Hallgasd meg a posztot itt.
Modern összekötött társadalmunkban él egy elképzelés miszerint minden lehetőségünk megvan arra, hogy aktív társadalmi életet éljünk. Ha valaki mégis magányos, annak egyéni okai lehetnek csak. Kivételt képeznek ez alól az idősek, akiknél ez egyenesen normális állapotnak számít.
De mikor, és miért vagyunk valóban magányosak?
A buddhizmus szerint a szenvedés egyetemes, és törékeny emberi mivoltunkból fakad. Hitükben semmilyen emberi megoldás, vagy találmány, a gyógyszerektől egészen a kultúráig nem képes tartós megoldást vagy általános gyógyírt adni. Ezért a buddhisták szerint a szenvedéstől nem elmenekülni kell, hanem megérteni, és mélyreható figyelemmel megismerni annak okát.
Szerintük a szenvedésre a megoldás abban rejlik, hogy az ember felismeri, hogy a kellemes dolgok megőrzésére törekedik, és kerülni próbálja a kellemetleneket. De a szenvedéstől csak azáltal szabadulhat meg, ha felhagy ezekkel a viselkedésekkel, és ehelyett szilárd erényeken nyugvó, szándékos jó tetteket próbál végrehajtani.
Ezekből következik a magánnyal kapcsolatos tanításuk is, mely szerint hat módja van a magánnyal való megküzdésnek:
1. Kevesebb vágyakozás – Hajlandónak kell lennünk elviselni a magányt, anélkül, hogy azt keresnénk, mivel tudnánk felvidítani magunkat, vagy megváltoztatnunk a hangulatunkat.
2. Megelégedettség – Ha feladjuk azt az elképzelésünket miszerint, ha sikerül elkerülnünk a magányt, akkor tartósan boldogok leszünk, és ehelyett megelégedünk azzal, amink most épp van, akkor elérjük az elégedettség állapotát.
3. A szükségtelen tevékenységek kerülése – azért fontos, mert a folyamatos elfoglaltság által próbáljuk elkerülni a fájdalommal való szembenézést. Ehelyett meg kell állnunk, és együttérzéssel szemlélnünk önmagunkat, és a magányt, amit épp tapasztalunk. Valamint meg kell tanulnunk elfogadni, ha egyedül vagyunk magunkkal.
4. Teljes fegyelem – Minden alkalommal vissza kell térnünk a jelen pillanatba. Hajlandónak kell lennünk csak lenni. Egyedül. Mert alapvetően egyedül vagyunk, és nincs semmi, amibe kapaszkodhatunk.
5. A vágyakozás elkerülése – A buddhisták szerint azért vágyakozunk folyamatosan valamire, mert ebben keressük azt, ami megnyugtatna minket. Ez lehet étel, ital, de akár más emberek is. Ezeknek a vágyaknak az elengedésével rájöhetünk, hogy a magány nem probléma, és ezért nem is kell megoldani.
6. Nem keresni biztonságot a csapongó gondolatainkban – Azáltal, hogy abbahagyjuk a belső, magunkkal folytatott párbeszédet, és a gondolatainkat csupán mint gondolatok kezeljük, elérhetjük azt állapotot, melyben együttérzéssel, és humorral látjuk mindazt, ami vagyunk, és ami történik velünk. Ebben az állapotban a magány nem fájdalmas, és nem tapasztaljuk többé büntetésként.
A hinduk szerint elsősorban lelki lények vagyunk, akik igénylik a társak jelenlétét a kiegyensúlyozott, és teljes élethez. Ha ez hiányzik, akkor az nem pótolható hétköznapi módon, és sokszor pótcselekvésekhez vezet. Miközben pedig a magány érzése igazából az Istentől való eltávolodás miatt van. Ezért szerintük ennek gyógymódja az Istennel való kapcsolatunk helyreállítása. Ha ez megvan, akkor nincs semmi aminek szükségét érezzük.
A zsidó vallás szerint a magány nem jó dolog, és ezt abban is láthatjuk, hogy a teremtéstörténetben Isten kijelenti: „Nem jó az embernek egyedül lenni”. (1Móz 2:18) Ezért volt szükség az első embernek, Ádámnak társat teremteni.
Szerintük többféle magány létezik, és ezek közt van olyan, ami önkéntes. Mint például egyes szent életű emberek, akik önként vonulnak vissza a társadalomtól, és eközben teljesen elégedettek voltak.
De a magány akkor rossz, ha ezt az ember a másoktól való elszigeteltségként tapasztalja meg. Illetve ugyancsak magányt élünk meg bizonyos krízisek esetén, mint például az házastársunk elvesztése után. Tehát a magány elkerülhetetlen az emberi élet során. De lehet pár dolgot tenni azért, hogy ezt enyhítsük.
Emlékezhetünk például a múltra, és hasonló tapasztalatainkra, vagy pedig a vallási hagyomány történeteire, melyek a veszteség és a magány kérdését dolgozzák fel.
De ugyanakkor hiszik, hogy az ember nem tudja egyedül megszabadítani magát a magány börtönéből. Ezért javasolt felvenni a kapcsolatot a közösségünkkel, és másokkal, akkor is, ha ennek megvan a veszélye, hogy egyesektől elutasítást kapunk.
Ezen kívül pedig fontosnak tartják, hogy az Istennel való kapcsolatunkat is fejlesszük. Hiszik, hogy az imádság által Isten választ adhat a kérdéseinkre, és segít, mert ismeri a szívünk titkait. Azok, akiknek a hite nem erős is megnyugvást találhatnak a vallásos rituálék végrehajtásában.
Végül pedig, a zsidók szerint, a legjobb módja annak, ahogy a magánnyal megküzdhetünk az, hogy megtanulunk egyedül lenni.
A keresztények szerint napjaink anyagias világában a szívük mélyén még a hívők is elhiszik, hogy csupán ez a világ az, ami létezik. Pedig a keresztény hitben a földi lét valóságán túl létezik a Mennyország, mely a keresztények életének végső célja.
Vannak keresztények, akik szerint ha valaki letér az Isten országa felé vezető útról az annak a jele, hogy a Sátán kísértésbe vitte, és megpróbálja elterelni attól, ami igazán fontos. Szerintük ahelyett, hogy arra koncentrálna az ember, hogy mije nincs, inkább arra kell gondoljon, hogy Isten örök életet adott neki, és Isten országát örökli meg, ha valóban hisz, és követi az Isten útmutatását.
Személyes problémák esetén, mint amilyen a magány, a keresztények elsősorban azt ajánlják, hogy az illető imádkozzon, de mindig tartsa szem előtt, hogy Isten akarata felsőbbrendű, mint az embereké. Tehát, annak ellenére, hogy az emberek negatívan élik meg például a magányt, de eközben Isten azon dolgozik, hogy mindent úgy alakítson, ahogy annak történnie kell. Ezért az embernek az a dolga, hogy Jézushoz hasonlóan, elfogadja a sorsát, és viselje a keresztet, amit Isten szán neki.
Más keresztények szerint a magány a modern, individualista társadalmak problémája. Szerintük a múltban a társadalmi kapcsolatok szorosabbak voltak, és ennek a társadalmi hálónak a gyengülése miatt van manapság annyi magányos ember. Ezért a magány orvoslására a következőket javasolják:
Az egyházközösségnek nem csak tagjai kell legyenek, hanem szükséges, hogy ezek az emberek mélyen tapasztalják meg a valahova tartozás érzését. Tehát a közösség tagjait nem csak a részvételre, hanem a valós odatartozásra kell ösztönözni.
Ennek érdekében olyan közösségi tevékenységeket kell szervezni, melyek nem csupán kis létszámban, és néha találkoznak, hanem amelyek közösségi élményt adnak a résztvevőknek.
Ezért szükséges a heti misén túlmenően közösségi találkozókat, vasárnapi iskolákat, és hasonló tevékenységeket szervezni folyamatosan.
Az ilyen tevékenységek keretében a vallási tanításokon túlmenően az egyház értékeit, és a barátság, illetve a közösségi lét mibenlétét is tanítani kell.
Végül pedig arra kell biztatni a hívőket, hogy odaadóan viszonyuljanak egymáshoz, és a vallási közösségükhöz, mert hitükben ez az ami megelőzi a társadalmi elszigetelődést.
Az iszlám tanítása szerint az emberek akik társaink az életben Isten akaratából vannak velünk, és csakis annyi ideig, ameddig Isten úgy akarja. Minden találkozás, de minden elválás, és minden próbatétel ugyanúgy Istentől származik.
Ezért a muszlimok szerint az ember el kell fogadja Isten akaratát, de ugyanakkor törekednie kell a jóra a lehetőségei, és a képességei szabta határokon belül. Hitükben az élet soha nem hiábavaló, vagy felesleges, mert Isten semmit sem teremt cél nélkül. Az embernek bíznia kell Isten bölcsességében.
A földi lét célja, hogy erkölcsös, és jó tetteket teli életet éljen az ember, mert erről számot kell majd adnia Allah előtt a Feltámadás Napján. Eközben pedig nem az a fontos, hogy magányos vagy társaság veszi körül, hanem kizárólag az, hogy milyenek a tettei.
A humanisták szerint a magány annak a jele, hogy az alapvető emberi szükségletünk a társas létre nincs kielégítve. Ennek oka sokféle lehet. Lehet szó a társas kapcsolatok zavaráról, szeretteink elvesztéséről, vagy akár az önként vállalt magányról is. Utóbbi nem negatív, ha az egyén maga dönt úgy, hogy inkább egyedül szeretne lenni mintsem közösségben. Ezért fontos különbséget tenni a magány és az egyedüllét közt. Egyedüllétre szükség lehet annak érdekében, hogy jól tudjunk működni, vagy akár, hogy kreatív munkát végezzünk. A magány ennek egy olyan negatívan megélt változata, aminek szintén hatása van a jóllétünkre. A humanisták szerint a magány ellentéte, és akár gyógymódja a közösségbe való kiegyensúlyozott beilleszkedés, melynek során az egyén igénye a társas létre oly módon elégítődik ki, ami számára megfelelő.
Tévhit azonban, hogy az egyházi közösségek védenének a magánytól. Hiszen ha valaki nem hisz a vallás állításaiban, és csakis a közösségért jár egy adott egyházi közösségbe, akkor egy hazug, és képmutató tevékenységben vesz részt, ami rányomja a bélyegét az ottani jelenlétére. És bár ez sokaknak elfogadható ára annak, hogy védve legyenek a magánytól, a humanisták szerint valódi védelmet, és a közösségi lét pozitív hatásait csakis akkor tudjuk megtapasztalni, ha őszinte, autentikus kapcsolatokat építünk ki, és ápolunk a többi emberrel, és nem elég ha ezeket csak színleljük.
Mivel a humanisták nem hisznek természetfeletti entitásokban, mint például az őrangyalokban, ezért az ilyen lények társaságát is aggályosnak tartják. Bár megnyugtatónak tűnhet a gondolat, hogy egy erős lény mindig vigyáz ránk, ugyanakkor ez csökkenti az ember autonómiáját, és folyamatos felügyelet alá helyezi. Mint egy kisgyereket, akit védeni kell a saját tetteinek következményeitől. És bár ezek a tettek néha negatív következményekkel is járhatnak, de ezek akkor is az egyén saját döntései, melyek alapját képezik az illető személyiségének, és személyi szabadságának. Mivel a humanisták ezt értéknek tartják, ezért nem fogadják el azokat a természetfeletti magyarázatokat, melyek a szerető gondoskodás leple alatt ezt bármi módon csökkentenék.
Szintén pozitívumként van említve annak a gondolata, hogy Isten mindig veled van. A humanisták szerint ez nemhogy pozitív dolog, hanem egyenesen rossz. Bár a magánytól sokan félhetnek, de egy olyan természetfeletti entitás folyamatos, soha nem szűnő jelenléte, akivel nem lehet ténylegesen kommunikálni az nemhogy jó, de egyenesen zavaró gondolat. Még a legjobb barátaink, vagy a szeretteink jelenléte sem kívánatos folyamatosan, és úgy, hogy nem mi mondhatjuk meg, mikor szeretnénk velük lenni. Ha Isten ezt nem tisztelné, akkor nemhogy szeretetnek, hanem egyenesen zaklatásnak kellene ezt nevezni. Nem ez a magány ellentéte.
További tévhit, hogy a magány mindig valami negatívum. Van amikor igenis egyedüllétre van szükségünk. Mindenkinek vannak időszakai, amikor szeretne visszavonulni a saját gondolataival, és feldolgozni ami történik vele, vagy amely dolgok épp foglalkoztatják. Sokan introvertáltak, vagy mint például az autizmus spektrumon levő emberek, akik nem szeretik a hosszas társas kontaktust másokkal. Ezek a személyek nem valami rosszat tesznek, amikor azt kérik másoktól, hogy hagyják őket békén. Nekik egyszerűen erre van szükségük ahhoz, hogy belül, lelkileg feltöltődjenek, és ismét megfelelően tudjanak viszonyulni a környezetükhöz, és a szeretteikhez. Ennek megtagadása stresszhez, és viselkedési, viszonyulási problémákhoz vezethet.
De mivel a társas lét annyira alapvető igény, ezért léteznek kezdeményezések, melynek során nem vallásos csoportok, az egyházak közösségi létének pozitívumait próbálják átemelni a szekuláris, természetfelettitől-mentes térbe. Az egyik ilyen kezdeményezés a Sunday Assembly, azaz a vasárnapi gyülekező. Ennek egy ideig létezett magyarországi ága is, de ami sajnos érdeklődés hiányában abbamaradt. Viszont világszerte több országban mind a mai napig léteznek aktív Sunday Assembly közösségek.
Ezen kívül a brit humanista társaság nyújt olyan lelki gondozási szolgáltatás, melyet azok vehetnek igénybe, akik magányosak, vagy krízist tapasztalnak meg, de nem vallásosak, és szeretnének valakivel beszélni a problémáikról.
Források
Ismeretlen szerző (2014). Godless congregations. New Humanist, (Winter), 13.
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Atomjaira hullik a magányos fiatalság, a társadalom inkább oda sem néz
‘Only connect’: Humanists UK working to combat loneliness
Own Your Loneliness
Six Kinds of Loneliness
At Home with Yourself
How can I deal with my agonizing loneliness?
How Your Church Can Respond to the Loneliness Epidemic
A Jewish Guide to Dealing With Loneliness
Kommentelnél? Katt ide.
Humanista Élet 