A politikai kereszténység eredményei

Mit tanulhat a világ az Egyesült Államok fővárosában Január hatodikán történt eseményekből? Elsősorban azt, hogy nem mindegy, mit hisznek mások otthon, a négy fal közt.

Ami történt ugyanis nem kizárólag az Egyesült Államok negyvenötödik elnökéről és az ő egójáról, vagy hatalomvágyáról szól. Hanem többek közt arról, hová vezethet a manipuláció, illetve az összeesküvés-elméletek korlátlan terjesztése.
Ezek az események bizonyos szinten egyenes következményei az Egyesült Államok hagyományos, sajátos, és politikai hatalomra törekvő keresztény kultúrájának. Egy olyan kultúrának, mely Donald J. Trump-ot hatalomba emelte, és elnöksége idején, ennek hibái és káros hatásai ellenére büszkén támogatta. Elsőre ez úgy hangozhat, mint egyike a Trump által terjesztett összeesküvés-elméleteknek, de az evangéliumi keresztény mozgalmak és a Donald Trump kapcsolata ismert, és nyíltan vállalt.
Egy felmérés szerint a fehér, evangéliumi keresztények 80%-a támogatta Trump elnököt, annak többszörös válásai, durva beszéde, pornószínésznőkkel való kapcsolatai, és hiányos bibliai ismereti ellenére.
Egyes keresztény vezetők akár az elnöki irodában látványos imádkozást hajtottak végre Trump elnököt támogatva.
Cserébe Trump eljátssza a szó szerint Bibliát lóbáló elnököt a kamerák előtt. De itt nem csak a mondhatni, a tőle megszokott túlzásról van szó csupán, mint amikor fellépései során ölelgeti és csókolgatja az amerikai zászlót.
Ezek a fellépések nem véletlenszerűek, és megvan az áruk is. Nyáron, a pandémia közepén és ellenére, a George Floyd halála utáni, amúgy békés tüntetések nem akartak abbamaradni. Ezek egyike pedig rosszkor volt rossz helyen, pont Trump elnök útjában a szomszédos templom felé, pont amikor az elnök át akart menni, hogy kamerák kereszttűzében látványosan feltartsa és csókolgassa a Bibliát. Mivel az afroamerikai kisebbség emberi jogaiért és a rendőri erőszak ellen békésen tüntető tömeg útban volt, ezért azt könnygázzal oszlatták fel.
Lehet erre azt mondani, hogy Donald Trump csak egy showman, és mindenkinek egyértelmű, hogy ő maga valóban nem hisz ezekben a dolgokban, és csak azért csinálja, mert ezáltal a figyelem rá irányul, és ő semmit nem szeret jobban, mint a középpontban lenni. De még az ez igaz is, a kérdés továbbra is fennáll, hogy maguk a konzervatív, és keresztény értékeket valló szavazók, illetve vezetők miért fogadják ezt el? Számukra talán nem egyértelmű, hogy mindez csak képmutatás?

A vallás mint politikai eszköz
Az amerikai politikában kikerülhetetlen a nagyon vallásos szavazók bázisa. Ha pedig valaki nem tudná, itt nem kizárólag vasárnaponként templomba-járó idős korosztály csendes támogatásáról van szó, amihez például Magyarországon szokhattunk. Hanem egy határozottan, és hangosan keresztény rétegéről a társadalomnak, mely ugyanakkor erőteljesen konzervatív értékeket is vall. Tehát tulajdonképpen a politikai kereszténységről van itt szó, mely a közellenségnek kikiáltott muszlimokhoz képest tényleges politikai, és gazdasági hatalommal is rendelkezik.
A konzervatív, déli, és keresztény szavazókat először Kevin Phillips, Nixon elnök egyik politikai tanácsadója hozta be a republikánus párt soraiba. Ez volt az úgynevezett déli stratégia, mely az 1968-as választások során alkalmaztak, és amely sikert hozott számokra a választás végkimenetelében is.
Phillips ugyanis rájött, hogy az úgynevezett „déli államok”, mint Arkansas, Louisiana, Mississippi, Alabama, és Georgia jelentős konzervatív, és egyben rasszista elveket valló szavazóbázissal rendelkeznek. Ezeket pedig akár a saját jelöltjük mellé is állíthatnak, ha a jelölt számukra tetszetős dolgokat mond.
Ebben egyszerre jelennek meg a nyíltan rasszista elemek, a hagyományos nemzeti értékre való hivatkozás, és a vallási elemek is. Ez a stratégia olyannyira sikeres volt, hogy hatásai mind a mai napig érezhetők az amerikai politikában, de különösen a republikánus párton belül, melynek Trump is a tagja. Utóbbi az első elnöki kampánya során kezdte ezt a taktikát alkalmazni, és ami 2016-ban számára is meghozta a várt sikert, annak ellenére, hogy a szavazatok többségét nem kapta meg.

Tehát itt nem egyszerűen arról van szó, hogy valaki egyszerre keresztény, és szereti a hagyományokat is. Az amerikai déli államokban a keresztény-konzervatív mozgalom erőteljesen autoriter, nacionalista, és fehér-felsőbbrendűség-párti, illetve gyakran militarista. Ezek közt találunk olyan keresztényeket, akik a bibliai próféciák egy olyan értelmezésében hisznek, miszerint az apokalipszist megelőző utolsó nagy csatát Izrael állam területén fogják megvívni a jó és a rossz erői, és ezért úgy elviekben, mint a gyakorlatban támogatják Izrael államot, valamint a Közel-kelet különböző háborúit, melyek hitük szerint pontosan ezt a folyamatot segítik elő. És mielőtt azt mondaná valaki, hogy ez valami népszerűtlen, kis szélsőség, maga George W. Bush, az ország negyvenharmadik elnöke, is hasonló nézeteket vallott, és egy alkalommal ezzel próbálta meggyőzni az akkori francia elnököt, Jacques Chirac-ot, hogy támogassa Irak megszállását. És akkor sem elszigetelt esetről volt szó. Az ifjabb Bush több alkalommal tett hasonló kijelentéseket. Sőt állítása szerint, Afganisztán és Irak megszállását egyenesen Istentől kapta, mint küldetést.

Az amerikai politika és a vallás keveredése nem tegnap kezdődött. Manapság viszont ez odáig fejlődött, hogy még ezen a mély-keresztény, és mély-konzervatív rétegen belül is kialakult egy még fanatikusabb réteg, amely szerint a jó és a rossz erői nem valahol messze és a közeljövőben küzdenek majd meg egymással, hanem ez itt, és most, Amerika szent földjén jelenleg is folyamatban van. Eszerint az Egyesült Államokat ateista, feminista, és muzulmán bevándorlók csoportja támadta meg, és nekik, mint keresztény patriótáknak a feladatuk a hazájukat megvédeni ezektől.
Donald J. Trump pontosan ezt a réteget szólította meg, és emelte az általuk terjesztett összeesküvés-elméleteket a köztudatba. Ugyanakkor megpróbálta ő maga is alakítani ezeket a sokszor szélsőségesen különböző elméleteket, a saját személyes kultusza érdekében. Magyarán politikai eszközt formált egy olyan csoportból, akiknek a világképét elsősorban az általa hirdetett eszmék határoznak meg.
Trump nemcsak az elnöki pozícióból, hanem a közösségi média, és a sajtó ügyes használata által olyan mértékig volt képes fanatizálni híveit, hogy azok az ő felhívására megpróbálták megakadályozni a demokratikus hatalomátadást, miután Trump elvesztette az újraválasztási versenyt. Ennek során nemcsak csúsztatásokat, hanem egyenesen hazugságokat, és megfélemlítést is bevetett.
Mindennek eredményét láthattuk Január 6.-án, amikor Trump rajongói lerohanták az országgyűlés ülését, mely a következő elnököt volt hivatott hitelesíteni. Mivel nem egyszerűen egy jelentéktelen, és ideiglenes zavarról volt szó, hanem egy nagyon durva, és erőszakos támadásról, mely órákon át tartott, a képviselők többsége, illetve az őket segítő stáb, és az őket védelmező biztonsági szervek is jelentős traumát éltek meg. Többen valós életveszélyről számoltak be. Öt ember meghalt, és az elégtelen biztonsági intézkedések miatt több képviselő elkapta a korona-vírust miután több kollégájukkal együtt voltak órákig összezárva, és akik közül többen nem voltak hajlandók maszkot viselni. Egy másik Trump által terjesztett ötlet alapján.
De azt, hogy a kongresszus épületét lerohanó tömegben voltak magukat kereszténynek vallók nem csak abból tudni, hogy Trump rajongói közt szép számmal találunk keresztényeket. Hanem abból is, ahogy a támadás előtt keresztet állítottak, és akörül imádkoztak illetve ahogy Jézus feliratokat és zászlókat (2, 3) vittek magukkal a Trump zászlók mellett a támadás során. Majd a szenátus épületét elfoglalva Jézus nevét megidézve, majd megköszönve a Mennyei Atyának, hogy „megáldotta őket ezzel a lehetőséggel, hogy kialhassanak az Isten által adott, és elidegeníthetetlen jogainkért”. Az imát a Qanon sámánnak nevezett ismert Trump rajongó vetette és itt teljes egészében megtekinthető.

Csak a show
Lehet persze minderre azt mondani, hogy ez csupán az amerikai politikára jellemző őrület, és ilyesmi nálunk nem történik meg.
Viszont azt is megfigyelhettük, hogy az elmúlt évtizedben Magyarországon is megerősödtek az ehhez hasonló politikai lépések.
Magyarországon a kereszténység politikai szerepe a 2015-ös úgynevezett migrációs-válság ideje óta egyre hangsúlyosabb. Eljutottunk ugyanis a hagyományos értéket valló, és nyíltan református vezető által irányított párttól az európai keresztény kultúrát megvédeni kívánó hangos, politikai kereszténységig.
Ne feledjük, hogy e jelenlegi magyar kormánynak is hasonló közegből, és hasonló taktikákat alkalmazó politikai tanácsadók voltak, és vannak jelen.
Ahogy a világméretű összeesküvések alapján való civil szervezeteket támadó lépések is egyike a behozott politikai taktikáknak, és amelyek sikeresek is Magyarországon.
Úgy tűnik, hogy a hosszútávú stratégia része egy olyan politikai kampány, melyben ellenségekre van szükség. És mi lenne erősebb ellenség mint az abszolút jó és rossz erői közti összecsapás? Erre jók a vallás, különösen a kereszténység által képviselt világnézet elemei is, mert ezek eleve azt tanítják, hogy a jó és a rossz külső erők, mely ellen egy mindenható lény nevében kell küzdeni.

Hit és politika
De tegyünk egy lépést vissza, és tegyük fel a kérdést: Miért lenne szüksége egy felnőtt, szavazóképes embernek arra, hogy valaki megmondja neki, hogy ki az igazi ellenség, és kire kell szavaznia annak érdekében, hogy legyőzze azt? Miért lenne elfogadható, hogy egy politikus a saját személyes hitéről beszéljen nyilvánosan, és ennek alapján buzdítson politikai cselekvésre?
Ha nem fogadható el, hogy a „gyaurok felrobbantásáról” prédikáljon valaki, akkor miért fogadható el, hogy a közelgő választáson leadott szavazatról vagy egy megtörtént választás érvényességéről prédikáljon egy másik vallás képviselője? Még akkor is ha utóbbi keresztény.
Nem az lenne inkább a helyes, hogy egyetlen vallás vezetői se szóljanak egyenesen bele a híveik politikai döntéseibe? Ha a hívők a megfelelő útmutatás, és erkölcsi vezetés mellett nem tudnak egymagukban a szavazófülkében úgy szavazni ahogy az Istennek helyes, akkor az miért nem Isten és az adott hívő közt van? Miért kell ezt vallási vezetőknek kézzel irányítani? Miért nem hagyják békén az embereket, hogy tévedjenek magukban, és ezt Istennel maguk rendezzék le?
A válasz mindezekre a kérdésekre az, hogy a kereszténységre jellemző világkép alapján az emberek nem képesek jó döntéseket hozni. Ezért mindenkinek szüksége van arra, hogy egy bölcsebb vezető erő, Isten, pontosabban: a Szentlélek formájában, útmutatást adjon. Mert máskülönben az ember téved, és rossz döntéseket hoz.
Egy ilyen világnézet keretein belül nem lepődhetünk meg azon sem, ha egy ilyen hit követői letagadják a felelősségvállalást, ami pedig egy egyenlő felek közti demokráciában alapvető lenne. Egy demokráciában, egy felelős, felnőtt ember vállalja akár a tévedéseit is.

De mi van, akkor ha egy ilyen gondolkodású embernek egy számára hiteles, és autoritás-figurának számító személy vagy forrás mondja azt, hogy valami nem úgy van ahogy elsőre tűnik? Vagy, hogy egy választás eredménye nem valós? És neki, valódi hazafinak, tennie kell valamit ezért.
A hazafiasság, kötelesség, és a mélyről jövő hitekre való hivatkozás, mint döntő tényező egy eléggé ügyes vezető kezében erőteljes eszközzé válhat. Ami akár odáig fajulhat, mint amit Január 6.-án láthattunk lezajlani.
Mi van akkor, ha néhány év múlva tényleges kormányváltásra kerülne sor? Hasonló jeleneteknek kell majd tanúi legyünk? Vagy egy az amerikaihoz hasonló rendszerváltásra már egyáltalán nincs is lehetőség?
Mert miért másért lenne szükség a Trump elnököt kitermelő militarista, mély-konzervatív-, és mély-keresztény közegben megszületett gondolatokat behozni Magyarországra? Miért másért kellene a gyerekeknek egyházi iskolában, fegyvertartásról, és a katonaság dicsőségéről tanulni?
Ez lenne a huszonegyedik századi szintvonal oktatás, ami felkészíti a következő generációt az életre? Milyen életet képzel el egy olyan vezetőség, mely szerint ideológiai háború közepén vagyunk, és ebben az ők szerepe megvédeni a keresztyén-konzervatív értékeket? Mi lesz azoknak a gyerekeknek az életcélja, ha katonaképesek lesznek, mint tölténynek lenni abban a fegyverben, amit egyesek politikai hatalom megtartására sütnek el?

Nem mindegy tehát
Hogy mit hisz a szomszéd, a haver, vagy a vidéki rokon. Mert lehet, hogy a keresztény konzervatív értékekre szavaz legközelebb, de az is lehet, hogy egy megfelelően karizmatikus vezető keze alatt eszközzé válik a politikai hatalomért folytatott harcban. Akár a szó szoros értelmében, mert meg van győződve róla, hogy csakis ő az igazság egyetlen tulajdonosa.

Rendben, de mit lehet ez ellen tenni? Vannak akik szerint a kérdés már rég eldőlt, és lehetetlen a rendszeren változtatni. A történelem alapvető tanulsága viszont az, hogy minden korban úgy tűnik, hogy a dolgok soha nem változhatnak meg, majd mégis történik valami más.
Ezért addig is, amíg a jelenlegi helyzet fennáll, amit egyénileg tehetünk az az, hogy beszélünk azokkal, akikről tudjuk, hogy valamiért hajlamosabbak hinni ezekben a káros gondolatokban. Vagy hajlamosak összeesküvés-elméleteknek hitelt adni. Esetleg nagyon nagy rajongói egy adott politikusnak vagy pártnak.
Megtehetjük, hogy a saját életünkben nem szakítjuk meg teljesen ezekkel az emberekkel a kapcsolatot. Még akkor sem, ha talán idegesítőek, és néha az agyunkra tudnak menni a legújabb elméletükkel.
Ismert ahogy a Donald Trump által támogatott őrültebbnél-őrült eszmék mögött gyakran elszigetelt, és magányos emberek rejlenek. Akik ezáltal találtak közösséget.
Tehát, ha azonnal és teljesen kizárjuk az életünkből azokat, akik ilyesmiben hisznek, vagy akár urambocsá: keresztények, akkor ezzel elzárjuk őket attól a lehetőségtől is, hogy erre alternatívát lássanak. Ha mi magunk képesek vagyunk racionálisan gondolkodni, és egészséges szekpticizmussal közelítünk ezekhez az eszmékhez, akkor talán van olyan barátunk, rokonunk, vagy kollégánk, akire ráfér, hogy ezt egy olyan valakitől hallja, akit valóban ismer, és nem csupán egy arc vagy név a képernyőn.

Persze mindezt értelmes határok közt. Mert ugyanúgy ahogy senkinek nem kell keresztény-konzervatív lovagnak lenni, úgy az ez elleni küzdelmet sem kell fanatikus módon, akár a saját lelki egészségünk kárára művelni. Egyszerű állampolgárként nem kötelességünk leállni jobb belátásra bírni egy épp habzó szájjal zsidózó/buzizó/stb. neonáci szkinhedet, miközben épp inzultál valakit a villamoson. De amit tehetünk például az, hogy ha a vidéki unokatesó szidja a melegeket, akkor megemlítjük, hogy mi magunk ismerünk szimpatikus meleg embereket. Vagy ha a nagynéni háborog a korona-vírus oltás miatt, akkor megmondjuk neki, hogy mi magunk viszont biztos, hogy kérni fogjuk azt, a saját egészségünk, és a mások védelme érdekében.
Ahogy egy rossz világképről is meg lehet győzni egy amúgy jó szándékú embert, úgy egy jobb világról is meg lehet őt győzni, ha mi magunk vagyunk jelen, és mi vagyunk hitelesek számára nem pedig egy online kamuhír-gyár. Legyünk tehát jelen. Nem csak négyévente a szavazófülkében, hanem a mindennapokban is. Mert ott talán még jobban számít.

Kommentelnél? Katt ide.

Politika | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Célja a társadalom működésével kapcsolatos teendők végzése, az ezt fenntartó intézmények működtetése, és mindezek jogi szabályozása. Végrehajtó hatalomként pedig a törvényesített uralmi rendszer biztosítása.
Politikusnak lenni manapság egyre inkább nyilvános szereplést jelent. A politikusnak, ha szeretné, hogy egy demokratikus rendszeren belül megválasszák, körbe kell udvarolnia a választóit, és ügyelnie kell arra, hogy ne tegyen túlságosan konkrét ígéreteket, mert ha kiderül, hogy téved, vagy nem tudja ezeket megvalósítani, akkor elveszítheti az addig megszerzett hatalmát.

A demokratikus országokban lelkiismereti és vallásszabadság van. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van saját magának eldöntetni, hogy milyen értékeket tart fontosnak. Valamint jogában áll ezeknek hangot adni egyénileg, és csoportosan.
Azonban kevésbé elterjedt nézet miszerint a vallásszabadság magába foglalja a vallástól való szabadságot is. Illetve, hogy mindenkinek joga van nem felfedni a vallásos meggyőződését, vagy akár meggondolni magát vallási kérdésekben. Utóbbi különösen fontos, ha az emberek életük során úgy döntenek, nem követik a szüleik, vagy gyerekkoruk vallását.

Az emberi jogokból, a vallásszabadságból, és a demokratikus elvekből következik a szekularizmus fogalma. Ez annyit tesz, hogy az állam nem avatkozik be az állampolgárok hitébe, és a vallásgyakorlás szabályaiba. Továbbá pedig nem alkot olyan törvényt, mely bármely vallás elvei alapján működik, de amit minden állampolgárnak, vallási hovatartozástól, és meggyőződéstől függetlenül be kell tartania.
A humanisták szerint ez fontos része a demokráciának. Sokszor láthatjuk ugyanis, hogy olyan országokban, ahol nincs szekuláris jogrend, az emberek jogai sérülnek, és sokszor vallásos erőszaknak vannak kitéve, ha nem a megfelelő vallásos elveket követik, vagy mert tagadják, esetleg kritizálják egy adott vallás dogmáit vagy hagyományait.
A humanisták azt gondolják, hogy mindenkinek jogában áll szabadon kifejezni az akár vallásos meggyőződéseit, de ezeket soha nem kényszerítheti másokra. Valamint a vallásos vélemények, és a vallási vezetők nem kaphatnak kiemelt szerepet a közbeszédben, vagy a társadalomban, pusztán az adott valláshoz való tartozásuk alapján.
A humanisták azért tartják fontosnak a szekularizmust, és az egyház valamint az állam szétválasztását, mert a történelem tanulsága szerint, ha a különböző vallások vagy felekezetek megpróbálják megszerezni az állam feletti hatalmat, akkor az vallásháborúkhoz vezet. Lásd a katolikusok kontra protestánsok, szunnita kontra síita, szikhek kontra hinduk, vagy a zsidók kontra muzulmánok harcait.
Ennek ellenére, különösen a nyugati világban sokan adottnak tarják a vallás és az egyházak nyílt kritizálását, pedig ez egy relatív új jelenség. Valamint az élet sok területén tapasztalható adott egyházak befolyása. Például azáltal, hogy az országot kormányzó párt frakciójában ülnek a parlamentben, és ezáltal át tudnak kényszeríteni a törvényhozáson olyan demokratikus támogatottságot nem élvező szabályozásokat, mint például a vasárnapi zárvatartás. Vagy ahogy az állam, az adófizetők pénzéből támogat különféle vallási felekezeti eseményeket, vagy egyházi iskolákat, ezzel hátrányba hozva az államiakat.

Magyarországon is elvileg szekularizmus van, és volt, de a gyakorlatban láthatjuk, ahogy az egyházak ezt megpróbálják lebontani. Többek közt azáltal is, hogy különleges előjogokat biztosító elbánást követelnek a maguk számára. Például adó 1%, egyházi iskolák kiemelt támogatása, keresztény Magyarország, és az ennek nevében indított államilag támogatott kampányok stb.
Vannak akik szerint teljesen jogosak az egyházak ilyen jelegű állításai. Néha maguk a nem-hívők is elfogadják az egyházak politikai és társadalmi kérdésekbe való beleszólásának legitimitását.
A humanisták azt látják, hogy a vallásos szervezetek, és egyházak gyakran vesznek részt a politikában, és a politikai véleménynyilvánításban. De miért lenne bármely politikai döntés vagy álláspont indoklásának szüksége arra, hogy vallásos vonzata legyen?

A vallásos élet, és a politika éles szétválasztásához egyedül a zsidó vallás közelít valamennyire a humanista állásponthoz, annak ellenére, hogy vannak szekuláris elveket valló keresztények is. Utóbbiak szekuláris meggyőződései nem a vallási hagyományból, hanem történelmi, és pragmatikus megfontolásokból származnak.
A zsidó vallásban viszont, mivel nincs kiemelt vallási vezetői pozíció, ezért úgy a hívők, mint az egyházközösségek vezetői a saját lelkiismeretükre vannak hagyva, ami a politikai meggyőződéseket és a politikai szerepvállalást illeti. A hagyomány szerint a helyes cselekvést úgy a társadalmi normák, mint a vallásuk elvei határozzák meg.
De mivel a hívők sokszor elvárják a véleményt, és a reakciót politikai kérdésekben is, ezért a zsidó vallási vezetők szoktak politikát érintő meggynyilvánulásokat tenni.
A hagyomány szerint viszont ezt kizárólag személyes kijelentésként tehetik, és ezek a vélemények, vagy állásfoglalások nem jelentenek kötelező álláspontot a teljes zsidóságra vonatkozóan.

Akik szerint elfogadható a vallások, sőt az egyházak jelenléte a politikában általában a következő pár érv valamilyen formáját említik:

1. Természetfeletti erőkre való hivatkozás
Egyes hívők szerint a vallási szabályokat azért kell beépíteni az állam törvényeibe, mert ezek egy természetfeletti, hatalmas lény parancsolatai, és ezért elsőbbséget érdemelnek a társadalmi együttélést szabályozó rendeletek felett.
A kereszténység, és az iszlám is azt tartja, hogy a világ teremtője, és mindenható ura az embereket a földi élet őrzőivé tette, és ezért felelősséggel rendelkeznek mindazért ami itt történik. Valamint ebből kifolyólag kötelezettségeik vannak, és feladatuk, hogy a társadalom berendezkedését úgy alakítsák, hogy az Istennek tetsző legyen, és elősegítse a Megvilágosodást (buddhizmus), vagy az Istennek tetsző életet (iszlám, kereszténység).
A buddhizmus szerint a tanítás a legfelsőbb bölcsességet testesíti meg. És bár a hívőknek tartózkodniuk kell a politikában való részvételtől, mert ez akadályozza őket abban, hogy a megvilágosodást elérjék, de ha egy politikus hozzájuk fordul, akkor a Buddha tanításai értelmében kell tanácsot adniuk. Hasonló módon a hinduk is szívesen adnak tanácsot, ha szükséges, de teszik ezt azzal a céllal, hogy a társadalmat olyan módon rendezzék, ami nem akadályozza az Istennel való kapcsolatot, amely a hitük szerint mindenkinek az elsődleges életfeladata.

A humanisták szerint viszont nincs különbség egyik természetfeletti erőben való hit, és a másik közt. Ha az Istenben való hit különleges bánásmódot érdemel, akkor a szellemekben, vagy a kristályok gyógyító erejében való hit miért nem?

2. A vallási meggyőződés szenvedélyes jellege
A humanisták szerint vannak politikai és ideológiai irányzatok is, amelyekben emberek erősen hisznek. Akár annyira, hogy hajlandóak meghalni értük. Viszont csupán ez nem lehet alapja annak, hogy egy adott világképet előnyben részesítsünk, mert akkor ez megtehető egy adott párt ideológiájával is. Az egypártrendszer káros hatásait már számtalanszor tapasztaltuk, és láthatjuk, hogy miért károsak a társadalomra.
Ahogy egyetlen pártnak sincs joga kisajátítani a politikát, úgy egyetlen vallásnak sincs erre semmiféle joga, egy demokratikus államban.
És bár majdnem minden vallás képviselői azt tartják, hogy a hívőknek, és különösen a vallási vezetőknek tilos a politikában való aktív részvétel, és a legrosszabb, ha ez egy adott párt érdekei mentén történik, mégis a valóságban azt láthatjuk, hogy egy adott egyház, mindig bizonyos politikai csoportokkal és pártokkal szövetkezve próbálja a vallások másik nagy célját megvalósítani, éspedig azt, hogy a társadalom úgy legyen berendezve, hogy az megfeleljen a vallás szabályainak.
Az iszlám például nyíltan azzal a céllal szabályozza a politikai életet is, mert a hitük szerint az állam legmagasztosabb szerepe az Istennek tetsző jellemzők elősegítése, és a neki nem tetszők kiküszöbölése. Szerintük az állam feladata nem kizárólag a politikai igazgatás, és az emberek akaratának érvényesítése, hanem szükséges, hogy az Isten útmutatásai alapján elősegítse az ember földi helytartói szerepét, amit Isten bízott rá.
A kereszténységben, hasonló módon, az embereknek feladatai és kötelezettségei vannak, mivel ő a földi élet őrzője, Isten akarata szerint.
A hindu elképzelés szerint pedig két fajta vallásos elv létezik: az elsődleges dharma a vallás rituáléit foglalja magába, a második pedig a társadalom rendjének olyan módon való rendezése, hogy az elősegítse az emberek Istennel való kapcsolatát.

3. A vallásos hit identitásformáló ereje
Bár ez nem igaz minden vallásra, de a legtöbbjük, különösen az egyházi formájuk révén, és azáltal, hogy előírásokat adnak, melyek a viselkedéstől az öltözködésig, és a táplálkozásig, minden területet szabályoznak, ezért nagyon erős identitásformáló erővel rendelkeznek.
Ezek gyakran erősebbek, mint bármely politikai meggyőződés.
A humanisták, annak ellenére, hogy az identitást önmagában tisztelik, de mégsem tartják ezt elegendőnek ahhoz, hogy politikai téren előnyben részesítsünk adott vallásokat, mert ezt nem tartjuk elfogadhatónak az élet más területein sem. Például nem adhatunk nagyobb politikai beleszólást a Fradi focicsapatának, mint a társadalom többi csoportjának.

4. A modern erkölcsök keresztény eredete
Sokan hivatkoznak a jelenlegi erkölcsök keresztény eredetére, úgy mintha ezek megszűnnének, hacsak nem tartjuk fenn a keresztény hagyományt is.
Vannak akik egyenesen azt állítják, hogy a kereszténység nélkül maguk a jogok lennének értelmetlenek. Ha pedig ezt elvetjük, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a társadalom káoszba, és totalitárius diktatúrába fajul.
Szerintük tehát azért van szükség az egyházi jelenlétre a politikában, mert ez ad helyes erkölcsi irányt, és féken tartja a politika túlkapásait.
Ezzel szemben a humanisták az újkori történelmet hozzák fel példának, amikor láthattuk ahogy az egyházak és egyéni képviselőik együttműködtek úgy a náci, mint a kommunista diktatúrákkal.
Az egyéni, hősi kivételek nem változtatnak a tényen, hogy rendszerszinten szoros együttműködés volt a diktatórikus állam, és a szintén autoriter egyház közt.

Ami az emberi jogok vallási indoklását illeti, ne feledjük, hogy a régmúlt korokban úgy a haladást, mint a konzervativizmust, azaz a helyzet változatlanul tartását is ugyanúgy vallásos érvekkel támasztották alá. Így volt ez a rabszolgaság eltörlésével, a munkások jogaival, és a nők szavazati jogával is.
Még akkor is, ha ezeket a jogokat régebb csak vallásos módon lehetett védeni, mostanra már erkölcsi és politikai filozófiával foglalkozó filozófusok már meg tudtak fogalmazni olyan pragmatikus, és szekuláris érveket, amelyek ezek vallásos hagyományból való eredeztetését szükségtelenné teszik.
És mindezt oly módon, amely mindenkinek, a vallási, vagy világnézeti meggyőződésétől függetlenül elfogadható, mint közös, társas együttélésünk alapja.
Miért volna tehát szükség a vallásokra, ha az indoklást meg tudjuk adni anélkül is?

Továbbá fontos megjegyezni, hogy a hatalom megkívánja, hogy ha az egyház és az állam egymással szövetségre lép, akkor kölcsönösen támogassák egymást, ezáltal tartva meg az így szerzett hatalmukat, és előjogaikat. A politikus az őt legitimáló szavazói bázist, az egyház pedig az előjogokat biztosító társadalmi pozíciót.

Nehéz változtatni a rendszeren, ha az egyházak, hasonló küldetéstudatuk alapján, mind arra törekednek, hogy a társadalmat a saját elképzeléseik szerint alakítsák.
És bár ezek egymáshoz hasonlók, de mégis kirekesztőek úgy a más vallásúakkal, mint a nem hívőkel szemben. A sokféle vallásos meggyőződés, és világkép együttes, békés együttélését csak a vallásszabadság, és a szekularizmus tudja biztosítani azáltal, hogy mindannyiunk jogait ugyanúgy védi, pusztán abból a tényből fakadóan, hogy mind emberek vagyunk, és mind azonos emberi jogokkal rendelkezünk.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Politika (Wikipedia)
Miért nem adnak soha egyenes válaszokat a politikusok?
Vasárnapi zárvatartás
2010 óta 2,3 milliárd eurónyi támogatást adott a kormány az egyházaknak
Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra
Tovább nyílik az olló az állami és az egyházi iskolák között
Egyházi egy százalék(ok)
Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1 százalékát?
Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához

Kommentelnél? Katt ide.

Az elnök emberei | Humanista filmek

Eredetileg azzal a céllal tettem ezt a filmet a listára, hogy a hazugságról beszéljek. Mert ez a film egy híres hazugság leleplezésről szól. Maga a film nagyon nem jött be, de ennek ellenére beszéljünk kicsit a hazugságról.

Miért nem fogadható el a hazugság?
Sokan cinikusan legyintenek, és naivnak neveznek, ha azt merészelem mondani, hogy a politikai életben sincs helye a hazugságnak. Ugyanúgy, mint ahogy a magánéletben sincs. Hazudni erkölcstelen.
Számomra a cinikus megjegyzések inkább fárasztóak, mintsem bosszantók. Egy-egy ilyen beszólás annak a jele, hogy az illető már feladta. Elérkezett az elfogadás szintjére. Ami szerintem baj. Nem pedig, ahogy a nép bölcsesség tartja: a felnőttség jele, és a politizálásra valós jogosultság első lépése. Épp ellenkezőleg. A cinizmus a vereség jele. Az „úgysincs mint tenni” attitűd a visszaélés melegágya. Elvégre, ha az emberek többsége azt várja, hogy becsapják, akkor be is fogják csapni. És nem lesz következménye a dolognak, mert mindenki számított rá.
Lásd: az autópálya költsége már eleve úgy van számolva, hogy X összeg korrupcióra megy el.

Hiba úgy tenni, mintha a tisztesség, és a nyíltság elvárása túl sok lenne. Nem az. Alapvető, minimális elvárás. Nem pedig irreális, naiv, utópisztikus izé. Amiért az embernek szégyellenie kell magát. Én nem szégyellem, hogy a hazugságot bűnnek tartom.
Igen, nem vallásos emberként, Humanistaként, a hazugságot bűnnek tartom. Sőt, az egyetlen valós bűnnek, amit ember, a másik ember ellen elkövethet. Mivel nem hiszek egy természetfeletti lényben, akinek a szabályait csak azért kell követnem, mert az illető lény hatalmasabb mint én, ezért csak azt tudom elítélendőnek nevezni, amit az emberek egymás ellen vétnek. És itt konkrét cselekedetekre gondolok. Amelyek közül az egyetlen, ami megközelíti a bűn fogalmát az a hazugság.
A bűnt vallásos hagyomány nélkül úgy határozhatjuk meg, mint egy olyan cselekedetet, amit valamilyen szabály tilt, vagy pedig ami elítélendő. Szerintem a hazugság ilyen dolog.

A hazugság megfosztja az embert a valóság ismeretétől. Megakadályozza abban, hogy a problémákkal a saját teljességükben foglalkozzon. Mert, ha valaki nem rendelkezik pontos információval valamiről, akkor téves következtetésre jut. Ha ennek az oka egy hiányosság, akkor az elfogadható. Viszont, ha ugyanennek a téves következtetésnek az oka egy másik ember cselekedete – a hazugság – akkor abban az estben a tévedés okozója a hazugságot elkövető illető.
A hazugság tehát azért rossz, mert a másik embernek árt. Nem azért, mert egy isten úgy döntött, hogy a hazugság rossz, és azt isteni törvénnyel megtiltja a teremtményeinek. A hazugság azért rossz, mert a másik embernek árt. Aki pedig embertársásnak árt, az emberellenes.

Ha elfogadjuk ezt az előző gondolatot, akkor máris jöhet a kérdés, hogy mindez érvényes a politikai életre is? Teszünk valamivel kivételt?
Jelenleg szeretném azt a radikálisnak tűnő álláspontot képviselni, hogy nem. Nincs különbség a személyes hazugság, és a politikai hazugság közt. A jó házasság reményében fűt-fát ígérő ember, és a jó politikai pozíció érdekében lehetetlen dolgokat ígérő politikus-ember közt nincs különbség.

Mindez a fake-news, azaz a szándékos álhírek terjesztése korában különösen fontos. Utóbbiról, bár egyre többet írnak, de nekem az a benyomásom, hogy mindez csupán divatos szó. Régebb ezt nyíltan propagandának nevezték. És maga a tevékenység nem változott. Csupán az eszközei lettek modernebbek. Tehát a „propaganda” kifejezés még mindig teljesen érvényes.
És igen, van egy negatív felhangja manapság a propaganda szónak, ami nem hiba. Amikor manipulálni akarnak, anyagi, és/vagy politikai haszon reményében, akkor valami rossz dolog történik. Nem hiba negatív kifejezéssel illetni.

A manipuláció negatív dolog
Nem hiba továbbá nem elnézni a manipulációt, a hazugságot, és a csalást. Ezek negatív dolgok. És mindenkit érintenek. Mindenkit próbálnak valami módon manipulálni.
Sőt, mondok még durvábbat: ezzel a szöveggel én is manipulálni akarom az ezt olvasók véleményét. Hogy ez mennyire sikeres, az már más kérdés.
Viszont vannak nálam sokkal jobb manipulátorok. És az ők eszköztárukban valahogy a hazugság mindig előkelő helyet foglal el.
Ezen az oldalon én nem árulok semmit. Nem próbálok erőszakos ismétléssel, és érzelmi manipulációval kényszeríteni senkit semmire. És nem is hazudok annak érdekében, hogy követőket nyerjek. Nem ígérek lehetetlen dolgokat. Csodás lehetőségeket, ha megtérsz az én Humanista szektámba. Nem ígérek örök életet, és végtelen boldogságot.
Aki viszont hajlandó hazudni neked, annak a motivációival kapcsolatban légy nagyon szkeptikus. Mert nincs olyan, hogy a te érdekedben hazudnak neked. Ez a kijelentés maga is egy hazugság. Gondolj csak bele. Mi lenne az a helyzet, amiben inkább szeretnél egy valótlan dolgot hallani, mintsem az igazságot? Amikor ígérnek neked egy jól fizető szerződést? Amikor a kedvesed azt mondja, hogy szeret? Amikor az orvosod azt mondja, hogy még éveid vannak hátra? Mikor szeretnéd a valóság ellenkezőjét hallani? Ha őszinte vagy magaddal, akkor ezekre a kérdésekre tudod a választ. És akkor második lépésben, kérlek, azt is mondd el magadnak őszintén, hogy miért van mindez?
A blogon szándékosan nincs kommentelési lehetőség. Többek közt azért, mert nem akarok senkit képmutatásra kényszeríteni. Nem akarom, hogy bárki késztetést érezzen, hogy a cikkekben írtakkal csak azért ellenkezzen, mert nyilvánosan olvasható, amit ír. Mert ez is egyfajta hazugság.
És persze, ezt is kihasználná a politikai propaganda gépezet, ami válogatás nélkül terjeszti a saját mondanivalóját. És ami ellen nincs az a rettegett vélemény-buborék, ami megvédene.

Őszinteség
A hazugság ellentéte az őszinteség. Fontos megjegyezni, hogy az őszinteség meghatározása az igazsággal, mint értékkel összhangban álló cselekvésben, és kommunikációban kifejezésre kerülő emberi tulajdonság. Nem pedig a nagyotmondás. Nem a hangosan üvöltött, provokatív vélemény. Nem a gyűlölködés.
Egyes propagandagépezetek szeretnék, ha elfelejtenénk, hogy az őszinteség egy emberi tulajdonság, nem pedig egy adott közszereplő személyes brandje. Őszintének lenni tett, és attitűd. Gyűlölködő propagandával tömni embertársaink fejét, és lelkét nem őszinteség, hanem épp ellenkezőleg: az is egy formája a hazugságnak. Mert eltorzít egy alapvető igazságot: hogy mindannyian emberek vagyunk. Hibákkal, és erényekkel.
Azt mondani, hogy egyes embereknek, vagy embercsoportoknak csak hibáik, míg másoknak csak erényeik vannak, talán az egyik legnagyobb hazugságok egyike. Mert ezáltal elveszi a másik lehetőségét. Ha ugyanis az erényesek közé tartozom, akkor hibáznom nem lehet. Viszont ha a hibákkal teliek közé tartozom, akkor erényeim nem lehetnek. Mindkét esetben elvesz valamit az emberségemből, és ezáltal le akarja tagadni, hogy emberként jogom van hibázni, de lehetőségem van erényesnek lenni. És erre senkinek sincs joga. Sem magánemberként, ítélkezve azon, ahogy az életem élem. Sem pedig politikusként nincs joga megtagadni tőlem emberi mivoltomból származó lehetőségeimet.
A hazugság nélküli létezés szabadsága emberi jog. Talán azt is mondhatjuk, hogy a politikai okokból leggyakrabban megsértett emberi jog. Mert az összes jelenlegi politikai rendszer alkalmazza a hazugságot. Ennek ellenére szerintem követelhetjük, hogy ne sértsék meg ezt a legalapvetőbb emberi jogunkat. Ezt kérni nem naivitás, és nem felesleges, hanem szükséges.
Amint beletörődünk, hogy hazudnak nekünk, és amint nem kérjük azt számon, akkor vesztettük el a harcot igazán.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Veszélyben az emberi jogok | Nemzetközi Humanista nap 2019

Minden évben Június 21.-én ünnepeljük a nemzetközi Humanista világnapot.

A hagyomány a nyolcvanas évek óta létezik, és egy lehetőség Humanistáknak, és Humanista szervezeteknek arra, hogy nyilvánosan beszéljenek a Humanista értékekről, és megosszák az elképzeléseiket a világot érintő kérdésekről. Ennek „örömére” beszéljünk egy fontos Humanista kérdésről: az emberi jogok visszaszorításáról, és az ezért lobbizó, progresszív-ellenes szervezetekről.
Nem minden, a továbbiakban említett mozgalom, és szervezet rendelkezik politikai hatalommal. De szélsőséges álláspontjuk, és az ebből következő társadalmi figyelem miatt hatásuk jóval túlmegy a tényleges tagságuk hatáskörén. Társadalmi hatásuk ezáltal sokkal jelentősebb, és éppen ezért fontos tudnunk felismerni, és vitázni (cáfolni, szembeszállni) ezekkel a mozgalmakkal.

A haladás pillérei
Társadalmi értelemben vett haladás néhány fontos pilléren nyugszik. Ezek a következők:

Világnézeti szabadság – Egyetlen világnézet sem részesülhet előnyben, mivel mind ugyanolyan jogú polgárai vagyunk az országnak.

Szabad politikai véleménynyilvánítási és szerveződési jog – Az előzőből következően muszáj lehető legyen a szabad véleménynyilvánítás, és ennek következtében a szabad szerveződés.

Szabad önkifejezés  – Nemi, és szexuális identitási szabadság. A szeretet és a személyiség szabad kinyilvánításának korlátozások nélküli lehetősége alapvető fontosságú, ugyanúgy, ahogy a szeretetkapcsolatok alapvető fontosságúak minden ember számára.

Testi autonómia – Abortuszhoz, és fogamzásgátláshoz való szabad hozzáférés. A gyerekek önálló, szabad emberként való kezelése. A másik személy testi autonómiájának tiszteletben tartása, eltérő vélemény vagy preferencia estén is. A transz emberek létjogosultságának elismerése.

Anti-szekuláris és vallásos lobbi
Természetesen a vallásos közösségeknek is jogukban áll nézeteiket megosztani a világgal. Viszont Magyarországon az a sajátos helyzet állt elő, hogy államilag elismert egyházak léteznek, és a hivatalos állami ideológia egyre erőteljesebben keresztény-konzervatív. Túllépve ezáltal a szabad véleménynyilvánítás határán. Mivel a társadalom egészét érintő, a magyar jogban legmagasabb szintű jogforrásba, az alaptörvénybe is bekerültek vallásos elemek, amelyekkel még csak a legtöbb hívő magyar állampolgár sem feltétlen ért egyet, ezért mondhatjuk azt, hogy ma, Magyarországon egyes vallásos közösségek kivételezett helyzetben vannak.
De egyes vallásos irányzatok túlzott hatása nem csak az alaptörvény szövegében láthatóak. Az elmúlt két kormány ideológiailag egyre erőteljesebben konzervatív irányt vett, és ebben kiemelt szerepet kap a keresztény-konzervatív színezet.
Ilyen pozícióból kiindulva egyes vallásos csoportok képesek hatni olyan politikai döntésekre is, amelyek mindenkit érintenek. És mivel ezek olyan konzervatív-, és vallásos ideológiai alapokon nyugszanak, amelyek erőteljesen ellenzik a haladást, és a nem keresztény értékrendeket, ezért erőteljes hatalmi fölényük veszélyt jelent magára a demokráciára is. Magyarország állampolgárainak többsége bár hajlamosabb konzervatívnak lenni, de nem kimondottan keresztény. Ezért az ők érdekeiket egy erősen keresztény ideológiájú vezetés nem képviseli demokratikus értelemben.
Mivel a jelenlegi kulturális közegben a sokszínűség kimondottan nagy ellenkezéssel szembesül, ezért ennek a folyamatnak a következményei különösen veszélyesek azok számára, akik nem tartoznak a hivatalos ideológiai vonalon belül. Ilyen környezetben nem lehetünk biztosak a demokratikus alapjogok, az egyéni szabadság, és az emberi jogok tiszteletben lesznek tartva. Sőt akár azt is mondhatjuk, hogy már most súlyosan sérülnek. Lásd például a nemváltoztatás jogi akadályait.

Ebben a környezetben a szélsőséges keresztény-konzervatív mozgalmak és szervezetek még nagyobb veszélyt jelentenek. Egy jól működő demokráciában a szélsőséges csoportok államilag jól meghatározott korlátok közé vannak szorítva, ezáltal csökkentve a társadalomra káros hatásaikat. Viszont a jelenlegi magyar helyzet ennek épp ellenkezőjének melegágya. Éppen ezért fontos, hogy tudatában legyünk ezen szélsőséges csoportok létével és ideológiájukkal.

Kit nevezünk szélsőségesnek?
Manapság a közbeszédben ha felmerül a szélsőséges ideológiák kérdése, az egyik első reakció az, hogy valaki rossz néven veszi a „szélsőséges” kifejezés használatát. Akkor is, ha ez az adott helyzetre, vagy csoportra találó kifejezés.
Ez a fajta reakció, ami a szólásszabadság, és a szabad véleménynyilvánítás fogalmainak félreértelmezésére alapszik, része az egyre erősödő szélsőséges retorikának. Tehát először is határozzuk meg, hogy kiről beszélünk a továbbiakban, amikor a „szélsőséges” kifejezést használjuk.
Szélsőséges egy olyan pozíciót vagy ideológiát képviselő csoport, amely keményvonalas módon értelmez bizonyos vallásos tanításokat, amely erőteljesen ellenzi a haladás, és a változás bármely formáját, és amely céljai érdekében hajlandó korlátozni, sőt egyese esetekben teljese mértékben szeretné megszüntetni a demokratikus társadalmi berendezkedést.
Ezen szervezetek közül sokan gyilkosságnak nevezik az abortuszt, egyenlőségjelet tesznek a homoszexualitás és a pedofília közé, nem tisztelik a gyerekek jogait, és autonómiáját, illetve nyíltan ellenzik a demokrácia intézményét. Sokan közülük rendkívül durva nyelvezetet használva, rögeszmésen gyalázzák a más szexuális vagy nemi identitással rendelkező embereket. Ezen szervezetek sokszor aktívan lobbiznak, vagy más tevékenységük által tesznek azért, hogy az LMBT jogokat, vagy a nők, és gyerekek jogait korlátozzák.

Új köntös, régi tartalom
Mindez nem új jelenség. Különösen nem Magyarországon, ahol a társadalmi kérdésekben a legtöbb ember erősen konzervatív. Igen, még a magukat demokratának, vagy liberálisnak nevezők is.
Vallásos körökben ez nem meglepő attitűd. Viszont éppen ezen gondolatok széles társadalmi elismertsége, és az egyházak, és a vallás automatikus tiszteletével ötvözve, még nem-vallásos körökben is erőteljesen érezhető a keresztény-konzervatív világnézet erőteljes hatása.
A kortárs szélsőjobboldali mozgalmak pontosan ezt a társadalmi berendezkedést lovagolják meg.
Néhány éve a konzervatív és (szélső)jobboldali szervezetek világszerte egy nagy arculatátváltáson mentek át. Eltulajdonítottak több progresszív kifejezést, és újraértelmezték őket a saját ideológiájuknak megfelelően. Mindebben annyira sikeresek voltak, hogy bizonyos társadalmi kérdéseket érintő fogalmaknak jelenleg az elsődleges értelmezése a konzervatív-jobboldali modern meghatározásra alapulnak, és nem a tényleges – sokszor tudományos – meghatározáson.
Ezen túlmenően pedig a közszereplés digitalizálása során az online jelenlétüket, és hivatalos dokumentumaikat sokszor olyan mértékben átfogalmazták, elrejtve a tényleges üzenetüket, hogy sokszor egyenesen értelmezhetetlen szövegek találhatók csak egy-egy szervezet saját honlapján. Gyakran semlegesnek hangzó, vagy egyenesen progresszív fogalmakat tartalmazó neveket választanak a szervezet vagy mozgalom nevének. Sokan szoros kormányközeli kapcsolatokkal rendelkeznek.
Viszont van egy jellegzetes duplabeszél szótáruk, aminek elemeit ha felismered, akkor egy kevés utánajárással elég biztosan beazonosíthatók az ideológiai, vagy egyenesen anyagi kapcsolatok egyes szélsőséges szervezetek közt.
Tehát gyakorlatilag csak a szöveg, és ennek tálalása változott, maga a mögöttes tartalom nem.

Kortárs magyar példák
Bár a következő szervezetek közül nem mind vannak hatással a tényleges politikai döntéshozási folyamatokra, de tevékenységükkel hozzájárulnak egy olyan társadalmi és kulturális közeg kiépítéséhez, amiben a félelem dominál, és ahol csak a szélsőséges álláspontok az elfogadhatók.
Ismerjünk meg néhány magyar példát.