Evolúció | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Sokáig csak a szájhagyomány, majd később a vallások tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy hogyan alakult ki az élet, és miért néznek ki az élőlények úgy ahogy. Majd 1859-ben mindez megváltozott egy, az evolúció elméletéről szóló könyv kiadásával. Mivel az elmélet több ponton ellentmond a vallásnak ezért szinte megjelenése óta folyamatos támadásoknak van kitéve. A környezeti feltételekhez való adaptáció, és az ez alapján kialakuló genetikai változatosság elméletét viszont több tudományág is alátámasztja, és manapság már nehéz tagadni helyességét.

Ennek ellenére vannak vallások, melyek ambivalensek a kérdésben. Mint például egyes zsidó és keresztény irányzatok, melyek közt találunk olyat, mely elfogadja az evolúció tényét, de ennek kezdeményezőjeként továbbra is Istent teszi meg. Valamint olyat is, mely határozottan tagadja az evolúció lehetőségét is.
Utóbbiak közül egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a semmiből nem keletkezhetett minden, ezért a folyamatot mindenképp Isten kellett elindítania, akkor is, ha az élet további virágzásért evolúciós folyamatok felelősek. Szerintük bár a tudomány képes magyarázattal szolgálni a hogyanra, de a miértre, és mindennek a kezdetére nem tud választ adni. És szerintük csakis Isten, és az általa végrehajtott szándékos teremtés az egyetlen értelmes magyarázat. De ezen kívül, egyes keresztények szerint értelmes formák (mint például az ember) csakis értelmes lényektől származhatnak.
Hasonlóan szigorú, és elutasító álláspontot foglalnak az ortodox zsidók, de például a hinduk, és a muzulmánok is.
A magyarországi hinduizmus képviselői például erőteljesen evolúció-ellenesek, és határozottan kijelentik, hogy a világ létezésére csakis a teremtés adhat magyarázatot. Teljes mértékben elutasítják annak a gondolatát, hogy az élet Isten irányítása nélkül fejlődött volna, és abban hisznek, hogy maga az evolúció folyamata a legszilárdabb bizonyíték arra, hogy a világ szándékosan lett tervezve, Isten által.
A világ hindui közt viszont már nincs ennyire teljes egyetértés a kérdésben. Egyesek azt gondolják, hogy az evolúció folyamatában nem jelenhet meg a véletlen, mert ez kizárná, hogy Vishnu közrejátsszon benne, ami hitük szerint lehetetlen. Mások szerint viszont az evolúció csupán egyike a lépéseknek, melyen keresztül Brahman (Isten) létrehozza az életet.
Hasonlóan szigorúan látják a kérdést a muszlimok, akik szerint minden ami létezik Isten teremtésének eredménye, és ezen belül szintén Isten minden dolog létezésnek, és elmúlásának az oka. Tehát semmi sem történhet Isten akarata nélkül, beleértve az evolúciót is. Ezért elutasítják az elméletet, mint magyarázatot az élet eredetére, és hangsúlyozzák, hogy „csupán elméletről van szó”.
Ezen kívül hiszik, hogy a teremtéstörtének nem minden részlete ismert, de erről csakis Istentől kaphatunk válaszokat. Ezért azt gondolják, hogy ennek részletei nem fontosak, mert a teremtés tanulságai azok, melyek szerepet játszanak a vallásilag elfogadható életben. Valamint hisznek abban, hogy a Korán, mivel isteni eredetű, ezért tökéletes, és soha nem kerül ellentmondásba a tudománnyal. Ha ez mégis megtörténik, akkor a tudomány az, ami helytelen célokat követ, és nem arra törekszik, amire kellene.
Ezektől merőben eltérően a buddhizmus követői szerint az evolúció kérdése lényegtelen, mert az emberek számára elsődleges a tudat, és ennek uralása. Hitük szerint arra kell koncentrálnunk, hogy megtanuljuk uralni a tudatunkat, és a világ működése megfogalmazható tudományosan, és ez összeegyeztethető a vallással. A tudományos elméletek fejlődéséről azt tartják, hogy ezek szükségszerűen mások a különböző korokban, mivel mindig az emberi tudat közreműködésével jönnek létre.
Hitük szerint az emberi tudatból vezethető le a minket körülvevő világhoz való viszonyunk, és a tudományos elméletek is csak ennek tükörképei. Tehát, amíg ismereteink korlátoltak voltak, addig elfogadható volt a teremtéstörténet, mint az eredetünk magyarázata. De a tudásunk fejlődésével felül kell vizsgálnunk a viszonyunkat a világgal is. Az egyetlen ami állandó az a tudatunk feletti kontroll elsajátításának szükségessége, mert csakis ez jelent megoldást a szenvedéssel teli létből való megszabadulásra.

A humanisták szerint az élőlények eredetét az evolúció tudományos elmélete pontosan fogalmazza meg, és ezért elfogadják azt. Vannak humanisták akik szerint az evolúció-elmélet által leírt eredettörténet sokkal érdekesebb, mint bármely vallásos, vagy természetfeletti eredetről szóló legenda. Ugyanis eszerint a Földön ma élő összes állat és növényfajjal létezik közös ősünk, és erre manapság erőteljes bizonyítékaink vannak.
Ezek nem csupán az őskövületek alapján léteznek, melyek szintén erre utalnak, hanem a létező kortárs állatfajok megfigyeléséből is egyértelmű. Épp ezért volt lehetséges Charles Darwinnak már 1831-ben megfogalmaznia az evolúció-elméletet. Manapság viszont ennek helyességét a genetikai tudásunk is alátámasztja.
A gének ugyanis nemcsak arra jelentenek bizonyítékot, hogy egyes emberek, vagy akár egyes állatfajok rokonságban állnak egymással, hanem arra is, hogy létezett egy úgynevezett univerzális közös ősünk is, ami kb. 4 milliárd évvel ezelőtt élt, és amely maga a sejt volt. És bár arról nincs pontos információnk, hogy ez az egész folyamat hogyan, és miért indult be eredetileg, de a humanisták szerint ez a kérdés másodlagos ahhoz képest, hogy maga az evolúció folyamata tisztán érthető, és biztos, hogy megtörtént, sőt manapság is folyamatban van.
Valamint azt gondolják, hogy az élet létrejöttének miértjére választ keresni felesleges. Az élet létezik, és mi mindannyian részei vagyunk. Ez épp elég. Nem tartják szükségesnek, hogy ennek a folyamatnak valamilyen eredeti indoka, vagy célja legyen ahhoz, hogy ma élő lényként boldogulhassunk a világban.
A humanisták szerint érthető, hogy minden csoport kialakított magának valamilyen eredettörténetet, mert ez fontos része annak, hogy értelmet, és célt találjunk a létezésünknek. Éppen ezért népszerűek a dokumentumfilmek, vagy a megismerést támogató beszámolók. Ezáltal megismerhetjük önmagunkat, és értelmezni tudjuk a világot, illetve a velünk történő eseményeket.
A vallásos eredet-mítoszokat érdekesnek és fantáziadúsnak tartják, de ugyanakkor azt gondolják, hogy arra a kérdésre, hogy honnan származunk a biológia, és az antropológia pontosabb választ képes adni. A vallásokban leírt eredettörténet ugyanis sokszor csupán szimbolikus, és sokkal inkább tükrözi a kort, melyben született, mintsem a valós történelmi eseményeket. A paleontológia (őslénytan) illetve a kapcsolódó tudományok a vallásokhoz képest sokkal pontosabb képet adnak arról, honnan származunk, és mi történt a múltban. Illetve ahogy a tudásunk egyre fejlődik, és az eszközeink egyre kifinomultabbá válnak, annál pontosabb képet tudnak adni arról hogyan működik a minket körülvevő világ. Ezáltal pedig a származásunk kérdése is egyre tisztábbá tud válni.
Ehhez képest a vallások által vázolt történet az istenség(ek) általi teremtéssel kezdődik, és amely egy meghatározott irányt, és célt ad a létező élőlényeknek, melyeket vallási szabályok formájában fektet le. Hosszú ideig csak ez a történet létezett. De a tudományos módszer fejlődésével ez a tervezettségből eredő bizonyosság Isten tervére az emberiséggel egyre inkább veszíteni kezdett a népszerűségéből.
És bár nem minden vallás teszi ezt, de a nagy világvallásokon belül megjelentek irányzatok melyek megpróbálják összeegyeztetni a vallás dogmáit a modern tudomány eredményeivel. Így alakultak ki olyan mozgalmak, mint például az intelligens tervezettség, mely azt állítja, hogy Isten nem a mai formájában teremtette az élőlényeket, hanem elindította a folyamatot, és az evolúció ennek része.
De ez, és ennek különböző fokozatai, melyet a különféle egyházak elfogadnak, vagy egyenesen népszerűsítenek, sajnos gyakran teljes félreértése magának az evolúció folyamatának. Az evolúció, vagy más néven a természetes kiválasztódás (szelekció) ugyanis pontosan arról szól, hogy a kiválasztás folyamatában nincs szükség egy ezt irányító entitásra, hanem a folyamat a környezet és az élőlények tulajdonságainak kölcsönhatása miatt következik be. Magyarán, az evolúció folyamata teljesen vak, és nincs semmilyen végcélja, ami felé az élőlények fejlődnének.
Bár egyesek számára nehéz lehet megérteni, és elfogadni, hogy az életnek nincs egy előre meghatározott célja, de a humanisták szerint épp ebben rejlik a létezés szépsége. Mert azáltal, hogy nincs egy mindenható, és természetfeletti módszerekkel beavatkozó lény, aki mindezt irányítja, és amely a saját céljai felé terelne, ezért valójában szabadok vagyunk. Mindaz, amit teszünk a létező világgal kapcsolatos reakció motiválja, tehát maga a világ. És ezáltal ennek teljes értékű tagjai tudunk lenni. Nem egy isteneknek alárendelt, nem egy adott célra kiválasztott, vagy bármely más módon használt részei, hanem szabad, és önmagunkban is teljes értékű részesei az univerzumnak.

Források
Chown, M. (2020). Marvellous blunders. New Humanist, 135(3), 16.
Dawkins, R. (2011). A valóság varázsa. Libri kiadó, Budapest
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Evolúció (Wikipedia)
210 éve született az ember, aki mindent a feje tetejére állított
Van jobb megoldás az evolúció ábrázolására: ez az élet korallja
Még a gyorsan alkalmazkodó madarak sem tudnak lépést tartani a klímaváltozással
Ez egy rossz hír: már nem képest lépést tartani az evolúció az emlősök kihalásának ütemével
Religion and science – Theory of evolution
Hinduism Transcends Darwin’s Theory of Evolution
Darwin’s Theory of Evolution and Hinduism are Consistent

Kommentelnél? Katt ide.

Földönkívüliek | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A nem a Földön keletkezett életről jelenleg nincs bizonyítékunk. Néha felröppen egy-egy hír, hogy például a Marson felfedeztek vizet, vagy egy olyan talajdarabot, ami az első lépés lehet a marsi életre. Ezek közül eddig még egy sem volt ténylegesen megerősítve.

Egyesek szerint a földönkívüli élet felfedezése drasztikusan befolyásolná a vallások alapjait, és az általuk hirdetett tanokat, ezáltal óriási változást hozva magával. Mások szerint a vallások beépítik ezt a tényt a többi tudományos felfedezés közé, és ez a folyamat már manapság elkezdődött.

Vannak vallások, mint például a judaizmus, mely már most azt tartja, hogy a Tóra a Földön lett átadva az emberiségnek, és ezért a Földön érvényes törvényeket tartalmaz. A földönkívüli élet nem kizárt, de arra más szabályok vonatkoznak, függetlenül az emberiségtől.
Vannak zsidók, akik szerint nem mondhatjuk azt, hogy máshol nincs élet, mert ez határt szabna Isten képességeinek, ami téves.
Sőt, vannak egyes zsidók, akik szerint a szent iratok is tartalmaznak földönkívüli életről szóló részeket. Mint például a Bírák könyvében található Debóra prófétaasszony győzelmi dala, mely egy Mérosz nevű helyről beszél, és amelyet úgy értelmeznek, mint egy másik csillag vagy bolygó, és amelynek lakói eljöttek a Földre, hogy segítsék a zsidókat. Összességében a zsidó hagyomány szerint nem az érzékelés a fontos, hanem a tudat, azaz a jó és a rossz közti választás, és a szabad akarat, amit Isten adott.
Ehhez hasonlóan, az iszlám sem zárja ki a földönkívüli életet, de azt tartja, hogy mivel a Korán nem tartalmaz erre vonatkozó részeket, ezért ez a kérdés közömbös a túlvilági boldogulás szempontjából. De ugyanakkor a hagyomány azt tartja, hogy mindaddig, amíg a földön jelentkező problémákra nincs orvoslat, addig nem tanácsos túl sokat fektetni az űrkutatásba.
A kereszténység viszont már megosztottabb a kérdésben. Vannak akik szerint a keresztény vallás nem zárja ki a földönkívüliek létét, de nem is foglalkozik igazán a kérdéssel, mert az embereknek címezett kinyilatkoztatás az, ami igazán fontos a valláson belül. Szerintük a Biblia nem tudományos mű, és a hit illetve a tudomány egymással párhuzamosan tud létezni az emberiek életében.
Más keresztény felekezetek viszont, melyek fundamentalista szempontokat vallanak, és hiszik, hogy Isten az emberiséget bízta meg a teljes Teremtés feletti gondnoksággal, azok számára egy földönkívüli civilizáció, mely esetleg fejeltebb a miénknél már problémát jelenthet.
Ennek ellenére a legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház vezetője kijelentette, hogy az egyház nyitott még akár a földönkívüliek befogadására is. Egy felmérés szerint pedig a katolikusok 90%-ának nem rendítené meg a hitét, ha bebizonyosodna, hogy a Földön kívül is van élet.
A keleti vallások közül a hinduizmus azt tanítja, hogy a világegyetem minden égitestén van élet, még a Napon is. Illetve, hogy az élőlények esetében az elsődleges a nem anyagi természetű lelkük, mely a tetteik és a vágyaik függvényében születik különböző formákba. Ezek közül nem kizárt egy másik bolygón való újjászületés sem.
A hinduk szerint a tudomány, mivel alapvetően a fizikai érzékszervekre alapszik, nem teljesen megbízható, és helyesebb ebben a kérdésben is az egész kitalálójához, azaz Istenhez fordulni. A hinduk az erre vonatkozó ismereteiket a védikus szent írásokból pl. a Sírmad-Bhágavatamból veszik.
A másik nagy keleti vallás, a buddhizmus viszont teljesen más attitűdöt vesz fel a kérdésben.
A buddhisták számára ugyanis a vallásuk a belső utat jelenti, ezért a külvilág jelenségei csak a belső jelenségekkel kölcsönhatásban fontosak.
Egyes buddhisták hiszik, hogy meditációban elérhető tudatállapotokban egyesek kapcsolatba tudnak lépni más lények tudatával is, függetlenül azok megjelenési formájától. Ugyanakkor ők is elfogadják azt a gondolatot, hogy a lelkek akár más bolygókon is újjászülethetnek.
De ezeken túl talán a legérdekesebb a Raeliánus vallás, ebből a szempontból legalábbis.
Ők ugyanis abban hisznek, hogy a világegyetemnek nincs sem kezdete sem vége, és a benne levő élőlényeket egy előző civilizáció hozta létre, melyet egy azt megelőző civilizáció hozott létre és így tovább, egy véget nem érő cikluson belül. Hitük szerint ez igaz az emberiségre is, melyet egy általuk Elohim-nak nevezett civilizáció hozott létre (jelentése: „Azok akik az égből jöttek”). Ez egy az emberiséget 25.000 évvel megelőző civilizációt jelöl, akiket a raeliánusok tisztelnek. Ugyanakkor ateista vallásnak tartják a hitüket, és hitük központi részének ezt az általuk ateista intelligens tervezettségnek nevezett elképzelést tartják.
A vallás követői szerint ezek a földönkívüli lények az emberi történelem során különféle tanítókat (prófétákat) küldtek az emberiségnek, hogy erőszakmentességre és az egymás iránti tiszteletre neveljék őket. Hitük szerint ez a tanítás mindig az emberiség fejlettségnek megfelelő szinten történt, és amint az emberiség tudományos ismeretei elérték a megfelelő szintet az Elohim elhatározta, hogy UFO észleléseken keresztül láthatóbbá teszik magukat és megfogalmazzák az utolsó üzenetüket.
Jelenleg valamikor 2035 előtt várják az Elohim eljövetelét.

A humanisták szerint a földönkívüli élet kérdésében a tudományos bizonyítékok a döntők, semmi más. Sem az isteni szándékot, képességeket, vagy revelációkat nem tartják elfogadható indoknak arra, hogy a földönkívüli életről bármit is kijelentsünk. Persze léteznek becslések, mint például a híres Drake-egyenlet, mely az egymással kommunikálni képes civilizációk számát adja meg. Ez utóbbi mára már meghaladottá vált, mert egyszerűen annyi benne a bizonytalan tényező, hogy lehetetlenné teszi akár a nagyságrendi becslést is.
Viszont ennek ellenére vannak tudósok, akik különböző, többé-kevésbé megalapozott becslésekbe bocsátkoznak. Egyesek szerint az élet megjelenése egyenesen szükségszerű más bolygókon is. Vannak akik a galaxis bolygóinak 1-10% -át teszik a föld-szerű kategóriába. Ez több milliárd bolygót jelentene. De ugyanakkor a tudomány nem áll meg csupán a becsléseknél, és a szakértők véleményénél, ezért több nagy léptékű kutatómunka létezett, és jelenleg is létezik, mely a földönkívüli élet nyomait keresi.
A humanisták szerint a kérdést csakis ezek alapján dönthetjük el, és fontos kivárni a tudományosan szilárd bizonyítékot, és vigyázni kell a különféle téves érzékeléssekkel, és megtévesztésekkel, mert ezek téves útra vezethetnek.
Jelenleg nincs tudományos bizonyítékunk arra, hogy máshol is létezik élet, és a humanisták szerint ez a nem tudás teljesen elfogadható állapot, és nem muszáj mindenképp állást foglalnunk a földönkívüli élet létezésével kapcsolatban mindaddig amíg erre bizonyítékot nem találunk.
De tegyük fel, hogy kapcsolatba lépünk egy földönkívüli civilizációval, vagy felfedezzük az életet egy másik bolygón. Ami bár nem annyira fejlett mint a miénk, vagy akár csak a földi állatvilággal azonos szinten van, tehát nem technológiai. Az ehhez való viszonyulás érdekes erkölcsi kérdéseket vet fel. Egy vallásos ember mondhatja azt, hogy azok is ugyanúgy Isten teremtményei. De mi a helyzet az isteni parancsolatok hiányában? A humanisták szerint ugyanúgy ahogy a többi földi élőlényt is tisztelni kell ugyanúgy lehet emberségesen viszonyulni a földönkívüli élethez is.
Mivel a humanisták szerint az emberiség nem a világegyetem ura, vagy felügyelője, akire egy mindenható természetfeletti lény bízta volna az univerzum helyes igazgatását, ezért azt gondolják, hogy egy máshol létrejött élettel is ugyanazzal a tisztelettel, és kíváncsisággal kell bánni, mint bármely földi életformával. Szerintük az emberséges viszonyulás nem attól függ, hogy mivel szemben van, legyen az ember, állat, vagy földönkívüli, hanem a viszonyuló embertől.
Butaságnak, és egyenesen önzőnek tartják azt a gondolatot, hogy a teljes világegyetem az emberiség érdekében jött volna létre.
Ugyanakkor nem kizárt, hogy az emberiség egyedül van a világegyetemben. Vagy legalábbis az egyetlen életforma, mely tudattal rendelkezik. A humanisták szerint ez legalább annyira érdekes következményekkel járna, mintha azt fedeznénk fel, hogy a világegyetem tobzódik az életben.
Megtörténhet akár az is, hogy az élet maga gyakori, de a technológiai civilizációk már ritkábbak, mert egy bizonyos szint felett ezek mind kihalnak. Vagy megtörténhet, hogy egy faj nem tud létezni egy adott idő után, egyszerűen biológiai okokból. Egyes biológusok az emlősök felső életkorhatárát pár millió évre teszik. Megtörténhet, hogy ezért nem találkoztunk még földönkívüli civilizációkkal.
Bármennyire is érdekes ezeken a dolgokon spekulálni, de azt se feledjük, hogy az emberiség földönkívüliekkel kapcsolatos elképzelései koronként változnak. Ahogy a tudomány megjelenésével technológiailag fejlettebb civilizációkat képzeltünk, és ahogy a különböző politikai feszültségek esetén megjelentek olyan földönkívüliekről szóló történetek, és személyes beszámolók, melyben az idegenek ellenségesek, és leigázni akarják az emberiséget, úgy változni fog ez még a jövőben is. A zsebkamerák korában a fura, égi fények varázsa (és az UFO-ban való hit) csökken, de ugyanakkor megjelennek az emberiséget foglalkoztató aktuális problémák.
Amit a humanisták szerint addig is tehetünk az az, hogy dolgozunk ezeknek a problémáknak a megoldásán, hogy később, ha találkozunk egy az univerzumban létező másik életformával, akkor készen álljunk erre a találkozásra, mint egy érdekes, és értékes tagja a világegyetemnek.

Források
Davies, P. (2010, Március-Április). Is anyone out there? New Humanist, 33.-35.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Földönkívüli élet (Wikipedia)
Lehet, hogy agresszívebben kell kutatnunk a földön kívüli élet nyomait
Újabb víznyomokat találtak a Marson
Atheists and Aliens: Would the Existence of Extraterrestrials Mean the End of Religion?
They didn’t come from outer space
Alien life on Europa, Enceladus, & Ganymede
Drake formula (Wikipedia)
Furcsa lények keresztelője? Ferenc pápa és a harmadik típusú találkozások
Rael GY.I.K
Rael üzenet

Kommentelnél? Katt ide.

Pokol | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A pokolról kétféle elképzelés létezik. Az egyik szerint a pokol egy valós hely, ahol a rossz, gonosz, hitetlen emberek lelkei örökké tartó elviselhetetlen gyötrelmekben részesülnek.
A másik elképzelés szerint a pokol az örök elszakítottság Istentől.

Maga a pokol képe már az ókori egyiptomiak vallásában megjelent, ahol az istenek ellenségeit különféle büntetések érik a másvilágon. Ré isten ellenségeit fejjel lefelé forró homokba merítették, míg Ozirisz istennő ellenségeit lefejezték, és a szívüket egy szörny falta fel. De ugyanúgy az ókori görögök is hittek egy szellemvilágban, ahol különbség van téve a bűnösök, és a jámbor lelkek közt.
Az ítélet napja pedig a zoroasztriánus vallásból került át a jelenlegi világvallások egy részébe. Eszerint az utolsó ítélet napján a halottak föltámadnak, és egy nagy olvadt fém folyam jelenik meg, mely a bűnösöknek fájdalmas, az istenfélőknek viszont kellemes, mint a meleg tej.
A zsidó vallásban a pokol nem szerepel a Tórában, és az ezzel kapcsolatos hagyomány a szent iratokon kívülről származik. A valláson belül vitatott kérdés, hogy a zsidók megszabadulhatnak a pokol büntetésétől, vagy pedig ez örökre szóló.
Egyes zsidó filozófiai irányzatok, többek közt a kabbala, azt hangsúlyozzák, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és ezért a lelkek visszavágynak ide a halál után. Mások a pokol leírásait pusztán metaforikusnak tartják, és azt gondolják, hogy ezek csupán egy spirituális megtisztulási folyamatra utalnak.
Az Istentől való elszakítottság a kereszténység egyes értelmezéseiben jelenik meg. Egyesek szerint az Isten és a Sátán közti utolsó nagy csata után a menny kapui mindenki számára megnyílnak. Mások szerint viszont az ítélet napja után a bűnösök a Sátán kezébe kerülnek, és örök kárhozatra ítéltetnek, elválasztva Istentől, míg a jámbor hívőknek örök boldogságban van részük Isten lábai előtt.
Egyes keresztények szerint a Bibliában leírt pokol nem túlzás, de célja az, hogy a figyelmet az életre irányítsa. Ez alatt a tettek következményeit értik, mert hitük szerint csakis a földi létünk alatt tudunk változtatni a tetteinken, és a jót választani.
Az Ítélet Napja, és a pokol tana kiemelt fontosságú az iszlám vallásban. Bár a szent szövegek, és a tanítók hangsúlyozzák, hogy Isten igazságos, és könyörületes, de a pokol borzalmainak említése, és fenyegetése ugyanannyira hangsúlyos ezekben. Hitük szerint a büntetéssel való fenyegetés az emberek érdekét szolgálja, mert ezáltal figyelmeztet a bűnökre, és ez egyfajta könyörület. Hiszik, hogy Isten csak hitet vár az emberektől, illetve azt, hogy kövessük, amit megparancsolt, és elkerüljük azt, amit megtiltott. De ugyanakkor azt is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy Isten azt bünteti meg, és annak könyörül, akinek Ő akar.
A keleti vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus azt tartják, hogy az életben elkövetett bűnök következményei (karmája) ledolgozhatók nem csak a Földön, hanem egy még inkább szenvedésekkel teli világban, melyet nevezhetünk akár pokolnak is.
A hindu hit szerint, a pokol az univerzumok alján fekvő óceán felett található huszonnyolc bolygó, ahová azok a lelkek születnek újjá, akik Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre. Itt évezredeken keresztül sínylődnek, és csak ez után kapnak újabb lehetőséget a Földön való újjászületésre. Egyes hinduk szerint maga a húsfogyasztás is egy olyan tett, ami az ezekre a pokol-bolygókra való születést vonja maga után.
A buddhisták a keresztény purgatórium fogalmához hasonló helyként képzelik a poklot, ahol a lelkek ledolgozzák a rossz karmájukat. Különbséget tesznek a tudatlanságból, és a szándékosan elkövetett ártalmak közt, és hiszik, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerülnek, akik tudatosan ártottak másoknak.

A humanisták a pokol tanát kegyetlen gondolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ez önmagában véve is rossz tanítás, mert azt üzeni, hogy a problémákat erőszakkal lehet megoldani. Azt gondolják, hogy a vallások erőszakos istenképe, aki bár mindenható, mégis úgy dönt, hogy szélsőséges és szükségtelen erőszakot alkalmaz a teremtményeivel kapcsolatban, nemhogy csodálatra méltó, hanem egyenesen ijesztő, és összeegyeztethetetlen egy szerető isten képével. Valamint azt gondolják, hogy azok, akik egy ilyen istent imádnak maguk is hajlamosabbak az erőszakra, mert vallásuk tanítása szerint ez elfogadható, és erkölcsös reakció arra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnék, vagy ahogy szerintük helyes. Egy kegyetlen istenben való hit kegyetlenné teszi a hívőt is.
Ehelyett a humanisták az egyéni erkölcsi autonómiát hangsúlyozzák. A humanisták nem gondolják, hogy bármit meg szabad tennünk, és elfogadják, hogy a társadalomnak szabályok szerint kell működnie. De ugyanakkor azt gondolják, hogy mindannyiunknak szabadnak kell lennünk abban, hogy kialakítsuk a saját erkölcsi mércénket, és egyéni döntéseket hozhassunk ami a morált illeti. Szerintük az erkölcs mércéje nem egy külső erő, vagy entitás, aki ítélkezik az emberek tettei felett, hanem ezeket a döntéseket maguk az emberek hozzák.
A humanisták szerint mindenki egy saját, belső erkölcsi mércét követ, még akkor is, ha ezt egy adott vallás keretében teszi. Ugyanis nincs senki, aki teljes egészében elfogadná vagy akár betartaná a vallása összes előírását, és erkölcsi útmutatását. Mindenki válogat valamilyen szinten; egyes szabályokat rendkívül fontosnak tart, másokat meg könnyedén elutasít, annak ellenére, hogy mind ugyanúgy istentől származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző szabályok néha még magán a valláson, vagy a szent könyvön belül is ellentmondásosak. Ezért a humanisták szerint nem szükséges Istenre vagy istenekre hivatkozzunk amikor az erkölcsről van szó. Ugyanúgy hozhatunk erkölcsi döntéseket, és vállalhatunk felelősséget a saját tetteinkért, ha közben nem támaszkodunk egy természetfeletti lény szabályaira.
A humanisták elutasítanak mindennemű istenekre, és természetfeletti lényektől származó revelációra épülő értékrendet, és ehelyett az erkölcs alapjának az emberi jóllétet teszik meg. Azt gondolják ugyanis, hogy mikor arról van szó, mi a helyes, és mi a helytelen fontosabb azt vizsgálni, mi az amire az embereknek szüksége, és igénye van. Azt kell megtalálnunk ugyanis, hogy mi az ami elősegíti az emberi faj fejlődését, jóllétét, és boldogságát, illetve, mi az, ami ebben akadályozza.
Ugyanezt tartják érvényesnek a többi érző lénnyel, és a minket körülvevő világgal kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkról is. Ebben sem működik a minden megengedett elv, mert az önös érdekből, és figyelmetlenségből elkövetett cselekedetek ugyanúgy ártanak másoknak, és a világnak, mint a szándékos rosszindulat. Ezért a humanisták szerint minden ilyet kerülni kell, amennyire épp lehetséges.
A nem ártás, a következmények vizsgálata, és a felelősségvállalás, illetve az igazságosság, és méltányosság képezik a humanista erkölcs alapját. Ezeket pedig szükséges nemcsak szekuláris, azaz világi, és természetfelettitől mentes törvényekbe foglalni, melyek minden polgárra érvényesek, hanem szükségesnek tartják azt is, hogy ezeket az emberek kulturális szinten is elfogadják, és elsajátítsák. Ha egy ilyen szabályról kiderül, hogy ártalmas az embereknek, a környezetnek, vagy akár más érző lényeknek, akkor a humanisták szerint azt a szabályt, vagy törvényt meg kell változtatni. Szerintük nincsenek kőbe vésett szabályok, melyek mindenképp érvényesek mindenkire. A szabályok megszegésének következményei pedig itt és most kell bekövetkezzenek, annak érdekében, hogy igazságszolgáltatás, és helyreállítás történjen. A humanisták nem tartják megnyugtatónak azokat az állításokat, mely szerint a másvilágon, az ítéletnapján, vagy egy elkövetkező életben lesznek majd következményei egy ártalmas cselekedetnek.
Gyanakvással szemlélik azokat a kijelentéseket, melyek abban lelnek örömet, hogy egy másik lény a pokolban szenved rettenetes kínokat. Sokszor ártalmatlan dolgokért, vagy pedig egy adott istenség elleni vétség miatt, mellyel valójában senkinek nem ártott, és csupán egy vallási szabályt szegett volna meg. Nem egy volt hívő számol be arról, hogy gyerekkorában rettenetes félelmet élt meg, amikor a pokol tanítását hallotta, és ahogy ez a félelem még évekkel később is kísértette, és ezáltal megkeserítette az életét. A humanisták szerint azoknak a hívőknek a megszólalásai, akik ezt szenvedélyes örömmel hangoztatják egyenesen felkavarók, és aggasztóak. Mások szenvedésében örömet lelni nem tűnik összeegyeztethetőnek számukra a szeretettel, melyről a vallások beszélnek.
Hasonló módon aggasztónak tartják azokat a tanokat, melyek azt hirdetik, hogy a mennyország jutalma, és egyben a pokol kínjainak az elkerülése csakis egy szűk, kiválasztottakból álló csoport számára elérhető. A humanisták szerint ez a fajta világkép nemhogy nyugtalanító, hanem egyenesen szörnyűséges. És sokuknak ez az oka annak, hogy elutasítják egyes egyházak tanait, és akár nyilvánosan kritizálják őket.
Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a büntetés és jutalom, illetve a másvilág ígérete halványulni kezd ahogy az emberiség egyre több szempontból képessé válik megmagyarázni a világ működését, és maga képes megoldásokat találni az emberek problémáira. Egy igazságos, és jóléti társadalomban csökken a mennyország, és a pokol ígéretének fontossága. Ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás működik, és probléma esetén számíthatnak rá, illetve ha az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mert nem kell nélkülözniük, akkor a társas viszonyokat feszítő ellentétek száma is csökken. Ezáltal nő az általános jóllét, melyben nincs szükség egy mindenható, és bosszúálló istenre, vagy egy természetfeletti szabályrendszerre, mely majd valamikor igazságot tesz. Mert az emberhez méltó lét, és a boldogság már most, ebben az életben lehetséges, és mindenkinek kijár.

Források
Anon. (2009). Qur’an. (második kiad.) Penguin books, London
Howel Smith, A. D. (1942). Many men, many hells. The Rationalist Annual, 68.-74.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Whyte, G. (1911). The consolations of religion. The R. P. A. Annual, 46.-50.
Wilkonson, R, Pickett, K. (2010). The spirit level. Penguin Books, London
Pokol (Wikipedia)
Az utolsó ítélet (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
Vatikán: Igenis van pokol
A Humanistic Damning Of The Doctrine Of Hell

Kommentelnél? Katt ide.

Szent iratok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Isten akaratának írott formában való kinyilatkoztatása a zsidó, keresztény, és muzulmán hitre jellemző. A nagy kérdés, hogy az emberek képesek-e megérteni ezek tartalmát, ezért mindhárom vallásban nagyon fontos az iratok elemzése. Az eltérő magyarázatok miatt alakult számos irányzat ezen vallásokon belül, és mindegyik magát tekinti az egyetlen helyes értelmezésnek.

Vannak hívők, akik szerint a szent szövegek minden mondata, szava, és betűje kiemelt fontosságú, és ezekből sem elvenni, sem hozzáadni nem szabad.
Úgy a zsidó hagyományban, mint a kereszténységben léteznek irányzatok és felekezetek, melyek szó szerint értelmezik a szent iratokat, valamint irányzatok, melyek szerint a szent szövegeket a saját koruk tudása szerint kell értelmezni. A haladóbb szellemiségű zsidók szerint például, bár a Tóra (Mózes öt könyve) szövege azonos, de az újabb és újabb generációk más és más tanulságokat vonhatnak le ebből.
Egyes keresztények szerint pedig a Biblia nem tudományos mű, hanem egy „zsinórmérték”, melyhez a hívőknek igazodniuk kell. És bár ennek szövege a szerzői korának tudást tükrözi, de ugyanakkor ezek célja nem az, hogy a világról való tudást terjesszék, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassák az embereknek, hogyan kell helyesen élni, és jó embernek lenni. Vannak, akik szerint a szentírás nem szabálygyűjtemény, hanem bizonyságtétel, mely (Isten vagy a Szentlélek által) ihletett. Épp ezért annak ellenére érvényes napjainkban is, miután több állításáról kiderült, hogy téves. Ezért a Szentírás tanulmányozása az emberi léttel kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges. Hasonló módon a zsidó hagyományban is fontos szerepet tölt be a szent iratok tanulmányozása. Számukra ennek azért van jelentősége, mert azt tartják, hogy mivel minden ember különböző, illetve új élettapasztalat szerzésével, és új tudással másként értelmezheti a tanítást. Ezért a zsidó vallási életnek fontos része a szent szövegek felolvasása, mert a hívők ezáltal átismételik, és ennek során újraértelmezik azok szövegét.
Az iszlámban a szent könyvnek, a Koránnak, még nagyobb jelentősége van, és egyeseknek maga a fizikai könyv is szentnek számít.
Ebben három fő témakor jelenik meg: a hittételek, a törvények, és a történetek. Előbbiek jelentik az Isten által az emberek számára előírt életvezetési szabályokat. Utóbbiak pedig olyan történetek melyek Mohamed prófétáról, valamint más, korábbi prófétákról szólnak, és melyek útmutatásokat tartalmaznak, illetve csodákat írnak le. Ezek célja, hogy megmutassák, hogy a világ törvényeit felfüggeszteni csakis Isten képes, és minden az ő kegyéből történik.
Hasonló célt tulajdonítanak a hinduk a saját szent könyveiknek, melyet közös néven védikus írásoknak neveznek. Mivel ezek lejegyzője és szerkesztője hitük szerint Isten egyik formája, ezért az ezekben foglaltak nagy részét szó szerint értelmezik, és megbízhatónak, illetve tisztának tartják.
A hinduk szerint a szent iratok célja, hogy az emberiséget a lelkiség síkjára emeljék, és közelebb vigyék Istenhez.
Szent könyvek a buddhizmuson belül is léteznek, melyeket a Tripitaka-nak, vagy más néven a páli kánonnak neveznek. Ezek Buddha tanításainak gyűjteményei, de mivel a buddhizmus alapvetően egy szerzetesi vallás, ezért a kánon egy része a szerzetesi életre vonatkozó szabályokat tartalmazza. 227 szabály létezik a szerzeteseknek, de ugyanakkor a női szerzetesek további szabályokat is be kell tartsanak. A kánon többi része Buddha tapasztalatainak leírását, és ezek magyarázatát is tartalmazza. Ezen kívül a különféle buddhista irányzatokon belül léteznek további saját szent szövegek is.

Még egyes vallási vezetők is úgy gondolják, hogy a szent szövegek értelmezése az emberek hitére épül, nem pedig kizárólag a szavakra. És mivel a hit nem racionális, ezért racionálisan nem is irányítható, de nem is kérdőjelezhető meg. Tehát, a szent iratok értelmezése azoktól függ, akik a szöveget olvassák, és ez nem jelenthet objektív szabályrendszert senki számára. Ezért létezhetnek különféle felekezetek, akik alapvetően mind ugyanazt a szent szöveget olvassák, és ugyanahhoz az istenhez imádkoznak. Vannak akik szerint ezzel nincs is semmi baj, és a szent szövegek fundamentalista, szó szerinti értelmezése rosszabb, mint a szabad, egyéni értelmezés.
Bár a régebbi irányzatokról, mint például a katolikus egyház, azt gondolnánk, hogy azok sokkal inkább szó szerint veszik a szent írások értelmezését, a valóságban ezek is adnak lehetőséget a hívőknek a személyes értelmezésre. A szent iratok értelmezését ugyanis nem csakis a szöveg alapján végzik, hanem a hagyomány alapján is.
Amint láthattuk vannak irányzatok, melyek szerint a szent iratok célja, hogy spirituális igazságokra vezessék a hívőt. Az pedig, hogy ezt melyik korban hogyan értelmezik a hívők, nem csupán a szent szövegek tartalmától függ. Sokan hisznek abban, hogy ez nem csupán a kultúra hatására, hanem egyenesen isteni sugallatra történik, ezért ugyanúgy érvényes, mint a szó szerinti értelmezés.
Gyakran hallhatjuk azt is, hogy a szent iratokat nem szó szerint hanem képletesen kell értelmezni, mert ezeknek a szövegeknek a célja magasabb igazságok közvetítése. Mivel egyes hívők hiszik, hogy a földi élet csak próbatétel, és ami igazán fontos az a halál után következik, ezért ezeknek a rejtett, szimbolikus jelentéseknek a megfejtése és értelmezése fontosabb, mint a szövegek szó szerinti jelentéstartalma. Azok számára, akiknek a másvilág fontosabb, a szent szövegek földi tényekre való redukálása nevetnivaló dolognak számít.
Ugyanakkor egyes szent szövegekben található dolgokat a változó erkölcsi értékek miatt muszáj nem szó szerint értelmezni, mert sokszor olyan mértékű szörnyűségeket tartalmaznak, melyek manapság már nem elfogadhatók. Ezért az allegorikus értelmezés, vagy csak képletes, példabeszéd jellegük hangsúlyozása fontossá válik a hívők számára, annak érdekében, hogy a szent irataikat továbbra is az erkölcs forrásaként jelölhessék meg.

Mindezzel szemben a humanizmuson belül nincsenek kiválasztott, vagy szent szövegek. Mivel a humanizmus egy világnézet, de nem szervezett vallás, ezért az ezzel kapcsolatos írásoknak maguk a humanisták nem tulajdonítanak különleges szerepet. Úgy is lehet valaki humanista, hogy soha nem olvasott egyetlen hosszabb erről szóló írást, mert ehhez elég egyetérteni a humanizmus elveivel, és világképével. Az ezen az oldalon található szövegek ugyanúgy humanista írások, mint bármely könyv formájában megjelent művek.
Ennek oka a humanisták meggyőződése, hogy a világról alkotott tudásunk legjobb forrása a tudomány, és ennek leírására leginkább annak eszközei alkalmasak. Ami pedig az erkölcsi, és a társadalmi, illetve társas kapcsolatokat illeti, a humanisták szerint az ezekkel kapcsolatos kérdésekre mindig az adott embernek kell megtalálnia a választ. A közös tudásunk segítségére lehet ebben, és irányt adhat, de végső soron mindenkinek magának kell eldöntetnie mit tart helyesnek.
Ennek során viszont nincs szükség arra, hogy egy természetfeletti lény megmondja az embereknek, mi a jó és mi a rossz. A humanisták szerint az emberek maguk is el tudják ezt dönteni, miután gondolkodnak az erkölcsi kérdéseken, és végiggondolják a tetteik következményeit. Azt gondolják, hogy a helyes eljárás nem fektethető le szigorú, írott szabályokba, mert a világ túlságosan komplex, és változó. Mindig szükség van arra, hogy a helyzetet mérlegeljük, és annak keretében gondolkodjunk a dolog erkölcsi mivoltáról.

Ugyanakkor a humanisták sokszor kritikusan szólalnak meg a vallásos magyarázatokkal kapcsolatban. Következetlennek tartják a szent szövegekre való hivatkozást, mert láthatjuk, hogy mindenki válogat ezeken belül, és a saját, már létező álláspontjának megfelelő magyarázatot részesít előnyben.
A humanisták szerint a szent iratok eleve kizárhatók, mint tudás-forrás, mert az inspiráció, vagy reveláció alapján tett kijelentések önmagukon belül is ellentmondásosak, és nem tartalmaznak értelmes magyarázatot arra, hogyan működnek a dolgok. Valamint a létező szent iratok állításaival kapcsolatban rengetegről kiderül, hogy téves.
Éppen ezért az elmúlt század során a vallásos érzések kifejezése, és a teológiai magyarázatok egyre inkább homályossá, és egyre kevésbé konkréttá válnak. Ahogy a világról alkotott tudományos tudásunk fejlődik, úgy lesz egyre kevesebb hely benne a természetfelettinek, és a vallások, illetve a szent iratok örök érvényű magyarázatai egyre kevésbé értelmezhetők szó szerint.
Egyes, úgynevezett, progresszív, vagy liberális vallásos közösségek által nyújtott magyarázatok egyenesen megkülönböztethetetlenek a humanizmus álláspontjaitól, kivéve, hogy hozzáadnak egy plusz lépést: Istent. A humanisták szerint ez felesleges, mert nem ad hozzá semmit a létező tudásunkhoz.
Ugyanúgy hibásnak tartják az erkölcsi mércénk szent iratokhoz való igazítását, mert azt gondolják, hogy a közösségi létünk szabályait sokkal inkább közös, kompromisszum alapú, és egymás emberségét tiszteletben tartó munkával, és párbeszéddel kell meghatároznunk, nem pedig a hagyomány vagy egy szent irat alapján.
Vannak akik szerint muszáj a szent iratokból kiindulva gondolkodni az erkölcsi kérdésekről, mert különben elfeledjük az emberi kultúrák eddigi eredményeit, és enélkül lehetetlen tovább fejleszteni az erkölcsi mivoltunkat. De a humanisták szerint nem szükséges egy véres, kegyetlen, és embertelen, sőt, egyenesen emberhez nem méltó hagyományra alapozni az erkölcsi kérdésekre adott válaszainkat. Egy kiindulópont is lehet téves, és akkor az rossz irányba is vezet majd. Sokkal nehezebb egy kegyetlen hagyományra alapozva, és annak keretein belül mozogva egy emberibb, és élhetőbb rendszert létrehozni.
Ezért a humanisták azt gondolják, hogy a természetfeletti lények által egyszerűen kihirdetett szabályok helyett egy az emberek közti kapcsolatok alapján kialakított, egymás igényeit és szükségleteit figyelembe vevő szabályok rendszerét kell meghatároznunk magunknak. Ezeket soha nem kell gondolkodás nélkül elfogadni, és ezek újratárgyalását mindig lehetővé kell tenni, mert a világ folyamatos változásban van. Az elavult szabályokra, vagy akár a hagyományra való hivatkozás gyakran károsabb, mintha az adott helyzetet figyelembe véve elgondolkodnánk azon, hogy mi lenne a legjobb eljárásmód. A humanisták szerint az olyan szabályok melyek kimutathatóan, és szisztematikusan ártanak másoknak nem megfelelők, és nem nevezhetők erkölcsi szabályoknak sem. Ha pedig valaki ilyen szabályt próbál rákényszeríteni egy másik emberre, akkor az nem erkölcsös, és a szabályt figyelmen kívül lehet hagyni.

Források
Copson, A, Roberts, A. (2020). The little book of humanism (első kiad.) Piaktus, London
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Lofmark, C. (1977, Január). The higher kinds of truth. New Humanist, 10 (Question), 3.-15.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Lélekbiznisz és politika – Interjú Gábor György filozófussal
Szent könyv (Wikipedia)
Buddhism religion (homework help)
Scriptures & Texts (The Buddhist Society)

Kommentelnél? Katt ide.

Isten | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Isten egy olyan természetfeletti lény, amely személyiséggel ruházható fel. Tulajdonnévként, nagybetűvel írva pedig egy adott istenségre utal, aki a világegyetem egyedüli teremtője, és annak működését, illetve irányítását felügyeli. A hagyomány szerint Istennél hatalmasabb entitás nem képzelhető el, ezért mindenhatónak, mindentudónak, és korlátlannak képzelik el a hívők. Nincsenek hiányosságai, és mindenhol jelen van. Létezésének nincs kezdete és vége.
Sokféle istenkép és meghatározás létezik. Előbbi pedig csak a közös elemeket egyesítő meghatározás.

Bár többféle módon lehetne kategorizálni a különböző vallásokat az általuk hirdetett istenkép alapján, de talán a leglényegesebb megkülönböztetés a monoteista (egyistenhit), illetve a politeista (többistenhit) tengely. A továbbiakban a három legnagyobb monoteista vallás, a judaizmus, a kereszténység, és az iszlám istenképét, valamint a két legnagyobb politeista vallás a hinduizmus, és a buddhizmus álláspontját fogom bemutatni.

Mindhárom vallás azt tanítja, hogy Isten megtapasztalható a hívők által. Vannak akik szerint ez Isten szabályainak követése által történik (judaizmus), mások szerint ez az Istennel való lelki közösségben (kereszténység), míg mások szerint a neki való szolgálatban és behódolásban történik (iszlám).
Ezen kívül pedig vannak hívők, akik szerint Isten az emberek számára megismerhetetlen, és csupán analógiákban írható le. De az analógiák lényege, hogy ismerjük az elemeiket, és ezért tudunk párhuzamot vonni közéjük. Ha az analógia egyik eleme végképp megismerhetetlen az emberek számára, akkor az erről folytatott bármilyen spekuláció értelmetlenné válik.
Vannak akik magát a világegyetemet tartják Istennek. Néha hallhatunk tudósoktól is ilyen kijelentéseket, akik egy-egy magyarázatukat ilyen költői kifejezésekkel támasztják alá, lásd Einstein, vagy a fizikusok istenét. De ez nem több egy szépítő kifejezésnél, és nem jelenti semmilyen konkrét istenség leírását.
Ezért a továbbiakban a mai nagy világvallások istenképével fogok foglalkozni, valamint a végén bemutatom a humanizmus istenektől mentes világnézetét is.

Az első, mind a mai napig létező monoteista vallás, a judaizmus szerint Isten egy mindenható, mindentudó, és a természet felett létező entitás.
A zsidó vallásban Istennek hetvenkét neve van, és ezek mind egy-egy tulajdonságát jelölik. Ezek közül a négy legfontosabb:
Elohim – a teremtés során használt; jelentése ítélkező, égi bíró isten.
Adonáj – az örökkévaló isten.
Sádáj – a mindenható isten.
És Sálom – azaz béke.
A zsidó hit szerint Isten öröktől fogva létezett, és ezért része az emberi történelemnek is. Nincsen előtte titok, figyelemmel kíséri az emberek tetteit, és annak függvényében büntet vagy jutalmaz, ahogyan az emberek viselkednek. Hitük szerint az ember tudna Isten képmásaként cselekedni, de ez nehéz számára. Annak érdekében, hogy mégis tudjanak Isten akaratának megfelelően élni adta Isten a zsidó népnek a Tórát, ami szabályozza az életüket.

Hasonló módon a kereszténység is azt tartja, hogy csak egy isten létezik, és aki résztvevője az emberi történelemnek. Egyes fundamentalista keresztény irányzatok a világ korát mindössze 6000-10000 év közé teszik. Mások szerint viszont a teremtéstörténetben említett napok nem szokványos 24 órás napok voltak, és ezért, bár elvileg ezekből, illetve a Bibliában levő nemzetségtáblázatok alapján kiszámolható lenne a Föld valódi kora, de ennek pontos száma vitatott, még a keresztények közt is.
A keresztény hitben viszont Isten végig követi az emberi korokat, és folyamatosan kommunikál velük annak érdekében, hogy közösen kibontakoztassák a teremtést. Valamint egyénileg is követi az emberek létét, és mindenkiről külön-külön gondoskodik.
A keresztény tanításban fontos elem, hogy Isten együtt szenved az emberekkel, és osztozik a bánatukban, illetve örömükben. Olyannyira, hogy szerintük, kb. kétezer évvel ezelőtt Isten testet öltött, és a bűn kivételével, minden emberi tapasztalást átélt.
Bár a keresztények szerint ez egy addig hallatlan dolog volt, és csakis a kereszténységre jellemző, de ahogy később láthatjuk majd, a hinduizmusban is létezik hasonló tanítás. A buddhizmus buddháiról, és bódhiszatváiról már nem is beszélve.
A keresztény vallás istenképével kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy bár monoteista (azaz egyistenhívő) vallásnak nevezi magát, de a tanítás szerint ez az egy isten három személy formájában írható le. Ezek „egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan marad”. (Magyar Katolikus Lexikon)
Ezek az Atya, amely azonos a teremtő Istennel, a Fiú, azaz a történelmi Jézus, akiben a keresztény tanítás szerint Isten maga testesült meg, és jött le a Földre, valamint a Szentlélek, amely a Szentháromság harmadik személye. Ez utóbbi „egylényegű” az előző kettővel, és Isten mindenhatóságának, teremtő erejének és természetfölötti hatásának megnyilatkozása.
A keresztény hit szerint ez a személyi különbözőség nem bontja meg az egy Isten fogalmát.
Éppen ezért, amikor a keresztények Jézusról beszélnek, akkor tulajdonképpen Istent is értik alatta.
Bár ez ellentmondásnak tűnhet, de a keresztény hitben fontos, hogy a dogmák kinyilatkoztatás, és autoritás alapján vannak elfogadva, és a hívőknek nem szükséges megérteni a dolgokat.

Ettől merőben eltérően az iszlám vallás erőteljesen hangsúlyozza Isten (azaz Allah) egyedüliségét.
A muszlimok által használt „Allah” kifejezés egy arab szó, melynek jelentése az egyetlen isten. Azért használják ezt Isten leírására, mert a nyelvben ez az egyetlen kifejezés amelynek nincsen többesszáma.
Szerintük a hit tisztasága pontosan abban nyilvánul meg, hogy csakis Istent illeti imádat, és minden más lény őt hivatott szolgálni. Beleértve a természetfeletti lényeket (mint például az angyalokat), de akár magukat a prófétákat is, akik mind alárendeltek neki.
Hitük szerint Isten a különböző korokban minden népből választott embereket, hogy az üzenetét az ő egyedülvalóságáról, és a másvilágról közvetítsék a többi ember felé. Ők voltak a próféták, amelyek közül az utolsó volt Mohamed. Isten neki szó szerint diktálta az iszlám szent könyvét a Koránt, és amelyben tudatja az emberekkel a saját jellemzőit is. Eszerint Isten „nem nemzett, és nem nemzettet” „És senki nem fogható hozzá”. Valamint önmagában létező, örökkévaló, kezdet nélküli, utolsó, és vég nélküli. Mindentudó, mindent lát és minden felett uralkodik.
Az iszlám hit szerint Isten a legigazságosabb, és ezért ő az egyetlen akit áhítatosan imádni, és szolgálni kell, és csakis hozzá szabad fordulni segítségért, és bűnbocsánatért, mindenféle közbenjáró nélkül. Ez az iszlám hit egyik alaptétele, és ezért szigorúan tilos a muszlimok számára bármely másik istenséget, vagy személyt imádni.

Ezeken kívül pedig léteznek a politeista (többistenhitű) vallások, mint a hinduizmus, és a buddhizmus. Utóbbit néha (tévesen) ateista vallásnak is nevezik, de erről hamarosan bővebben szó lesz.
Elsőként a hinduizmus, amely szerint semmi sem létezik Istenen kívül, mivel ő hozta létre a többi létezőt. Ezek léte és működése Istentől függ, beleértve az összes teremtett lényt, magát az időt, és a tetteket (a karmát) is.
Hitük szerint Isten tökéletes, és lelki. Az emberek Istentől elkülönülve élnek az átmeneti anyagi világban, és feladatuk, hogy a vele való kapcsolatukat felelevenítsék. Hiszik, hogy minden ember szívében jelen van Isten, amit ők Felsőléleknek neveznek, és amely mint egy barát folyamatosan segíti az embereket, ha ezek ezt igénylik. Ennek megtapasztalása a bizonyíték számukra, hogy Isten és a lélek végső soron azonosak. Ha valaki Istent látja minden mögött, akkor felébred a természetes istenszeretete, és ez folyamatosan növekszik élete során. Így tudja elérni azt, ami a hinduizmus szerint az emberi élet célja: a felszabadulást, ami az Istennel való teljes egységet, és ezért a tökéletes boldogságot jelenti. Ennek során Isten és az emberek egymással fennálló szeretetteli kapcsolatából származó viszonzást érzik az emberek a tökéletes boldogságnak. Ebben az összhangban teljesednek be úgy Isten, mint az emberek vágyai.
A hindu hit szerint, Isten a teremtés után sem hagyja magára a teremtményeit, és időről-időre megjelenik nekik. Vagy pedig hű társait küldi, hogy utat mutassanak az emberiségnek. Ezt Krisna formájában teszi, ami a hindu hit szerint legutóbb kb. 5000 évvel ezelőtt történt.
A kereszténységtől eltérően a hindu hitben mivel Isten, és a lélek örökkévaló, ezért Isten tulajdonképpen nem-született, hanem csak alászállt a Földre.

Végül pedig a buddhizmus, amelyet sokszor tévesen ateista vallásnak, és csupán filozófiának neveznek, szintén említ isteneket, bár nem teista értelemben.
Többféle buddhista irányzat létezik, amelyek közül némely tényleg nem tartalmaz isteneket, hanem csupán aszketikus vallási szabályokra alapszik. Viszont a Buddhákat, és a bódhiszatvákat szintén kultusz övezi, és ezeket istenkeként imádják. A különbség ezek közt, és a monoteista istenek közt csupán annyi, hogy a buddhizmus istenei nem számítanak teremtő istenségeknek. Viszont a buddhizmusban is létezik másvilág, amelynek különböző szintjeit egy-egy istenség uralja. Egyes buddhista tanítások szerint ezek az isteni állapotok, megfelelő gyakorlás következtében bárki számára elérhetők a halál utáni létben.
Vannak azonban olyan buddhista iskolák amelyek szerint a buddhizmus lényege az út, amely a felszabaduláshoz vezet, és ezért nem lényeges az isten kérdés maga.
Buddha nem tagadta, hogy létezne Isten vagy istenek, egyszerűen csak nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Amikor tanítványai erről kérdezték, kitérő választ adott. Tanítása szerint mindenki képes elérni a felszabadulást. Egyesek mindezt úgy értelmezik, hogy a vallás lényege ebben a belső útban rejlik, nem pedig istenek imádatában.
Szerintük a hagyományban létező istenség-ábrázolások, képmások, és szobrok csak emlékeztetők arra, ami minden emberben megtalálható. De mivel még nem ismertük fel ezeket magunkban, ezért egyesek azt gondolják, hogy ezek közül néhány nagyobb tiszteletet érdemel, és ezért isteneknek nevezik őket. Amikor viszont felismerjük, hogy egy adott istenség ábrázolása csupán egy jelkép, és amikor az ennek megfelelő jellemzőt felfedezzük önmagunkban, akkor megszűnik a külső emlékeztetőre való igényünk is.

Ennél már csak a humanisták lépnek eggyel tovább, azzal, hogy teljesen elutasítják az istenek fogalmát, és az erre való bármilyen igényt. A humanisták tehát tulajdonképpen ateisták.
Amiben a humanizmus többletet jelent az ateizmushoz képest, az az erkölcsi nézőpont miszerint a halandó, földi életünk keretei közt értelmet az emberi gondolkodás, és célok tükrében találunk, nem pedig egy felsőbb hatalom által van számunkra kinyilatkoztatva.
Míg az ateizmus egy válaszreakció az istenek állításra, addig a humanizmus ezen felül egy alternatív, természetfeletti elemektől mentes, összefüggő világnézet, amely bármely ember számára érthető.
A humanisták szerint a világ teljes istenek nélkül is. Létezik ugyanis rengeteg dolog, ami az életet széppé, és értelmessé teszi. Mint például a természetes világ, a többi ember, a művészetek, a szeretet, és az emberi kapcsolatok, vagy akár a humor, és a csokoládé. Hibásnak tartják a hívők feltételezését miszerint egy világnézet csak akkor teljes, ha mindezeket, és ráadásul egy istent is tartalmaz.
Ezen kívül a humanisták általában szkeptikusak is. Tehát szeretik tudományos, és szkeptikus alapon vizsgálni minden természetfelettire vonatkozó állítást. Ugyanúgy nem fogadják el a boszorkányok, a szellemek, vagy az ufók létét, mint az isten(eké)t, pusztán az alapján, hogy mások hisznek, vagy hosszú ideje hittek ezekben.

A humanisták nem fogadják el a panteizmust sem, miszerint Isten a világegyetemmel egyenlő.
Szerintük a világegyetem egy semleges létező, és amelyben az emberek egy apró szerepet töltenek be. Nem gondolják azt, hogy a földi élet különleges vagy tökéletes lenne, vagy hogy mindezt egy valamilyen természetfeletti lény kizárólag az emberek érdekében teremtette volna. Ennek ugyanis ellentmond a sok betegség, és felesleges szenvedés, amit a világban láthatunk, valamint a gyakorlatilag végtelen világegyetem, amiben élünk.
A humanisták, egyes vallásos emberektől eltérően nem hiszik, hogy a betegség, és a szenvedés egy tudatos, mindenható lény (isten) büntetése, vagy pedig az emberek bűneinek a következménye lenne. Szerintük a betegségek azért léteznek, mert a biológiai lények, természetes folyamatok által létrehozott teste nem tökéletes, és ezért hajlamos a meghibásodásra. A szenvedés pedig, bár sokszor szintén természetes folyamatok következménye, mint például egy tűzvész, vagy egy földrengés, de ezek nem az élőlények ebben, vagy egy másik életben végrehajtott tetteinek büntetései. Az emberi szenvedés sokszor leginkább az emberi társadalmakon belüli folyamatok következménye. Ezért a humanisták szerint épphogy az a dolgunk, hogy ezeket a káros társadalmi folyamatokat a lehető legjobban csökkentsük, és egy igazságos, és demokratikus társadalmat hozzunk létre, amelyekben ezek a dolgok nem történnek meg.
A humanisták számára értelmetlen egy szerető isten fogalma mindaddig amíg a világban létezik felesleges szenvedés. És bár a rossz problémájáról rengeteg különféle teológiai vita lezajlott már a történelem során, a humanisták számára ezen válaszok egyike sem nyújtott kielégítő választ magára a kérdésre, hogy hogyan engedheti meg egy szerető, és mindenható isten, hogy a teremtményei szenvedjenek.

Vannak, akik szerint az istenhit az agy működésének mellékterméke. Szerintük az emberek nem azért hisznek istenekben, vagy hihetetlen vallásos dogmákban, mert kevésbé racionálisak hitetlen társaiknál, hanem sokkal inkább azért, mert ezek a dogmák más magyarázatoknál jobban beilleszthetők a már létező következtetéseket levonó rendszerükbe.
Napjainkban, úgy a hívők mint az ateisták a tudomány által keresnek magyarázatot a hit jelenségére, és ezáltal próbálják alátámasztani Isten létét, avagy nemlétét.
Egyes hívők lelkesen felkarolták a tudomány különféle vallásos értelmezéseit, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy Isten valahogy, az evolúció során íródott az emberi agyba. Vannak akik szerint Isten maga indította el az evolúció folyamatát, és ezért az emberi agy úgy alakult ki, hogy felismerje és imádja Istent.
Mások pedig az úgynevezett „isteni gén”-t kutatták, amely azt bizonyította volna, hogy az istenhit genetikailag belénk van kódolva.
A humanisták szerint mindezek az elképzelések az evolúcióelmélet félreértéséből, vagy szándékos félreértelmezéséből fakadnak. Az evolúciós folyamatoknak ugyanis pont hogy nincs előre meghatározott végpontja. A természetes szelekció folyamatában ugyanis épp a véletlenszerűség a lényeg. Stephen J. Gould evolúcióbiológus híres gondolatkísérlete szerint, ha visszatekernénk az időt, és másodszor lefuttatnánk az evolúció folyamatát, akkor egy teljesen másmilyen élővilágot kapnánk.
Továbbá pedig a humanisták szerint ezekkel a magyarázatokkal mind az a gond, hogy nemhogy bizonyítják, hanem egyenesen csökkentik Isten hatalmasságát. Ha Isten csupán az agy egyik hasznos jelensége, ami segíti az embereket abban, hogy együttműködjenek, és örömteli társas élményeket éljenek át, akkor nem igazán beszélhetünk egy önállóan létező, mindenható lényről.
A különböző kísérletek, hogy Istent összeegyeztessék a természettudományok eredményeivel ellentmondásokhoz vezetnek, és végső soron mindig istent helyezik egy egyre kisebb skatulyába, amely már rég nem azonos a vallások által hirdetett mindenható, és mindentudó, természetfeletti lénnyel.
A humanisták szerint éppen ezért értelmetlen a panteizmus is, mivel ha isten a természet része, akkor ő is ugyanúgy a világegyetem szabályainak rabja, mint maga az ember. Ha pedig nem képes kivonni magát ezek alól, akkor nincs tulajdonképpen ok arra, hogy imádják.
Másik oldalról, az ateisták, például VS Ramachandran neurológus megfigyeléseire hivatkoznak, amely szerint a homloklebenyt (az agy elülső részét) érintő rohamokat tapasztaló páciensek egy-egy ilyen roham után erőteljes misztikus élményeket éltek át, és utána erőteljes érdeklődést mutattak a vallásosság, és a spiritualitás iránt. Ő ezt úgy értelmezte, hogy létezik az agyban egy Isten-pont, ami a hit eredetére lenne magyarázat.
Ezt több hasonló kutatás követte, amely közül néhány vallásos és ateista tudósok közti együttműködés eredménye volt. Ezek komputertomográfia (számítógépes tomográfia, CT) módszerrel próbálták beazonosítani a helyet az emberi agyban ahol az istenhit lakozik.
A humanisták szerint viszont mindezek a próbálkozások tévesek, mert alapvetően hibás a felvetés, hogy az istenhitet kizárólag agyi állapotokra, vagy biológiai folyamtokra egyszerűsítjük. Ezáltal ugyanis elvesz a vallásosság, és a hit jelenségének rengeteg részlete, ami viszont szintén magyarázatra szorul.
Szerintük a hit egy összetett személyiségi, tapasztalati, és társadalmi jelenség, amely magába foglalja úgy az egyén saját tapasztalatait, mint a kultúrát, amiben felnőtt, és amiben él, valamint a világ eredetéről, és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képet is.
Azt gondolják, hiba természetesíteni az istenhitet, és ez az irány közös ellensége lehet úgy a hívőknek, mint a tudomány-párti nem-hívőknek egyaránt.

A humanisták szerint a vallás egy általánosabb agyi képesség mellékterméke, amely a minket körülvevő világot hivatott magyarázni. Viszont ez az egyike a talán legemberibb képességünknek, és egyike azoknak a dolgoknak, amelyek egyedivé teszik az embert az összes élőlény közt. Akkor is, ha ez a képesség néha rossz módon van használva, és mint a vallások esetén ki van használva, mégis ez egy olyan jellegzetes emberi képesség, amit éppen ezért érdemes tanulmányozni, és megbecsülni.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Smith, A. D. H. (1960) The Experience of ‘God’. New Humanist (January), 15.-16.
Tallus, R. (2010) In Search of the G Spot. New Humanist, (January/February), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Isten (Wikipedia)
So you think you can live without God?
Humanism A positive approach to life
Kérdesek a kezdethez
Jézus azonnal itt van!!! Kész vagy?
Németh Sándor válaszol – Teremtés
Szentháromság (Katolikus Lexikon)
Szentlélek (Katolikus Lexikon)
Krisna isteni élete mindenkit vonzó
Panteizmus (Wikipedia)
Would humans evolve again if we rewound time?

 

Kommentelnél? Katt ide.

Rasszizmus | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Rasszizmusnak nevezzük azt a hitet miszerint bizonyos belső, örökölt tulajdonságok biológiai alapon, és úton meghatározzák az emberi viselkedést, és ezáltal az ember minőségét is. Rasszokba azaz fajokba osztályozzák az emberiséget, valamint ezeket bizonyos értékrend szerint rangsorolják. A rasszista elmélet szerint az emberi tulajdonságok hordozója a vér, és újabban a gének. Ezért az elmélet szerint a születés illetve az etnikai hovatartozás az ami meghatározza, hogy ki milyen ember.
Magyarországon egyre ritkábban felmerülő téma, mert a közhiedelemben él egy kép miszerint a rasszista kijelentésekkel, és cselekedetekkel a többség, csendesen egyetért.

A kereszténységben nincs egységes álláspont a rasszizmussal kapcsolatosan, ezért az álláspontok változhatnak felekezetenként, de egyes egyházi közösségek szintjén is.
Az egyik lehetséges értelmezés szerint a rasszizmus bűn, mert mindannyian Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Továbbá, mivel a kereszténységben az egyik legalapvetőbb hittétel az, hogy mindannyian bűnösnek születünk, ezért egyesek a rasszizmust is bűnnek tartják. Az ő hitük szerint azért szükséges Jézus tanításait követni, mert máskülönben az emberek a saját bűnös hajlamaikat követnék.
Egy 1979-ben tartott katolikus püspöki konferencia határozata szerint a rasszizmus bűn, mert rangsorolja az embereket, és ez ellenkezik Jézus tanításával a felebaráti szeretetről. A rasszista vagy etnikai gyűlölet egyenesen Isten ellen szól, mert megtagadja az emberi méltóság alapját képező, mindenkiben meglevő isteni szikra létét. Ez pedig bűnnek minősül.
Hitük szerint Jézus azért jött a Földre, hogy összehozza az embereket, nem pedig azért, hogy falakat emeljen közéjük.
Ezért azoknak, akik rasszisták nincs helye az ítélet napja után eljövendő földi paradicsomban.
Érdekességként említeném, hogy a miközben a katolikus egyház hanyatlást tapasztal a főként fehér Európában, és Észak-Amerikában, de ugyanakkor növekvést tapasztal a világ többi részén. Egy 2010-es felmérés szerint a világ katolikusainak csupán a 24%-a él Európában, és 8%-a Észak-Amerikában. Legnagyobb részük (39%) Latin-Amerikában, valamint a Karib térségben él.

A másik lehetséges keresztény értelmezés, amit például az amerikai eredetű keresztény egyház, a mormonizmus sokáig képviselt.
A vallás alapját jelentő Mormonok Könyve szerint időszámításunk előtt a 6. században egy izraelita család érkezett a mai New York területére. Az ettől a családtól származó nemzetség később két csoportra, a nefiták és a lámániták nemzetségére oszlott.
A mormonok könyve hosszasan ecseteli a civilizációjuk fejlődésének, és végül bukásának történetét. A bukásuk után csak a lámániták nemzetsége maradt fenn, és a mormon hit szerint ők voltak az amerikai első nemzetek, azaz az indiánok ősei. A vallás keletkezése idején ugyanis ezzel próbálták magyarázni az indiánok eredetét, és ezek alapján arra jutottak, hogy a színesbőrűek származásuk miatt összeegyeztethetetlenek a fehér kultúrával. Ezért hosszú ideig kizárták a nem fehér hívőket a vallás fontos rituáléiban való részvételből. Mindez a gyakorlat az 1970-es évekig tartott. És bár manapság igyekeznek egy változatos és nyitott egyház képét mutatni a világnak, mégis nehézséget okoz számukra megtagadni az elődeik rasszista állításait. A mormon egyház ugyanis azt tanítja, hogy a vezetői egyenesen Istennel kommunikálnak, és ezért ha megtagadnák az egyház előző vezetőit a rasszista elveik, és tetteik miatt, ezzel maga a hitrendszerük alapja válna hiteltelenné.

A zsidó vallásban nincs egyetlen egyházi vezetőség, ezért szintén több értelmezést adhatnak bármely kérdésre, annak függvényében, hogy milyen a valláson belül létező mozgalom képviselőjét kérdik.
De a legtöbben egyetértenek abban, hogy sem a zsidó törvényekben, sem a hagyományban nincs helye a rasszizmusnak. Ezért a gyakorlatban is tilos rasszistának lenni a zsidóknak.
Egyes vallási vezetők (rabbik) szerint a történelem hosszas antiszemita üldöztetései miatt nem meglepő, hogy a zsidók gyanakvással és egyenesen ellenségességgel viszonyulnak más csoportok iránt. De ugyanakkor létezik egy erkölcsi elvárás is, amivel ez nem egyeztethető össze.
A zsidó hitben ugyanis az erkölcstelen viselkedés más zsidók, vagy nem-zsidók jelenlétében ugyanúgy Isten nevének megszentségtelenítésének minősül, és szerintük ez az egyik legnagyobb rossz, amit egy hívő ember elkövethet.
A legtöbb irányzat az Isten képére való teremtésre, és a közös ősökre hivatkozva utasítja el a rasszizmust.
A konzervatív zsidó irányzat képviselői például kiemelik, hogy a zsidóknak nemcsak a Törvény betűjét, hanem annak szellemét is be kell tartaniuk. Ez azt jelenti, hogy mivel a Teremtés Könyvében meg van írva, hogy az emberiség Isten képmására volt teremtve, ezért tilos bárminemű faji megkülönböztetés.
Továbbá mivel mindannyian ugyanattól az apától, és anyától származunk (Ádám és Éva), és mivel Isten csak egyetlen emberpárt teremtett, ezért senki sem mondhatja azt, hogy az ő származása felsőbbrendű bárki másénál. Szerintük a teremtéstörténet tulajdonképpen arról szól, hogy az egész emberiség egyenlő, mert ugyanattól a pártól származik.
Vannak akik azt állítják, hogy az egyetemes emberiség fogalma ebből a zsidó tanításból származik, és ez egy gondolat, amit a judaizmus adott az emberiségnek.
Egyesek, mint például a szefárd mozgalom úgy értelmezik a történetet, hogy a teremtéstörténet nemcsak az emberiség egyenlőségéről szól, hanem a férfiak és a nők teljes egyenlőségéről is.
Továbbá, mivel ez az első pár is Isten képére volt alkotva, ezért ezt úgy is lehet értelmezni, hogy az isteni kép nem a fizikai formára vonatkozik. Tehát külső jellemzők alapján való rangsorolása az embereknek nem fogadható el.
Egyes zsidó vallási vezetők szerint a mi és ők gondolkodás az egyik tényleg leguniverzálisabb emberi gondolat. De azt tartják, hogy ez ellen folyamatos éberséggel kell tenni, és nem szabad hagyni, hogy a gonoszságra sarkalló erő (Yetzer ha-ra) győzedelmesedjen a jóra való hajlam (Yetzer ha-tov) felett.
Mások Mózes és a fáraó történetét hozzák fel példának arra, hogy a zsidó vallás elutasítja a rasszizmust. Mivel a történet szerint a zsidóknak tilos volt az egyiptomiakkal együtt étkezniük, többek közt ez volt a jele annak, hogy milyen brutálisan, és faji alapon nyomták el őket. Értelmezésükben pedig Isten a világ törvényeit megszegve sietett a zsidók megsegítésére, amikor azok hozzá könyörögtek.
A konzervatív, és az ortodox irányzat képviselői viszont engedékenyebbek a kirekesztő viselkedéssel. Mások, mint például a modern ortodox zsidók ezért egyenesen kritizálják őket. Valamint számos példa van arra, ahogy az ortodox zsidó közösségek, és hívők durván kirekesztők nem zsidókkal szemben.
Az ők értelmezésük szerint a zsidó hagyományban volt úgy egyenlőségre, mint kirekesztésre vonatkozó tanítás. Magában a Tórában nincs kifejezetten rasszizmust tiltó rész, mivel ez nagyrészt a zsidók egymás közti viselkedését tárgyalja, és a többit a világi törvényekre hagyja.
Ennek ellenére egyet tudnak érteni az Isten képmására való teremtés jelentésével, valamint fontos képességnek tartják azt, ha valaki észre tudja venni a különbségeket, és nem sorol minden hasonlót egy csoportba.

Az iszlám szent könyve, a Korán, elutasítja a rasszizmust. A zsidó valláshoz hasonlóan az egy emberpárból való teremtésre vezetik vissza.
Hitük szerint senki sem felsőbbrendűbb embertársánál, kivéve ha előrébb jár vallásos jámborságban. Továbbá hiszik, hogy az emberi méltóság, és a tisztelet Isten ajándéka az embereknek.
Említik még, miszerint a hagyomány szerint, a vallásalapító Mohamed próféta Bilal nevű etiópiai születésű követőjét a családja tagjának nevezte, valamint kijelentette, hogy, ha ő lenne az uralkodó, akkor mindenkinek kötelessége lenne ugyanúgy meghódolni neki, mint egy más bőrszínű uralkodó előtt.
Mivel a vallás követői közt ennek ellenére létezik rasszizmus, a rasszizmust elutasító vallási vezetők ezt az emberi tudatlansággal magyarázzák. Ez utóbbi egy gyakori elem a Korán szövegében is, ami sokszor említi a tudatlanságot, mint okot arra, hogy az emberek nem engedelmeskednek Istennek, és nem követik az általa meghatározott viselkedést.
A legtöbb muzulmán 61.9% manapság Délkelet-Ázsia/a Csendes óceán térségében él. Ezt követi a Közel-Kelet, ahol a muzulmánok kb. 20%-a él, és a szubszaharai Afrika, ahol 15%-uk él.

A buddhizmus tanításának alapját a szenvedés felismerése, és a tudatos elköteleződés a nem-ártás gyakorlása mellett jelenti.
Továbbá fontosnak tartják az emberek egymásrautaltságának gondolatát is, és ezért nem tartják elválaszthatónak a társadalmi folyamatokat, és az egyének életét.
Mivel a buddhizmus végső célja az újjászületések végtelen láncából való megszabadulás, ezért ennek érdekében a tudatosságot, a bölcsességet, és az együttérzést javasolják.
A vallásalapító Buddha tanítása szerint nem a kaszt, a faj, vagy a származás a fontos, hanem a bölcs beszéd, és cselekedet. Ez vezet ugyanis a felszabaduláshoz.
Az Egyesült Államokban léteznek a buddhizmuson belül kisebb csoportok, amelyek a buddhista tanítások függvényében próbálja értelmezni, és orvosolni az ország rasszizmussal kapcsolatos történelmét, és az ez által okozott károkat.
A világ másik felén viszont, a buddhizmus hazájához közelebb található Mianmárban léteznek buddhista vezetők akik rasszista alapon hergelik a lakosságot a muzulmán kisebbség, a rohingyák ellen. Ennek következtében például 2016-ban nagyszámú menekült érkezett a szomszédos országokba az atrocitások elől menekülve.

Sokat vitatott téma, hogy India hírhedt kasztrendszere rasszista megkülönböztetésnek minősül, vagy sem, ha az alsóbb kasztokba tartozók ugyanahhoz a néphez, és külső szemlélő számára ugyanahhoz a fajhoz tartoznak.
1955-ben az indiai alkotmány illegálisnak nyilvánította a kaszt alapján való diszkriminációt, de ennek ellenére az ország továbbra is erősen megosztott a kasztrendszer mentén.
Az indiai kormány hivatalos álláspontja szerint a kaszt alapján való diszkrimináció nem azonos a rasszizmussal, de emberjogi aktivisták szerint a legalsó kaszt, a dalitákkal (magyarul gyakran pária) való bánásmód nem sokban különbözik a legdurvább rasszizmustól.
A hindu hitrendszerben négy elsődleges kaszt létezik. Ezt gyakran a Rigvéda, Purusha sukta (vallási ének) nevű részére vezetik vissza.
Eszerint a legmagasabb kaszt a brahminok azaz a papok kasztja, amely a legfensőbb istenség Brahman szájából születtek. A harcosok kasztja, a ksatriják az istenség karjából származnak. A kereskedők kasztja, a vaisják az istenség gyomrából származnak. És végül pedig a szolgálók, és a földművesek kasztja a súdrák az istenség lábából származnak. A páriák kasztja az istenség testén kívülről származik, ezért nincs fizikai kapcsolatuk a legfelsőbb lénnyel, és ezért érinthetetlenek.
Az érinthetetlenek (csandála) kifejezést a hinduizmus másik alapműve a Mahábhárata eposz is használja. Nyelvészek erre a kifejezésre vezetik vissza a roma szót.
Egyes szerzők szerint mindez csupán utólagos mitológia, mivel maga a kasztrendszer jóval ezeknek a vallásos szövegnek a keletkezése előtt is létezett.
Mások szerint pedig az egész nem más, mint a brit gyarmatosítók kitalációja, és a hindu aranykorban a szakmák mindenkinek a képességei szerint voltak hozzárendelve.
A hagyomány szerint viszont a páriák végezték a vallásilag tisztátlannak számító munkákat, mint a hentes munkát, a szemét eltakarítását, valamint általában a takarító munkákat. A hindu hiedelem szerint ezek a tisztátlan munkák beszennyezik az egyént, és ez az állapot fertőző, ezért a páriák érinthetetlenek a szó szoros értelmében, mert akár egy enyhe fizikai érintés is megfertőzné a magasabb kasztba tartozó egyént.
A hinduizmus reinkarnáció tanítása szerint a lélek az előző életében végrehajtott cselekedetek és erényes élet függvényében születik újjá. Ez az újjászületés történhet más állatokba is, és ezért írja elő a hinduizmus a vegetáriánus étrendet. De újjászületni kasztok közt is lehet, a lélek érdemei és bűnei függvényében. Ha valaki például erényes életet élt, akkor egy magasabb kasztba születik újjá. Ha viszont alacsony kasztba születik valaki, akkor az csakis az előző megtestesüléseiben végrehajtott bűnei következménye.
A hagyomány szerint a páriák számára tilos a vallás rituáléiban való részvétel, és sokan közülük sajátos vallási rendszert alakítottak ki.
Összességében viszont a kasztrendszerben elfoglalt helyzet alapvetően határozza meg az emberek életét, mivel ez határozza meg az élet sok fontos részletét, mint például azt, hogy milyen foglalkozást végezhetnek valamint, hogy kivel házasodhatnak.

A múlt században az indiai hindu nacionalizmus és a német náci mozgalom egymásra talált, és egyesek szerint ez mind a mai napig megfigyelhető.
A hindu nacionalista mozgalom meghatározó alakja Savitri Devi (született Maximiani Portas) egy francia-görög születésű gondolkodó, és későbbi misztikus, aki a korai 1930-as években látogatott Indiába az indo-európai, azaz árja kultúra gyökereit kutatva. Ott áttért a hinduizmusra, és hamarosan aktívan részt kezdett venni az akkor induló indiai nacionalista mozgalomban, amely a hindu kasztok felsőbbrendűségét hirdette a keresztények, a muzulmánok, és az alsóbb kasztokba tartozó hinduk felett.
Manapság ez a hindu nacionalista mozgalom a muzulmánokat tartja a legfőbb ellenségnek. Csoportjaik Indiától kezdve, az Egyesült Államokig, és Kanadáig azon dolgoznak, hogy a „radikális iszlám” ellen harcoljanak. Ennek érdekében országokon át együttműködnek, és az erőszaktól sem riadnak vissza.
Ezek a mozgalmak elutasítják India alapvetően szekuláris jogrendjét, és azt állítják, hogy India egy alapvetően hindu ország, ahol a muzulmán és keresztény kisebbségeknek nincs keresnivalója.

Egyes nyugati vegán aktivisták dicsérték több indiai állam marhahús fogyasztás tilalmát, miközben ennek az ország vallási, és kulturális közegében egyértelműen nacionalista, és rasszista alapja volt, és a muzulmán kisebbség ellen irányult.

Egy 2011-es népszámlálás szerint 200 millió pária él az országban, akik közül 15-20 millió a keresztény, és majdnem 100 millió a muzulmán. India teljes lakossága 1.2 milliárd ember.

A humanisták számára az erkölcsi kérdésekben is fontos szerepet játszanak a világról való tudományos ismereteink.
Mivel a humanizmusban nincsenek dogmák, és legendák, amelyek megmondanák, hogy mi a világ rendje, és az emberek ebben elfoglalt szerepe, ezért ismeretekért a tudományhoz fordulnak.
Erkölcsi kérdések megválaszolásában pedig a létező pszichológiai, szociológiai, és erkölcsfilozófiai ismereteinkre támaszkodnak.
Biológiai tudásunk fényében egyértelmű, hogy nem léteznek különböző emberi fajok, vagy rasszok. Továbbá pedig a történelmi, antropológiai, és szociológiai ismereteink egyértelműen megmagyarázzák úgy a rasszizmus eredetét, mint annak működését.
Vannak akik szerint a tudományt rosszra is lehet használni, lásd a náci Németországot, és az általuk gyakorolt fajelméletet. Csakhogy úgy a nácik, mint a kortárs rasszisták fajelméletek mind tudománytalan, hibás érveken, és téves kijelentéseken alapulnak. A fajelmélet egy hibás, tudománytalan, és gyakran egyenesen áltudományos érvrendszer, ami nem a valóságról szól, hanem csak az a célja, hogy már létező bigottériát alátámasszon. Ezt a tudományosnak álcázott, de valójában áltudományos érvelést figyelhetjük meg a kortárs rasszista mozgalmakban is.
Az elmúlt évek egyre növekvő antiszemita, keresztény konzervatívnak vallott, progresszió, és haladás-ellenes rendszerek korában, ahol Európa-szerte ismét egyre jobban erősödik a szélsőjobboldal most még nagyobb szükség van arra, hogy egy emberibb, és humanista látásmódot, és politikát hozzunk létre.

A humanisták nem hisznek egy szebb, és erkölcsileg jobb világban, ami a halál után vár azokra akik erre kiválasztódnak. Ezért azt gondolják, hogy az életünkben okozott kárt, amit például a faji alapú megkülönböztetés, és ennek negatív következményei okoznak olyan problémák, amelyet még életünkben kell orvosolnunk.
Számukra elsősorban az emberi jólét a fontos, ezért szeretnének olyan társadalmakat építeni, amelyben minden ember a lehető legtöbb jóllétet élhet meg, függetlenül attól, hogy milyen etnikai, vagy úgynevezett faji csoporthoz tartozik. Ezzel nem egyeztethető össze, hogy egyeseket megkülönböztessenek pusztán az etnikai hovatartozásuk, vagy a bőrszínük miatt.

A humanisták nem tagadják, hogy egyes vallásos mozgalmak, és csoportok hozzájárultak ahhoz, hogy a megkülönböztetések csökkenjenek, de ennek ellenére fontosnak tartják, hogy a vallásokat kritizálni lehessen, főleg, ha a világnézetüket arra használják, hogy másokat megkülönböztessenek, és károsítsanak.
Régi bölcsesség, hogy egy megosztott csoportot könnyebb irányítani. Manapság nem csak a hatalmat gyakorló állami propagandisták, hanem a szélsőséges csoportok is ezt használják arra, hogy egymás ellen hangolják az embereket. A humanisták szerint ez azért van, mert ezeknek a csoportoknak minden másnál utálatosabb a közös emberségünk említése. Ez ellen azzal lehet tenni, hogy kiállunk a kisebbségek jogai mellett, akkor is, ha ez az adott korban nem népszerű álláspont.
Szerintük tudatában kell lennünk annak, hogy a történelmet mi maguk alkotjuk.
Minden korban úgy tűnhet, hogy örökké fog tartani, de ez soha nincs így. Fontos, hogy olyan dolgok mellett álljunk ki, amelyek hozzájárulnak minél több ember boldogságához.
Könnyű a tudatlanságban élni, és nem foglalkozni a világ problémáival, vagy csak a saját dolgunkkal törődni, de egy igazságos, és békés társadalmat csak akkor tudunk építeni, ha szembenézünk a problémákkal, és teszünk azért, hogy ezek megváltozzanak. Ehhez bátorság szükséges.
A harmadik birodalom kezdetén létezett egy mondás miszerint az antiszemitizmus a bolondok szocializmusa. Ez arra az állításra volt reakció miszerint titokban a zsidók birtokolják a világ összes vagyonát.
Hasonló módon lehet azt mondani, hogy manapság a muzulmánok iránti gyűlölet a bolondok szekularizmusa. Ugyanis ha az iszlám tényleg annyira veszélyezteti a demokráciát, mert a vallás szabályaival helyettesítené a világi törvényeket, akkor erre a helyes válasz az állam és az egyház tényleges, és teljes szétválasztása, nem pedig a vallás követőinek válogatás nélküli gyűlölete.
Manapság túlságosan is összemosódik a bőrszíne és a vallása az embereknek, és ez valahogy főleg az iszlám vallás esetében történik. Ez még ateista körökben is teljesen elfogadhatónak minősül. Antiszemitának lenni ciki, kivéve a kimondottan neo-náci közösségeket, de a muzulmánokkal szembeni legalább annyira rasszista kijelentések viszont teljesen elfogadottnak, és normálisnak számítanak. Pedig a kettő közt nem sok különbség van.
Ennek oka, többek közt, hogy Magyarországon nincs kirívóan sok vallási kisebbség. A magyar társadalom rendkívül homogén, és éppen ezért még nehezebben fogadja el a különbségeket, mint egy több látható kisebbséggel rendelkező társadalom, amelyben az emberek megtanulnak együtt élni másmilyen embertársaikkal.
Lásd, ahogy egy muzulmán populációval alig rendelkező, és menekültválságot alig megtapasztaló országban mennyire könnyen lehetett egy muzulmánokra fókuszáló, masszív gyűlöletkampányt végrehajtani. De persze ez egy pillanatnyi, mondhatni trendi dolog volt, a szíriai menekültválság csúcspontjának idején.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a magyar társadalom, a homogenitása miatt, alapvetően nem sokat foglalkozik a saját, létező rasszista részeivel. A létező roma kisebbség elleni bőrszín, és kulturális alapú megkülönböztetés, valamint ennek negatív következményei emberi emlékezet óta léteznek a magyar társadalomban. De ugyanakkor ez annyira elfogadottnak számít, hogy hacsak nem foglalkozik valaki kimondottan a diszkrimináció témájával, akkor még csak nem is jut eszébe, hogy ez azonos megkülönböztetés, mint például az afroamerikaiak helyzete az egyesült államokban, az örmények Törökországban, vagy az ujgurok Kínában.

Fontos megjegyezni, hogy rasszista indíttatású diszkrimináció, és bántalmazás nem csak vallási alapon történik. Ott van például a focikultúra.
A kortárs neonáci mozgalmak ugyanis nagyon aktívak például foci szurkolói csoportokban. Ezek egyike azoknak a szekuláris közegeknek, ahol manapság egyre inkább erősödik a rasszizmus.
A meccsek során már szinte kötelező a majmozás, a cigányozás, vagy pedig a résztvevő csapatok függvényében a különböző etnikai szidalmak, mint például a románozás, vagy épp a magyarozás.
És hiába gondolnánk azt, hogy pár beszólást ki kellene bírnia egy ellenfél csapatában játszó játékosnak, és inkább a saját sportteljesítményével kellene foglalkozzon, de a valóságban ez olyan mértékű zaklatást tud jelenteni, hogy magát a meccset nem lehet megtartani, vagy mert különféle tárgyakkal dobálják a pályán tartózkodó színesbőrű játékosokat.
A foci-klubok különféle intézkedések hoznak az ilyen atrocitások korlátozására, de a magyar meccseken legfeljebb pénzbüntetést kapnak a rendbontók, és csak nagyon ritkán szakítanak meg egy mérkőzést csak ezért. Vannak akik szerint az ehhez hasonló intézkedések nem elegendőek a probléma kezelésére.
Ugyanígy ijesztő statisztikákat lehet találni arról, hogy a magyar kultúrában a legtöbben nem akarnak semmit tenni a romák életének javításáért, és ez teljesen elfogadottnak számít.
Egy 2019 júniusában végzett kutatás szerint például a magyarok 86%-a nem tenne semmit a romák érdekében, 20%-uk tartja elfogadhatónak, ha a politikusok nyíltan romaellenes kijelentéseket tesznek, és 35%-uk nyíltan előítéletes.
Pedig „Nincs magyar és cigány társadalom, amelyek hadban állnának egymással (…) Nincs két ország egymás mellett, csak egy, amelyben a többség valami miatt úgy döntött, hogy a kisebbségből kisebbséget is csinál. A többség mindig a kisebbséghez képest fogja meghatározni magát, mondván, <<a cigányokhoz képest mi rendes emberek vagyunk>>.”
Egy társadalomban minden eredményünk közös, és minden magára hagyott roma gyerek a magyar társadalom kudarca is.
Az etnikai vagy faji diszkrimináció negatív hatása az emberek jóllétére egyértelműen kimutatható, és éppen ezért ez a humanistáknak elég indok arra, hogy ezt megszüntetendő, és kerülendő dolognak tartsák.

A humanistáknak továbbá szempont az is, hogy az elnyomottak, különösen a rassz alapján kisebbségben levők életében fontos szerepet tölt be a vallás, és a vallásos közösség. Ha szeretnénk, hogy csökkenjen az ilyen elkeseredettségből, és kiközösítésből eredő vallásosság, amit gyakorlatilag lehetetlen észérvekkel ellensúlyozni, akkor tennünk kell azért, hogy a vallástalan közösségek elfogadók, és antirasszisták legyenek. A megtűrés nem elég, hanem konkrétan el kell ismerni az igényeket, a problémákat, és alternatív válaszokat, és aktív segítséget kell nyújtani azoknak, akik ilyen megkülönböztetéstől szenvednek.
De ugyanakkor nem szabad összekevernünk a vallások elleni jogos kritikát az illető vallást követők csoportjának együttes elítélésével, és diszkriminációjával. A humanisták magát a diszkriminációt nem tartják elfogadhatónak.

A humanisták szerint engedni a szélsőjobbos erőknek, és a rasszista elképzeléseknek ugyanúgy behódolást jelent, és lemondás a szabadságról.
Szerintük az emberi kultúra nem csupán egy adott kultúrát jelent, hiszen minden ember egy valamilyen emberi kultúrában tud csak létezni. Mindannyian társadalmakban, és kisebb vagy nagyobb közösségekben élünk, amelyek meghatározzák, hogy hogyan viszonyulunk a világhoz, és hogyan létezünk benne. Azt mondani, hogy ezek közül csak egyik jó, és a többiek mind barbárok tévedés. Ugyanúgy téves egy adott, örök érvényű kultúrára korlátozni az embereket, mert ez tagadja azt az alapvetően emberi képességet, ami miatt az emberiség eljutott odáig, ahol ma tart. Ez pedig az adaptáció képessége. Az emberek függetlenül a származásuktól tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz, és a társadalomhoz, amelyben élnek. Egy adott ország kisebbségei is sokkal jobban fognak hasonlítani az ország többségi kultúrájához, mint bármely más képzelt „helyes” közösségükhöz. Ezért hibás azt mondani, hogy csak azért, mert valaki egy bizonyos származással rendelkezik, akkor teljes mértékben képtelen egy attól különböző etnikai összetételű közösségben létezni.
Azok akik az európai vagy a keresztény (esetleg mindkettő) kultúra elvesztésétől rettegnek tulajdonképpen azzal a feltételezéssel élnek, hogy a kultúra egy valami különálló dolog, és ami független egy adott nép vagy csoport tényleges viselkedésétől. Szerintük a mód, ahogy a kultúra továbbítódik biológiai. Ezért tilos a különállónak tartott csoportok közti vegyülés, ennek a képzelt, biológiai különbségnek, és vérvonal tisztaságnak a megőrzéséért. Ezzel együtt jár az az elképzelés is, hogy a kultúrának volt valamikor egy aranykora, amit meg kell őrizni. Ezt akarják a kultúravédők, azaz a kortárs rasszisták megvédeni.
Ebben az elképzelésben az emberi kultúra egy szilárd, és rögzített valami, miközben pedig az emberi faj éppen azért sikeres, és a világunk azért tudott annyira színessé válni, mert kisebb embercsoportok kapcsolatba léptek egymással.
A humanisták szerint a kultúra védelme egyben korlátozást is jelent, hacsak nyitottsággal nem párosul. Ha ugyanis egy kultúrát, vagy egy etnikai identitást csak akkor lehet megvédeni, ha az abban élők csakis a saját nyelvük, és a saját kultúrájuk termékeit fogyasszák, és csakis annak a gondolatait hallgatják meg, és fogadják el, akkor ez is a szabadság ellentéte. Szabadnak lenni ugyanis azt jelenti, hogy az illetőn magán kívül senki más nem döntheti el, hogy ő milyen nyelveket beszéljen, milyen dalokat énekeljen, vagy milyen gondolatokról vitatkozzon a barátaival, vagy esetenként önmagával. Ezt korlátozni senkinek sincs joga. Ez alapvető emberi szabadság.
A rasszizmus pedig ezzel ellentétes.

Források
Jones, O. (2017). Age of extremes. New Humanist, (Spring), 27.-29.
Malik, K. (2008, July/August). Mistaken identity. New Humanist, 15.-17.
Okolosie, L. (2020). Charting the human zoo. New Humanist, (Spring), 48.-50.
Shackle, S. (2016). More needs to be done about mainstream racism. New Humanist, (Summer), 6.-7.
Sims, P. (2011, July/August). Demonising Muslims. New Humanist, 14.-16.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rasszizmus: Áttekintés (rövidített cikk)
Módszertani segédlet az Uccu Alapítvány foglalkozásaihoz
A hatalom birtokosain kívül nincs ember, akinek ne ártana a pénzünkből működtetett rasszizmus
Elönti a focistadionokat rasszizmus, és nem találjuk az ellenszerét
Attól, hogy sajnálod a cigányokat, még nem leszel jó ember
A magyarok 86 százaléka a romák sorsának javulásáért az ég egy adta világon semmit sem tenne
Sokkoló drónvideón több száz leborotvált fejű, bekötött szemű ujgur rab
Az Európai Parlament állásfoglalása a kínai ujgurok helyzetéről
403 oldalnyi, az ujgur átnevelőtáborokat leleplező, titkos kínai dokumentum került a New York Timeshoz
Ethnic minorities, discrimination and well-being in the ESS
List of countries ranked by ethnic and cultural diversity levelList of countries ranked by ethnic and cultural diversity level (Wikipedia)
Antisemitism is the socialism of fools (Wikipedia)
10 Reasons Racism Is Sin
When Mormons Aspired to Be a ‘White and Delightsome’ PeopleWhen Mormons Aspired to Be a ‘White and Delightsome’ People
Mormonizmus (Wikipedia)
A Christian Response to Racism and White Supremacy
Closing the Gulf Between Black and White Christians
Catholic Church and race (Wikipedia)
Catholic Racism and Its Opponents
Racism, Inclusion, And Diversity
The Global Catholic Population (Pew)
Is Judaism by its Nature Racist?
Ask The Rabbis | Does Jewish Law Forbid Racism?
How Islam Views Racism
No place for racism in Islam
Mapping the Global Muslim Population (Pew)
Az India kasztrendszerének története
An Untouchable Subject? Indian Government Wants Caste System off U.N. Agenda
Dalitok (Wikipedia)
India: Official Dalit population exceeds 200 million
Population Census 2011
Why white supremacists and Hindu nationalists are so alike
The Puruṣasūkta: Its Relation to the Caste System
India’s caste system
Invasions and Racism in India
Race And Racism In India
This is racism, not Buddhism
Statement on Racism from Buddhist Teachers & Leaders in the United States
Buddhista gyűlölet
Zajlik éppen egy népirtás
Egy éve kezdődött a mianmari népirtás

 

Kommentelnél? Katt ide.

Átok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Hétköznapi szóhasználatban az átok a rossz kívánsággal azonos. Eredetileg viszont vallásos kifejezés, és az áldás ellentettjének tekinthető varázserővel felruházott szöveg. Feltételezi, hogy a világunkban léteznek olyan tudományosan nem magyarázható erők, amelyek megfelelő szavak vagy cselekedetek (úgynevezett rituálék) segítségével rávehetők arra, hogy a világunkat egy kívánt módon befolyásolják.

A modern keresztény vallások nem mind fogadják el valósnak az átkot.
Egyes értelmezések szerint a Bibliában is említett átkok képletesek, és csak a rossz elítélését, és elutasítását jelképezik.
A keresztény hagyományban alkalmazott „kiátkozást” pedig „csak” kiközösítésnek tartják, és ennek büntetésként való alkalmazását legitimnek tartják. Egyes keresztény egyházak és felekezetek ennek egy nagyon erős változatát alkalmazzák, lásd például a mormon egyházat, vagy a Jehova tanúi közösségeit. Az ilyen kiközösítések káros hatásairól az emberek életére, és családi kapcsolataira számos beszámoló létezik.
A keresztény vallásban az átok gyógymódja az áldás, ami Isten ajándéka.
Ezért van az, hogy a keresztény szertartások, és a liturgia (mise) végén áldás hangzik el a hívőkre.

Az iszlámban az átok annyit tesz, mint azt kívánni, hogy Isten ne kegyelmezzen valakinek.
Elismerik, hogy vannak akik „megérdemlik”, de maga az iszlám, és a Próféta tanítása tiltja az átkot.
Az iszlám nem tartja babonaságnak azt, ha valaki rosszat idéz elő, mert hitük szerint semmi sem történik Isten engedélye nélkül.
Hitük szerint csak Allah (Isten) képes hasznot adni, vagy kárt elhárítani. Ezért Allahon kívül minden mást figyelmen kívül lehet hagyni, mert nem létezik nála magasabb hatalom, ami félelemre, vagy alázatra késztethetné a hívőt, ha az illető bírja Isten kegyelmét, és védelmét.

A hinduizmus ezzel szemben hangsúlyozza a saját, személyes fejlődés fontosságát, és megkérdőjelezi az átok szerepét ebben. Ezzel a humanisták is egyet tudnának érteni, kivéve, hogy ők nem fogadják az állítást miszerint pusztán a gondolkodás által lehet negatívan befolyásolni a dolgok menetét.
A hindu hagyományban a vallási vezetők, a brahminok, azért átkoztak meg bűnös tetteket elkövetőket, hogy azok még ebben az életben megkapják a méltó büntetésüket, és ne kelljen ennek negatív következményeit magukkal vinni a következő életbe. Ennek létjogosultságát a Krisna-tudatúak elismerik. Amit viszont nem ismernek el az a modern, úgynevezett „ezoterikus” átkok, mert szerintük ezek nem hatásosak.
Hogy ugyanezt a kritikus szemléletet miért nem alkalmazzák a saját hagyományukra már nem világos.

A buddhizmus is hangsúlyozza a tettek fontosságát, és állítja, hogy minden cselekedetnek következményei vannak.
Sokan nincsenek tudatában, hogyan befolyásolják a cselekedeteikkel a dolgokat, ezért a rossz eseményekben a sorsot látják, és nem a saját tetteik rossz következményeit.
A buddhista világkép szerint a karma szándékos tettet jelent. A buddhista feladata pedig felismerni a tettek, és azok következményei közti összefüggéseket.
Azt gondolják, hogy aki átkot mond, nem érti a karma működését. Hitük szerint ugyanis az átok nem más, mint a helytelen gondolkodás, és a helytelen beszéd vétke. Viszont, aki megrémül az átoktól, az szintén nem érti, hogyan működik valójában a karma.
Azt tartják, hogy a helytelen cselekvés rosszabb következményekkel jár, mint maga az átok. Ezért azt javasolják, hogy ha egy buddhistát megátkoznak, akkor maradjon higgadt, és egyszerűen utasítsa el az átkot. Majd figyelmeztesse az átkot mondót arra, hogy helytelen tettet hajtott végre. Majd a saját védelmének érdekében mondjon el egy védelmező imát, ami viszont a szeretetről szól, és kívánja az őt átkozónak, hogy legyen boldog.

A zsidó vallás mindkét lehetőséget, az áldást, és az átkot is valósnak fogadja el. Viszont az áldást kívánatosabbnak tartja. Hitükben a rossz kívánságnak az átkozóra is vannak rossz következményei.
Maga az átok működési módja pedig kétféleképpen van magyarázva:
Az első szerint mivel az átokkal foglalkozó személy az energiáját arra költi, hogy rosszindulatot testesítsen meg, nem marad energiája, hogy valami pozitívat tegyen, és ezáltal előrébb vigye a dolgokat. Ez a szekuláris (világi) magyarázat a humanisták számára is elfogadható lenne.
A második az, hogy Isten, látva a rosszindulatot megbünteti az átkozódót is.
Arra viszont, hogy Isten miért teljesíti, vagy engedi az átok megtestesülését már nem találtam megfelelő magyarázatot.

A humanisták általában szkeptikusak minden rendkívüli eseménnyel kapcsolatosan, és nem fogadják el a természetfeletti dolgokat.
Úgy a tudományos szekpticizmus, mint a humanizmus fontosnak tartja az állítások kritikai vizsgálatát, racionális, és természettudományos alapon. Előbbi inkább a vitatott, szokatlan eseményeket vizsgálja kritikai megközelítésben, míg a humanizmus mindezt az erkölcsi kérdésekre is alkalmazza. Mivel a humanisták számára fontos a szabad gondolkodás, ezért egyetlen állítással sem tesznek kivételt, és mindet vizsgálatnak vetnek alá.
Éppen ezért ez a fajta szekptikus meglátás nem ismeri el az átok létezését, mivel nincs elég bizonyíték arra, hogy a jelenség létezne.
Nem elegendő, hogy valamilyen magyarázat létezzen, mert ha ez nem támasztható alá bizonyítékokkal, akkor jó esetben egy személyes tévedésről lehet szó, rossz esetben pedig szándékos megtévesztésről. Mindez pedig fontos, ha ezek alapján hozunk döntéseket az életünkről.
A humanisták szerint a hibás döntések kiküszöbölésének jelenleg ismert legjobb módja a tudományos módszer.
Míg az átok hatékonyságára nincs bizonyíték, addig a hit ereje viszont sokféle módon figyelhető meg.
Ha valaki hisz az átok erejében, akkor sokkal könnyebben elfogad bármit ennek bizonyítására, mintsem, hogy kételkedni kezdene. Ennek következtében pedig, ha elhiszi, hogy átok ül rajta, ez oly módon befolyásolhatja a viselkedését, ami egyértelműen ártalmasnak számít. Akkor is, ha nem maga az átok teljesül, de az illető élete rosszabb minőségű lesz ezáltal.
Mivel sokszor ez erőteljes félelem formájában történik, ezért a humanisták szerint erkölcstelen bárkit is meggyőzni arról, hogy átok ül rajta.
Továbbá pedig, mivel a gondolataink határozzák meg a belső világunkat, ezért az ilyen rossz kívánságok nemhogy a célszemélynek, hanem magának az átok küldőjének ártanak. Nem természetfeletti módon, hanem csupán az által, hogy a gondolkodásának, és érzéseinek egy téves irányt adnak. Ahelyett, hogy a haragot, vagy a konfliktust az illető magában tisztázná, vagy megbeszélné az érintettel, ehelyett a düh egy külső erő felé fordul, és így nem oldódik fel.
A negatív érzések feldolgozására ugyanis a humanisták szerint jobb mód segítséget kérni egy pszichológustól, vagy esetleg egy mediátortól, mintsem egy sámántól.

Sokan ártalmatlan hóbortnak, és naiv babonaságnak tartják az átokban való hitet, de a humanisták szerint, mivel ebben az esetben egy mély, belső hitről van szó, ezért komolyan kell venni, ha valaki tényleg elhiszi ezeket a dolgokat, akkor is, ha ők maguk nem látják bizonyítottnak a jelenséget.
Ugyanis, akik ebben hisznek maguk komolyan veszik ezt. Rendszeresen láthatjuk, ahogy különféle csalók, és sarlatánok az emberek ilyen jellegű hitét kihasználva élnek vissza a bizalmukkal.
Különösen ártalmas, ha ez eleve kiszolgáltatott helyzetben levő embereket érint. Például a nagyon fiatalok, és idősek, vagy a magányos, szegény emberek esetén, akik sérülékenyek, vagy hiszik, hogy a rossz soruk oka egy átok. Ha ezek az emberek nem rendelkeznek megfelelő társadalmi védőhálóval, akkor valószínűbb, hogy csalók áldozatává válnak. A humanisták szerint az ilyen félelem anyagi kihasználása erkölcstelen.
Mivel az emberek nem képesek parancsszóra ki és bekapcsolni a saját, mély hitüket, vagy ennek bizonyos elemeit, ezért az ilyen hittel való visszaélés emberellenes cselekedetnek minősül.
A humanista meglátás szerint nem lehet szabályozni magát az embernek a hitét, és annak tartalmát. Ezért nem lehet megtiltani senkinek, hogy babonaságokban higgyen.
Amit viszont, mint társadalom kötelesek vagyunk megtenni az, hogy nem engedjük, hogy az ilyen babonás hit miatt bárkit is kihasználjanak, vagy megfélemlítsenek.
A babonaság kialakulásának megelőzésére pedig fontosnak tartják a valós, tudományos ismeretek terjesztését. Szerintük az átokban való hit alapja a világ működésének megértésének hiányára utal, ami csakis jobb minőségű tudással enyhíthető, és nem pusztán a tiltással.

Léteznek helyzetek, amikor nem szükséges egy külső személyt bevonni az átokba. Van amikor pusztán maga az illető „átkozódik”. Ha pedig később azt hallja, hogy a megátkozott személyt valamilyen kár érte, akkor megerősödik a hite abban, hogy az átok hatékony, sőt jogos, mert hiszen a természetfeletti erők is együttműködtek benne. De minden ember életében léteznek nehézségek. Ebben nincs semmi természetfeletti.
A humanisták szerint a düh-alapú rosszindulatú gondolatok, ha nem vezetnek tényleges verbális vagy fizikai erőszakhoz, akkor elsősorban az ezt érzőnek ártalmasak. Mert ahelyett, hogy az emberi lények számára legfontosabb lelki táplálékot, a másokkal való szeretetteljes kapcsolódást tapasztalnák meg, elzárkóznak másoktól.
Igen, léteznek kellemetlen helyzetek, és idegesítő emberek. De annak érdekében, hogy ezek negatív hatásaitól megszabaduljunk, vagy védve legyünk, arra van szükség, hogy létezzen egy segítő, és védő kapcsolati hálónk, ami úgy fizikai, mint mentális értelemben védelmet nyújt. Ez jelentheti a szeretteinket, akik megvédenek veszély esetén, vagy a barátainkat, akiknek panaszkodhatunk az idegesítő emberekről, és ezáltal találunk megértést, és a kapcsolódás által gyógyulást.
Humanista szempontból az emberi boldogság kulcsa a másokkal való pozitív kapcsolatainkban rejlik. Ezért fontosabbnak tarják a sebek gyógyítását, és a kapcsolatok helyreépítését, mintsem a bosszút vagy büntetést, amit egy átok jelentene.
A kapcsolatok helyreépítése viszont nem mindig a megátkozni kívánt személlyel való kapcsolatra vonatkozik, hanem az illető saját szeretteivel való kapcsolatainak a helyreállításáról is lehet szó. Utóbbi ugyanis a teljes emberiségre vonatkozó hozzáállásunk alapja is. Tehát, ha a hozzánk közelállókkal egészséges kapcsolatunk van, akkor nem érzünk majd késztetést sem arra, hogy átkozódjunk.
Ily módon ártani ugyanis nemcsak a célpontnak rossz, de maga az átkozó is károsul azáltal, hogy elveszíti annak a lehetőségét, hogy emberként kapcsolódjon a másikhoz. És mivel ez az egyik legnagyobb emberi boldogságforrás, a másokkal való pozitív kapcsolat, ezáltal az átkot mondó lemond a saját boldogságáról is.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Átok (Wikipedia)
Tudományos szkepticizmus (Wikipedia)
Átok (Scepdic)
The Crucial Connection Between Skepticism And Secular Humanism

 

Kommentelnél? Katt ide.