azaz mindkét nem rendelkezik egy adott készség, és képesség készlettel, amely megkülönbözteti őket, és ez az identitásuk lényegét képezi. Ezen belül a férfiak foglalkoznak a vallási szabályok tanulmányozásával, míg a nők a gondoskodó feladatokat látják el. Ezek a feltételek szükségszerűen hierarchikusak, és kizáróak, ezért a hagyományos értelmezés szerint ebben nincs helye olyan modern gondolatoknak, mint a feminizmus, vagy a nyitottság, és az egyenlőség gondolatai.
A zsidóságon belül a progresszívnek számító, úgynevezett reform mozgalmak azok, melyek konkrét lépéseket tesznek, hogy biztosítsák, hogy úgy a férfiak mint a nők is azonos módon gyakorolhassák a vallás rituáléit. Ezek engedélyezik egyedül a nők rabbiként, azaz vallási vezetőként, való tevékenységét.
Egyes progresszív vezetők figyelnek arra is, hogy a liturgiákban használt nyelvezet semleges legyen, és ne használjon nemek szerinti megkülönböztetést.

A keresztények, Jézus tanítása, és példamutatása alapján, csak két viszonyrendszert ismernek el: Isten és ember, illetve ember és ember közti kapcsolatot. Ezen belül elvileg nem tartják fontosnak az egyéni megkülönböztető jeleket, mint például a nemi hovatartozás, hanem csakis az emberi lét és annak megélése a fontos. A legtöbb keresztény irányzat kiemeli, hogy Krisztusban, avagy Isten jelenlétében mindenki egyenlő. Előbbi inkább a katolikus hívők szóhasználata, utóbbi a protestáns irányzatoké. Viszont a gyakorlatban minden keresztény irányzat egyértelmű nemi hierarchiát állít fel.
Elképzelésük szerint a nemi különbségek Isten által teremtettek, és a két nem egymásrautaltságban él, mert csakis így képesek megélni az ideális emberi viszonyt. Hitük szerint ez csakis házasságban történhet. Ezen belül pedig a férj Istentől kapja a ház feje szerepét, és a feleségnek kötelessége ennek engedelmeskedni. Az ideális férj anyagilag gondoskodik a családjáról, és nem zsarnok. A férfi felelőssége a döntések meghozatala, ezért az apa, illetve a férj akár érvénytelenné teheti a lány, illetve a feleség fogadalmát is. Gyakran idézett a bibliai útmutatás, miszerint „Az asszony feje a férfi, ahogy a férfié Krisztus, Krisztusé Isten”. (1Kor 11,3)
A kereszténységen belül, a zsidó valláshoz hasonlóan, a hagyományos, avagy ortodox irányzatok (mint például a katolikus egyház, vagy az ortodox kereszténység) nem engedélyezik a nőknek a vallási vezetői szerep betöltését. Tehát a nők nem lehetnek papok, vagy tanítók az egyházon belül. Ezt csak a később kialakult, progresszív protestáns irányzatok teszik lehetővé a hívők számára.
Ugyanakkor nem mindegyik modern irányzat ilyen haladó szellemiségű. Vannak olyan karizmatikus, vagy baptista irányzatok, melyek még a katolikus vagy ortodox irányzatnál is szigorúbb nemi alapú elkülönítést gyakorolnak. Ez pedig tükröződik úgy a vallási, mint a hívők mindennapi életében is.

A hinduk hite szerint nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem örök lelkek vagyunk, melynek nincs nemi jellege. De ugyanakkor, mivel az emberi testben levő lélek emberi társadalmakban kell éljen, ezért mindenkinek szigorú, és jól körülhatárolt nemi szerepek szerint kell élnie. Szerintük ez nem megkülönböztetés, hanem az „eltérő test természetéből eredő sajátosság”. Ennek alapja szerintük a gyereknemzésben elfoglalt különböző szerep. Hiszik, hogy a női test törékenyebb, ezért a nők életük végéig fokozott védelemben kell részesüljenek a férfiak (apa, férj, lelki tanítómester, fiúgyermek) részéről.
Függetlenül a magyarországi hinduk által hirdetett, és az európai ízlésnek talán jobban megfelelő hivatalos állásponttól, magán a hagyományos hinduizmuson belül erőteljes, teológiai alapú nemi hierarchia létezik. Eszerint a nők eredendően bűnösek, és alsóbbrendűbbek a férfiaknál. Ez az úgynevezett pativratja elv, mely szerint a nőnek minden körülmények közt alázatosnak, és teljesen odaadónak kell lennie a férjével. A misztikus értelmezés szerint a feleségnek istenként kell imádniuk férjüket. Hitükben ez a világ természetes, és elrendeltetett rendje.
A tökéletes feleség példaképe Szítá, Ráma isten házastársa. A legenda szerint Szítá feladta az életét a palotában, hogy az erdőben éljen Rámával, az ő mindenhatóságára bízva magát, még akkor is, amikor amaz igazságtalanul bánt vele.
Hitük szerint a férj és a feleség egy, de a férj a felsőbbrendű. A köztük levő kapcsolatot a mag és a föld analógiájával írják le. Ebben a férj a mag, és a feleség a föld. És bár mindkettő szükséges, de ugyanakkor a mag értékesebbnek számít.
Ezt, és az ehhez hasonló elveket használják gyakran indoknak arra, hogy nőktől megtagadják bizonyos vallási rítusokban való részvételt.
Valamint ezen hagyomány alapján jött létre az úgynevezett sati vagy suttee gyakorlata, mely egy áldozat rituálét jelent. A kifejezés a jó feleség szinonimájaként jelenik meg egyes szent szövegekben. Ennek során az özvegy a férje halotti máglyáján ülve áldozatot kell bemutasson. Tehát gyakorlatilag öngyilkosságot kell elkövessen, hogy a férje iránti teljes odaadás bizonyítására.
A gyakorlatot az indiai kormány a huszadik században illegálissá nyilvánította, és bűncselekménynek minősítette ennek dicsőítését.
Ezen kívül, manapság, nyugaton népszerűvé vált a hinduizmus úgynevezett tantrikus irányzata. Sokan ezt csupán a szexualitással azonosítják, de valójában az irányzat lényege az isteni egység helyreállítása. Elképzelésük szerint ugyanis a teremtés az ősegység megbomlásával kezdődött, melynek következtében a dolgok poláris ellentétekre estek szét. Így jött létre a világosság, és a sötétség, a tudat, és az érzéki világ, az én és a más, a férfi és a nő, az anyag és a tudat.
A tantrikus irányzat célkitűzése ezek újraegyesítése, különböző gyakorlatok, és rituálék által. Ezen belül a szexualitás nem az utódnemzésre irányul, hanem szakrális jelentőséget kap, és melynek során a felek arra törekednek, hogy a kezdeti, isteni egységet helyreállítsák a kapcsolaton belül.
Végül pedig fontos megjegyezni, hogy a hinduizmusban fontos szerepe van a toleranciának. Ezért mindezek a gyakorlatok, és társadalmi elvárások összessége gyakran ellentmondásra vezet, és ez nem csak a nyugati kultúrákban élő hinduk számára jelent problémát. Teológiai alapú feloldása az ellentmondásnak nem ismert.

Az iszlám vallás sok nyugati ember számára a nők elnyomásának szemléletes példájává vált. De ugyanakkor léteznek értelmezések, melyek szerint a Korán, és a muszlim hagyomány pont hogy korának leghaladóbb, és legtöbb szabadságot biztosító vallása volt.
Mivel az iszlámban nincs egyetlen egységes, vagy központosított autoritás, ezért a vallás szent iratait, és szabályait az egyéni vallási vezetők közvetítik a hívők felé, miután értelmezik azokat. Ebből következően nagyon sok értelmezési módra van lehetőség.
Vannak akik kiemelik, hogy az iszlám vallási törvények (saría) mennyire kedvezőek, és igazságosak a nőkkel szemben. Illetve hogy a kinyilatkozásokban gyakran a teljes emberiség van megcélozva, mely magába foglalja mindkét nemet.
Az iszlám szerint a férfi és a nő egyenlő, és azonos vallási kötelezettségeik vannak. Az iszlám szent könyve, a Korán, szerint a férfiak és a nők egymás testvérei. De ugyanakkor fontosnak tartják kiemelni, hogy ez semmiképp nem jelent azonosságot. Hitük szerint a két nemnek különböző készségei, és képességei, illetve gondolkodásmódja van. Ezért a nemi szerepek, melyet a családon belül betöltenek ennek megfelelőek. A férfiak elsődleges feladata a család anyagi, és fizikai biztonságának megteremtése, mert hitük szerint az ő felépítése az, mely erre alkalmasabb. A nő családon belüli feladata az anyaság, és a gyermekek gondozása, és nevelése, és hangsúlyozzák, hogy ez nem kevésbé fontos. A házasságon belük a férfi és a nő kiegészíti egymást.
Ezek az elsődleges feladatok a legfontosabbak, de az iszlám ezen belül megengedi például a nőknek, hogy dolgozzanak, ha ehhez van kedvük, és energiájuk, de hitükben a nő eltartása mindig a férfiak feladata, legyen az az édesapjuk, a férjük, vagy a saját fiúk, vagy más férfi rokonuk.

A humanisták szerint a társadalmi nem (gender) azok az életünk, és a neveltetésünk során elsajátított elképzelések összessége, mely különböző szabályokat, és elvárásokat határoz meg a fiúk, és a lányok számára. Ezek meghatározzák, ahogy az illető viszonyul a többi emberhez az élet későbbi, felnőtt szakaszában.
Ha a társadalom, és a többi ember, egy illetőt elsősorban ezek alapján az elvárások alapján ítéli meg, nem pedig az illető saját személye, és tettei alapján, akkor a humanisták szerint, ezzel azt az emberi lényt korlátozza a valós önkifejezésben, és végső soron a személyes szabadságában is. Ha bizonyos munkákat csakis nők vagy csakis férfiak végezhetnek, akkor ez sokszor káros megkülönböztetéshez, és egyenlőtlenségekhez vezet. Mindez pedig nem az illető saját érdemei, vagy teljesítménye alapján, hanem egy előítélet, és kikényszerített szabályok alapján. A humanisták számára az emberek boldogulása az egyik legfontosabb elv, mellyel ilyen korlátozások nem egyeztethetők össze. Ezen kívül a nemi szerepek által előírt viselkedés szabályokat károsnak tartják az emberek lelki életére is.
A humanisták szerint egy fejlett demokratikus társadalom az, melyben a nők produktív szerepet kapnak. Ennek részeként pedig nem csak arra van szükség, hogy a nők lehetőséget kapjanak mindenféle munkára, mert a magabiztosság, és a tudás, amit egy-egy nő fel tud mutatni változó lehet. Tehát szükséges a jog garantálásán túl a lehetőségek kiegyenlítése is, máskülönben egyesek nem fognak tudni élni az elvileg garantált jogaikkal.

Aggasztónak tarják, hogy bár a nemek közti egyenlőség sok országban papíron megjelenik, de a gyakorlatban ez nem igazán működik. Gyakran azt láthatjuk, hogy gazdasági nehézségekre való reakcióként, vagy egyszerűen a családalapítás gyakorlati megfontolásai miatt még mindig természetesnek számít, ha a nő (az anya) adja fel a saját karrierjét, és veszi magára a gyerekneveléssel járó feladatok többségét. Mindezt kevés társadalmi elismerés, és rendkívül kevés anyagi jutalmazás mellett. A világon kevés országban láthatjuk példáját a férfiak és a nők szülői feladatainak kiegyensúlyozottabb megosztását.
A természetesnek, és egyesek által isteni eredetűnek tartott hagyományos családi modell kimutathatóan hátrányosabb helyzetbe hozza a nőket. Ez igaz nem csak általánosságban, de például egy krízis esetén még súlyosabbá teszi a nők helyzetét. Láthatjuk, ahogy gazdasági válság esetén a nők veszélyeztetettebbek. Válság esetén a nők gazdasági helyzetét veszélyeztető, vagy a nőket hátrányosan érintő döntések kevés ellenállás nélkül, amúgy természetesen lépnek életbe. Ennek következtében nagyobb arányban sújtja őket a szegénység, és a munkahely elvesztése, illetve a bizonytalan munkaviszonyok.
Legutóbb pedig a koronavírus pandémia idején, amikor az otthoni oktatás feladata túlnyomóan továbbra is a nőkre hárult, annak ellenére, hogy az apák a korábbinál nagyobb arányban vették ki a részüket a feladatokból.
A humanisták szerint ezek a körülmények elveszik a nőktől a saját létfenntartás, és az önálló élet lehetőségét, mely minden embernek alapvető joga és szükséges a teljes emberi élethez.

Bár a hagyományos családi élet képét elsősorban az egyházak hirdetik, de ezek hatására sok helyen még a nem vallásos emberektől is hasonló alapokon nyugvó érvelést hallhatunk a nők és a férfiak „természetes szerepéről”. A nem vallásos érvelésekben az Isten-által-elrendeltség helyét átveszi a természetes tendencia, és hajlamok téves érvelése, mely ugyanúgy korlátozza a különböző nemek lehetőségeit, mint egy-egy vallási dogma.
Ezek eredete sokszor egyenesen visszavezethető vallási fogalmakra, máskor viszont a modern tudományos érvelésre alapszik, de ugyanúgy korlátozó, és a valóságtól távol álló gondolatmenet, mint elődei. A biológiára, és a neurológiára hivatkozás csak tudományos köntöst ad ezeknek az érveknek, de nem mutat fel semmi újat. Bár egyes nem hívők is szeretnek hivatkozni a női és a férfi agyra, ezáltal a tudomány autoritására támaszkodva próbálják megerősíteni saját előítéleteiket, ugyanakkor ezek a fajta érvek nem helytállók.
Az agyról komputertomográf által készített képek értelmezése messzemenően nem annyira egyértelmű, mint ahogy egyesek gondolják. Illetve amit ezek a képek „mondanak” az agyról sokkal inkább értelmezés kérdése, mintsem „kemény tudományos tényeké”. Ezért ezek értelmezése ugyanúgy az ezt végző szakértő kulturális-, és elvárás-közegétől függenek, mintsem, bármi objektív valóság lenyomatai.

A nők szavazati jogáért való mozgalom során már láthattunk hasonló, jóindulatúnak tűnő érvelést, mely a különböző nemek sajátos, különleges feladataira helyezte a hangsúlyt annak érdekében, hogy a helyzetet az addigi, korlátolt, és igazságtalan állapotában tartsa. Ezért a humanisták szerint, tanulnunk kell a múltból, és minden olyan érvelést gyanakvással kell szemlélnünk, mely az emberi jogok, és az egyenlőség helyett „különleges” feladatokról beszél.

Szerintük a nők és a férfiak nemhogy teljesen különböző dolgokra vágynak, hanem az alapvető emberi igényeik a biztonságra, az önállóságra, és az emberi méltóságuk megőrzésére, és szabad kinyilvánítására ugyanúgy jelen vannak mindkét nemben. Szerintük ezeknek az igényeknek a kielégítése alapvető fontosságú minden ember számára, nemtől függetlenül. Ha pedig ezek hibás nemi szerepekre vonatkozó előírások miatt nem tudnak teljesülni, akkor legyenek azok az elvárások bármennyire is hagyományosak, az emberek szenvedni fognak miattuk. Egy hibás szerep elvárás akkor is káros lesz, ha történetesen nagyon régi.

Vannak akik nem tudnak azonosulni ezekkel a hagyományos nemi szerepekkel. Egyesek csupán akadályt látnak ezekben, és amint lehetőségük van megpróbálnak kibújni ezek alól. Mások számára viszont komoly mentális egészségi kihívást jelentenek. Egy transz személy számára a születési neme szerinti elvárások, és korlátozások fullasztóak lehetnek.
A humanisták szerint az egyén személyes szabadságába beletartozik a saját társadalmi nemének oly módon való megélése, és kinyilvánítása, ami számára, emberként, megfelelő, és komfortos.
Másmilyen viselkedésre kényszeríteni kegyetlen, és zsarnokoskodó. Alapvető fontosságúnak tartják, hogy az egyén, az egyetlen biztos élete során, amit kap, olyan módon létezhessen a világban, ami önazonos, és szabad.
Mivel a gazdag emberek számára a szabadság minden szempontból több lehetőséget jelent, beleértve a nemi szerepek nyomasztó hatásaitól való szabadságot is, ezért a humanisták szerint fontos, hogy a társadalmi nemet érintő kérdéseket az alapvető emberi jogok kérdéskörébe soroljuk, nem pedig extra, vagy luxuskérdésként kezeljük. Szerintük az egyén nemi identitása alapvető építőeleme a személyiségének, és éppen ezért meghatározó abban, hogy milyen módon létezik a világban, illetve, milyen életminőséggel rendelkezik élete során.
Mivel a humanisták számára a legfontosabb, hogy az emberek boldogan, és önazonosan tudjanak létezni a világban, mert azt gondolják, ekkor van lehetőségük valóban kapcsolódni a többi emberhez, és biztosítani a teljes, boldog életet számukra, ezért a társadalmi nem, és a nemi egyenlőség kérdéseit kikerülhetetlennek tartják. Kevésbé fontosnak tartják, hogy ki miként azonosítja magát ezen belül, de lényegesnek tartják, hogy ebben az illető maga szabadon dönthessen.

Vannak, akik szerint ez egy amolyan modern hóbort, ami napjaink hanyatló erkölcsének egyik rossz következménye. Azok akik ezzel érvelnek még csak nem is szükségszerűen vallásos emberek, hanem egyszerűen egy szűk, és korlátolt képet fogadnak el. Vannak akik nemcsak személyes szintű problémát, hanem egyenesen a teljes társadalmat veszélyeztető gondolatot látnak ebben. Bizonyos szinten ez igaz is. Már ha társadalom alatt egy szigorú szabályok által fogva tartott emberi csoportot értünk, nem pedig egyének önkéntes, és harmonikus közösségét.

De a nemi identitás sokfélesége nemhogy új gondolat, hanem nagyobb múltra tekint vissza, mint a jelenleg hagyományosnak tartott nemi szerep felosztás. Gondoljunk itt az amerikai őslakosok közti kétlelkű személyekre, akiknek varázserőt tulajdonítottak, vagy akár az indiai hidzsrákra, akik termékenységet hozó rituálékban szerepelnek. Ezek ismertségét, és elfogadását sok esetben pont a nyugati kultúra hatására kezdték korlátozni, mindaddig részét képezték a társadalomnak. Ezek a társadalmak pedig nemhogy nem omlottak össze, hanem mindaddig teljesen jól működtek, amíg egy külső, kényszerített szabályrendszert nem vezettek be.
Egyesek tartanak attól, hogy a társadalmi nem fogalma valahogy eltörölné a saját nemi identitásukat. De a humanisták szerint épp ebben nyilvánul meg a kényszerített, és szabályok által behatárolt lét által okozott kár. Mert ez azt tükrözi, hogy egyesek csak azt tudják elképzelni, hogy nem a jelenlegi, hanem egy másik, számukra idegen, és ezért ijesztő, szabály lépne érvénybe. Miközben a szabadság, és az elfogadás ennek épp az ellenkezőjét jelenti. A nemi identitás szabad megélése, és a nemek közti egyenlőség épp annak a szabadságát garantálja, hogy az légy, aki vagy.
Ha pedig minden ember egyenlő, és mindenki értékes, akkor hátrány sem származik sem egyik, sem másik nemhez való tartozás miatt. Tehát ez a félelem alaptalan. Félni csak akkor kell, ha egyenlőtlenség van, és valaki más felé billen a mérleg. Az egyenlőségben viszont mindenki a saját maga által meghatározott határokon belül lehet szabad, és lehet önmaga.

Források
Faure, B. (2003) The power of denial: Buddhism, purity, and gender. Princeton University Press
Feldman, S. (2011). Kitchen sink drama. New Humanist, (March/April), 30.-33.
Ed. Cabezón, J. I. (1992) Buddhism, sexuality, gender, State University of New York Press
Gupta, R. (2017). The Rojava experiment. New Humanist, (Spring), 18.-21.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Ed. Rudavsky, T. M. (1995) Gender and Judaism: the transformation of tradition, New York University Press
Saini, A. (2017). If women rules the world. New Humanist, (Winter), 26.-29.
Stones, N. L. (1996, June). Mortal – invisible. New Humanist, III(No. 2), 14.-15.
Suthrell, C. (2004, May). Whats so funny about cross-dressing? New Humanist, 119(No. 3), 26.-27.
7 dolog, amit nem tudtál a genderizmusról!
A sokjelentésű gender és elhallgatott ideológiai különbségeink politikai ára
Gender, zsandár, Jeanne d’Arc
Selmeczi Gabriella: A V4-ek elutasítják a „gender programot”, és a hagyományos családban hisznek
A sokjelentésű gender és elhallgatott ideológiai különbségeink politikai ára
Az Európai Parlament 2011. március 8-i állásfoglalása a nők és férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2010 (2010/2138(INI))
A harmadik nem
Hidzsra (Wikipedia)
Religious Ideology, Hindu Women, and Development in India
Pativratya: The Theology Behind the Ideology
Sati (Wikipedia)
A női és a férfi, a látható és a láthatatlan az indiai mitológiában és művészetben
Macho Buddhism: Gender and Sexualities in the Diamond Way
Gyémánt Út (Wikipedia)
Buddhism and Gender: Reframing and Refocusing the Debate
Halakha (Wikipedia)
Nézeteink (Szim Salom zsidó hitközösség)
Család (Keresztyén bibliai lexikon)
Christianity and Gender Inequality: The Yakurr Experience
Sarah’s Sinfulness Egalitarianism, Denied Difference, and Gender in Pentecostal Christianity
Gender Equity in Islam Basic Principles

Kommentelnél? Katt ide.

Szerencse | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Egy tudat nélküli, ezáltal irányíthatatlan, és kiszámíthatatlan erő, vagy erők összjátéka, amit senki sem befolyásolhat. Viszont, ha az események előre meghatározott módon történnek, akkor beszélhetünk egyáltalán szerencséről?
Egyesek szerint nincs is olyan, hogy szerencse, mert csupán arról van szó, hogy vannak dolgok, amelyekre nem vagyunk hatással. Viszont az, hogy mennyire vagyunk nyitottak észrevenni a lehetőségeket, vagy azt, ami történik körülöttünk, az már csak rajtunk múlik.

A keresztények szerint a szerencse nem egy keresztény fogalom, és vannak akik istenpótlékot látnak benne. Szerintük a szerencse kifejezést azok használják, akik nem hisznek a gondviselésben, és a tettek következményében, illetve valamilyen hiányukat próbálják ezzel pótolni.
A kereszténység egyes irányzatai nagyobb hangsúlyt fektetnek az erkölcsös, vallásos életre, mert hitük szerint a földi lét egy próbatétel helyszíne, és ennek függvényében fog Isten ítélkezni az emberek felett az Ítélet Napján. Akik nem követték az Ő előírásait, azokat büntetni fogja, de azokat, akik betartották a szent iratokba foglalt útmutatásokat, azokat jutalmazni fogja.
A keresztények szerint, mivel Isten szabad akaratot adott az embereknek, ezért a tetteknek következményei vannak, és nem lehet szó valamilyen meghatározatlan, külső erő hatásáról beszélni, amit a szerencse jelentene.

A zsidó hagyományban a zodiákus jegyeit mázálotnak nevezték, és korábban hitték, hogy ezek irányítják az emberek és a nemzetek életét. Manapság inkább azt gondolják, hogy az emberek nincsenek behatárolva a sorsuk által, hanem saját tetteik határozzák meg a jövőjüket.
A misztikus hagyomány szerint a léleknek csupán egy sugara lakik az emberi testben. A fő része, amit szintén mázelnek neveznek fentről sugárzik le. Ennek alapján jönnek létre az inspirációk, a spontán összhang ami az ember és a világ közt jön létre, vagy amikor valaki hirtelen teljesen más fényben látja az életét. Hitük szerint ilyenkor extra töltet energiát kap az ember a fent lakó lélektől. Ez bármikor bekövetkezhet, de ünnepélés során valószínűbb, mert ilyenkor képesek az emberek túllépni a hétköznapokon, és megérteni az élet mélyebb igazságait.
Tehát a hagyományos zsidó jókívánság, a Mázel Tov, egyfajta áldás, mely ezt hivatott kívánni az illetőnek. Hitükben ez az áldás csakis Istentől jöhet.
Ugyancsak hisznek a szabad akaratban, és azt tartják, hogy az emberek élete egy Isten előtt nyitott könyvben teljes egészében szerepel. Amivel az ember ehhez hozzájárulhat azok a saját munkái, és tevékenysége.

A hinduk szerint a lélek az előző életében elkövetett tetteinek következményeként kapja a sorsát. Tehát, ha valaki gazdagnak és egészségesnek születik, akkor az az előző élete során végzett jó cselekedetei, és helyes viselkedésének következménye. Ezt nevezik ők a karma törvényének, és ezt hitükben csakis Isten írhatja felül. Máskülönben a következmények elkerülhetetlenek mindenki számára. Tehát nem hisznek sem a sorsban, sem a szerencsében.
Az emberek életében bekövetkező bármely szerencsés esemény, mint egy lottófőnyeremény, jó egészség, vagy épp ellenkezőleg, a szegénység, vagy valamilyen testi fogyaték, mind-mind előző tetteik következménye.
Hitük szerint a lélek a lelki világból leesik az anyagi világba, és anyagi testet kap a születés során. Ekkor hatni kezd rá az anyagi világ három kötőereje: a jóság, a szenvedély, és a tudatlanság.
Akik életük során a jóságban végzik tetteik többségét, azok a következő életükben jó születést, és jó egészséget, illetve gazdagságot kapnak.
Akiknél viszont a szenvedély az uralkodó azok kedvezőtlen körülményeket kapnak, szegénységben, és fogyatékkal kell küzdjenek.
Végül pedig, akiknél a tudatlanság volt a meghatározó azok lehet, hogy nem is emberi testben születnek újjá, hanem állati, vagy még alacsonyabb rendű formában testesülnek meg ismét, és akár több újjászületést kell végigjárniuk mielőtt ismét emberként létezhetnek.

A buddhisták, a hindukhoz hasonlóan a karma törvénye alapján elsősorban a tettek következményeit hangsúlyozzák. Szerintük csak annyiban beszélhetünk véletlenről, hogy emberként, nem látjuk, és nem érthetjük, mennyi, és mekkora közünk van a jelenségekhez. Minden más az előző tettek következményeként nyilvánul meg. Hiszik, hogy ha körültekintően, és pontosan figyeljük meg a világot, és a saját tetteinket, akkor előre láthatjuk ezek következményeit is.
Nem hisznek a szerencsében, és hangsúlyozzák, hogy az egyéni döntések, és a felelősség felvállalása az, ami igazán fontos. Szerintük ezzel tudunk úrrá lenni a váratlan helyzeteken, és nem szükséges szerencsére hivatkozni.

Az iszlám hitben nem létezik a szerencse fogalma, mert minden Isten elrendelése, és akarata alapján történik. Hitük szerint az emberek a szabad akaratuk alapján választják az utat, melyen járnak, de a végső kimenetel Isten kezében van. Az Ítélet napján Isten nem a tettek kimenetelét fogja számonkérni, hanem az emberek igyekezetét életük során.
Az iszlám hitben az ember számára már a születése előtt meg van írva, hogy milyen élete lesz, meddig fog élni, illetve, hogy boldog vagy boldogtalan lesz majd. Hiszik, hogy negyvenöt nappal az után, hogy a magzat elhelyezkedik a méhbe egy angyal bemegy a hozzá és azt mondja: „Ó Isten, boldogtalan lesz-e vagy boldog? Fiú-e vagy lány?” És így tovább, addig amíg ezek mind megíródnak az Élet könyvében. Ebben le van írva, hogy az illető élete milyen lesz, és milyen nyomot hagy majd maga után. Tehát a muszlimok szerint már a születés előtt minden előre el van rendeltetve az ember számára.
Ezért az embernek Istenre kell hagyatkoznia, és csak igénybe kell vennie a rendelkezésére álló eszközöket. Ennek során arra kell törekednie, hogy csakis azokat használja, melyeket Isten megengedett számára, és kerülnie kell a tiltottakat. Valamint ne legyen türelmetlen, és ne kételkedjen Isten erejében. Hitükben ugyanis Allah (Isten) ellátja azokat akit akar, számadás nélkül.

A humanisták nem hisznek a szerencsében, és ehelyett inkább a tudományos-alapú gondolkodást részesítik előnyben. Szkeptikusan vizsgálják a szerencsére vonatkozó állításokat, mert szerintük amikor szerencséről beszélnek az emberek, akkor tulajdonképp alapos indok nélkül próbálnak magyarázni egy jelenséget vagy eseményt. Ami önmagában nem jelentene gondot, hisz a késztetés, hogy összefüggéseket találjunk az események közt nem új keletű dolog, és legtöbbször igenis hasznos. Akár olyan összefüggések felfedezése, melyek valóban nem állnak fönn is hasznos lehet a túlélésben. Egy jelentős eseménynél pedig a magyarázat rendkívüli fontosságot nyer. Ha személyesen érintettek vagyunk, akkor még inkább szükséges valamilyen magyarázat megfogalmazása. Ezért alakulhatott ki a szerencsében való hit, mert ha más magyarázat nem áll rendelkezésünkre, akkor a vakszerencsének mindig tulajdoníthatjuk az események okát.
A humanisták szerint viszont semmiféle szerencséről nem beszélhetünk. A szerencse nem egy értelmes magyarázat a velünk történő dolgokra.
Ehelyett szerintük a világ megismerése érdekében hasznosabb a tudományos módszert alkalmazni, melynek szabályai (egyszerűsítve) a következők:

Figyeld meg a körülötted levő jelenségeket.
A létező tudás, és a megfigyelések alapján próbálj megfogalmazni egy ellenőrizhető magyarázatot a jelenségekre.
Majd ellenőrizd ezeket megbízható módszerekkel.
Gondosan vizsgáld, és értelmezd az így kapott eredményeket, és ha teheted, beszéld meg ezeket szakértőkkel. Próbáld meg cáfolni a saját előzetes elképzeléseidet (hipotéziseidet).
Miután elvégeztél minden ilyen vizsgálatot, és megbizonyosodtál róla, hogy az elképzelésed nem cáfolható, akkor a magyarázatot tudományos elméletnek lehet nevezni.

Vannak akik szerint „nincsenek véletlenek”, és „mindennek oka van”. Bizonyos értelemben a tudomány is pontosan erre a következtetésre jutott, mert minden eseménnyel kapcsolatban megfigyelhetünk előzményeket, melyek az esemény bekövetkezte előtt fennálltak.
De ennek csak akkor van értelme, ha az okból szükségszerűen levezethető az okozat, azaz a bekövetkezett esemény. Ha valamelyik köztes lépéshez szükséges, hogy egy csoda történjen, azaz valami olyasmi, ami ellentmond minden létező tudásunknak, akkor a humanisták szerint a magyarázat tulajdonképpen értelmetlen. Ez igaz úgy a szerencsés eseményekre, mint a balszerencsésekre.
Sokan, a véletlen fogalmának félreértése vagy a megértés hiánya miatt azt gondolják, hogy egy sor balszerencse után most már ideje, hogy jószerencsében legyen részük. Például egy szerencsejáték-függő, aki egy sor veszteség után erőteljesen hisz abban, hogy a következő alkalommal nyerni fog, mert már megért az ideje annak, hogy jobb szerencsében legyen része. Ezért tovább játszik, akkor is, ha folyamatosan pénzt veszít. Ezt nevezik a szerencsejátékos csapdájának. A véletlen azonban nem így működik.
Bár a szerencsében való hit nem azonos a vallásos hittel, de itt is ugyanúgy egy téves, vagy akár irracionális alapon történő érvelésről van szó. A humanisták szerint a véletlen megértésére érdemes a matematikát használni, mert annak eszközeivel jobban meg tudjuk érteni, hogy például mennyire valószínű, hogy nyerjünk a lottón. Az átlagok törvénye például jobb magyarázat arra, hogy miért nem sikerül nyerni egy szerencsejátékban, mintsem az, hogy az illető balszerencsés, vagy nem hajtott végre egy bizonyos rituálét.
Minden ember megtapasztal élete során úgy jó, mint rossz eseményeket. Hibás lenne ezek okát a szerencsének tulajdonítani, mert épp ellenkezőleg, az lenne a rendkívüli, ha valakivel nem történnének soha olyan dolgok, melyet ő maga jónak vagy rossznak nevezne. Hogyan nézne ki egyáltalán egy élet, melyben nincsenek különféle események? Épp ezért a humanisták szerint hibás a szerencsének tulajdonított eredményeket az illető képességeinek, vagy érdemeinek tulajdonítani.

A humanisták nem hisznek abban, hogy a világegyetem tudattal rendelkezne, vagy bármilyen szándéka lenne az emberekkel, amit szerencse, vagy balszerencse formájában kommunikál velük. Ugyanúgy ahogy nem hisznek sem a jóindulatú Isten(ek)ben vagy a rossz szellemekben sem, amelyek bármiben akadályoznák az embereket. Egyesek számára ez elfogadhatatlan gondolatnak tűnhet. Mert ez egyben azt is jelenti, hogy a jó emberek nem nyerik el végül a jutalmukat, és a rosszak nem kapják meg méltó büntetésüket. A humanisták szerint viszont pontosan ezért fontos, hogy mindannyian azon dolgozzunk, hogy a világot mi magunk tegyük igazságosabbá, és tisztességesebbé. Nem várhatunk segítséget sem a „vakszerencsétől”, sem pedig egy rejtélyes szempontok alapján ítélő istentől.
Szerintük a világban tapasztalható jelenségek, melyek egyeseknek kedveznek, másoknak viszont károsak, sokkal jobban magyarázhatók a társadalom működésével, illetve az ezen belül elkerülhetetlenül kialakuló érdekek konfliktusával, mintsem a szerencsével. Ezért, a humanisták azt gondolják, hogy egy igazságos társadalomban az embereknek arra kell törekedniük, hogy minél több ember számára biztosítsuk a jóllétet, függetlenül attól, hogy az illető mennyire „szerencsés” pozícióban van az adott társadalmon belül.
Ha egy tanulságot levonhatunk a természetes világ tanulmányozásából az az lenne, hogy minden élőlény alkalmazkodik a környezetéhez, és a sorsának alakulása sokkal inkább ettől függ, mintsem a szerencsétől. Igen, néha a véletlen is közrejátszik, de ez sem azonos a szerencsével. Az emberi társadalmakon belül, ahol a környezet hatását manapság eléggé sikeresen ki tudjuk zárni, már az a fontos, hogy az adott társadalmon belül az illető milyen pozíciót foglal el. Az, hogy hogyan boldogul az életében már csak attól függ, hogy az adott társadalom mennyire egyenlő, és mennyire ad esélyt a tagjainak a boldogulásra.

Források
Dawkins, R. (2011). A valóság varázsa (első kiad.) Libri kiadó, Budapest
Mlodinow, L. (2012). Részeg bolyongás (első kiad.) Akkord kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Taylor, L. (2015). Just pure, damned chance. New Humanist, (Spring), 73.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Mit tehetünk annak érdekében, hogy szerencsésebbek legyünk?
Végzet (Wikipedia)
Szerencse (Wikipedia)
Mazzaroth (Wikipedia EN)
A lottózásról – Reménykedők és Fortuna kegyeltjei
Superstition (Skeptic’s Dictionary)

Kommentelnél? Katt ide.

Megbocsátás, megbánás | Humanista válaszok

Hallgad meg a posztot itt.

Kétféle megbocsátás létezik:
1. Döntési megbocsátás, amikor a személy tudatosan dönt úgy, hogy nem akar bosszút állni a neki sérelmet okozónak.
2. Illetve az érzelmi megbocsátás, amelynek során a sértett (más néven áldozat) elkövetővel kapcsolatos negatív érzelmei (düh, bosszúvágy, félelem) csökkennek, és pozitív érzelmeknek adják át a helyüket.
Különbözik a kegyelemtől, a felejtéstől, és a tagadástól. Nem jelenti azt, hogy a sérelmet az áldozat elnyomja a tudattalanba.
Megbánás pedig az, amikor mély fájdalmat érzünk egy adott eseménnyel, vagy cselekedettel kapcsolatban, és azt gondoljuk, hogy jobb lett volna, ha valamit akkor másképp csináltunk volna. A megbánás lehet egy saját magunkat érintő, vagy pedig másokkal szemben elkövetett sértéssel kapcsolatos. Sokan azt bánják a legjobban a saját életükkel kapcsolatban, hogy nem vigyáztak jobban az egészségükre.
Vannak, akik képesek megbánást, és egyben felelősségvállalást mutatni a konkrét személlyel szemben, akinek ártottak, és amely fontos lépés az illető gyógyulási, illetve megbocsátási folyamatában.

A hinduk szerint a megbocsátás létfontosságú ahhoz, hogy a lelkünkben, és a világon béke és harmónia uralkodhasson.
A hinduizmus egyik fontos szent irata, a Bhagavad-gítá, szerint az anyagi természet öt durva fizikai elemből (föld, víz, tűz, levegő, éter), három nem fizikai elemből (elme, intelligencia, hamis egó) áll, és mindezek fölött áll a lélek, mely a tudat forrása. Szerintük a sérelmek nem hatnak a valódi énünkre, a lélekre, és csak azért érezzük megsértve magunkat, mert az egónk a testi élvezetekhez szoktatta az elménket.
Hitükben a léleknek semmi sem árthat, örökkévaló, mindenhol jelen van, változatlan, és örökké ugyanaz. Ezért a szavak sem zavarhatják meg, és csupán az illúzió késztet minket arra, hogy komolyan vegyük a testünk, az elménk, és az egónk által tapasztalt élményeket.
Hiszik, hogy a megbocsátás megszabadítja az embereket a gyűlölet, és a neheztelés bűnétől. Valamint, hogy a szeretet azt jelenti, hogy végtelen megbocsátásra halandók vagyunk, és a saját jólétünk helyett mások, beleértve a rosszakaróink, jólétére gondolunk inkább.

Mivel a buddhizmusban minden tettnek következménye van az emberre, ezért a buddhisták hiszik, hogy a sértettség is ugyanúgy visszahat az illetőre, mint bármely más tett. Szerintük nem azzal kell foglalkoznunk, hogy valaki megsértett, hanem arra kell koncentrálnunk, hogy azonosítsuk mi az, amit ezzel kaptunk. Ennek érdekében el kell engednünk a saját elképzeléseinket, és előítéleteinket. Önmagunk és múltunk felülvizsgálatával és pontos érzékelésével azonosítani tudjuk, hogy a sérelemben mi a saját szerepünk.
Tanításuk szerint a belső egyensúly elérésére kell törekedni, és ennek része az is, hogy megtanuljunk másokkal együtt lenni, és elkerülni, hogy másoknak fájdalmat okozzunk. Odaadást és elfogadást kell gyakorolnunk másokkal szemben, annak érdekében, hogy úgy külső, mint belső egyensúlyt érjünk el.

A zsidó hit szerint a megbocsátás Isten által belénk programozott dolog. Mivel a megbocsátás Isten egyik saját tizenhárom tulajdonsága, ezért található meg az emberekben is. Hiszik, hogy Isten irgalmas, és kegyelmes.
A zsidók szerint a bűn egy helyrehozható történés. Hiszik, hogy a lélek nem bűnös, hanem tiszta és isteni, amely megkülönbözteti az embereket az állatoktól. Ha valaki rosszat követ el, akkor az azért van, mert a benne levő lélek hangját átmenetileg elnémította a test kiáltása, azaz a rossz ösztön.
Amikor megbánást tanúsítunk megtaláljuk ismét a kapcsolatot a Mindenhatóval. Hiszik, hogy Isten vezeti az embereket az életük során, ezért ha ennek során az emberek meg is botlanak néha, akkor is eltökélten, és kitartóan kell folytatniuk az utat, tudatosítva, hogy egy isteni, tiszta lélek vezeti őket.
A bántudatot negatív érzésnek tartják, és ezzel szemben a megbánást pozitívnak gondolják, mert ez igazolja, hogy a lélek tiszta maradt, csak épp nem sikerült a képességeinkhez mérten cselekedni. Ha valakinek bűntudata van, és azon gondolkodik, hogyan tudná kijavítani a hibát akkor az illető nem lehet rossz ember.

A megbánás folyamata szerintük négy lépésből áll:
1. Megbánás – felismerni az okozott kár mértékét, és őszinte megbánást tanúsítani.
2. Felismerés – Felismerni az okozott sérelem okát, és azonnal befejezni a káros tevékenységet.
3. Vallomás – Beismerni önmagunknak, és kimondani mások előtt, hogy hibáztunk, illetve bocsánatot kérni.
4. Fogadalom – Határozottan kijelenteni, hogy a jövőben nem fogunk hasonlót cselekedni.

A keresztény hitben a megbocsátás egy központi hitelem. Szent irataik szerint a vallás alapítója, és központi figurája, Jézus maga is megbocsátást kért Istentől azokra, akik üldözték és meggyilkolták.
A keresztények szerint a megbocsátás egy lelkiségi művészet. Egy olyasmi, aminek meg kell érlelődnie, és még a megbocsátásra irányuló döntés után is munkát igényel. A megbocsátás gyakorlása a kisebb dolgok megbocsátásával kezdődhet, és amikor ez már jól megy, akkor továbbléphetünk a nagyobb sérelmekhez. Szerintük a megbocsátás tartalmazza az elengedést, de nem feltétlen jelent elfeledést is. Szükségesnek tartják a megsértettséghez való ragaszkodás elengedését, annak érdekében, hogy úgy a sértett fél, mint az aki ártott nekünk is megszabaduljon.
Fontosnak tartják, hogy helyén kezeljük a múltat, és ehhez szükségesnek tartják, hogy megtaláljuk ennek a helyét az életünkben. Azt tanácsolják, hogy a megbocsátás folyamata során vizsgáljuk felül a kapcsolatunkat Istennel, a viszonyunkat a teremtett világgal, illetve a nekünk fájdalmat okozó személlyel. Isten iránt érzett hálánk, és szeretetünk szerintük ugyanis teljesen más vonatkoztatási rendszerbe helyezi a világ, és a saját életünk eseményeit. Ennek keretében, az isteni értékrend felől, a sérelmeink más mélységeket, és jelentést kapnak.
A keresztények szerint az aranyszabály („amit akartok, hogy veletek tegyenek az emberek, ti is tegyétek velük”) jelenti a legjobb módját annak, ahogy a minket ért sérelmekhez kell viszonyulnunk. Hitükben ennek az elvnek a segítségével képesek leszünk másoknak azt nyújtani, amit hasonló esetben magunknak is szeretnénk.

A muszlimok hitében a megbocsátás egy isteni tulajdonság. Az iszlám hitben a jó erkölcs kilenctized része az, hogy valaki elnéző az emberekkel szemben, és tudatosan elsiklik a hibáik felett, illetve megbocsát nekik. Hitük szerint a hívőknek nap mint nap gyakorolniuk kell ezt a tulajdonságot.
Bár az iszlám megengedi a bosszút, és az elégtétel keresését, de ugyanakkor nem akarja, hogy az embereken eluralkodjanak ezek a negatív érzések, ezért a türelem, és a megbocsátás emelkedettségét is hangsúlyozza.
Az iszlám szent irata, a Korán, szerint a rosszat olyasmivel kell elhárítani, ami jobb annál (Korán 41:34). Ezért a hívőknek azt javasolják, hogy gondoljanak bele abba, hogy a megbocsátás tetszetős Istennek, és ezáltal lehet elnyerni az ő bocsánatát. Majd ennek megfelelően járjanak el a többi emberrel szemben is.
Ami a megbánást illeti, a muszlimok szerint, ha valaki csak a halálos ágyán néz szembe a hibáival, és akkor tanúsít megbánást, akkor ő maga a valódi vesztes. A megbánás súlya az elkövetett bűnök mennyiségével és mértékével arányos kell legyen. Helyesebbnek tartják azonban a bűnök elkerülését. Ezért az iszlám Isten útmutatásait kínálja az emberek számára, hogy ezek követésével azokat bölcs gondolkodásra, és viselkedésre ösztönözze. Hitük szerint Isten megbocsát ha a megbánásunk őszinte, és megvan az igyekezetünk a változásra.

De beszélhetünk megbocsátásról, és megbánásról vallásos hit nélkül?
Sok erkölcsi fogalomnak vallásos eredete és mellékzöngéje van. Mint például a „bűn” fogalmának.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy szekuláris, azaz nem vallásos közegben ezek a fogalmak ne lennének szükségesek vagy hasznosak. Egy társadalmon belül vallás nélkül is értelmes megbánást tanúsítani azok ellen akiket valamilyen módon megkárosítottunk, vagy akiknek tetteinkkel, vagy szavainkkal ártottunk.

A megbánást a legtöbb vallás sajátos, ritualizált formában írja elő. De ha valaki rájön, hogy a tetteivel ártott másoknak, és megérti, hogy ez miért rossz az illetőnek, akkor vallásos hit nélkül is rossz érzéseket élhet át. Ennek következtében pedig vágyat érezhet arra, hogy az okozott kárt helyrehozza, vagy legalábbis valamilyen módon ellensúlyozza.
Ugyanez igaz a megbocsátásra is. Léteznek vallások, melyek nemcsak erőltetik a megbocsátást a károsult fél részéről, hanem néha egyenesen ők maguk ajánlják fel a bűn feloldását.
A humanisták nem hisznek a bűn fogalmában, de a bűnbánatot, és a megbocsátást természetes emberi érzéseknek, és reakcióknak tartják. Számukra ezek épp a természetfeletti dolgokban való hit hiánya miatt fontosak. Mert tudják, hogy ha az emberek nem végzik el maguk a belső munkát, ami a megbocsátással, és az élmény feldolgozásával jár, akkor senki más nem fogja tudni megmenteni őket ennek a hosszú távú következményeitől. Azt gondolják, hogy a sérelemből fakadó gyűlölet mérgező ciklusát csakis mi magunk tudjuk megszakítani.
Bár úgy tűnhet, hogy a vallásos és nem vallásos emberek közt óriási eltérés lehet a megbocsátás, és a megbánás kérdésében, de hasonló eltéréseket figyelhetünk meg különböző vallások, sőt különböző vallási felekezetek, és csoportok közt is. A humanisták szerint léteznek jó vallásos és jó szekuláris érvek a megbocsátás mellett. De ugyanakkor léteznek jó indokok ennek megtagadására is. Ami szerintük fontos, hogy ezt a döntést az illető maga hozhassa meg, és ne legyen semmilyen módon kényszerítve egyik irányba sem.
Egyes humanisták szerint napjainkban a bosszú, és a konfliktusok túlságosan nagy hangsúlyt kapnak. Ehelyett szerintük inkább olyan emberek történetét kellene vizsgáljuk, akik maguk tapasztaltak meg valamilyen nehézséget. Azoknak az embereknek a története, akik a bosszú helyett az élet újjáépítésre, és a gyógyulásra fektetik a hangsúlyt túlságosan kevés figyelmet kap. Pedig ezek a folyamatok a legfontosabbak kár esetén. Talán nehéznek tűnhet ennek a gondolatnak az elfogadása, mert az agresszív reakciót, és a bosszút valahogy természetesnek tartjuk, míg a megbocsátást nem. Pedig ez utóbbi is ugyanúgy egy lehetőség.
Sokan kérdezhetik, hogy miért kellene megbocsátani valakinek aki ártott nekünk? De a „kellene” gondolata sokkal károsabb, mint bármi más, amit egy ilyen helyzetben mondhatnánk. A humanisták szerint nem kell, és nem muszáj megbocsátani, de a megbocsátás is egyike a rendelkezésünkre álló lehetőségeknek, és ez ugyanúgy természetes, mint a harag érzése.
Szerintük a megbocsátás egy felfedezési, és keresési folyamat. Ennek során fontosabb arra törekednünk, hogy a saját érzéseinket, és reakcióinkat megvizsgáljuk, mintsem, hogy a megbocsátást kikényszerítsük. Sokkal károsabbnak tartják azokat az elképzeléseket, melyek szerint ha nem bocsátasz meg, akkor valahogy te válsz kevesebbé, vagy ugyanolyan károssá mint aki ártott neked.

Vannak akik nem akarnak, vagy egyszerűen nem képesek megbocsátani. A humanisták szerint a megbocsátás megosztó lehet, és akár egy családon belül is eltérően reagálhatnak a tagok ugyanarra az eseményre. Ezért nem tartják kötelezőnek a megbocsátást.
A megbocsátás nem egy csere, melyben a bocsánatkérés valahogy visszacsinálja az okozott kárt, mert ez sok esetben lehetetlen. Viszont fontos, hogy őszinte legyen, és meglegyen a lehetőség, a károsult fél részéről, a megbocsátás megtagadására is. Ha ugyanis ez nem opció, akkor nem beszélhetünk megbocsátásról. Azt ugyanis nem lehet kikényszeríteni, vagy megvásárolni.

A harag azonban fárasztó lehet, és néha egyenesen a nem múló harag az, ami elszigetelhet másoktól. Ha valaki képtelen túllépni egy adott eseményen, és ahogy ezt újra meg újra próbálja feldolgozni a maga módján, akkor néha megtörténhet, hogy épp ezzel ijeszt el maga mellől másokat. Mert számukra ez a folyamat egy idő után fárasztóvá válhat. Ugyanúgy ahogy szintén fárasztó lehet magának az áldozatnak is. Egyesek épp ezért kezdenek törekedni a megbocsátásra, mert érzik, hogy a fájdalom, és a harag felőröli a saját belső erőforrásaikat, és megpróbálják ezeket más útra terelni. Vannak akik arról számolnak be, hogy ennek a folyamatnak a során, számukra, az elkövető iránt érzett empátia volt az, ami a megbocsátást motiválta.
Mások arról számolnak be, hogy az ellenük elkövetett sérelmek miatt gyakran erőteljes negatív gondolatok kínozzák őket. De ugyanakkor az, hogy ezeknek a vágyaknak ténylegesen eleget tegyenek még szörnyűbb kárnak tűnik. Ezért számukra a megbocsátás egy módja annak, hogy megőrizzék az emberségüket, a saját feltételeik szerint.

A humanisták azt gondolják, hogy a bántalmazás ördögi köre pontosan ilyen alapokról indul. Megfigyelhető az erőszakos bűncselekményeket elkövetők élettörténetében, hogy korábban gyakran ők maguk is bántalmazás áldozatai voltak. Ezért számukra fontos lehet, hogy az ellenük elkövetett erőszakot próbálják megbocsátani, annak érdekében, hogy ne vigyék tovább az erőszak ciklusát. Nem feladatuk a saját áldozataik megbocsátásának keresése, vagy követelése, mert ez szintén ártalmas lehet. Viszont fontos visszatekinteniük, és megérteniük azt, hogy ők maguk miért reagáltak úgy ahogy, és a jövőben ezt megelőzni. Mert tovább lépni, és legközelebb a dolgokat másképp csinálni, erőszak, és károkozás nélkül csak akkor lehetséges, ha el tudjuk képzelni ennek a módját. Amikor képessé válunk a helyzeteket erőszak nélkül kezelni, és az ellenünk elkövetett kárt fel tudjuk dolgozni a saját belső erőforrásaink, és a szeretteink segítségével, akkor válunk valóban szabaddá.

Források
Garrard, E. (2010). To forgive, divine? New Humanist, (October), 11.
James, E. (2015). Forgiveness in a vengful age. New Humanist, (Summer), 18.-21.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Salmon, P. (2018). An encounter on the mountain. New Humanist, (Autumn), 40.-44.
A megbocsátás pszichológiája
Megbocsátani csak egyszer kell, haragudni viszont minden áldott nap
Hogyan éljünk együtt a megbánással?
Szörnyen nagyot hibázott? Ne bánkódjon, cselekedjen!
Aranyszabály (Magyar Katolikus Lexikon)

Kommentelnél? Katt ide.

Csodák | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Csoda egy olyan esemény, amit mindennapi tapasztalataink alapján nem tartunk lehetségesnek, vagy egyáltalán valószínűnek. Főként hívők, és vallásos emberek által használt kifejezés, olyan eseményekre, amelyeket Istennek, vagy természetfeletti erőknek tulajdonítanak. A mágia pedig ezek bizonyos gyakorlatok, rituálék, vagy tárgyak által kiváltott esete.
Nem vallásos értelemben rendkívüli, vagy megmagyarázatlan, és ámulatba ejtő események szinonimája. Gyakran a természet szépségének leírására alkalmazott kifejezés. Ebben az értelemben egy gyönyörű naplemente, egy forró nyári napon egy hűvös zápor, vagy a hóba borult táj költői kifejezése. Néha tudományos felfedezésekre, vagy jelenségekre is alkalmazzák, amikor ezek meghaladják a mindennapi tapasztalataink korlátait.

A keresztények szerint a csodával csak a materialista alapú tudomány nem tud mit kezdeni, mert az nem fér bele a racionális, mindennapi tapasztalataink körébe. Szerintük nem csak az létezik, ami az érzékekkel megtapasztalható.
A keresztény hagyományban maga Jézus is több csodálatos gyógyítást hajtott végre, ezért a keresztények hitében központi szerepet foglalnak el a csodák, és a megmagyarázhatatlan jelenségek. Jézus tanítása szerint ezek alapja a hit. Ezért a keresztények hiszik, hogy ha valaki hűen követi a keresztény világképet akkor bármire képes.
Ugyanakkor Jézus arra is figyelmeztette követőit, hogy ezek a csodálatos dolgok, melyeket végrehajtott, mint például a halottak feltámasztása, a vízen járás, és a betegek gyógyítása, nem mágikus képességek miatt volt lehetséges. Ezt egyenesen elutasította. Tanítása alapján a keresztények hiszik, hogy az efféle csodák nem rendkívüliek, hanem természetesek, mivel maga az élet a csoda.
Egyes keresztények szerint nem léteznek véletlenek, és minden ember születése szándékos, és életének célja van, akkor is, ha kívülről kis feladatnak tűnhet, belülről, mivel ez a cél isteni eredetű, annál nagyobb lelki jelentősége van.

Az iszlám hit szerint mivel Isten alkotta a világegyetemet, és minden ebben levő szabályt, ezért csakis Isten változtathatja meg ezeket. Hitükben Isten csodákkal erősítette meg a próféták küldetését, és csodákat ad az őszinte szolgáinak. A muszlimok szerint ezek a csodák a hitet, és annak igaz voltát erősítik.
Ezen kívül, szerintük léteznek olyan csodás események is, melyek olyan emberekhez köthetők, akik se nem próféták, se nem igaz hívők. Ezeket a jelenségeket azonban a hívőknek össze kell vetniük a Korán és az iszlám hagyomány tanításaival, annak érdekében, hogy eldöntsék, hogy valóban csodáról van-e szó. Hitük szerint ugyanis a szent iratokban, és a hagyományban olyan alapelvek, és kritériumok vannak lefektetve, melyek nem adnak teret hamis, vagy kétes mágikus képességeknek, és összhangban vannak Isten szavával. Ezért az iszlám csak azokat a csodákat ismeri el, melyek nem ellenkeznek ezekkel, és melyek megerősítik a hívőket, nem pedig csábításba viszik. A legfontosabb szerintük, hogy a csodák egyedül Isten imádatára ösztönözzék az embereket.

A zsidó hit szigorúan tiltja a varázslat, és a mágia minden formáját. Hitükben az ilyen gyakorlatok Isten utálatát váltják ki.
Viszont az már vitatott kérdés, hogy ez azt is jelenti, hogy a zsidó hit szerint ezek a dolgok valóban léteznek. Egyesek szerint éppen azért tilos a mágia, mert szemfényvesztés, és haszontalan. Épp az ezek által kiváltott csodálat miatt tilos, mivel ez a bálványimádás határát súrolja, ami bűnnek számít. Mások szerint viszont a mágia azért tilos, mert nem szabad a természet törvényeitől eltérő, vagy azokat felrúgó praktikákat alkalmazni.
Ami a csodákat illeti a zsidók elfogadják a csodák létét, de manapság a megmagyarázhatatlan jelenségeknek kevésbé tulajdonítanak természetfeletti okokat. Ennek ellenére hitük miatt nem utasítják el teljesen a csodák lehetőségét.

A buddhizmus a legtöbb jelenséget három szinten értelmezi: forma, energia, és információ szintjén.
Hitükben a tapasztaló, azaz az ember, is három dologból tevődik össze: a testből, az érzelmi állapotokból, és a tudatállapotokból. Szerintük az, hogy mi nevezhető csodának nagyban az ezt megtapasztaló ember tudatszintjétől függ.
A buddhizmusban rengeteg rendkívüli jelenséget találunk, nemcsak a hagyományos írásokban, hanem a kortárs hívők személyes beszámolóiban is. Mint például a ránc nélküli hetvenéves jógi, vagy egy másik jógi, aki állítólag 17 éve nem alszik, és az éjszakáit meditációval tölti. Vannak buddhisták, akik szerint ezek a dolgok nem is rendkívüliek, hanem ezeknek a haladó szellemi gyakorlatokat folytató embereknek ez a természetes állapotuk. Míg mindezek számunkra csodának tűnhetnek. Hitük szerint ilyen rendkívüli dolgokra a tanítás, és a helyes gyakorlás következében bárki képes, ha megfelelően hajtja végre a szertartást, és megkapta az ehhez szükséges beavatást egy tanítótól.
Végső csodának a megvilágosodást tartják, amikor az ezt tapasztaló tudata eléri a nemszületett, végtelen, és mindentudó állapotát.

A hinduk szerint minden csodának számít, és maga a létezés is az. Természetesnek tarják azonban, hogy minden vallás, beleértve a hindu szent iratokat, említést tesz mágikus jelenségekről, és varázslatokról. Lehetségesnek tartják, hogy valaki rendkívüli tehetségre tegyen szert előző életében tett lemondások következtében. A Védák (hindu szent iratok) egyenesen olyan rítusokat írnak le, melyek által emberfeletti képességekre lehet szert tenni. Eszerint nyolcféle mágikus képesség (sziddhi) létezik:

1. rendkívül apróvá válni (animá)
2. nagyon könnyűvé válni (laghimá)
3. bármit bárhonnan előteremteni (prápti)
4. mindennél nehezebbé válni (mahimá)
5. szabadon megtenni bármit (ístiva)
6. uralkodni az összes anyagi elemen (vastiva)
7. olyan hatalommal rendelkezni, hogy semmilyen vágyunk ne hiúsuljon meg (prákámja)
8. bármilyen alakot felvenni (kámávaszájitá).

Hitükben azonban ezek csak azoknak az embereknek vonzó lehetőségek, akik nem ismerik az élet valódi célját, és istent akarnak játszani. Szerintük ezek a képességek mind mulandók, és az egyetlen helyes cél az ember számára az, hogy átadja az életét Istennek, ezáltal elnyerve az Ő figyelmét és kegyét.

Bár azt gondolhatnánk, hogy a vallásosság csökkenésével, és egy olyan alacsony egyházi életben való részvétellel rendelkező országban, mint Magyarország a csodákban való hit is alacsonyabb kellene legyen, a valóságban azt láthatjuk, hogy természetfeletti dolgokban való hit nem csak a történelmi egyházak tanításaiban, hanem a kultúrában is jelen van. Míg a vallásos magyarázatokon nyugvó csodákban való hit lehet, hogy alacsonyabb, de ugyanakkor a teljes lakosságon belül a természetfeletti dolgokban való hit teljes elutasítása a legalacsonyabb. A csodákban való hithez nem szükséges vallásos hit.

Ezek egyike a humanisták, akik a tudományos szkepticizmus alapján nem fogadják el a csodák létét. A humanisták szerint a világban történő dolgok okai természetesek, és nem szükséges hozzá sem varázslat, sem természetfeletti erők beavatkozása. Szerintük mivel az embereknek nincsenek előre-programozott belső céljaik, hanem ezekről ők maguk döntenek, ezért hatékonyan tudják módosítani az őket körülvevő világot. És ezek a cselekedetek azok, melyeknek következményeit megfigyelhetjük a világban, nem pedig valami rejtélyes erők hatását. Egyik esemény befolyásolhatja a másikat. Ezt nevezik a tudósok ok-okozati viszonynak, és ez írja le a világban tapasztalható jelenségek mindegyikét.

Vannak hívők akik a csodákat bizonyítéknak tarják nemcsak Isten létére, hanem egyenesen arra, hogy ez az isten jóindulatú és szereti az embereket. A csodák megtapasztalása szinte mindig pozitív élményként van leírva.
De a humanisták szerint ilyen egyéni, és egyedi tapasztalatok még akkor sem feltétlenül bizonyítanák azt, hogy Isten jó, és jóindulatú, még ha el is fogadjuk, hogy Isten létezik, mert ha nem ismerhetjük Isten valódi indítékait, akkor nem tudhatjuk azt sem, hogy miért tesz egy adott dolgot. Ugyanúgy lehetséges, hogy valami hosszabb-távú, de gonosz terv részeként kedvez épp valakinek, mint azt, hogy szeretetből teszi. Ha Isten kifürkészhetetlen, akkor az emberek nem lehetnek soha biztosak abban, hogy mit miért tesz.
Sőt az elszigetelt csodatételekkel egy rosszindulatú isten könnyen egymás ellen állíthat embereket, azáltal, hogy egymásnak ellentmondó dolgokat mutat a különböző csoportoknak.
A világban gyakorolt vallások sokfélesége, és az ezek közti konfliktusok miatt a humanisták szerint a csodák nemhogy a vallások alapvetően azonos, szerető istenről szóló üzenetét támasztják alá, hanem épp ellenkezőleg, sokkal inkább arra adnak alapot, hogy a rosszindulatú isten képét fogadjuk el, aki egymás ellen hangolja az embereket. Valamilyen csak számára ismert okokból.

Mások azért utasítják el a világ természettudományos leírását, mert szerintük ez valahogy csökkenti a létezés csodáját. Benyomásuk szerint, ha meg tudjuk magyarázni, hogyan működik az emberi elme, akkor ezáltal kiderül, hogy ők maguk sem annyira csodálatosak, mint addig gondolták magukról. De a humanisták szerint, akik tudomány-pártiak, épp ennek az ellenkezője az igaz. Minél többet tudunk meg a világról, annál inkább ámulatba eshetünk azon, hogy mennyire csodálatosak az abban megfigyelhető dolgok, és jelenségek. A humanisták szerint nincs szükség csodákra ahhoz, hogy valami csodálatra méltó legyen.
Egyes humanisták szerint maga a csoda kifejezés felesleges, és a képzelet kudarcára vall. Azáltal, hogy valamit csodának nevezünk, feladjuk, és nem próbálunk többé magyarázatot találni rá.
Szerintük csupán azért, mert valami nehezen magyarázhatónak tűnik, nem jelenti azt, hogy lehetetlen, vagy pedig csak az addig felfedezett szabályok felfüggesztéseként magyarázható. Lehetséges, hogy a létező modelljeink hibásak, és azokat kell módosítani, nem pedig csodát kiáltva feladni a kérdés megvizsgálását, mielőtt még bárki is megpróbálta volna megmagyarázni azt. Erre alapos okot találunk a tudománytörténetben. Majdnem minden, amit ma a világról tudunk valamikor teljesen ismeretlennek, vagy egyenesen csodának számított. Manapság viszont pontosan értjük a működését.
Bár ebből nem következik az sem, amit egyesek állítanak, hogy előbb-utóbb az emberiség mindenre talál egy egységes, teljes modellt, avagy magyarázatot. Hiányok a tudásunkban mindig is létezhetnek, de ez továbbra sem jelenti azt, hogy azokat a hiányokat természetfeletti magyarázatokkal, vagy csodákkal kell kitölteni. A humanisták számára nem szükséges a teljes, tökéletes tudás ahhoz, hogy a világban létezni tudjunk. Elfogadják a tudásunk, és a képességeink határait, mint a valóság korlátait, és emberségünk jelét.
Nem hisznek abban, hogy léteznie kell egy felsőbb hatalomnak, amely hasonló az emberhez, de tökéletesebb nálunk, és amely teljes tudással rendelkezik mindenről. Egy ilyen lény léte szerintük sokkal inkább kívánság, mintsem következtetés. A humanisták szerint a tudásunkban levő hézagok nem ijesztőek, és ezért ezeket nem kell bármi áron betömni, hanem lehetőséget jelentenek a további keresésre, és tanulásra.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
O’Malley, J. P. (2017). The Q&A Daniel Dennett. New Humanist, (Summer), 6.-7.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Rodel, J. (2019). A shift in the landscape. New Humanist, (Autumn), 34.-37.
Csoda (Wikipedia)
Mágia (Wikipedia)Mágia (Wikipedia)
Hétköznapi (?) csodák
Hétköznapi csodák – csodás hétköznapok a református gimnáziumban
A hit nem vész el, csak átalakul?
Így változott nyolc év alatt a fiatalok hite
The Future of World Religions: Population Growth Projections, 2010-2050
Jewish Views on Miracles

Kommentelnél? Katt ide.

Önbíráskodás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Jogos vagy jogosnak vélt igénynek erőszakkal vagy fenyegetéssel igényt szerezni önbíráskodásnak minősül, és törvényileg büntetendő.
Mégis sokan csak ebben látnak megoldást bizonyos helyzetekre.

Az iszlám vallásjog általános jogként garantálja minden ember számára az élet, és a vagyon védelmét. Szerintük ezeket minden eszközzel védeni kell, és fel kell lépni azok ellen, akik nem tartják tiszteletben ezeket a szabályokat. Ha azonban az összes lehetséges békés eszközt kimerítettük, de ezek eredménytelennek bizonyultak, akkor az iszlám megengedi az erélyes fellépést, melyet nem önbíráskodásnak nevez, hanem a sérült jogok helyreállításának. Ilyen alapon nem önbíráskodás az önvédelem, a rablás megakadályozása, vagy az ellopott tárgyak visszaszerzése.
Az iszlám szerint önbíráskodás az, amikor egy ember, vagy egy csoport aki nem a hivatalos hatalmat képviseli(k) szabja ki, és hajtja végre a büntetést. Hitük szerint ez tilos, mivel nagy romláshoz vezet, és veszélyezteti a közbiztonságot. Saját elmondásuk szerint az iszlám elsődleges célja az egyén és a társadalom javítása, oly módon, ami biztonságos, és hasznos mindenki számára.

A hinduk szerint az Isten alkotta természeti törvények az állatok számára az ösztönök által vannak közvetítve, és a fejlettebb tudattal rendelkező emberek számára pedig a szent iratok által.
Hitük szerint a védikus aranykorban ezeknek az isteni szent törvényeknek szent és bölcs királyok szereztek érvényt, mely manapság a sötétség korában nem működik olyan jól. Joghézagok keletkeznek, mivel a törvényeket jelenleg a közemberekből kiválasztott vezetők hozzák, és értelmezik.
Ennek ellenére azt tartják, hogy ezek a szabályok elengedhetetlenek a társadalmi együttéléshez, ezért ugyanúgy kötelező érvényűek. Szerintük azok folyamodnak önbíráskodáshoz, akik ezzel a rendszerrel elégedetlenek. De mivel a hinduk szerint az önbíráskodás nincs megalapozva a szent iratokban, ezért nem is jogos. Mivel az önbíráskodást az államok is tiltják, ezért szerintük az embereknek nem szabad így eljárni. Azt gondolják, hogy ez anarchiához vezet, melyben elvész az emberhez méltó élet lehetősége.

A buddhisták szerint a tudat természete miatt nincs eredendően helyes vagy helytelen cselekedet, és ezeket a kategóriákat maguk az emberek hozzák létre. Szerintük mások cselekedeteit elbírálni kétes értékű.
A buddhizmuson belül a zen irányzat elsősorban az egyénre fókuszál, és mindig az illető saját életét próbálja megoldani az ezen belül végrehajtott gyakorlatok és cselekedetek által. Ezek mindig arra irányulnak, hogy az egyén problémáit oldják meg. Azt tartják, hogy mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy a saját dolgaihoz, és környezetéhez való viszonyát rendezze, mert hitükben nem tudunk segíteni másoknak, és nem vagyunk képesek megoldani a problémáikat helyettük.
Ezért szerintük önbíráskodást csakis magunkkal szemben jogos végrehajtani, és ez alapján a saját életünkbe beavatkozni. Legfőképp azt kell megvizsgálnunk, hogy a cselekedeteinkkel arra haladunk-e merre szeretnénk. Ebben szerintük a legnagyobb szerepe a tudatunknak van, ezért ahelyett, hogy mások életét próbálnánk irányítani arra kell törekednünk, hogy elsajátítsuk azokat a képességeket, melyekkel a saját tudatunk uraivá válhatunk.

A keresztények szerint az emberek hajlamosan elfogultak lenni saját magukkal szemben, és ahogy a bibliai mondás tartja meglátni a szálkát az embertárásaik szemében, de a sajátjukban a gerendát sem észrevenni. Szerintük ez azért van mert az emberek mindig készek ítélkezni. Ez azonban hibás. És az ítélkezés helyett inkább segíteni kell.
A keresztények szerint nem könnyű dönteni egy cselekmény helyes voltáról, mivel senki sem látja tisztán az indítékokat. Ezért van szükség annyi bírósági eljárásra, ügyvédre, és vádlóra, illetve a rendőrségre.
Szerintük azonban nem elegendő, ha az illető maga nem érzi magát bűnösnek a tettei, vagy az ítéletei miatt, mert egyedül Isten az aki ítéletet mondhat az emberek felett.
Az önbíráskodást érthetőnek, de veszélyesnek tartják, mert azt gondolják, hogy sokszor több kárt okoz mint hasznot, ezért nagyon óvatosan szabad csak alkalmazni.

A zsidók szerint kizárólag Istennek van joga bíráskodni az emberek felett. Szerintük vallási hovatartozástól függetlenül csakis ez a helyes álláspont.
A zsidó hagyományban a közösség bírákat jelöl ki, hogy döntsenek a társadalmi együttélés során felmerülő konfliktusos helyzetekben, és ezek fennhatósága megkérdőjelezhetetlen. Manapság ennek létezik szekuláris változata, amit az állami törvényhozó, és végrehajtó szervezetek jelentenek, melyek ugyanolyan tiszteletet érdemelnek.
Vallási kérdésekben a zsidó közösségekben létezik egy döntéshozó szerv, a rabbinikus bíróság (Bét Din), mely egy háromtagú egységet jelent. Ez akkor hozhat döntést, ha mindkét panaszos fél, feltétel nélkül elfogadja a rabbinikus bíróság jogosultságát, és elfogadják ennek döntését.
A Tórában szereplő „szemet szemért, fogat fogért” mondatot egyes zsidók úgy értelmezik, hogy ez arra utal, hogy az elkövetett bűn büntetése egyenértékű kell legyen azzal. Ennek behajtását azonban csakis Isten, vagy pedig az erre felhatalmazott hivatalos szervek tehetik meg, és senkinek nincs joga önbíráskodást végrehajtani. Szerintük a rendvédelmi szerveknek kötelessége nemcsak a törvények betartatása a bűnelkövetőkkel szemben, hanem az önbíráskodókkal szemben is.

A humanisták az egyéni, autonóm erkölcsi megfontolásokat hangsúlyozzák, és arra bátorítják az embereket, hogy önállóan gondolkodjanak a morális kérdésekről. De ez nem jelenti azt, hogy az önbíráskodást támogatják. Szerintük az embereknek maguknak kell végigjárni egy erkölcsi kérdés megfontolásának nehéz útját, és nem szabad ezt egy külső személy, vagy hatalom hatáskörébe helyezni. Legyen itt szó egy természetfeletti erőről, mint egy isten, vagy ennek földi helytartójáról, és az erkölcsi kérdések szakértőiként számontartott papokról és vallási vezetőkről.
A humanisták szerint az emberiségen belük imádott istenek sokfélesége nehogy ezek létere utal, hanem egyenesen cáfolja azt. Tehát ezek autoritására hagyatkozni egy morális kérdésben nem ajánlott. Ugyanez igaz ezeknek az isteneknek a papjaira is.
Ugyanakkor ez felveti azt a problémát is, hogy egy adott vallás követése is nagyrészt az egyéni hívő döntéseinek következtében pont az ami. Még akkor is ha valaki az elődei vallását követi, ugyanúgy hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy az illető vallás elemei közül melyeket tartja be és melyeket hanyagolja. Ezért a humanisták szerint az ebbe fektetett energiát inkább magára az erkölcsi kérdéseken való gondolkodásra jobb fordítani.
Vannak kultúrák, mint például a konfucianizmus által befolyásolt kínai kultúra ahol az számít meglepőnek, hogy valaki egy felsőbb, isteni autoritástól várja az útmutatást erkölcsi kérdésekben, és nem lenne képes ő maga ezeket eldönteni.

Mivel a humanizmus nem tartalmaz konkrét előírásokat ezért sokkal inkább arra fekteti a hangsúlyt, ahogyan egy erkölcsi kérdésben döntünk. Ennek során főként a pragmatikus megfontolásokat veszik figyelembe. Ez elsősorban azt jelenti, hogy arra bátorítják az embereket, hogy önálló, fejlett, és intellektuálisan is megindokolható döntéseket hozzanak erkölcsi kérdésekben.
Másrészt pedig szerintük az erkölcsi kérdésekben mindig szem előtt kell tartani az emberi jóllét kérdését. Tehát nem elfogadható számukra, ha valaki a saját kényelmét, vagy előremenetelét, esetleg vágyait egy másik ember kárára elégíti ki. Ezt nem csak érzelmi szinten, hanem intellektuális alapokon is érvényesnek tartják. Szerintük az emberek nem ösztön, vagy kizárólag érzelem-vezérelt lények, hanem gondolkodó, és tudatos lények, melyek az intellektuális képességeiket is használják egy-egy döntés során.
Ezért szerintük egy méltánytalanság vagy kár esetén nem jogos az önbíráskodás akkor sem, ha úgy tűnhet, hogy érzelmileg semmi más nem lenne kielégítő a károsult fél számára. A szemet-szemért elvet kezdetleges, és kegyetlen válaszreakciónak tartják, és nem ajánlják a bosszúvágy által motivált cselekvést. Ugyanakkor nem gondolják azt sem, hogy a tetteknek nem kell következményük legyen, és hogy egy felsőbb, nem emberi hatalom majd valamilyen formában isteni igazságot szolgáltat.

A humanisták szerint egy társadalmon belül szükségesek bizonyos mechanizmusok, melyeknek feladata az embereket ért igazságtalanságok vagy károk helyrehozása. Ez elsősorban a jog formájában történik. Ezért a humanisták szerint fontos, hogy bármely társadalmon belül létezzen egy kiegyensúlyozott, és igazságos igazságszolgáltatási rendszer. Beleértve a jogot, a rendfenntartást, a bíróságokat, és az állampolgári felelősséget és erkölcsi rendet is.
Szerintük ebben nem az a legfontosabb, hogy egy adott, szigorú szabályrendszer legyen követve mindörökre, mert a társadalmak, és az ezeken belül lejátszódó folyamatok állandó változásnak vannak kitéve. Ehelyett kulcsfontosságúnak tartják, hogy ezek a rendszerek demokratikusak legyenek, és ne történhessen meg hosszútávon, hogy egyes csoportok érdekei súlyosan sérüljenek mások javára.
A humanisták szerint az önbíráskodás annak a jele, hogy az adott közeg igazságszolgáltatási rendszere kudarcot vallott. Itt lehet szó igazságtalan, vagy hiányos büntetésről, vagy pedig a következmények hiányáról. Viszont mindenképp egy erőszaknak tartják, amit sok esetben sajnos a hatóságok is tolerálnak, különféle okokból.
Szerintük az emberek alapvető igazságérzete miatt a vágy, hogy a minket ért kár ne legyen következmény nélkül teljesen érthető, és helyes reakció. A gondot inkább abban látják, amikor ez valamilyen irányba torzul. Például, ha egyesek sérelmei szinte soha nem kerülnek orvoslásra, míg másoknak a legapróbb hibái is túlzott büntetést vonnak maguk után. Ilyenkor teljesen emberi a gondolat, megpróbálni az igazságot a saját kezünkbe venni.
A humanisták szerint pedig éppen ebben van a veszély is. Még egy mély önismerettel, és egy kiegyensúlyozott élettel rendelkező személyt is megzavarhat egy őt ért sérelem, olyannyira, hogy nem képes arányos, és méltányos igazságszolgáltatást kérni. Ezért fontos, hogy az igazságszolgáltatás mikéntje ne a károsult sérült állapotában való első reakciója és vágyai alapján történjen, hanem megfontoltan, és emberhez méltó módon. Azaz tudatosan.

Továbbá a humanisták szerint egy nagy kár esetén még az önbíráskodás sem jelent valódi megnyugvást. Amire egy áldozatnak, vagy egy bűncselekmény károsultjának szüksége van az a többi ember támogatása, és esetenként szakember segítsége, annak érdekében, hogy meg tudjon küzdeni, és fel tudjon épülni a kár következményeiből.
Elismerni, hogy szenvedés esetén nem vagyunk teljesen urai sem az érzelmeinknek, sem a gondolatainknak egyszerűen az emberségünk elismerését jelenti. Persze itt nem arra kell gondolni, ami kliséként sokszor felmerül a közbeszédben, hogy valakit elvakítanak az érzései, mert ez nem fedi a valóságot. Az emberek csak nagyon ritkán képesek lekapcsolni teljesen a gondolkodó részüket. Éppen ezért fontos, hogy ezt a tudatos részünket arra használjuk, hogy megfontoltan, és racionálisan kövessük az igazságszolgáltatás, és a gyógyulás útját. Mert sajnos vannak olyan károk, melyet még az önbíráskodás, vagy akár a közvetett bosszú sem képes helyrehozni. Viszont az áldozat segítése, és támogatása, illetve a többi ember közösségébe való helyének kiemelése igen.
Ezért a humanisták szerint az önbíráskodás helyett a megelőzésre, és a támogató, gyógyító közösségre kell törekednünk, és addig kell dolgoznunk, amíg ez lesz a normális. Mert minden más csupán egy elégtelen másolata a valódi emberi erkölcsnek.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Btk. 368. § Önbíráskodás
Önbíráskodás (Rendőrség)
Humanists at Risk: Action Report 2020

Kommentelnél? Katt ide.

Ökológia | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Mennyire éreznek a növények? Megközelítik az állatok tudatát, és fájdalomérzetét a növények tapasztalatai? Egy kutatásban egy csoport növénynek rágó hangokat játszottak le. A kontroll csoport egy csendes szobában volt. Utána hernyókat hoztak be terembe, és azt figyelték meg, hogy a megkínzott növények erőteljesebben próbálták lerázni ezeket, mint a csendben levő társaik.
Az ehhez hasonló eredmények viszont erősen vitatottak.
És milyen következményekkel járna mindez arra, ahogy a világgal bánunk?

Bár minden vallásban találunk részeket, melyeket modern értelmezésben kiterjeszthetünk a környezetvédelemre is, de ugyanakkor azt is megfigyelhetjük, hogy a vallások mennyire megosztottak a kérdésben, és néha ugyanarról az alapgondolatról kiindulva akár teljesen ellentétes következtetésekre is juthatnak.
Vannak akik szerint csakis a vallás eszközeivel lehet széleskörűen elfogadottá tenni a környezetvédelmet, mert a hit jelent hidat az ökológia és az emberek közt. Ennek viszont ellentmond azoknak a vallásos csoportoknak a léte, akik tagadják a környezetvédelem létjogosultságát, amint azt a továbbiakban látni fogjuk.

Egyes hindu szent iratok, és szentek tanúsága szerint a növényeknek is van lelke.
Hitükben minden élőlény az anyag és a lélek kombinációja, és része Istennek. Ezért, valamint az erőszakmentesség (ahimsza) tanítás alapján hiszik, hogy bármely élőlénynek ártani azonos azzal, mintha egy másik embernek ártanál. Ilyen alapon vegetáriánus a legtöbb hindu.
Ugyancsak ezért pedig egyes hinduk szerint a környezet védelme szent kötelességnek számít. Sőt ez egyfajta istenszolgálat, melynek célja az élővilág és az emberi társadalmak harmóniájának megőrzése.
Hiszik, hogy minden faj egy adott, jellegzetes érzékeléssel rendelkezik, melyet az érzékszervei tesznek lehetővé számára. Ezek közül az emberi faj tudata a legfejlettebb, illetve csakis az ember rendelkezik szabad akarattal, míg az állatok csak ösztönökkel. Emiatt egyes hinduk szerint az embereknek nagyobb felelőssége van a többi élőlény iránt, mert „jó gazdaként” gondoskodniuk kell az élővilág védelméről. Gyakran ugyanazt a kifejezést (dharma) használják a vallás szabályaira, és a társadalmi felelősségekre. Ezáltal ötvözik a jámbor vallásos életet és a környezettudatosságot.
Ugyanakkor a gyakorlatban mindaz, amire mi környezetvédelemként gondolunk nem igazán gyakorolt a hagyományos, vagy többségi hindu közösségekben. Egyes hagyományos szertartások egyenesen károsak a környezetre, és a próbálkozások, hogy ezeket környezetbarátabbá tegyék sokszor erőteljes, vallásos ellenállásba ütköznek.
Kiemelkedő példa az indiai Gangesz folyó esete, mely nem csak a vallásos rituálék során keletkezett szemét miatt, hanem a belé szórt hamvasztott emberi maradványok következtében is erősen szennyezett.
Egyes hívők szerint mivel a szent folyó a mindenható Isten része ezért az emberek nem képesek semmilyen módon befolyásolni azt. Hitük szerint az emberek nem képesek sem beszennyezni, sem megtisztítani a folyót. Ezért feleslegesnek tartanak minden erre irányuló próbálkozást.

A buddhizmuson belül többféle válasz lehetséges a természetes világgal kapcsolatos kérdésekre. Szerintük ez normális, mert emberként a tapasztalásunk egyik pillanatról a másikra változó folyamat. Mivel azonban ezzel a változó részünkkel azonosulunk, hitük szerint ebből alakul ki a személyiségként megtapasztalt tudatunk, valamint ebből jönnek létre az emberi kultúrák is.
Éppen ezért megtörténhet, hogy egyik pillanatban azt tapasztaljuk, hogy a minket körülvevő világnak érzései, és szándékai vannak, míg máskor viszont nem tapasztaljuk ezt.
Vannak buddhisták akik szerint az „érző lény” nem az érzelmekre utal, hanem eredetileg a szándékot hangsúlyozta. Tehát, ha valami rendelkezi belső akarattal, és késztetéssel, akkor abból következik az érző jellege. Szerintük pedig ehhez hasonló önálló, független akarattal, mely ütközni képes a világgal, a többi élőlény is rendelkezik nem csak az ember. Mivel hiszik, hogy minden tettnek következményei vannak, ezért szerintük helyesebb a növények, és az élőlények karmájáról beszélni.
Más buddhisták szerint viszont a Buddha tanításai kizárólag a felszabadulásra irányultak, és téves lenne ezekben környezetvédelmi irányelveket keresni. Szerintük ezek a nyugati kultúrák, és a globalizáció hatására kerültek be a buddhista közösségekbe, de ezeket nem tartják igazi buddhista gondolatoknak.
Ugyanakkor sok buddhista hangsúlyozza a rugalmasság, és az adaptáció fontosságát, melybe belefér, hogy a hagyománytól eltávolodva, a modern kor tudását figyelembe véve, a környezetvédelem kérdését is beépítsék a hívők életébe.

A zsidók szerint az embereknek kötelessége Isten teremtésével szemben tisztelettel lenni. Hitük szerint a szent iratok, és a vallási szabályok a környezet védelmére szólítanak fel.
Ezen kívül pedig, a judaizmuson belül vannak misztikusok, akik azt állítják, hogy képesek megtapasztalni a növények kisugárzásait, és ezáltal érzik és teljesen másképp látják a minket körülvevő világot, mint a hétköznapi emberek. Szerintük kétségtelen, hogy úgy a növényeknek, mint az állatoknak is ugyanúgy lelke van mint az embereknek. Éppen ezért tilos a zsidó vallásban a vér fogyasztása, mert azáltal, hogy más állatok vérét fogyasztanánk, az ember magához venné az illető állatok ösztöneit is.
Hitükben a kóser étkezési szabályok rendszerének célja, hogy előírja melyek azok az állatok és növények, melyek isteni eredetűek, tehát az emberek által fogyaszthatók. Szerintük ez egy teljes, isteni rendszer, mely tökéletesen illeszkedik a teremtésbe, és éppen ezért előírás a hívők számára.

A keresztények sokszor hasonló alapokról indulva ellentétes következtetésekre jutnak, és ezért megosztottak a kérdésben.
Vannak keresztények akik szerint a teremtésben mindennek lelke van, és minden élő. Ezek közül egyesek úgy értelmezik a Biblia tanítását, hogy Isten a földi világot az emberek gondnoksága alá helyezte, és ezt ők úgy értelmezik, hogy az embereknek felelőssége védeni a környezetet. Ezért egyes keresztény csoportok szerint szükség van egy keresztény ökológiára, mely a környezetvédelmet ötvözi a keresztény etikával.
De mivel a kereszténység nem egységes, és rengeteg kisebb-nagyobb felekezet létezik világszerte, ezért találunk köztük olyan csoportokat is, melyek teljes mértékben tagadják a klímaváltozást. Ezek közül egyesek nem csupán nyilvánosan kritizálják a klímaváltozással kapcsolatos tudományos álláspontot, hanem egyenesen aktív politikai lobbizást, és környezetvédelem-ellenes politikai képviselők hatalomba kerülését is elősegítették.
Ezek szerint a keresztények szerint mivel a világ Isten tökéletes teremtése, valamint mivel Isten végtelen, és mindenható, ezért minden, a klímában megfigyelhető változás tökéletesen az ő uralma alatt áll, és az ő akarata szerint történik. Ezért ezek a keresztények tagadják, hogy az emberiség képes lenne ezt befolyásolni. Napjainkban, az ezt az álláspontot képviselő keresztény csoportok inkább a politikai döntéseket, és jogszabályokat kritizálva próbálják visszaszorítani a környezetvédelmi próbálkozásokat. Gyakran az egyéni szabadságra, a szabad kereskedelemre, és a nemzeti érdekekre hivatkoznak, mintsem egyenesen a hitükre, amikor a különféle környezetvédelmi lépéseket támadják.

Az iszlám szerint a világban minden élő és élettelen ugyanúgy Isten teremtménye, és ezek mind Isten akaratának vannak alárendelve.
Mivel az ember kivételével semmi nem rendelkezik szabad akarattal, ezért a teremtmények létezésük minden pillanatával Istent szolgálják. Ugyanakkor hiszik, hogy ezek a teremtményeknek nem kell elszámolniuk az Ítélet Napján Isten előtt, míg a szabad akarattal rendelkező embereknek viszont igen. Bár nem hiszik, hogy a növényeknek vagy az állatoknak van lelke, de azt viszont hiszik, hogy minden élőlény őszintén imádja Istent.
Szerintük ez az embereknek jó példaként szolgálhat, és ennek kutatásával az emberek bepillantást nyerhetnek a teremtésbe, ami a hitüket mélyítheti.

A humanisták számára az ökológia azért fontos, mert a Földet az emberiség életterének tartják, és ezért fontosnak tartják, hogy azt a következő generációk számára megóvjuk. Szerintük nem maguk a növények és az állatok értékesek, vagy bármilyen értelemben ugyanolyan fontosak, mint az emberek, ahogy azt tévesen a környezetvédőknek szokták tulajdonítani, hanem ezek a dolgok azért fontosak, mert összességükben jelentik az otthonunkat. Szükségünk van rájuk a túléléshez, és végső soron a kiegyensúlyozott élethez is.
A humanisták szerint kulcsfontosságú, hogy az emberek aktívan vegyenek részt a környezetvédelemben, és ezt mindig a jelenlegi helyzetnek megfelelően, és racionális alapon tegyék. Ebben a folyamatban szerintük fontos, hogy ne essünk egyik végletbe sem, és ne adjuk meg magunkat se a túlzott pesszimizmusnak, amit az elkerülhetetlen apokaliptikus elképzelések jelentenek, se pedig a túlzott optimizmusnak, ami a technológiától várja a megváltást.
A kérdést ugyanis megfontoltan kell megközelíteni, és arra van szükség, hogy ne csak beszéljünk róla, hanem lehetőségeinkhez mérten gyakoroljunk nyomást azokra, akik jelentős változást tudnak hozni.
Mivel a kérdés mindannyiunkat érinti, ezért a humanisták szerint nem szükséges, hogy mindenki, akit ez foglalkoztat először szakértővé váljon és csak az után szólaljon meg. Szerintük a véleménynyilvánításhoz, és a saját elképzelések szabad kifejezéséhez mindenkinek joga van. Azt gondolják, hogy a környezetvédelem elsősorban politikai kérdés, nem pedig elméleti. A tudományos konszenzus ugyanis egyöntetűen a klímaváltozás mellett van, és az egyetlen, ami ezzel kapcsolatban kérdéses az a különböző államok politikai döntései a témában. Némely részletében ez egyenesen emberjogi kérdéssé válik, mert már manapság is láthatunk a klímaváltozás miatt menekülteket, és az erőforrások miatt kirobbant háborúkat. Éppen ezért a humanisták szerint a kérdés gazdasági, politikai, és gyakorlati vonatkozásait a szakértők kell kidolgozzák, de ezek közül sokban alapvető fontosságú az emberek, azaz a civilek, avagy az állampolgárok megkérdezése is.

Mivel a klímaváltozás mindannyiunkat érint, és egyre súlyosabban érinteni fog, ezért bármely széleskörű változás nem egy űrben keletkezik. A világunk összefüggő, és a bioszférát érintő döntések, és ezek hosszú távú hatásai olyan kérdések, melyben a különböző országok együtt kell működjenek. Mert hiába dönt úgy egy adott ország, hogy környezetbarát útra lép, ha a szomszédos ország viszont ennek ellenkezőjét teszi. A klímaváltozás nem áll meg az országhatároknál.
A humanizmus maga nem ír elő semmilyen politikai hovatartozást, de a világ politikai eseményeit figyelve tagadhatatlan, hogy léteznek bizonyos politikai pártok, és nagy multinacionális cégek, melyeknek érdeke a jelenlegi, pazarló, és hosszútávon fenntarthatatlan gazdasági, és termelési, illetve fogyasztási szokásainkat fenntartó rendszert helyben tartani. Ennek következtében a környezetvédelemmel kapcsolatos közbeszéd erősen polarizálódott, és néha úgy tűnhet, hogy csakis végletes álláspontok léteznek a kérdésben. A humanisták szerint nem szabad leragadnunk az ilyen felületes vitáknál, hanem sürgősen tennünk kell azért, hogy a dolgok megváltozzanak.
Ezért örömmel látják az olyan új zöld mozgalmakat, melyek nagy tömegeket képesek megmozgatni, és amelyek felhívják a figyelmet a kérdésre. Egyes politikai változások is reményre adhatnak okot, míg mások óriási visszalépésnek tűnhetnek. De ugyanakkor arra intenek, hogy józan optimisták legyünk, mert a téma oly mértékben bekerült a köztudatba, ahogy az korábban elképzelhetetlen volt, és ennek hatásait, még akkor is, ha nem egyenesen láthatók, még sokáig tapasztalni fogjuk. Szerintük a kihívás jelenleg abban rejlik, hogy megtaláljuk az egyensúlyt a probléma sürgősségének megfelelő, de ugyanakkor józan párbeszéd közt.

Régebb egyesek elképzelni sem tudták, hogy egy felsőbb hatalom útmutatása, és abszolút és univerzális értékekre való hivatkozás nélkül bárkit is rá lehessen venni politikai, vagy társadalmi kérdésekkel kapcsolatos munkára. Manapság a klímaváltozás jelentette veszély egy jelenleg egyedülálló kihívást jelent a teljes emberiség számára, mely egyben lehetőség, hogy a különböző identitásaink határain túl együttműködjünk másokkal mindannyiunk érdekében.
A humanisták szerint ennek során figyelembe kell venni az emberek igényeit, de végül mindenkinek nyitottnak kell lennie a kompromisszumra. A végletek ugyanis hamis képet mutatnak. Sem a tökéletes teremtés, amit egy felsőbb hatalomtól kaptunk, sem pedig az emberi kéz által tökéletesített természet elképzelése nem helyes, és a tényleges katasztrófát csak akkor tudjuk megelőzni, ha együttműködünk egymással. A humanisták számára pedig, akik az árnyalt, szabad gondolkodást, és a különféle embercsoportok közti együttműködést nagyra becsülik, ez a fajta, a környezet védelméért végzett munka egy lehetőség a közelibb együttműködésre, és az emberi szinten való fejlődésre egyaránt.

Források
McCallum, W. (2020). Battle lines. New Humanist, (Spring), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Rée, J. (2020). Pushed to the limit. New Humanist, (Spring), 30.-33.
Ridley, M. (2011). Az erény eredete (első kiad.) Akadémiai Kiadó, Budapest
Vegák, figyelem! A növények hallják, ha rágják őket
Molekuláris biológusok: a növényeknek nincs tudatuk, és nincs is rá szükségük
Ökológia (Wikipedia)
Religions and environmental protection
Christians and Climate FAQ
Cornwall Alliance Statement of Faith
Ross McKitrick: ‘Believing the science’ on climate change doesn’t mean any policy goes
Leading Evangelical Scholars Warn That Global Warming Alarmism Will Hurt The Poor
Environmental attitudes (Pew)
Sustainability and unsustainability: some facts
A Biblical Perspective on Environmental Stewardship
Hindu Views of Nature and the Environment
What does Hinduism teach us about ecology?
Islam, Buddhism, Hinduism and the Environment
Dharmic Ecology: Perspectives from the Swadhyaya Practitioners
Environmental ethics in Hinduism (pdf)
Can Religion Teach Us to Protect Our Environment? Analyzing the Case of Hinduism
An Assessment of Buddhist Eco-Philosophy

Kommentelnél? Katt ide.

Magány | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Modern összekötött társadalmunkban él egy elképzelés miszerint minden lehetőségünk megvan arra, hogy aktív társadalmi életet éljünk. Ha valaki mégis magányos, annak egyéni okai lehetnek csak. Kivételt képeznek ez alól az idősek, akiknél ez egyenesen normális állapotnak számít.
De mikor, és miért vagyunk valóban magányosak?

A buddhizmus szerint a szenvedés egyetemes, és törékeny emberi mivoltunkból fakad. Hitükben semmilyen emberi megoldás, vagy találmány, a gyógyszerektől egészen a kultúráig nem képes tartós megoldást vagy általános gyógyírt adni. Ezért a buddhisták szerint a szenvedéstől nem elmenekülni kell, hanem megérteni, és mélyreható figyelemmel megismerni annak okát.
Szerintük a szenvedésre a megoldás abban rejlik, hogy az ember felismeri, hogy a kellemes dolgok megőrzésére törekedik, és kerülni próbálja a kellemetleneket. De a szenvedéstől csak azáltal szabadulhat meg, ha felhagy ezekkel a viselkedésekkel, és ehelyett szilárd erényeken nyugvó, szándékos jó tetteket próbál végrehajtani.
Ezekből következik a magánnyal kapcsolatos tanításuk is, mely szerint hat módja van a magánnyal való megküzdésnek:

1. Kevesebb vágyakozás – Hajlandónak kell lennünk elviselni a magányt, anélkül, hogy azt keresnénk, mivel tudnánk felvidítani magunkat, vagy megváltoztatnunk a hangulatunkat.
2. Megelégedettség – Ha feladjuk azt az elképzelésünket miszerint, ha sikerül elkerülnünk a magányt, akkor tartósan boldogok leszünk, és ehelyett megelégedünk azzal, amink most épp van, akkor elérjük az elégedettség állapotát.
3. A szükségtelen tevékenységek kerülése – azért fontos, mert a folyamatos elfoglaltság által próbáljuk elkerülni a fájdalommal való szembenézést. Ehelyett meg kell állnunk, és együttérzéssel szemlélnünk önmagunkat, és a magányt, amit épp tapasztalunk. Valamint meg kell tanulnunk elfogadni, ha egyedül vagyunk magunkkal.
4. Teljes fegyelem – Minden alkalommal vissza kell térnünk a jelen pillanatba. Hajlandónak kell lennünk csak lenni. Egyedül. Mert alapvetően egyedül vagyunk, és nincs semmi, amibe kapaszkodhatunk.
5. A vágyakozás elkerülése – A buddhisták szerint azért vágyakozunk folyamatosan valamire, mert ebben keressük azt, ami megnyugtatna minket. Ez lehet étel, ital, de akár más emberek is. Ezeknek a vágyaknak az elengedésével rájöhetünk, hogy a magány nem probléma, és ezért nem is kell megoldani.
6. Nem keresni biztonságot a csapongó gondolatainkban – Azáltal, hogy abbahagyjuk a belső, magunkkal folytatott párbeszédet, és a gondolatainkat csupán mint gondolatok kezeljük, elérhetjük azt állapotot, melyben együttérzéssel, és humorral látjuk mindazt, ami vagyunk, és ami történik velünk. Ebben az állapotban a magány nem fájdalmas, és nem tapasztaljuk többé büntetésként.

A hinduk szerint elsősorban lelki lények vagyunk, akik igénylik a társak jelenlétét a kiegyensúlyozott, és teljes élethez. Ha ez hiányzik, akkor az nem pótolható hétköznapi módon, és sokszor pótcselekvésekhez vezet. Miközben pedig a magány érzése igazából az Istentől való eltávolodás miatt van. Ezért szerintük ennek gyógymódja az Istennel való kapcsolatunk helyreállítása. Ha ez megvan, akkor nincs semmi aminek szükségét érezzük.

A zsidó vallás szerint a magány nem jó dolog, és ezt abban is láthatjuk, hogy a teremtéstörténetben Isten kijelenti: „Nem jó az embernek egyedül lenni”. (1Móz 2:18) Ezért volt szükség az első embernek, Ádámnak társat teremteni.
Szerintük többféle magány létezik, és ezek közt van olyan, ami önkéntes. Mint például egyes szent életű emberek, akik önként vonulnak vissza a társadalomtól, és eközben teljesen elégedettek voltak.
De a magány akkor rossz, ha ezt az ember a másoktól való elszigeteltségként tapasztalja meg. Illetve ugyancsak magányt élünk meg bizonyos krízisek esetén, mint például az házastársunk elvesztése után. Tehát a magány elkerülhetetlen az emberi élet során. De lehet pár dolgot tenni azért, hogy ezt enyhítsük.
Emlékezhetünk például a múltra, és hasonló tapasztalatainkra, vagy pedig a vallási hagyomány történeteire, melyek a veszteség és a magány kérdését dolgozzák fel.
De ugyanakkor hiszik, hogy az ember nem tudja egyedül megszabadítani magát a magány börtönéből. Ezért javasolt felvenni a kapcsolatot a közösségünkkel, és másokkal, akkor is, ha ennek megvan a veszélye, hogy egyesektől elutasítást kapunk.
Ezen kívül pedig fontosnak tartják, hogy az Istennel való kapcsolatunkat is fejlesszük. Hiszik, hogy az imádság által Isten választ adhat a kérdéseinkre, és segít, mert ismeri a szívünk titkait. Azok, akiknek a hite nem erős is megnyugvást találhatnak a vallásos rituálék végrehajtásában.
Végül pedig, a zsidók szerint, a legjobb módja annak, ahogy a magánnyal megküzdhetünk az, hogy megtanulunk egyedül lenni.

A keresztények szerint napjaink anyagias világában a szívük mélyén még a hívők is elhiszik, hogy csupán ez a világ az, ami létezik. Pedig a keresztény hitben a földi lét valóságán túl létezik a Mennyország, mely a keresztények életének végső célja.
Vannak keresztények, akik szerint ha valaki letér az Isten országa felé vezető útról az annak a jele, hogy a Sátán kísértésbe vitte, és megpróbálja elterelni attól, ami igazán fontos. Szerintük ahelyett, hogy arra koncentrálna az ember, hogy mije nincs, inkább arra kell gondoljon, hogy Isten örök életet adott neki, és Isten országát örökli meg, ha valóban hisz, és követi az Isten útmutatását.
Személyes problémák esetén, mint amilyen a magány, a keresztények elsősorban azt ajánlják, hogy az illető imádkozzon, de mindig tartsa szem előtt, hogy Isten akarata felsőbbrendű, mint az embereké. Tehát, annak ellenére, hogy az emberek negatívan élik meg például a magányt, de eközben Isten azon dolgozik, hogy mindent úgy alakítson, ahogy annak történnie kell. Ezért az embernek az a dolga, hogy Jézushoz hasonlóan, elfogadja a sorsát, és viselje a keresztet, amit Isten szán neki.

Más keresztények szerint a magány a modern, individualista társadalmak problémája. Szerintük a múltban a társadalmi kapcsolatok szorosabbak voltak, és ennek a társadalmi hálónak a gyengülése miatt van manapság annyi magányos ember. Ezért a magány orvoslására a következőket javasolják:

Az egyházközösségnek nem csak tagjai kell legyenek, hanem szükséges, hogy ezek az emberek mélyen tapasztalják meg a valahova tartozás érzését. Tehát a közösség tagjait nem csak a részvételre, hanem a valós odatartozásra kell ösztönözni.
Ennek érdekében olyan közösségi tevékenységeket kell szervezni, melyek nem csupán kis létszámban, és néha találkoznak, hanem amelyek közösségi élményt adnak a résztvevőknek.
Ezért szükséges a heti misén túlmenően közösségi találkozókat, vasárnapi iskolákat, és hasonló tevékenységeket szervezni folyamatosan.
Az ilyen tevékenységek keretében a vallási tanításokon túlmenően az egyház értékeit, és a barátság, illetve a közösségi lét mibenlétét is tanítani kell.
Végül pedig arra kell biztatni a hívőket, hogy odaadóan viszonyuljanak egymáshoz, és a vallási közösségükhöz, mert hitükben ez az ami megelőzi a társadalmi elszigetelődést.

Az iszlám tanítása szerint az emberek akik társaink az életben Isten akaratából vannak velünk, és csakis annyi ideig, ameddig Isten úgy akarja. Minden találkozás, de minden elválás, és minden próbatétel ugyanúgy Istentől származik.
Ezért a muszlimok szerint az ember el kell fogadja Isten akaratát, de ugyanakkor törekednie kell a jóra a lehetőségei, és a képességei szabta határokon belül. Hitükben az élet soha nem hiábavaló, vagy felesleges, mert Isten semmit sem teremt cél nélkül. Az embernek bíznia kell Isten bölcsességében.
A földi lét célja, hogy erkölcsös, és jó tetteket teli életet éljen az ember, mert erről számot kell majd adnia Allah előtt a Feltámadás Napján. Eközben pedig nem az a fontos, hogy magányos vagy társaság veszi körül, hanem kizárólag az, hogy milyenek a tettei.

A humanisták szerint a magány annak a jele, hogy az alapvető emberi szükségletünk a társas létre nincs kielégítve. Ennek oka sokféle lehet. Lehet szó a társas kapcsolatok zavaráról, szeretteink elvesztéséről, vagy akár az önként vállalt magányról is. Utóbbi nem negatív, ha az egyén maga dönt úgy, hogy inkább egyedül szeretne lenni mintsem közösségben. Ezért fontos különbséget tenni a magány és az egyedüllét közt. Egyedüllétre szükség lehet annak érdekében, hogy jól tudjunk működni, vagy akár, hogy kreatív munkát végezzünk. A magány ennek egy olyan negatívan megélt változata, aminek szintén hatása van a jóllétünkre. A humanisták szerint a magány ellentéte, és akár gyógymódja a közösségbe való kiegyensúlyozott beilleszkedés, melynek során az egyén igénye a társas létre oly módon elégítődik ki, ami számára megfelelő.

Tévhit azonban, hogy az egyházi közösségek védenének a magánytól. Hiszen ha valaki nem hisz a vallás állításaiban, és csakis a közösségért jár egy adott egyházi közösségbe, akkor egy hazug, és képmutató tevékenységben vesz részt, ami rányomja a bélyegét az ottani jelenlétére. És bár ez sokaknak elfogadható ára annak, hogy védve legyenek a magánytól, a humanisták szerint valódi védelmet, és a közösségi lét pozitív hatásait csakis akkor tudjuk megtapasztalni, ha őszinte, autentikus kapcsolatokat építünk ki, és ápolunk a többi emberrel, és nem elég ha ezeket csak színleljük.
Mivel a humanisták nem hisznek természetfeletti entitásokban, mint például az őrangyalokban, ezért az ilyen lények társaságát is aggályosnak tartják. Bár megnyugtatónak tűnhet a gondolat, hogy egy erős lény mindig vigyáz ránk, ugyanakkor ez csökkenti az ember autonómiáját, és folyamatos felügyelet alá helyezi. Mint egy kisgyereket, akit védeni kell a saját tetteinek következményeitől. És bár ezek a tettek néha negatív következményekkel is járhatnak, de ezek akkor is az egyén saját döntései, melyek alapját képezik az illető személyiségének, és személyi szabadságának. Mivel a humanisták ezt értéknek tartják, ezért nem fogadják el azokat a természetfeletti magyarázatokat, melyek a szerető gondoskodás leple alatt ezt bármi módon csökkentenék.
Szintén pozitívumként van említve annak a gondolata, hogy Isten mindig veled van. A humanisták szerint ez nemhogy pozitív dolog, hanem egyenesen rossz. Bár a magánytól sokan félhetnek, de egy olyan természetfeletti entitás folyamatos, soha nem szűnő jelenléte, akivel nem lehet ténylegesen kommunikálni az nemhogy jó, de egyenesen zavaró gondolat. Még a legjobb barátaink, vagy a szeretteink jelenléte sem kívánatos folyamatosan, és úgy, hogy nem mi mondhatjuk meg, mikor szeretnénk velük lenni. Ha Isten ezt nem tisztelné, akkor nemhogy szeretetnek, hanem egyenesen zaklatásnak kellene ezt nevezni. Nem ez a magány ellentéte.
További tévhit, hogy a magány mindig valami negatívum. Van amikor igenis egyedüllétre van szükségünk. Mindenkinek vannak időszakai, amikor szeretne visszavonulni a saját gondolataival, és feldolgozni ami történik vele, vagy amely dolgok épp foglalkoztatják. Sokan introvertáltak, vagy mint például az autizmus spektrumon levő emberek, akik nem szeretik a hosszas társas kontaktust másokkal. Ezek a személyek nem valami rosszat tesznek, amikor azt kérik másoktól, hogy hagyják őket békén. Nekik egyszerűen erre van szükségük ahhoz, hogy belül, lelkileg feltöltődjenek, és ismét megfelelően tudjanak viszonyulni a környezetükhöz, és a szeretteikhez. Ennek megtagadása stresszhez, és viselkedési, viszonyulási problémákhoz vezethet.

De mivel a társas lét annyira alapvető igény, ezért léteznek kezdeményezések, melynek során nem vallásos csoportok, az egyházak közösségi létének pozitívumait próbálják átemelni a szekuláris, természetfelettitől-mentes térbe. Az egyik ilyen kezdeményezés a Sunday Assembly, azaz a vasárnapi gyülekező. Ennek egy ideig létezett magyarországi ága is, de ami sajnos érdeklődés hiányában abbamaradt. Viszont világszerte több országban mind a mai napig léteznek aktív Sunday Assembly közösségek.
Ezen kívül a brit humanista társaság nyújt olyan lelki gondozási szolgáltatás, melyet azok vehetnek igénybe, akik magányosak, vagy krízist tapasztalnak meg, de nem vallásosak, és szeretnének valakivel beszélni a problémáikról.

Források
Ismeretlen szerző (2014). Godless congregations. New Humanist, (Winter), 13.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Atomjaira hullik a magányos fiatalság, a társadalom inkább oda sem néz
‘Only connect’: Humanists UK working to combat loneliness
Own Your Loneliness
Six Kinds of Loneliness
At Home with Yourself
How can I deal with my agonizing loneliness?
How Your Church Can Respond to the Loneliness Epidemic
A Jewish Guide to Dealing With Loneliness

Kommentelnél? Katt ide.