Temetés | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Mindannyiunk életét érinti valamilyen módon a halál. A temetési szertartások pedig az ennek a következtében fellépő gyászban hivatottak segíteni. Mégis kevés szabály vonatkozik rájuk, és a vallásokon kívül nem sok rituáléval vagy szertartást ismerünk és használunk.
Magyarországon a nem-hívők magas aránya miatt létezik polgári szertartás is, amikor egy szertartásvezető tartja meg a halott búcsúztatóját.

Egyes keresztények hiszik, hogy az ember fizikai teste fog feltámadni az Ítélet napján, ezért fontosnak tartják azt épségben megőrizni, és nem engedélyezik a hamvasztást.
Mások szerint viszont lényegtelen, milyen állapotban van a test, mert Isten mindenképp teljes egészében helyre fogja állítani azt az Ítélet Napján. Hiszen a mindenható Istennek nem jelent gondot a poraiból feltámasztani valakit.
Viszont amikor Európában először kezdtek széleskörűen hamvasztást alkalmazni, a tizennyolcadik században, a keresztény egyház erőteljesen ellenezte ezt, mert a gyakorlatban a test feltámadásba vetett hit tagadásának tartották. Ennek érdekében megtagadták a halotti szertartást azoktól, akik úgy, hogy elhamvasszák a testüket a haláluk után.
Manapság viszont a temetés módjától függetlennek tartják az illető mennybekerülési esélyeit, ugyanúgy, ahogy a születés módja (természetes úton, vagy pl. császármetszéssel) sem befolyásolja azt. Széleskörűbben elterjedt a nézet, hogy az üdvözülés nem a temetés rítusától, hanem az illető életétől függ. A temetés szertartását a vallási elemeken kívül csak hagyományos, és inkább konzervatív értékekre hajló etikett szabályok irányítják. A szertartás főszerepét az ezt vezető pap vagy lelkész foglalja el.
A zsidó valláson belül nem egyértelmű a feltámadással kapcsolatos tanítás, mert a Tóra nem ad egyértelmű választ erre. Viszont a Talmud (a szóbeli törvények feletti rabbinikus diskurzus, melynek alapján értelmezik és aktualizálják az írott hagyományt) tiltja a hamvasztást. Sőt a halottak elégetését bálványimádás jelének tartják.
A temetés során előírás a sötét, visszafogott színek viselete, valamint a férfiak számára kötelező a kippa viselete. A nők számára csak az ortodox szertartások során kötelező sállal eltakarni a hajukat.
Az iszlám hagyomány szerint a közösség felelőssége, hogy a temetési szertartás a vallási előírásoknak megfelelően történjen. Ennek része, hogy a hívők kötelessége a halottat megmosdatni, illatosítani, halotti lepelbe burkolni a halottat, majd imádkozni felette és a sírig kísérni őt.
Az iszlám nem engedélyezi a hamvasztást. De ugyanakkor hiszik, hogy a feltámadás mindenképp meg fog történni függetlenül attól, mi történt a testtel. Mert mindenkinek viselnie kell a tetteinek következményeit. A temetés szertartása során mindenkinek aki belép a mecsetben le kell vennie a cipőjét, és a nők számára kötelező a fejkendő viselete. Valamint a férfiak és a nők az egész szertartás alatt külön, a részükre kijelölt helyen kell üljenek.
A buddhisták szerint a test a lehetőségek hordozója, ezért fontosnak számít, de mivel elfogadják az újjászületés tanát, ezért azt tartják, hogy a testhez nem kell annyira ragaszkodni. A halálról néha úgy beszélnek, hogy az illető életet vált. A temetés során itt is konkrét szabályok vannak. A cipőt szintén le kell venni. Valamint a gyász színe a fehér, amit kizárólag az elhunyt családtagjai viselhetnek.
A hindu hagyományban a temetés pontos menetrendjét a védikus írások tartalmazzák. Ezekben szerepelnek bizonyos tisztasági szabályok, mint pl. hogy a nappal elhunytat még naplemente előtt el kell hamvasztani. A hinduk szerint az anyagi test olyan mint egy ruha, melyet a halhatatlan lélek egyik életről a másikra cserélget. Valamint hisznek a szellemek létében is, melyek hitük szerint ugyanolyan élvezetekre vágynak, mint a fizikai testtel rendelkezők. A különbség csak annyi, hogy a szellemek teste finom szemcsékből áll, mely nem olyan, mint a fizikai testet alkotó durva szemcsék.

A humanisták szerint a halál a vég úgy a fizikai testünk számára, mint mi magunk számára is. Nem fogadják el a lélek fogalmát, és azt gondolják, hogy a másvilág és az újjászületés fogalmai kizárólag a gyász és a halálfélelem tagadását jelentik, nem pedig valós helyet vagy eseményeket.
Azt gondolják, hogy támogatnunk kell egymást a halál elfogadásában, és a gyász folyamatában.
Épp ezért, a halálhoz való hozzáállás sokfélesége miatt a humanisták azt gondolják, hogy a gyász folyamata nem csupán abból áll, hogy meghalunk és kész, hanem ennél összetettebb folyamatról van szó. Vannak ugyanis olyanok akik örömmel látják a halált, mert ez hosszas szenvedés végét jelenti. De még ez sem jelenti azt, hogy a szeretteik ne tapasztalnának meg ugyanolyan erőteljes gyászt, mint bármely más halál esetén.
Ezért a humanisták azt gondolják, hogy a nem-hívőknek is szükségük lehet valamilyen szertartásra, vagy eseményre, mely elismeri ennek a veszteségnek a létét, és első lépés lehet a gyászfeldolgozás folyamatában. Elvégre a szeretteink halála valós esemény, és érzelmileg érint minket a valódi életünkben, akkor is, ha a halál ténye vitathatatlan, és elkerülhetetlen minden élő számára.

Humanista temetési szertartások
Világszerte több országban tartanak kifejezetten humanista értékrend szerinti temetési szertartásokat. Ezek elsősorban az angolszász, és a skandináv országokban népszerűek.
Ezek középpontjában az elhunyt személye kap helyet, és nem tartalmaz semmilyen istenség(ek)re való hivatkozást. Miközben a vallásos temetési szertartásokban a hangsúly elsősorban Istenen, és az Ő dicsőítésén van, addig a humanista szertartásokban a halott kapja a fő szerepet. A szertartásokat pontosan ezeknek a természetfelettire való hivatkozásoknak a hiánya teszi jellegzetessé. A szertartás szentségét a halott szeretteinek hozzájárulása, és emlékeik megosztása adja, ezáltal emberi léptékre hozva az eseményt.
Minden szertartás személyre szabott, és többek közt ennek tulajdonítják az egyre növekvő népszerűségüket.
A szertartást olyan kifejezetten erre képzett személyek végzik, akiket humanista ünnepségvezetőknek neveznek. Ezek a személyek az esemény előtt időt töltenek az elhunyt családjával vagy szeretteivel, és ezeknek a beszélgetéseknek alapján alakítanak ki egy olyan személyre szabott szertartást, ami valóban az elhunytról, és szeretteiről szól.
A szertartásban a hangsúly a élet végének kiemelésén, és a megemlékezésen van, és szó sincs arról, hogy az elhunyt csak eltávozott.
Ezeket a szertartásokat szinte bárhol meg lehet tartani, és nincsenek előírások a résztvevők számára sem. Az elhunyt szerettei választhatnak egy tetszőleges helyszínt is, mely az illető számára jelentős volt.
Bár nincsenek szigorú szabályok, és szertartásrend, melyeket mindenképp követni kell, de egy humanista temetési szertartás a következő rendet követi:

Egy előre kiválasztott bevezető zene hallható.
Majd a szertartásvezető üdvözli az egybegyűlteket. Ezt az élettel és a halállal kapcsolatos vallástalan szempontok gondolatai követik, melyet szintén a szertartásvezető olvas fel, vagy mond el. Ezt követi az elhunytról való megemlékezés. Ez képezi a szertartás középpontját, és ez a leghosszabb rész. Általában 15 percig tart.
Ez után költemények, vagy kiválasztott szövegek felolvasása következik, melyet a szertartásvezető vagy a hozzátartozók, és az elhunyt barátai olvasnak fel. Majd a szertartásvezető felszólítása alapján a résztvevők csendben vagy zenei kísérettel az elhunytra gondolhatnak. Ezt követi a gyászszertartás maga melynek során a koporsót leengedik, vagy behúzzák a függönyt (hamvasztás esetén), és a záró szavak. Végül pedig a végső zenei résszel zárul a szertartás.

A humanisták fontosnak tartják, hogy létezzen egy a halált követő, szimbolikusan azt lezáró esemény, akkor is ha sem az elhunyt, sem a hátramaradt szerettei nem hívők, mert a vallástalan embereknek is ugyanúgy igényük van a rituáléra, és azt gondolják, hogy a temetés az élőkért van nem pedig a hallottért. Egy megfelelő szertartással pedig a veszteséget szenvedettek elindulhatnak a gyászfeldolgozás felé, és ezáltal egymást is támogathatják ebben.

Források
Copson, A, Roberts, A. (2020). The little book of Humanism (első kiad.). Piatkus kiadó, London
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Rée, J. (2013). The rationalist way of death. New Humanist, 128(3), 32.-36.
Temetés és megemlékezés etikett
Hogy néz ki napjainkban egy „szép” temetés?
What is a Good Death?
Funeral ceremony ideas and inspiration
What Is A Humanist Funeral?
Non-religious funerals – Frequently asked questions

Kommentelnél? Katt ide.

Menekültek és bevándorlás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Manapság összemosódik a migráns, és a menekült fogalma. És mindkettő negatív jelentéstartalommal bír. A 2015-ös úgynevezett migrációs válság óta, a magyar közbeszédben, a két kifejezés azonossá vált. Miközben ezek teljesen különböző élethelyzetet jelölnek. Mert menekült az, aki természeti katasztrófa, vagy háború elöl próbál jobb helyre jutni. De bevándorló az a magyar is, aki a jobb élet reményében külföldre költözik, rövid vagy hosszútávon.
Az egyik csoport démonizált, a másik meg normálisnak minősül.

Egyes keresztények szerint életveszély esetén érthető a menekülés, és példának a zsidók Egyiptomból való menekülését hozzák fel, amit a Biblia említ. De ugyanakkor azt is gondolják, hogy a szabadsághoz szükségesek a határok, mert a határtalanságban nincsen cél. Hiszik, hogy a földi élet nem az igazi otthonunk, és csakis rövid időre van. A „valódi” élet pedig „nem evilágból való”, hanem Isten mellett létezik.
A zsidó vallás követői viszont gyakorlatiasabban szemlélik a dolgot. Mivel történelmük során a zsidók többször kényszerültek menekülésre, ezért a vallási életükben fontos szerepet kap a mások életébe való beleélés képessége. De ugyanakkor azt is hiszik, hogy a menekültekkel való együttérzés és segítség csak addig mehet el, ameddig az illető saját életét nem veszélyezteti. Ezen kívül pedig, a Tóra hagyománya alapján, támogatják az úgynevezett menedékvárosok létrehozását, ahol azok élhetnek, akik valamilyen bűncselekményben gyanúsítottak, és amelyet elhagyhatnak, ha bebizonyosodik az ártatlanságuk.
A hinduk egyetértenek azzal, hogy kötelességünk segíteni embertársainkon, és ez különösen fontos életveszély esetén. De máskülönben az adott ország feladata megszabni a saját határait. Szerintük az elvándorlás kérdését egyszerre lokálisan, és globálisan kell kezelni, mert ezek csupán válaszreakciók az ökoszisztémák, és a szociális biztonság felborulására. Hitük szerint az Isten-tudatos, tiszta életvitel az, ami megakadályozza a migráció problémáját, mert ez teszi a Föld minden pontját élhető hellyé.
Ehhez képest globálisabb állásfoglalást az iszlámban és a buddhizmusban találunk. De míg a muszlimok szerint az egész Föld Isten tulajdona, amin az ember csupán helytartó, addig a buddhisták szerint a bolygón osztoznunk kell a többi emberrel.
Az iszlám tanítása szerint az embereknek kötelessége Isten útmutatásai szerint gondoskodni a Földről, és ennek felvirágoztatásán kell munkálkodnia. Míg Buddha tanítása szerint ha nem vagyunk képesek kommunikálni másokkal, akkor a saját bensőnkkel sem leszünk képesek, ezért a másokkal való együttműködés képessége a saját belső utunk szempontjából fontos.

A humanisták szerint a biztonságos élet alapvető emberi jog. Ha ez veszélyben van, akkor a menekülés racionális reakció bármely ember részéről.
Ahogyan természetes emberi reakció az is, hogy a veszélyben elevő embertársunkat megvédjük, nem pedig még jobban megalázzuk. Szerintük utóbbi egy torzított reakció, ami tanult, és az illető társadalomban jelenlevő problémákról szól, nem pedig a menekülő személyekről.
Ahhoz ugyanis, hogy egy életveszély elől menekülőben elsősorban a saját társadalmunkra veszélyes elemet lássunk, és azt kérjük rajta számon, hogy mivel tud hozzájárulni az országunk hatékonyságához elsősorban arra van szükség, hogy az illetőt dehumanizáljuk, azaz ne lássuk benne az embert. Így történhet meg az, hogy embertelen életkörülmények közé kényszerítünk ilyen helyzetben levő embereket, vagy akár olyan megalázó és emberi méltóságot sértő bürokratikus folyamatoknak tegyük ki őket, melynek célja eldönteni, hogy ezek az emberek megmentésre érdemesek-e. Erről szól tulajdonképp a dokumentumokon, vagy ezek hiányán való vita, a származás firtatása, és a képesítések mérlegelése. Mintha egy dokumentumok nélküli ember egyben nem rendelkezne jogokkal, vagy rá nem vonatkoznának ugyanazok a nemzetközi egyezmények, és őt nem kell tisztelni, mint bármely másik embert.
A humanisták borzalmasnak tartják annak a gondolatát, hogy egyesek papírokra, és hasznosságra redukálják az emberi élet értékét. Szerintük kudarcnak minősül, hogy a civilizáció fellegvárainak kapui előtt emberek tömegei ideiglenes táborokban, emberhez méltatlan körülmények közt nyomorognak.

A humanisták szerint létezik egy örökös feszültség a szabadság és a biztonság közt, melyet fontos óvatosan egyensúlyozni. Ugyanis a biztonság ára soha nem lehet a szabadság feladása. Manapság úgy tűnhet, a legtöbb társadalom úgy döntött, hogy számára a biztonság fontosabb, mint a szabadság, és ezért szükség van a határok erős, és lehetőleg teljes kontrolljára. Erre pedig a technológiát hívták segítségül. Ez pedig nem csak a hadi technológiák fejlődésére korlátozódik. Bár ott is ijesztő mértéket ért el. Az egyre pontosabb, és leleményesebb módon hatékony fegyverek és bombák, melyeket akár távolról is lehet irányítani, olyan valós veszélyt jelentenek a civil lakosság számára, amely elől menekülni teljesen racionális döntés. De ugyanakkor a közvetlen háborús zónán túl is ugyancsak technológiai megoldások akadályozzák ezeknek a menekülő embereknek a biztonságos létezését. Azzal a különbséggel, hogy ezek közül némely az illető ország saját lakossága ellen is használva van. A sebesség, és az absztrakt algoritmusok korában, melyben néha maguk a fejlesztők sem tudják pontosan követni a mesterséges intelligencia által irányított algoritmusok működését, elindult a mobilitás elleni háború. Ez nemcsak fizikai testekre vonatkozik, hanem már a gondolatokra, és az emberi kapcsolatokra is.
A minden szinten személyre-szabott digitális világ, melyben csak korlátolt információhoz férsz hozzá tulajdonképp egy virtuális kerítést jelent, melyet megugorni lassan csak illegálisnak minősülő eszközökkel lehetséges. A digitalizáció, bár kényelmesnek, és biztonságosnak tűnhet, de valójában beszűkíti a világunkat, és mindenkit a saját kis világába zár, távol az emberiség többi részétől. Ezáltal pedig nem a valós világot ismered meg, mert hiszen annak a valódi elemeivel, és lakosaival szinte soha nem találkozol, hanem csupán a saját, jól kontrollált kis szegleteden belül mozogsz. A kényelem és a biztonság ára a szabadság elvesztése.
És ebben a látszólag gazdag, biztonságos, és kényelmes világban pedig egyre erősödnek a frusztrációk. A szorongás, és a kiégés hétköznapi, a különböző csoportok közti ellentétek robbanékonyak, és közben úgy tűnik, hogy mindezt még külső erők is veszélyeztetik. Ezek a külső erők pedig a menekültek, és a bevándorlók alakjában testesülnek meg.
De valójában nem erről van itt szó. A probléma forrása ugyanis az, hogy minél erőteljesebb indoka van egy országnak arra, hogy a saját hatalmát, és erőforrásait védje, annál erősebb kontrollt kell fenntartania. És ennek negatív következményei vannak az állampolgárai lelki egészségére. A rend fenntartásának ára az erőszak, amit közvetve vagy közvetlenül hajtanak végre itthon, de a távolban is. Európa behatolhatatlan vára ugyanis csak akkor maradhat fenn, ha egyeseket (sőt sokakat) kizárunk.
Ilyenkor bukkannak fel a régi előítéletek, mint a rasszizmus, és a xenofóbia, melyek faji vagy etnikai hovatartozás alapján rangsorolják azokat az embereket, akik életre érdemesnek minősülnek. Ilyen értelemben az erőteljes határ meghúzásának feltétele a közös emberségünk megtagadása. A másik azonosítása, különösen ha ez valamilyen egyértelmű jellemző alapján mint például bőrszín, viselet, stb. mentén történik, egyben egyfajta megbélyegzéssé is válik. Az emberségét elvesztett menekült kiközösítésének jele, aki ezáltal szabad préda, amire lehet vadászni. Mert nem ember.
A humanisták szerint ez a fajta gondolkodás hatással van arra, ahogy másokkal bánunk, és arra, mit gondolunk a világról. Nem véletlen, hogy ezeknek a témáknak a tárgyalása során az értelem és a valóság pontos leírása szinte lehetetlenné válik.
És épp ebben rejlik a kizárólag benyomások alapján, és erős érzelmektől fűtött, heves viták problémája, mert ezekben gyakran kizárólag előítéletekből, és téves információkból kiindulva, a félelem által vezérelve folyik a párbeszéd. Ilyen körülmények közt pedig nem lehet racionálisan érvelni, vagy emberhez méltó döntést hozni, és ennek megfelelően cselekedni. Emiatt a félelem miatt van a pánik is, amiből a gyűlölet és a gyűlölet-bűncselekmények fakadnak. Az előítéletek, és a manipulált, hazug információk alapján hozott hirtelen ítéletek sokszor gyilkosak, és kegyetlenek. És erre semmi szükség.
Első pillantásra tehát úgy tűnhet, hogy a menekültek és a bevándorlók kérdése csakis az ebben érintettekről szól, pedig ez nem így van. A humanisták szerint az, ahogyan bánunk azokkal akik a legsérülékenyebbek, legyen az a saját társadalmunkon belül, vagy akár jövevények esetén, az sokat elmond a társadalmunk saját, belső állapotáról.
Ha ugyanis egy társadalom jól működő, és biztonságos, akkor képes lesz megküzdeni olyan problémákkal mint az éghajlatváltozás vagy háborúk miatt menekülők tömegei. Az emberiség történelmében mindig is voltak különféle viszályok, és természeti katasztrófák, melyek nagy embertömegek mozgását tették elkerülhetetlenné. Ahogy az is része a történelmünknek ahogy különféle kultúrák találkoztak, és kereskedtek egymással. És valóban ezek nem mindegyike volt békés, de ugyanakkor az emberek, áruk, és eszmék cseréje a különböző embercsoportok közt volt tulajdonképp az eredete az összes jelenlegi emberi kultúrának. És ez még a határok védelmét hangsúlyozó országok közt is megtörténik. A sok Nyugat-Európába kivándorló fiatal magyar ugyanúgy migrál, mint az aszály miatt máshol szerencsét próbáló afrikai.
A humanisták szerint tehát nem maga az emberek mozgása az, ami veszélyt jelent, hanem ennek során az emberségünk elvesztése. Ezért szükség van arra, hogy a menekült, és a migráns is ismét emberré válhasson azok szemében is, akik soha nem hagyták el a szülőhelyüket, és ez éppenséggel egyike a szerencsésebb, és kívánatosabb célországoknak.
A humanisták ugyanis azt gondolják, hogy az erőforrások lehetnek korlátoltak, de az emberséges bánásmód nem az. De egy embernek, aki elveszítette mindenét nem arra van szüksége, hogy azon az új helyen ahová kerül ő legyen a legnagyobb hatalommal rendelkező, hanem csupán azt szeretné, amit a legtöbb másik ember: biztonságot, elegendő táplálékot és pihenést, és néhány embert akit szeret és akik őt szeretik.
A határok és az erőforrások feletti vitákban sokszor elvesz mint szempont az, hogy a menekültek és akár a bevándorlók esetén is emberi életekről beszélünk. A humanisták szerint pedig, akik számára az emberi jogok, és az emberi méltóság az elsődleges szempont, ebben a kérdésben elsősorban azt kell megtanulnunk, hogy meglássuk az embert, tehát az egyenlő társat a másmilyen, az idegen, és a kiszolgáltatott helyzetben levő emberben is.

Források
Cacho, L. M. (2012). Social death. New York University Press, New York
Diener, A. C., Hagen, J. (2012). Borders: A Very Short Introduction. Oxford University Press, New York
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Mbembe, A. (2019). Notes from the frontier. New Humanist, (Winter), 42.-45.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
A migráns
Ellepték Brüsszel utcáit a szipuzó migránsgyerekek
A német kormány megint kötelező migránskvótát akar
Drámai módon alakul át a világ, ezért több a migráns
Offering a Humanist Hand to Asylum Seekers

Kommentelnél? Katt ide.

Halálbüntetés | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Magyarországon az utolsó halálbüntetést 1988. július 14-én hajtották végre.
Ha történik egy nagyobb közfelháborodást okozó bűntett gyakran felhangosodnak azok a hangok, amelyek a halálbüntetés visszaállítását követelik.
Egy 2007.-es februári felmérésében a magyarok 31%-a mondta azt, hogy „mindig is ellenezte a halálbüntetést”.

A vallások megoszlanak a halálbüntetés kérdésben. Van, amely minden körülmények közt tiltja, mint például a buddhizmus, mely szerint az élet elpusztítását mindig kerülni kell.
Ugyanakkor az életeken átívelő következményekben szintén hívő hinduk viszont engedélyezik a halálbüntetést, azzal indokolva ezt, hogy erre a társadalom rendjének fenntartása, és a békés polgárok védelmének érdekében szükség lehet.
Mások, mint például a judaizmus követői technikailag engedélyezik a halálbüntetést, de a gyakorlatban lehetetlenné teszik ennek végrehajtását. A zsidók szent könyve, a Tóra, több helyen, és több módon beszél a halálbüntetésről. Mivel a Tórát nem lehet átírni, ezért a bölcsek különböző jogi szabályozások segítségével a gyakorlatban tették lehetetlenné a halálbüntetés végrehajtását. Szerintük erre azért van szükség, mert a Tórában említett halálbüntetés célja csupán az volt, hogy a vétkeseket elijesszék a bűnismétléstől. Manapság viszont elterjedtebb a hit, miszerint a világi bíróságok nem hozhatnak halálos ítéletet, mert ezt Istenre kell bízni, aki majd küld a vétkesre valamilyen büntetést (pl. betegség formájában).
Ehhez képest a kereszténység és az iszlám bizonyos esetekben elfogadhatónak tartja a halálbüntetést. Bár a keresztények hiszik, hogy büntetésnek amennyire lehetséges, hozzá kell járulnia a vétkes megjavulásához, de ugyanakkor azt is gondolják, hogy a büntetésnek a vétség súlyosságával kell arányosnak lennie. Ezért, annak ellenére, hogy hiszik, a modern államok rendelkeznek olyan lehetőségekkel, melyek hatékonyan tudnak büntetni, a keresztények továbbra is szükségesnek tartják a halálbüntetést.
Hasonló módon, az iszlám vallásjog szerint, ha valaki szándékosan okoz romlást, ha ez visszafordíthatatlan, és nem állítható helyre, akkor az elkövetőre akár halálbüntetést is ki lehet szabni. És bár az iszlám tiltja az önbíráskodást, de ugyanakkor azt is tanítja, hogy a büntetés célja a megtorlás mellett az elrettentés is. Ezért a halálbüntetést is elfogadhatónak tartják.

Sérti az emberi méltóságot
Szent könyvek hiányában a bűnözőkkel való helyes bánásmód megválaszolására a humanistáknak valami másra kell támaszkodniuk. Ezért a különböző büntetésformák erkölcsi vonatkozásait a humanisták az értelem, a bizonyítékok, az együttérzés, és az emberi méltóság figyelembe vételével vizsgálják. Ezek alapján pedig arra a következtetésre jutottak, hogy a halálbüntetés sérti az alapvető emberi jogot az életre, nem hatékony mint elrettentő büntetés, és ezen kívül még kegyetlen büntetésforma is.
A humanisták szerint a szenvedés elkerülése minden ember számára biztosított kell legyen, beleértve a bűnözőket is. Ha csupán arra koncentrálunk, hogy a bűnözési statisztikákat csökkentsük, akkor ezt a fontos szempontot szem elől veszíthetjük. Még a bizonyítottan bűnös emberek is emberek annak ellenére, hogy kárt okoztak másoknak. A humanisták szerint, ha szándékosan kegyetlenül bánunk azokkal, akik bűncselekményt követtek el, akkor megengedjük, hogy a társadalmunk kegyetlen és erőszakos egyen, ami mindenki másra is kihat. Ez főleg akkor fontos, ha valaki még csak gyanúsított, vagy esetleg ártatlanul ítélik el. Különösen fontos ez a halálbüntetés esetében. A humanisták szerint az előre eltervezett gyilkosság rossz, akkor is, ha az állam hajtja végre a polgárai nevében. Sőt, akkor talán még rosszabb is.

Hibák és előítéletek
Azokban az országokban, ahol még létezik halálbüntetés megfigyelhető, ahogy ez a büntetésforma követi a társadalomban jelenlevő előítéleteket, és problémákat. Példa erre az Amerikai Egyesült Államok, melynek több államában hajtanak végre halálbüntetést. Kutatások kimutatták, hogy ezekben az államokban a halálbüntetésre ítélt rabok közt túlnyomó többséget jelentenek a faji kisebbségekhez tartozó, mentális betegségekben szenvedő, és szegény emberek.
Nagyon gyakori, hogy azok akiket a bíróság halálra ítél rossz minőségű jogi képviseletet kaptak a tárgyalás során. Egy amerikai legfelsőbb bíróság tag egyenesen kijelentette, hogy egyetlen olyan halálbüntetést felebező esetet sem látott még, melyben nem lett volna egyértelmű, hogy az eredeti tárgyalás során a vádlottat rosszul képviselte az ügyvédje. Szerinte azok, akiket megfelelően képviselnek eleve nem kapnak olyan súlyos ítéletet, mint a halálbüntetés.
Egy olyan igazságszolgáltató rendszerben, melyben a büntetés az elsődleges, nem pedig a valódi bűnös azonosítása, ott megtörténik az, hogy valakire, gyakran bárkire, lesújt a törvény keze, és ezt a lehető legnagyobb szigorral akarja büntetni.
Mivel az igazságszolgáltatást ugyanúgy emberek végzik, akik lehetnek előítéletesek, vagy egyszerűen hibáznak, ezért a humanisták szerint nem fogadható el, hogy ennek eredményeképp valakit halálra ítéljenek, mert ez a hiba helyrehozhatatlan. Egyesek szerint a halálbüntetés egy halál után életben hívő számára nem jelent gondot, míg egy nem-hívőnek, akik szerint csak ez az egy életünk van, a halál a lehető legsúlyosabb büntetés, és veszteség. Ezért ha tévedés történik, az a legsúlyosabb fajta, amit mindenképp el kell kerülni. A humanisták szerint a rossz jogi képviselet és igazságszolgáltatás ára nem lehet ilyen súlyos.
Ugyanakkor nem csak a halálbüntetéshez vezető úton történhetnek hibák, hanem a művelet során is. Rengeteg példa van arra, ahogy az elvileg fájdalommentes, és gyors kivégzés során az elítélt láthatóan szenved, és hosszas haláltusát vív. A humanisták szerint ez kínzásnak, és kegyetlenségnek minősül, amit még akkor sem lenne szabad elfogadnunk, mint a folyamat része, ha támogatjuk is magát a halálbüntetést.
Aggasztónak tartják azokat a kijelentéseket, miszerint nem baj, ha egy bűnöző szenved, mert maga döntött úgy, hogy bűnt követ el, esetleg gyilkol. Ehhez a gondolkodáshoz ugyanis az szükséges, hogy elfogadjuk, bizonyos embereket lehet bántani. Ez egyfajta dehumanizálás, aminek következményeit láthattuk a különböző népírások során. A humanisták azt gondolják, hogy azok akik kegyetlenséget támogatnak azokkal szemben, akikkel nem éreznek együtt, azok más emberekhez is hasonlóan viszonyulnak. Ez pedig egy kegyetlenebb társadalomhoz vezet mindannyiunk számára.

Elrettentő a halálbüntetés valójában?
De tegyük fel, hogy mindezek az érvek mit sem számítanak, mert egyesek azt gondolják, hogy minél durvább, és ijesztőbb a halálbüntetés gondolata, annál jobban elrettenti a bűnözőket attól, hogy bűnt kövessenek el, tehát annál hatékonyabb. Ez sajnos egy tévedés.
A humanisták szerint mindig racionálisan vizsgálni kell a bizonyítékokat mielőtt döntünk egy kérdésben, nem pedig az alapján, hogy mit szeretnénk, hogy igaz legyen. A halálbüntetés esetében pedig elég egyértelmű, hogy ez nem csökkenti a bűncselekmények számát.
Példának okáért ismét nézzük az Amerikai Egyesült Államokat, mely egyike a kevés demokráciának, mely továbbra is gyakorolja a halálbüntetést. Attól eltérően, amit a halálbüntetés elrettentő jellege miatt gondolnánk, itt találjuk az egyik legmagasabb gyilkossági rátát. Összességében 5 gyilkosság jut minden 100.000 emberre, miközben Magyarországon ez az arány mindössze 2 minden 100.000 emberre, az Európai Unió szintjén pedig 1/100.000. Sőt, azokban az államokban, ahol van halálbüntetés 28%-kal több gyilkosságot regisztrálnak, mint azokban az államokban, ahol nincs halálbüntetés. Ezen kívül pedig azokban az államokban, ahol eltörölték a halálbüntetést a gyilkosságok, vagy az erőszakos bűncselekmények száma nem növekszik.

Gyászmunka
És ezzel elérkeztünk talán a legfontosabb ponthoz a kérdésben. Ha a halálbüntetés nem hatékony, mert nem elrettentő, és önmagában véve kegyetlen dolog, de mi van akkor ha valaki csak ebben látja a valódi igazságszolgáltatást? Tehát nem érdekli, hogy ezzel nem fog csökkenni a bűnözés, és egy életfogytiglan börtönbűnetetés ugyanúgy garantálja, hogy az elkövető nem lesz képes többé ártani egyetlen békés polgárnak sem, de mi van ha valakinek csakis a bűnös halála elég? És ehhez semmi más nem fogható.
Itt kell feltennünk a kérdést, hogy miért kívánja valaki egy másik ember halálát? Mihez járulna ez hozzá? Elvégre, ha mondjuk gyilkosságról van szó, az áldozatot nem lehet feltámasztani még akkor sem, ha a gyilkosát kivégezzük. Amiről itt szó van, az egy érzelmi szintű, mély vágy, hogy annak aki ártott annak a lehető legsúlyosabban ártsunk cserébe. Erről szól a szemet-szemért elv. De ehhez egy bizonyos szintű mágikus gondolkodás szükséges. Az elkövető szenvedése ugyanis nem teszi semmissé az áldozat szenvedését, és az áldozat szeretteinek gyászát semmiképp nem teszi alaptalanná, vagy gyorsabban gyógyulóvá. A halottat nem hozza vissza, a kárt nem állítja helyre. Nem gyógyít, mint a megbocsátás és a gyászmunka. Csupán elveszi a figyelmet a gyászmunkáról, amit az áldozat, vagy az áldozat hozzátartozói mindenképp el kell végezzenek.
Sokan ezt egyfajta kontroll-veszteségként élik meg, és ezért az elvesztett bizalmat, és kontrollt a világ felett azzal próbálják helyrehozni, hogy istenként életről és halálról döntenek, ami az elkövetőt illeti. Egy olyan kultúrában, ahol a kontroll elvesztése egyenlő a megsemmisüléssel, és ahol az erő egyenlő a hatalommal, a hatalom pedig az egyetlen, ami megvéd a kontroll elvesztésétől, ott a halálbüntetés helyettesíti a gyászmunkát. Eszerint a logika szerint, ha az elkövetőt ugyanúgy bántod, vagy a lehető legjobban bántod, azzal, hogy elveszed az életét, akkor a gyászod megszűnik, mert a világ egyensúlya helyreált. Elvettek egy életet, és ezért cserébe egy másik életet kellett adni. A gyász viszont nem ilyen egy-az-egyhez számítás alapján működik. Ha elvesztettél valaki, akit szeretsz, akkor az ő hiányát nem pótolja egy idegen halála.
Ami a gyász esetében valóban segít az a megbocsátás, és a gyászmunka, amit az áldozat, vagy az áldozat családja kell végezzen. Ehhez az elkövetőnek nem sok köze van. Legfeljebb akkor, ha a gyászoló bevonja őt is ebbe a munkába. Erre pedig láthatunk példákat még rettenetes fájdalmat okozó bűncselekmények esetén is.
A gyásznak sok formája lehet, és ezek nem mindegyike békés. De éppen ezért a társadalom többi részének a dolga, hogy a helyzetet racionálisan kezelje. Az áldozat vagy az áldozat szeretteinek jogai ugyanis nem írhatják felül az elkövető jogait akkor sem, ha a bűncselekmény súlyos. Ezek nem jelenthetnek hirtelen kivételt a teljes társadalmat érintő szabályok alól. Ha mindannyian elfogadjuk, hogy a gyilkosság rossz, akkor nem mondhatjuk azt, hogy ezt a szabályt felfüggesszük bizonyos esetekben, sőt lehetővé tesszük a gyilkosságot bizonyos emberek esetén. Egyéni, és érzelmi szinten teljesen érthető a vágy, hogy azonos mértékben, de leginkább sokkal súlyosabban ártsanak a másiknak, de egy társadalomnak pont az a szerepe, hogy az ehhez hasonló indulatokat kordában tartsa a teljes közösség érdekében.
Különösen fontos ez abban az esetben, amikor a halálbüntetés nem a tettel arányos lenne. Vannak országok, amelyek halálbüntetést alkalmaznak például drogkereskedelem esetén is. Ilyenkor egyértelmű, hogy kizárólag a bosszú, és a büntetés vágya vezérli a döntést, nem pedig a racionális, vagy akár emberséges megfontolások. Ha pedig, amint láthattuk, a halálbüntetés nem elrettentő, és nem orvosolja az okozott kárt, akkor csupán erőszakról van szó.

Mi legyen helyette?
Rendben, de milyen alternatívát tudnak a humanisták felmutatni?
A humanisták azt szeretnék, ha a bűnelkövetőket újraképeznénk és megreformálnánk annak érdekében, hogy pozitív módon tudjanak hozzájárulni a társadalomhoz. Valamint segíteni kell az áldozatot, vagy az áldozat szeretteit abban, hogy feldolgozza a traumát, illetve mindenkinek dolgozni kell azon, hogy a világ egyenlőbb, és igazságosabb legyen, ezzel megelőzve nem csak az apró, hanem a súlyos bűncselekményeket is.
Létezik egy, az erőszakos kultúrákra jellemző félelem, miszerint, ha kegyelmet mutatsz, akkor gyengének tűnsz, és ezzel vissza lehet majd élni. De a humanisták szerint a valódi erő a társadalom és az igazságosság erősítésében rejlik. Ha ezek jól működnek, és a társadalom a lehető legtöbb ember számára igazságos akkor azzal megszűnik az oka a legtöbb bűncselekménynek.

Források
Cherry, M. (2003). Homicide – Justifiable. New Humanist (Spring), 16.-17.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
A halálbüntetés kronológiája Magyarországon
Halálbüntetés Magyarországon
A halálbüntetés kérdése Európában és a világban
Többen akarnak halálbüntetést, mint tíz éve
Az emberi méltóság: Jogi absztrakció vagy alanyi jog
Intentional homicides (per 100,000 people)
The Humanist Case Against Capital Punishment
Humanism on…
Humanism and the Death Penalty

Kommentelnél? Katt ide.

Földönkívüliek | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A nem a Földön keletkezett életről jelenleg nincs bizonyítékunk. Néha felröppen egy-egy hír, hogy például a Marson felfedeztek vizet, vagy egy olyan talajdarabot, ami az első lépés lehet a marsi életre. Ezek közül eddig még egy sem volt ténylegesen megerősítve.

Egyesek szerint a földönkívüli élet felfedezése drasztikusan befolyásolná a vallások alapjait, és az általuk hirdetett tanokat, ezáltal óriási változást hozva magával. Mások szerint a vallások beépítik ezt a tényt a többi tudományos felfedezés közé, és ez a folyamat már manapság elkezdődött.

Vannak vallások, mint például a judaizmus, mely már most azt tartja, hogy a Tóra a Földön lett átadva az emberiségnek, és ezért a Földön érvényes törvényeket tartalmaz. A földönkívüli élet nem kizárt, de arra más szabályok vonatkoznak, függetlenül az emberiségtől.
Vannak zsidók, akik szerint nem mondhatjuk azt, hogy máshol nincs élet, mert ez határt szabna Isten képességeinek, ami téves.
Sőt, vannak egyes zsidók, akik szerint a szent iratok is tartalmaznak földönkívüli életről szóló részeket. Mint például a Bírák könyvében található Debóra prófétaasszony győzelmi dala, mely egy Mérosz nevű helyről beszél, és amelyet úgy értelmeznek, mint egy másik csillag vagy bolygó, és amelynek lakói eljöttek a Földre, hogy segítsék a zsidókat. Összességében a zsidó hagyomány szerint nem az érzékelés a fontos, hanem a tudat, azaz a jó és a rossz közti választás, és a szabad akarat, amit Isten adott.
Ehhez hasonlóan, az iszlám sem zárja ki a földönkívüli életet, de azt tartja, hogy mivel a Korán nem tartalmaz erre vonatkozó részeket, ezért ez a kérdés közömbös a túlvilági boldogulás szempontjából. De ugyanakkor a hagyomány azt tartja, hogy mindaddig, amíg a földön jelentkező problémákra nincs orvoslat, addig nem tanácsos túl sokat fektetni az űrkutatásba.
A kereszténység viszont már megosztottabb a kérdésben. Vannak akik szerint a keresztény vallás nem zárja ki a földönkívüliek létét, de nem is foglalkozik igazán a kérdéssel, mert az embereknek címezett kinyilatkoztatás az, ami igazán fontos a valláson belül. Szerintük a Biblia nem tudományos mű, és a hit illetve a tudomány egymással párhuzamosan tud létezni az emberiek életében.
Más keresztény felekezetek viszont, melyek fundamentalista szempontokat vallanak, és hiszik, hogy Isten az emberiséget bízta meg a teljes Teremtés feletti gondnoksággal, azok számára egy földönkívüli civilizáció, mely esetleg fejeltebb a miénknél már problémát jelenthet.
Ennek ellenére a legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház vezetője kijelentette, hogy az egyház nyitott még akár a földönkívüliek befogadására is. Egy felmérés szerint pedig a katolikusok 90%-ának nem rendítené meg a hitét, ha bebizonyosodna, hogy a Földön kívül is van élet.
A keleti vallások közül a hinduizmus azt tanítja, hogy a világegyetem minden égitestén van élet, még a Napon is. Illetve, hogy az élőlények esetében az elsődleges a nem anyagi természetű lelkük, mely a tetteik és a vágyaik függvényében születik különböző formákba. Ezek közül nem kizárt egy másik bolygón való újjászületés sem.
A hinduk szerint a tudomány, mivel alapvetően a fizikai érzékszervekre alapszik, nem teljesen megbízható, és helyesebb ebben a kérdésben is az egész kitalálójához, azaz Istenhez fordulni. A hinduk az erre vonatkozó ismereteiket a védikus szent írásokból pl. a Sírmad-Bhágavatamból veszik.
A másik nagy keleti vallás, a buddhizmus viszont teljesen más attitűdöt vesz fel a kérdésben.
A buddhisták számára ugyanis a vallásuk a belső utat jelenti, ezért a külvilág jelenségei csak a belső jelenségekkel kölcsönhatásban fontosak.
Egyes buddhisták hiszik, hogy meditációban elérhető tudatállapotokban egyesek kapcsolatba tudnak lépni más lények tudatával is, függetlenül azok megjelenési formájától. Ugyanakkor ők is elfogadják azt a gondolatot, hogy a lelkek akár más bolygókon is újjászülethetnek.
De ezeken túl talán a legérdekesebb a Raeliánus vallás, ebből a szempontból legalábbis.
Ők ugyanis abban hisznek, hogy a világegyetemnek nincs sem kezdete sem vége, és a benne levő élőlényeket egy előző civilizáció hozta létre, melyet egy azt megelőző civilizáció hozott létre és így tovább, egy véget nem érő cikluson belül. Hitük szerint ez igaz az emberiségre is, melyet egy általuk Elohim-nak nevezett civilizáció hozott létre (jelentése: „Azok akik az égből jöttek”). Ez egy az emberiséget 25.000 évvel megelőző civilizációt jelöl, akiket a raeliánusok tisztelnek. Ugyanakkor ateista vallásnak tartják a hitüket, és hitük központi részének ezt az általuk ateista intelligens tervezettségnek nevezett elképzelést tartják.
A vallás követői szerint ezek a földönkívüli lények az emberi történelem során különféle tanítókat (prófétákat) küldtek az emberiségnek, hogy erőszakmentességre és az egymás iránti tiszteletre neveljék őket. Hitük szerint ez a tanítás mindig az emberiség fejlettségnek megfelelő szinten történt, és amint az emberiség tudományos ismeretei elérték a megfelelő szintet az Elohim elhatározta, hogy UFO észleléseken keresztül láthatóbbá teszik magukat és megfogalmazzák az utolsó üzenetüket.
Jelenleg valamikor 2035 előtt várják az Elohim eljövetelét.

A humanisták szerint a földönkívüli élet kérdésében a tudományos bizonyítékok a döntők, semmi más. Sem az isteni szándékot, képességeket, vagy revelációkat nem tartják elfogadható indoknak arra, hogy a földönkívüli életről bármit is kijelentsünk. Persze léteznek becslések, mint például a híres Drake-egyenlet, mely az egymással kommunikálni képes civilizációk számát adja meg. Ez utóbbi mára már meghaladottá vált, mert egyszerűen annyi benne a bizonytalan tényező, hogy lehetetlenné teszi akár a nagyságrendi becslést is.
Viszont ennek ellenére vannak tudósok, akik különböző, többé-kevésbé megalapozott becslésekbe bocsátkoznak. Egyesek szerint az élet megjelenése egyenesen szükségszerű más bolygókon is. Vannak akik a galaxis bolygóinak 1-10% -át teszik a föld-szerű kategóriába. Ez több milliárd bolygót jelentene. De ugyanakkor a tudomány nem áll meg csupán a becsléseknél, és a szakértők véleményénél, ezért több nagy léptékű kutatómunka létezett, és jelenleg is létezik, mely a földönkívüli élet nyomait keresi.
A humanisták szerint a kérdést csakis ezek alapján dönthetjük el, és fontos kivárni a tudományosan szilárd bizonyítékot, és vigyázni kell a különféle téves érzékeléssekkel, és megtévesztésekkel, mert ezek téves útra vezethetnek.
Jelenleg nincs tudományos bizonyítékunk arra, hogy máshol is létezik élet, és a humanisták szerint ez a nem tudás teljesen elfogadható állapot, és nem muszáj mindenképp állást foglalnunk a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban mindaddig amíg erre bizonyítékot nem találunk.
De tegyük fel, hogy kapcsolatba lépünk egy földönkívüli civilizációval, vagy felfedezzük az életet egy másik bolygón. Ami bár nem annyira fejlett mint a miénk, vagy akár csak a földi állatvilággal azonos szinten van, tehát nem technológiai. Az ehhez való viszonyulás érdekes erkölcsi kérdéseket vet fel. Egy vallásos ember mondhatja azt, hogy azok is ugyanúgy Isten teremtményei. De mi a helyzet az isteni parancsolatok hiányában? A humanisták szerint ugyanúgy ahogy a többi földi élőlényt is tisztelni kell ugyanúgy lehet emberségesen viszonyulni a földönkívüli élethez is.
Mivel a humanisták szerint az emberiség nem a világegyetem ura, vagy felügyelője, akire egy mindenható természetfeletti lény bízta volna az univerzum helyes igazgatását, ezért azt gondolják, hogy egy máshol létrejött élettel is ugyanazzal a tisztelettel, és kíváncsisággal kell bánni, mint bármely földi életformával. Szerintük az emberséges viszonyulás nem attól függ, hogy mivel szemben van, legyen az ember, állat, vagy földönkívüli, hanem a viszonyuló embertől.
Butaságnak, és egyenesen önzőnek tartják azt a gondolatot, hogy a teljes világegyetem az emberiség érdekében jött volna létre.
Ugyanakkor nem kizárt, hogy az emberiség egyedül van a világegyetemben. Vagy legalábbis az egyetlen életforma, mely tudattal rendelkezik. A humanisták szerint ez legalább annyira érdekes következményekkel járna, mintha azt fedeznénk fel, hogy a világegyetem tobzódik az életben.
Megtörténhet akár az is, hogy az élet maga gyakori, de a technológiai civilizációk már ritkábbak, mert egy bizonyos szint felett ezek mind kihalnak. Vagy megtörténhet, hogy egy faj nem tud létezni egy adott idő után, egyszerűen biológiai okokból. Egyes biológusok az emlősök felső életkorhatárát pár millió évre teszik. Megtörténhet, hogy ezért nem találkoztunk még földönkívüli civilizációkkal.
Bármennyire is érdekes ezeken a dolgokon spekulálni, de azt se feledjük, hogy az emberiség földönkívüliekkel kapcsolatos elképzelései koronként változnak. Ahogy a tudomány megjelenésével technológiailag fejlettebb civilizációkat képzeltünk, és ahogy a különböző politikai feszültségek esetén megjelentek olyan földönkívüliekről szóló történetek, és személyes beszámolók, melyben az idegenek ellenségesek, és leigázni akarják az emberiséget, úgy változni fog ez még a jövőben is. A zsebkamerák korában a fura, égi fények varázsa (és az UFO-ban való hit) csökken, de ugyanakkor megjelennek az emberiséget foglalkoztató aktuális problémák.
Amit a humanisták szerint addig is tehetünk az az, hogy dolgozunk ezeknek a problémáknak a megoldásán, hogy később, ha találkozunk egy az univerzumban létező másik életformával, akkor készen álljunk erre a találkozásra, mint egy érdekes, és értékes tagja a világegyetemnek.

Források
Davies, P. (2010, Március-Április). Is anyone out there? New Humanist, 33.-35.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Földönkívüli élet (Wikipedia)
Lehet, hogy agresszívebben kell kutatnunk a földön kívüli élet nyomait
Újabb víznyomokat találtak a Marson
Atheists and Aliens: Would the Existence of Extraterrestrials Mean the End of Religion?
They didn’t come from outer space
Alien life on Europa, Enceladus, & Ganymede
Drake formula (Wikipedia)
Furcsa lények keresztelője? Ferenc pápa és a harmadik típusú találkozások
Rael GY.I.K
Rael üzenet

Kommentelnél? Katt ide.

Méltóság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”
(Nemzeti hitvallás)

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája)

Mi jelentené az emberi méltóság alapját? Vannak akik szerint erről csakis vallási alapokon beszélhetünk, mert más elképzelhetetlen. A modern, szekuláris humanisták, akikről itt mindig beszélek, és melyet röviden humanizmusnak hívok, egyik célja pontosan ennek a nyilvánvalónak vett elképzelésnek a vitatása. Szerintük ugyanis az emberi méltóság, és az ebből következő emberi jogok nem isten(ek) által, kegyként az emberiségnek ajándékozott jogok, hanem az emberi létből következő jogosultságok.

Nem könnyű megfogalmazni, hogy mit jelent az emberi méltóság, mert leginkább politikai, vagy jogi dokumentumokban találkozunk ennek a meghatározásával, illetve néha a politikai közbeszédben. Ezek sokszor zavaros megfogalmazások, melyek különféleképpen határozzák meg a fogalmat, és ezek nem mindig fedik a szükséges részleteket.
A méltóság ugyanis egy többszörös jelentésű fogalom, ezért szükségszerűen mindig választunk egy keretet melyben erről beszélünk. Tehát nem lehetséges objektív módon meghatározni, és nem létezik egyetlen csoport sem, aki oly módon tudna beszélni erről, ami minden másik meghatározást magába foglal.
A következőkben megpróbálok megfogalmazni egy szekuláris humanista (a továbbiakban: humanista) elképzelést arról, mit jelent az emberi méltóság. Ennek alapja elsősorban a saját világról alkotott képem, és az ezzel kapcsolatos olvasmányaim összesítése, nem pedig jogi, vagy politikai megfogalmazás, bár ezeket is érinteni fogom majd.

A humanisták szerint az emberi méltóság két pilléren nyugszik: a természetes, és a tanult méltóság fogalmainkon. Mivel az emberek csoportos lények, ezért létezik bennünk egy alapvető, emberi vendégszeretet, és barátságosság. Nagyon sok csoportos, vagy akár társadalmi viszonyulás alapja a hajlam, hogy a hozzánk hasonlókat védjük, és gondozzuk, nem csupán a fizikai veszélyektől. Erre épülnek a társas közegeink, azaz a társadalmunk szabályai, melynek ugyanúgy fontosak, ha nem egyenesen fontosabbak. Ezeket a neveltetésünk során szerezzük meg, és ezek jogi megfogalmazása ad keretet a társadalmi létünknek.
Ezen kívül persze léteznek ezzel versenyző ösztöneink is, mint a túlélési ösztön vagy akár a hatalomvágy, de a társas létünk jellemzői ugyanúgy ősiek az emberi fajban, mint más alapvetőbb ösztönök.
Épp ezért megtörténhet, hogy a kettő találkozásából, és konfliktusából olyan társadalmi valóság alakul ki, mely nem tartja tiszteletben többé az emberi méltóságot. Láthatjuk ezt a történelem véres harcaiban, a népirtásokban, vagy akár a kisebbségekkel való bánásmód szörnyűségeiben.
Vannak csoportok, melyek a közvetlen család elsődlegességét emelik ki, és ezen belül a többi ember méltósága, és ebből következően akár az emberi státusza is elveszhet.
Van, ahol a másikkal való empátia hiánya miatt, és az ezt kiegészítő szabályok, azaz az emberi jogok hiányában „a másik” egy nem-ember, és nem-létező kategóriába sorolódik, ahol nem kell egyenlő félként kezelni. Megfigyelhetjük, ahogy bizonyos belső, vagy akár nemzetközi konfliktusok során pontosan ezeket az ellentmondásos érzéseket tüzelik fel egyes vezetők annak érdekében, hogy különféle csoportokat egymás ellen fordítsanak. Tehát maguk ezek a hajlamok jó, és rossz értelemben is hajlamosítanak. Éppen ezért a humanisták szerint fontos, hogy egy társadalmon belül milyen alapvető értékek léteznek, és ezekről hogyan beszélnek az adott kultúrán belül.
Ezek megfogalmazása először vallásos kereteken belül történt, és ezért a vallások sokat beszélnek az emberi méltóságról, a saját fogalmi kereteiken belül. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes vallás valahogy egy egységes, és univerzális emberi méltóság megfogalmazásra jutott volna, és képes lenne ezt felekezeteken átívelő módon megfogalmazni. Mert láthatjuk, hogy a különböző vallások emberképe, és az ember világban elfoglalt helye más-és-más, épp ezért ezek méltóság fogalma sem mindig fedi egymást. A gyakorlatban pedig gyakran még ezek a saját maguk által megfogalmazott elvek sincsenek tiszteletben tartva.
A judaizmusban és az iszlámban az emberi méltóság alapja az ember állatvilág fölé emelt léte, és Istenhez való tartozása, nem pedig egyéni jellemzői, vagy döntései.
A kereszténységben pedig az embernek azért van méltósága, mert Isten hasonlatosságára és képére lett teremtve.
A keleti vallásokban, mint a hinduizmus, és a buddhizmus, a karma tan a meghatározó. És amely szerint az emberi méltóság egy a tettek alapján elnyert jellemző. A buddhizmusban az emberi méltóság alapja a hit, miszerint a múltbeli tettek következményei jelentik az igazságosságot a világban. És mivel az ember önmaga rendelkezik a saját tettei feletti döntéssel, ezért a méltósága abból fakad, hogy maga dönti el, miként cselekszik. Ezek az elképzelések csak később, a nyugati kultúrák hatására módosultak oly módon, hogy az emberi mivoltukból fakadó jogként tekintsenek az emberi méltóságra.

Tehát nem támaszkodhatunk egyetlen isteni kinyilatkoztatásra sem az emberi méltóság meghatározásában. Ezért született meg egy próbálkozás, hogy ezeket valamilyen formába öntsük, oly módon, ami univerzálisabb. Ez az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, mely megfogalmaz pár alapvetőnek számító jogot.
Bár ez sem jelent tökéletes dokumentumot, és sokszor homályosan fogalmaz, de a humanisták szerint a nyilatkozat jelenti az egyik legfontosabb megfogalmazását annak, mit értünk emberi lét alatt. Mivel a humanizmus egy természetfelettitől mentes világnézet, ezért nincs benne semmiféle felsőbb hatalom általi kinyilatkoztatás, mely ezekben a kérdésekben választ nyújtana. Ezért a humanisták szerint szükség van az ehhez hasonló dokumentumokra, melyek megfogalmazzák, hogyan és mit gondolunk az emberi léttel kapcsolatos alapvető kérdésekről. Ezért a humanistákat nem csupán jogi szempontból foglalkoztatja az emberi jogok értelmezése, hanem filozófiai értelemben is.
Egyes humanisták azt gondolják, hogy mivel leggyakrabban azok emberi méltósága sérül, akiknek nincs hatalmuk, vagy valamilyen kisebbségbe tartoznak, ezért fontos, hogy az emberi jogokat úgy kezeljük, hogy a kiszolgáltatott, és szegény embereket is védjék. A gazdagoknak nem jelent ugyanis problémát, hogy a hangjukat hallassák vagy, hogy láthatók legyenek, ezáltal pedig a saját érdekeiket érvényesíteni tudják. A méltóság védelme azok számára a legfontosabb, akiknek a legkevesebbje van. Ennek a legdurvább példáját láthattuk az elmúlt években, a különféle menekültekkel, és illegális bevándorlókkal, illetve a hajléktalanokkal kapcsolatos bánásmódban.

Vannak, akik úgy kezelik az alapvető emberi jogokat, mintha azok teljesítmény, vagy érdem alapján lennének kiosztva, nem pedig az illető emberi mivoltából fakadnának. Ezért történhet meg az, hogy valaki a gyakorlatban az emberi méltóságtól teljesen megfosztott állapotban kell létezzen, mert a társadalom megtagadja tőle az emberi mivoltának elismerését.
A humanisták szerint az emberi jogok egy sor olyan jogot jelentenek, melyek az illető emberi státuszából erednek, és ezért senkinek nem kell kiérdemelnie őket, mert ezek a jogok azért illetik meg, mert ő ember. És bár mások megtagadhatják, illetve megsérthetik valakinek az emberi méltóságát, de ez továbbra sem szünteti meg azt.

Manapság egyre elterjedtebb az a jogi gyakorlat, ami megtagad bizonyos embercsoportoktól alapvető jogokat, és ezáltal a gyakorlatban egy nem-emberi státuszba helyezi őket. Ebben az állapotban pedig ezeket az embereket ki lehet használni, meg lehet fosztani a javaiktól, a jogaiktól, sőt akár az életüktől is.
Ezért a humanisták szerint szükség van arra, hogy amikor különféle embercsoportok találkoznak, vagy együtt élnek, elsősorban tisztelettel, és egyenlő módon kezeljék egymást. Ez az egyenlő bánásmód, és tisztelet nem jelenti azt, hogy mindenkinek azonosnak kell lenni mindenféle szempontból. Hanem azt jelenti, hogy egy olyan társadalom létrehozására kell törekednünk, melyben mindenkinek lehetősége van a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani, függetlenül attól, hogy milyen személyes identitással rendelkezik a társadalom egészén belül.
Mivel minden embernek alapvető emberi joga az önazonos, szabad létezés, ezért ebből következik az is, hogy a társas együttélést szabályozó jogszabályok ezt lehetővé kell tegyék. Ezért arra kell törekednünk, hogy úgy jogi szempontból, mint az ennek legitimitást nyújtó kulturális szempontból olyan társadalmat hozzunk létre, mely elismeri, és támogatja az összes tagjának sajátos, egyéni, és méltósággal megélt valóságát.

Bár azt gondolnánk, hogy a méltóság egy alapvető dolog, és mindenki egyet tud érteni azzal, hogy ez fontos, mégis az erre alapozott emberi jogok megfogalmazása sokakból ellenszenvet vált ki.
Gyakran utópisztikus gondolkodással, és képmutatással vádolják, és a híres kudarcot vallott utópiák sorába utalják.
Vannak akik szerint az emberi jogokkal való foglalkozás elveszi a figyelmet a sokkal fontosabb, és sürgetőbb anyagi problémákról. Míg mások szerint épp ellenkezőleg, az emberi jogokra vonatkozó törvénykezés, és ezek betartatásának hiánya jelent gondot, mert maga az emberi jogok megfogalmazása túlságosan képlékeny, és nem létezik egyetlen egységes felület ahol ezek megszegését vizsgálnák.
A humanisták szerint nem létezik egyetlen, egységes módja annak, hogy a világot mindenki számára élhető hellyé tegyük. De ugyanakkor törekedhetünk arra, hogy ezt a lehető legjobban megközelítsük. Ennek alapja pedig az, hogy figyeljünk egymásra, és hallgassuk meg, mi az, amire a másiknak szüksége van. Ez igaz úgy az egyénekre, mint a kisebb-nagyobb csoportokra is.
Bár nem vagyunk egyformák, de mindannyian emberek vagyunk, akik szeretnének úgy létezni a világban, ahogy szerintük a legjobb. Ebben csupán egy olyan egyensúlyra kell törekednünk, mely minél több ember számára megfelelő, és nem okoz kárt más csoportoknak, vagy a környezetnek.
És bár ez a munka talán soha nem ér véget, de a méltósággal teli élet alapja lehet.

Források
Cacho, L. M. (2012). Social death (első kiad.) New York University Press New York
Gearty, C. (2011). Justice for hedgehogs review. New Humanist, (March/April), 44.-45.
Gearty, C. (2008). Somethign to declare. New Humanist, (December), 32.-33.
Leff, V. (1977). What price human dignity? New Humanist, (March/April), 214.-215.
Malik, K. (2008). Mistaken identity. New Humanist, (Judy/August), 15.-17.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Nemzeti hitvallás
Az Európai Unió Alapjogi Chartája
Emberi méltóság
Az emberi méltóság: jogi absztrakció vagy alanyi jog
„Ha a méltóságodat elveszíted, neked annyi” – Én, Daniel Blake
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
Ezek közül az első és egyben legfontosabb az emberi méltóság.
Miért vagyok buddhista
Szólásszabadság és emberi méltóság
Az ember méltósága az Iszlámban
A személyes méltóság javára
Dignity as Respect: A Contemporary Hindu Understanding of Human Dignity
Human Dignity And Human Rights Hindu Perspective

Kommentelnél? Katt ide.

Mesterséges intelligencia | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Ha a jövőről van szó manapság megkerülhetetlen a mesterséges intelligencia kérdése. Leggyakrabban az automatizáció miatt megszűnő munkahelyekkel kapcsolatos aggodalmak merülnek fel. Ezért egyesek, többek közt a világ leggazdagabb embere, azt javasolják, hogy a kormányok adóztassák meg a robotokat.
Viszont a mesterséges intelligencia nem csak önállóan különféle termékeket előállító robotokról szól. Az alkalmazott mesterséges intelligencia éllovasai az olyan cégek, mint a Google, amelyek nem fizikai tárgyak gyártására, hanem keresésoptimalizálásra, vásárló és termék tökéletes találkozására, vagy akár a hangfelismerésre szakosodnak. A Goolge például sokszor próbálja ártalmatlannak tűnő, és játékos dolgokkal normalizálni a mesterséges intelligencia projektjeit. Legutóbb ezt egy FreddieMeter nevű alkalmazással tették, amely a mesterséges intelligencia segítségével hasonlítja össze a felhasználó hangját a legendás énekes, Freddie Mercury jellegzetes, egyedi hangjával.
De nem csak ártalmatlan szórakozásokról van szó. Li Sze Tol profi go-játékos például visszavonult a játéktól, mert nem tudta feldolgozni, hogy veszített egy számítógéppel szemben.

Egyes zsidók elsősorban gyakorlatias szempontból szemlélik a mesterséges intelligencia, és a robotok kérdését. Mivel egy robot nem vét hibákat, és nem fárad el, ezért hasznosnak tartják, mert ezáltal jobb minőségű termékek jönnek létre.
De ugyanakkor problémának tartják a munka által okozott lelki öröm hiányát. Azt gondolják, ha érzelmek nélkül tudunk létrehozni például művészeti alkotásokat, akkor ezáltal elveszítünk bizonyos érzelmeket, és kapcsolódást. Hitükben ugyanis az ember azért lett teremtve, hogy szebbé és jobbá tegye a világot. Ezért fontosnak tartják, hogy a mesterséges intelligencia csak segítse az embert ebben a munkában, ne pedig helyettesítse őt.
Hiszik, hogy Isten olyan világot teremtett melyben az embereknek szabad akaratuk van, és amelyet arra használhatnak, hogy a jót válasszák. De az ember ezt csak a tettei és a kapcsolatai által teheti meg. Ezért fontos, hogy ezek megmaradjanak, és ne legyenek robotizálva.

A hinduk szerint az ember boldogságra, és Istennel való kapcsolatra vágyik. De manapság, a Káli-júgában, azaz a félreértések, és a háborúk korában, az ember egyre inkább az anyagi dolgok felé fordul, és azokban keresi a boldogságot. Szerintük ez a felvilágosodás, és az iparosodás korában kezdődött, amikor az emberek a boldogság forrásaként az anyagi gyarapodást, és a a földi vágyak kielégítését tették meg célnak. Ennek a folyamatnak a jelenlegi stádiumában a robotok egyre széleskörűbb használata a legújabb szakasz.
Hibásnak tartják a modern társadalmak anyagias, és fogyasztás-, illetve szórakoztatás-centrikus működését. Ehelyett szerintük az ideális társadalmi berendezkedés az úgynevezett védikus társadalmi modell, melyben mindenkinek megvan a helye, és szerepe. Ezen belül mindenki a négy osztály valamelyikébe tartozik. Ezek a következők: a papok, az államhatalom, a földművesek és a kereskedők, valamint a munkások osztálya. Hitük szerint ebben a berendezkedésben mindenkinek lehetősége van a lelki fejlődésre, és az Istennel való kapcsolatának a helyreállítására.

A keresztények szerint két fontos kérdés van a mesterséges intelligenciával kapcsolatban: hogy hová tartoznak a robotok, illetve, hogyan viszonyulnak az emberekhez?
Először is el kell döntenünk, hogy hol helyezkednek el a robotok a létezők alá, és fölérendeltségi viszonyában? A keresztények szerint jelenleg egyértelműen a tárgyak, vagy az ásványok világába tartoznak, de később ez változhat. A keresztény teológia foglalkozik a keveréke (hibridek, kiborgok) kérdésével, és a velük kapcsolatos teológiai kérdésekkel is.
Ezért fontosnak tartják, hogy a mesterséges intelligencia létrehozása során a kutatók beültessenek olyan erkölcsi szabályokat a robotokba, hogy azok együtt tudjanak élni az emberi erkölcsökkel, és társadalmakkal.

A buddhista filozófia szerint két igazság létezik: a kiindulási pont, amit viszonylagos igazságnak neveznek, illetve a végső pont, amit végső igazságnak hívnak.
A buddhista tanítás szerint, ha ismerjük a jelenlegi helyzetünket, és ugyanakkor ismerjük azt, mi jellemzi a végső állapotot, akkor megértjük mi húzódik a kettő közt. Ezt nevezi a buddhizmus az Ösvénynek, ami mindig a végletek közt fut. Mint az álom-ébrenlét, fent-lent, nihilizmus-eternalizmus stb. Ugyanakkor hiszik, hogy minden jelenségnek vannak korlátai, és minden ami részekből áll szükségszerűen mulandó, és ezért nem tartozhat a végső állapothoz. Mivel hitükben az emberi létezés célja ennek a végső állapotnak az elérése, a megvilágosodás által, ezért azt gondolják, hogy erre csakis egy önmagára pillantani tudó tudat képes.
Azt gondolják, hogy bármi, amit programozni kell, és ami logikai műveletek alapján működik az nem képes erre a fajta gondolkodásra, ezért szerintük a mesterséges intelligencia még akkor is ha erősebb, gyorsabb, és okosabb az embernél, akkor sem képes elérni a megvilágosodás állapotát. Mivel ez utóbbi jelenti a valódi boldogságot, és a mindentudást, de mivel ez túl van a gondolatokon, ezért a buddhisták szerint az emberek különleges helyzetben vannak, és rendelkeznek egy olyan hatalommal, amely semmi másnak nincs.
Hitükben a létezés viszonylagos, de ha elsajátítjuk a gondolatok uralását, akkor képessé válunk arra, hogy elérjük ezt a végső állapotot.

Az iszlám hit szerint a Földön található dolgok mind az ember számára lettek teremtve. Legyenek ezek már kiaknázott, vagy még nem ismert javak, de ezek célja kivétel nélkül az, hogy az emberek számára hasznosak legyenek. Az erőforrások mind lehetőségek Allahtól (Istentől), amit az ember jóra és rosszra is használhat, de ezen tettei függvényében kap majd végső jutalmat vagy büntetést az Ítélet Napján.
A muszlimok szerint amennyiben a mesterséges intelligencia megkönnyíti az emberek életét, elősegíti az igazság, és a méltányosság érvényesülését, akkor megengedett. Viszont ha ennek ellenkezőjét, azaz igazságtalanságot, nehézséget, és romlást eredményez, akkor tilos.

A humanisták szerint az emberi tudástár folyamatosan bővül. Az új információk gyakran érvénytelenítik, vagy semmissé teszik a régieket. Annak ellenére, hogy még messzemenően nem tudunk mindent, de a világról való tudásunk bővülésével, napról-napra egyre többet tudunk. Ennek során tudatosítanunk kell, hogyan hatunk tetteinkkel a világra, mert felelősséggel rendelkezünk azért, amit teszünk. Még akkor is, ha valaki egy szent iratra, vagy Isteni kinyilatkoztatásra hivatkozik, akkor is ő az aki kiválasztja, melyek azok a részek, amelyek abból az adott szent iratból számára fontosak. Tehát már ezek kiválasztásával is hoz egy döntést. Ezért a humanisták szerint végső soron a saját erkölcsi iránytűnket követjük, függetlenül attól, hogy vallásosak vagyunk vagy sem.
Ezért, egyes humanisták, azt gondolják, hogy még a tényleges mesterséges intelligencia kifejlesztése előtt el kell gondolkodnunk az ezzel kapcsolatos erkölcsi kérdéseken, és meg kell hoznunk pár döntést ezzel kapcsolatban.

Mivel a kérdés mérnöki/technikai része még várat magára, ezért eddig csakis gondolatkísérletekben, és fiktív történetek keretében tudtunk erről beszélni. Utóbbiak valahogy mindig a kortárs világot, és a koruk társadalmi problémáit tükrözik.
Egyes humanisták szerint ez azért van, mert nem tudjuk elképzelni, milyen lenne a valódi mesterséges intelligencia, és ezért hiábavaló erről beszélnünk. Mivel az intelligencia egy emergens, azaz olyan jelenség, amely egy minőségileg magasabb szintű egész, mely nem ismerhető meg a részeinek tanulmányozása által, ezért egyes humanisták szerint nem leszünk képesek soha valóban megismerni a mesterséges intelligenciát sem. Ugyanúgy ahogy a többi ember tudatát sem tudjuk tényleg megismerni, és irányítani.
Vannak akik ebben veszélyt látnak, és ahogy pár fiktív történetben is láthatjuk attól tartanak, hogy a robotok előbb-utóbb fellázadnak az emberek ellen, különféle elképzelhető, és jogos okból.
De ugyanakkor vannak humanisták, akik szerint a mesterséges intelligencia nem jelent többet mint csupán egy másik fajta intelligenciát. És szerintük ettől nem kell tartani, mert más most léteznek intelligens emberek, és a világ mégis tud működni. Ők azt gondolják, hogy az intelligencia önmagában nem jelent veszélyt.

Másokat jobban foglalkoztatnak a mesterséges intelligencia által felvetett erkölcsi problémák.
Vannak humanisták, akik nem tartják elfogadhatónak az állatok kihasználását sem, nemhogy egy emberi intelligenciával rendelkező másik lényt. Egyesek egyenesen kegyetlennek tartják annak a gondolatát, hogy a mesterséges intelligenciát a saját, emberi érdekeink szerint programozzuk, és használjuk. Van aki ezt az állatkínzással azonos erkölcsi megítélésűnek gondolja.

Továbbá kérdés, hogy milyen feladatot láthat el egy mesterséges intelligencia az emberek számára?
Vannak akik szerint a mesterséges intelligenciát akkor érdemes kifejlesztenünk, ha ezáltal valami olyat tudunk csinálni, amit az emberi képességeink nem engednek meg. Tehát a mesterséges intelligencia egy kiegészítő, az emberi képességeket meghaladó dolog kell legyen, különben értelmetlen. De épp ezért nem is szabad korlátokat szabni neki. És ugyancsak ezért lényegtelen, hogy az emberiség mit szeretne, mert értelmetlen megpróbálni korlátozni, hiszen az ereje pont abban rejlik, hogy képes meghaladni az embereket.

Hasonló alapon mások problémásnak tartják, hogy a mesterséges intelligenciát szolgaként, vagy szórakoztatásként használjuk. Mert ezáltal a robotok válnának az új rabszolgákká, és ha valóban intelligenciáról beszélnünk, akkor hol a határ ebben? Annak ellenére, hogy egy robotba az emberek programoznák a tudatot, és akár az érzelmeket, ha az illető robot vagy andorid tényleg megélné azokat az érzelmeket, akkor nem lenne erkölcstelen továbbra is tárgyként kezelni?
Mi van akkor, ha egy ilyen tudattal rendelkező robot nem nyújt megfelelő teljesítményt a gazdájának? Mire van az az illető feljogosítva a robottal szemben?
A történelem során láthattuk, ahogy egyes embercsoportoktól alapvető emberi jogokat tagadtak meg, csupán azért, mert mások voltak. Miért lenne ez máshogy egy másmilyen intelligencia esetén?
Ezért léteznek humanisták, akik szerint ha mesterséges intelligenciát akarunk kifejleszteni, akkor kötelességünk egyenesen arra törekedni, hogy az emberiségnél valami jobbat hozzunk létre. Vannak humanisták, akik pesszimistán látják a helyzetet, és azt gondolják, hogy az emberek rossz gazdái voltak a Földnek, és épp ideje lenne egy intelligensebb létformának átadni a helyünket.

Végül pedig vannak humanisták, akik szerint már most túlságosan sokat engedtünk a digitalizációnak, és túl sok problémánkra engedjük, hogy algoritmusok, és technológiai megoldások adjanak választ, mintsem maguk az emberek. Ezek a humanisták azt gondolják, hogy az emberi társadalmakat, és az emberi kapcsolatokat érintő kérdésekben nem szabad hagyni, hogy mesterséges intelligencia adja a megoldást, mert már épp eléggé dehumanizálva vagyunk a modern élet által. Szerintük ha nem vagyunk képesek felelősséget vállalni önmagunkért, akkor a mesterséges intelligencia nyom nélkül fog tudni majd minket leváltani a Föld uraként.

Források
Anonim. (2017). The big question – What limits, if any, would you impose on the development of artificial intelligence? New Humanist, (Spring), 72.-73.
Fisher, M. (2016). Feeling is believing. New Humanist, (Winter), 56.-57.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Mennyire hasonlít a hangja Freddie Mercuryéhoz? Itt azonnal letesztelheti
Visszavonul a go egyik legjobb játékosa, mert legyőzte a mesterséges intelligencia
Képesítés helyett gépesítés
Adóztassuk meg a robotokat?
A robotok elveszik a munkát: akkora baj ez?
Emergens vonások (Wikipedia)

Kommentelnél? Katt ide.

Gender | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

A társadalmi nem fogalma egy kiegészítés a biológiai nem fogalmához. A biológiai nem (angolul: sex) a testi sajátosságokra vonatkozik. A társadalmi nem (angolul: gender) pedig a nemiszerep-elvárásokra, illetve a nemi sztereotípiákra vonatkozik. A genderelmélet alapvetően arra kérdésre keresi a választ, hogy a biológiai valóságból mi következik a társadalmi nemre vonatkozóan.
Mivel ez sok szempontból kapcsolódik más társadalmi kérdéshez, mint például az LMBT jogok, vagy a különféle társadalmi, vagy faji megkülönböztetések, ezért gyakran erős reakciókat vált ki.
Számos nyugati országban megjelentek olyan konzervatív, és részben fundamentalista mozgalmak, amelyek a politikai korrektségben, és a gender, illetve társadalmi igazságosság kérdéseiben látják a legnagyobb fenyegetést, ezért szerveződni kezdtek ezek ellen. Saját elmondásuk szerint erre szükség van a szólásszabadság, és a polgári szabadság védelmében.

Mivel a vallásokon belül is nagyon sokféle irányzat, és hozzáállás létezik, ezért a továbbiakban csak pár domináns, és érdekes vallásos attitűdre fogok fókuszálni, ami a nemi szerepeket, és a nemek közti egyenlőséget illeti.

A buddhizmus célja a megvilágosodás elérése. És hitük szerint ez, nemtől függetlenül, bárki számára megvalósítható, megfelelő gyakorlás után. De ugyanakkor természetesnek tartják a nemek közti megkülönböztetéseket. A buddhista hagyomány szerint, Buddha, kiváló elemzőképessége révén, érzelmektől és politikai manőverektől függetlenül jutott arra a következtetésre, hogy szükséges különbséget tenni a nemek közt, a nők anyaságra való képessége miatt.
Az első szerzetesi rendekben kizárólag férfiak vehettek részt, mert nagyobb veszteségnek számított, ha a nők hagyták el a családjukat a szerzetesi élet érdekében.
A buddhizmusban a szerzetesi rend hierarchiája az elköteleződés (azaz a szerzetesi rendbe való belépés) szerinti sorrend alapján van meghatározva. Tehát a korábban belépett szerzetesek feljebb állnak a hierarchiában. Hasonló alapon, mivel a női szerzetesi rendek történelmileg később alakultak ezért ezek alá vannak rendelve a férfi szerzetesi rendeknek.
Maguk a hagyományos buddhista szövegek azonban, néha egyenesen bosszantóan nem egyértelműek a kérdésben. Bár találunk úgy a nőkről elismerően szóló, mint erőteljesen nő-ellenes részeket is, néha akár ugyanazon szövegen belül, de ezek egyike sem jelent végleges állásfoglalást a kérdésben.
Azokban az országokban, ahol a buddhizmus rég létezik, mint például Japán, a vallás erőteljesen férfi-centrikus. De ugyanakkor a modern alapítású, nyugati buddhista irányzatok, mint például a Gyémánt Út nevű Karma Kagyü (tibeti buddhista) irányzat sem mentes a konzervatív, és férfi-centrikus szemlélettől. A mozgalmat egyesek kritizálják az elavultnak számító nemi szerepekről szóló tanításai miatt, illetve a hetreoszexualitás, és a férfi-centrikus, illetve enyhén homofób megnyilvánulásai miatt.
Bár a mozgalom maga neo-ortodoxnak, és modernnek számít, de a tanítások tartalma nagyon is hagyományos. Tanításuk a világi hívők számára a heteroszexuális párkapcsolatok fontosságát hangsúlyozza, és lehetőséget ad a nyitott házasságok gyakorlására is. De mindezt erőteljesen macsó, és férfiaknak kedvező kereteken belül. Szerintük a boldog életnek része az örömteli heteroszexuális kapcsolat, és a mozgalmat népszerűsítő előadásaik gyakran tartalmaznak szexuális töltetű utalásokat, vagy akár pajzán vicceket is.
Sok hasonló, alternatív, és egzotikus spirituális mozgalomhoz hasonlóan, a Gyémánt Út is, a nyitott, és egyenlőnek hirdetett szexuális szabadosság közepette gyakran szexuális bántalmazás vádjával együtt létezik.

A zsidó valláson belül több irányzat létezik, melyek közül a legfontosabb választóvonal az ortodox (azaz hagyományos) illetve az úgynevezett neológ, azaz haladó szellemiségű zsidó mozgalmak. Ezeken belül a nemi egyenlőség, és identitás kérdését az adott közösségek eltérő módon kezelik. A hagyományos elképzelés szerint más és más jogai és kötelességei vannak a férfiaknak és a nőknek. Az ortodox, és a konzervatív irányzatok szigorú szabályok szerint különítik el a férfi és a női szerepeket, és tereket a közösségen belül. Egyedül a progresszív zsidó közösségek törekednek arra, hogy biztosítsák a nemi egyenlőséget tagjaik számára. Maga a nemi identitás, és a nemi egyenlőség kérdése igen kényes kérdésnek számít a valláson belül.
A legszigorúbb szabályok szerint az ortodox zsidók élnek, de még a modernnek számító neológ irányzaton belül is a nők „fel vannak mentve”, azaz nem gyakorolhatnak, bizonyos vallási szertartásokat. Mint például a napi háromszori imádkozás, az imasál, és az imaszíj használata, illetve a Tóra elé járulni. Utóbbi azért fontos, mert ezáltal a nők ki vannak zárva a vallási vezetői szerepből is.
A hagyományos elképzelés szerint a nők nem számítottak önálló lénynek, akinek jogai vannak, hanem egyenesen vagyontárgynak minősültek. Ezért a nőkre vonatkozó törvények a tulajdon védelméről szóló törvényeket tükrözik. Mint például a tizedik parancsolat, mely tiltja a más tulajdonára, és egyben más feleségére való sóvárgást.
Az ortodox közösségeken belül, a nemek szigorúan el vannak választva egymástól. A nők külön, a karzaton, a hátsó sorokban, és sokszor függönnyel vagy ráccsal elválasztott helyen tartózkodhatnak csak a zsinagógában.
Mindezek alapja a hagyományos zsidó törvényeken, az úgynevezett Halakán alapszik, melyben a nők a törvény tárgyai, nem pedig alanyai voltak. A Halaka (halakha) a zsidó vallási törvények együttese, amely az írásbeli és az orális Tórából származik. Magyarán a nők és a férfiak nem egyenlők a zsidó vallási törvény szerint.
A hagyományos értelmezés tagadja, hogy ez megkülönböztető lenne, mert szerintük a különböző nemeket érintő szabályozások célja az élet fenntartása, és a kapcsolatok elmélyítése.
Eszerint az elképzelés szerint a női és férfi szerepek esszenciálisak, azaz mindkét nem rendelkezik egy adott készség, és képesség készlettel, amely megkülönbözteti őket, és ez az identitásuk lényegét képezi. Ezen belül a férfiak foglalkoznak a vallási szabályok tanulmányozásával, míg a nők a gondoskodó feladatokat látják el. Ezek a feltételek szükségszerűen hierarchikusak, és kizáróak, ezért a hagyományos értelmezés szerint ebben nincs helye olyan modern gondolatoknak, mint a feminizmus, vagy a nyitottság, és az egyenlőség gondolatai.
A zsidóságon belül a progresszívnek számító, úgynevezett reform mozgalmak azok, melyek konkrét lépéseket tesznek, hogy biztosítsák, hogy úgy a férfiak mint a nők is azonos módon gyakorolhassák a vallás rituáléit. Ezek engedélyezik egyedül a nők rabbiként, azaz vallási vezetőként, való tevékenységét.
Egyes progresszív vezetők figyelnek arra is, hogy a liturgiákban használt nyelvezet semleges legyen, és ne használjon nemek szerinti megkülönböztetést.

A keresztények, Jézus tanítása, és példamutatása alapján, csak két viszonyrendszert ismernek el: Isten és ember, illetve ember és ember közti kapcsolatot. Ezen belül elvileg nem tartják fontosnak az egyéni megkülönböztető jeleket, mint például a nemi hovatartozás, hanem csakis az emberi lét és annak megélése a fontos. A legtöbb keresztény irányzat kiemeli, hogy Krisztusban, avagy Isten jelenlétében mindenki egyenlő. Előbbi inkább a katolikus hívők szóhasználata, utóbbi a protestáns irányzatoké. Viszont a gyakorlatban minden keresztény irányzat egyértelmű nemi hierarchiát állít fel.
Elképzelésük szerint a nemi különbségek Isten által teremtettek, és a két nem egymásrautaltságban él, mert csakis így képesek megélni az ideális emberi viszonyt. Hitük szerint ez csakis házasságban történhet. Ezen belül pedig a férj Istentől kapja a ház feje szerepét, és a feleségnek kötelessége ennek engedelmeskedni. Az ideális férj anyagilag gondoskodik a családjáról, és nem zsarnok. A férfi felelőssége a döntések meghozatala, ezért az apa, illetve a férj akár érvénytelenné teheti a lány, illetve a feleség fogadalmát is. Gyakran idézett a bibliai útmutatás, miszerint „Az asszony feje a férfi, ahogy a férfié Krisztus, Krisztusé Isten”. (1Kor 11,3)
A kereszténységen belül, a zsidó valláshoz hasonlóan, a hagyományos, avagy ortodox irányzatok (mint például a katolikus egyház, vagy az ortodox kereszténység) nem engedélyezik a nőknek a vallási vezetői szerep betöltését. Tehát a nők nem lehetnek papok, vagy tanítók az egyházon belül. Ezt csak a később kialakult, progresszív protestáns irányzatok teszik lehetővé a hívők számára.
Ugyanakkor nem mindegyik modern irányzat ilyen haladó szellemiségű. Vannak olyan karizmatikus, vagy baptista irányzatok, melyek még a katolikus vagy ortodox irányzatnál is szigorúbb nemi alapú elkülönítést gyakorolnak. Ez pedig tükröződik úgy a vallási, mint a hívők mindennapi életében is.

A hinduk hite szerint nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem örök lelkek vagyunk, melynek nincs nemi jellege. De ugyanakkor, mivel az emberi testben levő lélek emberi társadalmakban kell éljen, ezért mindenkinek szigorú, és jól körülhatárolt nemi szerepek szerint kell élnie. Szerintük ez nem megkülönböztetés, hanem az „eltérő test természetéből eredő sajátosság”. Ennek alapja szerintük a gyereknemzésben elfoglalt különböző szerep. Hiszik, hogy a női test törékenyebb, ezért a nők életük végéig fokozott védelemben kell részesüljenek a férfiak (apa, férj, lelki tanítómester, fiúgyermek) részéről.
Függetlenül a magyarországi hinduk által hirdetett, és az európai ízlésnek talán jobban megfelelő hivatalos állásponttól, magán a hagyományos hinduizmuson belül erőteljes, teológiai alapú nemi hierarchia létezik. Eszerint a nők eredendően bűnösek, és alsóbbrendűbbek a férfiaknál. Ez az úgynevezett pativratja elv, mely szerint a nőnek minden körülmények közt alázatosnak, és teljesen odaadónak kell lennie a férjével. A misztikus értelmezés szerint a feleségnek istenként kell imádniuk férjüket. Hitükben ez a világ természetes, és elrendeltetett rendje.
A tökéletes feleség példaképe Szítá, Ráma isten házastársa. A legenda szerint Szítá feladta az életét a palotában, hogy az erdőben éljen Rámával, az ő mindenhatóságára bízva magát, még akkor is, amikor amaz igazságtalanul bánt vele.
Hitük szerint a férj és a feleség egy, de a férj a felsőbbrendű. A köztük levő kapcsolatot a mag és a föld analógiájával írják le. Ebben a férj a mag, és a feleség a föld. És bár mindkettő szükséges, de ugyanakkor a mag értékesebbnek számít.
Ezt, és az ehhez hasonló elveket használják gyakran indoknak arra, hogy nőktől megtagadják bizonyos vallási rítusokban való részvételt.
Valamint ezen hagyomány alapján jött létre az úgynevezett sati vagy suttee gyakorlata, mely egy áldozat rituálét jelent. A kifejezés a jó feleség szinonimájaként jelenik meg egyes szent szövegekben. Ennek során az özvegy a férje halotti máglyáján ülve áldozatot kell bemutasson. Tehát gyakorlatilag öngyilkosságot kell elkövessen, hogy a férje iránti teljes odaadás bizonyítására.
A gyakorlatot az indiai kormány a huszadik században illegálissá nyilvánította, és bűncselekménynek minősítette ennek dicsőítését.
Ezen kívül, manapság, nyugaton népszerűvé vált a hinduizmus úgynevezett tantrikus irányzata. Sokan ezt csupán a szexualitással azonosítják, de valójában az irányzat lényege az isteni egység helyreállítása. Elképzelésük szerint ugyanis a teremtés az ősegység megbomlásával kezdődött, melynek következtében a dolgok poláris ellentétekre estek szét. Így jött létre a világosság, és a sötétség, a tudat, és az érzéki világ, az én és a más, a férfi és a nő, az anyag és a tudat.
A tantrikus irányzat célkitűzése ezek újraegyesítése, különböző gyakorlatok, és rituálék által. Ezen belül a szexualitás nem az utódnemzésre irányul, hanem szakrális jelentőséget kap, és melynek során a felek arra törekednek, hogy a kezdeti, isteni egységet helyreállítsák a kapcsolaton belül.
Végül pedig fontos megjegyezni, hogy a hinduizmusban fontos szerepe van a toleranciának. Ezért mindezek a gyakorlatok, és társadalmi elvárások összessége gyakran ellentmondásra vezet, és ez nem csak a nyugati kultúrákban élő hinduk számára jelent problémát. Teológiai alapú feloldása az ellentmondásnak nem ismert.

Az iszlám vallás sok nyugati ember számára a nők elnyomásának szemléletes példájává vált. De ugyanakkor léteznek értelmezések, melyek szerint a Korán, és a muszlim hagyomány pont hogy korának leghaladóbb, és legtöbb szabadságot biztosító vallása volt.
Mivel az iszlámban nincs egyetlen egységes, vagy központosított autoritás, ezért a vallás szent iratait, és szabályait az egyéni vallási vezetők közvetítik a hívők felé, miután értelmezik azokat. Ebből következően nagyon sok értelmezési módra van lehetőség.
Vannak akik kiemelik, hogy az iszlám vallási törvények (saría) mennyire kedvezőek, és igazságosak a nőkkel szemben. Illetve hogy a kinyilatkozásokban gyakran a teljes emberiség van megcélozva, mely magába foglalja mindkét nemet.
Az iszlám szerint a férfi és a nő egyenlő, és azonos vallási kötelezettségeik vannak. Az iszlám szent könyve, a Korán, szerint a férfiak és a nők egymás testvérei. De ugyanakkor fontosnak tartják kiemelni, hogy ez semmiképp nem jelent azonosságot. Hitük szerint a két nemnek különböző készségei, és képességei, illetve gondolkodásmódja van. Ezért a nemi szerepek, melyet a családon belül betöltenek ennek megfelelőek. A férfiak elsődleges feladata a család anyagi, és fizikai biztonságának megteremtése, mert hitük szerint az ő felépítése az, mely erre alkalmasabb. A nő családon belüli feladata az anyaság, és a gyermekek gondozása, és nevelése, és hangsúlyozzák, hogy ez nem kevésbé fontos. A házasságon belük a férfi és a nő kiegészíti egymást.
Ezek az elsődleges feladatok a legfontosabbak, de az iszlám ezen belül megengedi például a nőknek, hogy dolgozzanak, ha ehhez van kedvük, és energiájuk, de hitükben a nő eltartása mindig a férfiak feladata, legyen az az édesapjuk, a férjük, vagy a saját fiúk, vagy más férfi rokonuk.

A humanisták szerint a társadalmi nem (gender) azok az életünk, és a neveltetésünk során elsajátított elképzelések összessége, mely különböző szabályokat, és elvárásokat határoz meg a fiúk, és a lányok számára. Ezek meghatározzák, ahogy az illető viszonyul a többi emberhez az élet későbbi, felnőtt szakaszában.
Ha a társadalom, és a többi ember, egy illetőt elsősorban ezek alapján az elvárások alapján ítéli meg, nem pedig az illető saját személye, és tettei alapján, akkor a humanisták szerint, ezzel azt az emberi lényt korlátozza a valós önkifejezésben, és végső soron a személyes szabadságában is. Ha bizonyos munkákat csakis nők vagy csakis férfiak végezhetnek, akkor ez sokszor káros megkülönböztetéshez, és egyenlőtlenségekhez vezet. Mindez pedig nem az illető saját érdemei, vagy teljesítménye alapján, hanem egy előítélet, és kikényszerített szabályok alapján. A humanisták számára az emberek boldogulása az egyik legfontosabb elv, mellyel ilyen korlátozások nem egyeztethetők össze. Ezen kívül a nemi szerepek által előírt viselkedés szabályokat károsnak tartják az emberek lelki életére is.
A humanisták szerint egy fejlett demokratikus társadalom az, melyben a nők produktív szerepet kapnak. Ennek részeként pedig nem csak arra van szükség, hogy a nők lehetőséget kapjanak mindenféle munkára, mert a magabiztosság, és a tudás, amit egy-egy nő fel tud mutatni változó lehet. Tehát szükséges a jog garantálásán túl a lehetőségek kiegyenlítése is, máskülönben egyesek nem fognak tudni élni az elvileg garantált jogaikkal.

Aggasztónak tarják, hogy bár a nemek közti egyenlőség sok országban papíron megjelenik, de a gyakorlatban ez nem igazán működik. Gyakran azt láthatjuk, hogy gazdasági nehézségekre való reakcióként, vagy egyszerűen a családalapítás gyakorlati megfontolásai miatt még mindig természetesnek számít, ha a nő (az anya) adja fel a saját karrierjét, és veszi magára a gyerekneveléssel járó feladatok többségét. Mindezt kevés társadalmi elismerés, és rendkívül kevés anyagi jutalmazás mellett. A világon kevés országban láthatjuk példáját a férfiak és a nők szülői feladatainak kiegyensúlyozottabb megosztását.
A természetesnek, és egyesek által isteni eredetűnek tartott hagyományos családi modell kimutathatóan hátrányosabb helyzetbe hozza a nőket. Ez igaz nem csak általánosságban, de például egy krízis esetén még súlyosabbá teszi a nők helyzetét. Láthatjuk, ahogy gazdasági válság esetén a nők veszélyeztetettebbek. Válság esetén a nők gazdasági helyzetét veszélyeztető, vagy a nőket hátrányosan érintő döntések kevés ellenállás nélkül, amúgy természetesen lépnek életbe. Ennek következtében nagyobb arányban sújtja őket a szegénység, és a munkahely elvesztése, illetve a bizonytalan munkaviszonyok.
Legutóbb pedig a koronavírus pandémia idején, amikor az otthoni oktatás feladata túlnyomóan továbbra is a nőkre hárult, annak ellenére, hogy az apák a korábbinál nagyobb arányban vették ki a részüket a feladatokból.
A humanisták szerint ezek a körülmények elveszik a nőktől a saját létfenntartás, és az önálló élet lehetőségét, mely minden embernek alapvető joga és szükséges a teljes emberi élethez.

Bár a hagyományos családi élet képét elsősorban az egyházak hirdetik, de ezek hatására sok helyen még a nem vallásos emberektől is hasonló alapokon nyugvó érvelést hallhatunk a nők és a férfiak „természetes szerepéről”. A nem vallásos érvelésekben az Isten-által-elrendeltség helyét átveszi a természetes tendencia, és hajlamok téves érvelése, mely ugyanúgy korlátozza a különböző nemek lehetőségeit, mint egy-egy vallási dogma.
Ezek eredete sokszor egyenesen visszavezethető vallási fogalmakra, máskor viszont a modern tudományos érvelésre alapszik, de ugyanúgy korlátozó, és a valóságtól távol álló gondolatmenet, mint elődei. A biológiára, és a neurológiára hivatkozás csak tudományos köntöst ad ezeknek az érveknek, de nem mutat fel semmi újat. Bár egyes nem hívők is szeretnek hivatkozni a női és a férfi agyra, ezáltal a tudomány autoritására támaszkodva próbálják megerősíteni saját előítéleteiket, ugyanakkor ezek a fajta érvek nem helytállók.
Az agyról komputertomográf által készített képek értelmezése messzemenően nem annyira egyértelmű, mint ahogy egyesek gondolják. Illetve amit ezek a képek „mondanak” az agyról sokkal inkább értelmezés kérdése, mintsem „kemény tudományos tényeké”. Ezért ezek értelmezése ugyanúgy az ezt végző szakértő kulturális-, és elvárás-közegétől függenek, mintsem, bármi objektív valóság lenyomatai.

A nők szavazati jogáért való mozgalom során már láthattunk hasonló, jóindulatúnak tűnő érvelést, mely a különböző nemek sajátos, különleges feladataira helyezte a hangsúlyt annak érdekében, hogy a helyzetet az addigi, korlátolt, és igazságtalan állapotában tartsa. Ezért a humanisták szerint, tanulnunk kell a múltból, és minden olyan érvelést gyanakvással kell szemlélnünk, mely az emberi jogok, és az egyenlőség helyett „különleges” feladatokról beszél.

Szerintük a nők és a férfiak nemhogy teljesen különböző dolgokra vágynak, hanem az alapvető emberi igényeik a biztonságra, az önállóságra, és az emberi méltóságuk megőrzésére, és szabad kinyilvánítására ugyanúgy jelen vannak mindkét nemben. Szerintük ezeknek az igényeknek a kielégítése alapvető fontosságú minden ember számára, nemtől függetlenül. Ha pedig ezek hibás nemi szerepekre vonatkozó előírások miatt nem tudnak teljesülni, akkor legyenek azok az elvárások bármennyire is hagyományosak, az emberek szenvedni fognak miattuk. Egy hibás szerep elvárás akkor is káros lesz, ha történetesen nagyon régi.

Vannak akik nem tudnak azonosulni ezekkel a hagyományos nemi szerepekkel. Egyesek csupán akadályt látnak ezekben, és amint lehetőségük van megpróbálnak kibújni ezek alól. Mások számára viszont komoly mentális egészségi kihívást jelentenek. Egy transz személy számára a születési neme szerinti elvárások, és korlátozások fullasztóak lehetnek.
A humanisták szerint az egyén személyes szabadságába beletartozik a saját társadalmi nemének oly módon való megélése, és kinyilvánítása, ami számára, emberként, megfelelő, és komfortos.
Másmilyen viselkedésre kényszeríteni kegyetlen, és zsarnokoskodó. Alapvető fontosságúnak tartják, hogy az egyén, az egyetlen biztos élete során, amit kap, olyan módon létezhessen a világban, ami önazonos, és szabad.
Mivel a gazdag emberek számára a szabadság minden szempontból több lehetőséget jelent, beleértve a nemi szerepek nyomasztó hatásaitól való szabadságot is, ezért a humanisták szerint fontos, hogy a társadalmi nemet érintő kérdéseket az alapvető emberi jogok kérdéskörébe soroljuk, nem pedig extra, vagy luxuskérdésként kezeljük. Szerintük az egyén nemi identitása alapvető építőeleme a személyiségének, és éppen ezért meghatározó abban, hogy milyen módon létezik a világban, illetve, milyen életminőséggel rendelkezik élete során.
Mivel a humanisták számára a legfontosabb, hogy az emberek boldogan, és önazonosan tudjanak létezni a világban, mert azt gondolják, ekkor van lehetőségük valóban kapcsolódni a többi emberhez, és biztosítani a teljes, boldog életet számukra, ezért a társadalmi nem, és a nemi egyenlőség kérdéseit kikerülhetetlennek tartják. Kevésbé fontosnak tartják, hogy ki miként azonosítja magát ezen belül, de lényegesnek tartják, hogy ebben az illető maga szabadon dönthessen.

Vannak, akik szerint ez egy amolyan modern hóbort, ami napjaink hanyatló erkölcsének egyik rossz következménye. Azok akik ezzel érvelnek még csak nem is szükségszerűen vallásos emberek, hanem egyszerűen egy szűk, és korlátolt képet fogadnak el. Vannak akik nemcsak személyes szintű problémát, hanem egyenesen a teljes társadalmat veszélyeztető gondolatot látnak ebben. Bizonyos szinten ez igaz is. Már ha társadalom alatt egy szigorú szabályok által fogva tartott emberi csoportot értünk, nem pedig egyének önkéntes, és harmonikus közösségét.

De a nemi identitás sokfélesége nemhogy új gondolat, hanem nagyobb múltra tekint vissza, mint a jelenleg hagyományosnak tartott nemi szerep felosztás. Gondoljunk itt az amerikai őslakosok közti kétlelkű személyekre, akiknek varázserőt tulajdonítottak, vagy akár az indiai hidzsrákra, akik termékenységet hozó rituálékban szerepelnek. Ezek ismertségét, és elfogadását sok esetben pont a nyugati kultúra hatására kezdték korlátozni, mindaddig részét képezték a társadalomnak. Ezek a társadalmak pedig nemhogy nem omlottak össze, hanem mindaddig teljesen jól működtek, amíg egy külső, kényszerített szabályrendszert nem vezettek be.
Egyesek tartanak attól, hogy a társadalmi nem fogalma valahogy eltörölné a saját nemi identitásukat. De a humanisták szerint épp ebben nyilvánul meg a kényszerített, és szabályok által behatárolt lét által okozott kár. Mert ez azt tükrözi, hogy egyesek csak azt tudják elképzelni, hogy nem a jelenlegi, hanem egy másik, számukra idegen, és ezért ijesztő, szabály lépne érvénybe. Miközben a szabadság, és az elfogadás ennek épp az ellenkezőjét jelenti. A nemi identitás szabad megélése, és a nemek közti egyenlőség épp annak a szabadságát garantálja, hogy az légy, aki vagy.
Ha pedig minden ember egyenlő, és mindenki értékes, akkor hátrány sem származik sem egyik, sem másik nemhez való tartozás miatt. Tehát ez a félelem alaptalan. Félni csak akkor kell, ha egyenlőtlenség van, és valaki más felé billen a mérleg. Az egyenlőségben viszont mindenki a saját maga által meghatározott határokon belül lehet szabad, és lehet önmaga.

Források
Faure, B. (2003) The power of denial: Buddhism, purity, and gender. Princeton University Press
Feldman, S. (2011). Kitchen sink drama. New Humanist, (March/April), 30.-33.
Ed. Cabezón, J. I. (1992) Buddhism, sexuality, gender, State University of New York Press
Gupta, R. (2017). The Rojava experiment. New Humanist, (Spring), 18.-21.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Ed. Rudavsky, T. M. (1995) Gender and Judaism: the transformation of tradition, New York University Press
Saini, A. (2017). If women rules the world. New Humanist, (Winter), 26.-29.
Stones, N. L. (1996, June). Mortal – invisible. New Humanist, III(No. 2), 14.-15.
Suthrell, C. (2004, May). Whats so funny about cross-dressing? New Humanist, 119(No. 3), 26.-27.
7 dolog, amit nem tudtál a genderizmusról!
A sokjelentésű gender és elhallgatott ideológiai különbségeink politikai ára
Gender, zsandár, Jeanne d’Arc
Selmeczi Gabriella: A V4-ek elutasítják a „gender programot”, és a hagyományos családban hisznek
A sokjelentésű gender és elhallgatott ideológiai különbségeink politikai ára
Az Európai Parlament 2011. március 8-i állásfoglalása a nők és férfiak közötti egyenlőségről az Európai Unióban – 2010 (2010/2138(INI))
A harmadik nem
Hidzsra (Wikipedia)
Religious Ideology, Hindu Women, and Development in India
Pativratya: The Theology Behind the Ideology
Sati (Wikipedia)
A női és a férfi, a látható és a láthatatlan az indiai mitológiában és művészetben
Macho Buddhism: Gender and Sexualities in the Diamond Way
Gyémánt Út (Wikipedia)
Buddhism and Gender: Reframing and Refocusing the Debate
Halakha (Wikipedia)
Nézeteink (Szim Salom zsidó hitközösség)
Család (Keresztyén bibliai lexikon)
Christianity and Gender Inequality: The Yakurr Experience
Sarah’s Sinfulness Egalitarianism, Denied Difference, and Gender in Pentecostal Christianity
Gender Equity in Islam Basic Principles

Kommentelnél? Katt ide.

Szerencse | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Egy tudat nélküli, ezáltal irányíthatatlan, és kiszámíthatatlan erő, vagy erők összjátéka, amit senki sem befolyásolhat. Viszont, ha az események előre meghatározott módon történnek, akkor beszélhetünk egyáltalán szerencséről?
Egyesek szerint nincs is olyan, hogy szerencse, mert csupán arról van szó, hogy vannak dolgok, amelyekre nem vagyunk hatással. Viszont az, hogy mennyire vagyunk nyitottak észrevenni a lehetőségeket, vagy azt, ami történik körülöttünk, az már csak rajtunk múlik.

A keresztények szerint a szerencse nem egy keresztény fogalom, és vannak akik istenpótlékot látnak benne. Szerintük a szerencse kifejezést azok használják, akik nem hisznek a gondviselésben, és a tettek következményében, illetve valamilyen hiányukat próbálják ezzel pótolni.
A kereszténység egyes irányzatai nagyobb hangsúlyt fektetnek az erkölcsös, vallásos életre, mert hitük szerint a földi lét egy próbatétel helyszíne, és ennek függvényében fog Isten ítélkezni az emberek felett az Ítélet Napján. Akik nem követték az Ő előírásait, azokat büntetni fogja, de azokat, akik betartották a szent iratokba foglalt útmutatásokat, azokat jutalmazni fogja.
A keresztények szerint, mivel Isten szabad akaratot adott az embereknek, ezért a tetteknek következményei vannak, és nem lehet szó valamilyen meghatározatlan, külső erő hatásáról beszélni, amit a szerencse jelentene.

A zsidó hagyományban a zodiákus jegyeit mázálotnak nevezték, és korábban hitték, hogy ezek irányítják az emberek és a nemzetek életét. Manapság inkább azt gondolják, hogy az emberek nincsenek behatárolva a sorsuk által, hanem saját tetteik határozzák meg a jövőjüket.
A misztikus hagyomány szerint a léleknek csupán egy sugara lakik az emberi testben. A fő része, amit szintén mázelnek neveznek fentről sugárzik le. Ennek alapján jönnek létre az inspirációk, a spontán összhang ami az ember és a világ közt jön létre, vagy amikor valaki hirtelen teljesen más fényben látja az életét. Hitük szerint ilyenkor extra töltet energiát kap az ember a fent lakó lélektől. Ez bármikor bekövetkezhet, de ünnepélés során valószínűbb, mert ilyenkor képesek az emberek túllépni a hétköznapokon, és megérteni az élet mélyebb igazságait.
Tehát a hagyományos zsidó jókívánság, a Mázel Tov, egyfajta áldás, mely ezt hivatott kívánni az illetőnek. Hitükben ez az áldás csakis Istentől jöhet.
Ugyancsak hisznek a szabad akaratban, és azt tartják, hogy az emberek élete egy Isten előtt nyitott könyvben teljes egészében szerepel. Amivel az ember ehhez hozzájárulhat azok a saját munkái, és tevékenysége.

A hinduk szerint a lélek az előző életében elkövetett tetteinek következményeként kapja a sorsát. Tehát, ha valaki gazdagnak és egészségesnek születik, akkor az az előző élete során végzett jó cselekedetei, és helyes viselkedésének következménye. Ezt nevezik ők a karma törvényének, és ezt hitükben csakis Isten írhatja felül. Máskülönben a következmények elkerülhetetlenek mindenki számára. Tehát nem hisznek sem a sorsban, sem a szerencsében.
Az emberek életében bekövetkező bármely szerencsés esemény, mint egy lottófőnyeremény, jó egészség, vagy épp ellenkezőleg, a szegénység, vagy valamilyen testi fogyaték, mind-mind előző tetteik következménye.
Hitük szerint a lélek a lelki világból leesik az anyagi világba, és anyagi testet kap a születés során. Ekkor hatni kezd rá az anyagi világ három kötőereje: a jóság, a szenvedély, és a tudatlanság.
Akik életük során a jóságban végzik tetteik többségét, azok a következő életükben jó születést, és jó egészséget, illetve gazdagságot kapnak.
Akiknél viszont a szenvedély az uralkodó azok kedvezőtlen körülményeket kapnak, szegénységben, és fogyatékkal kell küzdjenek.
Végül pedig, akiknél a tudatlanság volt a meghatározó azok lehet, hogy nem is emberi testben születnek újjá, hanem állati, vagy még alacsonyabb rendű formában testesülnek meg ismét, és akár több újjászületést kell végigjárniuk mielőtt ismét emberként létezhetnek.

A buddhisták, a hindukhoz hasonlóan a karma törvénye alapján elsősorban a tettek következményeit hangsúlyozzák. Szerintük csak annyiban beszélhetünk véletlenről, hogy emberként, nem látjuk, és nem érthetjük, mennyi, és mekkora közünk van a jelenségekhez. Minden más az előző tettek következményeként nyilvánul meg. Hiszik, hogy ha körültekintően, és pontosan figyeljük meg a világot, és a saját tetteinket, akkor előre láthatjuk ezek következményeit is.
Nem hisznek a szerencsében, és hangsúlyozzák, hogy az egyéni döntések, és a felelősség felvállalása az, ami igazán fontos. Szerintük ezzel tudunk úrrá lenni a váratlan helyzeteken, és nem szükséges szerencsére hivatkozni.

Az iszlám hitben nem létezik a szerencse fogalma, mert minden Isten elrendelése, és akarata alapján történik. Hitük szerint az emberek a szabad akaratuk alapján választják az utat, melyen járnak, de a végső kimenetel Isten kezében van. Az Ítélet napján Isten nem a tettek kimenetelét fogja számonkérni, hanem az emberek igyekezetét életük során.
Az iszlám hitben az ember számára már a születése előtt meg van írva, hogy milyen élete lesz, meddig fog élni, illetve, hogy boldog vagy boldogtalan lesz majd. Hiszik, hogy negyvenöt nappal az után, hogy a magzat elhelyezkedik a méhbe egy angyal bemegy a hozzá és azt mondja: „Ó Isten, boldogtalan lesz-e vagy boldog? Fiú-e vagy lány?” És így tovább, addig amíg ezek mind megíródnak az Élet könyvében. Ebben le van írva, hogy az illető élete milyen lesz, és milyen nyomot hagy majd maga után. Tehát a muszlimok szerint már a születés előtt minden előre el van rendeltetve az ember számára.
Ezért az embernek Istenre kell hagyatkoznia, és csak igénybe kell vennie a rendelkezésére álló eszközöket. Ennek során arra kell törekednie, hogy csakis azokat használja, melyeket Isten megengedett számára, és kerülnie kell a tiltottakat. Valamint ne legyen türelmetlen, és ne kételkedjen Isten erejében. Hitükben ugyanis Allah (Isten) ellátja azokat akit akar, számadás nélkül.

A humanisták nem hisznek a szerencsében, és ehelyett inkább a tudományos-alapú gondolkodást részesítik előnyben. Szkeptikusan vizsgálják a szerencsére vonatkozó állításokat, mert szerintük amikor szerencséről beszélnek az emberek, akkor tulajdonképp alapos indok nélkül próbálnak magyarázni egy jelenséget vagy eseményt. Ami önmagában nem jelentene gondot, hisz a késztetés, hogy összefüggéseket találjunk az események közt nem új keletű dolog, és legtöbbször igenis hasznos. Akár olyan összefüggések felfedezése, melyek valóban nem állnak fönn is hasznos lehet a túlélésben. Egy jelentős eseménynél pedig a magyarázat rendkívüli fontosságot nyer. Ha személyesen érintettek vagyunk, akkor még inkább szükséges valamilyen magyarázat megfogalmazása. Ezért alakulhatott ki a szerencsében való hit, mert ha más magyarázat nem áll rendelkezésünkre, akkor a vakszerencsének mindig tulajdoníthatjuk az események okát.
A humanisták szerint viszont semmiféle szerencséről nem beszélhetünk. A szerencse nem egy értelmes magyarázat a velünk történő dolgokra.
Ehelyett szerintük a világ megismerése érdekében hasznosabb a tudományos módszert alkalmazni, melynek szabályai (egyszerűsítve) a következők:

Figyeld meg a körülötted levő jelenségeket.
A létező tudás, és a megfigyelések alapján próbálj megfogalmazni egy ellenőrizhető magyarázatot a jelenségekre.
Majd ellenőrizd ezeket megbízható módszerekkel.
Gondosan vizsgáld, és értelmezd az így kapott eredményeket, és ha teheted, beszéld meg ezeket szakértőkkel. Próbáld meg cáfolni a saját előzetes elképzeléseidet (hipotéziseidet).
Miután elvégeztél minden ilyen vizsgálatot, és megbizonyosodtál róla, hogy az elképzelésed nem cáfolható, akkor a magyarázatot tudományos elméletnek lehet nevezni.

Vannak akik szerint „nincsenek véletlenek”, és „mindennek oka van”. Bizonyos értelemben a tudomány is pontosan erre a következtetésre jutott, mert minden eseménnyel kapcsolatban megfigyelhetünk előzményeket, melyek az esemény bekövetkezte előtt fennálltak.
De ennek csak akkor van értelme, ha az okból szükségszerűen levezethető az okozat, azaz a bekövetkezett esemény. Ha valamelyik köztes lépéshez szükséges, hogy egy csoda történjen, azaz valami olyasmi, ami ellentmond minden létező tudásunknak, akkor a humanisták szerint a magyarázat tulajdonképpen értelmetlen. Ez igaz úgy a szerencsés eseményekre, mint a balszerencsésekre.
Sokan, a véletlen fogalmának félreértése vagy a megértés hiánya miatt azt gondolják, hogy egy sor balszerencse után most már ideje, hogy jószerencsében legyen részük. Például egy szerencsejáték-függő, aki egy sor veszteség után erőteljesen hisz abban, hogy a következő alkalommal nyerni fog, mert már megért az ideje annak, hogy jobb szerencsében legyen része. Ezért tovább játszik, akkor is, ha folyamatosan pénzt veszít. Ezt nevezik a szerencsejátékos csapdájának. A véletlen azonban nem így működik.
Bár a szerencsében való hit nem azonos a vallásos hittel, de itt is ugyanúgy egy téves, vagy akár irracionális alapon történő érvelésről van szó. A humanisták szerint a véletlen megértésére érdemes a matematikát használni, mert annak eszközeivel jobban meg tudjuk érteni, hogy például mennyire valószínű, hogy nyerjünk a lottón. Az átlagok törvénye például jobb magyarázat arra, hogy miért nem sikerül nyerni egy szerencsejátékban, mintsem az, hogy az illető balszerencsés, vagy nem hajtott végre egy bizonyos rituálét.
Minden ember megtapasztal élete során úgy jó, mint rossz eseményeket. Hibás lenne ezek okát a szerencsének tulajdonítani, mert épp ellenkezőleg, az lenne a rendkívüli, ha valakivel nem történnének soha olyan dolgok, melyet ő maga jónak vagy rossznak nevezne. Hogyan nézne ki egyáltalán egy élet, melyben nincsenek különféle események? Épp ezért a humanisták szerint hibás a szerencsének tulajdonított eredményeket az illető képességeinek, vagy érdemeinek tulajdonítani.

A humanisták nem hisznek abban, hogy a világegyetem tudattal rendelkezne, vagy bármilyen szándéka lenne az emberekkel, amit szerencse, vagy balszerencse formájában kommunikál velük. Ugyanúgy ahogy nem hisznek sem a jóindulatú Isten(ek)ben vagy a rossz szellemekben sem, amelyek bármiben akadályoznák az embereket. Egyesek számára ez elfogadhatatlan gondolatnak tűnhet. Mert ez egyben azt is jelenti, hogy a jó emberek nem nyerik el végül a jutalmukat, és a rosszak nem kapják meg méltó büntetésüket. A humanisták szerint viszont pontosan ezért fontos, hogy mindannyian azon dolgozzunk, hogy a világot mi magunk tegyük igazságosabbá, és tisztességesebbé. Nem várhatunk segítséget sem a „vakszerencsétől”, sem pedig egy rejtélyes szempontok alapján ítélő istentől.
Szerintük a világban tapasztalható jelenségek, melyek egyeseknek kedveznek, másoknak viszont károsak, sokkal jobban magyarázhatók a társadalom működésével, illetve az ezen belül elkerülhetetlenül kialakuló érdekek konfliktusával, mintsem a szerencsével. Ezért, a humanisták azt gondolják, hogy egy igazságos társadalomban az embereknek arra kell törekedniük, hogy minél több ember számára biztosítsuk a jóllétet, függetlenül attól, hogy az illető mennyire „szerencsés” pozícióban van az adott társadalmon belül.
Ha egy tanulságot levonhatunk a természetes világ tanulmányozásából az az lenne, hogy minden élőlény alkalmazkodik a környezetéhez, és a sorsának alakulása sokkal inkább ettől függ, mintsem a szerencsétől. Igen, néha a véletlen is közrejátszik, de ez sem azonos a szerencsével. Az emberi társadalmakon belül, ahol a környezet hatását manapság eléggé sikeresen ki tudjuk zárni, már az a fontos, hogy az adott társadalmon belül az illető milyen pozíciót foglal el. Az, hogy hogyan boldogul az életében már csak attól függ, hogy az adott társadalom mennyire egyenlő, és mennyire ad esélyt a tagjainak a boldogulásra.

Források
Dawkins, R. (2011). A valóság varázsa (első kiad.) Libri kiadó, Budapest
Mlodinow, L. (2012). Részeg bolyongás (első kiad.) Akkord kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Taylor, L. (2015). Just pure, damned chance. New Humanist, (Spring), 73.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Mit tehetünk annak érdekében, hogy szerencsésebbek legyünk?
Végzet (Wikipedia)
Szerencse (Wikipedia)
Mazzaroth (Wikipedia EN)
A lottózásról – Reménykedők és Fortuna kegyeltjei
Superstition (Skeptic’s Dictionary)

Kommentelnél? Katt ide.

Önbíráskodás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Jogos vagy jogosnak vélt igénynek erőszakkal vagy fenyegetéssel igényt szerezni önbíráskodásnak minősül, és törvényileg büntetendő.
Mégis sokan csak ebben látnak megoldást bizonyos helyzetekre.

Az iszlám vallásjog általános jogként garantálja minden ember számára az élet, és a vagyon védelmét. Szerintük ezeket minden eszközzel védeni kell, és fel kell lépni azok ellen, akik nem tartják tiszteletben ezeket a szabályokat. Ha azonban az összes lehetséges békés eszközt kimerítettük, de ezek eredménytelennek bizonyultak, akkor az iszlám megengedi az erélyes fellépést, melyet nem önbíráskodásnak nevez, hanem a sérült jogok helyreállításának. Ilyen alapon nem önbíráskodás az önvédelem, a rablás megakadályozása, vagy az ellopott tárgyak visszaszerzése.
Az iszlám szerint önbíráskodás az, amikor egy ember, vagy egy csoport aki nem a hivatalos hatalmat képviseli(k) szabja ki, és hajtja végre a büntetést. Hitük szerint ez tilos, mivel nagy romláshoz vezet, és veszélyezteti a közbiztonságot. Saját elmondásuk szerint az iszlám elsődleges célja az egyén és a társadalom javítása, oly módon, ami biztonságos, és hasznos mindenki számára.

A hinduk szerint az Isten alkotta természeti törvények az állatok számára az ösztönök által vannak közvetítve, és a fejlettebb tudattal rendelkező emberek számára pedig a szent iratok által.
Hitük szerint a védikus aranykorban ezeknek az isteni szent törvényeknek szent és bölcs királyok szereztek érvényt, mely manapság a sötétség korában nem működik olyan jól. Joghézagok keletkeznek, mivel a törvényeket jelenleg a közemberekből kiválasztott vezetők hozzák, és értelmezik.
Ennek ellenére azt tartják, hogy ezek a szabályok elengedhetetlenek a társadalmi együttéléshez, ezért ugyanúgy kötelező érvényűek. Szerintük azok folyamodnak önbíráskodáshoz, akik ezzel a rendszerrel elégedetlenek. De mivel a hinduk szerint az önbíráskodás nincs megalapozva a szent iratokban, ezért nem is jogos. Mivel az önbíráskodást az államok is tiltják, ezért szerintük az embereknek nem szabad így eljárni. Azt gondolják, hogy ez anarchiához vezet, melyben elvész az emberhez méltó élet lehetősége.

A buddhisták szerint a tudat természete miatt nincs eredendően helyes vagy helytelen cselekedet, és ezeket a kategóriákat maguk az emberek hozzák létre. Szerintük mások cselekedeteit elbírálni kétes értékű.
A buddhizmuson belül a zen irányzat elsősorban az egyénre fókuszál, és mindig az illető saját életét próbálja megoldani az ezen belül végrehajtott gyakorlatok és cselekedetek által. Ezek mindig arra irányulnak, hogy az egyén problémáit oldják meg. Azt tartják, hogy mindenkinek azon kell dolgoznia, hogy a saját dolgaihoz, és környezetéhez való viszonyát rendezze, mert hitükben nem tudunk segíteni másoknak, és nem vagyunk képesek megoldani a problémáikat helyettük.
Ezért szerintük önbíráskodást csakis magunkkal szemben jogos végrehajtani, és ez alapján a saját életünkbe beavatkozni. Legfőképp azt kell megvizsgálnunk, hogy a cselekedeteinkkel arra haladunk-e merre szeretnénk. Ebben szerintük a legnagyobb szerepe a tudatunknak van, ezért ahelyett, hogy mások életét próbálnánk irányítani arra kell törekednünk, hogy elsajátítsuk azokat a képességeket, melyekkel a saját tudatunk uraivá válhatunk.

A keresztények szerint az emberek hajlamosan elfogultak lenni saját magukkal szemben, és ahogy a bibliai mondás tartja meglátni a szálkát az embertárásaik szemében, de a sajátjukban a gerendát sem észrevenni. Szerintük ez azért van mert az emberek mindig készek ítélkezni. Ez azonban hibás. És az ítélkezés helyett inkább segíteni kell.
A keresztények szerint nem könnyű dönteni egy cselekmény helyes voltáról, mivel senki sem látja tisztán az indítékokat. Ezért van szükség annyi bírósági eljárásra, ügyvédre, és vádlóra, illetve a rendőrségre.
Szerintük azonban nem elegendő, ha az illető maga nem érzi magát bűnösnek a tettei, vagy az ítéletei miatt, mert egyedül Isten az aki ítéletet mondhat az emberek felett.
Az önbíráskodást érthetőnek, de veszélyesnek tartják, mert azt gondolják, hogy sokszor több kárt okoz mint hasznot, ezért nagyon óvatosan szabad csak alkalmazni.

A zsidók szerint kizárólag Istennek van joga bíráskodni az emberek felett. Szerintük vallási hovatartozástól függetlenül csakis ez a helyes álláspont.
A zsidó hagyományban a közösség bírákat jelöl ki, hogy döntsenek a társadalmi együttélés során felmerülő konfliktusos helyzetekben, és ezek fennhatósága megkérdőjelezhetetlen. Manapság ennek létezik szekuláris változata, amit az állami törvényhozó, és végrehajtó szervezetek jelentenek, melyek ugyanolyan tiszteletet érdemelnek.
Vallási kérdésekben a zsidó közösségekben létezik egy döntéshozó szerv, a rabbinikus bíróság (Bét Din), mely egy háromtagú egységet jelent. Ez akkor hozhat döntést, ha mindkét panaszos fél, feltétel nélkül elfogadja a rabbinikus bíróság jogosultságát, és elfogadják ennek döntését.
A Tórában szereplő „szemet szemért, fogat fogért” mondatot egyes zsidók úgy értelmezik, hogy ez arra utal, hogy az elkövetett bűn büntetése egyenértékű kell legyen azzal. Ennek behajtását azonban csakis Isten, vagy pedig az erre felhatalmazott hivatalos szervek tehetik meg, és senkinek nincs joga önbíráskodást végrehajtani. Szerintük a rendvédelmi szerveknek kötelessége nemcsak a törvények betartatása a bűnelkövetőkkel szemben, hanem az önbíráskodókkal szemben is.

A humanisták az egyéni, autonóm erkölcsi megfontolásokat hangsúlyozzák, és arra bátorítják az embereket, hogy önállóan gondolkodjanak a morális kérdésekről. De ez nem jelenti azt, hogy az önbíráskodást támogatják. Szerintük az embereknek maguknak kell végigjárni egy erkölcsi kérdés megfontolásának nehéz útját, és nem szabad ezt egy külső személy, vagy hatalom hatáskörébe helyezni. Legyen itt szó egy természetfeletti erőről, mint egy isten, vagy ennek földi helytartójáról, és az erkölcsi kérdések szakértőiként számontartott papokról és vallási vezetőkről.
A humanisták szerint az emberiségen belük imádott istenek sokfélesége nehogy ezek létere utal, hanem egyenesen cáfolja azt. Tehát ezek autoritására hagyatkozni egy morális kérdésben nem ajánlott. Ugyanez igaz ezeknek az isteneknek a papjaira is.
Ugyanakkor ez felveti azt a problémát is, hogy egy adott vallás követése is nagyrészt az egyéni hívő döntéseinek következtében pont az ami. Még akkor is ha valaki az elődei vallását követi, ugyanúgy hoz döntéseket arra vonatkozóan, hogy az illető vallás elemei közül melyeket tartja be és melyeket hanyagolja. Ezért a humanisták szerint az ebbe fektetett energiát inkább magára az erkölcsi kérdéseken való gondolkodásra jobb fordítani.
Vannak kultúrák, mint például a konfucianizmus által befolyásolt kínai kultúra ahol az számít meglepőnek, hogy valaki egy felsőbb, isteni autoritástól várja az útmutatást erkölcsi kérdésekben, és nem lenne képes ő maga ezeket eldönteni.

Mivel a humanizmus nem tartalmaz konkrét előírásokat ezért sokkal inkább arra fekteti a hangsúlyt, ahogyan egy erkölcsi kérdésben döntünk. Ennek során főként a pragmatikus megfontolásokat veszik figyelembe. Ez elsősorban azt jelenti, hogy arra bátorítják az embereket, hogy önálló, fejlett, és intellektuálisan is megindokolható döntéseket hozzanak erkölcsi kérdésekben.
Másrészt pedig szerintük az erkölcsi kérdésekben mindig szem előtt kell tartani az emberi jóllét kérdését. Tehát nem elfogadható számukra, ha valaki a saját kényelmét, vagy előremenetelét, esetleg vágyait egy másik ember kárára elégíti ki. Ezt nem csak érzelmi szinten, hanem intellektuális alapokon is érvényesnek tartják. Szerintük az emberek nem ösztön, vagy kizárólag érzelem-vezérelt lények, hanem gondolkodó, és tudatos lények, melyek az intellektuális képességeiket is használják egy-egy döntés során.
Ezért szerintük egy méltánytalanság vagy kár esetén nem jogos az önbíráskodás akkor sem, ha úgy tűnhet, hogy érzelmileg semmi más nem lenne kielégítő a károsult fél számára. A szemet-szemért elvet kezdetleges, és kegyetlen válaszreakciónak tartják, és nem ajánlják a bosszúvágy által motivált cselekvést. Ugyanakkor nem gondolják azt sem, hogy a tetteknek nem kell következményük legyen, és hogy egy felsőbb, nem emberi hatalom majd valamilyen formában isteni igazságot szolgáltat.

A humanisták szerint egy társadalmon belül szükségesek bizonyos mechanizmusok, melyeknek feladata az embereket ért igazságtalanságok vagy károk helyrehozása. Ez elsősorban a jog formájában történik. Ezért a humanisták szerint fontos, hogy bármely társadalmon belül létezzen egy kiegyensúlyozott, és igazságos igazságszolgáltatási rendszer. Beleértve a jogot, a rendfenntartást, a bíróságokat, és az állampolgári felelősséget és erkölcsi rendet is.
Szerintük ebben nem az a legfontosabb, hogy egy adott, szigorú szabályrendszer legyen követve mindörökre, mert a társadalmak, és az ezeken belül lejátszódó folyamatok állandó változásnak vannak kitéve. Ehelyett kulcsfontosságúnak tartják, hogy ezek a rendszerek demokratikusak legyenek, és ne történhessen meg hosszútávon, hogy egyes csoportok érdekei súlyosan sérüljenek mások javára.
A humanisták szerint az önbíráskodás annak a jele, hogy az adott közeg igazságszolgáltatási rendszere kudarcot vallott. Itt lehet szó igazságtalan, vagy hiányos büntetésről, vagy pedig a következmények hiányáról. Viszont mindenképp egy erőszaknak tartják, amit sok esetben sajnos a hatóságok is tolerálnak, különféle okokból.
Szerintük az emberek alapvető igazságérzete miatt a vágy, hogy a minket ért kár ne legyen következmény nélkül teljesen érthető, és helyes reakció. A gondot inkább abban látják, amikor ez valamilyen irányba torzul. Például, ha egyesek sérelmei szinte soha nem kerülnek orvoslásra, míg másoknak a legapróbb hibái is túlzott büntetést vonnak maguk után. Ilyenkor teljesen emberi a gondolat, megpróbálni az igazságot a saját kezünkbe venni.
A humanisták szerint pedig éppen ebben van a veszély is. Még egy mély önismerettel, és egy kiegyensúlyozott élettel rendelkező személyt is megzavarhat egy őt ért sérelem, olyannyira, hogy nem képes arányos, és méltányos igazságszolgáltatást kérni. Ezért fontos, hogy az igazságszolgáltatás mikéntje ne a károsult sérült állapotában való első reakciója és vágyai alapján történjen, hanem megfontoltan, és emberhez méltó módon. Azaz tudatosan.

Továbbá a humanisták szerint egy nagy kár esetén még az önbíráskodás sem jelent valódi megnyugvást. Amire egy áldozatnak, vagy egy bűncselekmény károsultjának szüksége van az a többi ember támogatása, és esetenként szakember segítsége, annak érdekében, hogy meg tudjon küzdeni, és fel tudjon épülni a kár következményeiből.
Elismerni, hogy szenvedés esetén nem vagyunk teljesen urai sem az érzelmeinknek, sem a gondolatainknak egyszerűen az emberségünk elismerését jelenti. Persze itt nem arra kell gondolni, ami kliséként sokszor felmerül a közbeszédben, hogy valakit elvakítanak az érzései, mert ez nem fedi a valóságot. Az emberek csak nagyon ritkán képesek lekapcsolni teljesen a gondolkodó részüket. Éppen ezért fontos, hogy ezt a tudatos részünket arra használjuk, hogy megfontoltan, és racionálisan kövessük az igazságszolgáltatás, és a gyógyulás útját. Mert sajnos vannak olyan károk, melyet még az önbíráskodás, vagy akár a közvetett bosszú sem képes helyrehozni. Viszont az áldozat segítése, és támogatása, illetve a többi ember közösségébe való helyének kiemelése igen.
Ezért a humanisták szerint az önbíráskodás helyett a megelőzésre, és a támogató, gyógyító közösségre kell törekednünk, és addig kell dolgoznunk, amíg ez lesz a normális. Mert minden más csupán egy elégtelen másolata a valódi emberi erkölcsnek.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Btk. 368. § Önbíráskodás
Önbíráskodás (Rendőrség)
Humanists at Risk: Action Report 2020

Kommentelnél? Katt ide.

Magány | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Modern összekötött társadalmunkban él egy elképzelés miszerint minden lehetőségünk megvan arra, hogy aktív társadalmi életet éljünk. Ha valaki mégis magányos, annak egyéni okai lehetnek csak. Kivételt képeznek ez alól az idősek, akiknél ez egyenesen normális állapotnak számít.
De mikor, és miért vagyunk valóban magányosak?

A buddhizmus szerint a szenvedés egyetemes, és törékeny emberi mivoltunkból fakad. Hitükben semmilyen emberi megoldás, vagy találmány, a gyógyszerektől egészen a kultúráig nem képes tartós megoldást vagy általános gyógyírt adni. Ezért a buddhisták szerint a szenvedéstől nem elmenekülni kell, hanem megérteni, és mélyreható figyelemmel megismerni annak okát.
Szerintük a szenvedésre a megoldás abban rejlik, hogy az ember felismeri, hogy a kellemes dolgok megőrzésére törekedik, és kerülni próbálja a kellemetleneket. De a szenvedéstől csak azáltal szabadulhat meg, ha felhagy ezekkel a viselkedésekkel, és ehelyett szilárd erényeken nyugvó, szándékos jó tetteket próbál végrehajtani.
Ezekből következik a magánnyal kapcsolatos tanításuk is, mely szerint hat módja van a magánnyal való megküzdésnek:

1. Kevesebb vágyakozás – Hajlandónak kell lennünk elviselni a magányt, anélkül, hogy azt keresnénk, mivel tudnánk felvidítani magunkat, vagy megváltoztatnunk a hangulatunkat.
2. Megelégedettség – Ha feladjuk azt az elképzelésünket miszerint, ha sikerül elkerülnünk a magányt, akkor tartósan boldogok leszünk, és ehelyett megelégedünk azzal, amink most épp van, akkor elérjük az elégedettség állapotát.
3. A szükségtelen tevékenységek kerülése – azért fontos, mert a folyamatos elfoglaltság által próbáljuk elkerülni a fájdalommal való szembenézést. Ehelyett meg kell állnunk, és együttérzéssel szemlélnünk önmagunkat, és a magányt, amit épp tapasztalunk. Valamint meg kell tanulnunk elfogadni, ha egyedül vagyunk magunkkal.
4. Teljes fegyelem – Minden alkalommal vissza kell térnünk a jelen pillanatba. Hajlandónak kell lennünk csak lenni. Egyedül. Mert alapvetően egyedül vagyunk, és nincs semmi, amibe kapaszkodhatunk.
5. A vágyakozás elkerülése – A buddhisták szerint azért vágyakozunk folyamatosan valamire, mert ebben keressük azt, ami megnyugtatna minket. Ez lehet étel, ital, de akár más emberek is. Ezeknek a vágyaknak az elengedésével rájöhetünk, hogy a magány nem probléma, és ezért nem is kell megoldani.
6. Nem keresni biztonságot a csapongó gondolatainkban – Azáltal, hogy abbahagyjuk a belső, magunkkal folytatott párbeszédet, és a gondolatainkat csupán mint gondolatok kezeljük, elérhetjük azt állapotot, melyben együttérzéssel, és humorral látjuk mindazt, ami vagyunk, és ami történik velünk. Ebben az állapotban a magány nem fájdalmas, és nem tapasztaljuk többé büntetésként.

A hinduk szerint elsősorban lelki lények vagyunk, akik igénylik a társak jelenlétét a kiegyensúlyozott, és teljes élethez. Ha ez hiányzik, akkor az nem pótolható hétköznapi módon, és sokszor pótcselekvésekhez vezet. Miközben pedig a magány érzése igazából az Istentől való eltávolodás miatt van. Ezért szerintük ennek gyógymódja az Istennel való kapcsolatunk helyreállítása. Ha ez megvan, akkor nincs semmi aminek szükségét érezzük.

A zsidó vallás szerint a magány nem jó dolog, és ezt abban is láthatjuk, hogy a teremtéstörténetben Isten kijelenti: „Nem jó az embernek egyedül lenni”. (1Móz 2:18) Ezért volt szükség az első embernek, Ádámnak társat teremteni.
Szerintük többféle magány létezik, és ezek közt van olyan, ami önkéntes. Mint például egyes szent életű emberek, akik önként vonulnak vissza a társadalomtól, és eközben teljesen elégedettek voltak.
De a magány akkor rossz, ha ezt az ember a másoktól való elszigeteltségként tapasztalja meg. Illetve ugyancsak magányt élünk meg bizonyos krízisek esetén, mint például az házastársunk elvesztése után. Tehát a magány elkerülhetetlen az emberi élet során. De lehet pár dolgot tenni azért, hogy ezt enyhítsük.
Emlékezhetünk például a múltra, és hasonló tapasztalatainkra, vagy pedig a vallási hagyomány történeteire, melyek a veszteség és a magány kérdését dolgozzák fel.
De ugyanakkor hiszik, hogy az ember nem tudja egyedül megszabadítani magát a magány börtönéből. Ezért javasolt felvenni a kapcsolatot a közösségünkkel, és másokkal, akkor is, ha ennek megvan a veszélye, hogy egyesektől elutasítást kapunk.
Ezen kívül pedig fontosnak tartják, hogy az Istennel való kapcsolatunkat is fejlesszük. Hiszik, hogy az imádság által Isten választ adhat a kérdéseinkre, és segít, mert ismeri a szívünk titkait. Azok, akiknek a hite nem erős is megnyugvást találhatnak a vallásos rituálék végrehajtásában.
Végül pedig, a zsidók szerint, a legjobb módja annak, ahogy a magánnyal megküzdhetünk az, hogy megtanulunk egyedül lenni.

A keresztények szerint napjaink anyagias világában a szívük mélyén még a hívők is elhiszik, hogy csupán ez a világ az, ami létezik. Pedig a keresztény hitben a földi lét valóságán túl létezik a Mennyország, mely a keresztények életének végső célja.
Vannak keresztények, akik szerint ha valaki letér az Isten országa felé vezető útról az annak a jele, hogy a Sátán kísértésbe vitte, és megpróbálja elterelni attól, ami igazán fontos. Szerintük ahelyett, hogy arra koncentrálna az ember, hogy mije nincs, inkább arra kell gondoljon, hogy Isten örök életet adott neki, és Isten országát örökli meg, ha valóban hisz, és követi az Isten útmutatását.
Személyes problémák esetén, mint amilyen a magány, a keresztények elsősorban azt ajánlják, hogy az illető imádkozzon, de mindig tartsa szem előtt, hogy Isten akarata felsőbbrendű, mint az embereké. Tehát, annak ellenére, hogy az emberek negatívan élik meg például a magányt, de eközben Isten azon dolgozik, hogy mindent úgy alakítson, ahogy annak történnie kell. Ezért az embernek az a dolga, hogy Jézushoz hasonlóan, elfogadja a sorsát, és viselje a keresztet, amit Isten szán neki.

Más keresztények szerint a magány a modern, individualista társadalmak problémája. Szerintük a múltban a társadalmi kapcsolatok szorosabbak voltak, és ennek a társadalmi hálónak a gyengülése miatt van manapság annyi magányos ember. Ezért a magány orvoslására a következőket javasolják:

Az egyházközösségnek nem csak tagjai kell legyenek, hanem szükséges, hogy ezek az emberek mélyen tapasztalják meg a valahova tartozás érzését. Tehát a közösség tagjait nem csak a részvételre, hanem a valós odatartozásra kell ösztönözni.
Ennek érdekében olyan közösségi tevékenységeket kell szervezni, melyek nem csupán kis létszámban, és néha találkoznak, hanem amelyek közösségi élményt adnak a résztvevőknek.
Ezért szükséges a heti misén túlmenően közösségi találkozókat, vasárnapi iskolákat, és hasonló tevékenységeket szervezni folyamatosan.
Az ilyen tevékenységek keretében a vallási tanításokon túlmenően az egyház értékeit, és a barátság, illetve a közösségi lét mibenlétét is tanítani kell.
Végül pedig arra kell biztatni a hívőket, hogy odaadóan viszonyuljanak egymáshoz, és a vallási közösségükhöz, mert hitükben ez az ami megelőzi a társadalmi elszigetelődést.

Az iszlám tanítása szerint az emberek akik társaink az életben Isten akaratából vannak velünk, és csakis annyi ideig, ameddig Isten úgy akarja. Minden találkozás, de minden elválás, és minden próbatétel ugyanúgy Istentől származik.
Ezért a muszlimok szerint az ember el kell fogadja Isten akaratát, de ugyanakkor törekednie kell a jóra a lehetőségei, és a képességei szabta határokon belül. Hitükben az élet soha nem hiábavaló, vagy felesleges, mert Isten semmit sem teremt cél nélkül. Az embernek bíznia kell Isten bölcsességében.
A földi lét célja, hogy erkölcsös, és jó tetteket teli életet éljen az ember, mert erről számot kell majd adnia Allah előtt a Feltámadás Napján. Eközben pedig nem az a fontos, hogy magányos vagy társaság veszi körül, hanem kizárólag az, hogy milyenek a tettei.

A humanisták szerint a magány annak a jele, hogy az alapvető emberi szükségletünk a társas létre nincs kielégítve. Ennek oka sokféle lehet. Lehet szó a társas kapcsolatok zavaráról, szeretteink elvesztéséről, vagy akár az önként vállalt magányról is. Utóbbi nem negatív, ha az egyén maga dönt úgy, hogy inkább egyedül szeretne lenni mintsem közösségben. Ezért fontos különbséget tenni a magány és az egyedüllét közt. Egyedüllétre szükség lehet annak érdekében, hogy jól tudjunk működni, vagy akár, hogy kreatív munkát végezzünk. A magány ennek egy olyan negatívan megélt változata, aminek szintén hatása van a jóllétünkre. A humanisták szerint a magány ellentéte, és akár gyógymódja a közösségbe való kiegyensúlyozott beilleszkedés, melynek során az egyén igénye a társas létre oly módon elégítődik ki, ami számára megfelelő.

Tévhit azonban, hogy az egyházi közösségek védenének a magánytól. Hiszen ha valaki nem hisz a vallás állításaiban, és csakis a közösségért jár egy adott egyházi közösségbe, akkor egy hazug, és képmutató tevékenységben vesz részt, ami rányomja a bélyegét az ottani jelenlétére. És bár ez sokaknak elfogadható ára annak, hogy védve legyenek a magánytól, a humanisták szerint valódi védelmet, és a közösségi lét pozitív hatásait csakis akkor tudjuk megtapasztalni, ha őszinte, autentikus kapcsolatokat építünk ki, és ápolunk a többi emberrel, és nem elég ha ezeket csak színleljük.
Mivel a humanisták nem hisznek természetfeletti entitásokban, mint például az őrangyalokban, ezért az ilyen lények társaságát is aggályosnak tartják. Bár megnyugtatónak tűnhet a gondolat, hogy egy erős lény mindig vigyáz ránk, ugyanakkor ez csökkenti az ember autonómiáját, és folyamatos felügyelet alá helyezi. Mint egy kisgyereket, akit védeni kell a saját tetteinek következményeitől. És bár ezek a tettek néha negatív következményekkel is járhatnak, de ezek akkor is az egyén saját döntései, melyek alapját képezik az illető személyiségének, és személyi szabadságának. Mivel a humanisták ezt értéknek tartják, ezért nem fogadják el azokat a természetfeletti magyarázatokat, melyek a szerető gondoskodás leple alatt ezt bármi módon csökkentenék.
Szintén pozitívumként van említve annak a gondolata, hogy Isten mindig veled van. A humanisták szerint ez nemhogy pozitív dolog, hanem egyenesen rossz. Bár a magánytól sokan félhetnek, de egy olyan természetfeletti entitás folyamatos, soha nem szűnő jelenléte, akivel nem lehet ténylegesen kommunikálni az nemhogy jó, de egyenesen zavaró gondolat. Még a legjobb barátaink, vagy a szeretteink jelenléte sem kívánatos folyamatosan, és úgy, hogy nem mi mondhatjuk meg, mikor szeretnénk velük lenni. Ha Isten ezt nem tisztelné, akkor nemhogy szeretetnek, hanem egyenesen zaklatásnak kellene ezt nevezni. Nem ez a magány ellentéte.
További tévhit, hogy a magány mindig valami negatívum. Van amikor igenis egyedüllétre van szükségünk. Mindenkinek vannak időszakai, amikor szeretne visszavonulni a saját gondolataival, és feldolgozni ami történik vele, vagy amely dolgok épp foglalkoztatják. Sokan introvertáltak, vagy mint például az autizmus spektrumon levő emberek, akik nem szeretik a hosszas társas kontaktust másokkal. Ezek a személyek nem valami rosszat tesznek, amikor azt kérik másoktól, hogy hagyják őket békén. Nekik egyszerűen erre van szükségük ahhoz, hogy belül, lelkileg feltöltődjenek, és ismét megfelelően tudjanak viszonyulni a környezetükhöz, és a szeretteikhez. Ennek megtagadása stresszhez, és viselkedési, viszonyulási problémákhoz vezethet.

De mivel a társas lét annyira alapvető igény, ezért léteznek kezdeményezések, melynek során nem vallásos csoportok, az egyházak közösségi létének pozitívumait próbálják átemelni a szekuláris, természetfelettitől-mentes térbe. Az egyik ilyen kezdeményezés a Sunday Assembly, azaz a vasárnapi gyülekező. Ennek egy ideig létezett magyarországi ága is, de ami sajnos érdeklődés hiányában abbamaradt. Viszont világszerte több országban mind a mai napig léteznek aktív Sunday Assembly közösségek.
Ezen kívül a brit humanista társaság nyújt olyan lelki gondozási szolgáltatás, melyet azok vehetnek igénybe, akik magányosak, vagy krízist tapasztalnak meg, de nem vallásosak, és szeretnének valakivel beszélni a problémáikról.

Források
Ismeretlen szerző (2014). Godless congregations. New Humanist, (Winter), 13.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Atomjaira hullik a magányos fiatalság, a társadalom inkább oda sem néz
‘Only connect’: Humanists UK working to combat loneliness
Own Your Loneliness
Six Kinds of Loneliness
At Home with Yourself
How can I deal with my agonizing loneliness?
How Your Church Can Respond to the Loneliness Epidemic
A Jewish Guide to Dealing With Loneliness

Kommentelnél? Katt ide.