Kozmosz | Humanista könyvek

Korábban már írtam itt a Kozmosz sorozat második évadáról, amit nem Carl Sagan vezetett. Ez a könyv 1980-ban jelent meg, és az eredeti sorozat társa. Magyarul nem jelent meg. Szándékosan hagytam egy kis időt a sorozat, és a könyv közt, hogy mindkettőt önmagában tudjam értékelni.
A könyv sok értelemben kiegészítése a sorozatnak, de nem szó szerinti átirata. A nagyobb elemek, és főbb történetek ismétlődnek, mint például a szamuráj-szellem rákok (Heikegani rák) története, a tunguszkai esemény, vagy a hieroglifák megfejtése.
Nem tudom, hogy ettől a könyvtől eredeztethető, vagy pedig ez is egyike azoknak a számomra hagyományos csillagászati/természettudományos, általában nagy-méretű, fényes lapra nyomtatott, rengeteg színes asztrofotóval fűszerezett könyveknek, amit annyira szerettem gyerekkoromban. Anno volt két könyvem a Mi Micsoda sorozatból ami a csillagokról, és az űrkutatásról szólt. Emlékszem, hogy többször újraolvastam őket, és nem tudtam betelni velük. Szerettem volna, hogy több információ legyen bennük. A Kozmosz könyv tökéletes lett volna.
Humanista szempontból fontos, hogy foglalkozzunk a világ természettudományos értelemben vett megismerésével. Ebben a sorozatban ezért választottam olyan filmeket, és könyveket, amelyek fizikával foglalkoznak. Mert bár a matematika a tudományok királynője, de a hozzá közel eső fizika az, ami laikusokat is ámulattal tud eltölteni.
A könyv rengeteg olyan dolgokról beszél, amelyek kimaradt a tv-sorozatból. Könnyen érthetően, és élvezetesen mutat be sok tudománytörténeti felfedezést, és fogalmat.
Amire viszont nem számítottam, az, hogy szó esik benne olyan társadalmi kérdésekről is, amelyek a filmes változatban nem voltak említve. Egyáltalán nem ez a könyv fő fókusza, de én értékeltem Sagan mélyen emberséges meglátását ezekről a kérdésekről is.
A gondolat, amely leginkább megmaradt nekem az volt, hogy a híres alexandriai könyvtár fénykorában, amikor az volt talán a világ legpezsgőbb tudományos központja, és rengeteg okos ember élt és dolgozott a városban, ennek ellenére maga a társadalom mégis rabszolgamunka alapján működött. Sőt, maga a munka egy olyan tevékenységnek számított, amit rabszolgák végeznek, és ezért ez nem méltó a filozófusokhoz, akik akkoriban a tudás legfelsőbb fokát jelentették. Ezért inkább az elméletre koncentráltak, és nem kísérleteztek, illetve nem próbálták gyakorlati alkalmazást találni a felfedezéseiknek. Fontos volt, hogy a „munkát” rabszolgák végezték, és csak ők végezzék. Éppen ezért nem volt szükség arra sem, hogy a munkát, mint olyan, könnyebbé tegyék.
Megdöbbentőnek, de érthetőnek találom ezt a gondolatot. Érthetőnek olyan értelemben, hogy végre értem, miért volt olyan a világ amilyen egészen a modern időkig. Hasonló gondolkodást akár manapság is találunk. Lásd napjaink műanyag-használattal kapcsolatos, vagy a Kínában kényszermunka által gyártott tucattermékek körüli vitákat.
A könyv végén kitér az atomfegyverek, és a klímaváltozás jelentette veszélyekre, ami elég erős előrelátást jelent. Viszont sajnos sok hasonló tudós figyelmeztetése ellenére sem látunk jelentős előrelépést ami a környezetvédelmet illeti. Sőt akár hatalmas visszalépésékről is beszélhetnénk.

De ez már egy más téma.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Kozmosz: Történetek a világegyetemről | Humanista filmek

A sorozat magyar alcíme „Történeket a világegyetemről”, de maga a sorozat sokkal inkább emberi élet-történeteket mutat be. Az emberi társadalom nyomasztó oldaláról mesél, és csak kis részben a tudományról.
Az első, nyolcvanas években készült sorozat érdekes, és tudományos tudást is átadott, ami úgy gondolom, az oka annak, hogy a sorozatra még mindig emlékezünk, és továbbra is meg lehet nézni.
Az új Kozmosz viszont nem hozza ezt. Felsorakoztat pár népszerű közhelyet, és leönti ezeket a modern animáció festékével, de újdonságot nem mond, ismeretet nem ad át.
Tulajdonképpen inkább egy egyéniségeket magasztaló műről van szó. Egy nagy (tudomány)történetről, amiben a társadalom az ellenfél. A rendkívüli egyéniségek pedig a hősök. A legemlékezetesebb történetek pedig azok voltak, amelyekben egyéni zsenik, saját tudományos törekvései szembefeszültek az akkori társadalommal.
Nem szeretem, amikor egy műsor ilyen lelkesen ecsetel különféle üldöztetéseket, és emberi kegyetlenségeket, de közben magára hagyja a nézőt ezekkel a tényekkel. Mint amikor egy akciófilmben, vagy egy horrorfilmben valakit meggyilkolnak, de ez csak egyike a látványelemeknek, és az események pörögnek tovább.
Néhány történet végigköveti egy tudós életét, és sikereit, de azokat is elég szenvtelenül, és csak életrajzi adatok felsorolásával teszi. Ami a legjobban zavar ebben a fajta történetmesélésben az, hogy ez mennyire egyénisekedő (negatív értelemben) és közösség-ellenes. Lehet, hogy pár száz éve még lehetett úttörőnek lenni, egyéni, magányos zseniként, de a Kozmosz is pontosan bemutatja, hogy csak az okosság nem elég. Rájönni valami fontos, és igaz dologra, ami tudományosan alátámasztható, önmagában nem elég. Társadalmi támogatottság is kell. Szükség van a tanulásra, és nyugodt gyerekkorra. Szükség van tanulási lehetőségre, és kutatás támogatásra. Mert ezek nélkül csak a szerencsén múlik, és egy millióból csak egy zseni tud kitörni a nyomorból a tudomány fényes színpadára.
Az egyéni zseni kultusza, és az egyéniségek (nem „egyén” hanem „karakter” értelemben) pont ezért káros. Mert úgy tűnhet ez alapján, hogy a tudomány csak Newtonokból áll, és Einsteinokkal halad. Mindenki más meg csak mérnöknek jó. Viszont a modern tudomány egy nagy közösségi munka. Nem lehet, és soha nem is lehetett egyedül csinálni.
Valószínűleg nem ez volt a célja, de bennem mélységes szomorúságot ébresztett a sok történet különféle tudósokról, akik életük során rengeteget kellett, küzdjenek azért, hogy dolgozhassanak azon, amit felfedeztek. Sokszor még utána is kellett küzdjenek a felfedezésük elismeréséért.

Pozitívan is megfogalmazhatnám ezt, mert a sorozat emlékeztetett arra, mennyire örülök, hogy most élek, és nem pár száz éve. Amikor nemhogy kevesebb tudásunk volt, de a gyerekek mérgező gázok közt öntöttek üveget tanulás, vagy gyerekkor helyett. Amikor embereket égettek el, mert a gondolataik összeegyeztethetetlenek voltak az egyház dogmáival. És amikor egy kérdés felülvizsgálata helyett inkább megsemmisítettek egy embert. Vagy amikor nőként azért nem veszik komolyan a tudományos (pontos, és helytálló) következtetéseid. Vagy ami még rosszabb: amikor nőként, Shakespeare húgával együtt, a felejtés, a semmi homályába száműz a társadalom, és a történelem.
Mint minden fizikával kapcsolatos sorozatban, itt is szó van a fekete lyukakról, és arról az elképesztő képességükről, hogy még magát a fényt is elnyeljék. Az a sok nő, aki az emberi történelem során élt pedig ugyanúgy eltűnik a múlt sötétjében, mint a fény a fekete lyukban. Alexandriai Hüpatia, és az első számítógépek ideje közt rengeteg idő telt el. Szó szerint csoda kellett volna történjen, hogy ennyi idő alatt egyetlen nő sem tudott volna, a Kozmoszban bemutatott tudós férfiakkal összehasonlítható szintű intellektuális teljesítményt, felmutatni. Csodák pedig, mint tudjuk, nincsenek. Társadalmak viszont vannak. Azok a társadalmak pedig, amelyek Giordano Bruno-t eretnek gondolatai miatt elégették, a nőket a felejtés sötétjébe száműzték. Mintha soha nem is léteztek volna. Mintha nem lettek volna képesek látni ugyanazt, amit a férfi tudósok.
A Kozmosz dicséretére legyen mondva, említ egy pár női tudóst is. És végre nem csak Marie Curie-t. De a kontraszt így is sokkoló.

Összességében a sorozat nekem csalódás volt a látványos, számítógépes animációk ellenére.
A nosztalgia, és az elődök tisztelete egy dolog, de ahogy ez a sorozat visszakacsintgat az első, ikonikus Kozmosz sorozatra, számomra unalmas volt. Kicsit az volt az érzésem, hogy olyan konzervatív nézőkre apellál, akiknek ez a fajta tisztelet fontos. Nem feltétlen várok el folyamatos új dolgokkal való bombázást, de azért szeretnék valami érdekeset látni egy ismeretterjesztő műsorban. Az első Kozmosz pontosan ezért volt érdekes, mert nagyon jól magyaráz el tudományos fogalmakat. Az új sorozatban viszont a visszaemlékezésre, anekdotákra, és a sci-fi-szerű spekulációkon van a hangsúly.
Youtube-on van egy Veritasium nevű csatorna, ahol egy szintén fizikus pasas magyaráz fizikával kapcsolatos dolgokat. Az évek során az általa gyártott videók egyre profibb, és jobb minőségűvé váltak. Amikor pedig, egy elvileg amatőr filmes, jobb műsort csinál, mint egy nagy költségvetésű produkció, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy miért utóbbi a hiteles, és elfogadott? Ebben a környezetben virágzik az online laposföld kultúra is. Azok a videók is tudnak minőségiek lenni, és fenn vannak a Youtube-on. Az egyszeri néző pedig mi alapján tegyen különbséget? Miért hitelesebb deGrasse Tyson, mint Veritasium Derek, vagy bármely laposföldes próféta?
Egy tv-műsor sorsát a producerek döntik el. Miért lenne egy tv-producer kompetensebb, miért tudná jobban kiszűrni, hogy mi a a helyes tudományos álláspont, ami alapján jóváhagyja a Kozmoszt, de nem a Történetek a laposföldről-t?
Kapuőrzésnek szokták nevezni ezt a fajta szűrést, amit a filmiparban a producerek csinálnak. De ha megnézed, hogy mi alapján kerül valami fel a képernyőre, akkor láthatod, hogy nincs szükség arra, hogy bárki létrehozzon egy tudományos igényű dokumentumot annak érdekében, hogy egy tv-műsort jóváhagyjanak. Így történhet meg, hogy az Ősi idegenek című műsor is futott egy ismeretterjesztő csatornán egy időben.

Végül is a Kozmosz elgondolkodtatott több dolgon, de nem mondott túl sok újat a világról. Nem hiszem, hogy ez szándékos lett volna a készítők részéről. Talán a tudományos tudásunk ezen a pontján már nem lehetséges olyan átfogó ismeretterjesztő sorozatot csinálni, ami elég kérdést, elég mélységben érintsen, és közben ne legyen unalmas, vagy követhetetlen a laikus nézők számára.
Lehet persze panaszkodni, hogy az oktatás minősége mennyit romlott, és hogy ez az oka, hogy az emberek túl tájékozatlanok, és buták ahhoz, hogy ennél nehezebb műsort nézzenek. De ugyanúgy, ahogy a sorozatban említett példák esetén, itt is a szélesebb társadalmi hajlandóság, és a társadalmi berendezkedés a kulcs. Ha ott nincs támogatottsága a műveltségnek, úgy elvi, mint anyagi szinte, akkor hiába várjuk, hogy a társadalom, valami csoda folytán sokkal okosabb legyen.

 

Kommentelnél? Katt ide.