Gyereknevelés | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Mi szükséges a boldog gyerekkorhoz? Hogyan neveljünk jól gyereket? Milyen a jó szülő?
Majdnem mindenkinek van ezekről a kérdésekről véleménye, vagy saját tapasztalata, elvégre mindannyian voltunk gyerekek.
Egyes szakértők szerint a gyereknevelésben a legfontosabb a szeretet, és a szabadság. Tehát, hagyjuk a gyereket gyerekként élni, és ez elegendő.

Ehhez képest a legtöbb vallás a gyereknevelésben legfontosabbnak a vallási előírások megfelelő követését tartja. Másodlagosnak, és kizárólag praktikus szempontok alapján foglalkoznak a világgal kapcsolatos ismeretekkel.
A zsidó vallás követői például a legfontosabbnak azt tartják, hogy a gyerekek már kiskorukban is rendelkezzenek olyan ismeretanyaggal, és kötelességtudattal, mely megóvja őket a vallási előírások áthágásától. Hasonló módon az iszlám vallásban a szülők már egészen kis kortól kell bátorítsák a gyerekeiket arra, hogy utánozzák őket az imádkozásban. Illetve a gyerek hét éves korától fogva célirányosan tanítaniuk kell az imádkozásra, és a rituális tisztálkodás szabályaira. Valamint mindkét vallás azt tartja, hogy a szülők kötelessége bevezetni a gyereket a vallásba.
De a legtöbb vallás abban is egyetért, többek közt a judaizmus, az iszlám, és a hinduizmus is, hogy az oktatás célja csupán annyi, hogy a gyerek később rendelkezzen olyan képesítéssel, amely alapján megfelelő életszínvonalat tud biztosítani magának, és amely mellett lesz ideje a vallási életre. De mind fontosabbnak tartják a lelkiség, és a vallási szabályok elsajátítását.
A keresztények szerint minden vallás fennmaradásának záloga, hogy miképp tudja a legfontosabb tanításait, és hagyományait továbbadni a következő generációnak. Nem tartják elegendőnek a tisztán kognitív ismereteket, mert ezek nem tesznek senkit hívővé. Ezért fontosnak tartják, hogy a teológiai tudás átadása olyan módon történjen, ami örömet, és bizalmat, illetve reménységet ébreszt a gyerekben. Ezt életre tanításnak, és vezetésnek nevezik, és hitük szerint a keresztény tanok ezáltal válnak útravalóvá, amit az ember a későbbi életében is magával visz. Továbbá pedig hiszik, hogy ha valaki nem tapasztal meg kapcsolatot a transzcendenssel, akkor az illető torz személyiséggé válik. Ezért nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekkortól való vallási nevelésre, mert hiszik, hogy a hit alapját azok a hitigazságok képezik, melyek az élet korai szakaszában vésődnek be.
Hasonló módon a hinduk szerint a lelki atmoszférát otthon tapasztalja a gyerek. Ezért ebben kiemelkedően fontos, hogy elsősorban a tiszteletet, és más fontos lelki elvek betartását sajátítsa el, valamint a lelki gyakorlatok figyelmes és odaadó végzését.
Ezektől eltérő hozzáállást a nagy világvallások közt csak a buddhizmusban találunk. Mivel a buddhista világszemlélet alapja a saját tudatunk kutatása, ezért a buddhisták szerint a nevelés célja, hogy elsajátítsuk azokat a képességeket, melyekkel megérthetjük, és átlátjuk a saját, igazi természetünket, és ezáltal képesek vagyunk teljes életet élni.
A gyereknevelésben a legfontosabbnak azt tartják, hogy a gyermekeinket felkészítsük a jövőre, illetve megtanítsuk nekik, hogyan tudnak hatni önmagukra, hogy képesek legyenek a saját tudatukat kutatni. Hitükben ugyanis ezek a képességek szükségesek az önálló, és beteljesült élethez.
Gyakorlati kérdésekben elsődlegesnek tartják azoknak az ismereteknek a megszerzését, melyekkel a szülők nem rendelkeztek, és aminek segítségével a gyerek olyan problémákat is képes lesz majd megoldani, amelyekkel a szülő talán nem is szembesült.

A humanisták szerint a gyerekek önálló, és teljes értékű emberek, ugyanúgy, mint a felnőttek, és ennek megfelelően kell velük bánni. Éppen ezért hibásnak tartják a szülők saját vallási meggyőződéseit a gyerekekre erőltetni. A humanisták szerint az egyén saját világnézete egy mélyen személyes döntés, amit mindenkinek magának kell meghozni, a lehető legszabadabban. Ezért károsnak, és visszaélésnek tartják a gyerekek kis kortól való vallási nevelését, és bármilyen vallási életben való részvételre való kötelezését.
Ugyanúgy károsnak tartják bármely más felnőtt elvárás rákényszerítését a gyerekekre. Legyen szó testi vagy akár érzelmi vagy intellektuális szinten történő kényszerről. Ide tartoznak például azok a nem kívánt érintések, mint a felnőtteknek adott puszi, akkor is, ha a gyerek nem akarja, vagy a másik gyerekkel való barátságára tett megjegyzések, melyek arra utalnak, hogy a gyerekek házaspárt alkotnak. De szintén kényszernek tartják a gyerek egy adott szakmára való kényszerítését, vagy a döntések „mert én azt mondtam” kijelentéssel való elintézését is. A humanisták nem tartják alsóbbrendűnek a gyerekeket, csak azért, mert kisebbek, vagy kevesebb élettapasztalattal rendelkeznek. Az őket érintő kérdésekben ugyanúgy be kell őket vonni, mint egy felnőttet. A kérdést persze a gyerek fejlettségi szintjének megfelelően kell elmagyarázni, de helyette dönteni visszaélés.
A humanisták szerint ugyanis egyetlen ember sem sziget, és mindenkinek szüksége van a többiekre valamilyen szinten. Csupán azért, mert a gyerekkorban ez sokkal erősebb, és a gyerek sokkal inkább rászorul a felnőttek gondoskodására, és útmutatására, de ez nem jelenti azt, hogy ezzel a helyzettel vissza lehet élni, és a gyerekeket ki lehetne használni, a felnőttek saját igényei szerint. Ebbe ugyanúgy beletartozik a gyerekek semmibevétele, érzelmi manipulálása (pl. pokollal való fenyegetés), de a felnőtt szerepek rájuk hárítása is (pl. a szexualizálás).
A humanisták szerint a gyereknevelésben az alapvető fizikai szükségletek biztosítása után a legfontosabb az érzelmi biztonság, és nevelés. A cél önálló, magabiztos, és kedves embereket nevelni, akik képesek szabadon gondolkodni bármely témáról. Kevésbé tartják fontosnak, hogy a gyerek később maga is azonos elveket valljon mint a szülei, és ennél fontosabbnak tartják, hogy megfelelően fejlett személyiséggel rendelkezzen, és képes legyen érzelmileg megfelelően viszonyulni embertársaihoz.
Illetve mivel nincs szervezett humanista egyház, de mivel a vallások a legtöbb helyen fontos részei a kultúrának, ezért a humanisták fontosnak tartják, hogy a gyerekeket felvilágosítsák a vallásokról, és ne hagyják magukra a különféle vallási eszmékkel szemben. Ezek ugyanis sokszor kifejezetten gyerekekre specializálódtak, és sokszor károsak, és manipulatívak. A humanisták szerint mindenki szabadon kell válassza a saját világnézetét, de a vallásoktól eltérően nem tartják elfogadhatónak, ha a gyerekeket arra kényszerítsék, hogy ezt a döntést már egészen kis korában hozza meg, vagy egyenesen eldöntsék helyette a szülei.
Korábban vallásos személyek beszámolói alapján a humanisták azt gondolják, hogy bizonyos káros vallási dogmák a teljes életet negatívan befolyásolják, amit utólag orvosolni nehéz, és ezért jobb mindezt megelőzni, és a vallás kérdését csupán később, felnőtt korban, megfelelő ismeretek birtokában eldönteni.
Vannak akik arra hivatkoznak, hogy a vallás azért fontos, mert csakis azáltal tudják a gyerekek a megfelelő erkölcsi szabályokat elsajátítani. De a humanisták szerint ez nem igaz. A vallástalan családokban, és azokban a társadalmakban, ahol az egyházak nem kapnak annyira kiemelt szerepet a gyereknevelésben, az erkölcsi szabályok ugyanúgy jelen vannak. Sőt, egyes kutatások szerint azok a gyerekek, akik vallásos nevelést kaptak önzőbben viselkednek a társaikkal, mint azok a gyerekek, akik nem kaptak kifejezetten vallásos nevelést.
Nem szabad elfeledni azt sem, hogy a vallásos nevelés jelentős része egyházi iskolák keretében történik. Ezek az iskolák nem független történelmi információkat adnak át a gyerekeknek, hanem egy jellegzetes világnézet. Ami például akár ellent is mondhat a szülők meggyőződésének, ha az adott közösségben csak egyetlen egyházi iskola létezik. Ha pedig a gyereket nem érdeklik ezek a dolgok, és nem szeretne vallásos szertartásokban részt venni, vagy vallásórára járni, akkor ezt az egyházi iskolák büntetik, ezáltal hátrányos helyzetbe hozva ezeket a gyerekeket.
Ehhez hasonló hatalmi visszaéléséket már megfigyelhetünk más országokban, ahol a gyerekeket nem védik ilyen szempontból. Vannak egyházi iskolák, ahol a testi fenyítés alkalmazása elfogadott, és ez nemcsak fizikai bántalmazást jelent, hanem akár tartós érzelmi sérüléseket is magával hoz.
Valamint az egyházi iskolákkal kapcsolatban még egy fontos szempont az, hogy az ezeken belül történő szexuális felvilágosítás sokszor elégtelen, vagy egyenesen hibás és káros. És bár lehet, hogy ezt a felvilágosítást sok szülő inkább maga végezné, de ugyanakkor ha az iskola keretében az ilyen fajta tevékenység nem elkerülhető, akkor fontos, hogy az jó minőségű, és valósághű legyen, ne pedig egy adott vallás hagyományát kövesse.
A szexuális edukáció során a vallásos értékek tanítása vagy a szexuális felvilágosítás hiánya a vallási meggyőződések miatt (legyen az iskola vagy a szülők) károsítja a gyerekek tudását. Egyes vallások szexuális nevelése egyenesen ártalmas, és téves. Ezeknek hosszú-távú hatásai lehetnek az egyén életére (pl. bűntudat, túl korai szex, nem biztonságos szex, korai szülővé válás).
A humanisták szerint az egyházi iskolák elsősorban az adott egyház autoritásának tiszteletére tanítanak, ami ellenkezik a gyerekek érdekeivel. Ehelyett ők az önálló gondolkodást, és a döntés képességének fejlesztését tartják az oktatás elsődleges céljának. Szerintük a természetes világ épp elég érdekes és csodálatos a természetfelettivel rendelkező világhoz képest. Még akkor is, ha ezeket a tanításokat csak képletesen értik. A világban való boldoguláshoz szükséges az ezzel kapcsolatos ismeretek elsajátítása, és ezek tudományos-alapú, és pontos ismerete.
Ugyanakkor a vallás-mentes nevelés nem az erkölcsi értékek teljes hiányát jelenti. Hiszen a humanisták szerin is vannak szabályok az együttéléshez, és az emberek felelősek a saját tetteikért.
Szerintük a világ működésének megismerése, a saját testi és lelki korlátaik tiszteletben tartása, és a mások tisztelete olyan elvek, melyek fontosabbak bármely vallás szabályainál, és amelyet fontosabb a gyerekeknek elsajátítani, mint dogmákat.
Végül pedig ne feledjük a gyerekek saját szempontjait sem. Egy gyerek számára ugyanis nem maga a vallás a fontos, hanem például a kapcsolataik a barátaikkal, szüleikkel, stb. Ezért, még ha a szülők maguk vallástalanok is és nem szeretnék, ha a gyerekük vallásossá válna, mondjuk az egyházi iskola hatására, ezt nem lehet valamilyen ellen-propagandával megelőzni. A száraz, didaktikus vallásellenes szövegek ugyanis legalább annyira unalmasak, mint a régi korok vallásos legendái.
Ezért ahelyett, hogy arra törekednénk, hogy a gyerekeket egy adott irányba győzzünk meg, adjunk nekik szeretetet, és támogatást, ami megfelelő érzelmi biztonságot nyújt, és amire később is támaszkodhatnak. Akkor pedig nem számít, hogy hogyan döntetnek világnézeti kérdésekben, vagy akár ha meggondolják magukat később életük során. Mert ez a döntés az övék, és ezt szabadon megtehetik, ahogyan ez minden embernek alapvető joga.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Postel, D. (2009). Good books? New Humanist, (July/August), 37.-39.
10 dolog, amit Vekerdy Tamás követendőnek tart a dán gyereknevelésben
Normális, ha a gyerek a szülő agyára megy – Vekerdy nevelésről, óvodáról, iskoláról
Vekerdy Tamás: Hagyjuk gyerekként élni a gyereket
Vekerdy Tamás (Wikipedia)
Religion Makes Children More Selfish, Say Scientists
Nonreligious children are more generous
Humanism for Kids
Education law reforms urgently needed to protect children’s rights – Humanists UK
Humanists criticise UK’s record on protecting children’s rights
How Raising Freethinkers Is Helping Me Raise Humanist Kids
How secular family values stack up
Raising Secular Kids In A Religious World

Kommentelnél? Katt ide.

Gyerekmolesztálás | Humanista válaszok

Hallgasd meg a videót itt.

Kiskorú gyermek vagy fiatal szexuális tevékenységekre való kényszerítését vagy csábítását gyerekmolesztálásnak nevezzük, függetlenül attól, hogy az áldozat tisztában van vagy sem azzal, mi történik vele.
Történhet családon belül, vagy családon kívül, állami vagy egyházi intézményi keretek közt.

A köztudatban elsősorban a katolikus egyház az ikonikus példa a gyerekek bántalmazásával, és molesztálásával kapcsolatban, de hasonló esetek, és vádak léteznek minden másik kisebb vagy nagyobb egyház, és vallás esetében is.
Valamilyen szinten érthető is, hogy egy olyan közegben, ahol hatalmi pozícióban levő idegenek szabadon hozzáférhetnek gyerekekhez, előbb-utóbb történnek ilyen visszaélések. Ami viszont nem érthető az az egyházak reakciója.
A továbbiakban a különböző vallások és egyházak hivatalos, vallási szabályok szerinti álláspontját fogom bemutatni. Hogy hogyan is néz ki ezek alkalmazása a valóságban az kiderül a cikk végén található ajánlott cikkekből. Ezek közt van egy nagyon friss magyar eset is. Röviden összefoglalva: hivatalosan minden egyház elítéli a pedofiliát, de a gyakorlatban egyik sem tesz érdemben azért, hogy ezek a dolgok ne történjenek meg. Valamint az áldozatok felé való bármilyen jóvátétel csak akkor történik meg, ha az eset egy olyan országban történik, ahol a demokrácia és a világi bíróságok erősek, és ezáltal kikényszerítik az egyháztól az áldozatok kártalanítását.

A két hinduizmusból származó vallás a buddhizmus, és a vaisnavizmus (Krisna tudat) elsősorban a tett karmikus következményeit hangsúlyozza. Bár azt állítják, hogy ez nem mentesíti az elkövetőt, de mégis azt mondják, hogy a karma törvénye alapján nem véletlen, hogy ki szenvedi el az ártást, és ez az ő életében is csak egy következmény. Magyarán egy kisgyerek, akit molesztálnak, ha ebben az életben nem is követett még el bűnt, de a karma törvénye szerint a molesztálás ténye miatt bizonyos, hogy az előző megtestesüléseiben elkövetett valami olyat, ami ezt vonja maga után.
Szintén a karma törvénye miatt a buddhisták az áldozatnak lehetséges egyetlen útnak a megbocsátást ajánlják, mert szerintük a gyűlölet gyűlöletet szül, és a molesztálás áldozatainak meg kell tisztulni a negatív belső következményektől, mert ezek rossz karmikus következményekkel járnak számára.
A vaisnavizmus (Krisna tudat) ezen kívül az elkövető számára a minél előbbi karmikus tisztulást ajánlja, és ezért azt javasolják, hogy az elkövető minél hamarabb adja fel magát a világi hatóságoknál, mert így lesznek meg a tettének a következményei, és ezáltal tudja még ebben a megtestesülésben ledolgozni ezt a negatív karmát.
A vaisnavizmusban az egyik alapvető tanítás a nemi élet irányítására vonatkozik. Hitük szerint a kontrollálatlan szexualitás az anyagi kéj, és az élvezetek korlátlan hajszolását eredményezi, és ez elfordítja az illetőt a lelki értékektől. Ezért többek közt a televíziót hibáztatják, ahonnan szerintük ömlik az erőszak és a nemiség.
Megoldásként pedig a tiszta életet, és a vegetáriánus, Istennek felajánlott étkezést ajánlják.
Úgy a buddhizmus, mint a hinduizmus fontosnak tartja az elkövetők támogatását, és megtérését. Az áldozat támogatásáról, vagy segítéséről a hinduizmus esetén nem találtam hivatalos állásfoglalást.
Konkrét esetért lásd az első további ajánlott olvasmányt.

A zsidó vallásban nincs egységes vezetőség, ezért nincs hivatalos álláspont sem a kérdésben, de vannak rabbinikus tanácsok, amelyek tárgyalták már a kérdést. 2007-ben Baltimore-ban a rabbinikus tanács állásfoglalása szerint a pedofília egy gyógyíthatatlan betegség, ami ha kiderül, akkor nyilvánosságra kell hozni, mert ez az egyetlen módja, hogy megvédjék tőle a közösséget.
Az elkövetőknek azt ajánlják, hogy térjen meg, és határozza el, hogy soha többé nem tesz ilyet.
Továbbá köteles, hogy kezeltesse magát.
Viszont a vallási vetetőknek az esetleges büntetés esetén sem szabad magára hagyniuk az elkövetőt, és gondoskodni kell az illető családjáról is (ha van). A későbbi reintegrálást pedig a közösséggel kell megbeszélni.
Egy ortodox zsidó felmérés szerint a szexuális visszaélés a hit elvesztéséhez, és egyenesen a vallás elhagyásához vezet.

Az iszlám vallással kapcsolatban a leggyakoribb kritika a gyerekházasságok gyakorlatát illeti. A továbbiakban magyar muzulmán vezetők álláspontját fogom tárgyalni, és tudomásom szerint ők nem gyakorolják a gyerekek házasságát, és követik az érvényes magyar jogszabályokat ebben.
Ami a hivatalos vallási álláspontot illeti, ebben az embereknek pásztori feladata van, és ennek keretében a gyerekek iránti felelősség a megfelelő ellátást, nevelést, és védelmet jelenti. A gyermekért való felelősség a jövő társadalmáért viselt felelősség egyben.
Nagyon fontosnak tarják a gyerekek erkölcsi nevelését, és szerintük ennek része a szexuális nevelés is. Ez elsősorban azt jelenti, hogy a gyerekeknek tanítanak szemérem szabályokat, és szabály, hogy idegen felnőttel nem lehet kettesben a gyerek. A nevelés célja, hogy a gyerek óvatosabb legyen.
Maga a pedofília szigorúan büntetendő. Hitük szerint a pedofília esetén nem lehet szó gondatlanságról, mert ezt csakis szándékosan lehet elkövetni.
Az iszlám vallásjogban az egyik alapelv a kiegyenlítés, és a helyreállítás, és tilos az önbíráskodás. Ezért azt javasolják, hogy ha bizonyíték áll rendelkezésre, akkor forduljanak az illetékes hatóságokhoz.
Hitük szerint tilos a bűnben segíteni egymást, és mindenkinek kötelessége a leghatározottabban fellépni a bűn ellen függetlenül attól, hogy ki az elkövető. Ha valaki ezt nem teszi, akkor maga is a bűn részesévé válik.
A próféta bölcsességéből idézve az elvetendő dolgot vagy kézzel (tettel) vagy pedig, ha erre nem képes valaki, akkor a nyelvével változtasson rajta (beszéddel).

Végül pedig a legtöbb sajtóvisszhangot kiváltó keresztény egyház álláspontja a kérdésben visszafogottan annyi, hogy a kereszténységben a gyermek az élet lehetőségeinek ki nem teljesedett formáját jelenti. Ezért sérülékenynek tekintik úgy testileg, mint lelki értelemben.
Ha ebben a folyamatban kárt tesz valaki, akkor a keresztény hit szerint a gyermeket megfosztja az életfeletti céljának megvalósításától.
Nincs kimondott előírásuk, vagy tanácsuk arra vonatkozóan, ha valakiről kiderül, hogy gyerekeket molesztált.
Hitük szerint az elkövető megváltozása rajta múlik, és a vallási vezetők nem tudnak erre hatni.
Konkrét példákra, beleértve a magyar helyzetet lásd a második további olvasmány pontot.

A humanisták szerint a gyerekeknek joga van meghatározni, hogy ki, és milyen módon érintheti meg őket, és hogyan fejezhet ki gyengédséget irántuk.
Vannak felnőttek, akik azt gondolják, hogy felnőtt állapotukból fakadóan jogukban áll ezt akár a gyerekek helyett eldönteni. A humanisták szerint a gyerekek ugyanúgy emberi lények, annak ellenére, hogy fiatalabbak, ezért ugyanúgy tiszteletben kell tartani a határaikat, mint bárki másnak.
Érvényesnek tartják ezt a kulturálisan ártalmatlannak tartott viselkedésre is, mint a gyerekek ölelgetése, puszilása, és különféle módokon, de engedély nélkül való érintése.
Azt tartják, hogy fontos megtanítani a gyerekeknek felismerni a saját határaikat, és ennek tiszteletét, mert ezáltal tudnak egészséges felnőtté válni, és boldogan élni a testükben.
Teljesen elfogadhatatlannak tartják, hogy a gyerekek személyes határait megsérti bárki is, vagy pedig manipulációval kicsikar egy gyerekből egy látszólagos beleegyezést olyan dolgokba, amelyek nem gyerekeknek valók.
Szerintük alapvető emberi jog, hogy mindenki szabadon, és félelem nélkül tudjon élni, és ne fenyegesse fizikai vagy mentális erőszak veszélye, ha nemet mond egy nem kívánt kapcsolatra, vagy érintésre. Függetlenül attól, hogy hol történik, a gyerekek bizalmával ilyen módon visszaélni teljesen elfogadhatatlan.
Különösen rossznak tartják, ha a szexuális abúzust manipulációval, és lelki megfélemlítéssel együttesen alkalmazzák a gyerekekkel szemben. Ahogyan az bármely vallás keretén belül megtörténhet.
Mivel a vallási autoritás, és a vallási dogmák egy hatalmas, és gyakran mindenhatónak nevezett természetfeletti entitástól származnak, ezért ez még súlyosabb bántalmazást eredményez. Mert nem elég, hogy az egyházi autoritás, vagy egyszerűen a bántalmazó bántja a gyereket, de ha ezt még megtetézi azzal, hogy Istenre, vagy valamilyen természetfeletti elemre is hivatkozik, annak érdekében, hogy biztosítsa a gyerek hallgatását a molesztálással kapcsolatban, akkor az a humanisták szerint nemhogy erkölcstelen, de egyenesen annak a jele, hogy a vallás nem jelent erkölcsi iránymutatót azoknak, akik részt vesznek benne. Ha pedig ez a helyzet, akkor az egyházak nem mondhatják azt, hogy ők képviselik az egyetemes emberi erkölcsöt, vagy hogy a vallásos emberek erkölcsösebbek, mint a hitetlenek.

Az elmúlt pár évtizedben több nagy sajtóvisszhangot kavart eset került a köztudomásba, és mégis folyamatosan azt láthatjuk, hogy ezeknek kevés, vagy sokszor semmilyen valós következménye nincs az elkövetőkre. Az egyházak pedig sokszor teljes rendszert alakítanak ki arra, hogy a tisztségviselőik sorában található pedofilok, és gyerekmolesztálók ne kerüljenek a világi törvényhozás elé.
A katolikus egyházon belül több ilyen esetre derült fény, többek közt Magyarországon is, de mindenhol máshol a világon szintén. Tehát maga a jelenség nem írható csupán pár rossz ember rovására. Különösen nem, ha maga az egyház, a saját intézményesített infrastruktúráját használja arra, hogy védje, nem a bántalmazott gyerekeket, hanem az elkövetőket.
Maga a szexuális bántalmazás viszont nem egy modern jelenség a keresztény egyházon belül.
Egyesek a cölibátust hibáztatják az egyházon belüli gyakori gyerekmolesztálásért, de ennek szisztematikus eltusolása is hosszú múltra tekint vissza. A katolikus egyházon belül egészen az 1620-as évekig fellelhetők az egyházi iratokban a jelenleg is alkalmazott eltusolás módszerének nyomai.
Ennek főbb elemei az eset titokban tartása, majd pedig a külső erők hibáztatása. Utóbbit az egyház szívesen alkalmazza, ha bármilyen kritika éri. De már az 1600-as években alkalmazták a ma már hírhedt áthelyezési taktikát, amely úgy a lebukást, mint a világi hatóságok közbeavatkozását is akadályozza, és lehetőséget biztosít az elkövetőknek, hogy egy új helyen folytathassák a bántalmazást.

Alapvetően, a humanisták szerint, a probléma nem csak abban rejlik ugyanis, hogy egy egyházi intézményen belül pedofilok kerülnek gyerekek közelébe, mert hiszen ez más helyzetben, például iskolában, vagy szabadidős tevékenységek során is megtörténhet. Szerintük a gond, hogy maga az egyházi tanítás, és a szent könyvek is úgy a hatalom előtti meghódolást, mint a gyerekek bántalmazását jó dologként tartják számon, és ezt tanítják az intézményeikben.
Mert miért lenne szükség meghódolni egy mindenható lény előtt? Pusztán a hatalom miért lenne indok a tiszteletre, ha ugyanakkor ilyen mértékű bántalmazást lehetővé tesz?
Továbbá pedig, például a Bibliában vannak részek, amelyek arról beszélnek, hogy hogyan kell testi fenyítést alkalmazni a gyerekek ellen, és hogy ezek Istentől való szabályok. És itt nem csupán pár apró horzsolásra kell gondolni.
Valamint annak ellenére, hogy a modern szekuláris tudomány több rendben kimutatta, hogy ez a fajta fegyelmezés, hosszú távon nemhogy nem hatékony, de egyenesen ártalmas a gyerekek fejlődésének, a keresztény egyházak továbbra is elfogadhatónak tartják ezeket a részeket. Egyes felekezetek aktívan bátorítják a híveiket arra, hogy súlyosan bántalmazzák a gyerekeiket fizikailag.
Egy ilyen világképet hirdető egyházon belül a bántalmazás már szinte természetes módon terjed tovább a szexuális bántalmazás területére is.

A kereszténységen belül sokszor van szó Isten szeretetéről, amely, a kereszténység tanítása szerint, abban nyilvánul meg, hogy az emberek bűnei pusztán Isten végtelen szeretete alapján megbocsátódnak. De mi a helyzet a gyerekek ellen elkövetett erőszakkal? Milyen szeretet az, ami megengedi, hogy gyerekeket bántalmazzanak a felügyelete alatt?
Ezt mindenki megválaszolhatja magában, de el kellene gondolkodni azon, hogy milyen tökéletes erkölcsös lény az, amely, bár végtelen hatalommal rendelkezik, de mégis tétlenül nézi, ahogy gyerekeket erőszakolnak meg?
Vannak ateisták, és humanisták, akik ebben a vallások erkölcsi kudarcát látják. A világban létező rossz vallási kérdésekben kellemetlen következményeit a vallás apologétái szereik elfilozófálni olyan mértékig, amely az átlagember számár követhetetlenné válik. De az alapvetően egyszerű kérdés, hogy hogyan lehet abszolút erkölcsös egy lény, amely tétlenül nézi gyerekek megerőszakolását nem kerül megválaszolásra. Ahogyan az sem, hogy egy ilyen lényt miért kellene tisztelni, és miért kellene behódolni előtte? Elvégre, ha egy átlagos ember is könnyedén tud választani abban a kérdésben, hogy ha hatalmában állna megakadályozni egyetlen gyerek megerőszakolását, akkor egy mindenható lénynek miért jelent ez lehetetlen feladatot?

Ezekben a kérdésekben viszont a keleti vallások sem jobbak, ahol a talán még ennél is kegyetlenebb, karma tan a vallások sokszor központi eleme. Mint például a buddhizmusban, és a hinduizmusban, és ezek különféle iskoláiban. Eszerint mindaz, ami történik egy emberrel valamely előző életében tett cselekedetek következménye. Ezért, ha bántják, akkor az azért van, mert ő maga bűnös volt egy előző megtestesülése során. Ha pedig nem, akkor az elkövető majd más módon de megkapja az arányos büntetést, mert minden tettnek következménye van.
A humanisták szerint a tetteknek nem egy valamikori, nem bizonyított, eljövendő életben kell következménye legyen, hanem itt és most. Ez fontos azért, hogy az áldozat gyógyulni tudjon.
Valamint egészségtelennek tartják ezt a fajta szemet-szemért, körkörösen járó erőszak gondolatát is. Szerintük az erőszakot meg kell előzni, és nem szabad, hogy bármely emberi lénnyel ilyesmi történjen.

Sokan pontosan az ilyen következmények nélküli bántás következtében érzik azt, hogy hinniük kell egy felsőbb, természetfeletti hatalomban, amely majd valamikor igazságot oszt. Vagy ha nem személyes, mint például a karma esetén, de akkor is, majd valamikor az elkövetőt utoléri a gonosz tette, és elszenvedi majd a méltó büntetését.
A humanisták szerint ez a fajta remény egy tehetetlenségből fakadó reakció, és nem tesz jót az áldozatnak. Szerintük ugyanis az embereknek fontosabb, hogy egy ilyen trauma után visszanyerhessék az elveszített bizalmukat, és meggyógyítsák az ezáltal károsított kapcsolataikat (például, ha a molesztálást egy közeli, bizalmi személy követte el). Ezt pedig nem lehet egy csupán remélt, és semmilyen módon nem bizonyított másvilágon, vagy következő életben megtenni. Ennek most kell megtörténnie.

Ezért a humanisták azt javasolják a gyerekeknek, hogy keressenek egy olyan felnőttet, akiben megbízhatnak, és kérjenek segítséget tőle.
Valamint, szélesebb társadalmi szinten mindannyiunknak tenni kell azért, hogy a szexuális bántalmazás áldozatainak lehetőséget adjunk a segítségkérésre, és a felszólalásra. Akkor is, ha ez nem közvetlenül a bántalmazást követő időszakban következik be.
Támogatnunk kell a szexuális bántalmazás áldozatait, és egy olyan társadalmat kell létrehoznunk, amelyben nem elfogadható a mások bántása, és a bizalmukkal való visszaélés. Különösen nem, ha gyerekekről van szó.

Végül pedig az egyik alapvető, természetesnek vett helyzet, amit soha senki nem kérdőjelez meg, az, hogy mit keresnek gyerekek egyáltalán egyházi intézményekben? Ha egy gyerek nem szavazhat, és nem házasodhat meg, akkor miért járhat gyakorlatilag nulla éves korától egyházi közösségbe? Sokszor olyanba, ahol gyerekeknek egyáltalán nem illő, és gyakran káros tanításoknak van kitéve. Lásd az előbb említett behódolást, és megalázkodást, valamint a különféle vallások, változó mértékű kegyetlen, bosszú, és erőszak által dominált legendáit.
Míg a világot megismerni, és bizonyos képességeket elsajátítani fontos minden ember, és ezáltal minden gyerek számára, de a vallások tanításai miért tartoznának természetesen, és automatikusan ugyanabba a kategóriába, mint például az olvasás?
Ez azért fontos, mert az abúzus akkor történhet meg, ha az erre hajlandó (vagy hajlamos) egyének olyan hatalmi pozícióba kerülhetnek, gyerekekhez képest, ahol visszaélhetnek ezzel. Megéri a bizonyítatlan természetfeletti dolgokban való képzettség azt, hogy ennek káros részeinek is kitegyük a közülünk legsérülékenyebbeket: a védetlen gyerekeket?

További ajánlott olvasmányok:
1. Magyarországon talán nem annyira ismert eset, mivel itt maga a mozgalom elég kicsi, de a vaisnavizmus nemzetközi szervezete az ISKON rövidítéssel jelölt egyházat is perelték már be szexuális abúzus áldozatai.
Amerikában a 2000-es években bíróságon kívüli megegyezéssel zárult egy per, amit 79 áldozat indított az egyház ellen. Ebben az áldozatok az ISKON által működtetett bentlakásos iskolák (úgynevezett gurukalák) volt diákjai voltak, akik különféle fizikai, és szexuális bántalmazásról számoltak be.
Az egyház 9.5 millió dollár kártérítést fizetett az áldozatoknak és ezek után hivatalosan is csődöt jelentett.
Forrás (angol nyelvű cikk)

2. Pár konkrét adat a katolikus egyház elmúlt pár évtized magyarországi eseteivel, és ezek következményeivel kapcsolatosan:
Magyarországi vizsgálat eredményeként (egyházon belül) szankcionált papok: 10 (kizárás, felfüggesztés, vagy önkéntes kilépés)
Külföldi eljárások magyar papok ellen: 2 (egyházon belüli szankciók)
Folyamatban lévő, illetve ismeretlen eredményű vizsgálatok: 11
Felmentéssel végződő vizsgálatok: 3
Nem felszentelt egyházi alkalmazottak elleni eljárások: 6.

Valamint a legfrissebb magyar eset a sajtóban Antal névvel jelölt pap esete, aki jelenleg úgy tűnik, hogy bármiféle következmény nélkül molesztált gyerekeket, több évtizeden keresztül. Ellene úgy világi, mint egyházi feljelentés történt. Több esetben is, és ennek következtében áthelyezték, de a legújabb információk szerint (2020.03.08.) ezek közül egyiknek sem lesz semmilyen következménye.
A hivatalos katolikus egyházi állásfoglalás szerint az illető ellen jelenleg nem lehet vizsgálatot indítani, mert a nemrégi áthelyezése után egy új egyházmegyében dolgozik, ahol még nem érkezett ellene feljelentés. Az egyházmegye pedig csak feljelentés alapján tud eljárást indítani.
Forrás

Források
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
A gyermekbántalmazás és elhanyagolás megelőzése, felismerése és kezelése
„A bántalmazást mindig a hallgatás teszi lehetővé” – Gyermekjogi tanácskozás lesz Pannonhalmán
Megtörni a csöndet: újabb áldozat vall az uszodai erőszakról
Magyar püspökök a gyerekmolesztálásról: „Az elkövetők helyett bocsánatot kérünk”
A papok 10 százaléka érintett – állítja a gyerekmolesztálások után kutató újságíró
Treating family sexual abuse: The humanistic approach.
Humanist Group Expresses Support for Investigation into Catholic Church Child Sex Abuse
Breaking Their Will: Shedding Light on Religious Child Maltreatment
Religion And Child Abuse
Corporal Punishment by Parents and Associated Child Behaviors and Experiences: A Meta-Analytic and Theoretical Review
https://meA gyermekek szexuális bántalmazása csak az egyházon belüli erőszak jéghegyének csúcsarce.hu/2020/03/02/a-gyermekek-szexualis-bantalmazasa-csak-az-egyhazon-beluli-eroszak-jeghegyenek-csucsa/
Catholic Church child sexual abuse scandal
Antal atya története: harminc év hallgatás
British historian: Church has not learned from abuse in past centuries
Sexual Abuse in the Jewish Community
Study finds widespread history of sexual abuse among formerly Orthodox
Holy abuse
Yolande’s story
Krishna Payouts Begin

 

Kommentelnél? Katt ide.

A boldogság nyomában | Humanista filmek

Gondoltam, megnézek egy életigenlő, pozitív filmet, amiben egy aranyos kisgyerek a mellékszereplő. Rég nem tévedtem ekkorát. A boldogság nyomában egy érzelmileg megterhelő, és nehéz film.

A cikk a továbbiakban cselekményleírást tartalmaz.

Főhősünk, Chris, egy küszködő házaló, akinek nagyon rosszul alakul az élete. Egy korlátozott hasznosságú orvosi gépet árul, amelyeket az addigi megtakarításaiból vásárolt, és emiatt a családja a feleségére szorul a megélhetés biztosítására. A nő egy mosodában dolgozik, és dupla műszakokat vállal, hogy valamennyire fedezze a költségeiket. Emiatt, érthető módon, dühös, és boldogtalan, amikor Chris egyre huzamosabb ideig nem boldogul a saját munkájával.
Különféle, néhol egyenesen vicces, kalamajkák után Chris találkozik egy részvényügynökkel, és úgy dönt, ő is ezt szeretné csinálni.
Viszont Linda, a felesége, is pont ekkor sokall be végleg, és úgy dönt, hogy elhagyja, és viszi magával a kisfiúkat is. Chris, aki apa nélkül nőtt fel ezt semmiképp nem akarja, ezért visszaköveteli a gyereket. A film ezen a ponton válik enyhén bizarrá. Ugyanis az anya mindenféle komolyabb ellenkezés nélkül átengedi a gyereket a férfinak, akiről tudja, hogy nincs állása, és nem tud rendes életkörülményeket biztosítani a gyereküknek. Valamint az apa-fiú párost érő gondok is egyre abszurdabb mértékeket kezdenek ölteni.
Miután végeztem a filmmel utánanéztem, hogy mennyire valós eseményekre alapul az egész. Megtudtam, hogy a forgatókönyv szándékosan összesűríti több év lassú lecsúszását a drámai hatás kedvéért. Érthető, de maga a film már-már komikus mértékben szórja szegény Chrisre a csapásokat. Még a híres biblia Jób élete sem volt ennyire töményen viszontagságos.
A film Chris Gardner önéletrajzán alapul, és az ezzel kapcsolatos cikkekből az is kiderül, hogy a folyamat valóban kb. egy évig tartott, valamint a fia is sokkal fiatalabb volt, mint a filmben.
Utóbbi néhol fájdalmasan jelenik meg a filmben. Ifjabb Chris először tipikus, de alapvetően boldog kisgyereknek tűnik, szülei anyagi, és párkapcsolati gondjainak ellenére. Ahogy az életük egyre jobban kiesik a normális keretek közül, a kisfiú egyre passzívabbá válik. Egyik, különösen felkavaró jelentben, amikor végre gyerekhez méltón panaszkodni kezd az ellen, hogy csak úgy rángatják egyik helyről a másikra, az apja üvöltözni kezd vele, hogy kussoljon. Megszeppenve tudomásul veszi, és ennyi. Az esetnek nincsenek különösebb következményei. Nem válik nyűgössé, vagy ellenségessé, ami normális esetben ilyenkor elvárnál. Egyszerűen passzív marad.
Elszalasztott lehetőség, ugyanis nagyon jó alkalom lett volna arra, hogy fiktív közegben legyünk tanúi annak, milyen hatással van egy gyerekre a nélkülözés, és a család felbomlása.
Ehelyett a film, sajnos, arra kezd koncentrálni, hogy egy leckét adjon a kitartás, és a megalázkodás szükségességéről.
A film erőteljesen azt az üzenetet közvetíti, hogy ha okos vagy, beleadsz mindent, és közben nem panaszkodsz a főnök előtt, akkor kapsz lehetőséget. Kiborulni viszont csak nálad szerencsétlenebbek (a filmben a mentális zavarral küszködő hajléktalan), vagy a családod előtt lehet. A főnöknek viszont az utolsó öt dollárodat is mosolyogva kell odaadnod, taxira, mert a szegénység egy titkolandó dolog.
Továbbá teljesen irreális az is, hogy a kollégái nem vették észre, miért hordja mindig ugyanazokat a táskákat magával a munkahelyre. Hiába hazudja azt, hogy egy hétvégi hivatalos útra megy, és azért. Ha mégis, akkor ez sokat elmond az amerikai társadalom közönyéről, és kegyetlenségéről.
Az egész film tulajdonképpen ezért annyira mélységesen felkavaró, mert olyan mértékű közöny, és szociális háló hiányáról üvölt, hogy fájdalmas nézni.
Létezik egy fogalom, amit úgy neveznek szenvedéspornó. Ez a film kicsit az.
A főhős annyira erőteljesen szenved, hogy már-már örülsz, hogy ez nem a te életed. Akkor sem, ha a végén minden jóra fordul.
Kicsit azt az érzést is hagyta bennem, hogy rendben van szenvedni, mert ez az ára a boldogságnak, vagy legalábbis a boldogulásnak. Tipikus amerikai mentalitás, és tulajdonképp a modern amerikai legendák misztikumáról van itt szó. Ugyanilyen alapon mondják a szenvedés nélkül nincs növekedés mantrát a testedzés világában. Van ennek egy sötét, misztikus íze, ami valamiért az amerikai ízlésnek rendkívül vonzó.
Hasonló okokból volt, és talán most is, népszerű Teréz anya, aki szintén a szenvedés általi üdvözülést hirdette. Az általa vezetett intézményekben a betegek nem kaptak segítséget, ami a fájdalom enyhítését illeti, mert Teréz anya szerint a szenvedés közelebb hozza az embereket Istenhez.
Ez a fajta szenvedés-fétist nem tartom egészségesnek. A szenvedés ugyanis elveszi az ember méltóságát. Vagy legalább jelentősen csökkenti azt.
Lehet, hogy Chris, ha nem alázkodik meg, és nem adja oda az utolsó öt dollárját, amikor kérik, talán nem kapja meg a zsíros állást, de legalább ember maradhat. Az ilyen tanonckodásnak, melynek kizárólagos célja az alanyok teljes megtörése, majd a törött darabokból, az úr kénye-kedve szerinti újjáépítése, a lehető legembertelenebb dolog, amit valakivel tenni lehet. Tulajdonképpen egyfajta gyilkosság.
Arra kényszeríteni valakit, hogy adja fel magát teljesen, és szűnjön meg önmaga lenni, és inkább legyen valaki más, mert különben éhen halhat, és hajléktalanná válik, nos ez számomra kegyetlenség.
Rosszabb már csak az, ha azt is mondod az illetőnek, hogy nem is tud olyanná válni, ami elfogadható, és ezért számára csak a szenvedés maradhat. Ez az üzenet áll minden rasszista, xenofób, és antiszemita gyűlölködés mögött is. A barna bőrű ember nem tudja levedleni a bőrét, a zsidó nem tud árjává születni, ah akarna sem.
Elég sok bizonyíték van arra, hogy az intelligencia nagyrészt egy született képesség, és csak korlátozott módon lehet fejleszteni tanulással, és készségfejlesztéssel. Valamint van elég bizonyítékunk arra is, hogy a képességeket csak megfelelő körülmények közt lehet fejleszteni. Gondolok itt anyagi, és pszichológiai körülményekre. Egy korgó gyomrú, bántalmazott, vagy zaklatást megélő gyerek nem fog ugyanúgy fejlődni, mint egy azonos intelligenciájú, és képességű társa, akinek nincsenek ilyen jellegű problémái.
Ezért teljesen irreális arról beszélni, hogy ha eléggé odateszed magad, és igazán, de igazán-igazán akarod, akkor neked is teljesülhet az amerikai álmod. Ez nemhogy álom, hanem egyenesen tündérmese. Amiben a tündérek persze a cég vezetői, akik eldöntik, hogy melyik gyakornok kap majd állást.
Végül pedig, ne feledjük azt a több tucat szintén keményen dolgozó, szintén intelligens, szintén lelkes gyakornokot, akik a fél éves, ingyenes gürcölés után mégsem kapták meg az állást.
Az ők történetüket nem halljuk ebben a filmben, mert ez a lottónyertes Chrisről szól, aki a hajléktalanságból felküzdi magát a brókerügynökségig. De ne feledjük, hogy Chris, és társai nem csak valamit dolgozgattak. Konkrétan elhangzik, hogy legalább nyolcszázezer dollárnyi új pénzt kell behozzanak a cégnek, annak érdekében, hogy egyáltalán esélyük legyen az állásra.
Tehát, ha valaki mondjuk csak félmilliót hoz be, míg a másik hétszázezret, akkor előbbi kiesik a rostán. A félmilliós szerződéseket viszont megtartja a cég. Miközben, aki dolgozott ezekért a szerződések megszületéséért nem kap egyetlen centet sem, fél éven keresztül.
Én elhiszem, hogy sokaknak még ez is teljesen elfogadható, mert ott van az esély a főnyereményre. Akkor is, ha ez az esély nagyon alacsony. Aki hajlamos az ilyen gondolkodásra az azt gondolja, hogy majd ő lesz a kivétel. Hasonlít ez a szerencsejáték-függők mentalitásához.
Ez a film emlékeztetett arra, hogy a szenvedéssel való megküzdés, ha segítség nélkül megy át rajta valaki, mindig valamiféle babonás, és irreális viselkedésben végzi. Mert másképp nem tud a helyzettel megbirkózni az ember. Mert csak kibírni egyedül nem lehet. Ezért kell Isten. Ezért kell a szerencse istennője rámosolyogjon a játékosra. Ezért kell a karmában hinni. Mert nincs valós kegyelem, szeretet, támogatás, vagy igazságosság az életünkben. Ezért az emberek azzal nyugtatják magukat, hogy ha mi nem is, és a mi közegünk nem is, de majd valami természetfeletti hatalom, ami erősebb, mint mi, és erősebb, mint a minket szívató háziúr, adóhivatal, vagy főnök, és majd ez a felsőbb hatalom elintézi, hogy a dolgok jobbra forduljanak. Nekünk meg csak az a dolgunk, hogy rájöjjünk miként nyerhetjük el ezek kegyét.
Értékeltem, hogy a film nem mondja ki ezt, de van benne egy jelent, hogy a hajléktalanság közepén elmennek egy templomba, és részt vesznek egy vidám istentiszteleten. Majd később a kisfiú kérdi, hogy mikor mennek vissza a templomba. Biztos vagyok benne, hogy sokaknak hasonló jó élményei vannak az egyházzal kapcsolatban, és ezért gondolják azt, hogy az egyházak közhasznú tevékenysége felülír bármi mást, és ezért nem lehet őket kritizálni.

A filmben, Chris tényleg nagyon jó emberismerettel kezeli a tőzsdecég vezetésével, és a közvetlen főnökével való kapcsolatát. De közben olyan mértékben sérül az emberi méltósága, ami egy ténylegesen jó, és emberséges társadalomban nem lenne szabad megengedni.
Persze belemehetünk a játékéba, mint Chris, és egy nagyon kis százalékuknak talán sikeres is lesz. De nem lenne jobb mindannyiunknak, ha ehelyett mind kapnánk egy kicsivel több segítséget a bajban, és megtartva az emberi méltóságunkat elehetnénk az életünket?
Nem csak egyesek végtelen vagyonának növekedéséhez, és növekedésért önmagáért, hanem mindannyiunk boldogság-keresésének útján, a boldogság nyomában, együtt.

 

Kommentelnél? Katt ide.

Billy Elliot | Humanista filmek

Légy önmagad, akkor is, ha ez nem passzol a környezeted elvárásaiba.

A Billy Elliot egy aranyos, szívmelengető film arról, hogy ha találsz valamit, amit szeretsz, és amiben jó vagy, tarts ki mellette, akkor is, ha másoknak ez nem tetszik.

Sok hasonló történet van, és ezek mindig szívszorítóak. Amikor fikcióról van szó, akkor általában van egy boldog végkifejlet is, de az alapvető konfliktus gyakran az, hogy adott egy gyerek, aki felfedezi, hogy jó valamiben, és szeretné azt csinálni, a felnőttek pedig nem engedik.
Nagyon sok fantasy, és kortárs ifjúsági mű erről a konfliktusról szól.
Miért ennyire gyakori történet ez?

Gyereknek lenni nehéz
A probléma forrása az, hogy a gyerekeket nem tartjuk teljes jogú emberi lényeknek. Ezért elfogadható, hogy felnőttként, helyettük hozzunk döntéseket az ők életükről.
És igen, vannak kérdések, amiben egy gyerek nem tud egyedül döntést hozni. Viszont nincs olyan kérdés, ami őt illeti, és amiben nem lehetne vele beszélni, és utána, a gyerek kívánsága szerint valamit megvalósítani.

Szülőnek lenni nehéz
Problémáink vannak az egyenjogúság fogalmával, és a közös döntéshozatallal. Nem tudjuk, mi az egyenlő bánásmód, mert gyerekként velünk sem bántak hasonlóan.
Ez egy ördögi kör, amit valahol viszont meg kell szakítani.

Billy Elliot a modern tanmese
Az ehhez hasonló filmek tulajdonképpen a modern kor tanmeséi. A történet végén a szereplők rájönnek valamire, és tanulnak valamit, ezáltal tanítva valamit a nézőknek is. Billy apja például rájön (spoiler), hogy mégiscsak jó lenne a gyerek véleményét is meghallgatni, különben ő maga teszi boldogtalanná a saját gyerekét. Ha pedig szereted a gyereked, akkor nem akarod, hogy boldogtalan legyen miattad. És képes vagy elengedni az ő élete feletti teljes kontrollt.

A való életben sokan nem képesek erre, és ezért van annyi ideges, és kontrollmániás ember a világban. Aki nem tudja a dolgokat elengedni. Aki nem tud továbblépni egy vélt sértésen.
A filmben (szintén spoiler) ezt úgy jelenik meg, hogy a vágyva vágyott balett iskolába való felvételi után, Billy úgy érzi, kudarcot vallott, és egy másik gyerek azzal vigasztalja, hogy ha most nem ment jól, majd jövőre ismét próbálkozhat. Ekkor Billy, mivel nem tudja másképp kezelni a feszültségét erőszakban robban ki, és megüti a másik gyereket.
A gyerekként megélt krízis, vagy sebezhetőség, ha nem gyengédséggel és szeretettel találkozik, hanem hatalmaskodással, és erőszakkal, tud ilyen reakciót kiváltani. Később pedig érzelmi kontroll problémákhoz vezethet. Vagy erőszakos viselkedéshez.
Ha egy gyereknek azt tanítjuk, hogy nem lehet gyenge – mert akkor bántják – és az egyetlen elfogadható reakció az erőszak, akkor ő maga is erőszakos felnőtté válik.

Nagyon sok probléma megoldódna, ha több szülő jönne rá, ahogy a filmben a Billy apja, hogy a gyereke fontosabb, mint a saját büszkesége, és hajlandó lenne elismerni, ha tévedett. Valamint, ha a szülők támogatnák a gyereket abban, ami őt érdekli.
Nem a balett a lényeg, mert az érdeklődés gyerekenként változik. Ami fontos az, hogy elfogadjuk, és támogassuk a gyerekeinket, mert az életük akkor is az övék, ha még „csak gyerekek”. Önmeghatározásra mindenkinek joga van. A „mindenki” kategóriába pedig a gyerekek is beletartoznak.

 

Kommentelnél? Katt ide.