Evolúció | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Sokáig csak a szájhagyomány, majd később a vallások tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy hogyan alakult ki az élet, és miért néznek ki az élőlények úgy ahogy. Majd 1859-ben mindez megváltozott egy, az evolúció elméletéről szóló könyv kiadásával. Mivel az elmélet több ponton ellentmond a vallásnak ezért szinte megjelenése óta folyamatos támadásoknak van kitéve. A környezeti feltételekhez való adaptáció, és az ez alapján kialakuló genetikai változatosság elméletét viszont több tudományág is alátámasztja, és manapság már nehéz tagadni helyességét.

Ennek ellenére vannak vallások, melyek ambivalensek a kérdésben. Mint például egyes zsidó és keresztény irányzatok, melyek közt találunk olyat, mely elfogadja az evolúció tényét, de ennek kezdeményezőjeként továbbra is Istent teszi meg. Valamint olyat is, mely határozottan tagadja az evolúció lehetőségét is.
Utóbbiak közül egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a semmiből nem keletkezhetett minden, ezért a folyamatot mindenképp Isten kellett elindítania, akkor is, ha az élet további virágzásért evolúciós folyamatok felelősek. Szerintük bár a tudomány képes magyarázattal szolgálni a hogyanra, de a miértre, és mindennek a kezdetére nem tud választ adni. És szerintük csakis Isten, és az általa végrehajtott szándékos teremtés az egyetlen értelmes magyarázat. De ezen kívül, egyes keresztények szerint értelmes formák (mint például az ember) csakis értelmes lényektől származhatnak.
Hasonlóan szigorú, és elutasító álláspontot foglalnak az ortodox zsidók, de például a hinduk, és a muzulmánok is.
A magyarországi hinduizmus képviselői például erőteljesen evolúció-ellenesek, és határozottan kijelentik, hogy a világ létezésére csakis a teremtés adhat magyarázatot. Teljes mértékben elutasítják annak a gondolatát, hogy az élet Isten irányítása nélkül fejlődött volna, és abban hisznek, hogy maga az evolúció folyamata a legszilárdabb bizonyíték arra, hogy a világ szándékosan lett tervezve, Isten által.
A világ hindui közt viszont már nincs ennyire teljes egyetértés a kérdésben. Egyesek azt gondolják, hogy az evolúció folyamatában nem jelenhet meg a véletlen, mert ez kizárná, hogy Vishnu közrejátsszon benne, ami hitük szerint lehetetlen. Mások szerint viszont az evolúció csupán egyike a lépéseknek, melyen keresztül Brahman (Isten) létrehozza az életet.
Hasonlóan szigorúan látják a kérdést a muszlimok, akik szerint minden ami létezik Isten teremtésének eredménye, és ezen belül szintén Isten minden dolog létezésnek, és elmúlásának az oka. Tehát semmi sem történhet Isten akarata nélkül, beleértve az evolúciót is. Ezért elutasítják az elméletet, mint magyarázatot az élet eredetére, és hangsúlyozzák, hogy „csupán elméletről van szó”.
Ezen kívül hiszik, hogy a teremtéstörtének nem minden részlete ismert, de erről csakis Istentől kaphatunk válaszokat. Ezért azt gondolják, hogy ennek részletei nem fontosak, mert a teremtés tanulságai azok, melyek szerepet játszanak a vallásilag elfogadható életben. Valamint hisznek abban, hogy a Korán, mivel isteni eredetű, ezért tökéletes, és soha nem kerül ellentmondásba a tudománnyal. Ha ez mégis megtörténik, akkor a tudomány az, ami helytelen célokat követ, és nem arra törekszik, amire kellene.
Ezektől merőben eltérően a buddhizmus követői szerint az evolúció kérdése lényegtelen, mert az emberek számára elsődleges a tudat, és ennek uralása. Hitük szerint arra kell koncentrálnunk, hogy megtanuljuk uralni a tudatunkat, és a világ működése megfogalmazható tudományosan, és ez összeegyeztethető a vallással. A tudományos elméletek fejlődéséről azt tartják, hogy ezek szükségszerűen mások a különböző korokban, mivel mindig az emberi tudat közreműködésével jönnek létre.
Hitük szerint az emberi tudatból vezethető le a minket körülvevő világhoz való viszonyunk, és a tudományos elméletek is csak ennek tükörképei. Tehát, amíg ismereteink korlátoltak voltak, addig elfogadható volt a teremtéstörténet, mint az eredetünk magyarázata. De a tudásunk fejlődésével felül kell vizsgálnunk a viszonyunkat a világgal is. Az egyetlen ami állandó az a tudatunk feletti kontroll elsajátításának szükségessége, mert csakis ez jelent megoldást a szenvedéssel teli létből való megszabadulásra.

A humanisták szerint az élőlények eredetét az evolúció tudományos elmélete pontosan fogalmazza meg, és ezért elfogadják azt. Vannak humanisták akik szerint az evolúció-elmélet által leírt eredettörténet sokkal érdekesebb, mint bármely vallásos, vagy természetfeletti eredetről szóló legenda. Ugyanis eszerint a Földön ma élő összes állat és növényfajjal létezik közös ősünk, és erre manapság erőteljes bizonyítékaink vannak.
Ezek nem csupán az őskövületek alapján léteznek, melyek szintén erre utalnak, hanem a létező kortárs állatfajok megfigyeléséből is egyértelmű. Épp ezért volt lehetséges Charles Darwinnak már 1831-ben megfogalmaznia az evolúció-elméletet. Manapság viszont ennek helyességét a genetikai tudásunk is alátámasztja.
A gének ugyanis nemcsak arra jelentenek bizonyítékot, hogy egyes emberek, vagy akár egyes állatfajok rokonságban állnak egymással, hanem arra is, hogy létezett egy úgynevezett univerzális közös ősünk is, ami kb. 4 milliárd évvel ezelőtt élt, és amely maga a sejt volt. És bár arról nincs pontos információnk, hogy ez az egész folyamat hogyan, és miért indult be eredetileg, de a humanisták szerint ez a kérdés másodlagos ahhoz képest, hogy maga az evolúció folyamata tisztán érthető, és biztos, hogy megtörtént, sőt manapság is folyamatban van.
Valamint azt gondolják, hogy az élet létrejöttének miértjére választ keresni felesleges. Az élet létezik, és mi mindannyian részei vagyunk. Ez épp elég. Nem tartják szükségesnek, hogy ennek a folyamatnak valamilyen eredeti indoka, vagy célja legyen ahhoz, hogy ma élő lényként boldogulhassunk a világban.
A humanisták szerint érthető, hogy minden csoport kialakított magának valamilyen eredettörténetet, mert ez fontos része annak, hogy értelmet, és célt találjunk a létezésünknek. Éppen ezért népszerűek a dokumentumfilmek, vagy a megismerést támogató beszámolók. Ezáltal megismerhetjük önmagunkat, és értelmezni tudjuk a világot, illetve a velünk történő eseményeket.
A vallásos eredet-mítoszokat érdekesnek és fantáziadúsnak tartják, de ugyanakkor azt gondolják, hogy arra a kérdésre, hogy honnan származunk a biológia, és az antropológia pontosabb választ képes adni. A vallásokban leírt eredettörténet ugyanis sokszor csupán szimbolikus, és sokkal inkább tükrözi a kort, melyben született, mintsem a valós történelmi eseményeket. A paleontológia (őslénytan) illetve a kapcsolódó tudományok a vallásokhoz képest sokkal pontosabb képet adnak arról, honnan származunk, és mi történt a múltban. Illetve ahogy a tudásunk egyre fejlődik, és az eszközeink egyre kifinomultabbá válnak, annál pontosabb képet tudnak adni arról hogyan működik a minket körülvevő világ. Ezáltal pedig a származásunk kérdése is egyre tisztábbá tud válni.
Ehhez képest a vallások által vázolt történet az istenség(ek) általi teremtéssel kezdődik, és amely egy meghatározott irányt, és célt ad a létező élőlényeknek, melyeket vallási szabályok formájában fektet le. Hosszú ideig csak ez a történet létezett. De a tudományos módszer fejlődésével ez a tervezettségből eredő bizonyosság Isten tervére az emberiséggel egyre inkább veszíteni kezdett a népszerűségéből.
És bár nem minden vallás teszi ezt, de a nagy világvallásokon belül megjelentek irányzatok melyek megpróbálják összeegyeztetni a vallás dogmáit a modern tudomány eredményeivel. Így alakultak ki olyan mozgalmak, mint például az intelligens tervezettség, mely azt állítja, hogy Isten nem a mai formájában teremtette az élőlényeket, hanem elindította a folyamatot, és az evolúció ennek része.
De ez, és ennek különböző fokozatai, melyet a különféle egyházak elfogadnak, vagy egyenesen népszerűsítenek, sajnos gyakran teljes félreértése magának az evolúció folyamatának. Az evolúció, vagy más néven a természetes kiválasztódás (szelekció) ugyanis pontosan arról szól, hogy a kiválasztás folyamatában nincs szükség egy ezt irányító entitásra, hanem a folyamat a környezet és az élőlények tulajdonságainak kölcsönhatása miatt következik be. Magyarán, az evolúció folyamata teljesen vak, és nincs semmilyen végcélja, ami felé az élőlények fejlődnének.
Bár egyesek számára nehéz lehet megérteni, és elfogadni, hogy az életnek nincs egy előre meghatározott célja, de a humanisták szerint épp ebben rejlik a létezés szépsége. Mert azáltal, hogy nincs egy mindenható, és természetfeletti módszerekkel beavatkozó lény, aki mindezt irányítja, és amely a saját céljai felé terelne, ezért valójában szabadok vagyunk. Mindaz, amit teszünk a létező világgal kapcsolatos reakció motiválja, tehát maga a világ. És ezáltal ennek teljes értékű tagjai tudunk lenni. Nem egy isteneknek alárendelt, nem egy adott célra kiválasztott, vagy bármely más módon használt részei, hanem szabad, és önmagunkban is teljes értékű részesei az univerzumnak.

Források
Chown, M. (2020). Marvellous blunders. New Humanist, 135(3), 16.
Dawkins, R. (2011). A valóság varázsa. Libri kiadó, Budapest
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Evolúció (Wikipedia)
210 éve született az ember, aki mindent a feje tetejére állított
Van jobb megoldás az evolúció ábrázolására: ez az élet korallja
Még a gyorsan alkalmazkodó madarak sem tudnak lépést tartani a klímaváltozással
Ez egy rossz hír: már nem képest lépést tartani az evolúció az emlősök kihalásának ütemével
Religion and science – Theory of evolution
Hinduism Transcends Darwin’s Theory of Evolution
Darwin’s Theory of Evolution and Hinduism are Consistent

Kommentelnél? Katt ide.

Földönkívüliek | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A nem a Földön keletkezett életről jelenleg nincs bizonyítékunk. Néha felröppen egy-egy hír, hogy például a Marson felfedeztek vizet, vagy egy olyan talajdarabot, ami az első lépés lehet a marsi életre. Ezek közül eddig még egy sem volt ténylegesen megerősítve.

Egyesek szerint a földönkívüli élet felfedezése drasztikusan befolyásolná a vallások alapjait, és az általuk hirdetett tanokat, ezáltal óriási változást hozva magával. Mások szerint a vallások beépítik ezt a tényt a többi tudományos felfedezés közé, és ez a folyamat már manapság elkezdődött.

Vannak vallások, mint például a judaizmus, mely már most azt tartja, hogy a Tóra a Földön lett átadva az emberiségnek, és ezért a Földön érvényes törvényeket tartalmaz. A földönkívüli élet nem kizárt, de arra más szabályok vonatkoznak, függetlenül az emberiségtől.
Vannak zsidók, akik szerint nem mondhatjuk azt, hogy máshol nincs élet, mert ez határt szabna Isten képességeinek, ami téves.
Sőt, vannak egyes zsidók, akik szerint a szent iratok is tartalmaznak földönkívüli életről szóló részeket. Mint például a Bírák könyvében található Debóra prófétaasszony győzelmi dala, mely egy Mérosz nevű helyről beszél, és amelyet úgy értelmeznek, mint egy másik csillag vagy bolygó, és amelynek lakói eljöttek a Földre, hogy segítsék a zsidókat. Összességében a zsidó hagyomány szerint nem az érzékelés a fontos, hanem a tudat, azaz a jó és a rossz közti választás, és a szabad akarat, amit Isten adott.
Ehhez hasonlóan, az iszlám sem zárja ki a földönkívüli életet, de azt tartja, hogy mivel a Korán nem tartalmaz erre vonatkozó részeket, ezért ez a kérdés közömbös a túlvilági boldogulás szempontjából. De ugyanakkor a hagyomány azt tartja, hogy mindaddig, amíg a földön jelentkező problémákra nincs orvoslat, addig nem tanácsos túl sokat fektetni az űrkutatásba.
A kereszténység viszont már megosztottabb a kérdésben. Vannak akik szerint a keresztény vallás nem zárja ki a földönkívüliek létét, de nem is foglalkozik igazán a kérdéssel, mert az embereknek címezett kinyilatkoztatás az, ami igazán fontos a valláson belül. Szerintük a Biblia nem tudományos mű, és a hit illetve a tudomány egymással párhuzamosan tud létezni az emberiek életében.
Más keresztény felekezetek viszont, melyek fundamentalista szempontokat vallanak, és hiszik, hogy Isten az emberiséget bízta meg a teljes Teremtés feletti gondnoksággal, azok számára egy földönkívüli civilizáció, mely esetleg fejeltebb a miénknél már problémát jelenthet.
Ennek ellenére a legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház vezetője kijelentette, hogy az egyház nyitott még akár a földönkívüliek befogadására is. Egy felmérés szerint pedig a katolikusok 90%-ának nem rendítené meg a hitét, ha bebizonyosodna, hogy a Földön kívül is van élet.
A keleti vallások közül a hinduizmus azt tanítja, hogy a világegyetem minden égitestén van élet, még a Napon is. Illetve, hogy az élőlények esetében az elsődleges a nem anyagi természetű lelkük, mely a tetteik és a vágyaik függvényében születik különböző formákba. Ezek közül nem kizárt egy másik bolygón való újjászületés sem.
A hinduk szerint a tudomány, mivel alapvetően a fizikai érzékszervekre alapszik, nem teljesen megbízható, és helyesebb ebben a kérdésben is az egész kitalálójához, azaz Istenhez fordulni. A hinduk az erre vonatkozó ismereteiket a védikus szent írásokból pl. a Sírmad-Bhágavatamból veszik.
A másik nagy keleti vallás, a buddhizmus viszont teljesen más attitűdöt vesz fel a kérdésben.
A buddhisták számára ugyanis a vallásuk a belső utat jelenti, ezért a külvilág jelenségei csak a belső jelenségekkel kölcsönhatásban fontosak.
Egyes buddhisták hiszik, hogy meditációban elérhető tudatállapotokban egyesek kapcsolatba tudnak lépni más lények tudatával is, függetlenül azok megjelenési formájától. Ugyanakkor ők is elfogadják azt a gondolatot, hogy a lelkek akár más bolygókon is újjászülethetnek.
De ezeken túl talán a legérdekesebb a Raeliánus vallás, ebből a szempontból legalábbis.
Ők ugyanis abban hisznek, hogy a világegyetemnek nincs sem kezdete sem vége, és a benne levő élőlényeket egy előző civilizáció hozta létre, melyet egy azt megelőző civilizáció hozott létre és így tovább, egy véget nem érő cikluson belül. Hitük szerint ez igaz az emberiségre is, melyet egy általuk Elohim-nak nevezett civilizáció hozott létre (jelentése: „Azok akik az égből jöttek”). Ez egy az emberiséget 25.000 évvel megelőző civilizációt jelöl, akiket a raeliánusok tisztelnek. Ugyanakkor ateista vallásnak tartják a hitüket, és hitük központi részének ezt az általuk ateista intelligens tervezettségnek nevezett elképzelést tartják.
A vallás követői szerint ezek a földönkívüli lények az emberi történelem során különféle tanítókat (prófétákat) küldtek az emberiségnek, hogy erőszakmentességre és az egymás iránti tiszteletre neveljék őket. Hitük szerint ez a tanítás mindig az emberiség fejlettségnek megfelelő szinten történt, és amint az emberiség tudományos ismeretei elérték a megfelelő szintet az Elohim elhatározta, hogy UFO észleléseken keresztül láthatóbbá teszik magukat és megfogalmazzák az utolsó üzenetüket.
Jelenleg valamikor 2035 előtt várják az Elohim eljövetelét.

A humanisták szerint a földönkívüli élet kérdésében a tudományos bizonyítékok a döntők, semmi más. Sem az isteni szándékot, képességeket, vagy revelációkat nem tartják elfogadható indoknak arra, hogy a földönkívüli életről bármit is kijelentsünk. Persze léteznek becslések, mint például a híres Drake-egyenlet, mely az egymással kommunikálni képes civilizációk számát adja meg. Ez utóbbi mára már meghaladottá vált, mert egyszerűen annyi benne a bizonytalan tényező, hogy lehetetlenné teszi akár a nagyságrendi becslést is.
Viszont ennek ellenére vannak tudósok, akik különböző, többé-kevésbé megalapozott becslésekbe bocsátkoznak. Egyesek szerint az élet megjelenése egyenesen szükségszerű más bolygókon is. Vannak akik a galaxis bolygóinak 1-10% -át teszik a föld-szerű kategóriába. Ez több milliárd bolygót jelentene. De ugyanakkor a tudomány nem áll meg csupán a becsléseknél, és a szakértők véleményénél, ezért több nagy léptékű kutatómunka létezett, és jelenleg is létezik, mely a földönkívüli élet nyomait keresi.
A humanisták szerint a kérdést csakis ezek alapján dönthetjük el, és fontos kivárni a tudományosan szilárd bizonyítékot, és vigyázni kell a különféle téves érzékeléssekkel, és megtévesztésekkel, mert ezek téves útra vezethetnek.
Jelenleg nincs tudományos bizonyítékunk arra, hogy máshol is létezik élet, és a humanisták szerint ez a nem tudás teljesen elfogadható állapot, és nem muszáj mindenképp állást foglalnunk a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban mindaddig amíg erre bizonyítékot nem találunk.
De tegyük fel, hogy kapcsolatba lépünk egy földönkívüli civilizációval, vagy felfedezzük az életet egy másik bolygón. Ami bár nem annyira fejlett mint a miénk, vagy akár csak a földi állatvilággal azonos szinten van, tehát nem technológiai. Az ehhez való viszonyulás érdekes erkölcsi kérdéseket vet fel. Egy vallásos ember mondhatja azt, hogy azok is ugyanúgy Isten teremtményei. De mi a helyzet az isteni parancsolatok hiányában? A humanisták szerint ugyanúgy ahogy a többi földi élőlényt is tisztelni kell ugyanúgy lehet emberségesen viszonyulni a földönkívüli élethez is.
Mivel a humanisták szerint az emberiség nem a világegyetem ura, vagy felügyelője, akire egy mindenható természetfeletti lény bízta volna az univerzum helyes igazgatását, ezért azt gondolják, hogy egy máshol létrejött élettel is ugyanazzal a tisztelettel, és kíváncsisággal kell bánni, mint bármely földi életformával. Szerintük az emberséges viszonyulás nem attól függ, hogy mivel szemben van, legyen az ember, állat, vagy földönkívüli, hanem a viszonyuló embertől.
Butaságnak, és egyenesen önzőnek tartják azt a gondolatot, hogy a teljes világegyetem az emberiség érdekében jött volna létre.
Ugyanakkor nem kizárt, hogy az emberiség egyedül van a világegyetemben. Vagy legalábbis az egyetlen életforma, mely tudattal rendelkezik. A humanisták szerint ez legalább annyira érdekes következményekkel járna, mintha azt fedeznénk fel, hogy a világegyetem tobzódik az életben.
Megtörténhet akár az is, hogy az élet maga gyakori, de a technológiai civilizációk már ritkábbak, mert egy bizonyos szint felett ezek mind kihalnak. Vagy megtörténhet, hogy egy faj nem tud létezni egy adott idő után, egyszerűen biológiai okokból. Egyes biológusok az emlősök felső életkorhatárát pár millió évre teszik. Megtörténhet, hogy ezért nem találkoztunk még földönkívüli civilizációkkal.
Bármennyire is érdekes ezeken a dolgokon spekulálni, de azt se feledjük, hogy az emberiség földönkívüliekkel kapcsolatos elképzelései koronként változnak. Ahogy a tudomány megjelenésével technológiailag fejlettebb civilizációkat képzeltünk, és ahogy a különböző politikai feszültségek esetén megjelentek olyan földönkívüliekről szóló történetek, és személyes beszámolók, melyben az idegenek ellenségesek, és leigázni akarják az emberiséget, úgy változni fog ez még a jövőben is. A zsebkamerák korában a fura, égi fények varázsa (és az UFO-ban való hit) csökken, de ugyanakkor megjelennek az emberiséget foglalkoztató aktuális problémák.
Amit a humanisták szerint addig is tehetünk az az, hogy dolgozunk ezeknek a problémáknak a megoldásán, hogy később, ha találkozunk egy az univerzumban létező másik életformával, akkor készen álljunk erre a találkozásra, mint egy érdekes, és értékes tagja a világegyetemnek.

Források
Davies, P. (2010, Március-Április). Is anyone out there? New Humanist, 33.-35.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Földönkívüli élet (Wikipedia)
Lehet, hogy agresszívebben kell kutatnunk a földön kívüli élet nyomait
Újabb víznyomokat találtak a Marson
Atheists and Aliens: Would the Existence of Extraterrestrials Mean the End of Religion?
They didn’t come from outer space
Alien life on Europa, Enceladus, & Ganymede
Drake formula (Wikipedia)
Furcsa lények keresztelője? Ferenc pápa és a harmadik típusú találkozások
Rael GY.I.K
Rael üzenet

Kommentelnél? Katt ide.

Pokol | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A pokolról kétféle elképzelés létezik. Az egyik szerint a pokol egy valós hely, ahol a rossz, gonosz, hitetlen emberek lelkei örökké tartó elviselhetetlen gyötrelmekben részesülnek.
A másik elképzelés szerint a pokol az örök elszakítottság Istentől.

Maga a pokol képe már az ókori egyiptomiak vallásában megjelent, ahol az istenek ellenségeit különféle büntetések érik a másvilágon. Ré isten ellenségeit fejjel lefelé forró homokba merítették, míg Ozirisz istennő ellenségeit lefejezték, és a szívüket egy szörny falta fel. De ugyanúgy az ókori görögök is hittek egy szellemvilágban, ahol különbség van téve a bűnösök, és a jámbor lelkek közt.
Az ítélet napja pedig a zoroasztriánus vallásból került át a jelenlegi világvallások egy részébe. Eszerint az utolsó ítélet napján a halottak föltámadnak, és egy nagy olvadt fém folyam jelenik meg, mely a bűnösöknek fájdalmas, az istenfélőknek viszont kellemes, mint a meleg tej.
A zsidó vallásban a pokol nem szerepel a Tórában, és az ezzel kapcsolatos hagyomány a szent iratokon kívülről származik. A valláson belül vitatott kérdés, hogy a zsidók megszabadulhatnak a pokol büntetésétől, vagy pedig ez örökre szóló.
Egyes zsidó filozófiai irányzatok, többek közt a kabbala, azt hangsúlyozzák, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és ezért a lelkek visszavágynak ide a halál után. Mások a pokol leírásait pusztán metaforikusnak tartják, és azt gondolják, hogy ezek csupán egy spirituális megtisztulási folyamatra utalnak.
Az Istentől való elszakítottság a kereszténység egyes értelmezéseiben jelenik meg. Egyesek szerint az Isten és a Sátán közti utolsó nagy csata után a menny kapui mindenki számára megnyílnak. Mások szerint viszont az ítélet napja után a bűnösök a Sátán kezébe kerülnek, és örök kárhozatra ítéltetnek, elválasztva Istentől, míg a jámbor hívőknek örök boldogságban van részük Isten lábai előtt.
Egyes keresztények szerint a Bibliában leírt pokol nem túlzás, de célja az, hogy a figyelmet az életre irányítsa. Ez alatt a tettek következményeit értik, mert hitük szerint csakis a földi létünk alatt tudunk változtatni a tetteinken, és a jót választani.
Az Ítélet Napja, és a pokol tana kiemelt fontosságú az iszlám vallásban. Bár a szent szövegek, és a tanítók hangsúlyozzák, hogy Isten igazságos, és könyörületes, de a pokol borzalmainak említése, és fenyegetése ugyanannyira hangsúlyos ezekben. Hitük szerint a büntetéssel való fenyegetés az emberek érdekét szolgálja, mert ezáltal figyelmeztet a bűnökre, és ez egyfajta könyörület. Hiszik, hogy Isten csak hitet vár az emberektől, illetve azt, hogy kövessük, amit megparancsolt, és elkerüljük azt, amit megtiltott. De ugyanakkor azt is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy Isten azt bünteti meg, és annak könyörül, akinek Ő akar.
A keleti vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus azt tartják, hogy az életben elkövetett bűnök következményei (karmája) ledolgozhatók nem csak a Földön, hanem egy még inkább szenvedésekkel teli világban, melyet nevezhetünk akár pokolnak is.
A hindu hit szerint, a pokol az univerzumok alján fekvő óceán felett található huszonnyolc bolygó, ahová azok a lelkek születnek újjá, akik Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre. Itt évezredeken keresztül sínylődnek, és csak ez után kapnak újabb lehetőséget a Földön való újjászületésre. Egyes hinduk szerint maga a húsfogyasztás is egy olyan tett, ami az ezekre a pokol-bolygókra való születést vonja maga után.
A buddhisták a keresztény purgatórium fogalmához hasonló helyként képzelik a poklot, ahol a lelkek ledolgozzák a rossz karmájukat. Különbséget tesznek a tudatlanságból, és a szándékosan elkövetett ártalmak közt, és hiszik, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerülnek, akik tudatosan ártottak másoknak.

A humanisták a pokol tanát kegyetlen gondolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ez önmagában véve is rossz tanítás, mert azt üzeni, hogy a problémákat erőszakkal lehet megoldani. Azt gondolják, hogy a vallások erőszakos istenképe, aki bár mindenható, mégis úgy dönt, hogy szélsőséges és szükségtelen erőszakot alkalmaz a teremtményeivel kapcsolatban, nemhogy csodálatra méltó, hanem egyenesen ijesztő, és összeegyeztethetetlen egy szerető isten képével. Valamint azt gondolják, hogy azok, akik egy ilyen istent imádnak maguk is hajlamosabbak az erőszakra, mert vallásuk tanítása szerint ez elfogadható, és erkölcsös reakció arra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnék, vagy ahogy szerintük helyes. Egy kegyetlen istenben való hit kegyetlenné teszi a hívőt is.
Ehelyett a humanisták az egyéni erkölcsi autonómiát hangsúlyozzák. A humanisták nem gondolják, hogy bármit meg szabad tennünk, és elfogadják, hogy a társadalomnak szabályok szerint kell működnie. De ugyanakkor azt gondolják, hogy mindannyiunknak szabadnak kell lennünk abban, hogy kialakítsuk a saját erkölcsi mércénket, és egyéni döntéseket hozhassunk ami a morált illeti. Szerintük az erkölcs mércéje nem egy külső erő, vagy entitás, aki ítélkezik az emberek tettei felett, hanem ezeket a döntéseket maguk az emberek hozzák.
A humanisták szerint mindenki egy saját, belső erkölcsi mércét követ, még akkor is, ha ezt egy adott vallás keretében teszi. Ugyanis nincs senki, aki teljes egészében elfogadná vagy akár betartaná a vallása összes előírását, és erkölcsi útmutatását. Mindenki válogat valamilyen szinten; egyes szabályokat rendkívül fontosnak tart, másokat meg könnyedén elutasít, annak ellenére, hogy mind ugyanúgy istentől származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző szabályok néha még magán a valláson, vagy a szent könyvön belül is ellentmondásosak. Ezért a humanisták szerint nem szükséges Istenre vagy istenekre hivatkozzunk amikor az erkölcsről van szó. Ugyanúgy hozhatunk erkölcsi döntéseket, és vállalhatunk felelősséget a saját tetteinkért, ha közben nem támaszkodunk egy természetfeletti lény szabályaira.
A humanisták elutasítanak mindennemű istenekre, és természetfeletti lényektől származó revelációra épülő értékrendet, és ehelyett az erkölcs alapjának az emberi jóllétet teszik meg. Azt gondolják ugyanis, hogy mikor arról van szó, mi a helyes, és mi a helytelen fontosabb azt vizsgálni, mi az amire az embereknek szüksége, és igénye van. Azt kell megtalálnunk ugyanis, hogy mi az ami elősegíti az emberi faj fejlődését, jóllétét, és boldogságát, illetve, mi az, ami ebben akadályozza.
Ugyanezt tartják érvényesnek a többi érző lénnyel, és a minket körülvevő világgal kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkról is. Ebben sem működik a minden megengedett elv, mert az önös érdekből, és figyelmetlenségből elkövetett cselekedetek ugyanúgy ártanak másoknak, és a világnak, mint a szándékos rosszindulat. Ezért a humanisták szerint minden ilyet kerülni kell, amennyire épp lehetséges.
A nem ártás, a következmények vizsgálata, és a felelősségvállalás, illetve az igazságosság, és méltányosság képezik a humanista erkölcs alapját. Ezeket pedig szükséges nemcsak szekuláris, azaz világi, és természetfelettitől mentes törvényekbe foglalni, melyek minden polgárra érvényesek, hanem szükségesnek tartják azt is, hogy ezeket az emberek kulturális szinten is elfogadják, és elsajátítsák. Ha egy ilyen szabályról kiderül, hogy ártalmas az embereknek, a környezetnek, vagy akár más érző lényeknek, akkor a humanisták szerint azt a szabályt, vagy törvényt meg kell változtatni. Szerintük nincsenek kőbe vésett szabályok, melyek mindenképp érvényesek mindenkire. A szabályok megszegésének következményei pedig itt és most kell bekövetkezzenek, annak érdekében, hogy igazságszolgáltatás, és helyreállítás történjen. A humanisták nem tartják megnyugtatónak azokat az állításokat, mely szerint a másvilágon, az ítéletnapján, vagy egy elkövetkező életben lesznek majd következményei egy ártalmas cselekedetnek.
Gyanakvással szemlélik azokat a kijelentéseket, melyek abban lelnek örömet, hogy egy másik lény a pokolban szenved rettenetes kínokat. Sokszor ártalmatlan dolgokért, vagy pedig egy adott istenség elleni vétség miatt, mellyel valójában senkinek nem ártott, és csupán egy vallási szabályt szegett volna meg. Nem egy volt hívő számol be arról, hogy gyerekkorában rettenetes félelmet élt meg, amikor a pokol tanítását hallotta, és ahogy ez a félelem még évekkel később is kísértette, és ezáltal megkeserítette az életét. A humanisták szerint azoknak a hívőknek a megszólalásai, akik ezt szenvedélyes örömmel hangoztatják egyenesen felkavarók, és aggasztóak. Mások szenvedésében örömet lelni nem tűnik összeegyeztethetőnek számukra a szeretettel, melyről a vallások beszélnek.
Hasonló módon aggasztónak tartják azokat a tanokat, melyek azt hirdetik, hogy a mennyország jutalma, és egyben a pokol kínjainak az elkerülése csakis egy szűk, kiválasztottakból álló csoport számára elérhető. A humanisták szerint ez a fajta világkép nemhogy nyugtalanító, hanem egyenesen szörnyűséges. És sokuknak ez az oka annak, hogy elutasítják egyes egyházak tanait, és akár nyilvánosan kritizálják őket.
Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a büntetés és jutalom, illetve a másvilág ígérete halványulni kezd ahogy az emberiség egyre több szempontból képessé válik megmagyarázni a világ működését, és maga képes megoldásokat találni az emberek problémáira. Egy igazságos, és jóléti társadalomban csökken a mennyország, és a pokol ígéretének fontossága. Ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás működik, és probléma esetén számíthatnak rá, illetve ha az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mert nem kell nélkülözniük, akkor a társas viszonyokat feszítő ellentétek száma is csökken. Ezáltal nő az általános jóllét, melyben nincs szükség egy mindenható, és bosszúálló istenre, vagy egy természetfeletti szabályrendszerre, mely majd valamikor igazságot tesz. Mert az emberhez méltó lét, és a boldogság már most, ebben az életben lehetséges, és mindenkinek kijár.

Források
Anon. (2009). Qur’an. (második kiad.) Penguin books, London
Howel Smith, A. D. (1942). Many men, many hells. The Rationalist Annual, 68.-74.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Whyte, G. (1911). The consolations of religion. The R. P. A. Annual, 46.-50.
Wilkonson, R, Pickett, K. (2010). The spirit level. Penguin Books, London
Pokol (Wikipedia)
Az utolsó ítélet (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
Vatikán: Igenis van pokol
A Humanistic Damning Of The Doctrine Of Hell

Kommentelnél? Katt ide.

Szent iratok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Isten akaratának írott formában való kinyilatkoztatása a zsidó, keresztény, és muzulmán hitre jellemző. A nagy kérdés, hogy az emberek képesek-e megérteni ezek tartalmát, ezért mindhárom vallásban nagyon fontos az iratok elemzése. Az eltérő magyarázatok miatt alakult számos irányzat ezen vallásokon belül, és mindegyik magát tekinti az egyetlen helyes értelmezésnek.

Vannak hívők, akik szerint a szent szövegek minden mondata, szava, és betűje kiemelt fontosságú, és ezekből sem elvenni, sem hozzáadni nem szabad.
Úgy a zsidó hagyományban, mint a kereszténységben léteznek irányzatok és felekezetek, melyek szó szerint értelmezik a szent iratokat, valamint irányzatok, melyek szerint a szent szövegeket a saját koruk tudása szerint kell értelmezni. A haladóbb szellemiségű zsidók szerint például, bár a Tóra (Mózes öt könyve) szövege azonos, de az újabb és újabb generációk más és más tanulságokat vonhatnak le ebből.
Egyes keresztények szerint pedig a Biblia nem tudományos mű, hanem egy „zsinórmérték”, melyhez a hívőknek igazodniuk kell. És bár ennek szövege a szerzői korának tudást tükrözi, de ugyanakkor ezek célja nem az, hogy a világról való tudást terjesszék, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassák az embereknek, hogyan kell helyesen élni, és jó embernek lenni. Vannak, akik szerint a szentírás nem szabálygyűjtemény, hanem bizonyságtétel, mely (Isten vagy a Szentlélek által) ihletett. Épp ezért annak ellenére érvényes napjainkban is, miután több állításáról kiderült, hogy téves. Ezért a Szentírás tanulmányozása az emberi léttel kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges. Hasonló módon a zsidó hagyományban is fontos szerepet tölt be a szent iratok tanulmányozása. Számukra ennek azért van jelentősége, mert azt tartják, hogy mivel minden ember különböző, illetve új élettapasztalat szerzésével, és új tudással másként értelmezheti a tanítást. Ezért a zsidó vallási életnek fontos része a szent szövegek felolvasása, mert a hívők ezáltal átismételik, és ennek során újraértelmezik azok szövegét.
Az iszlámban a szent könyvnek, a Koránnak, még nagyobb jelentősége van, és egyeseknek maga a fizikai könyv is szentnek számít.
Ebben három fő témakor jelenik meg: a hittételek, a törvények, és a történetek. Előbbiek jelentik az Isten által az emberek számára előírt életvezetési szabályokat. Utóbbiak pedig olyan történetek melyek Mohamed prófétáról, valamint más, korábbi prófétákról szólnak, és melyek útmutatásokat tartalmaznak, illetve csodákat írnak le. Ezek célja, hogy megmutassák, hogy a világ törvényeit felfüggeszteni csakis Isten képes, és minden az ő kegyéből történik.
Hasonló célt tulajdonítanak a hinduk a saját szent könyveiknek, melyet közös néven védikus írásoknak neveznek. Mivel ezek lejegyzője és szerkesztője hitük szerint Isten egyik formája, ezért az ezekben foglaltak nagy részét szó szerint értelmezik, és megbízhatónak, illetve tisztának tartják.
A hinduk szerint a szent iratok célja, hogy az emberiséget a lelkiség síkjára emeljék, és közelebb vigyék Istenhez.
Szent könyvek a buddhizmuson belül is léteznek, melyeket a Tripitaka-nak, vagy más néven a páli kánonnak neveznek. Ezek Buddha tanításainak gyűjteményei, de mivel a buddhizmus alapvetően egy szerzetesi vallás, ezért a kánon egy része a szerzetesi életre vonatkozó szabályokat tartalmazza. 227 szabály létezik a szerzeteseknek, de ugyanakkor a női szerzetesek további szabályokat is be kell tartsanak. A kánon többi része Buddha tapasztalatainak leírását, és ezek magyarázatát is tartalmazza. Ezen kívül a különféle buddhista irányzatokon belül léteznek további saját szent szövegek is.

Még egyes vallási vezetők is úgy gondolják, hogy a szent szövegek értelmezése az emberek hitére épül, nem pedig kizárólag a szavakra. És mivel a hit nem racionális, ezért racionálisan nem is irányítható, de nem is kérdőjelezhető meg. Tehát, a szent iratok értelmezése azoktól függ, akik a szöveget olvassák, és ez nem jelenthet objektív szabályrendszert senki számára. Ezért létezhetnek különféle felekezetek, akik alapvetően mind ugyanazt a szent szöveget olvassák, és ugyanahhoz az istenhez imádkoznak. Vannak akik szerint ezzel nincs is semmi baj, és a szent szövegek fundamentalista, szó szerinti értelmezése rosszabb, mint a szabad, egyéni értelmezés.
Bár a régebbi irányzatokról, mint például a katolikus egyház, azt gondolnánk, hogy azok sokkal inkább szó szerint veszik a szent írások értelmezését, a valóságban ezek is adnak lehetőséget a hívőknek a személyes értelmezésre. A szent iratok értelmezését ugyanis nem csakis a szöveg alapján végzik, hanem a hagyomány alapján is.
Amint láthattuk vannak irányzatok, melyek szerint a szent iratok célja, hogy spirituális igazságokra vezessék a hívőt. Az pedig, hogy ezt melyik korban hogyan értelmezik a hívők, nem csupán a szent szövegek tartalmától függ. Sokan hisznek abban, hogy ez nem csupán a kultúra hatására, hanem egyenesen isteni sugallatra történik, ezért ugyanúgy érvényes, mint a szó szerinti értelmezés.
Gyakran hallhatjuk azt is, hogy a szent iratokat nem szó szerint hanem képletesen kell értelmezni, mert ezeknek a szövegeknek a célja magasabb igazságok közvetítése. Mivel egyes hívők hiszik, hogy a földi élet csak próbatétel, és ami igazán fontos az a halál után következik, ezért ezeknek a rejtett, szimbolikus jelentéseknek a megfejtése és értelmezése fontosabb, mint a szövegek szó szerinti jelentéstartalma. Azok számára, akiknek a másvilág fontosabb, a szent szövegek földi tényekre való redukálása nevetnivaló dolognak számít.
Ugyanakkor egyes szent szövegekben található dolgokat a változó erkölcsi értékek miatt muszáj nem szó szerint értelmezni, mert sokszor olyan mértékű szörnyűségeket tartalmaznak, melyek manapság már nem elfogadhatók. Ezért az allegorikus értelmezés, vagy csak képletes, példabeszéd jellegük hangsúlyozása fontossá válik a hívők számára, annak érdekében, hogy a szent irataikat továbbra is az erkölcs forrásaként jelölhessék meg.

Mindezzel szemben a humanizmuson belül nincsenek kiválasztott, vagy szent szövegek. Mivel a humanizmus egy világnézet, de nem szervezett vallás, ezért az ezzel kapcsolatos írásoknak maguk a humanisták nem tulajdonítanak különleges szerepet. Úgy is lehet valaki humanista, hogy soha nem olvasott egyetlen hosszabb erről szóló írást, mert ehhez elég egyetérteni a humanizmus elveivel, és világképével. Az ezen az oldalon található szövegek ugyanúgy humanista írások, mint bármely könyv formájában megjelent művek.
Ennek oka a humanisták meggyőződése, hogy a világról alkotott tudásunk legjobb forrása a tudomány, és ennek leírására leginkább annak eszközei alkalmasak. Ami pedig az erkölcsi, és a társadalmi, illetve társas kapcsolatokat illeti, a humanisták szerint az ezekkel kapcsolatos kérdésekre mindig az adott embernek kell megtalálnia a választ. A közös tudásunk segítségére lehet ebben, és irányt adhat, de végső soron mindenkinek magának kell eldöntetnie mit tart helyesnek.
Ennek során viszont nincs szükség arra, hogy egy természetfeletti lény megmondja az embereknek, mi a jó és mi a rossz. A humanisták szerint az emberek maguk is el tudják ezt dönteni, miután gondolkodnak az erkölcsi kérdéseken, és végiggondolják a tetteik következményeit. Azt gondolják, hogy a helyes eljárás nem fektethető le szigorú, írott szabályokba, mert a világ túlságosan komplex, és változó. Mindig szükség van arra, hogy a helyzetet mérlegeljük, és annak keretében gondolkodjunk a dolog erkölcsi mivoltáról.

Ugyanakkor a humanisták sokszor kritikusan szólalnak meg a vallásos magyarázatokkal kapcsolatban. Következetlennek tartják a szent szövegekre való hivatkozást, mert láthatjuk, hogy mindenki válogat ezeken belül, és a saját, már létező álláspontjának megfelelő magyarázatot részesít előnyben.
A humanisták szerint a szent iratok eleve kizárhatók, mint tudás-forrás, mert az inspiráció, vagy reveláció alapján tett kijelentések önmagukon belül is ellentmondásosak, és nem tartalmaznak értelmes magyarázatot arra, hogyan működnek a dolgok. Valamint a létező szent iratok állításaival kapcsolatban rengetegről kiderül, hogy téves.
Éppen ezért az elmúlt század során a vallásos érzések kifejezése, és a teológiai magyarázatok egyre inkább homályossá, és egyre kevésbé konkréttá válnak. Ahogy a világról alkotott tudományos tudásunk fejlődik, úgy lesz egyre kevesebb hely benne a természetfelettinek, és a vallások, illetve a szent iratok örök érvényű magyarázatai egyre kevésbé értelmezhetők szó szerint.
Egyes, úgynevezett, progresszív, vagy liberális vallásos közösségek által nyújtott magyarázatok egyenesen megkülönböztethetetlenek a humanizmus álláspontjaitól, kivéve, hogy hozzáadnak egy plusz lépést: Istent. A humanisták szerint ez felesleges, mert nem ad hozzá semmit a létező tudásunkhoz.
Ugyanúgy hibásnak tartják az erkölcsi mércénk szent iratokhoz való igazítását, mert azt gondolják, hogy a közösségi létünk szabályait sokkal inkább közös, kompromisszum alapú, és egymás emberségét tiszteletben tartó munkával, és párbeszéddel kell meghatároznunk, nem pedig a hagyomány vagy egy szent irat alapján.
Vannak akik szerint muszáj a szent iratokból kiindulva gondolkodni az erkölcsi kérdésekről, mert különben elfeledjük az emberi kultúrák eddigi eredményeit, és enélkül lehetetlen tovább fejleszteni az erkölcsi mivoltunkat. De a humanisták szerint nem szükséges egy véres, kegyetlen, és embertelen, sőt, egyenesen emberhez nem méltó hagyományra alapozni az erkölcsi kérdésekre adott válaszainkat. Egy kiindulópont is lehet téves, és akkor az rossz irányba is vezet majd. Sokkal nehezebb egy kegyetlen hagyományra alapozva, és annak keretein belül mozogva egy emberibb, és élhetőbb rendszert létrehozni.
Ezért a humanisták azt gondolják, hogy a természetfeletti lények által egyszerűen kihirdetett szabályok helyett egy az emberek közti kapcsolatok alapján kialakított, egymás igényeit és szükségleteit figyelembe vevő szabályok rendszerét kell meghatároznunk magunknak. Ezeket soha nem kell gondolkodás nélkül elfogadni, és ezek újratárgyalását mindig lehetővé kell tenni, mert a világ folyamatos változásban van. Az elavult szabályokra, vagy akár a hagyományra való hivatkozás gyakran károsabb, mintha az adott helyzetet figyelembe véve elgondolkodnánk azon, hogy mi lenne a legjobb eljárásmód. A humanisták szerint az olyan szabályok melyek kimutathatóan, és szisztematikusan ártanak másoknak nem megfelelők, és nem nevezhetők erkölcsi szabályoknak sem. Ha pedig valaki ilyen szabályt próbál rákényszeríteni egy másik emberre, akkor az nem erkölcsös, és a szabályt figyelmen kívül lehet hagyni.

Források
Copson, A, Roberts, A. (2020). The little book of humanism (első kiad.) Piaktus, London
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Lofmark, C. (1977, Január). The higher kinds of truth. New Humanist, 10 (Question), 3.-15.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Lélekbiznisz és politika – Interjú Gábor György filozófussal
Szent könyv (Wikipedia)
Buddhism religion (homework help)
Scriptures & Texts (The Buddhist Society)

Kommentelnél? Katt ide.

Homoszexualitás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

Az azonos neműek közti kapcsolatokkal szemben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az ellenszenv az uniós tagállamok közül.

A továbbiakban elsősorban a magyar vallási vezetők álláspontjára koncentrálva fogok a kérdésről beszélni. Valamint a cikk nem fog tartalmazni szenzációs, vagy hírhedt eseteket sem, mert ez nem egy bulvárcikk, és nem célom mások kárán szórakozni. Mint mindig, elsősorban a vallások misztikus, és dogmatikai állításaira fogok koncentrálni.

Egyes hinduk szerint a modern civilizáció tévedése, hogy az emberek azonosítják magukat a testükkel, miközben pedig a valódi önazonosságunk szerint lelkek, azaz szellemi lények vagyunk.
Szerintük a nyílt homoszexualitás csupán modern jelenség, és most is arra lenne szükség, hogy ezt magánjellegű dologként kezeljék az emberek, és a hangsúlyt az élet magasabb céljaira helyezzék.
Ez utóbbi alatt a vallásgyakorlást értik. Hitük szerint ugyanis az emberek fő célja Isten szolgálata.
Ebből nem zárják ki a homoszexuális embereket sem, de ugyanakkor előírják nekik a „homoszexuális cselekedetektől” való tartózkodást. Hitük szerint ugyanis ezek akadályozzák az Istennel való kapcsolatot.
A szexualitás általában akadálynak számít, és ezért egyes hindu csoportok még a heteroszexuális házaspároknak is csak korlátozások mellett engedélyezik a szexualitást.
Bár a hindu szent iratokban több androgün, sőt harmadik nemű (hijra) szereplők is megjelennek, ennek ellenére a hinduk hozzáállását az LMBT emberekhez sokkal inkább a konzervatív hagyomány határozza meg. Ezért sok hindu inkább egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kérdést, és nem beszélnek róla nyíltan.

A buddhizmus szerzetesi vallásnak számít, ezért elsősorban szerzeteseknek ad útmutatást.
Ennek keretében pedig teljes önmegtartóztatást ír elő számukra, mert a buddhista hit szerint a szexuális vágy egyike azoknak a dolgoknak, amelyek a legerőteljesebben ki tudják zökkenteni a hívőt a spirituális gyakorlatából.
De mivel a valláson belül nincs egységes tanítás, és vallási vezetőség, ezért a buddhisták megosztottak a kérdésben. Egyesek szerint a buddhista tanításokban nincs semmi a homoszexualitással kapcsolatban, ezért a thai, a japán, és a kínai buddhista iskolák elfogadók a homoszexuálisokkal.
Mások szerint viszont a homoszexualitás ízléstelenség, és ezért tiltott. Szerintük a világban levő elégedetlenség, és gondok, ezek következtében pedig a szenvedés mind a tudatlanságból származnak, és az ízléstelenség ennek az egyik formája.
Ez utóbbi álláspontot képviseli a tibeti buddhisták vezetője, a dalai láma is. Szerinte a homoszexualitás helytelen és szigorúan tilos.

A zsidók számára is megosztó a homoszexualitás kérdése. Alapvető problémát jelent, hogy mivel tilos a házasságon kívüli szexuális együttlét, de ugyanakkor házasságra csakis egy férfi és egy nő léphet. Tehát a zsidó valláson belül gyakorlatilag tilos a homoszexualitás.
Továbbá pedig, mivel a házasságon belüli szexuális élet célja a gyereknemzés, és mivel szerintük ez az azonos nemű emberek számára nehézséget jelent, ez egy újabb indok amiért a homoszexualitás tilos.
De egyes, progresszív zsidók szerint fontosabb az a hittétel, miszerint Isten az embert a saját képmására teremtette. És ezt lehet úgy értelmezni, hogy ha valaki a saját neméhez vonzódik, akkor Isten őt olyannak teremtette, és ezért így is kell elfogadni őt.
Általában véve, az erőteljesen konzervatív és ortodox irányzatok kivételével, a legtöbb zsidó gondolkodó azt emeli ki, hogy hívőként, akkor is tiszteletben kell tartani a másikat, ha az illető homoszexuális, mert továbbra is Isten teremtményeiről van szó. Ha pedig egy hívő elfogadja a teremtéstörténetet, akkor ebből következik, hogy tisztelettel kell bánnia még a homoszexuális emberekkel is.
Mások a homoszexualitás önkéntelen jellegét hangsúlyozzák, és ebből kifolyólag támogatják a homoszexuálisok polgári jogait is.
Mivel a zsidó vallásban nincs egyetlen egységes vallási autoritás sem, ezért minden eddig felsorolt értelmezési lehetőség egyenlő mértékben érvényesnek minősül.

A kereszténységben sokféle hozzáállás létezik a homoszexualitáshoz, de a legtöbb elutasító.
Vannak akik szerint a homoszexualitás megakadályozza az embereket abban, hogy kiteljesedjenek, és családot alapítsanak, ezáltal pedig kövessék az Isten által, az emberek számára előírt életmódot.
Hasonlóan az előbb említett, egyes hinduk által képviselt állásponthoz, vannak keresztények, akik szerint a homoszexualitás jelenlegi széleskörű elfogadottsága annak a téves gondolkodásnak a következménye, mely az embert teszi meg mértékadónak, és nem Istent.

A legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház, erőteljesen elutasító a homoszexualitással kapcsolatban. Az egyház erőteljesen hierarchizált, és a vezetője a pápa, Isten földi helytartójának számít.
Tanításuk szerint a homoszexuális személyeket tisztelni kell, de semmiképpen nem szabad jóváhagyni a homoszexuális magatartást.
Szerintük a homoszexualitás egy deviáns magatartás, amit ha elfogadunk, akkor ez lesz a társadalom modellje, és ennek következtében elhomályosulna az „emberiség közös öröksége”.
Ezen kívül azt gondolják, hogy a közjó megköveteli, hogy a keresztények védjék a házasság intézményét attól, hogy az azonos neműek közti kapcsolatot együttélés, vagy házasság formájában elismerjék a törvények.
Mivel szerintük ez a fajta kapcsolat nem alkalmas arra, hogy biztosítsa az emberi faj szaporodását, és fennmaradását, valamint mivel a „homoszexuális együttélésekből teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli” ezért a katolikusoknak el kell utasítaniuk azt. (Az idézet forrása a 2003-as katolikus Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről.)
Bár az elmúlt években úgy tűnhetett, hogy az egyház jelenlegi vezetője, Ferenc pápa, lazított volna az elutasításon, mikor azt mondta, hogy „Ha egy ember meleg, és jó akaratú, és keresi az Istent, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem őt”, de ugyanakkor kiemelte, hogy nem a homoszexuális vonzódással van baj, hanem azzal, hogy a melegek jogokért lobbiznak.
Elődje, XVI. Benedek, aki 2013-ban lépett vissza a pápai tisztségtől, nemrég védelmébe vette a homofóbokat, és arról beszélt, hogy a jelenlegi társadalom keresztényellenes hitvallást fogalmaz épp azáltal, hogy elfogadja a melegeket. Szerinte száz évvel ezelőtt abszurd lett volna melegházasságról beszélni, de manapság azt rekesztik ki, aki ellenzi azt.

Elfogadó hozzáállás inkább a protestáns közösségeknél jelenik meg. Kivételt képeznek azonban a kis, neoprotestáns közösségek, amelyek gyakran olyannyira elfogadhatatlannak tartják a homoszexualitást, hogy sokszor úgynevezett melegséggyógyító terápiára, vagy egyenesen átnevelő táborokba küldik a sokszor kiskorú tagjaikat. Ezeknek az úgynevezett terápiáknak a hatékonysága vitatott, és sokszor csupán erőteljes fizikai, és mentális bántalmazást jelentenek.

Mivel az iszlám hit szerint az ember teremtve volt, nem pedig evolúció során fejlődött ki, ezért a muszlimok szerint az ember természete ma is ugyanaz, mint ami a teremtéskor volt. Az erkölcsi normák pedig, amelyeket az emberiség kinyilatkoztatások által egyenesen Istentől kapott mindig is azonosak voltak.
A muszlimok szerint a homoszexualitás ellenkezik a „teremtés természetével”, elpusztítja az embert, és tönkreteszi a család intézményét. A katolikusokhoz hasonlóan a leszármazás, és a házasság védelmében, az iszlám szigorúan tiltja a homoszexualitást.
Lót népének történetét hozzák fel példának, és ez alapján felelőtlennek tartják emberi jognak nyilvánítani valamit, ami korábban „pusztuláshoz, és katasztrófához” vezetett.
Hitükben Isten a mai világban sem hagyja büntetlenül azt, amit korábban iszonyatos szigorral büntetett meg. Szerintük ez betegségek formájában fog történni, amelyek közül egyesek eddig még nem ismertek lesznek.
De mivel az iszlámban nincs egyetlen központi vallási vezetőség, ezért egyes országokban alakultak olyan muszlim vallási közösségek, amelyek nem ezt a hagyományos elutasító értelmezést hangsúlyozzák, hanem elfogadóbbak.

A humanisták szerint mindenkit megilletnek a szeretet, tisztelet, és a biztonság jogai. Ezért szerintük az emberi jogokat nem szabad semmilyen egyéni jellemző alapján korlátozni.
Az LMBT-jogok pedig mindenképp az emberi jogok alá esnek, akkor is, ha ez különféle előítéletek miatt nem népszerű vélemény egy országban.
A humanisták szerint az emberi jogokat nem népszerűség, hanem erkölcsi megfontolás alapján kell meghatározni, mert a vélemények lehetnek irracionálisak, és változók, illetve változatosak, de a jogok alanyát jelentő emberek az egyéni jellemzőiken túlmenően mind emberek, és az emberi jogok ebből kifolyólag illetik meg őket. Az emberi jogok nem kegyként, és hóbort alapján vannak kiosztva, hanem az emberi létből fakadnak.
Sokan elutasítók a mássággal szemben, mert úgy érzik, hogy ami nem megszokott, vagy gyakori az idegen, és veszélyes. A humanisták viszont értékelik a változatosságot, és azt gondolják, hogy semmilyen eltérés nem eleve rossz, mindaddig, amíg a többi ember jogai, és személyes határai tiszteletben vannak tartva.

A humanisták szerint a szerelmet könnyedén meg lehet magyarázni függetlenül a partnerek nemi hovatartozásától, és éppen ezért lényegtelen, hogy ki milyen nemhez vonzódik, mert mindenkinek ugyanúgy joga van szeretni, és szeretve lenni, mint mindenki másnak.
Alapvetőnek, és mélységesen emberinek tartják azt a vágyunkat, hogy a környezetünk elfogadjon olyannak, amilyenek vagyunk. Ezért fontosnak tartják a homoszexuális egyének láthatóságát, és elfogadását a társadalomban.
Amint láthattuk az egyik leggyakoribb érv a homoszexuális párok elfogadása, és jogi elismerése ellen az, hogy ezekből a kapcsolatokból nem születhet, vagy csak nehezen születhet utód. Szerintük, ha a párkapcsolathoz, sőt a házassághoz való jogot nem tagadjuk meg meddő, vagy idős pároktól, és azt nem kötjük termékenységi igazoláshoz, akkor nincs semmilyen alapunk arra, hogy ugyanezt megtagadjuk az azonos nemű pároktól.
Továbbá pedig, a humanisták szerint kegyetlen, és embertelen megtagadni valakitől a boldog kiteljesedett életet, azért, mert nem szaporította tovább az emberi fajt. Szerintük csupán a szaporodási képességre, és ennek eredményére redukálni az egyéneket torz, és embertelen látásmód.
Bizonyos érdekeket figyelembe véve érthető hozzáállás. Például, ha megfelelő mennyiségű katonára van szükség, ahhoz, hogy újabb-és-újabb területeket hódítsunk meg, vagy mert a több állampolgár több gazdasági erőforrást, és több adót termel. De ha az emberi boldogságot helyezzük a középpontba, akkor láthatjuk, hogy az nem csupán az utódok születésén múlik, sőt egyesek számára az jelenti a boldogságot, ha soha nem születnek utódaik. A humanisták szerint az utódok vállalása mélységesen személyes döntés, ami csakis az ebben résztvevő partnereken múlik, és soha nem szabad külső erővel rákényszeríteni senkire.
Mások viszont pont a homoszexuális emberek családalapítását próbálják akadályozni. A humanisták szerint viszont a jelenlegi, tudományos kutatások által is alátámasztott tudásunk szerint az ilyen, LMBT emberek által alapított, úgynevezett szivárványcsaládokban a gyerekek ugyanúgy boldogan és egészségesen tudnak felnőni. Az egyetlen jellemző probléma, amivel szembesülhetnek, az a családjuk iránt tanúsított előítélet. De erre nem az a megoldás, hogy az LMBT emberektől megtagadjuk a családalapítást, hanem inkább a velük szembeni előítéleteket kell megszüntetni.

Éppen ezért, a humanisták támogatják az azonos neműek közti házasságot is, és azt gondolják, hogy ez teljes mértékben azonos kell legyen az ellenkező nemű pároknak biztosított jogokkal. Tehát magába kell foglaljon minden olyan jogot, ami egy házastársnak jár, beleértve az örökbefogadási jogot is. Minden más diszkrimináció lenne. Problémásnak tartják azokat az érveket miszerint a társadalom egyes rétegeinek előítéletei, és (alaptalan) félelmei miatt korlátozni lehet mások emberi, és polgárjogait, és ahogy tudnak tesznek is ez ellen.
A saját, humanista szervezeteikben nincs semmiféle korlátozás nemi orientáció alapján a tisztségviselésben, vagy a szervezet életében való részvétel szempontjából.

Valamint hibásnak tartják azt a meggyőződést, miszerint a társadalmi szabályokat, és a társas viselkedést csakis a hagyomány szabhatja meg. Szerintük a változástól való félelem, az ismeretlentől való félelemmel együtt a forrása az előítéleteknek, amellyel a homoszexuális embereknek szembe kell nézniük.
Láthatjuk, hogy azok a társadalmak, amelyek elfogadják a homoszexuális, és az LMBT embereket, és biztosítják számukra a szükséges jogokat azok jelenleg a leggazdagabb, és legszabadabb társadalmak közé tartoznak.
A humanisták azt gondolják, hogy az előítéletek forrása a tudatlanság, és ez ellen tenni kell. Ezért több humanista szervezet is nyíltan kiáll az LMBT jogok mellett. Az egyik legrégebbi szekuláris humanista szervezet az Amerikai Etikai Szövetség 2010-ben határozatot adott ki arról, hogy elismerik, és támogatják az LMBT spektrumba tartozó emberek egyenlő jogait. A brit humanista társaság keretében pedig több mint 40 éve létezik LMBT szekció, amely a humanista célok mellett a szexuális orientációtól, és nemi identitástól függetlenül garantált egyenlő jogokért is kampányolt.
További kampányaikon belül az azonos neműek közti házasságért, és a reparatív (melegséggyógyító) terápiák ellen is kampányoltak. Ezek a szervezetek az Európai Unió, és az ENSZ előtt is felszólaltak az LMBT jogok érdekében.

Ezen kívül pedig a humanisták gyakran kritikával illetik azokat, akik személyes előítéleteik miatt diszkriminálnak. Van amikor ezt vallási vezetőkkel szemben teszik. Ugyanis nem fogadják el azokat az érveket, amelyeket fentebb is láthattunk.
Álszentnek, és előítéletesnek tartják azokat az aggodalmakat, amelyek a gyerekek védelmére hivatkozva próbálják korlátozni beleegyezésen alapuló kapcsolatban levő felnőttek jogait, miközben más esetekben a gyerekek jólléte nem jelent szempontot. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek homoszexuális emberektől való féltése teljesen alaptalan, ugyanis a homoszexualitás nem azonos a pedofíliával, és ezt állítani csakis rosszindulatból fakadóan lehet, aminek célja akadályozni, és korlátozni mások életét.
A humanisták számára az egyik legfontosabb dolog az emberi szabadság, és ennek keretében a saját boldogságunk keresése. Ha ez azt jelenti, hogy valaki egy azonos nemű partnerrel lép kapcsolatra, mindaddig, amíg a felek képesek, és megadják az ehhez szükséges beleegyezést, addig ennek nem szabad útjában állni.

Források
Anonymous. (1965). The problem of homosexuality. New Humanist, (June), 186.-187.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Wakefield, J. (2013). 31 arguments against gay marriage (and why they’re wrong). New Humanist, (January/February), 32.-35.
Egyre több magyart zavarnak a melegek
Miért ne lehetne Jézus transznemű?
Ethical movement (Wikipedia)
AEU – 2004 – Same Sex Marriage
AEU – 1996 – On the Legalization of Gay Marriage
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Humanism
Humanists UK tells UN ‘religious beliefs no excuse for homophobia’
LGBT Humanists UK
Ending ‘conversion therapy’
Human sexuality and relationships
Dalai Lama Speaks on Gay Sex / He says it’s wrong for Buddhists but not for society
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Buddhism
Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről
Ferenc pápa a melegekről: Ki vagyok én, hogy elítéljem őket?
Ratzinger: «Nozze gay e aborto segni del potere dell’Anticristo»
Former Pope Benedict XVI links gay weddings to ‘the Antichrist’ in scathing new attack on LGBT+ rights
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Islam – Sunni and Shi’a
(Hinduism) Human sexuality and relationships
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Hinduism
Do Hindus Decry Homosexuality?
Jewish Views on Homosexuality

Kommentelnél? Katt ide.

Háború | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Célja a szemben álló felek érdekeinek erővel való érvényesítése. Ezek az érdekek lehetnek terület vagy gazdasági erőforrások megszerzése és megtartása, valamint vallási, politikai vagy ideológiai eszmék terjesztése.

A zsidó hagyomány szerint háborút kizárólag védelmi célokkal lehet vívni. Bár a zsidó vallási törvények nem szabályozzák részletesen a háborúzást, de a hagyomány inkább a háború utáni időkre fekteti a hangsúlyt.
Eszerint tilos volt gyümölcsfákat kivágni hadi célokra, mert a zsidóknak észben kell tartani, hogy a háborút béke követi, amikor majd szükség lesz a fa gyümölcseire, és ezért meg kell kímélni azt.
Hasonló alapon, a friss házasok is felmentést kaptak a háborúban való részvételtől.
Egyesek szerint ezeknek a hagyományoknak a továbbélésé Izrael állam azon gyakorlata, miszerint úgy a férfiak, mint a nők számára kötelező bevonulni a hadseregbe. De ugyanakkor azok, akik egyedüli gyermekei a szüleiknek nem vethetők be a harcok frontvonalába, és ezek az emberek más feladatot kapnak a hadseregben.

A buddhizmusban alapvető elv a más élőlényeknek, és embereknek való nem ártás.
Hitük szerint, a buddhizmus nem csupán egy vallás, hanem az „emberi tudat tudománya”, és eszerint a vitás kérdések, és a konfliktusok legtöbbször az emberi tudat hibájából, és hibás látásmód következtében alakulnak ki. Maga a konfliktus igazolja, hogy hibás gondolkodásról van szó, ezért ezt nem is lehet erőszakkal megváltoztatni.
Nem fogadják el, hogy külső, a tudaton kívülálló okok miatt alakulna ki egy konfliktusos helyzet. Szerintük mindig azt kell feltételezni, hogy mi magunk is hibásak vagyunk, legalább részben egy rossz helyzetért. Ezért azt javasolják, hogy a konfliktusok megoldását először magunkban kezdjük el. A probléma forrása, azaz a hibás értékrend, és látásmód ellen szerintük azzal lehet tenni, hogy megértésre, és elfogadásra alapuló átlátásra törekszünk, és ezt közvetítjük másoknak is.

A hindu hit szerint a kor, amiben most élünk, az úgynevezett Kali-kor, a zavarodottság, és a viszályok kora.
Azt tartják, hogy manapság az emberek, beleértve a népet, és a politikai vezetőket is, nem gyakorolják az igazmondást, a lemondást, és nem követik a tisztaság szabályait, mert annak az illúziónak a foglyai, hogy azonosak az anyagi testükkel.
Hitük szerint az igazság az, hogy minden emberben van egy örök lélek, és hiszik, hogy minden létező sérelem az emberek saját, múltbeli tetteinek a következménye.
Egyes hinduk szerint a háborúk elkerüléséhez az egyetlen út az erőszakmentes életvitel követése, amelyhez szerintük elsősorban arra lenne szükség, hogy betiltsák az erőszakot legitimáló vágóhidakat.

Sokkal enyhébb erőszakmentességet tanít azonban a kereszténység.
Egyes hívők szerint a keresztény egyházak nem állhatnak háborús kezdeményezések mögé, és nem támogathatják ezeket. Valamint soha nem a világi politikai hatalmat kell támogatniuk, hanem, keresztényként, mindig az élet védelmén kötelesek munkálkodni.
Bár egyesek elismerik, hogy Isten, és a keresztény eszmék nevében ennek ellenére sok háborút indítottak már, mégis azt mondják, hogy ezeknek semmi közük az isteni igazságossághoz. Néha, ennek alátámasztására Jézus amaz kijelentését idézik, miszerint Isten országa „nem e világból való”. Ezért gondolják azt, hogy Jézus megtagadott mindennemű hatalomátvételt, és ehelyett a hegyi beszédben hirdetett szeretet és béketörvényt hirdette. Ennek az Isten országának megvalósítására, elsősorban arra van szükség, hogy magunk vívjuk meg a belső csatáinkat, és ezáltal változtassuk meg a világot. Ezt hivatott kifejezni az ismert imádságformula: „Jöjjön el a te országod”.
Ennek talán ellentmond az, hogy ugyancsak a Biblia írja le minden idők legnagyobb népirtását, amelyet maga Isten követett el, és ami az özönvíz történetében olvasható. Eszerint:
„Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.” (Mz I, 6:5-8)

De mivel a kereszténységen belül rengeteg irányzat létezik, ezért létezik egy erőteljesen pacifista mozgalom, a Barátok Vallásos Társasága, ismertebb nevükön, a kvékerek. Ez a mozgalom a tizenhetedik században, Angliában indult, és egy szigorú vallási szabályok szerint, de papság, sé szertartások nélkül működő vallási közösséget jelent.
Bár keresztény mozgalomnak számítanak, de nem ragaszkodnak a Biblia kizárólagosságához, és elfogadják, hogy más isteni kinyilatkozások, és szent könyvek is léteznek. Nem minden tagjuk fogadja el a keresztény jelzőt, és vannak akik szerint a kvékerizmus inkább egy egyetemes vallás, amelyben azonban van néhány keresztény elem.
Az ők hitük szerint is Isten fénye minden emberben létezik, ezért minden ember egyenlő, és mind rendelkezik ebből következően emberi jogokkal.
Hitükben fontos szerepe van a toleranciának, és az erőszakmentességnek.
A mozgalmon belül létezik egy béke testamentumának nevezett kijelentés, vagy állásfoglalás, amely alapján tagjaik megtagadták a katonai szolgálatot több háború esetén. Sokan közülük aktívan felléptek a sorozás ellen, és harcoltak a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadásának elismeréséért.

De az eddig tárgyalt vallások közül talán a dzsainizmus veszi a legkomolyabban az erőszakmentesség dogmáját.
A dzsain szerzetesek seprűvel járnak, amivel maguk előtt söprik az utat annak érdekében, hogy elkerüljék akár egy bogár életének a kioltását is. Ezen kívül pedig maszkot viselnek, hogy ne lélegezzenek be repülő bogarakat. Sőt, annyira szigorúan, és szó szerint veszik az erőszak használatának tilalmát, hogy azt még önvédelem esetében is tiltottnak tartják.
Ezek a szabályok csak a világi, azaz nem szerzetesi rendben élő hívők számára enyhébbek. Viszont ők is el kell kerüljék, hogy szándékosan ártsanak bárkinek, és bárminek.
Hitükben a szóbeli erőszak, és a fizikai erőszak ugyanannyira rossz, valamint másoknak ártani, és hagyni, hogy másoknak ártsanak ugyanannyira rossz, mintha az ember maga tenne rosszat.

Ettől erőteljesen eltérően az iszlám szerint az elnyomás, és az igazságtalanság, vagy a vallási üldöztetés megszüntetése érdekében folytatott harc jogos.
Az iszlám vallásjog, a Saria mindenki számára, általános jogként biztosítja az emberi élet, a vagyon, és a vallás védelmét. Hitük szerint ezeket minden eszközzel védeni kell, és fel kell lépni azokkal szemben, akik nem tartják tiszteletben ezeket. Ha pedig minden lehetséges békés eszköz eredménytelennek bizonyul, akkor az iszlám vallásjog, eléggé ellentmondásos módon, engedélyezi a harcot is. Hiszik, hogy azok, akiket jogtalanság ért engedélyt kaptak a harcra, és ebben Isten segíteni fogja őket.
Mindezek ellenére a muszlimoknak tilos a háborúk kezdeményezése, és nem sérthetik meg mások jogait, valamint nem követhetnek el igazságtalanságokat. Valamint, ha egy harc során az ellenfél hajlik a békekötésre, akkor kötelesek békét kötni vele, a méltányosság keretein belül.

A humanisták is a pacifista kategóriába sorolhatók. A legtöbb humanista számára fontos a demokrácia, és az emberi jogok védelme, valamint sokszor támogatják a társadalmi igazságosság, valamint a környezetvédelmi kezdeményezéseket. Bár nem gondolják, hogy a teljes erőszakmentesség gyakorlatilag valaha is megvalósítható lenne, de azt gondolják, hogy ez egy olyan ideál, ami felé törekednünk kell.
Elismerik az önvédelem jogosságát, és azt gondolják, hogy a másokkal való együttélés néha azt jelenti, hogy bizonyos dolgokra nemet kell mondanunk. Ebből pedig konfliktusok, és később akár háborúk is keletkezhetnek. De a humanisták szerint akkor is fontos határozott nemet mondani valakinek, ha amit tenni akar megengedhetetlen. Egyesek humanisták szerint, mivel a humanizmus elsődleges célja a lehető legtöbb jó biztosítása, ezért szükség esetén erőszakhoz is lehet folyamodni, de ezt csak korlátolt mértékben, és csakis akkor, ha ennek hiányában még több szenvedésre kerülne sor. Bár a háború egy rossz dolog, de maga a harcolás nem nyilvánítható abszolút értelemben rossznak, mert van amikor pont az igazságosság, és a nagyobb kár elkerülése érdekében van szükség rá. A humanisták nem szeretnek abszolút szabályokat hozni, mivel ezt vallásos gondolkodásnak, és irracionálisnak tartják.
Azt gondolják, hogy eddig egyetlen olyan csoportról sem tudunk, amely attól vált volna erőszakosabbá, hogy túlságosan racionálissá vált. Ehhez képest rengeteg vallásháborút láthattunk, amelynek alapja a szemben álló felek meggyőződései közti különbség, és amit csakis erőszakkal tudtak feloldani.
Ugyanakkor a racionalitásnak, és pusztán az intelligenciának megvan az a veszélye is, hogy nemcsak az emberi élet könnyítésére, hanem arra a másik nagy emberi szenvedélyre: a háborúra, és annak hatékonyabbá tételére is használhatják.
Ezért a humanisták szerint fontos bizonyos intézményeket, és alapvető jogokat megvédeni. Mint például a szekularizmus, amely a vallási alapú háborúk megelőzésének fontos, illetve a demokráciát, és az emberi jogokat, amelyek a békét, és az emberi jólétet hivatottak védeni.

A huszadik század eseményeinek következtében nagyobb figyelmet kaptak az emberi jogok, és a demokrácia eszméi.
Bár pacifista, azaz béke-párti érvek már az ókorban is dokumentálva voltak, de a béke értékének legerősebb modern megtestesülését az emberi jogok nyilatkozata jelenti, amelyet az Egyesült Nemzetek fogalmazott meg. Ehhez több humanista is hozzájárult, mint például Eleanor Roosevelt (diplomata) és John Peters Humphrey (jogász).
A humanisták szerint a háború és az erőszak emberi problémák, amelyeket az emberek kezdeményeznek, és ezért csakis ők vethetnek ezeknek véget. Azt gondolják, hogy a valós békéhez a különféle emberi közösségek közti együttműködésre, az egyének tiszteletére, és végső soron emberek közti harmóniára, és belső békére van szükség.
Szerintük a béke az egyéneknél kezdődik, és a közösségekben fejlődik tovább. Azt gondolják, annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúknak többre van szükség, mint a harcok, és az erőszak végetvetésének. Szerintük a béje egy aktív folyamat, ami sokkal inkább a problémák igazságos, és erőszakmentes megoldása jelenti.
Éppen ezért nem szabad a békét kizárólag a kormányok hatáskörébe helyezni. Minden egyénnek kötelessége, hogy tegyen azért, hogy az élete és a közösségei, amelyekben aktívan részt vesz békések legyenek.
A humanisták sajnálattal látják, hogy egyes közösségek sokkal hatékonyabban fenn tudják tartani a békét a saját közösségükön belül, mintsem maguk, és egy másik csoport közt. Bár elismerik a saját közösség fontosságát, és az ebben lelt büszkeség pozitív hatásait, de ennek ellenére egészségtelennek tartják, hogy ezeknek túlságosan nagy fontosságot tulajdonítsunk. Mert sokszor azt figyelhetjük meg, hogy ennek következtében sokan megvetéssel néznek más, kívülálló csoportokra. A humanisták szerint folyamatosan arra kell törekednünk, hogy ezeket a hajlamainkat csökkentsük, és ehelyett inkább egymást támogassuk a közös emberi jogaink, és értékeink védelmében.
Mivel a humanisták szerint csak ez a világ létezik, és az emberi problémákat csakis maguk az emberek képesek megoldani, ezért sokszor aktívan részt vettek különféle társadalmi reformokban, és civil jogi kampányokban a történelem során.
Azt gondolják, hogy egy valóban humanista világban a pacifizmus olyan luxus lenne, amit mindenki megengedhetne magának.

Források
Biblia. (1990) Református zsinati iroda sajtóosztálya, Budapest
Editor (2014). Is Pacifism a humanist value? New Humanist, (Autumn), 72.-73.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Sims, P. (2014). A brief history of peace. New Humanist, (Summer), 34.-35.
Trilling, D. (2014). War: what is it good for? New Humanist, (Summer), 5.
Zepf, M. (2014). Stop arking about. New Humanist, (Summer), 26.-27.
Háború (Wikipedia)
Amit a mának üzen a második világháború kitörése
Literal meaning of ahimsa
Humanism and Peace
Kvékerek (Wikipedia)
Kik a quakerek?
Peace Testimony (Wikipedia)
Our values (Quakers in Britain)
Quakers – the Religious Society of Friends

 

Kommentelnél? Katt ide.

Ördögűzés | Humanista válaszok

Hallgad meg a posztot itt.

Minden világvallás tartalmaz démonokra (rosszindulatú természetfeletti lényekre), és az ördögre vonatkozó tanítást, amely szerint a világban tapasztalható rossz szó szerinti, vagy allegorikus megtestesítője, és amely képes befolyásolni az embereket. Vannak vallások, amelyek szerint a démonok felelősek a különféle fizikai, vagy mentális betegségekért. Ezek eltávolítását az emberi testből különböző szertartások által próbálják elérni, mely vallásonként eltérő lehet, és néha tragikus következményekkel jár.

Az ördögűzés a keresztény egyházak meghatározása szerint egy olyan folyamat, melynek során a gonosz lelket, vagy démont Krisztus nevében, és Isten segítségével eltávolítják és hatástalanná teszik az erre kiképezett egyházi képviselők.
A kereszténységen belül két vallási megfontolás alapján végeznek ördögűzést. Az első miszerint a világban két erő, a jó és a rossz vív küzdelmet egymással. Eszerint a rossz nem csupán a jó hiányát jelenti, hanem egy önállóan létező, és tudattal rendelkező gonosz is létezik, amelynek neve sátán, magyarul pedig ördög. Isten, mivel ő maga a jóság, ezért ő a jó oldalán áll. Ezért a jó és a rossz nincs is azonos létszinten egymással.
A másik ok, amiért a keresztények ördögűzést hajtanak végre az a feltételezés, hogy minden betegség, legyen az testi, vagy mentális valamilyen külső, gonosz erő hatására jön létre. A keresztények pedig, a Jézussal való kapcsolatuk által képesek arra, hogy ezeket a betegségeket gyógyítsák, úgy ahogy valamikor maga Krisztus tette. Hiszik, hogy az igaz követőket Jézus megajándékozza ezzel a képességgel.
Egyes keresztény felekezeteken belül óriási tömegek előtt tartanak gyógyító szertartásokat, amelynek során az ezt vezető lelkész sorra veti alá a hívőket a rituálénak.
De a különböző felekezetek, és kisebb vallási közösségek különféle módon értelmezik a démoni megszállás fogalmát. Nemrég sajtóvisszhangot váltott ki egy ismert vallási gyülekezet vezetőjének kijelentési miszerint „a jógázás démontiszteletre rendelt mozgási kultúra”.
Mások az LMBT embereket próbálják meggyógyítani a másmilyen szexuális vagy nemi orientációjukból az ördögűzés segítségével. Ez utóbbi nem a történelmi egyházaknál, hanem legtöbbször a neoprotestáns, kis közösségeknél jelenik meg.
A katolikus egyház az 1963-as második vatikáni tanács során döntött úgy, hogy csökkenti az ördögre fektetett hangsúlyt, és inkább a kereszténység pozitívabb eszméit, mint a szeretet, jóság, és együttérzést hangsúlyozza a jövőben. Vannak katolikusok, akik szerint ez a lehető legnagyobb butaságra ad jelt.
Ennek ellenére 2000-ben, maga II. János Pál pápa imádkozott egy nő felett, aki valamilyen rohamot szenvedett egy a Vatikánban tartott nyílt mise során. A Vatikán hivatalosan tagadta, hogy ördögűzés történt volna, de a pápa az esettel kapcsolatban kijelentette, hogy „aki nem hisz az Ördögben, az az Evangéliumban sem hisz”.

Az iszlám hit szerint létezik az emberi, és az angyalok világa mellett egy további, szemmel nem látható világ, amelyben további értelmes lények laknak. Ezek a dzsinnek.
Ez a világ az emberek világával párhuzamosan létezik. Hitük szerint a dzsinnek látnak minket, de mi nem láthatjuk őket, mert nem rendelkezünk megfelelő képességekkel ehhez.
Egyes muszlimok szerint az emberek által tapasztalt hirtelen rosszullétek ezeknek a dzsinneknek a kártékony hatása miatt van. Ezek a lények ugyanis képesek befolyásolni az emberek pszichés egyensúlyát, vagy szomorúságot és fáradtságot sugallni nekik. De igazából nem képesek nekik ártani.
Az iszlám tanítása szerint a dzsinnek ellen a legjobb védekezés, ha az ember egyenesen Istenhez fordul, imádkozik, és a Koránt recitálja. Fontos tovább a vallás előírásainak betartása.
Egyes muszlim ördögűzők szerint, ha a gonosz szellem (dzsin) által megszállt embert megbotozzák, miközben Korán verseket is ráolvasnak, akkor az áldozat maga nem érez fájdalmat, hanem csakis a gonosz szellem szenved.
Szintén egyes muszlim ördögűzők szerint a dzsinnek gyakrabban szállnak meg gyönyörű nőket.

A hindu szent iratok, a Védák, szerint léteznek olyan lények, amelyeknek a szem számára nem láthatók, de mégis fizikai anyagból álló testük van. Hitük szerint ezek a lények fizikai test hiányában is vágynak a testi élvezetekre, és ha ezekre nem képesek szert tenni, akkor frusztrálttá válnak. Emiatt sokszor zavart keltenek a környezetükben, és keresnek embereket, akiket zaklathatnak. Ezektől csak egy ördögűzési szertartással lehet megszabadulni. A démon megszállásra elegendő bizonyítéknak tartják azt a néha megjelenő érzést, miszerint valamiféle láthatatlan élőlény zaklatja az embert.
A hinduk elfogadhatónak tartják a többi vallás ördögűzési módszereit is.
Magán a hinduizmuson belül erre a célra az úgynevezett mantrákat (mágikus formula, szó, vagy rövidebb mondat) alkalmaznak. Hitükben azonban ezeket csakis az arra képesített mesterek képesek megfelelően alkalmazni, és mivel a világban jelenleg csökkenőben van a lelki tisztaság, ezért nem is annyira hatásosak. A Krisna-hívők szerint például az egyetlen manapság is mindenre hatásos mantra az Isten neveiből alkotott mantra, a híres Haré, Krisna, Ráma. Hitükben ez képes semlegesíteni a hibákat, és a zavart, amelyet a szellemek okoznak, és távol tudja őket tartani attól aki ezt alkalmazza.

A buddhizmusban is létezik ördögfigura, akinek a neve Mára (a Kísértő). Ő a kezdet, és vég nélküli létforgatag (Szamszára) szenvedéseinek, és kötöttségeinek megszemélyesítője. Az érzéki világ istenségeinek legmagasabb szintjén létezik, és olyan lény, aki mások teremtését is a saját javára tudja fordítani. Bizonytalanságot, félelmet, ellenszenvet, és vágyat is tud kelteni. A tudatlanság zűrzavarában mozog otthonosan. Bár létezik metaforikus alakja is, de van egy formája, amelyet valóban létezőnek tartanak.
A legendák szerint, amikor Buddha a megvilágosodás felé vezető útra lépett Mára megpróbálta ebben megakadályozni, és csak ennek a küzdelemnek a végén vált Gautama Sziddhártha megvilágosodottá, azaz buddhává.
Egyes hagyományok szerint Mára küldte, mások szerint a lányai önként mentek, hogy elcsábítsák a meditáló Sziddhárthát. Mára lányait hagyományosan a sóvárgás, az unalom, és az érzékiség megtestesüléseinek kell értelmezni.
A buddhista tanítás szerint nincs szükség kimondott ördögűzési rituáléra, mert maga a helyes gyakorlat, és az út követése elegendő védelmet jelent. Tehát, ha a tanítást gyakorló átható figyelemmel, éber jelenléttel, és rendíthetetlen összeszedettséggel jár a világban, akkor át tud látni a kísértésen, és ellen tud állni neki. Ilyenkor a démon „szomorúan és csalódottan”, magától fog távozni.

A korai zsidó vallásban nem ismert az ördögűzés gyakorlata, és az ördögnek is kis szerepe volt a hiten belül. Később, közel-keleti (főleg perzsa) hatásra erősödött a neki tulajdonított szerep. Minél későbbi egy rabbinikus írás, annál több említés esik benne a sátánról, és az általa való megszállásokról.
Egyes értelmezések szerint a sátán minden gonoszság megtestesítője, ezért napjainkban is épp annyira aktív, mint az idők kezdetén. Hitük szerint a sátán célja az emberiség elpusztítása, és minden erejét erre fordítja.
Ennek ellenére a zsidó közösségek nem gyakorolnak ördögűzést, és inkább azt tanítják, hogy a gonoszságot mindenkinek magának kell legyőznie. Hogy ebben mennyire volt sikeres egy adott egyén, azt majd Isten dönti el. Az emberek csupán annyit tehetnek, hogy Istenhez imádkoznak azért, hogy legyen elég erejük harcolni a gonosz, és a bűn ellen.

A humanisták szerint az ördögűzés egy tudománytalan, és abuzív gyakorlat.
Ennek alapja egy téves elképzelés a világról miszerint a fizikai, vagy mentális betegségekért külső erők a hibásak. Bár néha ez igaz, de ez az elképzelés annyira szorosan össze van fonódva a babonás, és kinyilatkoztatás alapú vallásos világképpel, hogy nem tud különbséget tenni a vallási révület, és egy epilepsziás roham közt. Ez a különbség pedig sokszor emberéletekbe kerül.

Hasonló gyökere van a manapság egyre népszerűbb tisztító eljárásoknak. Ezek közül több egyenesen vallásokból van átemelve. Van egy laikus elméletem arról, hogy ez a trend összefügg azzal, hogy egyre többet hallunk a környezetszennyezésről, és az ez által okozott szorongást az emberek ösztönösen ilyen babonás, tisztító rituálék végrehajtásával próbálják ellensúlyozni.
Nincsen semmilyen kísérlet, vagy nagymértékű tudományos kutatás emögött, ezért használjuk ezt analógiaként az ördögűzés alapvetően haszontalan voltának bemutatására.

Bár a tiszta étkezés szabályai szinte minden vallásban jelen vannak, és hosszú múltra tekintenek vissza, ezek széleskörű, és önkéntes betartása, akár nem hívők által is talán nem volt ennyire elterjedt. Egyes vallások használnak különböző eszközöket, és módszereket a tér megtisztítására is, és ezeket a módszereket átvették a kortárs ezoterikus mozgalmak is (lásd hangtálak). Néha anélkül, hogy ezek vallási eredetét figyelembe vették volna.
Mindkét esetben azzal a feltételezéssel van dolgunk miszerint a saját környezetünk és tetteink irányításával képesek vagyunk befolyásolni, és uralni az akár nálunk hatalmasabb erőket is.
Ennek a hitnek a szekuláris/világi változatát látom én a jelenleg divatos mindenmentes étkezésben, és tisztítókúrák trendjében. Ahogy folyamatosan halljuk, hogy a bolygó amelyen élünk emberi tevékenység következtében egyre inkább szennyezetté válik, és ez a folyamat egyre kevésbé megállítható, úgy válunk egyre szorongóbbá azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyet még mit magunk tudunk irányítani. Ezek egyike lehet a közvetlen környezetünk, és a saját testünk.
Bizonyos szinten érthető is ez a reakció, mert hiszen ha folyamatosan azt halljuk, hogy világvége, azaz a klímakatasztrófa közeleg, és azt látjuk, hogy a vezetőink, és a szakértők nem tudnak, vagy nem akarnak megoldást nyújtani, akkor a pánik elkerülése érdekében valamit mégis kell tennünk.
Akár valami olyat, aminek alig van köze a tényleges problémához. Ezek a tettek lehetnek akár babonás rituálék is, amelyeknek nincs valós bizonyítéka. Az egyetlen, ami ilyenkor fontos az, hogy megtaláljuk azt a cselekvéssort, vagy életmódot, amely visszaadja számunkra a kontroll érzését. Sokszor ez egy erős, karizmatikus, külső megmentő formáját ölti, aki képes elhitetni velünk, hogy meg tud menteni. Ez a jelenség különösen erősen jelenik meg azokban az esetekben, és közegekben, ahol másmilyen segítség alig van, vagy esetleg teljesen hiányzik.
Ezért láthatjuk azt is, hogy az ördögökben, és démonokban való hit elterjedtebb, és erőteljesebb azokban a közösségekben, ahol kevesebb erőforrás van, és kevésbé férnek hozzá az emberek az oktatáshoz.

Az ilyen fajta hit ártalmasságának egyszerűbb formáját a különféle csalások jelentik. Sokszor vicc tárgyát teszik ki azok az újsághirdetések, és néha tévéműsorok, amelyekben önjelölt mágusok a különféle szerelmi kötésektől, a rontáslevételig mindenféle természetfeletti rituálét árulnak. Természetesen csakis jó pénzért. És valahogy mindig kerülnek újabb és újabb áldozatok ezeknek a csalóknak.
Ez azért van, mert az ilyen fajta csalók jól begyakorolt módszer szerint manipulálják az embereket, és tapintják ki azok legmélyebb félelmeit, és bizonytalanságait. Vannak akik egyenesen az utcán szólítanak le embereket, és azt mondják neki, hogy látják rajta, milyen problémái vannak, és ez egyértelműen azért van, mert elátkozták. De ők, ezt megfelelő áron el tudják távolítani.
Ha az áldozatnak már eleve van egy ilyen természetfeletti erőkben való hite, akkor sokszor mélyen belekeveredhet egy-egy ilyen csaló csapdájába. Ezért lehet veszélyes, ha a máskülönben széles társadalmi elismertséget élvező szervezetek, és egyházak hasonló dolgokat hirdetnek.
Mivel mindenkinek vannak problémái, ezért a lényeges különbség itt abban rejlik, ahogy ezek okára magyarázatot ad. Ha valaki úgy tudja, hogy a természetes világon kívül létezik még egy természetfeletti világ is, amelyben jó és rosszindulatú entitások ugyanúgy léteznek, akkor nemhogy hülyeség, hanem logikus következtetés, hogy az ő személyes gondjaira is ez a magyarázat. A hiba forrása nem az illető elméjében van, hanem inkább annak az állításnak az elfogadásában miszerint valóban léteznek természetfeletti lények. Enélkül a hit nélkül nem létezik istenhit, és nem működnek az egyházak sem.
A humanisták szerint nem szabad elfogadnunk az egyházak azon állítását, hogy az ördögűzés tanának, és gyakorlatának csak kivételes körülmények közt vannak rossz következményei. Mert maga az ördögűzés fogalma egy abúzus.
A humanisták szerint egy olyan világkép, amely szerint a világban a rossz dolgok démonok, és az ördög hatására történnek nemcsak az összes tudományos ismeretünkkel megy szembe, hanem egyben tagadja, és korlátozza az emberi szabadságot is. Mert hiszen ha a rossz viselkedésért egy külső, természetfeletti erő, egy démon, a felelős, akkor az illető maga nem kell felelősséget vállaljon a saját tetteiért.
Sokszor láthatjuk, ahogy egyes bűnözők, gyanúsan őszintétlen megtérésük után továbbra is kihasználják, és bántalmazzák a körülöttük levőket. Az adott vallási közösség pedig nemcsak a csoporton belüli hatalmi játszmák miatt, hanem a világnézetük belső ellentmondásai és hibái miatt is teljesen képtelen ezeknek véget vetni. Az ilyen fajta közeg melegágya a különféle bántalmazásoknak. Úgy anyagi (lásd bizniszegyházak), mint érzelmi (lásd melegséggyógyítás), mint fizikai (lásd gyerekmolesztálás, és családon belüli erőszak) értelemben egyaránt.
Különösen sokatmondó példája ennek az LMBT emberek ellen irányuló, úgy érzelmi, mint gyakran fizikai bántalmazást takaró, úgynevezett reparativ terápiának neveznek, köznyelvben melegséggyógyító terápiaként ismert eljárás, amit sok egyház támogat.
Ebben az esetben láthatjuk, ahogy a vallások tisztaságra, és isteni kinyilatkoztatásokra alapuló hite, és a természetfeletti, gonosz erőkben való hitük találkozása során másokat bántanak a hit, és Isten nevében. A humanisták szerint ez vallásos abúzusnak minősül, és sokan közülük aktívan kampányolnak a melegség terápiák, és az erőszakos, kényszerített ima általi gyógyítások gyakorlata ellen.

Ugyanakkor fontos itt kiemelni, hogy az ilyen fajta abúzus elsősorban gyermekkorban kezdődik. Amikor ugyanis egy, már eleve egy adott vallásba kényszerített gyereknek azt tanítják, hogy démonok léteznek, és ő maga a halálnál is rosszabb veszélyben van tőlük, akkor az szándékos bántalmazásnak minősül.
Sok volt hívő számol be arról, ahogy gyerekkorában, a vallásos nevelése folytán, rettegett attól, hogy démonok fogják megszállni, és bántják. Egyesek arról számolnak be, hogy ezek a fajta tanítások, valamint a pokolban való hit volt egyike a legnehezebben hátrahagyott hitüknek. Vannak, akik azért nem tudnak igazán elszakadni a vallásuktól, akár úgy sem, hogy egyetlen egyházközösségnek sem tagjai, mert ez a démonokban, és pokolban való hit, amit gyerekkorukban kényszerítettek rájuk, annyira erős érzelmi köteléket jelent, hogy ezt elszakítani rendkívül nehéz, és fájdalmas lenne számukra. Egyesek ezt nem is tudják egyedül megtenni, és szakember segítségére van szükségük, hogy ennek érzelmi következményeivel meg tudjanak küzdeni.
Tovább pedig az ördögűzés során elkövetett gyilkosságok áldozatai nagyon gyakran gyerekek. Sőt kisgyerekek. Olyan korúak, akik nem képesek valóban felfogni még a vallásuk hiedelmeit sem, és még magán az egyházakon belül sem viselhetnek például egyházi tisztségeket, fiatal koruk miatt.
Társadalmilag jóváhagyni az ilyen szertartásokat azért, mert mindannyian érezzünk néha egy homályos, megfoghatatlan, felsőbb hatalom jelenlétét rendkívül veszélyes lehet.
Különösen szomorú jelenség, hogy azok, akiket gyerekkorukban valamilyen módon bántottak, a vallásos környezetben olyan helyzetbe kerülnek, hogy démonok, vagy ördög által megszállnak nyilvánítsák őket. Lehet itt szó zavart viselkedésről, mentális problémákról, vagy előző bántalmazás következtében kialakult viselkedési zavarokról. Egy francia felmérés szerint például az ördögűzésre jelentkezők túlnyomó többsége (75%) olyan nők, akik valamilyen szexuális bántalmazás (molesztálás, nemi erőszak) áldozatai voltak.
De mivel a vallások magyarázata szerint egy külső, természetfeletti erő okozza a problémákat, ezért a valóban segítségre szorulók nem tudnak egyházi forrásból valós segítséget kapni.
A humanisták szerint úgy a fizikai, mint a mentális problémáinkat szakember segítségével tudjuk megérteni, és kezelni, illetve a múlt traumáit feldolgozni. Az ördögűzők pedig nem tartoznak ezek közé.
Szerintük fontos lenne, hogy a felelősség elhárítása, és a külső erők hibáztatása helyett, szembenézve a saját hibáinkkal, és vétségeinkkel (amelyek nem azonosak a vallásos vétekkel, avagy bűnnel), felvállaljuk, hogy ártottunk másoknak, és ezt próbáljuk jóvátenni, és elkerülni a jövőben. Ez lenne az emberséges, és valós eljárás, nem pedig egy képzelt, vagy metaforikus másik lényre kenni az egészet, annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni a saját tökéletességünk képét. Függetlenül attól, hogy ennek forrása csupán a saját önképünk, vagy pedig külső megfelelési kényszer miatt történik.
A humanisták szerint az emberségünket felismerni, és felvállalni bátorság. Ha pedig mindannyian teszünk egy kis lépést efelé, akkor a démonok önmaguktól szűnnek meg, és a helyüket átveheti egy valós, vállalt önismeret, amely kedvesebb, és őszintébb a többi emberrel is.

A felelősségvállalás kérdése az egyházak esetében rendkívül problematikus. Sokan teljesen tagadják, hogy az egyházon belül ilyen tevékenység történik, valamint ha ilyen esetre derül fény, akkor tagadják, hogy maga az egyház ebben felelős lett volna. És bár technikailag igaz lehet, hogy nem lehetséges egy teljes egyházat bűnösnek nyilvánítani egy gyilkosságért, amelyet néhány tagja követett el, mert hiszen a tett a gyilkosé. De ha egy ilyen közegben következik be a gyilkosság, akkor elég egyértelmű, hogy az egyház által hirdetett tanoknak, és világképnek igenis sok köze van ahhoz, hogy ez megtörtént. Bár egyes egyházak azt állítják, hogy az ördögűzés csak egy szélsőséges gyakorlat, és csak engedély nélkül végzik azt egyes tagjai az egyházközösségüknek, de közben nem tesznek azért, hogy az ilyen viselkedést mutató személyek kikerüljenek az egyházon belül elfoglalt vezetői, lelkipásztori, és közösségi szerepükből.
Mivel a démonokban, dzsinnekben, és az ördögben való hit része a vallásoknak, hiszen ezáltal tudják megmagyarázni a világban levő rosszat, ezért a vallások nem tudják ezeket ténylegesen kiiktatni az általuk hirdetett tanításból. Hiszen, ha Isten egy végtelen hatalommal rendelkező lény, aki az embereket különösen szereti, akkor a rossz dolgokra kell létezzen egy magyarázat, ami ezt nem teszi semmissé. Erre jók az ördögök, és a démonok.
Tudom jól, hogy ezt a fajta gondolkodást nem mindenkinek lehetséges teljesen egyedül elhagynia. Vannak olyan életkörülmények, amelyekből nézve nem lehetséges sem racionálisnak lenni, sem kísérletezni, de sokszor még akár csak gondolkodni sem. Van amikor először reagálni kell, és utána gondolkodni. Vagy pedig olyan helyzetek, amelyben a résztvevők számára nem adatott meg a több éves tudományfilozófiával, és statisztikai mintavételezéssel kapcsolatos oktatás lehetősége.
Ezeknek a dolgoknak a megváltoztatása nem a leggyengébbek, és legszegényebbek feladata, hanem azoké, akik viszont megkapták, vagy megengedhetik maguknak a mély, és tudományos gondolkodás luxusát.
Az egyházak szeretnék, ha a közvélemény csupán az úgynevezett karitatív tevékenységük alapján ítélné meg őket. De ez hibás. Az ördögűzések során bekövetkezett tragédiák arra nyújtanak tanúságot, hogy az egyházak nem kompetensek az emberek problémáinak megoldásában, és az általuk nyújtott megoldások sokszor tragédiába torkollanak. Ezért jobb lenne az alázat, és a határok ismerete. Az ima nem megoldás mindenre, és ez nem azon múlik, hogy mennyire erőteljesen, vagy kitartóan csinálják. Értelmes, és emberséges megoldás az lenne, ha a problémák megoldását elsősorban mérlegelnénk, és utána szakembertől kérnénk segítséget. Ha pedig ez valamiért nem lehetséges, akkor azért kell először tennünk, hogy ez a lehetőség létezzen, nem pedig egy bizonyítatlan, és kijelentés-alapú világkép előtti meghódolástól reméljük a megoldást. Mert az valószínűbb, hogy soha nem fog eljönni.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Démonok (Katolikus lexikon)
Ördögűzés (Katolikus lexikon)
Németh Sándor megsértette a jógatársadalmat
Öt ténylegesen végrehajtott ördögűzés az elmúlt száz évből
Miért ne lehetne Jézus transznemű?
„Gyúrd magad heteróvá!!” – terápia homoszexuálisoknak? Ne már!
Szerelmi kötés, rontáslevétel, fehér mágia – több tíz milliót csalt ki a jósnő
Csalások az elmúlt napokból 2020.01.15 (Rendőrség)
A faith healer tried to cure my disability
Faith healing (Encyclopedia Britannica)
Hanging Between Heaven and Hell: Exorcisms on the Rise
Exorcist claims ‘beautiful women’ are more likely to be possessed by evil demons
They call it ‘conversion therapy’. We call it homophobic religious abuse (Humanists UK Twitter)
The ‘exorcism’ that turned into murder Why was Vilma Trujillo killed?
What’s the harm in exorcisms?
Driving out the demons
Mantra (Wikipedia)
Szamszára (Wikipedia)
Mára (démon) (Wikipedia)

Kommentelnél? Katt ide.

Házasság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

„Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.”
Házasságot érvényteleníteni csak akkor lehet, ha ezt egy perben hozott bírósági ítélet kinyilvánítja.

A hindu hit szerint a jó házasság titka a szeretet, és ez pótolhatatlan. Bár azt tanítják, hogy ezt a szeretetet nem lehet erőltetni, de ennek ellenére bizonyos, a kapcsolatra vonatkozó szabályokat be kell tartani annak érdekében, hogy a párkapcsolat kibontakozhasson.
Ezek a szabályok két nagy kategóriába sorolhatók: a megfelelő párválasztás, valamint a házasélet jó minőségének fenntartása.
Az ideális házasságban mindkét fél reális önismerettel kell rendelkezzen, de a férfi igényszintje, vágyai, és érdeklődése egy kicsit magasabb szintű kifinomultsággal kell rendelkezzenek, mint a feleségéé különben a párkapcsolat nem fog működni. A nő feladata, hogy olyan férjet keressen, aki mellett elégedett tud lenni. Magának a házasságnak az örömteli fenntartásához arra van szükség, hogy a férj gondoskodó legyen és törődjön a feleségével, amaz pedig hűséges, és gyengéd legyen a férjével.
Hitük szerint a családi boldogság kulcsa az elégedett, örömteli nő, aki szívesen gondoskodik a szeretteiről. Ezért fontosnak tartják, hogy a félj rendszeresen vegyen ékszereket és ruhákat a feleségének, és biztosítsa, hogy a felesége jól éljen. Ha pedig az asszony gyermeket szeretne, akkor ezért tegyen.
Ugyanakkor fontosnak tartják a közös lelkiség gyakorlását is, mert hitük szerint, ha a házastársak együtt gyakorolják az Istennel való kapcsolat megélését, akkor ez eredményezi a legmeghittebb házasságot.

A buddhizmus második nemes igazsága szerint a vágy frusztrációt, és ezáltal szenvedést okoz. Ezért azt tanítják, hogy kerülni kell a párkapcsolatokon belül is a károkozást a másik féllel szemben. Nem írják elő kötelezően a házasságot. Mindaddig, amíg mindkét fél boldog, addig az együttélés megengedett.
A buddhista szerzetesek cölibátust gyakorolnak, azaz tartózkodnak a házasságkötéstől, és a nemi élettől mindaddig, amíg a szerzetesi közösségben tartózkodnak, annak érdekében, hogy a buddhizmus célját a megvilágosodást elérjék a vallási gyakorlatuk által. Hitük szerint ugyanis a házasság, és a családi élet elvonná a figyelmüket a helyes gyakorlattól.
De a buddhizmusban is létezik tanítás a kiegyensúlyozott családi életre vonatkozóan. Eszerint a jó családi élethez a következőkre van szükség: bizalom, erény, nagylelkűség, bölcs megértés, valamint jó barátok társasága.
Továbbá tanítják, hogy a családosok tegyenek félre a rossz időkre, családjukkal éljenek kiegyensúlyozottan, és kerüljék a másoknak ártalmas, azaz helytelen életmódot.
Ezen kívül pedig legyenek bőkezűek a barátaikkal, és tegyenek felajánlásokat az érdemes papoknak, és az istenségeknek.
A buddhista tanításban a férj azáltal szolgálhatja a feleségét, hogy: tiszteli, nem szidalmazza, nem hűtlen hozzá, hatalmat ad neki, és ellátja ékszerekkel.
A feleség pedig ezt azzal viszonozza, hogy: megfelelően szervezi a munkáját, kedves a szolgálókhoz, nem hűtlen, megőrzi a készleteket, hozzáértő, és szorgos minden teendőben.
(forrás: Szigálka szutta)

A zsidó bölcsesség szerint „Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül” (forrás: Midrás Brésit rábbá 8,9, moralizáló-anekdotikus prédikációs irodalom)
A zsidók a házasságot isteni intézménynek tartják, és hiszik, hogy Isten vezeti egymáshoz a házastársakat.
Úgy tartják, hogy a házas felek kiválnak az eredeti családjukból, és a házastársukkal egybeválva alkotnak egy új egységet, a saját családjukat.
A zsidó hitben rengeteg előírás a férfiakra vonatkozik, de a családi élet mind az asszonyon, azaz a feleségeken nyugszik. Az ők feladatuk ugyanis a családi élet békéjének, és biztos hátterének a biztosítása.
Nem neveznek meg semmit, ami a jó házasság titka lenne, de hiszik, hogy Isten aktívan beavatkozik a házasság esetében is, ha ez szükséges, mert magának a házasságnak van egy mélyebb, és komolyabb feladata az ember életében. Ezért van az hitük szerint, hogy Isten „akár a világ egyik széléről hozza az embert” akivel majd később összeházasodik.

A kereszténységen belül két fő irányzat létezik. Az egyik szerint, amit a katolikus egyház képvisel, a házastárs Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kell bánni vele, és fontos megbecsülni. Szerintük a házasság örökre szól, és ezért nem lehet felbontani, és újraházasodni, mert a szerződés a házaspár és Isten közt történik.
A katolikus hitben a cölibátus számít a legtisztábbnak, és a legideálisabbnak, és csak ezt követi a házasság. Minden ami ezeken kívül esik bűnnek minősül.
A másik irányzat szerint, amit a protestáns egyházak képviselnek, a házasság a két fél közti szerződés, amit bár Isten előtt kötnek, de egymással lépnek ezáltal szövetségre. Ezért ők elfogadják az újraházasulást is.
Ezen kívül a görögkatolikus irányzat szerint a jó házasság kulcsa, hogy a házastársak nem a saját örömüket, hanem a másikét keresik, és a másikat próbálják kielégíteni minden területen. Szerintük a házasságban a felek együtt növekednek, és mindez arra az igazi szeretet sziklára alapszik, amely Istentől jön. Ezért nem szabad a házasságot futóhomokhoz hasonló futó érzelmekre alapozni.

Az iszlám szerint a férfi és a nő házassága egyike Isten jeleinek. Hitükben ez az a kapcsolat, amely az ember természetének leginkább megfelel.
Azt tanítják, hogy ez a kapcsolat nem öncélú, és nem csupán a vágyak és szükségletek kielégítését szolgálja, hanem olyan szövetség, amely istenszolgálatnak minősül. A házasság keretében ugyanis a férj és a feleség egymás segítőtársai a jó cselekvésben, és egymás védelmezői a bűnnel szemben.
Tanításuk szerint a jó házasság első lépése a megfelelő társ kiválasztása. Mivel hosszú távú kapcsolatról van szó, ezért fontos, hogy jó választás történjen, mert nem mindegy, hogy ki az aki a titkait tudója, és a társuk az élet nehéz és vidám pillanataiban.
Szerintük a házasságban jogok és kötelezettségek is vannak, amelynek a házastársaknak maradéktalanul eleget kell tenniük, mert enélkül a házasság nem működhet jól. A házasságon belül fellépő hibák kezelésére pedig szeretetre, könyörületességre, és megbocsátásra van szükség.
A vallásalapító Mohamed próféta tanítása külön kitér a nők kérdésére is. Szerinte ugyanis egy nőt négy dolog miatt vesznek feleségül: a vagyona, előkelő származása, vagy szépsége miatt, valamint hite és erkölcsössége miatt. Ezért azt tanácsolja, hogy a boldogulás érdekében a hívők a vallásos nőt válasszák feleségül.

A humanisták progresszív álláspontot foglalnak a házasság kérdésében. Nem tartják kötelezőnek, vagy felsőbbrendűnek a házasságot más párkapcsolati formáknál. A humanisták szerint a házasság két egyenlő fél szövetsége. Fontosnak tartják a felek egyenjogúságát, függetlenül attól, hogy milyen neműek az illető kapcsolat tagjai. Ezen kívül pedig támogatják az azonos neműek közti házasságot is.
Szerintük a házasság fogalma rengeteget változott a történelem során, és ezekben a folyamatokban mindig az egyházak voltak azok, akik a haladást legerősebben ellenezték, és ezt teszik mind a mai napig.
Mivel a vallásos meggyőződések szerint a házasság „szent”, és ezért kiemelt pozíciót érdemel, ezért elutasítják a párkapcsolatok többi lehetséges formáját, mint például a hosszú távú együttélést, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat, vagy az azonos neműek házasságát.
A humanisták szerint a hívők maguk nyugodtan hihetnek abban, hogy a házasságuk egy szent intézmény, amiben az istenük is aktívan részt vesz. És ezt a saját egyházukon belül gyakorolhatják is mindaddig amíg ez nem ütközik más jogi korlátozásba, mint például a többnejűség, vagy a kiskorúakkal való házasság, esetleg a kényszerházasságok gyakorlása.
Szerintük egy egyre kevésbé vallásos világban, ahol az emberek többsége soha nem lép házasságra, vagy pedig nem hisz egyetlen istenben sem, a házasság intézményének vallásos dogmákhoz való kötése értelmetlen.
Ahogy a válás ellenzése is. A humanisták szerint ugyanis a válás nem kudarc, hanem csupán a kudarc jogi elismerése. A boldogtalan házasságok felbontása nem katasztrófa. Akkor sem, ha a házasságból gyerekek is születtek. Sokan, hívők, és nem hívők egyaránt, azért ellenzik vagy ítélik el a válást, mert szerintük a házaspár gyerekei ezáltal elveszítik a stabil szülői párt, amely útmutatást, és boldog gyerekkort hivatott biztosítani számukra. Viszont ezzel elfelejtik azt, hogy egy boldogtalan házasságban a gyerekek nem élvezhetnek felhőtlen gyerekkort sem. És az ő érdekük is, hogy az együtt boldogtalan szüleik ki tudjanak lépni ebből a helyzetből, különben őket is boldogtalanná teszik pusztán a rájuk kényszerített helyzet miatt. A humanisták szerint fontosabb a gyerekeket ettől megvédeni, és a szüleikkel való kapcsolatukat külön-külön ápolni, mintsem egy képmutató helyzetet kikényszerítve hazugságba taszítani őket is.

Amint láthattuk, több vallásban is létezik olyan elképzelés, miszerint minden házasságot Isten tervez meg, és hagy jóvá. Ebből arra következtetnek, hogy a házasságot nem szabad felbontani, mert ez szembeszegülne Isten akaratával. De ez a logika ugyanúgy alkalmazható lenne például a gyilkosságra is, hiszen ha az a halál nem lett volna Isten akarata szerinti, akkor nem történhetett volna meg. Maguk a hívők is láthatják, hogy ez a fajta érvelés ellentmondásra vezet, éppen ezért ugyanúgy alkalmazni kellene a házasságra is.
A humanisták számára éppen az ilyen ellentmondások, és kegyetlen szabályok miatt fontos a szekularizmus, mert szerintük bizonyos emberi, és társadalmi kérdéseket, mint például a házasságot nem szabad kizárólag az egyházak és a vallások fennhatósága alá helyezni.
A válás és a civil házasság állami (hatósági) szabályozása egy hosszú történelmi folyamat, amely végig az egyházak hatalmával szemben volt vívva.
Ahogy a világ egyre szekularizálódott, és az egyházak hatalma háttérbe szorult úgy vált az egyházi szertartás egyre inkább szimbolikussá, és ráadássá. Természetesen ez csak a világ egyes részeire igaz, ahol az egyház nem rendelkezik az államéval egyenlő hatalommal. A szekularizált országokban a házasság szentsége, és ebből kifolyólag a vallási szertartás fontossága csak azok számára rendelkezik rendkívüli jelentőséggel, akiknek az életében a vallás fontos szerepet játszik, és az életük többi részét is a vallási szabályok határozzák meg elsősorban. Mindenki más számára a vallási szertartás csupán a romantikus és szimbolikus jellege miatt számít.
Ugyanakkor, a humanisták aggodalommal látják, ahogy az utóbbi évtizedekben maga a házasságkötés folyamata válik egyre kereskedelmibb, és látványosabb jelenséggé.
A párok manapság rengeteg pénzt fektetnek magába az esküvőbe. Beleértve a több fős, akár külföldi úttal egybekötött leány és legénybúcsúkat, a drága helyszíneken tartott esküvőket, és a (sokszor elvárt) drága esküvői ajándékokat. Vannak párok, akiknek évekig kell spórolni, hogy megfelelő pompájú esküvőt tartsanak.
A jelenséget több valóságshow is dokumentálja, amiben az esküvő, mint egy rendkívüli esemény, és a pár életének csúcspontja jelenik meg, és ezt rengeteg nehézség, és stressz előzi meg.
A humanisták szerint ez azért van, mert manapság a házasság intézménye kiüresedett fogalommá vált sok helyen, de eközben a kultúránk továbbra is romantizálja a mesés, templomi esküvőket, ami nélkül nincs meg a kívánt „… és boldogan életek míg meg nem haltak.”

Ezért a humanisták szeretnék megteremteni a házassági szertartások új formáját, amely nemcsak, hogy jelentőségteljes a házasulandó párok számára, hanem egyben szép és esztétikus is. Viszont mindeközben nem egy adott helyhez, és szigorú szertartásrendhez kötött.
Több humanista szervezet is nyújt humanista szertartásokat, beleértve esküvői szertartásokat is.
A szomszédos Romániában évek óta léteznek humanista szertartások, amelyek alternatívát jelentenek a hagyományos egyházi szertartásokra, olyan emberek számára, akik nem szeretnének egy olyan egyháznak fizetni egy szertartásért, amelyben máskülönben nem vesznek aktívan részt, vagy amelynek tanításaiban nem hisznek. Viszont szeretnék egy szép szertartással megünnepelni a házasságuk eseményét, a családjuk körében.
Ebből egy már Magyarországon is megtörtént, 2016-ban, a Magyar Humanista Társaság közreműködésével. Bár ez nem számított jogilag elismert szertartásnak, és a pár már korábban civil házasságot is kötött, de más országokban a humanista aktivisták elérték, hogy államilag is elismert házasságkötésnek számítson a humanista szertartás is.
Skócia, Észak-Írország, és az Ír köztársaság már jogilag is elismeri ezeket.
A humanista szertartások annyira népszerűek, hogy például Skóciában az első év után, amelyben 85 ilyen házasságot kötöttek, az azt követő évben több mint 4300 esküvő volt humanista szertartás keretében kötve, mely több volt, mint amit a Skót Egyház keretében kötöttek.
Írországban 2012 óta létezik ez a lehetőség, és itt 2015-ben az összes házasság 6% volt humanista szertartás szerint kötve. Ami háromszor annyi, mint a protestáns Ír Egyház által kötött házasságok.
Ezek a szertartások ugyanúgy jelentőség teliek, de nem vallásosak, és sokkal inkább a házasulandó párra vannak szabva, valamint rugalmasak a pár és a család igényei iránt, mint a hagyományos egyházi szertartás. Mivel nincsenek dogmatikus korlátozások, ezért csak a kreativitás szab nekik határt. Sem helyszín, sem pedig tartalom szempontjából nincsenek szigorú előírásokhoz kötve, mindaddig, amíg a törvény be van tartva. Továbbá pedig, a hagyományos, hivatalos házasságoktól eltérően nem korlátozódnak a heteroszexuális párokra. Az ilyen módon házasuló párok legtöbbször saját esküt írnak, és sokszor bevonják a résztvevő családtagokat is magába a szertartásba.
Az angolszász országokban már látunk kialakulni pár humanista hagyományt, mint például a házaspár kezeinek szimbolikus összekötése egy szalaggal, egy egység-gyertyának a meggyújtása, vagy pedig a csomó megkötése. Utóbbi egy hagyományos, kereszténységet megelőző kelta esküvői szokás, és a pár belső kötelékeinek megkötését jelképezi. Innen ered például az angol nyelvben használt „tying the knot” kifejezés.

Maguk a humanisták azért igyekeznek ezekkel a szertartásokkal új hagyományt teremteni, mert meg vannak győződve róla, hogy az embereknek van igényük arra, hogy egy szimbolikus szertartással hangsúlyozzák egy esemény jelentőségét, és ez akkor is igaz, ha nem hisznek sem istenekben, vagy pedig természetfeletti dolgokban. Maga az igény, hogy együtt legyünk embertársainkkal viszont igenis létező, és valós igény, amelyet a vallás mellőzésével nem kell elveszíteni, hanem csupán újra kell értelmezni, úgy, hogy jobban tükrözze a saját értékeinket.
Ez egy olyan lehetőség, ami a hagyományos, és megszokottól való eltérésben látja a lehetőséget az esemény igazi, mély, és személyes megünneplésére.

Források
Bullett, G. (1926, Szeptember). Marriage and Divorce.The Literary Guide and Rationalist Review, 363 (New Series), 157.-158.
Ditum, S. (2012, Szeptember-Október). Too Young. New Humanist, September/October, 13.-15.
Glaser, E. (2004, Szeptember-Október). Backlash in Disguise. New Humanist, September/October, 22.-23.
Harris, E. (2002). Parliamentary column. New Humanist, Spring, 30.
Hayness, E. S. P. (1906). Christianity and Marriage. The Agnostic Annual and Ethical Review, For the Year 1906, 28.-32.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
First ever legal humanist wedding ceremony takes place in Northern Ireland
Humanist weddings in Northern Ireland: everything you need to know
Are humanist marriages legally recognised in the UK?
Handfasting at a humanist wedding
Tying the knot in a humanist wedding ceremony
Ceremonies
Ceremonies FAQ
Talmud (Wikipedia)
Christian weddings
Marriage and divorce

 

Kommentelnél? Katt ide.

Isten | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Isten egy olyan természetfeletti lény, amely személyiséggel ruházható fel. Tulajdonnévként, nagybetűvel írva pedig egy adott istenségre utal, aki a világegyetem egyedüli teremtője, és annak működését, illetve irányítását felügyeli. A hagyomány szerint Istennél hatalmasabb entitás nem képzelhető el, ezért mindenhatónak, mindentudónak, és korlátlannak képzelik el a hívők. Nincsenek hiányosságai, és mindenhol jelen van. Létezésének nincs kezdete és vége.
Sokféle istenkép és meghatározás létezik. Előbbi pedig csak a közös elemeket egyesítő meghatározás.

Bár többféle módon lehetne kategorizálni a különböző vallásokat az általuk hirdetett istenkép alapján, de talán a leglényegesebb megkülönböztetés a monoteista (egyistenhit), illetve a politeista (többistenhit) tengely. A továbbiakban a három legnagyobb monoteista vallás, a judaizmus, a kereszténység, és az iszlám istenképét, valamint a két legnagyobb politeista vallás a hinduizmus, és a buddhizmus álláspontját fogom bemutatni.

Mindhárom vallás azt tanítja, hogy Isten megtapasztalható a hívők által. Vannak akik szerint ez Isten szabályainak követése által történik (judaizmus), mások szerint ez az Istennel való lelki közösségben (kereszténység), míg mások szerint a neki való szolgálatban és behódolásban történik (iszlám).
Ezen kívül pedig vannak hívők, akik szerint Isten az emberek számára megismerhetetlen, és csupán analógiákban írható le. De az analógiák lényege, hogy ismerjük az elemeiket, és ezért tudunk párhuzamot vonni közéjük. Ha az analógia egyik eleme végképp megismerhetetlen az emberek számára, akkor az erről folytatott bármilyen spekuláció értelmetlenné válik.
Vannak akik magát a világegyetemet tartják Istennek. Néha hallhatunk tudósoktól is ilyen kijelentéseket, akik egy-egy magyarázatukat ilyen költői kifejezésekkel támasztják alá, lásd Einstein, vagy a fizikusok istenét. De ez nem több egy szépítő kifejezésnél, és nem jelenti semmilyen konkrét istenség leírását.
Ezért a továbbiakban a mai nagy világvallások istenképével fogok foglalkozni, valamint a végén bemutatom a humanizmus istenektől mentes világnézetét is.

Az első, mind a mai napig létező monoteista vallás, a judaizmus szerint Isten egy mindenható, mindentudó, és a természet felett létező entitás.
A zsidó vallásban Istennek hetvenkét neve van, és ezek mind egy-egy tulajdonságát jelölik. Ezek közül a négy legfontosabb:
Elohim – a teremtés során használt; jelentése ítélkező, égi bíró isten.
Adonáj – az örökkévaló isten.
Sádáj – a mindenható isten.
És Sálom – azaz béke.
A zsidó hit szerint Isten öröktől fogva létezett, és ezért része az emberi történelemnek is. Nincsen előtte titok, figyelemmel kíséri az emberek tetteit, és annak függvényében büntet vagy jutalmaz, ahogyan az emberek viselkednek. Hitük szerint az ember tudna Isten képmásaként cselekedni, de ez nehéz számára. Annak érdekében, hogy mégis tudjanak Isten akaratának megfelelően élni adta Isten a zsidó népnek a Tórát, ami szabályozza az életüket.

Hasonló módon a kereszténység is azt tartja, hogy csak egy isten létezik, és aki résztvevője az emberi történelemnek. Egyes fundamentalista keresztény irányzatok a világ korát mindössze 6000-10000 év közé teszik. Mások szerint viszont a teremtéstörténetben említett napok nem szokványos 24 órás napok voltak, és ezért, bár elvileg ezekből, illetve a Bibliában levő nemzetségtáblázatok alapján kiszámolható lenne a Föld valódi kora, de ennek pontos száma vitatott, még a keresztények közt is.
A keresztény hitben viszont Isten végig követi az emberi korokat, és folyamatosan kommunikál velük annak érdekében, hogy közösen kibontakoztassák a teremtést. Valamint egyénileg is követi az emberek létét, és mindenkiről külön-külön gondoskodik.
A keresztény tanításban fontos elem, hogy Isten együtt szenved az emberekkel, és osztozik a bánatukban, illetve örömükben. Olyannyira, hogy szerintük, kb. kétezer évvel ezelőtt Isten testet öltött, és a bűn kivételével, minden emberi tapasztalást átélt.
Bár a keresztények szerint ez egy addig hallatlan dolog volt, és csakis a kereszténységre jellemző, de ahogy később láthatjuk majd, a hinduizmusban is létezik hasonló tanítás. A buddhizmus buddháiról, és bódhiszatváiról már nem is beszélve.
A keresztény vallás istenképével kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy bár monoteista (azaz egyistenhívő) vallásnak nevezi magát, de a tanítás szerint ez az egy isten három személy formájában írható le. Ezek „egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan marad”. (Magyar Katolikus Lexikon)
Ezek az Atya, amely azonos a teremtő Istennel, a Fiú, azaz a történelmi Jézus, akiben a keresztény tanítás szerint Isten maga testesült meg, és jött le a Földre, valamint a Szentlélek, amely a Szentháromság harmadik személye. Ez utóbbi „egylényegű” az előző kettővel, és Isten mindenhatóságának, teremtő erejének és természetfölötti hatásának megnyilatkozása.
A keresztény hit szerint ez a személyi különbözőség nem bontja meg az egy Isten fogalmát.
Éppen ezért, amikor a keresztények Jézusról beszélnek, akkor tulajdonképpen Istent is értik alatta.
Bár ez ellentmondásnak tűnhet, de a keresztény hitben fontos, hogy a dogmák kinyilatkoztatás, és autoritás alapján vannak elfogadva, és a hívőknek nem szükséges megérteni a dolgokat.

Ettől merőben eltérően az iszlám vallás erőteljesen hangsúlyozza Isten (azaz Allah) egyedüliségét.
A muszlimok által használt „Allah” kifejezés egy arab szó, melynek jelentése az egyetlen isten. Azért használják ezt Isten leírására, mert a nyelvben ez az egyetlen kifejezés amelynek nincsen többesszáma.
Szerintük a hit tisztasága pontosan abban nyilvánul meg, hogy csakis Istent illeti imádat, és minden más lény őt hivatott szolgálni. Beleértve a természetfeletti lényeket (mint például az angyalokat), de akár magukat a prófétákat is, akik mind alárendeltek neki.
Hitük szerint Isten a különböző korokban minden népből választott embereket, hogy az üzenetét az ő egyedülvalóságáról, és a másvilágról közvetítsék a többi ember felé. Ők voltak a próféták, amelyek közül az utolsó volt Mohamed. Isten neki szó szerint diktálta az iszlám szent könyvét a Koránt, és amelyben tudatja az emberekkel a saját jellemzőit is. Eszerint Isten „nem nemzett, és nem nemzettet” „És senki nem fogható hozzá”. Valamint önmagában létező, örökkévaló, kezdet nélküli, utolsó, és vég nélküli. Mindentudó, mindent lát és minden felett uralkodik.
Az iszlám hit szerint Isten a legigazságosabb, és ezért ő az egyetlen akit áhítatosan imádni, és szolgálni kell, és csakis hozzá szabad fordulni segítségért, és bűnbocsánatért, mindenféle közbenjáró nélkül. Ez az iszlám hit egyik alaptétele, és ezért szigorúan tilos a muszlimok számára bármely másik istenséget, vagy személyt imádni.

Ezeken kívül pedig léteznek a politeista (többistenhitű) vallások, mint a hinduizmus, és a buddhizmus. Utóbbit néha (tévesen) ateista vallásnak is nevezik, de erről hamarosan bővebben szó lesz.
Elsőként a hinduizmus, amely szerint semmi sem létezik Istenen kívül, mivel ő hozta létre a többi létezőt. Ezek léte és működése Istentől függ, beleértve az összes teremtett lényt, magát az időt, és a tetteket (a karmát) is.
Hitük szerint Isten tökéletes, és lelki. Az emberek Istentől elkülönülve élnek az átmeneti anyagi világban, és feladatuk, hogy a vele való kapcsolatukat felelevenítsék. Hiszik, hogy minden ember szívében jelen van Isten, amit ők Felsőléleknek neveznek, és amely mint egy barát folyamatosan segíti az embereket, ha ezek ezt igénylik. Ennek megtapasztalása a bizonyíték számukra, hogy Isten és a lélek végső soron azonosak. Ha valaki Istent látja minden mögött, akkor felébred a természetes istenszeretete, és ez folyamatosan növekszik élete során. Így tudja elérni azt, ami a hinduizmus szerint az emberi élet célja: a felszabadulást, ami az Istennel való teljes egységet, és ezért a tökéletes boldogságot jelenti. Ennek során Isten és az emberek egymással fennálló szeretetteli kapcsolatából származó viszonzást érzik az emberek a tökéletes boldogságnak. Ebben az összhangban teljesednek be úgy Isten, mint az emberek vágyai.
A hindu hit szerint, Isten a teremtés után sem hagyja magára a teremtményeit, és időről-időre megjelenik nekik. Vagy pedig hű társait küldi, hogy utat mutassanak az emberiségnek. Ezt Krisna formájában teszi, ami a hindu hit szerint legutóbb kb. 5000 évvel ezelőtt történt.
A kereszténységtől eltérően a hindu hitben mivel Isten, és a lélek örökkévaló, ezért Isten tulajdonképpen nem-született, hanem csak alászállt a Földre.

Végül pedig a buddhizmus, amelyet sokszor tévesen ateista vallásnak, és csupán filozófiának neveznek, szintén említ isteneket, bár nem teista értelemben.
Többféle buddhista irányzat létezik, amelyek közül némely tényleg nem tartalmaz isteneket, hanem csupán aszketikus vallási szabályokra alapszik. Viszont a Buddhákat, és a bódhiszatvákat szintén kultusz övezi, és ezeket istenkeként imádják. A különbség ezek közt, és a monoteista istenek közt csupán annyi, hogy a buddhizmus istenei nem számítanak teremtő istenségeknek. Viszont a buddhizmusban is létezik másvilág, amelynek különböző szintjeit egy-egy istenség uralja. Egyes buddhista tanítások szerint ezek az isteni állapotok, megfelelő gyakorlás következtében bárki számára elérhetők a halál utáni létben.
Vannak azonban olyan buddhista iskolák amelyek szerint a buddhizmus lényege az út, amely a felszabaduláshoz vezet, és ezért nem lényeges az isten kérdés maga.
Buddha nem tagadta, hogy létezne Isten vagy istenek, egyszerűen csak nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Amikor tanítványai erről kérdezték, kitérő választ adott. Tanítása szerint mindenki képes elérni a felszabadulást. Egyesek mindezt úgy értelmezik, hogy a vallás lényege ebben a belső útban rejlik, nem pedig istenek imádatában.
Szerintük a hagyományban létező istenség-ábrázolások, képmások, és szobrok csak emlékeztetők arra, ami minden emberben megtalálható. De mivel még nem ismertük fel ezeket magunkban, ezért egyesek azt gondolják, hogy ezek közül néhány nagyobb tiszteletet érdemel, és ezért isteneknek nevezik őket. Amikor viszont felismerjük, hogy egy adott istenség ábrázolása csupán egy jelkép, és amikor az ennek megfelelő jellemzőt felfedezzük önmagunkban, akkor megszűnik a külső emlékeztetőre való igényünk is.

Ennél már csak a humanisták lépnek eggyel tovább, azzal, hogy teljesen elutasítják az istenek fogalmát, és az erre való bármilyen igényt. A humanisták tehát tulajdonképpen ateisták.
Amiben a humanizmus többletet jelent az ateizmushoz képest, az az erkölcsi nézőpont miszerint a halandó, földi életünk keretei közt értelmet az emberi gondolkodás, és célok tükrében találunk, nem pedig egy felsőbb hatalom által van számunkra kinyilatkoztatva.
Míg az ateizmus egy válaszreakció az istenek állításra, addig a humanizmus ezen felül egy alternatív, természetfeletti elemektől mentes, összefüggő világnézet, amely bármely ember számára érthető.
A humanisták szerint a világ teljes istenek nélkül is. Létezik ugyanis rengeteg dolog, ami az életet széppé, és értelmessé teszi. Mint például a természetes világ, a többi ember, a művészetek, a szeretet, és az emberi kapcsolatok, vagy akár a humor, és a csokoládé. Hibásnak tartják a hívők feltételezését miszerint egy világnézet csak akkor teljes, ha mindezeket, és ráadásul egy istent is tartalmaz.
Ezen kívül a humanisták általában szkeptikusak is. Tehát szeretik tudományos, és szkeptikus alapon vizsgálni minden természetfelettire vonatkozó állítást. Ugyanúgy nem fogadják el a boszorkányok, a szellemek, vagy az ufók létét, mint az isten(eké)t, pusztán az alapján, hogy mások hisznek, vagy hosszú ideje hittek ezekben.

A humanisták nem fogadják el a panteizmust sem, miszerint Isten a világegyetemmel egyenlő.
Szerintük a világegyetem egy semleges létező, és amelyben az emberek egy apró szerepet töltenek be. Nem gondolják azt, hogy a földi élet különleges vagy tökéletes lenne, vagy hogy mindezt egy valamilyen természetfeletti lény kizárólag az emberek érdekében teremtette volna. Ennek ugyanis ellentmond a sok betegség, és felesleges szenvedés, amit a világban láthatunk, valamint a gyakorlatilag végtelen világegyetem, amiben élünk.
A humanisták, egyes vallásos emberektől eltérően nem hiszik, hogy a betegség, és a szenvedés egy tudatos, mindenható lény (isten) büntetése, vagy pedig az emberek bűneinek a következménye lenne. Szerintük a betegségek azért léteznek, mert a biológiai lények, természetes folyamatok által létrehozott teste nem tökéletes, és ezért hajlamos a meghibásodásra. A szenvedés pedig, bár sokszor szintén természetes folyamatok következménye, mint például egy tűzvész, vagy egy földrengés, de ezek nem az élőlények ebben, vagy egy másik életben végrehajtott tetteinek büntetései. Az emberi szenvedés sokszor leginkább az emberi társadalmakon belüli folyamatok következménye. Ezért a humanisták szerint épphogy az a dolgunk, hogy ezeket a káros társadalmi folyamatokat a lehető legjobban csökkentsük, és egy igazságos, és demokratikus társadalmat hozzunk létre, amelyekben ezek a dolgok nem történnek meg.
A humanisták számára értelmetlen egy szerető isten fogalma mindaddig amíg a világban létezik felesleges szenvedés. És bár a rossz problémájáról rengeteg különféle teológiai vita lezajlott már a történelem során, a humanisták számára ezen válaszok egyike sem nyújtott kielégítő választ magára a kérdésre, hogy hogyan engedheti meg egy szerető, és mindenható isten, hogy a teremtményei szenvedjenek.

Vannak, akik szerint az istenhit az agy működésének mellékterméke. Szerintük az emberek nem azért hisznek istenekben, vagy hihetetlen vallásos dogmákban, mert kevésbé racionálisak hitetlen társaiknál, hanem sokkal inkább azért, mert ezek a dogmák más magyarázatoknál jobban beilleszthetők a már létező következtetéseket levonó rendszerükbe.
Napjainkban, úgy a hívők mint az ateisták a tudomány által keresnek magyarázatot a hit jelenségére, és ezáltal próbálják alátámasztani Isten létét, avagy nemlétét.
Egyes hívők lelkesen felkarolták a tudomány különféle vallásos értelmezéseit, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy Isten valahogy, az evolúció során íródott az emberi agyba. Vannak akik szerint Isten maga indította el az evolúció folyamatát, és ezért az emberi agy úgy alakult ki, hogy felismerje és imádja Istent.
Mások pedig az úgynevezett „isteni gén”-t kutatták, amely azt bizonyította volna, hogy az istenhit genetikailag belénk van kódolva.
A humanisták szerint mindezek az elképzelések az evolúcióelmélet félreértéséből, vagy szándékos félreértelmezéséből fakadnak. Az evolúciós folyamatoknak ugyanis pont hogy nincs előre meghatározott végpontja. A természetes szelekció folyamatában ugyanis épp a véletlenszerűség a lényeg. Stephen J. Gould evolúcióbiológus híres gondolatkísérlete szerint, ha visszatekernénk az időt, és másodszor lefuttatnánk az evolúció folyamatát, akkor egy teljesen másmilyen élővilágot kapnánk.
Továbbá pedig a humanisták szerint ezekkel a magyarázatokkal mind az a gond, hogy nemhogy bizonyítják, hanem egyenesen csökkentik Isten hatalmasságát. Ha Isten csupán az agy egyik hasznos jelensége, ami segíti az embereket abban, hogy együttműködjenek, és örömteli társas élményeket éljenek át, akkor nem igazán beszélhetünk egy önállóan létező, mindenható lényről.
A különböző kísérletek, hogy Istent összeegyeztessék a természettudományok eredményeivel ellentmondásokhoz vezetnek, és végső soron mindig istent helyezik egy egyre kisebb skatulyába, amely már rég nem azonos a vallások által hirdetett mindenható, és mindentudó, természetfeletti lénnyel.
A humanisták szerint éppen ezért értelmetlen a panteizmus is, mivel ha isten a természet része, akkor ő is ugyanúgy a világegyetem szabályainak rabja, mint maga az ember. Ha pedig nem képes kivonni magát ezek alól, akkor nincs tulajdonképpen ok arra, hogy imádják.
Másik oldalról, az ateisták, például VS Ramachandran neurológus megfigyeléseire hivatkoznak, amely szerint a homloklebenyt (az agy elülső részét) érintő rohamokat tapasztaló páciensek egy-egy ilyen roham után erőteljes misztikus élményeket éltek át, és utána erőteljes érdeklődést mutattak a vallásosság, és a spiritualitás iránt. Ő ezt úgy értelmezte, hogy létezik az agyban egy Isten-pont, ami a hit eredetére lenne magyarázat.
Ezt több hasonló kutatás követte, amely közül néhány vallásos és ateista tudósok közti együttműködés eredménye volt. Ezek komputertomográfia (számítógépes tomográfia, CT) módszerrel próbálták beazonosítani a helyet az emberi agyban ahol az istenhit lakozik.
A humanisták szerint viszont mindezek a próbálkozások tévesek, mert alapvetően hibás a felvetés, hogy az istenhitet kizárólag agyi állapotokra, vagy biológiai folyamtokra egyszerűsítjük. Ezáltal ugyanis elvesz a vallásosság, és a hit jelenségének rengeteg részlete, ami viszont szintén magyarázatra szorul.
Szerintük a hit egy összetett személyiségi, tapasztalati, és társadalmi jelenség, amely magába foglalja úgy az egyén saját tapasztalatait, mint a kultúrát, amiben felnőtt, és amiben él, valamint a világ eredetéről, és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képet is.
Azt gondolják, hiba természetesíteni az istenhitet, és ez az irány közös ellensége lehet úgy a hívőknek, mint a tudomány-párti nem-hívőknek egyaránt.

A humanisták szerint a vallás egy általánosabb agyi képesség mellékterméke, amely a minket körülvevő világot hivatott magyarázni. Viszont ez az egyike a talán legemberibb képességünknek, és egyike azoknak a dolgoknak, amelyek egyedivé teszik az embert az összes élőlény közt. Akkor is, ha ez a képesség néha rossz módon van használva, és mint a vallások esetén ki van használva, mégis ez egy olyan jellegzetes emberi képesség, amit éppen ezért érdemes tanulmányozni, és megbecsülni.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Smith, A. D. H. (1960) The Experience of ‘God’. New Humanist (January), 15.-16.
Tallus, R. (2010) In Search of the G Spot. New Humanist, (January/February), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Isten (Wikipedia)
So you think you can live without God?
Humanism A positive approach to life
Kérdesek a kezdethez
Jézus azonnal itt van!!! Kész vagy?
Németh Sándor válaszol – Teremtés
Szentháromság (Katolikus Lexikon)
Szentlélek (Katolikus Lexikon)
Krisna isteni élete mindenkit vonzó
Panteizmus (Wikipedia)
Would humans evolve again if we rewound time?

 

Kommentelnél? Katt ide.

Halál után | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Tudjuk, hogy mit jelent élni, de vajon mi van a halál után? Meg tudjuk egyáltalán tapasztalni a halált? Létezik olyan kutatás, ami szerint, képesek vagyunk felfogni körülöttünk zajló eseményeket akár a hivatalos, úgynevezett klinikai halál beállta után is.
Tényleg csak a vallások tudják megválaszolni a kérdést, hogy mi történik velünk a halál után?

A zsidó vallásban nincs egységes tanítás a halál utáni létről, ehelyett metaforákat, és példabeszédeket használnak a túlvilági érzékeltetésére. Viszont minden zsidó irányzat tanítja a halhatatlan lélek tanát, miszerint a léleknek öt szintje van. Egy részével az ember rendelkezik, másik részük viszont tőlünk független. De ezek mindegyike Istentől származik. Hitük szerint ez a lélek örök, és mindentudó, mint Isten. Ennek bizonyítékának tartják az előrelátó álmokat, és a déjà vu érzését.
Hiszik, hogy a tettek következményei a túlvilágban egyenlítődnek ki, és ott nyerik el a bűnösök a megérdemelt büntetésüket, valamint az igazak a jutalmukat.
A posztbiblikus időszak enciklopédiája, a Talmud, rendkívül különböző módon tárgyalja a kérdést. Nincs benne konkrétum a túlvilágról, vagy a feltámadásról, hanem csupán az ígéret, hogy Isten megtartja „a porban aluvóknak adott szavát”.
Az ebben említett “Gyehenna”, azaz a pokol, ahol a bűnösök szenvednek, egyes értelmezések szerint a valóságban egy létező hely a mai Jeruzsálemben (a Hinom völgye, Gé Hinom). A paradicsom pedig szintén metaforikusan értendő, ugyanis az egy perzsa eredetű görög szó, amely „parkot” vagy „kertet” jelent. Vannak akik szerint ez csupán egy utalás az Édenkertre (Gán Éden), ahol Ádám és Éva élt, és ahol nem létezett szenvedés, és az élőlények az eredeti, teremtett tökéletességükben éltek a bűnbeesésig. A modern zsidók példabeszédeknek tartják, és elutasítják, hogy ezek valós helyek lennének. Szerintük nincs pontos tudásunk arról, hogy hol van, és milyen a másvilág.
Más zsidó gondolkodók szerint a túlvilág nem egy másik világ, hanem egy eljövendő világ, aminek eggyé kell válnia a jelenlegi világunkkal. A bibliai tanítások célja pedig ennek megvalósítása. Ezért tanítják azt például, hogy a zsidóknak tenniük kell azért, hogy a világ javuljon.

A keresztények szerint a hit lényege a halál utáni élettel kapcsolatos tanításokban fogalmazódik meg, és ezek nélkül a szent könyvek nem lennének többek erkölcstankönyveknél. Tanításuk szerint a földi lét célja, hogy az ember megértse, és felkészüljön a halál utáni létre, Isten birodalmában.
A legtöbb keresztény irányzat szerint az emberi történelem végén Isten mindenki felett ítéletet hirdet, és aszerint büntet vagy jutalmaz meg mindenkit, hogy milyen életet élt. Ebben az értelmezésben a földi lét csupán próbaidőnek számít a valódi létezés előtt.
Figyelembe véve a tudomány eredményeit, a keresztények manapság a feltámadás hit és reménység jellegét hangsúlyozzák inkább. Elismerik, hogy mindez nem tapintható, és nem vizsgálható, mert „a lélek birodalmába tartozik”. Ezért hitükben hangsúlyos a bizonyíték nélkül való hit. Lásd hitetlen Tamás történetét, akinek Jézus egyesen azt mondja, hogy jó az ő hite, mert hiszi, amit lát, de azok, akik nem láthatják ezt, és ennek ellenére is hisznek, azok felsőbbrendűbbek nála. (Jn 20, 29)
A feltámadásban való hit annyira alapvető, hogy azt tartják, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a teljes igehirdetés. (1Kor 15 14,19)

A muszlim vallás tanai sokban hasonlítanak a keresztény tanításra. Az iszlám tanítása szerint az ember élete különböző időközökből áll, amelyek mind egy-egy kapuval kapcsolódnak egymáshoz.
Hitükben a lélek a terhesség negyedik hónapjában kerül a magzatba, és a születés a kapu amin át az e világi létbe kerül. Ezt a halál zárja, ami után a lélek egy köztes, sírvilágba kerül, ahol az Ítélet napjáig várakozik. Ekkor a lélek áthaladhat a következő kapun, és feltámad. Ugyanakkor megkapja a tettei függvényében vagy az örök jutalmat (Paradicsom) vagy az örökké tartó büntetését (Pokol). Az ebben való hit az iszlám egyik alappillére.
Ezen kívül hiszik még, hogy az ember élete során a lélek különböző időközökben más, és más erősségű kapcsolatban áll a testével. Így magyarázzák a halálközeli, és a testen-kívüli élményeket. Szerintük az e világi lét során a lélek időnként kiléphet a testből, például alvás során, de amikor újraélesztésre van szükség, akkor a lélek csakis Isten akaratából tudja visszanyerni a tudatát.

A hindu kozmológiában a világegyetem három világra (trailokja vagy trilokja) van osztva. A legfelsőbb a mennyország, ezt követi a föld, majd pedig a pokol.
Ezek mindegyike további alegységekre van osztva. A hindu hitrendszerben a különböző világokat különféle istenségek irányítják. A buddhizmus hasonló tanításában az istenségeket a buddhák vagy más néven a bódhiszattvák illetve démonok helyettesítik.
A hindu hitben amikor a test meghal, a lélek tovább létezik, és az élete során végrehajtott tettek függvényében új testbe születik újjá. Előző életében elkövetett bűnei büntetést, a jó cselekedetei pedig jutalmat hoznak számára.
A hindu hit szerint csakis a legfelsőbb istenség, Brahman, tölt ki időt és teret, minden más csupán az ő elméjének a kibontakozása, és ezért illúzió (májá). Ettől a káprázattól csakis az isteni hatalom előtti meghódolással lehet megszabadulni.
Az emberekben levő lélek (atmán) az istenség elválaszthatatlan részecskéje. Ennek jelenléte a testben a tudat által ismerhető fel. A puszta anyag nem rendelkezik tudattal, ezért nincs is lelke.
A kortárs hindu gondolkodók szerint a tudat nem az agy működésnek terméke, hanem a lélek kisugárzásának jele. A napsugárzás metaforáját használják, ennek magyarázatára. Eszerint ahogy a Nap sugarai bevilágítják a világűrt, úgy az emberi testet is beragyogja a lélek, a tudat formájában.
Szerintük a testre gyakorolt hatások, mint a kábítószerek hatása, vagy az agy sérülései csupán annak a jele, hogy a test visszahat a lélekre, de szerintük nem ez az elsődleges, hanem a szellemi lény, amely benne lakozik. Ezért a testre úgy tekintenek, mint egy ruhára, amit a lélek, az újjászületés során levet. Maga a lélek viszont örökké létezik.

A buddhista tanítás, hasonló módon azt tartja, hogy a test csupán egy hajó, amelyet annak kormányosa (a tudat) vezet és irányít. Ezért hiszik például, hogy a nagy tanítómestereik olyan szintén voltak képesek összehangolni a tudatukat (lelküket), és a testüket, hogy az nem öregedett, és hetekig nem indult bomlásnak még a vérkeringésük, és a lelégzésük leállta után sem.
De mivel a buddhizmus a hindu vallásból alakult ki, ezért sok elemét használja, beleértve a másvilággal kapcsolatos tanításokat.
A buddhizmus szintén a három részre felosztott világegyetemet tanítja, és hitük szerint a lélek, tettei függvényében ezek bármelyikébe újjászülethet.
Ezek közül az első a Kámalóka, azaz az érzéki vágyak birodalma. Itt a lények függenek az érzéki vágyaktól, és ezek szenvedést okoznak számukra. Ez a szint Mára démon uralma alá tartozik.
Ezt követi a rúpa-vacsara avagy az „alakok birodalma”, ahol az élőlények teste finom anyagból készült, nemtelen, és lakói nem érzékelik az öröm, és a fájdalom szélsőséges formáit. Ez egyike azoknak a céloknak, ahová a helyesen végzett vallási gyakorlat következtében újjá lehet születni a hívőknek.
Végül pedig az arúpa-vacsara avagy a „forma nélküli birodalom”, ahol a lakóknak nincs se formája se elhelyezkedése. Ezen belül létezik a négy mennyország, ahová azok a lelkek tudnak újjászületni, amelyek már majdnem elérték a teljes felszabadulás állapotát.
A buddhista tanítás szerint a lélek, a tettei következményeként, azaz a karmája szerint születik újra és újra. Ez lehet állatok vagy akár félistenek, sőt istenek formájában is. Embernek születni hitük szerint különleges lehetőség, mert ennek a létezésnek a során lehet az újjászületések ciklusából (szamszára) végleg megszabadulni a léleknek, és elérnie a nirvána állapotát, amikor nem születik többé újjá semelyik világban.
Ennek érdekében viszont a Buddha tanításait kell követni, amelyeket a négy nemes igazság foglalja össze. Ezek a következők:
1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
2. a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás;
3. van egy út, amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól;
4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” (astángika-márga) vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, és a helyes elmélyedés.

A tibeti buddhizmuson belül a halottas könyv (Bardo Tödöl) leírja azt is, hogy hogyan kell helyesen meghalni.
Ennek a keresztény hagyományban az ars moriendi („a meghalás művészete”) a megfelelője, amely olyan művek gyűjteménye, melyeknek célja a betegek, és haldoklók lelki gondozását segíteni.

A humanisták a halállal, és a halál utáni léttel kapcsolatban a tudományos ismereteinkre támaszkodnak. Fontos számukra, hogy a vágyaink, és a félelmeink helyett olyan ellenőrizhető, és megbízható információkra alapozzák a véleményüket amelyek tudományosan vizsgálhatók. Nem tartják elegendőnek sem a hagyomány, sem pedig mások személyes beszámolóit arra, hogy a halálról és az emberi létről gondolkodjanak. A halál utáni életet kívánságnak és inkább vágynak látják mintsem megalapozott nézetnek.
Antropológiai ismereteink szerint már elődeink is hittek a halál utáni létben, és ennek megfelelően, ki-ki a saját hagyománya szerint készítette elő a halottait a másvilági életre. Őseink számára az egyik biztos dolog az életben az a megfigyelés volt, miszerint az emberek tettei hatással vannak a világra. Innen már csak kevés kellett ahhoz az elképzeléshez, amit isteneknek nevezünk, és amelyek hatalmukkal befolyásolják, és meghatározzák az emberek életét, és jóllétét. Manapság viszont, az egyre bővülő ismereteink miatt, egyre kevésbé van szükség arra, hogy isteni közbenjárást feltételezzünk bármely esemény mögött.
Létező tudásunk birtokában nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy emberként mi is ugyanúgy része vagyunk az ökoszisztémának, mint bármely másik állat vagy növényfaj, és nincs különbség köztünk. Mivel biológiai értelemben vagyunk élőlények, ezért a létünket a sejtjeink határozzák meg. Nap mint nap rengeteg sejtünk pusztul el, és ezek halála leggyakrabban előre meghatározott, pusztán abból kifolyólag, hogy milyen szerepet töltenek be a testünk rendszerén belül. A humanisták szerint nincs ez másképp az agyunkkal sem. Mi magunk, az énünk, vagy költőien, és a vallásokból átvett kifejezéssel, a lelkünk ugyanis is nem más, mint az agysejtjeink együttes működése során létrejött tulajdonság, amely éppen ezért elválaszthatatlan tőle. Az agyunk mi magunk vagyunk. És bár egyes sejtjeink halálából fel tudunk épülni, sőt ez gyakran folyamatosan meg kell újuljon (mint például a bőr), de más sejtek (konkrétan az agysejtek) halála a mi halálunkkal egyenlő. Megfigyelhetjük ezt abban is, ahogy az agyunk betegség, vagy baleset következtében károsodik. Az agyi sérülések hatással vannak a személyiségünkre. Ha az Alzheimer meg tudja szüntetni a lelkünket, ami addig létezett, akkor a halál miben lenne más? A lélek nem lassan költözik át egy másik dimenzióba, hanem az agyunk hozza létre. Ha az agyunk károsodik, és ha végül leáll, akkor mi is megszűnünk létezni.
A humanisták azt tartják, hogy a halál egy természetes folyamat, amivel minden létező tudásunk ellenére hiába küzdünk, mert elkerülhetetlen, és nem áll módunkban uralni. Szerintük éppen azért fontos, hogy a lehető legjobban tisztában legyünk úgy a testünk működésével, mint annak megbetegedéseivel, és ezek következményeivel, mint a halálunk folyamatával is, mert ez a tudás az ami valóban megnyugvást hoz, nem pedig a vallások által ígért másvilág, ami csupán reménység, és kívánság. Maga a vágy teljesen érthető, de egy hamis megnyugtató hazugság összeomlik, akármennyire is jó szándékkal volt mondva.
Továbbá, a humanisták szerint, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vallások halál utáni élet ígéretei feltételekkel járnak. Már ez önmagában is gyanakvást keltő kell legyen. A halál utáni élet ugyanis egyszerre ígéret, és fenyegetés. Boldog öröklét, vagy újabb megtestesülés, a vallások szerint, csakis azokra vár, akik betartják a vallás szabályait. Azok, akik nem örök kárhozatra, vagy szenvedéssel teli létre vannak ítélve. Beleértve azokat, akik a rossz vallásban hittek.
Manapság, a tudomány térnyerésével, a hívők a halálközeli élményekre hivatkozva próbálják tudományosabbnak beállítani a létező másvilág elképzelésüket, mint amilyen az valójában. Minden vallás természetesen csakis a saját elképzeléseit próbálja alátámasztani. A humanisták szerint viszont ezeket az élményeket tudományosan kell vizsgálni, és ezek a jelenségek sokkal jobban magyarázható az agyunk biológiai működésével, mintsem bármely vallás misztikus magyarázataival.
A humanisták fontosabbnak tartják a méltósággal való életet, és a méltósággal való halált, mintsem a halál utáni léttel kapcsolatos reményeket.
A teljes földi létben egyedül az emberek képesek félni a haláltól közvetlen életveszély hiányában is. Ezért, szerintük fontos erre, a mindenki számára elkerülhetetlen dologra felkészülni. Ha hosszas betegség vár ránk, akkor valamennyire fel tudunk készülni a halálra, de máskülönben egy ijesztő, és sokkoló dolog tud lenni. A humanisták, mivel nem hisznek a halál utáni létben, ezért az életben való élményeinkre, és a magunk után hagyott emlékekre koncentrálnak. Szerintük éppen a halál véglegessége miatt kell a világ problémáit még életünkben orvosolni, és a világot jobb helyként hagyni, mint ahogy mi magunk kaptuk. Továbbá pedig fontos, hogy úgy intellektuálisan, mint pedig érzelmileg felkészüljünk a saját életünk megszűnésére. Ugyanis a halál után nincs semmi. Nincs esély magyarázkodni, vagy ismét próbálkozni.
A haldoklás folyamatában fontosnak tartják, hogy az emberek tisztában legyenek a saját testük működésével, és korlátaival, annak érdekében, hogy amennyire lehet fel tudjanak készülni a halálra. Valamint fontosnak tartják, hogy a haldokló tudjon arról, hogy meg fog halni, és ebben a folyamatban ne legyen magára hagyva. Egy annyira társas faj esetén, mint az ember ennek rendkívüli jelentősége van.
Az angolszász országokban már létezik humanista káplán szerepkör, amelynek a betegeket, vagy rászorulókat támogatni hivatott papok és lelkészek szerepkörével azonos feladatai vannak. Ezek az emberek segítenek felkészülni a haldoklóknak a saját halálukra, mindezt humanista elvek mentén, istenek, és másvilág ígérete nélkül.
Mivel a saját halálunk egy dolog, amire senki sem tud valóban felkészülni, ezért a humanisták szerint egy képzelt, idealizált halálnál fontosabb a méltósággal élt élet, valamint a haldoklás során minél tovább megőrizni az illető emberi méltóságát.
Vannak akik csak akkor tartják értelmesnek az életet, ha az örökké tart, és ezért képtelenek elfogadni, hogy valaha is vége legyen. Pedig ahogy egy ateista férfi, aki kétszer tapasztalta meg a klinikai halál állapotát fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a halálom után tovább él majd, az a hatás, amit azok életére gyakoroltam, akik még életben maradtak. És remélhetőleg a hatásom pozitív lesz.”

Források
Nuland, S. B. (2002) Hogyan halunk meg?, Akkord Kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiadás) Central könyvek, Budapest
Sacks, O. (2015) A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (2. kiadás) Park kiadó, Budapest
Swaab, D. (2013) Az agyunk mi vagyunk, Libri, Budapest
Tribe, D. (1968, július). The Case for Eutanasia. Humanist, (July), 204.-206.
Wolpert, L. (2017). Don’t Fear the Reaper. New Humanist, (Winter), 54.-56.
Ez lenne az élet a halál után? Miután meghalunk, a tudat még tovább működik – állítják tudósok
What does a humanist believe?
Understanding Humanism – Life and Death
A Humanist view of death
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Being Christian in Western Europe
Emergens vonások (Wikipedia)
What is a Humanist Chaplain?
Equal access to pastoral support or chaplaincy
Végítélet (Wikipedia)
Hogyan kell segíteni a haldoklónak?
Loka (Hinduism)
Trailokja (Wikipedia)
Hinduizmus: megjelenése, fejlődési szakaszok, vallási és filozófiai alapok és eloszlási földrajz
Májá, az illúzió tana
A halál
A zsidóság eszméi
ars moriendi
Life after death
Négy nemes igazság (Wikipedia)

 

Kommentelnél? Katt ide.