Homoszexualitás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

Az azonos neműek közti kapcsolatokkal szemben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az ellenszenv az uniós tagállamok közül.

A továbbiakban elsősorban a magyar vallási vezetők álláspontjára koncentrálva fogok a kérdésről beszélni. Valamint a cikk nem fog tartalmazni szenzációs, vagy hírhedt eseteket sem, mert ez nem egy bulvárcikk, és nem célom mások kárán szórakozni. Mint mindig, elsősorban a vallások misztikus, és dogmatikai állításaira fogok koncentrálni.

Egyes hinduk szerint a modern civilizáció tévedése, hogy az emberek azonosítják magukat a testükkel, miközben pedig a valódi önazonosságunk szerint lelkek, azaz szellemi lények vagyunk.
Szerintük a nyílt homoszexualitás csupán modern jelenség, és most is arra lenne szükség, hogy ezt magánjellegű dologként kezeljék az emberek, és a hangsúlyt az élet magasabb céljaira helyezzék.
Ez utóbbi alatt a vallásgyakorlást értik. Hitük szerint ugyanis az emberek fő célja Isten szolgálata.
Ebből nem zárják ki a homoszexuális embereket sem, de ugyanakkor előírják nekik a „homoszexuális cselekedetektől” való tartózkodást. Hitük szerint ugyanis ezek akadályozzák az Istennel való kapcsolatot.
A szexualitás általában akadálynak számít, és ezért egyes hindu csoportok még a heteroszexuális házaspároknak is csak korlátozások mellett engedélyezik a szexualitást.
Bár a hindu szent iratokban több androgün, sőt harmadik nemű (hijra) szereplők is megjelennek, ennek ellenére a hinduk hozzáállását az LMBT emberekhez sokkal inkább a konzervatív hagyomány határozza meg. Ezért sok hindu inkább egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kérdést, és nem beszélnek róla nyíltan.

A buddhizmus szerzetesi vallásnak számít, ezért elsősorban szerzeteseknek ad útmutatást.
Ennek keretében pedig teljes önmegtartóztatást ír elő számukra, mert a buddhista hit szerint a szexuális vágy egyike azoknak a dolgoknak, amelyek a legerőteljesebben ki tudják zökkenteni a hívőt a spirituális gyakorlatából.
De mivel a valláson belül nincs egységes tanítás, és vallási vezetőség, ezért a buddhisták megosztottak a kérdésben. Egyesek szerint a buddhista tanításokban nincs semmi a homoszexualitással kapcsolatban, ezért a thai, a japán, és a kínai buddhista iskolák elfogadók a homoszexuálisokkal.
Mások szerint viszont a homoszexualitás ízléstelenség, és ezért tiltott. Szerintük a világban levő elégedetlenség, és gondok, ezek következtében pedig a szenvedés mind a tudatlanságból származnak, és az ízléstelenség ennek az egyik formája.
Ez utóbbi álláspontot képviseli a tibeti buddhisták vezetője, a dalai láma is. Szerinte a homoszexualitás helytelen és szigorúan tilos.

A zsidók számára is megosztó a homoszexualitás kérdése. Alapvető problémát jelent, hogy mivel tilos a házasságon kívüli szexuális együttlét, de ugyanakkor házasságra csakis egy férfi és egy nő léphet. Tehát a zsidó valláson belül gyakorlatilag tilos a homoszexualitás.
Továbbá pedig, mivel a házasságon belüli szexuális élet célja a gyereknemzés, és mivel szerintük ez az azonos nemű emberek számára nehézséget jelent, ez egy újabb indok amiért a homoszexualitás tilos.
De egyes, progresszív zsidók szerint fontosabb az a hittétel, miszerint Isten az embert a saját képmására teremtette. És ezt lehet úgy értelmezni, hogy ha valaki a saját neméhez vonzódik, akkor Isten őt olyannak teremtette, és ezért így is kell elfogadni őt.
Általában véve, az erőteljesen konzervatív és ortodox irányzatok kivételével, a legtöbb zsidó gondolkodó azt emeli ki, hogy hívőként, akkor is tiszteletben kell tartani a másikat, ha az illető homoszexuális, mert továbbra is Isten teremtményeiről van szó. Ha pedig egy hívő elfogadja a teremtéstörténetet, akkor ebből következik, hogy tisztelettel kell bánnia még a homoszexuális emberekkel is.
Mások a homoszexualitás önkéntelen jellegét hangsúlyozzák, és ebből kifolyólag támogatják a homoszexuálisok polgári jogait is.
Mivel a zsidó vallásban nincs egyetlen egységes vallási autoritás sem, ezért minden eddig felsorolt értelmezési lehetőség egyenlő mértékben érvényesnek minősül.

A kereszténységben sokféle hozzáállás létezik a homoszexualitáshoz, de a legtöbb elutasító.
Vannak akik szerint a homoszexualitás megakadályozza az embereket abban, hogy kiteljesedjenek, és családot alapítsanak, ezáltal pedig kövessék az Isten által, az emberek számára előírt életmódot.
Hasonlóan az előbb említett, egyes hinduk által képviselt állásponthoz, vannak keresztények, akik szerint a homoszexualitás jelenlegi széleskörű elfogadottsága annak a téves gondolkodásnak a következménye, mely az embert teszi meg mértékadónak, és nem Istent.

A legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház, erőteljesen elutasító a homoszexualitással kapcsolatban. Az egyház erőteljesen hierarchizált, és a vezetője a pápa, Isten földi helytartójának számít.
Tanításuk szerint a homoszexuális személyeket tisztelni kell, de semmiképpen nem szabad jóváhagyni a homoszexuális magatartást.
Szerintük a homoszexualitás egy deviáns magatartás, amit ha elfogadunk, akkor ez lesz a társadalom modellje, és ennek következtében elhomályosulna az „emberiség közös öröksége”.
Ezen kívül azt gondolják, hogy a közjó megköveteli, hogy a keresztények védjék a házasság intézményét attól, hogy az azonos neműek közti kapcsolatot együttélés, vagy házasság formájában elismerjék a törvények.
Mivel szerintük ez a fajta kapcsolat nem alkalmas arra, hogy biztosítsa az emberi faj szaporodását, és fennmaradását, valamint mivel a „homoszexuális együttélésekből teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli” ezért a katolikusoknak el kell utasítaniuk azt. (Az idézet forrása a 2003-as katolikus Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről.)
Bár az elmúlt években úgy tűnhetett, hogy az egyház jelenlegi vezetője, Ferenc pápa, lazított volna az elutasításon, mikor azt mondta, hogy „Ha egy ember meleg, és jó akaratú, és keresi az Istent, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem őt”, de ugyanakkor kiemelte, hogy nem a homoszexuális vonzódással van baj, hanem azzal, hogy a melegek jogokért lobbiznak.
Elődje, XVI. Benedek, aki 2013-ban lépett vissza a pápai tisztségtől, nemrég védelmébe vette a homofóbokat, és arról beszélt, hogy a jelenlegi társadalom keresztényellenes hitvallást fogalmaz épp azáltal, hogy elfogadja a melegeket. Szerinte száz évvel ezelőtt abszurd lett volna melegházasságról beszélni, de manapság azt rekesztik ki, aki ellenzi azt.

Elfogadó hozzáállás inkább a protestáns közösségeknél jelenik meg. Kivételt képeznek azonban a kis, neoprotestáns közösségek, amelyek gyakran olyannyira elfogadhatatlannak tartják a homoszexualitást, hogy sokszor úgynevezett melegséggyógyító terápiára, vagy egyenesen átnevelő táborokba küldik a sokszor kiskorú tagjaikat. Ezeknek az úgynevezett terápiáknak a hatékonysága vitatott, és sokszor csupán erőteljes fizikai, és mentális bántalmazást jelentenek.

Mivel az iszlám hit szerint az ember teremtve volt, nem pedig evolúció során fejlődött ki, ezért a muszlimok szerint az ember természete ma is ugyanaz, mint ami a teremtéskor volt. Az erkölcsi normák pedig, amelyeket az emberiség kinyilatkoztatások által egyenesen Istentől kapott mindig is azonosak voltak.
A muszlimok szerint a homoszexualitás ellenkezik a „teremtés természetével”, elpusztítja az embert, és tönkreteszi a család intézményét. A katolikusokhoz hasonlóan a leszármazás, és a házasság védelmében, az iszlám szigorúan tiltja a homoszexualitást.
Lót népének történetét hozzák fel példának, és ez alapján felelőtlennek tartják emberi jognak nyilvánítani valamit, ami korábban „pusztuláshoz, és katasztrófához” vezetett.
Hitükben Isten a mai világban sem hagyja büntetlenül azt, amit korábban iszonyatos szigorral büntetett meg. Szerintük ez betegségek formájában fog történni, amelyek közül egyesek eddig még nem ismertek lesznek.
De mivel az iszlámban nincs egyetlen központi vallási vezetőség, ezért egyes országokban alakultak olyan muszlim vallási közösségek, amelyek nem ezt a hagyományos elutasító értelmezést hangsúlyozzák, hanem elfogadóbbak.

A humanisták szerint mindenkit megilletnek a szeretet, tisztelet, és a biztonság jogai. Ezért szerintük az emberi jogokat nem szabad semmilyen egyéni jellemző alapján korlátozni.
Az LMBT-jogok pedig mindenképp az emberi jogok alá esnek, akkor is, ha ez különféle előítéletek miatt nem népszerű vélemény egy országban.
A humanisták szerint az emberi jogokat nem népszerűség, hanem erkölcsi megfontolás alapján kell meghatározni, mert a vélemények lehetnek irracionálisak, és változók, illetve változatosak, de a jogok alanyát jelentő emberek az egyéni jellemzőiken túlmenően mind emberek, és az emberi jogok ebből kifolyólag illetik meg őket. Az emberi jogok nem kegyként, és hóbort alapján vannak kiosztva, hanem az emberi létből fakadnak.
Sokan elutasítók a mássággal szemben, mert úgy érzik, hogy ami nem megszokott, vagy gyakori az idegen, és veszélyes. A humanisták viszont értékelik a változatosságot, és azt gondolják, hogy semmilyen eltérés nem eleve rossz, mindaddig, amíg a többi ember jogai, és személyes határai tiszteletben vannak tartva.

A humanisták szerint a szerelmet könnyedén meg lehet magyarázni függetlenül a partnerek nemi hovatartozásától, és éppen ezért lényegtelen, hogy ki milyen nemhez vonzódik, mert mindenkinek ugyanúgy joga van szeretni, és szeretve lenni, mint mindenki másnak.
Alapvetőnek, és mélységesen emberinek tartják azt a vágyunkat, hogy a környezetünk elfogadjon olyannak, amilyenek vagyunk. Ezért fontosnak tartják a homoszexuális egyének láthatóságát, és elfogadását a társadalomban.
Amint láthattuk az egyik leggyakoribb érv a homoszexuális párok elfogadása, és jogi elismerése ellen az, hogy ezekből a kapcsolatokból nem születhet, vagy csak nehezen születhet utód. Szerintük, ha a párkapcsolathoz, sőt a házassághoz való jogot nem tagadjuk meg meddő, vagy idős pároktól, és azt nem kötjük termékenységi igazoláshoz, akkor nincs semmilyen alapunk arra, hogy ugyanezt megtagadjuk az azonos nemű pároktól.
Továbbá pedig, a humanisták szerint kegyetlen, és embertelen megtagadni valakitől a boldog kiteljesedett életet, azért, mert nem szaporította tovább az emberi fajt. Szerintük csupán a szaporodási képességre, és ennek eredményére redukálni az egyéneket torz, és embertelen látásmód.
Bizonyos érdekeket figyelembe véve érthető hozzáállás. Például, ha megfelelő mennyiségű katonára van szükség, ahhoz, hogy újabb-és-újabb területeket hódítsunk meg, vagy mert a több állampolgár több gazdasági erőforrást, és több adót termel. De ha az emberi boldogságot helyezzük a középpontba, akkor láthatjuk, hogy az nem csupán az utódok születésén múlik, sőt egyesek számára az jelenti a boldogságot, ha soha nem születnek utódaik. A humanisták szerint az utódok vállalása mélységesen személyes döntés, ami csakis az ebben résztvevő partnereken múlik, és soha nem szabad külső erővel rákényszeríteni senkire.
Mások viszont pont a homoszexuális emberek családalapítását próbálják akadályozni. A humanisták szerint viszont a jelenlegi, tudományos kutatások által is alátámasztott tudásunk szerint az ilyen, LMBT emberek által alapított, úgynevezett szivárványcsaládokban a gyerekek ugyanúgy boldogan és egészségesen tudnak felnőni. Az egyetlen jellemző probléma, amivel szembesülhetnek, az a családjuk iránt tanúsított előítélet. De erre nem az a megoldás, hogy az LMBT emberektől megtagadjuk a családalapítást, hanem inkább a velük szembeni előítéleteket kell megszüntetni.

Éppen ezért, a humanisták támogatják az azonos neműek közti házasságot is, és azt gondolják, hogy ez teljes mértékben azonos kell legyen az ellenkező nemű pároknak biztosított jogokkal. Tehát magába kell foglaljon minden olyan jogot, ami egy házastársnak jár, beleértve az örökbefogadási jogot is. Minden más diszkrimináció lenne. Problémásnak tartják azokat az érveket miszerint a társadalom egyes rétegeinek előítéletei, és (alaptalan) félelmei miatt korlátozni lehet mások emberi, és polgárjogait, és ahogy tudnak tesznek is ez ellen.
A saját, humanista szervezeteikben nincs semmiféle korlátozás nemi orientáció alapján a tisztségviselésben, vagy a szervezet életében való részvétel szempontjából.

Valamint hibásnak tartják azt a meggyőződést, miszerint a társadalmi szabályokat, és a társas viselkedést csakis a hagyomány szabhatja meg. Szerintük a változástól való félelem, az ismeretlentől való félelemmel együtt a forrása az előítéleteknek, amellyel a homoszexuális embereknek szembe kell nézniük.
Láthatjuk, hogy azok a társadalmak, amelyek elfogadják a homoszexuális, és az LMBT embereket, és biztosítják számukra a szükséges jogokat azok jelenleg a leggazdagabb, és legszabadabb társadalmak közé tartoznak.
A humanisták azt gondolják, hogy az előítéletek forrása a tudatlanság, és ez ellen tenni kell. Ezért több humanista szervezet is nyíltan kiáll az LMBT jogok mellett. Az egyik legrégebbi szekuláris humanista szervezet az Amerikai Etikai Szövetség 2010-ben határozatot adott ki arról, hogy elismerik, és támogatják az LMBT spektrumba tartozó emberek egyenlő jogait. A brit humanista társaság keretében pedig több mint 40 éve létezik LMBT szekció, amely a humanista célok mellett a szexuális orientációtól, és nemi identitástól függetlenül garantált egyenlő jogokért is kampányolt.
További kampányaikon belül az azonos neműek közti házasságért, és a reparatív (melegséggyógyító) terápiák ellen is kampányoltak. Ezek a szervezetek az Európai Unió, és az ENSZ előtt is felszólaltak az LMBT jogok érdekében.

Ezen kívül pedig a humanisták gyakran kritikával illetik azokat, akik személyes előítéleteik miatt diszkriminálnak. Van amikor ezt vallási vezetőkkel szemben teszik. Ugyanis nem fogadják el azokat az érveket, amelyeket fentebb is láthattunk.
Álszentnek, és előítéletesnek tartják azokat az aggodalmakat, amelyek a gyerekek védelmére hivatkozva próbálják korlátozni beleegyezésen alapuló kapcsolatban levő felnőttek jogait, miközben más esetekben a gyerekek jólléte nem jelent szempontot. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek homoszexuális emberektől való féltése teljesen alaptalan, ugyanis a homoszexualitás nem azonos a pedofíliával, és ezt állítani csakis rosszindulatból fakadóan lehet, aminek célja akadályozni, és korlátozni mások életét.
A humanisták számára az egyik legfontosabb dolog az emberi szabadság, és ennek keretében a saját boldogságunk keresése. Ha ez azt jelenti, hogy valaki egy azonos nemű partnerrel lép kapcsolatra, mindaddig, amíg a felek képesek, és megadják az ehhez szükséges beleegyezést, addig ennek nem szabad útjában állni.

Források
Anonymous. (1965). The problem of homosexuality. New Humanist, (June), 186.-187.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Wakefield, J. (2013). 31 arguments against gay marriage (and why they’re wrong). New Humanist, (January/February), 32.-35.
Egyre több magyart zavarnak a melegek
Miért ne lehetne Jézus transznemű?
Ethical movement (Wikipedia)
AEU – 2004 – Same Sex Marriage
AEU – 1996 – On the Legalization of Gay Marriage
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Humanism
Humanists UK tells UN ‘religious beliefs no excuse for homophobia’
LGBT Humanists UK
Ending ‘conversion therapy’
Human sexuality and relationships
Dalai Lama Speaks on Gay Sex / He says it’s wrong for Buddhists but not for society
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Buddhism
Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről
Ferenc pápa a melegekről: Ki vagyok én, hogy elítéljem őket?
Ratzinger: «Nozze gay e aborto segni del potere dell’Anticristo»
Former Pope Benedict XVI links gay weddings to ‘the Antichrist’ in scathing new attack on LGBT+ rights
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Islam – Sunni and Shi’a
(Hinduism) Human sexuality and relationships
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Hinduism
Do Hindus Decry Homosexuality?
Jewish Views on Homosexuality

Kommentelnél? Katt ide.

Háború | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Célja a szemben álló felek érdekeinek erővel való érvényesítése. Ezek az érdekek lehetnek terület vagy gazdasági erőforrások megszerzése és megtartása, valamint vallási, politikai vagy ideológiai eszmék terjesztése.

A zsidó hagyomány szerint háborút kizárólag védelmi célokkal lehet vívni. Bár a zsidó vallási törvények nem szabályozzák részletesen a háborúzást, de a hagyomány inkább a háború utáni időkre fekteti a hangsúlyt.
Eszerint tilos volt gyümölcsfákat kivágni hadi célokra, mert a zsidóknak észben kell tartani, hogy a háborút béke követi, amikor majd szükség lesz a fa gyümölcseire, és ezért meg kell kímélni azt.
Hasonló alapon, a friss házasok is felmentést kaptak a háborúban való részvételtől.
Egyesek szerint ezeknek a hagyományoknak a továbbélésé Izrael állam azon gyakorlata, miszerint úgy a férfiak, mint a nők számára kötelező bevonulni a hadseregbe. De ugyanakkor azok, akik egyedüli gyermekei a szüleiknek nem vethetők be a harcok frontvonalába, és ezek az emberek más feladatot kapnak a hadseregben.

A buddhizmusban alapvető elv a más élőlényeknek, és embereknek való nem ártás.
Hitük szerint, a buddhizmus nem csupán egy vallás, hanem az „emberi tudat tudománya”, és eszerint a vitás kérdések, és a konfliktusok legtöbbször az emberi tudat hibájából, és hibás látásmód következtében alakulnak ki. Maga a konfliktus igazolja, hogy hibás gondolkodásról van szó, ezért ezt nem is lehet erőszakkal megváltoztatni.
Nem fogadják el, hogy külső, a tudaton kívülálló okok miatt alakulna ki egy konfliktusos helyzet. Szerintük mindig azt kell feltételezni, hogy mi magunk is hibásak vagyunk, legalább részben egy rossz helyzetért. Ezért azt javasolják, hogy a konfliktusok megoldását először magunkban kezdjük el. A probléma forrása, azaz a hibás értékrend, és látásmód ellen szerintük azzal lehet tenni, hogy megértésre, és elfogadásra alapuló átlátásra törekszünk, és ezt közvetítjük másoknak is.

A hindu hit szerint a kor, amiben most élünk, az úgynevezett Kali-kor, a zavarodottság, és a viszályok kora.
Azt tartják, hogy manapság az emberek, beleértve a népet, és a politikai vezetőket is, nem gyakorolják az igazmondást, a lemondást, és nem követik a tisztaság szabályait, mert annak az illúziónak a foglyai, hogy azonosak az anyagi testükkel.
Hitük szerint az igazság az, hogy minden emberben van egy örök lélek, és hiszik, hogy minden létező sérelem az emberek saját, múltbeli tetteinek a következménye.
Egyes hinduk szerint a háborúk elkerüléséhez az egyetlen út az erőszakmentes életvitel követése, amelyhez szerintük elsősorban arra lenne szükség, hogy betiltsák az erőszakot legitimáló vágóhidakat.

Sokkal enyhébb erőszakmentességet tanít azonban a kereszténység.
Egyes hívők szerint a keresztény egyházak nem állhatnak háborús kezdeményezések mögé, és nem támogathatják ezeket. Valamint soha nem a világi politikai hatalmat kell támogatniuk, hanem, keresztényként, mindig az élet védelmén kötelesek munkálkodni.
Bár egyesek elismerik, hogy Isten, és a keresztény eszmék nevében ennek ellenére sok háborút indítottak már, mégis azt mondják, hogy ezeknek semmi közük az isteni igazságossághoz. Néha, ennek alátámasztására Jézus amaz kijelentését idézik, miszerint Isten országa „nem e világból való”. Ezért gondolják azt, hogy Jézus megtagadott mindennemű hatalomátvételt, és ehelyett a hegyi beszédben hirdetett szeretet és béketörvényt hirdette. Ennek az Isten országának megvalósítására, elsősorban arra van szükség, hogy magunk vívjuk meg a belső csatáinkat, és ezáltal változtassuk meg a világot. Ezt hivatott kifejezni az ismert imádságformula: „Jöjjön el a te országod”.
Ennek talán ellentmond az, hogy ugyancsak a Biblia írja le minden idők legnagyobb népirtását, amelyet maga Isten követett el, és ami az özönvíz történetében olvasható. Eszerint:
„Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és hogy az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt az állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy alkottam őket.” (Mz I, 6:5-8)

De mivel a kereszténységen belül rengeteg irányzat létezik, ezért létezik egy erőteljesen pacifista mozgalom, a Barátok Vallásos Társasága, ismertebb nevükön, a kvékerek. Ez a mozgalom a tizenhetedik században, Angliában indult, és egy szigorú vallási szabályok szerint, de papság, sé szertartások nélkül működő vallási közösséget jelent.
Bár keresztény mozgalomnak számítanak, de nem ragaszkodnak a Biblia kizárólagosságához, és elfogadják, hogy más isteni kinyilatkozások, és szent könyvek is léteznek. Nem minden tagjuk fogadja el a keresztény jelzőt, és vannak akik szerint a kvékerizmus inkább egy egyetemes vallás, amelyben azonban van néhány keresztény elem.
Az ők hitük szerint is Isten fénye minden emberben létezik, ezért minden ember egyenlő, és mind rendelkezik ebből következően emberi jogokkal.
Hitükben fontos szerepe van a toleranciának, és az erőszakmentességnek.
A mozgalmon belül létezik egy béke testamentumának nevezett kijelentés, vagy állásfoglalás, amely alapján tagjaik megtagadták a katonai szolgálatot több háború esetén. Sokan közülük aktívan felléptek a sorozás ellen, és harcoltak a katonai szolgálat lelkiismereti okokból való megtagadásának elismeréséért.

De az eddig tárgyalt vallások közül talán a dzsainizmus veszi a legkomolyabban az erőszakmentesség dogmáját.
A dzsain szerzetesek seprűvel járnak, amivel maguk előtt söprik az utat annak érdekében, hogy elkerüljék akár egy bogár életének a kioltását is. Ezen kívül pedig maszkot viselnek, hogy ne lélegezzenek be repülő bogarakat. Sőt, annyira szigorúan, és szó szerint veszik az erőszak használatának tilalmát, hogy azt még önvédelem esetében is tiltottnak tartják.
Ezek a szabályok csak a világi, azaz nem szerzetesi rendben élő hívők számára enyhébbek. Viszont ők is el kell kerüljék, hogy szándékosan ártsanak bárkinek, és bárminek.
Hitükben a szóbeli erőszak, és a fizikai erőszak ugyanannyira rossz, valamint másoknak ártani, és hagyni, hogy másoknak ártsanak ugyanannyira rossz, mintha az ember maga tenne rosszat.

Ettől erőteljesen eltérően az iszlám szerint az elnyomás, és az igazságtalanság, vagy a vallási üldöztetés megszüntetése érdekében folytatott harc jogos.
Az iszlám vallásjog, a Saria mindenki számára, általános jogként biztosítja az emberi élet, a vagyon, és a vallás védelmét. Hitük szerint ezeket minden eszközzel védeni kell, és fel kell lépni azokkal szemben, akik nem tartják tiszteletben ezeket. Ha pedig minden lehetséges békés eszköz eredménytelennek bizonyul, akkor az iszlám vallásjog, eléggé ellentmondásos módon, engedélyezi a harcot is. Hiszik, hogy azok, akiket jogtalanság ért engedélyt kaptak a harcra, és ebben Isten segíteni fogja őket.
Mindezek ellenére a muszlimoknak tilos a háborúk kezdeményezése, és nem sérthetik meg mások jogait, valamint nem követhetnek el igazságtalanságokat. Valamint, ha egy harc során az ellenfél hajlik a békekötésre, akkor kötelesek békét kötni vele, a méltányosság keretein belül.

A humanisták is a pacifista kategóriába sorolhatók. A legtöbb humanista számára fontos a demokrácia, és az emberi jogok védelme, valamint sokszor támogatják a társadalmi igazságosság, valamint a környezetvédelmi kezdeményezéseket. Bár nem gondolják, hogy a teljes erőszakmentesség gyakorlatilag valaha is megvalósítható lenne, de azt gondolják, hogy ez egy olyan ideál, ami felé törekednünk kell.
Elismerik az önvédelem jogosságát, és azt gondolják, hogy a másokkal való együttélés néha azt jelenti, hogy bizonyos dolgokra nemet kell mondanunk. Ebből pedig konfliktusok, és később akár háborúk is keletkezhetnek. De a humanisták szerint akkor is fontos határozott nemet mondani valakinek, ha amit tenni akar megengedhetetlen. Egyesek humanisták szerint, mivel a humanizmus elsődleges célja a lehető legtöbb jó biztosítása, ezért szükség esetén erőszakhoz is lehet folyamodni, de ezt csak korlátolt mértékben, és csakis akkor, ha ennek hiányában még több szenvedésre kerülne sor. Bár a háború egy rossz dolog, de maga a harcolás nem nyilvánítható abszolút értelemben rossznak, mert van amikor pont az igazságosság, és a nagyobb kár elkerülése érdekében van szükség rá. A humanisták nem szeretnek abszolút szabályokat hozni, mivel ezt vallásos gondolkodásnak, és irracionálisnak tartják.
Azt gondolják, hogy eddig egyetlen olyan csoportról sem tudunk, amely attól vált volna erőszakosabbá, hogy túlságosan racionálissá vált. Ehhez képest rengeteg vallásháborút láthattunk, amelynek alapja a szemben álló felek meggyőződései közti különbség, és amit csakis erőszakkal tudtak feloldani.
Ugyanakkor a racionalitásnak, és pusztán az intelligenciának megvan az a veszélye is, hogy nemcsak az emberi élet könnyítésére, hanem arra a másik nagy emberi szenvedélyre: a háborúra, és annak hatékonyabbá tételére is használhatják.
Ezért a humanisták szerint fontos bizonyos intézményeket, és alapvető jogokat megvédeni. Mint például a szekularizmus, amely a vallási alapú háborúk megelőzésének fontos, illetve a demokráciát, és az emberi jogokat, amelyek a békét, és az emberi jólétet hivatottak védeni.

A huszadik század eseményeinek következtében nagyobb figyelmet kaptak az emberi jogok, és a demokrácia eszméi.
Bár pacifista, azaz béke-párti érvek már az ókorban is dokumentálva voltak, de a béke értékének legerősebb modern megtestesülését az emberi jogok nyilatkozata jelenti, amelyet az Egyesült Nemzetek fogalmazott meg. Ehhez több humanista is hozzájárult, mint például Eleanor Roosevelt (diplomata) és John Peters Humphrey (jogász).
A humanisták szerint a háború és az erőszak emberi problémák, amelyeket az emberek kezdeményeznek, és ezért csakis ők vethetnek ezeknek véget. Azt gondolják, hogy a valós békéhez a különféle emberi közösségek közti együttműködésre, az egyének tiszteletére, és végső soron emberek közti harmóniára, és belső békére van szükség.
Szerintük a béke az egyéneknél kezdődik, és a közösségekben fejlődik tovább. Azt gondolják, annak érdekében, hogy véget vessünk a háborúknak többre van szükség, mint a harcok, és az erőszak végetvetésének. Szerintük a béje egy aktív folyamat, ami sokkal inkább a problémák igazságos, és erőszakmentes megoldása jelenti.
Éppen ezért nem szabad a békét kizárólag a kormányok hatáskörébe helyezni. Minden egyénnek kötelessége, hogy tegyen azért, hogy az élete és a közösségei, amelyekben aktívan részt vesz békések legyenek.
A humanisták sajnálattal látják, hogy egyes közösségek sokkal hatékonyabban fenn tudják tartani a békét a saját közösségükön belül, mintsem maguk, és egy másik csoport közt. Bár elismerik a saját közösség fontosságát, és az ebben lelt büszkeség pozitív hatásait, de ennek ellenére egészségtelennek tartják, hogy ezeknek túlságosan nagy fontosságot tulajdonítsunk. Mert sokszor azt figyelhetjük meg, hogy ennek következtében sokan megvetéssel néznek más, kívülálló csoportokra. A humanisták szerint folyamatosan arra kell törekednünk, hogy ezeket a hajlamainkat csökkentsük, és ehelyett inkább egymást támogassuk a közös emberi jogaink, és értékeink védelmében.
Mivel a humanisták szerint csak ez a világ létezik, és az emberi problémákat csakis maguk az emberek képesek megoldani, ezért sokszor aktívan részt vettek különféle társadalmi reformokban, és civil jogi kampányokban a történelem során.
Azt gondolják, hogy egy valóban humanista világban a pacifizmus olyan luxus lenne, amit mindenki megengedhetne magának.

Források
Biblia. (1990) Református zsinati iroda sajtóosztálya, Budapest
Editor (2014). Is Pacifism a humanist value? New Humanist, (Autumn), 72.-73.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Sims, P. (2014). A brief history of peace. New Humanist, (Summer), 34.-35.
Trilling, D. (2014). War: what is it good for? New Humanist, (Summer), 5.
Zepf, M. (2014). Stop arking about. New Humanist, (Summer), 26.-27.
Háború (Wikipedia)
Amit a mának üzen a második világháború kitörése
Literal meaning of ahimsa
Humanism and Peace
Kvékerek (Wikipedia)
Kik a quakerek?
Peace Testimony (Wikipedia)
Our values (Quakers in Britain)
Quakers – the Religious Society of Friends

 

Kommentelnél? Katt ide.

Ördögűzés | Humanista válaszok

Hallgad meg a posztot itt.

Minden világvallás tartalmaz démonokra (rosszindulatú természetfeletti lényekre), és az ördögre vonatkozó tanítást, amely szerint a világban tapasztalható rossz szó szerinti, vagy allegorikus megtestesítője, és amely képes befolyásolni az embereket. Vannak vallások, amelyek szerint a démonok felelősek a különféle fizikai, vagy mentális betegségekért. Ezek eltávolítását az emberi testből különböző szertartások által próbálják elérni, mely vallásonként eltérő lehet, és néha tragikus következményekkel jár.

Az ördögűzés a keresztény egyházak meghatározása szerint egy olyan folyamat, melynek során a gonosz lelket, vagy démont Krisztus nevében, és Isten segítségével eltávolítják és hatástalanná teszik az erre kiképezett egyházi képviselők.
A kereszténységen belül két vallási megfontolás alapján végeznek ördögűzést. Az első miszerint a világban két erő, a jó és a rossz vív küzdelmet egymással. Eszerint a rossz nem csupán a jó hiányát jelenti, hanem egy önállóan létező, és tudattal rendelkező gonosz is létezik, amelynek neve sátán, magyarul pedig ördög. Isten, mivel ő maga a jóság, ezért ő a jó oldalán áll. Ezért a jó és a rossz nincs is azonos létszinten egymással.
A másik ok, amiért a keresztények ördögűzést hajtanak végre az a feltételezés, hogy minden betegség, legyen az testi, vagy mentális valamilyen külső, gonosz erő hatására jön létre. A keresztények pedig, a Jézussal való kapcsolatuk által képesek arra, hogy ezeket a betegségeket gyógyítsák, úgy ahogy valamikor maga Krisztus tette. Hiszik, hogy az igaz követőket Jézus megajándékozza ezzel a képességgel.
Egyes keresztény felekezeteken belül óriási tömegek előtt tartanak gyógyító szertartásokat, amelynek során az ezt vezető lelkész sorra veti alá a hívőket a rituálénak.
De a különböző felekezetek, és kisebb vallási közösségek különféle módon értelmezik a démoni megszállás fogalmát. Nemrég sajtóvisszhangot váltott ki egy ismert vallási gyülekezet vezetőjének kijelentési miszerint „a jógázás démontiszteletre rendelt mozgási kultúra”.
Mások az LMBT embereket próbálják meggyógyítani a másmilyen szexuális vagy nemi orientációjukból az ördögűzés segítségével. Ez utóbbi nem a történelmi egyházaknál, hanem legtöbbször a neoprotestáns, kis közösségeknél jelenik meg.
A katolikus egyház az 1963-as második vatikáni tanács során döntött úgy, hogy csökkenti az ördögre fektetett hangsúlyt, és inkább a kereszténység pozitívabb eszméit, mint a szeretet, jóság, és együttérzést hangsúlyozza a jövőben. Vannak katolikusok, akik szerint ez a lehető legnagyobb butaságra ad jelt.
Ennek ellenére 2000-ben, maga II. János Pál pápa imádkozott egy nő felett, aki valamilyen rohamot szenvedett egy a Vatikánban tartott nyílt mise során. A Vatikán hivatalosan tagadta, hogy ördögűzés történt volna, de a pápa az esettel kapcsolatban kijelentette, hogy „aki nem hisz az Ördögben, az az Evangéliumban sem hisz”.

Az iszlám hit szerint létezik az emberi, és az angyalok világa mellett egy további, szemmel nem látható világ, amelyben további értelmes lények laknak. Ezek a dzsinnek.
Ez a világ az emberek világával párhuzamosan létezik. Hitük szerint a dzsinnek látnak minket, de mi nem láthatjuk őket, mert nem rendelkezünk megfelelő képességekkel ehhez.
Egyes muszlimok szerint az emberek által tapasztalt hirtelen rosszullétek ezeknek a dzsinneknek a kártékony hatása miatt van. Ezek a lények ugyanis képesek befolyásolni az emberek pszichés egyensúlyát, vagy szomorúságot és fáradtságot sugallni nekik. De igazából nem képesek nekik ártani.
Az iszlám tanítása szerint a dzsinnek ellen a legjobb védekezés, ha az ember egyenesen Istenhez fordul, imádkozik, és a Koránt recitálja. Fontos tovább a vallás előírásainak betartása.
Egyes muszlim ördögűzők szerint, ha a gonosz szellem (dzsin) által megszállt embert megbotozzák, miközben Korán verseket is ráolvasnak, akkor az áldozat maga nem érez fájdalmat, hanem csakis a gonosz szellem szenved.
Szintén egyes muszlim ördögűzők szerint a dzsinnek gyakrabban szállnak meg gyönyörű nőket.

A hindu szent iratok, a Védák, szerint léteznek olyan lények, amelyeknek a szem számára nem láthatók, de mégis fizikai anyagból álló testük van. Hitük szerint ezek a lények fizikai test hiányában is vágynak a testi élvezetekre, és ha ezekre nem képesek szert tenni, akkor frusztrálttá válnak. Emiatt sokszor zavart keltenek a környezetükben, és keresnek embereket, akiket zaklathatnak. Ezektől csak egy ördögűzési szertartással lehet megszabadulni. A démon megszállásra elegendő bizonyítéknak tartják azt a néha megjelenő érzést, miszerint valamiféle láthatatlan élőlény zaklatja az embert.
A hinduk elfogadhatónak tartják a többi vallás ördögűzési módszereit is.
Magán a hinduizmuson belül erre a célra az úgynevezett mantrákat (mágikus formula, szó, vagy rövidebb mondat) alkalmaznak. Hitükben azonban ezeket csakis az arra képesített mesterek képesek megfelelően alkalmazni, és mivel a világban jelenleg csökkenőben van a lelki tisztaság, ezért nem is annyira hatásosak. A Krisna-hívők szerint például az egyetlen manapság is mindenre hatásos mantra az Isten neveiből alkotott mantra, a híres Haré, Krisna, Ráma. Hitükben ez képes semlegesíteni a hibákat, és a zavart, amelyet a szellemek okoznak, és távol tudja őket tartani attól aki ezt alkalmazza.

A buddhizmusban is létezik ördögfigura, akinek a neve Mára (a Kísértő). Ő a kezdet, és vég nélküli létforgatag (Szamszára) szenvedéseinek, és kötöttségeinek megszemélyesítője. Az érzéki világ istenségeinek legmagasabb szintjén létezik, és olyan lény, aki mások teremtését is a saját javára tudja fordítani. Bizonytalanságot, félelmet, ellenszenvet, és vágyat is tud kelteni. A tudatlanság zűrzavarában mozog otthonosan. Bár létezik metaforikus alakja is, de van egy formája, amelyet valóban létezőnek tartanak.
A legendák szerint, amikor Buddha a megvilágosodás felé vezető útra lépett Mára megpróbálta ebben megakadályozni, és csak ennek a küzdelemnek a végén vált Gautama Sziddhártha megvilágosodottá, azaz buddhává.
Egyes hagyományok szerint Mára küldte, mások szerint a lányai önként mentek, hogy elcsábítsák a meditáló Sziddhárthát. Mára lányait hagyományosan a sóvárgás, az unalom, és az érzékiség megtestesüléseinek kell értelmezni.
A buddhista tanítás szerint nincs szükség kimondott ördögűzési rituáléra, mert maga a helyes gyakorlat, és az út követése elegendő védelmet jelent. Tehát, ha a tanítást gyakorló átható figyelemmel, éber jelenléttel, és rendíthetetlen összeszedettséggel jár a világban, akkor át tud látni a kísértésen, és ellen tud állni neki. Ilyenkor a démon „szomorúan és csalódottan”, magától fog távozni.

A korai zsidó vallásban nem ismert az ördögűzés gyakorlata, és az ördögnek is kis szerepe volt a hiten belül. Később, közel-keleti (főleg perzsa) hatásra erősödött a neki tulajdonított szerep. Minél későbbi egy rabbinikus írás, annál több említés esik benne a sátánról, és az általa való megszállásokról.
Egyes értelmezések szerint a sátán minden gonoszság megtestesítője, ezért napjainkban is épp annyira aktív, mint az idők kezdetén. Hitük szerint a sátán célja az emberiség elpusztítása, és minden erejét erre fordítja.
Ennek ellenére a zsidó közösségek nem gyakorolnak ördögűzést, és inkább azt tanítják, hogy a gonoszságot mindenkinek magának kell legyőznie. Hogy ebben mennyire volt sikeres egy adott egyén, azt majd Isten dönti el. Az emberek csupán annyit tehetnek, hogy Istenhez imádkoznak azért, hogy legyen elég erejük harcolni a gonosz, és a bűn ellen.

A humanisták szerint az ördögűzés egy tudománytalan, és abuzív gyakorlat.
Ennek alapja egy téves elképzelés a világról miszerint a fizikai, vagy mentális betegségekért külső erők a hibásak. Bár néha ez igaz, de ez az elképzelés annyira szorosan össze van fonódva a babonás, és kinyilatkoztatás alapú vallásos világképpel, hogy nem tud különbséget tenni a vallási révület, és egy epilepsziás roham közt. Ez a különbség pedig sokszor emberéletekbe kerül.

Hasonló gyökere van a manapság egyre népszerűbb tisztító eljárásoknak. Ezek közül több egyenesen vallásokból van átemelve. Van egy laikus elméletem arról, hogy ez a trend összefügg azzal, hogy egyre többet hallunk a környezetszennyezésről, és az ez által okozott szorongást az emberek ösztönösen ilyen babonás, tisztító rituálék végrehajtásával próbálják ellensúlyozni.
Nincsen semmilyen kísérlet, vagy nagymértékű tudományos kutatás emögött, ezért használjuk ezt analógiaként az ördögűzés alapvetően haszontalan voltának bemutatására.

Bár a tiszta étkezés szabályai szinte minden vallásban jelen vannak, és hosszú múltra tekintenek vissza, ezek széleskörű, és önkéntes betartása, akár nem hívők által is talán nem volt ennyire elterjedt. Egyes vallások használnak különböző eszközöket, és módszereket a tér megtisztítására is, és ezeket a módszereket átvették a kortárs ezoterikus mozgalmak is (lásd hangtálak). Néha anélkül, hogy ezek vallási eredetét figyelembe vették volna.
Mindkét esetben azzal a feltételezéssel van dolgunk miszerint a saját környezetünk és tetteink irányításával képesek vagyunk befolyásolni, és uralni az akár nálunk hatalmasabb erőket is.
Ennek a hitnek a szekuláris/világi változatát látom én a jelenleg divatos mindenmentes étkezésben, és tisztítókúrák trendjében. Ahogy folyamatosan halljuk, hogy a bolygó amelyen élünk emberi tevékenység következtében egyre inkább szennyezetté válik, és ez a folyamat egyre kevésbé megállítható, úgy válunk egyre szorongóbbá azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyet még mit magunk tudunk irányítani. Ezek egyike lehet a közvetlen környezetünk, és a saját testünk.
Bizonyos szinten érthető is ez a reakció, mert hiszen ha folyamatosan azt halljuk, hogy világvége, azaz a klímakatasztrófa közeleg, és azt látjuk, hogy a vezetőink, és a szakértők nem tudnak, vagy nem akarnak megoldást nyújtani, akkor a pánik elkerülése érdekében valamit mégis kell tennünk.
Akár valami olyat, aminek alig van köze a tényleges problémához. Ezek a tettek lehetnek akár babonás rituálék is, amelyeknek nincs valós bizonyítéka. Az egyetlen, ami ilyenkor fontos az, hogy megtaláljuk azt a cselekvéssort, vagy életmódot, amely visszaadja számunkra a kontroll érzését. Sokszor ez egy erős, karizmatikus, külső megmentő formáját ölti, aki képes elhitetni velünk, hogy meg tud menteni. Ez a jelenség különösen erősen jelenik meg azokban az esetekben, és közegekben, ahol másmilyen segítség alig van, vagy esetleg teljesen hiányzik.
Ezért láthatjuk azt is, hogy az ördögökben, és démonokban való hit elterjedtebb, és erőteljesebb azokban a közösségekben, ahol kevesebb erőforrás van, és kevésbé férnek hozzá az emberek az oktatáshoz.

Az ilyen fajta hit ártalmasságának egyszerűbb formáját a különféle csalások jelentik. Sokszor vicc tárgyát teszik ki azok az újsághirdetések, és néha tévéműsorok, amelyekben önjelölt mágusok a különféle szerelmi kötésektől, a rontáslevételig mindenféle természetfeletti rituálét árulnak. Természetesen csakis jó pénzért. És valahogy mindig kerülnek újabb és újabb áldozatok ezeknek a csalóknak.
Ez azért van, mert az ilyen fajta csalók jól begyakorolt módszer szerint manipulálják az embereket, és tapintják ki azok legmélyebb félelmeit, és bizonytalanságait. Vannak akik egyenesen az utcán szólítanak le embereket, és azt mondják neki, hogy látják rajta, milyen problémái vannak, és ez egyértelműen azért van, mert elátkozták. De ők, ezt megfelelő áron el tudják távolítani.
Ha az áldozatnak már eleve van egy ilyen természetfeletti erőkben való hite, akkor sokszor mélyen belekeveredhet egy-egy ilyen csaló csapdájába. Ezért lehet veszélyes, ha a máskülönben széles társadalmi elismertséget élvező szervezetek, és egyházak hasonló dolgokat hirdetnek.
Mivel mindenkinek vannak problémái, ezért a lényeges különbség itt abban rejlik, ahogy ezek okára magyarázatot ad. Ha valaki úgy tudja, hogy a természetes világon kívül létezik még egy természetfeletti világ is, amelyben jó és rosszindulatú entitások ugyanúgy léteznek, akkor nemhogy hülyeség, hanem logikus következtetés, hogy az ő személyes gondjaira is ez a magyarázat. A hiba forrása nem az illető elméjében van, hanem inkább annak az állításnak az elfogadásában miszerint valóban léteznek természetfeletti lények. Enélkül a hit nélkül nem létezik istenhit, és nem működnek az egyházak sem.
A humanisták szerint nem szabad elfogadnunk az egyházak azon állítását, hogy az ördögűzés tanának, és gyakorlatának csak kivételes körülmények közt vannak rossz következményei. Mert maga az ördögűzés fogalma egy abúzus.
A humanisták szerint egy olyan világkép, amely szerint a világban a rossz dolgok démonok, és az ördög hatására történnek nemcsak az összes tudományos ismeretünkkel megy szembe, hanem egyben tagadja, és korlátozza az emberi szabadságot is. Mert hiszen ha a rossz viselkedésért egy külső, természetfeletti erő, egy démon, a felelős, akkor az illető maga nem kell felelősséget vállaljon a saját tetteiért.
Sokszor láthatjuk, ahogy egyes bűnözők, gyanúsan őszintétlen megtérésük után továbbra is kihasználják, és bántalmazzák a körülöttük levőket. Az adott vallási közösség pedig nemcsak a csoporton belüli hatalmi játszmák miatt, hanem a világnézetük belső ellentmondásai és hibái miatt is teljesen képtelen ezeknek véget vetni. Az ilyen fajta közeg melegágya a különféle bántalmazásoknak. Úgy anyagi (lásd bizniszegyházak), mint érzelmi (lásd melegséggyógyítás), mint fizikai (lásd gyerekmolesztálás, és családon belüli erőszak) értelemben egyaránt.
Különösen sokatmondó példája ennek az LMBT emberek ellen irányuló, úgy érzelmi, mint gyakran fizikai bántalmazást takaró, úgynevezett reparativ terápiának neveznek, köznyelvben melegséggyógyító terápiaként ismert eljárás, amit sok egyház támogat.
Ebben az esetben láthatjuk, ahogy a vallások tisztaságra, és isteni kinyilatkoztatásokra alapuló hite, és a természetfeletti, gonosz erőkben való hitük találkozása során másokat bántanak a hit, és Isten nevében. A humanisták szerint ez vallásos abúzusnak minősül, és sokan közülük aktívan kampányolnak a melegség terápiák, és az erőszakos, kényszerített ima általi gyógyítások gyakorlata ellen.

Ugyanakkor fontos itt kiemelni, hogy az ilyen fajta abúzus elsősorban gyermekkorban kezdődik. Amikor ugyanis egy, már eleve egy adott vallásba kényszerített gyereknek azt tanítják, hogy démonok léteznek, és ő maga a halálnál is rosszabb veszélyben van tőlük, akkor az szándékos bántalmazásnak minősül.
Sok volt hívő számol be arról, ahogy gyerekkorában, a vallásos nevelése folytán, rettegett attól, hogy démonok fogják megszállni, és bántják. Egyesek arról számolnak be, hogy ezek a fajta tanítások, valamint a pokolban való hit volt egyike a legnehezebben hátrahagyott hitüknek. Vannak, akik azért nem tudnak igazán elszakadni a vallásuktól, akár úgy sem, hogy egyetlen egyházközösségnek sem tagjai, mert ez a démonokban, és pokolban való hit, amit gyerekkorukban kényszerítettek rájuk, annyira erős érzelmi köteléket jelent, hogy ezt elszakítani rendkívül nehéz, és fájdalmas lenne számukra. Egyesek ezt nem is tudják egyedül megtenni, és szakember segítségére van szükségük, hogy ennek érzelmi következményeivel meg tudjanak küzdeni.
Tovább pedig az ördögűzés során elkövetett gyilkosságok áldozatai nagyon gyakran gyerekek. Sőt kisgyerekek. Olyan korúak, akik nem képesek valóban felfogni még a vallásuk hiedelmeit sem, és még magán az egyházakon belül sem viselhetnek például egyházi tisztségeket, fiatal koruk miatt.
Társadalmilag jóváhagyni az ilyen szertartásokat azért, mert mindannyian érezzünk néha egy homályos, megfoghatatlan, felsőbb hatalom jelenlétét rendkívül veszélyes lehet.
Különösen szomorú jelenség, hogy azok, akiket gyerekkorukban valamilyen módon bántottak, a vallásos környezetben olyan helyzetbe kerülnek, hogy démonok, vagy ördög által megszállnak nyilvánítsák őket. Lehet itt szó zavart viselkedésről, mentális problémákról, vagy előző bántalmazás következtében kialakult viselkedési zavarokról. Egy francia felmérés szerint például az ördögűzésre jelentkezők túlnyomó többsége (75%) olyan nők, akik valamilyen szexuális bántalmazás (molesztálás, nemi erőszak) áldozatai voltak.
De mivel a vallások magyarázata szerint egy külső, természetfeletti erő okozza a problémákat, ezért a valóban segítségre szorulók nem tudnak egyházi forrásból valós segítséget kapni.
A humanisták szerint úgy a fizikai, mint a mentális problémáinkat szakember segítségével tudjuk megérteni, és kezelni, illetve a múlt traumáit feldolgozni. Az ördögűzők pedig nem tartoznak ezek közé.
Szerintük fontos lenne, hogy a felelősség elhárítása, és a külső erők hibáztatása helyett, szembenézve a saját hibáinkkal, és vétségeinkkel (amelyek nem azonosak a vallásos vétekkel, avagy bűnnel), felvállaljuk, hogy ártottunk másoknak, és ezt próbáljuk jóvátenni, és elkerülni a jövőben. Ez lenne az emberséges, és valós eljárás, nem pedig egy képzelt, vagy metaforikus másik lényre kenni az egészet, annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni a saját tökéletességünk képét. Függetlenül attól, hogy ennek forrása csupán a saját önképünk, vagy pedig külső megfelelési kényszer miatt történik.
A humanisták szerint az emberségünket felismerni, és felvállalni bátorság. Ha pedig mindannyian teszünk egy kis lépést efelé, akkor a démonok önmaguktól szűnnek meg, és a helyüket átveheti egy valós, vállalt önismeret, amely kedvesebb, és őszintébb a többi emberrel is.

A felelősségvállalás kérdése az egyházak esetében rendkívül problematikus. Sokan teljesen tagadják, hogy az egyházon belül ilyen tevékenység történik, valamint ha ilyen esetre derül fény, akkor tagadják, hogy maga az egyház ebben felelős lett volna. És bár technikailag igaz lehet, hogy nem lehetséges egy teljes egyházat bűnösnek nyilvánítani egy gyilkosságért, amelyet néhány tagja követett el, mert hiszen a tett a gyilkosé. De ha egy ilyen közegben következik be a gyilkosság, akkor elég egyértelmű, hogy az egyház által hirdetett tanoknak, és világképnek igenis sok köze van ahhoz, hogy ez megtörtént. Bár egyes egyházak azt állítják, hogy az ördögűzés csak egy szélsőséges gyakorlat, és csak engedély nélkül végzik azt egyes tagjai az egyházközösségüknek, de közben nem tesznek azért, hogy az ilyen viselkedést mutató személyek kikerüljenek az egyházon belül elfoglalt vezetői, lelkipásztori, és közösségi szerepükből.
Mivel a démonokban, dzsinnekben, és az ördögben való hit része a vallásoknak, hiszen ezáltal tudják megmagyarázni a világban levő rosszat, ezért a vallások nem tudják ezeket ténylegesen kiiktatni az általuk hirdetett tanításból. Hiszen, ha Isten egy végtelen hatalommal rendelkező lény, aki az embereket különösen szereti, akkor a rossz dolgokra kell létezzen egy magyarázat, ami ezt nem teszi semmissé. Erre jók az ördögök, és a démonok.
Tudom jól, hogy ezt a fajta gondolkodást nem mindenkinek lehetséges teljesen egyedül elhagynia. Vannak olyan életkörülmények, amelyekből nézve nem lehetséges sem racionálisnak lenni, sem kísérletezni, de sokszor még akár csak gondolkodni sem. Van amikor először reagálni kell, és utána gondolkodni. Vagy pedig olyan helyzetek, amelyben a résztvevők számára nem adatott meg a több éves tudományfilozófiával, és statisztikai mintavételezéssel kapcsolatos oktatás lehetősége.
Ezeknek a dolgoknak a megváltoztatása nem a leggyengébbek, és legszegényebbek feladata, hanem azoké, akik viszont megkapták, vagy megengedhetik maguknak a mély, és tudományos gondolkodás luxusát.
Az egyházak szeretnék, ha a közvélemény csupán az úgynevezett karitatív tevékenységük alapján ítélné meg őket. De ez hibás. Az ördögűzések során bekövetkezett tragédiák arra nyújtanak tanúságot, hogy az egyházak nem kompetensek az emberek problémáinak megoldásában, és az általuk nyújtott megoldások sokszor tragédiába torkollanak. Ezért jobb lenne az alázat, és a határok ismerete. Az ima nem megoldás mindenre, és ez nem azon múlik, hogy mennyire erőteljesen, vagy kitartóan csinálják. Értelmes, és emberséges megoldás az lenne, ha a problémák megoldását elsősorban mérlegelnénk, és utána szakembertől kérnénk segítséget. Ha pedig ez valamiért nem lehetséges, akkor azért kell először tennünk, hogy ez a lehetőség létezzen, nem pedig egy bizonyítatlan, és kijelentés-alapú világkép előtti meghódolástól reméljük a megoldást. Mert az valószínűbb, hogy soha nem fog eljönni.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Démonok (Katolikus lexikon)
Ördögűzés (Katolikus lexikon)
Németh Sándor megsértette a jógatársadalmat
Öt ténylegesen végrehajtott ördögűzés az elmúlt száz évből
Miért ne lehetne Jézus transznemű?
„Gyúrd magad heteróvá!!” – terápia homoszexuálisoknak? Ne már!
Szerelmi kötés, rontáslevétel, fehér mágia – több tíz milliót csalt ki a jósnő
Csalások az elmúlt napokból 2020.01.15 (Rendőrség)
A faith healer tried to cure my disability
Faith healing (Encyclopedia Britannica)
Hanging Between Heaven and Hell: Exorcisms on the Rise
Exorcist claims ‘beautiful women’ are more likely to be possessed by evil demons
They call it ‘conversion therapy’. We call it homophobic religious abuse (Humanists UK Twitter)
The ‘exorcism’ that turned into murder Why was Vilma Trujillo killed?
What’s the harm in exorcisms?
Driving out the demons
Mantra (Wikipedia)
Szamszára (Wikipedia)
Mára (démon) (Wikipedia)

Kommentelnél? Katt ide.

Házasság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

„Házasság akkor jön létre, ha az együttesen jelenlevő házasulók az anyakönyvvezető előtt személyesen kijelentik, hogy egymással házasságot kötnek. Házasságot nagykorú férfi és nő köthet.”
Házasságot érvényteleníteni csak akkor lehet, ha ezt egy perben hozott bírósági ítélet kinyilvánítja.

A hindu hit szerint a jó házasság titka a szeretet, és ez pótolhatatlan. Bár azt tanítják, hogy ezt a szeretetet nem lehet erőltetni, de ennek ellenére bizonyos, a kapcsolatra vonatkozó szabályokat be kell tartani annak érdekében, hogy a párkapcsolat kibontakozhasson.
Ezek a szabályok két nagy kategóriába sorolhatók: a megfelelő párválasztás, valamint a házasélet jó minőségének fenntartása.
Az ideális házasságban mindkét fél reális önismerettel kell rendelkezzen, de a férfi igényszintje, vágyai, és érdeklődése egy kicsit magasabb szintű kifinomultsággal kell rendelkezzenek, mint a feleségéé különben a párkapcsolat nem fog működni. A nő feladata, hogy olyan férjet keressen, aki mellett elégedett tud lenni. Magának a házasságnak az örömteli fenntartásához arra van szükség, hogy a férj gondoskodó legyen és törődjön a feleségével, amaz pedig hűséges, és gyengéd legyen a férjével.
Hitük szerint a családi boldogság kulcsa az elégedett, örömteli nő, aki szívesen gondoskodik a szeretteiről. Ezért fontosnak tartják, hogy a félj rendszeresen vegyen ékszereket és ruhákat a feleségének, és biztosítsa, hogy a felesége jól éljen. Ha pedig az asszony gyermeket szeretne, akkor ezért tegyen.
Ugyanakkor fontosnak tartják a közös lelkiség gyakorlását is, mert hitük szerint, ha a házastársak együtt gyakorolják az Istennel való kapcsolat megélését, akkor ez eredményezi a legmeghittebb házasságot.

A buddhizmus második nemes igazsága szerint a vágy frusztrációt, és ezáltal szenvedést okoz. Ezért azt tanítják, hogy kerülni kell a párkapcsolatokon belül is a károkozást a másik féllel szemben. Nem írják elő kötelezően a házasságot. Mindaddig, amíg mindkét fél boldog, addig az együttélés megengedett.
A buddhista szerzetesek cölibátust gyakorolnak, azaz tartózkodnak a házasságkötéstől, és a nemi élettől mindaddig, amíg a szerzetesi közösségben tartózkodnak, annak érdekében, hogy a buddhizmus célját a megvilágosodást elérjék a vallási gyakorlatuk által. Hitük szerint ugyanis a házasság, és a családi élet elvonná a figyelmüket a helyes gyakorlattól.
De a buddhizmusban is létezik tanítás a kiegyensúlyozott családi életre vonatkozóan. Eszerint a jó családi élethez a következőkre van szükség: bizalom, erény, nagylelkűség, bölcs megértés, valamint jó barátok társasága.
Továbbá tanítják, hogy a családosok tegyenek félre a rossz időkre, családjukkal éljenek kiegyensúlyozottan, és kerüljék a másoknak ártalmas, azaz helytelen életmódot.
Ezen kívül pedig legyenek bőkezűek a barátaikkal, és tegyenek felajánlásokat az érdemes papoknak, és az istenségeknek.
A buddhista tanításban a férj azáltal szolgálhatja a feleségét, hogy: tiszteli, nem szidalmazza, nem hűtlen hozzá, hatalmat ad neki, és ellátja ékszerekkel.
A feleség pedig ezt azzal viszonozza, hogy: megfelelően szervezi a munkáját, kedves a szolgálókhoz, nem hűtlen, megőrzi a készleteket, hozzáértő, és szorgos minden teendőben.
(forrás: Szigálka szutta)

A zsidó bölcsesség szerint „Nincs férfi nő nélkül, sem asszony férj nélkül, egyikük sem lehet Isten nélkül” (forrás: Midrás Brésit rábbá 8,9, moralizáló-anekdotikus prédikációs irodalom)
A zsidók a házasságot isteni intézménynek tartják, és hiszik, hogy Isten vezeti egymáshoz a házastársakat.
Úgy tartják, hogy a házas felek kiválnak az eredeti családjukból, és a házastársukkal egybeválva alkotnak egy új egységet, a saját családjukat.
A zsidó hitben rengeteg előírás a férfiakra vonatkozik, de a családi élet mind az asszonyon, azaz a feleségeken nyugszik. Az ők feladatuk ugyanis a családi élet békéjének, és biztos hátterének a biztosítása.
Nem neveznek meg semmit, ami a jó házasság titka lenne, de hiszik, hogy Isten aktívan beavatkozik a házasság esetében is, ha ez szükséges, mert magának a házasságnak van egy mélyebb, és komolyabb feladata az ember életében. Ezért van az hitük szerint, hogy Isten „akár a világ egyik széléről hozza az embert” akivel majd később összeházasodik.

A kereszténységen belül két fő irányzat létezik. Az egyik szerint, amit a katolikus egyház képvisel, a házastárs Isten ajándéka, ezért ennek megfelelően kell bánni vele, és fontos megbecsülni. Szerintük a házasság örökre szól, és ezért nem lehet felbontani, és újraházasodni, mert a szerződés a házaspár és Isten közt történik.
A katolikus hitben a cölibátus számít a legtisztábbnak, és a legideálisabbnak, és csak ezt követi a házasság. Minden ami ezeken kívül esik bűnnek minősül.
A másik irányzat szerint, amit a protestáns egyházak képviselnek, a házasság a két fél közti szerződés, amit bár Isten előtt kötnek, de egymással lépnek ezáltal szövetségre. Ezért ők elfogadják az újraházasulást is.
Ezen kívül a görögkatolikus irányzat szerint a jó házasság kulcsa, hogy a házastársak nem a saját örömüket, hanem a másikét keresik, és a másikat próbálják kielégíteni minden területen. Szerintük a házasságban a felek együtt növekednek, és mindez arra az igazi szeretet sziklára alapszik, amely Istentől jön. Ezért nem szabad a házasságot futóhomokhoz hasonló futó érzelmekre alapozni.

Az iszlám szerint a férfi és a nő házassága egyike Isten jeleinek. Hitükben ez az a kapcsolat, amely az ember természetének leginkább megfelel.
Azt tanítják, hogy ez a kapcsolat nem öncélú, és nem csupán a vágyak és szükségletek kielégítését szolgálja, hanem olyan szövetség, amely istenszolgálatnak minősül. A házasság keretében ugyanis a férj és a feleség egymás segítőtársai a jó cselekvésben, és egymás védelmezői a bűnnel szemben.
Tanításuk szerint a jó házasság első lépése a megfelelő társ kiválasztása. Mivel hosszú távú kapcsolatról van szó, ezért fontos, hogy jó választás történjen, mert nem mindegy, hogy ki az aki a titkait tudója, és a társuk az élet nehéz és vidám pillanataiban.
Szerintük a házasságban jogok és kötelezettségek is vannak, amelynek a házastársaknak maradéktalanul eleget kell tenniük, mert enélkül a házasság nem működhet jól. A házasságon belül fellépő hibák kezelésére pedig szeretetre, könyörületességre, és megbocsátásra van szükség.
A vallásalapító Mohamed próféta tanítása külön kitér a nők kérdésére is. Szerinte ugyanis egy nőt négy dolog miatt vesznek feleségül: a vagyona, előkelő származása, vagy szépsége miatt, valamint hite és erkölcsössége miatt. Ezért azt tanácsolja, hogy a boldogulás érdekében a hívők a vallásos nőt válasszák feleségül.

A humanisták progresszív álláspontot foglalnak a házasság kérdésében. Nem tartják kötelezőnek, vagy felsőbbrendűnek a házasságot más párkapcsolati formáknál. A humanisták szerint a házasság két egyenlő fél szövetsége. Fontosnak tartják a felek egyenjogúságát, függetlenül attól, hogy milyen neműek az illető kapcsolat tagjai. Ezen kívül pedig támogatják az azonos neműek közti házasságot is.
Szerintük a házasság fogalma rengeteget változott a történelem során, és ezekben a folyamatokban mindig az egyházak voltak azok, akik a haladást legerősebben ellenezték, és ezt teszik mind a mai napig.
Mivel a vallásos meggyőződések szerint a házasság „szent”, és ezért kiemelt pozíciót érdemel, ezért elutasítják a párkapcsolatok többi lehetséges formáját, mint például a hosszú távú együttélést, a bejegyzett élettársi kapcsolatokat, vagy az azonos neműek házasságát.
A humanisták szerint a hívők maguk nyugodtan hihetnek abban, hogy a házasságuk egy szent intézmény, amiben az istenük is aktívan részt vesz. És ezt a saját egyházukon belül gyakorolhatják is mindaddig amíg ez nem ütközik más jogi korlátozásba, mint például a többnejűség, vagy a kiskorúakkal való házasság, esetleg a kényszerházasságok gyakorlása.
Szerintük egy egyre kevésbé vallásos világban, ahol az emberek többsége soha nem lép házasságra, vagy pedig nem hisz egyetlen istenben sem, a házasság intézményének vallásos dogmákhoz való kötése értelmetlen.
Ahogy a válás ellenzése is. A humanisták szerint ugyanis a válás nem kudarc, hanem csupán a kudarc jogi elismerése. A boldogtalan házasságok felbontása nem katasztrófa. Akkor sem, ha a házasságból gyerekek is születtek. Sokan, hívők, és nem hívők egyaránt, azért ellenzik vagy ítélik el a válást, mert szerintük a házaspár gyerekei ezáltal elveszítik a stabil szülői párt, amely útmutatást, és boldog gyerekkort hivatott biztosítani számukra. Viszont ezzel elfelejtik azt, hogy egy boldogtalan házasságban a gyerekek nem élvezhetnek felhőtlen gyerekkort sem. És az ő érdekük is, hogy az együtt boldogtalan szüleik ki tudjanak lépni ebből a helyzetből, különben őket is boldogtalanná teszik pusztán a rájuk kényszerített helyzet miatt. A humanisták szerint fontosabb a gyerekeket ettől megvédeni, és a szüleikkel való kapcsolatukat külön-külön ápolni, mintsem egy képmutató helyzetet kikényszerítve hazugságba taszítani őket is.

Amint láthattuk, több vallásban is létezik olyan elképzelés, miszerint minden házasságot Isten tervez meg, és hagy jóvá. Ebből arra következtetnek, hogy a házasságot nem szabad felbontani, mert ez szembeszegülne Isten akaratával. De ez a logika ugyanúgy alkalmazható lenne például a gyilkosságra is, hiszen ha az a halál nem lett volna Isten akarata szerinti, akkor nem történhetett volna meg. Maguk a hívők is láthatják, hogy ez a fajta érvelés ellentmondásra vezet, éppen ezért ugyanúgy alkalmazni kellene a házasságra is.
A humanisták számára éppen az ilyen ellentmondások, és kegyetlen szabályok miatt fontos a szekularizmus, mert szerintük bizonyos emberi, és társadalmi kérdéseket, mint például a házasságot nem szabad kizárólag az egyházak és a vallások fennhatósága alá helyezni.
A válás és a civil házasság állami (hatósági) szabályozása egy hosszú történelmi folyamat, amely végig az egyházak hatalmával szemben volt vívva.
Ahogy a világ egyre szekularizálódott, és az egyházak hatalma háttérbe szorult úgy vált az egyházi szertartás egyre inkább szimbolikussá, és ráadássá. Természetesen ez csak a világ egyes részeire igaz, ahol az egyház nem rendelkezik az államéval egyenlő hatalommal. A szekularizált országokban a házasság szentsége, és ebből kifolyólag a vallási szertartás fontossága csak azok számára rendelkezik rendkívüli jelentőséggel, akiknek az életében a vallás fontos szerepet játszik, és az életük többi részét is a vallási szabályok határozzák meg elsősorban. Mindenki más számára a vallási szertartás csupán a romantikus és szimbolikus jellege miatt számít.
Ugyanakkor, a humanisták aggodalommal látják, ahogy az utóbbi évtizedekben maga a házasságkötés folyamata válik egyre kereskedelmibb, és látványosabb jelenséggé.
A párok manapság rengeteg pénzt fektetnek magába az esküvőbe. Beleértve a több fős, akár külföldi úttal egybekötött leány és legénybúcsúkat, a drága helyszíneken tartott esküvőket, és a (sokszor elvárt) drága esküvői ajándékokat. Vannak párok, akiknek évekig kell spórolni, hogy megfelelő pompájú esküvőt tartsanak.
A jelenséget több valóságshow is dokumentálja, amiben az esküvő, mint egy rendkívüli esemény, és a pár életének csúcspontja jelenik meg, és ezt rengeteg nehézség, és stressz előzi meg.
A humanisták szerint ez azért van, mert manapság a házasság intézménye kiüresedett fogalommá vált sok helyen, de eközben a kultúránk továbbra is romantizálja a mesés, templomi esküvőket, ami nélkül nincs meg a kívánt „… és boldogan életek míg meg nem haltak.”

Ezért a humanisták szeretnék megteremteni a házassági szertartások új formáját, amely nemcsak, hogy jelentőségteljes a házasulandó párok számára, hanem egyben szép és esztétikus is. Viszont mindeközben nem egy adott helyhez, és szigorú szertartásrendhez kötött.
Több humanista szervezet is nyújt humanista szertartásokat, beleértve esküvői szertartásokat is.
A szomszédos Romániában évek óta léteznek humanista szertartások, amelyek alternatívát jelentenek a hagyományos egyházi szertartásokra, olyan emberek számára, akik nem szeretnének egy olyan egyháznak fizetni egy szertartásért, amelyben máskülönben nem vesznek aktívan részt, vagy amelynek tanításaiban nem hisznek. Viszont szeretnék egy szép szertartással megünnepelni a házasságuk eseményét, a családjuk körében.
Ebből egy már Magyarországon is megtörtént, 2016-ban, a Magyar Humanista Társaság közreműködésével. Bár ez nem számított jogilag elismert szertartásnak, és a pár már korábban civil házasságot is kötött, de más országokban a humanista aktivisták elérték, hogy államilag is elismert házasságkötésnek számítson a humanista szertartás is.
Skócia, Észak-Írország, és az Ír köztársaság már jogilag is elismeri ezeket.
A humanista szertartások annyira népszerűek, hogy például Skóciában az első év után, amelyben 85 ilyen házasságot kötöttek, az azt követő évben több mint 4300 esküvő volt humanista szertartás keretében kötve, mely több volt, mint amit a Skót Egyház keretében kötöttek.
Írországban 2012 óta létezik ez a lehetőség, és itt 2015-ben az összes házasság 6% volt humanista szertartás szerint kötve. Ami háromszor annyi, mint a protestáns Ír Egyház által kötött házasságok.
Ezek a szertartások ugyanúgy jelentőség teliek, de nem vallásosak, és sokkal inkább a házasulandó párra vannak szabva, valamint rugalmasak a pár és a család igényei iránt, mint a hagyományos egyházi szertartás. Mivel nincsenek dogmatikus korlátozások, ezért csak a kreativitás szab nekik határt. Sem helyszín, sem pedig tartalom szempontjából nincsenek szigorú előírásokhoz kötve, mindaddig, amíg a törvény be van tartva. Továbbá pedig, a hagyományos, hivatalos házasságoktól eltérően nem korlátozódnak a heteroszexuális párokra. Az ilyen módon házasuló párok legtöbbször saját esküt írnak, és sokszor bevonják a résztvevő családtagokat is magába a szertartásba.
Az angolszász országokban már látunk kialakulni pár humanista hagyományt, mint például a házaspár kezeinek szimbolikus összekötése egy szalaggal, egy egység-gyertyának a meggyújtása, vagy pedig a csomó megkötése. Utóbbi egy hagyományos, kereszténységet megelőző kelta esküvői szokás, és a pár belső kötelékeinek megkötését jelképezi. Innen ered például az angol nyelvben használt „tying the knot” kifejezés.

Maguk a humanisták azért igyekeznek ezekkel a szertartásokkal új hagyományt teremteni, mert meg vannak győződve róla, hogy az embereknek van igényük arra, hogy egy szimbolikus szertartással hangsúlyozzák egy esemény jelentőségét, és ez akkor is igaz, ha nem hisznek sem istenekben, vagy pedig természetfeletti dolgokban. Maga az igény, hogy együtt legyünk embertársainkkal viszont igenis létező, és valós igény, amelyet a vallás mellőzésével nem kell elveszíteni, hanem csupán újra kell értelmezni, úgy, hogy jobban tükrözze a saját értékeinket.
Ez egy olyan lehetőség, ami a hagyományos, és megszokottól való eltérésben látja a lehetőséget az esemény igazi, mély, és személyes megünneplésére.

Források
Bullett, G. (1926, Szeptember). Marriage and Divorce.The Literary Guide and Rationalist Review, 363 (New Series), 157.-158.
Ditum, S. (2012, Szeptember-Október). Too Young. New Humanist, September/October, 13.-15.
Glaser, E. (2004, Szeptember-Október). Backlash in Disguise. New Humanist, September/October, 22.-23.
Harris, E. (2002). Parliamentary column. New Humanist, Spring, 30.
Hayness, E. S. P. (1906). Christianity and Marriage. The Agnostic Annual and Ethical Review, For the Year 1906, 28.-32.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
1952. évi IV. törvény a házasságról, a családról és a gyámságról
First ever legal humanist wedding ceremony takes place in Northern Ireland
Humanist weddings in Northern Ireland: everything you need to know
Are humanist marriages legally recognised in the UK?
Handfasting at a humanist wedding
Tying the knot in a humanist wedding ceremony
Ceremonies
Ceremonies FAQ
Talmud (Wikipedia)
Christian weddings
Marriage and divorce

 

Kommentelnél? Katt ide.

Isten | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Isten egy olyan természetfeletti lény, amely személyiséggel ruházható fel. Tulajdonnévként, nagybetűvel írva pedig egy adott istenségre utal, aki a világegyetem egyedüli teremtője, és annak működését, illetve irányítását felügyeli. A hagyomány szerint Istennél hatalmasabb entitás nem képzelhető el, ezért mindenhatónak, mindentudónak, és korlátlannak képzelik el a hívők. Nincsenek hiányosságai, és mindenhol jelen van. Létezésének nincs kezdete és vége.
Sokféle istenkép és meghatározás létezik. Előbbi pedig csak a közös elemeket egyesítő meghatározás.

Bár többféle módon lehetne kategorizálni a különböző vallásokat az általuk hirdetett istenkép alapján, de talán a leglényegesebb megkülönböztetés a monoteista (egyistenhit), illetve a politeista (többistenhit) tengely. A továbbiakban a három legnagyobb monoteista vallás, a judaizmus, a kereszténység, és az iszlám istenképét, valamint a két legnagyobb politeista vallás a hinduizmus, és a buddhizmus álláspontját fogom bemutatni.

Mindhárom vallás azt tanítja, hogy Isten megtapasztalható a hívők által. Vannak akik szerint ez Isten szabályainak követése által történik (judaizmus), mások szerint ez az Istennel való lelki közösségben (kereszténység), míg mások szerint a neki való szolgálatban és behódolásban történik (iszlám).
Ezen kívül pedig vannak hívők, akik szerint Isten az emberek számára megismerhetetlen, és csupán analógiákban írható le. De az analógiák lényege, hogy ismerjük az elemeiket, és ezért tudunk párhuzamot vonni közéjük. Ha az analógia egyik eleme végképp megismerhetetlen az emberek számára, akkor az erről folytatott bármilyen spekuláció értelmetlenné válik.
Vannak akik magát a világegyetemet tartják Istennek. Néha hallhatunk tudósoktól is ilyen kijelentéseket, akik egy-egy magyarázatukat ilyen költői kifejezésekkel támasztják alá, lásd Einstein, vagy a fizikusok istenét. De ez nem több egy szépítő kifejezésnél, és nem jelenti semmilyen konkrét istenség leírását.
Ezért a továbbiakban a mai nagy világvallások istenképével fogok foglalkozni, valamint a végén bemutatom a humanizmus istenektől mentes világnézetét is.

Az első, mind a mai napig létező monoteista vallás, a judaizmus szerint Isten egy mindenható, mindentudó, és a természet felett létező entitás.
A zsidó vallásban Istennek hetvenkét neve van, és ezek mind egy-egy tulajdonságát jelölik. Ezek közül a négy legfontosabb:
Elohim – a teremtés során használt; jelentése ítélkező, égi bíró isten.
Adonáj – az örökkévaló isten.
Sádáj – a mindenható isten.
És Sálom – azaz béke.
A zsidó hit szerint Isten öröktől fogva létezett, és ezért része az emberi történelemnek is. Nincsen előtte titok, figyelemmel kíséri az emberek tetteit, és annak függvényében büntet vagy jutalmaz, ahogyan az emberek viselkednek. Hitük szerint az ember tudna Isten képmásaként cselekedni, de ez nehéz számára. Annak érdekében, hogy mégis tudjanak Isten akaratának megfelelően élni adta Isten a zsidó népnek a Tórát, ami szabályozza az életüket.

Hasonló módon a kereszténység is azt tartja, hogy csak egy isten létezik, és aki résztvevője az emberi történelemnek. Egyes fundamentalista keresztény irányzatok a világ korát mindössze 6000-10000 év közé teszik. Mások szerint viszont a teremtéstörténetben említett napok nem szokványos 24 órás napok voltak, és ezért, bár elvileg ezekből, illetve a Bibliában levő nemzetségtáblázatok alapján kiszámolható lenne a Föld valódi kora, de ennek pontos száma vitatott, még a keresztények közt is.
A keresztény hitben viszont Isten végig követi az emberi korokat, és folyamatosan kommunikál velük annak érdekében, hogy közösen kibontakoztassák a teremtést. Valamint egyénileg is követi az emberek létét, és mindenkiről külön-külön gondoskodik.
A keresztény tanításban fontos elem, hogy Isten együtt szenved az emberekkel, és osztozik a bánatukban, illetve örömükben. Olyannyira, hogy szerintük, kb. kétezer évvel ezelőtt Isten testet öltött, és a bűn kivételével, minden emberi tapasztalást átélt.
Bár a keresztények szerint ez egy addig hallatlan dolog volt, és csakis a kereszténységre jellemző, de ahogy később láthatjuk majd, a hinduizmusban is létezik hasonló tanítás. A buddhizmus buddháiról, és bódhiszatváiról már nem is beszélve.
A keresztény vallás istenképével kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy bár monoteista (azaz egyistenhívő) vallásnak nevezi magát, de a tanítás szerint ez az egy isten három személy formájában írható le. Ezek „egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan marad”. (Magyar Katolikus Lexikon)
Ezek az Atya, amely azonos a teremtő Istennel, a Fiú, azaz a történelmi Jézus, akiben a keresztény tanítás szerint Isten maga testesült meg, és jött le a Földre, valamint a Szentlélek, amely a Szentháromság harmadik személye. Ez utóbbi „egylényegű” az előző kettővel, és Isten mindenhatóságának, teremtő erejének és természetfölötti hatásának megnyilatkozása.
A keresztény hit szerint ez a személyi különbözőség nem bontja meg az egy Isten fogalmát.
Éppen ezért, amikor a keresztények Jézusról beszélnek, akkor tulajdonképpen Istent is értik alatta.
Bár ez ellentmondásnak tűnhet, de a keresztény hitben fontos, hogy a dogmák kinyilatkoztatás, és autoritás alapján vannak elfogadva, és a hívőknek nem szükséges megérteni a dolgokat.

Ettől merőben eltérően az iszlám vallás erőteljesen hangsúlyozza Isten (azaz Allah) egyedüliségét.
A muszlimok által használt „Allah” kifejezés egy arab szó, melynek jelentése az egyetlen isten. Azért használják ezt Isten leírására, mert a nyelvben ez az egyetlen kifejezés amelynek nincsen többesszáma.
Szerintük a hit tisztasága pontosan abban nyilvánul meg, hogy csakis Istent illeti imádat, és minden más lény őt hivatott szolgálni. Beleértve a természetfeletti lényeket (mint például az angyalokat), de akár magukat a prófétákat is, akik mind alárendeltek neki.
Hitük szerint Isten a különböző korokban minden népből választott embereket, hogy az üzenetét az ő egyedülvalóságáról, és a másvilágról közvetítsék a többi ember felé. Ők voltak a próféták, amelyek közül az utolsó volt Mohamed. Isten neki szó szerint diktálta az iszlám szent könyvét a Koránt, és amelyben tudatja az emberekkel a saját jellemzőit is. Eszerint Isten „nem nemzett, és nem nemzettet” „És senki nem fogható hozzá”. Valamint önmagában létező, örökkévaló, kezdet nélküli, utolsó, és vég nélküli. Mindentudó, mindent lát és minden felett uralkodik.
Az iszlám hit szerint Isten a legigazságosabb, és ezért ő az egyetlen akit áhítatosan imádni, és szolgálni kell, és csakis hozzá szabad fordulni segítségért, és bűnbocsánatért, mindenféle közbenjáró nélkül. Ez az iszlám hit egyik alaptétele, és ezért szigorúan tilos a muszlimok számára bármely másik istenséget, vagy személyt imádni.

Ezeken kívül pedig léteznek a politeista (többistenhitű) vallások, mint a hinduizmus, és a buddhizmus. Utóbbit néha (tévesen) ateista vallásnak is nevezik, de erről hamarosan bővebben szó lesz.
Elsőként a hinduizmus, amely szerint semmi sem létezik Istenen kívül, mivel ő hozta létre a többi létezőt. Ezek léte és működése Istentől függ, beleértve az összes teremtett lényt, magát az időt, és a tetteket (a karmát) is.
Hitük szerint Isten tökéletes, és lelki. Az emberek Istentől elkülönülve élnek az átmeneti anyagi világban, és feladatuk, hogy a vele való kapcsolatukat felelevenítsék. Hiszik, hogy minden ember szívében jelen van Isten, amit ők Felsőléleknek neveznek, és amely mint egy barát folyamatosan segíti az embereket, ha ezek ezt igénylik. Ennek megtapasztalása a bizonyíték számukra, hogy Isten és a lélek végső soron azonosak. Ha valaki Istent látja minden mögött, akkor felébred a természetes istenszeretete, és ez folyamatosan növekszik élete során. Így tudja elérni azt, ami a hinduizmus szerint az emberi élet célja: a felszabadulást, ami az Istennel való teljes egységet, és ezért a tökéletes boldogságot jelenti. Ennek során Isten és az emberek egymással fennálló szeretetteli kapcsolatából származó viszonzást érzik az emberek a tökéletes boldogságnak. Ebben az összhangban teljesednek be úgy Isten, mint az emberek vágyai.
A hindu hit szerint, Isten a teremtés után sem hagyja magára a teremtményeit, és időről-időre megjelenik nekik. Vagy pedig hű társait küldi, hogy utat mutassanak az emberiségnek. Ezt Krisna formájában teszi, ami a hindu hit szerint legutóbb kb. 5000 évvel ezelőtt történt.
A kereszténységtől eltérően a hindu hitben mivel Isten, és a lélek örökkévaló, ezért Isten tulajdonképpen nem-született, hanem csak alászállt a Földre.

Végül pedig a buddhizmus, amelyet sokszor tévesen ateista vallásnak, és csupán filozófiának neveznek, szintén említ isteneket, bár nem teista értelemben.
Többféle buddhista irányzat létezik, amelyek közül némely tényleg nem tartalmaz isteneket, hanem csupán aszketikus vallási szabályokra alapszik. Viszont a Buddhákat, és a bódhiszatvákat szintén kultusz övezi, és ezeket istenkeként imádják. A különbség ezek közt, és a monoteista istenek közt csupán annyi, hogy a buddhizmus istenei nem számítanak teremtő istenségeknek. Viszont a buddhizmusban is létezik másvilág, amelynek különböző szintjeit egy-egy istenség uralja. Egyes buddhista tanítások szerint ezek az isteni állapotok, megfelelő gyakorlás következtében bárki számára elérhetők a halál utáni létben.
Vannak azonban olyan buddhista iskolák amelyek szerint a buddhizmus lényege az út, amely a felszabaduláshoz vezet, és ezért nem lényeges az isten kérdés maga.
Buddha nem tagadta, hogy létezne Isten vagy istenek, egyszerűen csak nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Amikor tanítványai erről kérdezték, kitérő választ adott. Tanítása szerint mindenki képes elérni a felszabadulást. Egyesek mindezt úgy értelmezik, hogy a vallás lényege ebben a belső útban rejlik, nem pedig istenek imádatában.
Szerintük a hagyományban létező istenség-ábrázolások, képmások, és szobrok csak emlékeztetők arra, ami minden emberben megtalálható. De mivel még nem ismertük fel ezeket magunkban, ezért egyesek azt gondolják, hogy ezek közül néhány nagyobb tiszteletet érdemel, és ezért isteneknek nevezik őket. Amikor viszont felismerjük, hogy egy adott istenség ábrázolása csupán egy jelkép, és amikor az ennek megfelelő jellemzőt felfedezzük önmagunkban, akkor megszűnik a külső emlékeztetőre való igényünk is.

Ennél már csak a humanisták lépnek eggyel tovább, azzal, hogy teljesen elutasítják az istenek fogalmát, és az erre való bármilyen igényt. A humanisták tehát tulajdonképpen ateisták.
Amiben a humanizmus többletet jelent az ateizmushoz képest, az az erkölcsi nézőpont miszerint a halandó, földi életünk keretei közt értelmet az emberi gondolkodás, és célok tükrében találunk, nem pedig egy felsőbb hatalom által van számunkra kinyilatkoztatva.
Míg az ateizmus egy válaszreakció az istenek állításra, addig a humanizmus ezen felül egy alternatív, természetfeletti elemektől mentes, összefüggő világnézet, amely bármely ember számára érthető.
A humanisták szerint a világ teljes istenek nélkül is. Létezik ugyanis rengeteg dolog, ami az életet széppé, és értelmessé teszi. Mint például a természetes világ, a többi ember, a művészetek, a szeretet, és az emberi kapcsolatok, vagy akár a humor, és a csokoládé. Hibásnak tartják a hívők feltételezését miszerint egy világnézet csak akkor teljes, ha mindezeket, és ráadásul egy istent is tartalmaz.
Ezen kívül a humanisták általában szkeptikusak is. Tehát szeretik tudományos, és szkeptikus alapon vizsgálni minden természetfelettire vonatkozó állítást. Ugyanúgy nem fogadják el a boszorkányok, a szellemek, vagy az ufók létét, mint az isten(eké)t, pusztán az alapján, hogy mások hisznek, vagy hosszú ideje hittek ezekben.

A humanisták nem fogadják el a panteizmust sem, miszerint Isten a világegyetemmel egyenlő.
Szerintük a világegyetem egy semleges létező, és amelyben az emberek egy apró szerepet töltenek be. Nem gondolják azt, hogy a földi élet különleges vagy tökéletes lenne, vagy hogy mindezt egy valamilyen természetfeletti lény kizárólag az emberek érdekében teremtette volna. Ennek ugyanis ellentmond a sok betegség, és felesleges szenvedés, amit a világban láthatunk, valamint a gyakorlatilag végtelen világegyetem, amiben élünk.
A humanisták, egyes vallásos emberektől eltérően nem hiszik, hogy a betegség, és a szenvedés egy tudatos, mindenható lény (isten) büntetése, vagy pedig az emberek bűneinek a következménye lenne. Szerintük a betegségek azért léteznek, mert a biológiai lények, természetes folyamatok által létrehozott teste nem tökéletes, és ezért hajlamos a meghibásodásra. A szenvedés pedig, bár sokszor szintén természetes folyamatok következménye, mint például egy tűzvész, vagy egy földrengés, de ezek nem az élőlények ebben, vagy egy másik életben végrehajtott tetteinek büntetései. Az emberi szenvedés sokszor leginkább az emberi társadalmakon belüli folyamatok következménye. Ezért a humanisták szerint épphogy az a dolgunk, hogy ezeket a káros társadalmi folyamatokat a lehető legjobban csökkentsük, és egy igazságos, és demokratikus társadalmat hozzunk létre, amelyekben ezek a dolgok nem történnek meg.
A humanisták számára értelmetlen egy szerető isten fogalma mindaddig amíg a világban létezik felesleges szenvedés. És bár a rossz problémájáról rengeteg különféle teológiai vita lezajlott már a történelem során, a humanisták számára ezen válaszok egyike sem nyújtott kielégítő választ magára a kérdésre, hogy hogyan engedheti meg egy szerető, és mindenható isten, hogy a teremtményei szenvedjenek.

Vannak, akik szerint az istenhit az agy működésének mellékterméke. Szerintük az emberek nem azért hisznek istenekben, vagy hihetetlen vallásos dogmákban, mert kevésbé racionálisak hitetlen társaiknál, hanem sokkal inkább azért, mert ezek a dogmák más magyarázatoknál jobban beilleszthetők a már létező következtetéseket levonó rendszerükbe.
Napjainkban, úgy a hívők mint az ateisták a tudomány által keresnek magyarázatot a hit jelenségére, és ezáltal próbálják alátámasztani Isten létét, avagy nemlétét.
Egyes hívők lelkesen felkarolták a tudomány különféle vallásos értelmezéseit, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy Isten valahogy, az evolúció során íródott az emberi agyba. Vannak akik szerint Isten maga indította el az evolúció folyamatát, és ezért az emberi agy úgy alakult ki, hogy felismerje és imádja Istent.
Mások pedig az úgynevezett „isteni gén”-t kutatták, amely azt bizonyította volna, hogy az istenhit genetikailag belénk van kódolva.
A humanisták szerint mindezek az elképzelések az evolúcióelmélet félreértéséből, vagy szándékos félreértelmezéséből fakadnak. Az evolúciós folyamatoknak ugyanis pont hogy nincs előre meghatározott végpontja. A természetes szelekció folyamatában ugyanis épp a véletlenszerűség a lényeg. Stephen J. Gould evolúcióbiológus híres gondolatkísérlete szerint, ha visszatekernénk az időt, és másodszor lefuttatnánk az evolúció folyamatát, akkor egy teljesen másmilyen élővilágot kapnánk.
Továbbá pedig a humanisták szerint ezekkel a magyarázatokkal mind az a gond, hogy nemhogy bizonyítják, hanem egyenesen csökkentik Isten hatalmasságát. Ha Isten csupán az agy egyik hasznos jelensége, ami segíti az embereket abban, hogy együttműködjenek, és örömteli társas élményeket éljenek át, akkor nem igazán beszélhetünk egy önállóan létező, mindenható lényről.
A különböző kísérletek, hogy Istent összeegyeztessék a természettudományok eredményeivel ellentmondásokhoz vezetnek, és végső soron mindig istent helyezik egy egyre kisebb skatulyába, amely már rég nem azonos a vallások által hirdetett mindenható, és mindentudó, természetfeletti lénnyel.
A humanisták szerint éppen ezért értelmetlen a panteizmus is, mivel ha isten a természet része, akkor ő is ugyanúgy a világegyetem szabályainak rabja, mint maga az ember. Ha pedig nem képes kivonni magát ezek alól, akkor nincs tulajdonképpen ok arra, hogy imádják.
Másik oldalról, az ateisták, például VS Ramachandran neurológus megfigyeléseire hivatkoznak, amely szerint a homloklebenyt (az agy elülső részét) érintő rohamokat tapasztaló páciensek egy-egy ilyen roham után erőteljes misztikus élményeket éltek át, és utána erőteljes érdeklődést mutattak a vallásosság, és a spiritualitás iránt. Ő ezt úgy értelmezte, hogy létezik az agyban egy Isten-pont, ami a hit eredetére lenne magyarázat.
Ezt több hasonló kutatás követte, amely közül néhány vallásos és ateista tudósok közti együttműködés eredménye volt. Ezek komputertomográfia (számítógépes tomográfia, CT) módszerrel próbálták beazonosítani a helyet az emberi agyban ahol az istenhit lakozik.
A humanisták szerint viszont mindezek a próbálkozások tévesek, mert alapvetően hibás a felvetés, hogy az istenhitet kizárólag agyi állapotokra, vagy biológiai folyamtokra egyszerűsítjük. Ezáltal ugyanis elvesz a vallásosság, és a hit jelenségének rengeteg részlete, ami viszont szintén magyarázatra szorul.
Szerintük a hit egy összetett személyiségi, tapasztalati, és társadalmi jelenség, amely magába foglalja úgy az egyén saját tapasztalatait, mint a kultúrát, amiben felnőtt, és amiben él, valamint a világ eredetéről, és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képet is.
Azt gondolják, hiba természetesíteni az istenhitet, és ez az irány közös ellensége lehet úgy a hívőknek, mint a tudomány-párti nem-hívőknek egyaránt.

A humanisták szerint a vallás egy általánosabb agyi képesség mellékterméke, amely a minket körülvevő világot hivatott magyarázni. Viszont ez az egyike a talán legemberibb képességünknek, és egyike azoknak a dolgoknak, amelyek egyedivé teszik az embert az összes élőlény közt. Akkor is, ha ez a képesség néha rossz módon van használva, és mint a vallások esetén ki van használva, mégis ez egy olyan jellegzetes emberi képesség, amit éppen ezért érdemes tanulmányozni, és megbecsülni.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Smith, A. D. H. (1960) The Experience of ‘God’. New Humanist (January), 15.-16.
Tallus, R. (2010) In Search of the G Spot. New Humanist, (January/February), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Isten (Wikipedia)
So you think you can live without God?
Humanism A positive approach to life
Kérdesek a kezdethez
Jézus azonnal itt van!!! Kész vagy?
Németh Sándor válaszol – Teremtés
Szentháromság (Katolikus Lexikon)
Szentlélek (Katolikus Lexikon)
Krisna isteni élete mindenkit vonzó
Panteizmus (Wikipedia)
Would humans evolve again if we rewound time?

 

Kommentelnél? Katt ide.

Génmanipuláció | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

„GMO (genetikailag módosított szervezet) olyan szervezet, az ember kivételével, amelyben a genetikai anyagot olyan módon változtatták meg, amely nem fordulna elő a természetben párosodás, illetve természetes rekombináció útján.” (Az Európai Parlament és a Tanács 2001/18/EK irányelve szerinti meghatározás)
A magyar kormány hivatalos álláspontja szerint „nemzetstratégiai érdek Magyarország GMO-mentes állapotának fenntartása”.
Máshol a világban egyes kutatók már (állítólag) emberi magzatokon végeznek génmanipulációs kísérleteket.
Tényleg gonosz dolog a GMO? Vagy egészségre káros?

A buddhista hit szerint az emberi test állapota tükröződik az elmében, valamint fordítva, az elme (lélek) állapota is tükröződik a testben. Ezért hangsúlyozzák a tiszta test, és a tiszta elme gondolatát, mert a buddhista tanítás szerint ezek feltételei a spirituális fejlődésnek.
Úgy tartják, hogy a természet az érző lények összesített karmájának tükröződése. Ezért, egyesek azt gondolják, hogy mindaz, ami mesterségesen van létrehozva soha nem fog tudni olyan lenni, mint ami a természetben előfordul. Hitükben az emberi élet végső célja a megvilágosodás. Ezért egyes buddhista tanítók szerint ennek akadálya az emberi gondolkodás, mivel korlátolt, és természetellenes.
Mivel még nem ismert, hogy az embereken végzett genetikai beavatkozások milyen módon befolyásolnák a buddhizmus által előírt lelki fejlődést, ezért egyelőre aggodalmat fejeznek ki a technológia iránt. Egyes buddhisták szerint, mivel a tudomány csakis a fizikai testet vizsgálja, és a lelket nem, ezért nem képes választ adni ezekre a vallási kérdésekre.
Elutasítják a kísérleteket, beleértve az állatokon végzett kísérleteket is, mivel szerintük ez megszegi a buddhizmus egyik lényegi tanítását: a nem ártás elvét. Bár elismerik, hogy a géntechnológia segíthet enyhíteni a szenvedésen például a szükséges élelem biztosításával, de mégis gyanakvással tekintenek rá, és inkább tartózkodó álláspontot vesznek fel.
Hasonló módon rossznak tartják a génekkel való kísérletezést, és ezek kereskedelmi felhasználását, mert értelmezésükben ez lopásnak minősül. Buddha egyik példabeszédére hivatkoznak, miszerint a dolgokat csakis úgy lehet használni, ahogyan a méh használja a pollent. Tehát úgy, hogy mindkét félnek kölcsönösen előnyös legyen a művelet.

A zsidó valláson belül különböző vélemények léteznek a géntechnológiával kapcsolatban.
Az egyik szerint, mivel a Tóra kimondja hogy az emberek vonják uralmuk alá a világot, ezért szerintük megengedett a géntechnológia is. Hiszik, hogy Isten képességet, és hatalmat adott az embernek, hogy az Ő akaratával összhangban tegyen az állatokkal, növényekkel, és az élettelen anyaggal.
Míg egyes istenhívők azzal érvelnek a géntechnológia ellen, hogy az Isten munkájába való illetéktelen beavatkozás jelentene, addig a zsidó felfogás szerint ez megengedett. A búzához hasonlítják, amiből az emberek kenyeret készítenek, és ami a teremtés befejezése, nem pedig tilos tevékenység.
Szerintük a géntechnológia csak akkor tilos, ha kiderül róla, hogy ártalmas az embereknek valamilyen módon. Akkor viszont automatikusan vallásilag is tilossá válik.
A judaizmusban fontos vallási szabály az emberi élet megőrzésének előírása (pikháh nefes), ami kimondja, hogy a gyilkosság, a bálványimádás, és a szexuális vétkeken kívül minden megengedhető az élet védelmében. Ilyen alapon a géntechnológia is megengedett, ha az emberi élet védelmében van használva.
Vannak viszont zsidók, akik szerint igenis tilos, vagy legalábbis nem kóser (szefárd kiejtéssel kásér, askenázival kóser), azaz alkalmas, vagy megfelelő. Mivel a géntechnológiában vegyesen termesztik a különféle terményeket, ez ellenkezik a kilayim szabállyal, amely szabályozza, hogy mely gabonaféléket lehet együtt termeszteni.

A kereszténységen belül is megoszlanak a vélemények a géntechnológiáról.
Egyesek, a zsidókhoz hasonlóan, azzal érvelnek mellette, hogy az Isten által adott képességeket arra használni, hogy változtassunk a környezetünkön Isten által jóváhagyott.
Mások viszont veszélyesnek tartják a természet határainak feszegetését. Szerintük Isten egy jó világot hozott létre, és az embernek ebben kiemelt szerepe van. Ugyanis ő királyi méltóságot kapott Istentől, a teremtésen belül. Ez viszont felelősséget is hoz magával, és nem jogosítja fel az embert arra, hogy tönkretegye a királyság többi részét, vagy annak lakóit leigázza.
Vannak keresztények, akik szerint a technikai fejlődés az embert hibás mindenhatóság képzetével ruházta fel. És ez különösen veszélyes a második világháború eseményeinek tükrében.
Szerintük a világ egyensúlya összefügg a mi egyensúlyunkkal, és léte a mi létünk tétje. Ezért fontos, hogy ne az emberi elvárásoknak megfelelően próbáljuk módosítani.

A hinduizmus szigorúan elutasítja a géntechnológiát.
Szerintük soha nem engedhető meg, és nincs rá szükség, mert Isten teremtése teljes, és tökéletesen van berendezve. Hitük szerint a világban minden termetmenynek megvan a maga szerepe, és ennek rendszere az emberek számára átláthatatlan. Ezért nem is próbálhatják meg módosítani azt.
A hindu hit szerint az emberi élet célja összhangban élni Istennel. Embernek lenni ugyanis egyedülálló lehetőség a lelki fejlődésre.
Szerintük Isten mindennel ellátott bennünket, amire szükségünk van, ezért csakis az alternatívnak minősített gyógymódok, mint a hagyományos indiai orvoslás (azaz az Ájurvéda) a megengedett.

Az iszlám nem határolódik el a génmódosítástól, és nem tiltja kifejezetten, ha lehetséges ezt az emberiség érdekében használni.
Szerintük minden tudomány használható rosszra is. Ezért az alapelvük az, hogy a kárt el kell hárítani, de ennek során nem szabad több kárt okozni.
Mivel a géntechnológia következményei még nem ismertek, ezért nincs egyértelmű állásfoglalás az iszlámon belül a kérdésben.
Emberi alkalmazásban viszont az ivarsejtek módosítását már erkölcsileg elfogadhatatlannak tartják.

A humanisták nem hisznek abban, hogy a Föld élőlényeit egy természetfeletti, és természeten kívüli lény hozta volna létre. Szerintük a természet egy önálló létező, és ennek a rendszernek a része minden élőlény, beleértve az embereket is.
Nem tartják bűnnek, vagy hibásnak ha módosítani próbáljuk a környezetünket, hiszen ezt tettük évezredeken keresztül, és ettől lett sikeres a fajunk. Hacsak nem kegyetlen módon alkalmazzuk a tudásunkat, akkor nem látják erkölcstelennek a természet bármely részének módosítását sem.
Sőt, a humanisták közül sokan szeretnék sokkal szélesebb körben használni, és elérhetővé tenni a géntechnológia eredményeit.
Szerintük a géntechnológia az emberek által több ezer éve folytatott nemesítési folyamatok modern változata. A különbség csakis abban rejlik, hogy most a technológia segítségével sokkal hatékonyabban, és gyorsabban tudnánk a kívánt módosításokat létrehozni. Fontos szempont számukra az, hogy csak ezzel a technológiával tudnánk olyan terményeket létrehozni, amelyek az egyre növekvő szárazságnak, és a globális felmelegedés kihívásainak ellen tudnának állni.
Valamint, mivel lehetséges olyan növényeket előállítani, amelyek nem igényelnének műtrágyát, ezáltal a mezőgazdaság ökológiai lábnyomát is lehetne csökkenteni, ami szintén rendkívül fontos. Vannak akik rettegésnek, és butaságnak tartják a géntechnológia ellenzését. De a humanisták elismerik, hogy ezek a félelmek igenis lehetnek megalapozottak, és azt gondolják, hogy ezért komolyan kell őket venni. De véleményükben ezeknek a kérdéseknek a tisztázására még mindig a tudomány a legjobb módszerünk. Fontosnak tartják, hogy az esetleges kritikánkat szintén tudományos alapon, és a tények ismeretében tegyük, ne pusztán vélemények, és félelem alapján.
Számukra az egyik legfontosabb cél, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tett információk tudományosan megalapozottak legyenek, nem pedig áltudományosak. Utóbbinak ugyanis megvan az a veszélye, hogy az emberek elutasítanak életmentő, vagy fontos tudományos eredményeket is.
Legjobb példa erre az utóbbi évek oltásellenes mozgalmai. Ezeknek hatására ugyanis megelőzhető betegségek továbbra is megbetegítenek kisgyerekeket, pusztán azért, mert a szüleik hibás információt kaptak, és áltudományos dolgokról győzték meg őket.
Végül pedig annak ellenére, hogy a humanisták, tudományos alapon támogatják magát a géntechnológiát, de sokan közülük kritikusak egyes géntechnológiával foglalkozó cégek káros tevékenységeivel kapcsolatban.

 

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A TANÁCS (EU) 2019/1904 HATÁROZATA
DIRECTIVE 2001/18/EC OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL of 12 March 2001
Miko azok a GMOk? – Kezdőknek
GMO-jelentés: zéró tolerancia a szennyezett vetőmagokra
Egy kínai kutató azt állítja, megszülettek a világ első génmódosított ikrei
Ki fog meggazdagodni a genetika jövőjén?
Filtering Fact from Fiction: A Humanist Response to GMOs
What Does the Term “GMO” Mean?
Genetic Engineering: A Buddhist Assessment
Kóser (Wikipedia)
The three main monotheistic religions and gm food technology: an overview of perspectives

Kommentelnél? Katt ide.

Halál után | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Tudjuk, hogy mit jelent élni, de vajon mi van a halál után? Meg tudjuk egyáltalán tapasztalni a halált? Létezik olyan kutatás, ami szerint, képesek vagyunk felfogni körülöttünk zajló eseményeket akár a hivatalos, úgynevezett klinikai halál beállta után is.
Tényleg csak a vallások tudják megválaszolni a kérdést, hogy mi történik velünk a halál után?

A zsidó vallásban nincs egységes tanítás a halál utáni létről, ehelyett metaforákat, és példabeszédeket használnak a túlvilági érzékeltetésére. Viszont minden zsidó irányzat tanítja a halhatatlan lélek tanát, miszerint a léleknek öt szintje van. Egy részével az ember rendelkezik, másik részük viszont tőlünk független. De ezek mindegyike Istentől származik. Hitük szerint ez a lélek örök, és mindentudó, mint Isten. Ennek bizonyítékának tartják az előrelátó álmokat, és a déjà vu érzését.
Hiszik, hogy a tettek következményei a túlvilágban egyenlítődnek ki, és ott nyerik el a bűnösök a megérdemelt büntetésüket, valamint az igazak a jutalmukat.
A posztbiblikus időszak enciklopédiája, a Talmud, rendkívül különböző módon tárgyalja a kérdést. Nincs benne konkrétum a túlvilágról, vagy a feltámadásról, hanem csupán az ígéret, hogy Isten megtartja „a porban aluvóknak adott szavát”.
Az ebben említett “Gyehenna”, azaz a pokol, ahol a bűnösök szenvednek, egyes értelmezések szerint a valóságban egy létező hely a mai Jeruzsálemben (a Hinom völgye, Gé Hinom). A paradicsom pedig szintén metaforikusan értendő, ugyanis az egy perzsa eredetű görög szó, amely „parkot” vagy „kertet” jelent. Vannak akik szerint ez csupán egy utalás az Édenkertre (Gán Éden), ahol Ádám és Éva élt, és ahol nem létezett szenvedés, és az élőlények az eredeti, teremtett tökéletességükben éltek a bűnbeesésig. A modern zsidók példabeszédeknek tartják, és elutasítják, hogy ezek valós helyek lennének. Szerintük nincs pontos tudásunk arról, hogy hol van, és milyen a másvilág.
Más zsidó gondolkodók szerint a túlvilág nem egy másik világ, hanem egy eljövendő világ, aminek eggyé kell válnia a jelenlegi világunkkal. A bibliai tanítások célja pedig ennek megvalósítása. Ezért tanítják azt például, hogy a zsidóknak tenniük kell azért, hogy a világ javuljon.

A keresztények szerint a hit lényege a halál utáni élettel kapcsolatos tanításokban fogalmazódik meg, és ezek nélkül a szent könyvek nem lennének többek erkölcstankönyveknél. Tanításuk szerint a földi lét célja, hogy az ember megértse, és felkészüljön a halál utáni létre, Isten birodalmában.
A legtöbb keresztény irányzat szerint az emberi történelem végén Isten mindenki felett ítéletet hirdet, és aszerint büntet vagy jutalmaz meg mindenkit, hogy milyen életet élt. Ebben az értelmezésben a földi lét csupán próbaidőnek számít a valódi létezés előtt.
Figyelembe véve a tudomány eredményeit, a keresztények manapság a feltámadás hit és reménység jellegét hangsúlyozzák inkább. Elismerik, hogy mindez nem tapintható, és nem vizsgálható, mert „a lélek birodalmába tartozik”. Ezért hitükben hangsúlyos a bizonyíték nélkül való hit. Lásd hitetlen Tamás történetét, akinek Jézus egyesen azt mondja, hogy jó az ő hite, mert hiszi, amit lát, de azok, akik nem láthatják ezt, és ennek ellenére is hisznek, azok felsőbbrendűbbek nála. (Jn 20, 29)
A feltámadásban való hit annyira alapvető, hogy azt tartják, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a teljes igehirdetés. (1Kor 15 14,19)

A muszlim vallás tanai sokban hasonlítanak a keresztény tanításra. Az iszlám tanítása szerint az ember élete különböző időközökből áll, amelyek mind egy-egy kapuval kapcsolódnak egymáshoz.
Hitükben a lélek a terhesség negyedik hónapjában kerül a magzatba, és a születés a kapu amin át az e világi létbe kerül. Ezt a halál zárja, ami után a lélek egy köztes, sírvilágba kerül, ahol az Ítélet napjáig várakozik. Ekkor a lélek áthaladhat a következő kapun, és feltámad. Ugyanakkor megkapja a tettei függvényében vagy az örök jutalmat (Paradicsom) vagy az örökké tartó büntetését (Pokol). Az ebben való hit az iszlám egyik alappillére.
Ezen kívül hiszik még, hogy az ember élete során a lélek különböző időközökben más, és más erősségű kapcsolatban áll a testével. Így magyarázzák a halálközeli, és a testen-kívüli élményeket. Szerintük az e világi lét során a lélek időnként kiléphet a testből, például alvás során, de amikor újraélesztésre van szükség, akkor a lélek csakis Isten akaratából tudja visszanyerni a tudatát.

A hindu kozmológiában a világegyetem három világra (trailokja vagy trilokja) van osztva. A legfelsőbb a mennyország, ezt követi a föld, majd pedig a pokol.
Ezek mindegyike további alegységekre van osztva. A hindu hitrendszerben a különböző világokat különféle istenségek irányítják. A buddhizmus hasonló tanításában az istenségeket a buddhák vagy más néven a bódhiszattvák illetve démonok helyettesítik.
A hindu hitben amikor a test meghal, a lélek tovább létezik, és az élete során végrehajtott tettek függvényében új testbe születik újjá. Előző életében elkövetett bűnei büntetést, a jó cselekedetei pedig jutalmat hoznak számára.
A hindu hit szerint csakis a legfelsőbb istenség, Brahman, tölt ki időt és teret, minden más csupán az ő elméjének a kibontakozása, és ezért illúzió (májá). Ettől a káprázattól csakis az isteni hatalom előtti meghódolással lehet megszabadulni.
Az emberekben levő lélek (atmán) az istenség elválaszthatatlan részecskéje. Ennek jelenléte a testben a tudat által ismerhető fel. A puszta anyag nem rendelkezik tudattal, ezért nincs is lelke.
A kortárs hindu gondolkodók szerint a tudat nem az agy működésnek terméke, hanem a lélek kisugárzásának jele. A napsugárzás metaforáját használják, ennek magyarázatára. Eszerint ahogy a Nap sugarai bevilágítják a világűrt, úgy az emberi testet is beragyogja a lélek, a tudat formájában.
Szerintük a testre gyakorolt hatások, mint a kábítószerek hatása, vagy az agy sérülései csupán annak a jele, hogy a test visszahat a lélekre, de szerintük nem ez az elsődleges, hanem a szellemi lény, amely benne lakozik. Ezért a testre úgy tekintenek, mint egy ruhára, amit a lélek, az újjászületés során levet. Maga a lélek viszont örökké létezik.

A buddhista tanítás, hasonló módon azt tartja, hogy a test csupán egy hajó, amelyet annak kormányosa (a tudat) vezet és irányít. Ezért hiszik például, hogy a nagy tanítómestereik olyan szintén voltak képesek összehangolni a tudatukat (lelküket), és a testüket, hogy az nem öregedett, és hetekig nem indult bomlásnak még a vérkeringésük, és a lelégzésük leállta után sem.
De mivel a buddhizmus a hindu vallásból alakult ki, ezért sok elemét használja, beleértve a másvilággal kapcsolatos tanításokat.
A buddhizmus szintén a három részre felosztott világegyetemet tanítja, és hitük szerint a lélek, tettei függvényében ezek bármelyikébe újjászülethet.
Ezek közül az első a Kámalóka, azaz az érzéki vágyak birodalma. Itt a lények függenek az érzéki vágyaktól, és ezek szenvedést okoznak számukra. Ez a szint Mára démon uralma alá tartozik.
Ezt követi a rúpa-vacsara avagy az „alakok birodalma”, ahol az élőlények teste finom anyagból készült, nemtelen, és lakói nem érzékelik az öröm, és a fájdalom szélsőséges formáit. Ez egyike azoknak a céloknak, ahová a helyesen végzett vallási gyakorlat következtében újjá lehet születni a hívőknek.
Végül pedig az arúpa-vacsara avagy a „forma nélküli birodalom”, ahol a lakóknak nincs se formája se elhelyezkedése. Ezen belül létezik a négy mennyország, ahová azok a lelkek tudnak újjászületni, amelyek már majdnem elérték a teljes felszabadulás állapotát.
A buddhista tanítás szerint a lélek, a tettei következményeként, azaz a karmája szerint születik újra és újra. Ez lehet állatok vagy akár félistenek, sőt istenek formájában is. Embernek születni hitük szerint különleges lehetőség, mert ennek a létezésnek a során lehet az újjászületések ciklusából (szamszára) végleg megszabadulni a léleknek, és elérnie a nirvána állapotát, amikor nem születik többé újjá semelyik világban.
Ennek érdekében viszont a Buddha tanításait kell követni, amelyeket a négy nemes igazság foglalja össze. Ezek a következők:
1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
2. a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás;
3. van egy út, amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól;
4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” (astángika-márga) vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, és a helyes elmélyedés.

A tibeti buddhizmuson belül a halottas könyv (Bardo Tödöl) leírja azt is, hogy hogyan kell helyesen meghalni.
Ennek a keresztény hagyományban az ars moriendi („a meghalás művészete”) a megfelelője, amely olyan művek gyűjteménye, melyeknek célja a betegek, és haldoklók lelki gondozását segíteni.

A humanisták a halállal, és a halál utáni léttel kapcsolatban a tudományos ismereteinkre támaszkodnak. Fontos számukra, hogy a vágyaink, és a félelmeink helyett olyan ellenőrizhető, és megbízható információkra alapozzák a véleményüket amelyek tudományosan vizsgálhatók. Nem tartják elegendőnek sem a hagyomány, sem pedig mások személyes beszámolóit arra, hogy a halálról és az emberi létről gondolkodjanak. A halál utáni életet kívánságnak és inkább vágynak látják mintsem megalapozott nézetnek.
Antropológiai ismereteink szerint már elődeink is hittek a halál utáni létben, és ennek megfelelően, ki-ki a saját hagyománya szerint készítette elő a halottait a másvilági életre. Őseink számára az egyik biztos dolog az életben az a megfigyelés volt, miszerint az emberek tettei hatással vannak a világra. Innen már csak kevés kellett ahhoz az elképzeléshez, amit isteneknek nevezünk, és amelyek hatalmukkal befolyásolják, és meghatározzák az emberek életét, és jóllétét. Manapság viszont, az egyre bővülő ismereteink miatt, egyre kevésbé van szükség arra, hogy isteni közbenjárást feltételezzünk bármely esemény mögött.
Létező tudásunk birtokában nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy emberként mi is ugyanúgy része vagyunk az ökoszisztémának, mint bármely másik állat vagy növényfaj, és nincs különbség köztünk. Mivel biológiai értelemben vagyunk élőlények, ezért a létünket a sejtjeink határozzák meg. Nap mint nap rengeteg sejtünk pusztul el, és ezek halála leggyakrabban előre meghatározott, pusztán abból kifolyólag, hogy milyen szerepet töltenek be a testünk rendszerén belül. A humanisták szerint nincs ez másképp az agyunkkal sem. Mi magunk, az énünk, vagy költőien, és a vallásokból átvett kifejezéssel, a lelkünk ugyanis is nem más, mint az agysejtjeink együttes működése során létrejött tulajdonság, amely éppen ezért elválaszthatatlan tőle. Az agyunk mi magunk vagyunk. És bár egyes sejtjeink halálából fel tudunk épülni, sőt ez gyakran folyamatosan meg kell újuljon (mint például a bőr), de más sejtek (konkrétan az agysejtek) halála a mi halálunkkal egyenlő. Megfigyelhetjük ezt abban is, ahogy az agyunk betegség, vagy baleset következtében károsodik. Az agyi sérülések hatással vannak a személyiségünkre. Ha az Alzheimer meg tudja szüntetni a lelkünket, ami addig létezett, akkor a halál miben lenne más? A lélek nem lassan költözik át egy másik dimenzióba, hanem az agyunk hozza létre. Ha az agyunk károsodik, és ha végül leáll, akkor mi is megszűnünk létezni.
A humanisták azt tartják, hogy a halál egy természetes folyamat, amivel minden létező tudásunk ellenére hiába küzdünk, mert elkerülhetetlen, és nem áll módunkban uralni. Szerintük éppen azért fontos, hogy a lehető legjobban tisztában legyünk úgy a testünk működésével, mint annak megbetegedéseivel, és ezek következményeivel, mint a halálunk folyamatával is, mert ez a tudás az ami valóban megnyugvást hoz, nem pedig a vallások által ígért másvilág, ami csupán reménység, és kívánság. Maga a vágy teljesen érthető, de egy hamis megnyugtató hazugság összeomlik, akármennyire is jó szándékkal volt mondva.
Továbbá, a humanisták szerint, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vallások halál utáni élet ígéretei feltételekkel járnak. Már ez önmagában is gyanakvást keltő kell legyen. A halál utáni élet ugyanis egyszerre ígéret, és fenyegetés. Boldog öröklét, vagy újabb megtestesülés, a vallások szerint, csakis azokra vár, akik betartják a vallás szabályait. Azok, akik nem örök kárhozatra, vagy szenvedéssel teli létre vannak ítélve. Beleértve azokat, akik a rossz vallásban hittek.
Manapság, a tudomány térnyerésével, a hívők a halálközeli élményekre hivatkozva próbálják tudományosabbnak beállítani a létező másvilág elképzelésüket, mint amilyen az valójában. Minden vallás természetesen csakis a saját elképzeléseit próbálja alátámasztani. A humanisták szerint viszont ezeket az élményeket tudományosan kell vizsgálni, és ezek a jelenségek sokkal jobban magyarázható az agyunk biológiai működésével, mintsem bármely vallás misztikus magyarázataival.
A humanisták fontosabbnak tartják a méltósággal való életet, és a méltósággal való halált, mintsem a halál utáni léttel kapcsolatos reményeket.
A teljes földi létben egyedül az emberek képesek félni a haláltól közvetlen életveszély hiányában is. Ezért, szerintük fontos erre, a mindenki számára elkerülhetetlen dologra felkészülni. Ha hosszas betegség vár ránk, akkor valamennyire fel tudunk készülni a halálra, de máskülönben egy ijesztő, és sokkoló dolog tud lenni. A humanisták, mivel nem hisznek a halál utáni létben, ezért az életben való élményeinkre, és a magunk után hagyott emlékekre koncentrálnak. Szerintük éppen a halál véglegessége miatt kell a világ problémáit még életünkben orvosolni, és a világot jobb helyként hagyni, mint ahogy mi magunk kaptuk. Továbbá pedig fontos, hogy úgy intellektuálisan, mint pedig érzelmileg felkészüljünk a saját életünk megszűnésére. Ugyanis a halál után nincs semmi. Nincs esély magyarázkodni, vagy ismét próbálkozni.
A haldoklás folyamatában fontosnak tartják, hogy az emberek tisztában legyenek a saját testük működésével, és korlátaival, annak érdekében, hogy amennyire lehet fel tudjanak készülni a halálra. Valamint fontosnak tartják, hogy a haldokló tudjon arról, hogy meg fog halni, és ebben a folyamatban ne legyen magára hagyva. Egy annyira társas faj esetén, mint az ember ennek rendkívüli jelentősége van.
Az angolszász országokban már létezik humanista káplán szerepkör, amelynek a betegeket, vagy rászorulókat támogatni hivatott papok és lelkészek szerepkörével azonos feladatai vannak. Ezek az emberek segítenek felkészülni a haldoklóknak a saját halálukra, mindezt humanista elvek mentén, istenek, és másvilág ígérete nélkül.
Mivel a saját halálunk egy dolog, amire senki sem tud valóban felkészülni, ezért a humanisták szerint egy képzelt, idealizált halálnál fontosabb a méltósággal élt élet, valamint a haldoklás során minél tovább megőrizni az illető emberi méltóságát.
Vannak akik csak akkor tartják értelmesnek az életet, ha az örökké tart, és ezért képtelenek elfogadni, hogy valaha is vége legyen. Pedig ahogy egy ateista férfi, aki kétszer tapasztalta meg a klinikai halál állapotát fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a halálom után tovább él majd, az a hatás, amit azok életére gyakoroltam, akik még életben maradtak. És remélhetőleg a hatásom pozitív lesz.”

Források
Nuland, S. B. (2002) Hogyan halunk meg?, Akkord Kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiadás) Central könyvek, Budapest
Sacks, O. (2015) A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (2. kiadás) Park kiadó, Budapest
Swaab, D. (2013) Az agyunk mi vagyunk, Libri, Budapest
Tribe, D. (1968, július). The Case for Eutanasia. Humanist, (July), 204.-206.
Wolpert, L. (2017). Don’t Fear the Reaper. New Humanist, (Winter), 54.-56.
Ez lenne az élet a halál után? Miután meghalunk, a tudat még tovább működik – állítják tudósok
What does a humanist believe?
Understanding Humanism – Life and Death
A Humanist view of death
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Being Christian in Western Europe
Emergens vonások (Wikipedia)
What is a Humanist Chaplain?
Equal access to pastoral support or chaplaincy
Végítélet (Wikipedia)
Hogyan kell segíteni a haldoklónak?
Loka (Hinduism)
Trailokja (Wikipedia)
Hinduizmus: megjelenése, fejlődési szakaszok, vallási és filozófiai alapok és eloszlási földrajz
Májá, az illúzió tana
A halál
A zsidóság eszméi
ars moriendi
Life after death
Négy nemes igazság (Wikipedia)

 

Kommentelnél? Katt ide.

Szerelem | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

A nagy gondolkodóktól, a költőkön át, az átlagemberekig mindenkit foglalkoztató téma. A tudósok szerint pedig csak egyszerű kémiáról van szó. De mi is az a szerelem nevű dolog?

Vannak akik azt mondják, hogy lehet tudományos magyarázatot adni a szerelemre. Hiába a sok beszéd a neurokémiai folyamatokról, a dopaminról, és az agytérképekről, mert ez nem maga a szerelem. Szerintük akármennyire is hisszük azt, hogy értjük a szerelem kémiáját, ennek ellenére még senki sem tudott felmutatni egy ténylegesen működő szerelmi bájitalt. Ez továbbra is a mesék, és a varázslat tartományában marad.
Valamint néha azzal vádolják a nem vallásos világnézeteket, mint az ateizmust, és a humanizmust, hogy aki ezeket követi, annak valami fura tudományos elképzelése van a szerelemről, és valójában nem is ismeri azt.

Ha a szerelemről van szó, a vallási vezetők rögtön a házasságról kezdenek beszélni. Ez azért van, mert a vallásokban csak ennek az Isten által jóváhagyott, és az ő szabályai szerinti kapcsolatnak van legitimitása.
Vannak vallások, mint például a zsidó vallás, és az iszlám, amelyek a családi élet szervezését hangsúlyozzák. A zsidó vallásban a férj a házassági okirat, az úgynevezett „ketuba” szerint megfogadja, hogy a legjobb képességei szerint fog gondoskodni a házastársáról, valamint helyes irányba tereli, és minél előbb megházasítja a gyerekeit.
A progresszívabb reform zsidó mozgalmon kívül a zsidó hitben minden házasságon kívüli, és nem férj és feleség közti szerelem szigorúan tilos.
Ezen kívül az iszlámban hangsúlyozzák Isten szerepét a házasságban. Az ő hitük szerint Allah és Küldötte (Mohamed Próféta) iránti szeretetnek minden más szeretetet, és szerelmet felül kell múlnia.
Bár elismerik a szerelmet, mint érzést, de azt tanítják, hogy mégis Istent kell a legjobban szeretni az embereknek.
Igaz, és tartós szerelemnek csak azt tartják, ami házasság után, és Isten útmutatásai alapján következik be. Valamint a házasságon belül is tilos minden olyan, ami Istennek nem tetsző dologra ösztönöz.
Az iszlám hagyomány szerint két házastárs közül az a jobb, aki a legjobban szereti a társát, de ezen belül is Allahért versenyeznek egymással.
Hasonló módon minden más felé rendeli az Isten iránti szeretetet a Krisna tudat is.
A hindu hagyomány szerint az anyagi lét átmeneti, és az örök transzcendens világ mása, ezért minden érzelem, amit az emberek éreznek ebből az úgynevezett lelki otthonunkból ered.
Hitük szerint ebben a transzcendens világban a szerető érzelmek középpontjában Isten áll. Ezzel szemben az anyagi világban, beleértve az emberek közti szeretetet, és szerelmet is mindez átmeneti, mint minden más, amit a világban találunk.
Szerintük egy kapcsolat csak akkor tud hosszú távon működni, ha nem mulandó külső vonások alapján alakul, hanem a közös értékrend, és hasonló életcélok, és elképzelések mentén.
Továbbá, a hagyomány alapján a tartós házasság titka, hogy a házastársak, és Isten szerelmi háromszögben éljenek.
A kereszténység szintén csakis a házasság vonatkozásában beszél a szerelemről. Bár ők a házasság elengedhetetlen megalapozójának tartják, de szintén hangsúlyozzák az Isten iránti szeretetet, mint a szerelem egy felfokozott, és rendkívüli változatát.
Ennek legjobb megtestesítőinek a szenteket tartják, akik olyan magas fokon élték meg az erényeket, hogy a szerelemhez hasonló módon, ennek fölfokozott formájában viszonyultak Istenhez, és a szenvedélyük célpontjává tették.
Végül pedig a bevallottan legkevésbé romantikus vallás a buddhizmus. A vallás alapítója Buddha ugyanis nem beszélt sokat a szerelemről. Csupán a harmonikus családi életre vonatkozó tanításokat hagyott, valamint megjegyezte, hogy a férfi számára nincs semmilyen más forma, hang, íz, vagy érintés, ami annyira le tudná foglalni mint a nő. Nem heteroszexuális kapcsolatokról, vagy a nőkről ebben a helyzetben viszont nem szólt semmit.
Továbbá Buddha intett a pusztán vágy-vezérelt viselkedéstől, és a körültekintést, és megfontoltságot ajánlja helyette.
Ezért a buddhista hagyományban fontos szerepe van az előre elrendezett házasságoknak. Többek közt azért, mert azt tartják, hogy a bölcs, élettapasztalattal rendelkező idősek jobban ki tudják választani a tartósan összeillő párokat, mint a forrófejű fiatalok maguk.

A humanisták szerint, a szerelem tudományos szempontból való megértése bár fontos, de mégsem azonos annak megtapasztalásával.
Egyesek azért tartják elfogadhatatlannak az evolúcióelméletet, mert kizárólag a szexuális versengést, és erőszakot asszociálják vele, és elképzelésük szerint ezzel nem egyeztethetők össze azok a gyengéd érzelmek, amit szerelemnek, és szeretetnek hívunk. Ilyenkor az emberek az állatvilág részeként való jellemzését az erőszakkal azonosítják, és elutasítják ezt, pedig a jelenlegi civilizált világunk egy kulturális evolúció eredménye is, és nem kizárólag biológiailag meghatározott, mint más állatok esetén.
Ezen kívül a humanisták szerint a szerelem kizárólag tudományos fogalmakra való leegyszerűsítése annak ellenére, hogy gyakorlatias lehet, mégis felesleges. A tudományos magyarázatoknak is vannak határai. Túlegyszerűsítőnek tartják azokat a magyarázatokat, amelyek kizárólag a fajfenntartásra, és az agy kémiai folyamataira egyszerűsítik le az emberi érzelmeket. Valamint azt gondolják, hogy a szerelem nem egy misztikus, vagy természetfeletti dolog, de nem is pusztán egy fizikai folyamat, hanem szorosan összefügg az élettel, és a létező társas kapcsolatainkkal. És nagyon is emberi jelenség.

Erich Fromm pszichoanalitikus, A szeretet művészete c. könyv szerzője, aki maga is hitetlen volt, azt mondta, hogy szeretni egy képesség, amit ki kell fejlesztenünk magunkban. Fromm a szeretet sok formáját tanulmányozta, beleértve a szülők szeretetét a gyerekeik iránt, a testvéri szeretetet, és a romantikus szerelmet is. Következtetése pedig az volt, hogy a szeretet gyakorlásához odaadásra, valamint tanulásra van szükség.
A modern elképzelésünk a szerelemről sokban különbözik minden ezt megelőző kor hozzáállásától, mert a szerelem minden korábbinál központibb szerepet kap a kultúránkban. Néha egyenesen különálló létezőként beszélünk a szerelemről, mintha valami önmagában létező dolog lenne. Más kategóriába soroljuk a különféle személyek iránti szeretetet, és a szerelmet. Különbséget teszünk a romantikus szerelem, és a pusztán szexuális vonzalom közt.
De vannak gondolkodók, akik a szerelemben látták az értelem ellentettjét. Mint például William James pszichológus, aki a szerelmet egy varázslatos, de nem értelmes, vagy logikailag levezethető valaminek nevezte.
Később Richard Dawkins, az Isteni téveszme c. könyvében a szerelmet irracionális mechanizmusok melléktermékének nevezte, és a drogok által okozott módosult tudatállapothoz hasonlította. Mivel szerinte a szerelemre nincs valódi kézzelfogható bizonyíték, ezért azt gondolta, hogy a szerelemben hinni ugyanolyan bizakodást jelent, mint bármely istenhit.
Velük együtt sokan gondolják azt, hogy a szerelem csupán egy kulturális konstrukció, azaz kitaláció.
A humanisták szerint helyesebb lenne egy alapvető emberi igényként hivatkozni rá. Ezért bár lehet, hogy a kultúránk befolyásolja, vagy meghatározza a konkrét formáját, amit például az udvarlás folyamata ölt, de mégis letagadhatatlan, hogy maga a szerelmi kapcsolat nagyon fontos, és jelentős része az emberek életének.
A humanisták szerint a szerelem irracionális voltára vonatkozó kijelentéseket kicsit túlságosan könnyen elfogadjuk, főleg azért, mert erre a szépirodalom, vagy a kultúra, és egyes véleményvezérek ráerősítenek. De amikor az emberek visszatekintenek az életükre, akkor elsősorban a szeretetteli kapcsolataikat említik, mint a legfontosabb dolgot az életükben.
Egyesek azt hozzák fel erre ellenérvként, hogy hiába volt mindenki legalább egyszer életében szerelmes, mert, ahogy más állítások esetén, itt sem elegendő bizonyíték ez valaminek a létezésére.
A humanisták ezzel szemben nem ragaszkodnak ilyen mértékig a tiszta racionalitás, és a tökéletes bizonyítékok hajszolásához, és megelégednek azzal, hogy az emberek egészséges, és beleegyezésen alapuló, egymást kölcsönösen támogató kapcsolatokat alakítanak ki.
Éppen ezért a szerelemben is fontosnak tartják az egyenlőséget, és a kölcsönösséget. Hagyományos értelemben a szerelem a házasságkötésben teljesedik ki. Láthattuk, ahogy a vallások kizárólag erre fókuszálnak a szerelemmel kapcsolatban. De szintén a hagyomány szerint a házasság annak a jelképe, hogy a férj a család feje, és ő gondoskodik úgy a feleségéről, aki ezért cserébe kiszolgálja, mint az utódokról akik továbbviszik a génállományt, és biztosítják a faj túlélését.
Ezzel szemben a humanisták szerint úgy a családi életben, mint a párkapcsolatokban sokkal fontosabb a kölcsönös tisztelet, és a partnerek közti összetartozás érzése.
Kulturálisan sokszor használunk a vallásokból származó kifejezéseket a szerelem leírására, és az ideális párkapcsolat vázolására, de ennek gyakran magas ára van.
A szerelem magaslatait, és mélységeit szokták a mennyországhoz illetve a pokolhoz hasonlítani, de a humanisták szerint bár a szerelem fontos része az emberek életének, de ha pokolinak kezdjük érezni, akkor az már nem szerelem többé. Mert minden másnál fontosabb, hogy az emberek egészségesen, biztonságosan, és boldogan tudjanak létezni a világban. Ebbe pedig nem fér bele „néha néhány pofon”.
Valamint gyakran halljuk ahogy a szerelem állapotát a vallásos extázis leírására használt szavakkal hasonló módon írják le. Sőt vannak egyes vallásos irányzatok, mint például a tantrikus irányzat, ami a hinduizmusból ered, és amely a nyugati kultúrában is etalonnak, és bizonyos értelemben elérendő célnak számít, ami a szexualitást, és a szerelmet illeti.
A humanisták szerint viszont a gond ezekkel a leírásokkal az, hogy bár rendkívüli élményeket ígérnek, valamint örökké tartó szerelmet, ha betartasz bizonyos szabályokat, de mégis, ha a valóságot vizsgáljuk, akkor ezek az ígéretek üresnek bizonyulnak. Az örökké tartó szerelem, csupán mesés ígéretnek bizonyul, függetlenül attól, hogy vallásos, hagyományos, vagy esetleg ezoterikus receptekre alapul. Továbbá pedig a vallásos háztartásokban is gyakori a családon belüli, vagy párkapcsolati erőszak.
A humanisták szerint téves arra használni a tudományt, hogy vegyületekre egyszerűsítsük a szerelmet, és ehelyett sokkal inkább arra kellene használjuk a rendelkezésünkre álló tudományos eszközöket, hogy az életünket, és a kapcsolataink minőségét jobbá tegyük. Ugyanis vannak ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi teszi jóvá egy szerelmi kapcsolatot, mitől tartós, és mit lehet tenni akkor is, ha például a szerelemnek vége lesz. A humanisták arra szeretnék használni a tudomány eredményeit, hogy az emberek életét jobbá tegyék.
Ennek érdekében viszont nem kell hamis dolgokkal áltatni magunkat. A szerelem ugyanis nem egy teljesen légből kapott dolog, hanem egy, a megfelelő körülmények közt létrejött jelenség, aminek igenis valós alapja van. Úgy a vágyunk a szeretetre, mint annak megfelelő körülmények közt való létrejötte a valóság része. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az illető kapcsolatban egyenlőség, kölcsönös tisztelet, és társas szövetség is létezzen. Fontos, hogy a szerelmesek meg tudják őrizmi a saját identitásukat, és személyiségüket, és nem vesznek el a szerelem útvesztőjében, hanem megmaradnak egyénnek, és embernek, de ugyanakkor a szerelmi kapcsolaton belül egy új, erősebb egységet is alkotnak, ami addig nem létezett. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a szerelmeseknek legyen idejük, és erőforrásaik arra, hogy a saját személyükkel is foglalkozzanak, és azt fejlesszék. A szerelem ugyanis, bár képes megváltoztatni az illetőt, de tulajdonképpen nem egy módszer arra, hogy valaki fejlődjön. Ilyen elvárásokat támasztani a szerelemmel, és egy párkapcsolattal szemben problémákat eredményez.
Amire szükség van a szerelemben az például az együttérzés, és az empátia, valamint az őszinteség, és az önismeret. Ezek pedig nem irracionális dolgok, hanem részei az emberségünknek.
Egyesek erre mondhatják azt, hogy ez így túl van gondolva, és semmi köze a valódi, villámcsapásként megjelenő szerelemhez, de a boldog párkapcsolatokat vizsgálva az értelem, és a tudatosság szerepe egyértelmű. Ezek a dolgok nem csökkenti a a szerelem édességét, hanem biztosítja annak hosszú távú létezését.
Végül pedig a humanisták szerint, a szerelem nem független a többi társadalmi, és kulturális folyamattól. Jelenleg egy hosszú folyamat elején állunk, amiben a nemek és a különféle szexualitások közti egyenlőség egyre hangsúlyosabb, és kiforrottabb. Ez összefügg azzal, ahogy a szerelmet magát látjuk, és megtapasztaljuk, mert az ember nem csupán biológiai hanem egyben kulturális lény is.
A szerelem pedig egy érzés, és nem csupán egy fizikai folyamat. Ha utóbbi lenne, akkor már rég megfejtettük volna minden titkát. Mivel azonban érzésről, és emberi tapasztalatról van szó, ezért a szerelem még sok örömet, és meglepetést tartogat számunkra. Része az emberi kalandnak, és ezért a humanisták szerint az egyik legnagyobb örömforrásunk lehet.

Források
Feldman, S. (2011, January/February). A Many Splendord Thing. New Humanist, 22-23.
Feldman, S. (2018). What goes around. New Humanist, (Summer) 58-60.
McNicholas, P. (2020). The sacred and the humane. New Humanist, (Spring) 52-54.
O’Malley, J. P. (2018). The Q&A Adam Rutherford. New Humanist, (Winter), 6-8.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A szerelem biokémiája
Erich Fromm
William James
Richard Dawkins

 

Kommentelnél? Katt ide.

Öngyilkosság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Amikor valaki szándékosan véget vet a saját életének öngyilkosságról beszélhetünk.
Hátterében általában kezeletlen depresszió, krízishelyzet, vagy egyéb mentális betegség, esetleg ezek kombinációja áll. Nők körében gyakoribb az öngyilkossági kísérlet, viszont a férfiak esetében három az egyhez arányban magasabb a befejezett öngyilkosságok száma.

A zsidó vallás tiltja az öngyilkosságot, és hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az öngyilkosok ellen. Ez azt jelenti, hogy a zsidó temetőkben csak elkülönítve lehet eltemetni azokat, akik öngyilkosság következtében hunytak el.
A zsidó hagyomány azt tartja, hogy az öngyilkosság betegségnek tudható be, aminek során az elme pillanatnyilag elborul, és az illető nincs tudatában annak, mit tesz. Ezért, ahogy egy beteg embernek, az öngyilkosnak is meg kell adni a végső tisztességet.
Hitük szerint csakis Isten dönthet arról, hogy az ember életének fonala mikor érjen véget.
Elismerik a szabad akaratot, de szerintük senki sem dönthet úgy, hogy megrövidíti az életét.

Az iszlám vallásban az öngyilkosság hatalmas bűnnek számít, és a hit gyengeségét tükrözi.
Mert „Csak a hitetlen nép veszíti el a reményét Allah (Isten) irgalmában.” (Korán 12:87)
Az iszlámban tilos kioltani az emberi életet, mert ez minősül a legfontosabb értéknek.
Aki túlkapásból, és igazságtalanságból lesz öngyilkos az, Isten akarata szerint, a Pokol tüzében fog égni.
Szerintük a hívő türelmesen kell viselje az élet nehézségeit, és Allah jutalmára kell áhítozzon.
Mert Isten azért teremtette az életet, hogy próbára tegye az embereket, annak érdekében, hogy kiderüljön ki munkálkodik a legjobban a világban.
A gyakorlatban viszont, ha valaki muzulmánként öngyilkos lesz, akkor az iszlám hagyománynak megfelelően kell eltemetni, és gondoskodni a testéről, ha életében muzulmánnak tartotta magát. Valamint fohászkodni kell, hogy Isten bocsásson meg neki.

A keresztény álláspont szerint a döntés lehetősége a kezünkben van, de a döntés mindig felelősséggel is jár. A vallás szabályai azért léteznek, hogy az ember tudjon jól dönteni, és a keresztény értelmezés szerint ez jelenti az Evangélium kegyelem üzenete.
Továbbá szerintük az emberei élet szabadsága az életre adatott, és nem a halálra. Ezért az életről, és a halálról való végső döntést a keresztények Isten kezébe helyezik. Tehát a „ne ölj” parancsolata az egyén saját életére is érvényes.
Bár régebb az volt a gyakorlat, hogy az öngyilkosoktól az egyház megtagadta a hivatalos egyházi temetést, manapság inkább a megbocsátást, és a kegyelmet hangsúlyozzák. Különösen a protestáns felekezetek keretében.

A hinduizmus vaisnava irányzata (ismertebb nevén: Krisna tudat) szerint az öngyilkosság komoly véteknek minősül önmagunk, és a lélek ellen.
Elképzelésük szerint az élet különböző formái (állati, vagy emberi) nem egyformán kedvezőek. Az emberi test egyedülálló lehetőséget jelent az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálatára.
Mivel a testünket nem önmagunknak teremtjük, hanem Istentől kapjuk ajándékba, ezért az öngyilkosság súlyos véteknek, és a gyilkossággal egyenlőnek minősül. Hitük szerint ugyanis az ember teste ugyanis Isten tulajdona. A léleknek valamikor el kell hagynia a testet, de ez nem történhet önkezűen. Ugyanis, ha valaki ebben az életben elmenekül a tettei negatív következményeitől az öngyilkosság által, akkor a következő életében kell majd ezekkel szembesülnie. Ezért tilos az öngyilkosság, függetlenül a körülményektől.
Krízis esetén jámbor vallásos cselekedetekkel, a Haré Krisna mantra éneklésével, és Istennek tetsző tettekkel kell tenni.

A buddhista hit szerint ha megszületünk, akkor szükségszerűen lesz egy végünk is, amikor a lényünk, a személyiségünk, és a testünk is az elemire bomlik. A cél tehát nem a halál elkerülése, hanem a jó halál elérése. Ez annyit tesz, hogy a halál folyamatában meg tudjuk tartani az éberségünket, és egy olyan önzetlen, és szeretetteli állapotban tudjunk távozni, ami a buddhista tanítás szerint kívánatos.
Érdekes ahogy pont a reinkarnációt tanító buddhizmusban hangsúlyosabbak a jó halálra, és a meghalás folyamatára vonatkozó tanítások.
Az öngyilkosság esetén is azt tartják elsődlegesnek, hogy a jó halál feltételei teljesültek, valamint, hogy nem tapad-e ártás a tetthez.
Ha a halál utáni létbe való átlépés keserű, vagy félelemmel teli állapotban történik, vagy ha ártás tapad hozzá, akkor az öngyilkosság tette negatívnak minősül, de máskülönben a buddhista felfogásban elfogadható.

A humanisták szerint minden egyénnek jogában áll a saját értékrendje szerint élni az életét, valamint mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy szabadon dönthessen a saját haláláról is, mindaddig, amíg ez nem veszélyeztet másokat.
A humanisták nem értenek egyet a vallások, és a hívők halállal kapcsolatos hiedelmeivel, különösen nem azzal, hogy a halál időpontjának döntése egy természetfeletti lényre tartozik, és nem magára az emberre, akinek az életéről van szó. Szerintük minden embernek jogában áll eldönteni, a saját legjobb meglátása szerint, hogy meddig érdemes élni az életét.
Bár a humanisták tisztelik az életet, de mégsem gondolják azt, hogy ennek értékét bármely külső erő határozza meg. Fontosnak tartják, hogy az egyénnek meg legyen a lehetősége, hogy úgy döntsön nem akarja tovább folytatni az életet. Ezért támogatják az aktív eutanáziát is.
Szerintük ez fontos része az egyén autonómiájának.
Álláspontjuk szerint, ha az aktív eutanázia iránti vágy érthető, és elfogadható, akkor a halálvágy, és ennek következtében az öngyilkosság is ugyanúgy elfogadható kell legyen. Valamint miért kell egyáltalán gyilkosságnak nevezni, ennek negatív konnotációival, ha a tett maga nem árt másoknak?
A humanista meglátásban az élet értelme mélységesen személyes, és egyéni dolog. Mivel nem létezik egységes életcél minden ember számára, valamint mivel a humanisták nem hisznek abban, hogy létezik egy természeten kívüli, mindenható entitás, amely életcélt tud adni az embereknek, ezért azt tartják, hogy mindig az adott egyén a végső autoritás a saját életének értelmességéről. Ezért nem mondhatjuk azt senkinek, hogy az élete igenis értelmes, és élhető, ha közben ő maga nem érzi azt annak.
Nem lehet az mondani, hogy ha valaki nem halálosan beteg, vagy rendkívüli fájdalomtól szenved, hogy nem is szenved igazán, vagy, hogy az élete még a szenvedés közepette is élni érdemes. Továbbá pedig, a humanisták szerint, a mentális betegségek is ugyanúgy valósak, mint a fizikai megbetegedések, és nem lehet mindig gyógyítani őket. Ahogyan bizonyos élethelyzetek sem lesznek soha jobbak idővel. Ezért szerintük csak azért, mert valaki más szerint érdemes az illetőnek élnie, akkor sem ítélheti senki létezésre, ha maga az illető nem akar tovább létezni. Az emberi szabadság, és a saját élet feletti hatalom ugyanis azt is jelenti, hogy az illető maga döntheti el, hogy neki meddig éri meg az életet élni. Más ezt soha nem teheti meg helyette.
A saját élet megszüntetése, amit most kegyetlen módon öngyilkosságnak nevezünk, tulajdonképpen az emberi lét természetes része. Ha ugyanis hatalmamban áll dönteni, akkor dönthetek úgy is, hogy nemet mondok, akár magára az életre is. Minden más valaki másnak az akarata, és ezt rákényszeríteni bárkire is erőszak, és igazságtalan.
A humanisták szerint nem a halál maga a legrosszabb, ami történhet egy emberrel, hanem az elfogadhatatlan, vagy fájdalmas létezés, és a boldogtalan élet.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképp élni
Az öngyilkosság mint érzelemvezérelt, ​nem racionális cselekedet
Az öngyilkosság és megelőzése
Nagyító alatt az öngyilkosság: tények és érdekességek
Ethical issues – Assisted dying
Making the Case for the Right to Die
By My Own Hand: Suicide Can Be A Wise And Gentle Choice
Germany: EHF and German Humanists Welcome Constitutional Court Ruling in Favour of Assisted Suicide
Death, Dying and Meaning

 

Kommentelnél? Katt ide.

Melegházasság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Két azonos nemű egyén, tehát nő vagy férfi, házassága. Magyarországon bejegyzett élettársi kapcsolatként kell elismerni az azonos nemű párok külföldi házasságkötését.

Kisebb vagy nagyobb mértékben a nagy világvallások mind LMBT, és melegházasság ellenesek. A kevés kivételt azok a vallások jelentik, amelyek nem kívánják szigorúan szabályozni az emberek közti kapcsolatokat, és azok a kisebb felekezetek egy-egy valláson belül, amelyek pontosan az ilyen korlátozások miatt váltak el a fő irányzattól.
A nagy világvallások közül talán a buddhizmus a legsemlegesebb, vagy inkább legtoleránsabb ebben a kérdésben.
Mivel a buddhizmuson belül több iskola, és irányzat létezik, és mivel a vallásalapító Buddha nem beszélt konkrétan ezekről a kérdésekről, ezért a buddhista valláson belül nincs hivatalos, és konkrét álláspont a kérdésben.
A vallás legfőbb célja a megszabadulás elérése, és az ehhez vezető út mélyen személyesnek minősül, ezért a buddhisták szerint az azonos neműek közti kapcsolatokkal, vagy akár a házassággal szembeni álláspont is egyéni, és a személytől függ, nem pedig valamely vallási előírástól.
Egyes buddhista vezetők hangsúlyozzák, hogy az emberek sokfélék, és rengeteg jellemző mentén különböznek, és ezek közé a szexuális orientáció is beletartozik. Vannak akik szerint ezeket a különbségeket el kell fogadnunk, és ezekkel együtt kell megoldanunk az életfeladatainkat.

A szintén hindu eredetű vaisnavizmus (Krisna tudat) viszont rendkívül elutasító úgy a homoszexualitással, mint a melegházassággal kapcsolatosan.
Vallásukban ugyanis fontos szerepe van a családnak, és ennek bizonyos szabályok szerinti működésének, és ami szerintük az azonos nemű párok esetén nem lehetséges.
Bár a buddhizmushoz hasonlóan, a vallás legfőbb céljának ők is a felszabadulást teszik meg, de azt gondolják, hogy ez csak bizonyos feltételek mellet lehetséges.
Szerintük a mai kor egy bukott, rossz időszak, amelyben a háborúk, és a félreértések uralkodnak. Ezért történhet meg szerintük, hogy az emberi testet pusztán csontból, húsból, és vérből valónak gondolják az emberek, és aminek következtében ezek tetszés szerint, és csupán nemi vonzalom alapján egyesülhetnek. Szerintük ez nem szolgálja a valódi célt.
Kategorikusan elutasítják a házasság kifejezés használatát az azonos nemű partnerek közti szerződésre, és azt gondolják, hogy ha ez megengedett, akkor a fogalom elveszíti a jelentőségét, és azt jelenti, hogy a társadalom lemondott az isteni törvények legalább ideális szinten való tiszteletéről.
Még magát az azonos nemű partnerrel való nemi életet is tiltott kapcsolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ennek romboló hatása van. Elítélik a nyugati társadalmakat, amelyeket azzal vádolnak, hogy a szélsőséges érzék-kielégítés hajszolása miatt engedélyezik az azonos neműek közti kapcsolatokat. Felfogásukban a melegházasság engedélyezése hibás gondolkodás következménye, és annak a jele, hogy a társadalom nem követi a vallásos elveket.

A zsidó valláson belül három nagy irányzat létezik:
A reform mozgalom, amely liberális a melegházasság kérdésében is, és nem különböztet meg nemi alapon házasulandó felek közt.
A konzervatív mozgalom, amely megosztott a kérdésben, és egyéni vallási vezetőkön (azaz a rabbikon) múlik, hogy mely álláspontot követik. Egyesek a szexualitás csak bizonyos formáit tiltják, de közben elfogadják magát a homoszexuális kapcsolatokat, míg mások a hagyományos teljes elutasítást követik.
Végül pedig van az ortodox zsidó irányzat, amely a zsidó vallással alapvetően ellentétesnek tekinti a homoszexualitást, és teljesen elutasítja azt, beleértve a házasságra való jogot is.

Ezen kívül pedig, maga az ortodox irányzat különbséget tesz a férfi, és a női homoszexualitás közt. Előbbire a legsúlyosabb büntetést (a halálbüntetést) szabja ki. És bár manapság a gyakorlat az, hogy a halálbüntetés végrehajtásához szükséges rabbinikus törvényeket szinte lehetetlen teljesíteni, de ennek ellenére magát a büntetés szigorúságát legitimnek tartják. Ezzel szemben a nők közti leszbikus kapcsolatot, bár szintén elítélik, de ugyanakkor jelentéktelennek tartják, és ezért ennek büntetése is ennek megfelelően enyhe.
Álláspontjuk szerint a Törvény (a Tóra) állandó, és a világ megváltozásával sem mozdulhat el. Ami tiltott a Törvényben, az az is marad.
Szerintük, ha valaki a vallásával ellentétes dolgot tesz a négy fal közt, akkor az csak rá, és Istenre tartozik. De amint ezt nyilvánosan teszi meg, akkor az már a hozzá kapcsolódó közösségre is tartozik.
A homoszexualitás, és a melegházasság pedig szerintük gyengíti az országot, és a házasság intézményét, ezért a lehető legszigorúbban tiltani kell.

Az iszlám a zsidó valláshoz hasonlóan arra hivatkozik, hogy az ember természete, és feladata ugyanaz, mint a teremtéskor, és ezért hiába változnak a széles társadalmi körű erkölcsi normák, a vallásos erkölcs ugyanaz kell maradjon.
Szerintük a vallási közösség feladata mindig is az volt, hogy védje a leszármazást, az utódokat, és a szerintük erkölcsös viselkedést. Ezért mindig is tiltották a homoszexualitást, mert ez, szerintük tönkreteszi a családot, és pusztulásba visz.
A vallásalapító Mohamed próféta háromszorosan átkozta meg azokat, akik Lót népének cselekedeteit művelik, azaz homoszexuálisok, és az iszlámban Lót népének pusztulása elrettentő példának számít. Szerintük nem lehet emberi jognak tekinteni azt, ami korábban pusztulást okozott.
Egyes muzulmán vallási vezetők szerint a melegházasság engedélyezése azonos azzal, mintha egy népirtást vagy egyéb szörnyűségeket legalizálna az ország. Valamint hiszik, hogy Isten nem fogja büntetés nélkül hagyni azokat a dolgokat, amit korábban ilyen iszonyatos szigorral büntetett meg.

Végül pedig a keresztény álláspont a kérdésben legalább annyira megosztott, mint ahány keresztény felekezet létezik. A továbbiakban csak pár szemléletes példát fogok említeni.
A nagyobb felekezetekben, mint például a katolikus, a görögkatolikus, és a református a melegházasság erős elutasításra talál.
A keresztény egyház tanítása szerint a szexualitás Isten ajándéka, de nem öncélú. Célja a család létrehozása, ami az ő meghatározásukban csakis nő, és férfi, valamint az ők szerelmi kapcsolatuk gyümölcse közti közösséget jelenti.
Egyes keresztények szerint egyenesen védeni kellene a „házasság” kifejezést, mert nem keresztények manapság ellentétes jelentéssel használják azt.
Különösen érdekes, amikor egyes keresztények azzal érvelnek az azonos nemű párok házassága ellen, hogy az evolúciós zsákutca, mert nem születhet belőle gyermek. Miközben a templomi esküvő feltételei közt nem szerepel a termékenység igazolása az ellentétes nemű pároknál.
Továbbá pedig az azonos nemű párok örökbefogadása ellen azzal érvelnek, hogy ezeknek a gyerekeknek ezáltal sérülne az anyához, és az apához való joguk.
Egyesek, abszurd módon, egyenesen az európai társadalmak elöregedéséért is az azonos neműek közti házasságot okolják.
A kisebb felekezetekben, és kisebb keresztény irányzatokon belül léteznek liberális közösségek is, amelyek a reform zsidókhoz hasonlóan elfogadók úgy a homoszexualitás, mint a melegházasság kérdésében.
Mint például az erdélyi eredetű unitárius egyház, amelynek keretén belül léteznek vezetők, akik támogatóan szólaltak fel az LMBT embereket érintő kérdésekben.
Például, amikor 2016-ban, Romániában az ortodox egyház támogatásával indított, az alkotmányos megtározás átfogalmazására irányuló népszavazás esetében az unitárius egyház volt a kivétel a kis, magyar egyházak közt is, amely egyet nem értését fejezte ki a kezdeményezéssel kapcsolatosan.
Maga a népszavazás pedig csúfosan elbukott.

Mivel a humanisták nem hisznek istenekben, és nem követnek semmilyen természetfeletti lény által előírt szabályt, ezért támogatják az azonos nemű partnerek közti házasságot.
Egyes humanisták nem támogatják a melegházasság, vagy azonos neműek közti házasság kifejezést, hanem helyette egyszerűen a házasság szót szorgalmazzák, mert szerintük pont az ilyen különbségtételek jelentik a megkülönböztetést, amit nem szabad folytatni. A továbbiakban, az egyértelműség kedvéért, én az azonos neműek közti házasság kifejezést fogom használni.

A humanisták szerint ugyanúgy, ahogy nincs szükségünk istenekre ahhoz, hogy a megélhetésünket biztosítsuk, vagy hogy a betegségeket, és a társadalmi problémákat megoldjuk, mert ezekre léteznek ésszerű szabályok, amelyet mi magunk alkottunk, ezért ugyanúgy semmi szükség arra, hogy bármely vallás szabályait kövessük ami a házasság intézményét illeti.
Régebb, amikor az egyház döntött a házasság kérdésében, a házasság szabályai vallási dogmákra alapultak. De a modern korban, amikor a házasság civil eljárássá vált, a humanisták szerint, a házasság korlátozása az ellenkező nemű emberekre egy elavult gyakorlat, aminek semmilyen racionális alapja nincs.
A humanisták szerint a házasság nem egy szent dolog, hanem két partner közti szerződés, aminek alapja a szeretet. És mivel szerintük minden embernek joga van a szeretetre, a tiszteletre, és a biztonságra, függetlenül bármely egyéni jellemzőtől, ezért támogatják a teljes egyenlőséget a házasságkötésre vonatkozóan.
Az angolszász országokban, ahol a humanista filozófiának, és civil szervezeteknek hosszú hagyománya van már, a humanista szertartásvezetők már azelőtt végeztek esküvői szertartást azonos nemű pároknak, hogy maga a civil házasság legális lett volna számukra. És bár ezek a szertartások nem rendelkeztek jogi erővel, de a résztvevők számár fontos pillanatot jelentettek, amit megoszthattak a szeretteikkel, és amelyben nem korlátozta őket a hivatalosan megtagadott elismerés hiánya. (Lásd jegyzet)
Miután több országban legalizálták az azonos nemű partnerek közti házasságot, a humanisták továbbra is szívesen szerveztek ilyen jellegű ünnepségeket azonos nemű pároknak.

A humanista felfogásban a házasság a partnerek közti szeretetet, és elkötelezettséget jelképezi, ami szerintük nem korlátozódik csak az ellenkező nemű párokra.
Álláspontjuk szerint a házasság civil jog szerint való elismerése azért fontos, mert ezáltal a partnerek hozzájutnak ugyanazokhoz a polgári jogokhoz, és társadalmi elismeréshez, ami jelenleg csak az ellenkező nemű pároknak jár. Ez pedig azért fontos, mert a házasság örömei, és nehézségei ugyanúgy jelen vannak az azonos nemű párok kapcsolatában, és ennek a közösség általi elismerése nagyban hozzájárul az LMBT emberek boldogságához, és mentális egészségéhez.
Felmérések kimutatták, hogy azokban az országokban, ahol elismerik az LMBT jogokat, és ahol legális az azonos neműek közti házasság, ott sokkal alacsonyabb az öngyilkosságok aránya az LMBT emberek körében.

A humanisták szerint nem létezik értelmes szekuláris érv amit fel lehet hozni az azonos nemű partnerek közti házasság ellen. Ennek megtagadása pedig diszkrimináció. Szerintük az úgynevezett melegházasság nem egy újdonság, hanem csupán a létező házassági jogok kiterjesztése.
A humanista meglátásban az azonos neműek közti házasság egyértelműen nem ártalmas senkinek, valamint teljes egyenlőséget kell jelentsen, beleértve a családalapítás, és az örökbefogadás jogát is. Vannak akik arra hivatkozva tagadják meg ezt a jogot a LMBT emberektől, mert az úgynevezett szivárványcsaládokban felnövő gyerekek körében magasabb a diszkrimináció, és az ebből fakadó lelki problémák aránya. A humanisták szerint viszont ezek a problémák nem az azonos nemű párok hibájából léteznek, és a megoldás a társadalmi szintű tolerancia, és elfogadás növelésében rejlik, nem pedig abban, hogy egyes csoportokat megfosztunk alapvető emberi jogoktól.
Valamint ezek a problémák nem is leküzdhetetlenek, ezért ez nem jelenthetnek alapot arra, hogy akadályozzuk mások boldogságát.

Jegyzet

Több humanista szervezet létezik, főleg az Egyesült Királyságban, és az Egyesült Államokban, amelyek sokszor évtizedek óta dolgozik azon, hogy az azonos neműek közti házasságot elismerjék. Ennek során harcolnak az egyházak által folytatott lobbi, és az általuk létrehozott jogi akadályok ellen.
Például az brit LGBT Humanists, amely 1979 óta létezik, és a vallásos homofóbia elleni fellépésként jött létre.
Az amerikai LGBTQ Humanist Alliance pedig 2009-ben jött létre, és amely a legfelsőbb bíróság döntése előtt az azonos neműek közti házasság jogáért is kampányolt, manapság pedig más, szintén vallási alapú LMBT emberek elleni diszkriminatív szabályok ellen harcol, mint például a cserkészek ateista és LMBT ellenes előírásai, valamint a különböző LMBT emberek civil jogait csorbító gyakorlatok ellen.
A hosszú múltra visszatekintő brit Humanists UK, amit eredetileg 1896-ban alapítottak, pedig rég kampányol az azonos neműek hazásságáért, és több sikeres legalizáció kampányban vettek részt, többek közt Skóciában, Walesben, és Észak-Írországban.

Források

Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest

Azonos neműek házassága (Wikipedia)
Egyre több a “melegházasság” Magyarországon
Magyarországnak el kell ismernie a külföldön kötött melegházasságokat
“Van egy kedves ír homoszexuális férfiismerősöm”
Egyre elfogadóbb a magyar társadalom a melegekkel szemben – vagy mégsem?
https://www.humaHumanist Weddings FAQnism.ie/2015/05/faq-about-humanist-weddings/
Humanist weddings in Ireland – Legally binding
Marriage Equality (Humanist Association of Ireland)
Stop Saying “Same-Sex” Marriage
Humanist Perspectives
(Campaigns) Same-sex marriages
https://humanism.oHumanists launch Northern Ireland’s first billboards advertising legal same-sex marriagesrg.uk/2019/11/05/humanists-launch-northern-irelands-first-billboards-advertising-legal-same-sex-marriages/
‘Extraordinary’ day as Northern Ireland legalises abortion, same-sex marriage‘Extraordinary’ day as Northern Ireland legalises abortion, same-sex marriage
40 year history of humanist activism40 year history of humanist activism
LGBT Humanists
Suicides fall with gay marriage in Sweden, Denmark as stigma fades
LGBTQ Humanist Alliance
Gyerő Dávid unitárius lelkész: ha az ember a legfőbb érték, a melegházasság jogos – a Maszol.ro portálról
Ortodox kezdeményezés: rögzítse az alkotmány a férfi és nő közötti házasság kérdését
Erdélyi magyar egyházi vezetők is ellenzik az azonos neműek házasságát
Miért bukott el a romániai „családvédő” népszavazás?
Ne csináljunk hamis bálványt a melegházasságból!
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Buddhism
„Közkeletű tévedés, hogy a Biblia bűnként aposztrofálja a ho­­mo­­sze­­xua­­litást”
Judaism and LGBTQ Issues: An Overview

Kommentelnél? Katt ide.