Tag Archives: muszlim

Homoszexualitás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

Az azonos neműek közti kapcsolatokkal szemben Magyarországon nőtt a legnagyobb mértékben az ellenszenv az uniós tagállamok közül.

A továbbiakban elsősorban a magyar vallási vezetők álláspontjára koncentrálva fogok a kérdésről beszélni. Valamint a cikk nem fog tartalmazni szenzációs, vagy hírhedt eseteket sem, mert ez nem egy bulvárcikk, és nem célom mások kárán szórakozni. Mint mindig, elsősorban a vallások misztikus, és dogmatikai állításaira fogok koncentrálni.

Egyes hinduk szerint a modern civilizáció tévedése, hogy az emberek azonosítják magukat a testükkel, miközben pedig a valódi önazonosságunk szerint lelkek, azaz szellemi lények vagyunk.
Szerintük a nyílt homoszexualitás csupán modern jelenség, és most is arra lenne szükség, hogy ezt magánjellegű dologként kezeljék az emberek, és a hangsúlyt az élet magasabb céljaira helyezzék.
Ez utóbbi alatt a vallásgyakorlást értik. Hitük szerint ugyanis az emberek fő célja Isten szolgálata.
Ebből nem zárják ki a homoszexuális embereket sem, de ugyanakkor előírják nekik a „homoszexuális cselekedetektől” való tartózkodást. Hitük szerint ugyanis ezek akadályozzák az Istennel való kapcsolatot.
A szexualitás általában akadálynak számít, és ezért egyes hindu csoportok még a heteroszexuális házaspároknak is csak korlátozások mellett engedélyezik a szexualitást.
Bár a hindu szent iratokban több androgün, sőt harmadik nemű (hijra) szereplők is megjelennek, ennek ellenére a hinduk hozzáállását az LMBT emberekhez sokkal inkább a konzervatív hagyomány határozza meg. Ezért sok hindu inkább egyszerűen figyelmen kívül hagyja a kérdést, és nem beszélnek róla nyíltan.

A buddhizmus szerzetesi vallásnak számít, ezért elsősorban szerzeteseknek ad útmutatást.
Ennek keretében pedig teljes önmegtartóztatást ír elő számukra, mert a buddhista hit szerint a szexuális vágy egyike azoknak a dolgoknak, amelyek a legerőteljesebben ki tudják zökkenteni a hívőt a spirituális gyakorlatából.
De mivel a valláson belül nincs egységes tanítás, és vallási vezetőség, ezért a buddhisták megosztottak a kérdésben. Egyesek szerint a buddhista tanításokban nincs semmi a homoszexualitással kapcsolatban, ezért a thai, a japán, és a kínai buddhista iskolák elfogadók a homoszexuálisokkal.
Mások szerint viszont a homoszexualitás ízléstelenség, és ezért tiltott. Szerintük a világban levő elégedetlenség, és gondok, ezek következtében pedig a szenvedés mind a tudatlanságból származnak, és az ízléstelenség ennek az egyik formája.
Ez utóbbi álláspontot képviseli a tibeti buddhisták vezetője, a dalai láma is. Szerinte a homoszexualitás helytelen és szigorúan tilos.

A zsidók számára is megosztó a homoszexualitás kérdése. Alapvető problémát jelent, hogy mivel tilos a házasságon kívüli szexuális együttlét, de ugyanakkor házasságra csakis egy férfi és egy nő léphet. Tehát a zsidó valláson belül gyakorlatilag tilos a homoszexualitás.
Továbbá pedig, mivel a házasságon belüli szexuális élet célja a gyereknemzés, és mivel szerintük ez az azonos nemű emberek számára nehézséget jelent, ez egy újabb indok amiért a homoszexualitás tilos.
De egyes, progresszív zsidók szerint fontosabb az a hittétel, miszerint Isten az embert a saját képmására teremtette. És ezt lehet úgy értelmezni, hogy ha valaki a saját neméhez vonzódik, akkor Isten őt olyannak teremtette, és ezért így is kell elfogadni őt.
Általában véve, az erőteljesen konzervatív és ortodox irányzatok kivételével, a legtöbb zsidó gondolkodó azt emeli ki, hogy hívőként, akkor is tiszteletben kell tartani a másikat, ha az illető homoszexuális, mert továbbra is Isten teremtményeiről van szó. Ha pedig egy hívő elfogadja a teremtéstörténetet, akkor ebből következik, hogy tisztelettel kell bánnia még a homoszexuális emberekkel is.
Mások a homoszexualitás önkéntelen jellegét hangsúlyozzák, és ebből kifolyólag támogatják a homoszexuálisok polgári jogait is.
Mivel a zsidó vallásban nincs egyetlen egységes vallási autoritás sem, ezért minden eddig felsorolt értelmezési lehetőség egyenlő mértékben érvényesnek minősül.

A kereszténységben sokféle hozzáállás létezik a homoszexualitáshoz, de a legtöbb elutasító.
Vannak akik szerint a homoszexualitás megakadályozza az embereket abban, hogy kiteljesedjenek, és családot alapítsanak, ezáltal pedig kövessék az Isten által, az emberek számára előírt életmódot.
Hasonlóan az előbb említett, egyes hinduk által képviselt állásponthoz, vannak keresztények, akik szerint a homoszexualitás jelenlegi széleskörű elfogadottsága annak a téves gondolkodásnak a következménye, mely az embert teszi meg mértékadónak, és nem Istent.

A legnagyobb keresztény felekezet, a katolikus egyház, erőteljesen elutasító a homoszexualitással kapcsolatban. Az egyház erőteljesen hierarchizált, és a vezetője a pápa, Isten földi helytartójának számít.
Tanításuk szerint a homoszexuális személyeket tisztelni kell, de semmiképpen nem szabad jóváhagyni a homoszexuális magatartást.
Szerintük a homoszexualitás egy deviáns magatartás, amit ha elfogadunk, akkor ez lesz a társadalom modellje, és ennek következtében elhomályosulna az „emberiség közös öröksége”.
Ezen kívül azt gondolják, hogy a közjó megköveteli, hogy a keresztények védjék a házasság intézményét attól, hogy az azonos neműek közti kapcsolatot együttélés, vagy házasság formájában elismerjék a törvények.
Mivel szerintük ez a fajta kapcsolat nem alkalmas arra, hogy biztosítsa az emberi faj szaporodását, és fennmaradását, valamint mivel a „homoszexuális együttélésekből teljesen hiányzik a házastársi dimenzió is, amely a szexuális kapcsolatok emberi és rendezett formáját képviseli” ezért a katolikusoknak el kell utasítaniuk azt. (Az idézet forrása a 2003-as katolikus Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről.)
Bár az elmúlt években úgy tűnhetett, hogy az egyház jelenlegi vezetője, Ferenc pápa, lazított volna az elutasításon, mikor azt mondta, hogy „Ha egy ember meleg, és jó akaratú, és keresi az Istent, akkor ki vagyok én, hogy elítéljem őt”, de ugyanakkor kiemelte, hogy nem a homoszexuális vonzódással van baj, hanem azzal, hogy a melegek jogokért lobbiznak.
Elődje, XVI. Benedek, aki 2013-ban lépett vissza a pápai tisztségtől, nemrég védelmébe vette a homofóbokat, és arról beszélt, hogy a jelenlegi társadalom keresztényellenes hitvallást fogalmaz épp azáltal, hogy elfogadja a melegeket. Szerinte száz évvel ezelőtt abszurd lett volna melegházasságról beszélni, de manapság azt rekesztik ki, aki ellenzi azt.

Elfogadó hozzáállás inkább a protestáns közösségeknél jelenik meg. Kivételt képeznek azonban a kis, neoprotestáns közösségek, amelyek gyakran olyannyira elfogadhatatlannak tartják a homoszexualitást, hogy sokszor úgynevezett melegséggyógyító terápiára, vagy egyenesen átnevelő táborokba küldik a sokszor kiskorú tagjaikat. Ezeknek az úgynevezett terápiáknak a hatékonysága vitatott, és sokszor csupán erőteljes fizikai, és mentális bántalmazást jelentenek.

Mivel az iszlám hit szerint az ember teremtve volt, nem pedig evolúció során fejlődött ki, ezért a muszlimok szerint az ember természete ma is ugyanaz, mint ami a teremtéskor volt. Az erkölcsi normák pedig, amelyeket az emberiség kinyilatkoztatások által egyenesen Istentől kapott mindig is azonosak voltak.
A muszlimok szerint a homoszexualitás ellenkezik a „teremtés természetével”, elpusztítja az embert, és tönkreteszi a család intézményét. A katolikusokhoz hasonlóan a leszármazás, és a házasság védelmében, az iszlám szigorúan tiltja a homoszexualitást.
Lót népének történetét hozzák fel példának, és ez alapján felelőtlennek tartják emberi jognak nyilvánítani valamit, ami korábban „pusztuláshoz, és katasztrófához” vezetett.
Hitükben Isten a mai világban sem hagyja büntetlenül azt, amit korábban iszonyatos szigorral büntetett meg. Szerintük ez betegségek formájában fog történni, amelyek közül egyesek eddig még nem ismertek lesznek.
De mivel az iszlámban nincs egyetlen központi vallási vezetőség, ezért egyes országokban alakultak olyan muszlim vallási közösségek, amelyek nem ezt a hagyományos elutasító értelmezést hangsúlyozzák, hanem elfogadóbbak.

A humanisták szerint mindenkit megilletnek a szeretet, tisztelet, és a biztonság jogai. Ezért szerintük az emberi jogokat nem szabad semmilyen egyéni jellemző alapján korlátozni.
Az LMBT-jogok pedig mindenképp az emberi jogok alá esnek, akkor is, ha ez különféle előítéletek miatt nem népszerű vélemény egy országban.
A humanisták szerint az emberi jogokat nem népszerűség, hanem erkölcsi megfontolás alapján kell meghatározni, mert a vélemények lehetnek irracionálisak, és változók, illetve változatosak, de a jogok alanyát jelentő emberek az egyéni jellemzőiken túlmenően mind emberek, és az emberi jogok ebből kifolyólag illetik meg őket. Az emberi jogok nem kegyként, és hóbort alapján vannak kiosztva, hanem az emberi létből fakadnak.
Sokan elutasítók a mássággal szemben, mert úgy érzik, hogy ami nem megszokott, vagy gyakori az idegen, és veszélyes. A humanisták viszont értékelik a változatosságot, és azt gondolják, hogy semmilyen eltérés nem eleve rossz, mindaddig, amíg a többi ember jogai, és személyes határai tiszteletben vannak tartva.

A humanisták szerint a szerelmet könnyedén meg lehet magyarázni függetlenül a partnerek nemi hovatartozásától, és éppen ezért lényegtelen, hogy ki milyen nemhez vonzódik, mert mindenkinek ugyanúgy joga van szeretni, és szeretve lenni, mint mindenki másnak.
Alapvetőnek, és mélységesen emberinek tartják azt a vágyunkat, hogy a környezetünk elfogadjon olyannak, amilyenek vagyunk. Ezért fontosnak tartják a homoszexuális egyének láthatóságát, és elfogadását a társadalomban.
Amint láthattuk az egyik leggyakoribb érv a homoszexuális párok elfogadása, és jogi elismerése ellen az, hogy ezekből a kapcsolatokból nem születhet, vagy csak nehezen születhet utód. Szerintük, ha a párkapcsolathoz, sőt a házassághoz való jogot nem tagadjuk meg meddő, vagy idős pároktól, és azt nem kötjük termékenységi igazoláshoz, akkor nincs semmilyen alapunk arra, hogy ugyanezt megtagadjuk az azonos nemű pároktól.
Továbbá pedig, a humanisták szerint kegyetlen, és embertelen megtagadni valakitől a boldog kiteljesedett életet, azért, mert nem szaporította tovább az emberi fajt. Szerintük csupán a szaporodási képességre, és ennek eredményére redukálni az egyéneket torz, és embertelen látásmód.
Bizonyos érdekeket figyelembe véve érthető hozzáállás. Például, ha megfelelő mennyiségű katonára van szükség, ahhoz, hogy újabb-és-újabb területeket hódítsunk meg, vagy mert a több állampolgár több gazdasági erőforrást, és több adót termel. De ha az emberi boldogságot helyezzük a középpontba, akkor láthatjuk, hogy az nem csupán az utódok születésén múlik, sőt egyesek számára az jelenti a boldogságot, ha soha nem születnek utódaik. A humanisták szerint az utódok vállalása mélységesen személyes döntés, ami csakis az ebben résztvevő partnereken múlik, és soha nem szabad külső erővel rákényszeríteni senkire.
Mások viszont pont a homoszexuális emberek családalapítását próbálják akadályozni. A humanisták szerint viszont a jelenlegi, tudományos kutatások által is alátámasztott tudásunk szerint az ilyen, LMBT emberek által alapított, úgynevezett szivárványcsaládokban a gyerekek ugyanúgy boldogan és egészségesen tudnak felnőni. Az egyetlen jellemző probléma, amivel szembesülhetnek, az a családjuk iránt tanúsított előítélet. De erre nem az a megoldás, hogy az LMBT emberektől megtagadjuk a családalapítást, hanem inkább a velük szembeni előítéleteket kell megszüntetni.

Éppen ezért, a humanisták támogatják az azonos neműek közti házasságot is, és azt gondolják, hogy ez teljes mértékben azonos kell legyen az ellenkező nemű pároknak biztosított jogokkal. Tehát magába kell foglaljon minden olyan jogot, ami egy házastársnak jár, beleértve az örökbefogadási jogot is. Minden más diszkrimináció lenne. Problémásnak tartják azokat az érveket miszerint a társadalom egyes rétegeinek előítéletei, és (alaptalan) félelmei miatt korlátozni lehet mások emberi, és polgárjogait, és ahogy tudnak tesznek is ez ellen.
A saját, humanista szervezeteikben nincs semmiféle korlátozás nemi orientáció alapján a tisztségviselésben, vagy a szervezet életében való részvétel szempontjából.

Valamint hibásnak tartják azt a meggyőződést, miszerint a társadalmi szabályokat, és a társas viselkedést csakis a hagyomány szabhatja meg. Szerintük a változástól való félelem, az ismeretlentől való félelemmel együtt a forrása az előítéleteknek, amellyel a homoszexuális embereknek szembe kell nézniük.
Láthatjuk, hogy azok a társadalmak, amelyek elfogadják a homoszexuális, és az LMBT embereket, és biztosítják számukra a szükséges jogokat azok jelenleg a leggazdagabb, és legszabadabb társadalmak közé tartoznak.
A humanisták azt gondolják, hogy az előítéletek forrása a tudatlanság, és ez ellen tenni kell. Ezért több humanista szervezet is nyíltan kiáll az LMBT jogok mellett. Az egyik legrégebbi szekuláris humanista szervezet az Amerikai Etikai Szövetség 2010-ben határozatot adott ki arról, hogy elismerik, és támogatják az LMBT spektrumba tartozó emberek egyenlő jogait. A brit humanista társaság keretében pedig több mint 40 éve létezik LMBT szekció, amely a humanista célok mellett a szexuális orientációtól, és nemi identitástól függetlenül garantált egyenlő jogokért is kampányolt.
További kampányaikon belül az azonos neműek közti házasságért, és a reparatív (melegséggyógyító) terápiák ellen is kampányoltak. Ezek a szervezetek az Európai Unió, és az ENSZ előtt is felszólaltak az LMBT jogok érdekében.

Ezen kívül pedig a humanisták gyakran kritikával illetik azokat, akik személyes előítéleteik miatt diszkriminálnak. Van amikor ezt vallási vezetőkkel szemben teszik. Ugyanis nem fogadják el azokat az érveket, amelyeket fentebb is láthattunk.
Álszentnek, és előítéletesnek tartják azokat az aggodalmakat, amelyek a gyerekek védelmére hivatkozva próbálják korlátozni beleegyezésen alapuló kapcsolatban levő felnőttek jogait, miközben más esetekben a gyerekek jólléte nem jelent szempontot. Arról nem is beszélve, hogy a gyerekek homoszexuális emberektől való féltése teljesen alaptalan, ugyanis a homoszexualitás nem azonos a pedofíliával, és ezt állítani csakis rosszindulatból fakadóan lehet, aminek célja akadályozni, és korlátozni mások életét.
A humanisták számára az egyik legfontosabb dolog az emberi szabadság, és ennek keretében a saját boldogságunk keresése. Ha ez azt jelenti, hogy valaki egy azonos nemű partnerrel lép kapcsolatra, mindaddig, amíg a felek képesek, és megadják az ehhez szükséges beleegyezést, addig ennek nem szabad útjában állni.

Források
Anonymous. (1965). The problem of homosexuality. New Humanist, (June), 186.-187.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Wakefield, J. (2013). 31 arguments against gay marriage (and why they’re wrong). New Humanist, (January/February), 32.-35.
Egyre több magyart zavarnak a melegek
Miért ne lehetne Jézus transznemű?
Ethical movement (Wikipedia)
AEU – 2004 – Same Sex Marriage
AEU – 1996 – On the Legalization of Gay Marriage
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Humanism
Humanists UK tells UN ‘religious beliefs no excuse for homophobia’
LGBT Humanists UK
Ending ‘conversion therapy’
Human sexuality and relationships
Dalai Lama Speaks on Gay Sex / He says it’s wrong for Buddhists but not for society
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Buddhism
Hittani Kongregáció: Az azonos neműekről
Ferenc pápa a melegekről: Ki vagyok én, hogy elítéljem őket?
Ratzinger: «Nozze gay e aborto segni del potere dell’Anticristo»
Former Pope Benedict XVI links gay weddings to ‘the Antichrist’ in scathing new attack on LGBT+ rights
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Islam – Sunni and Shi’a
(Hinduism) Human sexuality and relationships
Stances of Faiths on LGBTQ Issues: Hinduism
Do Hindus Decry Homosexuality?
Jewish Views on Homosexuality

Kommentelnél? Katt ide.

Isten | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Isten egy olyan természetfeletti lény, amely személyiséggel ruházható fel. Tulajdonnévként, nagybetűvel írva pedig egy adott istenségre utal, aki a világegyetem egyedüli teremtője, és annak működését, illetve irányítását felügyeli. A hagyomány szerint Istennél hatalmasabb entitás nem képzelhető el, ezért mindenhatónak, mindentudónak, és korlátlannak képzelik el a hívők. Nincsenek hiányosságai, és mindenhol jelen van. Létezésének nincs kezdete és vége.
Sokféle istenkép és meghatározás létezik. Előbbi pedig csak a közös elemeket egyesítő meghatározás.

Bár többféle módon lehetne kategorizálni a különböző vallásokat az általuk hirdetett istenkép alapján, de talán a leglényegesebb megkülönböztetés a monoteista (egyistenhit), illetve a politeista (többistenhit) tengely. A továbbiakban a három legnagyobb monoteista vallás, a judaizmus, a kereszténység, és az iszlám istenképét, valamint a két legnagyobb politeista vallás a hinduizmus, és a buddhizmus álláspontját fogom bemutatni.

Mindhárom vallás azt tanítja, hogy Isten megtapasztalható a hívők által. Vannak akik szerint ez Isten szabályainak követése által történik (judaizmus), mások szerint ez az Istennel való lelki közösségben (kereszténység), míg mások szerint a neki való szolgálatban és behódolásban történik (iszlám).
Ezen kívül pedig vannak hívők, akik szerint Isten az emberek számára megismerhetetlen, és csupán analógiákban írható le. De az analógiák lényege, hogy ismerjük az elemeiket, és ezért tudunk párhuzamot vonni közéjük. Ha az analógia egyik eleme végképp megismerhetetlen az emberek számára, akkor az erről folytatott bármilyen spekuláció értelmetlenné válik.
Vannak akik magát a világegyetemet tartják Istennek. Néha hallhatunk tudósoktól is ilyen kijelentéseket, akik egy-egy magyarázatukat ilyen költői kifejezésekkel támasztják alá, lásd Einstein, vagy a fizikusok istenét. De ez nem több egy szépítő kifejezésnél, és nem jelenti semmilyen konkrét istenség leírását.
Ezért a továbbiakban a mai nagy világvallások istenképével fogok foglalkozni, valamint a végén bemutatom a humanizmus istenektől mentes világnézetét is.

Az első, mind a mai napig létező monoteista vallás, a judaizmus szerint Isten egy mindenható, mindentudó, és a természet felett létező entitás.
A zsidó vallásban Istennek hetvenkét neve van, és ezek mind egy-egy tulajdonságát jelölik. Ezek közül a négy legfontosabb:
Elohim – a teremtés során használt; jelentése ítélkező, égi bíró isten.
Adonáj – az örökkévaló isten.
Sádáj – a mindenható isten.
És Sálom – azaz béke.
A zsidó hit szerint Isten öröktől fogva létezett, és ezért része az emberi történelemnek is. Nincsen előtte titok, figyelemmel kíséri az emberek tetteit, és annak függvényében büntet vagy jutalmaz, ahogyan az emberek viselkednek. Hitük szerint az ember tudna Isten képmásaként cselekedni, de ez nehéz számára. Annak érdekében, hogy mégis tudjanak Isten akaratának megfelelően élni adta Isten a zsidó népnek a Tórát, ami szabályozza az életüket.

Hasonló módon a kereszténység is azt tartja, hogy csak egy isten létezik, és aki résztvevője az emberi történelemnek. Egyes fundamentalista keresztény irányzatok a világ korát mindössze 6000-10000 év közé teszik. Mások szerint viszont a teremtéstörténetben említett napok nem szokványos 24 órás napok voltak, és ezért, bár elvileg ezekből, illetve a Bibliában levő nemzetségtáblázatok alapján kiszámolható lenne a Föld valódi kora, de ennek pontos száma vitatott, még a keresztények közt is.
A keresztény hitben viszont Isten végig követi az emberi korokat, és folyamatosan kommunikál velük annak érdekében, hogy közösen kibontakoztassák a teremtést. Valamint egyénileg is követi az emberek létét, és mindenkiről külön-külön gondoskodik.
A keresztény tanításban fontos elem, hogy Isten együtt szenved az emberekkel, és osztozik a bánatukban, illetve örömükben. Olyannyira, hogy szerintük, kb. kétezer évvel ezelőtt Isten testet öltött, és a bűn kivételével, minden emberi tapasztalást átélt.
Bár a keresztények szerint ez egy addig hallatlan dolog volt, és csakis a kereszténységre jellemző, de ahogy később láthatjuk majd, a hinduizmusban is létezik hasonló tanítás. A buddhizmus buddháiról, és bódhiszatváiról már nem is beszélve.
A keresztény vallás istenképével kapcsolatban fontos még megjegyezni, hogy bár monoteista (azaz egyistenhívő) vallásnak nevezi magát, de a tanítás szerint ez az egy isten három személy formájában írható le. Ezek „egymástól különböznek, de úgy, hogy lényegük egy és oszthatatlan marad”. (Magyar Katolikus Lexikon)
Ezek az Atya, amely azonos a teremtő Istennel, a Fiú, azaz a történelmi Jézus, akiben a keresztény tanítás szerint Isten maga testesült meg, és jött le a Földre, valamint a Szentlélek, amely a Szentháromság harmadik személye. Ez utóbbi „egylényegű” az előző kettővel, és Isten mindenhatóságának, teremtő erejének és természetfölötti hatásának megnyilatkozása.
A keresztény hit szerint ez a személyi különbözőség nem bontja meg az egy Isten fogalmát.
Éppen ezért, amikor a keresztények Jézusról beszélnek, akkor tulajdonképpen Istent is értik alatta.
Bár ez ellentmondásnak tűnhet, de a keresztény hitben fontos, hogy a dogmák kinyilatkoztatás, és autoritás alapján vannak elfogadva, és a hívőknek nem szükséges megérteni a dolgokat.

Ettől merőben eltérően az iszlám vallás erőteljesen hangsúlyozza Isten (azaz Allah) egyedüliségét.
A muszlimok által használt „Allah” kifejezés egy arab szó, melynek jelentése az egyetlen isten. Azért használják ezt Isten leírására, mert a nyelvben ez az egyetlen kifejezés amelynek nincsen többesszáma.
Szerintük a hit tisztasága pontosan abban nyilvánul meg, hogy csakis Istent illeti imádat, és minden más lény őt hivatott szolgálni. Beleértve a természetfeletti lényeket (mint például az angyalokat), de akár magukat a prófétákat is, akik mind alárendeltek neki.
Hitük szerint Isten a különböző korokban minden népből választott embereket, hogy az üzenetét az ő egyedülvalóságáról, és a másvilágról közvetítsék a többi ember felé. Ők voltak a próféták, amelyek közül az utolsó volt Mohamed. Isten neki szó szerint diktálta az iszlám szent könyvét a Koránt, és amelyben tudatja az emberekkel a saját jellemzőit is. Eszerint Isten „nem nemzett, és nem nemzettet” „És senki nem fogható hozzá”. Valamint önmagában létező, örökkévaló, kezdet nélküli, utolsó, és vég nélküli. Mindentudó, mindent lát és minden felett uralkodik.
Az iszlám hit szerint Isten a legigazságosabb, és ezért ő az egyetlen akit áhítatosan imádni, és szolgálni kell, és csakis hozzá szabad fordulni segítségért, és bűnbocsánatért, mindenféle közbenjáró nélkül. Ez az iszlám hit egyik alaptétele, és ezért szigorúan tilos a muszlimok számára bármely másik istenséget, vagy személyt imádni.

Ezeken kívül pedig léteznek a politeista (többistenhitű) vallások, mint a hinduizmus, és a buddhizmus. Utóbbit néha (tévesen) ateista vallásnak is nevezik, de erről hamarosan bővebben szó lesz.
Elsőként a hinduizmus, amely szerint semmi sem létezik Istenen kívül, mivel ő hozta létre a többi létezőt. Ezek léte és működése Istentől függ, beleértve az összes teremtett lényt, magát az időt, és a tetteket (a karmát) is.
Hitük szerint Isten tökéletes, és lelki. Az emberek Istentől elkülönülve élnek az átmeneti anyagi világban, és feladatuk, hogy a vele való kapcsolatukat felelevenítsék. Hiszik, hogy minden ember szívében jelen van Isten, amit ők Felsőléleknek neveznek, és amely mint egy barát folyamatosan segíti az embereket, ha ezek ezt igénylik. Ennek megtapasztalása a bizonyíték számukra, hogy Isten és a lélek végső soron azonosak. Ha valaki Istent látja minden mögött, akkor felébred a természetes istenszeretete, és ez folyamatosan növekszik élete során. Így tudja elérni azt, ami a hinduizmus szerint az emberi élet célja: a felszabadulást, ami az Istennel való teljes egységet, és ezért a tökéletes boldogságot jelenti. Ennek során Isten és az emberek egymással fennálló szeretetteli kapcsolatából származó viszonzást érzik az emberek a tökéletes boldogságnak. Ebben az összhangban teljesednek be úgy Isten, mint az emberek vágyai.
A hindu hit szerint, Isten a teremtés után sem hagyja magára a teremtményeit, és időről-időre megjelenik nekik. Vagy pedig hű társait küldi, hogy utat mutassanak az emberiségnek. Ezt Krisna formájában teszi, ami a hindu hit szerint legutóbb kb. 5000 évvel ezelőtt történt.
A kereszténységtől eltérően a hindu hitben mivel Isten, és a lélek örökkévaló, ezért Isten tulajdonképpen nem-született, hanem csak alászállt a Földre.

Végül pedig a buddhizmus, amelyet sokszor tévesen ateista vallásnak, és csupán filozófiának neveznek, szintén említ isteneket, bár nem teista értelemben.
Többféle buddhista irányzat létezik, amelyek közül némely tényleg nem tartalmaz isteneket, hanem csupán aszketikus vallási szabályokra alapszik. Viszont a Buddhákat, és a bódhiszatvákat szintén kultusz övezi, és ezeket istenkeként imádják. A különbség ezek közt, és a monoteista istenek közt csupán annyi, hogy a buddhizmus istenei nem számítanak teremtő istenségeknek. Viszont a buddhizmusban is létezik másvilág, amelynek különböző szintjeit egy-egy istenség uralja. Egyes buddhista tanítások szerint ezek az isteni állapotok, megfelelő gyakorlás következtében bárki számára elérhetők a halál utáni létben.
Vannak azonban olyan buddhista iskolák amelyek szerint a buddhizmus lényege az út, amely a felszabaduláshoz vezet, és ezért nem lényeges az isten kérdés maga.
Buddha nem tagadta, hogy létezne Isten vagy istenek, egyszerűen csak nem foglalkozott ezzel a kérdéssel. Amikor tanítványai erről kérdezték, kitérő választ adott. Tanítása szerint mindenki képes elérni a felszabadulást. Egyesek mindezt úgy értelmezik, hogy a vallás lényege ebben a belső útban rejlik, nem pedig istenek imádatában.
Szerintük a hagyományban létező istenség-ábrázolások, képmások, és szobrok csak emlékeztetők arra, ami minden emberben megtalálható. De mivel még nem ismertük fel ezeket magunkban, ezért egyesek azt gondolják, hogy ezek közül néhány nagyobb tiszteletet érdemel, és ezért isteneknek nevezik őket. Amikor viszont felismerjük, hogy egy adott istenség ábrázolása csupán egy jelkép, és amikor az ennek megfelelő jellemzőt felfedezzük önmagunkban, akkor megszűnik a külső emlékeztetőre való igényünk is.

Ennél már csak a humanisták lépnek eggyel tovább, azzal, hogy teljesen elutasítják az istenek fogalmát, és az erre való bármilyen igényt. A humanisták tehát tulajdonképpen ateisták.
Amiben a humanizmus többletet jelent az ateizmushoz képest, az az erkölcsi nézőpont miszerint a halandó, földi életünk keretei közt értelmet az emberi gondolkodás, és célok tükrében találunk, nem pedig egy felsőbb hatalom által van számunkra kinyilatkoztatva.
Míg az ateizmus egy válaszreakció az istenek állításra, addig a humanizmus ezen felül egy alternatív, természetfeletti elemektől mentes, összefüggő világnézet, amely bármely ember számára érthető.
A humanisták szerint a világ teljes istenek nélkül is. Létezik ugyanis rengeteg dolog, ami az életet széppé, és értelmessé teszi. Mint például a természetes világ, a többi ember, a művészetek, a szeretet, és az emberi kapcsolatok, vagy akár a humor, és a csokoládé. Hibásnak tartják a hívők feltételezését miszerint egy világnézet csak akkor teljes, ha mindezeket, és ráadásul egy istent is tartalmaz.
Ezen kívül a humanisták általában szkeptikusak is. Tehát szeretik tudományos, és szkeptikus alapon vizsgálni minden természetfelettire vonatkozó állítást. Ugyanúgy nem fogadják el a boszorkányok, a szellemek, vagy az ufók létét, mint az isten(eké)t, pusztán az alapján, hogy mások hisznek, vagy hosszú ideje hittek ezekben.

A humanisták nem fogadják el a panteizmust sem, miszerint Isten a világegyetemmel egyenlő.
Szerintük a világegyetem egy semleges létező, és amelyben az emberek egy apró szerepet töltenek be. Nem gondolják azt, hogy a földi élet különleges vagy tökéletes lenne, vagy hogy mindezt egy valamilyen természetfeletti lény kizárólag az emberek érdekében teremtette volna. Ennek ugyanis ellentmond a sok betegség, és felesleges szenvedés, amit a világban láthatunk, valamint a gyakorlatilag végtelen világegyetem, amiben élünk.
A humanisták, egyes vallásos emberektől eltérően nem hiszik, hogy a betegség, és a szenvedés egy tudatos, mindenható lény (isten) büntetése, vagy pedig az emberek bűneinek a következménye lenne. Szerintük a betegségek azért léteznek, mert a biológiai lények, természetes folyamatok által létrehozott teste nem tökéletes, és ezért hajlamos a meghibásodásra. A szenvedés pedig, bár sokszor szintén természetes folyamatok következménye, mint például egy tűzvész, vagy egy földrengés, de ezek nem az élőlények ebben, vagy egy másik életben végrehajtott tetteinek büntetései. Az emberi szenvedés sokszor leginkább az emberi társadalmakon belüli folyamatok következménye. Ezért a humanisták szerint épphogy az a dolgunk, hogy ezeket a káros társadalmi folyamatokat a lehető legjobban csökkentsük, és egy igazságos, és demokratikus társadalmat hozzunk létre, amelyekben ezek a dolgok nem történnek meg.
A humanisták számára értelmetlen egy szerető isten fogalma mindaddig amíg a világban létezik felesleges szenvedés. És bár a rossz problémájáról rengeteg különféle teológiai vita lezajlott már a történelem során, a humanisták számára ezen válaszok egyike sem nyújtott kielégítő választ magára a kérdésre, hogy hogyan engedheti meg egy szerető, és mindenható isten, hogy a teremtményei szenvedjenek.

Vannak, akik szerint az istenhit az agy működésének mellékterméke. Szerintük az emberek nem azért hisznek istenekben, vagy hihetetlen vallásos dogmákban, mert kevésbé racionálisak hitetlen társaiknál, hanem sokkal inkább azért, mert ezek a dogmák más magyarázatoknál jobban beilleszthetők a már létező következtetéseket levonó rendszerükbe.
Napjainkban, úgy a hívők mint az ateisták a tudomány által keresnek magyarázatot a hit jelenségére, és ezáltal próbálják alátámasztani Isten létét, avagy nemlétét.
Egyes hívők lelkesen felkarolták a tudomány különféle vallásos értelmezéseit, amelyek azt hivatottak bizonyítani, hogy Isten valahogy, az evolúció során íródott az emberi agyba. Vannak akik szerint Isten maga indította el az evolúció folyamatát, és ezért az emberi agy úgy alakult ki, hogy felismerje és imádja Istent.
Mások pedig az úgynevezett „isteni gén”-t kutatták, amely azt bizonyította volna, hogy az istenhit genetikailag belénk van kódolva.
A humanisták szerint mindezek az elképzelések az evolúcióelmélet félreértéséből, vagy szándékos félreértelmezéséből fakadnak. Az evolúciós folyamatoknak ugyanis pont hogy nincs előre meghatározott végpontja. A természetes szelekció folyamatában ugyanis épp a véletlenszerűség a lényeg. Stephen J. Gould evolúcióbiológus híres gondolatkísérlete szerint, ha visszatekernénk az időt, és másodszor lefuttatnánk az evolúció folyamatát, akkor egy teljesen másmilyen élővilágot kapnánk.
Továbbá pedig a humanisták szerint ezekkel a magyarázatokkal mind az a gond, hogy nemhogy bizonyítják, hanem egyenesen csökkentik Isten hatalmasságát. Ha Isten csupán az agy egyik hasznos jelensége, ami segíti az embereket abban, hogy együttműködjenek, és örömteli társas élményeket éljenek át, akkor nem igazán beszélhetünk egy önállóan létező, mindenható lényről.
A különböző kísérletek, hogy Istent összeegyeztessék a természettudományok eredményeivel ellentmondásokhoz vezetnek, és végső soron mindig istent helyezik egy egyre kisebb skatulyába, amely már rég nem azonos a vallások által hirdetett mindenható, és mindentudó, természetfeletti lénnyel.
A humanisták szerint éppen ezért értelmetlen a panteizmus is, mivel ha isten a természet része, akkor ő is ugyanúgy a világegyetem szabályainak rabja, mint maga az ember. Ha pedig nem képes kivonni magát ezek alól, akkor nincs tulajdonképpen ok arra, hogy imádják.
Másik oldalról, az ateisták, például VS Ramachandran neurológus megfigyeléseire hivatkoznak, amely szerint a homloklebenyt (az agy elülső részét) érintő rohamokat tapasztaló páciensek egy-egy ilyen roham után erőteljes misztikus élményeket éltek át, és utána erőteljes érdeklődést mutattak a vallásosság, és a spiritualitás iránt. Ő ezt úgy értelmezte, hogy létezik az agyban egy Isten-pont, ami a hit eredetére lenne magyarázat.
Ezt több hasonló kutatás követte, amely közül néhány vallásos és ateista tudósok közti együttműködés eredménye volt. Ezek komputertomográfia (számítógépes tomográfia, CT) módszerrel próbálták beazonosítani a helyet az emberi agyban ahol az istenhit lakozik.
A humanisták szerint viszont mindezek a próbálkozások tévesek, mert alapvetően hibás a felvetés, hogy az istenhitet kizárólag agyi állapotokra, vagy biológiai folyamtokra egyszerűsítjük. Ezáltal ugyanis elvesz a vallásosság, és a hit jelenségének rengeteg részlete, ami viszont szintén magyarázatra szorul.
Szerintük a hit egy összetett személyiségi, tapasztalati, és társadalmi jelenség, amely magába foglalja úgy az egyén saját tapasztalatait, mint a kultúrát, amiben felnőtt, és amiben él, valamint a világ eredetéről, és a benne elfoglalt helyünkről alkotott képet is.
Azt gondolják, hiba természetesíteni az istenhitet, és ez az irány közös ellensége lehet úgy a hívőknek, mint a tudomány-párti nem-hívőknek egyaránt.

A humanisták szerint a vallás egy általánosabb agyi képesség mellékterméke, amely a minket körülvevő világot hivatott magyarázni. Viszont ez az egyike a talán legemberibb képességünknek, és egyike azoknak a dolgoknak, amelyek egyedivé teszik az embert az összes élőlény közt. Akkor is, ha ez a képesség néha rossz módon van használva, és mint a vallások esetén ki van használva, mégis ez egy olyan jellegzetes emberi képesség, amit éppen ezért érdemes tanulmányozni, és megbecsülni.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Smith, A. D. H. (1960) The Experience of ‘God’. New Humanist (January), 15.-16.
Tallus, R. (2010) In Search of the G Spot. New Humanist, (January/February), 22.-25.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Isten (Wikipedia)
So you think you can live without God?
Humanism A positive approach to life
Kérdesek a kezdethez
Jézus azonnal itt van!!! Kész vagy?
Németh Sándor válaszol – Teremtés
Szentháromság (Katolikus Lexikon)
Szentlélek (Katolikus Lexikon)
Krisna isteni élete mindenkit vonzó
Panteizmus (Wikipedia)
Would humans evolve again if we rewound time?

 

Kommentelnél? Katt ide.

Génmanipuláció | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

„GMO (genetikailag módosított szervezet) olyan szervezet, az ember kivételével, amelyben a genetikai anyagot olyan módon változtatták meg, amely nem fordulna elő a természetben párosodás, illetve természetes rekombináció útján.” (Az Európai Parlament és a Tanács 2001/18/EK irányelve szerinti meghatározás)
A magyar kormány hivatalos álláspontja szerint „nemzetstratégiai érdek Magyarország GMO-mentes állapotának fenntartása”.
Máshol a világban egyes kutatók már (állítólag) emberi magzatokon végeznek génmanipulációs kísérleteket.
Tényleg gonosz dolog a GMO? Vagy egészségre káros?

A buddhista hit szerint az emberi test állapota tükröződik az elmében, valamint fordítva, az elme (lélek) állapota is tükröződik a testben. Ezért hangsúlyozzák a tiszta test, és a tiszta elme gondolatát, mert a buddhista tanítás szerint ezek feltételei a spirituális fejlődésnek.
Úgy tartják, hogy a természet az érző lények összesített karmájának tükröződése. Ezért, egyesek azt gondolják, hogy mindaz, ami mesterségesen van létrehozva soha nem fog tudni olyan lenni, mint ami a természetben előfordul. Hitükben az emberi élet végső célja a megvilágosodás. Ezért egyes buddhista tanítók szerint ennek akadálya az emberi gondolkodás, mivel korlátolt, és természetellenes.
Mivel még nem ismert, hogy az embereken végzett genetikai beavatkozások milyen módon befolyásolnák a buddhizmus által előírt lelki fejlődést, ezért egyelőre aggodalmat fejeznek ki a technológia iránt. Egyes buddhisták szerint, mivel a tudomány csakis a fizikai testet vizsgálja, és a lelket nem, ezért nem képes választ adni ezekre a vallási kérdésekre.
Elutasítják a kísérleteket, beleértve az állatokon végzett kísérleteket is, mivel szerintük ez megszegi a buddhizmus egyik lényegi tanítását: a nem ártás elvét. Bár elismerik, hogy a géntechnológia segíthet enyhíteni a szenvedésen például a szükséges élelem biztosításával, de mégis gyanakvással tekintenek rá, és inkább tartózkodó álláspontot vesznek fel.
Hasonló módon rossznak tartják a génekkel való kísérletezést, és ezek kereskedelmi felhasználását, mert értelmezésükben ez lopásnak minősül. Buddha egyik példabeszédére hivatkoznak, miszerint a dolgokat csakis úgy lehet használni, ahogyan a méh használja a pollent. Tehát úgy, hogy mindkét félnek kölcsönösen előnyös legyen a művelet.

A zsidó valláson belül különböző vélemények léteznek a géntechnológiával kapcsolatban.
Az egyik szerint, mivel a Tóra kimondja hogy az emberek vonják uralmuk alá a világot, ezért szerintük megengedett a géntechnológia is. Hiszik, hogy Isten képességet, és hatalmat adott az embernek, hogy az Ő akaratával összhangban tegyen az állatokkal, növényekkel, és az élettelen anyaggal.
Míg egyes istenhívők azzal érvelnek a géntechnológia ellen, hogy az Isten munkájába való illetéktelen beavatkozás jelentene, addig a zsidó felfogás szerint ez megengedett. A búzához hasonlítják, amiből az emberek kenyeret készítenek, és ami a teremtés befejezése, nem pedig tilos tevékenység.
Szerintük a géntechnológia csak akkor tilos, ha kiderül róla, hogy ártalmas az embereknek valamilyen módon. Akkor viszont automatikusan vallásilag is tilossá válik.
A judaizmusban fontos vallási szabály az emberi élet megőrzésének előírása (pikháh nefes), ami kimondja, hogy a gyilkosság, a bálványimádás, és a szexuális vétkeken kívül minden megengedhető az élet védelmében. Ilyen alapon a géntechnológia is megengedett, ha az emberi élet védelmében van használva.
Vannak viszont zsidók, akik szerint igenis tilos, vagy legalábbis nem kóser (szefárd kiejtéssel kásér, askenázival kóser), azaz alkalmas, vagy megfelelő. Mivel a géntechnológiában vegyesen termesztik a különféle terményeket, ez ellenkezik a kilayim szabállyal, amely szabályozza, hogy mely gabonaféléket lehet együtt termeszteni.

A kereszténységen belül is megoszlanak a vélemények a géntechnológiáról.
Egyesek, a zsidókhoz hasonlóan, azzal érvelnek mellette, hogy az Isten által adott képességeket arra használni, hogy változtassunk a környezetünkön Isten által jóváhagyott.
Mások viszont veszélyesnek tartják a természet határainak feszegetését. Szerintük Isten egy jó világot hozott létre, és az embernek ebben kiemelt szerepe van. Ugyanis ő királyi méltóságot kapott Istentől, a teremtésen belül. Ez viszont felelősséget is hoz magával, és nem jogosítja fel az embert arra, hogy tönkretegye a királyság többi részét, vagy annak lakóit leigázza.
Vannak keresztények, akik szerint a technikai fejlődés az embert hibás mindenhatóság képzetével ruházta fel. És ez különösen veszélyes a második világháború eseményeinek tükrében.
Szerintük a világ egyensúlya összefügg a mi egyensúlyunkkal, és léte a mi létünk tétje. Ezért fontos, hogy ne az emberi elvárásoknak megfelelően próbáljuk módosítani.

A hinduizmus szigorúan elutasítja a géntechnológiát.
Szerintük soha nem engedhető meg, és nincs rá szükség, mert Isten teremtése teljes, és tökéletesen van berendezve. Hitük szerint a világban minden termetmenynek megvan a maga szerepe, és ennek rendszere az emberek számára átláthatatlan. Ezért nem is próbálhatják meg módosítani azt.
A hindu hit szerint az emberi élet célja összhangban élni Istennel. Embernek lenni ugyanis egyedülálló lehetőség a lelki fejlődésre.
Szerintük Isten mindennel ellátott bennünket, amire szükségünk van, ezért csakis az alternatívnak minősített gyógymódok, mint a hagyományos indiai orvoslás (azaz az Ájurvéda) a megengedett.

Az iszlám nem határolódik el a génmódosítástól, és nem tiltja kifejezetten, ha lehetséges ezt az emberiség érdekében használni.
Szerintük minden tudomány használható rosszra is. Ezért az alapelvük az, hogy a kárt el kell hárítani, de ennek során nem szabad több kárt okozni.
Mivel a géntechnológia következményei még nem ismertek, ezért nincs egyértelmű állásfoglalás az iszlámon belül a kérdésben.
Emberi alkalmazásban viszont az ivarsejtek módosítását már erkölcsileg elfogadhatatlannak tartják.

A humanisták nem hisznek abban, hogy a Föld élőlényeit egy természetfeletti, és természeten kívüli lény hozta volna létre. Szerintük a természet egy önálló létező, és ennek a rendszernek a része minden élőlény, beleértve az embereket is.
Nem tartják bűnnek, vagy hibásnak ha módosítani próbáljuk a környezetünket, hiszen ezt tettük évezredeken keresztül, és ettől lett sikeres a fajunk. Hacsak nem kegyetlen módon alkalmazzuk a tudásunkat, akkor nem látják erkölcstelennek a természet bármely részének módosítását sem.
Sőt, a humanisták közül sokan szeretnék sokkal szélesebb körben használni, és elérhetővé tenni a géntechnológia eredményeit.
Szerintük a géntechnológia az emberek által több ezer éve folytatott nemesítési folyamatok modern változata. A különbség csakis abban rejlik, hogy most a technológia segítségével sokkal hatékonyabban, és gyorsabban tudnánk a kívánt módosításokat létrehozni. Fontos szempont számukra az, hogy csak ezzel a technológiával tudnánk olyan terményeket létrehozni, amelyek az egyre növekvő szárazságnak, és a globális felmelegedés kihívásainak ellen tudnának állni.
Valamint, mivel lehetséges olyan növényeket előállítani, amelyek nem igényelnének műtrágyát, ezáltal a mezőgazdaság ökológiai lábnyomát is lehetne csökkenteni, ami szintén rendkívül fontos. Vannak akik rettegésnek, és butaságnak tartják a géntechnológia ellenzését. De a humanisták elismerik, hogy ezek a félelmek igenis lehetnek megalapozottak, és azt gondolják, hogy ezért komolyan kell őket venni. De véleményükben ezeknek a kérdéseknek a tisztázására még mindig a tudomány a legjobb módszerünk. Fontosnak tartják, hogy az esetleges kritikánkat szintén tudományos alapon, és a tények ismeretében tegyük, ne pusztán vélemények, és félelem alapján.
Számukra az egyik legfontosabb cél, hogy a nagyközönség számára elérhetővé tett információk tudományosan megalapozottak legyenek, nem pedig áltudományosak. Utóbbinak ugyanis megvan az a veszélye, hogy az emberek elutasítanak életmentő, vagy fontos tudományos eredményeket is.
Legjobb példa erre az utóbbi évek oltásellenes mozgalmai. Ezeknek hatására ugyanis megelőzhető betegségek továbbra is megbetegítenek kisgyerekeket, pusztán azért, mert a szüleik hibás információt kaptak, és áltudományos dolgokról győzték meg őket.
Végül pedig annak ellenére, hogy a humanisták, tudományos alapon támogatják magát a géntechnológiát, de sokan közülük kritikusak egyes géntechnológiával foglalkozó cégek káros tevékenységeivel kapcsolatban.

 

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A TANÁCS (EU) 2019/1904 HATÁROZATA
DIRECTIVE 2001/18/EC OF THE EUROPEAN PARLIAMENT AND OF THE COUNCIL of 12 March 2001
Miko azok a GMOk? – Kezdőknek
GMO-jelentés: zéró tolerancia a szennyezett vetőmagokra
Egy kínai kutató azt állítja, megszülettek a világ első génmódosított ikrei
Ki fog meggazdagodni a genetika jövőjén?
Filtering Fact from Fiction: A Humanist Response to GMOs
What Does the Term “GMO” Mean?
Genetic Engineering: A Buddhist Assessment
Kóser (Wikipedia)
The three main monotheistic religions and gm food technology: an overview of perspectives

Kommentelnél? Katt ide.

Halál után | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Tudjuk, hogy mit jelent élni, de vajon mi van a halál után? Meg tudjuk egyáltalán tapasztalni a halált? Létezik olyan kutatás, ami szerint, képesek vagyunk felfogni körülöttünk zajló eseményeket akár a hivatalos, úgynevezett klinikai halál beállta után is.
Tényleg csak a vallások tudják megválaszolni a kérdést, hogy mi történik velünk a halál után?

A zsidó vallásban nincs egységes tanítás a halál utáni létről, ehelyett metaforákat, és példabeszédeket használnak a túlvilági érzékeltetésére. Viszont minden zsidó irányzat tanítja a halhatatlan lélek tanát, miszerint a léleknek öt szintje van. Egy részével az ember rendelkezik, másik részük viszont tőlünk független. De ezek mindegyike Istentől származik. Hitük szerint ez a lélek örök, és mindentudó, mint Isten. Ennek bizonyítékának tartják az előrelátó álmokat, és a déjà vu érzését.
Hiszik, hogy a tettek következményei a túlvilágban egyenlítődnek ki, és ott nyerik el a bűnösök a megérdemelt büntetésüket, valamint az igazak a jutalmukat.
A posztbiblikus időszak enciklopédiája, a Talmud, rendkívül különböző módon tárgyalja a kérdést. Nincs benne konkrétum a túlvilágról, vagy a feltámadásról, hanem csupán az ígéret, hogy Isten megtartja „a porban aluvóknak adott szavát”.
Az ebben említett “Gyehenna”, azaz a pokol, ahol a bűnösök szenvednek, egyes értelmezések szerint a valóságban egy létező hely a mai Jeruzsálemben (a Hinom völgye, Gé Hinom). A paradicsom pedig szintén metaforikusan értendő, ugyanis az egy perzsa eredetű görög szó, amely „parkot” vagy „kertet” jelent. Vannak akik szerint ez csupán egy utalás az Édenkertre (Gán Éden), ahol Ádám és Éva élt, és ahol nem létezett szenvedés, és az élőlények az eredeti, teremtett tökéletességükben éltek a bűnbeesésig. A modern zsidók példabeszédeknek tartják, és elutasítják, hogy ezek valós helyek lennének. Szerintük nincs pontos tudásunk arról, hogy hol van, és milyen a másvilág.
Más zsidó gondolkodók szerint a túlvilág nem egy másik világ, hanem egy eljövendő világ, aminek eggyé kell válnia a jelenlegi világunkkal. A bibliai tanítások célja pedig ennek megvalósítása. Ezért tanítják azt például, hogy a zsidóknak tenniük kell azért, hogy a világ javuljon.

A keresztények szerint a hit lényege a halál utáni élettel kapcsolatos tanításokban fogalmazódik meg, és ezek nélkül a szent könyvek nem lennének többek erkölcstankönyveknél. Tanításuk szerint a földi lét célja, hogy az ember megértse, és felkészüljön a halál utáni létre, Isten birodalmában.
A legtöbb keresztény irányzat szerint az emberi történelem végén Isten mindenki felett ítéletet hirdet, és aszerint büntet vagy jutalmaz meg mindenkit, hogy milyen életet élt. Ebben az értelmezésben a földi lét csupán próbaidőnek számít a valódi létezés előtt.
Figyelembe véve a tudomány eredményeit, a keresztények manapság a feltámadás hit és reménység jellegét hangsúlyozzák inkább. Elismerik, hogy mindez nem tapintható, és nem vizsgálható, mert „a lélek birodalmába tartozik”. Ezért hitükben hangsúlyos a bizonyíték nélkül való hit. Lásd hitetlen Tamás történetét, akinek Jézus egyesen azt mondja, hogy jó az ő hite, mert hiszi, amit lát, de azok, akik nem láthatják ezt, és ennek ellenére is hisznek, azok felsőbbrendűbbek nála. (Jn 20, 29)
A feltámadásban való hit annyira alapvető, hogy azt tartják, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a teljes igehirdetés. (1Kor 15 14,19)

A muszlim vallás tanai sokban hasonlítanak a keresztény tanításra. Az iszlám tanítása szerint az ember élete különböző időközökből áll, amelyek mind egy-egy kapuval kapcsolódnak egymáshoz.
Hitükben a lélek a terhesség negyedik hónapjában kerül a magzatba, és a születés a kapu amin át az e világi létbe kerül. Ezt a halál zárja, ami után a lélek egy köztes, sírvilágba kerül, ahol az Ítélet napjáig várakozik. Ekkor a lélek áthaladhat a következő kapun, és feltámad. Ugyanakkor megkapja a tettei függvényében vagy az örök jutalmat (Paradicsom) vagy az örökké tartó büntetését (Pokol). Az ebben való hit az iszlám egyik alappillére.
Ezen kívül hiszik még, hogy az ember élete során a lélek különböző időközökben más, és más erősségű kapcsolatban áll a testével. Így magyarázzák a halálközeli, és a testen-kívüli élményeket. Szerintük az e világi lét során a lélek időnként kiléphet a testből, például alvás során, de amikor újraélesztésre van szükség, akkor a lélek csakis Isten akaratából tudja visszanyerni a tudatát.

A hindu kozmológiában a világegyetem három világra (trailokja vagy trilokja) van osztva. A legfelsőbb a mennyország, ezt követi a föld, majd pedig a pokol.
Ezek mindegyike további alegységekre van osztva. A hindu hitrendszerben a különböző világokat különféle istenségek irányítják. A buddhizmus hasonló tanításában az istenségeket a buddhák vagy más néven a bódhiszattvák illetve démonok helyettesítik.
A hindu hitben amikor a test meghal, a lélek tovább létezik, és az élete során végrehajtott tettek függvényében új testbe születik újjá. Előző életében elkövetett bűnei büntetést, a jó cselekedetei pedig jutalmat hoznak számára.
A hindu hit szerint csakis a legfelsőbb istenség, Brahman, tölt ki időt és teret, minden más csupán az ő elméjének a kibontakozása, és ezért illúzió (májá). Ettől a káprázattól csakis az isteni hatalom előtti meghódolással lehet megszabadulni.
Az emberekben levő lélek (atmán) az istenség elválaszthatatlan részecskéje. Ennek jelenléte a testben a tudat által ismerhető fel. A puszta anyag nem rendelkezik tudattal, ezért nincs is lelke.
A kortárs hindu gondolkodók szerint a tudat nem az agy működésnek terméke, hanem a lélek kisugárzásának jele. A napsugárzás metaforáját használják, ennek magyarázatára. Eszerint ahogy a Nap sugarai bevilágítják a világűrt, úgy az emberi testet is beragyogja a lélek, a tudat formájában.
Szerintük a testre gyakorolt hatások, mint a kábítószerek hatása, vagy az agy sérülései csupán annak a jele, hogy a test visszahat a lélekre, de szerintük nem ez az elsődleges, hanem a szellemi lény, amely benne lakozik. Ezért a testre úgy tekintenek, mint egy ruhára, amit a lélek, az újjászületés során levet. Maga a lélek viszont örökké létezik.

A buddhista tanítás, hasonló módon azt tartja, hogy a test csupán egy hajó, amelyet annak kormányosa (a tudat) vezet és irányít. Ezért hiszik például, hogy a nagy tanítómestereik olyan szintén voltak képesek összehangolni a tudatukat (lelküket), és a testüket, hogy az nem öregedett, és hetekig nem indult bomlásnak még a vérkeringésük, és a lelégzésük leállta után sem.
De mivel a buddhizmus a hindu vallásból alakult ki, ezért sok elemét használja, beleértve a másvilággal kapcsolatos tanításokat.
A buddhizmus szintén a három részre felosztott világegyetemet tanítja, és hitük szerint a lélek, tettei függvényében ezek bármelyikébe újjászülethet.
Ezek közül az első a Kámalóka, azaz az érzéki vágyak birodalma. Itt a lények függenek az érzéki vágyaktól, és ezek szenvedést okoznak számukra. Ez a szint Mára démon uralma alá tartozik.
Ezt követi a rúpa-vacsara avagy az „alakok birodalma”, ahol az élőlények teste finom anyagból készült, nemtelen, és lakói nem érzékelik az öröm, és a fájdalom szélsőséges formáit. Ez egyike azoknak a céloknak, ahová a helyesen végzett vallási gyakorlat következtében újjá lehet születni a hívőknek.
Végül pedig az arúpa-vacsara avagy a „forma nélküli birodalom”, ahol a lakóknak nincs se formája se elhelyezkedése. Ezen belül létezik a négy mennyország, ahová azok a lelkek tudnak újjászületni, amelyek már majdnem elérték a teljes felszabadulás állapotát.
A buddhista tanítás szerint a lélek, a tettei következményeként, azaz a karmája szerint születik újra és újra. Ez lehet állatok vagy akár félistenek, sőt istenek formájában is. Embernek születni hitük szerint különleges lehetőség, mert ennek a létezésnek a során lehet az újjászületések ciklusából (szamszára) végleg megszabadulni a léleknek, és elérnie a nirvána állapotát, amikor nem születik többé újjá semelyik világban.
Ennek érdekében viszont a Buddha tanításait kell követni, amelyeket a négy nemes igazság foglalja össze. Ezek a következők:
1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
2. a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás;
3. van egy út, amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól;
4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” (astángika-márga) vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, és a helyes elmélyedés.

A tibeti buddhizmuson belül a halottas könyv (Bardo Tödöl) leírja azt is, hogy hogyan kell helyesen meghalni.
Ennek a keresztény hagyományban az ars moriendi („a meghalás művészete”) a megfelelője, amely olyan művek gyűjteménye, melyeknek célja a betegek, és haldoklók lelki gondozását segíteni.

A humanisták a halállal, és a halál utáni léttel kapcsolatban a tudományos ismereteinkre támaszkodnak. Fontos számukra, hogy a vágyaink, és a félelmeink helyett olyan ellenőrizhető, és megbízható információkra alapozzák a véleményüket amelyek tudományosan vizsgálhatók. Nem tartják elegendőnek sem a hagyomány, sem pedig mások személyes beszámolóit arra, hogy a halálról és az emberi létről gondolkodjanak. A halál utáni életet kívánságnak és inkább vágynak látják mintsem megalapozott nézetnek.
Antropológiai ismereteink szerint már elődeink is hittek a halál utáni létben, és ennek megfelelően, ki-ki a saját hagyománya szerint készítette elő a halottait a másvilági életre. Őseink számára az egyik biztos dolog az életben az a megfigyelés volt, miszerint az emberek tettei hatással vannak a világra. Innen már csak kevés kellett ahhoz az elképzeléshez, amit isteneknek nevezünk, és amelyek hatalmukkal befolyásolják, és meghatározzák az emberek életét, és jóllétét. Manapság viszont, az egyre bővülő ismereteink miatt, egyre kevésbé van szükség arra, hogy isteni közbenjárást feltételezzünk bármely esemény mögött.
Létező tudásunk birtokában nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy emberként mi is ugyanúgy része vagyunk az ökoszisztémának, mint bármely másik állat vagy növényfaj, és nincs különbség köztünk. Mivel biológiai értelemben vagyunk élőlények, ezért a létünket a sejtjeink határozzák meg. Nap mint nap rengeteg sejtünk pusztul el, és ezek halála leggyakrabban előre meghatározott, pusztán abból kifolyólag, hogy milyen szerepet töltenek be a testünk rendszerén belül. A humanisták szerint nincs ez másképp az agyunkkal sem. Mi magunk, az énünk, vagy költőien, és a vallásokból átvett kifejezéssel, a lelkünk ugyanis is nem más, mint az agysejtjeink együttes működése során létrejött tulajdonság, amely éppen ezért elválaszthatatlan tőle. Az agyunk mi magunk vagyunk. És bár egyes sejtjeink halálából fel tudunk épülni, sőt ez gyakran folyamatosan meg kell újuljon (mint például a bőr), de más sejtek (konkrétan az agysejtek) halála a mi halálunkkal egyenlő. Megfigyelhetjük ezt abban is, ahogy az agyunk betegség, vagy baleset következtében károsodik. Az agyi sérülések hatással vannak a személyiségünkre. Ha az Alzheimer meg tudja szüntetni a lelkünket, ami addig létezett, akkor a halál miben lenne más? A lélek nem lassan költözik át egy másik dimenzióba, hanem az agyunk hozza létre. Ha az agyunk károsodik, és ha végül leáll, akkor mi is megszűnünk létezni.
A humanisták azt tartják, hogy a halál egy természetes folyamat, amivel minden létező tudásunk ellenére hiába küzdünk, mert elkerülhetetlen, és nem áll módunkban uralni. Szerintük éppen azért fontos, hogy a lehető legjobban tisztában legyünk úgy a testünk működésével, mint annak megbetegedéseivel, és ezek következményeivel, mint a halálunk folyamatával is, mert ez a tudás az ami valóban megnyugvást hoz, nem pedig a vallások által ígért másvilág, ami csupán reménység, és kívánság. Maga a vágy teljesen érthető, de egy hamis megnyugtató hazugság összeomlik, akármennyire is jó szándékkal volt mondva.
Továbbá, a humanisták szerint, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vallások halál utáni élet ígéretei feltételekkel járnak. Már ez önmagában is gyanakvást keltő kell legyen. A halál utáni élet ugyanis egyszerre ígéret, és fenyegetés. Boldog öröklét, vagy újabb megtestesülés, a vallások szerint, csakis azokra vár, akik betartják a vallás szabályait. Azok, akik nem örök kárhozatra, vagy szenvedéssel teli létre vannak ítélve. Beleértve azokat, akik a rossz vallásban hittek.
Manapság, a tudomány térnyerésével, a hívők a halálközeli élményekre hivatkozva próbálják tudományosabbnak beállítani a létező másvilág elképzelésüket, mint amilyen az valójában. Minden vallás természetesen csakis a saját elképzeléseit próbálja alátámasztani. A humanisták szerint viszont ezeket az élményeket tudományosan kell vizsgálni, és ezek a jelenségek sokkal jobban magyarázható az agyunk biológiai működésével, mintsem bármely vallás misztikus magyarázataival.
A humanisták fontosabbnak tartják a méltósággal való életet, és a méltósággal való halált, mintsem a halál utáni léttel kapcsolatos reményeket.
A teljes földi létben egyedül az emberek képesek félni a haláltól közvetlen életveszély hiányában is. Ezért, szerintük fontos erre, a mindenki számára elkerülhetetlen dologra felkészülni. Ha hosszas betegség vár ránk, akkor valamennyire fel tudunk készülni a halálra, de máskülönben egy ijesztő, és sokkoló dolog tud lenni. A humanisták, mivel nem hisznek a halál utáni létben, ezért az életben való élményeinkre, és a magunk után hagyott emlékekre koncentrálnak. Szerintük éppen a halál véglegessége miatt kell a világ problémáit még életünkben orvosolni, és a világot jobb helyként hagyni, mint ahogy mi magunk kaptuk. Továbbá pedig fontos, hogy úgy intellektuálisan, mint pedig érzelmileg felkészüljünk a saját életünk megszűnésére. Ugyanis a halál után nincs semmi. Nincs esély magyarázkodni, vagy ismét próbálkozni.
A haldoklás folyamatában fontosnak tartják, hogy az emberek tisztában legyenek a saját testük működésével, és korlátaival, annak érdekében, hogy amennyire lehet fel tudjanak készülni a halálra. Valamint fontosnak tartják, hogy a haldokló tudjon arról, hogy meg fog halni, és ebben a folyamatban ne legyen magára hagyva. Egy annyira társas faj esetén, mint az ember ennek rendkívüli jelentősége van.
Az angolszász országokban már létezik humanista káplán szerepkör, amelynek a betegeket, vagy rászorulókat támogatni hivatott papok és lelkészek szerepkörével azonos feladatai vannak. Ezek az emberek segítenek felkészülni a haldoklóknak a saját halálukra, mindezt humanista elvek mentén, istenek, és másvilág ígérete nélkül.
Mivel a saját halálunk egy dolog, amire senki sem tud valóban felkészülni, ezért a humanisták szerint egy képzelt, idealizált halálnál fontosabb a méltósággal élt élet, valamint a haldoklás során minél tovább megőrizni az illető emberi méltóságát.
Vannak akik csak akkor tartják értelmesnek az életet, ha az örökké tart, és ezért képtelenek elfogadni, hogy valaha is vége legyen. Pedig ahogy egy ateista férfi, aki kétszer tapasztalta meg a klinikai halál állapotát fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a halálom után tovább él majd, az a hatás, amit azok életére gyakoroltam, akik még életben maradtak. És remélhetőleg a hatásom pozitív lesz.”

Források
Nuland, S. B. (2002) Hogyan halunk meg?, Akkord Kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiadás) Central könyvek, Budapest
Sacks, O. (2015) A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (2. kiadás) Park kiadó, Budapest
Swaab, D. (2013) Az agyunk mi vagyunk, Libri, Budapest
Tribe, D. (1968, július). The Case for Eutanasia. Humanist, (July), 204.-206.
Wolpert, L. (2017). Don’t Fear the Reaper. New Humanist, (Winter), 54.-56.
Ez lenne az élet a halál után? Miután meghalunk, a tudat még tovább működik – állítják tudósok
What does a humanist believe?
Understanding Humanism – Life and Death
A Humanist view of death
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Being Christian in Western Europe
Emergens vonások (Wikipedia)
What is a Humanist Chaplain?
Equal access to pastoral support or chaplaincy
Végítélet (Wikipedia)
Hogyan kell segíteni a haldoklónak?
Loka (Hinduism)
Trailokja (Wikipedia)
Hinduizmus: megjelenése, fejlődési szakaszok, vallási és filozófiai alapok és eloszlási földrajz
Májá, az illúzió tana
A halál
A zsidóság eszméi
ars moriendi
Life after death
Négy nemes igazság (Wikipedia)

 

Kommentelnél? Katt ide.