A politikai kereszténység eredményei

Mit tanulhat a világ az Egyesült Államok fővárosában Január hatodikán történt eseményekből? Elsősorban azt, hogy nem mindegy, mit hisznek mások otthon, a négy fal közt.

Ami történt ugyanis nem kizárólag az Egyesült Államok negyvenötödik elnökéről és az ő egójáról, vagy hatalomvágyáról szól. Hanem többek közt arról, hová vezethet a manipuláció, illetve az összeesküvés-elméletek korlátlan terjesztése.
Ezek az események bizonyos szinten egyenes következményei az Egyesült Államok hagyományos, sajátos, és politikai hatalomra törekvő keresztény kultúrájának. Egy olyan kultúrának, mely Donald J. Trump-ot hatalomba emelte, és elnöksége idején, ennek hibái és káros hatásai ellenére büszkén támogatta. Elsőre ez úgy hangozhat, mint egyike a Trump által terjesztett összeesküvés-elméleteknek, de az evangéliumi keresztény mozgalmak és a Donald Trump kapcsolata ismert, és nyíltan vállalt.
Egy felmérés szerint a fehér, evangéliumi keresztények 80%-a támogatta Trump elnököt, annak többszörös válásai, durva beszéde, pornószínésznőkkel való kapcsolatai, és hiányos bibliai ismereti ellenére.
Egyes keresztény vezetők akár az elnöki irodában látványos imádkozást hajtottak végre Trump elnököt támogatva.
Cserébe Trump eljátssza a szó szerint Bibliát lóbáló elnököt a kamerák előtt. De itt nem csak a mondhatni, a tőle megszokott túlzásról van szó csupán, mint amikor fellépései során ölelgeti és csókolgatja az amerikai zászlót.
Ezek a fellépések nem véletlenszerűek, és megvan az áruk is. Nyáron, a pandémia közepén és ellenére, a George Floyd halála utáni, amúgy békés tüntetések nem akartak abbamaradni. Ezek egyike pedig rosszkor volt rossz helyen, pont Trump elnök útjában a szomszédos templom felé, pont amikor az elnök át akart menni, hogy kamerák kereszttűzében látványosan feltartsa és csókolgassa a Bibliát. Mivel az afroamerikai kisebbség emberi jogaiért és a rendőri erőszak ellen békésen tüntető tömeg útban volt, ezért azt könnygázzal oszlatták fel.
Lehet erre azt mondani, hogy Donald Trump csak egy showman, és mindenkinek egyértelmű, hogy ő maga valóban nem hisz ezekben a dolgokban, és csak azért csinálja, mert ezáltal a figyelem rá irányul, és ő semmit nem szeret jobban, mint a középpontban lenni. De még az ez igaz is, a kérdés továbbra is fennáll, hogy maguk a konzervatív, és keresztény értékeket valló szavazók, illetve vezetők miért fogadják ezt el? Számukra talán nem egyértelmű, hogy mindez csak képmutatás?

A vallás mint politikai eszköz
Az amerikai politikában kikerülhetetlen a nagyon vallásos szavazók bázisa. Ha pedig valaki nem tudná, itt nem kizárólag vasárnaponként templomba-járó idős korosztály csendes támogatásáról van szó, amihez például Magyarországon szokhattunk. Hanem egy határozottan, és hangosan keresztény rétegéről a társadalomnak, mely ugyanakkor erőteljesen konzervatív értékeket is vall. Tehát tulajdonképpen a politikai kereszténységről van itt szó, mely a közellenségnek kikiáltott muszlimokhoz képest tényleges politikai, és gazdasági hatalommal is rendelkezik.
A konzervatív, déli, és keresztény szavazókat először Kevin Phillips, Nixon elnök egyik politikai tanácsadója hozta be a republikánus párt soraiba. Ez volt az úgynevezett déli stratégia, mely az 1968-as választások során alkalmaztak, és amely sikert hozott számokra a választás végkimenetelében is.
Phillips ugyanis rájött, hogy az úgynevezett „déli államok”, mint Arkansas, Louisiana, Mississippi, Alabama, és Georgia jelentős konzervatív, és egyben rasszista elveket valló szavazóbázissal rendelkeznek. Ezeket pedig akár a saját jelöltjük mellé is állíthatnak, ha a jelölt számukra tetszetős dolgokat mond.
Ebben egyszerre jelennek meg a nyíltan rasszista elemek, a hagyományos nemzeti értékre való hivatkozás, és a vallási elemek is. Ez a stratégia olyannyira sikeres volt, hogy hatásai mind a mai napig érezhetők az amerikai politikában, de különösen a republikánus párton belül, melynek Trump is a tagja. Utóbbi az első elnöki kampánya során kezdte ezt a taktikát alkalmazni, és ami 2016-ban számára is meghozta a várt sikert, annak ellenére, hogy a szavazatok többségét nem kapta meg.

Tehát itt nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki egyszerre keresztény, és szereti a hagyományokat is. Az amerikai déli államokban a keresztény-konzervatív mozgalom erőteljesen autoriter, nacionalista, és fehér-felsőbbrendűség-párti, illetve gyakran militarista. Ezek közt találunk olyan keresztényeket, akik a bibliai próféciák egy olyan értelmezésében hisznek, miszerint az apokalipszist megelőző utolsó nagy csatát Izrael állam területén fogják megvívni a jó és a rossz erői, és ezért úgy elviekben, mint a gyakorlatban támogatják Izrael államot, valamint a Közel-kelet különböző háborúit, melyek hitük szerint pontosan ezt a folyamatot segítik elő. És mielőtt azt mondaná valaki, hogy ez valami népszerűtlen, kis szélsőség, maga George W. Bush, az ország negyvenharmadik elnöke, is hasonló nézeteket vallott, és egy alkalommal ezzel próbálta meggyőzni az akkori francia elnököt, Jacques Chirac-ot, hogy támogassa Irak megszállását. És akkor sem elszigetelt esetről volt szó. Az ifjabb Bush több alkalommal tett hasonló kijelentéseket. Sőt állítása szerint, Afganisztán és Irak megszállását egyenesen Istentől kapta, mint küldetést.

Az amerikai politika és a vallás keveredése nem tegnap kezdődött. Manapság viszont ez odáig fejlődött, hogy még ezen a mély-keresztény, és mély-konzervatív rétegen belül is kialakult egy még fanatikusabb réteg, amely szerint a jó és a rossz erői nem valahol messze és a közeljövőben küzdenek majd meg egymással, hanem ez itt, és most, Amerika szent földjén jelenleg is folyamatban van. Eszerint az Egyesült Államokat ateista, feminista, és muzulmán bevándorlók csoportja támadta meg, és nekik, mint keresztény patriótáknak a feladatuk a hazájukat megvédeni ezektől.
Donald J. Trump pontosan ezt a réteget szólította meg, és emelte az általuk terjesztett összeesküvés-elméleteket a köztudatba. Ugyanakkor megpróbálta ő maga is alakítani ezeket a sokszor szélsőségesen különböző elméleteket, a saját személyes kultusza érdekében. Magyarán politikai eszközt formált egy olyan csoportból, akiknek a világképét elsősorban az általa hirdetett eszmék határoznak meg.
Trump nemcsak az elnöki pozícióból, hanem a közösségi média, és a sajtó ügyes használata által olyan mértékig volt képes fanatizálni híveit, hogy azok az ő felhívására megpróbálták megakadályozni a demokratikus hatalomátadást, miután Trump elvesztette az újraválasztási versenyt. Ennek során nemcsak csúsztatásokat, hanem egyenesen hazugságokat, és megfélemlítést is bevetett.
Mindennek eredményét láthattuk Január 6.-án, amikor Trump rajongói lerohanták az országgyűlés ülését, mely a következő elnököt volt hivatott hitelesíteni. Mivel nem egyszerűen egy jelentéktelen, és ideiglenes zavarról volt szó, hanem egy nagyon durva, és erőszakos támadásról, mely órákon át tartott, a képviselők többsége, illetve az őket segítő stáb, és az őket védelmező biztonsági szervek is jelentős traumát éltek meg. Többen valós életveszélyről számoltak be. Öt ember meghalt, és az elégtelen biztonsági intézkedések miatt több képviselő elkapta a korona-vírust miután több kollégájukkal együtt voltak órákig összezárva, és akik közül többen nem voltak hajlandók maszkot viselni. Egy másik Trump által terjesztett ötlet alapján.
De azt, hogy a kongresszus épületét lerohanó tömegben voltak magukat kereszténynek vallók nem csak abból tudni, hogy Trump rajongói közt szép számmal találunk keresztényeket. Hanem abból is, ahogy a támadás előtt keresztet állítottak, és akörül imádkoztak illetve ahogy Jézus feliratokat és zászlókat (2, 3) vittek magukkal a Trump zászlók mellett a támadás során. Majd a szenátus épületét elfoglalva Jézus nevét megidézve, majd megköszönve a Mennyei Atyának, hogy „megáldotta őket ezzel a lehetőséggel, hogy kialhassanak az Isten által adott, és elidegeníthetetlen jogainkért”. Az imát a Qanon sámánnak nevezett ismert Trump rajongó vetette és itt teljes egészében megtekinthető.

Csak a show
Lehet persze minderre azt mondani, hogy ez csupán az amerikai politikára jellemző őrület, és ilyesmi nálunk nem történik meg.
Viszont azt is megfigyelhettük, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon is megerősödtek az ehhez hasonló politikai lépések.
Magyarországon a kereszténység politikai szerepe a 2015-ös úgynevezett migrációs-válság ideje óta egyre hangsúlyosabb. Eljutottunk ugyanis a hagyományos értéket valló, és nyíltan református vezető által irányított párttól az európai keresztény kultúrát megvédeni kívánó hangos, politikai kereszténységig.
Ne feledjük, hogy e jelenlegi magyar kormánynak is hasonló közegből, és hasonló taktikákat alkalmazó politikai tanácsadók voltak, és vannak jelen.
Ahogy a világméretű összeesküvések alapján való civil szervezeteket támadó lépések is egyike a behozott politikai taktikáknak, és amelyek sikeresek is Magyarországon.
Úgy tűnik, hogy a hosszútávú stratégia része egy olyan politikai kampány, melyben ellenségekre van szükség. És mi lenne erősebb ellenség mint az abszolút jó és rossz erői közti összecsapás? Erre jók a vallás, különösen a kereszténység által képviselt világnézet elemei is, mert ezek eleve azt tanítják, hogy a jó és a rossz külső erők, mely ellen egy mindenható lény nevében kell küzdeni.

Hit és politika
De tegyünk egy lépést vissza, és tegyük fel a kérdést: Miért lenne szüksége egy felnőtt, szavazóképes embernek arra, hogy valaki megmondja neki, hogy ki az igazi ellenség, és kire kell szavaznia annak érdekében, hogy legyőzze azt? Miért lenne elfogadható, hogy egy politikus a saját személyes hitéről beszéljen nyilvánosan, és ennek alapján buzdítson politikai cselekvésre?
Ha nem fogadható el, hogy a „gyaurok felrobbantásáról” prédikáljon valaki, akkor miért fogadható el, hogy a közelgő választáson leadott szavazatról vagy egy megtörtént választás érvényességéről prédikáljon egy másik vallás képviselője? Még akkor is ha utóbbi keresztény.
Nem az lenne inkább a helyes, hogy egyetlen vallás vezetői se szóljanak egyenesen bele a híveik politikai döntéseibe? Ha a hívők a megfelelő útmutatás, és erkölcsi vezetés mellett nem tudnak egymagukban a szavazófülkében úgy szavazni ahogy az Istennek helyes, akkor az miért nem Isten és az adott hívő közt van? Miért kell ezt vallási vezetőknek kézzel irányítani? Miért nem hagyják békén az embereket, hogy tévedjenek magukban, és ezt Istennel maguk rendezzék le?
A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy a kereszténységre jellemző világkép alapján az emberek nem képesek jó döntéseket hozni. Ezért mindenkinek szüksége van arra, hogy egy bölcsebb vezető erő, Isten, pontosabban: a Szentlélek formájában, útmutatást adjon. Mert máskülönben az ember téved, és rossz döntéseket hoz.
Egy ilyen világnézet keretein belül nem lepődhetünk meg azon sem, ha egy ilyen hit követői letagadják a felelősségvállalást, ami pedig egy egyenlő felek közti demokráciában alapvető lenne. Egy demokráciában, egy felelős, felnőtt ember vállalja akár a tévedéseit is.

De mi van, akkor ha egy ilyen gondolkodású embernek egy számára hiteles, és autoritás-figurának számító személy vagy forrás mondja azt, hogy valami nem úgy van ahogy elsőre tűnik? Vagy, hogy egy választás eredménye nem valós? És neki, valódi hazafinak, tennie kell valamit ezért.
A hazafiasság, kötelesség, és a mélyről jövő hitekre való hivatkozás, mint döntő tényező egy eléggé ügyes vezető kezében erőteljes eszközzé válhat. Ami akár odáig fajulhat, mint amit Január 6.-án láthattunk lezajlani.
Mi van akkor, ha néhány év múlva tényleges kormányváltásra kerülne sor? Hasonló jeleneteknek kell majd tanúi legyünk? Vagy egy az amerikaihoz hasonló rendszerváltásra már egyáltalán nincs is lehetőség?
Mert miért másért lenne szükség a Trump elnököt kitermelő militarista, mély-konzervatív-, és mély-keresztény közegben megszületett gondolatokat behozni Magyarországra? Miért másért kellene a gyerekeknek egyházi iskolában, fegyvertartásról, és a katonaság dicsőségéről tanulni?
Ez lenne a huszonegyedik századi szintvonal oktatás, ami felkészíti a következő generációt az életre? Milyen életet képzel el egy olyan vezetőség, mely szerint ideológiai háború közepén vagyunk, és ebben az ők szerepe megvédeni a keresztyén-konzervatív értékeket? Mi lesz azoknak a gyerekeknek az életcélja, ha katonaképesek lesznek, mint tölténynek lenni abban a fegyverben, amit egyesek politikai hatalom megtartására sütnek el?

Nem mindegy tehát
Hogy mit hisz a szomszéd, a haver, vagy a vidéki rokon. Mert lehet, hogy a keresztény konzervatív értékekre szavaz legközelebb, de az is lehet, hogy egy megfelelően karizmatikus vezető keze alatt eszközzé válik a politikai hatalomért folytatott harcban. Akár a szó szoros értelmében, mert meg van győződve róla, hogy csakis ő az igazság egyetlen tulajdonosa.

Rendben, de mit lehet ez ellen tenni? Vannak akik szerint a kérdés már rég eldőlt, és lehetetlen a rendszeren változtatni. A történelem alapvető tanulsága viszont az, hogy minden korban úgy tűnik, hogy a dolgok soha nem változhatnak meg, majd mégis történik valami más.
Ezért addig is, amíg a jelenlegi helyzet fennáll, amit egyénileg tehetünk az az, hogy beszélünk azokkal, akikről tudjuk, hogy valamiért hajlamosabbak hinni ezekben a káros gondolatokban. Vagy hajlamosak összeesküvés-elméleteknek hitelt adni. Esetleg nagyon nagy rajongói egy adott politikusnak vagy pártnak.
Megtehetjük, hogy a saját életünkben nem szakítjuk meg teljesen ezekkel az emberekkel a kapcsolatot. Még akkor sem, ha talán idegesítőek, és néha az agyunkra tudnak menni a legújabb elméletükkel.
Ismert ahogy a Donald Trump által támogatott őrültebbnél-őrült eszmék mögött gyakran elszigetelt, és magányos emberek rejlenek. Akik ezáltal találtak közösséget.
Tehát, ha azonnal és teljesen kizárjuk az életünkből azokat, akik ilyesmiben hisznek, vagy akár urambocsá: keresztények, akkor ezzel elzárjuk őket attól a lehetőségtől is, hogy erre alternatívát lássanak. Ha mi magunk képesek vagyunk racionálisan gondolkodni, és egészséges szekpticizmussal közelítünk ezekhez az eszmékhez, akkor talán van olyan barátunk, rokonunk, vagy kollégánk, akire ráfér, hogy ezt egy olyan valakitől hallja, akit valóban ismer, és nem csupán egy arc vagy név a képernyőn.

Persze mindezt értelmes határok közt. Mert ugyanúgy ahogy senkinek nem kell keresztény-konzervatív lovagnak lenni, úgy az ez elleni küzdelmet sem kell fanatikus módon, akár a saját lelki egészségünk kárára művelni. Egyszerű állampolgárként nem kötelességünk leállni jobb belátásra bírni egy épp habzó szájjal zsidózó/buzizó/stb. neonáci szkinhedet, miközben épp inzultál valakit a villamoson. De amit tehetünk például az, hogy ha a vidéki unokatesó szidja a melegeket, akkor megemlítjük, hogy mi magunk ismerünk szimpatikus meleg embereket. Vagy ha a nagynéni háborog a korona-vírus oltás miatt, akkor megmondjuk neki, hogy mi magunk viszont biztos, hogy kérni fogjuk azt, a saját egészségünk, és a mások védelme érdekében.
Ahogy egy rossz világképről is meg lehet győzni egy amúgy jó szándékú embert, úgy egy jobb világról is meg lehet őt győzni, ha mi magunk vagyunk jelen, és mi vagyunk hitelesek számára nem pedig egy online kamuhír-gyár. Legyünk tehát jelen. Nem csak négyévente a szavazófülkében, hanem a mindennapokban is. Mert ott talán még jobban számít.

Kommentelnél? Katt ide.

Evolúció | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Sokáig csak a szájhagyomány, majd később a vallások tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy hogyan alakult ki az élet, és miért néznek ki az élőlények úgy ahogy. Majd 1859-ben mindez megváltozott egy, az evolúció elméletéről szóló könyv kiadásával. Mivel az elmélet több ponton ellentmond a vallásnak ezért szinte megjelenése óta folyamatos támadásoknak van kitéve. A környezeti feltételekhez való adaptáció, és az ez alapján kialakuló genetikai változatosság elméletét viszont több tudományág is alátámasztja, és manapság már nehéz tagadni helyességét.

Ennek ellenére vannak vallások, melyek ambivalensek a kérdésben. Mint például egyes zsidó és keresztény irányzatok, melyek közt találunk olyat, mely elfogadja az evolúció tényét, de ennek kezdeményezőjeként továbbra is Istent teszi meg. Valamint olyat is, mely határozottan tagadja az evolúció lehetőségét is.
Utóbbiak közül egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a semmiből nem keletkezhetett minden, ezért a folyamatot mindenképp Isten kellett elindítania, akkor is, ha az élet további virágzásért evolúciós folyamatok felelősek. Szerintük bár a tudomány képes magyarázattal szolgálni a hogyanra, de a miértre, és mindennek a kezdetére nem tud választ adni. És szerintük csakis Isten, és az általa végrehajtott szándékos teremtés az egyetlen értelmes magyarázat. De ezen kívül, egyes keresztények szerint értelmes formák (mint például az ember) csakis értelmes lényektől származhatnak.
Hasonlóan szigorú, és elutasító álláspontot foglalnak az ortodox zsidók, de például a hinduk, és a muzulmánok is.
A magyarországi hinduizmus képviselői például erőteljesen evolúció-ellenesek, és határozottan kijelentik, hogy a világ létezésére csakis a teremtés adhat magyarázatot. Teljes mértékben elutasítják annak a gondolatát, hogy az élet Isten irányítása nélkül fejlődött volna, és abban hisznek, hogy maga az evolúció folyamata a legszilárdabb bizonyíték arra, hogy a világ szándékosan lett tervezve, Isten által.
A világ hindui közt viszont már nincs ennyire teljes egyetértés a kérdésben. Egyesek azt gondolják, hogy az evolúció folyamatában nem jelenhet meg a véletlen, mert ez kizárná, hogy Vishnu közrejátsszon benne, ami hitük szerint lehetetlen. Mások szerint viszont az evolúció csupán egyike a lépéseknek, melyen keresztül Brahman (Isten) létrehozza az életet.
Hasonlóan szigorúan látják a kérdést a muszlimok, akik szerint minden ami létezik Isten teremtésének eredménye, és ezen belül szintén Isten minden dolog létezésnek, és elmúlásának az oka. Tehát semmi sem történhet Isten akarata nélkül, beleértve az evolúciót is. Ezért elutasítják az elméletet, mint magyarázatot az élet eredetére, és hangsúlyozzák, hogy „csupán elméletről van szó”.
Ezen kívül hiszik, hogy a teremtéstörtének nem minden részlete ismert, de erről csakis Istentől kaphatunk válaszokat. Ezért azt gondolják, hogy ennek részletei nem fontosak, mert a teremtés tanulságai azok, melyek szerepet játszanak a vallásilag elfogadható életben. Valamint hisznek abban, hogy a Korán, mivel isteni eredetű, ezért tökéletes, és soha nem kerül ellentmondásba a tudománnyal. Ha ez mégis megtörténik, akkor a tudomány az, ami helytelen célokat követ, és nem arra törekszik, amire kellene.
Ezektől merőben eltérően a buddhizmus követői szerint az evolúció kérdése lényegtelen, mert az emberek számára elsődleges a tudat, és ennek uralása. Hitük szerint arra kell koncentrálnunk, hogy megtanuljuk uralni a tudatunkat, és a világ működése megfogalmazható tudományosan, és ez összeegyeztethető a vallással. A tudományos elméletek fejlődéséről azt tartják, hogy ezek szükségszerűen mások a különböző korokban, mivel mindig az emberi tudat közreműködésével jönnek létre.
Hitük szerint az emberi tudatból vezethető le a minket körülvevő világhoz való viszonyunk, és a tudományos elméletek is csak ennek tükörképei. Tehát, amíg ismereteink korlátoltak voltak, addig elfogadható volt a teremtéstörténet, mint az eredetünk magyarázata. De a tudásunk fejlődésével felül kell vizsgálnunk a viszonyunkat a világgal is. Az egyetlen ami állandó az a tudatunk feletti kontroll elsajátításának szükségessége, mert csakis ez jelent megoldást a szenvedéssel teli létből való megszabadulásra.

A humanisták szerint az élőlények eredetét az evolúció tudományos elmélete pontosan fogalmazza meg, és ezért elfogadják azt. Vannak humanisták akik szerint az evolúció-elmélet által leírt eredettörténet sokkal érdekesebb, mint bármely vallásos, vagy természetfeletti eredetről szóló legenda. Ugyanis eszerint a Földön ma élő összes állat és növényfajjal létezik közös ősünk, és erre manapság erőteljes bizonyítékaink vannak.
Ezek nem csupán az őskövületek alapján léteznek, melyek szintén erre utalnak, hanem a létező kortárs állatfajok megfigyeléséből is egyértelmű. Épp ezért volt lehetséges Charles Darwinnak már 1831-ben megfogalmaznia az evolúció-elméletet. Manapság viszont ennek helyességét a genetikai tudásunk is alátámasztja.
A gének ugyanis nemcsak arra jelentenek bizonyítékot, hogy egyes emberek, vagy akár egyes állatfajok rokonságban állnak egymással, hanem arra is, hogy létezett egy úgynevezett univerzális közös ősünk is, ami kb. 4 milliárd évvel ezelőtt élt, és amely maga a sejt volt. És bár arról nincs pontos információnk, hogy ez az egész folyamat hogyan, és miért indult be eredetileg, de a humanisták szerint ez a kérdés másodlagos ahhoz képest, hogy maga az evolúció folyamata tisztán érthető, és biztos, hogy megtörtént, sőt manapság is folyamatban van.
Valamint azt gondolják, hogy az élet létrejöttének miértjére választ keresni felesleges. Az élet létezik, és mi mindannyian részei vagyunk. Ez épp elég. Nem tartják szükségesnek, hogy ennek a folyamatnak valamilyen eredeti indoka, vagy célja legyen ahhoz, hogy ma élő lényként boldogulhassunk a világban.
A humanisták szerint érthető, hogy minden csoport kialakított magának valamilyen eredettörténetet, mert ez fontos része annak, hogy értelmet, és célt találjunk a létezésünknek. Éppen ezért népszerűek a dokumentumfilmek, vagy a megismerést támogató beszámolók. Ezáltal megismerhetjük önmagunkat, és értelmezni tudjuk a világot, illetve a velünk történő eseményeket.
A vallásos eredet-mítoszokat érdekesnek és fantáziadúsnak tartják, de ugyanakkor azt gondolják, hogy arra a kérdésre, hogy honnan származunk a biológia, és az antropológia pontosabb választ képes adni. A vallásokban leírt eredettörténet ugyanis sokszor csupán szimbolikus, és sokkal inkább tükrözi a kort, melyben született, mintsem a valós történelmi eseményeket. A paleontológia (őslénytan) illetve a kapcsolódó tudományok a vallásokhoz képest sokkal pontosabb képet adnak arról, honnan származunk, és mi történt a múltban. Illetve ahogy a tudásunk egyre fejlődik, és az eszközeink egyre kifinomultabbá válnak, annál pontosabb képet tudnak adni arról hogyan működik a minket körülvevő világ. Ezáltal pedig a származásunk kérdése is egyre tisztábbá tud válni.
Ehhez képest a vallások által vázolt történet az istenség(ek) általi teremtéssel kezdődik, és amely egy meghatározott irányt, és célt ad a létező élőlényeknek, melyeket vallási szabályok formájában fektet le. Hosszú ideig csak ez a történet létezett. De a tudományos módszer fejlődésével ez a tervezettségből eredő bizonyosság Isten tervére az emberiséggel egyre inkább veszíteni kezdett a népszerűségéből.
És bár nem minden vallás teszi ezt, de a nagy világvallásokon belül megjelentek irányzatok melyek megpróbálják összeegyeztetni a vallás dogmáit a modern tudomány eredményeivel. Így alakultak ki olyan mozgalmak, mint például az intelligens tervezettség, mely azt állítja, hogy Isten nem a mai formájában teremtette az élőlényeket, hanem elindította a folyamatot, és az evolúció ennek része.
De ez, és ennek különböző fokozatai, melyet a különféle egyházak elfogadnak, vagy egyenesen népszerűsítenek, sajnos gyakran teljes félreértése magának az evolúció folyamatának. Az evolúció, vagy más néven a természetes kiválasztódás (szelekció) ugyanis pontosan arról szól, hogy a kiválasztás folyamatában nincs szükség egy ezt irányító entitásra, hanem a folyamat a környezet és az élőlények tulajdonságainak kölcsönhatása miatt következik be. Magyarán, az evolúció folyamata teljesen vak, és nincs semmilyen végcélja, ami felé az élőlények fejlődnének.
Bár egyesek számára nehéz lehet megérteni, és elfogadni, hogy az életnek nincs egy előre meghatározott célja, de a humanisták szerint épp ebben rejlik a létezés szépsége. Mert azáltal, hogy nincs egy mindenható, és természetfeletti módszerekkel beavatkozó lény, aki mindezt irányítja, és amely a saját céljai felé terelne, ezért valójában szabadok vagyunk. Mindaz, amit teszünk a létező világgal kapcsolatos reakció motiválja, tehát maga a világ. És ezáltal ennek teljes értékű tagjai tudunk lenni. Nem egy isteneknek alárendelt, nem egy adott célra kiválasztott, vagy bármely más módon használt részei, hanem szabad, és önmagunkban is teljes értékű részesei az univerzumnak.

Források
Chown, M. (2020). Marvellous blunders. New Humanist, 135(3), 16.
Dawkins, R. (2011). A valóság varázsa. Libri kiadó, Budapest
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Evolúció (Wikipedia)
210 éve született az ember, aki mindent a feje tetejére állított
Van jobb megoldás az evolúció ábrázolására: ez az élet korallja
Még a gyorsan alkalmazkodó madarak sem tudnak lépést tartani a klímaváltozással
Ez egy rossz hír: már nem képest lépést tartani az evolúció az emlősök kihalásának ütemével
Religion and science – Theory of evolution
Hinduism Transcends Darwin’s Theory of Evolution
Darwin’s Theory of Evolution and Hinduism are Consistent

Kommentelnél? Katt ide.

Pokol | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A pokolról kétféle elképzelés létezik. Az egyik szerint a pokol egy valós hely, ahol a rossz, gonosz, hitetlen emberek lelkei örökké tartó elviselhetetlen gyötrelmekben részesülnek.
A másik elképzelés szerint a pokol az örök elszakítottság Istentől.

Maga a pokol képe már az ókori egyiptomiak vallásában megjelent, ahol az istenek ellenségeit különféle büntetések érik a másvilágon. Ré isten ellenségeit fejjel lefelé forró homokba merítették, míg Ozirisz istennő ellenségeit lefejezték, és a szívüket egy szörny falta fel. De ugyanúgy az ókori görögök is hittek egy szellemvilágban, ahol különbség van téve a bűnösök, és a jámbor lelkek közt.
Az ítélet napja pedig a zoroasztriánus vallásból került át a jelenlegi világvallások egy részébe. Eszerint az utolsó ítélet napján a halottak föltámadnak, és egy nagy olvadt fém folyam jelenik meg, mely a bűnösöknek fájdalmas, az istenfélőknek viszont kellemes, mint a meleg tej.
A zsidó vallásban a pokol nem szerepel a Tórában, és az ezzel kapcsolatos hagyomány a szent iratokon kívülről származik. A valláson belül vitatott kérdés, hogy a zsidók megszabadulhatnak a pokol büntetésétől, vagy pedig ez örökre szóló.
Egyes zsidó filozófiai irányzatok, többek közt a kabbala, azt hangsúlyozzák, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és ezért a lelkek visszavágynak ide a halál után. Mások a pokol leírásait pusztán metaforikusnak tartják, és azt gondolják, hogy ezek csupán egy spirituális megtisztulási folyamatra utalnak.
Az Istentől való elszakítottság a kereszténység egyes értelmezéseiben jelenik meg. Egyesek szerint az Isten és a Sátán közti utolsó nagy csata után a menny kapui mindenki számára megnyílnak. Mások szerint viszont az ítélet napja után a bűnösök a Sátán kezébe kerülnek, és örök kárhozatra ítéltetnek, elválasztva Istentől, míg a jámbor hívőknek örök boldogságban van részük Isten lábai előtt.
Egyes keresztények szerint a Bibliában leírt pokol nem túlzás, de célja az, hogy a figyelmet az életre irányítsa. Ez alatt a tettek következményeit értik, mert hitük szerint csakis a földi létünk alatt tudunk változtatni a tetteinken, és a jót választani.
Az Ítélet Napja, és a pokol tana kiemelt fontosságú az iszlám vallásban. Bár a szent szövegek, és a tanítók hangsúlyozzák, hogy Isten igazságos, és könyörületes, de a pokol borzalmainak említése, és fenyegetése ugyanannyira hangsúlyos ezekben. Hitük szerint a büntetéssel való fenyegetés az emberek érdekét szolgálja, mert ezáltal figyelmeztet a bűnökre, és ez egyfajta könyörület. Hiszik, hogy Isten csak hitet vár az emberektől, illetve azt, hogy kövessük, amit megparancsolt, és elkerüljük azt, amit megtiltott. De ugyanakkor azt is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy Isten azt bünteti meg, és annak könyörül, akinek Ő akar.
A keleti vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus azt tartják, hogy az életben elkövetett bűnök következményei (karmája) ledolgozhatók nem csak a Földön, hanem egy még inkább szenvedésekkel teli világban, melyet nevezhetünk akár pokolnak is.
A hindu hit szerint, a pokol az univerzumok alján fekvő óceán felett található huszonnyolc bolygó, ahová azok a lelkek születnek újjá, akik Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre. Itt évezredeken keresztül sínylődnek, és csak ez után kapnak újabb lehetőséget a Földön való újjászületésre. Egyes hinduk szerint maga a húsfogyasztás is egy olyan tett, ami az ezekre a pokol-bolygókra való születést vonja maga után.
A buddhisták a keresztény purgatórium fogalmához hasonló helyként képzelik a poklot, ahol a lelkek ledolgozzák a rossz karmájukat. Különbséget tesznek a tudatlanságból, és a szándékosan elkövetett ártalmak közt, és hiszik, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerülnek, akik tudatosan ártottak másoknak.

A humanisták a pokol tanát kegyetlen gondolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ez önmagában véve is rossz tanítás, mert azt üzeni, hogy a problémákat erőszakkal lehet megoldani. Azt gondolják, hogy a vallások erőszakos istenképe, aki bár mindenható, mégis úgy dönt, hogy szélsőséges és szükségtelen erőszakot alkalmaz a teremtményeivel kapcsolatban, nemhogy csodálatra méltó, hanem egyenesen ijesztő, és összeegyeztethetetlen egy szerető isten képével. Valamint azt gondolják, hogy azok, akik egy ilyen istent imádnak maguk is hajlamosabbak az erőszakra, mert vallásuk tanítása szerint ez elfogadható, és erkölcsös reakció arra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnék, vagy ahogy szerintük helyes. Egy kegyetlen istenben való hit kegyetlenné teszi a hívőt is.
Ehelyett a humanisták az egyéni erkölcsi autonómiát hangsúlyozzák. A humanisták nem gondolják, hogy bármit meg szabad tennünk, és elfogadják, hogy a társadalomnak szabályok szerint kell működnie. De ugyanakkor azt gondolják, hogy mindannyiunknak szabadnak kell lennünk abban, hogy kialakítsuk a saját erkölcsi mércénket, és egyéni döntéseket hozhassunk ami a morált illeti. Szerintük az erkölcs mércéje nem egy külső erő, vagy entitás, aki ítélkezik az emberek tettei felett, hanem ezeket a döntéseket maguk az emberek hozzák.
A humanisták szerint mindenki egy saját, belső erkölcsi mércét követ, még akkor is, ha ezt egy adott vallás keretében teszi. Ugyanis nincs senki, aki teljes egészében elfogadná vagy akár betartaná a vallása összes előírását, és erkölcsi útmutatását. Mindenki válogat valamilyen szinten; egyes szabályokat rendkívül fontosnak tart, másokat meg könnyedén elutasít, annak ellenére, hogy mind ugyanúgy istentől származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző szabályok néha még magán a valláson, vagy a szent könyvön belül is ellentmondásosak. Ezért a humanisták szerint nem szükséges Istenre vagy istenekre hivatkozzunk amikor az erkölcsről van szó. Ugyanúgy hozhatunk erkölcsi döntéseket, és vállalhatunk felelősséget a saját tetteinkért, ha közben nem támaszkodunk egy természetfeletti lény szabályaira.
A humanisták elutasítanak mindennemű istenekre, és természetfeletti lényektől származó revelációra épülő értékrendet, és ehelyett az erkölcs alapjának az emberi jóllétet teszik meg. Azt gondolják ugyanis, hogy mikor arról van szó, mi a helyes, és mi a helytelen fontosabb azt vizsgálni, mi az amire az embereknek szüksége, és igénye van. Azt kell megtalálnunk ugyanis, hogy mi az ami elősegíti az emberi faj fejlődését, jóllétét, és boldogságát, illetve, mi az, ami ebben akadályozza.
Ugyanezt tartják érvényesnek a többi érző lénnyel, és a minket körülvevő világgal kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkról is. Ebben sem működik a minden megengedett elv, mert az önös érdekből, és figyelmetlenségből elkövetett cselekedetek ugyanúgy ártanak másoknak, és a világnak, mint a szándékos rosszindulat. Ezért a humanisták szerint minden ilyet kerülni kell, amennyire épp lehetséges.
A nem ártás, a következmények vizsgálata, és a felelősségvállalás, illetve az igazságosság, és méltányosság képezik a humanista erkölcs alapját. Ezeket pedig szükséges nemcsak szekuláris, azaz világi, és természetfelettitől mentes törvényekbe foglalni, melyek minden polgárra érvényesek, hanem szükségesnek tartják azt is, hogy ezeket az emberek kulturális szinten is elfogadják, és elsajátítsák. Ha egy ilyen szabályról kiderül, hogy ártalmas az embereknek, a környezetnek, vagy akár más érző lényeknek, akkor a humanisták szerint azt a szabályt, vagy törvényt meg kell változtatni. Szerintük nincsenek kőbe vésett szabályok, melyek mindenképp érvényesek mindenkire. A szabályok megszegésének következményei pedig itt és most kell bekövetkezzenek, annak érdekében, hogy igazságszolgáltatás, és helyreállítás történjen. A humanisták nem tartják megnyugtatónak azokat az állításokat, mely szerint a másvilágon, az ítéletnapján, vagy egy elkövetkező életben lesznek majd következményei egy ártalmas cselekedetnek.
Gyanakvással szemlélik azokat a kijelentéseket, melyek abban lelnek örömet, hogy egy másik lény a pokolban szenved rettenetes kínokat. Sokszor ártalmatlan dolgokért, vagy pedig egy adott istenség elleni vétség miatt, mellyel valójában senkinek nem ártott, és csupán egy vallási szabályt szegett volna meg. Nem egy volt hívő számol be arról, hogy gyerekkorában rettenetes félelmet élt meg, amikor a pokol tanítását hallotta, és ahogy ez a félelem még évekkel később is kísértette, és ezáltal megkeserítette az életét. A humanisták szerint azoknak a hívőknek a megszólalásai, akik ezt szenvedélyes örömmel hangoztatják egyenesen felkavarók, és aggasztóak. Mások szenvedésében örömet lelni nem tűnik összeegyeztethetőnek számukra a szeretettel, melyről a vallások beszélnek.
Hasonló módon aggasztónak tartják azokat a tanokat, melyek azt hirdetik, hogy a mennyország jutalma, és egyben a pokol kínjainak az elkerülése csakis egy szűk, kiválasztottakból álló csoport számára elérhető. A humanisták szerint ez a fajta világkép nemhogy nyugtalanító, hanem egyenesen szörnyűséges. És sokuknak ez az oka annak, hogy elutasítják egyes egyházak tanait, és akár nyilvánosan kritizálják őket.
Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a büntetés és jutalom, illetve a másvilág ígérete halványulni kezd ahogy az emberiség egyre több szempontból képessé válik megmagyarázni a világ működését, és maga képes megoldásokat találni az emberek problémáira. Egy igazságos, és jóléti társadalomban csökken a mennyország, és a pokol ígéretének fontossága. Ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás működik, és probléma esetén számíthatnak rá, illetve ha az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mert nem kell nélkülözniük, akkor a társas viszonyokat feszítő ellentétek száma is csökken. Ezáltal nő az általános jóllét, melyben nincs szükség egy mindenható, és bosszúálló istenre, vagy egy természetfeletti szabályrendszerre, mely majd valamikor igazságot tesz. Mert az emberhez méltó lét, és a boldogság már most, ebben az életben lehetséges, és mindenkinek kijár.

Források
Anon. (2009). Qur’an. (második kiad.) Penguin books, London
Howel Smith, A. D. (1942). Many men, many hells. The Rationalist Annual, 68.-74.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Whyte, G. (1911). The consolations of religion. The R. P. A. Annual, 46.-50.
Wilkonson, R, Pickett, K. (2010). The spirit level. Penguin Books, London
Pokol (Wikipedia)
Az utolsó ítélet (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
Vatikán: Igenis van pokol
A Humanistic Damning Of The Doctrine Of Hell

Kommentelnél? Katt ide.

Szent iratok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Isten akaratának írott formában való kinyilatkoztatása a zsidó, keresztény, és muzulmán hitre jellemző. A nagy kérdés, hogy az emberek képesek-e megérteni ezek tartalmát, ezért mindhárom vallásban nagyon fontos az iratok elemzése. Az eltérő magyarázatok miatt alakult számos irányzat ezen vallásokon belül, és mindegyik magát tekinti az egyetlen helyes értelmezésnek.

Vannak hívők, akik szerint a szent szövegek minden mondata, szava, és betűje kiemelt fontosságú, és ezekből sem elvenni, sem hozzáadni nem szabad.
Úgy a zsidó hagyományban, mint a kereszténységben léteznek irányzatok és felekezetek, melyek szó szerint értelmezik a szent iratokat, valamint irányzatok, melyek szerint a szent szövegeket a saját koruk tudása szerint kell értelmezni. A haladóbb szellemiségű zsidók szerint például, bár a Tóra (Mózes öt könyve) szövege azonos, de az újabb és újabb generációk más és más tanulságokat vonhatnak le ebből.
Egyes keresztények szerint pedig a Biblia nem tudományos mű, hanem egy „zsinórmérték”, melyhez a hívőknek igazodniuk kell. És bár ennek szövege a szerzői korának tudást tükrözi, de ugyanakkor ezek célja nem az, hogy a világról való tudást terjesszék, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassák az embereknek, hogyan kell helyesen élni, és jó embernek lenni. Vannak, akik szerint a szentírás nem szabálygyűjtemény, hanem bizonyságtétel, mely (Isten vagy a Szentlélek által) ihletett. Épp ezért annak ellenére érvényes napjainkban is, miután több állításáról kiderült, hogy téves. Ezért a Szentírás tanulmányozása az emberi léttel kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges. Hasonló módon a zsidó hagyományban is fontos szerepet tölt be a szent iratok tanulmányozása. Számukra ennek azért van jelentősége, mert azt tartják, hogy mivel minden ember különböző, illetve új élettapasztalat szerzésével, és új tudással másként értelmezheti a tanítást. Ezért a zsidó vallási életnek fontos része a szent szövegek felolvasása, mert a hívők ezáltal átismételik, és ennek során újraértelmezik azok szövegét.
Az iszlámban a szent könyvnek, a Koránnak, még nagyobb jelentősége van, és egyeseknek maga a fizikai könyv is szentnek számít.
Ebben három fő témakor jelenik meg: a hittételek, a törvények, és a történetek. Előbbiek jelentik az Isten által az emberek számára előírt életvezetési szabályokat. Utóbbiak pedig olyan történetek melyek Mohamed prófétáról, valamint más, korábbi prófétákról szólnak, és melyek útmutatásokat tartalmaznak, illetve csodákat írnak le. Ezek célja, hogy megmutassák, hogy a világ törvényeit felfüggeszteni csakis Isten képes, és minden az ő kegyéből történik.
Hasonló célt tulajdonítanak a hinduk a saját szent könyveiknek, melyet közös néven védikus írásoknak neveznek. Mivel ezek lejegyzője és szerkesztője hitük szerint Isten egyik formája, ezért az ezekben foglaltak nagy részét szó szerint értelmezik, és megbízhatónak, illetve tisztának tartják.
A hinduk szerint a szent iratok célja, hogy az emberiséget a lelkiség síkjára emeljék, és közelebb vigyék Istenhez.
Szent könyvek a buddhizmuson belül is léteznek, melyeket a Tripitaka-nak, vagy más néven a páli kánonnak neveznek. Ezek Buddha tanításainak gyűjteményei, de mivel a buddhizmus alapvetően egy szerzetesi vallás, ezért a kánon egy része a szerzetesi életre vonatkozó szabályokat tartalmazza. 227 szabály létezik a szerzeteseknek, de ugyanakkor a női szerzetesek további szabályokat is be kell tartsanak. A kánon többi része Buddha tapasztalatainak leírását, és ezek magyarázatát is tartalmazza. Ezen kívül a különféle buddhista irányzatokon belül léteznek további saját szent szövegek is.

Még egyes vallási vezetők is úgy gondolják, hogy a szent szövegek értelmezése az emberek hitére épül, nem pedig kizárólag a szavakra. És mivel a hit nem racionális, ezért racionálisan nem is irányítható, de nem is kérdőjelezhető meg. Tehát, a szent iratok értelmezése azoktól függ, akik a szöveget olvassák, és ez nem jelenthet objektív szabályrendszert senki számára. Ezért létezhetnek különféle felekezetek, akik alapvetően mind ugyanazt a szent szöveget olvassák, és ugyanahhoz az istenhez imádkoznak. Vannak akik szerint ezzel nincs is semmi baj, és a szent szövegek fundamentalista, szó szerinti értelmezése rosszabb, mint a szabad, egyéni értelmezés.
Bár a régebbi irányzatokról, mint például a katolikus egyház, azt gondolnánk, hogy azok sokkal inkább szó szerint veszik a szent írások értelmezését, a valóságban ezek is adnak lehetőséget a hívőknek a személyes értelmezésre. A szent iratok értelmezését ugyanis nem csakis a szöveg alapján végzik, hanem a hagyomány alapján is.
Amint láthattuk vannak irányzatok, melyek szerint a szent iratok célja, hogy spirituális igazságokra vezessék a hívőt. Az pedig, hogy ezt melyik korban hogyan értelmezik a hívők, nem csupán a szent szövegek tartalmától függ. Sokan hisznek abban, hogy ez nem csupán a kultúra hatására, hanem egyenesen isteni sugallatra történik, ezért ugyanúgy érvényes, mint a szó szerinti értelmezés.
Gyakran hallhatjuk azt is, hogy a szent iratokat nem szó szerint hanem képletesen kell értelmezni, mert ezeknek a szövegeknek a célja magasabb igazságok közvetítése. Mivel egyes hívők hiszik, hogy a földi élet csak próbatétel, és ami igazán fontos az a halál után következik, ezért ezeknek a rejtett, szimbolikus jelentéseknek a megfejtése és értelmezése fontosabb, mint a szövegek szó szerinti jelentéstartalma. Azok számára, akiknek a másvilág fontosabb, a szent szövegek földi tényekre való redukálása nevetnivaló dolognak számít.
Ugyanakkor egyes szent szövegekben található dolgokat a változó erkölcsi értékek miatt muszáj nem szó szerint értelmezni, mert sokszor olyan mértékű szörnyűségeket tartalmaznak, melyek manapság már nem elfogadhatók. Ezért az allegorikus értelmezés, vagy csak képletes, példabeszéd jellegük hangsúlyozása fontossá válik a hívők számára, annak érdekében, hogy a szent irataikat továbbra is az erkölcs forrásaként jelölhessék meg.

Mindezzel szemben a humanizmuson belül nincsenek kiválasztott, vagy szent szövegek. Mivel a humanizmus egy világnézet, de nem szervezett vallás, ezért az ezzel kapcsolatos írásoknak maguk a humanisták nem tulajdonítanak különleges szerepet. Úgy is lehet valaki humanista, hogy soha nem olvasott egyetlen hosszabb erről szóló írást, mert ehhez elég egyetérteni a humanizmus elveivel, és világképével. Az ezen az oldalon található szövegek ugyanúgy humanista írások, mint bármely könyv formájában megjelent művek.
Ennek oka a humanisták meggyőződése, hogy a világról alkotott tudásunk legjobb forrása a tudomány, és ennek leírására leginkább annak eszközei alkalmasak. Ami pedig az erkölcsi, és a társadalmi, illetve társas kapcsolatokat illeti, a humanisták szerint az ezekkel kapcsolatos kérdésekre mindig az adott embernek kell megtalálnia a választ. A közös tudásunk segítségére lehet ebben, és irányt adhat, de végső soron mindenkinek magának kell eldöntetnie mit tart helyesnek.
Ennek során viszont nincs szükség arra, hogy egy természetfeletti lény megmondja az embereknek, mi a jó és mi a rossz. A humanisták szerint az emberek maguk is el tudják ezt dönteni, miután gondolkodnak az erkölcsi kérdéseken, és végiggondolják a tetteik következményeit. Azt gondolják, hogy a helyes eljárás nem fektethető le szigorú, írott szabályokba, mert a világ túlságosan komplex, és változó. Mindig szükség van arra, hogy a helyzetet mérlegeljük, és annak keretében gondolkodjunk a dolog erkölcsi mivoltáról.

Ugyanakkor a humanisták sokszor kritikusan szólalnak meg a vallásos magyarázatokkal kapcsolatban. Következetlennek tartják a szent szövegekre való hivatkozást, mert láthatjuk, hogy mindenki válogat ezeken belül, és a saját, már létező álláspontjának megfelelő magyarázatot részesít előnyben.
A humanisták szerint a szent iratok eleve kizárhatók, mint tudás-forrás, mert az inspiráció, vagy reveláció alapján tett kijelentések önmagukon belül is ellentmondásosak, és nem tartalmaznak értelmes magyarázatot arra, hogyan működnek a dolgok. Valamint a létező szent iratok állításaival kapcsolatban rengetegről kiderül, hogy téves.
Éppen ezért az elmúlt század során a vallásos érzések kifejezése, és a teológiai magyarázatok egyre inkább homályossá, és egyre kevésbé konkréttá válnak. Ahogy a világról alkotott tudományos tudásunk fejlődik, úgy lesz egyre kevesebb hely benne a természetfelettinek, és a vallások, illetve a szent iratok örök érvényű magyarázatai egyre kevésbé értelmezhetők szó szerint.
Egyes, úgynevezett, progresszív, vagy liberális vallásos közösségek által nyújtott magyarázatok egyenesen megkülönböztethetetlenek a humanizmus álláspontjaitól, kivéve, hogy hozzáadnak egy plusz lépést: Istent. A humanisták szerint ez felesleges, mert nem ad hozzá semmit a létező tudásunkhoz.
Ugyanúgy hibásnak tartják az erkölcsi mércénk szent iratokhoz való igazítását, mert azt gondolják, hogy a közösségi létünk szabályait sokkal inkább közös, kompromisszum alapú, és egymás emberségét tiszteletben tartó munkával, és párbeszéddel kell meghatároznunk, nem pedig a hagyomány vagy egy szent irat alapján.
Vannak akik szerint muszáj a szent iratokból kiindulva gondolkodni az erkölcsi kérdésekről, mert különben elfeledjük az emberi kultúrák eddigi eredményeit, és enélkül lehetetlen tovább fejleszteni az erkölcsi mivoltunkat. De a humanisták szerint nem szükséges egy véres, kegyetlen, és embertelen, sőt, egyenesen emberhez nem méltó hagyományra alapozni az erkölcsi kérdésekre adott válaszainkat. Egy kiindulópont is lehet téves, és akkor az rossz irányba is vezet majd. Sokkal nehezebb egy kegyetlen hagyományra alapozva, és annak keretein belül mozogva egy emberibb, és élhetőbb rendszert létrehozni.
Ezért a humanisták azt gondolják, hogy a természetfeletti lények által egyszerűen kihirdetett szabályok helyett egy az emberek közti kapcsolatok alapján kialakított, egymás igényeit és szükségleteit figyelembe vevő szabályok rendszerét kell meghatároznunk magunknak. Ezeket soha nem kell gondolkodás nélkül elfogadni, és ezek újratárgyalását mindig lehetővé kell tenni, mert a világ folyamatos változásban van. Az elavult szabályokra, vagy akár a hagyományra való hivatkozás gyakran károsabb, mintha az adott helyzetet figyelembe véve elgondolkodnánk azon, hogy mi lenne a legjobb eljárásmód. A humanisták szerint az olyan szabályok melyek kimutathatóan, és szisztematikusan ártanak másoknak nem megfelelők, és nem nevezhetők erkölcsi szabályoknak sem. Ha pedig valaki ilyen szabályt próbál rákényszeríteni egy másik emberre, akkor az nem erkölcsös, és a szabályt figyelmen kívül lehet hagyni.

Források
Copson, A, Roberts, A. (2020). The little book of humanism (első kiad.) Piaktus, London
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Lofmark, C. (1977, Január). The higher kinds of truth. New Humanist, 10 (Question), 3.-15.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Lélekbiznisz és politika – Interjú Gábor György filozófussal
Szent könyv (Wikipedia)
Buddhism religion (homework help)
Scriptures & Texts (The Buddhist Society)

Kommentelnél? Katt ide.

Politika | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Célja a társadalom működésével kapcsolatos teendők végzése, az ezt fenntartó intézmények működtetése, és mindezek jogi szabályozása. Végrehajtó hatalomként pedig a törvényesített uralmi rendszer biztosítása.
Politikusnak lenni manapság egyre inkább nyilvános szereplést jelent. A politikusnak, ha szeretné, hogy egy demokratikus rendszeren belül megválasszák, körbe kell udvarolnia a választóit, és ügyelnie kell arra, hogy ne tegyen túlságosan konkrét ígéreteket, mert ha kiderül, hogy téved, vagy nem tudja ezeket megvalósítani, akkor elveszítheti az addig megszerzett hatalmát.

A demokratikus országokban lelkiismereti és vallásszabadság van. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van saját magának eldöntetni, hogy milyen értékeket tart fontosnak. Valamint jogában áll ezeknek hangot adni egyénileg, és csoportosan.
Azonban kevésbé elterjedt nézet miszerint a vallásszabadság magába foglalja a vallástól való szabadságot is. Illetve, hogy mindenkinek joga van nem felfedni a vallásos meggyőződését, vagy akár meggondolni magát vallási kérdésekben. Utóbbi különösen fontos, ha az emberek életük során úgy döntenek, nem követik a szüleik, vagy gyerekkoruk vallását.

Az emberi jogokból, a vallásszabadságból, és a demokratikus elvekből következik a szekularizmus fogalma. Ez annyit tesz, hogy az állam nem avatkozik be az állampolgárok hitébe, és a vallásgyakorlás szabályaiba. Továbbá pedig nem alkot olyan törvényt, mely bármely vallás elvei alapján működik, de amit minden állampolgárnak, vallási hovatartozástól, és meggyőződéstől függetlenül be kell tartania.
A humanisták szerint ez fontos része a demokráciának. Sokszor láthatjuk ugyanis, hogy olyan országokban, ahol nincs szekuláris jogrend, az emberek jogai sérülnek, és sokszor vallásos erőszaknak vannak kitéve, ha nem a megfelelő vallásos elveket követik, vagy mert tagadják, esetleg kritizálják egy adott vallás dogmáit vagy hagyományait.
A humanisták azt gondolják, hogy mindenkinek jogában áll szabadon kifejezni az akár vallásos meggyőződéseit, de ezeket soha nem kényszerítheti másokra. Valamint a vallásos vélemények, és a vallási vezetők nem kaphatnak kiemelt szerepet a közbeszédben, vagy a társadalomban, pusztán az adott valláshoz való tartozásuk alapján.
A humanisták azért tartják fontosnak a szekularizmust, és az egyház valamint az állam szétválasztását, mert a történelem tanulsága szerint, ha a különböző vallások vagy felekezetek megpróbálják megszerezni az állam feletti hatalmat, akkor az vallásháborúkhoz vezet. Lásd a katolikusok kontra protestánsok, szunnita kontra síita, szikhek kontra hinduk, vagy a zsidók kontra muzulmánok harcait.
Ennek ellenére, különösen a nyugati világban sokan adottnak tarják a vallás és az egyházak nyílt kritizálását, pedig ez egy relatív új jelenség. Valamint az élet sok területén tapasztalható adott egyházak befolyása. Például azáltal, hogy az országot kormányzó párt frakciójában ülnek a parlamentben, és ezáltal át tudnak kényszeríteni a törvényhozáson olyan demokratikus támogatottságot nem élvező szabályozásokat, mint például a vasárnapi zárvatartás. Vagy ahogy az állam, az adófizetők pénzéből támogat különféle vallási felekezeti eseményeket, vagy egyházi iskolákat, ezzel hátrányba hozva az államiakat.

Magyarországon is elvileg szekularizmus van, és volt, de a gyakorlatban láthatjuk, ahogy az egyházak ezt megpróbálják lebontani. Többek közt azáltal is, hogy különleges előjogokat biztosító elbánást követelnek a maguk számára. Például adó 1%, egyházi iskolák kiemelt támogatása, keresztény Magyarország, és az ennek nevében indított államilag támogatott kampányok stb.
Vannak akik szerint teljesen jogosak az egyházak ilyen jelegű állításai. Néha maguk a nem-hívők is elfogadják az egyházak politikai és társadalmi kérdésekbe való beleszólásának legitimitását.
A humanisták azt látják, hogy a vallásos szervezetek, és egyházak gyakran vesznek részt a politikában, és a politikai véleménynyilvánításban. De miért lenne bármely politikai döntés vagy álláspont indoklásának szüksége arra, hogy vallásos vonzata legyen?

A vallásos élet, és a politika éles szétválasztásához egyedül a zsidó vallás közelít valamennyire a humanista állásponthoz, annak ellenére, hogy vannak szekuláris elveket valló keresztények is. Utóbbiak szekuláris meggyőződései nem a vallási hagyományból, hanem történelmi, és pragmatikus megfontolásokból származnak.
A zsidó vallásban viszont, mivel nincs kiemelt vallási vezetői pozíció, ezért úgy a hívők, mint az egyházközösségek vezetői a saját lelkiismeretükre vannak hagyva, ami a politikai meggyőződéseket és a politikai szerepvállalást illeti. A hagyomány szerint a helyes cselekvést úgy a társadalmi normák, mint a vallásuk elvei határozzák meg.
De mivel a hívők sokszor elvárják a véleményt, és a reakciót politikai kérdésekben is, ezért a zsidó vallási vezetők szoktak politikát érintő meggynyilvánulásokat tenni.
A hagyomány szerint viszont ezt kizárólag személyes kijelentésként tehetik, és ezek a vélemények, vagy állásfoglalások nem jelentenek kötelező álláspontot a teljes zsidóságra vonatkozóan.

Akik szerint elfogadható a vallások, sőt az egyházak jelenléte a politikában általában a következő pár érv valamilyen formáját említik:

1. Természetfeletti erőkre való hivatkozás
Egyes hívők szerint a vallási szabályokat azért kell beépíteni az állam törvényeibe, mert ezek egy természetfeletti, hatalmas lény parancsolatai, és ezért elsőbbséget érdemelnek a társadalmi együttélést szabályozó rendeletek felett.
A kereszténység, és az iszlám is azt tartja, hogy a világ teremtője, és mindenható ura az embereket a földi élet őrzőivé tette, és ezért felelősséggel rendelkeznek mindazért ami itt történik. Valamint ebből kifolyólag kötelezettségeik vannak, és feladatuk, hogy a társadalom berendezkedését úgy alakítsák, hogy az Istennek tetsző legyen, és elősegítse a Megvilágosodást (buddhizmus), vagy az Istennek tetsző életet (iszlám, kereszténység).
A buddhizmus szerint a tanítás a legfelsőbb bölcsességet testesíti meg. És bár a hívőknek tartózkodniuk kell a politikában való részvételtől, mert ez akadályozza őket abban, hogy a megvilágosodást elérjék, de ha egy politikus hozzájuk fordul, akkor a Buddha tanításai értelmében kell tanácsot adniuk. Hasonló módon a hinduk is szívesen adnak tanácsot, ha szükséges, de teszik ezt azzal a céllal, hogy a társadalmat olyan módon rendezzék, ami nem akadályozza az Istennel való kapcsolatot, amely a hitük szerint mindenkinek az elsődleges életfeladata.

A humanisták szerint viszont nincs különbség egyik természetfeletti erőben való hit, és a másik közt. Ha az Istenben való hit különleges bánásmódot érdemel, akkor a szellemekben, vagy a kristályok gyógyító erejében való hit miért nem?

2. A vallási meggyőződés szenvedélyes jellege
A humanisták szerint vannak politikai és ideológiai irányzatok is, amelyekben emberek erősen hisznek. Akár annyira, hogy hajlandóak meghalni értük. Viszont csupán ez nem lehet alapja annak, hogy egy adott világképet előnyben részesítsünk, mert akkor ez megtehető egy adott párt ideológiájával is. Az egypártrendszer káros hatásait már számtalanszor tapasztaltuk, és láthatjuk, hogy miért károsak a társadalomra.
Ahogy egyetlen pártnak sincs joga kisajátítani a politikát, úgy egyetlen vallásnak sincs erre semmiféle joga, egy demokratikus államban.
És bár majdnem minden vallás képviselői azt tartják, hogy a hívőknek, és különösen a vallási vezetőknek tilos a politikában való aktív részvétel, és a legrosszabb, ha ez egy adott párt érdekei mentén történik, mégis a valóságban azt láthatjuk, hogy egy adott egyház, mindig bizonyos politikai csoportokkal és pártokkal szövetkezve próbálja a vallások másik nagy célját megvalósítani, éspedig azt, hogy a társadalom úgy legyen berendezve, hogy az megfeleljen a vallás szabályainak.
Az iszlám például nyíltan azzal a céllal szabályozza a politikai életet is, mert a hitük szerint az állam legmagasztosabb szerepe az Istennek tetsző jellemzők elősegítése, és a neki nem tetszők kiküszöbölése. Szerintük az állam feladata nem kizárólag a politikai igazgatás, és az emberek akaratának érvényesítése, hanem szükséges, hogy az Isten útmutatásai alapján elősegítse az ember földi helytartói szerepét, amit Isten bízott rá.
A kereszténységben, hasonló módon, az embereknek feladatai és kötelezettségei vannak, mivel ő a földi élet őrzője, Isten akarata szerint.
A hindu elképzelés szerint pedig két fajta vallásos elv létezik: az elsődleges dharma a vallás rituáléit foglalja magába, a második pedig a társadalom rendjének olyan módon való rendezése, hogy az elősegítse az emberek Istennel való kapcsolatát.

3. A vallásos hit identitásformáló ereje
Bár ez nem igaz minden vallásra, de a legtöbbjük, különösen az egyházi formájuk révén, és azáltal, hogy előírásokat adnak, melyek a viselkedéstől az öltözködésig, és a táplálkozásig, minden területet szabályoznak, ezért nagyon erős identitásformáló erővel rendelkeznek.
Ezek gyakran erősebbek, mint bármely politikai meggyőződés.
A humanisták, annak ellenére, hogy az identitást önmagában tisztelik, de mégsem tartják ezt elegendőnek ahhoz, hogy politikai téren előnyben részesítsünk adott vallásokat, mert ezt nem tartjuk elfogadhatónak az élet más területein sem. Például nem adhatunk nagyobb politikai beleszólást a Fradi focicsapatának, mint a társadalom többi csoportjának.

4. A modern erkölcsök keresztény eredete
Sokan hivatkoznak a jelenlegi erkölcsök keresztény eredetére, úgy mintha ezek megszűnnének, hacsak nem tartjuk fenn a keresztény hagyományt is.
Vannak akik egyenesen azt állítják, hogy a kereszténység nélkül maguk a jogok lennének értelmetlenek. Ha pedig ezt elvetjük, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a társadalom káoszba, és totalitárius diktatúrába fajul.
Szerintük tehát azért van szükség az egyházi jelenlétre a politikában, mert ez ad helyes erkölcsi irányt, és féken tartja a politika túlkapásait.
Ezzel szemben a humanisták az újkori történelmet hozzák fel példának, amikor láthattuk ahogy az egyházak és egyéni képviselőik együttműködtek úgy a náci, mint a kommunista diktatúrákkal.
Az egyéni, hősi kivételek nem változtatnak a tényen, hogy rendszerszinten szoros együttműködés volt a diktatórikus állam, és a szintén autoriter egyház közt.

Ami az emberi jogok vallási indoklását illeti, ne feledjük, hogy a régmúlt korokban úgy a haladást, mint a konzervativizmust, azaz a helyzet változatlanul tartását is ugyanúgy vallásos érvekkel támasztották alá. Így volt ez a rabszolgaság eltörlésével, a munkások jogaival, és a nők szavazati jogával is.
Még akkor is, ha ezeket a jogokat régebb csak vallásos módon lehetett védeni, mostanra már erkölcsi és politikai filozófiával foglalkozó filozófusok már meg tudtak fogalmazni olyan pragmatikus, és szekuláris érveket, amelyek ezek vallásos hagyományból való eredeztetését szükségtelenné teszik.
És mindezt oly módon, amely mindenkinek, a vallási, vagy világnézeti meggyőződésétől függetlenül elfogadható, mint közös, társas együttélésünk alapja.
Miért volna tehát szükség a vallásokra, ha az indoklást meg tudjuk adni anélkül is?

Továbbá fontos megjegyezni, hogy a hatalom megkívánja, hogy ha az egyház és az állam egymással szövetségre lép, akkor kölcsönösen támogassák egymást, ezáltal tartva meg az így szerzett hatalmukat, és előjogaikat. A politikus az őt legitimáló szavazói bázist, az egyház pedig az előjogokat biztosító társadalmi pozíciót.

Nehéz változtatni a rendszeren, ha az egyházak, hasonló küldetéstudatuk alapján, mind arra törekednek, hogy a társadalmat a saját elképzeléseik szerint alakítsák.
És bár ezek egymáshoz hasonlók, de mégis kirekesztőek úgy a más vallásúakkal, mint a nem hívőkel szemben. A sokféle vallásos meggyőződés, és világkép együttes, békés együttélését csak a vallásszabadság, és a szekularizmus tudja biztosítani azáltal, hogy mindannyiunk jogait ugyanúgy védi, pusztán abból a tényből fakadóan, hogy mind emberek vagyunk, és mind azonos emberi jogokkal rendelkezünk.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Politika (Wikipedia)
Miért nem adnak soha egyenes válaszokat a politikusok?
Vasárnapi zárvatartás
2010 óta 2,3 milliárd eurónyi támogatást adott a kormány az egyházaknak
Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra
Tovább nyílik az olló az állami és az egyházi iskolák között
Egyházi egy százalék(ok)
Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1 százalékát?
Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához

Kommentelnél? Katt ide.

Átok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Hétköznapi szóhasználatban az átok a rossz kívánsággal azonos. Eredetileg viszont vallásos kifejezés, és az áldás ellentettjének tekinthető varázserővel felruházott szöveg. Feltételezi, hogy a világunkban léteznek olyan tudományosan nem magyarázható erők, amelyek megfelelő szavak vagy cselekedetek (úgynevezett rituálék) segítségével rávehetők arra, hogy a világunkat egy kívánt módon befolyásolják.

A modern keresztény vallások nem mind fogadják el valósnak az átkot.
Egyes értelmezések szerint a Bibliában is említett átkok képletesek, és csak a rossz elítélését, és elutasítását jelképezik.
A keresztény hagyományban alkalmazott „kiátkozást” pedig „csak” kiközösítésnek tartják, és ennek büntetésként való alkalmazását legitimnek tartják. Egyes keresztény egyházak és felekezetek ennek egy nagyon erős változatát alkalmazzák, lásd például a mormon egyházat, vagy a Jehova tanúi közösségeit. Az ilyen kiközösítések káros hatásairól az emberek életére, és családi kapcsolataira számos beszámoló létezik.
A keresztény vallásban az átok gyógymódja az áldás, ami Isten ajándéka.
Ezért van az, hogy a keresztény szertartások, és a liturgia (mise) végén áldás hangzik el a hívőkre.

Az iszlámban az átok annyit tesz, mint azt kívánni, hogy Isten ne kegyelmezzen valakinek.
Elismerik, hogy vannak akik „megérdemlik”, de maga az iszlám, és a Próféta tanítása tiltja az átkot.
Az iszlám nem tartja babonaságnak azt, ha valaki rosszat idéz elő, mert hitük szerint semmi sem történik Isten engedélye nélkül.
Hitük szerint csak Allah (Isten) képes hasznot adni, vagy kárt elhárítani. Ezért Allahon kívül minden mást figyelmen kívül lehet hagyni, mert nem létezik nála magasabb hatalom, ami félelemre, vagy alázatra késztethetné a hívőt, ha az illető bírja Isten kegyelmét, és védelmét.

A hinduizmus ezzel szemben hangsúlyozza a saját, személyes fejlődés fontosságát, és megkérdőjelezi az átok szerepét ebben. Ezzel a humanisták is egyet tudnának érteni, kivéve, hogy ők nem fogadják az állítást miszerint pusztán a gondolkodás által lehet negatívan befolyásolni a dolgok menetét.
A hindu hagyományban a vallási vezetők, a brahminok, azért átkoztak meg bűnös tetteket elkövetőket, hogy azok még ebben az életben megkapják a méltó büntetésüket, és ne kelljen ennek negatív következményeit magukkal vinni a következő életbe. Ennek létjogosultságát a Krisna-tudatúak elismerik. Amit viszont nem ismernek el az a modern, úgynevezett „ezoterikus” átkok, mert szerintük ezek nem hatásosak.
Hogy ugyanezt a kritikus szemléletet miért nem alkalmazzák a saját hagyományukra már nem világos.

A buddhizmus is hangsúlyozza a tettek fontosságát, és állítja, hogy minden cselekedetnek következményei vannak.
Sokan nincsenek tudatában, hogyan befolyásolják a cselekedeteikkel a dolgokat, ezért a rossz eseményekben a sorsot látják, és nem a saját tetteik rossz következményeit.
A buddhista világkép szerint a karma szándékos tettet jelent. A buddhista feladata pedig felismerni a tettek, és azok következményei közti összefüggéseket.
Azt gondolják, hogy aki átkot mond, nem érti a karma működését. Hitük szerint ugyanis az átok nem más, mint a helytelen gondolkodás, és a helytelen beszéd vétke. Viszont, aki megrémül az átoktól, az szintén nem érti, hogyan működik valójában a karma.
Azt tartják, hogy a helytelen cselekvés rosszabb következményekkel jár, mint maga az átok. Ezért azt javasolják, hogy ha egy buddhistát megátkoznak, akkor maradjon higgadt, és egyszerűen utasítsa el az átkot. Majd figyelmeztesse az átkot mondót arra, hogy helytelen tettet hajtott végre. Majd a saját védelmének érdekében mondjon el egy védelmező imát, ami viszont a szeretetről szól, és kívánja az őt átkozónak, hogy legyen boldog.

A zsidó vallás mindkét lehetőséget, az áldást, és az átkot is valósnak fogadja el. Viszont az áldást kívánatosabbnak tartja. Hitükben a rossz kívánságnak az átkozóra is vannak rossz következményei.
Maga az átok működési módja pedig kétféleképpen van magyarázva:
Az első szerint mivel az átokkal foglalkozó személy az energiáját arra költi, hogy rosszindulatot testesítsen meg, nem marad energiája, hogy valami pozitívat tegyen, és ezáltal előrébb vigye a dolgokat. Ez a szekuláris (világi) magyarázat a humanisták számára is elfogadható lenne.
A második az, hogy Isten, látva a rosszindulatot megbünteti az átkozódót is.
Arra viszont, hogy Isten miért teljesíti, vagy engedi az átok megtestesülését már nem találtam megfelelő magyarázatot.

A humanisták általában szkeptikusak minden rendkívüli eseménnyel kapcsolatosan, és nem fogadják el a természetfeletti dolgokat.
Úgy a tudományos szekpticizmus, mint a humanizmus fontosnak tartja az állítások kritikai vizsgálatát, racionális, és természettudományos alapon. Előbbi inkább a vitatott, szokatlan eseményeket vizsgálja kritikai megközelítésben, míg a humanizmus mindezt az erkölcsi kérdésekre is alkalmazza. Mivel a humanisták számára fontos a szabad gondolkodás, ezért egyetlen állítással sem tesznek kivételt, és mindet vizsgálatnak vetnek alá.
Éppen ezért ez a fajta szekptikus meglátás nem ismeri el az átok létezését, mivel nincs elég bizonyíték arra, hogy a jelenség létezne.
Nem elegendő, hogy valamilyen magyarázat létezzen, mert ha ez nem támasztható alá bizonyítékokkal, akkor jó esetben egy személyes tévedésről lehet szó, rossz esetben pedig szándékos megtévesztésről. Mindez pedig fontos, ha ezek alapján hozunk döntéseket az életünkről.
A humanisták szerint a hibás döntések kiküszöbölésének jelenleg ismert legjobb módja a tudományos módszer.
Míg az átok hatékonyságára nincs bizonyíték, addig a hit ereje viszont sokféle módon figyelhető meg.
Ha valaki hisz az átok erejében, akkor sokkal könnyebben elfogad bármit ennek bizonyítására, mintsem, hogy kételkedni kezdene. Ennek következtében pedig, ha elhiszi, hogy átok ül rajta, ez oly módon befolyásolhatja a viselkedését, ami egyértelműen ártalmasnak számít. Akkor is, ha nem maga az átok teljesül, de az illető élete rosszabb minőségű lesz ezáltal.
Mivel sokszor ez erőteljes félelem formájában történik, ezért a humanisták szerint erkölcstelen bárkit is meggyőzni arról, hogy átok ül rajta.
Továbbá pedig, mivel a gondolataink határozzák meg a belső világunkat, ezért az ilyen rossz kívánságok nemhogy a célszemélynek, hanem magának az átok küldőjének ártanak. Nem természetfeletti módon, hanem csupán az által, hogy a gondolkodásának, és érzéseinek egy téves irányt adnak. Ahelyett, hogy a haragot, vagy a konfliktust az illető magában tisztázná, vagy megbeszélné az érintettel, ehelyett a düh egy külső erő felé fordul, és így nem oldódik fel.
A negatív érzések feldolgozására ugyanis a humanisták szerint jobb mód segítséget kérni egy pszichológustól, vagy esetleg egy mediátortól, mintsem egy sámántól.

Sokan ártalmatlan hóbortnak, és naiv babonaságnak tartják az átokban való hitet, de a humanisták szerint, mivel ebben az esetben egy mély, belső hitről van szó, ezért komolyan kell venni, ha valaki tényleg elhiszi ezeket a dolgokat, akkor is, ha ők maguk nem látják bizonyítottnak a jelenséget.
Ugyanis, akik ebben hisznek maguk komolyan veszik ezt. Rendszeresen láthatjuk, ahogy különféle csalók, és sarlatánok az emberek ilyen jellegű hitét kihasználva élnek vissza a bizalmukkal.
Különösen ártalmas, ha ez eleve kiszolgáltatott helyzetben levő embereket érint. Például a nagyon fiatalok, és idősek, vagy a magányos, szegény emberek esetén, akik sérülékenyek, vagy hiszik, hogy a rossz soruk oka egy átok. Ha ezek az emberek nem rendelkeznek megfelelő társadalmi védőhálóval, akkor valószínűbb, hogy csalók áldozatává válnak. A humanisták szerint az ilyen félelem anyagi kihasználása erkölcstelen.
Mivel az emberek nem képesek parancsszóra ki és bekapcsolni a saját, mély hitüket, vagy ennek bizonyos elemeit, ezért az ilyen hittel való visszaélés emberellenes cselekedetnek minősül.
A humanista meglátás szerint nem lehet szabályozni magát az embernek a hitét, és annak tartalmát. Ezért nem lehet megtiltani senkinek, hogy babonaságokban higgyen.
Amit viszont, mint társadalom kötelesek vagyunk megtenni az, hogy nem engedjük, hogy az ilyen babonás hit miatt bárkit is kihasználjanak, vagy megfélemlítsenek.
A babonaság kialakulásának megelőzésére pedig fontosnak tartják a valós, tudományos ismeretek terjesztését. Szerintük az átokban való hit alapja a világ működésének megértésének hiányára utal, ami csakis jobb minőségű tudással enyhíthető, és nem pusztán a tiltással.

Léteznek helyzetek, amikor nem szükséges egy külső személyt bevonni az átokba. Van amikor pusztán maga az illető „átkozódik”. Ha pedig később azt hallja, hogy a megátkozott személyt valamilyen kár érte, akkor megerősödik a hite abban, hogy az átok hatékony, sőt jogos, mert hiszen a természetfeletti erők is együttműködtek benne. De minden ember életében léteznek nehézségek. Ebben nincs semmi természetfeletti.
A humanisták szerint a düh-alapú rosszindulatú gondolatok, ha nem vezetnek tényleges verbális vagy fizikai erőszakhoz, akkor elsősorban az ezt érzőnek ártalmasak. Mert ahelyett, hogy az emberi lények számára legfontosabb lelki táplálékot, a másokkal való szeretetteljes kapcsolódást tapasztalnák meg, elzárkóznak másoktól.
Igen, léteznek kellemetlen helyzetek, és idegesítő emberek. De annak érdekében, hogy ezek negatív hatásaitól megszabaduljunk, vagy védve legyünk, arra van szükség, hogy létezzen egy segítő, és védő kapcsolati hálónk, ami úgy fizikai, mint mentális értelemben védelmet nyújt. Ez jelentheti a szeretteinket, akik megvédenek veszély esetén, vagy a barátainkat, akiknek panaszkodhatunk az idegesítő emberekről, és ezáltal találunk megértést, és a kapcsolódás által gyógyulást.
Humanista szempontból az emberi boldogság kulcsa a másokkal való pozitív kapcsolatainkban rejlik. Ezért fontosabbnak tarják a sebek gyógyítását, és a kapcsolatok helyreépítését, mintsem a bosszút vagy büntetést, amit egy átok jelentene.
A kapcsolatok helyreépítése viszont nem mindig a megátkozni kívánt személlyel való kapcsolatra vonatkozik, hanem az illető saját szeretteivel való kapcsolatainak a helyreállításáról is lehet szó. Utóbbi ugyanis a teljes emberiségre vonatkozó hozzáállásunk alapja is. Tehát, ha a hozzánk közelállókkal egészséges kapcsolatunk van, akkor nem érzünk majd késztetést sem arra, hogy átkozódjunk.
Ily módon ártani ugyanis nemcsak a célpontnak rossz, de maga az átkozó is károsul azáltal, hogy elveszíti annak a lehetőségét, hogy emberként kapcsolódjon a másikhoz. És mivel ez az egyik legnagyobb emberi boldogságforrás, a másokkal való pozitív kapcsolat, ezáltal az átkot mondó lemond a saját boldogságáról is.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Átok (Wikipedia)
Tudományos szkepticizmus (Wikipedia)
Átok (Scepdic)
The Crucial Connection Between Skepticism And Secular Humanism

 

Kommentelnél? Katt ide.