A politikai kereszténység eredményei

Mit tanulhat a világ az Egyesült Államok fővárosában Január hatodikán történt eseményekből? Elsősorban azt, hogy nem mindegy, mit hisznek mások otthon, a négy fal közt.

Ami történt ugyanis nem kizárólag az Egyesült Államok negyvenötödik elnökéről és az ő egójáról, vagy hatalomvágyáról szól. Hanem többek közt arról, hová vezethet a manipuláció, illetve az összeesküvés-elméletek korlátlan terjesztése.
Ezek az események bizonyos szinten egyenes következményei az Egyesült Államok hagyományos, sajátos, és politikai hatalomra törekvő keresztény kultúrájának. Egy olyan kultúrának, mely Donald J. Trump-ot hatalomba emelte, és elnöksége idején, ennek hibái és káros hatásai ellenére büszkén támogatta. Elsőre ez úgy hangozhat, mint egyike a Trump által terjesztett összeesküvés-elméleteknek, de az evangéliumi keresztény mozgalmak és a Donald Trump kapcsolata ismert, és nyíltan vállalt.
Egy felmérés szerint a fehér, evangéliumi keresztények 80%-a támogatta Trump elnököt, annak többszörös válásai, durva beszéde, pornószínésznőkkel való kapcsolatai, és hiányos bibliai ismereti ellenére.
Egyes keresztény vezetők akár az elnöki irodában látványos imádkozást hajtottak végre Trump elnököt támogatva.
Cserébe Trump eljátssza a szó szerint Bibliát lóbáló elnököt a kamerák előtt. De itt nem csak a mondhatni, a tőle megszokott túlzásról van szó csupán, mint amikor fellépései során ölelgeti és csókolgatja az amerikai zászlót.
Ezek a fellépések nem véletlenszerűek, és megvan az áruk is. Nyáron, a pandémia közepén és ellenére, a George Floyd halála utáni, amúgy békés tüntetések nem akartak abbamaradni. Ezek egyike pedig rosszkor volt rossz helyen, pont Trump elnök útjában a szomszédos templom felé, pont amikor az elnök át akart menni, hogy kamerák kereszttűzében látványosan feltartsa és csókolgassa a Bibliát. Mivel az afroamerikai kisebbség emberi jogaiért és a rendőri erőszak ellen békésen tüntető tömeg útban volt, ezért azt könnygázzal oszlatták fel.
Lehet erre azt mondani, hogy Donald Trump csak egy showman, és mindenkinek egyértelmű, hogy ő maga valóban nem hisz ezekben a dolgokban, és csak azért csinálja, mert ezáltal a figyelem rá irányul, és ő semmit nem szeret jobban, mint a középpontban lenni. De még az ez igaz is, a kérdés továbbra is fennáll, hogy maguk a konzervatív, és keresztény értékeket valló szavazók, illetve vezetők miért fogadják ezt el? Számukra talán nem egyértelmű, hogy mindez csak képmutatás?

A vallás mint politikai eszköz
Az amerikai politikában kikerülhetetlen a nagyon vallásos szavazók bázisa. Ha pedig valaki nem tudná, itt nem kizárólag vasárnaponként templomba-járó idős korosztály csendes támogatásáról van szó, amihez például Magyarországon szokhattunk. Hanem egy határozottan, és hangosan keresztény rétegéről a társadalomnak, mely ugyanakkor erőteljesen konzervatív értékeket is vall. Tehát tulajdonképpen a politikai kereszténységről van itt szó, mely a közellenségnek kikiáltott muszlimokhoz képest tényleges politikai, és gazdasági hatalommal is rendelkezik.
A konzervatív, déli, és keresztény szavazókat először Kevin Phillips, Nixon elnök egyik politikai tanácsadója hozta be a republikánus párt soraiba. Ez volt az úgynevezett déli stratégia, mely az 1968-as választások során alkalmaztak, és amely sikert hozott számokra a választás végkimenetelében is.
Phillips ugyanis rájött, hogy az úgynevezett „déli államok”, mint Arkansas, Louisiana, Mississippi, Alabama, és Georgia jelentős konzervatív, és egyben rasszista elveket valló szavazóbázissal rendelkeznek. Ezeket pedig akár a saját jelöltjük mellé is állíthatnak, ha a jelölt számukra tetszetős dolgokat mond.
Ebben egyszerre jelennek meg a nyíltan rasszista elemek, a hagyományos nemzeti értékre való hivatkozás, és a vallási elemek is. Ez a stratégia olyannyira sikeres volt, hogy hatásai mind a mai napig érezhetők az amerikai politikában, de különösen a republikánus párton belül, melynek Trump is a tagja. Utóbbi az első elnöki kampánya során kezdte ezt a taktikát alkalmazni, és ami 2016-ban számára is meghozta a várt sikert, annak ellenére, hogy a szavazatok többségét nem kapta meg.

Tehát itt nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki egyszerre keresztény, és szereti a hagyományokat is. Az amerikai déli államokban a keresztény-konzervatív mozgalom erőteljesen autoriter, nacionalista, és fehér-felsőbbrendűség-párti, illetve gyakran militarista. Ezek közt találunk olyan keresztényeket, akik a bibliai próféciák egy olyan értelmezésében hisznek, miszerint az apokalipszist megelőző utolsó nagy csatát Izrael állam területén fogják megvívni a jó és a rossz erői, és ezért úgy elviekben, mint a gyakorlatban támogatják Izrael államot, valamint a Közel-kelet különböző háborúit, melyek hitük szerint pontosan ezt a folyamatot segítik elő. És mielőtt azt mondaná valaki, hogy ez valami népszerűtlen, kis szélsőség, maga George W. Bush, az ország negyvenharmadik elnöke, is hasonló nézeteket vallott, és egy alkalommal ezzel próbálta meggyőzni az akkori francia elnököt, Jacques Chirac-ot, hogy támogassa Irak megszállását. És akkor sem elszigetelt esetről volt szó. Az ifjabb Bush több alkalommal tett hasonló kijelentéseket. Sőt állítása szerint, Afganisztán és Irak megszállását egyenesen Istentől kapta, mint küldetést.

Az amerikai politika és a vallás keveredése nem tegnap kezdődött. Manapság viszont ez odáig fejlődött, hogy még ezen a mély-keresztény, és mély-konzervatív rétegen belül is kialakult egy még fanatikusabb réteg, amely szerint a jó és a rossz erői nem valahol messze és a közeljövőben küzdenek majd meg egymással, hanem ez itt, és most, Amerika szent földjén jelenleg is folyamatban van. Eszerint az Egyesült Államokat ateista, feminista, és muzulmán bevándorlók csoportja támadta meg, és nekik, mint keresztény patriótáknak a feladatuk a hazájukat megvédeni ezektől.
Donald J. Trump pontosan ezt a réteget szólította meg, és emelte az általuk terjesztett összeesküvés-elméleteket a köztudatba. Ugyanakkor megpróbálta ő maga is alakítani ezeket a sokszor szélsőségesen különböző elméleteket, a saját személyes kultusza érdekében. Magyarán politikai eszközt formált egy olyan csoportból, akiknek a világképét elsősorban az általa hirdetett eszmék határoznak meg.
Trump nemcsak az elnöki pozícióból, hanem a közösségi média, és a sajtó ügyes használata által olyan mértékig volt képes fanatizálni híveit, hogy azok az ő felhívására megpróbálták megakadályozni a demokratikus hatalomátadást, miután Trump elvesztette az újraválasztási versenyt. Ennek során nemcsak csúsztatásokat, hanem egyenesen hazugságokat, és megfélemlítést is bevetett.
Mindennek eredményét láthattuk Január 6.-án, amikor Trump rajongói lerohanták az országgyűlés ülését, mely a következő elnököt volt hivatott hitelesíteni. Mivel nem egyszerűen egy jelentéktelen, és ideiglenes zavarról volt szó, hanem egy nagyon durva, és erőszakos támadásról, mely órákon át tartott, a képviselők többsége, illetve az őket segítő stáb, és az őket védelmező biztonsági szervek is jelentős traumát éltek meg. Többen valós életveszélyről számoltak be. Öt ember meghalt, és az elégtelen biztonsági intézkedések miatt több képviselő elkapta a korona-vírust miután több kollégájukkal együtt voltak órákig összezárva, és akik közül többen nem voltak hajlandók maszkot viselni. Egy másik Trump által terjesztett ötlet alapján.
De azt, hogy a kongresszus épületét lerohanó tömegben voltak magukat kereszténynek vallók nem csak abból tudni, hogy Trump rajongói közt szép számmal találunk keresztényeket. Hanem abból is, ahogy a támadás előtt keresztet állítottak, és akörül imádkoztak illetve ahogy Jézus feliratokat és zászlókat (2, 3) vittek magukkal a Trump zászlók mellett a támadás során. Majd a szenátus épületét elfoglalva Jézus nevét megidézve, majd megköszönve a Mennyei Atyának, hogy „megáldotta őket ezzel a lehetőséggel, hogy kialhassanak az Isten által adott, és elidegeníthetetlen jogainkért”. Az imát a Qanon sámánnak nevezett ismert Trump rajongó vetette és itt teljes egészében megtekinthető.

Csak a show
Lehet persze minderre azt mondani, hogy ez csupán az amerikai politikára jellemző őrület, és ilyesmi nálunk nem történik meg.
Viszont azt is megfigyelhettük, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon is megerősödtek az ehhez hasonló politikai lépések.
Magyarországon a kereszténység politikai szerepe a 2015-ös úgynevezett migrációs-válság ideje óta egyre hangsúlyosabb. Eljutottunk ugyanis a hagyományos értéket valló, és nyíltan református vezető által irányított párttól az európai keresztény kultúrát megvédeni kívánó hangos, politikai kereszténységig.
Ne feledjük, hogy e jelenlegi magyar kormánynak is hasonló közegből, és hasonló taktikákat alkalmazó politikai tanácsadók voltak, és vannak jelen.
Ahogy a világméretű összeesküvések alapján való civil szervezeteket támadó lépések is egyike a behozott politikai taktikáknak, és amelyek sikeresek is Magyarországon.
Úgy tűnik, hogy a hosszútávú stratégia része egy olyan politikai kampány, melyben ellenségekre van szükség. És mi lenne erősebb ellenség mint az abszolút jó és rossz erői közti összecsapás? Erre jók a vallás, különösen a kereszténység által képviselt világnézet elemei is, mert ezek eleve azt tanítják, hogy a jó és a rossz külső erők, mely ellen egy mindenható lény nevében kell küzdeni.

Hit és politika
De tegyünk egy lépést vissza, és tegyük fel a kérdést: Miért lenne szüksége egy felnőtt, szavazóképes embernek arra, hogy valaki megmondja neki, hogy ki az igazi ellenség, és kire kell szavaznia annak érdekében, hogy legyőzze azt? Miért lenne elfogadható, hogy egy politikus a saját személyes hitéről beszéljen nyilvánosan, és ennek alapján buzdítson politikai cselekvésre?
Ha nem fogadható el, hogy a „gyaurok felrobbantásáról” prédikáljon valaki, akkor miért fogadható el, hogy a közelgő választáson leadott szavazatról vagy egy megtörtént választás érvényességéről prédikáljon egy másik vallás képviselője? Még akkor is ha utóbbi keresztény.
Nem az lenne inkább a helyes, hogy egyetlen vallás vezetői se szóljanak egyenesen bele a híveik politikai döntéseibe? Ha a hívők a megfelelő útmutatás, és erkölcsi vezetés mellett nem tudnak egymagukban a szavazófülkében úgy szavazni ahogy az Istennek helyes, akkor az miért nem Isten és az adott hívő közt van? Miért kell ezt vallási vezetőknek kézzel irányítani? Miért nem hagyják békén az embereket, hogy tévedjenek magukban, és ezt Istennel maguk rendezzék le?
A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy a kereszténységre jellemző világkép alapján az emberek nem képesek jó döntéseket hozni. Ezért mindenkinek szüksége van arra, hogy egy bölcsebb vezető erő, Isten, pontosabban: a Szentlélek formájában, útmutatást adjon. Mert máskülönben az ember téved, és rossz döntéseket hoz.
Egy ilyen világnézet keretein belül nem lepődhetünk meg azon sem, ha egy ilyen hit követői letagadják a felelősségvállalást, ami pedig egy egyenlő felek közti demokráciában alapvető lenne. Egy demokráciában, egy felelős, felnőtt ember vállalja akár a tévedéseit is.

De mi van, akkor ha egy ilyen gondolkodású embernek egy számára hiteles, és autoritás-figurának számító személy vagy forrás mondja azt, hogy valami nem úgy van ahogy elsőre tűnik? Vagy, hogy egy választás eredménye nem valós? És neki, valódi hazafinak, tennie kell valamit ezért.
A hazafiasság, kötelesség, és a mélyről jövő hitekre való hivatkozás, mint döntő tényező egy eléggé ügyes vezető kezében erőteljes eszközzé válhat. Ami akár odáig fajulhat, mint amit Január 6.-án láthattunk lezajlani.
Mi van akkor, ha néhány év múlva tényleges kormányváltásra kerülne sor? Hasonló jeleneteknek kell majd tanúi legyünk? Vagy egy az amerikaihoz hasonló rendszerváltásra már egyáltalán nincs is lehetőség?
Mert miért másért lenne szükség a Trump elnököt kitermelő militarista, mély-konzervatív-, és mély-keresztény közegben megszületett gondolatokat behozni Magyarországra? Miért másért kellene a gyerekeknek egyházi iskolában, fegyvertartásról, és a katonaság dicsőségéről tanulni?
Ez lenne a huszonegyedik századi szintvonal oktatás, ami felkészíti a következő generációt az életre? Milyen életet képzel el egy olyan vezetőség, mely szerint ideológiai háború közepén vagyunk, és ebben az ők szerepe megvédeni a keresztyén-konzervatív értékeket? Mi lesz azoknak a gyerekeknek az életcélja, ha katonaképesek lesznek, mint tölténynek lenni abban a fegyverben, amit egyesek politikai hatalom megtartására sütnek el?

Nem mindegy tehát
Hogy mit hisz a szomszéd, a haver, vagy a vidéki rokon. Mert lehet, hogy a keresztény konzervatív értékekre szavaz legközelebb, de az is lehet, hogy egy megfelelően karizmatikus vezető keze alatt eszközzé válik a politikai hatalomért folytatott harcban. Akár a szó szoros értelmében, mert meg van győződve róla, hogy csakis ő az igazság egyetlen tulajdonosa.

Rendben, de mit lehet ez ellen tenni? Vannak akik szerint a kérdés már rég eldőlt, és lehetetlen a rendszeren változtatni. A történelem alapvető tanulsága viszont az, hogy minden korban úgy tűnik, hogy a dolgok soha nem változhatnak meg, majd mégis történik valami más.
Ezért addig is, amíg a jelenlegi helyzet fennáll, amit egyénileg tehetünk az az, hogy beszélünk azokkal, akikről tudjuk, hogy valamiért hajlamosabbak hinni ezekben a káros gondolatokban. Vagy hajlamosak összeesküvés-elméleteknek hitelt adni. Esetleg nagyon nagy rajongói egy adott politikusnak vagy pártnak.
Megtehetjük, hogy a saját életünkben nem szakítjuk meg teljesen ezekkel az emberekkel a kapcsolatot. Még akkor sem, ha talán idegesítőek, és néha az agyunkra tudnak menni a legújabb elméletükkel.
Ismert ahogy a Donald Trump által támogatott őrültebbnél-őrült eszmék mögött gyakran elszigetelt, és magányos emberek rejlenek. Akik ezáltal találtak közösséget.
Tehát, ha azonnal és teljesen kizárjuk az életünkből azokat, akik ilyesmiben hisznek, vagy akár urambocsá: keresztények, akkor ezzel elzárjuk őket attól a lehetőségtől is, hogy erre alternatívát lássanak. Ha mi magunk képesek vagyunk racionálisan gondolkodni, és egészséges szekpticizmussal közelítünk ezekhez az eszmékhez, akkor talán van olyan barátunk, rokonunk, vagy kollégánk, akire ráfér, hogy ezt egy olyan valakitől hallja, akit valóban ismer, és nem csupán egy arc vagy név a képernyőn.

Persze mindezt értelmes határok közt. Mert ugyanúgy ahogy senkinek nem kell keresztény-konzervatív lovagnak lenni, úgy az ez elleni küzdelmet sem kell fanatikus módon, akár a saját lelki egészségünk kárára művelni. Egyszerű állampolgárként nem kötelességünk leállni jobb belátásra bírni egy épp habzó szájjal zsidózó/buzizó/stb. neonáci szkinhedet, miközben épp inzultál valakit a villamoson. De amit tehetünk például az, hogy ha a vidéki unokatesó szidja a melegeket, akkor megemlítjük, hogy mi magunk ismerünk szimpatikus meleg embereket. Vagy ha a nagynéni háborog a korona-vírus oltás miatt, akkor megmondjuk neki, hogy mi magunk viszont biztos, hogy kérni fogjuk azt, a saját egészségünk, és a mások védelme érdekében.
Ahogy egy rossz világképről is meg lehet győzni egy amúgy jó szándékú embert, úgy egy jobb világról is meg lehet őt győzni, ha mi magunk vagyunk jelen, és mi vagyunk hitelesek számára nem pedig egy online kamuhír-gyár. Legyünk tehát jelen. Nem csak négyévente a szavazófülkében, hanem a mindennapokban is. Mert ott talán még jobban számít.

Kommentelnél? Katt ide.

Kivándorlás |Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Magyarországot, az Európai Uniós csatlakozás után elkerülte a nagy kivándorlási hullám. Az elmúlt években viszont megjelent az egyesek által “Wizzair-generáció”-nak nevezett, főleg fiatalokból állók csoportja, akik olyan 25-45 éves személyek, akik egyes források szerint az Orbán-kormány miatt, mások szerint egyszerűen szerencsét próbálni akaró emberek, akik hosszabb-rövidebb ideig külföldre költöznek. A három legfontosabb célország Németország, az Egyesült Királyság, és Ausztria.
Legnagyobb részük munkavállalási céllal indul útnak, és sokan felsőfokú végzettséggel rendelkeznek, de külföldön jellemzően magas az alulfoglalkoztatottság a körükben. Magyarán a tényleges képzettségükhöz képest alacsonyabb munkát végeznek.
Mégis kb. 70%-uk érzi úgy, hogy jelenlegi élete sokkal jobb, mint amikor Magyarországon élt, egy 2019-es felmérés szerint. 19,4% szerint pedig valamivel jobb.

Miért keresne valaki új hazát magának?

Egyes vallások a kivándorlás okát abban látják, hogy az emberek elégedetlenek a hazájukkal, vagy mert hiányoznak belőlük azok az értékek, amelyek egy adott nemzethez kötnék őket.
Buddhista szempontból a mindennapi élet nehézségeinek oka bennünk rejlik. Azért vannak konfliktusaink, és nehézségeink, mert ezek bennünk gyökereznek. Éppen ezért azt tartják, hogy nem tudunk megszabadulni a problémáinktól csupán azáltal, hogy elköltözünk, tehát hazát váltunk. Problémáink forrása ugyanis a rossz gondolkodásunk, és azt visszük magunkkal mindenhová, ahol élünk. Így a problémáink velünk vándorolnak. Ezért először belső munkával kell kezdenünk, és a körülményeink belső átértékelésére kell törekednünk, mert így tudunk létrehozni egy élhetőbb világot.

Mindezekkel szemben a humanista álláspont szerint a kivándorlásnak sokféle oka lehet, de mivel számukra az elsődleges az emberek mindennapi életében levő szabadság, ezért ebbe beletartozik a szabad mozgás is. Tehát ha valaki bármely okból el akar költözni a születési helyéről, akkor erre joga van.
Továbbá a migráció oka sokszor az erőszak, vagy a gazdasági kényszer. Ilyenkor pedig minden embernek joga van elhagyni a hazáját annak érdekében, hogy gondoskodni tudjon a saját, és családja biztonságról.
A humanisták szerint el kell vonatkoztatnunk attól a hűbérúri mentalitástól, miszerint az emberek egy adott helyhez kötöttek, és odagyökerezettek pusztán a születésük körülményei miatt.
Nem gondolják azt, hogy bármi áron ragaszkodni kell egy adott helyhez, ha a megélhetésünk, vagy a fizikai biztonságunk forog kockán.

A katolikus meglátás viszont nemcsak az egyéni szintű, belső elégedetlenségben, és rossz gondolkodásban látja a problémát, hanem ennek okaként egyenesen a helytelen, világi oktatást nevezi meg.
Meglátásuk szerint ugyanis, a világi oktatás, azáltal, hogy nem nevel, és nem mutat irányt, nem készíti fel a fiatalokat, és nem igazítja őket megfelelően irányba. Ennek következtében válik divattá az elvándorlás.
Mivel a fiatalokból hiányzik a magasabb rendű értékekre való fogékonyság, és nem kapják meg a nevelésük során a szükséges értékeket, ezért elfogadhatóvá válik a haza elhagyása.
A katolikus meglátásban ugyanis fontos az olyan értékek átadása, mint a hazaszeretet, és a hűség, mert hitük szerint csak ezek adnak valós értelmet, és irányt az életnek.
Jogosnak gondolják a befolyásolást, mivel szerintük a reklámok, és a média is egyfajta propaganda, amely hatással van a felnövekvő nemzedékre.
Létfontosságúnak gondolják a megfelelő iránymutatást, mert enélkül szerintük hibás erkölcsi értékek válnak uralkodóvá, mint például az, amely szerint fontosabb a birtoklás, és a fogyasztás eszménye, mint a hazaszeretet.

A humanisták szintén problémának tartják a fogyasztói társadalom kizárólagosságát, és a felületességet, valamint egyetértenek abban, hogy az emberi élet értékét nem a tulajdon és a tárgyak adják, hanem a belső értékek. Viszont nem értenek egyet azzal, hogy ez ellen manipulációval kell tenni. Mivel számukra a szabadság fontos, ezért fontosnak tartják azt is, hogy az emberek gondolkodása szabad maradjon. Ezért elítélnek mindenféle manipulációt, legyen az propaganda, vagy hazafiasságra való nevelés.
A humanisták számára elsődleges az emberek boldogulása. És bár tisztelettel néznek az önfeláldozásra és az altruizmusra, de nem értenek egyet azzal, hogy bűntudatkeltéssel, vagy nemzeti érzések tüzelésével kell rávenni az embereket, hogy a saját lehetőségeiket korlátozzák.

Az iszlám szerint az egész Föld Isten tulajdona, amelyen az ember helytartó szerepet tölt be. Ezért kötelessége Isten útmutatása szerint élnie, és felelőssége annak felvirágoztatása.
A vallásjog azonban figyelembe veszi az emberek korlátolt képességeit, ezért engedményt tesz azáltal, hogy a kötelességet, és a felelősséget az ember képességeivel, és lehetőségeivel összhangban írja elő. Így az embernek elsősorban a közvetlen környezete iránt vannak kötelességei, és majd csak ez után más népek és nemzetek iránt.
Hitük szerint az egy adott néphez való tartozás ugyanúgy, mint minden más, Isten akaratának megnyilvánulása. Továbbá egyes régiók, vagy népek felemelkedése, illetve lecsúszása is ugyanúgy Isten akaratából történik. Isten akaratával szembeszegülni pedig engedetlenség lenne.
A buddhizmushoz hasonlóan az iszlám is arra szólít fel, hogy nehézségek esetén az ember először saját magán tartson vizsgálatot, és csak az után tűzze ki célnak a hazája elhagyását. Nem szabad ugyanis az első nehézség esetén elmenni. Ha ezt megtörtént, akkor viszont megengedett Isten birodalmában (a Földön) járni, és megélhetést keresni.

A humanisták fontosabbnak tartják az emberek boldogulását, mint egy adott nemzeti populáció fenntartását.
Azt gondolják, hogy az emberiség eredményei a magas fokú mobilitás nélkül nem lettek volna lehetségesek. Valamint, hogy a különböző kultúrák közti találkozás sok kulturális, és technológiai eredmény alapját jelentik.
A humanisták nem hisznek abban, hogy egy isten adta volna az embereknek a Földet, vagy hogy egyes népeket adott szerepek betöltésére választott volna ki egy felsőbb hatalom.

A muzulmánokhoz hasonlóan a zsidók is hiszik, hogy minden az Örökkévaló (Isten) döntése szerint van, de az embernek aktívan tennie kell a saját boldogulásáért. Bárhol is él, mindenhol kötelessége tennie azért az országért, melyben lakik.
A zsidó hagyomány három alapvető kötelességet határoz meg a hívőknek:
szolgálni Istent, biztosítani, hogy tudjon vallásos életet élni (azaz szombatot tartani, kósert enni stb.), és a gyermekeit zsidó szellemben nevelni. Ennek érdekében minden tőle telhetőt meg kell tennie. Ha ezeket nem tudja megtenni, akkor nemhogy megengedett, de egyenesen kötelessége elköltöznie abból az országból ahol él.

A hinduizmus szerint az ember elsődleges hivatása a folyamatos istenkeresés, majd pedig az adottságainak kibontakoztatása, és megélhetésének biztosítása. Ezért egy új haza keresése nem befolyásolja az Istennel való kapcsolatát. Isten ugyanis minden nemzetet a sajátjának tekint a teremtésben. A hinduk szerint mindannyian Isten gyermekei vagyunk, és egy nagy családot alkotunk.
Hitük szerint az embernek az elsődleges felelőssége önmagára és a családjára van, majd a szűkebb közösségere, és a nemzetére. Mindezt a saját lehetőségei, és képességei szerint. A közjó viszont mindenkinek a kötelességébe tartozik.
A hindu meglátásban a védikus társadalom-modell az ideális, nem úgy, mint a mi társadalmunk, mert ez utóbbi tartalmaz virtuális pénzforgalmat is, míg előbbi kizárólag a megtermelt értéktárgyakra alapozta a gazdaságát.

A humanisták támogatják az úgynevezett egyetemes állampolgárság fogalmát, miszerint csak egyetlen csoportba, az emberiségébe, szükséges tartozni bárkinek.
Azt tartják ugyanis, hogy ha a nemzet és a hagyomány nem járul hozzá az emberek jóllétéhez és boldogulásához, akkor ezek a fogalmak mit sem érnek.
Ugyanakkor elismerik, hogy a nemzeti és etnikai identitás része az egyén személyes identitásának, és ha ez károsodik, akkor tulajdonképp az ember maga károsodik. Ezért a humanisták tiszteletben tartják az ember identitását, és azt gondolják, fontos ezt megvédeni, de nem bármi áron.
Tehát mindenkinek jogában áll saját, nemzeti identitással rendelkezni, de senkinek sem áll jogában ártani másoknak ennek az identitásnak a védelmében. Az identitás megőrzésének ugyanis vannak békés módjai, és nem szükséges, hogy másoknak kárt okozzunk, vagy életüket veszélyeztessük azért, hogy a saját identitásunknak érvényt szerezzünk.

Emberként sok közös vonással rendelkezünk, mégis a különbségeink azok, amelyek kiegészítik, és gazdagítják egymást.
Mindannyian elsősorban a káosz ellen küzdünk, valamint a boldogulásért. Ennek során lehetőségünk van megérteni, és elfogadni másokat, azáltal, hogy megismerjük, és elsajátítjuk a kultúrájukat. Ezáltal mi magunk gazdagodhatunk, mint emberek, és így élhetünk teljes emberi életet.

Források
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Fogalmunk sincs, mihez kezdjünk a Wizzair-generációval
Ebbe belerokkanhat Magyarország – Több százezres kivándorlási hullám fenyeget
A kivándorló magyarok kétharmada azt mondja, hogy sokkal jobb neki külföldön, mint itthon volt
Universal Citizenship, a Humanist Response to Violence against Migrants
The difference between an expat and an immigrant? Semantics
Íme az agyelszívás számokban
Sok országban gond a tehetségek elvándorlása
Global citizenship

Kommentelnél? Katt ide.