Gyereknevelés | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Mi szükséges a boldog gyerekkorhoz? Hogyan neveljünk jól gyereket? Milyen a jó szülő?
Majdnem mindenkinek van ezekről a kérdésekről véleménye, vagy saját tapasztalata, elvégre mindannyian voltunk gyerekek.
Egyes szakértők szerint a gyereknevelésben a legfontosabb a szeretet, és a szabadság. Tehát, hagyjuk a gyereket gyerekként élni, és ez elegendő.

Ehhez képest a legtöbb vallás a gyereknevelésben legfontosabbnak a vallási előírások megfelelő követését tartja. Másodlagosnak, és kizárólag praktikus szempontok alapján foglalkoznak a világgal kapcsolatos ismeretekkel.
A zsidó vallás követői például a legfontosabbnak azt tartják, hogy a gyerekek már kiskorukban is rendelkezzenek olyan ismeretanyaggal, és kötelességtudattal, mely megóvja őket a vallási előírások áthágásától. Hasonló módon az iszlám vallásban a szülők már egészen kis kortól kell bátorítsák a gyerekeiket arra, hogy utánozzák őket az imádkozásban. Illetve a gyerek hét éves korától fogva célirányosan tanítaniuk kell az imádkozásra, és a rituális tisztálkodás szabályaira. Valamint mindkét vallás azt tartja, hogy a szülők kötelessége bevezetni a gyereket a vallásba.
De a legtöbb vallás abban is egyetért, többek közt a judaizmus, az iszlám, és a hinduizmus is, hogy az oktatás célja csupán annyi, hogy a gyerek később rendelkezzen olyan képesítéssel, amely alapján megfelelő életszínvonalat tud biztosítani magának, és amely mellett lesz ideje a vallási életre. De mind fontosabbnak tartják a lelkiség, és a vallási szabályok elsajátítását.
A keresztények szerint minden vallás fennmaradásának záloga, hogy miképp tudja a legfontosabb tanításait, és hagyományait továbbadni a következő generációnak. Nem tartják elegendőnek a tisztán kognitív ismereteket, mert ezek nem tesznek senkit hívővé. Ezért fontosnak tartják, hogy a teológiai tudás átadása olyan módon történjen, ami örömet, és bizalmat, illetve reménységet ébreszt a gyerekben. Ezt életre tanításnak, és vezetésnek nevezik, és hitük szerint a keresztény tanok ezáltal válnak útravalóvá, amit az ember a későbbi életében is magával visz. Továbbá pedig hiszik, hogy ha valaki nem tapasztal meg kapcsolatot a transzcendenssel, akkor az illető torz személyiséggé válik. Ezért nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekkortól való vallási nevelésre, mert hiszik, hogy a hit alapját azok a hitigazságok képezik, melyek az élet korai szakaszában vésődnek be.
Hasonló módon a hinduk szerint a lelki atmoszférát otthon tapasztalja a gyerek. Ezért ebben kiemelkedően fontos, hogy elsősorban a tiszteletet, és más fontos lelki elvek betartását sajátítsa el, valamint a lelki gyakorlatok figyelmes és odaadó végzését.
Ezektől eltérő hozzáállást a nagy világvallások közt csak a buddhizmusban találunk. Mivel a buddhista világszemlélet alapja a saját tudatunk kutatása, ezért a buddhisták szerint a nevelés célja, hogy elsajátítsuk azokat a képességeket, melyekkel megérthetjük, és átlátjuk a saját, igazi természetünket, és ezáltal képesek vagyunk teljes életet élni.
A gyereknevelésben a legfontosabbnak azt tartják, hogy a gyermekeinket felkészítsük a jövőre, illetve megtanítsuk nekik, hogyan tudnak hatni önmagukra, hogy képesek legyenek a saját tudatukat kutatni. Hitükben ugyanis ezek a képességek szükségesek az önálló, és beteljesült élethez.
Gyakorlati kérdésekben elsődlegesnek tartják azoknak az ismereteknek a megszerzését, melyekkel a szülők nem rendelkeztek, és aminek segítségével a gyerek olyan problémákat is képes lesz majd megoldani, amelyekkel a szülő talán nem is szembesült.

A humanisták szerint a gyerekek önálló, és teljes értékű emberek, ugyanúgy, mint a felnőttek, és ennek megfelelően kell velük bánni. Éppen ezért hibásnak tartják a szülők saját vallási meggyőződéseit a gyerekekre erőltetni. A humanisták szerint az egyén saját világnézete egy mélyen személyes döntés, amit mindenkinek magának kell meghozni, a lehető legszabadabban. Ezért károsnak, és visszaélésnek tartják a gyerekek kis kortól való vallási nevelését, és bármilyen vallási életben való részvételre való kötelezését.
Ugyanúgy károsnak tartják bármely más felnőtt elvárás rákényszerítését a gyerekekre. Legyen szó testi vagy akár érzelmi vagy intellektuális szinten történő kényszerről. Ide tartoznak például azok a nem kívánt érintések, mint a felnőtteknek adott puszi, akkor is, ha a gyerek nem akarja, vagy a másik gyerekkel való barátságára tett megjegyzések, melyek arra utalnak, hogy a gyerekek házaspárt alkotnak. De szintén kényszernek tartják a gyerek egy adott szakmára való kényszerítését, vagy a döntések „mert én azt mondtam” kijelentéssel való elintézését is. A humanisták nem tartják alsóbbrendűnek a gyerekeket, csak azért, mert kisebbek, vagy kevesebb élettapasztalattal rendelkeznek. Az őket érintő kérdésekben ugyanúgy be kell őket vonni, mint egy felnőttet. A kérdést persze a gyerek fejlettségi szintjének megfelelően kell elmagyarázni, de helyette dönteni visszaélés.
A humanisták szerint ugyanis egyetlen ember sem sziget, és mindenkinek szüksége van a többiekre valamilyen szinten. Csupán azért, mert a gyerekkorban ez sokkal erősebb, és a gyerek sokkal inkább rászorul a felnőttek gondoskodására, és útmutatására, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel a helyzettel vissza lehet élni, és a gyerekeket ki lehetne használni, a felnőttek saját igényei szerint. Ebbe ugyanúgy beletartozik a gyerekek semmibevétele, érzelmi manipulálása (pl. pokollal való fenyegetés), de a felnőtt szerepek rájuk hárítása is (pl. a szexualizálás).
A humanisták szerint a gyereknevelésben az alapvető fizikai szükségletek biztosítása után a legfontosabb az érzelmi biztonság, és nevelés. A cél önálló, magabiztos, és kedves embereket nevelni, akik képesek szabadon gondolkodni bármely témáról. Kevésbé tartják fontosnak, hogy a gyerek később maga is azonos elveket valljon mint a szülei, és ennél fontosabbnak tartják, hogy megfelelően fejlett személyiséggel rendelkezzen, és képes legyen érzelmileg megfelelően viszonyulni embertársaihoz.
Illetve mivel nincs szervezett humanista egyház, de mivel a vallások a legtöbb helyen fontos részei a kultúrának, ezért a humanisták fontosnak tartják, hogy a gyerekeket felvilágosítsák a vallásokról, és ne hagyják magukra a különféle vallási eszmékkel szemben. Ezek ugyanis sokszor kifejezetten gyerekekre specializálódtak, és sokszor károsak, és manipulatívak. A humanisták szerint mindenki szabadon kell válassza a saját világnézetét, de a vallásoktól eltérően nem tartják elfogadhatónak, ha a gyerekeket arra kényszerítsék, hogy ezt a döntést már egészen kis korában hozza meg, vagy egyenesen eldöntsék helyette a szülei.
Korábban vallásos személyek beszámolói alapján a humanisták azt gondolják, hogy bizonyos káros vallási dogmák a teljes életet negatívan befolyásolják, amit utólag orvosolni nehéz, és ezért jobb mindezt megelőzni, és a vallás kérdését csupán később, felnőtt korban, megfelelő ismeretek birtokában eldönteni.
Vannak akik arra hivatkoznak, hogy a vallás azért fontos, mert csakis azáltal tudják a gyerekek a megfelelő erkölcsi szabályokat elsajátítani. De a humanisták szerint ez nem igaz. A vallástalan családokban, és azokban a társadalmakban, ahol az egyházak nem kapnak annyira kiemelt szerepet a gyereknevelésben, az erkölcsi szabályok ugyanúgy jelen vannak. Sőt, egyes kutatások szerint azok a gyerekek, akik vallásos nevelést kaptak önzőbben viselkednek a társaikkal, mint azok a gyerekek, akik nem kaptak kifejezetten vallásos nevelést.
Nem szabad elfeledni azt sem, hogy a vallásos nevelés jelentős része egyházi iskolák keretében történik. Ezek az iskolák nem független történelmi információkat adnak át a gyerekeknek, hanem egy jellegzetes világnézet. Ami például akár ellent is mondhat a szülők meggyőződésének, ha az adott közösségben csak egyetlen egyházi iskola létezik. Ha pedig a gyereket nem érdeklik ezek a dolgok, és nem szeretne vallásos szertartásokban részt venni, vagy vallásórára járni, akkor ezt az egyházi iskolák büntetik, ezáltal hátrányos helyzetbe hozva ezeket a gyerekeket.
Ehhez hasonló hatalmi visszaéléséket már megfigyelhetünk más országokban, ahol a gyerekeket nem védik ilyen szempontból. Vannak egyházi iskolák, ahol a testi fenyítés alkalmazása elfogadott, és ez nemcsak fizikai bántalmazást jelent, hanem akár tartós érzelmi sérüléseket is magával hoz.
Valamint az egyházi iskolákkal kapcsolatban még egy fontos szempont az, hogy az ezeken belül történő szexuális felvilágosítás sokszor elégtelen, vagy egyenesen hibás és káros. És bár lehet, hogy ezt a felvilágosítást sok szülő inkább maga végezné, de ugyanakkor ha az iskola keretében az ilyen fajta tevékenység nem elkerülhető, akkor fontos, hogy az jó minőségű, és valósághű legyen, ne pedig egy adott vallás hagyományát kövesse.
A szexuális edukáció során a vallásos értékek tanítása vagy a szexuális felvilágosítás hiánya a vallási meggyőződések miatt (legyen az iskola vagy a szülők) károsítja a gyerekek tudását. Egyes vallások szexuális nevelése egyenesen ártalmas, és téves. Ezeknek hosszú-távú hatásai lehetnek az egyén életére (pl. bűntudat, túl korai szex, nem biztonságos szex, korai szülővé válás).
A humanisták szerint az egyházi iskolák elsősorban az adott egyház autoritásának tiszteletére tanítanak, ami ellenkezik a gyerekek érdekeivel. Ehelyett ők az önálló gondolkodást, és a döntés képességének fejlesztését tartják az oktatás elsődleges céljának. Szerintük a természetes világ épp elég érdekes és csodálatos a természetfelettivel rendelkező világhoz képest. Még akkor is, ha ezeket a tanításokat csak képletesen értik. A világban való boldoguláshoz szükséges az ezzel kapcsolatos ismeretek elsajátítása, és ezek tudományos-alapú, és pontos ismerete.
Ugyanakkor a vallás-mentes nevelés nem az erkölcsi értékek teljes hiányát jelenti. Hiszen a humanisták szerin is vannak szabályok az együttéléshez, és az emberek felelősek a saját tetteikért.
Szerintük a világ működésének megismerése, a saját testi és lelki korlátaik tiszteletben tartása, és a mások tisztelete olyan elvek, melyek fontosabbak bármely vallás szabályainál, és amelyet fontosabb a gyerekeknek elsajátítani, mint dogmákat.
Végül pedig ne feledjük a gyerekek saját szempontjait sem. Egy gyerek számára ugyanis nem maga a vallás a fontos, hanem például a kapcsolataik a barátaikkal, szüleikkel, stb. Ezért, még ha a szülők maguk vallástalanok is és nem szeretnék, ha a gyerekük vallásossá válna, mondjuk az egyházi iskola hatására, ezt nem lehet valamilyen ellen-propagandával megelőzni. A száraz, didaktikus vallásellenes szövegek ugyanis legalább annyira unalmasak, mint a régi korok vallásos legendái.
Ezért ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy a gyerekeket egy adott irányba győzzünk meg, adjunk nekik szeretetet, és támogatást, ami megfelelő érzelmi biztonságot nyújt, és amire később is támaszkodhatnak. Akkor pedig nem számít, hogy hogyan döntetnek világnézeti kérdésekben, vagy akár ha meggondolják magukat később életük során. Mert ez a döntés az övék, és ezt szabadon megtehetik, ahogyan ez minden embernek alapvető joga.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Postel, D. (2009). Good books? New Humanist, (July/August), 37.-39.
10 dolog, amit Vekerdy Tamás követendőnek tart a dán gyereknevelésben
Normális, ha a gyerek a szülő agyára megy – Vekerdy nevelésről, óvodáról, iskoláról
Vekerdy Tamás: Hagyjuk gyerekként élni a gyereket
Vekerdy Tamás (Wikipedia)
Religion Makes Children More Selfish, Say Scientists
Nonreligious children are more generous
Humanism for Kids
Education law reforms urgently needed to protect children’s rights – Humanists UK
Humanists criticise UK’s record on protecting children’s rights
How Raising Freethinkers Is Helping Me Raise Humanist Kids
How secular family values stack up
Raising Secular Kids In A Religious World

Kommentelnél? Katt ide.

Méltóság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

„Valljuk, hogy az emberi lét alapja az emberi méltóság.”
(Nemzeti hitvallás)

„Az emberi méltóság sérthetetlen. Tiszteletben kell tartani, és védelmezni kell.”
(Az Európai Unió Alapjogi Chartája)

Mi jelentené az emberi méltóság alapját? Vannak akik szerint erről csakis vallási alapokon beszélhetünk, mert más elképzelhetetlen. A modern, szekuláris humanisták, akikről itt mindig beszélek, és melyet röviden humanizmusnak hívok, egyik célja pontosan ennek a nyilvánvalónak vett elképzelésnek a vitatása. Szerintük ugyanis az emberi méltóság, és az ebből következő emberi jogok nem isten(ek) által, kegyként az emberiségnek ajándékozott jogok, hanem az emberi létből következő jogosultságok.

Nem könnyű megfogalmazni, hogy mit jelent az emberi méltóság, mert leginkább politikai, vagy jogi dokumentumokban találkozunk ennek a meghatározásával, illetve néha a politikai közbeszédben. Ezek sokszor zavaros megfogalmazások, melyek különféleképpen határozzák meg a fogalmat, és ezek nem mindig fedik a szükséges részleteket.
A méltóság ugyanis egy többszörös jelentésű fogalom, ezért szükségszerűen mindig választunk egy keretet melyben erről beszélünk. Tehát nem lehetséges objektív módon meghatározni, és nem létezik egyetlen csoport sem, aki oly módon tudna beszélni erről, ami minden másik meghatározást magába foglal.
A következőkben megpróbálok megfogalmazni egy szekuláris humanista (a továbbiakban: humanista) elképzelést arról, mit jelent az emberi méltóság. Ennek alapja elsősorban a saját világról alkotott képem, és az ezzel kapcsolatos olvasmányaim összesítése, nem pedig jogi, vagy politikai megfogalmazás, bár ezeket is érinteni fogom majd.

A humanisták szerint az emberi méltóság két pilléren nyugszik: a természetes, és a tanult méltóság fogalmainkon. Mivel az emberek csoportos lények, ezért létezik bennünk egy alapvető, emberi vendégszeretet, és barátságosság. Nagyon sok csoportos, vagy akár társadalmi viszonyulás alapja a hajlam, hogy a hozzánk hasonlókat védjük, és gondozzuk, nem csupán a fizikai veszélyektől. Erre épülnek a társas közegeink, azaz a társadalmunk szabályai, melynek ugyanúgy fontosak, ha nem egyenesen fontosabbak. Ezeket a neveltetésünk során szerezzük meg, és ezek jogi megfogalmazása ad keretet a társadalmi létünknek.
Ezen kívül persze léteznek ezzel versenyző ösztöneink is, mint a túlélési ösztön vagy akár a hatalomvágy, de a társas létünk jellemzői ugyanúgy ősiek az emberi fajban, mint más alapvetőbb ösztönök.
Épp ezért megtörténhet, hogy a kettő találkozásából, és konfliktusából olyan társadalmi valóság alakul ki, mely nem tartja tiszteletben többé az emberi méltóságot. Láthatjuk ezt a történelem véres harcaiban, a népirtásokban, vagy akár a kisebbségekkel való bánásmód szörnyűségeiben.
Vannak csoportok, melyek a közvetlen család elsődlegességét emelik ki, és ezen belül a többi ember méltósága, és ebből következően akár az emberi státusza is elveszhet.
Van, ahol a másikkal való empátia hiánya miatt, és az ezt kiegészítő szabályok, azaz az emberi jogok hiányában „a másik” egy nem-ember, és nem-létező kategóriába sorolódik, ahol nem kell egyenlő félként kezelni. Megfigyelhetjük, ahogy bizonyos belső, vagy akár nemzetközi konfliktusok során pontosan ezeket az ellentmondásos érzéseket tüzelik fel egyes vezetők annak érdekében, hogy különféle csoportokat egymás ellen fordítsanak. Tehát maguk ezek a hajlamok jó, és rossz értelemben is hajlamosítanak. Éppen ezért a humanisták szerint fontos, hogy egy társadalmon belül milyen alapvető értékek léteznek, és ezekről hogyan beszélnek az adott kultúrán belül.
Ezek megfogalmazása először vallásos kereteken belül történt, és ezért a vallások sokat beszélnek az emberi méltóságról, a saját fogalmi kereteiken belül. Ez persze nem jelenti azt, hogy az összes vallás valahogy egy egységes, és univerzális emberi méltóság megfogalmazásra jutott volna, és képes lenne ezt felekezeteken átívelő módon megfogalmazni. Mert láthatjuk, hogy a különböző vallások emberképe, és az ember világban elfoglalt helye más-és-más, épp ezért ezek méltóság fogalma sem mindig fedi egymást. A gyakorlatban pedig gyakran még ezek a saját maguk által megfogalmazott elvek sincsenek tiszteletben tartva.
A judaizmusban és az iszlámban az emberi méltóság alapja az ember állatvilág fölé emelt léte, és Istenhez való tartozása, nem pedig egyéni jellemzői, vagy döntései.
A kereszténységben pedig az embernek azért van méltósága, mert Isten hasonlatosságára és képére lett teremtve.
A keleti vallásokban, mint a hinduizmus, és a buddhizmus, a karma tan a meghatározó. És amely szerint az emberi méltóság egy a tettek alapján elnyert jellemző. A buddhizmusban az emberi méltóság alapja a hit, miszerint a múltbeli tettek következményei jelentik az igazságosságot a világban. És mivel az ember önmaga rendelkezik a saját tettei feletti döntéssel, ezért a méltósága abból fakad, hogy maga dönti el, miként cselekszik. Ezek az elképzelések csak később, a nyugati kultúrák hatására módosultak oly módon, hogy az emberi mivoltukból fakadó jogként tekintsenek az emberi méltóságra.

Tehát nem támaszkodhatunk egyetlen isteni kinyilatkoztatásra sem az emberi méltóság meghatározásában. Ezért született meg egy próbálkozás, hogy ezeket valamilyen formába öntsük, oly módon, ami univerzálisabb. Ez az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, mely megfogalmaz pár alapvetőnek számító jogot.
Bár ez sem jelent tökéletes dokumentumot, és sokszor homályosan fogalmaz, de a humanisták szerint a nyilatkozat jelenti az egyik legfontosabb megfogalmazását annak, mit értünk emberi lét alatt. Mivel a humanizmus egy természetfelettitől mentes világnézet, ezért nincs benne semmiféle felsőbb hatalom általi kinyilatkoztatás, mely ezekben a kérdésekben választ nyújtana. Ezért a humanisták szerint szükség van az ehhez hasonló dokumentumokra, melyek megfogalmazzák, hogyan és mit gondolunk az emberi léttel kapcsolatos alapvető kérdésekről. Ezért a humanistákat nem csupán jogi szempontból foglalkoztatja az emberi jogok értelmezése, hanem filozófiai értelemben is.
Egyes humanisták azt gondolják, hogy mivel leggyakrabban azok emberi méltósága sérül, akiknek nincs hatalmuk, vagy valamilyen kisebbségbe tartoznak, ezért fontos, hogy az emberi jogokat úgy kezeljük, hogy a kiszolgáltatott, és szegény embereket is védjék. A gazdagoknak nem jelent ugyanis problémát, hogy a hangjukat hallassák vagy, hogy láthatók legyenek, ezáltal pedig a saját érdekeiket érvényesíteni tudják. A méltóság védelme azok számára a legfontosabb, akiknek a legkevesebbje van. Ennek a legdurvább példáját láthattuk az elmúlt években, a különféle menekültekkel, és illegális bevándorlókkal, illetve a hajléktalanokkal kapcsolatos bánásmódban.

Vannak, akik úgy kezelik az alapvető emberi jogokat, mintha azok teljesítmény, vagy érdem alapján lennének kiosztva, nem pedig az illető emberi mivoltából fakadnának. Ezért történhet meg az, hogy valaki a gyakorlatban az emberi méltóságtól teljesen megfosztott állapotban kell létezzen, mert a társadalom megtagadja tőle az emberi mivoltának elismerését.
A humanisták szerint az emberi jogok egy sor olyan jogot jelentenek, melyek az illető emberi státuszából erednek, és ezért senkinek nem kell kiérdemelnie őket, mert ezek a jogok azért illetik meg, mert ő ember. És bár mások megtagadhatják, illetve megsérthetik valakinek az emberi méltóságát, de ez továbbra sem szünteti meg azt.

Manapság egyre elterjedtebb az a jogi gyakorlat, ami megtagad bizonyos embercsoportoktól alapvető jogokat, és ezáltal a gyakorlatban egy nem-emberi státuszba helyezi őket. Ebben az állapotban pedig ezeket az embereket ki lehet használni, meg lehet fosztani a javaiktól, a jogaiktól, sőt akár az életüktől is.
Ezért a humanisták szerint szükség van arra, hogy amikor különféle embercsoportok találkoznak, vagy együtt élnek, elsősorban tisztelettel, és egyenlő módon kezeljék egymást. Ez az egyenlő bánásmód, és tisztelet nem jelenti azt, hogy mindenkinek azonosnak kell lenni mindenféle szempontból. Hanem azt jelenti, hogy egy olyan társadalom létrehozására kell törekednünk, melyben mindenkinek lehetősége van a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtani, függetlenül attól, hogy milyen személyes identitással rendelkezik a társadalom egészén belül.
Mivel minden embernek alapvető emberi joga az önazonos, szabad létezés, ezért ebből következik az is, hogy a társas együttélést szabályozó jogszabályok ezt lehetővé kell tegyék. Ezért arra kell törekednünk, hogy úgy jogi szempontból, mint az ennek legitimitást nyújtó kulturális szempontból olyan társadalmat hozzunk létre, mely elismeri, és támogatja az összes tagjának sajátos, egyéni, és méltósággal megélt valóságát.

Bár azt gondolnánk, hogy a méltóság egy alapvető dolog, és mindenki egyet tud érteni azzal, hogy ez fontos, mégis az erre alapozott emberi jogok megfogalmazása sokakból ellenszenvet vált ki.
Gyakran utópisztikus gondolkodással, és képmutatással vádolják, és a híres kudarcot vallott utópiák sorába utalják.
Vannak akik szerint az emberi jogokkal való foglalkozás elveszi a figyelmet a sokkal fontosabb, és sürgetőbb anyagi problémákról. Míg mások szerint épp ellenkezőleg, az emberi jogokra vonatkozó törvénykezés, és ezek betartatásának hiánya jelent gondot, mert maga az emberi jogok megfogalmazása túlságosan képlékeny, és nem létezik egyetlen egységes felület ahol ezek megszegését vizsgálnák.
A humanisták szerint nem létezik egyetlen, egységes módja annak, hogy a világot mindenki számára élhető hellyé tegyük. De ugyanakkor törekedhetünk arra, hogy ezt a lehető legjobban megközelítsük. Ennek alapja pedig az, hogy figyeljünk egymásra, és hallgassuk meg, mi az, amire a másiknak szüksége van. Ez igaz úgy az egyénekre, mint a kisebb-nagyobb csoportokra is.
Bár nem vagyunk egyformák, de mindannyian emberek vagyunk, akik szeretnének úgy létezni a világban, ahogy szerintük a legjobb. Ebben csupán egy olyan egyensúlyra kell törekednünk, mely minél több ember számára megfelelő, és nem okoz kárt más csoportoknak, vagy a környezetnek.
És bár ez a munka talán soha nem ér véget, de a méltósággal teli élet alapja lehet.

Források
Cacho, L. M. (2012). Social death (első kiad.) New York University Press New York
Gearty, C. (2011). Justice for hedgehogs review. New Humanist, (March/April), 44.-45.
Gearty, C. (2008). Somethign to declare. New Humanist, (December), 32.-33.
Leff, V. (1977). What price human dignity? New Humanist, (March/April), 214.-215.
Malik, K. (2008). Mistaken identity. New Humanist, (Judy/August), 15.-17.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Nemzeti hitvallás
Az Európai Unió Alapjogi Chartája
Emberi méltóság
Az emberi méltóság: jogi absztrakció vagy alanyi jog
„Ha a méltóságodat elveszíted, neked annyi” – Én, Daniel Blake
Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata
Ezek közül az első és egyben legfontosabb az emberi méltóság.
Miért vagyok buddhista
Szólásszabadság és emberi méltóság
Az ember méltósága az Iszlámban
A személyes méltóság javára
Dignity as Respect: A Contemporary Hindu Understanding of Human Dignity
Human Dignity And Human Rights Hindu Perspective

Kommentelnél? Katt ide.

Öngyilkosság | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Amikor valaki szándékosan véget vet a saját életének öngyilkosságról beszélhetünk.
Hátterében általában kezeletlen depresszió, krízishelyzet, vagy egyéb mentális betegség, esetleg ezek kombinációja áll. Nők körében gyakoribb az öngyilkossági kísérlet, viszont a férfiak esetében három az egyhez arányban magasabb a befejezett öngyilkosságok száma.

A zsidó vallás tiltja az öngyilkosságot, és hátrányos megkülönböztetést alkalmaz az öngyilkosok ellen. Ez azt jelenti, hogy a zsidó temetőkben csak elkülönítve lehet eltemetni azokat, akik öngyilkosság következtében hunytak el.
A zsidó hagyomány azt tartja, hogy az öngyilkosság betegségnek tudható be, aminek során az elme pillanatnyilag elborul, és az illető nincs tudatában annak, mit tesz. Ezért, ahogy egy beteg embernek, az öngyilkosnak is meg kell adni a végső tisztességet.
Hitük szerint csakis Isten dönthet arról, hogy az ember életének fonala mikor érjen véget.
Elismerik a szabad akaratot, de szerintük senki sem dönthet úgy, hogy megrövidíti az életét.

Az iszlám vallásban az öngyilkosság hatalmas bűnnek számít, és a hit gyengeségét tükrözi.
Mert „Csak a hitetlen nép veszíti el a reményét Allah (Isten) irgalmában.” (Korán 12:87)
Az iszlámban tilos kioltani az emberi életet, mert ez minősül a legfontosabb értéknek.
Aki túlkapásból, és igazságtalanságból lesz öngyilkos az, Isten akarata szerint, a Pokol tüzében fog égni.
Szerintük a hívő türelmesen kell viselje az élet nehézségeit, és Allah jutalmára kell áhítozzon.
Mert Isten azért teremtette az életet, hogy próbára tegye az embereket, annak érdekében, hogy kiderüljön ki munkálkodik a legjobban a világban.
A gyakorlatban viszont, ha valaki muzulmánként öngyilkos lesz, akkor az iszlám hagyománynak megfelelően kell eltemetni, és gondoskodni a testéről, ha életében muzulmánnak tartotta magát. Valamint fohászkodni kell, hogy Isten bocsásson meg neki.

A keresztény álláspont szerint a döntés lehetősége a kezünkben van, de a döntés mindig felelősséggel is jár. A vallás szabályai azért léteznek, hogy az ember tudjon jól dönteni, és a keresztény értelmezés szerint ez jelenti az Evangélium kegyelem üzenete.
Továbbá szerintük az emberei élet szabadsága az életre adatott, és nem a halálra. Ezért az életről, és a halálról való végső döntést a keresztények Isten kezébe helyezik. Tehát a „ne ölj” parancsolata az egyén saját életére is érvényes.
Bár régebb az volt a gyakorlat, hogy az öngyilkosoktól az egyház megtagadta a hivatalos egyházi temetést, manapság inkább a megbocsátást, és a kegyelmet hangsúlyozzák. Különösen a protestáns felekezetek keretében.

A hinduizmus vaisnava irányzata (ismertebb nevén: Krisna tudat) szerint az öngyilkosság komoly véteknek minősül önmagunk, és a lélek ellen.
Elképzelésük szerint az élet különböző formái (állati, vagy emberi) nem egyformán kedvezőek. Az emberi test egyedülálló lehetőséget jelent az Istenség Legfelsőbb Személyiségének szolgálatára.
Mivel a testünket nem önmagunknak teremtjük, hanem Istentől kapjuk ajándékba, ezért az öngyilkosság súlyos véteknek, és a gyilkossággal egyenlőnek minősül. Hitük szerint ugyanis az ember teste ugyanis Isten tulajdona. A léleknek valamikor el kell hagynia a testet, de ez nem történhet önkezűen. Ugyanis, ha valaki ebben az életben elmenekül a tettei negatív következményeitől az öngyilkosság által, akkor a következő életében kell majd ezekkel szembesülnie. Ezért tilos az öngyilkosság, függetlenül a körülményektől.
Krízis esetén jámbor vallásos cselekedetekkel, a Haré Krisna mantra éneklésével, és Istennek tetsző tettekkel kell tenni.

A buddhista hit szerint ha megszületünk, akkor szükségszerűen lesz egy végünk is, amikor a lényünk, a személyiségünk, és a testünk is az elemire bomlik. A cél tehát nem a halál elkerülése, hanem a jó halál elérése. Ez annyit tesz, hogy a halál folyamatában meg tudjuk tartani az éberségünket, és egy olyan önzetlen, és szeretetteli állapotban tudjunk távozni, ami a buddhista tanítás szerint kívánatos.
Érdekes ahogy pont a reinkarnációt tanító buddhizmusban hangsúlyosabbak a jó halálra, és a meghalás folyamatára vonatkozó tanítások.
Az öngyilkosság esetén is azt tartják elsődlegesnek, hogy a jó halál feltételei teljesültek, valamint, hogy nem tapad-e ártás a tetthez.
Ha a halál utáni létbe való átlépés keserű, vagy félelemmel teli állapotban történik, vagy ha ártás tapad hozzá, akkor az öngyilkosság tette negatívnak minősül, de máskülönben a buddhista felfogásban elfogadható.

A humanisták szerint minden egyénnek jogában áll a saját értékrendje szerint élni az életét, valamint mindenkinek lehetővé kell tenni, hogy szabadon dönthessen a saját haláláról is, mindaddig, amíg ez nem veszélyeztet másokat.
A humanisták nem értenek egyet a vallások, és a hívők halállal kapcsolatos hiedelmeivel, különösen nem azzal, hogy a halál időpontjának döntése egy természetfeletti lényre tartozik, és nem magára az emberre, akinek az életéről van szó. Szerintük minden embernek jogában áll eldönteni, a saját legjobb meglátása szerint, hogy meddig érdemes élni az életét.
Bár a humanisták tisztelik az életet, de mégsem gondolják azt, hogy ennek értékét bármely külső erő határozza meg. Fontosnak tartják, hogy az egyénnek meg legyen a lehetősége, hogy úgy döntsön nem akarja tovább folytatni az életet. Ezért támogatják az aktív eutanáziát is.
Szerintük ez fontos része az egyén autonómiájának.
Álláspontjuk szerint, ha az aktív eutanázia iránti vágy érthető, és elfogadható, akkor a halálvágy, és ennek következtében az öngyilkosság is ugyanúgy elfogadható kell legyen. Valamint miért kell egyáltalán gyilkosságnak nevezni, ennek negatív konnotációival, ha a tett maga nem árt másoknak?
A humanista meglátásban az élet értelme mélységesen személyes, és egyéni dolog. Mivel nem létezik egységes életcél minden ember számára, valamint mivel a humanisták nem hisznek abban, hogy létezik egy természeten kívüli, mindenható entitás, amely életcélt tud adni az embereknek, ezért azt tartják, hogy mindig az adott egyén a végső autoritás a saját életének értelmességéről. Ezért nem mondhatjuk azt senkinek, hogy az élete igenis értelmes, és élhető, ha közben ő maga nem érzi azt annak.
Nem lehet az mondani, hogy ha valaki nem halálosan beteg, vagy rendkívüli fájdalomtól szenved, hogy nem is szenved igazán, vagy, hogy az élete még a szenvedés közepette is élni érdemes. Továbbá pedig, a humanisták szerint, a mentális betegségek is ugyanúgy valósak, mint a fizikai megbetegedések, és nem lehet mindig gyógyítani őket. Ahogyan bizonyos élethelyzetek sem lesznek soha jobbak idővel. Ezért szerintük csak azért, mert valaki más szerint érdemes az illetőnek élnie, akkor sem ítélheti senki létezésre, ha maga az illető nem akar tovább létezni. Az emberi szabadság, és a saját élet feletti hatalom ugyanis azt is jelenti, hogy az illető maga döntheti el, hogy neki meddig éri meg az életet élni. Más ezt soha nem teheti meg helyette.
A saját élet megszüntetése, amit most kegyetlen módon öngyilkosságnak nevezünk, tulajdonképpen az emberi lét természetes része. Ha ugyanis hatalmamban áll dönteni, akkor dönthetek úgy is, hogy nemet mondok, akár magára az életre is. Minden más valaki másnak az akarata, és ezt rákényszeríteni bárkire is erőszak, és igazságtalan.
A humanisták szerint nem a halál maga a legrosszabb, ami történhet egy emberrel, hanem az elfogadhatatlan, vagy fájdalmas létezés, és a boldogtalan élet.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Az öngyilkos nem meghalni akar, hanem másképp élni
Az öngyilkosság mint érzelemvezérelt, ​nem racionális cselekedet
Az öngyilkosság és megelőzése
Nagyító alatt az öngyilkosság: tények és érdekességek
Ethical issues – Assisted dying
Making the Case for the Right to Die
By My Own Hand: Suicide Can Be A Wise And Gentle Choice
Germany: EHF and German Humanists Welcome Constitutional Court Ruling in Favour of Assisted Suicide
Death, Dying and Meaning

 

Kommentelnél? Katt ide.

Politika | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Célja a társadalom működésével kapcsolatos teendők végzése, az ezt fenntartó intézmények működtetése, és mindezek jogi szabályozása. Végrehajtó hatalomként pedig a törvényesített uralmi rendszer biztosítása.
Politikusnak lenni manapság egyre inkább nyilvános szereplést jelent. A politikusnak, ha szeretné, hogy egy demokratikus rendszeren belül megválasszák, körbe kell udvarolnia a választóit, és ügyelnie kell arra, hogy ne tegyen túlságosan konkrét ígéreteket, mert ha kiderül, hogy téved, vagy nem tudja ezeket megvalósítani, akkor elveszítheti az addig megszerzett hatalmát.

A demokratikus országokban lelkiismereti és vallásszabadság van. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van saját magának eldöntetni, hogy milyen értékeket tart fontosnak. Valamint jogában áll ezeknek hangot adni egyénileg, és csoportosan.
Azonban kevésbé elterjedt nézet miszerint a vallásszabadság magába foglalja a vallástól való szabadságot is. Illetve, hogy mindenkinek joga van nem felfedni a vallásos meggyőződését, vagy akár meggondolni magát vallási kérdésekben. Utóbbi különösen fontos, ha az emberek életük során úgy döntenek, nem követik a szüleik, vagy gyerekkoruk vallását.

Az emberi jogokból, a vallásszabadságból, és a demokratikus elvekből következik a szekularizmus fogalma. Ez annyit tesz, hogy az állam nem avatkozik be az állampolgárok hitébe, és a vallásgyakorlás szabályaiba. Továbbá pedig nem alkot olyan törvényt, mely bármely vallás elvei alapján működik, de amit minden állampolgárnak, vallási hovatartozástól, és meggyőződéstől függetlenül be kell tartania.
A humanisták szerint ez fontos része a demokráciának. Sokszor láthatjuk ugyanis, hogy olyan országokban, ahol nincs szekuláris jogrend, az emberek jogai sérülnek, és sokszor vallásos erőszaknak vannak kitéve, ha nem a megfelelő vallásos elveket követik, vagy mert tagadják, esetleg kritizálják egy adott vallás dogmáit vagy hagyományait.
A humanisták azt gondolják, hogy mindenkinek jogában áll szabadon kifejezni az akár vallásos meggyőződéseit, de ezeket soha nem kényszerítheti másokra. Valamint a vallásos vélemények, és a vallási vezetők nem kaphatnak kiemelt szerepet a közbeszédben, vagy a társadalomban, pusztán az adott valláshoz való tartozásuk alapján.
A humanisták azért tartják fontosnak a szekularizmust, és az egyház valamint az állam szétválasztását, mert a történelem tanulsága szerint, ha a különböző vallások vagy felekezetek megpróbálják megszerezni az állam feletti hatalmat, akkor az vallásháborúkhoz vezet. Lásd a katolikusok kontra protestánsok, szunnita kontra síita, szikhek kontra hinduk, vagy a zsidók kontra muzulmánok harcait.
Ennek ellenére, különösen a nyugati világban sokan adottnak tarják a vallás és az egyházak nyílt kritizálását, pedig ez egy relatív új jelenség. Valamint az élet sok területén tapasztalható adott egyházak befolyása. Például azáltal, hogy az országot kormányzó párt frakciójában ülnek a parlamentben, és ezáltal át tudnak kényszeríteni a törvényhozáson olyan demokratikus támogatottságot nem élvező szabályozásokat, mint például a vasárnapi zárvatartás. Vagy ahogy az állam, az adófizetők pénzéből támogat különféle vallási felekezeti eseményeket, vagy egyházi iskolákat, ezzel hátrányba hozva az államiakat.

Magyarországon is elvileg szekularizmus van, és volt, de a gyakorlatban láthatjuk, ahogy az egyházak ezt megpróbálják lebontani. Többek közt azáltal is, hogy különleges előjogokat biztosító elbánást követelnek a maguk számára. Például adó 1%, egyházi iskolák kiemelt támogatása, keresztény Magyarország, és az ennek nevében indított államilag támogatott kampányok stb.
Vannak akik szerint teljesen jogosak az egyházak ilyen jelegű állításai. Néha maguk a nem-hívők is elfogadják az egyházak politikai és társadalmi kérdésekbe való beleszólásának legitimitását.
A humanisták azt látják, hogy a vallásos szervezetek, és egyházak gyakran vesznek részt a politikában, és a politikai véleménynyilvánításban. De miért lenne bármely politikai döntés vagy álláspont indoklásának szüksége arra, hogy vallásos vonzata legyen?

A vallásos élet, és a politika éles szétválasztásához egyedül a zsidó vallás közelít valamennyire a humanista állásponthoz, annak ellenére, hogy vannak szekuláris elveket valló keresztények is. Utóbbiak szekuláris meggyőződései nem a vallási hagyományból, hanem történelmi, és pragmatikus megfontolásokból származnak.
A zsidó vallásban viszont, mivel nincs kiemelt vallási vezetői pozíció, ezért úgy a hívők, mint az egyházközösségek vezetői a saját lelkiismeretükre vannak hagyva, ami a politikai meggyőződéseket és a politikai szerepvállalást illeti. A hagyomány szerint a helyes cselekvést úgy a társadalmi normák, mint a vallásuk elvei határozzák meg.
De mivel a hívők sokszor elvárják a véleményt, és a reakciót politikai kérdésekben is, ezért a zsidó vallási vezetők szoktak politikát érintő meggynyilvánulásokat tenni.
A hagyomány szerint viszont ezt kizárólag személyes kijelentésként tehetik, és ezek a vélemények, vagy állásfoglalások nem jelentenek kötelező álláspontot a teljes zsidóságra vonatkozóan.

Akik szerint elfogadható a vallások, sőt az egyházak jelenléte a politikában általában a következő pár érv valamilyen formáját említik:

1. Természetfeletti erőkre való hivatkozás
Egyes hívők szerint a vallási szabályokat azért kell beépíteni az állam törvényeibe, mert ezek egy természetfeletti, hatalmas lény parancsolatai, és ezért elsőbbséget érdemelnek a társadalmi együttélést szabályozó rendeletek felett.
A kereszténység, és az iszlám is azt tartja, hogy a világ teremtője, és mindenható ura az embereket a földi élet őrzőivé tette, és ezért felelősséggel rendelkeznek mindazért ami itt történik. Valamint ebből kifolyólag kötelezettségeik vannak, és feladatuk, hogy a társadalom berendezkedését úgy alakítsák, hogy az Istennek tetsző legyen, és elősegítse a Megvilágosodást (buddhizmus), vagy az Istennek tetsző életet (iszlám, kereszténység).
A buddhizmus szerint a tanítás a legfelsőbb bölcsességet testesíti meg. És bár a hívőknek tartózkodniuk kell a politikában való részvételtől, mert ez akadályozza őket abban, hogy a megvilágosodást elérjék, de ha egy politikus hozzájuk fordul, akkor a Buddha tanításai értelmében kell tanácsot adniuk. Hasonló módon a hinduk is szívesen adnak tanácsot, ha szükséges, de teszik ezt azzal a céllal, hogy a társadalmat olyan módon rendezzék, ami nem akadályozza az Istennel való kapcsolatot, amely a hitük szerint mindenkinek az elsődleges életfeladata.

A humanisták szerint viszont nincs különbség egyik természetfeletti erőben való hit, és a másik közt. Ha az Istenben való hit különleges bánásmódot érdemel, akkor a szellemekben, vagy a kristályok gyógyító erejében való hit miért nem?

2. A vallási meggyőződés szenvedélyes jellege
A humanisták szerint vannak politikai és ideológiai irányzatok is, amelyekben emberek erősen hisznek. Akár annyira, hogy hajlandóak meghalni értük. Viszont csupán ez nem lehet alapja annak, hogy egy adott világképet előnyben részesítsünk, mert akkor ez megtehető egy adott párt ideológiájával is. Az egypártrendszer káros hatásait már számtalanszor tapasztaltuk, és láthatjuk, hogy miért károsak a társadalomra.
Ahogy egyetlen pártnak sincs joga kisajátítani a politikát, úgy egyetlen vallásnak sincs erre semmiféle joga, egy demokratikus államban.
És bár majdnem minden vallás képviselői azt tartják, hogy a hívőknek, és különösen a vallási vezetőknek tilos a politikában való aktív részvétel, és a legrosszabb, ha ez egy adott párt érdekei mentén történik, mégis a valóságban azt láthatjuk, hogy egy adott egyház, mindig bizonyos politikai csoportokkal és pártokkal szövetkezve próbálja a vallások másik nagy célját megvalósítani, éspedig azt, hogy a társadalom úgy legyen berendezve, hogy az megfeleljen a vallás szabályainak.
Az iszlám például nyíltan azzal a céllal szabályozza a politikai életet is, mert a hitük szerint az állam legmagasztosabb szerepe az Istennek tetsző jellemzők elősegítése, és a neki nem tetszők kiküszöbölése. Szerintük az állam feladata nem kizárólag a politikai igazgatás, és az emberek akaratának érvényesítése, hanem szükséges, hogy az Isten útmutatásai alapján elősegítse az ember földi helytartói szerepét, amit Isten bízott rá.
A kereszténységben, hasonló módon, az embereknek feladatai és kötelezettségei vannak, mivel ő a földi élet őrzője, Isten akarata szerint.
A hindu elképzelés szerint pedig két fajta vallásos elv létezik: az elsődleges dharma a vallás rituáléit foglalja magába, a második pedig a társadalom rendjének olyan módon való rendezése, hogy az elősegítse az emberek Istennel való kapcsolatát.

3. A vallásos hit identitásformáló ereje
Bár ez nem igaz minden vallásra, de a legtöbbjük, különösen az egyházi formájuk révén, és azáltal, hogy előírásokat adnak, melyek a viselkedéstől az öltözködésig, és a táplálkozásig, minden területet szabályoznak, ezért nagyon erős identitásformáló erővel rendelkeznek.
Ezek gyakran erősebbek, mint bármely politikai meggyőződés.
A humanisták, annak ellenére, hogy az identitást önmagában tisztelik, de mégsem tartják ezt elegendőnek ahhoz, hogy politikai téren előnyben részesítsünk adott vallásokat, mert ezt nem tartjuk elfogadhatónak az élet más területein sem. Például nem adhatunk nagyobb politikai beleszólást a Fradi focicsapatának, mint a társadalom többi csoportjának.

4. A modern erkölcsök keresztény eredete
Sokan hivatkoznak a jelenlegi erkölcsök keresztény eredetére, úgy mintha ezek megszűnnének, hacsak nem tartjuk fenn a keresztény hagyományt is.
Vannak akik egyenesen azt állítják, hogy a kereszténység nélkül maguk a jogok lennének értelmetlenek. Ha pedig ezt elvetjük, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a társadalom káoszba, és totalitárius diktatúrába fajul.
Szerintük tehát azért van szükség az egyházi jelenlétre a politikában, mert ez ad helyes erkölcsi irányt, és féken tartja a politika túlkapásait.
Ezzel szemben a humanisták az újkori történelmet hozzák fel példának, amikor láthattuk ahogy az egyházak és egyéni képviselőik együttműködtek úgy a náci, mint a kommunista diktatúrákkal.
Az egyéni, hősi kivételek nem változtatnak a tényen, hogy rendszerszinten szoros együttműködés volt a diktatórikus állam, és a szintén autoriter egyház közt.

Ami az emberi jogok vallási indoklását illeti, ne feledjük, hogy a régmúlt korokban úgy a haladást, mint a konzervativizmust, azaz a helyzet változatlanul tartását is ugyanúgy vallásos érvekkel támasztották alá. Így volt ez a rabszolgaság eltörlésével, a munkások jogaival, és a nők szavazati jogával is.
Még akkor is, ha ezeket a jogokat régebb csak vallásos módon lehetett védeni, mostanra már erkölcsi és politikai filozófiával foglalkozó filozófusok már meg tudtak fogalmazni olyan pragmatikus, és szekuláris érveket, amelyek ezek vallásos hagyományból való eredeztetését szükségtelenné teszik.
És mindezt oly módon, amely mindenkinek, a vallási, vagy világnézeti meggyőződésétől függetlenül elfogadható, mint közös, társas együttélésünk alapja.
Miért volna tehát szükség a vallásokra, ha az indoklást meg tudjuk adni anélkül is?

Továbbá fontos megjegyezni, hogy a hatalom megkívánja, hogy ha az egyház és az állam egymással szövetségre lép, akkor kölcsönösen támogassák egymást, ezáltal tartva meg az így szerzett hatalmukat, és előjogaikat. A politikus az őt legitimáló szavazói bázist, az egyház pedig az előjogokat biztosító társadalmi pozíciót.

Nehéz változtatni a rendszeren, ha az egyházak, hasonló küldetéstudatuk alapján, mind arra törekednek, hogy a társadalmat a saját elképzeléseik szerint alakítsák.
És bár ezek egymáshoz hasonlók, de mégis kirekesztőek úgy a más vallásúakkal, mint a nem hívőkel szemben. A sokféle vallásos meggyőződés, és világkép együttes, békés együttélését csak a vallásszabadság, és a szekularizmus tudja biztosítani azáltal, hogy mindannyiunk jogait ugyanúgy védi, pusztán abból a tényből fakadóan, hogy mind emberek vagyunk, és mind azonos emberi jogokkal rendelkezünk.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Politika (Wikipedia)
Miért nem adnak soha egyenes válaszokat a politikusok?
Vasárnapi zárvatartás
2010 óta 2,3 milliárd eurónyi támogatást adott a kormány az egyházaknak
Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra
Tovább nyílik az olló az állami és az egyházi iskolák között
Egyházi egy százalék(ok)
Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1 százalékát?
Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához

Kommentelnél? Katt ide.