Terrorizmus – egy humanista szempont

Egy ennyire provokatív téma esetében a legtöbb cikk a terrorizmus meghatározásával kezdődik. Csak az a bökkenő, hogy ilyen nem létezik.
Annak ellenére, hogy mindenki azt hiszi, pontosan tudja, mi minősül terrorizmusnak, nem létezik egyetlen egységes meghatározás sem. Leglelkesebben különféle kormányok dobálóznak különféle meghatározásokkal. Általában az aktuális politikai érdekek szerint. Vagy pedig, nemes egyszerűséggel, minden nem állami erőszakot terrorizmusnak minősítenek. Így történhet meg az, hogy sok, ma már nemzeti hősként ünnepelt forradalmárt is terroristának nevezhetnénk – és nevezték is kortársaik – ugyanezen meghatározások alapján.
A másik probléma, hogy ezt a kifejezést mindig mások használják egy adott csoportra vonatkozóan. Senki sem nevezi magát, büszkén, terroristának. Ezért az ilyen vádaskodás alapú meghatározások túlságosan sokfélék, és nem mindig fedik az illető csoportok tevékenységét sem. Olyan meghatározás pedig végképp nincs, ami az összes ilyen tevékenységet akár megközelítőlegesen is fedné.
Röviden: nem létezik hivatalos meghatározás a terrorizmusra.

Szerinted ki a terrorista?
Most gondolkodjunk el azon, hogy mi magunk mire gondolunk, ha a terrorizmus szót halljuk? A legtöbb ma felnőtt embernek van egy működő meghatározása a terrorizmusról, ezért egyértelműnek tartja, hogy mit fed ez a kifejezés. De hogyan hangzana ez a nyilvánvaló meghatározás? Pontosan ez az, amiről mindenkinek más fogalma van.
Sokak szerint a legrosszabb terrorizmusért a vallás felelős. Legyen ez túlságosan erős vallásos hit, vagy hibás hit. Pontosabban az iszlám, mint rossz vallás. De így van ez?
Igaz, hogy csak a muzulmánok hajtanak végre terrorcselekményeket? Esetleg a legsúlyosabbakat?
A terrorcselekményekre a legikonikusabb példája a 2001 szeptember 11.-i new york-i merényletek. Annak ellenére, hogy azóta még sok terrorcselekmény történt, és voltak súlyosabbak is.
Például 2004-2016 közt Irakot érintette a legtöbb terroresemény. 2003-ban, az amerikai megszállás kezdetén a terrorizmus miatti halálesetek száma kilencszerese volt az 1998-2002 közti eseteknek.

A nyugati világban, és kultúrában a 9/11-i merényletek kiemelt szerepet kapnak. Jelenleg az ezek következtében létrejött vita, és politikai rend határozza meg, hogyan gondolkodunk a terrorizmusról. Ha például a „terrorcselekmények” szót halljuk, rögtön a 9/11-es párhuzamokat keressük. Ezért az egyik első kérdés, hogy milyen vallásúak voltak az elkövetők? És cinikusan csóváljuk a fejünket, ha egy iszlamista csoportról van szó. De közben figyelmen kívül hagyjuk a tényt, hogy a hírek, amelyek eljutnak hozzánk, különösen a közösségi médiában, erőteljesen előre-szűrtek. Nem azért látunk több nyugati nagyvárosban, muzulmánok által elkövetett terrorcselekményt, mert ezekből ténylegesen több lenne, hanem azért, mert ebből a tartalomból tol többet elénk a közösségi média, és a sajtó.
Ezek felelőssége, és fontossága megér egy külön posztot, de egyelőre csak azt vegyük figyelembe, hogy a felmérések szerint nagyon sok honfitársunk, és embertársunk a fejlett világban ezekről a közösségi platformokról tájékozódnak a világ eseményeiről.
Nem pedig a hagyományos sajtóból, ami bár maga is lehet elfogult, és fizetett tartalommal teli, de azért alapvetően más modellel működik, mint a közösségi portálok. Utóbbiak lényegi eleme ugyanis a népszerűség hajszolása. Ami, mint tudjuk nem mérvadó, ami az igazságtartalmat illeti. Valami lehet népszerű, de hibás.

Visszatérve a terrorizmus és az iszlám témájára, gondoljunk csak arra, hogy mindannyian találkoztunk már életünkben olyan katolikussal, aki nem jár templomba, nem igazán hiszi a dogmákat, de hagyománytiszteletből mégis katolikusnak nevezi magát. Ha az összes katolikus nem annyira fanatikus, és fundamentalista módon hívő, mint például azok a nyugati kultúrájú, terrorcselekményeket végrehajtó északír katolikusok, akik néhány évtizede folyton bajt csináltak, akkor miért gondoljuk, hogy az összes muzulmán viszont ugyanannyira fundamentalista fanatikus, mint egyes terroristák? Csak mert azt olvassuk nap, mint nap? Egy online memondóember posztjaiban? Vagy talán azért, mert a jelenlegi magyar kormány ezt hivatalos kormánykommunikáció szintjére emelte? Vagy az amerikai?
Ezek egyike sem bizonyíték ennek az állításnak az igazságtáralmára. Emlékezzünk: terroristának a másikat hívják.
A politikusok érdeke meg, hogy legyen egy nagy közös ellenség. Egyes politikai stratégiákban ez minden másnál fontosabb. Biztos, hogy olyanok meghatározására akarsz hagyatkozni, akiknek az az érdeke, hogy te ellenséget láss a másik emberben?

Humanista szempontok
Az iszlamista terrorszervezetek ideológiájáról, és eredetükről rengeteget írtak az elmúlt években, ezért ennek részletezésére nem fogok itt kitérni. Amiről inkább szeretnék beszélni az, hogy Humanistaként, hogyan vizsgáljuk a terrorizmus jelenségét?

A terroristák emberek
Első lépésben tudatosítanunk kell, hogy a terrorcselekményeket elkövetők valós emberek. Ezért bánjunk velük ennek megfelelően. Ne hagyjuk, hogy propagandagépezetek dehumanizálják őket. Rossz embernek tarthatjuk őket, de továbbra is emberként kell gondolnunk rájuk, mert különben nem tudjuk ténylegesen megérteni őket, és nem is tudunk majd megfelelően reagálni az általuk okozott károkra.
V. K. Sinha indiai újságíró, a Secularist (Szekularista) újság szerzője szerint, a Humanisták azáltal tudnak tenni a terrorizmus ellen, ha megerősítjük, és gyakoroljuk a Humanizmus elveit.
Ehhez szükséges, hogy a különféle hitrendszereket, és ezek gyakorlását az értelem tükrében vizsgáljuk, erősítjük a toleranciát, az együttérzést, és az emberi jogokat. Valamint támogatjuk az egyház, és a politika szétválasztását, azaz a szekularizmust.
Utóbbi különösen a muzulmán kultúrában fontos. Salman Rushdie muzulmán származású, magát nyíltan ateistának valló író szerint az iszlám csak akkor tud összegeztethetővé válni a modern korral, ha a vallás visszakerül a magánszférába, és eltávolítjuk a politikai vonatkozásait, és befolyását.
Nincs valós okunk azt gondolni, hogy az iszlám valamiért immunis lenne a reformra. Elvégre a hagyományos judaizmus, és a kereszténység is erőteljesen konzervatív vallásként indult. Manapság viszont már léteznek nagyon liberális irányzataik, sőt valaki lehet csak kulturálisan zsidó, a dogma nélkül.
Akik azt állítják, hogy az iszlám valahogy eredendően másmilyen, és ezért kivétel, azok manipulálni akarnak. A nyílt antiszemitizmus egyre kevésbé elfogadott. A kereszténység teljes mértékben elfogadott, sőt még a legdurvább változatai is toleráltak. Ami viszont még mindig túlságosan elfogadott az a rasszista alapú megkülönböztetés, és az idegengyűlölet. Ezért a valláskritika, és a terrorizmusra adott reakció leple alatt megy tovább ugyanaz a dehumanizáló, sokszor rasszista idegengyűlölet, mint eddig bármikor a történelemben.

Szekularizmus
Az iszlám és az arab világ politikai téren való összefonódása egy rendkívül tanulságos példája annak, hogy csupán a modern világ, és a technológiai fejlettség nem elegendő ahhoz, hogy egy ország vagy egy egész régió szekularizálódjon. Az arab világban a régió domináns vallásának politikai térnyerése történelmi okokra vezethető vissza, és bizonyos szempontból válasz a kolonizációra. Amit mi, nyugati, vagy inkább közép-keleti-európai emberek ebből tanulhatunk az, hogy a politikában és a vallásban is lehetőség rejlik a hatalomra. Ennek megszerzése érdekében egyesek sok mindent hajlandók feláldozni. Az első a szabadság, majd később az emberek élete is. És mivel a hatalom eme két fajtája támogatni, és erősíteni tudja egymást, ezért ezek vezetői nagyon könnyen beleesnek abba a sémába, hogy egymást segítsék, az állampolgárok, a hívők, de főleg a nem-hívők érdekének ellenében.
Az emberi szabadságot az állami (világi), és az egyházi (természetfeletti) hatalmak szétválasztása tudja csak biztosítani. Ugyanis, ha egy politikai hatalom nem hivatkozhat isteni mandátumra, és ha nem a szavazók érdekei, és kívánsága mentén jár el, akkor elveszítheti a tényleges mandátumát, és azzal együtt a hatalmát.

Emberi jogok
Második lépésben pedig fontos megőriznünk, és megvédenünk azokat a jogainkat, ami emberi mivoltunkból következnek.
Ehhez elsősorban pontosan tudnunk kell, hogy mit jelent embernek lenni, valamint, hogy ki minősül annak. Fontos tudatosítanunk, hogy ezek a jogok alapvetőek, és nem függenek soha, semmiféle elvárásoktól. Nem szabad soha megengednünk, hogy az emberi jogokat bármiféle sürgősnek, és súlyosnak nyilvánított helyzet miatt akár ideiglenesen is felfüggesszék. Nagyon fontos, hogy nem szabad hagynunk, hogy az állam, amelyben élünk ezt másokkal, a mi nevünkben tegye. Mert ma ők az ellenség, de holnap lehet, hogy mi, és a mi szeretteink.
Ha engedjük, hogy közvetlen környezetünkben olyan kegyetlen, és embertelen rend alakuljon ki, amelyben elfogadható egy másik ember méltóságának súlyos megsértése, akkor abban a rendszerben nemcsak, hogy hozzájárulunk a rosszhoz, ami a világban történik, de bizonyos értelemben a gonoszságot, és az emberi lét megalázását támogatjuk. Ezáltal a saját emberségünket is csökkentjük.
Ha képesség válunk arra, hogy szenvtelenül nézzük végig, ahogy egy hajléktalan ember tárgyalását és bebörtönzését, ha hidegen hagy minket, hogy a kormányunk menekülteket éheztet a határon, és, ha karikatúra gonoszként tudunk nézni egy bizonyos magyar-zsidó származású emberre, csak azért, mert elégszer láttunk erre vonatkozó óriásplakátot, akkor ezzel kihal belőlünk egy bizonyos mértékig az emberség. Ezáltal pedig kevésbé leszünk toleránsak, segítőkészek, és kedvesek egymással.
Ha hagyjuk, hogy hatalmi harcok miatt kiöljék belőlünk azt a képességet, hogy embertársunknak való segítés, egy tőlünk különböző emberrel való kapcsolódás örömét, akkor azzal a mi világunk lesz kisebb. Mi leszünk kevesebb.

A terrorizmust, mint végső veszélyt, és az iszlamizmust, mint ideológiát azért kell elvetnünk, mert mindkettő téves. De nem fogadhatunk el egyetlen olyan világmagyarázatot sem, amely dühre, és bosszúra alapszik. A világ akkor lesz jobb, ha azon dolgozunk, hogy a jelenleg hatalom nélkülieket erősítjük, megszüntetjük az éhezést, kiegyenlítjük a gazdasági egyenlőtlenségeket, esélyt és otthont adunk a nélkülözőknek, gyógyítjuk a betegeket, tanítjuk a fiatalokat, illetve mi magunk is folyamatosan tanulunk. Mindezek olyan célok, amelyekért vallási hovatartozástól függetlenül mindannyiunknak érdemes tenni.
Nem kell egyik napról a másikra, sőt nem kell tökéletességre törekednünk. Sok konkrét változás akadályát pont az jelenti, hogy tökéletességre törekszünk. Nem kell ezen stresszelni. Egy boldogabb, békésebb világ viszont valós lehetőség.

 

Kommentelnél? Katt ide.