Evolúció | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Sokáig csak a szájhagyomány, majd később a vallások tudtak választ adni arra a kérdésre, hogy hogyan alakult ki az élet, és miért néznek ki az élőlények úgy ahogy. Majd 1859-ben mindez megváltozott egy, az evolúció elméletéről szóló könyv kiadásával. Mivel az elmélet több ponton ellentmond a vallásnak ezért szinte megjelenése óta folyamatos támadásoknak van kitéve. A környezeti feltételekhez való adaptáció, és az ez alapján kialakuló genetikai változatosság elméletét viszont több tudományág is alátámasztja, és manapság már nehéz tagadni helyességét.

Ennek ellenére vannak vallások, melyek ambivalensek a kérdésben. Mint például egyes zsidó és keresztény irányzatok, melyek közt találunk olyat, mely elfogadja az evolúció tényét, de ennek kezdeményezőjeként továbbra is Istent teszi meg. Valamint olyat is, mely határozottan tagadja az evolúció lehetőségét is.
Utóbbiak közül egyesek azt hangsúlyozzák, hogy a semmiből nem keletkezhetett minden, ezért a folyamatot mindenképp Isten kellett elindítania, akkor is, ha az élet további virágzásért evolúciós folyamatok felelősek. Szerintük bár a tudomány képes magyarázattal szolgálni a hogyanra, de a miértre, és mindennek a kezdetére nem tud választ adni. És szerintük csakis Isten, és az általa végrehajtott szándékos teremtés az egyetlen értelmes magyarázat. De ezen kívül, egyes keresztények szerint értelmes formák (mint például az ember) csakis értelmes lényektől származhatnak.
Hasonlóan szigorú, és elutasító álláspontot foglalnak az ortodox zsidók, de például a hinduk, és a muzulmánok is.
A magyarországi hinduizmus képviselői például erőteljesen evolúció-ellenesek, és határozottan kijelentik, hogy a világ létezésére csakis a teremtés adhat magyarázatot. Teljes mértékben elutasítják annak a gondolatát, hogy az élet Isten irányítása nélkül fejlődött volna, és abban hisznek, hogy maga az evolúció folyamata a legszilárdabb bizonyíték arra, hogy a világ szándékosan lett tervezve, Isten által.
A világ hindui közt viszont már nincs ennyire teljes egyetértés a kérdésben. Egyesek azt gondolják, hogy az evolúció folyamatában nem jelenhet meg a véletlen, mert ez kizárná, hogy Vishnu közrejátsszon benne, ami hitük szerint lehetetlen. Mások szerint viszont az evolúció csupán egyike a lépéseknek, melyen keresztül Brahman (Isten) létrehozza az életet.
Hasonlóan szigorúan látják a kérdést a muszlimok, akik szerint minden ami létezik Isten teremtésének eredménye, és ezen belül szintén Isten minden dolog létezésnek, és elmúlásának az oka. Tehát semmi sem történhet Isten akarata nélkül, beleértve az evolúciót is. Ezért elutasítják az elméletet, mint magyarázatot az élet eredetére, és hangsúlyozzák, hogy „csupán elméletről van szó”.
Ezen kívül hiszik, hogy a teremtéstörtének nem minden részlete ismert, de erről csakis Istentől kaphatunk válaszokat. Ezért azt gondolják, hogy ennek részletei nem fontosak, mert a teremtés tanulságai azok, melyek szerepet játszanak a vallásilag elfogadható életben. Valamint hisznek abban, hogy a Korán, mivel isteni eredetű, ezért tökéletes, és soha nem kerül ellentmondásba a tudománnyal. Ha ez mégis megtörténik, akkor a tudomány az, ami helytelen célokat követ, és nem arra törekszik, amire kellene.
Ezektől merőben eltérően a buddhizmus követői szerint az evolúció kérdése lényegtelen, mert az emberek számára elsődleges a tudat, és ennek uralása. Hitük szerint arra kell koncentrálnunk, hogy megtanuljuk uralni a tudatunkat, és a világ működése megfogalmazható tudományosan, és ez összeegyeztethető a vallással. A tudományos elméletek fejlődéséről azt tartják, hogy ezek szükségszerűen mások a különböző korokban, mivel mindig az emberi tudat közreműködésével jönnek létre.
Hitük szerint az emberi tudatból vezethető le a minket körülvevő világhoz való viszonyunk, és a tudományos elméletek is csak ennek tükörképei. Tehát, amíg ismereteink korlátoltak voltak, addig elfogadható volt a teremtéstörténet, mint az eredetünk magyarázata. De a tudásunk fejlődésével felül kell vizsgálnunk a viszonyunkat a világgal is. Az egyetlen ami állandó az a tudatunk feletti kontroll elsajátításának szükségessége, mert csakis ez jelent megoldást a szenvedéssel teli létből való megszabadulásra.

A humanisták szerint az élőlények eredetét az evolúció tudományos elmélete pontosan fogalmazza meg, és ezért elfogadják azt. Vannak humanisták akik szerint az evolúció-elmélet által leírt eredettörténet sokkal érdekesebb, mint bármely vallásos, vagy természetfeletti eredetről szóló legenda. Ugyanis eszerint a Földön ma élő összes állat és növényfajjal létezik közös ősünk, és erre manapság erőteljes bizonyítékaink vannak.
Ezek nem csupán az őskövületek alapján léteznek, melyek szintén erre utalnak, hanem a létező kortárs állatfajok megfigyeléséből is egyértelmű. Épp ezért volt lehetséges Charles Darwinnak már 1831-ben megfogalmaznia az evolúció-elméletet. Manapság viszont ennek helyességét a genetikai tudásunk is alátámasztja.
A gének ugyanis nemcsak arra jelentenek bizonyítékot, hogy egyes emberek, vagy akár egyes állatfajok rokonságban állnak egymással, hanem arra is, hogy létezett egy úgynevezett univerzális közös ősünk is, ami kb. 4 milliárd évvel ezelőtt élt, és amely maga a sejt volt. És bár arról nincs pontos információnk, hogy ez az egész folyamat hogyan, és miért indult be eredetileg, de a humanisták szerint ez a kérdés másodlagos ahhoz képest, hogy maga az evolúció folyamata tisztán érthető, és biztos, hogy megtörtént, sőt manapság is folyamatban van.
Valamint azt gondolják, hogy az élet létrejöttének miértjére választ keresni felesleges. Az élet létezik, és mi mindannyian részei vagyunk. Ez épp elég. Nem tartják szükségesnek, hogy ennek a folyamatnak valamilyen eredeti indoka, vagy célja legyen ahhoz, hogy ma élő lényként boldogulhassunk a világban.
A humanisták szerint érthető, hogy minden csoport kialakított magának valamilyen eredettörténetet, mert ez fontos része annak, hogy értelmet, és célt találjunk a létezésünknek. Éppen ezért népszerűek a dokumentumfilmek, vagy a megismerést támogató beszámolók. Ezáltal megismerhetjük önmagunkat, és értelmezni tudjuk a világot, illetve a velünk történő eseményeket.
A vallásos eredet-mítoszokat érdekesnek és fantáziadúsnak tartják, de ugyanakkor azt gondolják, hogy arra a kérdésre, hogy honnan származunk a biológia, és az antropológia pontosabb választ képes adni. A vallásokban leírt eredettörténet ugyanis sokszor csupán szimbolikus, és sokkal inkább tükrözi a kort, melyben született, mintsem a valós történelmi eseményeket. A paleontológia (őslénytan) illetve a kapcsolódó tudományok a vallásokhoz képest sokkal pontosabb képet adnak arról, honnan származunk, és mi történt a múltban. Illetve ahogy a tudásunk egyre fejlődik, és az eszközeink egyre kifinomultabbá válnak, annál pontosabb képet tudnak adni arról hogyan működik a minket körülvevő világ. Ezáltal pedig a származásunk kérdése is egyre tisztábbá tud válni.
Ehhez képest a vallások által vázolt történet az istenség(ek) általi teremtéssel kezdődik, és amely egy meghatározott irányt, és célt ad a létező élőlényeknek, melyeket vallási szabályok formájában fektet le. Hosszú ideig csak ez a történet létezett. De a tudományos módszer fejlődésével ez a tervezettségből eredő bizonyosság Isten tervére az emberiséggel egyre inkább veszíteni kezdett a népszerűségéből.
És bár nem minden vallás teszi ezt, de a nagy világvallásokon belül megjelentek irányzatok melyek megpróbálják összeegyeztetni a vallás dogmáit a modern tudomány eredményeivel. Így alakultak ki olyan mozgalmak, mint például az intelligens tervezettség, mely azt állítja, hogy Isten nem a mai formájában teremtette az élőlényeket, hanem elindította a folyamatot, és az evolúció ennek része.
De ez, és ennek különböző fokozatai, melyet a különféle egyházak elfogadnak, vagy egyenesen népszerűsítenek, sajnos gyakran teljes félreértése magának az evolúció folyamatának. Az evolúció, vagy más néven a természetes kiválasztódás (szelekció) ugyanis pontosan arról szól, hogy a kiválasztás folyamatában nincs szükség egy ezt irányító entitásra, hanem a folyamat a környezet és az élőlények tulajdonságainak kölcsönhatása miatt következik be. Magyarán, az evolúció folyamata teljesen vak, és nincs semmilyen végcélja, ami felé az élőlények fejlődnének.
Bár egyesek számára nehéz lehet megérteni, és elfogadni, hogy az életnek nincs egy előre meghatározott célja, de a humanisták szerint épp ebben rejlik a létezés szépsége. Mert azáltal, hogy nincs egy mindenható, és természetfeletti módszerekkel beavatkozó lény, aki mindezt irányítja, és amely a saját céljai felé terelne, ezért valójában szabadok vagyunk. Mindaz, amit teszünk a létező világgal kapcsolatos reakció motiválja, tehát maga a világ. És ezáltal ennek teljes értékű tagjai tudunk lenni. Nem egy isteneknek alárendelt, nem egy adott célra kiválasztott, vagy bármely más módon használt részei, hanem szabad, és önmagunkban is teljes értékű részesei az univerzumnak.

Források
Chown, M. (2020). Marvellous blunders. New Humanist, 135(3), 16.
Dawkins, R. (2011). A valóság varázsa. Libri kiadó, Budapest
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Evolúció (Wikipedia)
210 éve született az ember, aki mindent a feje tetejére állított
Van jobb megoldás az evolúció ábrázolására: ez az élet korallja
Még a gyorsan alkalmazkodó madarak sem tudnak lépést tartani a klímaváltozással
Ez egy rossz hír: már nem képest lépést tartani az evolúció az emlősök kihalásának ütemével
Religion and science – Theory of evolution
Hinduism Transcends Darwin’s Theory of Evolution
Darwin’s Theory of Evolution and Hinduism are Consistent

Kommentelnél? Katt ide.

Pokol | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

A pokolról kétféle elképzelés létezik. Az egyik szerint a pokol egy valós hely, ahol a rossz, gonosz, hitetlen emberek lelkei örökké tartó elviselhetetlen gyötrelmekben részesülnek.
A másik elképzelés szerint a pokol az örök elszakítottság Istentől.

Maga a pokol képe már az ókori egyiptomiak vallásában megjelent, ahol az istenek ellenségeit különféle büntetések érik a másvilágon. Ré isten ellenségeit fejjel lefelé forró homokba merítették, míg Ozirisz istennő ellenségeit lefejezték, és a szívüket egy szörny falta fel. De ugyanúgy az ókori görögök is hittek egy szellemvilágban, ahol különbség van téve a bűnösök, és a jámbor lelkek közt.
Az ítélet napja pedig a zoroasztriánus vallásból került át a jelenlegi világvallások egy részébe. Eszerint az utolsó ítélet napján a halottak föltámadnak, és egy nagy olvadt fém folyam jelenik meg, mely a bűnösöknek fájdalmas, az istenfélőknek viszont kellemes, mint a meleg tej.
A zsidó vallásban a pokol nem szerepel a Tórában, és az ezzel kapcsolatos hagyomány a szent iratokon kívülről származik. A valláson belül vitatott kérdés, hogy a zsidók megszabadulhatnak a pokol büntetésétől, vagy pedig ez örökre szóló.
Egyes zsidó filozófiai irányzatok, többek közt a kabbala, azt hangsúlyozzák, hogy jót tenni csak ebben a világban lehet, és ezért a lelkek visszavágynak ide a halál után. Mások a pokol leírásait pusztán metaforikusnak tartják, és azt gondolják, hogy ezek csupán egy spirituális megtisztulási folyamatra utalnak.
Az Istentől való elszakítottság a kereszténység egyes értelmezéseiben jelenik meg. Egyesek szerint az Isten és a Sátán közti utolsó nagy csata után a menny kapui mindenki számára megnyílnak. Mások szerint viszont az ítélet napja után a bűnösök a Sátán kezébe kerülnek, és örök kárhozatra ítéltetnek, elválasztva Istentől, míg a jámbor hívőknek örök boldogságban van részük Isten lábai előtt.
Egyes keresztények szerint a Bibliában leírt pokol nem túlzás, de célja az, hogy a figyelmet az életre irányítsa. Ez alatt a tettek következményeit értik, mert hitük szerint csakis a földi létünk alatt tudunk változtatni a tetteinken, és a jót választani.
Az Ítélet Napja, és a pokol tana kiemelt fontosságú az iszlám vallásban. Bár a szent szövegek, és a tanítók hangsúlyozzák, hogy Isten igazságos, és könyörületes, de a pokol borzalmainak említése, és fenyegetése ugyanannyira hangsúlyos ezekben. Hitük szerint a büntetéssel való fenyegetés az emberek érdekét szolgálja, mert ezáltal figyelmeztet a bűnökre, és ez egyfajta könyörület. Hiszik, hogy Isten csak hitet vár az emberektől, illetve azt, hogy kövessük, amit megparancsolt, és elkerüljük azt, amit megtiltott. De ugyanakkor azt is rengetegszer hangsúlyozzák, hogy Isten azt bünteti meg, és annak könyörül, akinek Ő akar.
A keleti vallások, mint a hinduizmus és a buddhizmus azt tartják, hogy az életben elkövetett bűnök következményei (karmája) ledolgozhatók nem csak a Földön, hanem egy még inkább szenvedésekkel teli világban, melyet nevezhetünk akár pokolnak is.
A hindu hit szerint, a pokol az univerzumok alján fekvő óceán felett található huszonnyolc bolygó, ahová azok a lelkek születnek újjá, akik Isten törvényeivel ellentétes, borzalmas tetteket hajtottak végre. Itt évezredeken keresztül sínylődnek, és csak ez után kapnak újabb lehetőséget a Földön való újjászületésre. Egyes hinduk szerint maga a húsfogyasztás is egy olyan tett, ami az ezekre a pokol-bolygókra való születést vonja maga után.
A buddhisták a keresztény purgatórium fogalmához hasonló helyként képzelik a poklot, ahol a lelkek ledolgozzák a rossz karmájukat. Különbséget tesznek a tudatlanságból, és a szándékosan elkövetett ártalmak közt, és hiszik, hogy a legrosszabb helyzetbe azok kerülnek, akik tudatosan ártottak másoknak.

A humanisták a pokol tanát kegyetlen gondolatnak tartják, és azt gondolják, hogy ez önmagában véve is rossz tanítás, mert azt üzeni, hogy a problémákat erőszakkal lehet megoldani. Azt gondolják, hogy a vallások erőszakos istenképe, aki bár mindenható, mégis úgy dönt, hogy szélsőséges és szükségtelen erőszakot alkalmaz a teremtményeivel kapcsolatban, nemhogy csodálatra méltó, hanem egyenesen ijesztő, és összeegyeztethetetlen egy szerető isten képével. Valamint azt gondolják, hogy azok, akik egy ilyen istent imádnak maguk is hajlamosabbak az erőszakra, mert vallásuk tanítása szerint ez elfogadható, és erkölcsös reakció arra, ha valami nem úgy történik, ahogy szeretnék, vagy ahogy szerintük helyes. Egy kegyetlen istenben való hit kegyetlenné teszi a hívőt is.
Ehelyett a humanisták az egyéni erkölcsi autonómiát hangsúlyozzák. A humanisták nem gondolják, hogy bármit meg szabad tennünk, és elfogadják, hogy a társadalomnak szabályok szerint kell működnie. De ugyanakkor azt gondolják, hogy mindannyiunknak szabadnak kell lennünk abban, hogy kialakítsuk a saját erkölcsi mércénket, és egyéni döntéseket hozhassunk ami a morált illeti. Szerintük az erkölcs mércéje nem egy külső erő, vagy entitás, aki ítélkezik az emberek tettei felett, hanem ezeket a döntéseket maguk az emberek hozzák.
A humanisták szerint mindenki egy saját, belső erkölcsi mércét követ, még akkor is, ha ezt egy adott vallás keretében teszi. Ugyanis nincs senki, aki teljes egészében elfogadná vagy akár betartaná a vallása összes előírását, és erkölcsi útmutatását. Mindenki válogat valamilyen szinten; egyes szabályokat rendkívül fontosnak tart, másokat meg könnyedén elutasít, annak ellenére, hogy mind ugyanúgy istentől származnak. Arról nem is beszélve, hogy a különböző szabályok néha még magán a valláson, vagy a szent könyvön belül is ellentmondásosak. Ezért a humanisták szerint nem szükséges Istenre vagy istenekre hivatkozzunk amikor az erkölcsről van szó. Ugyanúgy hozhatunk erkölcsi döntéseket, és vállalhatunk felelősséget a saját tetteinkért, ha közben nem támaszkodunk egy természetfeletti lény szabályaira.
A humanisták elutasítanak mindennemű istenekre, és természetfeletti lényektől származó revelációra épülő értékrendet, és ehelyett az erkölcs alapjának az emberi jóllétet teszik meg. Azt gondolják ugyanis, hogy mikor arról van szó, mi a helyes, és mi a helytelen fontosabb azt vizsgálni, mi az amire az embereknek szüksége, és igénye van. Azt kell megtalálnunk ugyanis, hogy mi az ami elősegíti az emberi faj fejlődését, jóllétét, és boldogságát, illetve, mi az, ami ebben akadályozza.
Ugyanezt tartják érvényesnek a többi érző lénnyel, és a minket körülvevő világgal kapcsolatos erkölcsi hozzáállásunkról is. Ebben sem működik a minden megengedett elv, mert az önös érdekből, és figyelmetlenségből elkövetett cselekedetek ugyanúgy ártanak másoknak, és a világnak, mint a szándékos rosszindulat. Ezért a humanisták szerint minden ilyet kerülni kell, amennyire épp lehetséges.
A nem ártás, a következmények vizsgálata, és a felelősségvállalás, illetve az igazságosság, és méltányosság képezik a humanista erkölcs alapját. Ezeket pedig szükséges nemcsak szekuláris, azaz világi, és természetfelettitől mentes törvényekbe foglalni, melyek minden polgárra érvényesek, hanem szükségesnek tartják azt is, hogy ezeket az emberek kulturális szinten is elfogadják, és elsajátítsák. Ha egy ilyen szabályról kiderül, hogy ártalmas az embereknek, a környezetnek, vagy akár más érző lényeknek, akkor a humanisták szerint azt a szabályt, vagy törvényt meg kell változtatni. Szerintük nincsenek kőbe vésett szabályok, melyek mindenképp érvényesek mindenkire. A szabályok megszegésének következményei pedig itt és most kell bekövetkezzenek, annak érdekében, hogy igazságszolgáltatás, és helyreállítás történjen. A humanisták nem tartják megnyugtatónak azokat az állításokat, mely szerint a másvilágon, az ítéletnapján, vagy egy elkövetkező életben lesznek majd következményei egy ártalmas cselekedetnek.
Gyanakvással szemlélik azokat a kijelentéseket, melyek abban lelnek örömet, hogy egy másik lény a pokolban szenved rettenetes kínokat. Sokszor ártalmatlan dolgokért, vagy pedig egy adott istenség elleni vétség miatt, mellyel valójában senkinek nem ártott, és csupán egy vallási szabályt szegett volna meg. Nem egy volt hívő számol be arról, hogy gyerekkorában rettenetes félelmet élt meg, amikor a pokol tanítását hallotta, és ahogy ez a félelem még évekkel később is kísértette, és ezáltal megkeserítette az életét. A humanisták szerint azoknak a hívőknek a megszólalásai, akik ezt szenvedélyes örömmel hangoztatják egyenesen felkavarók, és aggasztóak. Mások szenvedésében örömet lelni nem tűnik összeegyeztethetőnek számukra a szeretettel, melyről a vallások beszélnek.
Hasonló módon aggasztónak tartják azokat a tanokat, melyek azt hirdetik, hogy a mennyország jutalma, és egyben a pokol kínjainak az elkerülése csakis egy szűk, kiválasztottakból álló csoport számára elérhető. A humanisták szerint ez a fajta világkép nemhogy nyugtalanító, hanem egyenesen szörnyűséges. És sokuknak ez az oka annak, hogy elutasítják egyes egyházak tanait, és akár nyilvánosan kritizálják őket.
Ugyanakkor megfigyelhetjük azt is, hogy a büntetés és jutalom, illetve a másvilág ígérete halványulni kezd ahogy az emberiség egyre több szempontból képessé válik megmagyarázni a világ működését, és maga képes megoldásokat találni az emberek problémáira. Egy igazságos, és jóléti társadalomban csökken a mennyország, és a pokol ígéretének fontossága. Ha az emberek megtapasztalhatják, hogy a törvény és az igazságszolgáltatás működik, és probléma esetén számíthatnak rá, illetve ha az alapvető szükségleteiket ki tudják elégíteni, mert nem kell nélkülözniük, akkor a társas viszonyokat feszítő ellentétek száma is csökken. Ezáltal nő az általános jóllét, melyben nincs szükség egy mindenható, és bosszúálló istenre, vagy egy természetfeletti szabályrendszerre, mely majd valamikor igazságot tesz. Mert az emberhez méltó lét, és a boldogság már most, ebben az életben lehetséges, és mindenkinek kijár.

Források
Anon. (2009). Qur’an. (második kiad.) Penguin books, London
Howel Smith, A. D. (1942). Many men, many hells. The Rationalist Annual, 68.-74.
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Whyte, G. (1911). The consolations of religion. The R. P. A. Annual, 46.-50.
Wilkonson, R, Pickett, K. (2010). The spirit level. Penguin Books, London
Pokol (Wikipedia)
Az utolsó ítélet (A Katolikus Egyház Katekizmusa)
Vatikán: Igenis van pokol
A Humanistic Damning Of The Doctrine Of Hell

Kommentelnél? Katt ide.

Szent iratok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Isten akaratának írott formában való kinyilatkoztatása a zsidó, keresztény, és muzulmán hitre jellemző. A nagy kérdés, hogy az emberek képesek-e megérteni ezek tartalmát, ezért mindhárom vallásban nagyon fontos az iratok elemzése. Az eltérő magyarázatok miatt alakult számos irányzat ezen vallásokon belül, és mindegyik magát tekinti az egyetlen helyes értelmezésnek.

Vannak hívők, akik szerint a szent szövegek minden mondata, szava, és betűje kiemelt fontosságú, és ezekből sem elvenni, sem hozzáadni nem szabad.
Úgy a zsidó hagyományban, mint a kereszténységben léteznek irányzatok és felekezetek, melyek szó szerint értelmezik a szent iratokat, valamint irányzatok, melyek szerint a szent szövegeket a saját koruk tudása szerint kell értelmezni. A haladóbb szellemiségű zsidók szerint például, bár a Tóra (Mózes öt könyve) szövege azonos, de az újabb és újabb generációk más és más tanulságokat vonhatnak le ebből.
Egyes keresztények szerint pedig a Biblia nem tudományos mű, hanem egy „zsinórmérték”, melyhez a hívőknek igazodniuk kell. És bár ennek szövege a szerzői korának tudást tükrözi, de ugyanakkor ezek célja nem az, hogy a világról való tudást terjesszék, hanem sokkal inkább az, hogy megmutassák az embereknek, hogyan kell helyesen élni, és jó embernek lenni. Vannak, akik szerint a szentírás nem szabálygyűjtemény, hanem bizonyságtétel, mely (Isten vagy a Szentlélek által) ihletett. Épp ezért annak ellenére érvényes napjainkban is, miután több állításáról kiderült, hogy téves. Ezért a Szentírás tanulmányozása az emberi léttel kapcsolatos kérdések megválaszolásához szükséges. Hasonló módon a zsidó hagyományban is fontos szerepet tölt be a szent iratok tanulmányozása. Számukra ennek azért van jelentősége, mert azt tartják, hogy mivel minden ember különböző, illetve új élettapasztalat szerzésével, és új tudással másként értelmezheti a tanítást. Ezért a zsidó vallási életnek fontos része a szent szövegek felolvasása, mert a hívők ezáltal átismételik, és ennek során újraértelmezik azok szövegét.
Az iszlámban a szent könyvnek, a Koránnak, még nagyobb jelentősége van, és egyeseknek maga a fizikai könyv is szentnek számít.
Ebben három fő témakor jelenik meg: a hittételek, a törvények, és a történetek. Előbbiek jelentik az Isten által az emberek számára előírt életvezetési szabályokat. Utóbbiak pedig olyan történetek melyek Mohamed prófétáról, valamint más, korábbi prófétákról szólnak, és melyek útmutatásokat tartalmaznak, illetve csodákat írnak le. Ezek célja, hogy megmutassák, hogy a világ törvényeit felfüggeszteni csakis Isten képes, és minden az ő kegyéből történik.
Hasonló célt tulajdonítanak a hinduk a saját szent könyveiknek, melyet közös néven védikus írásoknak neveznek. Mivel ezek lejegyzője és szerkesztője hitük szerint Isten egyik formája, ezért az ezekben foglaltak nagy részét szó szerint értelmezik, és megbízhatónak, illetve tisztának tartják.
A hinduk szerint a szent iratok célja, hogy az emberiséget a lelkiség síkjára emeljék, és közelebb vigyék Istenhez.
Szent könyvek a buddhizmuson belül is léteznek, melyeket a Tripitaka-nak, vagy más néven a páli kánonnak neveznek. Ezek Buddha tanításainak gyűjteményei, de mivel a buddhizmus alapvetően egy szerzetesi vallás, ezért a kánon egy része a szerzetesi életre vonatkozó szabályokat tartalmazza. 227 szabály létezik a szerzeteseknek, de ugyanakkor a női szerzetesek további szabályokat is be kell tartsanak. A kánon többi része Buddha tapasztalatainak leírását, és ezek magyarázatát is tartalmazza. Ezen kívül a különféle buddhista irányzatokon belül léteznek további saját szent szövegek is.

Még egyes vallási vezetők is úgy gondolják, hogy a szent szövegek értelmezése az emberek hitére épül, nem pedig kizárólag a szavakra. És mivel a hit nem racionális, ezért racionálisan nem is irányítható, de nem is kérdőjelezhető meg. Tehát, a szent iratok értelmezése azoktól függ, akik a szöveget olvassák, és ez nem jelenthet objektív szabályrendszert senki számára. Ezért létezhetnek különféle felekezetek, akik alapvetően mind ugyanazt a szent szöveget olvassák, és ugyanahhoz az istenhez imádkoznak. Vannak akik szerint ezzel nincs is semmi baj, és a szent szövegek fundamentalista, szó szerinti értelmezése rosszabb, mint a szabad, egyéni értelmezés.
Bár a régebbi irányzatokról, mint például a katolikus egyház, azt gondolnánk, hogy azok sokkal inkább szó szerint veszik a szent írások értelmezését, a valóságban ezek is adnak lehetőséget a hívőknek a személyes értelmezésre. A szent iratok értelmezését ugyanis nem csakis a szöveg alapján végzik, hanem a hagyomány alapján is.
Amint láthattuk vannak irányzatok, melyek szerint a szent iratok célja, hogy spirituális igazságokra vezessék a hívőt. Az pedig, hogy ezt melyik korban hogyan értelmezik a hívők, nem csupán a szent szövegek tartalmától függ. Sokan hisznek abban, hogy ez nem csupán a kultúra hatására, hanem egyenesen isteni sugallatra történik, ezért ugyanúgy érvényes, mint a szó szerinti értelmezés.
Gyakran hallhatjuk azt is, hogy a szent iratokat nem szó szerint hanem képletesen kell értelmezni, mert ezeknek a szövegeknek a célja magasabb igazságok közvetítése. Mivel egyes hívők hiszik, hogy a földi élet csak próbatétel, és ami igazán fontos az a halál után következik, ezért ezeknek a rejtett, szimbolikus jelentéseknek a megfejtése és értelmezése fontosabb, mint a szövegek szó szerinti jelentéstartalma. Azok számára, akiknek a másvilág fontosabb, a szent szövegek földi tényekre való redukálása nevetnivaló dolognak számít.
Ugyanakkor egyes szent szövegekben található dolgokat a változó erkölcsi értékek miatt muszáj nem szó szerint értelmezni, mert sokszor olyan mértékű szörnyűségeket tartalmaznak, melyek manapság már nem elfogadhatók. Ezért az allegorikus értelmezés, vagy csak képletes, példabeszéd jellegük hangsúlyozása fontossá válik a hívők számára, annak érdekében, hogy a szent irataikat továbbra is az erkölcs forrásaként jelölhessék meg.

Mindezzel szemben a humanizmuson belül nincsenek kiválasztott, vagy szent szövegek. Mivel a humanizmus egy világnézet, de nem szervezett vallás, ezért az ezzel kapcsolatos írásoknak maguk a humanisták nem tulajdonítanak különleges szerepet. Úgy is lehet valaki humanista, hogy soha nem olvasott egyetlen hosszabb erről szóló írást, mert ehhez elég egyetérteni a humanizmus elveivel, és világképével. Az ezen az oldalon található szövegek ugyanúgy humanista írások, mint bármely könyv formájában megjelent művek.
Ennek oka a humanisták meggyőződése, hogy a világról alkotott tudásunk legjobb forrása a tudomány, és ennek leírására leginkább annak eszközei alkalmasak. Ami pedig az erkölcsi, és a társadalmi, illetve társas kapcsolatokat illeti, a humanisták szerint az ezekkel kapcsolatos kérdésekre mindig az adott embernek kell megtalálnia a választ. A közös tudásunk segítségére lehet ebben, és irányt adhat, de végső soron mindenkinek magának kell eldöntetnie mit tart helyesnek.
Ennek során viszont nincs szükség arra, hogy egy természetfeletti lény megmondja az embereknek, mi a jó és mi a rossz. A humanisták szerint az emberek maguk is el tudják ezt dönteni, miután gondolkodnak az erkölcsi kérdéseken, és végiggondolják a tetteik következményeit. Azt gondolják, hogy a helyes eljárás nem fektethető le szigorú, írott szabályokba, mert a világ túlságosan komplex, és változó. Mindig szükség van arra, hogy a helyzetet mérlegeljük, és annak keretében gondolkodjunk a dolog erkölcsi mivoltáról.

Ugyanakkor a humanisták sokszor kritikusan szólalnak meg a vallásos magyarázatokkal kapcsolatban. Következetlennek tartják a szent szövegekre való hivatkozást, mert láthatjuk, hogy mindenki válogat ezeken belül, és a saját, már létező álláspontjának megfelelő magyarázatot részesít előnyben.
A humanisták szerint a szent iratok eleve kizárhatók, mint tudás-forrás, mert az inspiráció, vagy reveláció alapján tett kijelentések önmagukon belül is ellentmondásosak, és nem tartalmaznak értelmes magyarázatot arra, hogyan működnek a dolgok. Valamint a létező szent iratok állításaival kapcsolatban rengetegről kiderül, hogy téves.
Éppen ezért az elmúlt század során a vallásos érzések kifejezése, és a teológiai magyarázatok egyre inkább homályossá, és egyre kevésbé konkréttá válnak. Ahogy a világról alkotott tudományos tudásunk fejlődik, úgy lesz egyre kevesebb hely benne a természetfelettinek, és a vallások, illetve a szent iratok örök érvényű magyarázatai egyre kevésbé értelmezhetők szó szerint.
Egyes, úgynevezett, progresszív, vagy liberális vallásos közösségek által nyújtott magyarázatok egyenesen megkülönböztethetetlenek a humanizmus álláspontjaitól, kivéve, hogy hozzáadnak egy plusz lépést: Istent. A humanisták szerint ez felesleges, mert nem ad hozzá semmit a létező tudásunkhoz.
Ugyanúgy hibásnak tartják az erkölcsi mércénk szent iratokhoz való igazítását, mert azt gondolják, hogy a közösségi létünk szabályait sokkal inkább közös, kompromisszum alapú, és egymás emberségét tiszteletben tartó munkával, és párbeszéddel kell meghatároznunk, nem pedig a hagyomány vagy egy szent irat alapján.
Vannak akik szerint muszáj a szent iratokból kiindulva gondolkodni az erkölcsi kérdésekről, mert különben elfeledjük az emberi kultúrák eddigi eredményeit, és enélkül lehetetlen tovább fejleszteni az erkölcsi mivoltunkat. De a humanisták szerint nem szükséges egy véres, kegyetlen, és embertelen, sőt, egyenesen emberhez nem méltó hagyományra alapozni az erkölcsi kérdésekre adott válaszainkat. Egy kiindulópont is lehet téves, és akkor az rossz irányba is vezet majd. Sokkal nehezebb egy kegyetlen hagyományra alapozva, és annak keretein belül mozogva egy emberibb, és élhetőbb rendszert létrehozni.
Ezért a humanisták azt gondolják, hogy a természetfeletti lények által egyszerűen kihirdetett szabályok helyett egy az emberek közti kapcsolatok alapján kialakított, egymás igényeit és szükségleteit figyelembe vevő szabályok rendszerét kell meghatároznunk magunknak. Ezeket soha nem kell gondolkodás nélkül elfogadni, és ezek újratárgyalását mindig lehetővé kell tenni, mert a világ folyamatos változásban van. Az elavult szabályokra, vagy akár a hagyományra való hivatkozás gyakran károsabb, mintha az adott helyzetet figyelembe véve elgondolkodnánk azon, hogy mi lenne a legjobb eljárásmód. A humanisták szerint az olyan szabályok melyek kimutathatóan, és szisztematikusan ártanak másoknak nem megfelelők, és nem nevezhetők erkölcsi szabályoknak sem. Ha pedig valaki ilyen szabályt próbál rákényszeríteni egy másik emberre, akkor az nem erkölcsös, és a szabályt figyelmen kívül lehet hagyni.

Források
Copson, A, Roberts, A. (2020). The little book of humanism (első kiad.) Piaktus, London
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (első kiad.). Oxford University Press, New York
Lofmark, C. (1977, Január). The higher kinds of truth. New Humanist, 10 (Question), 3.-15.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (első kiad.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiad.) Central könyvek, Budapest
Lélekbiznisz és politika – Interjú Gábor György filozófussal
Szent könyv (Wikipedia)
Buddhism religion (homework help)
Scriptures & Texts (The Buddhist Society)

Kommentelnél? Katt ide.

Ördögűzés | Humanista válaszok

Hallgad meg a posztot itt.

Minden világvallás tartalmaz démonokra (rosszindulatú természetfeletti lényekre), és az ördögre vonatkozó tanítást, amely szerint a világban tapasztalható rossz szó szerinti, vagy allegorikus megtestesítője, és amely képes befolyásolni az embereket. Vannak vallások, amelyek szerint a démonok felelősek a különféle fizikai, vagy mentális betegségekért. Ezek eltávolítását az emberi testből különböző szertartások által próbálják elérni, mely vallásonként eltérő lehet, és néha tragikus következményekkel jár.

Az ördögűzés a keresztény egyházak meghatározása szerint egy olyan folyamat, melynek során a gonosz lelket, vagy démont Krisztus nevében, és Isten segítségével eltávolítják és hatástalanná teszik az erre kiképezett egyházi képviselők.
A kereszténységen belül két vallási megfontolás alapján végeznek ördögűzést. Az első miszerint a világban két erő, a jó és a rossz vív küzdelmet egymással. Eszerint a rossz nem csupán a jó hiányát jelenti, hanem egy önállóan létező, és tudattal rendelkező gonosz is létezik, amelynek neve sátán, magyarul pedig ördög. Isten, mivel ő maga a jóság, ezért ő a jó oldalán áll. Ezért a jó és a rossz nincs is azonos létszinten egymással.
A másik ok, amiért a keresztények ördögűzést hajtanak végre az a feltételezés, hogy minden betegség, legyen az testi, vagy mentális valamilyen külső, gonosz erő hatására jön létre. A keresztények pedig, a Jézussal való kapcsolatuk által képesek arra, hogy ezeket a betegségeket gyógyítsák, úgy ahogy valamikor maga Krisztus tette. Hiszik, hogy az igaz követőket Jézus megajándékozza ezzel a képességgel.
Egyes keresztény felekezeteken belül óriási tömegek előtt tartanak gyógyító szertartásokat, amelynek során az ezt vezető lelkész sorra veti alá a hívőket a rituálénak.
De a különböző felekezetek, és kisebb vallási közösségek különféle módon értelmezik a démoni megszállás fogalmát. Nemrég sajtóvisszhangot váltott ki egy ismert vallási gyülekezet vezetőjének kijelentési miszerint „a jógázás démontiszteletre rendelt mozgási kultúra”.
Mások az LMBT embereket próbálják meggyógyítani a másmilyen szexuális vagy nemi orientációjukból az ördögűzés segítségével. Ez utóbbi nem a történelmi egyházaknál, hanem legtöbbször a neoprotestáns, kis közösségeknél jelenik meg.
A katolikus egyház az 1963-as második vatikáni tanács során döntött úgy, hogy csökkenti az ördögre fektetett hangsúlyt, és inkább a kereszténység pozitívabb eszméit, mint a szeretet, jóság, és együttérzést hangsúlyozza a jövőben. Vannak katolikusok, akik szerint ez a lehető legnagyobb butaságra ad jelt.
Ennek ellenére 2000-ben, maga II. János Pál pápa imádkozott egy nő felett, aki valamilyen rohamot szenvedett egy a Vatikánban tartott nyílt mise során. A Vatikán hivatalosan tagadta, hogy ördögűzés történt volna, de a pápa az esettel kapcsolatban kijelentette, hogy „aki nem hisz az Ördögben, az az Evangéliumban sem hisz”.

Az iszlám hit szerint létezik az emberi, és az angyalok világa mellett egy további, szemmel nem látható világ, amelyben további értelmes lények laknak. Ezek a dzsinnek.
Ez a világ az emberek világával párhuzamosan létezik. Hitük szerint a dzsinnek látnak minket, de mi nem láthatjuk őket, mert nem rendelkezünk megfelelő képességekkel ehhez.
Egyes muszlimok szerint az emberek által tapasztalt hirtelen rosszullétek ezeknek a dzsinneknek a kártékony hatása miatt van. Ezek a lények ugyanis képesek befolyásolni az emberek pszichés egyensúlyát, vagy szomorúságot és fáradtságot sugallni nekik. De igazából nem képesek nekik ártani.
Az iszlám tanítása szerint a dzsinnek ellen a legjobb védekezés, ha az ember egyenesen Istenhez fordul, imádkozik, és a Koránt recitálja. Fontos tovább a vallás előírásainak betartása.
Egyes muszlim ördögűzők szerint, ha a gonosz szellem (dzsin) által megszállt embert megbotozzák, miközben Korán verseket is ráolvasnak, akkor az áldozat maga nem érez fájdalmat, hanem csakis a gonosz szellem szenved.
Szintén egyes muszlim ördögűzők szerint a dzsinnek gyakrabban szállnak meg gyönyörű nőket.

A hindu szent iratok, a Védák, szerint léteznek olyan lények, amelyeknek a szem számára nem láthatók, de mégis fizikai anyagból álló testük van. Hitük szerint ezek a lények fizikai test hiányában is vágynak a testi élvezetekre, és ha ezekre nem képesek szert tenni, akkor frusztrálttá válnak. Emiatt sokszor zavart keltenek a környezetükben, és keresnek embereket, akiket zaklathatnak. Ezektől csak egy ördögűzési szertartással lehet megszabadulni. A démon megszállásra elegendő bizonyítéknak tartják azt a néha megjelenő érzést, miszerint valamiféle láthatatlan élőlény zaklatja az embert.
A hinduk elfogadhatónak tartják a többi vallás ördögűzési módszereit is.
Magán a hinduizmuson belül erre a célra az úgynevezett mantrákat (mágikus formula, szó, vagy rövidebb mondat) alkalmaznak. Hitükben azonban ezeket csakis az arra képesített mesterek képesek megfelelően alkalmazni, és mivel a világban jelenleg csökkenőben van a lelki tisztaság, ezért nem is annyira hatásosak. A Krisna-hívők szerint például az egyetlen manapság is mindenre hatásos mantra az Isten neveiből alkotott mantra, a híres Haré, Krisna, Ráma. Hitükben ez képes semlegesíteni a hibákat, és a zavart, amelyet a szellemek okoznak, és távol tudja őket tartani attól aki ezt alkalmazza.

A buddhizmusban is létezik ördögfigura, akinek a neve Mára (a Kísértő). Ő a kezdet, és vég nélküli létforgatag (Szamszára) szenvedéseinek, és kötöttségeinek megszemélyesítője. Az érzéki világ istenségeinek legmagasabb szintjén létezik, és olyan lény, aki mások teremtését is a saját javára tudja fordítani. Bizonytalanságot, félelmet, ellenszenvet, és vágyat is tud kelteni. A tudatlanság zűrzavarában mozog otthonosan. Bár létezik metaforikus alakja is, de van egy formája, amelyet valóban létezőnek tartanak.
A legendák szerint, amikor Buddha a megvilágosodás felé vezető útra lépett Mára megpróbálta ebben megakadályozni, és csak ennek a küzdelemnek a végén vált Gautama Sziddhártha megvilágosodottá, azaz buddhává.
Egyes hagyományok szerint Mára küldte, mások szerint a lányai önként mentek, hogy elcsábítsák a meditáló Sziddhárthát. Mára lányait hagyományosan a sóvárgás, az unalom, és az érzékiség megtestesüléseinek kell értelmezni.
A buddhista tanítás szerint nincs szükség kimondott ördögűzési rituáléra, mert maga a helyes gyakorlat, és az út követése elegendő védelmet jelent. Tehát, ha a tanítást gyakorló átható figyelemmel, éber jelenléttel, és rendíthetetlen összeszedettséggel jár a világban, akkor át tud látni a kísértésen, és ellen tud állni neki. Ilyenkor a démon „szomorúan és csalódottan”, magától fog távozni.

A korai zsidó vallásban nem ismert az ördögűzés gyakorlata, és az ördögnek is kis szerepe volt a hiten belül. Később, közel-keleti (főleg perzsa) hatásra erősödött a neki tulajdonított szerep. Minél későbbi egy rabbinikus írás, annál több említés esik benne a sátánról, és az általa való megszállásokról.
Egyes értelmezések szerint a sátán minden gonoszság megtestesítője, ezért napjainkban is épp annyira aktív, mint az idők kezdetén. Hitük szerint a sátán célja az emberiség elpusztítása, és minden erejét erre fordítja.
Ennek ellenére a zsidó közösségek nem gyakorolnak ördögűzést, és inkább azt tanítják, hogy a gonoszságot mindenkinek magának kell legyőznie. Hogy ebben mennyire volt sikeres egy adott egyén, azt majd Isten dönti el. Az emberek csupán annyit tehetnek, hogy Istenhez imádkoznak azért, hogy legyen elég erejük harcolni a gonosz, és a bűn ellen.

A humanisták szerint az ördögűzés egy tudománytalan, és abuzív gyakorlat.
Ennek alapja egy téves elképzelés a világról miszerint a fizikai, vagy mentális betegségekért külső erők a hibásak. Bár néha ez igaz, de ez az elképzelés annyira szorosan össze van fonódva a babonás, és kinyilatkoztatás alapú vallásos világképpel, hogy nem tud különbséget tenni a vallási révület, és egy epilepsziás roham közt. Ez a különbség pedig sokszor emberéletekbe kerül.

Hasonló gyökere van a manapság egyre népszerűbb tisztító eljárásoknak. Ezek közül több egyenesen vallásokból van átemelve. Van egy laikus elméletem arról, hogy ez a trend összefügg azzal, hogy egyre többet hallunk a környezetszennyezésről, és az ez által okozott szorongást az emberek ösztönösen ilyen babonás, tisztító rituálék végrehajtásával próbálják ellensúlyozni.
Nincsen semmilyen kísérlet, vagy nagymértékű tudományos kutatás emögött, ezért használjuk ezt analógiaként az ördögűzés alapvetően haszontalan voltának bemutatására.

Bár a tiszta étkezés szabályai szinte minden vallásban jelen vannak, és hosszú múltra tekintenek vissza, ezek széleskörű, és önkéntes betartása, akár nem hívők által is talán nem volt ennyire elterjedt. Egyes vallások használnak különböző eszközöket, és módszereket a tér megtisztítására is, és ezeket a módszereket átvették a kortárs ezoterikus mozgalmak is (lásd hangtálak). Néha anélkül, hogy ezek vallási eredetét figyelembe vették volna.
Mindkét esetben azzal a feltételezéssel van dolgunk miszerint a saját környezetünk és tetteink irányításával képesek vagyunk befolyásolni, és uralni az akár nálunk hatalmasabb erőket is.
Ennek a hitnek a szekuláris/világi változatát látom én a jelenleg divatos mindenmentes étkezésben, és tisztítókúrák trendjében. Ahogy folyamatosan halljuk, hogy a bolygó amelyen élünk emberi tevékenység következtében egyre inkább szennyezetté válik, és ez a folyamat egyre kevésbé megállítható, úgy válunk egyre szorongóbbá azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyet még mit magunk tudunk irányítani. Ezek egyike lehet a közvetlen környezetünk, és a saját testünk.
Bizonyos szinten érthető is ez a reakció, mert hiszen ha folyamatosan azt halljuk, hogy világvége, azaz a klímakatasztrófa közeleg, és azt látjuk, hogy a vezetőink, és a szakértők nem tudnak, vagy nem akarnak megoldást nyújtani, akkor a pánik elkerülése érdekében valamit mégis kell tennünk.
Akár valami olyat, aminek alig van köze a tényleges problémához. Ezek a tettek lehetnek akár babonás rituálék is, amelyeknek nincs valós bizonyítéka. Az egyetlen, ami ilyenkor fontos az, hogy megtaláljuk azt a cselekvéssort, vagy életmódot, amely visszaadja számunkra a kontroll érzését. Sokszor ez egy erős, karizmatikus, külső megmentő formáját ölti, aki képes elhitetni velünk, hogy meg tud menteni. Ez a jelenség különösen erősen jelenik meg azokban az esetekben, és közegekben, ahol másmilyen segítség alig van, vagy esetleg teljesen hiányzik.
Ezért láthatjuk azt is, hogy az ördögökben, és démonokban való hit elterjedtebb, és erőteljesebb azokban a közösségekben, ahol kevesebb erőforrás van, és kevésbé férnek hozzá az emberek az oktatáshoz.

Az ilyen fajta hit ártalmasságának egyszerűbb formáját a különféle csalások jelentik. Sokszor vicc tárgyát teszik ki azok az újsághirdetések, és néha tévéműsorok, amelyekben önjelölt mágusok a különféle szerelmi kötésektől, a rontáslevételig mindenféle természetfeletti rituálét árulnak. Természetesen csakis jó pénzért. És valahogy mindig kerülnek újabb és újabb áldozatok ezeknek a csalóknak.
Ez azért van, mert az ilyen fajta csalók jól begyakorolt módszer szerint manipulálják az embereket, és tapintják ki azok legmélyebb félelmeit, és bizonytalanságait. Vannak akik egyenesen az utcán szólítanak le embereket, és azt mondják neki, hogy látják rajta, milyen problémái vannak, és ez egyértelműen azért van, mert elátkozták. De ők, ezt megfelelő áron el tudják távolítani.
Ha az áldozatnak már eleve van egy ilyen természetfeletti erőkben való hite, akkor sokszor mélyen belekeveredhet egy-egy ilyen csaló csapdájába. Ezért lehet veszélyes, ha a máskülönben széles társadalmi elismertséget élvező szervezetek, és egyházak hasonló dolgokat hirdetnek.
Mivel mindenkinek vannak problémái, ezért a lényeges különbség itt abban rejlik, ahogy ezek okára magyarázatot ad. Ha valaki úgy tudja, hogy a természetes világon kívül létezik még egy természetfeletti világ is, amelyben jó és rosszindulatú entitások ugyanúgy léteznek, akkor nemhogy hülyeség, hanem logikus következtetés, hogy az ő személyes gondjaira is ez a magyarázat. A hiba forrása nem az illető elméjében van, hanem inkább annak az állításnak az elfogadásában miszerint valóban léteznek természetfeletti lények. Enélkül a hit nélkül nem létezik istenhit, és nem működnek az egyházak sem.
A humanisták szerint nem szabad elfogadnunk az egyházak azon állítását, hogy az ördögűzés tanának, és gyakorlatának csak kivételes körülmények közt vannak rossz következményei. Mert maga az ördögűzés fogalma egy abúzus.
A humanisták szerint egy olyan világkép, amely szerint a világban a rossz dolgok démonok, és az ördög hatására történnek nemcsak az összes tudományos ismeretünkkel megy szembe, hanem egyben tagadja, és korlátozza az emberi szabadságot is. Mert hiszen ha a rossz viselkedésért egy külső, természetfeletti erő, egy démon, a felelős, akkor az illető maga nem kell felelősséget vállaljon a saját tetteiért.
Sokszor láthatjuk, ahogy egyes bűnözők, gyanúsan őszintétlen megtérésük után továbbra is kihasználják, és bántalmazzák a körülöttük levőket. Az adott vallási közösség pedig nemcsak a csoporton belüli hatalmi játszmák miatt, hanem a világnézetük belső ellentmondásai és hibái miatt is teljesen képtelen ezeknek véget vetni. Az ilyen fajta közeg melegágya a különféle bántalmazásoknak. Úgy anyagi (lásd bizniszegyházak), mint érzelmi (lásd melegséggyógyítás), mint fizikai (lásd gyerekmolesztálás, és családon belüli erőszak) értelemben egyaránt.
Különösen sokatmondó példája ennek az LMBT emberek ellen irányuló, úgy érzelmi, mint gyakran fizikai bántalmazást takaró, úgynevezett reparativ terápiának neveznek, köznyelvben melegséggyógyító terápiaként ismert eljárás, amit sok egyház támogat.
Ebben az esetben láthatjuk, ahogy a vallások tisztaságra, és isteni kinyilatkoztatásokra alapuló hite, és a természetfeletti, gonosz erőkben való hitük találkozása során másokat bántanak a hit, és Isten nevében. A humanisták szerint ez vallásos abúzusnak minősül, és sokan közülük aktívan kampányolnak a melegség terápiák, és az erőszakos, kényszerített ima általi gyógyítások gyakorlata ellen.

Ugyanakkor fontos itt kiemelni, hogy az ilyen fajta abúzus elsősorban gyermekkorban kezdődik. Amikor ugyanis egy, már eleve egy adott vallásba kényszerített gyereknek azt tanítják, hogy démonok léteznek, és ő maga a halálnál is rosszabb veszélyben van tőlük, akkor az szándékos bántalmazásnak minősül.
Sok volt hívő számol be arról, ahogy gyerekkorában, a vallásos nevelése folytán, rettegett attól, hogy démonok fogják megszállni, és bántják. Egyesek arról számolnak be, hogy ezek a fajta tanítások, valamint a pokolban való hit volt egyike a legnehezebben hátrahagyott hitüknek. Vannak, akik azért nem tudnak igazán elszakadni a vallásuktól, akár úgy sem, hogy egyetlen egyházközösségnek sem tagjai, mert ez a démonokban, és pokolban való hit, amit gyerekkorukban kényszerítettek rájuk, annyira erős érzelmi köteléket jelent, hogy ezt elszakítani rendkívül nehéz, és fájdalmas lenne számukra. Egyesek ezt nem is tudják egyedül megtenni, és szakember segítségére van szükségük, hogy ennek érzelmi következményeivel meg tudjanak küzdeni.
Tovább pedig az ördögűzés során elkövetett gyilkosságok áldozatai nagyon gyakran gyerekek. Sőt kisgyerekek. Olyan korúak, akik nem képesek valóban felfogni még a vallásuk hiedelmeit sem, és még magán az egyházakon belül sem viselhetnek például egyházi tisztségeket, fiatal koruk miatt.
Társadalmilag jóváhagyni az ilyen szertartásokat azért, mert mindannyian érezzünk néha egy homályos, megfoghatatlan, felsőbb hatalom jelenlétét rendkívül veszélyes lehet.
Különösen szomorú jelenség, hogy azok, akiket gyerekkorukban valamilyen módon bántottak, a vallásos környezetben olyan helyzetbe kerülnek, hogy démonok, vagy ördög által megszállnak nyilvánítsák őket. Lehet itt szó zavart viselkedésről, mentális problémákról, vagy előző bántalmazás következtében kialakult viselkedési zavarokról. Egy francia felmérés szerint például az ördögűzésre jelentkezők túlnyomó többsége (75%) olyan nők, akik valamilyen szexuális bántalmazás (molesztálás, nemi erőszak) áldozatai voltak.
De mivel a vallások magyarázata szerint egy külső, természetfeletti erő okozza a problémákat, ezért a valóban segítségre szorulók nem tudnak egyházi forrásból valós segítséget kapni.
A humanisták szerint úgy a fizikai, mint a mentális problémáinkat szakember segítségével tudjuk megérteni, és kezelni, illetve a múlt traumáit feldolgozni. Az ördögűzők pedig nem tartoznak ezek közé.
Szerintük fontos lenne, hogy a felelősség elhárítása, és a külső erők hibáztatása helyett, szembenézve a saját hibáinkkal, és vétségeinkkel (amelyek nem azonosak a vallásos vétekkel, avagy bűnnel), felvállaljuk, hogy ártottunk másoknak, és ezt próbáljuk jóvátenni, és elkerülni a jövőben. Ez lenne az emberséges, és valós eljárás, nem pedig egy képzelt, vagy metaforikus másik lényre kenni az egészet, annak érdekében, hogy meg tudjuk őrizni a saját tökéletességünk képét. Függetlenül attól, hogy ennek forrása csupán a saját önképünk, vagy pedig külső megfelelési kényszer miatt történik.
A humanisták szerint az emberségünket felismerni, és felvállalni bátorság. Ha pedig mindannyian teszünk egy kis lépést efelé, akkor a démonok önmaguktól szűnnek meg, és a helyüket átveheti egy valós, vállalt önismeret, amely kedvesebb, és őszintébb a többi emberrel is.

A felelősségvállalás kérdése az egyházak esetében rendkívül problematikus. Sokan teljesen tagadják, hogy az egyházon belül ilyen tevékenység történik, valamint ha ilyen esetre derül fény, akkor tagadják, hogy maga az egyház ebben felelős lett volna. És bár technikailag igaz lehet, hogy nem lehetséges egy teljes egyházat bűnösnek nyilvánítani egy gyilkosságért, amelyet néhány tagja követett el, mert hiszen a tett a gyilkosé. De ha egy ilyen közegben következik be a gyilkosság, akkor elég egyértelmű, hogy az egyház által hirdetett tanoknak, és világképnek igenis sok köze van ahhoz, hogy ez megtörtént. Bár egyes egyházak azt állítják, hogy az ördögűzés csak egy szélsőséges gyakorlat, és csak engedély nélkül végzik azt egyes tagjai az egyházközösségüknek, de közben nem tesznek azért, hogy az ilyen viselkedést mutató személyek kikerüljenek az egyházon belül elfoglalt vezetői, lelkipásztori, és közösségi szerepükből.
Mivel a démonokban, dzsinnekben, és az ördögben való hit része a vallásoknak, hiszen ezáltal tudják megmagyarázni a világban levő rosszat, ezért a vallások nem tudják ezeket ténylegesen kiiktatni az általuk hirdetett tanításból. Hiszen, ha Isten egy végtelen hatalommal rendelkező lény, aki az embereket különösen szereti, akkor a rossz dolgokra kell létezzen egy magyarázat, ami ezt nem teszi semmissé. Erre jók az ördögök, és a démonok.
Tudom jól, hogy ezt a fajta gondolkodást nem mindenkinek lehetséges teljesen egyedül elhagynia. Vannak olyan életkörülmények, amelyekből nézve nem lehetséges sem racionálisnak lenni, sem kísérletezni, de sokszor még akár csak gondolkodni sem. Van amikor először reagálni kell, és utána gondolkodni. Vagy pedig olyan helyzetek, amelyben a résztvevők számára nem adatott meg a több éves tudományfilozófiával, és statisztikai mintavételezéssel kapcsolatos oktatás lehetősége.
Ezeknek a dolgoknak a megváltoztatása nem a leggyengébbek, és legszegényebbek feladata, hanem azoké, akik viszont megkapták, vagy megengedhetik maguknak a mély, és tudományos gondolkodás luxusát.
Az egyházak szeretnék, ha a közvélemény csupán az úgynevezett karitatív tevékenységük alapján ítélné meg őket. De ez hibás. Az ördögűzések során bekövetkezett tragédiák arra nyújtanak tanúságot, hogy az egyházak nem kompetensek az emberek problémáinak megoldásában, és az általuk nyújtott megoldások sokszor tragédiába torkollanak. Ezért jobb lenne az alázat, és a határok ismerete. Az ima nem megoldás mindenre, és ez nem azon múlik, hogy mennyire erőteljesen, vagy kitartóan csinálják. Értelmes, és emberséges megoldás az lenne, ha a problémák megoldását elsősorban mérlegelnénk, és utána szakembertől kérnénk segítséget. Ha pedig ez valamiért nem lehetséges, akkor azért kell először tennünk, hogy ez a lehetőség létezzen, nem pedig egy bizonyítatlan, és kijelentés-alapú világkép előtti meghódolástól reméljük a megoldást. Mert az valószínűbb, hogy soha nem fog eljönni.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Démonok (Katolikus lexikon)
Ördögűzés (Katolikus lexikon)
Németh Sándor megsértette a jógatársadalmat
Öt ténylegesen végrehajtott ördögűzés az elmúlt száz évből
Miért ne lehetne Jézus transznemű?
„Gyúrd magad heteróvá!!” – terápia homoszexuálisoknak? Ne már!
Szerelmi kötés, rontáslevétel, fehér mágia – több tíz milliót csalt ki a jósnő
Csalások az elmúlt napokból 2020.01.15 (Rendőrség)
A faith healer tried to cure my disability
Faith healing (Encyclopedia Britannica)
Hanging Between Heaven and Hell: Exorcisms on the Rise
Exorcist claims ‘beautiful women’ are more likely to be possessed by evil demons
They call it ‘conversion therapy’. We call it homophobic religious abuse (Humanists UK Twitter)
The ‘exorcism’ that turned into murder Why was Vilma Trujillo killed?
What’s the harm in exorcisms?
Driving out the demons
Mantra (Wikipedia)
Szamszára (Wikipedia)
Mára (démon) (Wikipedia)

Kommentelnél? Katt ide.

Halál után | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Tudjuk, hogy mit jelent élni, de vajon mi van a halál után? Meg tudjuk egyáltalán tapasztalni a halált? Létezik olyan kutatás, ami szerint, képesek vagyunk felfogni körülöttünk zajló eseményeket akár a hivatalos, úgynevezett klinikai halál beállta után is.
Tényleg csak a vallások tudják megválaszolni a kérdést, hogy mi történik velünk a halál után?

A zsidó vallásban nincs egységes tanítás a halál utáni létről, ehelyett metaforákat, és példabeszédeket használnak a túlvilági érzékeltetésére. Viszont minden zsidó irányzat tanítja a halhatatlan lélek tanát, miszerint a léleknek öt szintje van. Egy részével az ember rendelkezik, másik részük viszont tőlünk független. De ezek mindegyike Istentől származik. Hitük szerint ez a lélek örök, és mindentudó, mint Isten. Ennek bizonyítékának tartják az előrelátó álmokat, és a déjà vu érzését.
Hiszik, hogy a tettek következményei a túlvilágban egyenlítődnek ki, és ott nyerik el a bűnösök a megérdemelt büntetésüket, valamint az igazak a jutalmukat.
A posztbiblikus időszak enciklopédiája, a Talmud, rendkívül különböző módon tárgyalja a kérdést. Nincs benne konkrétum a túlvilágról, vagy a feltámadásról, hanem csupán az ígéret, hogy Isten megtartja „a porban aluvóknak adott szavát”.
Az ebben említett “Gyehenna”, azaz a pokol, ahol a bűnösök szenvednek, egyes értelmezések szerint a valóságban egy létező hely a mai Jeruzsálemben (a Hinom völgye, Gé Hinom). A paradicsom pedig szintén metaforikusan értendő, ugyanis az egy perzsa eredetű görög szó, amely „parkot” vagy „kertet” jelent. Vannak akik szerint ez csupán egy utalás az Édenkertre (Gán Éden), ahol Ádám és Éva élt, és ahol nem létezett szenvedés, és az élőlények az eredeti, teremtett tökéletességükben éltek a bűnbeesésig. A modern zsidók példabeszédeknek tartják, és elutasítják, hogy ezek valós helyek lennének. Szerintük nincs pontos tudásunk arról, hogy hol van, és milyen a másvilág.
Más zsidó gondolkodók szerint a túlvilág nem egy másik világ, hanem egy eljövendő világ, aminek eggyé kell válnia a jelenlegi világunkkal. A bibliai tanítások célja pedig ennek megvalósítása. Ezért tanítják azt például, hogy a zsidóknak tenniük kell azért, hogy a világ javuljon.

A keresztények szerint a hit lényege a halál utáni élettel kapcsolatos tanításokban fogalmazódik meg, és ezek nélkül a szent könyvek nem lennének többek erkölcstankönyveknél. Tanításuk szerint a földi lét célja, hogy az ember megértse, és felkészüljön a halál utáni létre, Isten birodalmában.
A legtöbb keresztény irányzat szerint az emberi történelem végén Isten mindenki felett ítéletet hirdet, és aszerint büntet vagy jutalmaz meg mindenkit, hogy milyen életet élt. Ebben az értelmezésben a földi lét csupán próbaidőnek számít a valódi létezés előtt.
Figyelembe véve a tudomány eredményeit, a keresztények manapság a feltámadás hit és reménység jellegét hangsúlyozzák inkább. Elismerik, hogy mindez nem tapintható, és nem vizsgálható, mert „a lélek birodalmába tartozik”. Ezért hitükben hangsúlyos a bizonyíték nélkül való hit. Lásd hitetlen Tamás történetét, akinek Jézus egyesen azt mondja, hogy jó az ő hite, mert hiszi, amit lát, de azok, akik nem láthatják ezt, és ennek ellenére is hisznek, azok felsőbbrendűbbek nála. (Jn 20, 29)
A feltámadásban való hit annyira alapvető, hogy azt tartják, hogy ha Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a teljes igehirdetés. (1Kor 15 14,19)

A muszlim vallás tanai sokban hasonlítanak a keresztény tanításra. Az iszlám tanítása szerint az ember élete különböző időközökből áll, amelyek mind egy-egy kapuval kapcsolódnak egymáshoz.
Hitükben a lélek a terhesség negyedik hónapjában kerül a magzatba, és a születés a kapu amin át az e világi létbe kerül. Ezt a halál zárja, ami után a lélek egy köztes, sírvilágba kerül, ahol az Ítélet napjáig várakozik. Ekkor a lélek áthaladhat a következő kapun, és feltámad. Ugyanakkor megkapja a tettei függvényében vagy az örök jutalmat (Paradicsom) vagy az örökké tartó büntetését (Pokol). Az ebben való hit az iszlám egyik alappillére.
Ezen kívül hiszik még, hogy az ember élete során a lélek különböző időközökben más, és más erősségű kapcsolatban áll a testével. Így magyarázzák a halálközeli, és a testen-kívüli élményeket. Szerintük az e világi lét során a lélek időnként kiléphet a testből, például alvás során, de amikor újraélesztésre van szükség, akkor a lélek csakis Isten akaratából tudja visszanyerni a tudatát.

A hindu kozmológiában a világegyetem három világra (trailokja vagy trilokja) van osztva. A legfelsőbb a mennyország, ezt követi a föld, majd pedig a pokol.
Ezek mindegyike további alegységekre van osztva. A hindu hitrendszerben a különböző világokat különféle istenségek irányítják. A buddhizmus hasonló tanításában az istenségeket a buddhák vagy más néven a bódhiszattvák illetve démonok helyettesítik.
A hindu hitben amikor a test meghal, a lélek tovább létezik, és az élete során végrehajtott tettek függvényében új testbe születik újjá. Előző életében elkövetett bűnei büntetést, a jó cselekedetei pedig jutalmat hoznak számára.
A hindu hit szerint csakis a legfelsőbb istenség, Brahman, tölt ki időt és teret, minden más csupán az ő elméjének a kibontakozása, és ezért illúzió (májá). Ettől a káprázattól csakis az isteni hatalom előtti meghódolással lehet megszabadulni.
Az emberekben levő lélek (atmán) az istenség elválaszthatatlan részecskéje. Ennek jelenléte a testben a tudat által ismerhető fel. A puszta anyag nem rendelkezik tudattal, ezért nincs is lelke.
A kortárs hindu gondolkodók szerint a tudat nem az agy működésnek terméke, hanem a lélek kisugárzásának jele. A napsugárzás metaforáját használják, ennek magyarázatára. Eszerint ahogy a Nap sugarai bevilágítják a világűrt, úgy az emberi testet is beragyogja a lélek, a tudat formájában.
Szerintük a testre gyakorolt hatások, mint a kábítószerek hatása, vagy az agy sérülései csupán annak a jele, hogy a test visszahat a lélekre, de szerintük nem ez az elsődleges, hanem a szellemi lény, amely benne lakozik. Ezért a testre úgy tekintenek, mint egy ruhára, amit a lélek, az újjászületés során levet. Maga a lélek viszont örökké létezik.

A buddhista tanítás, hasonló módon azt tartja, hogy a test csupán egy hajó, amelyet annak kormányosa (a tudat) vezet és irányít. Ezért hiszik például, hogy a nagy tanítómestereik olyan szintén voltak képesek összehangolni a tudatukat (lelküket), és a testüket, hogy az nem öregedett, és hetekig nem indult bomlásnak még a vérkeringésük, és a lelégzésük leállta után sem.
De mivel a buddhizmus a hindu vallásból alakult ki, ezért sok elemét használja, beleértve a másvilággal kapcsolatos tanításokat.
A buddhizmus szintén a három részre felosztott világegyetemet tanítja, és hitük szerint a lélek, tettei függvényében ezek bármelyikébe újjászülethet.
Ezek közül az első a Kámalóka, azaz az érzéki vágyak birodalma. Itt a lények függenek az érzéki vágyaktól, és ezek szenvedést okoznak számukra. Ez a szint Mára démon uralma alá tartozik.
Ezt követi a rúpa-vacsara avagy az „alakok birodalma”, ahol az élőlények teste finom anyagból készült, nemtelen, és lakói nem érzékelik az öröm, és a fájdalom szélsőséges formáit. Ez egyike azoknak a céloknak, ahová a helyesen végzett vallási gyakorlat következtében újjá lehet születni a hívőknek.
Végül pedig az arúpa-vacsara avagy a „forma nélküli birodalom”, ahol a lakóknak nincs se formája se elhelyezkedése. Ezen belül létezik a négy mennyország, ahová azok a lelkek tudnak újjászületni, amelyek már majdnem elérték a teljes felszabadulás állapotát.
A buddhista tanítás szerint a lélek, a tettei következményeként, azaz a karmája szerint születik újra és újra. Ez lehet állatok vagy akár félistenek, sőt istenek formájában is. Embernek születni hitük szerint különleges lehetőség, mert ennek a létezésnek a során lehet az újjászületések ciklusából (szamszára) végleg megszabadulni a léleknek, és elérnie a nirvána állapotát, amikor nem születik többé újjá semelyik világban.
Ennek érdekében viszont a Buddha tanításait kell követni, amelyeket a négy nemes igazság foglalja össze. Ezek a következők:
1. az emberi élet lényegében szenvedéssel teli;
2. a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás;
3. van egy út, amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól;
4. a megszabaduláshoz az ún. „nemes nyolcrétű ösvény” (astángika-márga) vezet: a helyes szemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, és a helyes elmélyedés.

A tibeti buddhizmuson belül a halottas könyv (Bardo Tödöl) leírja azt is, hogy hogyan kell helyesen meghalni.
Ennek a keresztény hagyományban az ars moriendi („a meghalás művészete”) a megfelelője, amely olyan művek gyűjteménye, melyeknek célja a betegek, és haldoklók lelki gondozását segíteni.

A humanisták a halállal, és a halál utáni léttel kapcsolatban a tudományos ismereteinkre támaszkodnak. Fontos számukra, hogy a vágyaink, és a félelmeink helyett olyan ellenőrizhető, és megbízható információkra alapozzák a véleményüket amelyek tudományosan vizsgálhatók. Nem tartják elegendőnek sem a hagyomány, sem pedig mások személyes beszámolóit arra, hogy a halálról és az emberi létről gondolkodjanak. A halál utáni életet kívánságnak és inkább vágynak látják mintsem megalapozott nézetnek.
Antropológiai ismereteink szerint már elődeink is hittek a halál utáni létben, és ennek megfelelően, ki-ki a saját hagyománya szerint készítette elő a halottait a másvilági életre. Őseink számára az egyik biztos dolog az életben az a megfigyelés volt, miszerint az emberek tettei hatással vannak a világra. Innen már csak kevés kellett ahhoz az elképzeléshez, amit isteneknek nevezünk, és amelyek hatalmukkal befolyásolják, és meghatározzák az emberek életét, és jóllétét. Manapság viszont, az egyre bővülő ismereteink miatt, egyre kevésbé van szükség arra, hogy isteni közbenjárást feltételezzünk bármely esemény mögött.
Létező tudásunk birtokában nagy bizonyossággal kijelenthetjük, hogy emberként mi is ugyanúgy része vagyunk az ökoszisztémának, mint bármely másik állat vagy növényfaj, és nincs különbség köztünk. Mivel biológiai értelemben vagyunk élőlények, ezért a létünket a sejtjeink határozzák meg. Nap mint nap rengeteg sejtünk pusztul el, és ezek halála leggyakrabban előre meghatározott, pusztán abból kifolyólag, hogy milyen szerepet töltenek be a testünk rendszerén belül. A humanisták szerint nincs ez másképp az agyunkkal sem. Mi magunk, az énünk, vagy költőien, és a vallásokból átvett kifejezéssel, a lelkünk ugyanis is nem más, mint az agysejtjeink együttes működése során létrejött tulajdonság, amely éppen ezért elválaszthatatlan tőle. Az agyunk mi magunk vagyunk. És bár egyes sejtjeink halálából fel tudunk épülni, sőt ez gyakran folyamatosan meg kell újuljon (mint például a bőr), de más sejtek (konkrétan az agysejtek) halála a mi halálunkkal egyenlő. Megfigyelhetjük ezt abban is, ahogy az agyunk betegség, vagy baleset következtében károsodik. Az agyi sérülések hatással vannak a személyiségünkre. Ha az Alzheimer meg tudja szüntetni a lelkünket, ami addig létezett, akkor a halál miben lenne más? A lélek nem lassan költözik át egy másik dimenzióba, hanem az agyunk hozza létre. Ha az agyunk károsodik, és ha végül leáll, akkor mi is megszűnünk létezni.
A humanisták azt tartják, hogy a halál egy természetes folyamat, amivel minden létező tudásunk ellenére hiába küzdünk, mert elkerülhetetlen, és nem áll módunkban uralni. Szerintük éppen azért fontos, hogy a lehető legjobban tisztában legyünk úgy a testünk működésével, mint annak megbetegedéseivel, és ezek következményeivel, mint a halálunk folyamatával is, mert ez a tudás az ami valóban megnyugvást hoz, nem pedig a vallások által ígért másvilág, ami csupán reménység, és kívánság. Maga a vágy teljesen érthető, de egy hamis megnyugtató hazugság összeomlik, akármennyire is jó szándékkal volt mondva.
Továbbá, a humanisták szerint, azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vallások halál utáni élet ígéretei feltételekkel járnak. Már ez önmagában is gyanakvást keltő kell legyen. A halál utáni élet ugyanis egyszerre ígéret, és fenyegetés. Boldog öröklét, vagy újabb megtestesülés, a vallások szerint, csakis azokra vár, akik betartják a vallás szabályait. Azok, akik nem örök kárhozatra, vagy szenvedéssel teli létre vannak ítélve. Beleértve azokat, akik a rossz vallásban hittek.
Manapság, a tudomány térnyerésével, a hívők a halálközeli élményekre hivatkozva próbálják tudományosabbnak beállítani a létező másvilág elképzelésüket, mint amilyen az valójában. Minden vallás természetesen csakis a saját elképzeléseit próbálja alátámasztani. A humanisták szerint viszont ezeket az élményeket tudományosan kell vizsgálni, és ezek a jelenségek sokkal jobban magyarázható az agyunk biológiai működésével, mintsem bármely vallás misztikus magyarázataival.
A humanisták fontosabbnak tartják a méltósággal való életet, és a méltósággal való halált, mintsem a halál utáni léttel kapcsolatos reményeket.
A teljes földi létben egyedül az emberek képesek félni a haláltól közvetlen életveszély hiányában is. Ezért, szerintük fontos erre, a mindenki számára elkerülhetetlen dologra felkészülni. Ha hosszas betegség vár ránk, akkor valamennyire fel tudunk készülni a halálra, de máskülönben egy ijesztő, és sokkoló dolog tud lenni. A humanisták, mivel nem hisznek a halál utáni létben, ezért az életben való élményeinkre, és a magunk után hagyott emlékekre koncentrálnak. Szerintük éppen a halál véglegessége miatt kell a világ problémáit még életünkben orvosolni, és a világot jobb helyként hagyni, mint ahogy mi magunk kaptuk. Továbbá pedig fontos, hogy úgy intellektuálisan, mint pedig érzelmileg felkészüljünk a saját életünk megszűnésére. Ugyanis a halál után nincs semmi. Nincs esély magyarázkodni, vagy ismét próbálkozni.
A haldoklás folyamatában fontosnak tartják, hogy az emberek tisztában legyenek a saját testük működésével, és korlátaival, annak érdekében, hogy amennyire lehet fel tudjanak készülni a halálra. Valamint fontosnak tartják, hogy a haldokló tudjon arról, hogy meg fog halni, és ebben a folyamatban ne legyen magára hagyva. Egy annyira társas faj esetén, mint az ember ennek rendkívüli jelentősége van.
Az angolszász országokban már létezik humanista káplán szerepkör, amelynek a betegeket, vagy rászorulókat támogatni hivatott papok és lelkészek szerepkörével azonos feladatai vannak. Ezek az emberek segítenek felkészülni a haldoklóknak a saját halálukra, mindezt humanista elvek mentén, istenek, és másvilág ígérete nélkül.
Mivel a saját halálunk egy dolog, amire senki sem tud valóban felkészülni, ezért a humanisták szerint egy képzelt, idealizált halálnál fontosabb a méltósággal élt élet, valamint a haldoklás során minél tovább megőrizni az illető emberi méltóságát.
Vannak akik csak akkor tartják értelmesnek az életet, ha az örökké tart, és ezért képtelenek elfogadni, hogy valaha is vége legyen. Pedig ahogy egy ateista férfi, aki kétszer tapasztalta meg a klinikai halál állapotát fogalmaz: „Az egyetlen dolog, ami a halálom után tovább él majd, az a hatás, amit azok életére gyakoroltam, akik még életben maradtak. És remélhetőleg a hatásom pozitív lesz.”

Források
Nuland, S. B. (2002) Hogyan halunk meg?, Akkord Kiadó, Budapest
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (első kiadás) Central könyvek, Budapest
Sacks, O. (2015) A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét (2. kiadás) Park kiadó, Budapest
Swaab, D. (2013) Az agyunk mi vagyunk, Libri, Budapest
Tribe, D. (1968, július). The Case for Eutanasia. Humanist, (July), 204.-206.
Wolpert, L. (2017). Don’t Fear the Reaper. New Humanist, (Winter), 54.-56.
Ez lenne az élet a halál után? Miután meghalunk, a tudat még tovább működik – állítják tudósok
What does a humanist believe?
Understanding Humanism – Life and Death
A Humanist view of death
Ilyen halottnak lenni egy férfi szerint, aki meghalt egy kis időre
Being Christian in Western Europe
Emergens vonások (Wikipedia)
What is a Humanist Chaplain?
Equal access to pastoral support or chaplaincy
Végítélet (Wikipedia)
Hogyan kell segíteni a haldoklónak?
Loka (Hinduism)
Trailokja (Wikipedia)
Hinduizmus: megjelenése, fejlődési szakaszok, vallási és filozófiai alapok és eloszlási földrajz
Májá, az illúzió tana
A halál
A zsidóság eszméi
ars moriendi
Life after death
Négy nemes igazság (Wikipedia)

 

Kommentelnél? Katt ide.

Rasszizmus | Humanista válaszok

Hallgasd meg a cikket itt.

Rasszizmusnak nevezzük azt a hitet miszerint bizonyos belső, örökölt tulajdonságok biológiai alapon, és úton meghatározzák az emberi viselkedést, és ezáltal az ember minőségét is. Rasszokba azaz fajokba osztályozzák az emberiséget, valamint ezeket bizonyos értékrend szerint rangsorolják. A rasszista elmélet szerint az emberi tulajdonságok hordozója a vér, és újabban a gének. Ezért az elmélet szerint a születés illetve az etnikai hovatartozás az ami meghatározza, hogy ki milyen ember.
Magyarországon egyre ritkábban felmerülő téma, mert a közhiedelemben él egy kép miszerint a rasszista kijelentésekkel, és cselekedetekkel a többség, csendesen egyetért.

A kereszténységben nincs egységes álláspont a rasszizmussal kapcsolatosan, ezért az álláspontok változhatnak felekezetenként, de egyes egyházi közösségek szintjén is.
Az egyik lehetséges értelmezés szerint a rasszizmus bűn, mert mindannyian Isten képére és hasonlatosságára vagyunk teremtve. Továbbá, mivel a kereszténységben az egyik legalapvetőbb hittétel az, hogy mindannyian bűnösnek születünk, ezért egyesek a rasszizmust is bűnnek tartják. Az ő hitük szerint azért szükséges Jézus tanításait követni, mert máskülönben az emberek a saját bűnös hajlamaikat követnék.
Egy 1979-ben tartott katolikus püspöki konferencia határozata szerint a rasszizmus bűn, mert rangsorolja az embereket, és ez ellenkezik Jézus tanításával a felebaráti szeretetről. A rasszista vagy etnikai gyűlölet egyenesen Isten ellen szól, mert megtagadja az emberi méltóság alapját képező, mindenkiben meglevő isteni szikra létét. Ez pedig bűnnek minősül.
Hitük szerint Jézus azért jött a Földre, hogy összehozza az embereket, nem pedig azért, hogy falakat emeljen közéjük.
Ezért azoknak, akik rasszisták nincs helye az ítélet napja után eljövendő földi paradicsomban.
Érdekességként említeném, hogy a miközben a katolikus egyház hanyatlást tapasztal a főként fehér Európában, és Észak-Amerikában, de ugyanakkor növekvést tapasztal a világ többi részén. Egy 2010-es felmérés szerint a világ katolikusainak csupán a 24%-a él Európában, és 8%-a Észak-Amerikában. Legnagyobb részük (39%) Latin-Amerikában, valamint a Karib térségben él.

A másik lehetséges keresztény értelmezés, amit például az amerikai eredetű keresztény egyház, a mormonizmus sokáig képviselt.
A vallás alapját jelentő Mormonok Könyve szerint időszámításunk előtt a 6. században egy izraelita család érkezett a mai New York területére. Az ettől a családtól származó nemzetség később két csoportra, a nefiták és a lámániták nemzetségére oszlott.
A mormonok könyve hosszasan ecseteli a civilizációjuk fejlődésének, és végül bukásának történetét. A bukásuk után csak a lámániták nemzetsége maradt fenn, és a mormon hit szerint ők voltak az amerikai első nemzetek, azaz az indiánok ősei. A vallás keletkezése idején ugyanis ezzel próbálták magyarázni az indiánok eredetét, és ezek alapján arra jutottak, hogy a színesbőrűek származásuk miatt összeegyeztethetetlenek a fehér kultúrával. Ezért hosszú ideig kizárták a nem fehér hívőket a vallás fontos rituáléiban való részvételből. Mindez a gyakorlat az 1970-es évekig tartott. És bár manapság igyekeznek egy változatos és nyitott egyház képét mutatni a világnak, mégis nehézséget okoz számukra megtagadni az elődeik rasszista állításait. A mormon egyház ugyanis azt tanítja, hogy a vezetői egyenesen Istennel kommunikálnak, és ezért ha megtagadnák az egyház előző vezetőit a rasszista elveik, és tetteik miatt, ezzel maga a hitrendszerük alapja válna hiteltelenné.

A zsidó vallásban nincs egyetlen egyházi vezetőség, ezért szintén több értelmezést adhatnak bármely kérdésre, annak függvényében, hogy milyen a valláson belül létező mozgalom képviselőjét kérdik.
De a legtöbben egyetértenek abban, hogy sem a zsidó törvényekben, sem a hagyományban nincs helye a rasszizmusnak. Ezért a gyakorlatban is tilos rasszistának lenni a zsidóknak.
Egyes vallási vezetők (rabbik) szerint a történelem hosszas antiszemita üldöztetései miatt nem meglepő, hogy a zsidók gyanakvással és egyenesen ellenségességgel viszonyulnak más csoportok iránt. De ugyanakkor létezik egy erkölcsi elvárás is, amivel ez nem egyeztethető össze.
A zsidó hitben ugyanis az erkölcstelen viselkedés más zsidók, vagy nem-zsidók jelenlétében ugyanúgy Isten nevének megszentségtelenítésének minősül, és szerintük ez az egyik legnagyobb rossz, amit egy hívő ember elkövethet.
A legtöbb irányzat az Isten képére való teremtésre, és a közös ősökre hivatkozva utasítja el a rasszizmust.
A konzervatív zsidó irányzat képviselői például kiemelik, hogy a zsidóknak nemcsak a Törvény betűjét, hanem annak szellemét is be kell tartaniuk. Ez azt jelenti, hogy mivel a Teremtés Könyvében meg van írva, hogy az emberiség Isten képmására volt teremtve, ezért tilos bárminemű faji megkülönböztetés.
Továbbá mivel mindannyian ugyanattól az apától, és anyától származunk (Ádám és Éva), és mivel Isten csak egyetlen emberpárt teremtett, ezért senki sem mondhatja azt, hogy az ő származása felsőbbrendű bárki másénál. Szerintük a teremtéstörténet tulajdonképpen arról szól, hogy az egész emberiség egyenlő, mert ugyanattól a pártól származik.
Vannak akik azt állítják, hogy az egyetemes emberiség fogalma ebből a zsidó tanításból származik, és ez egy gondolat, amit a judaizmus adott az emberiségnek.
Egyesek, mint például a szefárd mozgalom úgy értelmezik a történetet, hogy a teremtéstörténet nemcsak az emberiség egyenlőségéről szól, hanem a férfiak és a nők teljes egyenlőségéről is.
Továbbá, mivel ez az első pár is Isten képére volt alkotva, ezért ezt úgy is lehet értelmezni, hogy az isteni kép nem a fizikai formára vonatkozik. Tehát külső jellemzők alapján való rangsorolása az embereknek nem fogadható el.
Egyes zsidó vallási vezetők szerint a mi és ők gondolkodás az egyik tényleg leguniverzálisabb emberi gondolat. De azt tartják, hogy ez ellen folyamatos éberséggel kell tenni, és nem szabad hagyni, hogy a gonoszságra sarkalló erő (Yetzer ha-ra) győzedelmesedjen a jóra való hajlam (Yetzer ha-tov) felett.
Mások Mózes és a fáraó történetét hozzák fel példának arra, hogy a zsidó vallás elutasítja a rasszizmust. Mivel a történet szerint a zsidóknak tilos volt az egyiptomiakkal együtt étkezniük, többek közt ez volt a jele annak, hogy milyen brutálisan, és faji alapon nyomták el őket. Értelmezésükben pedig Isten a világ törvényeit megszegve sietett a zsidók megsegítésére, amikor azok hozzá könyörögtek.
A konzervatív, és az ortodox irányzat képviselői viszont engedékenyebbek a kirekesztő viselkedéssel. Mások, mint például a modern ortodox zsidók ezért egyenesen kritizálják őket. Valamint számos példa van arra, ahogy az ortodox zsidó közösségek, és hívők durván kirekesztők nem zsidókkal szemben.
Az ők értelmezésük szerint a zsidó hagyományban volt úgy egyenlőségre, mint kirekesztésre vonatkozó tanítás. Magában a Tórában nincs kifejezetten rasszizmust tiltó rész, mivel ez nagyrészt a zsidók egymás közti viselkedését tárgyalja, és a többit a világi törvényekre hagyja.
Ennek ellenére egyet tudnak érteni az Isten képmására való teremtés jelentésével, valamint fontos képességnek tartják azt, ha valaki észre tudja venni a különbségeket, és nem sorol minden hasonlót egy csoportba.

Az iszlám szent könyve, a Korán, elutasítja a rasszizmust. A zsidó valláshoz hasonlóan az egy emberpárból való teremtésre vezetik vissza.
Hitük szerint senki sem felsőbbrendűbb embertársánál, kivéve ha előrébb jár vallásos jámborságban. Továbbá hiszik, hogy az emberi méltóság, és a tisztelet Isten ajándéka az embereknek.
Említik még, miszerint a hagyomány szerint, a vallásalapító Mohamed próféta Bilal nevű etiópiai születésű követőjét a családja tagjának nevezte, valamint kijelentette, hogy, ha ő lenne az uralkodó, akkor mindenkinek kötelessége lenne ugyanúgy meghódolni neki, mint egy más bőrszínű uralkodó előtt.
Mivel a vallás követői közt ennek ellenére létezik rasszizmus, a rasszizmust elutasító vallási vezetők ezt az emberi tudatlansággal magyarázzák. Ez utóbbi egy gyakori elem a Korán szövegében is, ami sokszor említi a tudatlanságot, mint okot arra, hogy az emberek nem engedelmeskednek Istennek, és nem követik az általa meghatározott viselkedést.
A legtöbb muzulmán 61.9% manapság Délkelet-Ázsia/a Csendes óceán térségében él. Ezt követi a Közel-Kelet, ahol a muzulmánok kb. 20%-a él, és a szubszaharai Afrika, ahol 15%-uk él.

A buddhizmus tanításának alapját a szenvedés felismerése, és a tudatos elköteleződés a nem-ártás gyakorlása mellett jelenti.
Továbbá fontosnak tartják az emberek egymásrautaltságának gondolatát is, és ezért nem tartják elválaszthatónak a társadalmi folyamatokat, és az egyének életét.
Mivel a buddhizmus végső célja az újjászületések végtelen láncából való megszabadulás, ezért ennek érdekében a tudatosságot, a bölcsességet, és az együttérzést javasolják.
A vallásalapító Buddha tanítása szerint nem a kaszt, a faj, vagy a származás a fontos, hanem a bölcs beszéd, és cselekedet. Ez vezet ugyanis a felszabaduláshoz.
Az Egyesült Államokban léteznek a buddhizmuson belül kisebb csoportok, amelyek a buddhista tanítások függvényében próbálja értelmezni, és orvosolni az ország rasszizmussal kapcsolatos történelmét, és az ez által okozott károkat.
A világ másik felén viszont, a buddhizmus hazájához közelebb található Mianmárban léteznek buddhista vezetők akik rasszista alapon hergelik a lakosságot a muzulmán kisebbség, a rohingyák ellen. Ennek következtében például 2016-ban nagyszámú menekült érkezett a szomszédos országokba az atrocitások elől menekülve.

Sokat vitatott téma, hogy India hírhedt kasztrendszere rasszista megkülönböztetésnek minősül, vagy sem, ha az alsóbb kasztokba tartozók ugyanahhoz a néphez, és külső szemlélő számára ugyanahhoz a fajhoz tartoznak.
1955-ben az indiai alkotmány illegálisnak nyilvánította a kaszt alapján való diszkriminációt, de ennek ellenére az ország továbbra is erősen megosztott a kasztrendszer mentén.
Az indiai kormány hivatalos álláspontja szerint a kaszt alapján való diszkrimináció nem azonos a rasszizmussal, de emberjogi aktivisták szerint a legalsó kaszt, a dalitákkal (magyarul gyakran pária) való bánásmód nem sokban különbözik a legdurvább rasszizmustól.
A hindu hitrendszerben négy elsődleges kaszt létezik. Ezt gyakran a Rigvéda, Purusha sukta (vallási ének) nevű részére vezetik vissza.
Eszerint a legmagasabb kaszt a brahminok azaz a papok kasztja, amely a legfensőbb istenség Brahman szájából születtek. A harcosok kasztja, a ksatriják az istenség karjából származnak. A kereskedők kasztja, a vaisják az istenség gyomrából származnak. És végül pedig a szolgálók, és a földművesek kasztja a súdrák az istenség lábából származnak. A páriák kasztja az istenség testén kívülről származik, ezért nincs fizikai kapcsolatuk a legfelsőbb lénnyel, és ezért érinthetetlenek.
Az érinthetetlenek (csandála) kifejezést a hinduizmus másik alapműve a Mahábhárata eposz is használja. Nyelvészek erre a kifejezésre vezetik vissza a roma szót.
Egyes szerzők szerint mindez csupán utólagos mitológia, mivel maga a kasztrendszer jóval ezeknek a vallásos szövegnek a keletkezése előtt is létezett.
Mások szerint pedig az egész nem más, mint a brit gyarmatosítók kitalációja, és a hindu aranykorban a szakmák mindenkinek a képességei szerint voltak hozzárendelve.
A hagyomány szerint viszont a páriák végezték a vallásilag tisztátlannak számító munkákat, mint a hentes munkát, a szemét eltakarítását, valamint általában a takarító munkákat. A hindu hiedelem szerint ezek a tisztátlan munkák beszennyezik az egyént, és ez az állapot fertőző, ezért a páriák érinthetetlenek a szó szoros értelmében, mert akár egy enyhe fizikai érintés is megfertőzné a magasabb kasztba tartozó egyént.
A hinduizmus reinkarnáció tanítása szerint a lélek az előző életében végrehajtott cselekedetek és erényes élet függvényében születik újjá. Ez az újjászületés történhet más állatokba is, és ezért írja elő a hinduizmus a vegetáriánus étrendet. De újjászületni kasztok közt is lehet, a lélek érdemei és bűnei függvényében. Ha valaki például erényes életet élt, akkor egy magasabb kasztba születik újjá. Ha viszont alacsony kasztba születik valaki, akkor az csakis az előző megtestesüléseiben végrehajtott bűnei következménye.
A hagyomány szerint a páriák számára tilos a vallás rituáléiban való részvétel, és sokan közülük sajátos vallási rendszert alakítottak ki.
Összességében viszont a kasztrendszerben elfoglalt helyzet alapvetően határozza meg az emberek életét, mivel ez határozza meg az élet sok fontos részletét, mint például azt, hogy milyen foglalkozást végezhetnek valamint, hogy kivel házasodhatnak.

A múlt században az indiai hindu nacionalizmus és a német náci mozgalom egymásra talált, és egyesek szerint ez mind a mai napig megfigyelhető.
A hindu nacionalista mozgalom meghatározó alakja Savitri Devi (született Maximiani Portas) egy francia-görög születésű gondolkodó, és későbbi misztikus, aki a korai 1930-as években látogatott Indiába az indo-európai, azaz árja kultúra gyökereit kutatva. Ott áttért a hinduizmusra, és hamarosan aktívan részt kezdett venni az akkor induló indiai nacionalista mozgalomban, amely a hindu kasztok felsőbbrendűségét hirdette a keresztények, a muzulmánok, és az alsóbb kasztokba tartozó hinduk felett.
Manapság ez a hindu nacionalista mozgalom a muzulmánokat tartja a legfőbb ellenségnek. Csoportjaik Indiától kezdve, az Egyesült Államokig, és Kanadáig azon dolgoznak, hogy a „radikális iszlám” ellen harcoljanak. Ennek érdekében országokon át együttműködnek, és az erőszaktól sem riadnak vissza.
Ezek a mozgalmak elutasítják India alapvetően szekuláris jogrendjét, és azt állítják, hogy India egy alapvetően hindu ország, ahol a muzulmán és keresztény kisebbségeknek nincs keresnivalója.

Egyes nyugati vegán aktivisták dicsérték több indiai állam marhahús fogyasztás tilalmát, miközben ennek az ország vallási, és kulturális közegében egyértelműen nacionalista, és rasszista alapja volt, és a muzulmán kisebbség ellen irányult.

Egy 2011-es népszámlálás szerint 200 millió pária él az országban, akik közül 15-20 millió a keresztény, és majdnem 100 millió a muzulmán. India teljes lakossága 1.2 milliárd ember.

A humanisták számára az erkölcsi kérdésekben is fontos szerepet játszanak a világról való tudományos ismereteink.
Mivel a humanizmusban nincsenek dogmák, és legendák, amelyek megmondanák, hogy mi a világ rendje, és az emberek ebben elfoglalt szerepe, ezért ismeretekért a tudományhoz fordulnak.
Erkölcsi kérdések megválaszolásában pedig a létező pszichológiai, szociológiai, és erkölcsfilozófiai ismereteinkre támaszkodnak.
Biológiai tudásunk fényében egyértelmű, hogy nem léteznek különböző emberi fajok, vagy rasszok. Továbbá pedig a történelmi, antropológiai, és szociológiai ismereteink egyértelműen megmagyarázzák úgy a rasszizmus eredetét, mint annak működését.
Vannak akik szerint a tudományt rosszra is lehet használni, lásd a náci Németországot, és az általuk gyakorolt fajelméletet. Csakhogy úgy a nácik, mint a kortárs rasszisták fajelméletek mind tudománytalan, hibás érveken, és téves kijelentéseken alapulnak. A fajelmélet egy hibás, tudománytalan, és gyakran egyenesen áltudományos érvrendszer, ami nem a valóságról szól, hanem csak az a célja, hogy már létező bigottériát alátámasszon. Ezt a tudományosnak álcázott, de valójában áltudományos érvelést figyelhetjük meg a kortárs rasszista mozgalmakban is.
Az elmúlt évek egyre növekvő antiszemita, keresztény konzervatívnak vallott, progresszió, és haladás-ellenes rendszerek korában, ahol Európa-szerte ismét egyre jobban erősödik a szélsőjobboldal most még nagyobb szükség van arra, hogy egy emberibb, és humanista látásmódot, és politikát hozzunk létre.

A humanisták nem hisznek egy szebb, és erkölcsileg jobb világban, ami a halál után vár azokra akik erre kiválasztódnak. Ezért azt gondolják, hogy az életünkben okozott kárt, amit például a faji alapú megkülönböztetés, és ennek negatív következményei okoznak olyan problémák, amelyet még életünkben kell orvosolnunk.
Számukra elsősorban az emberi jólét a fontos, ezért szeretnének olyan társadalmakat építeni, amelyben minden ember a lehető legtöbb jóllétet élhet meg, függetlenül attól, hogy milyen etnikai, vagy úgynevezett faji csoporthoz tartozik. Ezzel nem egyeztethető össze, hogy egyeseket megkülönböztessenek pusztán az etnikai hovatartozásuk, vagy a bőrszínük miatt.

A humanisták nem tagadják, hogy egyes vallásos mozgalmak, és csoportok hozzájárultak ahhoz, hogy a megkülönböztetések csökkenjenek, de ennek ellenére fontosnak tartják, hogy a vallásokat kritizálni lehessen, főleg, ha a világnézetüket arra használják, hogy másokat megkülönböztessenek, és károsítsanak.
Régi bölcsesség, hogy egy megosztott csoportot könnyebb irányítani. Manapság nem csak a hatalmat gyakorló állami propagandisták, hanem a szélsőséges csoportok is ezt használják arra, hogy egymás ellen hangolják az embereket. A humanisták szerint ez azért van, mert ezeknek a csoportoknak minden másnál utálatosabb a közös emberségünk említése. Ez ellen azzal lehet tenni, hogy kiállunk a kisebbségek jogai mellett, akkor is, ha ez az adott korban nem népszerű álláspont.
Szerintük tudatában kell lennünk annak, hogy a történelmet mi maguk alkotjuk.
Minden korban úgy tűnhet, hogy örökké fog tartani, de ez soha nincs így. Fontos, hogy olyan dolgok mellett álljunk ki, amelyek hozzájárulnak minél több ember boldogságához.
Könnyű a tudatlanságban élni, és nem foglalkozni a világ problémáival, vagy csak a saját dolgunkkal törődni, de egy igazságos, és békés társadalmat csak akkor tudunk építeni, ha szembenézünk a problémákkal, és teszünk azért, hogy ezek megváltozzanak. Ehhez bátorság szükséges.
A harmadik birodalom kezdetén létezett egy mondás miszerint az antiszemitizmus a bolondok szocializmusa. Ez arra az állításra volt reakció miszerint titokban a zsidók birtokolják a világ összes vagyonát.
Hasonló módon lehet azt mondani, hogy manapság a muzulmánok iránti gyűlölet a bolondok szekularizmusa. Ugyanis ha az iszlám tényleg annyira veszélyezteti a demokráciát, mert a vallás szabályaival helyettesítené a világi törvényeket, akkor erre a helyes válasz az állam és az egyház tényleges, és teljes szétválasztása, nem pedig a vallás követőinek válogatás nélküli gyűlölete.
Manapság túlságosan is összemosódik a bőrszíne és a vallása az embereknek, és ez valahogy főleg az iszlám vallás esetében történik. Ez még ateista körökben is teljesen elfogadhatónak minősül. Antiszemitának lenni ciki, kivéve a kimondottan neo-náci közösségeket, de a muzulmánokkal szembeni legalább annyira rasszista kijelentések viszont teljesen elfogadottnak, és normálisnak számítanak. Pedig a kettő közt nem sok különbség van.
Ennek oka, többek közt, hogy Magyarországon nincs kirívóan sok vallási kisebbség. A magyar társadalom rendkívül homogén, és éppen ezért még nehezebben fogadja el a különbségeket, mint egy több látható kisebbséggel rendelkező társadalom, amelyben az emberek megtanulnak együtt élni másmilyen embertársaikkal.
Lásd, ahogy egy muzulmán populációval alig rendelkező, és menekültválságot alig megtapasztaló országban mennyire könnyen lehetett egy muzulmánokra fókuszáló, masszív gyűlöletkampányt végrehajtani. De persze ez egy pillanatnyi, mondhatni trendi dolog volt, a szíriai menekültválság csúcspontjának idején.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a magyar társadalom, a homogenitása miatt, alapvetően nem sokat foglalkozik a saját, létező rasszista részeivel. A létező roma kisebbség elleni bőrszín, és kulturális alapú megkülönböztetés, valamint ennek negatív következményei emberi emlékezet óta léteznek a magyar társadalomban. De ugyanakkor ez annyira elfogadottnak számít, hogy hacsak nem foglalkozik valaki kimondottan a diszkrimináció témájával, akkor még csak nem is jut eszébe, hogy ez azonos megkülönböztetés, mint például az afroamerikaiak helyzete az egyesült államokban, az örmények Törökországban, vagy az ujgurok Kínában.

Fontos megjegyezni, hogy rasszista indíttatású diszkrimináció, és bántalmazás nem csak vallási alapon történik. Ott van például a focikultúra.
A kortárs neonáci mozgalmak ugyanis nagyon aktívak például foci szurkolói csoportokban. Ezek egyike azoknak a szekuláris közegeknek, ahol manapság egyre inkább erősödik a rasszizmus.
A meccsek során már szinte kötelező a majmozás, a cigányozás, vagy pedig a résztvevő csapatok függvényében a különböző etnikai szidalmak, mint például a románozás, vagy épp a magyarozás.
És hiába gondolnánk azt, hogy pár beszólást ki kellene bírnia egy ellenfél csapatában játszó játékosnak, és inkább a saját sportteljesítményével kellene foglalkozzon, de a valóságban ez olyan mértékű zaklatást tud jelenteni, hogy magát a meccset nem lehet megtartani, vagy mert különféle tárgyakkal dobálják a pályán tartózkodó színesbőrű játékosokat.
A foci-klubok különféle intézkedések hoznak az ilyen atrocitások korlátozására, de a magyar meccseken legfeljebb pénzbüntetést kapnak a rendbontók, és csak nagyon ritkán szakítanak meg egy mérkőzést csak ezért. Vannak akik szerint az ehhez hasonló intézkedések nem elegendőek a probléma kezelésére.
Ugyanígy ijesztő statisztikákat lehet találni arról, hogy a magyar kultúrában a legtöbben nem akarnak semmit tenni a romák életének javításáért, és ez teljesen elfogadottnak számít.
Egy 2019 júniusában végzett kutatás szerint például a magyarok 86%-a nem tenne semmit a romák érdekében, 20%-uk tartja elfogadhatónak, ha a politikusok nyíltan romaellenes kijelentéseket tesznek, és 35%-uk nyíltan előítéletes.
Pedig „Nincs magyar és cigány társadalom, amelyek hadban állnának egymással (…) Nincs két ország egymás mellett, csak egy, amelyben a többség valami miatt úgy döntött, hogy a kisebbségből kisebbséget is csinál. A többség mindig a kisebbséghez képest fogja meghatározni magát, mondván, <<a cigányokhoz képest mi rendes emberek vagyunk>>.”
Egy társadalomban minden eredményünk közös, és minden magára hagyott roma gyerek a magyar társadalom kudarca is.
Az etnikai vagy faji diszkrimináció negatív hatása az emberek jóllétére egyértelműen kimutatható, és éppen ezért ez a humanistáknak elég indok arra, hogy ezt megszüntetendő, és kerülendő dolognak tartsák.

A humanistáknak továbbá szempont az is, hogy az elnyomottak, különösen a rassz alapján kisebbségben levők életében fontos szerepet tölt be a vallás, és a vallásos közösség. Ha szeretnénk, hogy csökkenjen az ilyen elkeseredettségből, és kiközösítésből eredő vallásosság, amit gyakorlatilag lehetetlen észérvekkel ellensúlyozni, akkor tennünk kell azért, hogy a vallástalan közösségek elfogadók, és antirasszisták legyenek. A megtűrés nem elég, hanem konkrétan el kell ismerni az igényeket, a problémákat, és alternatív válaszokat, és aktív segítséget kell nyújtani azoknak, akik ilyen megkülönböztetéstől szenvednek.
De ugyanakkor nem szabad összekevernünk a vallások elleni jogos kritikát az illető vallást követők csoportjának együttes elítélésével, és diszkriminációjával. A humanisták magát a diszkriminációt nem tartják elfogadhatónak.

A humanisták szerint engedni a szélsőjobbos erőknek, és a rasszista elképzeléseknek ugyanúgy behódolást jelent, és lemondás a szabadságról.
Szerintük az emberi kultúra nem csupán egy adott kultúrát jelent, hiszen minden ember egy valamilyen emberi kultúrában tud csak létezni. Mindannyian társadalmakban, és kisebb vagy nagyobb közösségekben élünk, amelyek meghatározzák, hogy hogyan viszonyulunk a világhoz, és hogyan létezünk benne. Azt mondani, hogy ezek közül csak egyik jó, és a többiek mind barbárok tévedés. Ugyanúgy téves egy adott, örök érvényű kultúrára korlátozni az embereket, mert ez tagadja azt az alapvetően emberi képességet, ami miatt az emberiség eljutott odáig, ahol ma tart. Ez pedig az adaptáció képessége. Az emberek függetlenül a származásuktól tudnak alkalmazkodni a környezetükhöz, és a társadalomhoz, amelyben élnek. Egy adott ország kisebbségei is sokkal jobban fognak hasonlítani az ország többségi kultúrájához, mint bármely más képzelt „helyes” közösségükhöz. Ezért hibás azt mondani, hogy csak azért, mert valaki egy bizonyos származással rendelkezik, akkor teljes mértékben képtelen egy attól különböző etnikai összetételű közösségben létezni.
Azok akik az európai vagy a keresztény (esetleg mindkettő) kultúra elvesztésétől rettegnek tulajdonképpen azzal a feltételezéssel élnek, hogy a kultúra egy valami különálló dolog, és ami független egy adott nép vagy csoport tényleges viselkedésétől. Szerintük a mód, ahogy a kultúra továbbítódik biológiai. Ezért tilos a különállónak tartott csoportok közti vegyülés, ennek a képzelt, biológiai különbségnek, és vérvonal tisztaságnak a megőrzéséért. Ezzel együtt jár az az elképzelés is, hogy a kultúrának volt valamikor egy aranykora, amit meg kell őrizni. Ezt akarják a kultúravédők, azaz a kortárs rasszisták megvédeni.
Ebben az elképzelésben az emberi kultúra egy szilárd, és rögzített valami, miközben pedig az emberi faj éppen azért sikeres, és a világunk azért tudott annyira színessé válni, mert kisebb embercsoportok kapcsolatba léptek egymással.
A humanisták szerint a kultúra védelme egyben korlátozást is jelent, hacsak nyitottsággal nem párosul. Ha ugyanis egy kultúrát, vagy egy etnikai identitást csak akkor lehet megvédeni, ha az abban élők csakis a saját nyelvük, és a saját kultúrájuk termékeit fogyasszák, és csakis annak a gondolatait hallgatják meg, és fogadják el, akkor ez is a szabadság ellentéte. Szabadnak lenni ugyanis azt jelenti, hogy az illetőn magán kívül senki más nem döntheti el, hogy ő milyen nyelveket beszéljen, milyen dalokat énekeljen, vagy milyen gondolatokról vitatkozzon a barátaival, vagy esetenként önmagával. Ezt korlátozni senkinek sincs joga. Ez alapvető emberi szabadság.
A rasszizmus pedig ezzel ellentétes.

Források
Jones, O. (2017). Age of extremes. New Humanist, (Spring), 27.-29.
Malik, K. (2008, July/August). Mistaken identity. New Humanist, 15.-17.
Okolosie, L. (2020). Charting the human zoo. New Humanist, (Spring), 48.-50.
Shackle, S. (2016). More needs to be done about mainstream racism. New Humanist, (Summer), 6.-7.
Sims, P. (2011, July/August). Demonising Muslims. New Humanist, 14.-16.
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rasszizmus: Áttekintés (rövidített cikk)
Módszertani segédlet az Uccu Alapítvány foglalkozásaihoz
A hatalom birtokosain kívül nincs ember, akinek ne ártana a pénzünkből működtetett rasszizmus
Elönti a focistadionokat rasszizmus, és nem találjuk az ellenszerét
Attól, hogy sajnálod a cigányokat, még nem leszel jó ember
A magyarok 86 százaléka a romák sorsának javulásáért az ég egy adta világon semmit sem tenne
Sokkoló drónvideón több száz leborotvált fejű, bekötött szemű ujgur rab
Az Európai Parlament állásfoglalása a kínai ujgurok helyzetéről
403 oldalnyi, az ujgur átnevelőtáborokat leleplező, titkos kínai dokumentum került a New York Timeshoz
Ethnic minorities, discrimination and well-being in the ESS
List of countries ranked by ethnic and cultural diversity levelList of countries ranked by ethnic and cultural diversity level (Wikipedia)
Antisemitism is the socialism of fools (Wikipedia)
10 Reasons Racism Is Sin
When Mormons Aspired to Be a ‘White and Delightsome’ PeopleWhen Mormons Aspired to Be a ‘White and Delightsome’ People
Mormonizmus (Wikipedia)
A Christian Response to Racism and White Supremacy
Closing the Gulf Between Black and White Christians
Catholic Church and race (Wikipedia)
Catholic Racism and Its Opponents
Racism, Inclusion, And Diversity
The Global Catholic Population (Pew)
Is Judaism by its Nature Racist?
Ask The Rabbis | Does Jewish Law Forbid Racism?
How Islam Views Racism
No place for racism in Islam
Mapping the Global Muslim Population (Pew)
Az India kasztrendszerének története
An Untouchable Subject? Indian Government Wants Caste System off U.N. Agenda
Dalitok (Wikipedia)
India: Official Dalit population exceeds 200 million
Population Census 2011
Why white supremacists and Hindu nationalists are so alike
The Puruṣasūkta: Its Relation to the Caste System
India’s caste system
Invasions and Racism in India
Race And Racism In India
This is racism, not Buddhism
Statement on Racism from Buddhist Teachers & Leaders in the United States
Buddhista gyűlölet
Zajlik éppen egy népirtás
Egy éve kezdődött a mianmari népirtás

 

Kommentelnél? Katt ide.

Politika | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Célja a társadalom működésével kapcsolatos teendők végzése, az ezt fenntartó intézmények működtetése, és mindezek jogi szabályozása. Végrehajtó hatalomként pedig a törvényesített uralmi rendszer biztosítása.
Politikusnak lenni manapság egyre inkább nyilvános szereplést jelent. A politikusnak, ha szeretné, hogy egy demokratikus rendszeren belül megválasszák, körbe kell udvarolnia a választóit, és ügyelnie kell arra, hogy ne tegyen túlságosan konkrét ígéreteket, mert ha kiderül, hogy téved, vagy nem tudja ezeket megvalósítani, akkor elveszítheti az addig megszerzett hatalmát.

A demokratikus országokban lelkiismereti és vallásszabadság van. Ez azt jelenti, hogy mindenkinek joga van saját magának eldöntetni, hogy milyen értékeket tart fontosnak. Valamint jogában áll ezeknek hangot adni egyénileg, és csoportosan.
Azonban kevésbé elterjedt nézet miszerint a vallásszabadság magába foglalja a vallástól való szabadságot is. Illetve, hogy mindenkinek joga van nem felfedni a vallásos meggyőződését, vagy akár meggondolni magát vallási kérdésekben. Utóbbi különösen fontos, ha az emberek életük során úgy döntenek, nem követik a szüleik, vagy gyerekkoruk vallását.

Az emberi jogokból, a vallásszabadságból, és a demokratikus elvekből következik a szekularizmus fogalma. Ez annyit tesz, hogy az állam nem avatkozik be az állampolgárok hitébe, és a vallásgyakorlás szabályaiba. Továbbá pedig nem alkot olyan törvényt, mely bármely vallás elvei alapján működik, de amit minden állampolgárnak, vallási hovatartozástól, és meggyőződéstől függetlenül be kell tartania.
A humanisták szerint ez fontos része a demokráciának. Sokszor láthatjuk ugyanis, hogy olyan országokban, ahol nincs szekuláris jogrend, az emberek jogai sérülnek, és sokszor vallásos erőszaknak vannak kitéve, ha nem a megfelelő vallásos elveket követik, vagy mert tagadják, esetleg kritizálják egy adott vallás dogmáit vagy hagyományait.
A humanisták azt gondolják, hogy mindenkinek jogában áll szabadon kifejezni az akár vallásos meggyőződéseit, de ezeket soha nem kényszerítheti másokra. Valamint a vallásos vélemények, és a vallási vezetők nem kaphatnak kiemelt szerepet a közbeszédben, vagy a társadalomban, pusztán az adott valláshoz való tartozásuk alapján.
A humanisták azért tartják fontosnak a szekularizmust, és az egyház valamint az állam szétválasztását, mert a történelem tanulsága szerint, ha a különböző vallások vagy felekezetek megpróbálják megszerezni az állam feletti hatalmat, akkor az vallásháborúkhoz vezet. Lásd a katolikusok kontra protestánsok, szunnita kontra síita, szikhek kontra hinduk, vagy a zsidók kontra muzulmánok harcait.
Ennek ellenére, különösen a nyugati világban sokan adottnak tarják a vallás és az egyházak nyílt kritizálását, pedig ez egy relatív új jelenség. Valamint az élet sok területén tapasztalható adott egyházak befolyása. Például azáltal, hogy az országot kormányzó párt frakciójában ülnek a parlamentben, és ezáltal át tudnak kényszeríteni a törvényhozáson olyan demokratikus támogatottságot nem élvező szabályozásokat, mint például a vasárnapi zárvatartás. Vagy ahogy az állam, az adófizetők pénzéből támogat különféle vallási felekezeti eseményeket, vagy egyházi iskolákat, ezzel hátrányba hozva az államiakat.

Magyarországon is elvileg szekularizmus van, és volt, de a gyakorlatban láthatjuk, ahogy az egyházak ezt megpróbálják lebontani. Többek közt azáltal is, hogy különleges előjogokat biztosító elbánást követelnek a maguk számára. Például adó 1%, egyházi iskolák kiemelt támogatása, keresztény Magyarország, és az ennek nevében indított államilag támogatott kampányok stb.
Vannak akik szerint teljesen jogosak az egyházak ilyen jelegű állításai. Néha maguk a nem-hívők is elfogadják az egyházak politikai és társadalmi kérdésekbe való beleszólásának legitimitását.
A humanisták azt látják, hogy a vallásos szervezetek, és egyházak gyakran vesznek részt a politikában, és a politikai véleménynyilvánításban. De miért lenne bármely politikai döntés vagy álláspont indoklásának szüksége arra, hogy vallásos vonzata legyen?

A vallásos élet, és a politika éles szétválasztásához egyedül a zsidó vallás közelít valamennyire a humanista állásponthoz, annak ellenére, hogy vannak szekuláris elveket valló keresztények is. Utóbbiak szekuláris meggyőződései nem a vallási hagyományból, hanem történelmi, és pragmatikus megfontolásokból származnak.
A zsidó vallásban viszont, mivel nincs kiemelt vallási vezetői pozíció, ezért úgy a hívők, mint az egyházközösségek vezetői a saját lelkiismeretükre vannak hagyva, ami a politikai meggyőződéseket és a politikai szerepvállalást illeti. A hagyomány szerint a helyes cselekvést úgy a társadalmi normák, mint a vallásuk elvei határozzák meg.
De mivel a hívők sokszor elvárják a véleményt, és a reakciót politikai kérdésekben is, ezért a zsidó vallási vezetők szoktak politikát érintő meggynyilvánulásokat tenni.
A hagyomány szerint viszont ezt kizárólag személyes kijelentésként tehetik, és ezek a vélemények, vagy állásfoglalások nem jelentenek kötelező álláspontot a teljes zsidóságra vonatkozóan.

Akik szerint elfogadható a vallások, sőt az egyházak jelenléte a politikában általában a következő pár érv valamilyen formáját említik:

1. Természetfeletti erőkre való hivatkozás
Egyes hívők szerint a vallási szabályokat azért kell beépíteni az állam törvényeibe, mert ezek egy természetfeletti, hatalmas lény parancsolatai, és ezért elsőbbséget érdemelnek a társadalmi együttélést szabályozó rendeletek felett.
A kereszténység, és az iszlám is azt tartja, hogy a világ teremtője, és mindenható ura az embereket a földi élet őrzőivé tette, és ezért felelősséggel rendelkeznek mindazért ami itt történik. Valamint ebből kifolyólag kötelezettségeik vannak, és feladatuk, hogy a társadalom berendezkedését úgy alakítsák, hogy az Istennek tetsző legyen, és elősegítse a Megvilágosodást (buddhizmus), vagy az Istennek tetsző életet (iszlám, kereszténység).
A buddhizmus szerint a tanítás a legfelsőbb bölcsességet testesíti meg. És bár a hívőknek tartózkodniuk kell a politikában való részvételtől, mert ez akadályozza őket abban, hogy a megvilágosodást elérjék, de ha egy politikus hozzájuk fordul, akkor a Buddha tanításai értelmében kell tanácsot adniuk. Hasonló módon a hinduk is szívesen adnak tanácsot, ha szükséges, de teszik ezt azzal a céllal, hogy a társadalmat olyan módon rendezzék, ami nem akadályozza az Istennel való kapcsolatot, amely a hitük szerint mindenkinek az elsődleges életfeladata.

A humanisták szerint viszont nincs különbség egyik természetfeletti erőben való hit, és a másik közt. Ha az Istenben való hit különleges bánásmódot érdemel, akkor a szellemekben, vagy a kristályok gyógyító erejében való hit miért nem?

2. A vallási meggyőződés szenvedélyes jellege
A humanisták szerint vannak politikai és ideológiai irányzatok is, amelyekben emberek erősen hisznek. Akár annyira, hogy hajlandóak meghalni értük. Viszont csupán ez nem lehet alapja annak, hogy egy adott világképet előnyben részesítsünk, mert akkor ez megtehető egy adott párt ideológiájával is. Az egypártrendszer káros hatásait már számtalanszor tapasztaltuk, és láthatjuk, hogy miért károsak a társadalomra.
Ahogy egyetlen pártnak sincs joga kisajátítani a politikát, úgy egyetlen vallásnak sincs erre semmiféle joga, egy demokratikus államban.
És bár majdnem minden vallás képviselői azt tartják, hogy a hívőknek, és különösen a vallási vezetőknek tilos a politikában való aktív részvétel, és a legrosszabb, ha ez egy adott párt érdekei mentén történik, mégis a valóságban azt láthatjuk, hogy egy adott egyház, mindig bizonyos politikai csoportokkal és pártokkal szövetkezve próbálja a vallások másik nagy célját megvalósítani, éspedig azt, hogy a társadalom úgy legyen berendezve, hogy az megfeleljen a vallás szabályainak.
Az iszlám például nyíltan azzal a céllal szabályozza a politikai életet is, mert a hitük szerint az állam legmagasztosabb szerepe az Istennek tetsző jellemzők elősegítése, és a neki nem tetszők kiküszöbölése. Szerintük az állam feladata nem kizárólag a politikai igazgatás, és az emberek akaratának érvényesítése, hanem szükséges, hogy az Isten útmutatásai alapján elősegítse az ember földi helytartói szerepét, amit Isten bízott rá.
A kereszténységben, hasonló módon, az embereknek feladatai és kötelezettségei vannak, mivel ő a földi élet őrzője, Isten akarata szerint.
A hindu elképzelés szerint pedig két fajta vallásos elv létezik: az elsődleges dharma a vallás rituáléit foglalja magába, a második pedig a társadalom rendjének olyan módon való rendezése, hogy az elősegítse az emberek Istennel való kapcsolatát.

3. A vallásos hit identitásformáló ereje
Bár ez nem igaz minden vallásra, de a legtöbbjük, különösen az egyházi formájuk révén, és azáltal, hogy előírásokat adnak, melyek a viselkedéstől az öltözködésig, és a táplálkozásig, minden területet szabályoznak, ezért nagyon erős identitásformáló erővel rendelkeznek.
Ezek gyakran erősebbek, mint bármely politikai meggyőződés.
A humanisták, annak ellenére, hogy az identitást önmagában tisztelik, de mégsem tartják ezt elegendőnek ahhoz, hogy politikai téren előnyben részesítsünk adott vallásokat, mert ezt nem tartjuk elfogadhatónak az élet más területein sem. Például nem adhatunk nagyobb politikai beleszólást a Fradi focicsapatának, mint a társadalom többi csoportjának.

4. A modern erkölcsök keresztény eredete
Sokan hivatkoznak a jelenlegi erkölcsök keresztény eredetére, úgy mintha ezek megszűnnének, hacsak nem tartjuk fenn a keresztény hagyományt is.
Vannak akik egyenesen azt állítják, hogy a kereszténység nélkül maguk a jogok lennének értelmetlenek. Ha pedig ezt elvetjük, akkor fennáll a veszélye annak, hogy a társadalom káoszba, és totalitárius diktatúrába fajul.
Szerintük tehát azért van szükség az egyházi jelenlétre a politikában, mert ez ad helyes erkölcsi irányt, és féken tartja a politika túlkapásait.
Ezzel szemben a humanisták az újkori történelmet hozzák fel példának, amikor láthattuk ahogy az egyházak és egyéni képviselőik együttműködtek úgy a náci, mint a kommunista diktatúrákkal.
Az egyéni, hősi kivételek nem változtatnak a tényen, hogy rendszerszinten szoros együttműködés volt a diktatórikus állam, és a szintén autoriter egyház közt.

Ami az emberi jogok vallási indoklását illeti, ne feledjük, hogy a régmúlt korokban úgy a haladást, mint a konzervativizmust, azaz a helyzet változatlanul tartását is ugyanúgy vallásos érvekkel támasztották alá. Így volt ez a rabszolgaság eltörlésével, a munkások jogaival, és a nők szavazati jogával is.
Még akkor is, ha ezeket a jogokat régebb csak vallásos módon lehetett védeni, mostanra már erkölcsi és politikai filozófiával foglalkozó filozófusok már meg tudtak fogalmazni olyan pragmatikus, és szekuláris érveket, amelyek ezek vallásos hagyományból való eredeztetését szükségtelenné teszik.
És mindezt oly módon, amely mindenkinek, a vallási, vagy világnézeti meggyőződésétől függetlenül elfogadható, mint közös, társas együttélésünk alapja.
Miért volna tehát szükség a vallásokra, ha az indoklást meg tudjuk adni anélkül is?

Továbbá fontos megjegyezni, hogy a hatalom megkívánja, hogy ha az egyház és az állam egymással szövetségre lép, akkor kölcsönösen támogassák egymást, ezáltal tartva meg az így szerzett hatalmukat, és előjogaikat. A politikus az őt legitimáló szavazói bázist, az egyház pedig az előjogokat biztosító társadalmi pozíciót.

Nehéz változtatni a rendszeren, ha az egyházak, hasonló küldetéstudatuk alapján, mind arra törekednek, hogy a társadalmat a saját elképzeléseik szerint alakítsák.
És bár ezek egymáshoz hasonlók, de mégis kirekesztőek úgy a más vallásúakkal, mint a nem hívőkel szemben. A sokféle vallásos meggyőződés, és világkép együttes, békés együttélését csak a vallásszabadság, és a szekularizmus tudja biztosítani azáltal, hogy mindannyiunk jogait ugyanúgy védi, pusztán abból a tényből fakadóan, hogy mind emberek vagyunk, és mind azonos emberi jogokkal rendelkezünk.

Források
Law, S. (2011). Humanism: A Very Short Introduction (1st ed.). Oxford University Press, New York
Topić Peratović, N. (2014). Humanism for Children (1st ed.) Center for Civil Courage, Zagreb
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Politika (Wikipedia)
Miért nem adnak soha egyenes válaszokat a politikusok?
Vasárnapi zárvatartás
2010 óta 2,3 milliárd eurónyi támogatást adott a kormány az egyházaknak
Négyszer többet költ a kormány az egyházi iskolában tanulókra, mint az állami diákokra
Tovább nyílik az olló az állami és az egyházi iskolák között
Egyházi egy százalék(ok)
Miért nem lehet egyház helyett civil szervezetnek adni az adó másik 1 százalékát?
Európát csak az mentheti meg, ha visszatalál keresztény identitásához

Kommentelnél? Katt ide.

Átok | Humanista válaszok

Hallgasd meg a posztot itt.

Hétköznapi szóhasználatban az átok a rossz kívánsággal azonos. Eredetileg viszont vallásos kifejezés, és az áldás ellentettjének tekinthető varázserővel felruházott szöveg. Feltételezi, hogy a világunkban léteznek olyan tudományosan nem magyarázható erők, amelyek megfelelő szavak vagy cselekedetek (úgynevezett rituálék) segítségével rávehetők arra, hogy a világunkat egy kívánt módon befolyásolják.

A modern keresztény vallások nem mind fogadják el valósnak az átkot.
Egyes értelmezések szerint a Bibliában is említett átkok képletesek, és csak a rossz elítélését, és elutasítását jelképezik.
A keresztény hagyományban alkalmazott „kiátkozást” pedig „csak” kiközösítésnek tartják, és ennek büntetésként való alkalmazását legitimnek tartják. Egyes keresztény egyházak és felekezetek ennek egy nagyon erős változatát alkalmazzák, lásd például a mormon egyházat, vagy a Jehova tanúi közösségeit. Az ilyen kiközösítések káros hatásairól az emberek életére, és családi kapcsolataira számos beszámoló létezik.
A keresztény vallásban az átok gyógymódja az áldás, ami Isten ajándéka.
Ezért van az, hogy a keresztény szertartások, és a liturgia (mise) végén áldás hangzik el a hívőkre.

Az iszlámban az átok annyit tesz, mint azt kívánni, hogy Isten ne kegyelmezzen valakinek.
Elismerik, hogy vannak akik „megérdemlik”, de maga az iszlám, és a Próféta tanítása tiltja az átkot.
Az iszlám nem tartja babonaságnak azt, ha valaki rosszat idéz elő, mert hitük szerint semmi sem történik Isten engedélye nélkül.
Hitük szerint csak Allah (Isten) képes hasznot adni, vagy kárt elhárítani. Ezért Allahon kívül minden mást figyelmen kívül lehet hagyni, mert nem létezik nála magasabb hatalom, ami félelemre, vagy alázatra késztethetné a hívőt, ha az illető bírja Isten kegyelmét, és védelmét.

A hinduizmus ezzel szemben hangsúlyozza a saját, személyes fejlődés fontosságát, és megkérdőjelezi az átok szerepét ebben. Ezzel a humanisták is egyet tudnának érteni, kivéve, hogy ők nem fogadják az állítást miszerint pusztán a gondolkodás által lehet negatívan befolyásolni a dolgok menetét.
A hindu hagyományban a vallási vezetők, a brahminok, azért átkoztak meg bűnös tetteket elkövetőket, hogy azok még ebben az életben megkapják a méltó büntetésüket, és ne kelljen ennek negatív következményeit magukkal vinni a következő életbe. Ennek létjogosultságát a Krisna-tudatúak elismerik. Amit viszont nem ismernek el az a modern, úgynevezett „ezoterikus” átkok, mert szerintük ezek nem hatásosak.
Hogy ugyanezt a kritikus szemléletet miért nem alkalmazzák a saját hagyományukra már nem világos.

A buddhizmus is hangsúlyozza a tettek fontosságát, és állítja, hogy minden cselekedetnek következményei vannak.
Sokan nincsenek tudatában, hogyan befolyásolják a cselekedeteikkel a dolgokat, ezért a rossz eseményekben a sorsot látják, és nem a saját tetteik rossz következményeit.
A buddhista világkép szerint a karma szándékos tettet jelent. A buddhista feladata pedig felismerni a tettek, és azok következményei közti összefüggéseket.
Azt gondolják, hogy aki átkot mond, nem érti a karma működését. Hitük szerint ugyanis az átok nem más, mint a helytelen gondolkodás, és a helytelen beszéd vétke. Viszont, aki megrémül az átoktól, az szintén nem érti, hogyan működik valójában a karma.
Azt tartják, hogy a helytelen cselekvés rosszabb következményekkel jár, mint maga az átok. Ezért azt javasolják, hogy ha egy buddhistát megátkoznak, akkor maradjon higgadt, és egyszerűen utasítsa el az átkot. Majd figyelmeztesse az átkot mondót arra, hogy helytelen tettet hajtott végre. Majd a saját védelmének érdekében mondjon el egy védelmező imát, ami viszont a szeretetről szól, és kívánja az őt átkozónak, hogy legyen boldog.

A zsidó vallás mindkét lehetőséget, az áldást, és az átkot is valósnak fogadja el. Viszont az áldást kívánatosabbnak tartja. Hitükben a rossz kívánságnak az átkozóra is vannak rossz következményei.
Maga az átok működési módja pedig kétféleképpen van magyarázva:
Az első szerint mivel az átokkal foglalkozó személy az energiáját arra költi, hogy rosszindulatot testesítsen meg, nem marad energiája, hogy valami pozitívat tegyen, és ezáltal előrébb vigye a dolgokat. Ez a szekuláris (világi) magyarázat a humanisták számára is elfogadható lenne.
A második az, hogy Isten, látva a rosszindulatot megbünteti az átkozódót is.
Arra viszont, hogy Isten miért teljesíti, vagy engedi az átok megtestesülését már nem találtam megfelelő magyarázatot.

A humanisták általában szkeptikusak minden rendkívüli eseménnyel kapcsolatosan, és nem fogadják el a természetfeletti dolgokat.
Úgy a tudományos szekpticizmus, mint a humanizmus fontosnak tartja az állítások kritikai vizsgálatát, racionális, és természettudományos alapon. Előbbi inkább a vitatott, szokatlan eseményeket vizsgálja kritikai megközelítésben, míg a humanizmus mindezt az erkölcsi kérdésekre is alkalmazza. Mivel a humanisták számára fontos a szabad gondolkodás, ezért egyetlen állítással sem tesznek kivételt, és mindet vizsgálatnak vetnek alá.
Éppen ezért ez a fajta szekptikus meglátás nem ismeri el az átok létezését, mivel nincs elég bizonyíték arra, hogy a jelenség létezne.
Nem elegendő, hogy valamilyen magyarázat létezzen, mert ha ez nem támasztható alá bizonyítékokkal, akkor jó esetben egy személyes tévedésről lehet szó, rossz esetben pedig szándékos megtévesztésről. Mindez pedig fontos, ha ezek alapján hozunk döntéseket az életünkről.
A humanisták szerint a hibás döntések kiküszöbölésének jelenleg ismert legjobb módja a tudományos módszer.
Míg az átok hatékonyságára nincs bizonyíték, addig a hit ereje viszont sokféle módon figyelhető meg.
Ha valaki hisz az átok erejében, akkor sokkal könnyebben elfogad bármit ennek bizonyítására, mintsem, hogy kételkedni kezdene. Ennek következtében pedig, ha elhiszi, hogy átok ül rajta, ez oly módon befolyásolhatja a viselkedését, ami egyértelműen ártalmasnak számít. Akkor is, ha nem maga az átok teljesül, de az illető élete rosszabb minőségű lesz ezáltal.
Mivel sokszor ez erőteljes félelem formájában történik, ezért a humanisták szerint erkölcstelen bárkit is meggyőzni arról, hogy átok ül rajta.
Továbbá pedig, mivel a gondolataink határozzák meg a belső világunkat, ezért az ilyen rossz kívánságok nemhogy a célszemélynek, hanem magának az átok küldőjének ártanak. Nem természetfeletti módon, hanem csupán az által, hogy a gondolkodásának, és érzéseinek egy téves irányt adnak. Ahelyett, hogy a haragot, vagy a konfliktust az illető magában tisztázná, vagy megbeszélné az érintettel, ehelyett a düh egy külső erő felé fordul, és így nem oldódik fel.
A negatív érzések feldolgozására ugyanis a humanisták szerint jobb mód segítséget kérni egy pszichológustól, vagy esetleg egy mediátortól, mintsem egy sámántól.

Sokan ártalmatlan hóbortnak, és naiv babonaságnak tartják az átokban való hitet, de a humanisták szerint, mivel ebben az esetben egy mély, belső hitről van szó, ezért komolyan kell venni, ha valaki tényleg elhiszi ezeket a dolgokat, akkor is, ha ők maguk nem látják bizonyítottnak a jelenséget.
Ugyanis, akik ebben hisznek maguk komolyan veszik ezt. Rendszeresen láthatjuk, ahogy különféle csalók, és sarlatánok az emberek ilyen jellegű hitét kihasználva élnek vissza a bizalmukkal.
Különösen ártalmas, ha ez eleve kiszolgáltatott helyzetben levő embereket érint. Például a nagyon fiatalok, és idősek, vagy a magányos, szegény emberek esetén, akik sérülékenyek, vagy hiszik, hogy a rossz soruk oka egy átok. Ha ezek az emberek nem rendelkeznek megfelelő társadalmi védőhálóval, akkor valószínűbb, hogy csalók áldozatává válnak. A humanisták szerint az ilyen félelem anyagi kihasználása erkölcstelen.
Mivel az emberek nem képesek parancsszóra ki és bekapcsolni a saját, mély hitüket, vagy ennek bizonyos elemeit, ezért az ilyen hittel való visszaélés emberellenes cselekedetnek minősül.
A humanista meglátás szerint nem lehet szabályozni magát az embernek a hitét, és annak tartalmát. Ezért nem lehet megtiltani senkinek, hogy babonaságokban higgyen.
Amit viszont, mint társadalom kötelesek vagyunk megtenni az, hogy nem engedjük, hogy az ilyen babonás hit miatt bárkit is kihasználjanak, vagy megfélemlítsenek.
A babonaság kialakulásának megelőzésére pedig fontosnak tartják a valós, tudományos ismeretek terjesztését. Szerintük az átokban való hit alapja a világ működésének megértésének hiányára utal, ami csakis jobb minőségű tudással enyhíthető, és nem pusztán a tiltással.

Léteznek helyzetek, amikor nem szükséges egy külső személyt bevonni az átokba. Van amikor pusztán maga az illető „átkozódik”. Ha pedig később azt hallja, hogy a megátkozott személyt valamilyen kár érte, akkor megerősödik a hite abban, hogy az átok hatékony, sőt jogos, mert hiszen a természetfeletti erők is együttműködtek benne. De minden ember életében léteznek nehézségek. Ebben nincs semmi természetfeletti.
A humanisták szerint a düh-alapú rosszindulatú gondolatok, ha nem vezetnek tényleges verbális vagy fizikai erőszakhoz, akkor elsősorban az ezt érzőnek ártalmasak. Mert ahelyett, hogy az emberi lények számára legfontosabb lelki táplálékot, a másokkal való szeretetteljes kapcsolódást tapasztalnák meg, elzárkóznak másoktól.
Igen, léteznek kellemetlen helyzetek, és idegesítő emberek. De annak érdekében, hogy ezek negatív hatásaitól megszabaduljunk, vagy védve legyünk, arra van szükség, hogy létezzen egy segítő, és védő kapcsolati hálónk, ami úgy fizikai, mint mentális értelemben védelmet nyújt. Ez jelentheti a szeretteinket, akik megvédenek veszély esetén, vagy a barátainkat, akiknek panaszkodhatunk az idegesítő emberekről, és ezáltal találunk megértést, és a kapcsolódás által gyógyulást.
Humanista szempontból az emberi boldogság kulcsa a másokkal való pozitív kapcsolatainkban rejlik. Ezért fontosabbnak tarják a sebek gyógyítását, és a kapcsolatok helyreépítését, mintsem a bosszút vagy büntetést, amit egy átok jelentene.
A kapcsolatok helyreépítése viszont nem mindig a megátkozni kívánt személlyel való kapcsolatra vonatkozik, hanem az illető saját szeretteivel való kapcsolatainak a helyreállításáról is lehet szó. Utóbbi ugyanis a teljes emberiségre vonatkozó hozzáállásunk alapja is. Tehát, ha a hozzánk közelállókkal egészséges kapcsolatunk van, akkor nem érzünk majd késztetést sem arra, hogy átkozódjunk.
Ily módon ártani ugyanis nemcsak a célpontnak rossz, de maga az átkozó is károsul azáltal, hogy elveszíti annak a lehetőségét, hogy emberként kapcsolódjon a másikhoz. És mivel ez az egyik legnagyobb emberi boldogságforrás, a másokkal való pozitív kapcsolat, ezáltal az átkot mondó lemond a saját boldogságáról is.

Források
Rába, G. (2015) Isten tudja … – emberi kérdések, vallási válaszok (1st ed.) Central könyvek, Budapest
Átok (Wikipedia)
Tudományos szkepticizmus (Wikipedia)
Átok (Scepdic)
The Crucial Connection Between Skepticism And Secular Humanism

 

Kommentelnél? Katt ide.