Az online tér korlátai

Mivel az ateistáknak nincs egy már létező, élőben találkozó közösségük, ezért gyakran először online kezdenek szerveződni. De az online térnek megvannak a maga korlátai.

Miért olyan bunkó online mindenki?
Online mindenki bunkóbb. Ennek pedig csak egy része, hogy a kizárólagos írott forma durvábbnak hat. Vagy kevésbé kifejező, mert hiányoznak a metakomunikáció elemei.
Profilkép mögé bújva az emberekből, különösen csoportosan, előbújik a csordaszellem.
A tömegben eltompulnak az egyéni azonosítók, ezért mindenki merészebb lesz. Jobban beszól. Kevésbé türelmes. Mivel párhuzamosan is lehet kommentelni, ezért a türelmetlen folyamatosan kiélheti az igényét, hogy a másik szavába vágjon. Nem kell türtőztetnie magát, mint egy személyes interakcióban.
Ezekből az online kommentelő, és vitatkozó csoportokból nem alakulnak ki közösségek. Többek közt azért, mert ezek az online csoportok inkább mém-megosztás, és viccelődés köré szerveződnek. Olyan csoportok, amelyekben a minta a következő:
mém – amin mindenki röhög
napi hír – amin mosolyogni, vagy felháborodni lehet
és (a legkisebb kategória) a személyes poszt. Ami jelenthet egy személyes kérdést, panaszt, vagy a csoportból való kilépés bejelentését.
Ezek közül a legtöbb interakciót általában az első kettő kapja.
A személyes vélemények reakcióként jelennek meg. Nem kapcsolódási alapként. Ezért ezek nem jó alapja a közösségnek. Az egyetértünk abban, hogy nincs Isten nem elég. Ahhoz, hogy közösség alakuljon ki több kell, mint ugyanazok a reakciók harminc változatban megfogalmazva.
Az ateista közösségek online való kicsírázását pedig az is akadályozza, hogy sok hangos ateista szerint (neki) nincs is szükség(e) többre, mint, hogy mémeken röhögjön, és híreken hőbörögjön.

A hívők nem emberek, hanem legyőzendő karakterek az online játékban
A stabil online ateista csoportok egyik legsötétebb jellemzője az, hogy a legaktívabb, leghangosabb, és legagresszívebb tagjai az online térben való beszélgetést egyfajta online játékként kezelik.
Egy játékként, amiben a legyőzendő fél a hívők. A likeok, követők, és néha maguk a kommentek pedig a virtuális kincs. A „jólmegmondtam” (angol kifejezéssel: pawnage) pontok pedig elismerést, azaz hírnevet, és dicsőséget jelentenek, ha egy jól előadott megalázásról van szó. Ha egy hős-vitatkozó ateista jó alaposan rámutat a hülye hívők hitének hülyeségeire, és azt sokan kedvelik, akkor az neki dicsőség.
Ezt a jelenséget az online platformok függőségre nevelő rendszere elősegíti. Nem az ateisták valamilyen sajátos belső gyengesége miatt. Tehát ez nem az ő hibájuk, mert nem csak az ő felelősségük van ebben.
Ami viszont az ateisták felelősség az, hogy ne csak a hívők gondolataival, és viselkedésével kapcsolatban legyenek kritikusak, hanem a sajátjukkal is. Néha emlékeztetniük kellene magukat, hogy a képernyő másik oldalán egy embere ül. Ugyanúgy a kommentsor másik felét író ellenfél is az. És nem vele van a baj, mint ember, hanem csak téved valamiben. A tévedés pedig nem érdemel nukleáris támadást.

Az online vita, mint ön-terápia
Sok ateista ön-terápiás céllal vitatkozik online. Ők leginkább volt hívők. És mert hívő volt, azért most akarja bizonyítani a még hívőknek, hogy miben tévednek közösen. Sokan küldetésnek érzik ezt. Úgy győzködik az útjukba tévedő hívőknek, ahogy nekik volt rá szükségük a kitérésük alatt.
Bántalmazott személyek terápiája során mutatták ki, hogy az áldozatok sokszor újra-meg-újra ugyanazokba a helyzetekbe kerülnek, és úgymond újrajátsszák ugyanazokat a helyzeteket, annak érdekében, hogy most másképp járjanak el. Például, ha valaki fájdalmat okozott nekik, akkor most jobban megvédik magukat.
Sok volt hívő ateista hasonlóan bánik a volt hitével.
A hívők azonban nem terápiás eszközök. Nem erkölcsös embereket eszközként használni a saját gyógyulásod érdekében. Ha jobban akarsz lenni, akkor terápiára kell menni. Nem elég online vitázni. A terapeutát pedig használhatod a gyógyulás folyamán. Embertársaidat viszont nem.
A traumákat ugyanis feldolgozni kell. Nem megnyerni. Egy kiszolgáltatott helyzetet nem lehet megnyerni. Mert abban pontosan az a traumatizáló, hogy a másik(mások)nak több hatalma volt, és azt arra használta(ták), hogy bántson(anak). Ennek feldolgozásában segítség kell. Nem pedig az, hogy most, a tényleges, nagybetűs Igazság birtokában, a Tudás legyőzhetetlenséget biztosító páncéljában visszamenni, és ugyanazt a csatát megnyerni. A hatalommal való visszaélés nem így működik. Mivel sok ateista hordoz hívő időszakából feldolgozatlan traumákat ezért sokuknak a folyamatos vitatkozás nagyon vonzó tud lenni.
És nem túlzok, amikor traumákról beszélek. A vallások, és különösen a kis, karizmatikus szekta-jellegű vallásos közösségek igenis valós traumákat okoznak. Mert ami sokszor történik ezekben a közösségekben az bántalmazás. Minél szigorúbb szabályokat használ egy közösség, annál valószínűbb, hogy a tagoknál PTSD alakul ki. A társadalom pedig sajnos nincs erre felkészülve. Nincs meg a szükséges elfogadás, és segítség. A vallás normális dolognak minősül. Valami olyannak, ami soha nem káros. Azok, akiket egy vallásos közösség traumatizál nem tudnak, hová fordulni. Ezért sokan a legnagyobb ingyenes terápiás eszközhöz fordulnak: az internetes fórumokhoz. És megpróbálják magukat terápiázni. Csak az a gond, hogy ez nem lehetséges. Ugyanúgy, ahogy a traumát sem maguk okozták, úgy a gyógymód sem lehetséges egyedül.
Az elszenvedett trauma feldolgozásához támogató segítségre van szükség, és olyan gyógyulást elősegítő visszajelzésekre, amit csak terápiás kapcsolatban lehet megkapni. Az online csoportok nem képesek erre.
Az ateista közösség például lehetne egy ilyen biztos háttér. Az ateisták létrehozhatnák azt a tudásbázist, illetve összegyűjthetnék azokat a szakembereket, akik ebben szakmailag is tudnak segíteni.

Csak a vicces mémek
Jelenleg azért nem létezik ilyen közösség, mert az ateisták megelégednek azzal, hogy online vitázzanak. Ha meg felmerül egy ateista közösség ötlete, akkor rögtön elutasítják.
Ebben szerepet játszik az is, hogy Magyarországon nagyon sok online aktív ateista soha nem volt hívő. Mert a szocializmusban nőttek fel, ahol nem volt népszerű a vallásosság. Ezért nem értik, hogy valaki azért lép be egy online ateista csoportba, hogy ott támogató közösséget találjon. Mert a sosemvolt hívő ateistáknak az online közösségek csak azért kellenek, hogy legyen egy vicces kép, illetve hírforrásuk. Ateista társaik ezen túlmenő igényeit meg nem értik.
Manapság viszont Magyarország is része a nagy globális vallás-szabadpiacnak. Nem úgy, mint a szocializmusban. Most államilag elismert vallások vannak csak. Mármint hivatalosan. A gyakorlatban ugyanis maga a miniszterelnök fia az arca egy amerikai stílusú karizmatikus keresztény szektának. Vagy ott vannak a klasszikusok: a tömegközlekedési csomópontokon mindig jelen levő Jehova Tanúi. És a nagy egyházak. Vagy a Hír Tv-s kapcsolatokkal rendelkező Vidám Vasárnap. Ami ezáltal széleskörű közönséghez jut el. Mert ugye „ateista vasárnap” viszont nincs.
De vannak az ezeknél is kisebb, viszont szintén káros szekták, amelyek nem mind keresztények.
Ezen társadalom, és emberi élet károsító csoportok ellen csakis az ateisták tudnának őszintén tenni.
Ugyanis azt mondani valakinek, hogy ne legyen tagja X szektának, hanem inkább Y-nak, az kicsit visszás. Viszont azt mondani, hogy hagyd a szektákat, és légy racionális alapon ateista viszont sokkal jobb opció. De ezt csakis közösen, és szervezetten lehet mondani. Ezt viszont maguk az ateisták nem akarják. Mert ők csak néha akarnak egy hitet gúnyoló mémet látni, amin az ebédszünetben mosolyoghatnak egyet, és ennyi.
Ez viszont egy olyan luxus, amit már nem engedhetünk meg magunknak. Egy olyan társadalomban, ahol pár évtized alatt eljutottunk a „csuhások” politizálását nyilvános bírálatától a „régivágású keresztény-konzervatív” értékek nevében való politizálásig, ott a „nem érdekel, mert nem vicces mém” nem opció. Élőben is tenni kell.
A kizárólag online aktivizmus pedig olyan, mint a likeokkal etetett éhező afrikai gyerekek esete.
Ahhoz, hogy ne csak ez az egyoldalú online fogyasztás, és kamu-aktivizmus létezzen csak, szükség van, hogy először maguk az ateisták tegyék félre ezt a félelmüket az ateista közösségektől.
És végre együtt dolgozzanak a saját világuk jobbá tételén.

Hatodik rész.

Kommentelnél? Katt ide.

Nem muszáj sikeresnek lenni

Avagy, miért nem akarom, hogy ez a blog virális szenzáció legyen.

Nincs szükségem arra, hogy pénzt csináljak belőle. Igen, ez egy luxus. De egyben emberi is. Ahogy a mondás tartja: nem csak kenyérrel él az ember. Lelki táplálék, és kapcsolódás is kell. Akkor is, ha nincs lélek.
Mivel nem az a célom, hogy népszerű legyek, ezért nincs rajtam nyomás, hogy olyasmiről írjak, ami népszerű. Nem kell a blog tartalmát olyanná szabjam, ami már meglevő véleményeket, és meggyőződéseket erősít meg.
Éppen ezért nem is tudok reklámstratégiát építeni. Sem olyan értelemben, hogy eladjak dolgokat (vedd meg ezt a táplálékkiegészítőt, hogy szuper Humanista légy!), sem hogy ezt a blogot, mint terméket eladjam.

Sokan nem tudják, az online tartalmak viralitását jelenleg a fizetett Google reklámok hajtják. Mindenki más meg ezekkel próbál versenyezni. Leginkább a hasonlóan nagy platformok, mint a Facebook.
Ezen stratégiáknak az alapja a következő: találd meg a célközönséged, és találj valami apróságot, amit nyújtani tudsz. A témában, vagy legalább a földrajzi régiódban. Írj erre egy ütős, Google-reklám-központú, és Google keresésre optimalizált (személyre szabott) reklámkampányt. Fizess a Google-nak, hogy ezzel teleszórja a célközönséged minden lehetséges online felületen. Majd dőlj hátra, és várd ahogy elkezdenek özönleni a megkeresések, és ezzel együtt a pénz.
A dőlj hátra persze túlzás, mert közben aktívnak kell lenned a közösségi média platformon. Építs kapcsolatokat a potenciális, és a volt ügyfeleiddel, azáltal, hogy befurakodsz az online közösségi tereikbe. Futtass rajongói oldalt. Posztolj, válaszolgass az ügyfeleid kommentjeire és üzeneteire. Lehetőleg viccesen, mert abból lehet mém, azaz ingyenreklám.
De igazán profi akkor vagy, ha te magad indítasz mémességre képes virális kampányt. Lásd például legutóbb a Gilette kampányt. Jelenleg ebben mérik a sikeres online jelenlétet.

Mindezek a stratégiák persze munkát jelentenek. Amit valaki meg kell csináljon. Lehetőleg ingyen. De ha már nem lehet ingyen, akkor olcsón. Így született az online marketing szakma, illetve a social-media manager munkakör. Akinek tulajdonképpen az a feladata, hogy egy cég érdekei mentén kommunikáljon online. És esetleg kedvesen elbeszélgessen veled, mezei internethasználóval.
Munkaidőben.
Mert ez egy munka. Tulajdonképpen pedig manipuláció. Pénzért. És éppen ezért én végtelenül undorítónak tartom. Nem akarok ebben részt venni.

Röhejesnek tartom a demokratikus internet ötletét, miközben fuldoklunk a reklámokban.
Amikor egy értelmes gondolatsorba 4-5 alkalommal belekiabál egy (sok esetben mozgó) reklám. Mintha egy baráti beszélgetés során néha odakiáltana a kocsmáros, hogy vegyetek majd kolbászt a hentes haverjánál, mert épp akciós.

Ezen a blogon jelenleg másnak hasznot hozó reklámok vannak. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy megengedhetem magamnak, hogy ezeket eltávolítsam, mert az pénzbe kerül.
Az internet korai időszakában az volt a bölcsesség, hogy az internetes tartalmakért az emberek nem hajlandók fizetni, ezért ingyen kell elérhetővé tenni őket. Viszont ez nem volt nyereséges, és ekkor jött be a reklámmal finanszírozott internet ötlete. Ami manapság odáig fajult, hogy manapság minden felület fizetős.

Sajnálatos módon hiába teszem én a legtöbb munkát ebbe a blogba, az egyetlen, akinek profitábilis az a platform tulajdonosa. És persze lehet erre mondani, hogy tetszett volna nekem megtanulni programozni, és akkor járhatna a szám. Meg, nem jár nekem platform, ahol közönséget kapok, tessék nekem azt felépíteni, és ha nem akkor fizessek ezért. Utóbbi azért nem igaz, mert sehol, senki nem ad kész közönséget. Te magad, mint cég, vagy szervezet, kell a social-media, és online stratégiádon dolgozz. És ebbe befektess.
Undorodom attól a logikától miszerint a hangod azzal arányos, amennyi pénzt vagy hajlandó fektetni a reklámokba. Társadalmi, és közügyekben ez egyenesen bomlasztó, és káros. Még a tényleges kereskedelmi kérdésekben sem vagyok biztos, hogy ez a jelenlegi reklám-, és/vagy fizetős kultúra rendben van. Mivel láttunk már pár visszaélést. És ha más nem, akkor a tőke felhalmozás miatt, egy több éve létező cég, mivel több erőforrással rendelkezik (pénzbeni, és nem pénzbeni értelemben is), eleve előnnyel indul egy talán jobb, de fiatalabb céggel szemben. Ilyenkor a fogyasztó érdeke másodlagos a régi piaci szereplő profitjával szemben. Tehát, az ügyfél az első mindenképp kamu. Ha meg ugyanez az attitűd beférkőzik a társadalmi kérdésekbe (kultúra, politika), akkor tényleg baj lesz. És már most baj van.

Mindezért nem kívánok ebben a játékban részt venni. Nem fogok keresőszóra optimalizálni. Nem fogok akciós reklámkampányokat fizetni. Nem fogok interakcióra való felhívásokat beépíteni a mondanivalómba. Nem akarok manipulálni, és nem akarok kényszeredett tartalmakat generálni csak azért, mert az népszerű, vagy jót tesz a Google rangsorolásomnak.
Nem akarok népszerű lenni, ha ezáltal nem lehetek autentikus. És nem mondhatom el azt, amit szerintem el kell mondani.

Manapság rendkívül népszerűek a megmondóemberek. Ami viszont sokaknak nem tűnik fel velük kapcsolatban az, hogy ezek az emberek nem valami rendkívüli, vagy új dolgot művelnek, hanem csupán meglévő előítéleteket, és véleményeket hangosítanak ki. Ezért lehet az online jelenlétüket optimalizálni. És éppen ezért népszerűek. Nem pedig azért, mert bátrak, és bátran megmondják a tutit, amit más nem mer. Ez kamu. Egyetlen pillanatig se higgye el senki, hogy egy megmondóember azért népszerű, mert kimond egy népszerűtlen véleményt. A népszerű megmondóemberek népszerű véleményeket hangoztatnak.
Különben is, a hagyományos út követése, és a meglevő előítéletek felkorbácsolása minden csak nem bátor dolog. Számomra a bátorság a felvállalásban rejlik. A járatlan út felfedezésében.
Bátorság azt mondani, hogy nem fogom azt csinálni, amit mindenki más eddig csinált, hanem megtalálom a magam útját.
Néha ez azt jelenti, hogy szakítunk a hagyományos vallásos válaszokkal, és saját, emberi, és racionális, empatikus erkölcsi rendszert építünk ki magunknak. Tulajdonképpen ez a humanizmus. Ami jelenleg nem népszerű, mert még nem ez a népszerű. A népszerűség viszont soha nem lesz a helyesség mércéje.

 

Kommentelnél? Katt ide.