Szerelem | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

A nagy gondolkodóktól, a költőkön át, az átlagemberekig mindenkit foglalkoztató téma. A tudósok szerint pedig csak egyszerű kémiáról van szó. De mi is az a szerelem nevű dolog?

Vannak akik azt mondják, hogy lehet tudományos magyarázatot adni a szerelemre. Hiába a sok beszéd a neurokémiai folyamatokról, a dopaminról, és az agytérképekről, mert ez nem maga a szerelem. Szerintük akármennyire is hisszük azt, hogy értjük a szerelem kémiáját, ennek ellenére még senki sem tudott felmutatni egy ténylegesen működő szerelmi bájitalt. Ez továbbra is a mesék, és a varázslat tartományában marad.
Valamint néha azzal vádolják a nem vallásos világnézeteket, mint az ateizmust, és a humanizmust, hogy aki ezeket követi, annak valami fura tudományos elképzelése van a szerelemről, és valójában nem is ismeri azt.

Ha a szerelemről van szó, a vallási vezetők rögtön a házasságról kezdenek beszélni. Ez azért van, mert a vallásokban csak ennek az Isten által jóváhagyott, és az ő szabályai szerinti kapcsolatnak van legitimitása.
Vannak vallások, mint például a zsidó vallás, és az iszlám, amelyek a családi élet szervezését hangsúlyozzák. A zsidó vallásban a férj a házassági okirat, az úgynevezett „ketuba” szerint megfogadja, hogy a legjobb képességei szerint fog gondoskodni a házastársáról, valamint helyes irányba tereli, és minél előbb megházasítja a gyerekeit.
A progresszívabb reform zsidó mozgalmon kívül a zsidó hitben minden házasságon kívüli, és nem férj és feleség közti szerelem szigorúan tilos.
Ezen kívül az iszlámban hangsúlyozzák Isten szerepét a házasságban. Az ő hitük szerint Allah és Küldötte (Mohamed Próféta) iránti szeretetnek minden más szeretetet, és szerelmet felül kell múlnia.
Bár elismerik a szerelmet, mint érzést, de azt tanítják, hogy mégis Istent kell a legjobban szeretni az embereknek.
Igaz, és tartós szerelemnek csak azt tartják, ami házasság után, és Isten útmutatásai alapján következik be. Valamint a házasságon belül is tilos minden olyan, ami Istennek nem tetsző dologra ösztönöz.
Az iszlám hagyomány szerint két házastárs közül az a jobb, aki a legjobban szereti a társát, de ezen belül is Allahért versenyeznek egymással.
Hasonló módon minden más felé rendeli az Isten iránti szeretetet a Krisna tudat is.
A hindu hagyomány szerint az anyagi lét átmeneti, és az örök transzcendens világ mása, ezért minden érzelem, amit az emberek éreznek ebből az úgynevezett lelki otthonunkból ered.
Hitük szerint ebben a transzcendens világban a szerető érzelmek középpontjában Isten áll. Ezzel szemben az anyagi világban, beleértve az emberek közti szeretetet, és szerelmet is mindez átmeneti, mint minden más, amit a világban találunk.
Szerintük egy kapcsolat csak akkor tud hosszú távon működni, ha nem mulandó külső vonások alapján alakul, hanem a közös értékrend, és hasonló életcélok, és elképzelések mentén.
Továbbá, a hagyomány alapján a tartós házasság titka, hogy a házastársak, és Isten szerelmi háromszögben éljenek.
A kereszténység szintén csakis a házasság vonatkozásában beszél a szerelemről. Bár ők a házasság elengedhetetlen megalapozójának tartják, de szintén hangsúlyozzák az Isten iránti szeretetet, mint a szerelem egy felfokozott, és rendkívüli változatát.
Ennek legjobb megtestesítőinek a szenteket tartják, akik olyan magas fokon élték meg az erényeket, hogy a szerelemhez hasonló módon, ennek fölfokozott formájában viszonyultak Istenhez, és a szenvedélyük célpontjává tették.
Végül pedig a bevallottan legkevésbé romantikus vallás a buddhizmus. A vallás alapítója Buddha ugyanis nem beszélt sokat a szerelemről. Csupán a harmonikus családi életre vonatkozó tanításokat hagyott, valamint megjegyezte, hogy a férfi számára nincs semmilyen más forma, hang, íz, vagy érintés, ami annyira le tudná foglalni mint a nő. Nem heteroszexuális kapcsolatokról, vagy a nőkről ebben a helyzetben viszont nem szólt semmit.
Továbbá Buddha intett a pusztán vágy-vezérelt viselkedéstől, és a körültekintést, és megfontoltságot ajánlja helyette.
Ezért a buddhista hagyományban fontos szerepe van az előre elrendezett házasságoknak. Többek közt azért, mert azt tartják, hogy a bölcs, élettapasztalattal rendelkező idősek jobban ki tudják választani a tartósan összeillő párokat, mint a forrófejű fiatalok maguk.

A humanisták szerint, a szerelem tudományos szempontból való megértése bár fontos, de mégsem azonos annak megtapasztalásával.
Egyesek azért tartják elfogadhatatlannak az evolúcióelméletet, mert kizárólag a szexuális versengést, és erőszakot asszociálják vele, és elképzelésük szerint ezzel nem egyeztethetők össze azok a gyengéd érzelmek, amit szerelemnek, és szeretetnek hívunk. Ilyenkor az emberek az állatvilág részeként való jellemzését az erőszakkal azonosítják, és elutasítják ezt, pedig a jelenlegi civilizált világunk egy kulturális evolúció eredménye is, és nem kizárólag biológiailag meghatározott, mint más állatok esetén.
Ezen kívül a humanisták szerint a szerelem kizárólag tudományos fogalmakra való leegyszerűsítése annak ellenére, hogy gyakorlatias lehet, mégis felesleges. A tudományos magyarázatoknak is vannak határai. Túlegyszerűsítőnek tartják azokat a magyarázatokat, amelyek kizárólag a fajfenntartásra, és az agy kémiai folyamataira egyszerűsítik le az emberi érzelmeket. Valamint azt gondolják, hogy a szerelem nem egy misztikus, vagy természetfeletti dolog, de nem is pusztán egy fizikai folyamat, hanem szorosan összefügg az élettel, és a létező társas kapcsolatainkkal. És nagyon is emberi jelenség.

Erich Fromm pszichoanalitikus, A szeretet művészete c. könyv szerzője, aki maga is hitetlen volt, azt mondta, hogy szeretni egy képesség, amit ki kell fejlesztenünk magunkban. Fromm a szeretet sok formáját tanulmányozta, beleértve a szülők szeretetét a gyerekeik iránt, a testvéri szeretetet, és a romantikus szerelmet is. Következtetése pedig az volt, hogy a szeretet gyakorlásához odaadásra, valamint tanulásra van szükség.
A modern elképzelésünk a szerelemről sokban különbözik minden ezt megelőző kor hozzáállásától, mert a szerelem minden korábbinál központibb szerepet kap a kultúránkban. Néha egyenesen különálló létezőként beszélünk a szerelemről, mintha valami önmagában létező dolog lenne. Más kategóriába soroljuk a különféle személyek iránti szeretetet, és a szerelmet. Különbséget teszünk a romantikus szerelem, és a pusztán szexuális vonzalom közt.
De vannak gondolkodók, akik a szerelemben látták az értelem ellentettjét. Mint például William James pszichológus, aki a szerelmet egy varázslatos, de nem értelmes, vagy logikailag levezethető valaminek nevezte.
Később Richard Dawkins, az Isteni téveszme c. könyvében a szerelmet irracionális mechanizmusok melléktermékének nevezte, és a drogok által okozott módosult tudatállapothoz hasonlította. Mivel szerinte a szerelemre nincs valódi kézzelfogható bizonyíték, ezért azt gondolta, hogy a szerelemben hinni ugyanolyan bizakodást jelent, mint bármely istenhit.
Velük együtt sokan gondolják azt, hogy a szerelem csupán egy kulturális konstrukció, azaz kitaláció.
A humanisták szerint helyesebb lenne egy alapvető emberi igényként hivatkozni rá. Ezért bár lehet, hogy a kultúránk befolyásolja, vagy meghatározza a konkrét formáját, amit például az udvarlás folyamata ölt, de mégis letagadhatatlan, hogy maga a szerelmi kapcsolat nagyon fontos, és jelentős része az emberek életének.
A humanisták szerint a szerelem irracionális voltára vonatkozó kijelentéseket kicsit túlságosan könnyen elfogadjuk, főleg azért, mert erre a szépirodalom, vagy a kultúra, és egyes véleményvezérek ráerősítenek. De amikor az emberek visszatekintenek az életükre, akkor elsősorban a szeretetteli kapcsolataikat említik, mint a legfontosabb dolgot az életükben.
Egyesek azt hozzák fel erre ellenérvként, hogy hiába volt mindenki legalább egyszer életében szerelmes, mert, ahogy más állítások esetén, itt sem elegendő bizonyíték ez valaminek a létezésére.
A humanisták ezzel szemben nem ragaszkodnak ilyen mértékig a tiszta racionalitás, és a tökéletes bizonyítékok hajszolásához, és megelégednek azzal, hogy az emberek egészséges, és beleegyezésen alapuló, egymást kölcsönösen támogató kapcsolatokat alakítanak ki.
Éppen ezért a szerelemben is fontosnak tartják az egyenlőséget, és a kölcsönösséget. Hagyományos értelemben a szerelem a házasságkötésben teljesedik ki. Láthattuk, ahogy a vallások kizárólag erre fókuszálnak a szerelemmel kapcsolatban. De szintén a hagyomány szerint a házasság annak a jelképe, hogy a férj a család feje, és ő gondoskodik úgy a feleségéről, aki ezért cserébe kiszolgálja, mint az utódokról akik továbbviszik a génállományt, és biztosítják a faj túlélését.
Ezzel szemben a humanisták szerint úgy a családi életben, mint a párkapcsolatokban sokkal fontosabb a kölcsönös tisztelet, és a partnerek közti összetartozás érzése.
Kulturálisan sokszor használunk a vallásokból származó kifejezéseket a szerelem leírására, és az ideális párkapcsolat vázolására, de ennek gyakran magas ára van.
A szerelem magaslatait, és mélységeit szokták a mennyországhoz illetve a pokolhoz hasonlítani, de a humanisták szerint bár a szerelem fontos része az emberek életének, de ha pokolinak kezdjük érezni, akkor az már nem szerelem többé. Mert minden másnál fontosabb, hogy az emberek egészségesen, biztonságosan, és boldogan tudjanak létezni a világban. Ebbe pedig nem fér bele „néha néhány pofon”.
Valamint gyakran halljuk ahogy a szerelem állapotát a vallásos extázis leírására használt szavakkal hasonló módon írják le. Sőt vannak egyes vallásos irányzatok, mint például a tantrikus irányzat, ami a hinduizmusból ered, és amely a nyugati kultúrában is etalonnak, és bizonyos értelemben elérendő célnak számít, ami a szexualitást, és a szerelmet illeti.
A humanisták szerint viszont a gond ezekkel a leírásokkal az, hogy bár rendkívüli élményeket ígérnek, valamint örökké tartó szerelmet, ha betartasz bizonyos szabályokat, de mégis, ha a valóságot vizsgáljuk, akkor ezek az ígéretek üresnek bizonyulnak. Az örökké tartó szerelem, csupán mesés ígéretnek bizonyul, függetlenül attól, hogy vallásos, hagyományos, vagy esetleg ezoterikus receptekre alapul. Továbbá pedig a vallásos háztartásokban is gyakori a családon belüli, vagy párkapcsolati erőszak.
A humanisták szerint téves arra használni a tudományt, hogy vegyületekre egyszerűsítsük a szerelmet, és ehelyett sokkal inkább arra kellene használjuk a rendelkezésünkre álló tudományos eszközöket, hogy az életünket, és a kapcsolataink minőségét jobbá tegyük. Ugyanis vannak ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi teszi jóvá egy szerelmi kapcsolatot, mitől tartós, és mit lehet tenni akkor is, ha például a szerelemnek vége lesz. A humanisták arra szeretnék használni a tudomány eredményeit, hogy az emberek életét jobbá tegyék.
Ennek érdekében viszont nem kell hamis dolgokkal áltatni magunkat. A szerelem ugyanis nem egy teljesen légből kapott dolog, hanem egy, a megfelelő körülmények közt létrejött jelenség, aminek igenis valós alapja van. Úgy a vágyunk a szeretetre, mint annak megfelelő körülmények közt való létrejötte a valóság része. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az illető kapcsolatban egyenlőség, kölcsönös tisztelet, és társas szövetség is létezzen. Fontos, hogy a szerelmesek meg tudják őrizmi a saját identitásukat, és személyiségüket, és nem vesznek el a szerelem útvesztőjében, hanem megmaradnak egyénnek, és embernek, de ugyanakkor a szerelmi kapcsolaton belül egy új, erősebb egységet is alkotnak, ami addig nem létezett. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a szerelmeseknek legyen idejük, és erőforrásaik arra, hogy a saját személyükkel is foglalkozzanak, és azt fejlesszék. A szerelem ugyanis, bár képes megváltoztatni az illetőt, de tulajdonképpen nem egy módszer arra, hogy valaki fejlődjön. Ilyen elvárásokat támasztani a szerelemmel, és egy párkapcsolattal szemben problémákat eredményez.
Amire szükség van a szerelemben az például az együttérzés, és az empátia, valamint az őszinteség, és az önismeret. Ezek pedig nem irracionális dolgok, hanem részei az emberségünknek.
Egyesek erre mondhatják azt, hogy ez így túl van gondolva, és semmi köze a valódi, villámcsapásként megjelenő szerelemhez, de a boldog párkapcsolatokat vizsgálva az értelem, és a tudatosság szerepe egyértelmű. Ezek a dolgok nem csökkenti a a szerelem édességét, hanem biztosítja annak hosszú távú létezését.
Végül pedig a humanisták szerint, a szerelem nem független a többi társadalmi, és kulturális folyamattól. Jelenleg egy hosszú folyamat elején állunk, amiben a nemek és a különféle szexualitások közti egyenlőség egyre hangsúlyosabb, és kiforrottabb. Ez összefügg azzal, ahogy a szerelmet magát látjuk, és megtapasztaljuk, mert az ember nem csupán biológiai hanem egyben kulturális lény is.
A szerelem pedig egy érzés, és nem csupán egy fizikai folyamat. Ha utóbbi lenne, akkor már rég megfejtettük volna minden titkát. Mivel azonban érzésről, és emberi tapasztalatról van szó, ezért a szerelem még sok örömet, és meglepetést tartogat számunkra. Része az emberi kalandnak, és ezért a humanisták szerint az egyik legnagyobb örömforrásunk lehet.

Források
Feldman, S. (2011, January/February). A Many Splendord Thing. New Humanist, 22-23.
Feldman, S. (2018). What goes around. New Humanist, (Summer) 58-60.
McNicholas, P. (2020). The sacred and the humane. New Humanist, (Spring) 52-54.
O’Malley, J. P. (2018). The Q&A Adam Rutherford. New Humanist, (Winter), 6-8.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A szerelem biokémiája
Erich Fromm
William James
Richard Dawkins

 

Kommentelnél? Katt ide.

Öngyilkosság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Amikor valaki szándékosan véget vet a saját életének öngyilkosságról beszélhetünk.
Hátterében általában kezeletlen depresszió, krízishelyzet, vagy egyéb mentális betegség, esetleg ezek kombinációja áll. Nők körében gyakoribb az öngyilkossági kísérlet, viszont a férfiak esetében három az egyhez arányban magasabb a befejezett öngyilkosságok száma.

A zsidó vallás tiltja az öngyilkosságot, és hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az öngyilkosok ellen. Ez azt jelenti, hogy a zsidó temetőkben csak elkülönítve lehet eltemetni azokat, akik öngyilkosság következtében hunytak el.
A zsidó hagyomány azt tartja, hogy az öngyilkosság betegségnek tudható be, aminek során az elme pillanatnyilag elborul, és az illető nincs tudatában annak, mit tesz. Ezért, ahogy egy beteg embernek, az öngyilkosnak is meg kell adni a végső tisztességet.
Hitük szerint csakis Isten dönthet arról, hogy az ember életének fonala mikor érjen véget.
Elismerik a szabad akaratot, de szerintük senki sem dönthet úgy, hogy megrövidíti az életét.

Az iszlám vallásban az öngyilkosság hatalmas bűnnek számít, és a hit gyengeségét tükrözi.
Mert „Csak a hitetlen nép veszíti el a reményét Allah (Isten) irgalmában.” (Korán 12:87)
Az iszlámban tilos kioltani az emberi életet, mert ez minősül a legfontosabb értéknek.
Aki túlkapásból, és igazságtalanságból lesz öngyilkos az, Isten akarata szerint, a Pokol tüzében fog égni.
Szerintük a hívő türelmesen kell viselje az élet nehézségeit, és Allah jutalmára kell áhítozzon.
Mert Isten azért teremtette az életet, hogy próbára tegye az embereket, annak érdekében, hogy kiderüljön ki munkálkodik a legjobban a világban.
A gyakorlatban viszont, ha valaki muzulmánként öngyilkos lesz, akkor az iszlám hagyománynak megfelelően kell eltemetni, és gondoskodni a testéről, ha életében muzulmánnak tartotta magát. Valamint fohászkodni kell, hogy Isten bocsásson meg neki.

A keresztény álláspont szerint a döntés lehetősége a kezünkben van, de a döntés mindig felelősséggel is jár. A vallás szabályai azért léteznek, hogy az ember tudjon jól dönteni, és a keresztény értelmezés szerint ez jelenti az Evangélium kegyelem üzenete.
Továbbá szerintük az emberei élet szabadsága az életre adatott, és nem a halálra. Ezért az életről, és a halálról való végső döntést a keresztények Isten kezébe helyezik. Tehát a „ne ölj” parancsolata az egyén saját életére is érvényes.
Bár régebb az volt a gyakorlat, hogy az öngyilkosoktól az egyház megtagadta a hivatalos egyházi temetést, manapság inkább a megbocsátást, és a kegyelmet hangsúlyozzák. Különösen a protestáns felekezetek keretében.

A hinduizmus vaisnava irányzata (ismertebb nevén: Krisna tudat) szerint az öngyilkosság komoly véteknek minősül önmagunk, és a lélek ellen.
Elképzelésük szerint az élet különböző formái (állati, vagy emberi) nem egyformán kedvezőek. Az emberi test egyedülálló lehetőséget jelent az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálatára.
Mivel a testünket nem önmagunknak teremtjük, hanem Istentől kapjuk ajándékba, ezért az öngyilkosság súlyos véteknek, és a gyilkossággal egyenlőnek minősül. Hitük szerint ugyanis az ember teste ugyanis Isten tulajdona. A léleknek valamikor el kell hagynia a testet, de ez nem történhet önkezűen. Ugyanis, ha valaki ebben az életben elmenekül a tettei negatív következményeitől az öngyilkosság által, akkor a következő életében kell majd ezekkel szembesülnie. Ezért tilos az öngyilkosság, függetlenül a körülményektől.
Krízis esetén jámbor vallásos cselekedetekkel, a Haré Krisna mantra éneklésével, és Istennek tetsző tettekkel kell tenni.

A buddhista hit szerint ha megszületünk, akkor szükségszerűen lesz egy végünk is, amikor a lényünk, a személyiségünk, és a testünk is az elemire bomlik. A cél tehát nem a halál elkerülése, hanem a jó halál elérése. Ez annyit tesz, hogy a halál folyamatában meg tudjuk tartani az éberségünket, és egy olyan önzetlen, és szeretetteli állapotban tudjunk távozni, ami a buddhista tanítás szerint kívánatos.
Érdekes ahogy pont a reinkarnációt tanító buddhizmusban hangsúlyosabbak a jó halálra, és a meghalás folyamatára vonatkozó tanítások.
Az öngyilkosság esetén is azt tartják elsődlegesnek, hogy a jó halál feltételei teljesültek, valamint, hogy nem tapad-e ártás a tetthez.
Ha a halál utáni létbe való átlépés keserű, vagy félelemmel teli állapotban történik, vagy ha ártás tapad hozzá, akkor az öngyilkosság tette negatívnak minősül, de máskülönben a buddhista felfogásban elfogadható.

A humanisták szerint minden egyénnek jogában áll a saját értékrendje szerint élni az életét, valamint mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy szabadon dönthessen a saját haláláról is, mindaddig, amíg ez nem veszélyeztet másokat.
A humanisták nem értenek egyet a vallások, és a hívők halállal kapcsolatos hiedelmeivel, különösen nem azzal, hogy a halál időpontjának döntése egy természetfeletti lényre tartozik, és nem magára az emberre, akinek az életéről van szó. Szerintük minden embernek jogában áll eldönteni, a saját legjobb meglátása szerint, hogy meddig érdemes élni az életét.
Bár a humanisták tisztelik az életet, de mégsem gondolják azt, hogy ennek értékét bármely külső erő határozza meg. Fontosnak tartják, hogy az egyénnek meg legyen a lehetősége, hogy úgy döntsön nem akarja tovább folytatni az életet. Ezért támogatják az aktív eutanáziát is.
Szerintük ez fontos része az egyén autonómiájának.
Álláspontjuk szerint, ha az aktív eutanázia iránti vágy érthető, és elfogadható, akkor a halálvágy, és ennek következtében az öngyilkosság is ugyanúgy elfogadható kell legyen. Valamint miért kell egyáltalán gyilkosságnak nevezni, ennek negatív konnotációival, ha a tett maga nem árt másoknak?
A humanista meglátásban az élet értelme mélységesen személyes, és egyéni dolog. Mivel nem létezik egységes életcél minden ember számára, valamint mivel a humanisták nem hisznek abban, hogy létezik egy természeten kívüli, mindenható entitás, amely életcélt tud adni az embereknek, ezért azt tartják, hogy mindig az adott egyén a végső autoritás a saját életének értelmességéről. Ezért nem mondhatjuk azt senkinek, hogy az élete igenis értelmes, és élhető, ha közben ő maga nem érzi azt annak.
Nem lehet az mondani, hogy ha valaki nem halálosan beteg, vagy rendkívüli fájdalomtól szenved, hogy nem is szenved igazán, vagy, hogy az élete még a szenvedés közepette is élni érdemes. Továbbá pedig, a humanisták szerint, a mentális betegségek is ugyanúgy valósak, mint a fizikai megbetegedések, és nem lehet mindig gyógyítani őket. Ahogyan bizonyos élethelyzetek sem lesznek soha jobbak idővel. Ezért szerintük csak azért, mert valaki más szerint érdemes az illetőnek élnie, akkor sem ítélheti senki létezésre, ha maga az illető nem akar tovább létezni. Az emberi szabadság, és a saját élet feletti hatalom ugyanis azt is jelenti, hogy az illető maga döntheti el, hogy neki meddig éri meg az életet élni. Más ezt soha nem teheti meg helyette.
A saját élet megszüntetése, amit most kegyetlen módon öngyilkosságnak nevezünk, tulajdonképpen az emberi lét természetes része. Ha ugyanis hatalmamban áll dönteni, akkor dönthetek úgy is, hogy nemet mondok, akár magára az életre is. Minden más valaki másnak az akarata, és ezt rákényszeríteni bárkire is erőszak, és igazságtalan.
A humanisták szerint nem a halál maga a legrosszabb, ami történhet egy emberrel, hanem az elfogadhatatlan, vagy fájdalmas létezés, és a boldogtalan élet.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképp élni
Az öngyilkosság mint érzelemvezérelt, ​nem racionális cselekedet
Az öngyilkosság és megelőzése
Nagyító alatt az öngyilkosság: tények és érdekességek
Ethical issues – Assisted dying
Making the Case for the Right to Die
By My Own Hand: Suicide Can Be A Wise And Gentle Choice
Germany: EHF and German Humanists Welcome Constitutional Court Ruling in Favour of Assisted Suicide
Death, Dying and Meaning

 

Kommentelnél? Katt ide.

Gyerekmolesztálás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a videót itt.

Kiskorú gyermek vagy fiatal szexuális tevékenységekre való kényszerítését vagy csábítását gyerekmolesztálásnak nevezzük, függetlenül attól, hogy az áldozat tisztában van vagy sem azzal, mi történik vele.
Történhet családon belül, vagy családon kívül, állami vagy egyházi intézményi keretek közt.

A köztudatban elsősorban a katolikus egyház az ikonikus példa a gyerekek bántalmazásával, és molesztálásával kapcsolatban, de hasonló esetek, és vádak léteznek minden másik kisebb vagy nagyobb egyház, és vallás esetében is.
Valamilyen szinten érthető is, hogy egy olyan közegben, ahol hatalmi pozícióban levő idegenek szabadon hozzáférhetnek gyerekekhez, előbb-utóbb történnek ilyen visszaélések. Ami viszont nem érthető az az egyházak reakciója.
A továbbiakban a különböző vallások és egyházak hivatalos, vallási szabályok szerinti álláspontját fogom bemutatni. Hogy hogyan is néz ki ezek alkalmazása a valóságban az kiderül a cikk végén található ajánlott cikkekből. Ezek közt van egy nagyon friss magyar eset is. Röviden összefoglalva: hivatalosan minden egyház elítéli a pedofiliát, de a gyakorlatban egyik sem tesz érdemben azért, hogy ezek a dolgok ne történjenek meg. Valamint az áldozatok felé való bármilyen jóvátétel csak akkor történik meg, ha az eset egy olyan országban történik, ahol a demokrácia és a világi bíróságok erősek, és ezáltal kikényszerítik az egyháztól az áldozatok kártalanítását.

A két hinduizmusból származó vallás a buddhizmus, és a vaisnavizmus (Krisna tudat) elsősorban a tett karmikus következményeit hangsúlyozza. Bár azt állítják, hogy ez nem mentesíti az elkövetőt, de mégis azt mondják, hogy a karma törvénye alapján nem véletlen, hogy ki szenvedi el az ártást, és ez az ő életében is csak egy következmény. Magyarán egy kisgyerek, akit molesztálnak, ha ebben az életben nem is követett még el bűnt, de a karma törvénye szerint a molesztálás ténye miatt bizonyos, hogy az előző megtestesüléseiben elkövetett valami olyat, ami ezt vonja maga után.
Szintén a karma törvénye miatt a buddhisták az áldozatnak lehetséges egyetlen útnak a megbocsátást ajánlják, mert szerintük a gyűlölet gyűlöletet szül, és a molesztálás áldozatainak meg kell tisztulni a negatív belső következményektől, mert ezek rossz karmikus következményekkel járnak számára.
A vaisnavizmus (Krisna tudat) ezen kívül az elkövető számára a minél előbbi karmikus tisztulást ajánlja, és ezért azt javasolják, hogy az elkövető minél hamarabb adja fel magát a világi hatóságoknál, mert így lesznek meg a tettének a következményei, és ezáltal tudja még ebben a megtestesülésben ledolgozni ezt a negatív karmát.
A vaisnavizmusban az egyik alapvető tanítás a nemi élet irányítására vonatkozik. Hitük szerint a kontrollálatlan szexualitás az anyagi kéj, és az élvezetek korlátlan hajszolását eredményezi, és ez elfordítja az illetőt a lelki értékektől. Ezért többek közt a televíziót hibáztatják, ahonnan szerintük ömlik az erőszak és a nemiség.
Megoldásként pedig a tiszta életet, és a vegetáriánus, Istennek felajánlott étkezést ajánlják.
Úgy a buddhizmus, mint a hinduizmus fontosnak tartja az elkövetők támogatását, és megtérését. Az áldozat támogatásáról, vagy segítéséről a hinduizmus esetén nem találtam hivatalos állásfoglalást.
Konkrét esetért lásd az első további ajánlott olvasmányt.

A zsidó vallásban nincs egységes vezetőség, ezért nincs hivatalos álláspont sem a kérdésben, de vannak rabbinikus tanácsok, amelyek tárgyalták már a kérdést. 2007-ben Baltimore-ban a rabbinikus tanács állásfoglalása szerint a pedofília egy gyógyíthatatlan betegség, ami ha kiderül, akkor nyilvánosságra kell hozni, mert ez az egyetlen módja, hogy megvédjék tőle a közösséget.
Az elkövetőknek azt ajánlják, hogy térjen meg, és határozza el, hogy soha többé nem tesz ilyet.
Továbbá köteles, hogy kezeltesse magát.
Viszont a vallási vetetőknek az esetleges büntetés esetén sem szabad magára hagyniuk az elkövetőt, és gondoskodni kell az illető családjáról is (ha van). A későbbi reintegrálást pedig a közösséggel kell megbeszélni.
Egy ortodox zsidó felmérés szerint a szexuális visszaélés a hit elvesztéséhez, és egyenesen a vallás elhagyásához vezet.

Az iszlám vallással kapcsolatban a leggyakoribb kritika a gyerekházasságok gyakorlatát illeti. A továbbiakban magyar muzulmán vezetők álláspontját fogom tárgyalni, és tudomásom szerint ők nem gyakorolják a gyerekek házasságát, és követik az érvényes magyar jogszabályokat ebben.
Ami a hivatalos vallási álláspontot illeti, ebben az embereknek pásztori feladata van, és ennek keretében a gyerekek iránti felelősség a megfelelő ellátást, nevelést, és védelmet jelenti. A gyermekért való felelősség a jövő társadalmáért viselt felelősség egyben.
Nagyon fontosnak tarják a gyerekek erkölcsi nevelését, és szerintük ennek része a szexuális nevelés is. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a gyerekeknek tanítanak szemérem szabályokat, és szabály, hogy idegen felnőttel nem lehet kettesben a gyerek. A nevelés célja, hogy a gyerek óvatosabb legyen.
Maga a pedofília szigorúan büntetendő. Hitük szerint a pedofília esetén nem lehet szó gondatlanságról, mert ezt csakis szándékosan lehet elkövetni.
Az iszlám vallásjogban az egyik alapelv a kiegyenlítés, és a helyreállítás, és tilos az önbíráskodás. Ezért azt javasolják, hogy ha bizonyíték áll rendelkezésre, akkor forduljanak az illetékes hatóságokhoz.
Hitük szerint tilos a bűnben segíteni egymást, és mindenkinek kötelessége a leghatározottabban fellépni a bűn ellen függetlenül attól, hogy ki az elkövető. Ha valaki ezt nem teszi, akkor maga is a bűn részesévé válik.
A próféta bölcsességéből idézve az elvetendő dolgot vagy kézzel (tettel) vagy pedig, ha erre nem képes valaki, akkor a nyelvével változtasson rajta (beszéddel).

Végül pedig a legtöbb sajtóvisszhangot kiváltó keresztény egyház álláspontja a kérdésben visszafogottan annyi, hogy a kereszténységben a gyermek az élet lehetőségeinek ki nem teljesedett formáját jelenti. Ezért sérülékenynek tekintik úgy testileg, mint lelki értelemben.
Ha ebben a folyamatban kárt tesz valaki, akkor a keresztény hit szerint a gyermeket megfosztja az életfeletti céljának megvalósításától.
Nincs kimondott előírásuk, vagy tanácsuk arra vonatkozóan, ha valakiről kiderül, hogy gyerekeket molesztált.
Hitük szerint az elkövető megváltozása rajta múlik, és a vallási vezetők nem tudnak erre hatni.
Konkrét példákra, beleértve a magyar helyzetet lásd a második további olvasmány pontot.

A humanisták szerint a gyerekeknek joga van meghatározni, hogy ki, és milyen módon érintheti meg őket, és hogyan fejezhet ki gyengédséget irántuk.
Vannak felnőttek, akik azt gondolják, hogy felnőtt állapotukból fakadóan jogukban áll ezt akár a gyerekek helyett eldönteni. A humanisták szerint a gyerekek ugyanúgy emberi lények, annak ellenére, hogy fiatalabbak, ezért ugyanúgy tiszteletben kell tartani a határaikat, mint bárki másnak.
Érvényesnek tartják ezt a kulturálisan ártalmatlannak tartott viselkedésre is, mint a gyerekek ölelgetése, puszilása, és különféle módokon, de engedély nélkül való érintése.
Azt tartják, hogy fontos megtanítani a gyerekeknek felismerni a saját határaikat, és ennek tiszteletét, mert ezáltal tudnak egészséges felnőtté válni, és boldogan élni a testükben.
Teljesen elfogadhatatlannak tartják, hogy a gyerekek személyes határait megsérti bárki is, vagy pedig manipulációval kicsikar egy gyerekből egy látszólagos beleegyezést olyan dolgokba, amelyek nem gyerekeknek valók.
Szerintük alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon, és félelem nélkül tudjon élni, és ne fenyegesse fizikai vagy mentális erőszak veszélye, ha nemet mond egy nem kívánt kapcsolatra, vagy érintésre. Függetlenül attól, hogy hol történik, a gyerekek bizalmával ilyen módon visszaélni teljesen elfogadhatatlan.
Különösen rossznak tartják, ha a szexuális abúzust manipulációval, és lelki megfélemlítéssel együttesen alkalmazzák a gyerekekkel szemben. Ahogyan az bármely vallás keretén belül megtörténhet.
Mivel a vallási autoritás, és a vallási dogmák egy hatalmas, és gyakran mindenhatónak nevezett természetfeletti entitástól származnak, ezért ez még súlyosabb bántalmazást eredményez. Mert nem elég, hogy az egyházi autoritás, vagy egyszerűen a bántalmazó bántja a gyereket, de ha ezt még megtetézi azzal, hogy Istenre, vagy valamilyen természetfeletti elemre is hivatkozik, annak érdekében, hogy biztosítsa a gyerek hallgatását a molesztálással kapcsolatban, akkor az a humanisták szerint nemhogy erkölcstelen, de egyenesen annak a jele, hogy a vallás nem jelent erkölcsi iránymutatót azoknak, akik részt vesznek benne. Ha pedig ez a helyzet, akkor az egyházak nem mondhatják azt, hogy ők képviselik az egyetemes emberi erkölcsöt, vagy hogy a vallásos emberek erkölcsösebbek, mint a hitetlenek.

Az elmúlt pár évtizedben több nagy sajtóvisszhangot kavart eset került a köztudomásba, és mégis folyamatosan azt láthatjuk, hogy ezeknek kevés, vagy sokszor semmilyen valós következménye nincs az elkövetőkre. Az egyházak pedig sokszor teljes rendszert alakítanak ki arra, hogy a tisztségviselőik sorában található pedofilok, és gyerekmolesztálók ne kerüljenek a világi törvényhozás elé.
A katolikus egyházon belül több ilyen esetre derült fény, többek közt Magyarországon is, de mindenhol máshol a világon szintén. Tehát maga a jelenség nem írható csupán pár rossz ember rovására. Különösen nem, ha maga az egyház, a saját intézményesített infrastruktúráját használja arra, hogy védje, nem a bántalmazott gyerekeket, hanem az elkövetőket.
Maga a szexuális bántalmazás viszont nem egy modern jelenség a keresztény egyházon belül.
Egyesek a cölibátust hibáztatják az egyházon belüli gyakori gyerekmolesztálásért, de ennek szisztematikus eltusolása is hosszú múltra tekint vissza. A katolikus egyházon belül egészen az 1620-as évekig fellelhetők az egyházi iratokban a jelenleg is alkalmazott eltusolás módszerének nyomai.
Ennek főbb elemei az eset titokban tartása, majd pedig a külső erők hibáztatása. Utóbbit az egyház szívesen alkalmazza, ha bármilyen kritika éri. De már az 1600-as években alkalmazták a ma már hírhedt áthelyezési taktikát, amely úgy a lebukást, mint a világi hatóságok közbeavatkozását is akadályozza, és lehetőséget biztosít az elkövetőknek, hogy egy új helyen folytathassák a bántalmazást.

Alapvetően, a humanisták szerint, a probléma nem csak abban rejlik ugyanis, hogy egy egyházi intézményen belül pedofilok kerülnek gyerekek közelébe, mert hiszen ez más helyzetben, például iskolában, vagy szabadidős tevékenységek során is megtörténhet. Szerintük a gond, hogy maga az egyházi tanítás, és a szent könyvek is úgy a hatalom előtti meghódolást, mint a gyerekek bántalmazását jó dologként tartják számon, és ezt tanítják az intézményeikben.
Mert miért lenne szükség meghódolni egy mindenható lény előtt? Pusztán a hatalom miért lenne indok a tiszteletre, ha ugyanakkor ilyen mértékű bántalmazást lehetővé tesz?
Továbbá pedig, például a Bibliában vannak részek, amelyek arról beszélnek, hogy hogyan kell testi fenyítést alkalmazni a gyerekek ellen, és hogy ezek Istentől való szabályok. És itt nem csupán pár apró horzsolásra kell gondolni.
Valamint annak ellenére, hogy a modern szekuláris tudomány több rendben kimutatta, hogy ez a fajta fegyelmezés, hosszú távon nemhogy nem hatékony, de egyenesen ártalmas a gyerekek fejlődésének, a keresztény egyházak továbbra is elfogadhatónak tartják ezeket a részeket. Egyes felekezetek aktívan bátorítják a híveiket arra, hogy súlyosan bántalmazzák a gyerekeiket fizikailag.
Egy ilyen világképet hirdető egyházon belül a bántalmazás már szinte természetes módon terjed tovább a szexuális bántalmazás területére is.

A kereszténységen belül sokszor van szó Isten szeretetéről, amely, a kereszténység tanítása szerint, abban nyilvánul meg, hogy az emberek bűnei pusztán Isten végtelen szeretete alapján megbocsátódnak. De mi a helyzet a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal? Milyen szeretet az, ami megengedi, hogy gyerekeket bántalmazzanak a felügyelete alatt?
Ezt mindenki megválaszolhatja magában, de el kellene gondolkodni azon, hogy milyen tökéletes erkölcsös lény az, amely, bár végtelen hatalommal rendelkezik, de mégis tétlenül nézi, ahogy gyerekeket erőszakolnak meg?
Vannak ateisták, és humanisták, akik ebben a vallások erkölcsi kudarcát látják. A világban létező rossz vallási kérdésekben kellemetlen következményeit a vallás apologétái szereik elfilozófálni olyan mértékig, amely az átlagember számár követhetetlenné válik. De az alapvetően egyszerű kérdés, hogy hogyan lehet abszolút erkölcsös egy lény, amely tétlenül nézi gyerekek megerőszakolását nem kerül megválaszolásra. Ahogyan az sem, hogy egy ilyen lényt miért kellene tisztelni, és miért kellene behódolni előtte? Elvégre, ha egy átlagos ember is könnyedén tud választani abban a kérdésben, hogy ha hatalmában állna megakadályozni egyetlen gyerek megerőszakolását, akkor egy mindenható lénynek miért jelent ez lehetetlen feladatot?

Ezekben a kérdésekben viszont a keleti vallások sem jobbak, ahol a talán még ennél is kegyetlenebb, karma tan a vallások sokszor központi eleme. Mint például a buddhizmusban, és a hinduizmusban, és ezek különféle iskoláiban. Eszerint mindaz, ami történik egy emberrel valamely előző életében tett cselekedetek következménye. Ezért, ha bántják, akkor az azért van, mert ő maga bűnös volt egy előző megtestesülése során. Ha pedig nem, akkor az elkövető majd más módon de megkapja az arányos büntetést, mert minden tettnek következménye van.
A humanisták szerint a tetteknek nem egy valamikori, nem bizonyított, eljövendő életben kell következménye legyen, hanem itt és most. Ez fontos azért, hogy az áldozat gyógyulni tudjon.
Valamint egészségtelennek tartják ezt a fajta szemet-szemért, körkörösen járó erőszak gondolatát is. Szerintük az erőszakot meg kell előzni, és nem szabad, hogy bármely emberi lénnyel ilyesmi történjen.

Sokan pontosan az ilyen következmények nélküli bántás következtében érzik azt, hogy hinniük kell egy felsőbb, természetfeletti hatalomban, amely majd valamikor igazságot oszt. Vagy ha nem személyes, mint például a karma esetén, de akkor is, majd valamikor az elkövetőt utoléri a gonosz tette, és elszenvedi majd a méltó büntetését.
A humanisták szerint ez a fajta remény egy tehetetlenségből fakadó reakció, és nem tesz jót az áldozatnak. Szerintük ugyanis az embereknek fontosabb, hogy egy ilyen trauma után visszanyerhessék az elveszített bizalmukat, és meggyógyítsák az ezáltal károsított kapcsolataikat (például, ha a molesztálást egy közeli, bizalmi személy követte el). Ezt pedig nem lehet egy csupán remélt, és semmilyen módon nem bizonyított másvilágon, vagy következő életben megtenni. Ennek most kell megtörténnie.

Ezért a humanisták azt javasolják a gyerekeknek, hogy keressenek egy olyan felnőttet, akiben megbízhatnak, és kérjenek segítséget tőle.
Valamint, szélesebb társadalmi szinten mindannyiunknak tenni kell azért, hogy a szexuális bántalmazás áldozatainak lehetőséget adjunk a segítségkérésre, és a felszólalásra. Akkor is, ha ez nem közvetlenül a bántalmazást követő időszakban következik be.
Támogatnunk kell a szexuális bántalmazás áldozatait, és egy olyan társadalmat kell létrehoznunk, amelyben nem elfogadható a mások bántása, és a bizalmukkal való visszaélés. Különösen nem, ha gyerekekről van szó.

Végül pedig az egyik alapvető, természetesnek vett helyzet, amit soha senki nem kérdőjelez meg, az, hogy mit keresnek gyerekek egyáltalán egyházi intézményekben? Ha egy gyerek nem szavazhat, és nem házasodhat meg, akkor miért járhat gyakorlatilag nulla éves korától egyházi közösségbe? Sokszor olyanba, ahol gyerekeknek egyáltalán nem illő, és gyakran káros tanításoknak van kitéve. Lásd az előbb említett behódolást, és megalázkodást, valamint a különféle vallások, változó mértékű kegyetlen, bosszú, és erőszak által dominált legendáit.
Míg a világot megismerni, és bizonyos képességeket elsajátítani fontos minden ember, és ezáltal minden gyerek számára, de a vallások tanításai miért tartoznának természetesen, és automatikusan ugyanabba a kategóriába, mint például az olvasás?
Ez azért fontos, mert az abúzus akkor történhet meg, ha az erre hajlandó (vagy hajlamos) egyének olyan hatalmi pozícióba kerülhetnek, gyerekekhez képest, ahol visszaélhetnek ezzel. Megéri a bizonyítatlan természetfeletti dolgokban való képzettség azt, hogy ennek káros részeinek is kitegyük a közülünk legsérülékenyebbeket: a védetlen gyerekeket?

További ajánlott olvasmányok:
1. Magyarországon talán nem annyira ismert eset, mivel itt maga a mozgalom elég kicsi, de a vaisnavizmus nemzetközi szervezete az ISKON rövidítéssel jelölt egyházat is perelték már be szexuális abúzus áldozatai.
Amerikában a 2000-es években bíróságon kívüli megegyezéssel zárult egy per, amit 79 áldozat indított az egyház ellen. Ebben az áldozatok az ISKON által működtetett bentlakásos iskolák (úgynevezett gurukalák) volt diákjai voltak, akik különféle fizikai, és szexuális bántalmazásról számoltak be.
Az egyház 9.5 millió dollár kártérítést fizetett az áldozatoknak és ezek után hivatalosan is csődöt jelentett.
Forrás (angol nyelvű cikk)

2. Pár konkrét adat a katolikus egyház elmúlt pár évtized magyarországi eseteivel, és ezek következményeivel kapcsolatosan:
Magyarországi vizsgálat eredményeként (egyházon belül) szankcionált papok: 10 (kizárás, felfüggesztés, vagy önkéntes kilépés)
Külföldi eljárások magyar papok ellen: 2 (egyházon belüli szankciók)
Folyamatban lévő, illetve ismeretlen eredményű vizsgálatok: 11
Felmentéssel végződő vizsgálatok: 3
Nem felszentelt egyházi alkalmazottak elleni eljárások: 6.

Valamint a legfrissebb magyar eset a sajtóban Antal névvel jelölt pap esete, aki jelenleg úgy tűnik, hogy bármiféle következmény nélkül molesztált gyerekeket, több évtizeden keresztül. Ellene úgy világi, mint egyházi feljelentés történt. Több esetben is, és ennek következtében áthelyezték, de a legújabb információk szerint (2020.03.08.) ezek közül egyiknek sem lesz semmilyen következménye.
A hivatalos katolikus egyházi állásfoglalás szerint az illető ellen jelenleg nem lehet vizsgálatot indítani, mert a nemrégi áthelyezése után egy új egyházmegyében dolgozik, ahol még nem érkezett ellene feljelentés. Az egyházmegye pedig csak feljelentés alapján tud eljárást indítani.
Forrás

Források
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése, felismerése és kezelése
„A bántalmazást mindig a hallgatás teszi lehetővé” – Gyermekjogi tanácskozás lesz Pannonhalmán
Megtörni a csöndet: újabb áldozat vall az uszodai erőszakról
Magyar püspökök a gyerekmolesztálásról: „Az elkövetők helyett bocsánatot kérünk”
A papok 10 százaléka érintett – állítja a gyerekmolesztálások után kutató újságíró
Treating family sexual abuse: The humanistic approach.
Humanist Group Expresses Support for Investigation into Catholic Church Child Sex Abuse
Breaking Their Will: Shedding Light on Religious Child Maltreatment
Religion And Child Abuse
Corporal Punishment by Parents and Associated Child Behaviors and Experiences: A Meta-Analytic and Theoretical Review
https://meA gyermekek szexuális bántalmazása csak az egyházon belüli erőszak jéghegyének csúcsarce.hu/2020/03/02/a-gyermekek-szexualis-bantalmazasa-csak-az-egyhazon-beluli-eroszak-jeghegyenek-csucsa/
Catholic Church child sexual abuse scandal
Antal atya története: harminc év hallgatás
British historian: Church has not learned from abuse in past centuries
Sexual Abuse in the Jewish Community
Study finds widespread history of sexual abuse among formerly Orthodox
Holy abuse
Yolande’s story
Krishna Payouts Begin

 

Kommentelnél? Katt ide.

Egyház | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Egyház az „azonos hitelveket valló, természetes személyekből álló, önkormányzattal rendelkező autonóm szervezet” a jelenleg érvényes magyar jogszabály szerint. Magát az egyház kifejezést önmeghatározó jelleggel vallási közösség használhatja.
Az Alkotmánybíróság állásfoglalása szerint a vallást más önkifejezési formák fölé emeli a történeti hagyomány, és az egyházak jelentős szerepre tettek szert a társadalomban. Ezért az egyházak külön jogi védelmet, és szabályozást érdemelnek.
Magyarországon jelenleg 32 államilag elismert egyház van.
A jogi szabályozáson túl mit jelent az egyház? És beszélhetünk nem vallásos egyházról? Azonos hitelveket vallani, és szervezetten, közösségként működni ugyanis nem vallásos embereknek is lehetséges dolog. Ki határozza meg, hogy mi az igazi egyház?

Nem létezik világszintű egységes buddhista egyház. A buddhizmus kezdetén, a követők szerzetesi közösségekbe szerveződtek, majd a modern korban ezek tanításai terjedtek tovább a nyugati országokba, ahol főleg jogi okokból vették fel a civil szervezet, vagy akár az egyházi státuszt is.
Magyarországon a buddhista közösségeket A Tan Kapuja néven regisztrált, hivatalosan egyházként elismert szervezet képviseli.
1991. Május 27.-én alapították meg egy buddhista szertartás keretében, 108 alapító tag jelenlétében.
Az egyház célja a buddhizmus eszméjének és tanainak terjesztése, illetve a magyarországi buddhista közösségek és intézmények támogatása.
Ennek érdekében alapították meg a Tan Kapuja Buddhista Főiskolát, melynek célja a nevelés, és képességfejlesztés, a buddhizmussal kapcsolatos ismeretterjesztés, és kutatás. Továbbá folytatnak kulturális tevékenységeket is, valamint iskolákat, és kulturális intézeteket támogatnak.
Elsődleges céljuk Buddha tanításainak átadása, annak érdekében, hogy a tanulókat segítse a felébredéshez vezető úton.
Elképzelésük szerint a tanítás maga többféle formát ölthet, de az elsődleges mindig az a folyamat, ami magában az emberben történik, és aminek következtében megtörténik a felébredés, ami a buddhizmus végső célja. Hitük szerint ez csakis az ember, saját, belső útjának járása során ismerhető meg.
Elismernek minden buddhista irányzatot, legyen az hagyományos, vagy új keletű.

A katolikus vallásban a nagybetűvel jelölt Egyház jelenti a teljes világ katolikus egyházközösségét.
Ennek küldetése, hogy a világ katolikusait egységes, rendezett szervezetbe foglalja össze. Ezt nevezik ők világegyháznak.
Összetett intézményhálózattal rendelkeznek, melynek központja Rómában a Vatikán-dombon található, és hivatalos neve Szentszék.
Az egyház küldetése, hogy a bibliai apostolok utódaként, összefogja, és vezesse a hívőket. Szervezetileg ezeket úgynevezett egyházmegyéken keresztül teszik. Az egyházmegyéhez tartoznak a területén szolgáló papok, az ott élő hívők, az iskolák, és egyéb intézmények, amelyet a katolikus egyház működtet, valamint a plébániák.
Utóbbi az egyház legkisebb és leggyakoribb egysége. Központja a templom, és vezetője a plébános, közismert nevén: a pap.
Ő, a püspök megbízásából látja el a lelkipásztori, azaz közösségi vezetői feladatokat. Ezek magukba foglalják a helyi templom körüli teendőket, a hitoktatás megszervezését, és az egyház közösségi programjait.
A hívők számára ez az elsődleges találkozási pont az egyházzal, itt sajátítják el a vallásuk rituális részeit, és ezáltal ismerik meg a keresztény tanítást, és életrendet.
A katolikus álláspont szerint imádkozni otthon is lehet, de a közösségben, azaz az egyházban való részvétel olyan többletet ad, ami egyedül nem lehetséges, ezért fontos minden hívő számára a közösségi vallásgyakorlás.
Ami a világ dolgait illeti, manapság a katolikus egyház fontos feladatának érzi, hogy a békességet képviselje, és segítséget nyújtson a rászorulóknak, ahol baj van.
De ne feledjük, hogy ez ugyanannak a katolikus egyháznak az álláspontja 2019-ben, melynek vezetője a 2015-ös menekültválság idején viszont olyan kijelentést tett, miszerint az egyházak nem fogadhatnak be menekülteket, mert ezzel embercsempészetben vennének részt.

Az iszlámban vallásban nincs egyház. Magyarországon a muzulmán közösség a magyar jogrend szerint bejegyzett egyházként van nyilvántartva, de a muzulmánok számára az egyház szó keresztény fogalmat jelöl, és nem része a vallásuknak.
A muzulmánok csoportjait az úgynevezett Umma tömöríti közösségekbe. Ezek változatosak minden országban, így nálunk is.
Magyarországon a legrégebbi a Magyar Iszlám Közösség, amit 1988-ban jegyeztek be. Később, 2000-ben, illetve 2003-ban két további muzulmán közösséget is regisztráltak.
Mint mindenhol a világon, Magyarországon is a szunnita hívők vannak többségben.
Mivel nincs egységes egyház, ezért a vallás küldetésének kérdésére is többféle válaszok lehetségesek.
Egyes magyar muzulmán közösségek abban látják a saját szerepüket, hogy a helyes erkölcstől megfosztott, „idegen érdekeket szolgáló, média által butított magyarságnak” útmutatást és visszautat mutassanak Istenhez, az iszlám tanításai, és az élet minden részletére kiterjedő szabályai által.

Magyarországon a hinduizmust az úgynevezett vaisnaizmus irányzata képviseli. Közismert nevén a Krisna-tudatúak közössége. Vallásuk alapját Visnu avatára jelenti. Hitük szerint, amikor a világ végveszélybe kerül Visnu leszáll a földre, és megmenti azt.
Létezik egy világszintű Vaisnava Világszövetség nevű felsőbb szervezet is, melynek magyarországi képviselője a Magyar Vaisnava Hindu Egyesület.
Előbbi vezetősége különféle bizottságokból áll, melyeknek feladatai a szent helyek karbantartásától, a missziók tevékenységének segítésén át, az online jelenlét koordinálásáig sok mindent magukba foglal.
Ennek kezdetei 1979-ben voltak, egy Szegedhez közeli tanyán, amit Nandafalvának neveztek el, és ami először közösségi térként, amit később jóga kolostorként, és kápolnaként működött.
Rendszeresen szerveznek egyházi, kulturális, és oktatási programokat.

A vaisnaivák rendkívül jelentősnek tartják a vallásuk tanításait, és hiszik, hogy ezek a világ számára megfelelő iránymutatást jelentenek.
A buddhistákhoz hasonlóan nem tesznek különbséget a különböző szervezetek közt, amíg azok mind ugyanazt a tanítást terjesztik. Tanításukat a Védák örök érvényűnek tartott állításaira alapozzák.
Hitük szerint a vallásuk elvei Isten törvényei, és tökéletlen tapasztalati tudással azokat senki nem határozhatja meg.
Isten törvényeiről való tudás Krisna tanítványainak láncával kezdődött, és csakis lelki tanítómesterek segítségével ismerhető meg. Aki nem eszerint jár el, és saját utakat talál ki magának, az a vaisnaivák szerint nem képes a lelki megvalósításra.
A vallás négy alapelve a lemondás, a tisztaság, a kegy, és az igazmondás. Ezeken túl pedig a legfelsőbb vallásos elv a Legfelsőbb úr (azaz Isten) előtt való meghódolás.
A meghódolás azt jelenti, hogy a hívő az élet minden tevékenységét úgy végzi, mint egy Istennek szóló felajánlást. Az ilyen szellemben végzett munkát nevezik ők odaadó szolgálatnak, és azt gondolják, hogy ez a vallás végső tökéletes formája.
Továbbá, hitük szerint, ezeknek az elveknek a követése jelenti a valódi vallásos életet, és nem a dogmák, vagy a szabályok, mert utóbbiak a korok, és a helyek függvényében eltérőek lehetnek.
A vaisnava hitvilágban ez a szolgálat elsősorban a Legfelsőbb Lélek (Isten) irányában nyilvánul meg, ami viszont az anyagi világban csakis eltorzult formában jelenik meg.
Szokták ezt sanatana-dharmának is nevezni, ami azt jelenti, hogy örök vallás. Hitük szerint ugyanis ez a élőlények örök, elválaszthatatlan tulajdonsága.
Hiszik, hogy a vallásos folyamatok, és vallásos élet célja ennek a szolgálatnak a helyes irányba való terelése. Ezért ezeket a tevékenységeket nem választják el a mindennapi élettől.
Azt gondolják, hogy a vallásos szemléletmódnak az élet minden területén meg kell mutatkoznia, mert ez a vallás valódi jelentése.
A vaisnavák szerint a vallás eredeti formája akkor létezett teljesen tiszta formában, amikor a monoteizmus volt az uralkodó Indiában. Idővel ez elhomályosult, és a vallásnak torz formái jelentek meg.
Ehhez kívánt visszatérni a vallásuk alapítója Caitanya Mahāprabhu. A Krisna-tudat mozgalom ennek az örökösének tekinti magát.

Magyarországon az elmúlt kb. másfél évszázadban három nagy zsidó hitközösség működött.
A Kongresszusi (közismert nevén: Neológ) irányzat, az ezektől teljesen elzárkózó Ortodox, valamint a Statusquo Ante, szintén ortodox irányzatot képviselő közösség.
Az ötvenes években a kommunista rezsim erőszakosan összeolvasztotta a megmaradt zsidóságot, a Magyar Izraeliták Országos Képviselete (MIOK) néven. A rendszerváltás után ennek átszervezésével alakult a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ). Továbbra is több kisebb szervezetet egységesítő ernyőszervezetként működik. Vezetőségét kétévente közgyűlés által választja.
Továbbá 1993-óta működőik a Magyarországi Autonóm Orthodox Izraelita Hitközség is, amely 2011.től államilag elismert független történelmi egyházzá vált.
Továbbá léteznek még kisebb közösségek, és irányzatok, amelyek részben kapcsolódnak egyik vagy másik nagyobb szervezethez.
Az egyéni hívők közösségének vezetője a rabbi.
Ezen kívül európai és világszinten több zsidó közösségi tanács létezik. A zsidó vallásban minden rabbi vallásos autoritása egyenlő. Viszont pragmatikus megfontolásokból a zsidó közösségek kineveztek úgynevezett főrabbikat is. Ezek feladata a zsidóság érdekeinek védelme, és a különféle államokkal való együttműködés megszervezése. A legfontosabb főrabbinátus ma Izraelben van.

Történelmileg a zsidó vallás a háláchának nevezett törvényekből, illetve szokásrendből fejlődött ki. Ez 613 hagyományos parancsolatot jelent.
A magukat progresszívnak nevező zsidók ezeket a parancsolatokat elavultnak, és egy adott történelmi korhoz kötöttnek tartják, és azt gondolják, hogy ezek érvényüket vesztették a mai zsidóság életére vonatkozóan. Ezért azt javasolják, hogy a hívő ismerje meg a vallása hagyományait, de magát a vallásgyakorlást mindenki magának alakítsa ki úgy, hogy az erősítse az Istennel kötött szövetséget, és elmélyítse a hitét.
Hitük szerint a zsidó vallás soha nem volt teljesen egységes, vagy konzisztens, ezért nem gond, hogy az idő folyamán magába építette a nemzedékek tapasztalatait, és a különféle kultúrák hatásait.
Ezért azt tartják, hogy minden zsidó közösségnek, és különféle szubkultúrának megvan a maga küldetése, és lehetetlen eldönteni, hogy melyik az amely kizárólag autentikus képviselője a zsidóságnak.

Egyes zsidók szerint a a kommunista rezsim elvárása volt, hogy egy szervezet, beleértve az egyházakat, és a vallásos közösségeket, azáltal legitimálja magát, és azzal érdemelje ki a közbeszédben való részvételt, hogy bevonódik a politikába, és elköteleződik egyes politikai célok mellett. Ezért egyesek kritizálják azokat a zsidó vallási vezetőket, akik együttműködnek a magyar állammal. Véleményük szerint ez a fajta eljárás ellenkezik a zsidó vallás elveivel.

Vannak akik azt gondolják, hogy a zsidóságon belüli változatosság nem hátrány, és nincs szükség egy egységes szervezett formára. Szerintük a vallási vezetőknek inkább az alapvető, és megkerülhetetlen kérdések tisztázásával kellene foglalkozni.
Ezek közé tartozik például az a kérdés is, hogy melyek azok az értékek, amelyeket a zsidók megkérdőjelezhetetlennek tartanak, és amelyeket meg kívánnak osztani a teljes társadalommal.
Fontos szerintük továbbá a múlt sebeinek gyógyítása, és a magyar nemzetben való szerepvállalás.

Végül pedig beszéljünk a humanizmusról, ami ugyan nem egy vallás, hanem világnézet, ezért helye van ebben a felsorolásban.
Ahogy láthattuk, még a hagyományosan egyházként számontartott vallásos közösségek is rendkívül változatosak, és néhányan egyenesen elutasítják az egyház kifejezést. A humanizmus, mint nem-vallásos világnézet, nem vesz fel egyházi formát, annak ellenére, hogy kisebb-nagyobb közösségekbe szerveződhet.
Ezek közt vannak regionális szervezetek, mint az Európai Humanista Föderáció, és vannak nemzetköziek, mint a humanisták világszervezete, a Humanists International.

Bár néha vádként hangzik el, hogy a humanizmus is csak egy másik vallás, de ez hibás értelmezése annak a közösségszervező, és civil tevékenységnek, amit a humanista szervezetek végeznek.
A humanisták nem ismernek el felsőbb hatalmat, ha ez természetfeletti hatalmat jelent. Továbbá, mivel a humanizmusból hiányoznak a misztikus elemek, és nincs előírt liturgia, vagy szigorúan szabályozott rituálék ezért nincs is mit egységes szervezetbe tömöríteni.
Viszont a humanisták is elismerik a társadalom, és a kultúra szükségességét, a mindennapi életben annak érdekében, hogy az emberek kiegyensúlyozott, elégedett, és boldog életet tudjanak élni. Mivel az embereknek szükségük van arra, hogy társaikkal harmóniában éljenek, és egészséges személyes kapcsolatokkal rendelkezzenek, ezért fontos, hogy erre mindenkinek lehetősége legyen. Ennek korlátozását különféle egyházi szabályok, és előírások által nem tartják kívánatosnak, ezért inkább a szabad gondolkodást, és szabad társválasztást támogatják.

A humanizmus is rendelkezik történelmi gyökerekkel, de ezek nem jelentenek a mai szekuláris humanistáknak semmiféle előírást. Hajlamosak távolságtartással tisztelni a hagyományt és a régmúltat. Szerintük a humanizmus keresztény kulturális eredete bár tisztelendő, és tartalmaz sok, ma is fontos gondolatot, de nem jelent előírást a mai embereknek. A humanisták szerint mindig az illető ember számára fontos célok az elsőrendűek, nem pedig a hagyomány.
Bár beszélhetünk szekuláris humanista szertartásokról is, mint házassági, névadó, vagy temetkezési szertartásokról, de ezek informálisak, és nincs szigorú szabályzatuk. Valamint nyitottak mindenki számára, beleértve a nem humanistákat is.
A modern humanizmus, abban az értelemben, ahogy ezen a blogon beszélünk róla, nem a hagyományos, keresztény, emberközpontúságot jelenti csupán, hanem a szekuláris humanizmust. Ennek a szónak két jelentése van:
Az első egy másik szó arra, hogy valami nem vallásos.
A második pedig az egyház és az állam működésének szétválasztására vonatkozik. Egyház alatt pedig az összes egyházat kell érteni.
Ennek oka nem maga az egyház, mint szervezési forma, hanem sokkal inkább az egyház által használt hivatkozási alap: az Isten vagy a természetfeletti felé való irányultság.
A humanisták szerint ugyanis a mindenkit érintő kérdésekben hozott döntéseink nem származhatnak egyetlen adott, misztikus világértelmezésből sem. Hanem csak és kizárólag a közös, állampolgárként, és társadalomként megtárgyalt elhatározásunk lehet alap.
Támogatják a szekularizmust, ami annyit tesz, hogy az állam semleges álláspontot tart a vallással kapcsolatos kérdésekben. Tehát sem egyik vallás mellett, sem pedig egyetlen vallás ellen sincs hivatalos állami állásfoglalás vagy tiltás. Ez garantálja az állampolgárok lelkiismereti szabadságát.
A szekularizmus alapja egész egyszerűen pragmatikus megfontolásból van. Mivel rengeteg vallás létezik, és nem lehetséges, hogy mindnek az előírásait egyszerre betartsa mindenki, valamint mivel annak eldöntésére, hogy melyik a helyes semmiféle módszerünk nincs, ez csakis vallásháborúkhoz vezethet. Ezért az egyetlen élhető alternatíva az lenne, hogy nem választunk egyetlen hivatalos vallást sem, és egyetlen egyház sem írhatja elő, hogy a társadalom egésze hogyan élje életét.
Ha a továbbiakban adott az információhoz való hozzáférés, létezik társadalmi együttműködés, és a kritikai gondolkodás megfelelően van tanítva, akkor a humanisták szerint nincs szükség arra, hogy hivatalos eszközökkel kényszerítsenek bárkit arra, hogy hitetlenné váljon.
Az ateizmus ugyanis nem célja a humanizmusnak, hanem csupán következménye a kritikai gondolkodásnak, és a világ megismerésének.

A humanisták nem fogadják el az állítást, miszerint az egyházak kiérdemelnék a társadalomban elfoglalt helyzetüket, mert például karitatív munkát végeznek, mert azt gondolják, hogy ezen tevékenységek mindegyike végezhető teljesen szekuláris alapon, és ezek közül sok egyenesen az állam kötelessége. Tehát ezek elvégzését nem adhatja ki egy adott egyháznak, amely ezek után erre hivatkozva próbálja a saját szűk érdekeit érvényesíteni a teljes társadalom rovására.

A humanisták szerint fontosabb, hogy kritikai módon vizsgáljuk, és megértsük a körülöttünk történő eseményeket, és ennek függvényében, emberséges módon reagáljunk.
Ennek a kritikai felülvizsgálatnak a következtében pedig mindenki maga döntheti el, hogy szerinte mi a helyes eljárás egy adott esetben. Nincs központi, hivatalos humanista szervezet, ami előírná, hogy a humanisták mit kell gondoljanak bármiről.
Bíznak abban, hogy az emberek megfelelő informáltság mellett, és a szükséges empátiával felvértezve képesek döntéseket hozni. Ezért nem kívánják előírni senkinek, hogy mit gondoljon bármiről.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Nyilvános a lista az elismert egyházakról
2011. évi CCVI. törvény II. FEJEZET 1. 6. § * (3)
2011. évi CCVI. törvény II. FEJEZET 1. 7/B. §
2011. évi CCVI. törvény a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról
6/2013. (III. 1.) AB határozat
6/2013. (III. 1.) AB határozat a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról
Az egyházak jogi szabályozása
Az isten sem menti meg Budapestet a vallástalan mozgalomtól
A „valódi keresztény szabadságról” fogalmaztak meg kiáltványt közösen keresztény vezetők és értelmiségiek Budapesten
Familiaris Consortio
Plébániák
Erdő Péter: Az egyház feladata az, hogy ott nyújtson segítséget, ahol a baj van
Erdő Péter: Embercsempésszé válnánk, ha befogadnánk a menekülteket
Beszélgetés Bolek Zoltánnal, a Magyar Iszlám Közösség elnökével
Pár szó magunkról
Buddhist monasticism
A Tan Kapuja Buddhista Főiskola küldetésnyilatkozata
Vaisnavizmus
Nandafalva hindu templom
A hindu vaisnava vallás Magyarországon
Főbb célok és elvárások
A vaisnavizmus múltja és jelene
Az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség – Bemutatkozas
Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Wikipedia)
Chief rabbinate Judaism
Szimsalom – Hitelveink
Mikvék egykor és ma
“Káros paradigma” – nyílt levél Heisler Andrásnak, a MAZSIHISZ elnökének
A holdbéli zsidó – Kik azok a magyar zsidók, és mit jelent a képviseletü(n)k?
European Humanist Federation
Humanists International

Kommentelnél? Katt ide.

Állatvédelem|Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Rendszerint csak egy adott nagy felháborodást keltő hír kapcsán szokott bekerülni a magyar médiába az állatvédelem kérdése. Az iskolai tananyagban nincs külön szó az állatvédelemről.
Ami az állatok számát illeti, Magyarország állatbarát helynek nevezhető, de az állattartásnak nincs olyan kultúrája, mint Nyugat-Európában. Például megszokottnak számít kutyát láncon tartani, ami más országokban állatkínzásnak minősül, és nálunk is tiltja a törvény.
Törvényszegés esetén állatvédelmi civil szervezetek végzik a felderítést és a jogorvoslatot. Mindezt adományokból, miközben fontos lenne az államnak ellátni ezt a funkciót.

A másik nagy téma, az állatkísérletek kérdése, amely sokat vitatott. A médiában az állatvédők érvei az uralkodók, miközben a tudósok nagy része kiáll az állatkísérletek létjogosultsága mellett. Szerintük, bár minden élőlény élete értékes, a tudomány elsősorban mégis az emberi életet, és annak minőségének javítását kell szolgálja. Akkor is, ha ez állatok feláldozását teszi szükségessé.

Téves lenne azt gondolni, csupán az elnevezésük alapján, hogy a humanistákat csak az emberi jogok érdeklik. Nagyon sok humanistát ugyanis legalább annyira foglalkoztat az emberi jogokon kívül az állatok jóléte és jogai is. Viszont ez nem azonos okokból teszik, mint a világvallások követői.
A humanisták racionális alapon gondolják azt, hogy az emberiségnek meg kell védenie az állatokat, és a természetet, mert szerintük a biológiai változatosság, ugyanúgy, mint az emberek közti sokféleség, egy érték, és mindannyiunk életét jobbá teszi.
Minden humanista elutasítja az embertelen bánásmódot, akkor is, ha ez nem emberi lényekkel történik. Viszont, mivel a humanizmusban nincs központi szervezet, és dogmarendszer, ezért a magukat humanistának vallók közt nagyon nagy változatosság van abban, mennyire foglalkoznak állatvédelemmel. Egyesek teljesen elutasítják az állatok kihasználását, és ellenzik például az állatkertek és az akváriumokat, mások pedig vegánok. De vannak olyan humanisták is, akik nem látnak problémát ezekben mindaddig, amíg nem konkrét állatkínzásról van szó.
A humanizmus egy dinamikus filozófia, ezért a jelenlegi erkölcsileg elfogadott dolgok kritikai felülvizsgálat alapján módosulhatnak a jövőben.

A vallások esetén viszont nem mindig beszélhetünk hasonló dinamizmusról. Mivel a vallások célja az emberek együttélésének, és viselkedésének szabályozása aszerint, ami elképzelésükben az isteni akarat, és a világ előre elrendeltetett rendje, ezért minden vallás tartalmaz valamilyen fokú előírást az állatokkal való bánásmóddal kapcsolatban.

A katolikus értelmezésben a tízparancsolat „Ne ölj!” parancsa kizárólag a szándékos emberölésre vonatkozik, és nem az állatok elpusztítására. Egyesek viszont ezt a parancsolatot iránymutatónak tartják, és ez alapján kiterjesztik egészen az erőszakmentességig és a nem ártásig. Vannak azonban olyan keresztények, akik az állatok levágásához hasonlítják a terhességmegszakítást. Annak ellenére, hogy sem a Biblia, sem pedig maga a keresztény hagyomány nem tiltja, és semmilyen módon nem korlátozza a húsfogyasztást.
A keresztény hagyományban nincs szó az emberek és az állatok közti egyenlőségről, és a kereszténység nem tanítja azt, hogy az állatoknak ugyanolyan hallhatatlan lelke van, mint az embereknek.
Sőt, a katolikus világnézet szerint a Föld minden élőlényével együtt az emberiség gondozására van bízva. Tehát az élőlények hierarchiájában az emberiség van a csúcson, és a többi élőlény az emberek alá rendelt. Továbbá nem jelent gondot a keresztény erkölcs szempontjából a vadászat sem.
Sok állatfaj kihalás szélere került azért, mert az emberek vadásztak rájuk. Egyeseket sportból, másokat pedig egy vélelmezett mágikus testrészük miatt. A humanisták, racionális alapon, elvetik az ilyen mágikus tulajdonságokba vetett hit minden formáját. Ezek alapján pedig elutasítják az állatok ilyen célú felhasználását, és végső soron kihasználását.
Az állatkertekben, és a cirkuszokban az állatok az emberek szórakoztatására vannak fogva tartva. Egyes humanisták ezért azt gondolják, hogy ez a fajta állattartás nem elfogadható, mert megfosztja az állatokat a szabadságuktól.
A humanistáknak fontos szempont az állatok szenvedése, viszont tudatában vannak, hogy nem tudjuk elkerülni, hogy valamilyen nemű szenvedést ne okozzunk az állatoknak.
Az állatokkal szembeni kegyetlenség esetén a humanisták támogatják ezek hivatalos úton való jelentését, és jogorvoslatát. Továbbá arra bátorítanak, hogy háziállatnak fogadjunk örökbe állatmenhelyről. Fontosnak tartják, hogy a háziállatainkkal jól bánjunk, mert a rossz bánásmód nemcsak kegyetlen, de egyes esetekben veszélyezteti az embereket, különösen a kisgyerekeket, akiket például megtámadhat egy bántalmazott kutya.

Az iszlám is kötelességként tartja számon az állatok védelmét.
A Korán szerint az embernek három szerepe van: Isten szolgálata, a Föld benépesítése és felvirágoztatása, valamint Isten helytartójának lenni a Földön.
Utóbbi része, hogy az ember kövesse az igazságot, és igazságot szolgáltasson, valamint a világ javulásán munkálkodjon. Ezért kötelességünk, hogy ha éhező vagy szomjazó állatot látunk, akkor adjunk enni, vagy inni neki.
Az iszlám hagyomány szerint nincs jogunk indokolatlanul bántalmazni Allah (Isten) teremtményeit. Valamint könyörülettel kell bánjunk az állatokkal, mert Isten is nap-mint nap könyörületes velünk szemben.

Ennek ellenére az iszlám, a zsidó valláshoz hasonlóan, mai szemmel nézve, kegyetlen állatvágási szabályokat támogat.

A zsidó hit szerint az emberiség kezdetén, a Teremtés után, tilos volt az állatok leölése, mert az ember, a teremtés koronájaként, felelősséggel rendelkezett minden élőlény iránt, mert mindez érte jött létre. A húsevés csak az özönvízen átesett embereknek lett megengedve, azért, mert ők a saját kezükkel mentették meg az állatvilágot. De a húsfogyasztás így is szigorú feltételekhez szabott.
Ezek az úgynevezett kóser szabályok, amely, az iszlám halalhoz hasonlóan szigorú, vallásos elemekkel ötvözött szabályokat jelent az állatok leölésével, és húsuk feldolgozásával kapcsolatosan.
A zsidó hagyományban az állatok élete magasztos célokért elvehető, és testük felhasználható, de a vallási vezetők értelmezése szerint ezek közé nem tartoznak a kulináris megfontolások, a szépségipari állatkísérletek, vagy más élvezetek. Megengedett viszont az emberi éhség csillapítása, valamint a gyógyszerek kikísérletezése érdekében. De ez is csak akkor ha az állatoknak a lehető legkevesebb szenvedést okozzák.

Mindeközben a kóser állatvágás módszere a jelenlegi tudásunk szerint egyike a legkegyetlenebbeknek, mert nem engedélyezi az állatok levágás előtti elkábítását, és arra kötelezi az ezt végzőt, hogy kivérezni hagyja az állatot, amely ilyenkor még sokáig tudatánál van, és valószínűleg szenved.
Ennek a gyakorlatnak az alapja a másik zsidó vallás által előírt szabály, a vér és a tej nem keveredését illető szabály, amely ilyenkor felülírja az állatok szenvedését.

A humanisták bár nem utasítják el teljesen a húsipart, de kritizálják például az előbb említett zsidó, és muzulmán szabályrendszert.

A zsidó vallásban is tilos a kedvtelésből való ölés. Tehát a vadászat, állatviadalok, az állatok versenyeztetése mind tilos tevékenységek.
Ide lehet sorolni az állatkerteket is, de bizonyos értelmezés szerint, mivel ezek védett területet jelentenek máskülönben veszélyezettet fajoknak, ezért egyfajta modern Noé bárkájának is nevezhetők, ezért elfogadhatók.
A zsidó hagyományban léteznek történetek, amelyek a buddhizmusból ismert karma tant tükrözik, és eszerint aki az állatokkal kegyetlen, azzal az Ég is kegyetlenül bánik.

A buddhista meglátásban az emberi és nem-emberi állatok rokonságban állnak azáltal, hogy mindben megtalálható az úgynevezett buddha-természet, avagy buddha-tudat, ami lehetővé teszi mindenkinek, hogy végül elérje a buddhaságot, azaz a megvilágosodás legmagasabb fokát.
A buddhizmus végső célja az újjászületések végtelen ciklusából való megszabadulás.
Buddha felismerése szerint nincs különbség a tudatállapotok közt, legyenek azok akár pozitívak is, mert végül mind elmúlik, és emiatt a veszteség miatt a lélek szenvedést él át. A szenvedés elkerülése érdekében viszont meg kell szakítani ezt a láncot. Ezt a megszakítást jelenti a megvilágosodás.

A jóakarat (mettá), ami a buddhizmus bizonyos irányzatainak központi része, kiterjed az állatokra is.
Az ilyen buddhista meditáció során a gyakorlók először egymás felé gyakorolnak jóindulatot, majd a szeretteik, és a tanítójuk felé, végül pedig az idegenek, az ellenségek, és az összes érző lény felé.
Egyes tanítások szerint a buddhistáknak minden állatok elpusztításával kapcsolatos munkát el kell utasítaniuk.
Hitük szerint minden cselekedetnek megvan a következménye, és az állatokkal való kegyetlenség erkölcsileg rossz, ezért ennek negatív következményeit az elkövető kikerülhetetlenül el fogja szenvedni.
Viszont az élőlényeknek van egy hierarchiája is, amelyen belül az emberek vannak a legmagasabb fokon, és a többi állat ezt követi. A karma tan buddhista értelmezése szerint a lélek az előző életekben elkövetett bűnök miatt születik alacsonyabb szinten újjá, azaz állatként.
Mivel az állatok nem képesek tudatos viselkedésre, és lelki fejlődésre, ezért az ilyen lelkek addig kell újjászülessenek, amíg a bűneik karmája elfogy. Csak ez után kapnak újabb esélyt a megszabadulásra.
Ezen elgondolások alapján a korai buddhisták jogosnak tartották az állatok kihasználását, és bántalmazását.

A leginkább világi buddhista értelmezés szerint azért rossz bántani vagy megölni egy állatot, mert minden élőlény fél a fájdalomtól és a haláltól. Ezzel a humanisták is egyet tudnak érteni.

Buddhista meglátásban az állatokon végzett kísérletek csak akkor megengedettek, ha ezeknek jó célja van, kikerülhetetlenek, a lehető legkevesebbet ártanak. Közben pedig jóindulattal, és kedvesen kell bánni az állatokkal, és csak akkor szabad elpusztítani őket, ha ez elkerülhetetlen. Továbbá a kísérletet végső tudatában kell legyen annak, hogy ezáltal magára vállalja a tettei karmikus következményeit.

Érdekes viszont, hogy nem minden buddhista csoport tiltja a húsfogyasztást. A legszigorúbb a mahájána hagyomány, de egyes korai buddhista szerzetesi rendek csak akkor tiltották a húsfogyasztást, ha az állatot azzal a céllal ölték le, hogy az ezt elfogyasztót táplálják. Máskülönben minden étel megengedett volt.

A Krisna-tudat is hasonló dogmákkal rendelkezik. Eszerint valamennyi élőlény testében ugyanolyan örök, személyiséggel rendelkező lélek van, és ezek mind Isten elválaszthatatlan, de mindeközben egyéni részei.
A Krisna-tudat követői szerint a húsfogyasztás csakis a tudatlanság miatt megengedett, mert az emberek nem tudják, hogy tetteiknek karmikus következményei vannak.
Szerintük az emberi társadalmakon belüli erőszak, beleértve a családon belüli erőszakot, és a háborúkat is, azért történik, mert az emberek húst fogyasztanak. Hitük szerint ezek csak akkor fognak mérsékelődni, ha az emberiség lemond a húsevésről.

Egyes humanisták szerint minden állat élete értékes. Sok humanista ezért vegán.
Ahogy a filozófus Peter Singer is leírja, az emberi erkölcs fejlődésével, és egyre szélesebb-körű kiterjedésével, a jogokat idővel kiterjesztettük az állatokra is. A jövőben ezen jogok köre még tovább szélesedhet. Ahogy egyre jobban megértjük a világot, úgy az erkölcsi meglátásaink módosulnak, és finomodnak. Mivel megértjük, hogy más élőlényeknek is hasonló biológiájuk, és idegrendszerük van, ezért erkölcsileg hibásnak tarjuk az ilyen élőlényeknek okozott fájdalmat. Nem számít, hogy ez állatkísérletek, vagy pedig húsipari feldolgozás formájában történik.
A humanisták viszont nem gondolják azt, hogy az állatoknak ugyanolyan tudata lenne, mint az embereknek, vagy bármilyen más módon azonosak lennének velük. Ez nem zárja ki viszont azt, hogy kötelességünk lenne jól bánni velük, és kötelesek legyünk megóvni a természetet.
Mivel a humanisták elfogadják az evolúció-elméletet, ezért tudatában vannak az emberiség, és a többi állati faj rokonságával, és közös eredetével. De éppen ezért nem tesznek egyenlőségjelet az emberek és a többi állat közé. Meglátásuk szerint mivel az állatok nem rendelkeznek az emberekhez hasonló egyéni énnel, ezért bár kerülni kell, hogy szándékosan szenvedést okozzunk nekik, de mégsem lehet ugyanolyan jogokkal illetni őket, mint az embereket.
Egyesek ezért a humanistákat azzal vádolják, hogy faji alapon tesznek különbséget az emberek, és a többi állat közt.
Egyesek egyenesen azzal vádolják a humanista álláspontot, hogy az állatok egyenlőként való elismerésének hiányát az motiválja, hogy egy hamis hierarchiát állítanak fel a fajok közt, amelyen belül az embereket felsőbbrendűnek tartják az állatoknál. A humanizmus viszont nem állít ilyet. Láthattuk, hogy több vallás is hirdet ilyen dogmát, de mivel a humanizmusban nincsenek ilyen misztikus megfontolások, ezért a humanisták az emberek és az állatok közti különbségeket a tudományos tudásunkra alapozzák.

A nem ártás filozófiájának egyik legszigorúbb képviselői a dzsainizmus követői. Ennek a vallásnak a legfontosabb tanítása az erőszakmentesség. Hitük szerint a lélek megszabadulásának egyetlen módja az, hogy minden más lelket megvédünk.
Ezért elutasítják mindenféle élőlény elpusztítását, legyen az kis vagy nagy, mozgó vagy mozdulatlan. Szigorú vegetáriánusok, és még a növényekkel való bánásmódnak is fontos szerepe van a hitükben.
A Buddhizmushoz hasonlóan abban hisznek, hogy minden élőlénynek van egy örökkévaló esszenciája, amelyet ők dzsíva-nak neveznek, és hiszik, hogy minden lénynek lehetősége van a megszabadulásra. Ezért minden élet szent, valamint hiszik, hogy minden élőlényt az emberekével azonos jogok illetik meg.
Indiában a dzsainák menhelyeket (pandzsrapol-okat) tartottak fenn beteg és öreg állatok számára, ahol teljes eutanázia tilalom volt.

Ez viszont felveti azt a kérdést is, hogy mi a helyes akkor, ha az illető állat szenved? Ha a könyörületesség fontos, akkor abban az esetben, ha egy érző lény fájdalma semmilyen módon nem enyhíthető, nem a halál a könyörületesebb választás?

A humanisták szerint a szenvedés mértékének csökkentése, és megszüntetése fontosabb, akkor is, ha ennek érdekében eutanáziát kell alkalmaznunk. Ezt ugyanúgy érvényesnek tartják az emberekre is. Tehát ebben nem tesznek különbséget az emberek és az állatok szenvedése közt.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Megfelelően védi a magyar jogrendszer az állatokat? 
Az állatkísérletek állatok millióit ölik meg. És ez nem baj
Állatvédelem Magyarországon
A szélesedő kör
Animal welfare
Megengedett és tiltott ételek az iszlám vallásban
The Humanist view of animal rights
Animal Rights Versus Humanism: The Charge of Speciesism
Human supremacism: why are animal rights activists still the “orphans of the left”?
Should humanists oppose animal testing?
Buddhism and animals
Mettá
Tudatos Buddha alapok
Buddhista célok és módszerek
Mahájána
Dzsainizmus
Dzsainizmus 2.
Animal Rights: A Jain Legacy
Literal meaning of ahimsa

Kommentelnél? Katt ide.

Szegények, gazdagok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Egy friss OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) becslés szerint az európai országok közül Magyarország számít a társadalmilag legkevésbé mobil társadalomnak Európában.
A régióban utolsóként itt hét generáció munkájával juthat csak el egy család a súlyos szegénységből (a társadalom legalsó 10 százalékától) az átlagos életszínvonalig. Ez az érték a legalacsonyabb Dániában, ahol csupán két generáció szükséges ugyanehhez.
Továbbá egyre jellemzőbb, hogy a középosztályhoz tartozóknak is anyagi problémáik vannak, és folyamatosan annak a veszélynek vannak kitéve, hogy nagyon közel vannak a szegények csoportjaihoz, könnyen lecsúszhatnak.

A másik véglet pedig, a 2019-es leggazdagabb magyarok listáján, az első száz leggazdagabb összvagyona 4632,9 milliárd forint volt. Ez 356,5 milliárdos gyarapodást jelent a tavalyi évhez képest. A tíz évvel ezelőtti összérték pedig csak 1613,8 milliárd forint volt.

Gazdasági egyenlőtlenségek kérdésében sokféle meglátást lehet felsorolni a különböző vallások dogmái szempontjából. Egyesek teljes fatalizmussal közelítenek a dologhoz, mint például a hinduizmus, mely szerint mindaz, ami az emberekkel történik előző döntéseik következménye. A karma tan keretén belül ez kiterjed az ezt megelőző életekre is. Valamint, a hindu világképben esélytelen, hogy valaha bármit is változtassunk, mert a világ az istenek játszótere, és nekünk embereknek nincs beleszólásunk a dolgok menetébe.

Talán ez áll a legtávolabb a humanista világnézettől, amiben, istenek hiányában, csak és kizárólag rajtunk embereken múlik, hogy a világ, amelyben élünk mennyire kegyes az emberi fajjal.

A hinduizmusból kifejlődött buddhista látásmód némiképp kikerüli a kérdést, azáltal, hogy a szemlélőre koncentrál. Buddha tanítása szerint a világi jelenségek mind átmenetiek. Az ember maga is egy ilyen átmeneti együttes, ezért nem az a fontos, mi történik vele, hogy gazdag avagy szegény, hanem az, hogy milyen döntéseket hoz, mert ezek befolyásolják a következő megtestesülését.
Ha az illető felháborodást érez egy látott egyenlőtlenség, vagy igazságtalanság miatt, az tulajdonképpen a saját belső elégedetlenséget tükrözi.
Szükségesnek tartják ezért felülemelkedni a jó és a rossz fogalmain, és arra törekedni, hogy elérjünk egy tiszta tudatnak nevezett állapotot, amin belül szemlélni tudunk bármely eseményt, legyen az akár nélkülözés is. Csak akkor tudunk helyesen megítélni egy helyzetet, ha képesek vagyunk nyugalommal szemlélni azt. Miután megvizsgáltuk, eldönthetjük, hogy örvendezzünk vagy továbbra is megőrizzük a nyugalmunkat. A buddhizmusban ugyanis az öröm ellentéte a nyugalom megőrzése, nem pedig a düh, vagy a szomorúság.
Ezzel szemben a humanista álláspont szerint, ha mindannyian kölcsönösen segítünk egymásnak a bajban, akkor ez a segítség továbbadódik, és ezáltal mindenki megkapja azt a segítséget, amire szüksége van. A humanisták fontosnak tartják a felelősségvállalást, és a cselekvést. Nem elegendő csupán tudatában lenni a szegénység mértékének, hanem tenni is kell, mindenkinek lehetősége szerint azért, hogy ez megszűnjön.
Nem gond, ha felháborodást, vagy egyenesen dühöt érzünk a világban tapasztalt egyenlőtlenségek miatt. A fontos az, hogy ebből kiindulva mit teszünk. Dicséretes dolog megőrizni a nyugalmat, de úgy egyénileg, mint társadalmilag az a legjobb, ha teszünk is valamit annak érdekében, hogy a dolgok jobb irányba változzanak.
A humanisták nem kívánnak eltávolodni a világtól, és csupán messziről szemlélni azt, hanem tevékenyen részt akarnak venni abban a folyamatban, amely jólétét biztosít minél több embernek.

Ebben, a humanizmus, közelebb áll a zsidó szemlélethez. Maga a Tóra ugyan nem ír elő vagyonegyenlőséget, de a zsidó hagyomány tanítása szerint a gazdagoknak felelősségei vannak a szegényekkel szemben.
Hitük szerint Isten szándékosan összekuszálta a vagyoni viszonyokat, úgy, hogy a szegények vagyonának egy része a gazdagoknál legyen, és így azok ezt vissza tudják adni. Ezáltal mindkét fél meg tud tapasztalni valami jót. A szegény az anyagi helyzetének javulását, a gazdag pedig az adakozás örömét. Szintén a zsidó szemlélet része, hogy az adakozó ezáltal nevelheti magát jó tulajdonságokra, és így távolodik az olyan rossz szokásoktól, mint például az irigység, és a büszkeség.
Ha adakozik, akkor áldás száll mindarra, amit tesz, és amin munkálkodik. De ez az áldás csak akkor jár, ha örömmel és kedvesen ad, nem pedig haragból.

Mivel a humanisták nem hisznek az erőforrásokat rejtett szándékkal elosztó istenekben, de tudatában vannak, hogy adni jó érzés, ezért azt gondolják, hogy a világban létező gazdasági egyenlőtlenség oka gyakran kizárólag helyzeti, és bárki, bármikor maga is rászorulóvá válhat. Ezért, felismerve azonos alapszükségleteinket, és közös emberi mivoltunkat, humanistaként azért segítenek másokon, mert tudatában vannak, hogy csakis egymástól kaphatunk segítséget. Nincsenek csodák, vagy isteni beavatkozások, amelyek megmentenek a szorult helyzetben, hanem csakis a többi ember együttérzésére, és jó szándékaira hagyatkozhatunk.
Éppen ezért nem is várnak el cserébe többet, mint a megsegített ember háláját, és esetleg a többi ember elismerését. A humanisták nem hisznek abban, hogy ha jót cselekszenek, akkor az hozzájárul más tevékenységeik sikeréhez, mert tudatában vannak, hogy a jutalom magában a segítésben rejlik.

Létezik viszont olyan vallásos meglátás is, miszerint valamikor régen már létezett tökéletes társadalmi berendezkedés, amelynek keretén belül mindenki megkapta azt, amire szüksége volt. A Krisna-tudat, neohindu irányzat szerint, a Védák idején a világban tökéletes egyensúly volt, aminek keretében nem volt nélkülözés. De az emberi mohóság arra késztetett egyeseket, hogy többet halmozzanak fel, mint amire valóban szükségük volt, és ezáltal felborították a szent iratok által előírt tökéletes rendet. Ebben az esetben csupán arra van szükség, hogy a gazdagok megosszák a feleslegüket a nélkülözőkkel. Azt tartják ugyanis, hogy a Föld, mivel a tökéletes teremtés része, képes elegendő forrást biztosítani mindenkinek.

Az iszlám vallásjog valamivel szigorúbb feltételeket szab. Eszerint tilos az államnak úgynevezett luxusjavakra költeni mindaddig, amíg az emberek nélkülözésben élnek. Három kategóriát határoz meg: alapvető, azaz létminimumot biztosító kiadások, szükséges kiadások, melyek a kényelmet hivatottak adni, valamint a luxuskiadások. Utóbbiak vallásilag megengedettek, de ezeket az iszlám nem tartja szükségesnek a kényelmes élethez. Elismeri viszont a költséges kiadások szükségességét, ha azok hosszú távon segítik az embereket. Az, hogy ki dönti el, mely kiadások melyik kategóriába tartoznak már nem ennyire szigorúan meghatározott.
Humanista szempontból nincs semmiféle szabályozás az állami kiadásokkal kapcsolatban, ugyanis a humanisták fontosabbnak tartják, hogy hosszútávon az emberiség jólétén és virágzásán dolgozzunk. De, a vallásoktól eltérően ezt nem egy természetfeletti lény, vagy emez földi képviselője, azaz a vallási vezetők bölcsességére bízzák, hanem tudományos alapokra helyezik.
A humanisták szerint ugyanis a megfelelő gazdasági intézkedéseket, és ezek hatásait az emberek életére, és boldogulására lehet vizsgálni tudományosan. Közös döntéseinket pedig ezekben a kérdésekben mindig elsősorban ezekre az eredményekre kell alapozzuk.
Figyelembe veszik továbbá, hogy a Föld csupán egy bolygó, és ezáltal az erőforrásai végesek. Tehát, ha biztosítani akarjuk mindenkinek a létfenntartáshoz szükséges erőforrásokat, és elő akarjuk segíteni az emberiség jómódját, akkor ezt csakis fenntartható módon tehetjük. Nincs második lehetőség, és nincs isteni csoda, ami majd megment a jelenlegi döntéseink következményeitől. Ha úgy döntünk, hogy mohóságból kizsákmányoljuk a bolygót, és embertársainkat, akkor ezáltal a saját életterünket károsítjuk.

Sokszor felmerül az egyházak társadalmi felelősségvállalása, illetve karitatív tevékenysége is, amikor a szegénységről van szó. De egyes keresztények szerint nem helyes kizárólag a társadalmilag hasznos tevékenységet vizsgálni az egyházakkal kapcsolatban. Ugyanis szerintük az egyház szerepe másban rejlik. Az egyház célja a krisztusi üzenet terjesztése, és lelki táplálék nyújtása, nem csupán a fizikai gyomor megtöltése. Ahogy a mondás tartja: „nem csak kenyérrel él az ember”. Ezért egyes keresztények szerint elfogadható, hogy az egyház nem elsősorban a szegények megsegítésén tevékenykedik.
Humanista szempontból, figyelembe véve a szükségletek fontosságát, kikerülhetetlen az alapvető szükségletek kielégítése. Rövidtávon lehetséges nélkülözni néhány alapvető szükségletet, de hosszútávon elsődleges a létminimum biztosítása mindenkinek.

Fontos megjegyezni, hogy egyes vallásos elképzelésektől eltérően, a humanista világnézet szerint a szegénység nem bűn, nem szégyen, és a segítséget nem kell senkinek kiérdemelnie.
Azért fontos, hogy segítsünk a szegényeknek, mert ők is emberek, és ebből kifolyólag alapvető joguk a biztonság. Úgy anyagi, mint fizikai értelemben. Ezért mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy lehetőségeihez, és képességeihez mérten biztosítani tudja magának a létfenntartáshoz szükséges feltételeket. Mindezt pedig olyan módon, mely nem sérti az alapvető emberi méltóságát. Ennek egyetlen korlátát az többi ember jogai jelentik. Tehát senkinek sincs joga azáltal biztosítani a neki szükségeseket, ha ezzel másoknak árt, vagy valami módon korlátozza az ők emberi jogait.
Ennek biztosítása pedig rajtunk múlik. A humanista szemléletben ugyanis nincs igazságosztó isten, aki ebben az életben, vagy a halál után majd igazságot tesz. A humanisták szerint a világ olyan, amilyenné mi, emberek, tesszük.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Szegényedik a középosztály
Nyolc éve nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon
Magyarország teljesen szétszakad, és ennek aligha lehet útját állni
Nyilvános a leggazdagabb magyarok listája
How Much Does Childhood Poverty Affect the Life Chances of Children?
Child poverty and its consequences
Effects of Poverty, Hunger and Homelessness on Children and Youth
Hinduism: The Caste System and Reincarnation
Reflection on Hinduism and Poverty

 

Kommentelnél? Katt ide.