Hatodik rész: Alternatíva – Szekuláris Humanizmus

Hacsak a hívőkben nem lakik egy külön szellem, amitől ők mások, és ha az ateisták is ugyanúgy emberek, akkor az összes többi emberi közösségre érvényes szabályok rájuk is érvényesek. Ami az embereknél működik, az működik az ateistáknál is.

Te hogyan élnéd az életed, ha nem lenne Isten?
Hogyan döntenéd el, hogy valami helyes vagy sem, ha nem állna rendelkezésedre egy kinyilatkoztatás, ami irányt mutathat?
Mi alapján választanál két opció közt?
Hogyan szervezned meg az emberek együttélését?
Mit tanítanál az iskolában?
Hogyan ünnepelnéd a sikereid? És hogyan gyászolnád a veszteségeid?

Az ateisták biztosak abban, hogy nincs Isten. Mindenki a saját vérmérséklete szerint persze. De ezen a nyilvánvaló első következtetésen túl mi van? Mi lehet? Mi lesz?
Az ateisták nem kell erkölcstelenek legyenek. Természetfeletti nélkül is lehet jó etikai rendszert csinálni.
Amikor felmerül a kérdés, hogy ha nincs Isten, akkor ki (mi) az erkölcs forrása, az ateisták (helyesen) azt válaszolják, hogy az erkölcs biológiai eredetű. Ez alatt azt értik, hogy az emberi erkölcsrendszerek alapja az emberek társas együttélése, és ennek biológiai, és biokémiai alapjai.
Viszont az ebből következő lépést már kevés ateista teszi meg. Ez pedig annak elismerése, hogy mivel az emberi erkölcs szükségszerűen emberi, ezért ennek középpontja, és mércéje is az ember.
Nem egy adott ember, vagy egy kis csoport emberi érdekei. Hanem a nagybetűs Emberé. Ezzel nem egyeztethető össze elnyomás, kegyetlenség, vagy népirtás. A mérce pedig az emberi jólét szintje.
Igen, az erkölcsöt mi emberek, csak emberit tudunk csinálni. De ez nem korlát, hanem kiindulópont. Nem kell csak az emberekkel foglalkozni. Ha az emberi boldogulás összefügg a minket körülvevő környezettel, akkor annak ápolása és védelme is fontos, és nem csak abban az esetben nyúlunk a minket körülvevő világhoz, hogy elvegyünk belőle valamit.
Élhetünk együtt békésen más állatokkal.
Sétálhatunk hűs erdőkben.
Az emberi faj biológiai származása, és (biológiai) függősége az őt körülvevő világgal nem egy mellékes információ, amit csak helyesen kell tudni, ha az evolúcióról van szó. Sok ateistának a biológiával kapcsolatos tudásunk csak egy sor üres tény. Amit csak akkor használunk, ha egy hívőt kell kijavítani, vagy egy transz személyt kell megalázni. A biológiai tudásunk viszont nem fegyver, hanem tudás. Amiből következeteseket, és értékeket vonhatunk.
Ezek lehetnek hibásak, és emberségesek is. A hím-nőstény kettősséghez való ragaszkodás például hibás. Amit sajnos sok ateista is arra használ, hogy egy amúgy is hátrányos helyzetben levő csoport tagjait még jobban korlátozza, és megalázza. Lehet viszont elsősorban embernek tartani embertársaidat. Majd nézz utána a szóban forgó jelenségről létező tudásunknak. És ennek függvényben szólalj csak meg.

Értékválasztás
A jelenlegi egyre szenzációsabb, és egyre több rétegre osztott világunkban kell tegyünk egy értékválasztást. Ami akkor is, ha jelenleg nem népszerű, de mindenképp erkölcsileg és emberileg helyes kell legyen. Nem lehet ember-ellenes.
Lehet azzal is érvelni, hogy a világban jelenleg megfigyelhető egyre erősebb, és több rétegű megosztottság annak a jele, hogy a világ demokratikusabb lett. Nem azért hallani egyre többet olyan kisebbségekről, amelyek eddig nem szerepeltek a közbeszédben, mert a semmiből jöttek elő. Hanem azért, mert ezek a csoportok csak most értek el egy olyan szintet, ahol beleszólásuk van a hatalomba.
A világ pedig halad. A dolgok folyamatosan változásban vannak. Ezért választani kell az új helyzettől függően, hogy melyik oldalra állsz.
Az evolúció nem ért véget Darwinnál, és utána már semmi változás nem lesz, de nem is kell.
Ez a hozzáállás maga egy értékválasztás. Ha meg tényleg megérted, hogy a biológia miről szól, és az evolúció-elmélet mit mond, akkor nem fogsz azért érvelni, hogy a dolgok maradjanak a régiben, vagy térjenek vissza egy sosemvolt aranykorba. Ha megérted az élet csodáját, akkor örömmel fogadod a változást, és többé nem félsz tőle. Elfogadod, hogy a folyamat szerencsés részese vagy, és nem próbálod többé megnyerni a képzelt versenyt.

Konzervatív humanizmus
Vannak konzervatív ateisták. Sőt konzervatív humanisták is. Akik szerint, amit az emberiség eddig elért az elég. Most már csak még több technológia, és még több szórakozás van hátra.
Már csak a halál kérdését kell megoldani. Ezért kell transzhumanizmus. De a társadalmi, és emberi kérdésekre válaszolni tudó humanizmus pedig csak egy lépés ez előtt. Mert az élet célja pusztán a hedonizmus.
Csak az a gond, hogy nem tartunk a történelem végén. A társadalmi problémákat nem oldottuk mind meg. De nem is arról van szó, amit egyes konzervatív, ateista guruk, mint például Steven Pinker hirdetnek. Ő írt egy teljes könyvet arról, hogy csak az eddigi módon kell tovább menni. És akkor majd előbb-utóbb, kétszáz év múlva majd jobban alakulnak a dolgok. A gond ezzel az, hogy ha közben a haladásért tenni kívánókat folyamatosan támadásoknak tesszük ki. Orbánokat szavazunk meg. És ha a magukat a legracionálisabbnak tartó ateisták is foggal-körömmel küzdenek a változás ellen, akkor ebből nem lesz semmi.
Sok ateista szereti magát liberálisnak, és ezzel együtt progresszívnek mutatni. A tényleges viselkedésük viszont nincs ezzel összhangban. Ott van például a haladás, és az igazságosság ellen folytatott ádáz küzdelmük a SJW elleni fröcsögés, és a „PC-kultúra” elleni szólásszabadság-harc.
Ezek mind változás, haladás, és egyben javulás elleni harcok.
Igen, vannak társadalmi kérdések, amelyekről párbeszédet kell folytatni. De egy párbeszéd nem úgy működik, hogy az egyik fél automatikusan hülye, a másik meg a racionalitás páncéljával felvértezett hős lovag, aki majd jól felvilágosítja. Ezt arroganciának hívják.

Javaslat
Az ötlet egyszerű: legyünk humanisták.
Társadalmi kérdésekben törekedjünk arra, hogy először megértsük, majd felmérjük a jelenlegi helyzetet. Majd figyelve járjunk utána, hogy embertársaink mit szeretnének a kérdésben. A hallottak alapján, és az információk birtokában mérlegeljük a kérdés erkölcsi vonatkozásait figyelembe véve mindazt, amit az erkölcsről, és az igazságosságról tudunk. És csak ez után jöhetünk javaslatokkal.
Nehéznek hangzik? Lehet, hogy a felületes ítélkezésnél nehezebb, de annál sokkal értelmesebb, és emberségesebb. Így már jobban hangzik?

 

Kommentelnél? Katt ide.

Az erkölcsi szabályok hiánya

Szólásszabadság-fetisizmus
Az ateisták kedvenc témája a szólás-szabadság. Mert ők olyan népszerűtlen dolgokat akarnak mondani. Mint például azt, hogy aki hisz Istenben az hülye. Bocsánat. „Elmebeteg”.
Egyrészt én vitatnám azt, hogy ma Magyarországon, azt mondani, hogy nem hiszel, vagy, hogy szerinted nincs Isten, annyira népszerűtlen, és radikális gondolat lenne. Nem hiszem, hogy az ateista álláspontot csak akkor lehet kifejezni a magyar kultúrában, ha korlátlan szólásszabadság van. Nincs erre szükség.
Másrészt pedig egyszerűen nem hiszek a szólásszabadságért kardoskodóknak. Mert azt figyeltem meg, hogy mindig csak a saját szavaik szabadságáért harcolnak. Nem érdekli őket, hogy másnak nincs szava. Sőt. Sokszor ők maguk használják a saját hangjukat, és erőforrásaikat arra, hogy mások szólásszabadságát elvegyék, vagy csorbítsák.
Amikor pedig ezt valaki szóvá teszi, akkor a szólásszabadság-harcosok rögtön visítani kezdenek, hogy „jaj, a túlzott PC-korrektség”.
Az nem szólásszabadság, hogy egyesek folyamatosan, és tetszőlegesen alázhatnak, és bánthatnak másokat, de ha a bántott fél akár egy szót is szól, akkor már nincs szólásszabadság. Ha valakit nem lehet kritizálni, az nem szólásszabadság.
Mondtam már, hogy az ateisták is szeretik a hatalmat. Meghatározni, hogy miről, hogyan, és főleg, hogy ki beszélhet, is egyfajta hatalom.

Az eszmék szabadpiaca
Napjaink egyik legnépszerűbb legendája az „eszemék szabadpiaca”.
Ez, a gazdasági szabadpiac mintájára azt mondja, hogy a legjobb eszméket akkor tudjuk megtalálni, ha a kereskedelemhez hasonlóan az eszmék egy szabad piacon versenyeznek egymással. Az igazságot akkor fogjuk látni, ha minden lehetséges gondolatot, és eszmét megengedünk, egy transzparens, szabad közbeszéd keretében, ahol az eszmék, és a gondolatok annak függvényében lesznek kiválogatva, hogy jobban vagy kevésbé jobban vannak elfogadva a nagyközönség által.
A gondolkodási hibák rajongóinak: figyeljük meg a közvélekedésre való hivatkozás hibát ebben.
Elég egyszerű belátni, hogy a puszta népszerűség, vagy a széleskörűen elterjedt hiedelem miért nem elég, hogy megállapítsuk, egy állítás helyes vagy sem. Ha sokan elhiszik, akkor sajtból lesz a Hold?
De, ha társadalmi, vagy komplex kérdésekről van szó, akkor valahogy ez az éleslátás hiányzik.
Az eszmék szabadpiaca nagyon népszerű az ateisták körében. Sokan foggal-körömmel harcolnak azért, hogy nemcsak a közbeszéd, de minden más beszélgetési felület is ennek a modellnek feleljen meg. Aminek leple alatt becsempészhetik majd a saját előítéleteiket, és gyűlöletüket.
Mert ugyanúgy, ahogy a tárgyak piaca esetén, az eszmék piacán is vannak ügyeskedők, nagy konglomerátumok, profik, és fogyasztók. Téves azt gondolni, hogy ha nem is vagy gazdag, de legalább az interneten ugyanúgy elmondhatod a véleményed, és milliók hallgatnak majd rád.
Az internet közbeszédet demokratizáló hatása egy délibáb.
Legalábbis a világháló jelenlegi formájában. Ahol egy cégnek nagyobb a szócsöve, vagy a kitartóbban erőszakoskodónak engednek, ott nincs demokratikus felszólalás.

Sértegetni csak mert neki „joga van rá”
Ha teljes körű, korlátlan szólásszabadság van, akkor sértegetni is lehet.
Ha egy hívőt sért, ha azt mondod, a hitének alapjaira, hogy hülyeség, ő maga pedig hülye, hogy ilyen marhaságokban hisz, akkor az a puszta igazság, és ezen csak a túlérzékeny hülyék sértődnek meg. Vagy ezáltal ismerik el, hogy hülyék.
De ugyanúgy, ahogy az okosabbá szidás esetén, itt sem látom, hogy a puszta arrogancia mivel visz előre. Hogy jól esik a sértegetőnek, az világos.
De a szólás joga nem ezért van.
A szabad beszédhez való jog azért fontos, hogy olyan dolgokról is beszélhessünk, ami másnak nem előnyös vagy kényelmes. Különösen, ha az illető, vagy az intézmény (például a kormány) hatalommal rendelkezik.
A szólásszabadság egy hatalmi túlkapást korlátozó eszköz. És egy emberi státuszból következő jog.
Nem pedig jogi kiskapu azoknak, akik agresszívek akarnak lenni embertársaikkal.

Vitakultúra
Egy közösségben a szabályok nem azért szükségesek, hogy legyenek dolgok, amit teljesíteni kell. Amit be kell tartani, és tartatni. Sok ateista platform azért nem tud közösséggé válni, mert a szabályok betartását másodlagos célnak, és nem eszköznek teszi meg.
Egy közösségnek azért van szüksége szabályokra, hogy a tagok viselkedését keretek közt tartsák, a tevékenységet szabályozzák, és biztosítsák, hogy a közösség azzal foglalkozik, amiért létrejött.
Viszont ez nem elég. Ugyanis egy közösségben nem csak akkor lehet kárt tenni, ha üvöltözöl. Nagyon jól lehet bomlasztani halkan, de hallhatóan beszélve.
A szabályokat betartva is lehet folyamatosan úgy beszélni, hogy te határozod meg a témát. És kizárólag a te látásmódod szerint legyen beszélve valamiről más platformján is. Ez egy manapság nagyon népszerű alt-right/neonáci taktika.
És itt jön be az erkölcsi mérce kérdése.
Mert, ha pusztán ahhoz ragaszkodsz, hogy pár formális vita szabály legyen betartva, és egy válogatott sor érvelési hiba ne legyen elkövetve, akkor ilyen körülmények közt nyugodtan lehet népirtásért, és xenofób/rasszista ideológiákért érvelni. A közösség (rossz) szabályai mellet pedig ez teljesen legitim (legális) lesz.
Ha a közösség szabályai kimerülnek a vitaszabályokban, akkor mi az alapod arra, hogy nemet mondj a nyílt fasizmusra? Semmi.
A xenofóbiát, és a rasszizmust viszont erkölcsi alapon el lehet utasítani. És el is kell. Csak a formális vita-szabályokkal nem lehet megakadályozni a fasiszta propaganda előretörését. Tehát rövid időn belül egy csak formális szabályokkal működő közösség mindenképp el fog mozdulni a fasiszta propaganda irányába. Mindez a szólásszabadság zászlaja alatt.

Új-ateista konzervativizmus
Már hallom is a dühödt kommentet: „de hát ez korlátozás”. De kérdés: ha nem akarsz ártalmas dolgokat mondani, akkor miért miért probléma, ha ezeket nem mondhatod? Miért a korlátozás a probléma? Embert ölni is tilos. De az milyen jogodat korlátozza?
A korlátlan szólásszabadságért azzal szoktak érvelni, hogy hacsak nem lehet bármit mondani, akkor ki fogja meghatározni, hogy mit mondhatsz, és mit nem? A válasz pedig az, hogy: a közösség, vagy a párbeszéd résztvevői. És ez a helyes eljárás.
Nem pedig az, hogy majd a felszólaló azt mond, amit épp akar, és mindenki más tiszteletteljesen köteles hallgatni. Ha pedig gyűlöletet terjeszt, akkor is hallgatni kell. Mintha a gyűlöletbeszéd csak egy fajta kellemetlenség lenne, amit mindenki ki kell, hogy bírjon. A gyűlöletbeszéd nem csak egy magánvélemény, és nem személyes preferencia, hanem egy fajtája az erőszaknak. Ami megelőzi, és együtt jár a fizikai erőszakkal. Ha a fizikai erőszakot, a népirtásokat elutasítjuk, akkor az ezt keretező gyűlöletbeszédet is el kell utasítanunk. Ugyanis a kettő nem két párhuzamos, átjárhatatlan univerzumban létezik, hanem egyszerre.
De mi alapján válogathatunk?
Már említettem az erkölcsi táj modellt, ami nagyon jól meghatározza, hogy ha valami ártalmas az embereknek, akkor az nem elfogadható erkölcsileg.
És ismét: itt nem rosszul sikerült poénokról, vagy valaki személyes, és alaptalan túlérzékenységéről van szó. Gyűlöletbeszédre, és fasiszta ideológiára reagálni nem hiba.
Provokációra reagálni nem hiba.
Egy provokatív kijelentés után ki az aki nem bírja a szólásszabadságot? Aki provokálni akart, és ennek következtében kritizálva volt, vagy pedig akit provokálni próbált?
A jelenlegi hibás mérce szerint, csak az a hibás, akit támadnak, mert támadtak. Mert túl rövid volt az érzékenységi miniszoknyája.
Meg különben is. Ha nem akarta volna, hogy provokálják, akkor miért született kisebbséginek, és miért nem szerzett olyan mértékű haltamat, ahol már nem lehet támadni?
Ez a fajta hozzáállás nem erkölcsös. Az erkölcsös eljárás pedig nem engedné, hogy akár ateisták gyűlölködjenek embertársainkkal. Akkor sem, ha muzulmánokról van szó.
Mert sok ateista nyíltan rasszista, és az új ateizmus mozgalmat arra használja ürügyként, hogy más, barnább-bőrű embertársai ellen fröcsögjön.
A mentség pedig mindig úgy hangzik: az iszlám nem egy rassz. Igen, ez pontosan így van. De akkor te meg miért érvelsz, és miért beszélsz róluk pontosan azokkal a szavakkal, ugyanazt a logikát követve, mint amikor rasszista gyűlöletpropagandát nézünk? Ha tartalmilag nincs különbség, és a „megoldás” is azonos, akkor a szavak hiába mások, mert a mondanivalóddal van baj továbbra is.
Hiába nevezed a célpontodat „elmebetegnek” a „hülye” helyett. A te gyűlölködésed továbbra is átjön.
Teljesen mindegy, hogy ha valaki azt mondja, hogy azért akarja a Földközibe, vagy a magyar árokba lövetni a migránsokat, mert barnák, vagy mert „behozzák a miénkkel nem kompatibilis kultúrájukat”. Ebben a helyzetben az elutasításod, és a megoldásod a probléma, nem az életüket mentő emberek segélykiáltása.

Ötödik rész.

Kommentelnél? Katt ide.

Ateista arrogancia

Sokan számára maga az ateizmus szó azonos az arroganciával. Azt gondolják, ha kimondod, hogy nem hiszel egyben azt is jelenti, hogy azt gondolod, a világ összes hívőjénél okosabb vagy, és lenézed őket. A legtöbb ateista ezen azonnal megsértődik.
De mivel az ateizmus nem egy népszerű dolog, és sokkal nyíltabban van jelen az online térben, mint bárhol máshol, sajnos ez azzal is jár, hogy az online térben tényleg a legarrogánsabb, és legagresszívebb ateistákkal találkozol.

Először is szögezzük le, hogy maga a nem-hit (az ateizmus) nem egy arrogáns dolog. Hanem egy értelmes, alátámasztható álláspont, amire a világról való tudásunk alapján lehet jutni.
A gond az, hogy akik arrogánsak azok nem a nemhitükben arrogánsak, aminek erősségében az ateisták ugyanúgy változatosak, mint a hívők esetén. Inkább abban arrogánsak, ami szerintük Isten nem-létéből következik. Ők úgy élik az életüket, mintha nem lenne Isten, és ezért megengednek maguknak bizonyos viselkedéseket. Például azt, hogy lehülyézzenek másokat, mert ők meg hisznek. Hogy olyan dolgokról nyilatkozzanak, amihez tulajdonképpen nem értenek, vagy amit mélységesen félreértenek. Hogy minden másról is véleményük legyen.
Miközben arról prédikálnak, hogy a kritikus (kritikai) gondolkodás mennyire fontos, közben a saját viselkedésükre egyáltalán nem hajlandók reflektálni. Azt nem érheti kritika. Ha akár enyhén is arra utalsz, hogy talán nem kellene mégis ennyire szemellenzősnek lenni, akkor a dühük ellened fordul.
Kapsz a képedbe egy háromoldalas esszét a racionalitás fontosságáról. Mellé pedig egy csokor agressziót. Ha egyértelmű, hogy nő vagy, akkor ez pár női jellegzetességedre utaló lekezelő, megalázó kifejezéssel is meg van fűszerezve.

Az egyik kedvencem, a nyíltan ateista művész Tim Minchin, nagyon jól fogalmazta meg ezt a dilemmát:
„Ha azt kérdezik tőled: azt gondolod, hogy [az isten kérdésben] az emberek többsége téved? Nos, arra csak azt lehet mondani: igen. Nem tudom, hogy tudnám ezt kedvesen mondani, de igen.”
Részben egyetértek ezzel a kijelentéssel, de közben meg elolvasom az aznapi tizedik végtelenül lekezelő, személyeskedő, és támadó kommentet, amit nekem címez egy ateista-társ, és azt gondolom, hogy dehogynem. De igenis el tudtad volna mondani ezt kevésbé bunkó módon is. És a mondanivalód lényegéből semmi nem veszett volna el. De persze itt nem arról van szó, hogy az illető bármit is közölni akarna. Nem. És nem is csupán az Isten létéről. Ez csak az indulatlevezetésről szól. Aminek a jólmegmondás egy formája. Ami csak akkor esik jól az illetőnek, ha a beszélgetőpartnerét porig alázza.
Ennek a fajta, tipikusan online kommunikációnak a lényege a másik megalázása. Nem az információátvitel. Legkevésbé a párbeszéd.
Tisztán az indulatról szól.
Egyes hangos online ateisták ezt nyíltan elismerik. Van, aki azt mesélte, hogy ő azért káromkodik, és amennyire csak tud erőszakos online, mert neki ez segít abban, hogy a dühét levezesse. Azt a dühöt, amit a másik vált ki belőle azzal, hogy valami (szerinte) hülyeséget merészel mondani.
Egy másik ateista lépten-nyomon azt hangoztatja, hogy ha valaki hülyeségekben hisz, akkor ő az illetőt lehülyézheti, mert a másik kell megváltoztassa a saját hülyeségét, és akkor majd nem lesz lehülyézve.
Vegyük észre a másik hibáztatását, ami itt történik. A támadott fél a hibás, hogy támadva lesz. Biztos azért, mert túl rövid szoknyát viselt.

A megközelítés tudatos. És az illető belső világát tükrözi. Nem az ateizmusból ered, hanem az illetőről mond valamit.
Egy pillanatig sincs kétségem felőle, hogy ezek az emberek lettek volna a leghangosabban moralizálók az inkvizíció idején. Függetlenül a saját, tényleges meggyőződésüktől.
Mert akkor az lett volna az elfogadott formája a mások támadásának.
Manapság, a tudomány korában a „hülye hívők” megalázása az elfogadott forma.

Szükség van az arroganciára?
Nincs. Kell ezt magyarázzam?

Kedves olvasó! Mégis hány kérdésben aláztak már téged jobb belátásra? Hányszor vertek okosabbá? És ehhez képest hányszor kellett felkelj és újra próbálkozz amikor járni tanultál? Vagy hány oldal ronda betűt vetettél, mielőtt megtanultál írni? Mit gondolsz, ebben a folyamatban segített volna, ha van valaki, aki közben folyamatosan üvölt, hogy rosszul csinálod? Ha volt hasonló tapasztalatod, akkor javaslom, gondolkodj el rajta, hogy mi itt a különbség?

Az arrogáns ateisták arroganciájának alapja az a hazugság, hogy ők birtokolják az objektív, tudományos igazságot. Erre fel meg jössz te hülye, és valami hibásat mondasz. Tehát nekik szent kötelességük téged felvilágosítani, hogy hol tévedsz.
A szóhasználat nem véletlen. Sok ateista ugyanazzal a hévvel vitatja Isten létét, ahogy egyes apologéták a hitük alapjait védik.
Ez a hév ugyanarról a tőről fakad. A személyes meggyőződésből.
De ahogy egy hívő bármennyire is erős személyes hite nem fog engem meggyőzni arról, hogy a hite hűen tükrözi a valóságot, ugyanúgy egy ateistának sem fogok hinni csupán azért, mert meggyőződéssel mond valamit. Legyen az bármi.
Sőt. Néha magamnak sem hiszek. Mások be tudnak csapni, ha elég ügyesek. De magamról biztosan tudom, hogy tévedek, és meg tudom változtatni a véleményem. Mert megtettem már sokszor életem során. Ezért a saját aktuális véleményemet is mindig kritikai módon személem. Szerintem ez a szkepticizmus.
A puszta ateizmusnál ez ugyanazért erősebb, mint amiért tudományos módszer erősebb, mint a puszta hit alapú elfogadás. Mert rugalmas. A véleményed megváltoztatása nem jár óriási értékvesztéssel, és kiközösítéssel. Hiszen arra törekszel, hogy az álláspontod pontos legyen, nem pedig csak arra, hogy egy adott rendnek megfeleljen.
Hozzátenném, hogy nem csak a pontosság fontos, hanem az emberségesség is. Ezért gondolom azt, hogy az ateistáknak szükséges humanistának is lenni. Mert az ateizmus egy reakció, a humanizmus viszont egy irányadó álláspont.

Mi köze mindennek az ateista közösségekhez?
Mert az arrogancia mindenki ellen irányul. Hiába vagy te is ateista, az arrogáns téged is le fog hülyézni. Téged is ugyanúgy megpróbál megalázni.

De miért nem lehet ezt figyelmen kívül hagyni?
Mert az arrogancia része, hogy a másikat sikeresen megbántsa. Az online térben ugyanis, ahol a figyelem, és a likeok a teljesítmény mércéje, az arrogáns ateisták önértékelésének alapja az, hogy sikerül-e tényleg bántani másokat. Ezért nincs olyan, hogy békésen éljünk egymás mellett. Mert az arrogáns folyton pontosítani akar. Folyton kijavít. Nyelvtannáciskodik. És mindezt kitartóan, hosszú kommentekben, és komment-folyamokon át csinálja.
Ebben a környezetben a közösségek elhalnak. Csak a trollfészkek virágoznak. Amelyek, a racionális szólásszabadság-harcosok számára épphogy ironikus módon pont, hogy ez egy vélemény-buborék.

Ki a hibás? Mi a megoldás?
Tehát az ateisták hülyék?
Nem.
Akkor áldozatok?
Nem csak.

A jelenleg szemünk előtt játszódó a hagyományos és a közösségi média közt zajló hatalmi harc egyik mellékhatása az, hogy ezek mindegyike azon igyekszik, hogy túlharsogja a másikat. Hogy ő legyen a szenzációsabb. Amire többen figyelnek.
Ebben a közegben a „fogyasztók” nehezen tudnak egyedül boldogulni.
És mivel tudjuk, hogy az ateisták mind egyéniségek, ezért nekik ezt nehezebb észrevenni.
Nem azt mondom, hogy mindenki segítsen szegény eltévedt ateistáknak visszatalálni a fényre, hanem azt, hogy mi ateisták gyakoroljuk néha önreflexiót. Rendszeresen vizsgáljuk a saját álláspontjainkat.
És ne felejtsük el, hogy akkor is, ha egy hívővel beszélünk, az illető egy embertársunk, aki legalább az alapvető emberi tiszteletre érdemes. Akkor is, ha szerintünk téved. Minimum.
Nem egy kegy, amit akkor osztunk ki, ha a másik megvakarja a mi hátunkat. Hanem ez az alap amiről a beszélgetés indul.

Harmadik rész.

Kommentelnél? Katt ide.

Miért nincsenek ateista közösségek?

Ateista és hívő oldalról is az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés, hogy miért nincsenek az egyházi közösségekhez hasonló csoportosulások az ateisták számára? A kérdés magukat az ateistákat is erősen megosztja.
Több okot látok erre. De mivel elég sok szavamba fog kerülni ezek mindegyikét elmagyarázni, ezért a választ több részre fogom osztani.

Első rész: Az ateisták mind egyéniségek
Az ateisták széleskörű láthatósága, és egyben a szervezetekbe való tömörítésük iránit igény az angolszász, úgynevezett új ateisták (new atheists) tevékenységéhez köthető.
A mozgalommal szinte egyidős viszont a vicc, hogy ateistákat közösségbe szervezni olyan, mint macskákat nyájba terelni. Ahányan vannak, annyifelé szaladnak el, és hiába próbálod összefogni őket, mind másfelé akarnak menni. Mert az ateisták összességében túlságosan intelligensek, és önállóak ahhoz, hogy engedjék magukat terelni. Az idézetet Richard Dawkinsnak, az egyik legismertebb új ateistának szokták tulajdonítani.

Egy hasonló érv, amit főleg magyar ateistáktól hallani, hogy az ateistáknak nem kell közösség, mert mind tagjai más közösségeknek. És ezáltal kielégül a közösségigényük vagy valami hasonló. Ez sosem tiszta. Miért ne lehetne valaki tagja több csoportnak?

Az ateista macskanyáj érv szerintem hibás. Egyszerűen azért, mert nem látom, hogy miért nem lenne az ateistáknak igényük arra, hogy velük hasonlóan gondolkodó, és hasonló elveket valló emberekkel legyenek egy közösségben. Ahogy azt sem, hogy miért kellene az ateistáknak más, nem erkölcsi alapon szerveződő közösségeket választani ahelyett, hogy egyszerűen egy ateista szervezetbe lépnének be.

Amit gyanítok, hogy ennek a hátterében van az a hívőknél megfigyelhető, és kihasználható jelenség fonákja. Ez pedig a kiválasztottság érzés. Vallásos közösségekben ez abban nyilvánul meg, hogy azt mondják a hívőnek, hogy Isten őt személyesen szereti, személyesen érte halt meg, és számontartja az ő életét az Élet könyvében. Vagy pedig neki különleges, misztikus tudása van a világról, ami a be nem avatottak számára rejtett marad. Tehát a hívő különlegesnek érezheti magát.
Ateisták esetén az ateisták mind egyéniségek érv hasonló tőről fakad. Mivel az ateistáknál, – ahogy a továbbiakban is majd láthatjuk – ugyanazok az emberi igények lépnek fel, és ugyanazok a gondolkodási hibák szabják meg a viselkedést, ezért nekik is van ilyen különlegesség-igényük.
Az ateisták, intelligenciától függetlenül azt figyelik meg a világban, hogy mindenki más rajtuk kívül hisz valamilyen természetfelettiben. Ez lehet a Biblia Istene, de lehet egy nem túl kézzelfogható deista isten, vagy akár egy buddhista, ezoterikus világkép több istenséggel.
És ezzel szemben ők úgy tudják különlegesnek érezni magukat, hogy ők ezek mindegyikét elutasítják, és sokszor ezt hangosan hirdetik is. Meggyőződéses alapon. Nem bizonyíték alapon, mert sokan ezek közül az ateisták közül már gyerekkoruk óta nem hisznek, tehát nem bizonyíték, vagy tudás alapján győződtek meg arról, hogy egy adott istenben nem kell hinni, hanem ez egy a személyes identitásuk részét képező meggyőződés. Amit ha valaki megkérdőjelez, akkor őket személyesen támadja. Ezért ugyanolyan hevességgel szokták védeni az „ateisták mind egyéniségek” gondolatát, mint a hívők Isten egyértelműnek vélt létezését.
Ez a hozzáállás persze azért hibás, mert az ateisták is emberek. Tehát nekik is van közösségigényük.
Amit egy sakk-kör nem fog kielégíteni, ha a sakkmestertől azt kell hallgasd, hogy élete legnehezebb játszmája során egyszer csak egy isteni sugallat hatására meglátta a győztes lépéssort, és úgy nyert.
Ahogy nem lesznek bizonyos igényeik kielégítve, ha például egy szerettük súlyos beteg, és meghal, és az hallják az emberek többségétől, hogy az illető most már egy jobb helyen van a mennyországban. És biztos, hogy a betegség Isten akarata volt.

Az egyéniség érv leginkább olyan ateistáktól hangzik el, akik fiatalok, egészségesek, és jó anyagi helyzetben vannak. Főleg olyanok, akiknek van ideje hét közben, munkaidőben online vitákat folytatni, mert megengedhetik maguknak ezt.
Azt sosem hallottam ezzel az érvvel egyszerre, hogy az egyéniségért érvelő ateista azt mondja, hogy amikor ő egy adott magánéleti krízisen ment át, akkor neki elég volt elmenni a haverjaival focizni és utána már jobban érezte magát. És ezért nincs szüksége egy specifikusan ateista közösségre.
Szerintem ez nem véletlen.
Igen, a sakk-kör, a fociklub, a reneszánsz-korabeli cukrász egyesület és társai mind jó szórakozást jelentenek. De nem jelentenek világnézeti közösséget. Nem jelentenek támaszt baj esetén. Nem jelentenek emberi közösséget. Nem elég szórakozni.
Igen, szórakozással el tudod terelni a figyelmed egy rövid ideig a problémáidról, és ez segíthet. De ez sem ugyanaz, mint egy támogató közösség tagjának lenni. Ami nem csak szórakoztat, hanem támogat is. Úgy anyagi, mint emberi közösségi értelemben.

Manapság túlságosan is népszerű az individualizmust szajkózni, és hajszolni. De ez ellenséges az emberi társadalmak működésével. És az emberek saját, pszichológiai igényeivel is. Az emberek, függetlenül az általuk birtokolt okos kütyük számától, és függetlenül a szakmai területen elért siekreiktől igényét érzik annak, hogy emberként közösségbe tartozzanak. Ez a része az emberségünknek még mindig nem halt ki. Ezért téves minden olyan állítás, ami ennek ellentmond. És azt hirdeti, hogy egy adott csoport embernek nincs szüksége a többire. Akkor sem, ha ez a csoport éppenséggel ateista.
Közösségi igényünk nem azért van, mert hülyék vagyunk. Annak ellenére, hogy ezt sok, magát átlagon felüli intelligenciával rendelkezőnek tartó ateista így gondolja. Az érzelmi igényeink nem intelligencia-függőek. Az emberségünk nem intelligencia-függő.
Tehát egyes emberek nem azért akarnak közösségbe tartozni, mert túl hülyék, hogy egyedül boldoguljanak a világban, hanem azért, mert emberek.
Embernek lenni nem szégyen. És ha nem tartod magad végtelenül individualistának, az nem annak a jele, hogy hülye vagy. Sőt ellenkezőleg. Az egyénieskedés, az individualizmus túlzott hajszolása pont a jelenlegi túlságosan kapitalista, és profit-centrikus kultúránk hibás reakciója.
Összemossa ugyanis az egyént, és az egyéni fogyasztót. Az emberek, bár egyének, de nem teljesen független entitások. Az emberek tartozhatnak emberi közösségekbe. Ezek a közösségek a csoportot kitevő egyének boldogságának egyik forrása.

Sokan persze, ezt az előbbit olvasva, rögtön azt fogják a szememre vetni, hogy naiv vagyok. És nézzem már meg az agymosott vallásosok csoportjait. De engem, jó pár év online ateistulás után, ez az érv hidegen hagy. Mert látom, hogy az előbb említett különlegesség-igény megnyilvánulása.
Nem, a vallásos közösségek nem mind szekták. És nem mind kártékonyak. Én voltam egy konkrét szekta tagja. De voltam elismert vallás tagja is. A különbség kimutatható.

A szektákkal sem feltétlen a hittételeik a gond, hanem a csoportdinamikájuk. Ahogy a csoport működik, az nem egészséges a tagok számára. Ez pedig megtörténhet a reneszánsz cukrászoknál is.  Ezért utasítom ezt el.
Ha egy csoport nem működik egészségesen, akkor az függetlenül a témától probléma. És semmi okot nem látok arra, hogy egy ateizmus köré szerveződő közösséget ne lehetne egészségesen szervezni, és működtetni.
Ezekben részt venni természetesen nem kötelező. Pedig sokan ettől is mintha félnének. Hogy kötelező belépni az ateista közösségbe, mint régebb az egyházakba. És az ő egyéniségük ezt nem tűri. De mivel nincs ateista pápa, aki kitagadhatná az ateizmusból azokat, akik nem akarnak egyetlen ateista közösség részének lenni, ezért nem látom, hogy az egyéni preferenciái bárkinek, hogyan sérülnének attól, hogy más ateisták, akiknek viszont van konkrétan ateista közösség iránti igényük, azok szerveződnek.

Második rész. 

Kommentelnél? Katt ide.