Pokol | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A pokolról kétféle elképzelés létezik. Az egyik szerint a pokol egy valós hely, ahol a rossz, gonosz, hitetlen emberek lelkei örökké tartó elviselhetetlen gyötrelmekben részesülnek.
A másik elképzelés szerint a pokol az örök elszakítottság Istentől.

Maga a pokol képe már az ókori egyiptomiak vallásában megjelent, ahol az istenek ellenségeit különféle büntetések érik a másvilágon. Ré isten ellenségeit fejjel lefelé forró homokba merítették, míg Ozirisz istennő ellenségeit lefejezték, és a szívüket egy szörny falta fel. De ugyanúgy az ókori görögök is hittek egy szellemvilágban, ahol különbség van téve a bűnösök, és a jámbor lelkek közt.
Az ítélet napja pedig a zoroasztriánus vallásból került át a jelenlegi világvallások egy részébe. Eszerint az utolsó ítélet napján a halottak föltámadnak, és egy nagy olvadt fém folyam jelenik meg, mely a bűnösöknek fájdalmas, az istenfélőknek viszont kellemes, mint a meleg tej.
A zsidó vallásban a pokol nem szerepel a Tórában, és az ezzel kapcsolatos hagyomány a szent iratokon kívülről származik. A valláson belül vitatott kérdés, hogy a zsidók megszabadulhatnak a pokol büntetésétől, vagy pedig ez örökre szóló.
Egyes zsidó filozófiai irányzatok, többek közt a kabbala, azt hangsúlyozzák, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és ezért a lelkek visszavágynak ide a halál után. Mások a pokol leírásait pusztán metaforikusnak tartják, és azt gondolják, hogy ezek csupán egy spirituális megtisztulási folyamatra utalnak.
Az Istentől való elszakítottság a kereszténység egyes értelmezéseiben jelenik meg. Egyesek szerint az Isten és a Sátán közti utolsó nagy csata után a menny kapui mindenki számára megnyílnak. Mások szerint viszont az ítélet napja után a bűnösök a Sátán kezébe kerülnek, és örök kárhozatra ítéltetnek, elválasztva Istentől, míg a jámbor hívőknek örök boldogságban van részük Isten lábai előtt.
Egyes keresztények szerint a Bibliában leírt pokol nem túlzás, de célja az, hogy a figyelmet az életre irányítsa. Ez alatt a tettek következményeit értik, mert hitük szerint csakis a földi létünk alatt tudunk változtatni a tetteinken, és a jót választani.
Az Ítélet Napja, és a pokol tana kiemelt fontosságú az iszlám vallásban. Bár a szent szövegek, és a tanítók hangsúlyozzák, hogy Isten igazságos, és könyörületes, de a pokol borzalmainak említése, és fenyegetése ugyanannyira hangsúlyos ezekben. Hitük szerint a büntetéssel való fenyegetés az emberek érdekét szolgálja, mert ezáltal figyelmeztet a bűnökre, és ez egyfajta könyörület. Hiszik, hogy Isten csak hitet vár az emberektől, illetve azt, hogy kövessük, amit megparancsolt, és elkerüljük azt, amit megtiltott. De ugyanakkor azt is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy Isten azt bünteti meg, és annak könyörül, akinek Ő akar.
A keleti vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus azt tartják, hogy az életben elkövetett bűnök következményei (karmája) ledolgozhatók nem csak a Földön, hanem egy még inkább szenvedésekkel teli világban, melyet nevezhetünk akár pokolnak is.
A hindu hit szerint, a pokol az univerzumok alján fekvő óceán felett található huszonnyolc bolygó, ahová azok a lelkek születnek újjá, akik Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre. Itt évezredeken keresztül sínylődnek, és csak ez után kapnak újabb lehetőséget a Földön való újjászületésre. Egyes hinduk szerint maga a húsfogyasztás is egy olyan tett, ami az ezekre a pokol-bolygókra való születést vonja maga után.
A buddhisták a keresztény purgatórium fogalmához hasonló helyként képzelik a poklot, ahol a lelkek ledolgozzák a rossz karmájukat. Különbséget tesznek a tudatlanságból, és a szándékosan elkövetett ártalmak közt, és hiszik, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerülnek, akik tudatosan ártottak másoknak.

A humanisták a pokol tanát kegyetlen gondolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ez önmagában véve is rossz tanítás, mert azt üzeni, hogy a problémákat erőszakkal lehet megoldani. Azt gondolják, hogy a vallások erőszakos istenképe, aki bár mindenható, mégis úgy dönt, hogy szélsőséges és szükségtelen erőszakot alkalmaz a teremtményeivel kapcsolatban, nemhogy csodálatra méltó, hanem egyenesen ijesztő, és összeegyeztethetetlen egy szerető isten képével. Valamint azt gondolják, hogy azok, akik egy ilyen istent imádnak maguk is hajlamosabbak az erőszakra, mert vallásuk tanítása szerint ez elfogadható, és erkölcsös reakció arra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnék, vagy ahogy szerintük helyes. Egy kegyetlen istenben való hit kegyetlenné teszi a hívőt is.
Ehelyett a humanisták az egyéni erkölcsi autonómiát hangsúlyozzák. A humanisták nem gondolják, hogy bármit meg szabad tennünk, és elfogadják, hogy a társadalomnak szabályok szerint kell működnie. De ugyanakkor azt gondolják, hogy mindannyiunknak szabadnak kell lennünk abban, hogy kialakítsuk a saját erkölcsi mércénket, és egyéni döntéseket hozhassunk ami a morált illeti. Szerintük az erkölcs mércéje nem egy külső erő, vagy entitás, aki ítélkezik az emberek tettei felett, hanem ezeket a döntéseket maguk az emberek hozzák.
A humanisták szerint mindenki egy saját, belső erkölcsi mércét követ, még akkor is, ha ezt egy adott vallás keretében teszi. Ugyanis nincs senki, aki teljes egészében elfogadná vagy akár betartaná a vallása összes előírását, és erkölcsi útmutatását. Mindenki válogat valamilyen szinten; egyes szabályokat rendkívül fontosnak tart, másokat meg könnyedén elutasít, annak ellenére, hogy mind ugyanúgy istentől származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző szabályok néha még magán a valláson, vagy a szent könyvön belül is ellentmondásosak. Ezért a humanisták szerint nem szükséges Istenre vagy istenekre hivatkozzunk amikor az erkölcsről van szó. Ugyanúgy hozhatunk erkölcsi döntéseket, és vállalhatunk felelősséget a saját tetteinkért, ha közben nem támaszkodunk egy természetfeletti lény szabályaira.
A humanisták elutasítanak mindennemű istenekre, és természetfeletti lényektől származó revelációra épülő értékrendet, és ehelyett az erkölcs alapjának az emberi jóllétet teszik meg. Azt gondolják ugyanis, hogy mikor arról van szó, mi a helyes, és mi a helytelen fontosabb azt vizsgálni, mi az amire az embereknek szüksége, és igénye van. Azt kell megtalálnunk ugyanis, hogy mi az ami elősegíti az emberi faj fejlődését, jóllétét, és boldogságát, illetve, mi az, ami ebben akadályozza.
Ugyanezt tartják érvényesnek a többi érző lénnyel, és a minket körülvevő világgal kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkról is. Ebben sem működik a minden megengedett elv, mert az önös érdekből, és figyelmetlenségből elkövetett cselekedetek ugyanúgy ártanak másoknak, és a világnak, mint a szándékos rosszindulat. Ezért a humanisták szerint minden ilyet kerülni kell, amennyire épp lehetséges.
A nem ártás, a következmények vizsgálata, és a felelősségvállalás, illetve az igazságosság, és méltányosság képezik a humanista erkölcs alapját. Ezeket pedig szükséges nemcsak szekuláris, azaz világi, és természetfelettitől mentes törvényekbe foglalni, melyek minden polgárra érvényesek, hanem szükségesnek tartják azt is, hogy ezeket az emberek kulturális szinten is elfogadják, és elsajátítsák. Ha egy ilyen szabályról kiderül, hogy ártalmas az embereknek, a környezetnek, vagy akár más érző lényeknek, akkor a humanisták szerint azt a szabályt, vagy törvényt meg kell változtatni. Szerintük nincsenek kőbe vésett szabályok, melyek mindenképp érvényesek mindenkire. A szabályok megszegésének következményei pedig itt és most kell bekövetkezzenek, annak érdekében, hogy igazságszolgáltatás, és helyreállítás történjen. A humanisták nem tartják megnyugtatónak azokat az állításokat, mely szerint a másvilágon, az ítéletnapján, vagy egy elkövetkező életben lesznek majd következményei egy ártalmas cselekedetnek.
Gyanakvással szemlélik azokat a kijelentéseket, melyek abban lelnek örömet, hogy egy másik lény a pokolban szenved rettenetes kínokat. Sokszor ártalmatlan dolgokért, vagy pedig egy adott istenség elleni vétség miatt, mellyel valójában senkinek nem ártott, és csupán egy vallási szabályt szegett volna meg. Nem egy volt hívő számol be arról, hogy gyerekkorában rettenetes félelmet élt meg, amikor a pokol tanítását hallotta, és ahogy ez a félelem még évekkel később is kísértette, és ezáltal megkeserítette az életét. A humanisták szerint azoknak a hívőknek a megszólalásai, akik ezt szenvedélyes örömmel hangoztatják egyenesen felkavarók, és aggasztóak. Mások szenvedésében örömet lelni nem tűnik összeegyeztethetőnek számukra a szeretettel, melyről a vallások beszélnek.
Hasonló módon aggasztónak tartják azokat a tanokat, melyek azt hirdetik, hogy a mennyország jutalma, és egyben a pokol kínjainak az elkerülése csakis egy szűk, kiválasztottakból álló csoport számára elérhető. A humanisták szerint ez a fajta világkép nemhogy nyugtalanító, hanem egyenesen szörnyűséges. És sokuknak ez az oka annak, hogy elutasítják egyes egyházak tanait, és akár nyilvánosan kritizálják őket.
Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a büntetés és jutalom, illetve a másvilág ígérete halványulni kezd ahogy az emberiség egyre több szempontból képessé válik megmagyarázni a világ működését, és maga képes megoldásokat találni az emberek problémáira. Egy igazságos, és jóléti társadalomban csökken a mennyország, és a pokol ígéretének fontossága. Ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás működik, és probléma esetén számíthatnak rá, illetve ha az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mert nem kell nélkülözniük, akkor a társas viszonyokat feszítő ellentétek száma is csökken. Ezáltal nő az általános jóllét, melyben nincs szükség egy mindenható, és bosszúálló istenre, vagy egy természetfeletti szabályrendszerre, mely majd valamikor igazságot tesz. Mert az emberhez méltó lét, és a boldogság már most, ebben az életben lehetséges, és mindenkinek kijár.

Források
Anon. (2009). Qur’an. (második kiad.) Penguin books, London
Howel Smith, A. D. (1942). Many men, many hells. The Rationalist Annual, 68.-74.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Whyte, G. (1911). The consolations of religion. The R. P. A. Annual, 46.-50.
Wilkonson, R, Pickett, K. (2010). The spirit level. Penguin Books, London
Pokol (Wikipedia)
Az utolsó ítélet (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
Vatikán: Igenis van pokol
A Humanistic Damning Of The Doctrine Of Hell

Kommentelnél? Katt ide.

Halálközeli élmények | Humanista válaszok

Kommentelnél? Katt ide.

A klinikai halál állapotának megtapasztalása utáni beszámolókat halálközeli élményeknek hívjuk.
Egyes kutatások szerint a szívleállás következtében bekövetkező klinikai halált megtapasztalt emberek körében kb. 40% azok aránya, akik azt állítják emlékeik vannak a halál pillanata utáni időről. Kutató orvosok szerint sokkal több embernek vannak hasonló élményei, de a klinikai halált kiváltó esemény miatt az agyuk is sérül, ezért nem tudják előhívni az ezzel kapcsolatos emlékeiket.
Sokat vitatott kutatások kapcsolódnak a jelenséghez, és általában vannak bizonyos állandó elemei, mint a testenkívüliség élménye, egy sötét alagúton való áthaladás, az életfilm megtekintése, vagy elhunyt szeretteikkel való találkozás.

A buddhisták szerint a tapasztalás nem szűnik meg a halállal, ezért a halálközeli élményeket magától értetődőnek tartják. Azt gondolják, hogy minden vallás helyesen állítja, hogy a halállal nem szűnik meg a létezés. Szerintük egy élet, és a következő újjászületés közt létezik egy köztes lét, és a halálközeli élmények ennek megtapasztalását jelentik.
Hitükben az alvás a „kis halál”. Ezért a halálközeli élményeket a két ébrenlét (két létezés) közti állapothoz hasonlónak tartják, és azt gondolják, hogy ezek hasonlítanak az alváshoz. Azt gondolják, hogy éppen azért szükséges még ebben az életben elérni a megvilágosodást, mert különben az illető csak a köznapi halálélményt tapasztalja meg. Amely nem sokban különbözik az alvástól, és az álomvilág mentapasztalásától.
Továbbá pedig, a buddhisták szerint egyes, magas szintű meditációk révén szintén megtapasztalhatók ehhez hasonló élmények. Mivel a halálközeli élményt megélt illető visszatér, ezért a buddhisták szerint valójában nem hal meg, és ezek a beszámolók csupán a halál folyamatának leírására hasznosak.

Hasonló módon a zsidó hit szerint az alvás a halál egy hatvanad része. Ezért a halálközeli élményeket ők is az alváshoz hasonlítják. A vallás előírásai szerint alvás után kötelező kezet mosni, mert alvás közben a testhez tisztátlanság tapad, és a lélek megtisztulva tér vissza az alvás állapotából.
Egyes zsidók szerint a halálközeli élmények azért szükségesek, mert aki ebből visszatér, az megtapasztalt egy pozitív világot, ezáltal pedig könnyebben el tudja viselni az e világi megpróbáltatásokat.
A rabbinikus hagyományban léteznek beszámolók olyan halálból visszatért személyektől, akik ebben az állapotban egy fordított világot tapasztaltak meg. Melyben a földi létben hatalmon levők lekerültek, és akik itt lent voltak, ott a csúcsra kerültek.
Szerintük ez egy tiszta világot jelent, és ennek megtapasztalása nagyszerű dolog. Értékesnek tartják az ilyen élményeket, mivel az ezen átment illető nagyobb tisztelettel van az élet iránt, és rájön, hogy az élet milyen értékes.

A hinduizmus szerint nem vagyunk azonosak a testünkkel, hanem örök lelkek vagyunk, melynek a test olyan, mint a testnek a ruha. Szerintük a lélek Istenhez hasonló, tehát örök, tudással rendelkezik, és boldogsággal teljes. Miközben a test ennek ellentéte: halandó, tudatlan, és boldogtalan, mivel szenvednie kell.
A hinduk a lélekvándorlásban hisznek, és hiszik, hogy ez az álom során is megtörténik. Hitükben a lélek ilyenkor is elhagyja a testet, és akár egy másik dimenzióban levő élményeket is megtapasztalhat.
A halálközeli élményekhez hasonlónak tartják azokat a beszámolókat, melyben kisgyerekek az előző életükről számolnak be, vagy olyan nyelvet beszélnek, amit életükben nem hallottak. Szerintük mindezek annak a bizonyítéka, hogy a lélek a testet, mint egy ruhát leveti, és életről-életre váltogatja.

A keresztények hisznek abban, hogy létezik Mennyország és Pokol, és ennek csírái már a földi létben is jelen vannak. Szerintük a halálközeli élmények ebbe engednek bepillantást.
Egyes keresztények szerint, az isteni szeretet miatt a földi lét, és a pokol közt nincs átjárás, míg a Mennyország és a föld közt viszont van. Pontosan azért, hogy az üdvösség, és az isteni boldogság jelét adják az embereknek, valamilyen okból.
A halálközeli élmények szerintük azt a célt szolgálják, hogy az ezt megtapasztaló személy átértékelje az életét, és a kapott meglátás által úgy saját magának, mint másoknak a mennyország létének hitelességét képviselje.
Hasonló jelenségnek tartják a látomásokat, vagy más, a földi lét, és a Mennyország közti kapcsolat fölvillanását. Hiszik, hogy ezek a dolgok egészséges, vagy élő szent emberek számára halálközeli állapot nélkül is elérhetők.

Az iszlám szerint a test, és a lélek együttesen alkotják az embert. Élete során az ember lelke, és teste különböző kapcsolatban állnak egymással. Halálnak azt az állapotot tartják, amikor a lélek véglegesen eltávozik a testből, és nem tér vissza. Szerintük az öntudatlanság állapota nem jelenti az élet végét, ezért ezeket, illetve az alvást nem tartják valódi halálnak. Viszont hiszik, hogy ezekből is csakis Isten akaratából térhet vissza valaki.
Az alvás állapotában tapasztalt dolgoknak szerintük három forrása lehet: Isten, az alvó korábbi tapasztalatai, vagy a sátán. Ezek közt a különbséget úgy lehet felismerni, hogy az Istentől származó igaz álom nem ellenkezik a vallás hittételeivel, és a próféták szavaival. A korábbi élmények és tapasztalatok okozzák a zavaros, és összefüggéstelen álmokat. A sátántól származó álmok viszont veszélyesek, mert tévútra vihetik az embert, azáltal, hogy más dolgokban kezd hinni, mint Isten, és ugyanakkor lehangoltságot, és reménytelenséget adnak neki.
A halálközeli élményeket nem tartják szükségesnek a Mennyország bizonyítására, mert ennek létét a próféták hirdették, és ezt ők elégségesnek tarják.

A humanisták nem hisznek a lélekben, és nem hiszik, hogy létezik élet a halál után. Ezért a halálközeli élményeket szekptikusan közelítik meg, és a tudományos magyarázatokat részesítik előnyben. Eszerint pedig létező jelenségről van szó, tehát a humanisták nem tagadják, hogy egyesek tényleg megtapasztaltak valamit, hanem csupán azt kérdőjelezik meg, hogy ez miért és hogyan következett be.
Nem fogadják el azokat az állításokat, melyek szerint ez a lélek vagy egy halál utáni lét bizonyítéka lenne. Azt gondolják, hogy ezek a magyarázatok tévesek, mert már létező másvilág képét vetítik rá ezekre az élményekre, és amelyre az agy működési módja sokkal jobb magyarázat. Mivel a teljes emberi tapasztalat az agyban játszódik le, ezért valószínűbb, hogy a halálközeli élményekre az agy tanulmányozása fog választ adni, nem pedig a misztikusok, vagy a vallások.

Léteznek ateisták, akik maguk is megtapasztalták a klinikai halál állapotát. És akik nemhogy a másvilág bizonyítékát látják ebben, hanem épp ellenkezőleg, annak a jelét, hogy a halál után nincs semmi. Vannak akik úgy írják le az élményt, mint az álom nélküli alvás állapotát.
Mások, mint például egy nő, aki hetekig kómában volt, és az élet és a halál állapota közt lebegett egy betegség miatt, álomszerű állapotként írja le ezt. Ennek során egy bizarr álmot élt át folyamatosan, amiben fagyit evett. Egyikük sem számol be rég halott szeretteikkel, vagy vallásos figurákkal való találkozásról.

Napjainkban, a tudomány egyre erősebb térnyerésével a halálközeli élmények irodalma is egyre inkább próbál tudományos lenni.
Magát a jelenséget persze érdemes tanulmányozni, mert minél többet tudunk arról, hogyan működik a testünk akár az ilyen határhelyzetekben is, annál jobban tudunk segíteni az idős, beteg, vagy halálhoz közel levő embertársainkon. Az orvoslás egyik legfőbb célja pedig pontosan az, hogy enyhítse a fájdalmat, és megakadályozza a halált.
A kortárs halálközeli élmények irodalmában sokszor láthatjuk, hogy ezek csupán a tudomány külsőségeit használják már létező, vallásos magyarázatok alátámasztására. Azok, akik ebben hisznek nem riadnak vissza a torzítástól, sőt még a hazugságoktól sem. Így láthatunk hívő idegsebész által írt könyveket a sikerlistákon, de láthatjuk azt is, ahogy egy kisgyerek halálközeli élményét használják az érte felelős felnőttek arra, hogy a saját halállal kapcsolatos véleményüket népszerűsítsék. Az első példában az orvostudományhoz kapcsolódó szakma hitelessége, míg a második esetben pedig a gyermeki naiv igazmondás kellene hitelt adjon ezeknek az állításoknak. Mindez a bizonyítékok helyett.
Ugyanakkor ezek a könyvek mindig sajátosan értelmezik a halálközeli élményekkel kapcsolatos információinkat, és csak azokat veszik figyelembe, amelyek a létező vallásos hitüket támasztják alá. Ez pedig pontosan az ellentéte annak, ahogy a tudományos bizonyítékok működnek. A tudományban ugyanis nem egy adott következtetést próbálnak alátámasztani a tudósok, hanem épp ellenkezőleg, azt cáfolni próbálják. Ha pedig ez nem sikerül, az jó indok arra, hogy az állítás helyességét elfogadjuk.
Ez nem mondható el azokról, akik a halálközeli élményekkel kapcsolatos kutatásokból csak bizonyos dolgokat emelnek ki, vagy pedig egyes kutatásokra fókuszának. Ennek érdekében sokszor egyenesen rossz minőségű, vagy alacsony létszámú kutatásokat kell használjanak, amelyek nemhogy gyenge bizonyító erejűek, hanem sokszor egyenesen tévesek.

Általánosságban kijelenthetjük, hogy annak ellenére, hogy a halálközeli élményeket világszerte hosszú ideje tanulmányozzák, ezekből a kutatásokból eddig még nem derült ki semmi rendkívüli, vagy a létező biológiai, és orvosi tudásunknak ellentmondó dolog. És eddig még senkinek nem sikerült ezáltal bizonyítékot találnia a halál utáni életre.
Bár rendszeresen íródnak újságsikkek olyan szenzációs címekkel, mint „tudományosan bizonyították, hogy van élet a halál után”, ha közelebbről vizsgáljuk ezeket az állításokat, akkor láthatjuk, hogy erről szó sincs.
Ezért a humanisták, bár elismerik, hogy a halálközeli élményeknek erőteljes hatása lehet az ezt megtapasztaló ember életére, de mégsem fogadják el ezeket, mint bizonyítékot a másvilág, vagy a lélek létezésére. Szerintük ezek az élmények inkább az agy komplexitására jelentenek bizonyítékot, mintsem a természetfelettire.
Azt gondolják, hogy a halál tudatosítása tényleg mélyen megrázó lehet egyesek számára. De ugyanakkor például a halálos betegséggel diagnosztizált embereknek is hasonló élményben van részük, anélkül, hogy megközelítenék a klinikai halál állapotát. A humanisták szerint a mély személyes tapasztalatok nem jelentenek elegendő indokot arra, hogy az ilyen élmények vizsgálata során kevésbé legyünk tudományosak, és a bizonyíték terhét enyhítsük. Épp ellenkezőleg, ez még tüzetesebb vizsgálatra, és még erőteljesebb kíváncsiságra kellene sarkalljon minket, mert hiszen egyértelmű, hogy létező élményekről van szó. Csupán az a kérdés, hogy ezeket hogyan magyarázzuk.
A humanisták szerint ezeket a dolgokat nem kell, sőt nem szabad, már meglevő vallásos elképzelések keretében értelmezni, mert ez csakis hamis útra vezethet minket. A létező világ megértéséhez pedig a valóság megértésére kell törekednünk. Annak pedig része a halál, és az elmúlás.
A humanisták szerint elsősorban ennek a valóságát kell elfogadnunk, és csak azután leszünk képesek megismerni a világot, hogy nyitottá tudunk válni azokra az esetleg kellemetlen, vagy szomorúságot okozó dolgokra is, melyek ezzel kapcsolatosak. Szerintük a halál, bár lehet szomorú, és több mint valószínű, hogy végleges, de ez nem teszi semmissé az addigi létünket. És hibás lenne tagadni ennek valóságát csupán azért, mert ez ijesztő számunkra.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Halálközeli élmény (Wikipedia)
Tudományosan bizonyították, hogy van élet a halál után
Near Death Experiences & the Medical Literature
What is at the end of the tunnel?
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Covert Cognition: My So-Called Near-Death Experience
Heaven is Not for Real
The Science of Near-Death Experiences
The Death of “Near Death”: Even If Heaven Is Real, You Aren t Seeing It
Science On the Edge of Life