Mesterséges megtermékenyítés | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

A mesterséges megtermékenyítés, vagy másik ismert nevén a lombikbébi kezelés egy bonyolult, többlépcsős folyamat. Egyszerűsítve annyiból áll, hogy a nőtől levesznek pár petesejtet, amit laboratóriumi körülmények közt megtermékenyítenek hímivarsejtekkel. Az így nyert embriókat pár napig a laboratóriumban tarják, egészen addig, amíg elérik a 16 vagy 32-es sejtszámot. Majd ezeket beültetik a méhbe.

A zsidó vallásban az egyik legfontosabb parancsolat a szaporodjatok, és sokasodjatok előírása, amely Mózes könyvében hangzik el. Akkor tekintik teljesítettnek a parancsolatot, ha egy zsidó embernek egy fiú- és egy lánygyermeke született.
Ortodox vallásos körökben, azok a párok, akiknek tíz év házasság, és próbálkozás után nem született gyerekük engedélyezett a válás, mert jogukban áll új életet kezdeni.
A liberálisabb zsidók körében egészségügyi kérdésnek minősül, és ennek megfelelően orvosi megoldást javasolt keresni.
Nem ellenzik a mesterséges megtermékenyítést, de ez az eljárás csakis egy házaspár tagjai közt engedélyezett.

A buddhisták szerint a test a tudat tárháza és hordozója, és a test segítségével indul útnak a lélek egyik megtestesülésből a másikba. Éppen ezért a testünk a legfontosabb kincsünk, mert ez teszi lehetővé az átkelés lehetőségét.
Hitükben, a lélek, a korábbi tettek következményeiként mindig akkora lendülettel indul útnak, mint ami ahhoz szükséges, hogy probléma nélkül megszülessen. Ha ez nem lehetséges, de képesek vagyunk segíteni a folyamaton, akkor a buddhisták szerint ezt ajándékként el kell fogadnunk.
Mivel hitükben a legfontosabb tanítás a tettek következményeinek tana (karma), ezért a mesterséges megtermékenyítés kérdésében is ennek következményeit hangsúlyozzák. Elsősorban a szülők tiszta szándéka a fontos, valamint a folyamatot segítők cselekedeteinek tisztasága.
Vannak buddhisták, akik szerint a tudat a fogantatás pillanatától alakítja a testet, és attól a pillanattól fogva úgy alakul ahogy a tudat formálja azt, figyelembe véve a környezeti hatásokat is.

Az iszlám betegségnek tekinti a meddőséget, és a muszlimok hiszik, hogy Isten (Allah) nem teremtett olyan betegséget, amire ne teremtette volna meg a gyógymódot is. Hitükben az orvos, a szerény emberi tudásának megfelelően kezel, de aki gyógyít az Isten.
Ugyanakkor a hívőknek csakis a vallásilag megengedett, azaz tisztának tartott módszerek az engedélyezettek. Ezért az iszlám vallásjog (Saria) több előírást is tartalmaz ezzel kapcsolatban.
Ezek közül az egyik legfontosabb a leszármazás védelme, ezért az eljárás csakis férj és feleség közt történhet, és csakis a feleség méhének alkalmazásával van engedélyezve. Harmadik személyt tilos bevonni. Tehát az iszlámban tilos az ivarsejt-donáció, és a béranyaság.

Mivel a hinduk hiszik, hogy a lélek a megtermékenyülés pillanatában kerül be az embrióba, ezért nem minden lombikbébi-módszert találnak elfogadhatónak. Szerintük azok a módszerek, amelynek során több petesejtet levesznek, és megtermékenyítenek, majd nem ültetnek be az anyába, tehát nem használnak fel, vagy esetleg kísérleteket hajtanak végre rajtuk azok nem tiszták, és nem erőszakmentesek, ezért ezek a módszerek kerülendők.
Hitükben minden gyermek Istentől kapott ajándék, ezért a meddő pároknak ők inkább az örökbefogadást ajánlják, amelyet asszisztált reprodukciós technikának tartanak. Azt gondolják, hogy ezáltal még több, további erőszak is elkerülhető, az elhanyagolt, vagy bántalmazott gyerekek számának csökkentésével.

A katolikus egyház szerint a mesterséges megtermékenyítés sérti az emberi méltóságot. Ellenkezésük alapja a lombikbébi kezelés során alkalmazott módszer miszerint több petesejtet megtermékenyítenek, majd ezekből csak párat ültetnek be az anyába, és ezek nem mind eredményeznek csecsemőt. Mivel hitükben az élet a fogantatás pillanatában kezdődik, ezért ezeknek a megtermékenyített sejteknek a meg nem születése, sőt megsemmisítése, miután a lombikbébi kezelés befejeződött, egyenlőnek számít a gyilkossággal.
A protestáns egyházak valamivel nyitottabbak a kérdésben. Vannak evangélikusok például, akik szerint a kérdésben azok kell döntsenek, akik érintettek. Ezért ők azt javasolják a hívőknek, hogy forduljanak Istenhez, és imádságban kérjék, hogy válaszoljon az ezzel kapcsolatos kérdéseikre, és kételyeikre. Ezek után pedig el kell gondolkodniuk azon, hogy a döntésben mennyi az emberi, és mennyi az isteni akarat, és csak ez után dönteni arról, mit cselekszenek.

Humanista szempontból nincs előírás a mesterséges megtermékenyítésre vonatkozóan, és mint minden személyes döntést ezt is az érintett felekre hagyják. De a szekuláris, és humanista gondolkodású emberek közt általában egyetértés van abban, hogy csakis a megszületett emberek minősülnek teljes embernek, és az embriók csak potenciális emberek. Ezért a megtermékenyített petesejtet csakis olyan erkölcsi megfontolások érintik, amelyet a létrehozásukban résztvevő személyek neki tulajdonítanak.
Tehát ezáltal a humanizmus támogatja úgy a mesterséges megtermékenyítést, mint az embriókon végzett módosításokat, és kutatást is. A humanisták számára a legfontosabb szempont a kérdésben az, hogy a tudomány ilyen célú használata által a lehető legtöbb jót, és boldogságot hozzuk létre az embereknek. Egy orvosi eljárás erkölcsösségének, és elfogadhatóságának mércéje szerintük mindig az, hogy a módszer milyen hatással van az emberek életére. A mesterséges megtermékenyítés fontos eszköz abban, hogy a fogantatással küszködő, vagy esetleg meddő párok számára lehetőséget adjunk a családalapításra.

A humanisták aggasztónak tartják, ahogy a különböző vallások, különösen a katolikus egyház, démonizálják a lombikbébi programokat. Valószínűnek tartják, hogy az ellenkezéshez az is hozzájárul, hogy ennek a módszernek a segítségével az azonos nemű párok is szülővé tudnak válni.
Ezen kívül pedig egyes helyeken az egyházak hatására megjelennek olyan abszurd, és kegyetlen törvények, mint a magzati jogokat védő törvények, amelyek a „meg nem született ember” kifejezést is használják, ezzel egyenlőségjelet téve egy magzat és egy megszületett ember közé, ami úgy erkölcsileg, mint tudományosan értelmetlen. Több alkalommal, az ilyen életidegen törvények olyan abszurd szituációt hoztak létre amelyben a magzat morális előnyt élvez a neki otthont adó nővel szemben.
A humanisták szerint a mélységesen emberi vágyat az utódokra, és a családra ilyen módon kiforgatni, és az emberiség egyik részének kontroll alatt tartására használni végképp erkölcstelen. A humanisták, a vallásos emberektől eltérően a megfogant magzatot nem tekintik még embernek, ezért szerintük erkölcsileg elfogadható a lombikbébi technológia, de akár a klónozás is. Szerintük a magzat rendelkezik a lehetőséggel, hogy teljes emberré fejlődjön, de amíg nem rendelkezik bizonyos testrészekkel, és nincs agya, vagy tudata, és nem képes érzelmeket, vagy fájdalmat érezni, addig csupán egy sejtcsomóról van szó, amely nem szenved. Éppen ezért a lombikbébi kezelés során létrehozott embriók nem minősülnek embernek, és a velük való helyes bánásmód azoktól a személyektől függ, akiknek a kérésére létrehozzák őket. A humanisták szerint ilyenkor a szülők kívánságát figyelembe kell venni, de a legtöbb esetben azt tapasztaljuk, hogy az eljárás során az ilyen többlet embriókat nem használják fel, és a gyakorlatban senki sem kezelik őket teljes értékű emberként.
De a lombikbébi kezelés során létrehozott embriók felvetnek további erkölcsi és jogi kérdéseket is. Például, ha egy pár elkezdi a folyamatot, de ennek során végül úgy döntenek, hogy mégsem maradnak együtt, akkor mi történik az embriókkal? Kinek a tulajdonát képezik? Egyáltalán tulajdonnak számítanak, vagy pedig potenciális embernek? Ha utóbbi, akkor nem képezhetik senki tulajdonát. De akkor mi történjen velük? Éppen ezért a humanisták azt javasolják, hogy a kezelés előtt a partnerek beszéljék át azokat az eshetőségeket is, mint például a válás vagy a haláleset, és ha szükséges írjanak alá egy szerződést erről.

Végül pedig vannak az orvostudomány fejlődése által felvetett erkölcsi kérdések. Mint például az embriókon, vagy magzatokon végzett módosítások, és az eugenetika határát súroló eljárások, amelyeknek célja, hogy a szülők kívánságai szerint hozzák létre az utódot.
A humanisták, bár támogatják a tudományt, de ezt csakis akkor, ha az emberek életminőségének javítására használják fel. Jelenlegi tudásunk szerint még nem tudunk eleget azoknak a beavatkozásoknak a következményeiről, amelyek manapság már technikailag lehetségesek, és amelyek bizonyos genetikai betegségeket megelőzhetnek, vagy bizonyos képességeket tudnak befolyásolni, legyenek azok fizikai állóképesség, vagy potenciális kognitív teljesítmény. Már történtek ez irányú kísérletek, amelyeket bizonyos országokban elítélnek, máshol viszont alig szabályoznak. Tehát a jövőben ezek a kérdések semmiképp nem lesznek kikerülhetőek.
A humanisták szerint a betegségek megelőzése erkölcsileg nem kifogásolható, mert hiszen az érintett személy életét teszik jobbá ezáltal. Viszont jelenleg még nem tudunk eleget arról, hogy egy adott gén kikapcsolásának milyen következményei vannak. Lehet, hogy egy betegséget ezáltal elkerül az illető, de ugyanakkor megtörténhet, hogy az illető más területen viszont sokkal sérülékenyebbé válik. Ezeknek a dolgoknak a tisztázása nélkül a humanisták szerint óvatosan kell bánni az emberekre alkalmazott technológiákkal.
Ugyanakkor a nem egészségügyi célú módosításokat több okból is erkölcsileg problémásnak tartják. Tegyük fel, hogy a szülők szeretnék, hogy a majdani gyerekük az átlagosnál jobban tudjon futni. Ennek érdekében sok pénzt fektetnek abba, hogy az utójduk genomját ilyen irányban módosítsák. Ilyenkor a megszülető gyereknek vajon kötelessége élete során profi futóvá válni? Ha igen, akkor hol marad az egyén személyes szabadsága? A humanisták szerint a gyerekeknek is meg kell hagyni a saját életük feletti döntés, és a nyitott jövő lehetőségét. Ezért az ilyen célzatú használatát a tudománynak nem tartják etikusnak.
Valamint problémásnak tartják azt a tényt is, hogy minden ilyen technológia első haszonélvezői azok lesznek, akik az eljárást anyagilag megengedhetik maguknak. A humanisták szerint ezek a dolgok sértik az emberi szabadságot, és a méltóságot, valamint a saját életük feletti kontrollt, nem pedig maga a lombikbébi kezelés. Szerintük a tudomány módszereit lehet jó és rossz módon is használni, de ezek mérlegeléséhez arra van szükség, hogy az érintettek megfelelően informáltak legyenek a kérdésben, és a következményekre reflektáljanak úgy erkölcsi, mint személyes szempontból is.
Ezekben a kérdésekben viszont a vallások útmutatásai nem elégségesek, mert azok nem tényeken, és valós következményeken alapulnak, hanem egy bizonyítatlan, és tisztán képzeletbeli entitás önkényes szabályai szerint vannak kijelentve. A humanisták szerint az emberi életeket érintő kérdésekben a legfontosabb az élő emberi etikára, és a világ helyzetére alapozva dönteni. A vallások nem birtokolják az erkölcs egyetlen, és abszolút kulcsát, hanem ez mindig az adott emberek kezében van. Csak meg kell tanulnunk bánni vele.

Források
Flyn, C. (2020). Modified humans. New Humanist, (Summer), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Bébi a kémcsőből: mesterséges megtermékenyítés lépésről lépésre
Bűn a lombikbébiprogram a győri megyéspüspök szerint
Mi az Iszlám álláspontja a béranyaságról?
Conception outside the womb
Nada Peratovic: “Don’t Be Discouraged by the Misogyny in the Atheist and Humanist Community ”
Humanism, secularism and embryos
Cutting-edge medical research
Embryos: People or Property?
A Humanist Discussion on Embryo Research
New Dilemmas in Medicine: Three Current Controversies in Genetics, Religion, and Big Pharma
A szavakat és az érveket is megerőszakolják az abortusz tilalmáért küzdő politikusok

Kommentelnél? Katt ide.

A mosolya az anyjáé | Humanista könyvek

(…) az előző század öröklődéskutatásai tévedésen alapultak. A genetikusok nemcsak hogy előnyben részesítették a gént, a bizonyítékok felhalmozásával, hanem el is utasítottak minden más lehetőséget, ami az öröklődést lehetővé tudta volna tenni.

Carl Zimmer öröklődésről és genetikáról szóló könyve nem jelent még meg magyarul, és én is az angol eredetit olvastam. Hosszú, nem könnyed, helyenként egyenesen szívszorító, de rendkívül érdekes könyv.
Alapvető állítása, hogy mindaz, amit laikusként tudunk az örökletességről tulajdonképpen hibás, mert a biológiai tudásunk nem támasztja alá. A valóság, mint mindig, tudatlan elképzeléseinknél sokkal érdekesebb.
A könyv bemutat pár fontos történelmi részletet az öröklődéstudomány fejlődéséből. Ez a rész kissé túlságosan Amerika-centrikus, de szó esik többek közt a nem tudós növénytenyésztőről, akinek a burgonyáját a mai napig használja az egyik legnagyobb amerikai gyorséttermi lánc, valamint az eugenetika kezdeteiről is.
Innen már csak egy lépés a rasszizmus témája, amit a könyv lépésenként bont le. Sok, laikusként kulturális alapon könnyedén befogadott elképzelést cáfol.
Itt is történeti visszatekintéssel indít, és leírja, hogy az 1440-as években európai tudósok, hogyan magyarázták bibliai alapokon a sötét bőrszín eredetét. Eszerint a magyarázat szerint a sötét bőrszín veleszületett bűnösségre utalt, és alapja az özönvíz történetből ismert Noé Kám nevű fiának bűne. A Biblia szerint Noé a vízözön után szőlőt ültet, bort készít, majd berúg. És mivel eközben melege lesz, ezért meztelenre vetkőzik a sátrában. Fia, Kám, ebben az állapotban meglátja, és ezt szégyenében elmondja a testvéreinek. Noé ezért megátkozza Kámot. Az átok szerint Kám utódai szolgálni fogják testvére leszármazottait, és mindig „utolsók lesznek a sorban”.
Kám átka pedig bibliai logika szerint öröklődik. Ugyanis szintén a Bibliában van leírva, hogy Isten az apák bűneit a leszármazottakban bünteti. Ezen logika mentén bűnösnek, és szolgának nyilvánították a sötét bőrű embereket. Ez a modern rasszizmus eredete.
A könyv szépen, lépésenként vezeti le, amit én itt csak összefoglalni tudok, de röviden annyi, hogy tudósok összehasonlították a rasszok közti genetikai változatosság arányát, és 6.3% eltérést találtak. Majd ezek után összehasonlították egy-egy adott populáción belüli változatosságot, ahol ez az arány 85.4% volt. Magyarán egy ország lakossága, rassztól függetlenül, nagyobb arányban tér el genetikailag egymástól, mint két különböző rasszhoz tartozó csoport tagjai.

A könyv második részében egyéni eseteken keresztül mutat be olyan rendkívüli genetikai példákat, amelyek alapján a tudósok újragondolták az öröklődéssel kapcsolatos elméleteket.
Beszél a kimérákról, vagyis a genetikai mozaikokról.
Ezek olyan emberek, akiknek a testét nem egy vagy két szülő genetikai információja alkotja, hanem több. Ezek általában ikerterhességként indulnak, majd a petesejt rendellenes osztódása miatt az egyik iker nem alakul ki, hanem az ő genetikai információja beépül a testvérébe. Ezek az emberek teljesen normálisak, és semmilyen módon nem különböznek a többiektől. Létükről csak olyan ritka esetekben tudunk, amikor valami okból megvizsgálják a genomjukat.
Az egyik legérdekesebb eset, amit a könyv leír egy anyáé, akinek jogi okokból kellet bizonyítani a gyerekeivel való rokoni kapcsolatát. A bíróság genetikai vizsgálatot rendelt el, amiből kiderült, hogy ő nem az anyja a saját gyerekeinek. A legabszurdabb a történetben az volt, hogy az illető nő a jogi hercehurca idején terhes volt, és az első fura eredményt hozó genetikai vizsgálat után adott életet a legkisebb gyerekének. A szülésnél egy bíróságtól kirendelt megfigyelő is jelen volt, de amikor az újszülöttet tesztelték, akkor róla is kiderült, hogy az anyja genetikailag rokona a csecsemőnek.
A nyugati világban hagyományosan a vér szerinti származás a rokonság alapja. Nem minden emberi társadalom használja ezt, de maradjunk a hozzánk közelebbi kultúrköröknél. Ebben a helyzetben a kimérák léte feloldhatatlan ellentmondást hoz létre. Mire kötelez a vér, ami nem fűz genetikailag a másik személyhez? Akkor sem, ha éppenséggel az az illető szült téged.
A biológia tudásunk fejlődése során rájöttünk, hogy a származás, és a rokonság nem annyira egyszerű dolgok.

Számomra a másik legérdekesebb gondolat, amit a könyv bemutatott, az volt, hogy a genom nem abszolút módon meghatározó. Tehát nem úgy van az, hogy apa és anya összecsapják a saját genetikai információjukat, és annak valamilyen keverékéből születik meg az utód. Ugyanis a terhesség alatt, de még később is, a testünk módosítani tudja, hogy mely genetikai információk legyenek ki-, és bekapcsolva. Valamint az életünk során is érnek olyan hatások, amelyek befolyásolják, hogy milyen genetikai információk legyenek felhasználva egy-egy esetben. A legérdekesebb az a példa volt, miszerint olyan anyák agyát vizsgálva, akiknek fia született, a nők agyában találtak olyan genetikai anyagot, ami csakis a fiuktól származhatott. Volt eset, amikor ez a genetikai anyag töredék védelmet adott az anyáknak, bizonyos betegségekkel szemben.

A könyv rengeteg további példát hoz, és sok érdekes apró részlet segítségével magyarázza újra meg újra, hogy az öröklődés sokkal komplexebb folyamat, mint gondoljuk.
Manapság már rengeteg tudásunk van ezekről a folyamatokról. Egyre pontosabb módszereink vannak a különféle örökletes betegségek kiszűrésére, illetve a lombikbébi módszerek segítségével rengeteg olyan beavatkozást tudunk csinálni, ami természetes módon nem lehetséges.

A könyv végén szó esik a CRISPR laboratóriumi felhasználásáról. Ez végképp túlmegy az én magyarázási képességeimen, ezért akit részletesebben érdekel az olvassa el legalább a Wiki cikket itt.
Amit fontos ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy a módszer egyik lehetséges felhasználása a génsebészet. Aminek lehetnek etikailag megkérdőjelezhető alkalmazásai is. A könyv bemutatja a kezdeti vitákat, és beszél a lehetséges visszaélésekről is. De közben elég megnyugtatóan elmagyarázza, hogy még azért senki sem tart ott, hogy tényleg egy új emberi szuperfajt alakítson ki ezekkel a módszerekkel.

Összességében ez volt idén a legtanulságosabb könyv, amit olvastam. Amúgy is szeretem a biológiát, és érdekel minden ami vele kapcsolatos. Általában igyekszem nyitott lenni a dolgokra, ezért nem tudok egyetlen olyasmire mutatni ebben a könyvben, ami igazán meglepett volna. Inkább érdekességek fogtak meg sokszor.
Ennek ellenére biztos vagyok benne, hogy ez esetben én vagyok a kivétel. Más olvasó sok olyan információt találhat ebben a könyvben, ami alapjaiban rengeti meg az elképzeléseit a világról, és az örökletességről.
Talán éppen ezért lenne érdemes mindenkinek tudni ezekről a dolgokról, és elolvasni ezt a könyvet.

 

Kommentelnél? Katt ide.