Tag Archives: szerelem

Szerelem | Humanista válaszok

Hallgasd meg a poszt tartalmát itt.

A nagy gondolkodóktól, a költőkön át, az átlagemberekig mindenkit foglalkoztató téma. A tudósok szerint pedig csak egyszerű kémiáról van szó. De mi is az a szerelem nevű dolog?

Vannak akik azt mondják, hogy lehet tudományos magyarázatot adni a szerelemre. Hiába a sok beszéd a neurokémiai folyamatokról, a dopaminról, és az agytérképekről, mert ez nem maga a szerelem. Szerintük akármennyire is hisszük azt, hogy értjük a szerelem kémiáját, ennek ellenére még senki sem tudott felmutatni egy ténylegesen működő szerelmi bájitalt. Ez továbbra is a mesék, és a varázslat tartományában marad.
Valamint néha azzal vádolják a nem vallásos világnézeteket, mint az ateizmust, és a humanizmust, hogy aki ezeket követi, annak valami fura tudományos elképzelése van a szerelemről, és valójában nem is ismeri azt.

Ha a szerelemről van szó, a vallási vezetők rögtön a házasságról kezdenek beszélni. Ez azért van, mert a vallásokban csak ennek az Isten által jóváhagyott, és az ő szabályai szerinti kapcsolatnak van legitimitása.
Vannak vallások, mint például a zsidó vallás, és az iszlám, amelyek a családi élet szervezését hangsúlyozzák. A zsidó vallásban a férj a házassági okirat, az úgynevezett „ketuba” szerint megfogadja, hogy a legjobb képességei szerint fog gondoskodni a házastársáról, valamint helyes irányba tereli, és minél előbb megházasítja a gyerekeit.
A progresszívabb reform zsidó mozgalmon kívül a zsidó hitben minden házasságon kívüli, és nem férj és feleség közti szerelem szigorúan tilos.
Ezen kívül az iszlámban hangsúlyozzák Isten szerepét a házasságban. Az ő hitük szerint Allah és Küldötte (Mohamed Próféta) iránti szeretetnek minden más szeretetet, és szerelmet felül kell múlnia.
Bár elismerik a szerelmet, mint érzést, de azt tanítják, hogy mégis Istent kell a legjobban szeretni az embereknek.
Igaz, és tartós szerelemnek csak azt tartják, ami házasság után, és Isten útmutatásai alapján következik be. Valamint a házasságon belül is tilos minden olyan, ami Istennek nem tetsző dologra ösztönöz.
Az iszlám hagyomány szerint két házastárs közül az a jobb, aki a legjobban szereti a társát, de ezen belül is Allahért versenyeznek egymással.
Hasonló módon minden más felé rendeli az Isten iránti szeretetet a Krisna tudat is.
A hindu hagyomány szerint az anyagi lét átmeneti, és az örök transzcendens világ mása, ezért minden érzelem, amit az emberek éreznek ebből az úgynevezett lelki otthonunkból ered.
Hitük szerint ebben a transzcendens világban a szerető érzelmek középpontjában Isten áll. Ezzel szemben az anyagi világban, beleértve az emberek közti szeretetet, és szerelmet is mindez átmeneti, mint minden más, amit a világban találunk.
Szerintük egy kapcsolat csak akkor tud hosszú távon működni, ha nem mulandó külső vonások alapján alakul, hanem a közös értékrend, és hasonló életcélok, és elképzelések mentén.
Továbbá, a hagyomány alapján a tartós házasság titka, hogy a házastársak, és Isten szerelmi háromszögben éljenek.
A kereszténység szintén csakis a házasság vonatkozásában beszél a szerelemről. Bár ők a házasság elengedhetetlen megalapozójának tartják, de szintén hangsúlyozzák az Isten iránti szeretetet, mint a szerelem egy felfokozott, és rendkívüli változatát.
Ennek legjobb megtestesítőinek a szenteket tartják, akik olyan magas fokon élték meg az erényeket, hogy a szerelemhez hasonló módon, ennek fölfokozott formájában viszonyultak Istenhez, és a szenvedélyük célpontjává tették.
Végül pedig a bevallottan legkevésbé romantikus vallás a buddhizmus. A vallás alapítója Buddha ugyanis nem beszélt sokat a szerelemről. Csupán a harmonikus családi életre vonatkozó tanításokat hagyott, valamint megjegyezte, hogy a férfi számára nincs semmilyen más forma, hang, íz, vagy érintés, ami annyira le tudná foglalni mint a nő. Nem heteroszexuális kapcsolatokról, vagy a nőkről ebben a helyzetben viszont nem szólt semmit.
Továbbá Buddha intett a pusztán vágy-vezérelt viselkedéstől, és a körültekintést, és megfontoltságot ajánlja helyette.
Ezért a buddhista hagyományban fontos szerepe van az előre elrendezett házasságoknak. Többek közt azért, mert azt tartják, hogy a bölcs, élettapasztalattal rendelkező idősek jobban ki tudják választani a tartósan összeillő párokat, mint a forrófejű fiatalok maguk.

A humanisták szerint, a szerelem tudományos szempontból való megértése bár fontos, de mégsem azonos annak megtapasztalásával.
Egyesek azért tartják elfogadhatatlannak az evolúcióelméletet, mert kizárólag a szexuális versengést, és erőszakot asszociálják vele, és elképzelésük szerint ezzel nem egyeztethetők össze azok a gyengéd érzelmek, amit szerelemnek, és szeretetnek hívunk. Ilyenkor az emberek az állatvilág részeként való jellemzését az erőszakkal azonosítják, és elutasítják ezt, pedig a jelenlegi civilizált világunk egy kulturális evolúció eredménye is, és nem kizárólag biológiailag meghatározott, mint más állatok esetén.
Ezen kívül a humanisták szerint a szerelem kizárólag tudományos fogalmakra való leegyszerűsítése annak ellenére, hogy gyakorlatias lehet, mégis felesleges. A tudományos magyarázatoknak is vannak határai. Túlegyszerűsítőnek tartják azokat a magyarázatokat, amelyek kizárólag a fajfenntartásra, és az agy kémiai folyamataira egyszerűsítik le az emberi érzelmeket. Valamint azt gondolják, hogy a szerelem nem egy misztikus, vagy természetfeletti dolog, de nem is pusztán egy fizikai folyamat, hanem szorosan összefügg az élettel, és a létező társas kapcsolatainkkal. És nagyon is emberi jelenség.

Erich Fromm pszichoanalitikus, A szeretet művészete c. könyv szerzője, aki maga is hitetlen volt, azt mondta, hogy szeretni egy képesség, amit ki kell fejlesztenünk magunkban. Fromm a szeretet sok formáját tanulmányozta, beleértve a szülők szeretetét a gyerekeik iránt, a testvéri szeretetet, és a romantikus szerelmet is. Következtetése pedig az volt, hogy a szeretet gyakorlásához odaadásra, valamint tanulásra van szükség.
A modern elképzelésünk a szerelemről sokban különbözik minden ezt megelőző kor hozzáállásától, mert a szerelem minden korábbinál központibb szerepet kap a kultúránkban. Néha egyenesen különálló létezőként beszélünk a szerelemről, mintha valami önmagában létező dolog lenne. Más kategóriába soroljuk a különféle személyek iránti szeretetet, és a szerelmet. Különbséget teszünk a romantikus szerelem, és a pusztán szexuális vonzalom közt.
De vannak gondolkodók, akik a szerelemben látták az értelem ellentettjét. Mint például William James pszichológus, aki a szerelmet egy varázslatos, de nem értelmes, vagy logikailag levezethető valaminek nevezte.
Később Richard Dawkins, az Isteni téveszme c. könyvében a szerelmet irracionális mechanizmusok melléktermékének nevezte, és a drogok által okozott módosult tudatállapothoz hasonlította. Mivel szerinte a szerelemre nincs valódi kézzelfogható bizonyíték, ezért azt gondolta, hogy a szerelemben hinni ugyanolyan bizakodást jelent, mint bármely istenhit.
Velük együtt sokan gondolják azt, hogy a szerelem csupán egy kulturális konstrukció, azaz kitaláció.
A humanisták szerint helyesebb lenne egy alapvető emberi igényként hivatkozni rá. Ezért bár lehet, hogy a kultúránk befolyásolja, vagy meghatározza a konkrét formáját, amit például az udvarlás folyamata ölt, de mégis letagadhatatlan, hogy maga a szerelmi kapcsolat nagyon fontos, és jelentős része az emberek életének.
A humanisták szerint a szerelem irracionális voltára vonatkozó kijelentéseket kicsit túlságosan könnyen elfogadjuk, főleg azért, mert erre a szépirodalom, vagy a kultúra, és egyes véleményvezérek ráerősítenek. De amikor az emberek visszatekintenek az életükre, akkor elsősorban a szeretetteli kapcsolataikat említik, mint a legfontosabb dolgot az életükben.
Egyesek azt hozzák fel erre ellenérvként, hogy hiába volt mindenki legalább egyszer életében szerelmes, mert, ahogy más állítások esetén, itt sem elegendő bizonyíték ez valaminek a létezésére.
A humanisták ezzel szemben nem ragaszkodnak ilyen mértékig a tiszta racionalitás, és a tökéletes bizonyítékok hajszolásához, és megelégednek azzal, hogy az emberek egészséges, és beleegyezésen alapuló, egymást kölcsönösen támogató kapcsolatokat alakítanak ki.
Éppen ezért a szerelemben is fontosnak tartják az egyenlőséget, és a kölcsönösséget. Hagyományos értelemben a szerelem a házasságkötésben teljesedik ki. Láthattuk, ahogy a vallások kizárólag erre fókuszálnak a szerelemmel kapcsolatban. De szintén a hagyomány szerint a házasság annak a jelképe, hogy a férj a család feje, és ő gondoskodik úgy a feleségéről, aki ezért cserébe kiszolgálja, mint az utódokról akik továbbviszik a génállományt, és biztosítják a faj túlélését.
Ezzel szemben a humanisták szerint úgy a családi életben, mint a párkapcsolatokban sokkal fontosabb a kölcsönös tisztelet, és a partnerek közti összetartozás érzése.
Kulturálisan sokszor használunk a vallásokból származó kifejezéseket a szerelem leírására, és az ideális párkapcsolat vázolására, de ennek gyakran magas ára van.
A szerelem magaslatait, és mélységeit szokták a mennyországhoz illetve a pokolhoz hasonlítani, de a humanisták szerint bár a szerelem fontos része az emberek életének, de ha pokolinak kezdjük érezni, akkor az már nem szerelem többé. Mert minden másnál fontosabb, hogy az emberek egészségesen, biztonságosan, és boldogan tudjanak létezni a világban. Ebbe pedig nem fér bele „néha néhány pofon”.
Valamint gyakran halljuk ahogy a szerelem állapotát a vallásos extázis leírására használt szavakkal hasonló módon írják le. Sőt vannak egyes vallásos irányzatok, mint például a tantrikus irányzat, ami a hinduizmusból ered, és amely a nyugati kultúrában is etalonnak, és bizonyos értelemben elérendő célnak számít, ami a szexualitást, és a szerelmet illeti.
A humanisták szerint viszont a gond ezekkel a leírásokkal az, hogy bár rendkívüli élményeket ígérnek, valamint örökké tartó szerelmet, ha betartasz bizonyos szabályokat, de mégis, ha a valóságot vizsgáljuk, akkor ezek az ígéretek üresnek bizonyulnak. Az örökké tartó szerelem, csupán mesés ígéretnek bizonyul, függetlenül attól, hogy vallásos, hagyományos, vagy esetleg ezoterikus receptekre alapul. Továbbá pedig a vallásos háztartásokban is gyakori a családon belüli, vagy párkapcsolati erőszak.
A humanisták szerint téves arra használni a tudományt, hogy vegyületekre egyszerűsítsük a szerelmet, és ehelyett sokkal inkább arra kellene használjuk a rendelkezésünkre álló tudományos eszközöket, hogy az életünket, és a kapcsolataink minőségét jobbá tegyük. Ugyanis vannak ismereteink azzal kapcsolatban, hogy mi teszi jóvá egy szerelmi kapcsolatot, mitől tartós, és mit lehet tenni akkor is, ha például a szerelemnek vége lesz. A humanisták arra szeretnék használni a tudomány eredményeit, hogy az emberek életét jobbá tegyék.
Ennek érdekében viszont nem kell hamis dolgokkal áltatni magunkat. A szerelem ugyanis nem egy teljesen légből kapott dolog, hanem egy, a megfelelő körülmények közt létrejött jelenség, aminek igenis valós alapja van. Úgy a vágyunk a szeretetre, mint annak megfelelő körülmények közt való létrejötte a valóság része. Ehhez viszont arra van szükség, hogy az illető kapcsolatban egyenlőség, kölcsönös tisztelet, és társas szövetség is létezzen. Fontos, hogy a szerelmesek meg tudják őrizmi a saját identitásukat, és személyiségüket, és nem vesznek el a szerelem útvesztőjében, hanem megmaradnak egyénnek, és embernek, de ugyanakkor a szerelmi kapcsolaton belül egy új, erősebb egységet is alkotnak, ami addig nem létezett. Ebben fontos szerepet játszik, hogy a szerelmeseknek legyen idejük, és erőforrásaik arra, hogy a saját személyükkel is foglalkozzanak, és azt fejlesszék. A szerelem ugyanis, bár képes megváltoztatni az illetőt, de tulajdonképpen nem egy módszer arra, hogy valaki fejlődjön. Ilyen elvárásokat támasztani a szerelemmel, és egy párkapcsolattal szemben problémákat eredményez.
Amire szükség van a szerelemben az például az együttérzés, és az empátia, valamint az őszinteség, és az önismeret. Ezek pedig nem irracionális dolgok, hanem részei az emberségünknek.
Egyesek erre mondhatják azt, hogy ez így túl van gondolva, és semmi köze a valódi, villámcsapásként megjelenő szerelemhez, de a boldog párkapcsolatokat vizsgálva az értelem, és a tudatosság szerepe egyértelmű. Ezek a dolgok nem csökkenti a a szerelem édességét, hanem biztosítja annak hosszú távú létezését.
Végül pedig a humanisták szerint, a szerelem nem független a többi társadalmi, és kulturális folyamattól. Jelenleg egy hosszú folyamat elején állunk, amiben a nemek és a különféle szexualitások közti egyenlőség egyre hangsúlyosabb, és kiforrottabb. Ez összefügg azzal, ahogy a szerelmet magát látjuk, és megtapasztaljuk, mert az ember nem csupán biológiai hanem egyben kulturális lény is.
A szerelem pedig egy érzés, és nem csupán egy fizikai folyamat. Ha utóbbi lenne, akkor már rég megfejtettük volna minden titkát. Mivel azonban érzésről, és emberi tapasztalatról van szó, ezért a szerelem még sok örömet, és meglepetést tartogat számunkra. Része az emberi kalandnak, és ezért a humanisták szerint az egyik legnagyobb örömforrásunk lehet.

Források
Feldman, S. (2011, January/February). A Many Splendord Thing. New Humanist, 22-23.
Feldman, S. (2018). What goes around. New Humanist, (Summer) 58-60.
McNicholas, P. (2020). The sacred and the humane. New Humanist, (Spring) 52-54.
O’Malley, J. P. (2018). The Q&A Adam Rutherford. New Humanist, (Winter), 6-8.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A szerelem biokémiája
Erich Fromm
William James
Richard Dawkins

 

Kommentelnél? Katt ide.