Tag Archives: szegénység

Szegények, gazdagok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Egy friss OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) becslés szerint az európai országok közül Magyarország számít a társadalmilag legkevésbé mobil társadalomnak Európában.
A régióban utolsóként itt hét generáció munkájával juthat csak el egy család a súlyos szegénységből (a társadalom legalsó 10 százalékától) az átlagos életszínvonalig. Ez az érték a legalacsonyabb Dániában, ahol csupán két generáció szükséges ugyanehhez.
Továbbá egyre jellemzőbb, hogy a középosztályhoz tartozóknak is anyagi problémáik vannak, és folyamatosan annak a veszélynek vannak kitéve, hogy nagyon közel vannak a szegények csoportjaihoz, könnyen lecsúszhatnak.

A másik véglet pedig, a 2019-es leggazdagabb magyarok listáján, az első száz leggazdagabb összvagyona 4632,9 milliárd forint volt. Ez 356,5 milliárdos gyarapodást jelent a tavalyi évhez képest. A tíz évvel ezelőtti összérték pedig csak 1613,8 milliárd forint volt.

Gazdasági egyenlőtlenségek kérdésében sokféle meglátást lehet felsorolni a különböző vallások dogmái szempontjából. Egyesek teljes fatalizmussal közelítenek a dologhoz, mint például a hinduizmus, mely szerint mindaz, ami az emberekkel történik előző döntéseik következménye. A karma tan keretén belül ez kiterjed az ezt megelőző életekre is. Valamint, a hindu világképben esélytelen, hogy valaha bármit is változtassunk, mert a világ az istenek játszótere, és nekünk embereknek nincs beleszólásunk a dolgok menetébe.

Talán ez áll a legtávolabb a humanista világnézettől, amiben, istenek hiányában, csak és kizárólag rajtunk embereken múlik, hogy a világ, amelyben élünk mennyire kegyes az emberi fajjal.

A hinduizmusból kifejlődött buddhista látásmód némiképp kikerüli a kérdést, azáltal, hogy a szemlélőre koncentrál. Buddha tanítása szerint a világi jelenségek mind átmenetiek. Az ember maga is egy ilyen átmeneti együttes, ezért nem az a fontos, mi történik vele, hogy gazdag avagy szegény, hanem az, hogy milyen döntéseket hoz, mert ezek befolyásolják a következő megtestesülését.
Ha az illető felháborodást érez egy látott egyenlőtlenség, vagy igazságtalanság miatt, az tulajdonképpen a saját belső elégedetlenséget tükrözi.
Szükségesnek tartják ezért felülemelkedni a jó és a rossz fogalmain, és arra törekedni, hogy elérjünk egy tiszta tudatnak nevezett állapotot, amin belül szemlélni tudunk bármely eseményt, legyen az akár nélkülözés is. Csak akkor tudunk helyesen megítélni egy helyzetet, ha képesek vagyunk nyugalommal szemlélni azt. Miután megvizsgáltuk, eldönthetjük, hogy örvendezzünk vagy továbbra is megőrizzük a nyugalmunkat. A buddhizmusban ugyanis az öröm ellentéte a nyugalom megőrzése, nem pedig a düh, vagy a szomorúság.
Ezzel szemben a humanista álláspont szerint, ha mindannyian kölcsönösen segítünk egymásnak a bajban, akkor ez a segítség továbbadódik, és ezáltal mindenki megkapja azt a segítséget, amire szüksége van. A humanisták fontosnak tartják a felelősségvállalást, és a cselekvést. Nem elegendő csupán tudatában lenni a szegénység mértékének, hanem tenni is kell, mindenkinek lehetősége szerint azért, hogy ez megszűnjön.
Nem gond, ha felháborodást, vagy egyenesen dühöt érzünk a világban tapasztalt egyenlőtlenségek miatt. A fontos az, hogy ebből kiindulva mit teszünk. Dicséretes dolog megőrizni a nyugalmat, de úgy egyénileg, mint társadalmilag az a legjobb, ha teszünk is valamit annak érdekében, hogy a dolgok jobb irányba változzanak.
A humanisták nem kívánnak eltávolodni a világtól, és csupán messziről szemlélni azt, hanem tevékenyen részt akarnak venni abban a folyamatban, amely jólétét biztosít minél több embernek.

Ebben, a humanizmus, közelebb áll a zsidó szemlélethez. Maga a Tóra ugyan nem ír elő vagyonegyenlőséget, de a zsidó hagyomány tanítása szerint a gazdagoknak felelősségei vannak a szegényekkel szemben.
Hitük szerint Isten szándékosan összekuszálta a vagyoni viszonyokat, úgy, hogy a szegények vagyonának egy része a gazdagoknál legyen, és így azok ezt vissza tudják adni. Ezáltal mindkét fél meg tud tapasztalni valami jót. A szegény az anyagi helyzetének javulását, a gazdag pedig az adakozás örömét. Szintén a zsidó szemlélet része, hogy az adakozó ezáltal nevelheti magát jó tulajdonságokra, és így távolodik az olyan rossz szokásoktól, mint például az irigység, és a büszkeség.
Ha adakozik, akkor áldás száll mindarra, amit tesz, és amin munkálkodik. De ez az áldás csak akkor jár, ha örömmel és kedvesen ad, nem pedig haragból.

Mivel a humanisták nem hisznek az erőforrásokat rejtett szándékkal elosztó istenekben, de tudatában vannak, hogy adni jó érzés, ezért azt gondolják, hogy a világban létező gazdasági egyenlőtlenség oka gyakran kizárólag helyzeti, és bárki, bármikor maga is rászorulóvá válhat. Ezért, felismerve azonos alapszükségleteinket, és közös emberi mivoltunkat, humanistaként azért segítenek másokon, mert tudatában vannak, hogy csakis egymástól kaphatunk segítséget. Nincsenek csodák, vagy isteni beavatkozások, amelyek megmentenek a szorult helyzetben, hanem csakis a többi ember együttérzésére, és jó szándékaira hagyatkozhatunk.
Éppen ezért nem is várnak el cserébe többet, mint a megsegített ember háláját, és esetleg a többi ember elismerését. A humanisták nem hisznek abban, hogy ha jót cselekszenek, akkor az hozzájárul más tevékenységeik sikeréhez, mert tudatában vannak, hogy a jutalom magában a segítésben rejlik.

Létezik viszont olyan vallásos meglátás is, miszerint valamikor régen már létezett tökéletes társadalmi berendezkedés, amelynek keretén belül mindenki megkapta azt, amire szüksége volt. A Krisna-tudat, neohindu irányzat szerint, a Védák idején a világban tökéletes egyensúly volt, aminek keretében nem volt nélkülözés. De az emberi mohóság arra késztetett egyeseket, hogy többet halmozzanak fel, mint amire valóban szükségük volt, és ezáltal felborították a szent iratok által előírt tökéletes rendet. Ebben az esetben csupán arra van szükség, hogy a gazdagok megosszák a feleslegüket a nélkülözőkkel. Azt tartják ugyanis, hogy a Föld, mivel a tökéletes teremtés része, képes elegendő forrást biztosítani mindenkinek.

Az iszlám vallásjog valamivel szigorúbb feltételeket szab. Eszerint tilos az államnak úgynevezett luxusjavakra költeni mindaddig, amíg az emberek nélkülözésben élnek. Három kategóriát határoz meg: alapvető, azaz létminimumot biztosító kiadások, szükséges kiadások, melyek a kényelmet hivatottak adni, valamint a luxuskiadások. Utóbbiak vallásilag megengedettek, de ezeket az iszlám nem tartja szükségesnek a kényelmes élethez. Elismeri viszont a költséges kiadások szükségességét, ha azok hosszú távon segítik az embereket. Az, hogy ki dönti el, mely kiadások melyik kategóriába tartoznak már nem ennyire szigorúan meghatározott.
Humanista szempontból nincs semmiféle szabályozás az állami kiadásokkal kapcsolatban, ugyanis a humanisták fontosabbnak tartják, hogy hosszútávon az emberiség jólétén és virágzásán dolgozzunk. De, a vallásoktól eltérően ezt nem egy természetfeletti lény, vagy emez földi képviselője, azaz a vallási vezetők bölcsességére bízzák, hanem tudományos alapokra helyezik.
A humanisták szerint ugyanis a megfelelő gazdasági intézkedéseket, és ezek hatásait az emberek életére, és boldogulására lehet vizsgálni tudományosan. Közös döntéseinket pedig ezekben a kérdésekben mindig elsősorban ezekre az eredményekre kell alapozzuk.
Figyelembe veszik továbbá, hogy a Föld csupán egy bolygó, és ezáltal az erőforrásai végesek. Tehát, ha biztosítani akarjuk mindenkinek a létfenntartáshoz szükséges erőforrásokat, és elő akarjuk segíteni az emberiség jómódját, akkor ezt csakis fenntartható módon tehetjük. Nincs második lehetőség, és nincs isteni csoda, ami majd megment a jelenlegi döntéseink következményeitől. Ha úgy döntünk, hogy mohóságból kizsákmányoljuk a bolygót, és embertársainkat, akkor ezáltal a saját életterünket károsítjuk.

Sokszor felmerül az egyházak társadalmi felelősségvállalása, illetve karitatív tevékenysége is, amikor a szegénységről van szó. De egyes keresztények szerint nem helyes kizárólag a társadalmilag hasznos tevékenységet vizsgálni az egyházakkal kapcsolatban. Ugyanis szerintük az egyház szerepe másban rejlik. Az egyház célja a krisztusi üzenet terjesztése, és lelki táplálék nyújtása, nem csupán a fizikai gyomor megtöltése. Ahogy a mondás tartja: „nem csak kenyérrel él az ember”. Ezért egyes keresztények szerint elfogadható, hogy az egyház nem elsősorban a szegények megsegítésén tevékenykedik.
Humanista szempontból, figyelembe véve a szükségletek fontosságát, kikerülhetetlen az alapvető szükségletek kielégítése. Rövidtávon lehetséges nélkülözni néhány alapvető szükségletet, de hosszútávon elsődleges a létminimum biztosítása mindenkinek.

Fontos megjegyezni, hogy egyes vallásos elképzelésektől eltérően, a humanista világnézet szerint a szegénység nem bűn, nem szégyen, és a segítséget nem kell senkinek kiérdemelnie.
Azért fontos, hogy segítsünk a szegényeknek, mert ők is emberek, és ebből kifolyólag alapvető joguk a biztonság. Úgy anyagi, mint fizikai értelemben. Ezért mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy lehetőségeihez, és képességeihez mérten biztosítani tudja magának a létfenntartáshoz szükséges feltételeket. Mindezt pedig olyan módon, mely nem sérti az alapvető emberi méltóságát. Ennek egyetlen korlátát az többi ember jogai jelentik. Tehát senkinek sincs joga azáltal biztosítani a neki szükségeseket, ha ezzel másoknak árt, vagy valami módon korlátozza az ők emberi jogait.
Ennek biztosítása pedig rajtunk múlik. A humanista szemléletben ugyanis nincs igazságosztó isten, aki ebben az életben, vagy a halál után majd igazságot tesz. A humanisták szerint a világ olyan, amilyenné mi, emberek, tesszük.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Szegényedik a középosztály
Nyolc éve nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek Magyarországon
Magyarország teljesen szétszakad, és ennek aligha lehet útját állni
Nyilvános a leggazdagabb magyarok listája
How Much Does Childhood Poverty Affect the Life Chances of Children?
Child poverty and its consequences
Effects of Poverty, Hunger and Homelessness on Children and Youth
Hinduism: The Caste System and Reincarnation
Reflection on Hinduism and Poverty

 

Kommentelnél? Katt ide.

A boldogság nyomában | Humanista filmek

Gondoltam, megnézek egy életigenlő, pozitív filmet, amiben egy aranyos kisgyerek a mellékszereplő. Rég nem tévedtem ekkorát. A boldogság nyomában egy érzelmileg megterhelő, és nehéz film.

A cikk a továbbiakban cselekményleírást tartalmaz.

Főhősünk, Chris, egy küszködő házaló, akinek nagyon rosszul alakul az élete. Egy korlátozott hasznosságú orvosi gépet árul, amelyeket az addigi megtakarításaiból vásárolt, és emiatt a családja a feleségére szorul a megélhetés biztosítására. A nő egy mosodában dolgozik, és dupla műszakokat vállal, hogy valamennyire fedezze a költségeiket. Emiatt, érthető módon, dühös, és boldogtalan, amikor Chris egyre huzamosabb ideig nem boldogul a saját munkájával.
Különféle, néhol egyenesen vicces, kalamajkák után Chris találkozik egy részvényügynökkel, és úgy dönt, ő is ezt szeretné csinálni.
Viszont Linda, a felesége, is pont ekkor sokall be végleg, és úgy dönt, hogy elhagyja, és viszi magával a kisfiúkat is. Chris, aki apa nélkül nőtt fel ezt semmiképp nem akarja, ezért visszaköveteli a gyereket. A film ezen a ponton válik enyhén bizarrá. Ugyanis az anya mindenféle komolyabb ellenkezés nélkül átengedi a gyereket a férfinak, akiről tudja, hogy nincs állása, és nem tud rendes életkörülményeket biztosítani a gyereküknek. Valamint az apa-fiú párost érő gondok is egyre abszurdabb mértékeket kezdenek ölteni.
Miután végeztem a filmmel utánanéztem, hogy mennyire valós eseményekre alapul az egész. Megtudtam, hogy a forgatókönyv szándékosan összesűríti több év lassú lecsúszását a drámai hatás kedvéért. Érthető, de maga a film már-már komikus mértékben szórja szegény Chrisre a csapásokat. Még a híres biblia Jób élete sem volt ennyire töményen viszontagságos.
A film Chris Gardner önéletrajzán alapul, és az ezzel kapcsolatos cikkekből az is kiderül, hogy a folyamat valóban kb. egy évig tartott, valamint a fia is sokkal fiatalabb volt, mint a filmben.
Utóbbi néhol fájdalmasan jelenik meg a filmben. Ifjabb Chris először tipikus, de alapvetően boldog kisgyereknek tűnik, szülei anyagi, és párkapcsolati gondjainak ellenére. Ahogy az életük egyre jobban kiesik a normális keretek közül, a kisfiú egyre passzívabbá válik. Egyik, különösen felkavaró jelentben, amikor végre gyerekhez méltón panaszkodni kezd az ellen, hogy csak úgy rángatják egyik helyről a másikra, az apja üvöltözni kezd vele, hogy kussoljon. Megszeppenve tudomásul veszi, és ennyi. Az esetnek nincsenek különösebb következményei. Nem válik nyűgössé, vagy ellenségessé, ami normális esetben ilyenkor elvárnál. Egyszerűen passzív marad.
Elszalasztott lehetőség, ugyanis nagyon jó alkalom lett volna arra, hogy fiktív közegben legyünk tanúi annak, milyen hatással van egy gyerekre a nélkülözés, és a család felbomlása.
Ehelyett a film, sajnos, arra kezd koncentrálni, hogy egy leckét adjon a kitartás, és a megalázkodás szükségességéről.
A film erőteljesen azt az üzenetet közvetíti, hogy ha okos vagy, beleadsz mindent, és közben nem panaszkodsz a főnök előtt, akkor kapsz lehetőséget. Kiborulni viszont csak nálad szerencsétlenebbek (a filmben a mentális zavarral küszködő hajléktalan), vagy a családod előtt lehet. A főnöknek viszont az utolsó öt dollárodat is mosolyogva kell odaadnod, taxira, mert a szegénység egy titkolandó dolog.
Továbbá teljesen irreális az is, hogy a kollégái nem vették észre, miért hordja mindig ugyanazokat a táskákat magával a munkahelyre. Hiába hazudja azt, hogy egy hétvégi hivatalos útra megy, és azért. Ha mégis, akkor ez sokat elmond az amerikai társadalom közönyéről, és kegyetlenségéről.
Az egész film tulajdonképpen ezért annyira mélységesen felkavaró, mert olyan mértékű közöny, és szociális háló hiányáról üvölt, hogy fájdalmas nézni.
Létezik egy fogalom, amit úgy neveznek szenvedéspornó. Ez a film kicsit az.
A főhős annyira erőteljesen szenved, hogy már-már örülsz, hogy ez nem a te életed. Akkor sem, ha a végén minden jóra fordul.
Kicsit azt az érzést is hagyta bennem, hogy rendben van szenvedni, mert ez az ára a boldogságnak, vagy legalábbis a boldogulásnak. Tipikus amerikai mentalitás, és tulajdonképp a modern amerikai legendák misztikumáról van itt szó. Ugyanilyen alapon mondják a szenvedés nélkül nincs növekedés mantrát a testedzés világában. Van ennek egy sötét, misztikus íze, ami valamiért az amerikai ízlésnek rendkívül vonzó.
Hasonló okokból volt, és talán most is, népszerű Teréz anya, aki szintén a szenvedés általi üdvözülést hirdette. Az általa vezetett intézményekben a betegek nem kaptak segítséget, ami a fájdalom enyhítését illeti, mert Teréz anya szerint a szenvedés közelebb hozza az embereket Istenhez.
Ez a fajta szenvedés-fétist nem tartom egészségesnek. A szenvedés ugyanis elveszi az ember méltóságát. Vagy legalább jelentősen csökkenti azt.
Lehet, hogy Chris, ha nem alázkodik meg, és nem adja oda az utolsó öt dollárját, amikor kérik, talán nem kapja meg a zsíros állást, de legalább ember maradhat. Az ilyen tanonckodásnak, melynek kizárólagos célja az alanyok teljes megtörése, majd a törött darabokból, az úr kénye-kedve szerinti újjáépítése, a lehető legembertelenebb dolog, amit valakivel tenni lehet. Tulajdonképpen egyfajta gyilkosság.
Arra kényszeríteni valakit, hogy adja fel magát teljesen, és szűnjön meg önmaga lenni, és inkább legyen valaki más, mert különben éhen halhat, és hajléktalanná válik, nos ez számomra kegyetlenség.
Rosszabb már csak az, ha azt is mondod az illetőnek, hogy nem is tud olyanná válni, ami elfogadható, és ezért számára csak a szenvedés maradhat. Ez az üzenet áll minden rasszista, xenofób, és antiszemita gyűlölködés mögött is. A barna bőrű ember nem tudja levedleni a bőrét, a zsidó nem tud árjává születni, ah akarna sem.
Elég sok bizonyíték van arra, hogy az intelligencia nagyrészt egy született képesség, és csak korlátozott módon lehet fejleszteni tanulással, és készségfejlesztéssel. Valamint van elég bizonyítékunk arra is, hogy a képességeket csak megfelelő körülmények közt lehet fejleszteni. Gondolok itt anyagi, és pszichológiai körülményekre. Egy korgó gyomrú, bántalmazott, vagy zaklatást megélő gyerek nem fog ugyanúgy fejlődni, mint egy azonos intelligenciájú, és képességű társa, akinek nincsenek ilyen jellegű problémái.
Ezért teljesen irreális arról beszélni, hogy ha eléggé odateszed magad, és igazán, de igazán-igazán akarod, akkor neked is teljesülhet az amerikai álmod. Ez nemhogy álom, hanem egyenesen tündérmese. Amiben a tündérek persze a cég vezetői, akik eldöntik, hogy melyik gyakornok kap majd állást.
Végül pedig, ne feledjük azt a több tucat szintén keményen dolgozó, szintén intelligens, szintén lelkes gyakornokot, akik a fél éves, ingyenes gürcölés után mégsem kapták meg az állást.
Az ők történetüket nem halljuk ebben a filmben, mert ez a lottónyertes Chrisről szól, aki a hajléktalanságból felküzdi magát a brókerügynökségig. De ne feledjük, hogy Chris, és társai nem csak valamit dolgozgattak. Konkrétan elhangzik, hogy legalább nyolcszázezer dollárnyi új pénzt kell behozzanak a cégnek, annak érdekében, hogy egyáltalán esélyük legyen az állásra.
Tehát, ha valaki mondjuk csak félmilliót hoz be, míg a másik hétszázezret, akkor előbbi kiesik a rostán. A félmilliós szerződéseket viszont megtartja a cég. Miközben, aki dolgozott ezekért a szerződések megszületéséért nem kap egyetlen centet sem, fél éven keresztül.
Én elhiszem, hogy sokaknak még ez is teljesen elfogadható, mert ott van az esély a főnyereményre. Akkor is, ha ez az esély nagyon alacsony. Aki hajlamos az ilyen gondolkodásra az azt gondolja, hogy majd ő lesz a kivétel. Hasonlít ez a szerencsejáték-függők mentalitásához.
Ez a film emlékeztetett arra, hogy a szenvedéssel való megküzdés, ha segítség nélkül megy át rajta valaki, mindig valamiféle babonás, és irreális viselkedésben végzi. Mert másképp nem tud a helyzettel megbirkózni az ember. Mert csak kibírni egyedül nem lehet. Ezért kell Isten. Ezért kell a szerencse istennője rámosolyogjon a játékosra. Ezért kell a karmában hinni. Mert nincs valós kegyelem, szeretet, támogatás, vagy igazságosság az életünkben. Ezért az emberek azzal nyugtatják magukat, hogy ha mi nem is, és a mi közegünk nem is, de majd valami természetfeletti hatalom, ami erősebb, mint mi, és erősebb, mint a minket szívató háziúr, adóhivatal, vagy főnök, és majd ez a felsőbb hatalom elintézi, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Nekünk meg csak az a dolgunk, hogy rájöjjünk miként nyerhetjük el ezek kegyét.
Értékeltem, hogy a film nem mondja ki ezt, de van benne egy jelent, hogy a hajléktalanság közepén elmennek egy templomba, és részt vesznek egy vidám istentiszteleten. Majd később a kisfiú kérdi, hogy mikor mennek vissza a templomba. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak hasonló jó élményei vannak az egyházzal kapcsolatban, és ezért gondolják azt, hogy az egyházak közhasznú tevékenysége felülír bármi mást, és ezért nem lehet őket kritizálni.

A filmben, Chris tényleg nagyon jó emberismerettel kezeli a tőzsdecég vezetésével, és a közvetlen főnökével való kapcsolatát. De közben olyan mértékben sérül az emberi méltósága, ami egy ténylegesen jó, és emberséges társadalomban nem lenne szabad megengedni.
Persze belemehetünk a játékéba, mint Chris, és egy nagyon kis százalékuknak talán sikeres is lesz. De nem lenne jobb mindannyiunknak, ha ehelyett mind kapnánk egy kicsivel több segítséget a bajban, és megtartva az emberi méltóságunkat elehetnénk az életünket?
Nem csak egyesek végtelen vagyonának növekedéséhez, és növekedésért önmagáért, hanem mindannyiunk boldogság-keresésének útján, a boldogság nyomában, együtt.

 

Kommentelnél? Katt ide.